"Gábor Áron halálának 150. évfordulója alkalmából július 18-án leplezik le Magyarhermányon, a Máté János Iskola épületén a Gábor Áron első székely ágyúira emlékező táblát. A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET), a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a helybeli iskola szervezésében sorra kerülő ünnepségen a beszédet mond Toró Tibor atomfizikus és Egyed Ákos történész, a MTI külső tagjai és Ördögh Gyárfás Lajos, a VET alelnöke. Az avatóünnepség után a szervezők rövid kirándulásra hívják a résztvevőket a Magyarhermány határában lévő, 1831-ben létesített Bodvaj-vashámorhoz, mely talán az egyetlen megmaradt, de restaurálásra váró, ilyen jellegű erdélyi ipartörténeti műemlék. 1848 novemberében e vashámorban, Gábor Áron vezetésével öntötték és próbálták ki a szabadságharc első két "székely ágyúját" a hermányi hámorosok. Az öntés eseményeit a falu krónikása és az iskola névadója, id. Máté János kutatásai tisztázták. /Gábor Áron első székely ágyúi. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17-18./"

Az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének választmánya ápr. 19-én délután rangsorolta a tanácsosjelölteket. A szavazást követően a legesélyesebb tíz jelölt, a választmány által kialakított sorrendben: Pándi István, Kabai István, Günthner Tibor, Papp A. Adél, Simon József, Gittinger Orsolya, Korda Zoltán Tibor, Nits János, Máté János, Szilágyi Ferenc. A választmány által összeállított listát a közgyűlés módosíthatja, azt követően pedig kiegészül Ilyés Gyulával, aki hivatalból az első helyet kapja, valamint a Német Demokrata Fórum két jelöltjével, akikkel az RMDSZ közös választási jelöltlistát állít. /(turos): A városi választmány rangsorolta tanácsosjelöltjeit. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 20./

"Jan. 16-án Erdőszentgyörgyön találkoztak Szováta, Makfalva, Erdőszentgyörgy, Havad, Gyulakuta, Székelyvécke és Balavásár polgármesterei, helyi tanácsosai, hogy létrehozzák a Kis-Küküllő kisrégiós társulást. A megbeszélésen jelen volt Burkhardt Árpád alispán, Virág György, a megyei tanács elnöke is. A társaságokra, alapítványokra vonatkozó törvény alapján a résztvevők elfogadták az alapszabályzatot, döntöttek a vezetőtanács összetételéről és kijelölték a fontosabb teendőket. Az elnök Máté János balavásári, az alelnök Péter Ferenc szovátai polgármester lett, ügyvezető igazgató Borbély Emese mérnök Kibédről. A régiós társulás fontosabb tevékenységi területetei: a környezetvédelem, faluturizmus fellendítése és fiataloknak nevelő, oktató tanfolyamok indítása. /Vajda György: Kisrégiós társulás a Kis-Küküllő mentén. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./"

"Júl. 20-án a hívó szóra hazajöttek Magyarhermányra az elszármazottak. A Máté János Általános Iskola udvarán a tanoda névadójának érdemeit Balog Irma igazgatónő méltatta. A falu kis és nagy táncosai színvonalas üveges és páros táncot mutattak be. Akik elég erősnek, felkészültnek érezték magukat, fociban, kerékpározásban, futásban, kötélhúzásban, sörivásban mérhették össze erejüket. /(hecser): Magyarhermány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./"

"A Házsongárdi temetőben naponta folyik a sírkőrombolás. Eltűnt a temető Herepei János leírása szerint legrégebbi, 1632-ben állított, eredeti helyén lévő ereszes sírköve. /Máthé János: Eltűnt a legrégebbi sírkövünk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./"

"Magyarhermányon szűknek bizonyult a Máthé János Általános Iskola. Nemrég az egyik osztályteremben leszakadt a mennyezetről egy hatalmas vakolatdarab. A felújítására nem kaptak pénzt. A román ajkú és pünkösdista vallású magyarhermányi cigányság az eltelt időszakban mára 425 főre gyarapodott, az 1974-ben még 1012 lelkes magyarság száma mára 740 főre apadt. Ma már az iskolában tanuló 176 gyermeknek fele magyar, fele pedig roma. Az óvodában a magyar csoportba 34, a románba 43 gyermek jár. Új iskola kellene, de arra nincs pénz. A jelenlegiben szekrényekkel és deszkafalakkal választják el a termeket, emiatt az osztálytermek olyan kicsik, hogy egy tábla sem fér el. A számítógép Magyarországról érkezett, a harmadik testvérfalu, a Szolnok megyei Rákócziújfalu pedig könyvadományt küldött. /Benkő Levente: Magyarhermány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./"

A múlt évben több településről jelezték: falufüzet, kismonográfia, prospektus készül róluk. Köztük szerepel Kilyén, Kökös, Hatolyka, Gelence, Málnás, Ozsdola, Páké, Bodok, Uzon, Csomakőrös. Háromszék 122 vidéki településeiből a falvak alig egyötödének van önálló nyomtatott falufüzete, kismonográfiája.  Alsó-Háromszéken és az Oltfejben nyomtatott vagy sokszorosított falufüzettel-szórólappal büszkélkedhet Árkos, Sepsikőröspatak, Zalán (egyház), Réty (iskola), Mikóújfalu (katolikus egyház), Illyefalva, Sepsimagyarós, Étfalvazoltán, Szentivánlaborfalva. Felső-Háromszéken és Orbaiszéken Zabolának, Kiskászonnak (búcsújárók háza), Bitának (a Háromszékben megjelent sorozat), Futásfalvának, Berecknek, Papolcnak, Barátosnak, Torjának van átfogóbb falufüzete. Erdővidéken és Székföldjén kiadványok vannak Uzonkafürdőről, Erdőfüléről, Vargyasról, Bölönből, Köpecről (Gáspár József-féle falutörténet), Hidvégről.     Több településről készült históriás írás, de anyagiak hiánya miatt ezeket nem adták ki. Ezek közé sorolható Bardoc (Fazakas Mihály kézirata), Nagybacon (néhai tanító kézirata), Szárazajta (Mihály Gábor ny. tanító kézirata), Magyarhermány (néhai Máthé János teljes falumonográfiája), Angyalos (néhai tiszteletes Bartha Sándor kézirata), Aldoboly (Deák József ny. lelkipásztor kézirata), Sepsiszentkirály (Kovács Sándor volt református lelkész falutörténete), Kálnok (a múlt századi Unitárius Közlönyben), Nagyborosnyó (néhai református tiszteletes Nagy Lajos falumonográfiája) és Szárazpatak (Márton Emil ny. tanító falutörténete). A sor azokkal az elfekvő kéziratokkal bővítő, amelyeket vidéki értelmiségiek, tanítók, lelkészek készítettek, de polcokon, fiókok mélyén várják, hogy a maiak kiegészítsék az azóta történt eseményekkel, irodalmi jegyzettel, térképekkel, fényképfelvételekkel, és megfogalmazzák azt is, hogy mit vár az illető település a jövőben, főleg a községgazdálkodás, falufejlesztés, közművesítés, infrastruktúra tekintetében. /(kgyz): Nyomtatványok Háromszék és Erdővidék falvairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./

Június 21-én Kolozsváron, a Piarista Öregdiákok Baráti Körének székhelyén Máthé János diafilmjei révén ismerkedhettek meg a régi Kolozsvár és a Házsongárdi temető épületeivel, fába és kőbe faragott kapuival, valamint a temető sok évszázaddal ezelőtt felállított síremlékeivel. Mind az egyes régi épületek, mind a temető sok értékes síremléke immár csak fényképen maradt meg az utókor számára. /Nagy Ernő és Balázs Kornél piarista öregdiákok: Vetített képes előadás Kolozsvárról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

December 17-én tartotta meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör a VII. Honismereti Napot. Kiss Margit elnök okleveleket nyújtott át a honismereti tanfolyamot elvégzett „diákjainak”. A rendezvény előadásai a 600 éves Zsigmond-kori Kolozsvárról szóltak. Starmüller Géza a város honfoglalás kori és óvári építészeti történetéről, valamint Bocskai Istvánról, Asztalos Lajos A kerített város címmel tartott előadást. Máthé János diavetítésében a régi Kolozsvárt mutatat be. /Ö. I. B.: VII. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Balogh Irma nyugalmazott, de még mindig aktív magyarhermányi igazgató-tanárnővel beszélgetett Sylvester Lajos. Egyed Ákos professzor az erdővidéki Bodos szülötte, Máthé János magyarhermányi autodidakta tudósnak kéziratban maradt Magyarhermány monográfiája. Küldi ez a táj a rendkívüli embereket. A magyarhermányi iskola szeretne önállóvá válni, akkor nem kellene minden papírért kilenc kilométerre a községközpontba rohangálniuk. Magyarhermányban kivételes módon a gyermeklétszám növekvőben van, távlatilag a 200-as gyermeklétszám adott lesz. Ez a nagyszámú cigány lakosságnak köszönhető. /Sylvester Lajos: Az iskolák önállósága a feltápászkodás alapja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságához intézett beadványon 25 aláírás szerepel, köztük 15 romániai magyar akadémikusé, Kányádi Sándor költőé és több más jeles erdélyi magyar személyiségé. A petíció bemutatja a romániai magyar felsőoktatásban, különösen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) fennálló helyzetet, külön kitérve a magyar feliratok és az önálló magyar struktúrák létesítése érdekében tett lépésekre, illetve azok következményeire. Arra kérik a testületet, ténymegállapítás céljából szervezzen általános meghallgatást a kérdésben, az eset kivizsgálására küldjön képviselőket a helyszínre, továbbá kérje ki az Európai Parlament Kulturális és Oktatási, illetve Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottságainak véleményét. Kérelmezik, hogy a bizottság kezdeményezze a rektornál a jogtalanul elbocsátott oktatók visszavételét, illetve a többnyelvű feliratok elhelyezését. Románia mintegy 21 millió állampolgárából 1,5 millió magyar nemzetiségű. Bár a magyar nemzetiségű lakosság Románia lakosságának 6,6 százalékát teszi ki, a felsőoktatásban tanulóknak csak 4,4 százaléka magyar nemzetiségű, és csak 1,6 százalékuk tanulhat magyar nyelven – fejtik ki az aláírók, majd felvázolják az 1959-es eseményeket, amelyek során a két önálló egyetem összeolvasztásával létrejött a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A BBTE ma a romániai magyar diákság által legnagyobb számban látogatott felsőoktatási intézmény. Önmagát multikulturálisként határozza meg, azonban az egyetem vezetősége akadályozza a magyar nyelv hivatalos használatát az intézményi adminisztrációban, a magyar oktatási vonal nagyobb önállóságát és a magyar tagozat számára a valós önigazgatást biztosító magyar tannyelvű karok beindítását. Jelenleg Romániában nincsen önálló, államilag finanszírozott magyar oktatási nyelvű egyetem. A petícióban említették a „tábla-akciót” is, amelynek során 2006. november 22-én Hantz Péter egyetemi adjunktus az egyetem három épületében magyar nyelvű feliratokat helyezett el a román nyelvű feliratok alá. Ezeket a biztonsági személyzet néhány órán belül eltávolította, majd tisztázatlan körülmények között, a rektor javaslatára elbocsátották a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok elhelyezésében, az egyetem vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Hantz Péter a lapnak elmondta: az aláírási folyamatot többen is akadályozni próbálták, és valamilyen mértékben sajnos tudták is. Közben az egyetemen történt néhány – egyelőre bátortalan – lépés a többnyelvűsítés irányába, május 19-én dr. Máthé János vegyészprofesszorról termet neveztek el, kétnyelvű táblát függesztettek ki, ezenkívül plakátok-hirdetések szintjén is lehet olykor találkozni a magyar nyelvvel. A beadványt aláírták: Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete – Budapest, Magyar Ifjúsági Értekezlet – Csíkszereda, Magyar Ifjúsági Tanács – Kolozsvár, továbbá Benkő Samu akadémikus, Brassai Zoltán akadémikus, Csetri Elek akadémikus, Demény Lajos akadémikus, Egyed Ákos akadémikus, Forray Ferenc egyetemi adjunktus, Gábos Zoltán akadémikus, Gyenge Csaba akadémikus, Jakó Zsigmond akadémikus, Kányádi Sándor költő, Kolumbán József akadémikus, Maros Dezső akadémikus, Nagy-Tóth Ferenc akadémikus, Németh Sándor akadémikus, Péter Mihály akadémikus, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Sógor Csilla egyetemi adjunktus, Tánczos Vilmos egyetemi tanár, Toró Tibor akadémikus, Uray Zoltán akadémikus, Kovács Lehel István informatikus, Hantz Péter fizikus. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Európához intézett petíció a romániai magyar felsőoktatásért. A kezdeményezést a romániai magyar akadémikusok zöme támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Megjelent Mihály Gábor szárazajtai nyugalmazott tanító Monológ a múltról – Szárazajta monográfiája /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy/ című, munkája melyet június 11-én bemutattak a baróti Erdővidék Múzeumában. Monográfiájával Mihály Gábor azoknak az erdővidéki szerzőknek a sorába lépett, akik az évszázadok során önszorgalomból igyekeztek rögzíteni egy-egy helység történetét. Veszely Károly római katolikus plébános – az 1849-ben Bem József által alapított Brassói Lapok első főszerkesztője – a 19. század második felében írt monográfiát Barótról. A város történetéhez az 1960-as évek végén néhai Kese Jenő református lelkész gyűjtött kéziratban őrzött adalékokat, néhai Lázár Antal tanár is hozzáadott egy kisebb kötetre valót, ugyanakkor Demeter László szerkesztésében Adalékok Barót történetéhez címmel 1999-ben jelent meg több szerzőtől származó, hasonló kiegészítéseket tartalmazó kötet. Az erdővidéki falvak közül Magyarhermányról néhai Máthé János történetkutató az 1970-es években írt, nemrég nyomtatásban is megjelent kiváló monográfiát, amelyet a jelenkori adalékokkal Boér Imre nyugalmazott tanár egészített ki. Erdőfüléről Karácson Béla írt monográfiát, amelyhez Hermann Rozália tanár írt adalékokat. Néhai Gáspár József tanító Köpecről készített monográfiája kéziratban vár kiadásra. /Benkő Levente: Monográfia Szárazajtáról. = Krónika (Kolozsvár), júl. 12./

Magyari Tivadar BBTE-rektor-helyettese kifejtette, mióta hivatalba lépett, tiszteletet, figyelmességet tapasztalt a rektorátus többi tagja részéről. Magyari Salat Leventét váltotta a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának rektor-helyettesi székében, aki a táblaügy után az „egyetemen kialakult vezetési stílus és döntéshozói eljárások” miatt mondott le. Arra a kérdésre, hogy miért vállalta, Magyari rámutatott, volt felsőoktatási reformügyekben tapasztalata és voltak elképzelései a dolgok diplomáciai rendezésére. A Bolyai Kezdeményező Bizottsággal /BKB/ ritkán szoktak foglalkozni, „őket a sajtó futtatja inkább” és „kisajátították az egyetem-témát”. Magyari szerint a magyar oktatók elhatárolódtak tőlük. Az intézményi önállóságot, illetve a nyelvi környezetet kérdéseket napirenden tartja, „de a tizenhat éve meg nem oldott kérdések kezelését tíz hónapban nem vállalta”. Magyari kijelentette: ha a „rektori hivatalban magyarellenesség uralkodna, akkor rég otthagytam volna ezt a tisztséget. ”Most már kiírták „Isten hozott!” az elektronikus kijelzőn. Magyari úgy magyarázta: azért, mert ő kitétette ezt. Az újságíró idézte: a BKB minősíthetetlennek nevezte azt a kijelentését, hogy „az egyetem felépítésének jelenlegi koncepciójában nem fér el nyelvi-etnikai szerkezeti elkülönülés”. Magyari magyarázta: ezzel diplomatikusan megfogalmazta, hogy a román többség jelenlegi egyetemkoncepciójába ez nem fér ez bele. Magyari sorolta, mit ért el: laboratóriumot neveztek el Máthé János egykori egyetemi docens tiszteletére. Az ősszel emléktábla kerülhet Magyari András egy évvel ezelőtt elhunyt történész szülőházára. Az egyetem Farkas utcai épületének udvarán Zörgő Benjámin pszichológusnak, majd Gyulai Zoltánnak, a negyvenes években élt fizikus professzornak mellszobrát fogják felállítani. A református karon már minden tábla kétnyelvű. Magyar nyelvű felvételit hirdető plakátokat küldtek ki. /S. B. : Higgadtság kéne. Interjú Magyari Tivadar BBTE-rektor-helyettessel. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./

Az egyetemi és doktori tanulmányait az 1989-es romániai változásokat követően végzett/végző generáció jelen van a tudományos életben. Tudományos pályán keresi a helyét, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, kutatási eredményeit publikálja. Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Fazakas Emese magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a BBTE-n. 1994–1995 között mesterképző programot végzett a Közép-Európai Egyetem középkori tanulmányok szakán. 2005-ben doktori címet szerzett. 1995–1998 között a Román Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti és Nyelvtudományi Kutatóintézete kolozsvári fiókjának munkatársa, 1997-től a BBTE Bölcsészettudományi karának óraadó tanára, tanársegéde, egyetemi adjunktusa. A médiában állandó rovatokat lát el, tanári továbbképző programok előadója. Nyelvészeti szakkönyvek lektora, szerkesztője, két önálló kötet szerzője. Fazakas Emese legmerészebb vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti tár főszerkesztői szerepének végzése, írta Péntek János akadémikus. Dóczy Örs 1994–2000 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett latin, 1998–2005 között a kolozsvári BBTE-n történelem szakos oklevelet. 2002-ben a Messina-i tudományegyetem ösztöndíjasa volt. 2006-tól a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Történelmi, régészeti tárgyú tanulmányai, szakcikkei, recenziói és fordításai hazai lapokban láttak napvilágot (A Hét, Korunk). Történelmi, irodalomtörténeti tárgyú konferenciák előadója. Vida Erika a BBTE-n szerzett 1996-ban magyar-angol szakos tanári oklevelet. 1998-tól a Mentor Könyvkiadó olvasószerkesztője, 2003-tól felelős szerkesztője. Közel 30 kötet szerkesztője. Dóczy Örs és Vida Erika közös pályázatot nyújtott be, ez pedig Koncz József A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557–1895) (Marosvásárhely, Mentor, 2006) című monográfia. A szöveget szerkesztette és átdolgozta, a mutatókat összeállította Dóczy Örs és Vida Erika, a latin szövegeket fordította és jegyzetekkel ellátta Dóczy Örs, az utószót Sebestyén Mihály írta. László Márton 1997–2001 között a BBTE történelem szakán alapképzést, 2001–2002 között mesteri programot végzett. 2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájának doktorandusza. 2001–2007 között tanár, szakmai referens, könyvtáros, levéltáros. 2003–2005 között a Magyar Autonóm Tartomány kutatócsoport tagja, 2006-ban az Észak-Erdély 1940–1944 közötti történetét kutató csoport munkatársa. Pályamunkája a Pro-Print Kiadónál, a „Források a Romániai Magyarság Történetéhez” sorozatban megjelenés előtt álló kézirat, amely az 1889–1986 között élt magyarhermányi történész, Máthé János két, mindeddig kiadatlan munkáját, valamint a pályázó két tanulmányát tartalmazza. A bizottság mind a négy pályázó munkáját elismeréssel értékeli. Tekintve, hogy Fazakas Emese életműve, teljesítménye messze kilép a díj által értékelhető keretből, a 2007-es debüt-díj nyertesei Dóczy Örs és Vida Erika. A szakosztály a pályázatot a 2008-as évre is meghirdeti. /Dr. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár: A Debüt-díj második kiosztásakor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

Kettős könyvbemutató volt július 10-én Marosvásárhelyen, a Teleki Téka udvarán. Mindkét könyv tudományos munka és a közelmúlt történéseit tárja az olvasók elé. Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 című és a László Márton szerkesztésében megjelent, Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetét ismertették. Bárdi Nándor és Stefano Bottoni történész-kutatók a két, Pro Print Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelentetésének előzményeiről is beszámoltak, a levéltárakban talált kéziratokról. László Márton marosvásárhelyi levéltáros Magyarhermány kronológiájának kézirata mellett a Szekuritáté irattárában őrzött, Máthé Jánosra vonatkozó megfigyelési jegyzőkönyveket is feldolgozta. A Csíkszeredában élő Oláh Sándor az 1940–1944 közötti „kis magyar világot”, majd az azt követő nehéz éveket tárja olvasói elé. /Antal Erika: Arcok a tegnap homályában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

Kettős könyvbemutató volt Marosvásárhelyen, a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó két könyve a huszadik századi Erdélyhez kötődik: Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 és Máthé János Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetei. Utóbbi a szerző halála után, László Márton szerkesztésében jelent meg. A László Márton szerkesztette "tudatállapot könyv" az első olyan munka, amely a Securitate működését részletesen, egy ember életén keresztül mutatja be. Szembesülnie kellett az egykori besúgókkal, akik nem rosszindulatból, hanem kényszerűségből jelentgettek. László Márton megkereste és szembesítette őket tetteikkel, úgy vonta le a következtetéseket. Stefano Bottoni történész elmondta, a bukaresti állambiztonsági levéltárban találta meg azt az anyagot, amely Máthé János, a kronológia szerzője megfigyelését tartalmazza. Ehhez fogható kiadvány sem Romániában, sem Magyarországon nincsen. A főhős, az ötvenes években kuláklistára került, de nem tartóztatták le. Ezután harc következett az ember és politikai apparátus között. Máthé Jánosnak nincs bűne, de veszélyes mert független. A harc lényege, hogy ő ír dolgokat, amelyeket igyekszik elrejteni, a szeku pedig igyekszik azokat felkutatni. Élete végéig küzdött, hogy monográfiáját kiadhassa. Ez nem sikerült, de munkáját nem találták meg. Oláh Sándor Kivizsgálás című kötete két részből áll: az egyik rész a "magyar világot", a '40 és '44 közötti időszakot, a Csík és Udvarhely megyékben akkor zajló állami és modernizációs folyamatokat ismerteti, a másik rész ugyanazt, de az ötvenestől a nyolcvanas évekig mutatja be. Az eddigi szakirodalomban előbbi teljesen szűz terület volt. A szerző óriási érdeme, hogy bemutatott egy komoly állami fejlesztési programot, amely 1940 és 1944 között a helyi társadalmat próbálta modernizálni. A második rész szintén állami beavatkozást ismertet, de már a román kommunista hatalom részéről. /Nagy Botond: Történelem és Tékasátor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./

Megjelent Máthé János Magyarhermány kronológiája című könyve a kis erdővidéki faluról. A bemutatón a 150 kötet pillanatok alatt elfogyott, s az igénylők sora azóta csak gyarapodik. /(demeter): Magyarhermány kronológiája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./

Négy, kisebbségtörténettel és kisebbségkutatással foglalkozó könyvet mutatnak be november 5-én Sepsiszentgyörgyön. Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940) és Stefano Bottoni történész Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című köteteivel ismerkedhet a közönség a szerzők jelenlétében. A könyveket Bárdi Nándor történész és Boér Hunor könyvtáros méltatja. /Sztálin a székelyeknél – könyvbemutatók sora. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./

Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Az egykori sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör egykori munkatársai közül már odalett Znorovszky Attila, Csiki László, Sütő István, Tőke Csaba, a kiváló külső munkatársak közül Kónya Ádám, Kisgyörgy Benjámi, Incze László, a mindentudó Máthé János bácsi, Bartos Endre, s a lap arcélét, küllemét meghatározó Baász Imre és Plugor Sándor. Most Jecza Tibor hunyt el, a lap második főszerkesztője /1974-1983/, majd helyettes vezetője, ki ugyancsak nehéz időkben kapta kezébe az irányítást. /Magyari Lajos: In memoriam Jecza Tibor (1937–2009). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

Kiskenden az új művelődési otthon Sütő András nevét viseli mostantól. Fülöp Kálmán házavató versével jelentette be mindezt. Öt éve fogtak hozzá, Máté János polgármestersége idején, és mára megszületett a korszerű terem, tágas színpad. A névtáblát Nagy Pál irodalomkritikus, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke leplezte le. Pál András helybeli lelkész – a névadás egyik kezdeményezője – Sütő Andrásról, az íróról és az emberről beszélt. Eljött az ünnepségre Gábor József őrmester, akinek Sütő András 1990 márciusának rémnapján az életét köszönhette. A padlástéri kisgalériában helyi származású népművészek, iparművészek, műkedvelő festők állítottak ki. /Bölöni Domokos: Az a miénk, amit kiküzdünk magunknak. Sütő András hervadatlan emléke. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./

Augusztus 17–22-e között Bethlenszentmiklóson a kultúrházban gyűltek össze a kistérség gyermekei – hat faluból, bibliahétre. 2007-ben négy helyiségből, a küküllővári, a küküllőboldogfalvi, a bethlenszentmiklósi és a magyarbényei gyermekek bibliaheteztek együtt, tavaly társult Magyarpéterfalva, idén pedig Balázsfalva is. Idén a gyermeklétszám elérte a 130-at a hat helységből. A gyermekek között a reformátusokon kívül voltak unitáriusok, s olyanok is kik már ortodoxok. Voltak magyarul helyesen beszélők, de voltak, akik törték a magyart, s olyanok, kik már csak értenek, de nem beszélnek magyarul. /Máté János, küküllővári ref. lelkész. : Közösségépítés a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közelmúltunk történelme
Két új kiadvány látott napvilágot a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál, amelyek az erdélyi magyarság közelmúltját dolgozzák fel történelmi szempontból. Az „Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974” /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011/ című kötet szerzője Novák Csaba Zoltán, az Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ című munkát pedig Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston jegyzi.
A két kiadvány a Források a Romániai Magyarság Történelméhez sorozatban jelent meg, melyben a korábban nagy visszhangot kiváltó Máthé János-könyv, a Magyarhermány kronológiája is megjelent.
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az úgynevezett konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő, minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére” – véli Novák Csaba Zoltán, az Aranykorszak? szerzője.
Szerinte a 1965– 1974 közötti korszak a maga változó bel- és külpolitikai kihívásaival számos új helyzetet teremtett a romániai magyarság számára. A párt és a nemzeti kisebbségek közötti kapcsolat az említett időszakban többször is átértékelődött.
Az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kiadványban a Magyar Népi Szövegség történetét vázolja fel a megalakulástól az 1953-as „önfeloszlatásig”. „A második világháborút követően az erdélyi magyarság politikai életének megszervezését egyrészt a térségben kizárólagos nagyhatalmi szerepet kivívó Szovjetunió érdekei határozták meg, másrészt az, hogy a kommunista segédlettel megalakított Magyar Népi Szövetség és annak vezetői az ország, a többségi pártvezetés magyarságpolitikáján belül mennyire tudtak érvényt szerezni saját kisebbségpolitikai elképzeléseiknek” – fejti ki Nagy Mihály Zoltán.
Holnap 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében mutatják be a két kiadványt. A szerzőkkel Bíró Béla egyetemi tanár és Boér Hunor könyvtáros-muzeológus beszélget. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar tagozatot akarnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
Tíz pontba foglalt zárónyilatkozatban kérik Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért című konferencia előadói a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartájának a módosítását.
vasárnap délután közzétett dokumentum többek között kitér az államilag finanszírozott önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre való igény jogosságára vagy legalább a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozására. Az aláírók szót emelnek a jelenlegi diszkriminatív rendszer ellen, amely nem teszi lehetővé a magyar nyelvű gyakorlatok megtartását, ugyanakkor tiltja az anyanyelvű diplomamunka megírását, valamint a magyar nyelvű államvizsgát és doktori képzést.
A jelszó: módosítani a chartát
„A bevezetett megszorítások diszkriminatív jellege a magyar nyelvű oktatás sorvadásához vezetett (oktatóhiány, tudás-, anyanyelv-, identitásvesztés)” – állítják a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és az Optica-Optofarm által szervezett konferencia előadói, utalva a kommunista diktatúra részben máig is érvényes megszorításaira. Szintén a charta módosítását és a magyar tagozat létrehozását tűzte ki célul Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora is.
„Nem csupán magyar vonalat, hanem magyar tagozatot akarunk – lehetőleg már a következő egyetemi évtől” – szögezte le a Krónika megkeresésére a profeszszor. Nagy Örs tudatában van annak, hogy sok minden múlik román nemzetiségű kollégáin, de azzal is tisztában van, hogy a magyar oktatók és diákok a törvény adta lehetőségbe kapaszkodnak. „Itt már nem az egyetem szenátusa dönt, hanem az új oktatási törvény előírásai” – mondta.
Kérdésünkre, hogy a tagozat létrehozásával mennyire lehetne önállósítani a magyar nyelvű oktatást, Nagy Örs nem tudott válaszolni. Szerinte egyelőre senki nem tudja, hogy egy leendő magyar tagozat gazdaságilag mennyire lehet független. „Egy biztos: az egyetemet ezentúl is a rektor irányítja” – tette hozzá a professzor. A charta módosításáról elmondta: a törvény hat hónapos határidőt szab annak módosítására. Ugyanakkor az oktatási minisztérium vállalta a nem megfelelő chartát benyújtó egyetemek szankcionálását.
Kerekasztal – feltételekkel
A záródokumentum harminc aláírója – köztük az egyházak, a civil, illetve a vállalkozói szféra képviselői – szerint a magyar oktatás önállóságának megteremtése érdekében fontos, hogy további egyeztető fórumok megszervezésére kerüljön sor 2011 tavaszán mind Erdélyben, mind Magyarországon.
A dokumentum megfogalmazói ugyanakkor fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a készülő új, magyarországi tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról. „A Magyar Köztársaság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az önálló magyar nyelvű oktatás megvalósításának törekvéseit a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott támogatással (rezidens- és doktori képzés) hathatósan tudja segíteni.
Ennek megvalósítása érdekében javasoljuk az együttműködési kerekasztal összehívását a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek részvételével” – olvasható a zárónyilatkozatban. Kérdésünkre, hogy ezt miként tartják megvalósíthatónak, mivel a MOGYE vezetősége nem vett részt a konferencián, és nem fogadja el tárgyalófélként a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesületet, a szervezet ügyvezetője és a konferencia szervezője, Ádám Valérián kifejtette, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken való részvétel elutasítása rendkívül rossz fényben tüntetné fel a vásárhelyi intézet vezetőségét.
„Ha nem jönnek el, azzal csak azt bizonyítják, hogy sokkal fontosabbnak tartják saját kis beosztásuk megőrzését, mint az erdélyi magyarság képviseletét” – szögezte le Ádám. A RMOGYKE ügyvezető igazgatója ez esetben aláírásgyűjtést helyezett kilátásba, amelynek segítségével a tiltakozással egyetértők az egyetem vezetőségének lemondását követelnék.
A két fél közötti állandó feszültségnek csak az egyik jele az, hogy az egyetem vezetői nem jelentek meg a konferencián. „Arra hivatkoztak, hogy későn kapták kézhez a meghívót. Ennek ellenére már másfél hónappal a konferencia előtt elkezdtek telefonálgatni a magyarországi résztvevőknek, arra kérve őket, hogy mondják le részvételüket” – panaszkodott Ádám Valérián.
Szerinte azonban sokatmondó, hogy még ilyen körülmények között is Marosvásárhelyre látogatott és előadást tartott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Palkovits Miklós, az MTA tagja és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Galuska László, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője és Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem helyettes dékánja. Jelen voltak, felszólaltak és a zárónyilatkozatot aláírták a hazai orvostudomány kiemelkedő személyiségei is, mint például Péter Mihály Heinrich, Péter H. Mária, Brassai Zoltán, Feszt György, Brassai Attila, Ajtay-Kincses Mária, Máthé János, Dudutz Gyöngyi, Puskás Attila, Nagy Előd, Csiszár Anna-Adrienn és mások.
Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem helyettes rektora kifejtette, hogy jó ötletnek tartja a kerekasztal szervezését, mert minden beszélgetés hasznos lehet, ha eredménnyel zárul. A professzor szerint azonban ennek feltétele, hogy „olyan emberek üljenek tárgyalóasztalhoz, akik a jelenben élnek”. „Magyarán: olyan tárgyalópartnereket tudunk elfogadni, akik jól tudják, mi valósítható meg, és mi nem. Minden segítség jól jön, de annak megvannak a feltételei” – pontosított a MOGYE vezetője. Nagy Örs kifejtette: eddig csupán a budapesti Semmelweis-egyetem nyújtott hatékony támogatást a marosvásárhelyi felsőfokú intézménynek, a másik három anyaországi egyetem csak a nyilatkozatokig jutott el.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc

Új könyv, új lelkész (Élő egyház Bölönben)
Fancsal Zsolt volt bölöni református lelkipásztor úgy távozott szolgálati helyéről, hogy 400 oldalra terjedő egyháztörténeti kötetet hagyott maga után (Múltunkban a jövőnk, jövőnkben a múltunk. A bölöni református egyházközség története. Hiperborea Könyvkiadó, Torda, 2010). A csodálatos Babits-idézettel nyíló kötet ajánlóját Demeter László jegyzi.
A mű nagy erénye – írja Demeter –, hogy helyi levéltári forrásokra támaszkodva részletekbe menően mutatja be az egyházközség történetét. Méltán sorolhatjuk ezt a vaskos kötetet olyan jeles erdővidéki egyháztörténeti kiadványok közé, mint Benkő József Filius Posthumusa vagy Veszely Károly, Karácsony Béla, Máthé János hasonló jellegű, dokumentumértékű munkái. Kiérdemli ez a könyv a monográfia minősítést is, az olvasó az egyház életének minden vetületéről kap benne eligazítást. A mindennapi olvasó számára nem könnyű olvasmány a nagy részletességgel és gazdag dokumentációs anyaggal elkészített munka. A szerzőnek részletesen ki kellett térnie arra az időszakra, amikor a bölöni reformátusok és unitáriusok közösen használták a ma már nem létező templomot, miként arra a felhőtlennek nem nevezhető időszakra is, amikor a két felekezet már külön járta élete útját. A bölöni történelmi magyar egyházak históriája akkor lesz majd kerek, ha ily részletesen olvashatjuk az unitárius eklézsia történetét is. Tiszteletes Fancsal Zsolt, jelenleg magyarhermányi lelkipásztor nevéhez nemcsak a bemutatott kötet, hanem a műemlék református templom teljes felújítása és pezsgő közművelődési tevékenység kapcsolódott.
A 197 tagú bölöni gyülekezet az év elején örömmel fogadta tiszteletes Bartha Attila 42 éves új lelkészt. A révkomáromi Selye János Egyetem teológia karának végzettjeként Szlovákiában szentelték magyar pappá. A baróti református gyülekezet irodavezető segédlelkésze volt, amikor a bölöniek meghívták a megüresedett eklézsiába. Első önálló szolgálati helyén feleségével együtt újszülött kislányuknak örvendhetnek. A gyülekezet gondnoka Boda Dénes.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)