“Keressük a lángot, hisz köztünk van”
Vasárnap este 15. alkalommal adták át Érmihályfalván a Pódium Díjakat, illetve harmadszor a Szépműves Díjat. Az ünnepségen a Kiss Stúdió Színház közreműködött.
Az érmihályfalvi önkormányzat alapította Pódium Díjat 2001-ben adták át először azoknak, akik a helyi kulturális életben kimagaslót alkottak az illető esztendőben. Az ünnepséget egy karácsonyhoz közeli vasárnap tartották, ám néhány éve a Magyar Kultúra Napjához igazítják. A helyi RMDSZ-szervezet három éve alapította a Szépműves Díjat olyan pedagógusok munkájának elismerésére, akik az iskolai foglalkozásokon túl is vállalnak áldozatot a gyerekek pallérozásában. Az elmúlt vasárnap este került sor a 2015-ös évre szóló díjak átadásra. A kultúrházban megjelenteket Boros Emőke tanárnő (a Szépműves Díj korábbi kitüntetettje, aki pénteken a Szigligeti Színházban Magyar Kultúráért Emlékplakettet vehetett át) köszöntötte, megosztva tapasztalatát: amikor magyartanárként megkérdezte diákjaitól, mi a magyar kultúra, azok azt felelték: vers, zene, tánc, népviselet – és valóban, például ezek is mind együtt alkotják azt.
Békét, kedvet
Rövid ünnepi beszédet Gábor Éva tanítónő (szintén Szépműves Díjas) mondott, hangsúlyozva: a pedagógusok, az iskola szerepe óriási kulturális értékeink megőrzésében, továbbvitelében, a pedagógusok értékrendje pedig igenis létezik, próbálják továbbadni diákjaiknak, bízva abban, hogy mindig lesznek, akik nem csak értékelik azt, de maguk is értékteremtőkké válnak. A továbbiakban a Kiss Stúdió Színház Adjon Isten békét, kedvet! című színpadi játékát láthattuk, melyben Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek újra bizonyították (ha még kellett egyáltalán), hogy méltán kapták meg két nappal korábban Budapesten a Magyar Kultúra Lovagjai kitüntetést. A művészek után Biró Rozália szenátor mondott beszédet, egyebek mellett hangsúlyozva: a magyar kultúra napja alkalom köszönetet mondani azoknak, akik lámpásként mutatják az utat közösségeinknek, akik tehetségükből és energiájukból másoknak is adnak, hogy zűrzavaros időkben is tudjunk gyarapodni. Keressük a lángot, a fényt, hiszen annak őrzői közöttünk vannak, fogalmazott a politikus.
Díjazottak
Ezek után került sor a Pódium Díjak átadására. Elismerésben részesült (a szólítás sorrendjében) a Forever Dance tánccsoport (csoportvezető Máté Zsolt), Kovács Rozália helytörténész, a Csilinka Gyerekkórus (vezetője Darabont Aliz tanárnő), Szabó János, a Móka színjátszó csoport alapító-rendezője és a Nyíló Akác néptánccsoport (vezetője Borbély-Simon Csaba). A Szépműves Díj átadásához nem kellett újabb személyt a színpadra szólítani, hiszen Darabont Aliz már ott volt, mintegy alátámasztva érdemesültségét. Laudációjában Nyakó József polgármester kiemelte: a tanárnő, aki férjével három gyereket nevel példásan (a nagyobbak maguk is állandó részesei a kulturális eseményeknek), a városi és a már említett gyerekkórust is vezeti, továbbá a sokáig hiányolt hangszeres zeneoktatást is meghonosította a városban.
Partiumi Vágta
A polgármester a továbbiakban örömének adott hangot, hogy a városban számos csoport közül lehet választani a díjazottak kiválasztásánál. Idei terveikről is beszélt, ezek közül talán kiemelkedik annak bejelentése, hogy aláírta a szerződést a Nemzeti Vágta partiumi előfutamának a városban történő megrendezésére. Az ünnepségen még “születésnaposokat” is köszönthettek: tortát kapott az 5 éves Playtime zenekar és a 15 éves Móka színjátszó csoport. Az ünnepségről távozóban még sokan megálltak Kovács Éva helyi képzőművész festett üveg és kerámia tárgyai előtt, mely kiállítás most csak az esemény ideje alatt volt megtekinthető.
Rencz Csaba. erdon.ro

Hova tovább, romániai műemlékvédelem?
A romániai műemlékvédelem jelenleg mélybeható változásokon, mondhatni paradigmaváltáson megy keresztül. A 2014-ben létrehozott, de idén ősztől működő Nemzeti Limes Bizottság, a fiatal és dinamikus csapattal rendelkező Nemzeti Régészeti Bizottság valamint a számos megyében megújhodó, ám problémáktól nem mentes Műemlékvédelmi Bizottságok kedvező reményekkel kecsegtetik Románia történelmi emlékei iránt figyelmet tanúsító szakmai és nagyközönséget. A változások nagyrészt a történész Vlad Alexandrescu miniszterségének hagyatékaként indultak el, de nyomokban már Hegedűs Csilla államtitkársága idején is érezhető volt.
Az új európai pályázatok dömpingje, az egyre növekvő városi építkezések és befektetések, valamint a műemlékek egyre rohamosabban történő rongálása, a szász templomok összeomlása valamint néhány régészeti helyszín körül kialakult országos és nemzetközi botrány különösen aktuálissá teszi a romániai mű- emlékvédelem megújhodását.
Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő ICOM (Múzeumok Nemzetközi Szövetsége) kiadott egy jelentős kötetet, amely a múzeumok szerepét taglalja a globalizáció válságának huszonegyedik századi perspektívájában. Megjelent ugyanakkor Alfonso Ippolito neves olasz régész és építész szerkesztésében a régészeti és történelmi emlékművek megőrzésében szerepet játszó új technológiákat felvonultató kézikönyv. A nemzetközi műemlékvédelem és muzeológia óriási változásokon megy át, szakítva az eddig alkalmazott technológiák, műemlékvédelmi módszerek és nagyközönséggel történő párbeszéd eddig ismert formáival. Ma már Nyugaton teljesen természetes, hogy a régészeti emlékműveket nem rekonstruálják, építik fel olyan formában, ahogy azt a 19. század végén vagy az ötvenes években megszokhatták a német, francia vagy angol látogatók. Az akkor létrehozott mű- emlékek nemcsak az eredeti épületeket módosították vagy hamisították, de az így létrehozott új műemlék fenntartása is egyre több gondot okozott. Németországban vagy Angliában ma már nem épülnek Saalburg vagy Xanten római erődjéhez hasonlóan újra-épített régészeti Disneylandek és szórakozóparkok: az új trend szerint a földből előkerült és múltunk szerves részeként értelmezett történelmi emlékeket a lehető legkevesebb módosítással, hűen kell bemutatni és sokkal inkább a hiteles és interaktív, megkapó tájékoztatásra kell tenni a hangsúlyt. Ez a radikális fordulat Nyugaton nemcsak azt eredményezte, hogy a szakma és nagyközönség is más szemmel tekint múltunk épített örökségére, de szorgalmazta az innovatív technológiák (3D modellezések, hologram-vetítések, internetes megoldások és telefonos applikációk) bevonását a műemlékvédelembe és új restaurációs módszerek és anyagok használatát is. Az Edoardo Tresoldi olasz építész által Siponto ókeresztény templomában alkalmazott drótháló technológiája ugyan elsőre méregdrága megoldásnak hat, de hosszú távon sokkal látványosabb és vonzóbb a turisták számára, fenntartása is kevesebb költséget igényel, mint a hagyományos módszerrel restaurált vagy rekonstruált épületek esete. Németországban néhány római erődöt úgy igyekszenek megismertetni a nagyközönséggel, hogy az eredeti emlékműben nem történik beavatkozás, hanem a land art, azaz tájművészet eszközeivel a gabonamező módosításával adják vissza az egykori épület formáit. Interaktív térképek, 3D rekonstrukciók és az ehhez hasonló innovatív megoldások ugyanakkor a lehető legkevésbé módosítják az eredeti emlékművet.
Az épített örökség iránt tanúsított új szemlélet azonban nem mindenhol indult el ilyen irányban. A Transsylvania Nostra Alapítvány által nemrég Kolozsváron tartott Tusnád-műemlékvédelmi konferencián Cséfalvay Gyula, a nagy vitát kiváltó diósgyőri vár rekonstrukcióját tervező építész elmondta: Magyarország és Közép-Kelet Európa többi országa is most ért el oda, ahol a Nyugat az 1950-es és 60-as években volt. Az épített örökség most kezd történelmi, kollektív identitásformáló erőként megjelenni a köztudatban és a második világháború okozta rombolások során elpusztult épületek (így a budai vár bizonyos részei is) újra- épülnek, mint ahogy ez Németországban történt a század közepén. Cséfalvay nyomán Máté Zsolt és Fejérdy Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal alelnöke is hangsúlyozta, hogy egy-egy ország aktuális műemlékvédelmi trendjét és irányzatát nagyban befolyásolja mind az aktuálpolitika, mind múltunk emlékei iránt tanúsított szégyenünk vagy épp, büszkeségünk. Ebben a kontextusban kell értelmezni a romániai műemlékvédelem jelenlegi helyzetét is. A szász épített örökség súlyos állapotát (600, összeomlás széle előtt álló épület) fájdalmasan tükrözte a februárban összeomlott szászveresmarti templomtorony és az ezt követő sajtóvisszhang. Az egyre növekvő városi beruházások száma sok alkalommal bizonyította idén is az épített örökség rohamos rongálását és veszélyeztetését Kolozsváron és más erdélyi városokban is. Hasonlóan károsnak nevezhető a rendkívül szoros határidőkkel dolgozó, nemegyszer az építészek, műemlékvédelmi-szakemberek és történészek összehangolt munkáját ellehetetlenítő EU-projektek és pályázatok is. További problémaként említhető a professzionális műemlékvédelmi szakembergárda, a középkori régészek és a magyar–német szakirodalmat kellően ismerő román kollégák, valamint a nemzetközi trendeket figyelembe vevő kutatók hiánya.
A romániai műemlékvédelem ezen rákfenéit felsorakoztatva nem meglepő az olyan botrányos esetek jelenléte, mint a nemrég betonrengetegként átadott dévai vár, a nemzetközi botránnyá lett capidavai római erőd vagy az elpusztított gyulafehérvári Custozza parkban csak részlegesen feltárt légi- ós római tábor székhelye. A sor persze jóval hosszabb: ide sorolhatjuk a nemrég ugyancsak betonnal körülbástyázott nagyenyedi vártornyot, az ízléstelenül és szakszerűtlenül újraépített mojgrádi (Porolissum) római amfiteátrumot vagy a naponta pusztuló és illegális építkezések által veszélyeztetett római városokat Várhelyen (Ulpia Traiana Sarmizegetusa) és Marospartosban (Colonia Aurelia Apulensis). Ezek az egyedülálló történelmi emlékművek – nem egy közülük európai szinten is unikumnak számít – végérvényesen és visszafordíthatatlanul elvesztették eredeti arculatukat és a fogyasztói társadalom és tömegturizmus áldozataivá lettek. Ezek a hibák vezettek oda, hogy a kulturális minisztérium szakértői bizottságokat hozott létre, amelyek igyekszenek a történészek, régészek és műemléki szakértők szavát és befolyását növelni az épített örökség feltárásában, megóvásában és bemutatásában.
A Nemzeti Limes Bizottság idén közel 350 helyszínt térképezett fel a római határ daciai szakaszán, amelyet 2018-ra, mint világörökségi helyszínt szeretnék az UNESCO elé terjeszteni. Az eredmény nagyon lehangoló jelenleg: a helyszínek döntő többsége láthatatlan, burjánzó növényzettel fedett vagy hibás módszerrel és technikával rekonstruált. A turista ilyen helyeken semmit sem láthat, legfeljebb gyorsan, olcsón és ráadásul szakmailag is kifogásolható módon rekonstruált alapokat. A Carnuntumi Régészeti Parkhoz és más, nyugati példákhoz és a 3D világához szokott ifjú generációt ilyennel nem lehet megfogni. Ugyancsak ez igaz a középkori várainkra, a Magyar Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia palotáira, kastélyaira, magánházaira is, amelyeknek jelentős része az összeomlás szélén áll. Egy jól képzett és jogilag is védett, működőképes műemlékvédelmi szakember-gárda tehát az első lépést jelentené ezeknek a súlyos és azonnali beavatkozást igénylő problémáknak az orvoslására. Ezt kezdeményezi – legalábbis igyekszik – az új műemlékvédelmi törvény (codul patrimo niului) biztosítani. Fontos azonban megjegyezni, hogy mivel egy jó és szakmailag is elfogadható restauráció- hoz és műemlékvédelmi bemutatáshoz sok, nagyon sok pénz kell, ezek kivitelezéséhez elengedhetetlen a kulturális minisztérium szoros együttműködése a gazdasági minisztériummal és az uniós pályázatokat lebonyolító helyi hatóságokkal és intézményekkel. A probléma megoldása tehát a legfelsőbb szinteken dől el és jelenleg jogi kiskapuk és a bürokratikus káosz akadályozza épített örökségünk védelmét. A számos negatív példa mellett akad néhány biztató eset is. A sebesvári római és középkori várak rekonstrukciós tervei, a tordai római erőd új komplexuma vagy az enyedszentkirályi Bánffy-kastély jó példák az új, európai trend hazai alkalmazására is.
Ahhoz, hogy épített örökségünket megmentsük, és szakértői módon megóvjuk mind az enyészettől, mind a fogyasztói társadalom és tömegturizmus veszélyeitől, élővé téve a halott múltat csak úgy lehet, hogy megfelelő teret, jogot és pénzt biztosítunk annak a szakértői gárdának, aki nélkül ez nem lehetséges. Fontos lenne, hogy a nemzetközi trendet követve, végre lehetne ún. public archeology-ről, azaz közrégészetről beszélni Romániában is, magasfokú és interaktív tudomány-népszerűsítésről és modern muzeológiáról. Régészeti múzeumaink jelentős része ma zárva van és idő- szaki kiállításokon és mentőásatásokon túl semmit sem produkál. A múzeum modern definíciója szerint viszont tudományos intézmény, tudománynépszerűsítő, kulturális entitás is kellene legyen, amelynek legfőbb szerepe, hogy formálja történelem-képünket és őrizze mindennapjainkat meghatározó örökségünket is.
Palmyra és a Közel–Kelet emlékeinek elpusztítása az emberi gonoszság és meggondolatlanság által intő példája és damoklészi kardja kell legyen számunkra is arról, hogy épített örökségünk megőrzése és szakavatott átmentése a 21. században most dől el és ez csakis rajtunk múlik.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Távvezérelt robotok és a jövő tudománya
Negyedik kiadásához érkezett a Háromszéki TÉT-estek (Tudás–Élmény–Tapasztalat) előadás-sorozat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai Pető Mária fizikatanár irányításával szerda délután tartották legutóbbi, A lepkeszárnytól az égig érő paszulyig című, tudományos műhelybemutatóval egybekötött előadásukat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
„Nem váltottuk meg a világot egy év alatt, de ahhoz képest, amit a tavaly bemutattunk, újra van előrelépés, újra van valami, amit sikerült megtanulni, és ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Pető Mária tanárnő rövid bevezetőjében, majd átadta a szót a diákoknak, akik sorban ismertették legújabb találmányaikat. Vörös Ábel, a tudósklub legifjabb tagja mutatta be először sok extra képességgel rendelkező, légkörfizikai szenzorokkal felszerelt távvezérlésű legó-autóját, majd a tizenegyedikes diákok következtek, akik egy 3D-s tanknyomtatót ismertettek, melynek legóból készített tank része bluetooth-on keresztül adatokat küld egy saját fejlesztésű nyomtatónak, hogy az megrajzolhassa a tank leírt pályáját. Végül a tizenkettedikes diákok következtek, akik egy szumórobotot, egy különböző eszközökkel távvezérelt másik robotot, valamint egy kézmozgásra működő ledes tetrisz játékot mutattak be. A tervezők és kivitelezők Bakó Bence, Bálint Hunor, Harkó Csanád, Máté Zsolt, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos, Veres-Vitályos Áron és Dobai Balázs.
A műhelybemutatót követően a Tudósklub irányítója, Pető Mária tanárnő a nanotechnológiákról tartott igen érdekes előadást, melyből megtudhattuk, hogy minden bizonnyal ez lesz a jövő tudománya. 1959-ben indult a nanotechnológia kifejezésnek a köztudatba való becsempészése Richard P. Feynman Nobel-díjas amerikai fizikusnak azzal a kijelentésével, hogy a tudomány segítségével képesek leszünk felírni egy tű hegyére egy enciklopédiányi anyagot. Ma már ez teljesen természetes, de ez a technológia számtalan eddig még kiaknázatlan új lehetőséget rejt magában, hisz a nanovilág úgy aránylik a mi tapasztalati világunkhoz, akár egy focilabda mérete a Föld nagyságához. Miután felfedezték a fizikusok, hogy a lepkék szárnyának fémes csillogása mögött nanoszerkezetek titka rejlik, elkezdték kutatni ezt a szín és szerkezet közötti összefüggést, és valójában ez a folyamat vezetett el a mikroelektronika forradalmasításához, majd a nanotechnológia megjelenéséhez. Mint megtudhattuk, 2025 körül végképp kiaknázzák a számítógépek digitális rendszereinek világát, az új „ipari forradalom” pedig a nanotechnológia lesz, melynek lecsengési idejét a 2080-as évekre vetítik elő a szakemberek. Hogy milyen nagyszerű eredményei lesznek ennek az új technológiának, az még a jövő titka, de már most világosan látszik, hogy az orvostudománytól az űrkutatásig minden megváltozik majd hatására.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)