Premierek, turnék és vendégjátékok
Második évadát kezdi a marosvásárhelyi Spectrum Színház
Két bemutatón ugyan már túl van, hivatalosan azonban tegnap, péntek este kezdte évadát a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A főtéri magánteátrum második évada különös jelentőséggel bír a társulat számára: az állandósodást, a stabilitást jelképezi. Erről és a várható előadásokról, programtervről csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a színház előcsarnokában.
A résztvevőket Jakab Orsolya közönségszervező üdvözölte, majd Török Viola rendező, művészeti vezető vette át a szót. – Második évadunkat kezdjük ezen a hétvégén, nagyon fontos számunkra, hogy a közönség tudjon rólunk, hogy érezze: valóságos színház vagyunk. Nagy reményekkel kezdjük az új évadunkat, holott már két bemutatónkat megtartottuk – igaz, nem Marosvásárhelyen, hanem a mikházi Csűrszínházban: ott adtuk elő júliusban Molière A nők iskolája című vígjátékát, augusztusban pedig a Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján írt monodrámát. Jelenleg a harmadik előadásunk próbái zajlanak. Harold Pinter egyik, meglepetésnek szánt drámáját visszük színre Kovács Levente rendezésében – ennek bemutatójára október folyamán kerül sor –, majd Csehov születésének 155. évfordulója alkalmából Matei Visniec Sirály- utángondolását, a Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabot visszük ősbemutatóként színpadra novemberben, az én rendezésemben. Decemberben szilveszteri vígjátékkal készülünk, januártól pedig régebbi előadásainkat újítjuk fel, olyanokat, amelyeket eleddig csak a Csűrszínházban játsztunk. A soron következő esztendő nagy újdonságaként a gyerekeket is meg kívánjuk szólítani, ennek érdekében rendezem majd a Tündér Míra című mesedrámát, amelynek erdélyi bemutatójára nálunk kerül sor.
Az évad folyamán több meglepetéssel, újdonsággal is szolgálhatunk. Vendégrendezőként nálunk alkot majd Kovács Levente, Kincses Elemér, Porogi Dorka és Anca Bradu, ami pedig a társulatot illeti, jelenleg hét stabil és öt bedolgozó színészkolléga viszi színre előadásainkat. Színházunk három új, fiatal taggal bővült: Nagy Bea, Sebestyén Hunor és Márton Katinka színművészekkel.
Jakab Orsolya hozzátette, ugyancsak a változatosság jegyében több vendégelőadást is meghívtak Marosvásárhelyre: ez év szeptember 31-én és október elsején Juhász Róza veszprémi színművésznő egy Jászai Mariról szóló egyéni előadással lép fel, folyik továbbá az egyeztetés a budapesti Nemzeti Színházzal is, amelynek igazgatója, Vidnyánszki Attila pár kisebb előadást szeretne elhozni Marosvásárhelyre. Kiszállásokban is gondolkodnak, Erdélyben, Székelyföldön és Magyarországon szeretnék bemutatni előadásaikat. A jövő évben pedig, Szélyes Ferenc színművész ötlete nyomán, egy különleges Őrült naplója-fesztivált terveznek: Gogol műve több színház műsorán is szerepel, a többnapos fesztivál keretében ezen előadásokat hívnák meg egy-egy Spectrum színházbeli vendégszereplésre. – Próbálunk szervezettebben működni, ennek egyik jele az immáron elérhető internetes jegyeladási opciónk. A biletmaster.ro oldalon ezentúl a Spectrum Színház előadásaira is válthatnak jegyet az érdeklődők, természetesen a telefonos jegyrendelés és a helyszínen zajló jegyeladás a továbbiakban is megmarad. Az internetes opció sikerét jelzi, hogy háromnapos jelenlét után már volt online jegyeladásunk. Szeretnénk nyitni a fiatalok és a fiatal családosok irányába, a netes jegyrendelés mellett színházas gyerekprogramokat is tervezünk, amelyekre a Spectrum előcsarnokában kerül majd sor. Elkészült a havi műsortervünk, december végéig látjuk pontosan az évadot, amely sok bemutatót, színes kínálatot tartalmaz, az új előadások mellett olyan, múlt évadbeli sikerdarabokkal, mint a Boszorkány vagy a Szomorú vasárnap.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

"Furcsa kimondani, hogy színésznő vagyok"
Interjú Márton Katinka színésznővel
Csak nemrég csatlakozott a Spectrum Színházhoz a 27 éves Márton Emőke Katinka, de máris főszerepben tetszeleg. Ő játssza a Csehov által megálmodott, majd Matei Visniec által továbbgondolt Nyina szerepét. Honnan meríti azt az érzelmi sokszínűséget, amit a színpadon megjelenít, és egyáltalán mi vezette a színpadra? Erről beszélgettünk az ifjú színésznővel.
– Hosszú út vezetett Erdőszentgyörgyről a marosvásárhelyi színpadra?
– Tizedik osztályban bekerültem az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színjátszó csoportba, valahogy így kezdődött az egész. Elsősorban a tanáraim, főként a magyartanárnőm ösztönzésére felvételiztem a színművészetire, de csak évekkel később. Mert az érettségi után, bár gondoltam arra, hogy még abban az évben színire megyek, mégis letettem róla, és elmentem a Sapientiára, elvégeztem a szociálpedagógia szakot. Aztán egy évet kimaradtam. Szinte nem csináltam semmit, csak agyaltam azon, hogy mi legyen a színi pályával, egyáltalán próbálkozzam-e. Végül 2010- ben jelentkeztem az előkészítőkre, majd sikeresen felvételiztem.
– Érdekes párosítás a szociálpe-dagógia s a színészet.
– Valóban érdekes, de ez úgy maradt meg bennem, hogy párhuzamosan a szociálpedagógia szakkal, otthon még tevékenykedtem a színjátszó csoportban, s közben azért valahol a kisagyamban ott bujkált, hogy nekem még dolgom van a színházzal. Amúgy jót tett önismereti szempontból a szociálpedagógia, hátrány volt azonban, hogy amikor bekerültem a színire, négy évvel idősebb voltam a többieknél.
– Négy év sokat számít?
– Nagyon. Színészkörben főként. De amúgy is mindig koraérett voltam, gyerekkoromban is túlságosan komoly, nem volt túl sok barátom, s ha volt is, csak haverok, semmi mély kapcsolat.
– Ez a komolyság, visszahúzódottság összefér-e a színpaddal?
– Ez nagyon érdekes, mert elvileg nem. Gyakorlatilag meg úgy gondolom, hogy nagyon sok minden kamatoztatható ebből, ha kellően tudod kezelni. Ha nem, akkor bizony nagy bukta is lehet, mert valóban kell egy egészséges exhibicionizmus a színpadra, ami, gondolom, bennem is munkál valahol, mert másként nem lennék itt. Úgy érzem, hogy tényleg létezik, csak tudnom kell bánni vele. Nálam nagyon fontos a mértéktartás és az, hogy egyensúlyban tudjam tartani a dolgokat. Sokszor kicsit irigykedem is azokra, akik amolyan "magamutogatóbbak".
– Gondolod, hogy nekik egyszerűbb?
– Külsőségekben igen, de nem biztos, hogy ugyanolyan mély alapokra le tudnak menni. Ezt a visszafogottságot, és azt, ami bennem felgyülemlett az évek során, az életemben, a tapasztalataim révén, igyekszem a színpadon érvényesíteni, vagyis átültetni a szerepbe, az előadásokba. Nyilván ez már más, nem olyan, mint amikor osztályteremben, tanárok előtt játszunk a főiskolán.
– Az milyen volt?
– Az egy más közeg. A színjátszó csoportban még hobbiszinten űzöd, lazán ízlelgeted a színpad világát, tényleg kedveled, amit csináltok, s a nagy színházakat csodálattal nézed, hogy istenem, milyen lenne, ha majd egyszer én is nagyszínpadon játszhatnék, egyáltalán színész lennék. Aztán az egyetemen már komoly munka folyik, önismereti folyamatok, egymás megismerése, a szakmába való belekóstolás, a technikák tanulmányozása, s már testközelben van a színészet és maga a színház.
– A te esetedben a Spectrum Színház.
– Igen. Utolsó évem végén még nem tudtam, mi lesz velem. Nyilván mindenki elgondolkodik, hogy vajon hová kerül, célokat tűz ki magának, hogy itt próbál kopogtatni meg amott. Én azonban megfogadtam magamnak, hogy utolsó éven nem fogom ezzel tölteni az időmet. Megpróbálok koncentrálni a feladataimra, és majd időközben kialakul. Így is lett. A művészeti vezetővel, Török Violával beszélgettünk arról, hogy a Spectrum Színház is hasonló, önmeghatározó folyamatban van még, és jó lesz nekem itt.
– A párod is magánszínházat vezet, igaz, mozgásszínházat, de sosem jutott eszedbe, hogy hozzájuk csatlakozz?
– Nem, bár elég kecsegtető volt számomra is azt a színházi formát megkóstolni, kipróbálni. Bár az egyetemen mi is tanultunk egy kevés mozgásszínházat, nem akarom, hogy a szakmám a magánélettel összefonódjon. Emellett eléggé más forma is, fizikailag nagyon edzett kell legyél, nem beszélve arról, hogy lépést kell tartanod a nálad képzettebb táncosokkal. Persze nem állítom, hogy ha valaha felkérnének egy mozgásszínházi előadásra, startból visszautasítanám, de inkább szeretem őket távolról tisztelni. Volt alkalmam kipróbálni ezt a színházi formát is, a Trisztán és Izoldában én voltam a dajka. Szép és jó volt, de azt hiszem, egyelőre ennyi elég volt.
– Nem a te világod.
– Nem feltétlenül, de ki tudja? Ha jobban belemélyednék, lehet, hogy mégis. De egyelőre maradok most annál, amit tanítottak, s igyekszem még jobban megtanulni, mert ez továbbra is egy tanulási folyamat.
– Mit játszottál eddig a Spectrumnál?
– A gondnokban kezdtem, amelyben azt a nőt játszottam, aki a szöveg szerint fizikai valóságban nem jelenik meg, csak az egyik szereplő fejében, s amikor beszél róla, akkor megjelenek néhányszor. Most pedig itt a Nyina. Ez attól merőben eltér, nagyságában is, milyenségében is más. És nem mellékesen ez főszerep – az egyetemen is inkább mellékszerepeim voltak, ezért jóval nagyobb kihívás.
– Te mint Nyina, miből táplálkozol? Mindazt az érzelmi sokszínűséget, amit megjelenítesz a színpadon, honnan meríted?
– Most mondhatnám, hogy a magánéletemből, de ez nem teljes mértékben igaz. Nyilván én is megéltem dolgokat, az életem során voltak majdnem a Nyináéhoz hasonló tapasztalataim, válságos helyzeteim mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Úgy, ahogy ő tizenöt év után sem tudja azt állítani magáról, hogy nagystílű színésznő, én sem tudom azt mondani, hogy befejezett vagyok, hiszen elvégeztem a színművészeti egyetemet, és színésznő lettem. Ez nem így van.
– Furcsa kimondani, hogy színésznő vagy?
– Igen, nagyon furcsa. Én nem érzem ezt. Nehéz ezzel mit kezdeni. Továbbra is úgy érzem, hogy tanuló vagyok, hogy a tanulási folyamat még mindig tart.
– Mennyi ideig?
– Életem végéig. Ha ezt akarom csinálni, akkor életem végéig. Én aztán főképp. Azt gondolom magamról, hogy maximalista vagyok, de szerintem egy színész sosem elégszik meg a munkájával. Nem úgy van, hogy lejár a bemutató, s akkor felszusszanunk, belenyugszunk, hogy ez is megvolt. Mert minden szerepet folyamatosan kell fejleszteni, újítani, gazdagítani, jelenvalóságában mindig hitelesen kell életben tartani. Hallottam valahol, hogy talán Tompa Miklós mester azt mondogatta: gyerekek, az előadásnak soha sincs vége. Igaza volt…
(A Spectrum Színház sajtóosztálya) Népújság (Marosvásárhely)