Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Matei, Cosmin
3 tétel
2015. december 4.
Magyarellenes rigmusok miatt állt 10 percet a Dinamo-Iași meccs
Tíz perces kényszerszünetet rendelt el a Dinamo-CSMS Iași Liga 1-es mérkőzést vezető Iulian Călin játékvezető, mert a hazai drukkerek magyarellenes rigmusokat skandáltak. A bukaresti sportsajtó tudni véli, hogy a "milicisták" ultrái aKézdivásárhelyen történtek miatt kiabálták, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból”.
A Liga 1 huszadik fordulójának utolsó mérkőzését gyér nézőközönség előtt játszották csütörtökön este a fővárosi Dinamo stadionban. Az unalmas döntetlen felé csordogáló összecsapás a 33. percben vett hirtelen fordulatot, amikor Iulian Călin pitești játékvezető megelégelve, hogy a hazai ultrák folyamatosan szidják a magyarokat 5 percre felfüggesztette a meccset.
Mivel a piros-fehérek galerija továbbra sem csillapodott, a bíró további 5 perccel meghosszabbította a kényszerpihenőt. Ez alatt a Dinamo két játékosa - Cosmin Matei és Cerniauskas - valamint sportigazgatója, Ionel Dănciulescu is csítitgatni próbálta az ultrákat.
Az incidens után a galeri egy része elhagyta a stadiont. Amúgy megjegyzendő, hogy a vendégcsapatnál játszik a Liga 1 egyetlen magyar légiósa, Bőle Lukács.
Első alkalommal fordult elő, hogy a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt félbeszakítottak első osztályú bajnoki mérkőzést. A Digi Sport szerint a Dinamo ötezer és 70 ezer lej közötti bírságra, és egy zártkapus mérkőzésre számíthat a botrány miatt.
A Dinamo szurkolói nem először bizonyítják magyargyűlöletüket. 2013 októberében az Astra-Dinamo összecsapást vezető Kovács István azért állította ki Cosmin Mateit a vendégek csapatából, mert megtapsolta a magyarellenes rigmusokat skandáló szurkolókat. Egy évvel később ugyancsak a nagykárolyi magyar játékvezetőt vették szájukra Dinamo szurkolói a Chiajna elleni mérkőzésen. Kovács jelentette a magyarságát szidalmazó ultrákat a szövetségnek, a klubot megbüntette a fegyelmi bizottság.
maszol.ro
Tíz perces kényszerszünetet rendelt el a Dinamo-CSMS Iași Liga 1-es mérkőzést vezető Iulian Călin játékvezető, mert a hazai drukkerek magyarellenes rigmusokat skandáltak. A bukaresti sportsajtó tudni véli, hogy a "milicisták" ultrái aKézdivásárhelyen történtek miatt kiabálták, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból”.
A Liga 1 huszadik fordulójának utolsó mérkőzését gyér nézőközönség előtt játszották csütörtökön este a fővárosi Dinamo stadionban. Az unalmas döntetlen felé csordogáló összecsapás a 33. percben vett hirtelen fordulatot, amikor Iulian Călin pitești játékvezető megelégelve, hogy a hazai ultrák folyamatosan szidják a magyarokat 5 percre felfüggesztette a meccset.
Mivel a piros-fehérek galerija továbbra sem csillapodott, a bíró további 5 perccel meghosszabbította a kényszerpihenőt. Ez alatt a Dinamo két játékosa - Cosmin Matei és Cerniauskas - valamint sportigazgatója, Ionel Dănciulescu is csítitgatni próbálta az ultrákat.
Az incidens után a galeri egy része elhagyta a stadiont. Amúgy megjegyzendő, hogy a vendégcsapatnál játszik a Liga 1 egyetlen magyar légiósa, Bőle Lukács.
Első alkalommal fordult elő, hogy a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt félbeszakítottak első osztályú bajnoki mérkőzést. A Digi Sport szerint a Dinamo ötezer és 70 ezer lej közötti bírságra, és egy zártkapus mérkőzésre számíthat a botrány miatt.
A Dinamo szurkolói nem először bizonyítják magyargyűlöletüket. 2013 októberében az Astra-Dinamo összecsapást vezető Kovács István azért állította ki Cosmin Mateit a vendégek csapatából, mert megtapsolta a magyarellenes rigmusokat skandáló szurkolókat. Egy évvel később ugyancsak a nagykárolyi magyar játékvezetőt vették szájukra Dinamo szurkolói a Chiajna elleni mérkőzésen. Kovács jelentette a magyarságát szidalmazó ultrákat a szövetségnek, a klubot megbüntette a fegyelmi bizottság.
maszol.ro
2016. június 29.
Mentor – „Ez így egyelőre eléggé tucatszöveg: az öné is, az enyém is.”
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 29.
Évadkezdés a Váróterem Projektnél
Sinkó Ferenc rendezésében létrejött előadással nyitja az évadot a Váróterem Projekt, az Unpredicted című produkció bemutatója szeptember 29-én, péntek este 8 órától lesz a ZUG székhelyén (Traian utca 40-42 szám), derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Sinkó Ferenc először dolgozik társulattal, az alkotói csapat tagjai: Sipos Krisztina rendezőasszisztens, Gábor Zsófia díszlet- és jelmeztervező, Iszlai József zeneszerző, Sipos Júlia technikai munkatárs és Almási Attila technikai szaktanácsadó. Akik játszanak: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Sebők Maya és Udvari Tímea.
Az évad hátralevő részében további három bemutatóval készülnek a Várótermesek. Október 30-án a Puck bábszínházzal közösen a Sárkány művek című produkciót mutatják be, Imecs-Magdó Levente rendezésében. Az előadás III-VII. osztályos diákok meséiből született, elsősorban ők a célközönség is. Decemberben Botos Bálint rendezésében látható egy új produkció, áprilisban pedig az iskolai erőszakosság – a bullying – lesz a következő bemutató témája, rendező Cosmin Matei.
Mindezek mellett műsoron tartanak régebbi előadásokat is (Zéró, az Occupy Yourself, Kedd – choirtárs előadás, Reacting Chernobyl, ez utóbi több fesztiválon is részt vesz), illetve 2018 májusának első felében egy három állomásos magyarországi turné is szerepel a terveik között.
Az Unpredicted című előadást szeptember 30-án, szombaton is meg lehet tekinteni, szintén este 8 órától a ZUG-ban.
Szabadság (Kolozsvár)
Sinkó Ferenc rendezésében létrejött előadással nyitja az évadot a Váróterem Projekt, az Unpredicted című produkció bemutatója szeptember 29-én, péntek este 8 órától lesz a ZUG székhelyén (Traian utca 40-42 szám), derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Sinkó Ferenc először dolgozik társulattal, az alkotói csapat tagjai: Sipos Krisztina rendezőasszisztens, Gábor Zsófia díszlet- és jelmeztervező, Iszlai József zeneszerző, Sipos Júlia technikai munkatárs és Almási Attila technikai szaktanácsadó. Akik játszanak: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Sebők Maya és Udvari Tímea.
Az évad hátralevő részében további három bemutatóval készülnek a Várótermesek. Október 30-án a Puck bábszínházzal közösen a Sárkány művek című produkciót mutatják be, Imecs-Magdó Levente rendezésében. Az előadás III-VII. osztályos diákok meséiből született, elsősorban ők a célközönség is. Decemberben Botos Bálint rendezésében látható egy új produkció, áprilisban pedig az iskolai erőszakosság – a bullying – lesz a következő bemutató témája, rendező Cosmin Matei.
Mindezek mellett műsoron tartanak régebbi előadásokat is (Zéró, az Occupy Yourself, Kedd – choirtárs előadás, Reacting Chernobyl, ez utóbi több fesztiválon is részt vesz), illetve 2018 májusának első felében egy három állomásos magyarországi turné is szerepel a terveik között.
Az Unpredicted című előadást szeptember 30-án, szombaton is meg lehet tekinteni, szintén este 8 órától a ZUG-ban.
Szabadság (Kolozsvár)