Honvédtalálkozót tartottak
A hősiesség példaképeit ünnepelték
Augusztus 13-án, szombaton a bibarcfalvi református templomban tartották meg a II. világháború frontszolgálatos katonáinak sorrendben 19. erdővidéki bajtársi találkozóját.
Az ünnepségen Krizbai Imre baróti nyugalmazott református lelkész, a találkozók kezdeményezője és elindítója Ámos próféta igéje alapján („Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”) mondott prédikációt. Felhívta a figyelmet napjaink társadalmának visszásságaira, a megalkuvás egyre nyilvánvalóbb, az egészséges közélet alapjait egyre inkább züllesztő veszélyeire.
„Ma sötét módon fosztják meg az embereket véleményüktől, akik azt mégis kinyilvánítják, azoknak elveszik kenyerét, ellehetetlenítik életét. Nagy baj van a Sionon, de vannak még, akik az igazságot képviselik” – fogalmazott.
A vendégeket, a megjelent honvédeket Székely Lajos bibarcfalvi lelkipásztor is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy a találkozó kedves momentumként fog megmAradni a helyiek emlékezetében.
Hat egykori magyar honvéd jelent meg a találkozón: Boér Imre és Román Jenő Barótról, Mokán Ferenc Nagybaconból, Albert Andor Olasztelekről, Tánczos Sándor Vargyasról és Maczkós Balázs Erdőfüléből.
Közülük Boér Imre nyugalmazott tanár volt ezúttal is az, aki felolvasott személyes nyilvántartásából, miszerint a II. világháborúban a frontra vezényelt háromezer erdővidéki katonából 25-en vannak még életben. Részletezte azt is, hogy az 1925-ben születettek voltak a legfiatalabbak, akiket még ugyan leventekatonaként, de már a harcterekre szólítottak.
Beszámolója után a felvidéki dr. Popély Gyula történész mondott alkalmi beszédet, emlékezve az 1940-es erdélyi bevonulásra, amelyen édesapja is részt vett, majd figyelmeztette a jelenlevőket arra, hogy nemcsak Felvidéken, de Erdélyben is fogyóban a magyarság.
„Ezt a folyamatot csakis házunk küszöbén állíthatjuk meg, megfogva a gyengék kezét, nekik személyes példaadással utat mutatva” – mondta.
Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya a találkozón megjelent honvédeket a magyar hősiesség még élő bizonyítékainak nevezte, akik hazaszeretetből is példát mutattak.
„Ma azonban lassan már bűn hazafinak lenni, azt követelik tőlünk, legyünk multikulturálisak. Ám mi inkább ódivatúak mAradunk, lelkesedünk magyarságunkért, átadva ezt a lelkesedést másoknak is” – hangsúlyozta beszédében.
A találkozó ünnepi műsorral folytatódott: Máthé Bíborka, Máthé Melinda, Fogarasi József, Kelemen Csongor, a baróti Wesselényi Miklós kórus, a Tisza István dalkör és Szuróczki Judit dalokkal, versekkel szebbé, emlékezetesebbé tették a honvédek számára a napot. Végül a templom előtti téren kettős keresztet avattak, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a baróti Székely Társalgó Egyesület állíttatta, avatóbeszédet Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kisbaconi tisztelgés a honvédek előtt
Vasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen. A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak.
Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének. A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket. Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává. A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged. Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt. A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban. Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt.
Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza. Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják. A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte. A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta. A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét. Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre.
Hecser László/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)