Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Máté József
6 tétel
2010. március 28.
A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal.
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében:
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából.
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”.
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes.
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie.
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet.
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll).
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon.
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”.
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal.
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében:
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából.
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”.
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes.
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie.
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet.
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll).
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon.
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”.
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma
2013. szeptember 9.
200 éves a borossebesi református templom
Méltó utódai a dicső elődöknek
Szombaton a borossebesi református templomban 10 órakor kezdődött ünnepi istentisztelettel indult útjára az a rendezvénysorozat, amit a templom felszentelésének a 200. évfordulója alkalmából szerveztek.
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pál Apostolnak a tesszalonikiekhez írt leveléből kiindulva, Istennek mondott hálát az eltelt 200 évért, valamint a következő, remélhetőleg hasonló időszakért. Mert Isten azért segít visszatekinteni, hogy még világosabban láthassuk, értékelhessük a jelent és a jövendőt. Vajon, meddig, a meddig – tette fel a kérdést. Vagyis e mai felgyorsult világban, amikor a sátáni erők egyre több hívőt eltávolítanak a templomtól, Istentől, meddig maradhat életben egy szinte maroknyira zsugorodott gyülekezet? Hogyan tovább, milyen erő viheti e gyülekezetet? Mert a nagyjaink nyomdokait követni felemelő dolog, csakhogy hol vannak már a dicső nagyjaink? Legnagyobb erőforrásunk a folytatáshoz az Istenbe vetett hitünk lehet, mert Isten hisz, a rengeteg botlásai ellenére is szereti a 21. századi embert. Még akkor is, ha mindennapos gondjaink, sikertelenségeink közepette, számtalanszor szembefordulunk Vele, Őt vádoljuk a botladozásainkért, a csalódásainkért, de még ekkor is hű az Isten. Pál Apostollal szólva: „Érzem, hogy hozzám hűséges az Isten”. Az Egyházkerület 300 gyülekezetének az utolsó templomában is érezniük kell a híveknek, hogy gyarlóságaik dacára, hozzájuk is hű az Isten. Éppen ezért kell neki hálát adni az elmúlt 200 évért, de a következőkért is, és szeretni kell Istent, de az egyházat is, ami hozzá vezet. A továbbiakban Voian Emília elszavalta Csiha Kálmán néhai püspök Szeressétek a templomot című költeményét.
Házigazdaként nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor mondott köszönetet a püspöknek az igehirdetésért, egyben köszöntötte a születésnapján. Köszöntötte nt. Módi József esperest, aki az ágyai fiatalok egy csoportjával érkezett, hogy az előadásukkal emeljék az ünnepség színvonalát. Üdvözölte a megjelent lelkészeket, név szerint kiemelve Stojanovici Péter katolikus plébánost; feleségével együtt Gheorghe Feieş polgármestert, Bognár Levente aradi alpolgármestert, RMDSZ megyei elnököt, Faragó Péter ügyvezető elnököt, Jankó Andrást, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökét, Kiss Lászlót, aki összeállította a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kötetet, továbbá minden jelenlévőt. A borossebesi polgármestert az anyanyelvén is köszöntötte.
Nt. Módi József, az Aradi Egyházmegye esperese miután köszöntötte ft. Csűry István püspököt, a lelkésztársakat, a híveket, a meghívottakat, köszönetet mondott az isteni ajándékért, amivel 200 éven keresztül megtartotta a gyülekezetet és a templomát. Mert egy fehérre meszelt templom legnagyobb ékessége a gyülekezet, aminek a megtartásáért, Istené a dicsőség. A továbbiakban a Módi Kinga tiszteletes asszony által felkészített ágyai fiatalok 13 fős csoportjának a szavalatokkal fűszerezett ünnepi, zenés műsora következett. Duka Lilla elszavalta Wass Albert Üzenet haza; Zsóri Hortenzia, Reményik Sándor Ne hagyjátok a templomot, az iskolát; Kiss Evelin, Túrmezei Erzsébet Az otthonom a templom című költeményeit. Az ünnepi műsor ékes színfoltja volt a rendezvénynek.
Bognár Levente hozzászólásában köszöntötte a megjelenteket, majd azt a 200 évet értékelte, ami azt bizonyítja, múltja van a helybeli református gyülekezetnek, amelyiknek a tagjai a hitüket és az anyanyelvüket egyaránt megőrizték. Akik a templomot megépítették, a jövőben gondolkoztak, ezért nekünk is a jövőben kell gondolkoznunk, hogy a templom a következő 200 évben is erős bástyája lehessen a borossebesi református magyarságnak. A templomtorony a távolból nézve is iránymutató, mint világítótorony, biztonságot ad, hogy nem tévelyegtünk el. Azt kívánta, hogy a templom a jövőben is a helybeli hívek, a magyarság lelki világítótornya lehessen.
Hozzászólásában Gheorghe Feieş polgármester örömének adott hangot, amiért részt vehet e bensőséges ünnepen, ahol a templom 200 éves évfordulóját, a református, magyar közösség kultúrájának a megalapozottságát ünneplik. A városban élő 8 felekezetnek összesen 19 temploma, imaháza van, ami azt jelenti, az egységes egész szegényebb lenne a református kultúra nélkül, ezért ezt is nagyra becsülik. A nemzetiségek és a felekezetek közötti felhőtlen együttműködés, a tolerancia példaképévé emelte Borossebest. E szellemben, további hosszú, gyümölcsöző hitéletet, közösségi munkát kívánt a gyülekezetnek.
A továbbiakban nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor Reményik Sándor Templomépítők című versét olvasta fel, majd rátért annak az alkalmi kiadványnak a bemutatójára, ami az 1546-ban megalakult helybeli református gyülekezet történetén vezeti végig az olvasót. A magyarul megtartott bemutatót követően, románul is kitért a gyülekezet történetének a legfontosabb eseményeire, majd felkérte elődjét, nt. Balla Sándor lelkipásztort és Máté József főgondnokot, a 200. éves évforduló alkalmából készült márvány emléktábla leleplezésére. Ennek a felirata: „E templom 200 éves fennállása megünnepeltetett 2013. szeptember 7-én, püspök Csűry István, esperes Módi József, lelkész Prém Imre Csaba, főgondnok Máté József, gondnok Patkó András, presbiterek Hălmăgean Ilka, Lach Gizella, Nanasszes János, Patkó Zoltán, Soltész Irén, Tóth Ilona, Radu Erzsébet és Venter Rozália”.
Az ünnepség után a templomudvarban szeretetvendégséget adtak a hívek részére, ahol egyik asztalnál Kiss László dedikálta a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kiadványát. A meghívottak tiszteletére ebédet adtak a közeli vendéglőben. A borossebesi, maroknyi református gyülekezet tagjai méltó házigazdái voltak a 200 éves évfordulónak, ami azt jelenti, méltó utódaik is a gyülekezetalapító, templomépítő elődöknek, akiknek az örökségét remélhetően úgy őrzik, adják tovább, hogy megtartják hitüket, magyarságukat is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Méltó utódai a dicső elődöknek
Szombaton a borossebesi református templomban 10 órakor kezdődött ünnepi istentisztelettel indult útjára az a rendezvénysorozat, amit a templom felszentelésének a 200. évfordulója alkalmából szerveztek.
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pál Apostolnak a tesszalonikiekhez írt leveléből kiindulva, Istennek mondott hálát az eltelt 200 évért, valamint a következő, remélhetőleg hasonló időszakért. Mert Isten azért segít visszatekinteni, hogy még világosabban láthassuk, értékelhessük a jelent és a jövendőt. Vajon, meddig, a meddig – tette fel a kérdést. Vagyis e mai felgyorsult világban, amikor a sátáni erők egyre több hívőt eltávolítanak a templomtól, Istentől, meddig maradhat életben egy szinte maroknyira zsugorodott gyülekezet? Hogyan tovább, milyen erő viheti e gyülekezetet? Mert a nagyjaink nyomdokait követni felemelő dolog, csakhogy hol vannak már a dicső nagyjaink? Legnagyobb erőforrásunk a folytatáshoz az Istenbe vetett hitünk lehet, mert Isten hisz, a rengeteg botlásai ellenére is szereti a 21. századi embert. Még akkor is, ha mindennapos gondjaink, sikertelenségeink közepette, számtalanszor szembefordulunk Vele, Őt vádoljuk a botladozásainkért, a csalódásainkért, de még ekkor is hű az Isten. Pál Apostollal szólva: „Érzem, hogy hozzám hűséges az Isten”. Az Egyházkerület 300 gyülekezetének az utolsó templomában is érezniük kell a híveknek, hogy gyarlóságaik dacára, hozzájuk is hű az Isten. Éppen ezért kell neki hálát adni az elmúlt 200 évért, de a következőkért is, és szeretni kell Istent, de az egyházat is, ami hozzá vezet. A továbbiakban Voian Emília elszavalta Csiha Kálmán néhai püspök Szeressétek a templomot című költeményét.
Házigazdaként nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor mondott köszönetet a püspöknek az igehirdetésért, egyben köszöntötte a születésnapján. Köszöntötte nt. Módi József esperest, aki az ágyai fiatalok egy csoportjával érkezett, hogy az előadásukkal emeljék az ünnepség színvonalát. Üdvözölte a megjelent lelkészeket, név szerint kiemelve Stojanovici Péter katolikus plébánost; feleségével együtt Gheorghe Feieş polgármestert, Bognár Levente aradi alpolgármestert, RMDSZ megyei elnököt, Faragó Péter ügyvezető elnököt, Jankó Andrást, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökét, Kiss Lászlót, aki összeállította a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kötetet, továbbá minden jelenlévőt. A borossebesi polgármestert az anyanyelvén is köszöntötte.
Nt. Módi József, az Aradi Egyházmegye esperese miután köszöntötte ft. Csűry István püspököt, a lelkésztársakat, a híveket, a meghívottakat, köszönetet mondott az isteni ajándékért, amivel 200 éven keresztül megtartotta a gyülekezetet és a templomát. Mert egy fehérre meszelt templom legnagyobb ékessége a gyülekezet, aminek a megtartásáért, Istené a dicsőség. A továbbiakban a Módi Kinga tiszteletes asszony által felkészített ágyai fiatalok 13 fős csoportjának a szavalatokkal fűszerezett ünnepi, zenés műsora következett. Duka Lilla elszavalta Wass Albert Üzenet haza; Zsóri Hortenzia, Reményik Sándor Ne hagyjátok a templomot, az iskolát; Kiss Evelin, Túrmezei Erzsébet Az otthonom a templom című költeményeit. Az ünnepi műsor ékes színfoltja volt a rendezvénynek.
Bognár Levente hozzászólásában köszöntötte a megjelenteket, majd azt a 200 évet értékelte, ami azt bizonyítja, múltja van a helybeli református gyülekezetnek, amelyiknek a tagjai a hitüket és az anyanyelvüket egyaránt megőrizték. Akik a templomot megépítették, a jövőben gondolkoztak, ezért nekünk is a jövőben kell gondolkoznunk, hogy a templom a következő 200 évben is erős bástyája lehessen a borossebesi református magyarságnak. A templomtorony a távolból nézve is iránymutató, mint világítótorony, biztonságot ad, hogy nem tévelyegtünk el. Azt kívánta, hogy a templom a jövőben is a helybeli hívek, a magyarság lelki világítótornya lehessen.
Hozzászólásában Gheorghe Feieş polgármester örömének adott hangot, amiért részt vehet e bensőséges ünnepen, ahol a templom 200 éves évfordulóját, a református, magyar közösség kultúrájának a megalapozottságát ünneplik. A városban élő 8 felekezetnek összesen 19 temploma, imaháza van, ami azt jelenti, az egységes egész szegényebb lenne a református kultúra nélkül, ezért ezt is nagyra becsülik. A nemzetiségek és a felekezetek közötti felhőtlen együttműködés, a tolerancia példaképévé emelte Borossebest. E szellemben, további hosszú, gyümölcsöző hitéletet, közösségi munkát kívánt a gyülekezetnek.
A továbbiakban nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor Reményik Sándor Templomépítők című versét olvasta fel, majd rátért annak az alkalmi kiadványnak a bemutatójára, ami az 1546-ban megalakult helybeli református gyülekezet történetén vezeti végig az olvasót. A magyarul megtartott bemutatót követően, románul is kitért a gyülekezet történetének a legfontosabb eseményeire, majd felkérte elődjét, nt. Balla Sándor lelkipásztort és Máté József főgondnokot, a 200. éves évforduló alkalmából készült márvány emléktábla leleplezésére. Ennek a felirata: „E templom 200 éves fennállása megünnepeltetett 2013. szeptember 7-én, püspök Csűry István, esperes Módi József, lelkész Prém Imre Csaba, főgondnok Máté József, gondnok Patkó András, presbiterek Hălmăgean Ilka, Lach Gizella, Nanasszes János, Patkó Zoltán, Soltész Irén, Tóth Ilona, Radu Erzsébet és Venter Rozália”.
Az ünnepség után a templomudvarban szeretetvendégséget adtak a hívek részére, ahol egyik asztalnál Kiss László dedikálta a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kiadványát. A meghívottak tiszteletére ebédet adtak a közeli vendéglőben. A borossebesi, maroknyi református gyülekezet tagjai méltó házigazdái voltak a 200 éves évfordulónak, ami azt jelenti, méltó utódaik is a gyülekezetalapító, templomépítő elődöknek, akiknek az örökségét remélhetően úgy őrzik, adják tovább, hogy megtartják hitüket, magyarságukat is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. január 19.
Fakultatív magyaróra Borossebesen
Hasznos, ezért folytatni, támogatni kell!
Hosszú készülődés után, szombaton meglátogattuk a borossebesi református imateremben 12 órától megtartott magyar nyelvű fakultatív oktatást. Azon Faragó Péter RMDSZ-megyei ügyvezető elnök társaságában részt vett Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök, valamint Kiss Anna, a Pedagógusok Háza módszertani előadója is.
Rendhagyó magyaróra
A szülőkkel, nagyszülőkkel érkezett 15 gyermeket és hozzátartozóit Rohrszetzer Andrea önkéntes oktató üdvözölte, bemutatta nekik az aradi vendégeket, majd hozzáláttak a szokásos, szombat déli magyar nyelvű foglalkozáshoz. Ennek során képes illusztrációk segédletével, a 3-14 év közötti gyermekek románul majd magyarul neveztek meg háziállatokat, vadállatokat, növényeket, rovarokat, használati tárgyakat. Ezt követően magyarul felolvastak, írtak, közben karácsonyi versikéket szavaltak, ugyancsak karácsonyi énekeket, gyermekjátékokat adtak elő, magyarul. Több gyermek beszédén érezhető volt, hogy otthon nem társalog magyarul, de attól még folyékonyan fújta a betanult versikét, éneket, gyermekjátékot. A foglalkozásba bekapcsolódtak az aradi vendégek is, Matekovits Mihály és Kiss Anna a gyermekekkel és hozzátartozóikkal együtt zengték a közismert gyermekdalokat, énekes játékokat. A magyaróra végén az aradi vendégek kiosztották a gyermekeknek hozott ajándékaikat, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok régebbi és új számait, a Szivárvány 35. születésnapjára kiadott, 2015-ös szemléltető falinaptárokat, foglalkozás-füzeteket, írószereket. Ugyanakkor megígérték, hogy a magyar csoportnak szereznek egy közepes méretű falitáblát, amire a hatékonyabb szemléltetés érdekében rögzíteni lehet a magyar betűképeket. A szakemberek pozitívan értékelték, amiért a foglalkozáson 5 anyuka is részt vett, akik az ott látott gyakorlat szerint, otthon is foglalkozhatnak a gyermekekkel. Ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak, amiért a néhai Gabnai Erzsébet nyomdokain elindulva, Borossebesen újra működik a magyar nyelvű oktatásnak valamilyen formája, amit minden tőlük telhető módon továbbra is segíteni kívánnak. Kiss Anna állandó villámposta kapcsolatban lesz Rohrszetzer Andreával, akit módszertani szempontból folyamatosan segíteni kíván. Elsősorban azt tanácsolta neki, hogy a foglalkozáson csakis magyarul beszéljen a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal.
Annyit ér, ahány nyelvet beszél
A magyaróra végén megkérdeztük a foglalkozásban részt vevő gyermekek szüleit is: miért látják hasznosnak a magyar nyelvű oktatást?
Ciot Monica, a 3 éves fiacskájával, Lucával azért jár rendszeresen a foglalkozásra, hogy a gyermek megtanulhasson egy másik nyelvet is, megismerkedhessen még egy kultúrával. Maga, illetve a gyermek nagymamája is beszél magyarul, ezért minden esély megvan, hogy Luca is megtanulja a nyelvet.
Irinyi Emma és az 5 éves unoka, Cristhofer, is jól beszélnek magyarul. Mivel a férje is magyar, ha náluk van, anyanyelven értekeznek. Otthon, illetve az óvodában már az állam nyelvén beszélnek.
Zopota Piroska a gyermekeit, a 6 éves Ramónát és a 8 éves Victort hozta a fakultatív magyarórára. Mivel a férje nem beszél magyarul, rendszeresen elhozza a gyermekeit, hogy ismerkedjenek a magyar környezettel is. Victornak gyengébb a nyelvérzéke, de abban bízik, hogy mindkét gyermeke magtanulja a nyelvet.
Ancuţa Gyöngyi a két gyermekét, a 2 éves Silviát és a 6 éves Gyuliát hozta az órára. A férje nem bánja, ha magyarul tanulnak, ezért ha maguk között vannak, otthon is anyanyelven beszélnek. Rájött, hogy jobb, ha egy nagyobb közösségben vannak, ahol barátokat is találnak, együtt bizonyára könnyebb a nyelvtanulás is, ami felér egy kellemes szórakozással. Számára is jók ezek az órák, mert ha otthon közösen tanulják a magyar leckét, sok minden eszébe jut. A kérdésre, miszerint, ha beindulna egy magyar nyelvű elemi osztály beíratná-e a gyermekeit, nem zárkózott el, noha a nagyobbik már elkezdte a román elemit. Mivel minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél, szívesen tanítja magyarul a gyermekeit.
Folytatja, de elkelne a segítség
Amint a fakultatív magyaróra végén Rohrszetzer Andrea kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben szeptembertől a legtöbb szombaton megtartották a foglalkozást, idén ez volt a második. Általában 10-11 gyermek jár a foglalkozásokra, de a karácsonyi ünnepségre betanult verses, énekes műsorra 18-at készített fel. A református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után mutattak be, nagy sikerrel. Mivel varrónőként dolgozik, hétköznap, esténként készül a szombati órára, maga készíti a szemléltető rajzokat, amelyeket a gyermekek kiszíneznek, de mágneses magyar betűkre is szükség lenne. Eddig ő vásárolta az alkalmak végén, a gyermekek megvendégeléséhez szükséges üdítőt, édességet is, ugyancsak ő sokszorosítatta a tananyag részét képező szemléltető rajzokat, ezért egy-egy foglalkozás 25-30 lejébe kerül. A munkát folytatni kívánja, de elkelne egy kis anyagi segítség.
Támogatók kerestetnek
A segítséggel kapcsolatban, Máté József főgondnok elmondta: a presbitériumban eldöntötték, hogy lehetőségeikhez mérten, a perselypénzből támogatják az itt zajló anyanyelvű oktatást. Karácsony előtt mintegy 200, utána hozzávetőleg 100 lejjel járultak hozzá a magyarórák költségeihez.
Támogató után kutakodva, megkérdeztük az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökét, Mellák Istvánt is, aki kifejtette: a szervezet nincs olyan anyagi helyzetben, hogy támogassa, de szívesen felvállalja a szemléltető rajzoknak a sokszorosítását.
Aradi kirándulás körvonalazódik
Amint Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök a foglalkozás után kifejtette, azt nagyon érdekesnek, hasznosnak tartja, tehát folytatni, támogatni kell, mert igen erős a közösségépítő hatása a gyermekek között. A jótékony hatása évek múlva hozza meg a gyümölcsét, hiszen ezek a gyermekek lélekben később is együtt maradnak, kisebbek is csapódhatnak hozzájuk. Az anyagi támogatás bonyolultabb, ezért az önkéntes oktatónak továbbra is díjmentesen kellene folytatnia a munkát, maguk örvendenek, ha segíthetik az ehhez szükséges infrastruktúrát: ívpapírt, fogyóeszközöket stb. Ugyanakkor szervezni szándékoznak a helybeli fakultatív csoport számára egy aradi látogatást, ami a tavaszi vakáció idején mutatkozik a legalkalmasabbnak. Matekovits elintézné: egy húsvét utáni napon, a diákszállító kisbuszt az iskola bocsássa rendelkezésükre, hogy ellátogathassanak a Jelen Házba, a Kincskereső Óvodába, a Csiky Gergely Főgimnáziumba, de Arad történelmi nevezetességeivel is megismerkedhessenek. A vendéglátójuk az RMPSZ lenne, a kisbuszt Borossebesről próbálja megszerezni, csak az időpontot kell majd egyeztetniük.
Ok az álmodozásra?
E sorok írója számára nagy elégtétel, hogy az RMDSZ autójával részt vehetett az Arad megye legtávolabbi magyar közösségében zajló anyanyelvű oktatás foglalkozásán, elbeszélgethetett ottani, bizakodó magyarokkal, akiknek az idősebb tagjai nosztalgiával gondoltak vissza az évtizedekkel ezelőtt ott zajlott magyar oktatásra. Jól tudják: a mostani, rendhagyó formától nem várhatnak csodákat, de a jóvoltából újraépülhet a magyar közösségi szellem. Az meghonosodva, csodákra is képes lehet. Talán az önfeláldozó önkéntes oktató kitartó munkájával, széles körű meggyőzéssel, a hasznosságának a megnyilvánulásával, valamikor újra beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ami akár összevont elemivé is kinőhetné magát. Igaza lehet, aki e fejtegetést álmodozásnak tekinti, de csak azon közösségeknek van esélyük a megmaradásra, amelyek mernek álmodozni is. Ebben a szellemben zajlott le az ebéd is, amit a házigazdák a vendégeik tiszteletére adtak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Hasznos, ezért folytatni, támogatni kell!
Hosszú készülődés után, szombaton meglátogattuk a borossebesi református imateremben 12 órától megtartott magyar nyelvű fakultatív oktatást. Azon Faragó Péter RMDSZ-megyei ügyvezető elnök társaságában részt vett Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök, valamint Kiss Anna, a Pedagógusok Háza módszertani előadója is.
Rendhagyó magyaróra
A szülőkkel, nagyszülőkkel érkezett 15 gyermeket és hozzátartozóit Rohrszetzer Andrea önkéntes oktató üdvözölte, bemutatta nekik az aradi vendégeket, majd hozzáláttak a szokásos, szombat déli magyar nyelvű foglalkozáshoz. Ennek során képes illusztrációk segédletével, a 3-14 év közötti gyermekek románul majd magyarul neveztek meg háziállatokat, vadállatokat, növényeket, rovarokat, használati tárgyakat. Ezt követően magyarul felolvastak, írtak, közben karácsonyi versikéket szavaltak, ugyancsak karácsonyi énekeket, gyermekjátékokat adtak elő, magyarul. Több gyermek beszédén érezhető volt, hogy otthon nem társalog magyarul, de attól még folyékonyan fújta a betanult versikét, éneket, gyermekjátékot. A foglalkozásba bekapcsolódtak az aradi vendégek is, Matekovits Mihály és Kiss Anna a gyermekekkel és hozzátartozóikkal együtt zengték a közismert gyermekdalokat, énekes játékokat. A magyaróra végén az aradi vendégek kiosztották a gyermekeknek hozott ajándékaikat, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok régebbi és új számait, a Szivárvány 35. születésnapjára kiadott, 2015-ös szemléltető falinaptárokat, foglalkozás-füzeteket, írószereket. Ugyanakkor megígérték, hogy a magyar csoportnak szereznek egy közepes méretű falitáblát, amire a hatékonyabb szemléltetés érdekében rögzíteni lehet a magyar betűképeket. A szakemberek pozitívan értékelték, amiért a foglalkozáson 5 anyuka is részt vett, akik az ott látott gyakorlat szerint, otthon is foglalkozhatnak a gyermekekkel. Ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak, amiért a néhai Gabnai Erzsébet nyomdokain elindulva, Borossebesen újra működik a magyar nyelvű oktatásnak valamilyen formája, amit minden tőlük telhető módon továbbra is segíteni kívánnak. Kiss Anna állandó villámposta kapcsolatban lesz Rohrszetzer Andreával, akit módszertani szempontból folyamatosan segíteni kíván. Elsősorban azt tanácsolta neki, hogy a foglalkozáson csakis magyarul beszéljen a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal.
Annyit ér, ahány nyelvet beszél
A magyaróra végén megkérdeztük a foglalkozásban részt vevő gyermekek szüleit is: miért látják hasznosnak a magyar nyelvű oktatást?
Ciot Monica, a 3 éves fiacskájával, Lucával azért jár rendszeresen a foglalkozásra, hogy a gyermek megtanulhasson egy másik nyelvet is, megismerkedhessen még egy kultúrával. Maga, illetve a gyermek nagymamája is beszél magyarul, ezért minden esély megvan, hogy Luca is megtanulja a nyelvet.
Irinyi Emma és az 5 éves unoka, Cristhofer, is jól beszélnek magyarul. Mivel a férje is magyar, ha náluk van, anyanyelven értekeznek. Otthon, illetve az óvodában már az állam nyelvén beszélnek.
Zopota Piroska a gyermekeit, a 6 éves Ramónát és a 8 éves Victort hozta a fakultatív magyarórára. Mivel a férje nem beszél magyarul, rendszeresen elhozza a gyermekeit, hogy ismerkedjenek a magyar környezettel is. Victornak gyengébb a nyelvérzéke, de abban bízik, hogy mindkét gyermeke magtanulja a nyelvet.
Ancuţa Gyöngyi a két gyermekét, a 2 éves Silviát és a 6 éves Gyuliát hozta az órára. A férje nem bánja, ha magyarul tanulnak, ezért ha maguk között vannak, otthon is anyanyelven beszélnek. Rájött, hogy jobb, ha egy nagyobb közösségben vannak, ahol barátokat is találnak, együtt bizonyára könnyebb a nyelvtanulás is, ami felér egy kellemes szórakozással. Számára is jók ezek az órák, mert ha otthon közösen tanulják a magyar leckét, sok minden eszébe jut. A kérdésre, miszerint, ha beindulna egy magyar nyelvű elemi osztály beíratná-e a gyermekeit, nem zárkózott el, noha a nagyobbik már elkezdte a román elemit. Mivel minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél, szívesen tanítja magyarul a gyermekeit.
Folytatja, de elkelne a segítség
Amint a fakultatív magyaróra végén Rohrszetzer Andrea kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben szeptembertől a legtöbb szombaton megtartották a foglalkozást, idén ez volt a második. Általában 10-11 gyermek jár a foglalkozásokra, de a karácsonyi ünnepségre betanult verses, énekes műsorra 18-at készített fel. A református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után mutattak be, nagy sikerrel. Mivel varrónőként dolgozik, hétköznap, esténként készül a szombati órára, maga készíti a szemléltető rajzokat, amelyeket a gyermekek kiszíneznek, de mágneses magyar betűkre is szükség lenne. Eddig ő vásárolta az alkalmak végén, a gyermekek megvendégeléséhez szükséges üdítőt, édességet is, ugyancsak ő sokszorosítatta a tananyag részét képező szemléltető rajzokat, ezért egy-egy foglalkozás 25-30 lejébe kerül. A munkát folytatni kívánja, de elkelne egy kis anyagi segítség.
Támogatók kerestetnek
A segítséggel kapcsolatban, Máté József főgondnok elmondta: a presbitériumban eldöntötték, hogy lehetőségeikhez mérten, a perselypénzből támogatják az itt zajló anyanyelvű oktatást. Karácsony előtt mintegy 200, utána hozzávetőleg 100 lejjel járultak hozzá a magyarórák költségeihez.
Támogató után kutakodva, megkérdeztük az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökét, Mellák Istvánt is, aki kifejtette: a szervezet nincs olyan anyagi helyzetben, hogy támogassa, de szívesen felvállalja a szemléltető rajzoknak a sokszorosítását.
Aradi kirándulás körvonalazódik
Amint Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök a foglalkozás után kifejtette, azt nagyon érdekesnek, hasznosnak tartja, tehát folytatni, támogatni kell, mert igen erős a közösségépítő hatása a gyermekek között. A jótékony hatása évek múlva hozza meg a gyümölcsét, hiszen ezek a gyermekek lélekben később is együtt maradnak, kisebbek is csapódhatnak hozzájuk. Az anyagi támogatás bonyolultabb, ezért az önkéntes oktatónak továbbra is díjmentesen kellene folytatnia a munkát, maguk örvendenek, ha segíthetik az ehhez szükséges infrastruktúrát: ívpapírt, fogyóeszközöket stb. Ugyanakkor szervezni szándékoznak a helybeli fakultatív csoport számára egy aradi látogatást, ami a tavaszi vakáció idején mutatkozik a legalkalmasabbnak. Matekovits elintézné: egy húsvét utáni napon, a diákszállító kisbuszt az iskola bocsássa rendelkezésükre, hogy ellátogathassanak a Jelen Házba, a Kincskereső Óvodába, a Csiky Gergely Főgimnáziumba, de Arad történelmi nevezetességeivel is megismerkedhessenek. A vendéglátójuk az RMPSZ lenne, a kisbuszt Borossebesről próbálja megszerezni, csak az időpontot kell majd egyeztetniük.
Ok az álmodozásra?
E sorok írója számára nagy elégtétel, hogy az RMDSZ autójával részt vehetett az Arad megye legtávolabbi magyar közösségében zajló anyanyelvű oktatás foglalkozásán, elbeszélgethetett ottani, bizakodó magyarokkal, akiknek az idősebb tagjai nosztalgiával gondoltak vissza az évtizedekkel ezelőtt ott zajlott magyar oktatásra. Jól tudják: a mostani, rendhagyó formától nem várhatnak csodákat, de a jóvoltából újraépülhet a magyar közösségi szellem. Az meghonosodva, csodákra is képes lehet. Talán az önfeláldozó önkéntes oktató kitartó munkájával, széles körű meggyőzéssel, a hasznosságának a megnyilvánulásával, valamikor újra beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ami akár összevont elemivé is kinőhetné magát. Igaza lehet, aki e fejtegetést álmodozásnak tekinti, de csak azon közösségeknek van esélyük a megmaradásra, amelyek mernek álmodozni is. Ebben a szellemben zajlott le az ebéd is, amit a házigazdák a vendégeik tiszteletére adtak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 18.
Könyvadomány a borossebesi magyarságnak
Segítség az anyanyelvű kultúra ápolásában
Amint arról kora tavasszal, a borossebesi anyanyelvű fakultatív oktatáson tett látogatás alkalmával írtunk, a helybeli magyarok szerettek volna egy kis magyar könyvtárt használni a református parókián. Az információra számos olvasónk ajánlott fel használt könyveket, ugyanakkor Böszörményi Zoltán laptulajdonos, könyvkiadó az Irodalmi Jelen Könyvek teljes sorozatának egy-egy új példányát ajánlotta fel, de az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége is nagyszámú használt könyvvel támogatta a maroknyi magyarságot.
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei szervezetének a segítségével, Pál Norbert AMISZ elnök közreműködésével Borossebesre indultunk a mintegy 700 új, illetve használt kötet könyvvel.
A református parókián nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor, Máté József főgondnok, illetve Máté Andrea, a fakultatív oktatás vezetője fogadott, de hamarosan megérkezett Mellák István helybeli RMDSZ elnök is. Amint Máté Andrea elmondta, a náluk használatos oktatási forma iskolán kívüli, ezért az szombatonként, folyamatosan, tehát jelenleg is működik. A gyermekek szórakoztató kikapcsolódásnak tekintik, ezért ha a vakációzás miatt kisebb létszámban is, de töretlenül zajlik. Maga alig várja, hogy átböngészhesse a kapott könyvállományt, amiben elsősorban gyermekeknek való kiadványokat keres. Az oktatás körülményeit firtató kérdésünkre Máté Andrea hozzáfűzte: örömmel tölti el, amiért a tavaszi ígéretek nagyobb fele, vagyis a könyvtár létrehozását szolgáló könyvadomány megérkezett. A hiányzó iskolatáblát egyelőre pótolja a meglévő kistábla, a betűkészlet hiányának a pótlása céljából, számítógépről megtanulta letölteni azokat, az ígért aradi kirándulásról viszont, azóta is álmodoznak a borossebesi magyar gyermekek…
Nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor örömteli hálájának adott hangot a könyvadományért, amiben bizonyára sok hasznos olvasnivaló kerül. Mivel maga tartózkodik legtöbbet a parókián, a könyvek adminisztrálását is felvállalja. Már beszéltek a szükséges könyvespolcoknak a beszerzéséről, ami a könyvek megérkezésével bizonyára felgyorsul. Miután a helybeliekkel ismertettük, kik ajánlották fel a könyveket, a 11 nagy méretű banános, illetve egy nejlondobozban lévő adományt a polcok megérkezéséig a református templom oldalsó helyiségében helyeztük el.
Ezúttal is köszönetet mondunk minden adományozónak, illetve azoknak is, akik lehetővé tették annak a helyszínre szállítását. Önzetlen, nemes gesztusukkal nagy szolgálatot tettek a mintegy 150 lelket szolgáló borossebesi szórványmagyarság anyanyelvű kultúrájának a megtartásában, az ápolásában.
Nyugati Jelen (Arad)
Segítség az anyanyelvű kultúra ápolásában
Amint arról kora tavasszal, a borossebesi anyanyelvű fakultatív oktatáson tett látogatás alkalmával írtunk, a helybeli magyarok szerettek volna egy kis magyar könyvtárt használni a református parókián. Az információra számos olvasónk ajánlott fel használt könyveket, ugyanakkor Böszörményi Zoltán laptulajdonos, könyvkiadó az Irodalmi Jelen Könyvek teljes sorozatának egy-egy új példányát ajánlotta fel, de az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége is nagyszámú használt könyvvel támogatta a maroknyi magyarságot.
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei szervezetének a segítségével, Pál Norbert AMISZ elnök közreműködésével Borossebesre indultunk a mintegy 700 új, illetve használt kötet könyvvel.
A református parókián nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor, Máté József főgondnok, illetve Máté Andrea, a fakultatív oktatás vezetője fogadott, de hamarosan megérkezett Mellák István helybeli RMDSZ elnök is. Amint Máté Andrea elmondta, a náluk használatos oktatási forma iskolán kívüli, ezért az szombatonként, folyamatosan, tehát jelenleg is működik. A gyermekek szórakoztató kikapcsolódásnak tekintik, ezért ha a vakációzás miatt kisebb létszámban is, de töretlenül zajlik. Maga alig várja, hogy átböngészhesse a kapott könyvállományt, amiben elsősorban gyermekeknek való kiadványokat keres. Az oktatás körülményeit firtató kérdésünkre Máté Andrea hozzáfűzte: örömmel tölti el, amiért a tavaszi ígéretek nagyobb fele, vagyis a könyvtár létrehozását szolgáló könyvadomány megérkezett. A hiányzó iskolatáblát egyelőre pótolja a meglévő kistábla, a betűkészlet hiányának a pótlása céljából, számítógépről megtanulta letölteni azokat, az ígért aradi kirándulásról viszont, azóta is álmodoznak a borossebesi magyar gyermekek…
Nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor örömteli hálájának adott hangot a könyvadományért, amiben bizonyára sok hasznos olvasnivaló kerül. Mivel maga tartózkodik legtöbbet a parókián, a könyvek adminisztrálását is felvállalja. Már beszéltek a szükséges könyvespolcoknak a beszerzéséről, ami a könyvek megérkezésével bizonyára felgyorsul. Miután a helybeliekkel ismertettük, kik ajánlották fel a könyveket, a 11 nagy méretű banános, illetve egy nejlondobozban lévő adományt a polcok megérkezéséig a református templom oldalsó helyiségében helyeztük el.
Ezúttal is köszönetet mondunk minden adományozónak, illetve azoknak is, akik lehetővé tették annak a helyszínre szállítását. Önzetlen, nemes gesztusukkal nagy szolgálatot tettek a mintegy 150 lelket szolgáló borossebesi szórványmagyarság anyanyelvű kultúrájának a megtartásában, az ápolásában.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 12.
Borossebesi katolikus hívek aggodalmai
Késik a felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatása
Amikor legutóbb Borossebesen jártunk, a helybeli református, illetve katolikus egyházközségek elöljáróival folytatott beszélgetésen Máthé József református főgondnok a templomon tervezett javításokról, illetve a hosszú, kemény törvényszéki küzdelem után visszaszerzett egyházi ingatlanjaikról beszélt. Ezzel ellentétben Mellák István, a katolikus közösség egyik elöljárója a pénztelenségre panaszkodott, mert a hívek adományain kívül semmiféle mellékjövedelmük nincs. Azért, mert a katolikus templom közterületen lévén, a város tulajdonát képezi. Nagyon fontos lenne számukra az egykori katolikus iskolaépületnek a visszaszolgáltatása. Az központi helyen található, ezért ha visszakapnák, illetve bérbe adnák, komoly pénzforrást jelentene az egyházközségnek a lelkész javadalmazása, illetve a templomon szükséges javítások, karbantartási munkálatok finanszírozása tekintetében. Mivel a templom központi helyen található, nincs melléképülete, ezért fát nem tudnak tárolni, tehát komoly gondot jelent a hideg időszakban, földgázzal történő fűtés költségeinek az előteremtése. A rendszerváltás után az épületet használó rendőrség kiürítette, a polgármester állítólag azt mondta: foglalják el, mert az a katolikusoké. Akkoriban Kettner József volt a gondnok, aki állítólag azt mondta, hogy az ingatlant a püspökségnek kell visszafoglalnia. A tétovázás láttán, a városi vezetőség az épületet kiutalta, illetve telekkönyveztette is a csendőrség nevére, amely jelenleg is használja, rendben tartja.
Azóta, az épületet a Temesvári Katolikus Püspökség közvetítésével, Bukarestben hivatalosan, a tulajdonra vonatkozó minden dokumentummal alátámasztva igényelték vissza, de eddig semmi nem történt ez ügyben.
Mellák István attól tart, ha a visszaszolgáltatási ügy sokáig elhúzódik, pénzhiány miatt megszűnhet a seléndi plébánia. Ezzel a katolikus hívek amúgy is fokozott lemorzsolódása felgyorsul. Néhány évtizede ugyanis a borossebesi, a körösbökényivel és a menyházaival együtt még plébánia volt. Jelenleg viszont már mind filiává, kirendeltséggé vált. Náluk vasárnaponként szentmisét ft. Petar Stoianovici seléndi plébános tart. Ha viszont ez a plébánia is kirendeltséggé válik, talán kéthetente, esetleg havonta tarthat majd szentmisét valaki – aggódnak a helybeli katolikus hívek.
A borossebesi felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatási ügye egy, azon több-száz, a magyar történelmi egyházak által sérelmezett visszaszolgáltatási ügyből. Ezeknek a megoldását a rendszerváltós óta hatalmon volt kormányok szándékosan késleltették arra számítva: a múló idő mindent megoldhatnak. Elfogyhatnak a visszaigénylő hívek, ezért maradhat az államé. Reméljük, az Egyesült Államok Kongresszusa által a Román Kormányhoz címzett felszólítás kimozdítja a holtpontról a borossebesi katolikusok sérelmének az orvoslását is. Szerintem azonban „Isten malmai csak akkor őrölnek lassan is”, ha valakik a vízikerekek előtt mozgatják az állóvizet.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Késik a felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatása
Amikor legutóbb Borossebesen jártunk, a helybeli református, illetve katolikus egyházközségek elöljáróival folytatott beszélgetésen Máthé József református főgondnok a templomon tervezett javításokról, illetve a hosszú, kemény törvényszéki küzdelem után visszaszerzett egyházi ingatlanjaikról beszélt. Ezzel ellentétben Mellák István, a katolikus közösség egyik elöljárója a pénztelenségre panaszkodott, mert a hívek adományain kívül semmiféle mellékjövedelmük nincs. Azért, mert a katolikus templom közterületen lévén, a város tulajdonát képezi. Nagyon fontos lenne számukra az egykori katolikus iskolaépületnek a visszaszolgáltatása. Az központi helyen található, ezért ha visszakapnák, illetve bérbe adnák, komoly pénzforrást jelentene az egyházközségnek a lelkész javadalmazása, illetve a templomon szükséges javítások, karbantartási munkálatok finanszírozása tekintetében. Mivel a templom központi helyen található, nincs melléképülete, ezért fát nem tudnak tárolni, tehát komoly gondot jelent a hideg időszakban, földgázzal történő fűtés költségeinek az előteremtése. A rendszerváltás után az épületet használó rendőrség kiürítette, a polgármester állítólag azt mondta: foglalják el, mert az a katolikusoké. Akkoriban Kettner József volt a gondnok, aki állítólag azt mondta, hogy az ingatlant a püspökségnek kell visszafoglalnia. A tétovázás láttán, a városi vezetőség az épületet kiutalta, illetve telekkönyveztette is a csendőrség nevére, amely jelenleg is használja, rendben tartja.
Azóta, az épületet a Temesvári Katolikus Püspökség közvetítésével, Bukarestben hivatalosan, a tulajdonra vonatkozó minden dokumentummal alátámasztva igényelték vissza, de eddig semmi nem történt ez ügyben.
Mellák István attól tart, ha a visszaszolgáltatási ügy sokáig elhúzódik, pénzhiány miatt megszűnhet a seléndi plébánia. Ezzel a katolikus hívek amúgy is fokozott lemorzsolódása felgyorsul. Néhány évtizede ugyanis a borossebesi, a körösbökényivel és a menyházaival együtt még plébánia volt. Jelenleg viszont már mind filiává, kirendeltséggé vált. Náluk vasárnaponként szentmisét ft. Petar Stoianovici seléndi plébános tart. Ha viszont ez a plébánia is kirendeltséggé válik, talán kéthetente, esetleg havonta tarthat majd szentmisét valaki – aggódnak a helybeli katolikus hívek.
A borossebesi felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatási ügye egy, azon több-száz, a magyar történelmi egyházak által sérelmezett visszaszolgáltatási ügyből. Ezeknek a megoldását a rendszerváltós óta hatalmon volt kormányok szándékosan késleltették arra számítva: a múló idő mindent megoldhatnak. Elfogyhatnak a visszaigénylő hívek, ezért maradhat az államé. Reméljük, az Egyesült Államok Kongresszusa által a Román Kormányhoz címzett felszólítás kimozdítja a holtpontról a borossebesi katolikusok sérelmének az orvoslását is. Szerintem azonban „Isten malmai csak akkor őrölnek lassan is”, ha valakik a vízikerekek előtt mozgatják az állóvizet.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 17.
Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro