A 16–17. századi hitvitákról, mai szemmel
Katolikus–protestáns hitviták a 16–17. században, mai szemmel – ez lesz a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet május 31-én, pénteken délután 6 órától tartanak a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen Gábor-termében. Kiindulópontja a Polis Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Keresztyéni felelet című kötet, amelyben gondos körültekintéssel válogatott szövegek olvashatók a kor nagy egyházi íróinak és polemikusainak (Pázmány Péter, Káldi György, Monoszlói András, Károlyi Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Magyari István, Geleji Katona István, Gyarmathi Miklós, Zvonarits Imre, Enyedi György és mások) műveiből.
A kötet gondozója, Gábor Csilla irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanára, akinek szerkesztői koncepcióját – amint az előszóban írja – nem „valamely vitatkozó táborral való maradéktalan azonosulás” szándéka vezette. A téma korábbi megközelítéseit meghaladva, nem csak „a replikák mögötti gondolkodásmódot” kívánta láthatóvá tenni, hanem „az igazságkeresés módszereire, a polémia retorikájára összpontosított”, „az érvelésmódok, a hagyományhoz való viszonyulások és mentalitások eltéréseire, akár látens hasonlóságaira” figyelt, válogatott és kommentált. A vizsgálódása tárgyává tett hitvita, így, „mint kulturális és kommunikációs jelenség” is megközelítésre kerülhet.
Ebből kiindulva teszik mérlegre a beszélgetésen a vitákat és az azokkal kapcsolatban felvetődő mai problémákat a kötet gondozójával együtt a meghívottak: Marton József, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának tanára, Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet unitárius egyháztörténet-tanára, valamint Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának tudományos munkatársa. A beszélgetés moderátora: Jakabffy Tamás.
Szabadság (Kolozsvár)

Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vita hitvitákról
A Polis Kiadónál nemrég megjelent és a Minerva-házban már bemutatott Keresztyéni felelet című kötettel kapcsolatban tartottak nyilvános kerekasztal-megbeszélést a 16–17. századi magyarországi és erdélyi hitvitákról pénteken este a Protestáns Teológiai Intézetben.
A rendezvény résztvevői Gábor Csilla egyetemi tanár, a könyv szerkesztője, Marton József római katolikus és Kovács Sándor unitárius teológiai tanár, valamint Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának tudományos kutatója voltak, a moderátori szerepet pedig Jakabffy Tamás újságíró töltötte be. Az eseményről a TVR felvételt készített, amelynek vágott változatát a közeljövőben fogják műsorra tűzni.
A Polis Kiadó vezetője, Dávid Gyula, megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a kötet megszületéséhez, amely ma is használható általános tanulságokkal szolgál. A kerekasztalon több múltbeli hitvita-téma szóba jött: Pázmány Péter érdemei a katolikus tanok magyarul való összefoglalásában, a protestáns erdélyi fejedelmek kapcsolata az egyházzal, a laikusok bevonása az egyházi életbe, reform és ellenreformáció, régiek helyén kialakult új egyházmegyék, a nép vagy a tudósok döntsenek a felmerült egyházi ellentétek megoldásáról stb. A korabeli hitviták stílusa fokozatosan vált nyerssé, és a felek az ellenfél legyőzése érdekében nem válogattak az eszközökben.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató: Egy kor fény- és árnypontjai
Nagyvárad- Kedden az Ady Endre Középiskolában mutatták be dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvét.
A múltat többet közt azért kell tanulmányozni, hogy tanuljunk belőle, anélkül azonban, hogy a megszerzett tudást leszámolásra, mások kiközösítésére vagy pellengérre állítására használnánk. Ugyanakkor ez ahhoz is szükséges, hogy helyesen tudjunk értékelni egy adott kort, a saját értékrendünkbe beiktassunk valamit mindabból, ami egykor jó és helyes volt, hogy olyan emléket tudjunk mi is állítani, melyben majdan visszatekintve megtalálhatjuk önmagunkat. Ezek a megfontolandó szavak, mondatok, tanácsok kedd délután a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében hangzottak el dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvének, doktori disszertációjának a bemutatásakor. A szép számú érdeklődőt Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Ezután dr. prof. Marton József tanszékvezető egyetemi tanár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az árulkodó című kötet egy kényes, de az utókor számára fontos témát boncolgat. A szerző jogosan érezhette magát felhatalmazva arra, hogy a kommunista időszakot kutassa, hiszen személyes átélője, szemlélője volt az akkori társadalmi körülményeknek. Ez egy tudományos dolgozat esetében előny, hiszen közvetlenül ismeri az akkori eseményeket, de ugyanakkor hátrány is, mivel az érzései szubjektívek lehetnek, de ő igyekezett ezeken felülkerekedni. A kiadvány így egy átfogó és valós képet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség helyzetéről a szocializmus évtizedeiben. A bevezető fejezetek azokról az előzményekről szólnak, melyek befolyásolták a kommunista időszakot egyházügyi szempontból. Az ezt követő oldalak talán a legkényesebb ügyet, a váradi és szatmári egyházmegyék joghatósági vitáját taglalják, a két püspökség hol egyesített, hol pedig szétválasztott jellegét. Hiánypótlónak tekinthető az archív anyagokat felszínre hozó rész, és szintén különösen figyelemre méltóak a békepapokról szóló gondolatok. Külön fejezetek mutatják be a szerzetesrendek tevékenységét, és boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és munkásságát. E tekintetben a szerző egy újdonsággal is előáll, elfogadható magyarázattal szolgál a néhai főpásztor egyházmegye váltásával kapcsolatban. Az ökuménia kerül előtérbe a Szent László-templom lebontására tett kísérlet leírásakor, a szlovák hívekről szóló rész és a következtetések levonása után pedig függelékekkel zárul a kötet. „Egy nehéz korszak lehangoló eseményei kerülnek bemutatásra, mégis a reménység szelleme hatja át a doktori munkát”- vélekedett a könyv méltatója.
Fénypont és árnyék
Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, főlevéltáros arról beszélt, hogy egy kutatómunka során milyen problémákkal kell szembesülni. A historia domusok a közvélekedéssel ellentétben szűkszavúak, elég kevés iratot tartalmaznak, 1948 után pedig a váradi püspökség és székeskáptalan teljes anyaga átkerült az állami levéltárba. A korabeli egyházpolitikában érintett állami szervek iratai, illetve az állambiztonsági szolgálatdokumentumai viszont jól hasznosíthatóak egy tanulmány elkészítésekor. A szakember szerint a könyvben ott lappang, hogy a túlélés, együttműködés és ellenállás hármasának kérdéskörével nem csupán a híveknek, hanem az egyházi vezetőknek is szembe kellett nézniük, a kötet azonban nem redukálódik le az ellenállók és együttműködök, illetve az üldözöttek és ügynökök szerepének az ismertetésére.
Dr. Lőrincz Ottó a hitelesség kedvéért felmutatta az átvilágosítási dossziéjának azon lapját, mely azt bizonyítja, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal és nem tudta őt beszervezni a Securitate. Hangsúlyozta: azért döntött a könyv megírása mellett, mert nem akarta, hogy legyen egy szürke folt az egyházmegye történetében, szándékosan vállalva azt is, hogy nemcsak a jót és a szépet tárja fel. Úgy fogalmazott: arra törekedett, hogy legyen realitása és tartalma a történelemnek, ne egy olyan átlátszó ablaküveg legyen, amelyen át lehet látni, hanem olyan, melynek van fénypontja és árnyéka is. A felszólalások után a közönség tagjai kérdéseket tehettek fel, melyek során szóba került a felelősség, a megbocsátás és az örökség helyes megítélésének a kérdése is, majd dedikálással ért véget a kulturális esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyvbemutató: Egy kor fény- és árnypontjai
Nagyvárad- Kedden az Ady Endre Középiskolában mutatták be dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvét.
A múltat többet közt azért kell tanulmányozni, hogy tanuljunk belőle, anélkül azonban, hogy a megszerzett tudást leszámolásra, mások kiközösítésére vagy pellengérre állítására használnánk. Ugyanakkor ez ahhoz is szükséges, hogy helyesen tudjunk értékelni egy adott kort, a saját értékrendünkbe beiktassunk valamit mindabból, ami egykor jó és helyes volt, hogy olyan emléket tudjunk mi is állítani, melyben majdan visszatekintve megtalálhatjuk önmagunkat. Ezek a megfontolandó szavak, mondatok, tanácsok kedd délután a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében hangzottak el dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvének, doktori disszertációjának a bemutatásakor. A szép számú érdeklődőt Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Ezután dr. prof. Marton József tanszékvezető egyetemi tanár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az árulkodó című kötet egy kényes, de az utókor számára fontos témát boncolgat. A szerző jogosan érezhette magát felhatalmazva arra, hogy a kommunista időszakot kutassa, hiszen személyes átélője, szemlélője volt az akkori társadalmi körülményeknek. Ez egy tudományos dolgozat esetében előny, hiszen közvetlenül ismeri az akkori eseményeket, de ugyanakkor hátrány is, mivel az érzései szubjektívek lehetnek, de ő igyekezett ezeken felülkerekedni. A kiadvány így egy átfogó és valós képet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség helyzetéről a szocializmus évtizedeiben. A bevezető fejezetek azokról az előzményekről szólnak, melyek befolyásolták a kommunista időszakot egyházügyi szempontból. Az ezt követő oldalak talán a legkényesebb ügyet, a váradi és szatmári egyházmegyék joghatósági vitáját taglalják, a két püspökség hol egyesített, hol pedig szétválasztott jellegét. Hiánypótlónak tekinthető az archív anyagokat felszínre hozó rész, és szintén különösen figyelemre méltóak a békepapokról szóló gondolatok. Külön fejezetek mutatják be a szerzetesrendek tevékenységét, és boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és munkásságát. E tekintetben a szerző egy újdonsággal is előáll, elfogadható magyarázattal szolgál a néhai főpásztor egyházmegye váltásával kapcsolatban. Az ökuménia kerül előtérbe a Szent László-templom lebontására tett kísérlet leírásakor, a szlovák hívekről szóló rész és a következtetések levonása után pedig függelékekkel zárul a kötet. „Egy nehéz korszak lehangoló eseményei kerülnek bemutatásra, mégis a reménység szelleme hatja át a doktori munkát”- vélekedett a könyv méltatója.
Fénypont és árnyék
Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, főlevéltáros arról beszélt, hogy egy kutatómunka során milyen problémákkal kell szembesülni. A historia domusok a közvélekedéssel ellentétben szűkszavúak, elég kevés iratot tartalmaznak, 1948 után pedig a váradi püspökség és székeskáptalan teljes anyaga átkerült az állami levéltárba. A korabeli egyházpolitikában érintett állami szervek iratai, illetve az állambiztonsági szolgálat dokumentumai viszont jól hasznosíthatóak egy tanulmány elkészítésekor. A szakember szerint a könyvben ott lappang, hogy a túlélés, együttműködés és ellenállás hármasának kérdéskörével nem csupán a híveknek, hanem az egyházi vezetőknek is szembe kellett nézniük, a kötet azonban nem redukálódik le az ellenállók és együttműködök, illetve az üldözöttek és ügynökök szerepének az ismertetésére.
Dr. Lőrincz Ottó a hitelesség kedvéért felmutatta az átvilágosítási dossziéjának azon lapját, mely azt bizonyítja, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal és nem tudta őt beszervezni a Securitate. Hangsúlyozta: azért döntött a könyv megírása mellett, mert nem akarta, hogy legyen egy szürke folt az egyházmegye történetében, szándékosan vállalva azt is, hogy nemcsak a jót és a szépet tárja fel. Úgy fogalmazott: arra törekedett, hogy legyen realitása és tartalma a történelemnek, ne egy olyan átlátszó ablaküveg legyen, amelyen át lehet látni, hanem olyan, melynek van fénypontja és árnyéka is. A felszólalások után a közönség tagjai kérdéseket tehettek fel, melyek során szóba került a felelősség, a megbocsátás és az örökség helyes megítélésének a kérdése is, majd dedikálással ért véget a kulturális esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Márton Áront idézték a Lázár-házban
Márton Áron püspökről szóló tanulmánykötetet, valamint a Székely Könyvtár sorozat részeként megjelent válogatott írásait és beszédeit tartalmazó könyvet ismertették kedden este a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében.
Házigazdaként Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte a nagyszámú érdeklődő közönséget, aki Márton Áronról, mint az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb egyházi és közéleti személyiségéről beszélt. „Márton Áron püspök követendő példa lehet mindannyiunk számára, egyszerre volt egyházi személyiség, konzervatív és modern. Az ő életútjából nagyon sokáig tudunk táplálkozni, nem csak lokális, hanem egyetemes példa is” – hangsúlyozta a főkonzul.
Elsőként Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója, a tavaly augusztusban a múzeum által szervezett Márton Áron történészkonferencián elhangzott tanulmányok summázását tartalmazó Az idők mérlegén. Tanulmányok Márton Áron püspökről című kötetet ismertette, röviden bemutatva a kötetben helyet kapott kutatókat és az általuk körüljárt témákat. A könyvben tizenöt tudományos dolgozat szerepel, többek között Denisa Bodeanu, Stefano Bottoni, Jakubinyi György, Kovács Gergely, Marton József és Soós Károly tanulmánya olvasható a 221 oldalas kiadványban.
Az est második felében Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője ismertette a Székely Könyvtár sorozat 18. darabjaként megjelent válogatáskötetet, amely merítést nyújt a „székely püspök” írásos hagyatékából: fiatalkori írásaiból, tanulmányaiból, püspöki körleveleiből, szentbeszédeiből, valamint hivatali levelezéséből.
A könyvbemutatón részletek hangoztak el a Mustármag megújulás-szolgálat Márton Áronról szóló Népemért vállalom zeneművéből, ugyanakkor Lázár Csilla felolvasott a most bemutatott Márton Áron: Válogatott írások és beszédek című könyvből.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Doktori munka Csíkszereda plébániájáról
December 17-én védte meg doktori dolgozatát Darvas Kozma József csíkszeredai plébános. A csíkszeredai római katolikus plébánia történetét dolgozta fel levéltári forrásokra alapozva, az első dokumentumok keresésében budapesti és bécsi könyvtári és levéltári forrásokig is eljutott. Témavezetője, Marton József egyetemi tanár, valamint az opponensek egybehangzó értékelése szerint alapos kutatást végzett, és az összegyűlt anyagot szakszerűen, ugyanakkor olvasmányosan dolgozta fel. A doktori munka bemutatását nyilvános vita követte, amelynek során a felmerült kérdésekre a jelölt kielégítő, helyenként székely humorral fűszerezett feleletet adott. A védésre az egyházi és tudományos élet személyiségei mellett Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert is eljött, ezzel fejezve ki a világi hatóságok elismerését a katolikus egyház kulturális teljesítménye és jelentősége iránt.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár),

Márton Áron: Válogatott írások és beszédek (Székely Könyvtár)
Márton Áron püspök 1939 és 1980 között, 41 évig volt főpásztora a közel félmillió hívőt számláló, 58 000 négyzetkilométer kiterjedésű Gyulafehérvári (korábbi nevén: Erdélyi) Egyházmegyének. Írásos hagyatéka már csak ezen okból is sokak érdeklődésére tarthat számot.
Ám a „székely püspök” már a kortársai szerint sem „csak” a katolikusoknak volt szellemi-lelki vezetője: írásai és beszédei más világnézetűek számára is hordoztak (és hordoznak ma is) érvényes erkölcsi és esztétikai üzenetet. Ezért kapott helyet a Székely Könyvtár sorozatban az írásaiból és beszédeiből készült válogatás.
A fiatal Márton Áron a harmincas évek ígéretes (katolikus) újságírója, írója is volt, de 1948 után a katolikus sajtó és könyvkiadás nélküli Erdélyben nem publikálhatta írásait, sőt, halála után még tíz évnek kellett eltelnie, míg először sajtó alá kerülhettek bizonyos beszédei, levelei. Bár gondosan szerkesztett körleveleit és hivatali leveleit leszámítva legtöbb itt közölt szöveg prédikációk, ünnepi beszédek alapjául szolgáló vázlat, még e vázlatok is nyelvi igényességre, alkotói tehetségre és elemző gondolkodásra valló kerek egész alkotások.
Aki a magyar nyelv igényes művelőjére, a szó megtartó és formáló erejében bízó szónokra kíváncsi, kövesse, hogyan alakul Márton Áron stílusa a fiatalkori expresszív kifejezésmódtól („A világháború Európát egy irtózatos hullaházzá változtatta: kilencmillió Ábel véres teste porladozik a csataterek hantjai alatt…”) az időskori, letisztult szentenciákig: „Az Úr Jézus nemcsak azt követeli a kereszténytől, hogy azonosítsa magát a szerencsétlenekkel, hanem azt is, hogy felemelje a szavát mindig, ahol megsértik az igazságot és az igazságosságot, embertársunk jogait, személyi méltóságát. És felemelje szavát akkor is, ha senki sem mer szólni.” Az sem fog csalatkozni, aki e kötetben történeti forrásokat keres a huszadik század jobb megértéséhez, olvassa bár a háborús évek körleveleit, prédikációit, a negyvenhatos csíksomlyói beszédet, vagy hivatali leveleit, melyeket a Magyar Királyi Minisztériumhoz (1944), Petru Grozához (1946), vagy éppen a Vallásügyi Osztály vezértitkárához (1968) írt. Ha aktuális társadalmi üzeneteket vár az olvasó, ilyeneket is bőven talál az itt közölt beszédekben („A világválságot sem hatalmi szóval, sem egyszerű rendszerváltoztatással nem lehet megoldani. A rend és béke kimondottan erkölcsi feladat. A kizökkent emberi életet az erkölcs alapjaira kell visszatolni, a társadalmi, az evilági, a földi berendezkedést az égben hozott törvények útmutatása szerint kell elkezdeni.”), de legfőképpen azok fogják szeretni a könyvet, akik a hiteles kereszténységre vonatkozó szép és szigorú tanítást várnak tőle: „Isten a gondviselés, Ő irányítja a sorsunkat. Ami az életünkben történik, Tőle jövő üzenet, próba, segítség. És ha ezt nemcsak halljuk, hanem belevisszük az életünkbe is, akkor megváltozunk. Figyelünk arra, hogy mi jogos és mi jogtalan, mi erkölcsös és mi nem. A lelkiismeretünk érzékenyebb lesz, nyugtalanabbak leszünk, de a javunkra válik. Csökkenni fog a magabiztosságunk, a könnyelműségünk, az elvekhez való merev ragaszkodásunk, az erkölcsi gőgösségünk. Felébred a lélekben az erkölcsi lelkiismeret, s ezzel együtt a magatartás és alkotás új ereje, új gyöngédség és egyben megingathatatlan szilárdság.” A válogatás megjelenésének jóváhagyásáért e helyen is köszönetet mondunk dr. Jakubinyi György érseknek és dr. Marton József professzornak.
Lázár Csilla
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Egyetemi jegyzetből könyv: a gyulafehérvári egyházmegye története
Marton József nagyprépost, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kara dékánjának könyvét mutatták be a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye a 20. században című kötettel Fábián Mária nőszövetségi elnök szerint Marton József még a laikusok számára is tartalmas olvasnivalót nyújt. Kovács Sándor római katolikus főesperes Marton József oktatói munkásságát ismertette, majd a könyvet Csucsuja István BBTE-oktató mutatta be. Szabadság (Kolozsvár)

Római katolikus hittanárok továbbképző tanfolyama
Gyulafehérváron tartották augusztus 4–8. között a Római Katolikus Hittanárok Továbbképző Tanfolyamát, melyet a XXII. Bolyai Nyári Akadémia keretén belül szerveztek meg. Az idei téma: Római katolikus hittankönyvek és hitoktatási módszerek, stratégiák a differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás szolgálatában. Meghívottak voltak: Dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár, Dr. Diósi Dávid vicerektor, Dr. Holló László egyetemi tanár, Dr. Horváth István főtanfelügyelő, valamint Dr. Gál László főtanfelügyelő-helyettes urak.
Az ötnapos programsorozat ünnepélyes Veni Sancte szentmisével kezdődött a székesegyházban. A program keretén belül a meghívottak előadásaira, valamint csoportfoglalkozásokra is sor került.
Már az előadások elején Marton József tanár úr felhívta a figyelmünket, hogy ne veszítsük szem elől azt, hogy nekünk, hittanároknak elsődleges feladatunk az egyházunk tanításának továbbadása, jó keresztények nevelése, valamint a személyes tanúságtétel.
Az előadások és csoportmunkák alkalmával az iskolai programok és tankönyvek átbeszélése, revíziójára is sor került. Szükségessé vált, hogy a programokat időszerűvé tegyük, a tankönyvekkel kapcsolatosan pedig ellenőriztük, hogy milyen esetleges hibák találhatóak bennük azért, hogy idővel javítani lehessen azokat. Sikerült átbeszélni az 1–12. osztályos programokat és tankönyveket. Elmondható, hogy a megbeszélések jó hangulatban zajlottak és a hozzászólások építő jellegűek voltak. Külön pontja volt a képzésnek, hogy minden nap városi sétákat is tehettünk, többek között ellátogattunk a Batthyaneumba, végigsétálhattunk a felújított várban, megnézhettük a Márton Áron múzeumot és a kriptát.
Utolsó nap tanulmányi kiránduláson voltunk Szászsebesen, ahol meglátogattuk a Szent Bertalan apostol tiszteletére felszentelt ferences templomot, a város megmaradt vártornyait, valamint az evangélikus templomot.
Jó érzéssel töltött el, hogy Dr. Jakubinyi György érsek is velünk tartott, valamint ő mutatta be a záró szentmisét és áldásával erősített bennünket.
Orbán-Kalamár Alíz
Vasárnap (Kolozsvár)

Együtt ünnepeltek a tölgyesiek
Mindenkinek szólt a hazahívó szó, aki szegről-végről kötődik Tölgyeshez – augusztus 15-17. között a Tölgyesről elszármazottak találkozójára került sor. A hagyományos ünnepen számos újdonság fogadta a vendégeket, jövőre pedig azt szeretnék a szervezők, ha hívás nélkül is tudná mindenki: Nagyboldogasszony ünnepén itt, itthon a helye.
A Tölgyesről elszármazottak találkozójának programjában idén a hagyományos rendezvények mellett újdonságok is szép számban sorakoztak. A találkozás öröme mellett még számos élményben lehetett részük a kis község lakóinak és az elszármazottaknak.
Szavalóverseny – a félbehagyhatatlan hagyomány
Az ünnepség minden esztendőben szavalóversennyel kezdődik. Brassay Sándor ha nem is tud hazajönni, de ragaszkodik kezdeményezéséhez, a díjazásra szánt összeget is küldi. Idén azt kérte, a Magyar vagyok és Nyergestető című vers feltétlenül hangozzon el, ezeket szavalta ő szülőfalujában 1942-ben. Százezer forintot is küldött, a tizenkilenc szavaló legjobbjai ebből, illetve különdíjakból is részesülhettek. A zsűri által legsikeresebbnek ítélt versmondók közül korcsoportonként az elsők az ünnepi ebéden is felléptek. Ők Ambrus Gellért István, András Anita, Benő Szilveszter és Kristály Edina.
Ünneplés és emlékezés
Szombaton a Ditrói Fúvószenekar fogadta a templomba érkezőket. A szentmisén elhangzott, a lét akkor nevezhető életnek, ha az ember tetteiben felismerhetővé válik Isten jelenléte. „Legyen jelen életedben Isten arca. Neked, családodnak, közösségednek ne légy halott, meddő tagja” – fogalmazott az ünnepi szónok, Veress Sándor Levente kászonújfalvi plébános. Mint mondta, az élet ott kezdődik, ahol a szeretet, és az igazi találkozás az, amikor a lelkek találkoznak.
Az ünneplők hosszú sorban vonultak a tölgyesi temetőig, ahol a hősi halottakért szólt az ima, majd a családok sorban keresték fel felmenőik nyughelyét, rótták le kegyeletüket.
Közös ebéd a kultúrotthonban
Kétszázharminc személynek terítettek, majd pótszékeket is be kellett hozni, hogy mindenki elférjen. A pörköltből jutott mindenkinek, akárcsak egyéb földi javakból, még a táncra is adódott lehetőség. Az ebéd előtt felszólalók közül Csibi László volt alpolgármester így fogalmazta meg az elszármazottakhoz szóló üzenetét: „Számomra a Tölgyeshez kötődő emberek olyanok, mint egy nagy tölgyfa. A gyökerét mi, itthon maradottak képezzük, az ágak egy része pedig a világ minden pontjáig elér. Ott nőnek a levelek, ott érik be a termés, mely egy percig sem felejtheti, hogy az éltető erőt a gyökerektől kapja. Ez az ünnep bizonyíték arra, hogy ép, erős és egészséges a tölgyesiek tölgyfája, és csak azt kívánom, amit szép anyanyelvünk szólásmondásban fogalmaz meg, hogy a gyümölcs ne essen messze a fájától”.
Kisebb kulturális műsorra is sor került, a szavalatok mellett a Jánkmajtis testvértelepülésről érkezett diákok egyike énekelt. A magyarországi tánccsoport egyébként a falunapok nagyszínpadán is fellépett.
Filmvetítés, múltidézés
A korábbi években az iskolaudvaron fogyasztották el a közös ebédet. Most a művelődési ház volt ennek színhelye, jó okkal. A délután folyamán ugyanis filmvetítésre is sor került, a Kereszthegyet láthatták az érdeklődők. Vendégek is érkeztek: Prutkay János és testvére, Zoltán, a 21. zászlóalj hegyiüteg parancsnokának fiai. Ők beszélgettek a tölgyesiekkel és mutatták be azt a hányattatott sorsú trombitát, melyet édesapjuktól örököltek.
„Én itt készültem, itt születtem Tölgyesen, de édesapámat máshová szólították, nem sokáig laktunk itt. Viszont mindig szívesen visszajárunk” – mondta János, és ő olvasta fel a trombitán látható szöveget, a hangszer történetét is: „A Magyar királyi 21. zászlóalj honvéd határvadász üteg ezen trombitáján fújta Matolcsi Imre főtüzér a magyar királyi honvédségnek az induló jelet az ártándi trianoni határsorompónál a románok által 22 évig megszállás alatt tartott Erdélyben. Észak-Erdélybe való bevonulás 1940. szeptember 6-án 7 órakor. Ezután Prutkay János főhadnagy ütegparancsnok lovasfelderítő járőrrel átlépte a határt Nagyváradnál. 1944 szeptemberében Csala János tizedes trombitás a Gyergyói-havasokban sebesülésekor a trombitát elvesztette. 1948 őszén Székely József egykori tizedes trombitás a Hargitában felismeri hangjáról, és visszaszerzi a román pásztortól. 1984-ben, Székely József halála előtt Prutkay Jánosnak ajándékozza a trombitát, és Magyarországra szállítják.”
A testvérpár azt is elmondta, amikor a trombita a román pásztorhoz került, az egy téglával dörzsölve próbálta róla az írást eltávolítani. „Vagy nem volt elég jó a tégla, vagy ő nem volt elég szorgalmas, mert csak a betűk egy része tűnt el” – jegyezték meg.
Zoltán öröksége a kürt, János édesapja kardját választotta. Nem szekrényben őrzik a tárgyakat, hanem kézügyben vannak, mondták el, hisz annyiszor veszik kézbe, ahányszor édesapjukra gondolnak, és az naponta akár többször is előfordul. Mást is kaptak hagyatékul a szigorú, de igazságos, emberszerető édesapától: csak olyan személyhez érdemes csatlakozni az életben, aki vállalja, hogy a sereg élére áll, nem előre küldi, hanem maga után hívja katonáit.
Sokan egyetértettek ezzel a filmvetítés utáni beszélgetésen, sok idős tölgyesi ember emléke kötődik ugyanis a megidézett történelmi eseményekhez.
Hívás nélkül is jöjjenek
Az elszármazottak találkozóját a korábbi plébánosnak, Major Sándornak köszönhetik a tölgyesiek. Az utána következő, Márton József pedig folytatni kívánja a hagyományt. Újítást jelent viszont, hogy nem augusztus második hétvégéje lesz ezután a találkozó ideje, hanem a Nagyboldogasszony napjához legközelebb eső. Ezt kell számon tartani mindenkinek. Az idei esemény időpontját is igyekeztek mindenkinek tudtára adni, az évente bővülő címlistára is elküldték. „Aki akart, itt van, és úgy gondolom, a következő években is itt lesz. Ezt a rendezvényt én megörököltem elődömtől, ha szeretnék valami újítást, az csak annyi, hogy hívás nélkül is jöjjenek a tölgyesiek. Bárhol élnek, tudják, tartsák fontosnak, hogy ez az ő ünnepük” – fogalmazott a tölgyesi plébános.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Emlékkonferencia Márton Áron püspökről
Harmadik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a néhai püspök születési évfordulója környékén a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson. Az idei megemlékezést augusztus 30-án, szombaton tartják.
Lázár Csillától, a Márton Áron múzeum vezetőjétől megtudtuk, első alkalommal 2012-ben szervezték meg a konferenciát. Akkor az volt a cél, hogy a Márton Áron életével foglalkozó kutatások a szélesebb közönséghez is eljussanak. Következő évben úgy döntöttek, a szakmaiságot ötvözik a megemlékezés jelleggel. Lázár szerint ez a döntés igencsak jónak bizonyult, a visszajelzések alapján a szervezők pedig úgy döntöttek, hagyományt teremtenek a rendezvényből. „Idénre is szerettük volna ezt a kettősséget megőrizni. Ezúttal is olyan szakembereket hívtunk meg, akik sokat foglalkoznak a püspök életútjának, illetve a katolikus egyház történelmének a kutatásával. Természetesen az ünnepélyességről, megemlékezésről sem feledkezünk meg” - hangsúlyozta a csíkszentdomokosi múzeum vezetője.
Erdélyi premierként dokumentumfilm
Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Tamás József püspök mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el. Marton József nagyprépost, teológiai tanár, egyháztörténész Márton Áron, az ember címmel tart előadást, ő a püspök hagyatékának gyulafehérvári kutatója és kiadója.
Balogh Margit történész a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, egyháztörténész, Mindszenty József biográfusa, kutatója, és mint ilyen, a korszak jó ismerője. A Mindszentyre és a magyarországi katolikus egyház 1945 utáni helyzetére vonatkozó kutatásai során számos olyan dokumentumot tárt fel, melyek közvetlenül Márton Áronra, illetve az erdélyi katolikusokra vonatkoznak. Ezeket a – brit és orosz levéltárakból származó – dokumentumokat mutatja be előadása során.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke a CNSAS (a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács) archívumában található, Márton Áronra és a katolikus egyházra vonatkozó iratanyag kutatójaként beszél majd a jelenlevőkhöz.
Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora arról értekezik, hogy miként függ össze egy boldoggá, illetve szentté avatásra előterjesztett személy ismerete, népszerűsége magával a szentté avatási eljárással, illetve milyen eseményekben érhető tetten Márton Áron püspök tiszteletének folytonos növekedése Erdélyben.
Az előadások után Xantus Gábor filmrendező Márton Áronról készült alkotását, az Emelt fővel című dokumentum-portréfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, mely film keletkezésének és felújításának körülményeiről a rendezővel és munkatársával, Jakab Gábor atyával lesz beszélgetés.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a budapesti Márton Áron Társaság támogatja.
Rédai Botond , Székelyhon.ro

Katolikus értékek világi közegben
A Verbum kiadó köteteit is bemutatták a kolozsvári könyvhéten
Kettős könyvbemutatót tartottak az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényei keretében június 5-én a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében.
Ferenczi Sándor Moloch-Isten kihívója. Szabó György plébános rendkívüli életútja című könyvét Gábor Csilla egyetemi tanár, a Megmenekültem az oroszlán torkából. Az erdélyi katolikus egyház a megpróbáltatások idején. 1848, 1948 című tanulmánykötetet Bodó Márta és Marton József, a kötet egyik szerkesztője ismertették. Ezt megelőzően Marton József professzor a Kolozsvár Társaságnál a Márton Áron hagyatékát kitevő sorozat legújabb kötetét is bemutatta.
Bodó Márta mindkét újonnan, a Verbum és a Szent István Társulat együttműködésében megjelentetett kötetről elmondta, hogy hazai szellemi termékek, a hazai katolikusság szellemi erejét mutatják. Arról is tájékoztatta a közönséget, hogy a Verbum kiadó először mutatkozott be a könyvvásáron, ezért még a kezdet nehézségeivel küzd, de mindenképpen szeretne a szélesebb közönség elé lépni, munkásságát ismertebbé tenni.
Marton József elmondta: a tanulmánykötet a 2014. március 28–29-én Gyulafehérváron Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címmel tartott nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások egy részét tartalmazza. A konferencián a történelmi szekcióban azt vizsgálták, hogy az erdélyi katolikus egyház egyetemessége miként érvényesült a megpróbáltatások idején, illetve miként és hogyan került veszélybe. Ezt a témakört boncolgatják a kötetben olvasható tanulmányok: Nemes István: Nemzeti liberális elit és katolikus egyház a reformkori vallásügyi vitákban; Tamási Zsolt: Az 1848-as magyarországi zsinat előmunkálatai; Balogh Margit: A szovjet birodalmi egyházpolitika és a romániai katolikus egyház; Marton József: Békepapi magatartás; Klestenitz Tibor: Az újrakezdés reménye. A katolikus újságírás helyzete 1945 után; Bánkuti Gábor: Közelítések a román jezsuita provincia történetének vizsgálatához; Ferenczi Sándor: Az alkoholellenes mozgalom kezdetei az erdélyi egyházmegyében. Balogh Margit tanulmánya, mely a moszkvai levéltárban végzett kutatásain alapszik, fényt vet arra, hogy a Kreml miként látta az akkori magyarországi vagy erdélyi helyzetet, miként viszonyult Mindszenty bíboros Márton Áron helyzetéhez követein keresztül.
Moloch-Isten kihívója – Szabó György plébános rendkívüli életútja kötet szerzőjét, Ferenczi Sándort személyes hangnemben mutatta be Gábor Csilla. Majd szakmai értékelésében elmondta: Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című művével beírta nevét a történetírás klasszikusai közé, és Nathalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című művével megalapozta a mikrotörténet-írás új formáit. Ilyen alapokon született meg a Szabó György életművét bemutató kötet is, mely a kronológiai biográfiát követi: egy olyan pap életpályáját rekonstruálta a szerző, aki előbb járt koránál. Szociális érzékkel és lelkipásztori buzgósággal megáldott pap volt Szabó György. Nyers és meredek szókimondásáról és igazságérzetéről volt ismert kortársai előtt, akik nemegyszer élesen bírálták ezért. Elsősorban alkoholellenes magatartása és a szövetkezetek alapításának gondolata jellemzi életpályáját. Céljai elérésének érdekében ezért alapított mára teljesen feledésbe merült szövetkezetet, alapítványt. A kötet külön értéke, hogy a szerző számos dokumentumot szólaltat meg: ezek beszélnek, vezetnek végig az életpályán, s így magukban újból és újból felkeltik az érdeklődést. A könyv Szabó György életpályáján keresztül tükörképet is mutat az erdélyi társadalom bizonyos korabeli szegmenseiről.
Fábián Róbert
Vasárnap (Kolozsvár)

"Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)

Életre kelnek a csíkfalvi citerák – Reneszánszukat élik a népi hangszerek
Sosem tölti tétlenül nyugdíjas napjait Csíkfalva egykori polgármestere, Kilyén Domokos. Barkácsol, farag vagy citerákat készít – mesél, alkot, értéket örökít tovább.
A mindenki által Öcsi bácsinak nevezett Kilyén Domokos közel negyedszázadot ért meg községvezetőként Csíkfalván, de nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik. Leginkább székely kapuk faragója-alkotójaként ismerik a nyárádmentiek, s többen betérnek hozzá citerát rendelni.
Kiállításokon néha láthatják őt a népi hangszer pengetése közben, de csak az érdeklődő tudja meg, hogy ezeket ő maga is készíti el. Ha nem kaput farag vagy hangszert készít, akkor éppen valamit „gyárt” vagy javít magának, szomszédainak: a százesztendős kelengyés ládától a lóvontatta kukoricavető gépig minden megfordul a keze alatt.
Állatfejekkel díszített hangszer
Éppen citerékat készít a lassan 75 éves Öcsi bácsi az árnyékos fészerben, amikor betérünk hozzá. Három darabon dolgozik, községbeliek rendelték, de vannak távoli ismerősöktől érkező felkérések, azokat őszig kell elkészítenie.
A télen tizenegy citerát készített, az idén hatot, de mindezekből csak egyetlen darab maradt, azt modellnek hagyta meg, illetve megmutatni az érdeklődőknek – mondja, miközben a hangszerdobozt forgatja, a ragasztásokat szorítja. Mindig valamit „okoskodik” rajta, kísérletez, fejleszt, a kísérő hangokat szeretné tökéletesíteni, egy-egy újabb „futamot” beilleszteni a hangsorba.
A hangszer „feje” és „agya” keményfából készül, hogy megtartsa a húrszegeket. Vadcseresznye, juhar, gyümölcsfa – ki amilyet talál, olyat használ. A hangszerdoboz viszont fenyőfa lapokból készül, összeillesztéséhez régebb csontenyvet, ma már fehérenyvet használ, az is tökéletesen ragaszt, sosem mozdulnak el a darabok.
A húrként szolgáló huzalokat nagyon régen vásárolta, még az aranyosgyéresi gyárból. Azt használja ma is, tucatnyi egyformát húz ki, s mellé három vastagabb gitárhúrt a mély hangok megszólaltatására. A hangdobozra régen egyetlen nagyobb lyukat fúrtak, ő leginkább rozettát vág a fenyőlapba. A citera fejét néha állatmotívumokkal díszíti, főleg kossal. Régen csikófejest is készített egy-egy alkotó, az volt ám a mestermunka – jegyzi meg, elárulva: ő is szeretett volna ilyet készíteni, de még sosem vette rá magát.
Libaetetővel kezdődött
Öcsi bácsi gyerekként fogott először kezében citerát, a padláson talált egy régi ütött-kopott darabot, amelyet a libák etetésére használt valaki.
A háború után a távközléses katonák által hátrahagyott huzalokból sodortak le néhány acélszálat, abból készítettek húrt a viharvert eszközre, hogy megszólaltathassák. Ez volt az első citerája, ma is ereklyeként őrzi és mutatja a százéves darabot.
Aztán később készített valamivel jobbat is, de a hangszerkészítést 1971-től számítja, amikor a nyárádszentmártoni új kultúrotthon avatására kiállítást szerveztek: Szabó Erzsi néni szőttesei és Szász Erzsébet tiszteletesasszony szalmaszőttesei mellett tíz citeráját mutatta be.
Azóta már negyven körüli az általa készített hangszerek száma.
„Örülök, hogy feljött a napja, hogy ismét foglalkoznak vele” – mondja a mester, megjegyezve: a citera a szegény ember hangszere volt, viszonylag könnyen elkészíthető. Sokáig használták a nyárádmenti falvakban, egy-egy fonóban vagy családi vacsorák mellett jól el lehetett szórakozni mellette. Persze jó énekhang is kellett mellé – és egy kis bor.
„Ezek a borszagot szeretik. Ahogy megérezték, mindjárt jobban szóltak” – viccelődik Öcsi bácsi. Valójában sosem ment ki divatból a citera, és most reneszánszát éli. Viszont ügyel, hogy az általa készült darabok találjanak egymással, különben nem alkalmasak zenekari használatra. Minden barkácsoló vagy mester egyedi darabokat készít, de egy citerazenekarban csak akkor használhatók, ha a darabok egyformák – készített már együttesek számára is.
Nem mindenki születik citerásnak
Régebben többen is készítettek citerákat a községben, Szentmártonban Marton József, Ambrus Ferenc, Szabó Sándor, Csíkfalván László Sándor. Ma már csak Öcsi bácsi, valamint a jeddi Nagy János. A szomszéd faluban, Nyárádszentmártonban is biztat egy asztalosmestert, hogy kezdjen hozzá, annál is inkább, mert annak szülei is jó citerások voltak.
Az 1970-es években Simon Károly tanító létrehozott egy citerazenekart a községben, akkor még volt néhány jól játszó személy: Csíkfalván Mihály Imre, László Sándor és fia, József, Szentmártonban Pap István, Pap Vilma, Szabó Vilma, Kocsis Róza. Ma is élnek néhányan a vidék falvaiban vendégszereplő egykori együttes tagjaiból: Szabó József (Öcsi), Adorjáni János, Dénes Ferenc, Marton Magda.
Sokan próbálkoztak akkor a citerajátékkal, de kevés személy került be az együttesbe, ugyanis jól össze kell hangolni a kezet, szemet, fület: egyik kézzel lefogni a húrokat és lassabb mozdulatokkal a hangmagasságot, míg a másik kézzel gyorsabb mozdulatokkal kell pengetni. Ha a két kéz egyforma gyorsan vagy lassan mozog, akkor az már csak „kaparászás”, nem ének – summázza a mester, aki egy kis ecsetvéget kapva a kezébe – mintegy mutatva, hogy nemcsak készíteni, hanem használni is tudja a hangszert – el is játszott nekünk néhány dallamot.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót And­rei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szo­vátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Márton Áronra emlékeznek
A Márton Áron Múzeum negyedik alkalommal tart megemlékezést és konferenciát – ezúttal augusztus 29-én, szombaton – Márton Áron püspök születésnapja környékén szülőfalujában, Csíkszentdomokoson.
Az ünnepség délelőtt tízkor a plébániatemplomban szentmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. A szentbeszédet Csíki Dénes nyárádköszvényesi plébános, Márton Áron püspök egykori titkára mondja. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről, történeti jelentőségéről az újonnan feltárt levéltári források tükrében, valamint bemutatkozik a szentté avatási ügy májusban kinevezett viceposztulátora, Kasza László is.
Előadók: Bodó Márta újságíró, a Keresztény Szó főszerkesztője, Denisa Bodeanu történész, Márton Áron Securitate-dossziéjának kutatója, Kovács Gergely kánonjogász, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora és Marton József nagyprépost, egyetemi tanár.
Az előadások után képes összeállítást lehet megtekinteni a Márton Áron zarándoklatokról, amelyet Kovács Gergely posztulátor állított össze. Végül Lázár Csilla programfelelős és Szarka-Dobi Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa értékeli a Márton Áron, a XX. század püspöke címmel meghirdetett Kárpát-medencei diákvetélkedő internetes fordulóinak eredményeit.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Konferencia és megemlékezés Márton Áron püspökről
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a püspök nevét viselő egyesület konferenciát és megemlékezést szervez a község jeles szülötte tiszteletére 2015. augusztus 29-én.
A program délelőtt 10.00 órakor kezdődik a csíkszentdomokosi római katolikus templomban (főcelebráns Jakubiny György érsek, szentbeszédet mond msgr. Csíki Dénes, Márton Áron egykori titkára); 11.45-kor a konferencia résztvevőinek köszöntése a helyi művelődési házban; 12.00 órától dr. Kovács Gergely kánonjogász előadása: Márton Áron a doberdói harctéren; 12.25 órától bemutatkozik Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, T. Kasza László; 12.30 Márton Áron, az ifjúság vezére – dr. Bodó Márta előadása; 13.00 Márton Áron a kultúra szolgálatában – dr. Marton József nagyprépost előadása; 13.40 órától büféebéd; 14.00 órától dr. Denisa Bodeanu előadása Márton Áron a titkosszolgálatok célkeresztjében 1938 és 1980 között; 15.00 órától Zarándoklatok Márton Áron püspök nyomdokain – dr. Kovács Gergely előadása; 15.15 órától Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója és Szarka-Dobi Gyöngyi konzul kihirdeti a Márton Áron, a XX. század püspöke című Kárpát-medencei diákvetélkedő eredményeit.
Simó Márton
Székelyhon.ro

„Ő sohasem beszélt olyasmiről, amit nem tett”
Már hosszú évek óta megfogadtam, hogy egyszer rászánok legalább egy hónapot, de még nem jött össze. Az igazság az, hogy a katolikus egyház címei, rangjai, beosztásai között mind a mai napig nehezen tudok eligazodni, csak sejtem, hogy a megnevezésekben is szerteágazó, országon és nemzeteken is átnyúló belső hierarchia történelmi jellegű, és ha az egészet nem látom rendszerben, akkor a belecsipegetés amúgy is hiábavaló. Így számomra, mondjuk, nemhogy a nagyprépost és a viceposztulátor kifejezések jelenthetnének töprengést, hanem még mindig azt is alaposan meg kell gondolnom, hogy ki az esperes és ki a plébános, ki a kispap, újpap és káplán, mint ahogyan egy kis időnek el kellett telnie ahhoz is, amíg rájöttem, hogy a segédpüspök is püspök, csupán a hivatala nem püspöki.
Ez a rövid bevezetést voltaképpen mentegetőzésnek, illetve magyarázatnak szántam arra, hogy a tudományoson kívül semmiféle címet nem említek az elkövetkezőkben, amelyben a múlt hét végén Csíkszentdomokoson megtartott, IV. Márton Áron emlékkonferencia néhány vonatkozását szeretném előtérbe helyezni. Az egyik és talán a legfontosabb: miközben rengeteg tudományos megbeszélésen, konferencián, kongresszuson előadások közben is jönnek-mennek a résztvevők, itt erről szó sem volt: a mintegy kétszáz főnyi falusi-városi, értelmiségi-nem értelmiségi hallgatóságot annyira lebilincselték a hallottak-látottak, az egész, apró részleteiben is kommunikációs hozzáértéssel megtervezett rendezvény, hogy több mint négy órán át mindenki élénken figyelt, sőt még a szünet után sem maradt egyetlen üres szék sem. Az előadások felvezető szövegei, amelyeket oly gyakran összecsapnak vagy rögtönöznek, túlbeszélnek vagy tőmondatosítanak, itt mindig pontosak, illőek és tárgyszerűek maradtak és maguk az értekezések is kerültek bármiféle olyan dagályosságot, amely a Márton Áron püspök neve említésekor oly sok közéleti megnyilvánuláson feltör.
Dr. Kovács Gergely Márton Áron életének egy kevésbé ismert időszakát kutatja: részvételét az első világháborúban és nem csupán a levéltári-könyvtári forrásokban, hanem a helyszíneken, többek között Doberdón is. Előadását a téma könnyen áttekinthető felépítettsége és logikus vonalvezetése mellett a helyszíni fotók és internetes térképek párosítása tette vonzóvá, végső soron annak az abszurditásnak a felismertetése, immár száz év távlatából, hogy a frontvonalak egymáshoz közeli, kopár, kietlen senki földjének a birtoklása miként járhatott közel két milliós emberáldozattal.
“ Ő sohasem beszélt olyasmiről, amit nem tett.” Ezt a manapság nagyon is megszívlelendő mondatot írtam fel magamnak Dr. Bodó Márta előadásának a bevezetőjéből, miközben az alapos és átfogó kutatómunkáról beszámoló értekezés Márton Áron ifjúsági nevelési programját hozta előtérbe. És ennek egyik legfontosabb jellemzője: leginkább egyénekkel kell foglalkozni egyénileg és a bármiféle tekintélyelvűség helyett tág teret kell engedni a vitáknak, a nézetkülönbségek megbeszélésének.
Dr. Marton József a tág értelemben vett kultúra irányából közelítette meg a Márton Áron munkásságát, kiemelve, hogy mennyire értékelte a dán Grundtvig népfőiskolákra és az egész életre szóló tanulásra (ne feledjük, a fogalom létrejöttekor a tizenkilencedik és nem a huszonegyedik században vagyunk!) vonatkozó elveit.
Márton Áron 1938-1980 közötti megfigyelési irattára több mint 77 000 oldalt tartalmaz és ez a legnagyobb Romániában – pontosított Dr. Denisa Bodeanu bukaresti történész, és ahogyan mintegy húsz perc alatt sikerült átfognia 42 évnek a Sziguráncától a Szekuritátéig terjedő iratcsomóit, kellőképpen korszakolva mondanivalóját és még a besúgókat is csoportosítva, az igazi előadói bravúr. És tette mindezt úgy, román nyelven és fényképekkel, fakszimilekkel kisérve, hogy a magyar közönség pisszenés nélkül követte a mondanivalóját.
Az emlékkonferencián a középiskolások számára kiírt több forduló, világhálós Márton Áron verseny eredményeit is közzétették. A neveken túl azonban érdemes Lázár Csilla programfelelős és Szarka-Dobi Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a munkatársa által összeállított vetélkedő szerkezetét, témaköreit, egész módszertanát ismegtekinteni, mert jó példa arra, hogyan lehet a lexikális jellegtől a kreatívitásig adott témát megközelíteni.
A csíkszentdomokosi művelődési otthonban, a konferencia helyszíne mellett Márton Áron beszédeket, szövegeket összefoglaló, vagy Márton Áron életéről szóló kötetek kaptak helyet. Jómagam Virt László Nyított szívvel című kötetét vásároltam meg és idézem is egy mondatát:„ Márton Áron nevére csak akkor hivatkozhatunk az ő szellemében, ha úgy vagyunk hűek önmagunkhoz, saját népünkhöz és saját hitünkhöz, hogy emellett nyitott, befogadó, a közös sors vállalásáig együtt érző a szívünk más népek, más hitet vallók felé is.“
Talán manapság ezt is fel lehetne írni egy óriásplakátra. Persze jóval rövidebben: igazi európaiság.
Székedi Ferenc
maszol.ro

Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron
Október 9. és 11. között Erdély huszadik századi közéleti személyisége, Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron, az Erdélyi Római Katolikus Státus épületében, a Római Katolikus Teológiai Kar székhelyén.
Gyárfás Elemér a huszadik század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferenciát az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus-plébánia, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégiuma.
A konferencia védnökei Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke voltak.
A Státus egykori elnökének emlékére szervezett kolozsvári konferencia szombati napját Romsics Ignác egyetemi tanár, a MTA rendes tagja nyitotta meg, aki A magyar kormány két világháború közötti Erdély-politikája című előadásában az erdélyi és a magyar külpolitikai gondolkodás 1918 és 1946 közötti főbb irányvonalait mutatta be.
Rávilágított arra, milyen területi követelések születtek román részről 1918-ban, de bemutatta a történelmi és a trianoni Magyarország etnikai viszonyait is. Már 1919 áprilisában megszületett a Székely Köztársaság terve, majd 1920. április-májusában a magyar területi igények földrajzi képe is kirajzolódott. A második világháborúig több tíz határrevíziós terv, memorandum is született, s ezek a második bécsi döntésig nemcsak az itthoni politikusokat, hanem azt a teljes életteret foglalkoztatták, s közvetlenül érintették, ahol Gyárfás Elemér élt és tevékenykedett. Mint kitűnt, 1946-ban a közvélemény, a magyar főváros lakosságának szinte a fele úgy gondolkodott az erdélyi kérdésről, hogy azt meg kell felezni. A második világháborút lezáró békekonferenciára is több magyar javaslat született határmódosításokra, területi autonómiára, de 1947. február 10-én Gyöngyösi János aláírta a párizsi békeszerződést, mely visszaállította a trianoni határokat.
Balogh Béni főosztályvezető-helyettes, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatára Gyárfás Elemér és a dél-erdélyi magyarság 1940-1944 között címmel tartott előadásában Romsics Ignác témájának mintegy folytatásaként és kiegészítőjeként arra mutatott rá, hogy miként alakult Dél-Erdély sorsa a második bécsi döntést (1940. augusztus) követően. A változásokat követően Gyárfás Elemér vált a dél-erdélyi magyarok politikai vezetőjévé, de ő maga nemzetvezetőnek Márton Áront ismerte el. Mindvégig a magyar érdekeket képviselte a világháború zűrzavaros időszakában, akár Ion Antonecu marsallal szemben is, visszautasította a megtorlásokat Dél-Erdélyben, ugyanakkor kérte a magyar kormánytól északon az erdélyi románok életminőségének a javítását is.
Marton József professzor a kor két kiemelkedő vezető személyiségének viszonyát mutatta be Gyárfás Elemér és Márton Áron kapcsolata című előadásában. Hét évig tartó kapcsolatukat a barátság és a nagyrabecsülés jellemezte, erről árulkodnak a beszédek, a levéltári források.
Csucsuja István nyugalmazott professzor, történész Gyárfás Elemér „hazaárulási” pere címmel a világháború utáni „földi büntetés”, a retorzió, a háborús bűnösök vadászatának áldozatául esett Gyárfás Elemérről beszélt, aki ellen – dacára annak, hogy többen is bizonyították ártatlanságát – fasisztának titulálva, hazaárulás címen per indult. A per és az ellene felhozott vádak, a vádlókat mozgató erők, az anyagi érdekek bemutatása mind tárgyát képezték Csucsuja professzor előadásának.
Erdélyi Római Katolikus Státus
1653 – 1932. nov. 17. között működő katolikus önkormányzat az erdélyi püspökségben. Szervezete az erdélyi katolikusok összességét képviselő státusgyűlés és a határozatokat végrehajtó igazgatótanács. Természetes és törvényes feje a mindenkori erdélyi (gyulafehérvári) megyéspüspök.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Fábián Róbert/Vasárnap
(előzmény)
romkat.ro/hu/
Gyárfás Elemér emlékkonferencia Kolozsváron
Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett, olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója folyó év október 4-én lesz. Ebből az alkalomból alapítványunk Kolozsváron egy emlékkonferenciával kíván tisztelegni hajdani világi elnökének emléke előtt.
A konferencia védnökei:
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke
Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Szervezők:
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia – Kolozsvár
Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium
Felkért előadók:
Dr. L. Balogh Béni, főosztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest
Dr. Bárdi Nándor, osztályvezető, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet
Dr. Csucsuja István nyugalmazott professzor, BBTE, Történelem és Filozófia Kar
Dr. Holló László egyetemi docens, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány Igazgatótanácsának elnöke
Dr. habil. K. Lengyel Zsolt igazgató, Müncheni Magyar Intézet a Regensburgi Egyetemen
Dr. Marton József professzor, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar
Dr. Máthé András, adjunktus, BBTE, Földrajz Kar
Dr. Romsics Ignác, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Dr. Tamási Zsolt, óraadó tanár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely
Időpont: 2015. október 9–11.
Helyszín: Erdélyi Római Katolikus Státus épülete (Római Katolikus Teológia Kar székhelye), Kolozsvár, Szentegyház/Iuliu Maniu utca 5. szám,
Báthory István Elméleti Líceum díszterme (volt Római Katolikus Státus Főgimnázium), Kolozsvár, Farkas/Mihail Kogălniceanu utca 2. szám.
Kérjük részvételi szándékát jelezze a hollo_laszlo@yahoo.com címen.
Dr. Holló László, elnök
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
magyarkurir.hu

Gyárfás-emlékkonferencia Kolozsváron
Méltánytalanul felejtette el az utókor
Ünnepi emlékmisével vette kezdetét a Szent Mihály-templomban péntek délután Kolozsváron megszervezett Gyárfás Elemér-emlékkonferencia.
A főcelebráns Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, egyben a konferencia egyik védnöke mutatta be a legszentebb áldozatot, akivel több, a városban szolgáló és más helységekből érkezett pap koncelebrált, köztük Marton József nagyprépost, egyetemi professzor, Kovács Sándor főesperes-plébános, Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök, Holló László egyetemi docens, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Kádár István esperes-plébános, Nóda Mózes és Jitianu Liviu egyetemi előadótanárok, Takó István egyetemi lelkész.
Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: ahogyan Gyárfás Elemér minden körülmények között hitbeli meggyőződéssel, sokoldalú tudását latba vetve kiállt a magyarság és a katolikus egyház jogaiért, ugyanúgy kell tennünk nekünk is. A Báthory-líceumban megtartott konferencián az érsek úgy vélekedett: a Szentírás szerint cselekszünk, amikor elöljáróinkról megemlékezünk. A konferencia célja, hogy tanuljunk Gyárfás Elemér életéből, példájából.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a konferencia védnöke azért tartotta fontosnak az értekezlet megszervezését, mivel Gyárfás Elemér sokoldalú munkássága nem igazán ismert, ugyanakkor azon erdélyi magyar politikusok, közéleti személyiségek közé tartozik, akiket méltánytalanul felejtett el az utókor.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Márton Áron követendő példája
Márton Áron, az ember címmel tartott előadást csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész. Az alkalomra zsúfolásig megtelt a Bartók Terem. Házigazdaként Boér Hunor, a könyvtári részleg vezetője elmondta, az eseményre az egykori erdélyi püspök születésének 120. évfordulója okán meghirdetett Márton Áron Emlékév alkalmából kerül sor. Az emlékév egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, világi fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
Mons. prof. dr. Marton József ismertette Márton Áron életútját. Elmondta, személyiségét és annak nagyságát elsősorban beszédeiből, írásaiból ismerhetjük meg. Ezért sokat is idézett az előadás során.
A gyöngyfüzér mentette meg
Márton Áron 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született, mélyen vallásos családban nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári főgimnáziumban fejezte be. Ott érettségizett 1915. június 12-én, s három napra rá besorozták katonának, majd harctéri szolgálatra osztották be. Indulásakor édesanyja rózsafüzérét nyújtotta át fiának a vonatablakon át. Az első világháborúban többször megsérült, először már az olasz fronton, még akkor júniusban. Utóbb azt vallotta, a gyöngyfüzér mentette meg életét. Utálta a háborút, de a végsőkig kitartott. Részt vett a Székely Hadosztály hadműveleteiben, 1919 áprilisában hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. Onnan június végén szabadult, de arra kényszerült, hogy 5–10-naponta jelentkezzék a csendőrségen, illetve a katonai hatóságnál. Öt napnál hosszabb időre nem hagyhatta el faluját, ahol másfél évig tartózkodott. A trianoni békediktátum után vasesztergályosnak állt volna Brassóban, de nemzetisége miatt nem alkalmazták.
Gerinces jellem
1920. október 11-én, kissé megkésve jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem, a legszebb reményekre jogosít – állították róla tanárai. 1924. július 6-án a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Az első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be.
Az 1920-as években az erdélyi magyarságnak értelmiségi rétege volt ugyan, de vezetők nélkül vergődött, nagyon lassan szerveződött. Márton Áron ekkor állt be az ébresztő munkába. A legalkalmasabb pillanatban lépett a porondra, hogy életpéldájával és szavaival népe körében az iránytű szerepét évtizedeken át betöltse. Apostoli küldetésének lelkiismeretes teljesítése mellett nem zárkózott el kora társadalmának világi kihívásaitól sem. Nem elégedett meg az egyszerű lelkipásztori munkával. Fiatal papként lelki, kulturális szervezeteket hozott létre és vezetett Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson. Sokat olvasott, és képezte magát.
Kétévi gyulafehérvári szolgálat után 1932 őszétől Kolozsvárra került egyetemi lelkésznek, a Katolikus Népszövetség igazgatója volt, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A magyar iskolákat veszélyeztető Anghelescu-törvények cselekvésre késztették, György Lajossal együtt Erdélyi Iskola néven népnevelő, politikamentes folyóiratot indított.
Nem vonakodom a munkától
Viszonylag gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe, 1939. február 12-én Andrea Cassulo apostoli nuncius püspökké szentelte a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Szentelésekor egy meg nem nevezett erdélyi pap szavait dolgozta át hitvallásává: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék”. Hozzátette még: „Ígérem, püspökké szentelésemnek ezen a felejthetetlen ünnepnapján, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek, amint azt a múltban is tettem, a sorsközösségnek ezt a szavát megfogadom és az együtt haladás útját egyengetem. Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem.” Püspöki jelmondatát: Non recuso laborem – Nem vonakodom a munkától –, mely teljes mértékben jellemezte, Szent Mártontól kölcsönözte. 1939. március 31-én kelt beköszöntő szózatában üzente: „Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak.”
1940-ben, a második bécsi döntés, Erdély kettészakítása után Márton Áron a kisebbségi sorsba került és sanyargatott hívei mellett maradt Gyulafehérvárott. A Dél-Erdélyben élő híveit vigasztalta és erősítette. „Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.”
A püspök 1944. május 18-án papokat szentelt a Szent Mihály-templomban. Ezt az alkalmat ragadta meg, hogy felemelje szavát az antiszemitizmus ellen. A felszentelt papokhoz fordulva azt mondta: „lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket… De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”
Márton Áron következetesen háborúellenes és az erkölcsi értékeket követő magatartásával növelte tekintélyét felekezeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül. A vesztes háború után felemelte szavát annak érdekében, hogy a párizsi béketárgyaláson ne ismétlődjék meg a trianoni igazságtalanság. Igyekezett a megmaradt magyar népet képviselő befolyásos politikai és egyházi erőket összefogni. Törekvését koncepciós perben kormányellenes összeesküvésnek állították be. A vádlottak padján az utolsó szó jogán nyugodtan állította: „A békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határmegállapodást, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a Bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség.”
Hivatásunk a világban
A püspök 1945 után hamar felismerte az egyre erősödő kommunista erők befolyását. Papjainak és híveinek megtiltotta a kommunista párt által összehívott gyűléseken való részvételt. Ezenkívül Márton Áron szembeszegült valamennyi egyházellenes törvénnyel. Jól tudta, hogy küldetése nem a világból van, hanem a világért. Ezt érvényesítette akkor is, amikor saját népét érték hátrányos megkülönböztetések. Ekkor bátor hangú levélben tárta fel Petru Groza miniszterelnöknek a helyzetet. „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Megoldásokat is javasolt a miniszterelnöknek. „Mi úgy látjuk, hogy Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni.” 1949-ben letartóztatták, hazaárulás címen életfogytiglani börtönre ítélték. 1955-ben szabadult. Két évig szabadon mozoghatott. Prédikált, bérmált, látogatta a plébániákat. Bérmaútjain hatalmas volt a lelkesedés. Körleveleiben, beszédeiben igazi programot hirdetett, az igazság és a szeretet elveinek megvalósítását tűzte célul híveinek.
1957-től házi őrizetben tartották. Csupán a székesegyházba mehetett át, ott is reményt sugárzott: „Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”
Márton Áron gondolatai és tanácsai a mában is utat mutathatnának: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk. A szenvedés nagy nevelő iskola, s velünk is beláttatta, amire különben a kényelmes napokban kevés hajlamot mutatunk, hogy összetartsunk, egymást megértsük és támogassuk, az érdekellentéteket és társadalmi válaszfalakat eltüntessük, mert a magunk sorsát csak magunk és csak minden erőnk összefogásával munkálhatjuk eredményesen.”
Marton József azzal zárta szavait: Márton Áron életküzdelme követendő példa marad számunkra. Emberi és szentségi életvitelével hatni tudott a hívő emberekre, mert ő ilyenné fejlődött: igazi emberi alapokon nyugvó szentté.
Az előadás végén a közönség megrohamozta a kis asztalt, melyről a Márton Áron írásaiból szerkesztett köteteket árulták.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A követendő példa
Ismerjük meg Márton Áront, az embert
A Márton Áron-emlékév alkalmából tartott előadást a nagy erdélyi püspökről dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész a közelmúltban Sepsiszentgyörgyön. Az esemény hírére zsúfolásig megtelt a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme, a közönség sorai közt szép számban voltak egyházi és világi személyiségek.
Az előadó véleménye szerint Márton Áron személyiségének mélységét ma elsősorban beszédein és írásain keresztül tudjuk megközelíteni. Ezekből pedig – hála Istennek – bőven akad, mert beszédeit leírta, és a vázlatok megmaradtak annak ellenére, hogy elítélésekor az iratait is elkobozták.
– Akik ismertük és hallgattuk, tanúsíthatjuk, hogy sugárzó egyéniség és lenyűgöző ember volt. Gondolkodásának és cselekedeteinek indítékairól, vagy hivatalos megnyilvánulásairól azonban mi is csak az írásain keresztül alkothatunk helyes fogalmat. Éppen ezért alakjának felidézésekor elsősorban kéziratban megmaradt beszédeire, leveleire hivatkozom. Annál is inkább, hogy ő hiteles pap volt, hiszen azt mondta, amit hitt és élt, így ezek a dokumentumok sorsa alakulását és emberségét is hűen tükrözik – fogalmazott az előadó.
Álláspontja alátámasztásaként dr. György Lajos irodalomtörténészt, egyetemi tanárt idézte, aki 1946-ban, Márton Áron jelenlétében írásairól és beszédeiről ekképpen vélekedett: „A felelősségérzetnek azok az ércveretű súlyos megnyilatkozásai, melyeket az elmúlt nehéz időkben és napjainkban papjaihoz és híveihez méltóztatott intézni, mélyen a lelkünkbe szántották és ott megszilárdították az örök igazságokba, az elévülhetetlen erkölcsi elvekbe fogódzó hitünket, meggyőződésünket és magatartásunkat. Ezek valamikor történelmi dokumentumai lesznek ezeknek az időknek, s utódaink talán még világosabban fogják látni, mint mi, hogy a főpásztor átszenvedte az eseményeket, és szüntelen gonddal virrasztott meggyötört népe sorsa fölött.”
A továbbiakban részletek hangzottak el Márton Áron néhány leveléből és beadványából, melyek felolvasása során a hallgatóság meggyőződhetett, hogy ezeken keresztül valóban jobban és tisztábban érzékelhetjük a népét 42 éven át szolgáló püspök belső értékeit, igaz emberségén alapuló életszentségét, hitét, bátorságát és önfeláldozását. Nemcsak a magyarok, hanem más népek, például a zsidók elnyomása ellen is felemelte a szavát az Antonescu diktatúráját nyögő Romániában, de a német megszállás alatt sínylődő Magyarországon is. A kommunista iga alatt gyötrődő Romániában pedig már a többségi nemzet jogaiért is kénytelen volt síkra szállni. És tette ezt szent következetességgel, nem hunyva szemet semminemű igazságtalanság fölött. Pedig küzdelmében csupán két világi eszköz állt a rendelkezésére, a kérés és a tiltakozás, ezeket viszont maximálisan kihasználta.
Gondolkodásmódjának és elkötelezettségének hű tükrei, de akár hitvallásnak is beillenek a következő sorok, melyeket a világháború utáni első román miniszterelnöknek, Groza Péternek (Petru Groza) írt 1945-ben: „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lendületet adott az emlékév
Áron püspök születésének 120. évfordulóján, augusztus 28-án dr. Jakubinyi György, a Főegyházmegye érseke mond szentmisét Csíkszentdomokoson, de az emlékezéssorozat már augusztus 23-án egy diáktáborral megkezdődik, majd augusztus 27-én konferenciával folytatódik. A Márton Áron Emlékévről és a szülőfaluban tervezett megemlékezésekről Lázár Csillát, a Márton Áron Múzeum vezetőjét kérdeztük.
Néhány hónappal ezelőtt, a Márton Áron Emlékév kezdetekor kissé fenntartásokkal nyilatkozott, úgy ítélve, hogy talán elsietett a bejelentés, sok még az ismeretlen tényező. Hogy látja most, az emlékév teljében?
– A fenntartásom az emlékév meghirdetése és a programok megkezdése közötti idő rövidségével volt kapcsolatos. Most is úgy gondolom, hogy lett volna még néhány fontos dolog (például egy forrásgyűjtemény kiadása a CNSAS-nál levő megfigyelési anyagból), amit idén nem sikerült megvalósítani. De háládatlanság volna a részünkről ezektől el nem tekinteni, és el nem ismerni, hogy az emlékévnek vannak nagyon szép eredményei. Megvalósult jó néhány fontos projekt, amely forráshiány miatt évek óta csak tervként létezett, illetve hátszelet és nagyobb nyilvánosságot kapott néhány további, az emlékév előttről való kezdeményezés is. Ezek egyike Márton Áron első idegen nyelvű rövid életrajzának kiadása egyszerre két nyelven is: olaszul és angolul. A Virt László által írt, nemcsak életrajzi tényeket, de a püspök eszméit, tanításait is összefoglaló, gazdagon illusztrált, szép kivitelű könyvecske Rómaban jelent meg egy, a boldoggá és szentté avatásra várók életét bemutató sorozatban. Az én szerepem az angol nyelvű változat szerkesztése volt. Az olaszországi megjelenés elsősorban a terjesztés miatt előnyös, de a magas költségek miatt csak az emlékévben válhatott valósággá. Az emlékév lendületet adott annak a vándortárlatnak is, amely a domokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült és még tavaly elindult Budapestről, azóta a Kárpát-medence számos szegletébe, és a Hagyományőrzési Forrásközpontnak, illetve Hargita megye Tanácsának köszönhetően több megyénkbeli településre is eljutott. Szintén a domokosi múzeumban található anyag frissítéséből szerkesztettünk Tóth Lászlóval közösen egy szabadtéri plakátkiállítást, amely Csíkszeredában, a Szabadság téri szobor avatásakor volt először látható. Azóta román és angol fordítása is készült, megjárta Krakkót, Nagyváradot, Torockót, Tusnádfürdőt, és jelenleg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-templom előtt látható. Az idén ötödik alkalommal megrendezett augusztusi Márton Áron-konferencia is része az emlékév eseménysorozatának, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően nagyon távolról, Miskolcról, de még Léváról és Ungvárról is jönnek fiatalok részt venni. A többi eseményt én is az emlékév honlapján és közösségi oldalain követem, és ezek alapján úgy látom, hogy egy ilyen emlékév nem feltétlen csak az egyes események mélysége, hanem azok „szélessége” miatt is fontos. A krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra például több száz fiatal jutott el az emlékév égisze alatt, és selfizett Márton Áron portréjával díszített pólóban a közösségi médiában. Vagyis az emlékévben egészen biztosan hatványozottan megnőtt azok száma, akik életükben először hallottak Márton Áron püspökről. Hogy ezek közül hány emberben indult el mélyebb érdeklődés, és pláné hány emberben „fogant meg” a püspök jóra intő szava, azt nyilván senki sem fogja tudni lemérni.
– A középiskolás diákoknak szervezett társadalomtudományi tábor teljesen új eleme a Csíkszentdomokosi rendezvényeknek. Mi a célja?
– Tavaly, a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tartott diákvetélkedőn született meg az ötlet, hogy ezeket a fiatalokat nem is versenyeztetni kéne, hanem együttműködésre bírni. Alighanem Áron püspök is örülne ennek. Egy ilyen tábornak „természetes” helyszíne Csíkszentdomokos, szakmai bázisa pedig az a lelkes fiatal történészekből, szociológusokból és pedagógusokból álló csoport, akik Márton Áron iránti tiszteletből és a fiatalok iránti bizalomból elvállalták a műhelyek vezetését. Örvendetes, hogy vannak fiatal tudósok, akik nemcsak komoly tudományos munkát végeznek, de nem sajnálják a fáradságot, és eljönnek tizenévesekkel dolgozni, mert átérzik a következő generáció iránti felelősséget. Azt hiszem, ebben a példaértékű magatartásban is ott van „Márton Áron szelleme”. A program összeállításakor arra figyeltünk, hogy lehetőleg több tudományágba is betekintést kapjanak a fiatalok: levéltári kutatás, oral history, drámapedagógia, művészettörténet, kultúrdiplomácia, ilyenformán néhány lehetséges jövőképet is felvillantunk a humán érdeklődésű fiatalok számára. Huszonöt diák nevezett a táborra, és – a jelentkezésük indoklása alapján – mindannyian őszinte érdeklődésből jönnek, nem tanári „lasszóval” (a tábort eleve az iskolaév letelte után hirdettük meg) és nem is „megasztár-koncertek” „műcsalijával” hozzuk őket Domokosra.
– Nagyon érdekesnek tűnik a jövő szombati konferencia programja is…
– Idén is zömében történész-kutatókat hívtunk, olyanokat, akik újszerű megközelítésben, vagy eddig feltáratlan források alapján gazdagítják tudásunkat Márton Áron püspök jelentőségéről. Emellett, mint minden évben, idén is várjuk a posztulátort, aki a szentté avatási eljárásról és az eljárás szempontjából sem mellékes Márton Áron-tiszteletről fog beszélni. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a Márton Áron-kultusz eseményei (szobrok, előadások, kiadványok stb.), Mons. Kovács Gergelynek várhatólag sok fontos közlendője lesz a „Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását” című előadásban. Marton József nagyprépost előadása a Márton Áron-hagyaték legújabban kiadott köteteihez is kapcsolódik. Virt László előadásának címe „Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára)”, és Márton Áron püspök helyzetét a magyarországi katolikus egyházrész, benne Mindszenty József helyzetével összevetve fogja tárgyalni. Ozsváth Judit a Domokos Pál Péter-hagyatékra alapozva fog beszélni arról, hogyan találkozik a néprajzkutató és az ambíciós Kolozsvári pap népnevelési szándéka. Kiemelném továbbá Izsák Anikó előadását, aki nemrég elkészült a két háború közötti katolikus lap, az Erdélyi Tudósító „társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemle” repertóriumával, és ennek kapcsán sokat megtudott a fiatal Márton Áron és a korabeli Kolozsvári értelmiség kapcsolatáról, de mindegyik előadás érdekfeszítőnek ígérkezik. A hétvégi rendezvényeinkre mintegy 200 vendégre számítunk – jelen lesz Jakubinyi György érsek és Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is –, de számunkra mind jeles vendég az, akit a Márton Áron püspök iránti tisztelet hoz Csíkszentdomokosra.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Hitből és szeretetből fakadt képek Márton Áronról
Emberkatedrális címmel nyitottak kiállítást, illetve bemutatták az ennek anyagát tartalmazó albumot szerdán délután Kolozsváron Márton Áron volt erdélyi római katolikus püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében a római katolikus nőszövetség dísztermében kifüggesztett műalkotásokat Nagy Miklós Kund művészeti író ismertette. Elmondta, az album összesen 47 alkotást, 25 művész munkáját tartalmazza. „A festmények stílusa, műfaja változatos, viszont mindegyik kép hitből és szeretetből fakadt, Márton Áron emlékére" – mondta a művészeti író.
A művek a gyergyóalfalvi Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban készültek, ahol főként magyar művészek vettek részt, de egy Marosvásárhelyi román festő munkái is megtalálhatóak az albumban. Gál Mihály, a Vadárvácska művésztelep házigazdája verssel emlékezett a püspökre, és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes is fellépett. A Kolozsváron kiállított festmények alkotói: Balázs József, Bandi Kati, Barabás Éva, Csuti Levente, Datu Victor, Ferenc Erzsébet, Jakabos Olsefszky I., Major Gizella, Orbán Endre, Sajgó Ilona, Szakács Eszter, Vargyas Ildikó.
A Márton Áron-emlékév keretében Kolozsvárra érkezett az Erdély püspökének életét bemutató vándortárlat is, melyet szabadtéren, a Szent Mihály-templom bejáratánál tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és román nyelvű pannók részletesen ismertetik a kommunista rezsim által üldözött magyar püspök életútját, kitérve Márton Áron egyházi hitvallására, a fiatalok körében betöltött lelki vezetői szerepére, a kisebbségi léthez való hozzáállására, az üldözöttek melletti kiállására, illetve a Szekuritátéval való viszonyára. A kiállítás anyagát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága állította össze.
A magyar napok kertében előadást is tartottak Erdély püspökéről, életútját és munkásságát Marton József egyháztörténész ismertette, és Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét is levetítették Márton Áron boldoggá avatási peréről.
Bede Laura, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a Csíkszentdomokosi művelődési házban a helybéliek és a távolabbról érkezett vendégek: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és ötödik alkalommal tartottak Márton Áron-konferenciát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében.
„Isten szolgája, Márton Áron születése 120. évfordulója kapcsán gyűltünk itt össze. Természetes az, hogy ilyenkor születésnapon elővesszük a kereszteltek anyakönyvét. A Csíkszentdomokosi templomban volt a keresztelés. Varga Ferenc (1846-1898) Csíkszentdomokosi lelkipásztor 1896. augusztus 31-én, az 1896. augusztus 28-án született Áron gyermeket, Márton Ágoston római katolikus földműves, és Kurkó Julianna, római katolikus háztartásbelit megkeresztelte. Keresztszülők voltak Kis Ábrahám és Márton Róza, bábaaszony volt Opra Mária” – elevenítette fel a konferencia megnyitóján Jakubinyi György érsek. Beszédében elmondta, az anyaszentegyház a keresztelő napját tekinti az igazi születésnapnak, „amikor a keresztség szentségében Isten gyermekei leszünk, a mennyország örököseié, eltörli lelkünkből az áteredő bűnt és a teljes Szentháromság lakást vesz a lelkünkben.”
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, Márton Áron egész élete igazolja, hogy a nehéz időkben a Jóisten soha nem hagyja cserben a Benne bízó közösségét. „Ennek a különleges Márton Ároni életműnek a tiszteletére hirdette meg miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Márton Áron emlékévet 2016-ra, amely egy üres és tartalmatlan rendezvénysorozat lett volna, ha a szervezése csupán Budapestről egy irodából történik. Köszönetet mondok azoknak, akik évtizedek óta ápolják a püspök emlékét és elfogadtak minket partnerként, és együtt szervezhettük meg az emlékév programsorozatait (…) Bízom abban, hogy az emlékév programsorozatában Márton Áront, mint a huszadik század kiemelkedő példaképét megmutathatjuk a nagyvilágnak is, és az ő megismerésével az egész magyarság számára egy fontos küldetést teljesítünk” – fejtette ki Gaal.
Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Nincs talán annál nehezebb, mint amikor a gondolatnak, a szónak és a tettnek összhangban kell állnia. Őszinte pillanatainkban minden jóérzésű ember ezt kívánja magának, és ha ilyen embertárssal találkozik, akkor feltétlen elismeréssel adózik irányába. Márton Áron püspök esetében elmondhatjuk, megvalósított gondolat, szó és a tett azonossága” – fogalmazott. Hangsúlyozta, bizonyos értelemben Márton Áron ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója. Ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz.
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere úgy véli, ezeknek a konferenciáknak a célja leginkább az tud lenni, hogy a kutatók, a tudósok, a lelkiatyákon keresztül jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
A megnyitó után Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását címmel tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. Ezt követően Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében című előadást hallgathatták meg a jelenlevők. A konferencia programjában a továbbiakban Virt László: Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára), Ozsváth Judit: „...testvérek voltunk”– Márton Áron és Domokos Pál Péter népművelő munkájának kapcsolódási pontjai, Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén, Izsák Anikó: Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit az 1930-as években, és Molnár Melinda: Kéttornyú Őrhelyen ‒ Márton Áron kapcsolata első káplánhelyével, Gyergyóditróval című előadások szerepeltek.
A konferencián levetítették továbbá Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet, amelyet a Hargita Stúdió készített a püspök román anyanyelvű erdélyiek körében tapasztalt tiszteletéről.
Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója portálunknak elmondta, amikor az előadásokat szervezik, elsősorban nem a tematikus csoportosítást követik, hanem az aktualitás szempontját. „Azt figyeljük, hogy milyen legújabb kutatások látnak napvilágot, milyen legújabb források jelennek meg, kinek van újabb mondanivalója, ami Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel. Ilyen szempontból az előadások, témájukat tekintve eklektikusak, ami nem is baj, mert változatos így. Mindenik valami újat, frisset hoz, tesz hozzá a már ismert kialakult Márton Áron-képhez. Idén több visszatérő előadónk is van, akik a korábbi években jelen voltak a konferencián, ők az újabb kutatásaikat hozták el. De van olyan, pályája elején járó kutató is, aki nagy örömünkre, olyan témával foglalkozik, amelyben Márton Áronnak jelentős szerepe van: Izsák Anikó a két háború közötti katolikus sajtót tárja fel, elkészítette az erdélyi tudósítások repertóriumát és ő egy ezzel kapcsolatos előadást tart. De kialakul mindig valamiféle tematikai egység, az idei: Márton Áron és a korabeli eszmék találkozása, illetve Márton Áron kapcsolata a kortársaival.”
Vasárnap fél tizenkettőtől ünnepi szentmisét tartanak Márton Áron püspök tiszteletére, születésének 120. évfordulóján a Csíkszentdomokosi római katolikus templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek. A szentmisét élőben közvetíti a Duna Televízió.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Az egyház érdekét fel nem adó tárgyalás emberének mutatták be Márton Áront a szülőfalujában tartott konferencián
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott Csíkszentdomokosi konferencián szombaton.
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye.
Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni.
A konferenciát köszöntő Jakubinyi György a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az esemény előtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
A konferencia egyik előadója Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök "az evangéliumi keskeny utat" választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett.
Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetéséből szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték.
Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhető ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az érdeket fel nem adó tárgyalás elvét. A kutató megállapította: Márton Áron kortársai közül némelyek - mint például Mindszenty József bíboros - a tárgyalástól való teljes elzárkózást, mások az önfeladó tárgyalást választották. Mindkét magatartás az egyházi autonómia elvesztéséhez, a kommunista államnak az egyházon belüli érdekérvényesítéséhez vezetett.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket.
Marton József úgy vélte, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Kovács Gergely Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is. Arra figyelmeztetett azonban, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. "Áron püspök atyáról csak hitelesen tisztán és igényesen" - fogalmazta meg a jelszót a posztulátor
Gazda Árpád (MTI)
Csíkszentdomokos

Márton Áron szelleme ma is él
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott Csíkszentdomokosi konferencián szombaton. Tegnap ünnepi szentmisén emlékeztek Márton Áronra szintén szülőfalujában. Mind a szentbeszédet mondó Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek, mind a mise végén beszédet mondó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának nevezte.
Jakubinyi György felolvasta a teljes táviratot, amelyet a szokásjogtól eltérően nem a vatikáni kancelláriát vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött a nyugdíjazását hatodik alkalommal kérő megbetegedett, legyengült püspöknek. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, hogy Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recurso laborem –, amely azt is jelenti: nem utasítom el a munkát, de azt is: nem utasítom el a szenvedést. Márton Áron mindkettőt vállalta – állapította meg a püspök hivatali utódja. Potápi Árpád János felhívást intézett: álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét. A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron Emlékév egyik központi rendezvénye. Gaál Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. Jakubinyi György érsek elmondta, a Márton Áron Emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti. Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök az evangéliumi keskeny utat választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, amely a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett. Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus és a nemzetiszocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József rámutatott, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni. Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Áron-konferencia
Az egyház érdekét fel nem adó
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott csík- szentdomokosi konferencián szombaton.
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye.
Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni.
A konferenciát köszöntő Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az esemény előtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
A konferencia egyik előadója, Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben "az evangéliumi keskeny utat" választotta egyháza képviseletére, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett.
Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetéséből szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték.
Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhető ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az érdeket fel nem adó tárgyalás elvét. A kutató megállapította: Márton Áron kortársai közül némelyek – mint például Mindszenty József bíboros – a tárgyalástól való teljes elzárkózást, mások az önfeladó tárgyalást választották. Mindkét magatartás az egyházi autonómia elvesztéséhez, a kommunista államnak az egyházon belüli érdekérvényesítéséhez vezetett.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket.
Marton József úgy vélte, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is. Arra figyelmeztetett azonban, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. "Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen" – fogalmazta meg a jelszót a posztulátor.
Népújság (Marosvásárhely)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Márton Áronra emlékeztek születésének 120. évfordulóján hétvégén Csíkszentdomokoson, a római katolikus püspök szülőfalujában, ahol szombaton tematikus konferenciát, vasárnap pedig ünnepi szentmisét tartottak. Gyergyószárhegyen kiállítással tisztelegtek.
Ünnepi szentmisén emlékeztek vasárnap Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. A szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, valamint a szertartás végén beszédet mondó Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is úgy vélte: Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban.
A szentatya 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte Márton Áront. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recuso laborem –, amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is, hogy „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – idézte az MTI Jakubinyi Györgyöt. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett, ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görögkatolikus egyház román hívei mellett is.
„A püspök ma is képes csodákat tenni”
Potápi Árpád János II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955–1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy „ne féljetek”. Az államtitkár úgy fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat járt be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”.
Potápi arra is kitért: a 2016-os Márton Áron-emlékévet meghirdető Nemzetpolitikai Államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, hiszen a rendezvényekbe szerte a világon bekapcsolódtak, és tegnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők. „Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – fogalmazott az államtitkár az MTI szerint.
„Ma is az erdélyi magyarok lelki vezetője”
A szombati Csíkszentdomokosi konferencia résztvevői a püspököt az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be. A rendezvény előtt Jakubinyi György az MTI-nek arról számolt be: a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről felszólaló Lukács Bence Ákos konzul úgy fogalmazott: a püspök ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója, ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere hozzátette: a konferencia elsődleges célja, hogy jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
Összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek olasz fordítása is. Kovács Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen” – hangsúlyozta a posztulátor.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József úgy vélte, a püspöknek az állami hatóságokhoz írt levelei példaként szolgálhatnak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Virt László, Márton Áron-kutató előadásában úgy fogalmazott: a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, ez pedig a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. A konferencián a Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet is levetítették.
Lázár Csilla, az immár ötödik alkalommal megrendezett konferenciát társszervező Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: az előadások összeállításában mindig az aktualitásra figyelnek, hogy milyen új kutatások láttak napvilágot, kinek van olyan mondanivalója, ami „Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel”.
Kiállítás a művészetet is támogató püspök emlékére
Márton Áron római katolikus püspök emlékére nyílt képzőművészeti kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban pénteken. Az eseményen megemlékeztek arról, hogy az erdélyi püspök a hetvenes években művészetszeretetéről is tanúbizonyságot tett, amikor 1974-ben a szárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor alapítóinak – Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád – kérésére rendelkezésükre bocsátotta a helyi ferences kolostort.
Ferencz Zoltán, a kulturális központ művészeti vezetője felkutatta a támogatásról szóló levelezést a Gyulafehérvári Érseki Levéltárból, illetve azt is sikerült elérnie, hogy az egykori alkotók munkái egy kiállítás idejére visszakerüljenek származási helyükre. Gyergyószárhegyen így megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a hajlékért hálából készítettek a művészek, és Márton Áron püspöki lakosztályát díszítették.
Krónika (Kolozsvár)