Czirják Árpád kolozsvári esperes áthelyezése ellen gyűjtenek aláírásokat a főpap támogatói, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek döntése ellen tiltakozva. Mások viszont örülnek a döntésnek. A gyulafehérvári főegyházmegye rendelkezése értelmében a plébánosok és lelkészek szolgálati ideje 5-től 15 évig terjed. A 15 évi szolgálat után fel kell ajánlaniuk a más közösségben való szolgálatvállalás lehetőségét. A főpásztor ezt elfogadhatja, de vissza is utasíthatja. Közel harminc év után viszont elérkezettnek látja Czirják Árpád áthelyezésének idejét a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Potyó Ferenc érseki helynök hangsúlyozta, hogy az egyházi törvények értelmében a pap engedelmességgel tartozik mindenkori főpásztorának. Nem sokkal az áthelyezésről szóló hír felröppenése után a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) máris védelmébe vette Czirjákot, pontatlan állításaival fellázítva több hívőt. Azt állították, hogy Jakubinyi azt a Czirják Árpádot helyezné át, akit Márton Áron püspök 1979-ben jelölt ki utódjául, két másik pappal, Écsi Jánossal és Jakubinyi Györggyel egyszerre. Marton József egyháztörténész-professzor szerint ez valótlanság, Czirják neve nem szerepelt a segédpüspök-jelöltek között. „Az első Écsi János volt – ő autóbalesetben hunyt el -, második jelöltként a később segédpüspökké is szentelt Bálint Lajos szerepelt, és őt követte Jakubinyi György mostani érsek. Czirják neve sehol sem szerepelt” – állította a professzor. /Mihály László: Megosztja a híveket a kolozsvári főpap áthelyezése. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében 1996 óta működik Római Katolikus Teológia Kar. Azóta a nyolcadik végzős évfolyam ballagott, idén június 17-én a Piarista templomban bemutatott hálaadó szentmise keretében. Dr. Marton József professzor, a kar dékánja, dr. Nóda Mózes kancellár és tanszékvezető a liturgika oktatója, dr. Holló László erkölcsteológia-tanár, a Státus szakkollégium kezdeményezője és éltetője, aki egy személyben a Státus alelnöke, dr. Zamfir Korinna biblikus, dr. Jitianu Liviu dogmatikatanár, Kopacz Magda pedig a főtitkár, aki az adminisztrációs munka dandárját végzi. /Nóda Mózes: Hivatásotok: legyetek profik! = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 24./

Felvinc 1747-ben épült római katolikus templomának védőszentje Szent László király. Az egyházközség 84 lelket számláló kis közössége a június 27-én megtartott templombúcsúval adózott szent királyunk emlékezete előtt. Az idei szentmisét dr. Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem teológiai fakultásának tanára celebrálta. Az ismert történész Szent László király érdemeit méltatta. Horváth István, a felvinci templom plébánosa hívei körében köszöntötte dr. Csucsuja István egyetemi tanárt, Gál Lászlót, a gyulafehérvári Gróf Majláth Guszáv Károly Római Katolikus Főgimnázium igazgatóját és másokat. /Takács Ildikó: Szent László-búcsú Felvincen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./

Felhívást tett közzé katolikus értelmiségiek egy csoportja, amelyben azt kérik a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségtől, hogy foglaljon állást, és szólítsa fel Marton József nagyprépost, kanonokot, pápai káplánt, lelkésztanárt az egyetemi szenátori tisztségből való lemondásra. Az aláírók nehezményezik, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem 2006. november 27-i szenátusi ülésén a lelkésztanár megszavazta Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusoknak az egyetemről való elbocsátását. Hozzáteszik: tettét csak súlyosbította azzal, hogy a szenátus december 21-i gyűlésén sem szavazott az egész erdélyi magyarságot megdöbbentő kizárási határozat ellen. A katolikus értelmiségiek érvelése szerint a Református Teológiai Kar képviselőjének hasonló magatartásától a református egyház elhatárolódott, és Buzogány Dezső lelkésztanárnak le kellett mondania szenátusi tagságáról. A katolikus egyház viszont semmit nem tett Marton József felelősségre vonása érdekében, annak ellenére, hogy ezt az egyház neves értelmiségi tagjai is nyomatékosan kérték. Az aláírók elítélik Marton József tettét. Kijelentik: botrányosnak tartják, hogy ilyen emberek nevelik a leendő hittantanárokat. A Szabadság kérdésére Potyó Ferenc helynök, érseki irodaigazgató elmondta: személy elleni támadásnak tartja a felhívást, érvelésével nem ért egyet. Hangsúlyozta: Marton József a második – érdemi – szavazásnál nem is volt jelen, az első voksolás pedig nem volt döntő jellegű. Ezenkívül az egyetemi szenátusi tagok esetében fontos szempont az erkölcsi megfelelőség, de legalább ugyanilyen lényeges az, hogy az illető személy szakmailag, tanügyileg is helyt álljon. Ami a Református Egyházra való hivatkozást illeti, Potyó szerint hibás, hiszen Buzogány Dezsőt azóta visszaválasztották szenátori tisztségébe. /Marton József lemondatását kérik. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

A Bolyai Nyári Akadémia keretén belül a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának védnökségével gyulafehérvári főegyházmegyei tanfelügyelőség és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idén is megszervezte a római katolikus iskolai hitoktatók továbbképző tanfolyamát Székelyudvarhelyen. Horváth István főtanfelügyelő köszöntötte a négy egyházmegyéből érkezett 107 hitoktatót. Prof. dr. Marton József, a BBTE Római Katolikus Teológiai Fakultásának dékánja a hitoktató munkájának nehézségeit, érintette a mai társadalmi körülmények között. /(fa): Hitoktatók nyári továbbképzője Székelyudvarhelyen. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 5./

„Igazságban élni – Fogalmi fogódzók egy bölcs társadalomhoz és az európai fejlődéshez” címmel nemzetközi konferenciát szervezett szeptember 10–12 között a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, az UNESCO-CEPES és a DAAD. Jelen volt dr. Jean-Claude Périsset romániai apostoli nuncius, továbbá több püspök, teológiai tanár, katolikus, protestáns és ortodox lelkészek, a kulturális és társadalmi élet személyiségei. A háromnapos konferencia munkálatainak során nemzetközi szaktekintélyek tartottak előadást. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök is az előadók között volt, továbbá a BBTE Római Katolikus Teológia Kar tanárai közül dr. Holló László és dr. Marton József professzor. /Fodor György: Igazságban élni Európában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

Jótékonysági koncertet szerveztek a Hunyad megyei Kisbányán (Boicán) a jövőre 210. évfordulóját ünneplő római katolikus templom javára. – A Mária Terézia idejében elkezdett és 1798-ban felszentelt templom javítási munkálatait idén júliusban kezdték el, miután pályázaton sikerült elnyerni egy 150 millió régi lejes támogatást a román minisztériumtól – számolt be Márton József brádi plébános, aki lelkesen dolgozik a hozzá tartozó kisbányai közösség összefogásán. A minisztériumi támogatás mellé még háromszor annyi pénz kellett a templom teljes feljavításához. Ezt többnyire magánszemélyek, vállalkozók vagy innen elszármazottak adományaiból sikerült összegyűjteni. Jelenleg Kisbányán 15 személyből áll a római katolikus gyülekezet, az átlag életkor pedig 62 év körül mozog. – Önerőből e maroknyi szórványgyülekezet nem tudta volna feljavítani templomát. Összedőlni nem hagyhattuk, mondta a fiatal plébános. /Gáspár-Barra Réka: Összefogás a boicai templomért. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében 1996-ban létesült/létesülhetett a Római Katolikus Teológia Kar, alapítója az egyetemmel karöltve a gyulafehérvári főegyházmegye, első dékánja pedig dr. Marton József egyetemi tanár, pápai káplán, a székeskáptalan nagyprépostja. A tantestület tagjai között van dr. Nóda Mózes docens – akit tavaly decemberben választottak meg a kar új dékánjává –, dr. Holló László docens, dr. Zamfir Korinna és dr. Jitianu Liviu adjunktusok. A Római Katolikus Teológia Kar hitoktatókat, szociális szakembereket képez. Eddig heten nyerték el a doktori tudományos fokozatot dr. Marton József professzor „doktorképző iskolájában”. A 2007-es év során többek között Bereczki Silvia segítőnővér és Albert-Lőrincz Márton tanár szerzett fokozatot, decemberben pedig egymás után hárman védték meg doktori disszertációjukat: Schupler Tibor, Bodó Márta és Ozsváth Judit. Schupler Tibor szatmári egyházmegyés pap értekezésének címe: A szatmári római katolikus egyházmegye szociális intézményei 1990–2005 között. Schupler Tibor /sz. Erdőd, 1958. jan. 18,/ 1991-től egyházmegyei Caritas-igazgató volt, majd a püspökség gazdasági igazgatója lett, a szatmári Kálvária templom német plébánosa. Bodó Márta több mint tizenöt év óta szerkeszti a Vasárnap katolikus hetilapot s a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóiratot. Doktori dolgozatát Az iskoladráma szerepe a nevelésben az erdélyi katolikus iskolákban címmel védte meg. Ozsváth Judit az Erdélyi Iskola nevű, korszakos jelentőségű erdélyi pedagógiai folyóiratot mutatta be disszertációjában. /Fodor György: Különleges kutatómunkával állnak a tudomány és a hit szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 6./

Dékánváltás történt a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karán: dr. Marton Józsefet, aki nyolc évig, két egymást követő mandátum során volt a kar vezetője, most dr. Nóda Mózes követi. A teológiai kar kettős alárendeltségű, az egyházmegye érsekének is jóvá kell hagynia a személyi változásokat a karon. Jakubinyi György érsek a kar tanáraira bízta a választást. Megtörtént a tanszékvezetők megválasztása. Gyulafehérváron Marton József, Kolozsváron Holló László lett a tanszékvezető. Megalakult az új kari tanács is, és a december 15-én tartott választáson dr. Nóda Mózest választották meg dékánnak. 2007 őszétől az eddigi gyulafehérvári Hittudományi Főiskola a kolozsvári egyetemhez tartozik: a kolozsvári teológiai karon ettől kezdve két tanszék létezik, egyik a pasztorális, másik a didaktikai. A híresztelésekkel szemben a gyulafehérvári szeminárium továbbra is megmaradt függetlennek. A szemináriumi nevelés továbbra is az érsek és az egyházmegyék püspökei, valamint a gyulafehérvári tanári kar kizárólagos felügyelete alatt folyik. A didaktikai programmal államilag elismert diplomát kapnak az ottani végzettek is. Azt remélik, hogy a tanári állások elkövetkezendő meghirdetésekor már a gyulafehérvári kollegák is versenyvizsgázhatnak, és annak nyomán ők is állami fizetést kapnak majd az egyetem kötelékében. A kolozsvári tanszéken marad a teológia és a szociális teológia szak. Gyulafehérváron a papképzés menete 4+2, négy év alapképzés és két év magiszteri. A teológiai diploma nem biztosít állást. Eddig a második szakkal (irodalom, nyelvek, történelem) a hallgatók el tudtak helyezkedni tanárként, azonban teológiai diplomával ez sokkal nehezebb. A bolognai rendszer lehetővé teszi egy második szaknak az elsővel párhuzamos végzését. A diákok számára lehetséges a külföldi részképzés: Budapesten, Regensburgban, Leuvenben és Nijmegenben. Az oktatási rész megoldottnak látszik, a kutatás területén kell még előbbre lépniük. Külföldi egyetemekkel közös kutatási programokat fognak indítani. /Bodó Márta: Interjú. Őszintén a kihívásokról. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 10./

Márton Áron püspökre emlékeztek február 22-én a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség által rendezett ünnepségen. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános mondott emlékbeszédet. A kommunista hatóságok 1949-ben hat évre börtönbe csukatták, utána pedig még 12 éven át csak háziőrizetben gyakorolhatta püspöki teendőit. Azonban semmi sem törte meg. 1970-ben római látogatásakor VI. Pál pápa hősként fogadta. Fodor György piarista konfráter ismertette a székelyudvarhelyi Nagy Zoltán filmjét. Bemutatták az 550 kordokumentumszerű felvételt. Az ünnepség végén Kovács Sándor főesperes röviden bemutatta Márton Áron Keresztség, hit című könyvét, a dr. Marton József egyetemi professzor által szerkesztett Márton Áron hagyatéka sorozat 3. kötetét. /Ö. I. B. : Márton Áron, a bizalom jelképe. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./

Kolozsváron Márton Áron püspökre emlékeztek a Szent Mihály egyházközség, valamint az Erdélyi Piarista Diákszövetség szervezésében. A zsúfolásig megtöltött teremben büszkén emlékeztek arra, hogy Márton Áron itt teljesített szolgálatot, előbb a fiatalok, a főiskolások és egyetemisták, az értelmiség lelki vezetőjeként, majd közösségépítő plébánosként, itt szentelték püspökké 1939. február 12-én. Kovács Sándor főesperes-plébános felelevenítette a kivételes életpálya fontosabb állomásait. A székelyudvarhelyi Nagy Zoltán hitoktató szorgos munkával remek hang- és képanyagot gyűjtött össze, amelyek segítségével a nagy püspök és példakép alakját idézte 550 fotóval, köztük kordokumentumokkal és korabeli tanúk vallomásaival. Kovács Sándor bemutatta Márton Áron keresztség, hit témában elmondott beszédeiből készült kötetet, amit dr. Marton József egyetemi professzor gyűjtött és szerkesztett egybe a Márton Áron hagyatéka sorozat 3. köteteként. /Bodó Márta: Jó atyánkra emlékeztünk. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében a hagyományokhoz híven tudományos ülésszakot rendeztek diákok részére, amelyen a teológiát tanuló diákok közül is igen jó dolgozatokkal jelentkeztek. A Római Katolikus Teológiai Kar dísztermében május 23-án mutatták be dolgozataikat a hallgatók. Egy gyulafehérvári kispap és nyolc Kolozsváron tanuló diáklány jelentkezett a versenyre. Első díjat Lukács Ottília, második díjat Kónya Franciska és Donca Petra, harmadik díjat Kulpinszky Eleonóra kapott. Május 24-én volt Nagy József doktori védése. A sikeres védés nyomán a Marton József professzor által vezetett kolozsvári teológiai doktori iskola végzettjeinek száma immár kilencre emelkedett. /(bm): A teológiai kutatás műhelyei. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 1./

Léstyán Ferenc hazaérkezett keresztelő templomába, ahol élete 95 és fél esztendővel ezelőtt elkezdődött. Hazaérkezett szülőfalujába, Csíkszentkirályra, ahonnan útra kelt, mert engedett Isten hívásának. Nagy halottunk pap volt mindörökké, mondta Marton József gyászbeszédében, a temetésen, július 16-án, méltó arra, hogy felidézzék életét. Népének és egyházának szeretete jellemezte. Fizikailag elhagyta Csíkszentkirályt, de lélekben sohasem, mindig büszke volt falujára, a falu történetét kis monográfiában megörökítette. Évtizedeken keresztül járta Erdélyt, régi értékeit, kincseit kutatta, fényképezett, dokumentumokat gyűjtött, hogy „a 20. század Orbán Balázsaként” az utókor számára megörökítse. Vannak olyan eltűnt várromok, templommaradékok, amelyekről ma már csak Léstyán Ferenc fényképei árulkodnak. Több évtizedes kitartó munkájából született meg a hatalmas mű, a Megszentelt kövek két kötete. Léstyán Ferenc Márton Áron püspök bizalmi embere volt; szellemiségében, lelkiségében hűséges követője. A nagy megpróbáltatások idején Léstyán vállalta a megaláztatásokat és a börtönt is. Fájt neki Erdély történelmének megmásítása. Monumentális művében, a Megszentelt kövek című könyvében a templomok és egyházközségek történelmének leírásán keresztül kívánta bizonyítani ezer éves erdélyi jelenlétünket. Az Erdélyi Szibéria /2003/ című könyve a katolikus egyház küzdelmét és szenvedését tartalmazza a kommunista időszakból. Léstyán a diktatúra legkegyetlenebb időszakában, 1988-ban össze tudta fogni a lelkipásztorkodó papság képviselőit, és rádión keresztül juttatták kifejezésre a sérelmeket. 1992-ben befejeződött lelkipásztori munkája, de a gyulafehérvári központban tovább munkálkodott. Itt a plébánosból Léstyán atya lett. Másfél évtizedig tevékenykedett az egyházmegye központjában. Újabb munkaterületeket szerzett magának: a székesegyházat és az érseki levéltárat. Idegenvezetőként nemcsak bemutatta az ezer éves múltat felidéző székesegyházat a zarándokoknak, hanem keresztény szellemben nevelte is őket. /Marton József: Léstyán Ferenc hazaérkezett! = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 27./

Rég nem láttak a kolozsvári Szent Mihály-templom évszázados falai annyi hívő katolikust, mint szeptember 29-én, az Erdélyi egyházmegye (napjainkban Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye) – millenniumát a Kincses Város főtemplomának búcsújával egybekötött ünnepi főpásztori szentmisén. A szentmisét Jakubinyi György érsek Tamás József segédpüspökkel, Dr. Marton József egyetemi professzorral, Potyó Ferenc általános érseki helynökkel és több mint 70, a főegyházmegye minden sarkából érkezett pappal együtt mutatta be. „Ne adjátok fel a reményt! Ezzel a felhívással nyitotta meg dr. Jakubinyi György érsek a millenniumi évet Csíksomlyón. A főpásztor hangsúlyozta a millenniumi jelmondat jelentőségét – „Krisztussal ezer esztendeig” –, ami arra utal, hogy így lesz az elkövetkező ezer esztendőben is. /Fodor György: Hitélet – Millenniumi főpásztori szentmise és Szent Mihály búcsú – jel és üzenet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye. Az egy éven át tartó ünnepségsorozat megnyitó eseménye a csíksomlyói zarándokhelyen volt, 2008. szeptember 13-án a kegytemplom előtti kertben, ahol szabadtéri szentmisét mutattak be. A záró ünnepség 2009. szeptember 29-én lesz Gyulafehérváron. November 27–28-án Kolozsváron tartották meg a „Teológiai Napok”-at. Oláh János, a Hittudományi Teológia rektora hangsúlyozta, hogy az intézet biztosítani tudja a történelmi hátteret a konferencia megrendezésére. Dr. Jakubinyi György érsek beszéde után dr. Marton József nagyprépost, egyháztörténész-professzor az Erdélyi Egyházmegye ezer évének történetét ismertette. Igazi erdélyi történelem tárult fel. Kiindulási pontként a gyulák székhelye szerepelt, amely később kiváló központnak bizonyult Szent István király számára, aki megalapította az egyházmegyét. 1991. aug. 5-én II. János Pál pápa az egyházmegyét önálló érsekségi rangra emelte. Felavatták az új könyvtárat. Oláh János rektor pontosított: nem a könyvtár maga lett új, hanem a terem és a mutatós, faragott tölgyfa szekrények, amelyek befogadták a könyveket, jelentik az igazi újdonságot. A könyvtár felszerelését adományaival egy hollandiai alapítvány, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosította. Az olvasóterem megfelelő tanulási feltételeket és méltó keretet teremt a könyvtárnak. Veres Annamária könyvtáros sokat dolgozott, hogy idejében elkészüljenek a könyvek átrendezésével. A megnyitót könyvbemutatók sora követte. Többek között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanárai mutatták be munkáikat. A sort dr. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Dr. Marton József néhai Márton Áron püspök írásait és beszédeit dolgozta fel. Szász János pénzügyi igazgató a Gyulafehérvári Püspöki Palota régészeti feltárásáról mutatott be egy kötetet a szerző távolléte miatt. Ezt követően dr. Jitianu Liviu, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanára, dr. Zamfir Korinna, dr. Holló László, dr. Nóda Mózes, dr. Diósi Dávid, dr. Kovács Zsolt, dr. Vik János és dr. Tamási Zsolt mutatták be könyveiket. A tudományos előadások során dr. Jakubinyi György érsek Szentek Erdélyben címmel beszélt, erről könyvet is írt. Szent Pongrácz István, aki Alvincen született, a főegyházmegye első, hivatalosan szentté avatott személye. Érdekes előadások következtek pl. Szent Erzsébet kultuszáról Vízkeleti András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja részéről. Ferenczi Sándor az erdélyi római katolikus papságról, Ecsedy Judit az erdélyi könyvkultúráról beszélt. Dr. Nicolae Bocsan, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi görög-katolikus főpapoknak az I. Vatikáni Zsinaton kifejtett tevékenységéről értekezett. Előadást tartott többek között dr. Táncos Vilmos, dr. Buzogány Dezső és dr. Gábor Csilla. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Kutatóközpontot hozna létre a gyulafehérvári Batthyaneumban Theodor Paleologu művelődési miniszter, aki február 7-én tárgyalt Jakubinyi György római katolikus érsekkel a könyvtár sorsáról. A találkozón Batthyány Ignác alapító püspök 1789-ben íródott végrendelete is szóba került, aki a gyűjteményt „az egyházra és az Erdélyi Fejedelemségre” hagyta. A miniszter kifejtette, értelmezésében az Erdélyi Fejedelemség jogutódja a román állam. Fontosnak tartja, hogy az ingatlanban egy kutatóközpont működjön, és reméli, ez ügyben sikerült egyezségre jutni az egyházzal. A gróf Batthyány Ignác püspök által 1794-ben alapított Batthyaneum számos értékes kéziratot tartalmaz. Az ingatlant 1998-ban kormányrendelettel kapta vissza az egyház, azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete által indított per során a bíróság úgy döntött, hogy a román állam is társtulajdonosa. /Batthyaneumi kutatás? = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./ Emlékeztető: A katolikus főpapokat jóformán be sem engedik az intézménybe. Marton József teológiai történészprofesszor nemrég kijelentette: az egyes könyvek tanulmányozása végett magának a tulajdonost képviselő Jakubinyi György érseknek is a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár írásos engedélyére van szükség, amely gyakorlatilag beszerezhetetlen. /Tibori Szabó Zoltán: Batthyaneum: nem tudja használni könyvtárát az egyház. = Szabadság (Kolozsvár), 2006. júl. 18./

Kolozsváron február 9-én tartott telt házas millenniumi rendezvényen Kolozsvár kiemelkedő katolikus papjairól volt szó. A gyulafehérvári főegyházmegye ezeréves megalakulásának kapcsán szervezték az előadást. Marton József egyetemi tanár Márton Áronról szóló előadása igazolta, hogy a papi küldetés lényege a közösségteremtő szolgálat. A gyulafehérvári egyházmegyét 1009-ben alapították, s február 12-én lesz hetven éve, hogy Márton Áront püspökké szentelték a Szent Mihály-templomban. – Marton József a püspökség történetét ismertette. /N. -H. D. : Ezeréves közösségteremtő szolgálatról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

Dr. Jakab Antal /1909-1993/ püspök a kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember minden megaláztatását és küzdelmét átélte. Tanulóévei alatt meg kellett tapasztalnia a román iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként átélte a gazdasági válságot, egyházmegyéje és szülőföldje kettészakadását, a második világháborút, az azzal együtt járó nyomorúságot. A kommunista diktatúra idején letartóztatták, tizenhárom évig volt börtönben. Amikor legfelelősségteljesebb beosztásokba került (teológiai tanár, segédpüspök és megyéspüspök), megrokkant egészséggel, de annál nagyobb lelkesedéssel vitte keresztjét. Jakab Antal száz évvel ezelőtt, 1909. március 13-án a Gyergyói-medence kis falujában, Kilyénfalván született. Dr. Jakab Antal 1944-1945-ben főesperesi kinevezést kapott Gyergyószentmiklósra. 1945-ben Márton Áron püspök ismét Kolozsvárra küldte, 1946-ban pedig megbízta a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán az egyháztörténelem tanításával. Dr. Jakab Antal a püspöki helynökök letartóztatása után lett az egyházmegye vezetője 1951-ben. Fellépése révén a gyulafehérvári egyházmegye megmaradt a Róma-hű vonalon. 1951-ben tartóztatták le, tizenhárom évet raboskodott Románia hírhedt börtöneiben. 1967-ben Márton Áron kinevezte őt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola erkölcstan és egyházjog katedrájára. Márton Áron Jakab Antalt jelölte ki segédpüspökének. Jakab Antalt II. János Pál pápa 1980. április 2-án nevezte ki gyulafehérvári megyéspüspökké, amely felelősségteljes főpásztori munkát 1990-ig végezte. /Marton József: Száz éve született dr. Jakab Antal püspök. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./

Ezeréves a gyulafehérvári főegyházmegye, a jubileum alkalmából konferenciát tartottak március 18-án Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE). A rendezvényen szó esett egyebek mellett a trianoni béke főegyházmegyét érintő hatásairól és a XVI. században Gyulafehérváron eltemetett Fráter György bíboros meggyilkolásának körülményeiről. Schanda Balázs, a PPKE dékánja megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a Szent István által alapított gyulafehérvári püspökség az egyetlen, amelyet a trianoni békeszerződéssel teljes egészében elcsatoltak Magyarországtól. Felolvasta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek üdvözlőlevelét, amelyben az állt: ,,Szent István lelki országa ma is él.” Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanára rámutatott arra: Románia megígérte a vallás szabad gyakorlását az újonnan uralma alá került magyar területeknek az első világháború után, ám ,,a helyi atrocitások nem kerülték el sem a római katolikus papságot, sem a híveket”. A jogsértésekhez sorolta, hogy a román hatóságok a főegyházmegye székhelyét át akarták tenni Csíkszeredába, de ezt a pápa nem engedte. /Budapesti konferencia az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegyéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./

Születésének századik évfordulója alkalmával a Kolozsváron is szolgáló Jakab Antal püspökre emlékeztek, Marton József pápai káplán, egyetemi professzor tartott előadást a püspök életútjáról. Jakab Antal 1929-ben kerül a gyulafehérvári szemináriumba, 1934-ben Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök pappá szentelte. Jakab Antal Rómában egyházjogon végzett. 1951-től titkos ordináriusként, azaz egyházmegyei kormányzóként tevékenykedett, majd letartóztatták, s tizenhárom évet raboskodott. 1964-ben történt szabadulása után egy évig nem juthatott lelkészi munkához, s csak 1967-től térhetett vissza a teológiára tanárnak. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék püspökké, ezért VI. Pál pápa a római Szent Péter Bazilikában szentelte. A megemlékezési rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész ez alkalomra írt beszédét olvasta fel. Jakab Antal 1980–1990 között vezette püspökként a gyulafehérvári egyházmegyét, majd nyugalomba vonulása után, 1993-ban hunyt el. /N. -H. D. : Jakab Antal püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

A kolozsvári BBTE RK Teológia Kara keretében működő és dr. Marton József által vezetett doktori iskola ünnepet ült október 3-án, amikor két újabb jelöltnek sikerült megszereznie a doktori címet. Csiszár Klára, a szatmári püspökség pasztorális irodájának vezetője A jezsuiták jelenléte és működése a szatmári egyházmegyében a 19. és 20. században című dolgozatát, Gagyi Katinka székelyszentléleki tanár pedig Az erdélyi római katolikus egyház helyzete a kommunista államvezetés idején a székelyudvarhelyi esperesi kerületben című dolgozatát mutatta be és védte meg, és ennek nyomán nyerték el a teológiai doktor címet. /(bm): Két új doktort avattak Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 18./

Második alkalommal rendeztek Magyar Napokat november 6-8-a között Nagyenyeden. A szervező Dr. Szász Pál Egyesület az első napon a Magyar Közösségi Ház névadójára emlékezett. Arra a két világháború közötti erdélyi magyar politikusra, közéleti emberre, aki hatalmas áldozatot vállalt azért, hogy közösségként is megmaradhassunk, méltatta tevékenységét a cikkíró. Dr. Szász Pál (1881–1954) 55 éve halt éhhalált a börtönben. Rácz Levente, a dr. Szász Pál Egyesület elnöke a hagyományteremtés nemes szándékáról beszélt, majd dr. Szász Pálról, aki többek között 1948-ban utolsó főgondnoka volt a kollégiumnak, és létrehozta a Csombordi Téli Mezőgazdasági Iskolát. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul a mérföldkövekről szólt. A húsz év leltárába több megvalósítás is szerepel, többek között a Mindszenty József-szobor Budapesten, vagy a Márton Áron szobor Kolozsváron és az 56-os emlékmű a Sétatéren. Dr. Benkő Samu akadémikus dr. Szász Pál egyéniségéről értekezett. Márton Áron püspök köré csoportosult felekezeti hozzátartozástól függetlenül a magyar ellenállás, a hasonlóan gondolkodók csoportja. Innen kerültek aztán a vádlottak padjára azok a magyar vezetők, akiknek volt bátorságuk tenni is valamit. Dr. Vekov Károly a Márton Áron per és Szász Pál életének összefüggéseiről tartott előadást. 1946-ban volt egy terv, miszerint mindenképpen meg kell törni a magyar közösség erejét. 198 névből álló listát szerkesztettek, amelyen ott volt Márton Áron, dr. Szász Pál és Balogh Edgár neve is. Kónya-Hamar Sándor Demeter Béla, a kiváló újságíró életéről ismertetett részleteket, aki szintén börtönben halt meg 1951-ben. Másnap a hallgatóság egy része Vetési László kolozsvári református lelkész vezetésével egy egész napos Hunyad megyei kirándulásra indult, megemlékeztek Sipos Pál matematikus, lelkész és filozófus munkásságáról. Este Kelemen Hunor elnökjelölt tartott sajtóértekezletet, majd szüreti bál következett. Rácz Levente eddigi munkásságáért megkapta a Szórványmagyarságért díjat, amit Kelemen Hunor elnökjelölt nyújtott át neki. A harmadik nap a római katolikus egyházé volt. A szentmise után dr. Marton József egyetemi tanár Az Erdélyi Római Katolikus Püspökség ezer éve címen tartott előadást. Dr. Csávossy György könyvét (Hív a harang, Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2009.) Jakab Gábor mutatta be. Többek között kifejtette, hogy ebben a munkájában a szerző-költőtárs „harangozásra”, illetve az „igehirdetés” nem könnyű feladatára vállalkozott. Rácz Emese kolozsvári könyvtáros könyvét /Az egykori Nagyenyedi Minorita Rendház könyvtárának régi állománya, Országos Széchényi Könyvtár, Biblioteca Centrala Universitara Lucian Blaga, Budapest–Cluj-Napoca (Kolozsvár, 2009)/ dr. Gábor Csilla egyetemi tanár ismertette. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Nyitott kapukat döngetnek a közjegyzők?
Zavart okoz a magyar állampolgársági törvény módosítása nyomán megszerezhető kettős állampolgárság intézménye egyes romániai foglalkozási kategóriák képviselőinél.
Az erdélyi magyar közjegyzők többsége például úgy tudja: nem kérheti a magyar állampolgárságot, ugyanis a román jogszabályok nem teszik lehetővé a közjegyzők számára, hogy kettős állampolgárok legyenek. Ez a hátrányos megkülönböztetés azonban már két éve megszűnt: a Tăriceanu-kormány 2008-ban kormányrendelettel törölte az 1995 óta érvényes törvényből azt a passzust, mely szerint közjegyzők Romániában kizárólagosan román állampolgársággal rendelkező személyek lehetnek.
A zavart a hiányos tájékoztatás és tájékozódás okozhatja: a lapunk által megkeresett erdélyi magyar közjegyzők határozottan állítják, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok szerint nem kérhetik a magyar állampolgárságot. Domokos Ernő, Kovászna városi közjegyző lapunknak tegnap úgy nyilatkozott, igényelni szeretné a magyar állampolgárságot, és a Közjegyzői Kamaránál keresi igazát.
A szakértő elmondta, a közjegyzőkre vonatkozó hazai szabályozás több szempontból is szigorúbb az uniós rendelkezésekhez képest. Míg egy romániai közjegyző csak pontosan behatárolt földrajzi területen tevékenykedhet, esetében Kovásznán és környékén, addig egy francia közjegyző elkészíthet egy hivatalos dokumentumot akár Németországban is.
Márton József Székelyudvarhelyen tevékenykedő közjegyző szintén úgy tudja, ő nem lehet kettős állampolgár. „Mi a román államot képviseljük, nem venném sértőnek, jogaim korlátozásának, ha választás elé állítanának. Ha mérlegelnem kellene, hogy melyiket válasszam, minden bizonnyal a szakmám mellett döntenék” – tette hozzá.
Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, tudomása szerint mára már egyetlen foglalkozás esetében sem követelmény a kizárólagos román állampolgárság. „Akad olyan hivatás, amelyeket csupán azok a személyek gyakorolhatnak, akik román állampolgárok. Ám ettől függetlenül az érintetteknek lehet más állampolgársága is. Ez a kizáró jellegű jogszabály 2008-ig volt érvényben, ám alkotmányellenesnek bizonyult, így a kormány hatályon kívül helyezte” – magyarázta lapunknak a jogi szakértő.
Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomlelet
Fontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története
Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt.
Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak.
Eredmények és feltevések
A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate.
A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak.
– Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta.
Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete
– A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész.
A XI. század közepén már nem létezett
A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején.
Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ.
A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják
Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta.
Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni.
Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. 
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéért
Évtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében
Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára.
Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második.
Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!”
A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről.
Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be.
Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi.
Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti.
Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel.
A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!”
Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Márton Áron
Kettős ünnep van az egyházmegyénkbe, mondta Ft. Kovács Sándor főesperes. Marosvásárhelyen ünnepelték Léstyán Ferenc vikárius, főesperes – plébános születésének 100. évfordulóját.
Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Plébánia szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak Márton Áron püspökké szentelésének 74. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvényt a Római Katolikus Nőszövetség előadótermében tartották. Ezt követően a templom-kertben koszorút helyeztek el Márton Áron szobránál. A Szent Mihály templomban ünnepi misén emlékeztek a nagy püspökre.
„A hegy lábánál nőtt domb”
Ft. Kovács Sándor főesperes előadásában Márton Áron személyiségét dr. Jakubinyi György érseknek, 1980-ban írt, a Hegy című írása alapján mutatta be. Ez az írás az akkori körülmények között nem jelenhetett meg, csak 1996-ban. (Megtalálható a „Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján”- című kötetben, melyet dr. Marton József szerkesztett). Jakubinyi György a püspök halála után írt nekrológ bevezetőjében kiemelte: „A hegy lábánál nőtt domb- így nevezte magát Márton Áron püspök, ilyennek érezte magát nagy elődjével, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. De most már szemünkben ő lett a hegy, sőt a szikla- amint idézi elődje mondását dr. Jakab Antal erdélyi püspök.”
Kovács Sándor szerint a hegy hasonlat találó. A hegy olyan, mint a szeretet, mégis adakozó. Felidézte Márton Áron püspök életének legfontosabb mozzanatait. Ember- közelbe hozta a nagy püspök személyiségét, kiemelve a következetességét, a totalitárius diktatúrával szembeni kritikus magatartását, annak ellenére, hogy tudatában volt a következményeknek. Nem alkudott meg a hatalommal szemben, hanem védte a katolikus egyház érdekeit.
1924-ben pappá szentelték. Papi állomáshelyein megismerte a katolikus hívők problémáit, a szórvány gondjait. Kapcsolatban került minden társadalmi réteggel.
1938-ban nevezték ki püspöknek. A püspöki szentelés a Kolozsvári Szent Mihály templomban történt.
1944-ben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. A kolozsvári Szent Mihály templomban felemelte szavát a nácizmus nézetei ellen. 1948-ban tiltakozott a görög katolikus vallás betiltása, az egyházi vagyonok államosításával szemben. 1949-ben Bukarestbe történő utazása során letartóztatják. Bírósági döntés alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. 6 esztendei börtön évet élt át. Meghurcolják Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneibe. Minden sínylődése ellenére, hitében nem törik meg. Kínzóival nem alkudott meg.
1955-ben kiszabadult a börtönből, s visszatérhetett a püspöki székhelyére.
Személyisége új lendületet jelentett az egyház számára.
Újrakezdte a pasztorális tevékenységet, bérma-utakat szervezett, hogy meglátogassa egyházmegyéjét. A nép lelkesen fogadta, ünnepelte a börtönből kiszabadult püspököt. A népszerűsége zavarta az állami hatóságokat.
1956-ban behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Közölték vele, megvonják működési engedélyét. Megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Úgy vélték, hogy jelenléte „zavart keltett az emberekben”. Rendkívül leszűkítették a mozgásterét, amely csak a püspöki székházra, az udvarra, a kertre, a székesegyházra terjedt ki.
Ez a „palotafogsága” 11 évig (1956-1961) tartott.
A palotafogságának feloldása Franz König bécsi bíborosnak Romániában való látogatásával volt kapcsolatban. Franz König a román ortodox egyház illetve a bukaresti pátriárka meghívottja. Azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha lehetősége lesz találkoznia Márton Áron püspökkel.
Mivel kényszerlakhelyét Márton Áron nem hagyhatta el, az illetékes hatóságok elrendelték, autóval hozzák Bukarestbe. Visszaadták a polgárjogait. A püspök úr afelől érdeklődött, melyek szabadságának feltételei, ugyanis ő feltételeket nem fogad el. A válasz az volt, hogy „elfogadják, ahogy van”. Ismét elindult bérma-útjára.
1976-ban a Gyulafehérvári székesegyház zsúfolásig megtelt, Márton Áron püspök utoljára szentelt fel papokat.
Márton Áron Erdély 79. püspöke volt (1938-1980). Élete, helytállása a történelem viharos évtizedeiben, nyitottsága példaértékű a következő nemzedékek számára.
A Keresztény szó 2013. februári ünnepi száma Márton Áron püspök személyiségét mutatja be dokumentumok, visszaemlékezések, posztumusz portréfilm, interjúk alapján. A borítón: In memoriam Márton Áron, Szőcs Zsolt fotómontázsa. A hátoldalon részletet olvashatunk Bajor Andor „Nem mi választjuk ki szentjeinket” című szabad-versből.
Találkozásom Márton Áron püspök úrral
Amikor jelezték, Márton Áron püspök urat fényképezhetném, egy hónapi válaszadási időt kértem, ami azért kellett, mert ez alatt, beültem a könyvtárba, áttanulmányoztam a püspökké szentelésével kapcsolatos sajtóanyagot, olvastam, miként tiltakozott a náci atrocitások ellen. Olyan embereket kerestem fel, akikkel együtt raboskodott a szamosújvári, máramarosszigeti börtönben, ahol viselkedésével az őrök elismerését és tiszteletét is kivívta. Az olvasottak, de a hajdani börtöntársak elmondása alapján, kialakult bennem egy Márton Áron kép, ami a találkozásunk pillanatában mégis széjjelfoszlott. Képzeletemben robosztusnak láttam. Ezzel szemben egy nagyon kedves, acélos kék, vesébe látó szemű bölcs tekintetű, sokat látott és sokat átélt, egyszerű idős ember nyújtotta felém kezét. Úgy adott kezet, hogy a kézfeje szabadon maradt. Első mondataiból éreztem, mindent tud rólam. De nem csak rólam, hanem mindarról, ami a falakon kívül van. Hihetetlenül jól volt informálva. Úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernék egymást. Éreztem, a legnagyobb nyíltsággal, őszintén beszélhettem, kérdezhettem, azt, ami érdekelt. Jó volt vele lenni. És mikor? Abban a korban, amikor tájainkon nagyon kellett ügyelni arra, kivel állunk szóba, és mit mondunk. Talán édesapámmal és édesanyámmal beszélhettem ilyen nyíltan és őszintén. Ő maga elmesélte, hogyan lőttek rá. Hogyan kapott a golyó gellert. Előkerült a fényképezőgép, egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex. Képmérete 6X6 cm. Kérdezte, mit kell, csináljon. Mondtam, semmit. Saját dolgozó szobájában beszélgessünk tovább, én időnként a kioldó gombot megnyomom. Kollaboráló magatartása volt. Mielőtt elváltunk volna, arra kértem: szeretném személyesen átadni a kész képeket, amelyek, megmondtam, mikor lesznek készek. Előzőleg, a beszélgetésünk alatt azt is megígértem, amíg él, a felvételekből kereskedelmi árut nem készítek. Ezt betartottam.
Aki vitt Gyulafehérvárra, az a személy hozott vissza Kolozsvárra is, egy számomra felejthetetlen nyári napon.
A kész, kabinet nagyságú képeket borítékba téve adtam át neki, aki ugyanolyan közvetlenséggel fogadott, mint első alkalommal.
Átadtam a kinagyított képeket tartalmazó borítékot. Egyenként vette ki a képeket. Mindeniket figyelmesen megnézte. Majd rám nézve a következőket mondta: „Hát fiam, ennél jobb képet nem hiszem, hogy ebben az életben tudnak készíteni rólam. Nagyon örvendek, hogy veled készíttettük ezt a képsorozatot!
Ebédeljünk megint együtt.” Bevitt a magán kápolnájába és azt mondta: „Tudom fiam, református vagy. Te csak ülj le, én, majd imádkozom helyetted is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro