Az ezeréves magyar államiság alkalmából a washingtoni magyar nagykövetség szervezte eseménysorozat részeként ápr. 15-én a patinás Georgetown Egyetemen - magyar és amerikai neves szakemberek részvételével - történészkonferenciát tartottak, amelyen a magyar távolabbi és közeli múlt egyes kiemelten fontos időszakait áttekintő előadások hangzottak el. A beszélgetést Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet vezette. Veszprémy László hadtörténész (Közép-európai Egyetem) az államalapítás körülményeiről, Ágoston Gábor (Georgetown Egyetem) az ottomán hatalom időszakáról, Deák István (Columbia Egyetem) az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, John Lukacs (Chestnut Hill College) pedig a 20. századról tartott előadást. Az elhangzottakhoz megjegyzéseket fűzött többek közt Szegedy-Maszák Mihály (Indiana Egyetem), Andrzej Kaminsky (Georgetown Egyetem), Charles King (Georgetown Egyetem, Harley D. Balzer (Georgetown Egyetem) és Pók Attila (MTA). A hozzászólások közös gondolata volt, hogy a magyarság, miután egy évezreden át kemény harcokban védte kulturális és politikai önállóságát, a 20. század végére olyan helyzetbe került, hogy saját maga dönthet sorsáról, kiteljesedhetnek nemzeti törekvései. John Lukacs professzor szerint Magyarország helyesebben tenné, ha elsősorban régióbeli szomszédaival - a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal - törekedne szövetségre, nem a NATO távol eső országaira támaszkodna. /Magyar történészkonferencia a Georgetown Egyetemen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./

Szegedy-Maszák Mihály terjedelmes tanulmányában a magyarságtudományról írt, a magyarságtudományról szóló vita tükrében.Szegedy-Maszák Mihály szerint a magyarságtudományt jórészt Trianon hívta életre, afféle szükségmegoldásként hozták létre. Jönnek az ilyen tanulmányokban szokásos idézgetések. Kulcsár Szabó Ernő szigorúan ítélkezett: ″a hungarológia régóta semmi jelét nem mutatja annak, hogy akárcsak hajlama volna saját tárgyának - régtől időszerű - újraértékelésére.″ Kulcsár Szabó Ernő vélekedésével szembefordult Jankovics József-Monok István közös tanulmányában /A hungarológiáról és magyarországi intézményeiről, Hungarológia, 2000/1-2./, de elismerték, hogy ″nincs mindenki által elfogadott hungarológia-fogalom″. Ennek oka a magyar társadalom eszmei megosztottsága: néhányan egyszerűen badarságnak tekintik a magyarságtudományt. Szegedy-Maszák Mihály kifejtette: ″Bármi legyen is a véleményünk Németh Lászlóról vagy Bibó Istvánról, elképzelésük nem illik az egységesülés felé haladó mai világhoz.″ /Szegedy-Maszák Mihály: ″Van, ami nincs″ Magyarságtudomány: elmélet vagy föladat? = A Hét (Bukarest), dec. 8./ Németh László tehát könnyűnek találtatott Szegedy-Maszák Mihály mércéjén.

"Megnyílt a XXX. Tokaji Írótábor kétszáz hazai és határon túli magyar író, költő, irodalomtörténész és neves külföldi vendég részvételével. A három napos tábort Székelyhídi Ágoston, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki bevezetőben áttekintette három évtized munkáját, eredményeit. - A Tokaji Írótábor mára az egyetemes magyar irodalom értékteremtő személyiségeinek és értékelvű csoportjainak befogadásában látja legfőbb szerepét - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a tábor az egymást elfogadó, elismerő, tisztelő magyar írók tábora. Az írótábor idei központi témája a Nemzeti irodalom és a globalizáció, vitaindító előadást Szegedy-Maszák Mihály, Czigány Lóránt, Gálfalvi Zsolt, Pomogáts Béla, Anton Hykish és Bányai János tartott. /Megnyílt a XXX. Tokaji Írótábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./"

"A nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából Kossuth-díjat adományoztak a következőknek: Bálint András Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek, a Radnóti Miklós Színház igazgatójának; Bodor Ádám Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas írónak; Cságoly Ferenc Ybl Miklós-díjas építésznek; Háger Ritta Munkácsy Mihály-díjas textilművésznek; Janikovszky Éva József Attila-díjas írónak, a Móra Kiadó nyugalmazott főszerkesztőjének; Kalmár Magda Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek, kiváló művésznek; Kállai Kis Ernő Liszt Ferenc-díjas klarinét- és tárogatóművésznek; Király Levente Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek; Ligeti György zeneszerzőnek; Marton László Jászai Mari-díjas rendezőnek, kiváló művésznek; Marton László Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek, kiváló művésznek; Maurer Dóra Munkácsy Mihály-díjas grafikusművésznek, festőművésznek; Oravecz Imre költőnek, műfordítónak; Presser Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, érdemes művésznek; Tarr Béla Balázs Béla-díjas filmrendezőnek és Vajda János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek. Széchenyi-díjat adományoztak:Bori Imre írónak, irodalomtörténésznek; Csányi Vilmosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Fejtő Ferenc írónak, történésznek, újságírónak; Frank János Munkácsy Mihály-díjas művészettörténésznek, muzeológusnak; Győry Kálmánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Huszár Tibornak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Kemény Istvánnak, a szociológiai tudomány doktorának; Knoll József állami díjas farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Kövesné dr. Gilicze Évának, a közlekedéstudomány doktorának; Dr. Kubinszky Mihálynak, a műszaki tudomány doktorának; Dr. Muszbek Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Niederhauser Emilnek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Pomogáts Bélának, az irodalomtudomány doktorának, József Attila-díjas irodalomtörténésznek; Prohászka Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Seregi Györgynek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docensének; Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Szejtli Józsefnek, a kémiai tudomány doktorának; Dr. Szolcsányi Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Teplán Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának és Dr. Zawadowski Alfrédnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának. Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott: Kertész Imre Nobel-díjas és Kossuth-díjas írónak. /Kitüntetések március 15-e alkalmából. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./"

"Szept. 26-án, Kolozsváron a Római Katolikus Szent Gábor Ifjúsági Fórum meghívására dr. Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, a budapesti ELTE Összehasonlító Irodalom Tanszékének vezető tanára tartott előadást A magyar nyelv az egységesülő világban címmel. Az irodalomtörténet-írásnak ma már egészen más a feladata, mint egykor volt - mondta a professzor, ma már egyazon eseményt többféle szempontból kell bemutatni. Példaként megemlítette: a magyar történelemnek van Habsburg-párti, illetve törökpárti értelmezése, a múlt is mindig értelmezés eredménye. A magyar irodalmárok többet foglalkoznak bizonyos személyekkel, míg másokat méltatlanul elhanyagolnak. Szó esett a posztmodern irodalomról, a megrögződésekről, arról, hogy egyes műveket időről időre fel kell fedezni, Bánffy Miklós Erdély-trilógiája például komoly sikereket ért el angol nyelvterületen, bizonyos műveket azonban képtelenség más nyelvről vagy más nyelvre átültetni. /S. B. Á.: Az irodalomtörténet-írás távlatairól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./"

A Habsburg Történeti Intézet Mi a magyar ma? című tanulmánykötetét mutatta be december 14-én Budapesten Gerő András, az intézet igazgatója és Romsics Ignác történész, a könyv egyik szerkesztője. Gerő András elmondta, hogy Szekfű Gyula szerkesztésében 1939-ben jelent meg hasonló címmel tanulmánykötet, amelyet az akkori szellemi élet 13 vezető képviselője írt a magyarság múltjáról, kultúrájáról azzal a céllal, hogy „öntudatossá tegye az emberekben magyarságukat”. Romsics Ignác és a kötet másik szerkesztője, Szegedy-Maszák Mihály 14 szerző – történész, társadalomtudós, művészettörténész, régész – köztük négy író, a magyarországi Esterházy Péter, a romániai Kányádi Sándor, a szlovákiai Grendel Lajos és a szerbiai Végel László – anyagát formálta kötetté. Romsics Ignác elmondta, kiderült, hogy nincs jó és jobb magyar. Ormos Mária történész szerint egy embernek többféle nemzeti identitása lehet. Példaként említette a hazai cigányságot, a zsidóságot vagy a németeket, akik lehetnek hű magyarok és egyúttal őrizhetik német nyelvüket, kultúrájukat, mint az erdélyi magyarok is, akik egyúttal román állampolgárok. /Mi a magyar ma? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

A magyar irodalom történeteinek szerkesztői a történeti helyzetekre adott válaszokat és a művek hatástörténetét állítják vállalkozásuk előterébe. Az kerül szóba, amit e munka szerzői lényegesnek vélnek a magyar örökség megőrzése szempontjából. Amiről nem esik szó, azt kevésbé fontosnak gondolják – így igazít el az Előszó. A Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent A magyar irodalom történetei című munkáról van szó. A 20. századi magyar irodalomról szóló fejezetek szerzőit célirányosan választották ki, egyetlen szemléleti irány változatai kaptak lehetőséget irodalomtörténet-írásra. Zavaró a kötet egészének elképesztő tematikai, szemléleti, terjedelmi és módszertani aránytalansága. Ady Endréről szóló részben nincs szó az Új s új lovat, Az eltévedt lovas vagy az Ember az embertelenségben című versekről. Nem említik Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, Babits Mihálynál a Jónás könyvét. Egyetlen Németh László-regény és -dráma említése sem kapott helyet a vaskos kötetben. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténete „az újabb magyar líra egyik legnagyobb alkotásának” minősítette, ennek ellenére ez a vers csak néhány sort kapott az irodalomtörténetben, továbbá Illyés Gyula költészete is hiányzik a kötetből. Sütő András regénye, az Anyám könnyű álmot ígér sem kapott említést. Nagy művészeket teljesen mellőztek, miközben jelentéktelen alkotók kapnak néhány sort. Érthetetlen Tamási Áron szépirodalmi munkásságának kihagyása. Az Ábel a rengetegben irodalmunk klasszikus értéke, éppúgy, mint Tamási legjobb novellái és színpadi játékai. Hiányzik Kányádi Sándor, de Szilágyi István művei sem kaptak helyet A magyar irodalom történeteiben. Szemléleti elfogultság, hogy a sok folyóiratportré között sem a Válasz, sem a Magyar Csillag nem kapott helyet. Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István és Csoóri Sándor egyetlen tanulmányba foglaltan szerepel, „az 1945 utáni költői népiesség” kategóriájába sorolják őket. Együtt sem kapnak annyi helyet a kötetben, mint például a külön-külön tanulmányban elemzett Domokos István, Kertész Imre, Bodor Ádám és még sokan mások. Az avantgárd és neoavantgárd jelenségek aránytalanul nagy helyet élveznek a kötet sok írásában. A szemléleti elfogultság tüntető dokumentuma az, hogy Nagy Gáspár művészetét csak azért említi a kötet egyik tanulmánya, mert egy ironikus verse, az ún. nyelvkritikus költészet manifesztumának rekonstruálása eredeti dánból és honi sajt(ó)ból „a neovantgárd poétika lényeges jegyeit mutatja fel”. A határon túli magyar irodalmakat nézve is az elképesztő aránytalanság és szemléleti elfogultság jellemzi a könyvet. (Görömbei András: A másik magyar irodalom (Vázlat), Kortárs, 2008. szeptember) /B. D. : Milyen legyen? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-től
Kinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg.
Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett.
– Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában.
„Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal.
A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi.
– Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba.
2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett.
Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak.
A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Bodor Ádám 75 éves
Február 22-én töltötte be 75. születésnapját Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.
Kolozsvárott született. Az ottani Református Kollégium növendékeként 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után volt gyári munkás, majd a Kolozsvári Református Teológia hallgatója lett. A diploma megszerzése után dolgozott a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel.
1969-től, a kötet megjelenésétől kezdve szabadfoglalkozású író. 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, s 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője volt. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa volt. Jelenleg a Holmi szerkesztőbizottságának tagja.
Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei (Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység). Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet már Magyarországon publikálta, de az ottani elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi című folyóirat novellapályázatát a később megjelent, Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. Ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus külföldön is nagy sikert aratott. A nem konkrét helyen, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regény a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja.
A Sinistra évében, 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás volt. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra redukált cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság atmoszférája, s nagyon finom humor jellemzik műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés díját és a külföldi kritikusok díját is.
Az író pályája során több rangos elismerést is kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve-, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában vehette át a Kossuth-díjat, "a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért."
Bodor Ádámot 75. születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötték kiadója, a Magvető szerzői a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezésében. A PIM-ben lezajlott rendezvényen Szegedy- Maszák Mihály irodalomtörténész mondott köszöntőt, Szűts Miklós beszélgetett Bodor Ádámmal, Dragomán György, Erdős Virág, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Szilágyi István és Vincze Ferenc pedig az ünnepelt írásaiból olvasott fel.
Népújság (Marosvásárhely)

Egy sokoldalú, reneszánsz művész (Bánffy Miklós életmű-kiállítása a múzeumban)
Kísérletező kedv
Néhány napja leplezték le Bánffy Miklós Csaba királyfit ábrázoló monumentális, gyönyörű ólomüvegfestményét, melynek terve 1933-ban készült el, az üvegképet Makkai András kolozsvári üvegművész készítette. A vitrálium mutatja Bánffy fáradhatatlan kísérletező kedvét, hiszen állandóan új és új területeket hódított meg.
Írt, rajzolt, politizált és jelmezeket tervezett, érdekelte a lótenyésztés, nagy műértő és műgyűjtő is volt, sajnos, bonchidai kastélyát a visszavonuló német csapatok 1944 októberében felgyújtották, és pótolhatatlan értékek vesztek oda. (Feltételezések szerint bosszúból, Bánffy németellenes diplomáciai ügyködései miatt; 1944 őszén Bukarestben járt, Maniuval tárgyalt a kiugrásról, meg akarta előzni, hogy Erdély hadszíntérré válva elpusztuljon, s a háborúból való kiugrásra akarta rábeszélni Horthyt is. Nem járt sikerrel. A többit tudjuk. Tudjuk?) A Csaba királyfi felavatását a múzeum dicséretes módon egy nagy Bánffy életmű-kiállítással is összekötötte. A magyar Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a sokoldalú és sok mindennel foglalkozó Bánffy életművének bemutatására vállalkozik. Hatalmas díszes kivitelezésű pannókon látható Bánffy családfája, a méltán erdélyi Versaille-nak nevezett bonchidai kastély. Láthatjuk Fr. Gall festményét a kolozsvári Bánffy-palotáról, majd Bánffy nagy érdeklődési színterei következnek, mindenekelőtt a színház és az opera. Jelmez- és díszlettervei, aztán a grafikus és könyvillusztrátor művei, de külön pannón mutatják be felesége, Váradi Aranka színésznő pályáját is, s egy másikon élete nagy szerelmének életét. Az Erdélyi történet című trilógia felejthetetlen nőalakját, Adriennt báró Bornemisszáné Szilvássy Karola ihlette, akihez Bánffy haláláig ragaszkodott, s aki a korabeli Erdély egyik botrányos arisztokrata nőalakja volt örökös mágnáspukkasztó hecceivel. Megkapó képet rajzol róla Marosi Ildikó a Bánffy Miklós estéje című könyvben, amely az író és lánya, Katalin levelezését s felesége, Váradi Aranka naplóját tartalmazza. Az Erdélyi történet keletkezéséről is külön pannó számol be, a Lovakról című értekezésről s Bánffy lótenyésztői tehetségéről is, aztán a politikus következik.
Igazi író
A leggazdagabb és egyik legősibb erdélyi család sarja. Egy emlékezetes anekdota szerint a nagy levéltáros, Kelemen Lajos így búcsúzott tőle a negyvenes évek végén a kolozsvári állomáson, amikor kényszerűen, már betegen Budapestre távozott meghalni, „üdvözlöm önt, gróf úr, abból az alkalomból, hogy 700 év után elhagyja Erdély földjét.” Bánffy, már fiatalon, a családi hagyományokat követve úgyszólván besétál a magyar parlamentbe, diplomata, majd Kolozsvár főispánja lesz, de hamarosan megunja az örökös magyar jogi vitákat, s kilép a politikából. Főispánsága és képviselősége alatt szerzett döbbenetes élményei egy részét a román és magyar parasztság nyomasztó életkörülményeiről, az Albina áldásos tevékenységéről vagy a magyar parlament eszelős vitáiról és szelleméről szarkasztikusan írja meg, évtizedek múlva, az Erdélyi történetben, hiszen már fiatalon a politika mellett gazdasági tanulmányokat is folytat, és írni is kezd.
Első drámáját, a Naplegendát Ady Endre üdvözli lelkesen. Ekkor még Kisbán Miklós néven ír, de vájt fülű beavatottak sejtik, ki rejtőzik a név mögött, az egyik legősibb és leggazdagabb magyar arisztokrata család sarja, s ez Bánffy művészi pályáján állandó hátrányt jelent. Úgy érzi, dilettánsnak tartják, főúri műkedvelőnek, s ez idegesíti, és állandóan bizonyítani akar. És bizonyít is, hiszen van néhány kiváló elbeszélése (Farkasok, Havasi történet, A császár titka). Egészen Emlékeimből című emlékirata megjelenéséig, a harmincas évek elejéig műveit, elbeszéléseit, drámáit, Reggeltől estig című első regényét Kisbán Miklós néven jegyzi, s csak a koronázási ünnepségeket megörökítő emlékezéseit szignálja Bánffy Miklósként. A tízes évek elején nevezik ki az operaház intendánsának, s fordul érdeklődése a díszlet- és jelmeztervezés felé. 1916-ban régi ismerőse, barátja Kós Károly közreműködésével ő rendezi Károly király koronázási ünnepségeit – erről is külön pannó számol be –, s nagy botrányt kelt, hiszen az „aranysarkantyús vitézek”, az arisztokrácia krémje mellett felvonultatja a templomban a frontot megjárt, csonka-bonka, mankós hadirokkantakat is. Minderről izgalmasan számol be már említett, Emlékeimből című első emlékiratában, amelyet a műveit sorozatban megjelentető kolozsvári Polis Kiadó kétszer is megjelentetett a Huszonöt év című, negyvenötben elkezdett, de sajnos félbemaradt emlékiratával s más memoártöredékeivel együtt. Aki ezt így meg tudta írni, ti. a koronázási ünnepséget s a háborús évek dermesztő hangulatát, igazi író. Mint ahogy Bánffy az is, csak ezt kevesen és későre ismerik el.
Ekkor már, a háború alatt az operaház intendánsa, érdekelni kezdi a jelmez- és díszlettervezés. Kiállítva gyönyörűen és kifejezően megrajzolt figurái A fából faragott királyfiból (könyvillusztrátori pályáját is Balázs Béla Fából faragott királyfi című könyvének illusztrálásával kezdi) s más, általa tervezett jelmez- és díszlettervek rajzai is láthatóak (Richard Strauss: Salomé, Weber: Oberon, Mozart: Varázsfuvola, Bartók: A kékszakállú herceg vára). Az ő irányítása alatt és kezdeményezésére mutatja be a különben őskonzervatív és Bartóktól idegenkedő budapesti operaház A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát. A jelmez- és díszlettervezésben végre megérdemelt babérokat arat, sikere van, elismerik.
Később még Szegeden, 1934-ben és 1935-ben nagy sikerrel megrendezi Az ember tragédiáját, ezt is mintaszerűen dokumentálják. Ha valakit bővebben is érdekel, fellapozhatja Marosi Ildikó Kis Bánffy könyvét (Pallas Akadémia, 1997), ahol bőven idéz a korabeli sajtóvisszhangokból. Külön érdekesség, hogy 1934-ben Bánffy Octavian Gogát is meghívja a bemutatóra, s a tragédia román fordításával évek óta foglalkozó költőt elbűvöli az előadás, dönt szövege véglegesítése és kiadása mellett. Ezzel le is zárul Bánffy színházi működése, noha érdemes megemlíteni, hogy a negyvenes évek elején díszlet- és jelmezterveket készít A nagyúr című Attila-drámája kolozsvári előadásához. Jelmeztervei, számtalan rajza maradt fenn s tekinthető meg a kiállításon. „A legfrissebb szakirodalom – írja Murádin Jenő Bánffy Miklós, a rajzoló és illusztrátor című tanulmányában – Bánffynak éppen a szcenikai működését tekinti a leginkább maradandónak, a dilettantizmus árnyékától is távol esőnek. Lehet, hogy a szakma némi elfogultsága rejlik az ítéletben, de bizonyos, hogy a színpadi látványtervező művészetben – melyhez komoly grafikai felkészültség is szükségeltetett – máig tartóan megbecsült nevet vívott ki magának.” (Bánffy mestere a képzőművészetben Székely Bertalan volt, róla szóló esszéje Az erdélyi csillagok című antológiában jelent meg.)
A politikus
A háború után újra visszatér a politikába, és régi ismerőse, az ugyancsak erdélyi Bethlen István kormányában külügyminiszter lesz. Sokat tesz Sopron visszacsatolásáért, életének ezt a szakaszát már említett, Huszonöt év című, terjedelmes, de félbemaradt emlékiratában írja meg, betegen, szegényen, kisemmizetten. Mindenét elveszik, nyomorog, s végre az lesz, ami mindig is akart lenni: író, kézirataival szerkesztői előszobákban várakozik. Régi ellenfele, Gaál Gábor (az általa irányított Korunk s a Bánffy vezérelte Helikon közt ádáz csata dúlt a harmincas években) közli anekdotáit az Utunkban. Olvashatóak elbeszéléskötetben. De ez már Bánffy megidézett estéje. Térjünk vissza a diplomáciához, magyar külügyérként vesz részt 1922-ben a génuai konferencián, és karikatúrákat készít a jelem levő politikusokról. Ezt politikából való távozása után Ben Myll álnéven háromszáz példányban, élénk európai érdeklődést keltve egy albumban egy lipcsei kiadó meg is jelenteti. Ezeket a remekbe szabott karikatúrákat is láthatjuk, a rajzoló Bánffy művének csúcsa ez, keserű gúnyrajz-sorozat egy tébolyodott korról. (A Polis Kiadó 2006-ban Dávid Gyula tanulmányával és Bánffy emlékezéseivel együtt újra kiadta.) A kiállítás szervezői a karikatúrák mellé a politikusok fényképeit is prezentálják, láthatjuk, milyen pokoli érzékkel ragadja meg Bánffy az arcok és személyiségek lényegét. Néhány vonással pompásan torzítva, de kifejezően is. A politikából távozva 1926-ban hazatér. Visszakapja birtokai egy részét, a bonchidai kastélyban rendezkedik be, s Kolozsváron. Ekkor az illusztráció és az írás érdekli. Sorra illusztrálja Reményik, Áprily, Tamási, Berde Mária könyveit, van a tragikum iránt is érzéke, kétségtelen, ez Áprily Idahegyi pásztorok című drámájához készített illusztrációiból is látszik (majdnem mindenik látható a kiállításon), de az igaziak gúnyrajzai, Tamási Ábeljéhez és főként saját Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja című könyvéhez (2005-ben a Polis életműsorozatában újra kiadta). Bánffy egyik legjobb könyve ez, álmemoár, apokrif, egy letűnt kor stíljében rajzol kíméletlen kór- és korképet a húszas évek erdélyi torzsalkodásairól.
Ezután, leszámítva szegedi vendégrendezéseit, idejét, energiáit élete fő művének, az Erdélyi történet című trilógiának szenteli (Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol). Ez az első háború előtt játszódó történet az erdélyi és a magyar arisztokrácia haláltánca. Évtizedekig agyonhallgatták, aztán a magyar irodalom nagy búvárlója, Nemeskürty István a nyolcvanas években „felfedezte”, újra kiadták, az életműsorozatban megjelentette a Polis is. Nagy tanulmányokat írt róla többek között Huszár Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil, Fábián Ernő, Bajor Andor, Szegedi Maszák Mihály, és első megjelenése után hatvanegynéhány évvel kiadták angolul és spanyolul is, megkezdte világhódító útját. Az Élet és Irodalom 2009. november 20-án tallóz a Megszámláltattál első spanyol kritikáiból. Zárjuk egy idézettel írásunkat, hiszen kiderül belőle, hogy bizonyos dolgokat a távoli spanyolok jobban látnak, mint egyes elfogult kor- és kartársaink. „Ha csak a budapesti felső tízezer életéről szólna a mű – írja Robert Saladrigas –, aligha keltene nagyobb érdeklődést. A regény valódi ereje a magyar történelmi-politikai helyzet ábrázolásában rejlik, meg a kisebbségi kérdés felvetésében, a magyar nacionalisták és az osztrák monarchia viszonyának rendkívül problematikus időszakában (1904–1914). És épp ilyen fontos a legelső oldaltól kezdve a lenyűgöző erdélyi táj jelenléte, melynek leírása annyira erőteljes és sokszínű, hogy az olvasóra szinte fizikai vonzerőt gyakorol. Két pillérre építi Bánffy nagyra törő művét: egyik maga a történet, a másik az elveszett haza identitásának visszakövetelése.”
*Írtuk már, a Polis sorozatban adja ki Bánffy műveit, néha a Balassi Kiadóval közösen, megjelentek az elbeszélések, az emlékiratok, a drámák, a trilógia, a kisregények (Reggeltől estig, A bűvös éjszaka, Milolu), a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, a karikatúra-album, Bánffy levelezése lányával, lánya emlékezései (Ének az életről). Hátravan még tanulmányainak gyűjteménye, 1944-ben pedig Tarló címmel rendezett kiadásra egy tanulmánykötetet, de a háború elsodorta. Jó lenne ezt is kiadni végre... Megjelent az első monográfia is életművéről (Takács Péter: Bánffy Miklós világa, 2006). A Nap Kiadó népszerű, Emlékezet-sorozatának egyik utolsó köteteként, 2008-ban jelent meg A nagyúr című, Sas Péter szerkesztette válogatás vallomásaiból, leveleiből s főként a Róla szóló írásokból, s amint írtuk, trilógiája angol és spanyol nyelvterületen is sikert aratott. S most itt ez a kiállítás, megtudhatjuk, ki is volt valójában Bánffy Miklós. Szánjunk időt megtekintésére. Megéri.
Kiegészítés: megjelent: Emlékezések. Irodalmi és művészeti írások / Bánffy Miklós - Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 28.-június 3.)
Szász Jenő: „Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Megszólalt a héten Szász Jenő, a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke és a Felvidék.ma portál által közreadott, Kárpát-medencei rendszereket épít ki a NSKI című, videofelvétellel is kiegészített tudósításában arról számol be, hogy az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte”. Szól arról is, az intézménynek küldetése van, a Kárpát-medencét a Fennvaló csak és kizárólag miránk, magyarokra bízta, majd megvallja: „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
Botor módon, és ezzel vélhetően nemcsak mi voltunk így, a közelmúltig fenntartások nélkül hittünk az Orbán-kormány hivatalos honlapjának. Naiv módon azt gondoltuk, hogy a Magyarország Kormányának megbízásából készített, Mányai Zoltán főszerkesztette és a Miniszterelnökség kiadásában megjelenő www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg hivatalos portál csak hiteles adatokat közöl a nagyérdeművel. E weboldal szerint és a dolgok jelen állása alapján, a magyar kormányzati központ fontosabb háttérintézményei az Információs Hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Nemzeti Örökség Intézete és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. lennének. Ha netán valaki rangsorolni akarná őket, akkor minden bizonnyal a legfontosabbnak tartható közülük kerülne ki. Mi tagadás, alaposan melléfogtunk
Aztán továbblépve e logika mentén, még azt is megkockáztattuk, hogy amennyiben mégsem a kormányzati centrumban, akkor olyan minisztériumi háttérintézmények között kellene keresnünk a legfontosabbat, a legjobban teljesítőt, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt., valamelyik szintén ilyen státusú nagyhírű egyetem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetleg éppen az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. De ebben is tévedtünk.
A héten egy nagyon felelős kormányzati tényező alkalmi megszólalásból megtudhattuk, hogy a kormányzati döntések megalapozását szolgáló polgári hírszerző szolgálatnál, az Információs Hivatalnál, a magyarországi kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogató és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzését hivatott Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál vagy éppen a 19 megyében 39 irodát és 161 szakterületekre specializálódott tanácsadóval működő, az Új Széchenyi Terv pályázóinak szakmai támogatást nyújtó Széchenyi Programirodánál meg a többieknél is, azokénál melyekről fentebb szó esett, meg azokénál melyeket most elhallgattunk, működik egy, az előbb felsoroltaknál is fontosabb háttérintézmény. Ez nem más, mint a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI).
Minderről magától az érintettől értesülhettünk, akinek szavait a pozsonyi Felvidék.ma tolmácsolta a napokban. A videofelvétellel is hitelesített tudósításban Szász jóleső örömmel, megelégedéssel és jogos büszkeséggel osztotta meg az olvasókkal a magyar kormányfő által végzett rangsorolás eredményét és elmondta: az általa irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte.” Nem jelentősnek, nem csak dicséretes teljesítményűnek és nem is egyiknek a fontosak közül, hanem így szól a leginkább rangsorolni hivatott véleménye: az NSKI a legfontosabb valamennyi közül. Hogy hol, mikor tette ezt meg a miniszterelnök, az egyelőre nem publikus – legalábbis ezt a beszámoló nem tartalmazza.
Most tekintsünk el attól, hogy más, Orbán miniszterelnök által kevésbé fontosnak tartott, a kabinetje munkáját segítő és azt kiszolgáló háttérintézmények mindegyike tények, adatok és információk sokaságával kívánja láttatni a munkáját a világhálón és így szolgálni a közérdeket, addig a „legfontosabbnak” ítéltnek e téren hosszú ideig csak egy honlap kísérletre futotta. Ahogy már e rovatban korábban megírtuk, az ott fellelhetők alapján nem véletlenül jut eszünkbe a hámozott léggömb. (Sajnos az azóta elkészült intézeti honlapot se tudjuk másnak, mint kísérletnek tekinteni, hisz bár első látásra látványosnak tűnik, hamar kiderül: az nem terheli meg az olvasót érdemi információkkal. Arra viszont mindenképpen jó, hogy újra megerősítse korábbi meggyőződésünket: Méry Gábor, a somorjai Méry Ratio könyvkiadó vezetőjét joggal tartják a Dunától északra a fotóművészet egyik legjobbjának, mert az általa készített felvidéki vár fotográfiák valóban lenyűgözőek.
Legyünk ezúttal bizalommal és most, e megszólalás alakalmából szintén tekintsünk el attól, amit nemrég egy laptársunkban olvashattunk: a mintegy 1,3 milliárd forintos (4,3 millió euró) éves költségvetéssel működő Nemzetstratégiai Intézet egy „elefánttemető”, szakmai körökben ajakbiggyesztéssel szemlélt „anekdotává vált fantomintézet”, mi több, állítólag „az sem világos, mivel foglalkozik.”
Lássuk most, amikor sokadjára, ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is megköttetett az a bizonyos MEGÁLLPODÁS, az eddig mindig általános lózungokkal felvezetett, már-már mitizált, ún. „hálózatépítés” érdekében, mi újat tudhatunk meg erről a hálóról, mely, mint közismert, a gyöngyhalászoknál mindig szükséges és hasznos munkaeszköz.
Mindenekelőtt értesülhettünk arról, hogy a hálózatot javában szövik: „Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.”
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ünnepélyes alakuló ülésén Kövér házelnök „célként jelölte meg „a nemzet szövetének újraszövését”. Az itt felszólaló NSKI elnök szólt a szövőtevékenységről, meg arról is, hogy a 100 főre tervezett és jelenleg 61 főt foglalkoztató szövőműhelyében” megszőtték a Kárpát-medence 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az a Gyurcsány-kormány idején feltűnt volt és az akkori Fidesz által joggal bírált Kormányzati Tanácsadó Jósdára emlékeztető, érdekes elnevezésű NSKI szervezeti egység, a Jelen- és Jövőkutatások Osztálya, bár hadd jegyezzük meg, hogy másokkal egyetemben mi boldogabbak lennénk, ha meg is tudhatnánk, mit tartalmaz ez a koncepció. Az újonnan kialakított 2.0 verziójú intézeti honlap ebben nem volt segítségünkre.
Jut eszünkbe a szövögetés kapcsán, hogy amennyiben azt a bizonyos szőttest színesre tervezik, ehhez a tevékenységhez elegendő tud lenni egyetlen szövőnő. Úgy látszik viszont, ha ezt a textíliát mindössze csak háromszínűre tervezik, akkor már egy egész apparátus, maga a „legfontosabb kormányzati intézmény” és persze, többtucatnyi munkaerő szükségeltetik.
A hálószövögetőknek, de nemcsak nekik, küldetésük van – derül ki a további fejtegetésből, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi magyarok e küldetést Istentől kaptuk, aki „a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Hetvenöt évvel ezelőtt a kor jeles magyar gondolkodói közül tizenhárman – k Babits Mihály, Keresztúry Dezső, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Zolnai Béla, Viski Károly és mások – az irodalomtörténet, történelem, zenetudomány, a művészettörténet, a néprajz, nyelvtudomány meg egyéb tudományok művelői vállalkoztak arra, hogy ki-ki a maga szempontjából megkíséreljen választ adni arra az örök kérdésre: mi a magyar és a mi a magyarság, ez milyen szellemi tartalmat jelent és mennyiben magatartást is? Ez a tudósi kísérlet, a Magyar Szemle Társaság által 1939 őszén kiadott, azóta is haszonnal forgatható, Szekfű Gyula szerkesztette, 558 oldalra rugó könyvet, a Mi a magyar? -t eredményezte.
Ezelőtt majd tíz évvel pedig, 2005-ben, korunk tudós elméi, úgy gondolták, hogy érdemes más helyzetben és más szakmák művelőinek a bevonásával megkísérelni ismét a „magyar"-fogalom újradefiniálását. Ebből is könyv született Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. Ez volt az újabb Mi a magyar? kötet, ezúttal feleannyi terjedelemben, 296 lapoldalon.
Most, „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének” tudós stratégája számára a Mi a magyar?-kérdés sokkal egyszerűbben volt megfogalmazható, mint a két eltérő korszak vívódó-töprengő szellemi nagyságainak: a Mindenható küldetéssel ruházott fel bennünket, a javunkra döntött azzal, hogy ránk bízta a Kárpát-medencét és punktum.
„Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni."
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség - hangsúlyozta Szász. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
A „kereszt ölelése” nemcsak az édes terhet, hűséget, hanem felelősséget, a távlatos gondolkodást is jelenti és persze új stratégiai kitekintést. Mi magyarok, akikre a Fennvaló ránk bízta a Kárpát-medencét, élni fogunk a küldetésünkkel és csak és kizárólag az összefogásnak áldozzuk életünket. Ennek a felismerésnek már a megnyilatkozó eddigi politikai múltja maga a bizonyosság. Mintha a Fidesz-KDNP EP-lista frissen a pannonhoni voksokkal uniós mandátumhoz juttatott, Erdély földjéről származó jeles személyisége mondta volna, az akkor még MPP-elnökként regnáló Szász Jenőről: „A párt alapító elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető.” Mivel pedig a szép szavak mellé tettek is dukálnak és a hálószövés meg a hálózatépítés anyagiakon is múlik, tehát jöhet a lényeg, az uniós pénz:
„Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni - mondta. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.”
Amíg ennek eljön az ideje, addig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az „egy nagy magyar világban gondolkodó” és „minden együttműködő közigazgatási intézmény” közül a kedvencekkel, a tűzoltókkal foglalkozik behatóbban. Ha már a „távolságot, mint üveggolyót megkaphatta” valaki és „óriás lehetett”, mint József Attila kis Balázsa, akkor az Altató ringatója felkínálta három, „mi leszek, ha nagy leszek”-jéből jöjjön a kedvenc, a nemzetünk hálóba szövését a tűzoltók egybeterelésével indító Szentegyházán megkezdett Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködés újabb, történelmi áttörést hozó újabb eheti konkrétuma.
A Vajdaság.ma délvidéki portál tudósított arról alig két napja: Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelyén, Horgoson létrehozták a délvidéki önkéntes tűzoltó hálózatot. A helyi tűzoltóotthonban, – mint olvashattuk –„a vendégeket a házigazdák egy szép szavalattal valamint a horgosi néptáncosok rövid műsorával köszöntötték. Az alakuló ülésen megjelent 36 vajdasági tűzoltó egyesület vezetőinek és képviselőinek elsőként Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált elhatározásukhoz, hogy létrehozzák a vajdasági hálózatot, majd röviden felvázolta azokat a konkrétumokat, amelyeket az intézet megtehet a hálózat működése érdekében.”
Pásztor István portré a HVG-ben: „Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
Megszólalt a héten a HVG-ben Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyomtatott hetilap Portré rovatának vendégeként elmondta, hogy miért nem akart miniszterelnök-helyettes lenni az új belgrádi kormányban, miért nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy „miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékszik meg” és miért gondolja azt, hogy az összes külhoni magyar szervezet közül a VMSZ teljesítménye a legjobb.
„A politika szempontjából a választási eredmény és annak következtében kiharcolható politikai pozíció számít, az összes többi csak mellébeszélés – fogalmazta meg a HVG friss lapszámában politikai hitvallását a VMSZ elnöke.
A most 57 éves, Szabadkától 15 kilométerre, egy tanyán élő Pásztor Istvánt „a tanyasi életmód, a nyugalom és a csend” kapcsolja ki leginkább. Ez életforma már csak azért is kedves az vajdasági parlament elnöki tisztségét is betöltő délvidéki magyar politikus számára, mert itt élhet a hobbijának: „van pár lovam, s ha van kis időm meg szoktam próbálkozni a lovaglással is” –mondja el a vele interjút készítő Dobszay János-Kelemen Zoltán kettősnek.
A bánáti Törökkanizsán született és Szabadkán felnőtt Pásztor 1980-ban az Újvidéki Egyetemen szerzett jogászi oklevelet. Előbb vállalati jogászként dolgozott, majd hét éven keresztül a szabadkai Közgazdasági Kar Informatikai Intézetének volt az igazgatója. Ezt követően teljes váltásra kényszerült. A miértre a válasza önmagáért beszél: „politikai indíttatású támadás miatt álltam föl az igazgatói székből, pedig szerintem nem csináltam rosszul.” Kénytelen–kelletlen a vendéglátás felé fordult és megpályázott egy éttermet, amit vállalkozóként aztán évekig sikeresen üzemeltetett. A kezdetek nem éppen voltak megnyugtatóak, nem ígértek biztos megélhetést. A „profilváltásról” utólag így vall: „Úgy kerültem bele, mint Pilátus a crédóba.”
„Már 25 éve jelen vagyok a magyar politika színeiben” – számol be az életútja közéleti szerepvállalásairól szólva az őt kérdezőknek. Ennek állomásai előbb egy képviselőség volt a szabadkai önkormányzatban, később pedig a Vajdasági Képviselőházban és a jugoszláv szövetségi törvényhozás alsóházában is. A tartományi és országos választásokon elnyert ismertsége okán Pásztor egyre több megbízatást kap: előbb a vajdasági kormány gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke, majd ugyanitt a privatizációs és vállalkozásfejlesztési ügyek titkára (miniszter) lesz, majd 2012 júniusában a vajdasági parlament (Tartományi Képviselőház) elnökévé választják.
A VMSZ-nek 1994 óta tagja és 2007 óta elnöke. Szerepet játszott a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttében is, hiszen az alakulás éveiben az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának elnöke volt. Majd az országos politikában is következik egy előzménytelen megmérettetés: 2008 elején első magyarként egyike lesz a szerbiai államfőválasztáson résztvevő kilenc jelöltnek, ahol 93 ezer szavazatot begyűjtve a hatodik helyen végez. Utóbb Pásztor 2012-ben ismét szerbiai államfőjelölt lesz, ezúttal mindössze 63 és félezer voksot szerez meg birtokában a tizenkét jelöltből a kilencedik helyen végez.
A Portré rovat párbaj-csörte jellegéhez híven az asszóindításnál a kérdés rögtön a lényegre tör. Sokak számára, főleg, mivel egy korábbi időszakban Kasza József egykori VMSZ elnök személyében már volt magyar kormányfő helyettes egy belgrádi kormányban, logikus lett volna az újrázás. Pásztornak erről egészen más a véleménye:
„Én a vajdasági parlament elnöke vagyok. A koalíciókötésnél az volt a szempont, hogy választási programunk legyen a kormányprogram része, nem pedig, hogy személyi jelenléttel tegyük láthatóvá kormányzati szerepünket. Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
A vajdasági magyarok 1992 óta nem értek el olyan sikereket választásokon, mint legutóbb, idén márciusban. Hogy ehhez a jó szerepléshez mennyiben tud hozzájárulni a mindenkori vezető, azt a HVG beszélgetőpartnere így látja: „A siker mindenki érdeme, a kudarc pedig a vezető bűne. Ebből a logikából kiindulva ez erőteljes, sok ember által kifejtett munka eredménye, de az biztos, hogy a vezetőségnek fel kell hoznia a VMSZ-t arra a szintre, hogy képes legyen kormányzati tényezővé válni.”
A közelmúltban tévéhíradók élén, lapok címoldalain szerepelt napokon keresztül az a Pásztort ért inzultus, amikor a budapesti parlament alakuló üléséről távoztában a Gaudi-Nagy Tamás által felheccelt Jobbik szimpatizánsok, emberi mivoltukból kivetkőzött nők szidalmazták, leköpdösték a VMSZ elnökét.
Erre hetekkel később is a közéletben negyedszázados tapasztalatokkal rendelkező és magát „edzett állapotúnak” tartó Pásztor élete talán legmegalázóbb pillanataként emlékszik vissza. Bár nem volt számára könnyű a helyzet, de örül, hogy indulatait legyűrte és helyesen tudott reagálni: „Egy pillanat alatt végiggondoltam a lehetséges viselkedési formákat, és úgy döntöttem, verbális és fizikai értelemben is teljesen passzív leszek.”
A közügyek, a politika iránti fogékonyság Pásztor számára a szülői házból eredeztető, bár azt is bevallja: nagyon sokáig a fogékonyság nála nem járt együtt az ambícióval: „Mindig érzékeny voltam a köz ügyei iránt. Ez nem volt távol a családban uralkodó hangulattól, igaz, apám még az állampárt, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja volt. A politika így bekerült a házba, amivel én is együtt nőttem fel. Ennek ellenére nem volt olyan ambícióm, hogy profi politikus legyek. Ha Milosevics alatt valaki arról beszélt volna, hogy a vajdasági parlament elnöke leszek, és olyan pártot vezetek, amelyik a szerb parlament részét fogja képezni, biztosan bolondnak nézem.”
Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az egész interjú ismertetésére. Ha a teljességre nem is vállalkozhatunk, de kihagyhatatlannak tűnnek a következő kérdések és az azokra adott válaszok:
„Nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékezik meg?
Nincs. Ettől függetlenül már több mint egy évszázada jelenség az, amit a kérdésében megfogalmazott. Mi vajdaságiak olyanok vagyunk, mint a 13. malac, akinek folyamatosan küszködni kell, hogy a 12 csöcs közül az egyikhez hozzájusson. Erdély vezető szerepe becsült állapot, függetlenül attól, hogy ki milyen eredményeket tud nemzetpolitikailag felmutatni. De emiatt nem siránkozni kell, hanem dolgozni. a határon túli magyar szervezetek közül a mi utolsó tízéves teljesítményünk a legjobb.
Pártját az első Orbán-kormány idején még nem igazán kedvelte az akkori Fidesz. Mit tett, hogy azóta ennyire megkedvelték?
Sok víz folyt le azóta a Dunán és nem vagyok kompetens, hogy a 16 évvel ezelőtti történéseket megítéljem. Ez legyen inkább a történészek, illetve a VMSZ akkori vezetésének a feladata. Én a saját regnálásom kezdetétől, a 2007 óta eltelt időről tudok beszélni. Amiben azóta megállapodtunk, azt mindenki teljesítette, a Fidesz az általa nyújtott segítséggel, mi pedig az elért eredményekkel.
Ha már elődjére utalt: Kasza Józseffel még kapcsolatban van?
Amikor találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennyi. Ő már nem tagja a VMSZ-nek, mivel szembement minden döntésünkkel, kizártuk sorainkból. A mai VMSZ teljesen más, mint az ő idejében, igaz a mozgástér is megváltozott.”
Bálint-Pataki József. maszol.ro

Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Nyolc új kötet a Nemzeti Könyvtárban
Balassi Bálint, Asbóth János, Székely János, Karinthy Ferenc, Sárközi György, erdélyi novellisták, valamint Rákosi Viktor munkái jelentek meg a Nemzeti Könyvtár tizedik sorozatában. A legfrissebb munkákat tegnap mutatták be Budapesten.
Fábri Péter a Balassi tükör című kötetbe Balassi Bálint lírai életművének mintegy felét választotta ki, ezek mellé rövid bevezetőket írt, és Balassi életéhez kapcsolódó dokumentumokat társított. Asbóth János Az álmok álmodója című regényét a nemrég elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész ajánlására és gondozásában adták ki a sorozatban.
Szabadság (Kolozsvár)