"A Bethlen Gábor Alapítvány nov. 2-án tizedik alkalommal ítélte oda jeles közép-európai személyiségeknek a Bethlen Gábor-díjat, melyet ezúttal Kiss Ferenc budapesti irodalomtörténésznek, Lászlóffy Aladár kolozsvári költőnek és a Dél-Tirolban, Bozenben élő dr. Christoph Pan professzornak, a FUEV elnökének adományoztak. A Bethlen Gábor Alapítvány gondolatát Illyés Gyula vetette fel 1979-ben, amikor Magyarországban jogi személyként még egyetlen alapítvány sem létezett, emlékezett a kezdetre Márton János, az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1979-ben Illyés kezdeményezésére hatvanöt író, tudós, művész, orvos, mezőgazdász határozta el az alapítvány létrehozását, amelyhez hamarosan huszonegy közéleti személyiség csatlakozott. A jóváhagyásra azonban évekig kellett várni, az engedély csak 1985-ben született meg, ekkor megalakult a kuratórium, tagjai voltak: Juhász Gyula történész, Király Tibor jogász, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Szabó Sándor orvos, Vekerdi József tudománytörténész, az elnöki tisztet Márton János töltötte be. Később bővült a kuratórium többek között Für Lajossal, Kodolányi Gyulával, az alapítvány titkára Nagy Gáspár. Az induláskor az alapító összeget Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az alapító levél szerint azokat az vállalkozásokat akarták támogatni, "melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegíthetik." Az eddig díjazott harmincnégy személyből mindössze hat magyar állampolgár. A külföldi díjazottak kétharmada határokon kívül élő magyar kisebbségi. Az első díjat 1986-ban Domokos Pál Péter kapta, aki a moldvai csángók kutatásában alkotott maradandót, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár összeállítója posztumusz díjazott. Díjazott volt még többek között Sütő András marosvásárhelyi, Dobos László, Turczel Lajos, Koncsol László pozsonyi, Borbándi Gyula németországi író, Szőcs Géza kolozsvári és Sulyok Vince oslói költő. A határon túli magyar politikusok közül megkapta a díjat az erdélyi Király Károly, a felvidéki Duray Miklós és Janics Kálmán, a könyvkiadók közül Püski Sándor, illetve a németországi Molnár János. A nem magyar díjazottak között van Marius Tabacu kolozsvári román műfordító. - Az alapítvány más díjakat is kiad, így a Márton Áron-díjat, melyet eddig 23 személy, illetve 24 szervezet vehetett át. 1990 óta létezik a Tamási Áron-díj, ezt eddig többek között Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, a vajdasági hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Egyesület, Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át. A dr. Menzel Katalin orvosi ösztöndíjat eddig közel száz, határokon túlról érkezett magyar orvostanhallgató kapta, akik továbbképzésre érkeznek. /Magyar Nemzet, nov. 3./ "

Harmadik alkalommal adták át, idén okt. 17-én, a Budapesti Székely Kör szervezésében a Szentgyörgyi István színművészeti díjat Budapesten, a Fészek klubban. Három erdélyi színművész részesült idén a díjban, Bányai Irén Nagyváradról, Makra Lajos Temesvárról és Márton János Kolozsvárról. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós római katolikus plébánián rendezik meg szept. 23-26-a között azt a nemzetközi médiatalálkozót, amely kereszténységünk és államalapításunk megünneplésére szándékozik felkészíteni a katolikus médiában dolgozókat. A találkozóra kb. 100 résztvevőt várnak, köztük kárpátaljaiakat is. Tamás József segédpüspök mutat be nyitószentmisét. Kovács Sándor helyi főesperesnek és Juhász Juditnak, a Magyar Rádió alelnökének üdvözlőbeszéde után elkezdődnek az előadások. Juhász Judit, Sebestyén Péter, dr. Marton János történészprofesszor, Derzsy András, Nagy Balázs néprajzos, Zoltán Ildikó tanárnő, valamint Vadász Ágnes, a Magyar Rádió bemondónője tartanak előadásokat. /Katolikus médiatalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./

Jún. 22-én folytatódtak Marosvásárhelyen a Katolikus Napok. Pál-Antal Sándor levéltáros beszámolt a marosvásárhelyi katolikus oktatás múltjáról. Marton János egyetemi tanár, a kolozsvári Római Katolikus Teológia dékánja, illetve Nagy József, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola szentírástudományi dékánja ajánlotta a közönség figyelmébe a könyveket. A Márton Áron püspökről szóló irodalom mellett Jakubinyi György érsek írásait, az erdélyi katolicizmus történetéről készült szépen illusztrált kiadványt /Marton József-Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai, Gloria, Kolozsvár, 1999/, a Szentek nyomában Erdélyben című könyvet, valamint a Sudia Theologica Transylvaniensis folyóirat példányait vásárolhatták meg az érdeklődők. Kerekasztal-megbeszélés keretében a katolikus oktatás lehetőségeiről volt szó. Jún. 23-án vasárnap leleplezték a Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébánia udvarán a 300 éves marosvásárhelyi katolikus oktatásnak emléket állító táblát. /(bodolai): Katolikus Napok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./ A katolikus oktatás jelenéről szervezett vitán elhangzott, hogy a közoktatási törvény a felekezeti oktatásra, mint alternatív oktatási formára nem ad lehetőséget. Az óvoda és elemi osztályok indítását nem teszi lehetővé, csak középfokon működhetnek teológiai jellegű osztályok, csak humán profillal. Székelyudvarhelyen a világi osztályok mellett három egyházi jellegű osztályt működtetnek. Székelyudvarhelyen a ferences nővérek 1993-ban indított magánóvodája népszerű. /(b.) Kerekasztal-beszélgetés a katolikus oktatásról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./

"Jan. 25-én huszonegy Maros megyei polgári kör vett részt Kiskenden az alakuló ülésen, ezzel hivatalosan is megalakult a Polgári Mozgalom. A jelenlévők leszögezték, tevékenységüket az RMDSZ-en belül kívánják folytatni. A frissen végzett egyetemi hallgatóktól a kisnyugdíjasokig, kétkezi munkásoktól az egyetemi előadó tanárokig szinte minden társadalmi és korosztály képviseltette magát. Testületileg beiratkozott a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és a Református Kollégium - Bolyai Farkas Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre. "Tizenhárom évi reménykedés után rájöttünk, hogy nem szabad tovább szótlanul tűrnünk mindazt, amit egyes vezetőink véghezvisznek. Lényegében nem is minket, hanem egyes érdekcsoportokat képviselnek" - mondta el a marosvásárhelyi Deák Árpád, aki egy csaknem harminc éve működő, tizennégy fős kört képviselt. A találkozón bírálatok áradata érte az RMDSZ csúcsvezetőségét. A jelenlévők többsége viszont úgy vélte, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége más pártra. Egyhangúlag visszautasították az utóbbi napokban az RMDSZ több képviselője által megfogalmazott vádakat, és kitértek a Makkai Gergely által írt cikkre. A parlamenti képviselő a Népújság január 23-i számában Az Erdélyi Polgári Mozgalom kereszténydemokrata szemmel című írásában heves támadást intézett a kiskendi kezdeményezők ellen. Fülöp G. Dénes, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze a polgári szerveződés hagyományairól és fontosságáról beszélt, majd Kós Károly mondásának aktualitására hívta fel a figyelmet: "Üljünk le, és diskuráljunk" - idézte a polihisztort. Az egyik kör vezetője és a mozgalom felkarolója, Fodor Imre szerint a hatékonyság és az eredményesség kulcsa a keresztény életszemlélettel végzett bizakodó, ha kell, önfeláldozó, közösségi munkában rejlik. Marosvásárhely alpolgármesterének kijelentését a fórumon megszületett szándéknyilatkozat is tartalmazza. Tőkés András elmondta, hogy a valós demokráciákban a civil társadalom irányítja a politikumot, nem pedig fordítva. A Polgári Mozgalom következő ülését februárban Marosvásárhelyen, egy hónap múlva pedig Nagyernyében tartják. A kezdeményezők tervezik a mozgalom hivatalos bejegyeztetését is. /Szucher Ervin: Megalakult a Polgári Mozgalom. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./ Kolcsár Sándor ny. unitárius esperes, az RMDSZ megyei szervezetének volt elnöke kiemelte: jót akarunk, mindannyiunk számára. Megjelentek új és régebbi csoportok. A Borsos Tamás Kör (Czellecz Jenő és Kiss István), a Semper Reformanda Kör (Márton János), a Becsület Polgári Kör (Gál Márton), a MA- Tíz Kör (Kincses Mária), és a sort folytatni lehet. Köztük van falusi vezető, mint Adorjáni Dezső Gyulakutáról, van nagycsaládos-egyesületi vezető (Csiki Sándor Nyárádszeredából), van Bizakodó Kör (Fodor Imre), és van pedagógus kör (Erdőcsinádról), több egyházi alapon szerveződő kör (Nagyernye, Kiskend), van szakmai vonalon szerveződő kör (Jobb jövőt! - dr. Ráduly Levente. A megjelentek között volt Zolcsák Sándor, dr. Jakab Sámuel, Nagy László, Kovács Júlia, dr. Kisgyörgy Árpád, Magos Méta Mária, Kilyén Ilka és Pál-Antal Sándor. A MA-TÍZ Kör elindította a Szólalj meg először magyarul! Mozgalmat: Amikor bemész egy üzletbe, köszönj és kérj magyarul. - Aztán: készítsenek sérelmi listát. Magyar tulajdonosok nem tesznek kétnyelvű tájékoztató szövegeket boltjaikba. Akórházból a román orvosnő kiutasított egy református papot, aki lelki gondozásban kívánta részesíteni egyik hívét. /Bölöni Domokos: Az erdélyi magyar polgári körök első fórumáról. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./ "

A 2005-ös kisebbségi törvénytervezet a fő témája a Magyar Kisebbség társadalomtudományi folyóirat legújabb /35-36./ számának. Márton János és Orbán Balázs vitaindítójára Gerencsér Balázs, Juhász Albin, Kincses Előd, Márton Árpád és Varga Attila válaszolt. A Stúdium rovatban Kiss Ágnes Románia határon túli románság-politikájáról írt, Sárándi Tamás pedig a Magyar Népi Szövetségről és a magyar lakosságot ért sérelmekről értekezett. /Magyar Kisebbség / 35–36. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

Az 1989. decemberi megalakulását követően az RMDSZ első vezető testülete az Ideiglenes Intéző Bizottság volt. Az Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára pedig Verestóy Attila. Az RMDSZ első kongresszusát 1990. április 21–22-én tartották Nagyváradon. A kongresszus konklúziója az volt, hogy az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben. A kongresszuson már jelentkezett a polarizáltság. Ezt egyfelől Domokos Géza képviselte, akinek elnökké választását elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, másfelől Szőcs Géza, aki viszont elsősorban a MISZSZ radikálisabb tagjainak támogatását élvezte. Kompromisszumos megoldással Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között mintegy integráló szerepet töltött be a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. A kongresszuson megválasztotta a 19 tagú elnökséget, az pedig az RMDSZ alelnökeit: Bodó Barna lett a politikai, Formanek Ferenc a szervezési, Béres András pedig a kulturális alelnök. Az RMDSZ II. kongresszusa: 1991. május 24–26.,Marosvásárhely. Szervezeti reformra tett kísérletet a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége által elkészített szabályzattervezet, amelyet azonban a kongresszusi küldöttek többsége elutasított. A kongresszuson megjelent a „mérsékelt-radikális” ellentét. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a mérsékeltebb küldöttek egy kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat. Domokos Géza újra az RMDSZ elnöke lett. Szőcs Gézát a kongresszus nagy többséggel a politikai alelnöki tisztségbe emelte, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. Az RMDSZ III. kongresszusa: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. A belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, létrehozták a belső alkotmánybíróság szerepét betöltő Szabályzatfelügyelő Bizottságot. Markó Bélát választották elnöknek, Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek. A kongresszus úgy határozott, hogy két éven belül meg kell szervezni a belső választásokat. A platformok nagyobb szerepet kaptak. Az RMDSZ IV. kongresszusa: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Az alapszabályzatban történt módosítások – az Operatív Tanács hatáskörének növelése, a Területi Képviselők Tanácsa (TEKT) létrehozása, a szövetségi elnök hatáskörének bővítése – az RMDSZ-en belüli belső pluralizmus rovására, a pártosodás irányába tett lépés első jelei voltak. Az előző kongresszuson előírt szervezeti tisztújítást nem szervezték meg. Három személy jelöltette magát a szövetségi elnöki tisztségre: Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor. Az előbbit 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Az RMDSZ V., rendkívüli kongresszusa: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A kongresszuson megfogalmazták az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A dokumentum elfogadására megkésve került sor, figyelembe véve, hogy az RMDSZ gyakorlatilag már egy éve a kormánykoalíció tagja volt. Az RMDSZ VI. kongresszusa: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az RMDSZ belső ellenzéke kísérletet tett több változtatás elfogadtatására. Ezek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett. Az RMDSZ VII. kongresszusa: 2003. január 31–február 2., Szatmárnémeti. A belső ellentétek és a már tíz éve elhalasztott belső választások töréshez vezettek. Gyakorlatilag ezen a kongresszuson indult el a belső ellenzék kiválásának folyamata, ami mára több, az RMDSZ-en kívüli politikai szervezet – MPSZ, SZNT, EMNT – létrejöttét eredményezte. A kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma. Újraválasztották a szövetségi elnököt, Markó Bélát. /Márton János politológus: Kongresszustörténelem. RMDSZ-kongresszus. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

Lezajlott a VI. Udvarhelyszéki Amatőr Színjátszó Fesztivál Székelyudvarhelyen, a Siculus Ifjúsági Házban, ahol hét csapat mutatkozott be. Leginkább magyar szerzőktől játszottak műveket az október 20-án megrendezett seregszemlén (szervezte a Pro Theatrum Alapítvány és az Udvarhelyi Fiatal Fórum). A város fellépő csoportjain kívül Zetelakáról a Márton János színjátszó csoportot, Homoródszentpálról a Csalóka Pétert, Székelykeresztúrról az Orbán lelkét, illetve az Unitárius Gimnázium színjátszó csoportját, a bögözi iskola és a felsőboldogfalvi Ellák csoportját láthatták a jelenlévők. /Amatőr színjátszósok seregszemléje. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 23./

Beszterce-Naszód megyében egy helyen, Árpástón indított saját polgármester-jelöltet a Magyar Polgári Párt (MPP). Jelöltjük a magyardécsei Márton János. Márton János azért indul a választásokon, mert változást szeretne a községben. Az 1989-es változás óta ugyanaz a polgármester, az RMDSZ-es Joó János. /MPP-s polgármesterjelölt Beszterce-Naszód megyében. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

Ecaterina Andronescu szociáldemokrata oktatásügyi miniszter több, a közoktatást is érintő „reformjavaslattal” állt elő. Ezek közül széles körű tiltakozást váltott ki az, hogy tehermentesítés címén a testnevelés, a történelem, az idegen nyelv és a zeneórák kikerülnének a tantervből. A miniszter asszony elhamarkodottan intézkedett, ezt bizonyítja, hogy intézkedéseinek egy részét máris visszavonta. Kötő József RMDSZ-es képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke szerint eddig a legátfogóbb, legeredményesebb reform az, amelyik Andrei Marga nevéhez fűződött. Később a kezdeti lendület lefékeződött. A mostani oktatási tárcavezető improvizálni kezdett. Nem helyes a szakiskolák megszüntetése, mert az iskolatípus Európában már bebizonyította életképességét. Az RMDSZ képviselőházi oktatási szakbizottsága azt kérte, hogy április közepére újból kerüljön a testület asztalára az oktatási törvénytervezet. Kötő József Márton János szociológussal és másokkal közösen 2004-ben kidolgozott az erdélyi megyékre vonatkozó iskolatérképet. Az alapelv az volt, hogy az I-IV. osztályt mindenhol meg kell őrizni, az V-XII. osztályos tanulókat pedig a jól felszerelt iskolaközpontokba kell irányítani. /Nagy-Hintós Diana: ”Őrizzük meg a teljes anyanyelvi oktatási struktúrát”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

Megint átvernek minket a románok?
Az új Boc-kormány programjában szerepel a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása. Ezzel megkezdődik a kisebbségi törvénnyel való „fenyegetés” történetének harmadik felvonása. Hogy most lesz-e végkifejlet, vagy megint csak a politikai üzletek és játékok vesztese lesz-e az erdélyi magyarság, az 2010-ben várhatóan kiderül.
Első felvonás
A kisebbségi törvény elfogadásának ötlete nem új keletű Romániában. Először a kilencvenes évek elején került be a köztudatba a szakzsargon, amikor Románia az Európa Tanácsba való belépésekor egy ilyen törvénnyel reprezentálta volna a kisebbségi kérdés megoldását. A tervezet elfogadása eltolódott, majd a csatlakozás után – nagy meglepetésre? – elfelejtődött.
Második felvonás
Az európai uniós csatlakozás hajnalán, a 2004-es választásokat követően az RMDSZ, illetve Markó Béla ismét felvetette a kisebbségi törvény elfogadásának ötletét. Ezt az autonómia tanácsok által követelt, uniós csatlakozás előtt megvalósulandó területi autonómia alternatívájaként jelenítette meg az RMDSZ. Az elképzelés 2005 tavaszára öltött testet, és vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. (Maga mögött hagyva ezzel a székelyföldi fejlesztési régió elképzelésének tervét.)
Egy kiegyensúlyozott kép kialakításához érdemes elolvasni a 2005-ös törvénytervezettel kapcsolatban megfogalmazott fenntartásokat is! Amennyiben bővebb elemzést szeretne olvasni, ajánljuk figyelmébe Márton János és Orbán Balázs: Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetről című, a Magyar Kisebbség 2005/1-2. számában megjelent írást.
A törvény uniós csatlakozás előtti elfogadására az Európai Parlament két jelentésében is felszólította a román kormányt. Azonban a román törvényhozás ezt „kifinomult módon” halasztotta el először a csatlakozás utánra, majd megismétlődött az Európa Tanács esetében történt forgatókönyv... A törvénytervezet elfelejtődött.
Harmadik felvonás
Markó Béla RMDSZ-elnök a decemberi kormányalakítás után ismét elővette a kisebbségi törvénytervezet lehetőségét az elfelejtett irodafiókból. Január elején arról beszélt, hogy még idén szeretnék elfogadtatni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet, hiszen – fogalmazott Markó – egy új kormány első időszakában könnyebb érvényesíteni bizonyos megoldásokat, és ebben a román törvényhozásban ülő kisebbségi szervezetek képviselete is támogatni fogja az RMDSZ-t. Nem ugyanezt gondolta 2004-ben? Akkor nem vitte sikerre elképzelését.
Tagadhatatlan tény, hogy az erdélyi magyarságnak és Románia egyéb kisebbségeinek szüksége van egy átfogó, kisebbségi jogokat rendező törvényre. Mindenképpen jó megoldás, hogy az elképzelés nemcsak a magyar közösségre koncentrál, ezzel egyfelől csökkenti az az ellen való román uszítás lehetőségét, másfelől pedig könnyebb támogatókat és partnereket találni hozzá a többi nemzeti közösség sorai közül. Ugyanakkor egy ilyen törvénynek már a kilencvenes évek folyamán meg kellett volna születnie. Nem beszélve arról, hogy az első két felvonás felidézése után sokan – joggal – veszíthetik el a törvény, illetve az RMDSZ és Markó Béla iránti lelkesedésüket.
Az eddigi törvénytervezetekkel szemben megfogalmazódott kritikák alapján joggal vonhatjuk le a következtetést: egy politikai győzelem érdekében kapkodásban, átgondolás, valódi tartalom és hatásvizsgálat nélkül elfogadott törvény talán még árthat is a nemzeti közösségeknek. De persze az sem lenne szerencsés, ha az elhúzódó tárgyalási folyamat során a román fél ismét megváltoztatná a tervezet lényegi elemeit, megfosztva ezzel a kisebbségeket a problémák valódi megoldásától. Ha a törvény valódi jogok helyett csak a kirakatba készül, akkor jobb, ha meg sem születik. Elnézve a román nemzeti érdekérvényesítés sikereit európai szinten, egy ilyen felemás törvény elfogadása után, már senki nem hinné el Európában, hogy a magyarokat a gyakorlatban valóban diszkriminálják szülőföldjükön.
Ahhoz, hogy az első vázolt szcenárió mégis sikeres lehessen, széles konzultációt kell elindítani, amelybe a politikai döntéshozók mellett a szakmai oldalt, és a kisebbségi érdekképviseletek szintjét is bevonják. Továbbá szükség van egy nagyon határozott, politikai kompromisszumoktól mentes RMDSZ-kiállásra is. Hiszen, ahogy Markó mondja, az ördög a részletekben lakik.
Törvénytervezet vs. autonómia?
„Az erdélyi magyar közösségünknek, fennmaradása érdekében tényleges személyi elvű autonómiára, Székelyföldnek pedig területi autonómiára van szüksége.” /Memorandum/
A Székely Nemzeti Tanács a törvénytervezet kapcsánkiadott egy memorandumot, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Pártot, a Magyar Ifjúsági Tanácsot, és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezetét sürgeti, hogy ismét erősítsék meg a 2005-ben kiadott – autonómia-párti – közös nyilatkozatukat, továbbá foglaljanak állást a kisebbségek jogállásáról szólótörvénytervezet elfogadása ellen.
A SZNT új memoranduma kapcsán – a kisebbségi törvény és az autonómia viszonyáról – megállapítható, hogy az előbbi semmiképpen nem tekinthető a székelyföldi területi autonómia alternatívájának, ebben jogos a SZNT felvetése. Tagadhatatlan, hogy a törvény létezése a székelyföldi magyarság javát is szolgálná, de nem egy lehetséges területi autonómiával megegyező mértékben. A területi autonómia azonban egy csapásra soha nem fog megvalósulni Romániában.
Ez a látszólagos ellentét azonban nem kéne azt jelentse, hogy a magyar közösség ismét részekre szakad, és egymás ellen buzdítja a másikat. Szomorú ismételten szembesülni azzal, hogy a magyarság maga nyújt lehetőséget a román politikának arra, hogy kijátszható legyen egymás ellenében, ezzel pedig veszélyezteti mind a kisebbségi törvénytervezet, mind pedig az autonómia megvalósulásának lépéseit.
Holló. Forrás: kitekinto.hu

Csaba testvér megtartotta hálaadó szentmiséjét
Ünnepélyes külsőségek között 2010. július 10-én délután 6 órakor Böjte Csaba ferences szerzetes megtartotta hálaadó szentmiséjét Budapesten, a Szent István bazilikában.
Szombat lévén, esketések sora zajlott az esemény előtt. A bazilika környéki utcákban Nagyszalontáról, Pusztináról, Parajdról és Kisiratosról érkezett gyerekekkel tele autóbuszok parkoltak le. Csaba atya személyesen felügyelte, irányította a gyerekeket. Jól szervezett csapat. A templom zsúfolásig megtelt. A szervezők nagy hozzáértéssel felsorakoztatták a tanulókat a mise helyszínén, a templom belső terében. Csaba atya segítői, a parajdi panziótulajdonos Molnár József bibliarészleteket olvasott fel, a pusztinai Nyisztor Ilona jól szavaló pusztinai nyolcadikost (Szabó Anca Cristina) tanított be Lakatos Demeter egyik csángó témájú versének megszólaltatására. A közös kórus Kájoni János-dallamokkal kedveskedett. A kiváló akusztikájú belső tér elcsendesedett. Csaba atya egy józan gondolkozású egyszerű ember szavaival élve megfogalmazta jövetelük célját. „Drága gyermekeinkkel egy szentmisében szeretnénk megköszönni a bennünket szerető, segítő anyaországi testvéreinknek a lehetőséget, a kettős állampolgárságról szóló hatalmas kaput, melyen keresztül felemelt fővel beléphetünk egymáshoz. Szeretnénk együtt imádkozni, hogy ez a szép, tiszta szívek vágyából megszületett lehetőség valósággá váljon.”
A padsorokban ott ült Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége is. Révész Máriusz FIDESZ-MPP-és országgyűlési képviselő – Csaba atya első könyvének nyomdába segítője, a Szent Ferenc Alapítvány pártolója, támogatója – három fiúgyermekével a lépcsőkre szorult a pusztinai népviseletben feszítő kisiskolások mellé. A nézőtéren ott ült a már fehér hajú, de még jó egészségnek örvendő Böjte mama az atya dedikációjára várók között. Kinn, a bazilika előterében szíves ajánlással Pál Mária szalontai igazgatónő árulta a Böjte-köteteket. Bősről Mészáros tanár néni kísérte Böjte Csaba édesanyját.
Az árvaházi gyerekek gazdag délutáni műsorát sokan megtapsolták, a Böjte-kötetek dedikációja estébe nyúlott.
A moldvai csángó gyerekeket ismerősöknél szállásolták el, a szalontai szórvány gyerekei még aznap hazatértek. Kisiratost Márton János képviselte.
Csaba atya lélekből fakadó szép szavait szívükbe zárták a moldvai csángók, az erdélyi magyarok s a felvidékiek egyaránt.
Hevesi Mónár József, nyugatijelen.com. Erdély.ma

TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex

Szakemberek: önálló magyar egyetemre van szükség
Csak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el.
Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs.
Csalóka adatok
A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak.
Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében.
Nincs helyük a képzett fiataloknak
Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség.
„Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András)
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Református kórusok találkozója
A kézdivásárhelyi református egyházközség szombaton a főtéri templomban nyolc énekkar részvételével tartotta meg a kézdi-orbaiszéki református egyházmegye templomi kórusainak nyolcadik találkozóját.
A Bereczki László gidófalvi református lelkipásztor által tartott istentisztelet után Beder Imre helybeli református lelkész Kolonics István híres orgonaépítőre emlékezett halálának 120. évfordulóján. Elmondta: a templomban az általa készített 151 éves orgona ma is működőképes. Az 1826-ban a Bácskában született mester Fogarassy Mihály püspök felkérésére érkezett Erdélybe, Kézdivásárhelyen 1851-ben telepedett le, és számos orgonát készített római katolikus és református templomok számára. A megemlékezést követően a papolci református vegyes kórus (karnagy Márton János), a kantai Szentháromság római katolikus templom kórusa (Héjja István), a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda (Demény József és Balázs István), a kézdikővári római katolikus kórus (Csulak Csaba), a székelytamásfalvi református férfikar (id. és ifj. Tusa János), a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring énekkara (Héjja István), a gidófalvi református egyház kórusa (Sárdi Hunor) és a helybeli Boldog Özséb Kórus (Gergely Gábor) énekelt.(Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Az enyedi állapotok súlyosságáról a továbbiak során Wiszkoczy Henrik terjedelmes levélben számol be 1849. július 5-én Sárpataky Zsigmondnak – aki János testvérével együtt – a későbbiekben 50 155 forint alapítványt tett, melyből nagyenyedi születésű orvosnövendék-jelölt évente 500 forint segélyben, továbbá 50 kollégiumi tanuló évente legalább 5 forint értékű könyvjutalomban részesült, s ugyancsak a szóban forgó alapítványból évente 100 forint értékű papiros került kiosztásra a kollégium összes tanulója részére.
A Bethlen Könyvtár kézirattárában levő eredeti levele pedig így hangzik:
„Kedves Tekintetes Úr!
Sietek tudósítani Nenyedi állásomat, mely magában a legszomorúbb képét viseli, ugyanis újból kirabolva városunk, amit a lakosok igyekezetük után megszerezni és házaikon igazítani igyekeztünk, mindentől megfosztva találjuk magunkat: templomom, rezidentiám, kertem újból tönkre téve még azon szomorító órákat szül, hogy a vad nép anarchiához szokva hatalmaskodni, sőt erőszakoskodni igyekszik, még a két ökrömet is musinai ember, mint tulajdonát elperelni kívánja. Sem zár, sem ajtó, sem ablak, avagy csak egy kis edény házamnál nem találtatik; tisztában vagyunk mindnyájan: tutaj gerendái közül 26 találtatik, egynehány fűrészelt léc és egy kormány az udvaron, egyéb semmi, deszkának nyoma sincs, még a házakról is azokat leszedték. A határon lévő gabonákból és lekaszált szénából sok hiányzik. Kertek kiprédálva, sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem mutatnak, mi lesz belőlünk és hogy élünk, a jó Isten tudja. Az oláhság mind haza takarodott és hatalmasan felemelt fővel diadalmaskodik; fegyvere ugyan nincs, de van vakmerő szája, nyelve, az idegenek be-bejönnek városunkba és csudálkoznak mit vitézkedhettek lakjainkon. Amint hallám, a jövő hétfőn Zink nevű kinevezett pretor városunkba magistratust felállítani tűzte ki, azon magistratust t.i. mely Puchner idejébe működve főhadnagy Hankót tisztelte.
Egyébiránt én Fejérvárott megjártam és sok romlásokat szemléltem. Tegnap vagy 800 kozák Balázsfalvi oláh gyűlésnek szétoszlására MarosSz.Királynál és Sz.Imrénél általment. Axente táborát még szét nem oszlatta, és a katonái falukon kegyetlenkednek és rabolnak; így szombat éjjel szegény Török Antit két oláh kivont karddal halálra űzte, alig tudott szegény kiszabadulni és Megykeréket ott hagyni. Én is attól tartok, hogy a Musinai haramiák egyszer éjjel meglepnek és nemcsak az ökrömet, de magamat is a záratlan lakomból kihajtanak.
Az egészségem jó, de nincs mit ennem, még a nagy kölcséggel behordott gabonámból nem csépelhetek. Egy kalangyahordás 20 krajcár.
Tisztelem és csókolom mindnyájokat és szokott tisztelettel állandólag maradok a Tekintetes Úrnak alázatos tisztelője. Wiszkoczy Henrik a NEnyedi elpusztult Minoriták presidense.
NEnyed, 7-ben 5-én 1849.”
Wiszkoczy Henrik a pusztítás után nyomban megkísérelte összeírni az áldozatok számát s kimutatást készíteni azok vallásáról, koráról, társadalmi állásáról stb. Sikerült is az előtte megjelentek nyilatkozata alapján 351 elesett személy nevét följegyeznie. Voltak viszont olyanok is, akik nem jelentek meg, illetve olyanok is, akik még nem tértek vissza Enyedre. Az elesett és ismeretlen vidékiek sem kerültek nyilvántartásba. Molnár János akkori helybeli görög katolikus pap 558-ra tette az enyedi áldozatok számát, Jakab Elek 2000-re, Maszák Hugó pedig úgy tudta, hogy 800 magyar ember pusztult el Enyeden. „Minden valószínűség amellett szól, hogy az akkori áldozatok valódi számát a Maszák számítása közelíti meg”, – állapította meg Szilágyi Farkas Nagyenyed református lelkipásztora és krónikása, aki kötetet szentelt az 1848–49-es enyedi eseményeknek.
Nincsenek ideszámítva viszont azok, akik verés, fagyás, rablás stb. következtében egész életükre bénák, betegek, nyomorultak lettek, s azok sincsenek besorolva, akiket gyermekként mentett meg a haláltól egyik-másik könyörületes szívű román s falujába víve, románt, bérest nevelt belőlük. Az ilyen szerencsétlen gyermekek életben maradtak ugyan, de elvesztették magyarságukat, vallásukat, társadalmi hovatartozásukat, nyelvüket s végül még nevükre sem emlékeztek.
Ennek kapcsán írja Szilágyi Farkas 1891-ben: „A nyolcvanas évek elején egy mokány népviseletbe öltözködött, 36-38 év körüli ember keresett fel. Ha nem csalódom, Felső Orbóról (kb. 17 km-re Enyedtől, szerk. megj.) valónak mondotta magát, a keresztlevele kiadását kérte. Magyarul egy árva szót sem tudott. Nevét kérdeztem. Nem tudta megmondani. Kérdeztem, hogy hol s körülbelül melyik évben született, kik voltak a szülei? Egyik kérdésemre sem tudott felvilágosító feleletet adni. – Csak annyit tudok, hogy Enyeden születtem s mikor a város elpusztult egy oláh ember magával hozott, felnevelt s első ifjú korom óta, mint béres szolgáltam hol azt a jó embert, hol mást. Iuonnak nevez mindenki, más nevem nincs. Sor alá sem szólítottak soha s minden valószínűség szerint református vallású szülőktől, csak nemrégen tudtam meg a falusiaktól. – Ilyen körülmények között kérésének természetesen még azon esetben sem tehettem volna eleget, ha az enyedi ref. egyház azon anyakönyve, melybe az ő neve is, mint újszülött be vala vezetve, nem pusztult volna el. Szomorúan távozott tőlem a szerencsétlen ember s többé nem láttam.”
Veress Miklós pedig, a forradalmat követően Alsófehér vármegye árvaszékének egyik ülnöke, alábbiakat írta Szilágyi Farkashoz intézett levelében: „Enyed pusztulása első éjjelén anyámtól és testvéreimtől elszakadva, egyedül egy ingben és mezítláb, két oláh üldözőm elől a Kovács József-féle velünk csaknem szomszédos magyarutcai ház felé szaladtam. Szerencsémre velem szembe jött egy Dumitru nevű oláh legény, ki megelőzőleg szüleimet, ekkor Kovács József ügyvéd családját szolgálta, mint darabont. Ez a becsületes oláh ifjú üldözőimtől megszabadított, egy condrát adott hátamra; azon éjjel és másnap d.e. a Kovácsék házában rejtegetett s d.u. kivitt Tompaházára (kb. 8 km-re Enyedtől, szerk. megj.), hol egyik sógoránál helyezett el, ki szintén oláh volt. A Dumitru sógora oláh ruhába öltöztetett s a tavasz beálltával bárányainak őrzésével bízott meg. Megtanultam nyelvöket sőt pár nevezetesebb imájokat is. Családomról mit sem tudtam. Azon év nyaráig maradtam Tompaházán. Tökéletes oláh kezdettem lenni. Egy Csombori nevű honvéd százados vett el az oláhtól azon év nyarán.”
De térjünk vissza Wiszkoczy Henrikhez. A tragédiát követő napokban Kolozsváron megfogalmazott két elismerő nyilatkozat jutott birtokába. Az egyiket 22 enyedi polgár írta alá 1849. február 13-án, a másikat 1849. február 6-án ifj. br. Kemény István Alsófehér vármegye főispánja intézte a címzetthez.
Az enyediek nyilatkozata így hangzott:
„Alolírtak tudtokra adjuk mindenkinek kiket illet: miszerint f. 1849-ki év febr. 13-án felkeresvén bennünket, mondhatni már csak volt n-enyedi minoriták praesidense és rom. kath. lelkész T. T. Wiszkoczy Henrik úr, arra kére, miként Enyed városának megkezdett ostrom alá vetése órájától kezdve a város utolsó elpusztulásáig az enyedi nép szenvedéseibeni részvétiről az írt szerzetes háznak, valamint a szerzetes ház az időbeni tagjainak és neki is – annyiba – mennyibe tiszta tudtunkban áll, adnánk mint polgárok egy bizonyítványt. Mely ilyetén felszólításunk eredményibe lelkiismeretes kötelességünk tartván a kérelmes Praesidens és Lelkész úr igazságos kérésének eleget tenni. Őszintén nyilatkoztatjuk s hitet is bármi időben készek vagyunk tenni arra, hogy a már csak volt N.Enyeden a minoriták residentiája vala azon egyik hely, hol szinte mondhatni több, hogy sem beférhete, a városi népből menedéket talált; e hely vala az, hova múlt évi okt. 17-én, amidőn az oláhság elsőbben Csombord és Szent-Király faluk felett összecsoportosult, táborba szállott és híre jött, hogy készül Enyedet felprédálni, több előkelő és szegényebb sorsú polgárok, nők és gyermekek bevonultak, jobb javaikat összehordták; e hely vala egyik, hová a megrémült nép, az írt naptól kezdve mindannyiszor valahányszor legkisebb kedvetlen hír szállongott a városban, mint reméllett és legbiztosabbnak vélt védhelyre azonnal omlott és rohant – és az említett szerzetesház az időbeni lelkes papjai – a kérelmes Praesidens Wiszkoczy Henrik, hitszónok és tanító Viszkoczi Antal s Mándik Mátyás valának azok, kik látva a megrémült néptömeget, még önpapi szállásukból is kiköltözve, tulajdon szobájokat is a szenvedőknek és rémülteknek átengedék, ápolták őket és vigasztalták – és közülök jelesen Praesidens Wiszkoczy Henrik vala az, ki miután múlt évi nov. 8-án a honvéd és német őrsereg s a városi nép nagyobb része, felsőbb rendelet nyomán Enyedről elvonult, egy a város feladása tárgyába, megyei méltóságos Főispán br. Kemény István úr által átadott kéréssel a tábor elibe menni, merészen készségét ajánlotta és maga mellé vevén a lutheranus és oláh helybeli papot s négy polgárt, a tábor elibe el is ment, a kérést kézbesítendő. Az említett Praesidens vala az, ki – múlt hó nov. 10-én átszállván az oláh tábor Enyed városán, és a város Torda felőli határa részén tanyát vervén, rémülten a residentiába összesereglett temérdek szegény sorsú polgárokat, nőket, gyermekeket s betegeket több napokon még élelemmel is tartotta, amellett, hogy a tábor számára is naponta több véka gabonából kenyeret süttetett, ő vala az, miután már a város csordája egészben és az igavonó marhák is a városi népnek a városból lett eltávozásával elhajtatva, a vágó marhákban annyira megfogyatkozott, hogy nem vala a tábor, és közikbe vegyítve volt sorkatonaságnak honnan húst adni, négy igavonó szép ökrét is átadá és feláldozá a városért a nélkül, hogy árokat bár felerészben bekaphatná vala; a Praesidens vala egyik az ki a városban maradt polgárokkal a város megmaradásáért a sorkatonaság és oláh tábor tisztjeinél untalan esdekleni, a tábor részére kiparancsolt élelmezésbe részt venni megnem szűnt, nem örömest ugyan, de kényszerítésből; a sorkatonaságból is múlt évi nov. 20-án Enyeden keresztül Tordára jövő útjába egy század a residentiába berohanván, azokat is élelmezni köteles vala. A Praesidens vala az, ki Enyednek utolsó elpusztulása előtt is a városi tisztviselőkkel a gaz Praefektus Prodan Simionnál megjelenve a város oltalmazásáért kérni, könyörögni elég lelkes volt és végre ő volt az, ki megnyugodva az istentelen Prodan Simion biztató becsületszavain, miután folyó év jan. 8-án este a gyujtogatás és gyilkolás megkezdődött, legkisebbel sem gyanítva a megtörténteket, legelsőbben is a tűzhöz szaladva, leagyaltatott és terhes sebbe ejtetett, szóval a Praesidens volt egyik az, ki Enyed szenvedése ideje alatt papi, úgymint polgári kötelességét, bár következés szerint sikertelenül, a legférfiasabban és lelkiismeretesebben teljesíteni igyekezett – mely fennírtaknak szemmel látott tanúi levén, mindazokról polgári igaz lelkiismeretünk szerint bizonyítunk.
Kolozsvárt, febr. 13-án 1849-ben.
Horváth István polgár, Csont Dániel polgár, Rácz István polgár, Vohner Mihály polgár, Bartha József polgár, ifj. Farkas Sándor alsófehérmegyei táblabíró, Sándor János polgár, Sándor János polgár, Szabó Károly polgár, Kovács Ferenc polgár, Márton János polgár, Márton Imre polgár, Simó István polgár, Kádár István polgár, Szegedi Sámuel polgár, Megyesi István polgár, Incze József polgár, Mártonffy József polgár, Bakk János polgár, Dezső Mózes polgár, Fónyi András polgár, Réderberger Antal polgár.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),

Iskolamentés a szórványban
Erdély-szerte felméri a magyar nyelvű oktatás helyzetét a Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Research az Iskolák veszélyben elnevezésű kutatási program keretében. A projekt célja rámutatni a kritikus pontokra, ahol a következő tíz évben csak speciális tervekkel menthető meg a magyar iskola. Beszterce-Naszód megyében a negatív demográfia
Az erdélyi magyarság egészére jellemző negatív demográfiai mutatók a gyermeklétszám alakulására is kihatnak, az elmúlt esztendőkben a szórványban 15 százalékkal, a Bánságban ennél is nagyobb mértékben csökkent a gyerekek száma – mutatnak rá az Iskolák veszélyben program működtetői, akik szerint a folyamat számos erdélyi magyar iskola létét sodorja veszélybe. Kimutatásuk szerint 235 olyan erdélyi település van, ahol az évtized végéig megszűnhet a magyar oktatás.
A zömében szórványbeli településeken az elmúlt években csupán 4–5 gyereket írattak be iskolába, és nem született két magyar csecsemőnél több – derül ki a Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Research kutatási programjából. A szakemberek által veszélyeztetettnek minősített iskolák szomszédságában nincs más magyar tanintézet, így az itteni magyar gyerekek 2020 után valószínűleg csak román nyelven tanulhatnak majd. A veszélyeztetett iskolák megtartása a következő években speciális tennivalókat, helyi és regionális cselekvési tervek kidolgozását igényli, állítják a szakemberek.
Megkeresik a kritikus pontokat
A 2012 nyarán civil kezdeményezésként indított Iskolák veszélyben kutatási program célja bemutatni a kritikus pontnak számító oktatási helyszíneket, információkat nyújtani a döntéshozók részére, illetve közös gondolkodást beindítani arról, hogy milyen módon lehetne megőrizni, megerősíteni ezeket. A programot lebonyolító szociológusok – Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás és Márton János – a statisztikai adatok alapján határolták be, melyek a veszélyeztetett oktatási helyszínek, ezt követően pedig terepmunka során tájékozódnak az aktuális helyzetről, jövőbeni lehetőségekről – mesélte a Krónikának Kiss Tamás szociológus. „Nem az a lényeg, hogy globális következtetést vonjunk le, hanem, hogy helyi szinten nézzük meg, mi van jelenleg, mit lehetne tenni a jövőben” – hangsúlyozta a szakember.
Mint mesélte, elsőként Temes megyét térképezték fel, ahol valamennyi magyar nyelvű oktatási helyszínről adatlap, majd ezek összesítésével megyei helyzetjelentés készült. Azóta Szatmár, Szilágy, Bihar, Kolozs, Fehér és Hunyad kivételével valamennyi erdélyi megyét felmérték, és Arad megyében is elkészítették a jelentést, részletezte a kutatás jelenlegi állását a szociológus. Elmondása szerint ezeket továbbították az adott megye döntéshozóinak, oktatási szakembereinek, de az összegyűjtött adatok alapján a jövőben más típusú elemzéseket is készítenek, például a szórványkollégiumok működéséről, a kistérségi együttműködésről.
Bár a projekt a politikumtól függetlenül, civil kezdeményezésként indult, menet közben a döntéshozók is felkarolták, a magyar kormány a Bethlen Gábor Alap révén támogatja a kutatást, míg az RMDSZ partnerként csatlakozott a programhoz. Kiss Tamás szerint az összegyűjtött adatok hasznos támpontot nyújthatnak ahhoz, hogy oktatási stratégia készüljön a szórványban, de konkrét problémákra is rámutathatnak, többek között arra, hova kell iskolabusz, melyik tanintézet presztízsét kell növelni. A projekt a támogatási rendszerre is hatással lehet, a szociológus szerint arra is rá szeretnének világítani, melyek azok a kiemelt helyszínek, ahova az erőforrásokat összpontosítani kellene.
Helyben készül az oktatási stratégia
Az RMDSZ által is felkarolt kutatási program adatait ismertetve Magyari Tivadar, a szövetség oktatási főtitkárhelyettese a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Mint rámutatott, ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség tényszerű helyzetelemzését.
A differenciált demográfiai mutatók is helyi megközelítést tesznek szükségessé. „Ami jó lehet Dicsőszentmártonban, az már a szintén Maros megyei Segesváron sem jó” – példálózott Magyari Tivadar. Elmondta, az RMDSZ Főtitkársága rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte, első körben a helybeliek és szakmabeliek döntik el több hónapos műhelymunka során, hogy az adott településen, régióban milyen megoldást érdemes választani a magyar oktatás megmentésére. A társadalmi konzultációval készülő 10–15 regionális dokumentumot az adott térségben vitára bocsátanák, ennek eredményeként fogalmazódna meg, hogy mi a teendő az erdélyi magyar oktatásban, magyarázta a főtitkárhelyettes, aki szerint ily módon 2014 nyarára készülne el az RMDSZ oktatási stratégiája.
Minimális gyereklétszám és pedagógushiány Beszterce-Naszód megyében
A gyereklétszám drasztikus csökkenése az észak-erdélyi szórványban is érezteti hatását, az Iskolák veszélyben program adatai szerint Beszterce-Naszód megyében a 23 magyar iskolából csupán hétben biztosított hosszú távon a működéshez szükséges gyereklétszám. A Beszterce környéki oktatási régióban a besztercei és a szentmátéi, míg a Bethlen környékiben az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei iskola fennmaradására mutatkozik reális esély, utóbbi kettőére a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A hatszázalékos magyarsággal rendelkező megyében 2005-ben három magyar iskola – a somkereki, a bacai és a nagysajói – zárta be kapuit, és az alacsony diáklétszám miatt az évtized végéig újabb tanintézetek juthatnak hasonló sorsra. A megyében ugyanis olyan települések is vannak – Kékes vagy Mezőveresegyháza –, ahol az elmúlt 5–6 évben egyetlen magyar gyerek sem született – mesélte a Krónikának Balázs Dénes kisebbségi oktatással megbízott tanfelügyelő.
A Beszterce-Naszód megyei tanfelügyelőség 2013/2014-es tanévre szóló beiskolázási adatai szerint az egyes kisrégiókban egyfajta magyar szigetet képező települések – Tacs, Mezőköbölkút, Magyarberéte – iskolái vannak a legnagyobb veszélyben. Utóbbi településen évek óta 4–5 gyerekkel működik az elemi iskola, és nem tudni, meddig sikerül fenntartani ezt az állapotot. A kis létszámú osztályok esetében ugyanis a fejkvóta nem fedezi a pedagógusok bérét, az anyagi gondokkal küzdő mezőségi önkormányzatoknak pedig nincs pénzük kiegészíteni azt – vetített rá az osztályösszevonások, iskolabezárások legfontosabb okára Balázs Dénes.
Mint magyarázta, az elöljárók többségét nem is annyira a rosszindulat, mint inkább a pénzszűke vezeti, amikor a magyar osztályok összevonása, iskolák megszűntetése mellett dönt, háttérintézmények révén megoldható lenne ezek működtetése. Az illetékes szerint a legtöbb oktatási helyszínen minimális létszámmal működnek a magyar osztályok, a szabály alól a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar tagozata sem kivétel, ahol a 6. osztályban csak hat magyar gyerek van. A megyeszékhelyen az elemi és általános iskolában egy-egy, a középiskolában a vidékről érkező diákok révén két-két magyar osztály működik.
Az észak-erdélyi szórványmegyében az alacsony gyereklétszám mellett a szakképzett pedagógusok hiánya is gondot okoz, részletezi a problémákat a tanfelügyelő, Besztercén és Szentmátéban például a szülési szabadságra menő pedagógusok helyére keresnek matematika-, illetve magyartanárt. Árpástón szakképzetlen tanítót foglalkoztatnak, Tacson nyugdíjas oktatja a diákokat, miután az oda kinevezett pedagógus külföldi munkavállalás céljából fizetetlen szabadságra ment.
Román iskolában a vegyesházasságból származók
Az észak-erdélyi szórvány másik problémája, hogy sok helyen a meglévő kevés gyereket sem tudják megtartani a magyar iskolák számára, számos szülő a jobb boldogulás reményében román tanintézetbe íratja csemetéjét. Balázs Dénes szerint Újős esetében – ahol nemrég szűnt meg a magyar 5–8. osztály, sikerült elérni, hogy az elemit végzettek 60 százaléka a helyi román iskola helyett a közeli Szentmáté magyar iskolájában tanuljon. A magyar alternatíva választása sokszor azon múlik, hogy a pedagógus, lelkész meg tudja-e győzni a szülőket az anyanyelvű oktatás fontosságáról, mesélte a tanfelügyelő.
A besztercei oktatási térség fontos magyar szigetének számító Cegőtelkén a szülők nagyrésze a besztercei vagy tekei magyar iskola mellett dönt, de Székely Lilla tanítónő szerint egyre gyakrabban merül fel opcióként a közeli községközpont, Szászlekence román iskolája is. Mint mondta, ezt azok a szülők részesítik előnyben, akik szakmára tanítanák csemetéjüket, és magyar nyelvű szakoktatás hiányában kénytelenek a románt választani.
A 85 százalékban magyarlakta település elemi iskolájában magyar tagozaton 15, románon 9 gyerek tanul összevont osztályban, utóbbiak szinte mind vegyesházasságból származnak. A magyar végzettségű, évek óta román tagozaton pedagógus szerint egyetlen esetben fordult elő, hogy román-magyar szülők gyermekét magyar tagozatra íratták. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként a tanítónő választott tantárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait.
Csángókkal mentik a magyar iskolát
A demográfiai adatok ellensúlyozására Beszterce-Naszód megyében már évekkel ezelőtt találtak megoldást, a vicei Dsida Jenő Általános Iskola tantestülete, hogy megmentse a diáklétszám csökkenése miatt bezárásra ítélt tanintézetet, Csángóföldről hozott gyerekeket. A 2006-ban ily módon létrejött Bástya Egyesület vicei kollégiumában 31 csángó és mezőségi gyereknek biztosítanak szállást, ingyenes ellátást, a magyardécseiben 11-en laknak.
A Bákó megyeiek mellett Óradnáról, illetve olyan mezőségi településekről érkeznek diákok, ahol megszűnt a magyar iskola, mesélte lapunknak Kerekes Zoltán egyesületi elnök. Emellett 11, a vicei iskolából kikerült csángóföldi gyerek továbbtanulását is biztosítják. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van diákokra, ugyanakkor van magyar közösség – magyarázza Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román tanintézetekhez képest, mert ismerjük el, nem való mindenki elméleti líceumba, pedig a közelben magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a Mezőségen is beindul a magyar nyelvű szakképzés.
„Azok a magyar iskolák, amelyeknek nincs háttérintézménye, legyen az egyesületi, egyházi, vagy bármilyen más, megszűnnek” – vetíti elő a jövőt Kerekes Zoltán hozzátéve, bár még a csángó gyerekek vannak többségben intézményeikben, a magyar iskolák felszámolásával kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. A demográfiai mutatókat ismerik, és készek bárkivel konzultálni a megoldás érdekében, teszi hozzá az elnök, amennyiben az valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Krónika (Kolozsvár)

Záró istentisztelet Orbaiteleken (Kálvin-napok)
A szóbeszéd szerint Telek a világ közepe. Ez be is bizonyosodott szombaton a Kézdi-orbai Egyházmegye által szervezett Kálvin-napok zárórendezvényén. Mintegy ezer résztvevőre számítottak, de ennél sokkal többen – és nem csak reformátusok – jelentek meg az egyhetes rendezvénysorozat orbaiteleki záróeseményén.
A vendégeket a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar fogadta. A résztvevők hamar felállították közösségi sátraikat, majd az összegyűltek a zászlófelvonás után a falu labdarúgópályáján megépített emelvény előtt sorakoztak a szabadtéri istentiszteletre. „Amikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orczátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait” – Pál apostol Thessalonikabeliekhez írt első levelének gondolatára építette igehirdetését Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Az ige által megszólítva találják magukat a Kálvin-napok résztvevői – összegzett. Az eseményen részt vevő fiataloknak külön istentiszteletet tartott Péter Barna lelkész. Az istentiszteletet követően a gyülekezetek összefonódására, a kapcsolatok szilárdítására helyezték a hangsúlyt. A tömeg csapatai főzőversenyben is összemérték tudásukat, a készítményeket és a tálalást Daragus Attila torjai polgármester és felesége pontozta. A fiatal legények focimérkőzéseken csaptak össze, a legjobbnak a szörcsei együttes bizonyult. A táncházban először lépett nagyközönség elé a Zágonban élő Dezső Attila, Dezső István (VIII., illetve V. osztályt végeztek) és Márton János kántor alkotta csapat. A sepsiszentgyörgyi Bonus Pastor Alapítvány a szenvedélybetegek gyógyulásának útjait kereste, a nap folyamán sokan kézműveskedtek.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harag György kolozsvári rendezései
Elmaradt bevezető a színház büféjében látható kiállításhoz
Harag György idén, június 4-én lett volna 90 éves. Margittán született 1925-ben. 19 éves korában, 1944-ben, családjával együtt deportálták.
Szilágysomlyóra, Auschwitzba, Mauthausenbe, majd Ébensee-be kerültek, itt látta utoljára a szüleit és két fiútestvérét. Ő csodával határos módon megmenekült a haláltól, és 1945-ben hazatért.1 Miután felépült, jelentkezett a kolozsvári Zene- és Színművészeti Akadémiára, színészhallgatónak. Két év múltán a rendezői szakra is felvételt nyert, így 1950-ben diplomás színész, majd 1952-ben rendező lett. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1953-ban rendezte első darabját, a C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát című színművet, Jánosházy György fordításában. Ez a kezdete annak az együttműködésnek, amely a kolozsvári színház és Harag György közt kisebb nagyobb megszakításokkal a rendező haláláig tart majd.
Harag György összesen 29 darabot rendezett Kolozsváron, de akár harmincra is kerekíthetnénk, hiszen ő fejezte be Szigligeti Ede Fenn az ernyő, nincsen kas című darabjának a színrevitelét is, 1981-ben, Horváth Béla elkezdett munkáját, ennek váratlan halála miatt, bár ez nem jelenik meg az előadás dokumentumaiban. Ezenkívül további két darabot állított színre közös rendezésben, egyiket Taub Jánossal, a másikat Márton Jánossal. A Kolozsváron rendezett darabok közül 13-at 1975 előtt, meghívott rendezőként, 16-ot pedig azután vitt színre, hogy 1975-ben a színházunkhoz szerződött. Ezek időrendi sorrendben a következők: C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát (1953), Al. Kornejcsuk: Ukrajna mezőin (1953), Marcel Pagnol: Topaze tanár úr (1958), Konsztantin Szimonov: Egy szerelem története (1959), Molière: Tartuffe (1963), Földes Mária: Baleset az Új utcában (1963), Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem (Taub Jánossal közösen) (1963), Pagogyin: A Kreml toronyórája (1963), Paul Everac: Láthatatlan staféta (1964), Camil Petrescu: Erős lelkek (1965), Deák Tamás: Demetrius (1965), Victor Hugo: Királyasszony lovagja (1968), Páskándi Géza: Tornyot választok (1973), Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), Asztalos István: A fekete macska (Márton Jánossal közösen) (1975), Sütő András: Csillag a máglyán (1976), Eugene Gladstone O’Neill: Vágy a szilfák alatt (1977), Csiki László: Öreg ház (1978), Sütő András: Káin és Ábel (1978), Mihnea Gheorghiu: Pathetica 77 (1978), Gorkij: Éjjeli menedékhely (1979), Bajor Andor: Egy szürke délután (1980), Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1980), Huszár Sándor: A mennybemenetel elmarad (1981), Sütő András: Szúzai menyegző (1981), Labiche–Michel: Olasz szalmakalap (1982), Lőrinczi László: A szerető (1982), Tomcsa Sándor: Műtét (1983), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1984).
Salat-Zakariás Erzsébet, a kiállítás kurátora
Szabadság (Kolozsvár)

Dalostalálkozó Zágonban
Szombaton zajlott a 42. Zágoni Dalostalálkozó. A háromszéki vendégek mellett jelen volt a magyarországi Bodajkról érkezett vegyes kar. A meghívott kórusok a zágoni ifjúsági fúvószenekar vezetésével, harangzúgásban az iskola udvarából indultak a református templomba, ahol a hangverseny zajlott.
A mindenkori zágoni dalárdisták kopjafájánál koszorúkkal emlékeztek elhunyt dalos testvéreikre. A templom előtti téren a hat kórus tagjai Bokorné Temessy Emma vezényletével közösen énekelték el Gárdonyi Zoltán Tartsd meg nemzetünket, Isten című művét. Kis József polgármester, a kórus tiszteletbeli elnöke nem lehetett jelen az eseményen, üdvözlőbeszédét Barabás Tünde kultúrigazgató tolmácsolta. A templomban Hölgyes Pál Zsolt plébános John Lennon szavaira építette mondanivalóját: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” Dezső Attila református lelkipásztor megáldotta a templomot megtöltő kóristákat, majd a Mikes Kelemen Vegyes Kar elnöke, Bokor Gábor köszöntötte a találkozó résztvevőit. A zágoni dalostalálkozó olyan kapocs, mely nemzetet tart össze, segíti megőrizni magyarságunkat, kultúránkat, identitásunkat – hangoztatta. Az elnök olvasta fel Balázs Imre nyugalmazott zágoni plébános üdvözletét. A kórus régi barátja írásában kiemelte: a zenét szerető ember élete a harmóniának köszönhetően kiegyensúlyozott. Elsőként a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar lépett pódiumra Bokorné Temessy Emma vezetésével, előadásukat vastapssal jutalmazták a vendégkóristák és a helyi hallgatóság. Ugyanilyen sikerrel énekelt az uzoni Szivárvány Női Kar (karnagy: Demeter Melinda), a baróti Zathureczky Vegyes Kar (Aczél Zsuzsanna), a Papolci Református Vegyes Kar (Márton János), a baróti Rozmaring Női Kar (Aczél Zsuzsanna), majd a bodajki Szívhang Vegyes Kar (Kovácsné Nagy Márta). Vegyes repertoárt hoztak a kórusok, népdalfeldolgozások, egyházi művek, de hangszálat és zenei tudást egyaránt próbára tevő világi darabok is felcsendültek. Több kórus szakított a hagyományos énekléssel, a dalostalálkozó történetében talán először gitár, zongora, trombita kíséretével is éne­keltek. Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Zathureczky Vegyes Kar részéről Krizbai Imre tiszteletes lelkesen biztatta a jelenlévőket: soha ne hagyjanak fel az énekléssel. Külön köszöntötte a zágoni kórus vezetőjét, akit az elmúlt huszonöt évnyi erdélyi kóruséneklés nagy apostolnőjének nevezett. Márton János, a papolci kórus vezetője az egyik darabbal Isten áldását kérte minden kórusra és kóristára. A bodajkiak közös éneklésre biztatták a templomban levőket. Minden kórust emléklappal tüntettek ki, ajándékként a zágoni kórus első CD-hangfelvételét kapták meg, majd a 150 kórustagot violinkulcsos mézeskaláccsal lepték meg a helyiek. A bodajki kórus a zágoniakkal való találkozásaikat megörökítő fényképalbummal kedveskedett a vendégfogadóknak, majd megajándékozták a két énekkar ismerkedésénél bábáskodó Zagyváné Rencz Katalint, Bodajk volt polgármesterét.
A templomban Nicolae Cosneanu alpolgármester mondott záróbeszédet. Magyarul köszöntötte a községháza nevében a kórusokat, és reményét fejezte ki, hogy jövőben is sor kerül a dalostalálkozóra. A székely és a magyar himnusz eléneklése után vonultak ki a templomból. Megtekintették a kórusteremben berendezett emlékkiállítást, majd a napot a polgármesteri hivatal által felajánlott közös ebéd zárta.
Szekulits Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Református kórusok találkozója
A kézdivásárhelyi református egyházközség szombaton a főtéri templomban nyolc énekkar részvételével tartotta meg a kézdi-orbaiszéki református egyházmegye templomi kórusainak tizenkettedik találkozóját, melyen nyolc énekkar mintegy kétszáz tagja vett részt. A szervezők – akárcsak az előző esztendőkben – a római katolikus egyházközség két kórusát és a nyugdíjasklub énekkarát is meghívták a rendezvényre.
A Ruszka Sándor József iskolalelkész által megtartott istentiszteletet követően egymás után a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring énekkara (vezényelt Héjja István ny. zenetanár), a kantai Szentháromság római katolikus templom énekkara (Fórika Balázs kántor), a papolci református vegyes kórus (Márton János kántortanító), a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Kórus (Gergely Gábor zenetanár), a dálnoki Harmónia kórus (Oláh-Badi Krisztina zenetanár), a felsőcsernátoni református vegyes kar (Ruszka Sándor József iskolalelkész), a székelytamásfalvi református férfikar (ifj. Tusa János kántortanító) és a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda (Demény József ny. zenetanár és Balázs István kántor) mutatta be repertoárját. Ezt követően közös énektanulás, a megtanult énekszám előadása, emléklapok kiosztása, az énekkarok zászlóira szalagtűzés és szeretetvendégség volt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A dal ünnepe Uzonban
Felemelő érzés volt részt venni szombaton az Uzonban tartott I. Református Kórustalálkozón. Jó ötletnek bizonyult itt, az Alvégen is kórustalálkozót szervezni, a rendezvényt az Uzoni Református Dalárda és a református egyházközség kezdeményezte.
A Feketeügy menti településen már 1879 óta hagyománya van a közös éneklésnek, miként kiderült a vendégfogadó uzoni lelkipásztor, Ungvári Barna András szavaiból. „Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét, hirdessétek napról napra az ő szabadítását” (Zsolt 96,2) – hangzott el a szószékről, majd a lelkész köszöntötte az érkező kórusokat.
A repertoár gazdag volt, kórusonként két-három vagy négy dal került bemutatásra, a vallásos szerzemények mértéktartóan keveredtek a népdalokkal, a népdalfeldolgozásokkal, sőt, a férfi dalkörök ajkán a hazafias és betyáregyveleggel is. Az uzoni református dalárda rövid történetét és a fellépő együtteseket Szabó Margit, a helybeli Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója mutatta be. A vendégfogadók dalárdája Az úton című ősi ír áldással nyitott: Az Úr vezessen végig az úton, ha szerteszét sodor is a sors, mert ha Őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk (vezényelt Miklós Árpád). Sokak számára meglepetés volt a keresztvári ( Brassó megye) Fekete Lajos Református Férfidalárda fellépése, akik hazai szerzeménnyel lepték meg a jelenlévőket: névadójuk, a lisznyói származású Fekete Lajos egykori dalszerző kántortanító karmesterük két alkotását énekelték. A dalok szinte leckeként hangzottak, karnagyuk Gábos Ferenc volt.
Kiss Zoltán keresztvári lelkipásztor üdvözlőbeszédében hangsúlyozta az együtt éneklés közösségformáló és megtartóerejét. A szórványban élő magyar közösségeknek szükségük van ezekre a közös élményekre, hozzájárulnak zenei anyanyelvünk megéléséhez, megőrzéséhez, továbbadásához, nemzeti tudatunk erősítéséhez. Egyed Kolumbán Erzsébet kilyéni tiszteletes asszony vezényelte a 12. évébe lépő református vegyes kart. Mély átéléssel adták elő Joseph Haydn–Beharka Pál Az Úrra hagyjad utad! című dalát és a Mester, a bősz vihar dühöng! című, ismeretlen szerzőtől származó művet. Énekelve sorakozott az úrasztala köré a gidófalvi református vegyes kar fiatal karmesterükkel, a brassói zeneakadémia végzettjével, Oláh-Badi Alpárral. Az Általmennék én a Tiszán... című népdalfeldogozásuk után Claude Goudimel és Csomasz Tóth Kálmán istenes szerzeményeit adták elő. A szomszédság nevében vett részt a találkozón a Kelemen Alpár vezette, negyedszázados évfordulóját ünneplő Szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör. Különleges volt hallani a férfiak ajkáról Jacques Berthier El Senyor című Taizé-szerzeményét. Fellépésük rendhagyó, mert a mélyen vallásos számot népdalcsokor és betyárnóták követték hegedű- és gitárkísérettel. Vendégként lépett fel a szomszéd egyházmegyéből érkező papolci vegyes kórus négy vallásos dallal (Karnagy Márton János kántor) és a találkozó zárószámaként a kibővült és megújult Sepsi Református Egyházmegye Tiszi Kara zömében magyar zeneszerzők (Kávási és Berkesi Sándor) dalaival. Karmesterük és zenei kíséret: Hajdú Loránd. Mintegy a találkozó koronájaként a jelen lévő énekesek ajkáról felhangzott Händel Győzelmi indulója, vezényelt Sipos Zoltán ismert sepsiszentgyörgyi karmester. Meghitt hangulatban, népes tömeg előtt fiatalok leplezték le a kórustalálkozó emlékkopjáját. Áldás előtt Balázs Antal faragómester, nyugalmazott tanító jellegzetes humorával részletezte az emlékkopjába faragott jelképeket, piacos felébe a találkozó vezérigéjét („Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét”), hátoldalába Holló Ernő versidézetét („A dal megtisztít, fölemel...”) és az uzoni kórus jelmondatát („Szívből fakadjon mindig dalunk”) véste. A koszorúzás zenei aláfestését Miklós Katalin és Jácinta hegedű- és brácsaduója szolgáltatta, majd felhangzott nemzeti imánk. Szólt a köszönet azoknak is, akik anyagiakkal támogatták a rangos rendezvényt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi szórványoktatás: 130 iskola komoly veszélyben van
Az erdélyi szórványoktatás problémájának témakörét járták körül Tusványoson azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben címmel szerveztek.
Az eszmecserén Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János, Toró Tibor közös szerkesztésében megjelent Iskolák veszélyben. Tanulmányok a Székelyföldön kívüli magyar oktatás helyzetéről című kötetben található kutatások eredményeit ismertették.
Kapitány Balázs demográfus, a Népességtudományi Intézet tudományos titkára a kutatás módszerét mutatta be. A kötet megírásának legkézzelfoghatóbb oka a gyors népességfogyás az erdélyi magyar szórványban. Mintegy 300 iskolát kerestek fel, és a körút során arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb gondot nem a felső szintekről érkező negatív hozzáállás képezi, hanem sokkal inkább a rendszerszintű, valamint az egyéni problémákban kell keresni az okot.
Márton János, az Omnibusz ügyvezetője elmondta: főként olyan településekre koncentráltak, ahol egyetlen intézményben folyik magyar oktatás. Összesen 290 iskolát kerestek fel, 280 személlyel 320 interjút készítettek.
130 iskola van jelenleg komoly veszélyben
Az összegyűjtött adatok alapján sikerült felvázolni, hogy a demográfiai helyzet, létszámadatok, ingázási lehetőségek, valamint a román nyelvű osztályokkal való kapcsolat mind-mind befolyásolja a jövőképet. 130 oktatási intézmény van jelenleg komoly veszélyben, a magyar nyelven is oktató iskolák 15 százaléka, mintegy 3500 tanulóval. 40 helyszínen a közelmúltban szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás, és évente 8-10 újabb bezárás, összevonás nehezíti a helyzetet.
Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Mckinsey-jelentés eredményeire hivatkozva kijelentette, hogy Romániában nem beszélhetünk működő oktatási rendszerről: nem vizsgálják az oktatási intézményeket, nincs külső szemmel készített jelentés, iskolastatisztikák, elérhető adatok. Hozzátette, két fajta iskolaigazgató létezik: a tanügyi káder, aki csupán a jelenben mozog, valamint a menedzser típusú igazgató, aki a jövőre koncentrál, átfogó megoldásokat keres.
A testvérkapcsolatok megoldást jelenthetnek
Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója a problémát testközelből ismerő, annak megoldására törekvő minőségében szólalt fel a beszélgetésen. Mint mondta, 1997 óta foglalkozik oktatásszervezéssel Temes megyeben. Az elszigetelten működő pedagóguscsoportok sem közösségileg, sem szakmailag nem tudnak megerősödni külső behatás nélkül – véli. Ezért a Bartók Béla Líceum osztályai testvérkapcsolatot építenek ki a megye többi településein található összevont osztályokkal. Ugyanakkor a szülőknek is jól működő fórumát hívtak életre. Minden ilyen kezdeményezés a csoportélményt erősíti. Sokat foglalkoznak ugyanakkor tehetséggondozással, illetve a szakoktatás lehetőségeivel. Ezek a törekvések fenntarthatóvá és javíthatóvá teszik a rendszert – összegzett az iskolaigazgató.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Helyzetkép van, stratégia nincs (Veszélyeztetett iskolák a szórványban)
Évente átlag nyolc-tíz magyar iskolát zárnak be Romániában, egyes szórványvidékeken tízévente 30 százalékos a magyarság fogyása, néhol a belső sorvadás, máshol a vegyes házasság eredményezte asszimiláció nyomja rá bélyegét a nemzetiségi összetétel változására – ismertették szakemberek Tusványoson a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben című kerekasztal-beszélgetésen.
A bevezetőben Kapitány Balázs, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette a 2012–2014 közötti Iskolák veszélyben program eredményeit és az azokat összefoglaló kötetet. A szórványban nem a helyi román hatalom gátolja a magyar oktatást, sokkal inkább a belső szervezetlenség, az információ- és tudáshiány, a döntéshozatal felelősségétől való menekülés az oka, hogy még a meglévő lehetőségeket sem használják ki, habár sok esetben autonóm módon léphetnének a magyar oktatás fenntartása érdekében – ismertette Kapitány Balázs.
Az iskolák veszélyben programban azokat az oktatási helyszíneket, 0–VIII. osztályos iskolákat vizsgálták meg, ahol külső beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy fennmAradjon a magyar oktatás. Legfőbb meghatározó a diáklétszám csökkenése, de az osztály- és iskolaösszevonások is veszélyeztetik a magyar oktatás létét, mert ha a közelben nincs magyar iskola, bekövetkezik a tannyelvváltás, a szülők román iskolába íratják gyermeküket – foglalta össze a kutatási tapasztalatokat Márton János, az Omnibus kutatócsoport ügyvezetője. Elmondta, 290 iskolát látogattak meg, ezek közül 130-ban veszélyeztetett a magyar oktatás, ami 3500 tanulót érint. Megvizsgálták a városi kisiskolák helyzetét is – tizenkét olyan városban végeztek kutatást, ahol az 1992-es és 2011-es népszámlálás között nagy volt a népveszteség, itt a beiskolázási mutatók továbbra is folyamatosan csökkennek. Következtetések: ilyen helyzetekben sok minden nem a román állam intézményein, nem a tanfelügyelőségen, a politikumon múlik, az esetek többségében tűzoltás folyik, hiányzik a stratégiai gondolkodás – ismertette Márton János.
Lenniük kellene megbízható iskolastatisztikáknak, amelyeket a jelenlegi online világban nem terepmunkával kellene gyűjteni, és lennie kellene valós oktatási rendszernek, mert csak a rendszer fejleszthető – véli Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterét vizsgáló 2007-es McKinsey-jelentésre hivatkozva az oktatáskutató leszögezte: a jelentésben vizsgált öt szint közül Románia a legalsó szintet képviseli, amire a javasolt beavatkozási módok között szerepel, hogy az oktatókat érdemben meg kell fizetni, és a külső értékelést, a vizsgaeredményeket hasznosítani kell a tervezésben. Papp Z. Attila megfoglamzott néhány szabályt és megállapítást: az oktatáspolitikában figyelembe kell venni a tömbmagyarság és a szórvány sajátosságait; egy kisebbségi társadalom nem engedheti meg magának, hogy az elitizmus jegyében önként lemondjon a lakótelepi iskolákról a városközpontiak javára; nem mindegy, hogy tanügyi káder szemléletű vagy menedzsertípus az iskolavezető – előbbi teljesíti a feladatokat, nem kezdeményez, utóbbi pályázik, van jövőképe. Temes megyeben három házasságból kettő nemzetiségi szempontból vegyes, az elemi osztályokban a diákok 30 százaléka kétnyelvű családból származik – tájékoztatott Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, akinek szívügye (és tesz is érte) a térség magyar oktatásának fenntartása.
Térségi rendszerben gondolkodik, mert szerinte csak így tudnak megerősödni a sorvadó kisiskolák, és Temes megyei pozitív példákat ismertetett: óvodák és elemi osztályok szerveznek közös programokat, bevonják a szülőket az iskolai tervezésbe, szélesítik az iskolabusz- és ösztöndíjprogramot, részt vesznek a tehetséggondozásban, délutáni gyakorlati szakoktatást tartanak egyfajta mesterségízelítőként, különböző módokat keresnek a magyar nyelv presztízsének növelésére, valamint a pedagógusok munkájának elismerésére.
Aáry-Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa, a téma moderátora feltette a kérdést: vajon jól tesszük-e, ha a veszélyeztetett iskolákról beszélünk, van-e ennek pozitív üzenete? – a választ Kapitány Balázs adta meg, aki szerint sok gazdája van a romániai magyar oktatásnak, de hiányzik az alaphálózat, és valóban úgy tűnik, semmi nem tudja felrázni a felelősöket, de a Temesvárihoz hasonló pozitív példák felmutatására, átadására szükség van.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Veszélyben a magyar iskolák
Nem a román hatalom, a szervezetlenség az ellenségünk
Évente 8–10 magyar tannyelvű iskolát zárnak be Romániában, és a szórvány egyes vidékein 30%-kal csökken tízévente a magyarság létszáma – hangzottak el a megdöbbentő adatok a 27. Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetemen, a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben címet viselő kerekasztal-beszélgetésen.
Amint a 2012–2014 között elvégzett Iskolák veszélyben kutatási program eredményei is mutatják, a magyar iskolák köre folyamatosan szűkül. Történik mindez annak ellenére, hogy az erdélyi magyar oktatás önálló szereplői, vagyis a helyi közösségek vezetői, a magyar állam, a határon túli magyar politikai szervezetek részéről ebben az ügyben segítőkészség tapasztalható. A jelenség kiváltó okai – a népességfogyástól, a beolvadáson át, a vegyes házasságokig – több tényezőre vezethetők vissza. Ezekhez még hozzájárul a már felsorolt szereplők közötti kommunikáció hiánya, mely megakadályozza, hogy egymás ötleteit, tapasztalatait és esetleges eredményeit felhasználhassák. Éppen ezért a kutatás eredményeit és a belőlük levonható következtetéseket könyvbe foglalták és közreadták – jelentette ki bevezetőjében a moderátor szerepét ellátó dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok Budapesti biztosa.
A frissen megjelent kötetbe foglaltakat a jelenlévő szerzők közül elsőként Kapitány Balázs demográfus, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette. Ennek során kiderült, hogy a szórványbeli magyar iskolák hosszabb–rövidebb távú megszűnésének okát a szakember nem a román állam gáncsoskodásában látja, hanem az általa is észlelt és megtapasztalt önsorsrontás különböző formáiban. Ezek közé sorolta a belső vitákat és konfliktusokat, valamint a minőségi problémákat, szervezetlenséget, információhiányt is. Nehezményezte továbbá, döntéshozóink hozzáállását is, akik bár megtehetnék, sok esetben mégis elmulasztják a beavatkozás lehetőségét. Az általuk azonosított 40 lemorzsolódási ok közül tételesen a nagyvárosok peremén elhelyezkedő kisiskolák mellőzését, illetve a tanintézményig fennálló távolságot említette.
Az Omnibus-kutatócsoport vezetője, Márton János konkrét számadatokkal támasztotta alá az eddig elhangzottakat. Így többek között megtudhattuk, hogy az általuk meglátogatott 290 szórványiskola közül 130-ban veszélyeztetett a magyar nyelvű oktatás, ami 3500 diákot érint.
Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója leszögezte, a kisebbségi oktatásban minden egyes iskola számít, ezért megengedhetetlen, hogy az elitizmus nevében önként feladjuk a lakótelepi iskolákat. Ugyanakkor szerinte a megoldásra váró gondhalmaz részét képezi az oktatók megfelelő bérezése és a vezetőváltás is.
Az elhangzottak negatív kicsengését némiképp Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatónőjének a hozzászólásából kisugárzó tenni akarás enyhítette. Az általa elért eredmények ugyanakkor azt bizonyítják, hogy megfelelő hozzáállással és jó ötletekkel a legsúlyosabb gondok is megoldhatók.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zágon nem hagyja magát
Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon?
„Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe.
Mikesre a legbüszkébbek
A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét.
A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett.
„A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra.
Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább.
A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit.
Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra
A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt.
„A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba.
Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták.
Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni.
„A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni.
Retusált hagyományőrzés
Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott.
A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére.
Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled
„A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket.
„Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött.
Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés
Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát.
„Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő.
Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára.
„Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél.
A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja.
„A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József.
A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia.
„A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Kultúr”-emlékek
A könyveknek (és színdaraboknak is) megvan a maguk sorsa vagy utóélete. Emlékek a 700 éves Kincses Városból. Egy város, ahol két operaház és magyar ifjúsági könyvtár is volt a lázas 50-es években, ahol boldog gyermekkoromat tölthettem. (Ma már csak azzal dicsekedhetnék, hogy Mátyás király „falumbeli”.)
A vékony aranykeretes szemüveget viselő könyvtáros néni a Malinovszkij téren, a magas kőalapon álló kis tank szomszédságában előveszi kartotékomat és beküld a polcok közé: válassz magadnak egy új Verne Gyula-könyvet. Igen, mi Verne Gyula (és nem Jules Verne) piros könyvein és barna kenyéren nevelkedtünk, és az egykori Unitárius Kollégiumban, az „Unitereknél” váltunk emberré. Tudós nevelők tanítottak emberségre, s ha néha dr. Árkossy Sándor, dr. Mikó Imre, dr. Heinrich László, dr. Ősz Dénes vagy dr. Váczy Margit nevét emlegeti a hálátlan utókor, büszkén mondja a 60 éve érettségizett 14 diák a 33-ból: tanítványaik voltunk. Fejér Miklós, „az oszi” az irodalom szeretetét, a hűséget oltotta belénk. És mi a sorsa a jó nevelőknek? A könyveknek? Ugyanaz. Az egyik a Csatornánál csákányol, a másik laboráns lesz egy kolozsvári üzemnél, a másik kis faluba ingázik… És kedvenc olvasmányaim? A Táborozás a Balatonnál című a kályhában landol, címlapján kis hajót építenek a cserkészek és leventék, árbócán háromszínű kis lobogó, ez minden bűne; Ignácz Rózsa: Anyanyelve magyar című munkája is tűzhalált szenved, de R. Haliburton puhakötésben megjelent munkája, a Varázscsizmában a föld körül is máglyára kerül, az utolsó orosz cár családjának kiirtását is leírta. (Hogy egy elefánt hátán átkelt az Alpokon Hannibál nyomában, az még megbocsátható volt, de az a fejezet, ahol egy védtelen család három gyerekkel együtt, ítélet nélkül a bolsik áldozata lett, az már nem.) Veszélyes volt ’45 után ilyen könyveket otthon tartani…
És a Sétatér elején, a Szamos partján megbúvó magyar színház, mennyi emlék, mennyi élmény, ahol tanárainkkal is találkoztunk, és nekik is ünnep volt az előadás, legjobb ruhájukat vették fel… 1953… általános gyász a népi demokráciákban, a társulat végre megint műsorra tűzi az Úri murit, s amikor (talán Márton János?) Csörgheő Csuli szerepében, sírva bejelenti, hogy „Megdöglött a nagy kan”, csak a kisgyerekek mernek kacagni… 1957 vagy 1958 szeptemberében évfolyamtársam színházba invitál, házigazdájának bérlete van, és nem mennek az előadásra. Megyünk, az Optimista tragédia a cím. A nézőtéren „becsengetés után” csak az első két sor telik meg, a padsorok között bevonul egy forradalmár tengerészcsapat, zászlót lengetve, vezeti őket a bőrkabátos komisszárnő, a színpadon megfordulnak, felnéznek az üres páholyok és hátsó széksorok felé, és kiáltják: Hogy ez a sok-sok ember ilyen boldog, az mind a mi munkánk, harcunk eredménye… A szünetben kollégám „köhögni” kezd, és kivezetem, az első gesztenyefa alatti padon kinevetjük magunkat, és megállapítjuk, hogy a nézők azok voltak, akik nem mertek otthon maradni és mi ketten. (Ha jól emlékszem, akkor H. Bisztray Mária, Bara Margit, Flóra Jenő, László Gerő, s mintha Dorián Ilona alkották a csapatot, többek között ők sem lehettek mindig „némaleventék, tacskók vagy lirkirályok…”, Júliák vagy Rómeók.) A zenés színpadot párhuzamosan hódítottuk meg, s a kezdet nem is lehetett más, mint Dunajevszkij: Szabad szél c. műve, a Duli-duli-duli-t sokáig énekeltük, igaz, csak szünetben, és az Ezért aztán leginkább, iszunk egy kis pálinkát c. valódi tengerészdal is sokáig volt „műsoron” a kisdiák-kórusban. (Pár éve egy tévéműsor szerkesztője mesélte, hogy Budapest felszabaDULÁSA után nem sokkal Kodály Zoltán találkozott a szovjet őrnagyi ruhában feszítő Dunajevszkijjel, és csodálkozva kérdezte: Dajcs, maga mit keres itt? (A Wikipédia nem igazolja ezt az anekdotát.)
A komoly, nehéz zene első darabja részemre a Hunyadi László volt, s amikor az első felvonás végén férfikórus énekelte a Meghalt a cselszövő, nem dúl már rút viszály (Allegro non tanto), akkor a 3-as páholyból jól láttuk, sokan felkapták fejüket az ismerős dallamra (ami később Hunyadi-induló néven is forgott). Otthon tudtam meg, hogy a SZER hetente csúfolódó versikét énekelt erre a dallamra, hallgatása pedig a rádióhoz hajolva, bezárt ajtók-ablakok mellett történt. (Azt már más mesélte, hogy 90 legelején ennél a dalnál a tömeg felállva, tapsolva énekelt a színészekkel együtt: „Meghalt a cselszövő…”) A 60. érettségi találkozó után taxi visz a Házsongárdi temető felé. Mondom a gépkocsivezetőnek, hogy ’56-ban végeztem a Brassaiban. Ő is ott végzett, mondja, de ő ’56-ban született. Íme, még egy ’56-os Kolozsváron.
Szathmáry János, Kolozsvár–Gyergyószentmiklós
Hargita Népe (Csíkszereda)

Hogyan teljesítenek a magyarul tanuló diákok az országos átlaghoz képest?
Először kutatták, hogy a magyarul tanulók teljesítménye hogyan viszonyul az országos átlaghoz. Nincs okunk az örömködésre, és ennek több oka is van.
Eddig sem az általános, sem pedig a középiskolát lezáró vizsgák eredményeiről nem készült olyan szintű átfogó elemzés az oktatás nyelve szempontjából Romániában, mint amilyet az RMDSZ zilahi kongresszusa előtt szervezett pedagógus fórumon bemutatott Barna Gergő szociológus. A magyar nyelvű oktatás versenyképessége Romániában című kutatásban a 2012 és 2016 között kisérettségiző, VIII. osztályos záróvizsgát tevő, illetve érettségiző, magyar oktatási rendszerben tanuló diákok teljesítményét hasonlították össze az országos átlaggal. Összesen megközelítőleg 796 ezer általános iskolával végző, illetve nagyjából 857 ezer középiskolai tanulmányait záró diák adatait összesítették. A magyarul tanuló diákok teljesítménye konstansan elmarad az átlagtól a kutatás eredményei szerint. A 8. osztályt elkezdő magyarul tanuló diákok átlagosan 4 százalékponttal maradnak el, míg az év végén szervezett országos értékelésen részt vevők 3 százalékponttal teljesítenek rosszabbul az átlagnál. És az is egyértelműen látszik a kutatásból, hogy 2012-2016 között egyre nagyobb a különbség az általános iskolát végzők között.
A kisérettségi tekintetében a legnagyobb különbség a román vizsga esetében tapasztalható: míg országosan 19 százalék az ötös osztályzatot el nem érők aránya, addig a magyarul tanulók 45 százaléka nem éri el ezt a jegyet. Míg a magyarul tanulók jegyének átlaga alig nagyobb a minimális átmenőnél (5,08), az országos átlag egy bő másfél jeggyel nagyobb (6,72). Matematikából szintén rosszabbul teljesítenek a magyarul tanuló diákok, 37 százalékuk nem éri el az 5-öst, míg az országos átlag 33 százalék. Az országos matematika átlagjegy 6,12, a magyarul tanuló nyolcadikosok matematika átlagjegye 5,8.
A Márton Jánossal és Kiss Tamással közösen készített kutatásban a magyar nyelven tanulók teljesítményét az oktatási minisztérium egyéni, tanulói szintű adatbázisa alapján összességében feldolgozták. Így a kutatóknak lehetőségük nyílt országos, megyei, települési, sőt iskolai szinten is leírni az eredményeket, illetve összehasonlítani a nem magyar nyelven tanulókéval. A felmérés rálátást biztosított a romániai magyar nyelvű oktatás struktúrájára, és az eredmények feldolgozásánál részletesen kitértek arra is, hogy az oktatás szerkezetén belül mely területen alul- vagy felülreprezentáltak a magyar diákok. A Kolozs megyei magyarul tanulók teljesítenek a legjobban, ha a magyarlakta megyéket nézzük, a vizsgált időszakban végig 80 százalék fölött volt a "sikerességi" mutatójuk.
Az derült ki, hogy a magyar tannyelven tanulók felülreprezentáltak a magas kockázati tényezőkkel rendelkező iskolákban, így ott, ahol alacsonyabb a tanárok képesítése (a legalább II. fokozati vizsgával rendelkező tanárok aránya országos szinten 66, a csak magyar iskolákban 60, a román-magyar vegyes iskolákban 64 százalék), ahol kisebb létszámúak az iskolák, illetve, ahol magas a romák aránya az intézményen belül. Az érettségin szintén gyengébben teljesítenek a magyarul tanuló diákok, a hivatalos átmenési arány országos átlaga 8 százalékponttal magasabb, mint a magyar tannyelvűek hivatalos átmenési aránya (az elmúlt öt évben). A sikerességi arányokat a végzős diákok számára vetítve már kisebb a magyarok hátránya, ami annak köszönhető, hogy a magyar diákok nagyobb arányban vesznek részt az érettségi vizsgák nyári szessziójában. A vizsgálat szerint a líceum utolsó osztályát elkezdők 49 százaléka érettségizett sikeresen első nekifutásra az elmúlt öt év átlagát tekintve, a magyar nyelven tanulók esetében ugyanez az arány 48 százalék.
Az érettségi tekintetében is a Kolozs megyei középiskolások teljesítenek a legjobban, a vizsgált 5 éves periódus hivatalos sikerességi aránya 83 százalék volt a megyében.
A magyar tannyelven tanulók elsősorban román írásbelin (32 százalék nem éri el az 5-öst az országos 14 százalékos átlaghoz képest, az átlagjegy 5,4 az országos 6,7-es átlaghoz képest). A kötelező tantárgy esetében sem matematikából (28 százalék), sem történelemből (4 százalék) nincs különbség az 5-öst el nem érők arányát tekintve, de a jegyek átlaga mindkét esetben pár tizeddel alacsonyabb a magyarul tanulók esetében, mint az országos szint. Választható tantárgyak esetén nincs releváns különbség, digitális tudásban a magyarul tanulók picit még jobbak is az országos átlagnál, viszont az idegen nyelvi kompetenciavizsgán ismét gyengébben szerepelnek: a magyarul tanulók 21 százaléka éri el a középszintet idegen nyelvből, szemben a 27 százalékos országos átlaggal.
A magyarul tanulók az eredmények település szerinti bontásában is elmaradnak az országos átlagtól, a 100 ezer lakos alatti településeken ráadásul jelentősek a különbségek, és csak a nagyvárosokban közelíti a magyarok eredménye az országos átlagot. Községekben a sikerességi arány 9,2 százalékponttal marad el az országos átlagtól, kisvárosokban 10,4 százalékponttal vagyunk gyengébbek, míg a 30-100 ezer lakos közötti közepes városokban 7,8 százalékpontos a különbség, míg a 100 ezer lakos feletti nagyvároson 2,4 százalékponttal sikertelenebbek a magyarul tanulók. Az elméleti szakirányok közül a természettudományi terület jelent kivételt, mert a magyar iskolásoknak itt jobb a sikerességi aránya, mint az átlagnak. A matematika-informatika osztályok sikeressége kevéssel (4,9 százalékpont) marad el, a társadalomtudományi osztályoknál már jelentősebb a különbség (8,3 százalékpont), míg a filológia osztályoknál már jelentős, 17,5 százalékpontos a lemaradás. A szakosztályok (a szaklíceumok végzősei vehetnek részt az érettségin, tehát azok, akik elvégzik a XII., illetve XIII. osztályt.) esetében a legnagyobbak a különbségek. A szolgáltatás profilú osztályokban országosan a sikeresen vizsgázók aránya 55,2 százalék, ezzel szemben a magyarul tanulók esetében 33 százalékos a sikeresség. Ez azt jelenti, hogy a magyarul tanulók 40 százalékkal teljesítenek gyengébben ezen a területen. A műszaki szakképzésben 54 százalékkal gyengébbek a magyarok, míg a természeti erőforrások és környezetvédelem területén 31 százalékkal. A vokacionális képzésben a sportosztályok esetében óriási a különbség, míg az országos sikerességi átlag 54,5 százalék, addig a magyar tannyelvű sportosztályok eredményessége 30,8 százalék. Az elmaradás 43 százalékos (vagy 23,7 százalékpontos). A művészeti, teológiai és pedagógiai profilú vokacionális képzés esetében nagyjából 20 százalék körüli hátrányban vannak a magyarok.
A szakemberek következtetései szerint a romániai vizsgarendszerben a diákok teljesítménye általában alacsony, de a vizsgált időszakban a magyar tannyelvű oktatás versenyképessége még ehhez képest is jelentősen és konstans módon az országos szint alatt marad. A román nyelvből és irodalomból elért eredmények számítanak kifejezetten kritikusnak, de matematikában és idegen nyelvben is jelentős a magyarok lemaradása. A magyar nyelv és irodalom vizsgán kívül a többi tantárgyból is csupán átlagosak az eredmények. Részben etnikai/nyelvi okai vannak a különbségeknek az értékelésük szerint, amin az alternatív tantervre való fokozatos áttérés segíthet, de a strukturális okok is jelentősek. Bizonyos profilok lemaradnak: elsősorban a szakoktatásban végzők, illetve a sport, pedagógia, filológiai, művészeti és teológiai osztályban tanulók teljesítménye is fokozottan gyengébb. A pedagógusok képzettsége, felkészültsége is alacsonyabb, mint az átlag, és ehhez jön hozzá a kis létszámú iskolák nagyobb aránya, ahol nem igazán alakul ki versenyhelyzet, ami serkentené a fejlődést. A magyar anyanyelvű romák felzárkóztatásának hiányosságai is hozzájárulnak a gyengébb eredményekhez. De társadalmi okai is vannak a lemaradásnak, például ilyen a kedvezőtlen területi megoszlás, azaz az erdélyi magyarság jelentős része gazdaságilag periférikus területeken koncentrálódik, tehát már emiatt hátrányból indul, illetve az is hozzájön, hogy általában a magyarok gyengébb társadalmi pozíciókkal rendelkeznek. A kutatás a folyamat veszélyeire is felhívja a figyelmet. Egyéni szinten a beszűkölő továbbtanulási és munkaerő-piaci lehetőségek veszélyeztetnek, ami egyben az egyenlőtlenségek újratermelődését is eredményezné. Társadalmi szinten pedig tovább gyengülhetnek az erdélyi magyarok pozíciói, amennyiben nem sikerül javítani a magyar oktatás minőségén, versenyképességén. Transindex.ro

„Nem iskolák, hanem a kisebbségi magyar oktatás van veszélyben”
A magyar kisebbségi oktatás helyzetéről és főleg jövőjéről beszélgettek Tusványoson, egy oktatási panelen.
A kisebbségi oktatás veszélyeztetett, attól függetlenül, hogy tömbvidékről vagy szórványról van szó, hiszen a többségi társadalomnak nem az az érdeke, hogy minél több segítséget nyújtson a kisebbségi oktatás fennmaradásához, már csak abból az egyszerű logikából kiindulva sem, hogy a kisebbségi oktatás többletköltséggel jár – elég csak a magasabb fejkvótára vagy a kisebbség nyelvén írt tankönyvek kiadására fordított összegekre gondolni. Ez nem jelenti azt, hogy az illető kisebbség nem találhatja meg azokat az alternatív módszereket, amelyekkel a saját kisebbségi oktatásán javíthat, és messze hatékonyabb a folyamat, ha ebbe az anyaország pénzügyi, morális és nemzetközi színtéren politikai támaszt is nyújt - így foglalható össze az a panelbeszélgetés, amelyen oktatásügyi szakértők arra keresték a választ, hogy a magyar iskolákat a létszámcsökkenés és/vagy a stratégia hiánya veszélyezteti inkább. A Tusványos második napján tartott beszélgetést Csíky Csengele, a Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottságának szóvivője moderálta, aki magával hozta az iskola díszegyenruhájába öltözött kisfiát is, hogy mindenkit emlékeztessen: az iskola ellehetetlenítésével igazi, hús-vér gyerekek jövője forog kockán. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója szerint hiányzik egy oktatáskutató intézet, vagy egyéb keretek, fórumok, amelyek szakmai támaszt nyújthatnának az erdélyi magyar pedagógustársadalomnak.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke egyetértett azzal, hogy hiányzik a háttérintézményi rendszer, amely segítené a szakmai munkát, amit ad-hoc jelleggel összehívott csoportok próbálnak pótolni, azonban nem sok sikerrel. Az oktatáskutató intézet hiányát felvető véleményre reflektálva Burus-Siklódi Botond úgy vélekedett rendszerszintű hiányosságok vannak, az oktatással kapcsolatos teendők megosztásával vannak gondok. Mint kifejtette, a romániai magyar oktatás ügyét számos szinten képviselik politikusok, oktatási szakemberek, kezdve az erdélyi magyar törvényhozókkal, magyar személy által vezetett kisebbségi oktatásért felelő államtitkársággal, tanfelügyelőség szintjén működő kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelőkkel, és a civil szférában tevékenykedő szervezetek, személyek sokaságával befejezve. Ezeknek a szinteknek – oktatáspolitika, oktatásirányítás és a civil szervezetek – a koordinációját meg kell oldani a magyar oktatás felzárkóztatása és az iskolák veszélyeztetettsége csökkentése érdekében. Viszont szerinte nem világos, hogy ezt a koordinációs munkát kinek kellene irányítani. Erdei Ildikó szerint nem lehet rendszerről beszélni ott, ahol nem tudni, hogy kinél van a döntés joga. A Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János és Toró Tibor által készített tanulmánykötet, a Iskolák veszélyben című tanulmányban számos javaslat létezik arról, hogy mit kellene tenni, tehát a stratégiák léteznek, nem kell kitalálni őket. Viszont ezidáig nem történt semmi a tanulmányok eredményeivel, mert a makroszintű döntéshozatal és a koordináció hiányzik. Burus-Siklódi Botond szerint sem a stratégia hiányzik, sokkal inkább a kivitelezés, a nyomon követés és a számonkérés mechanizmusai nem épültek ki. Orosz Ildikó, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint nem szabad elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az állami, tehát többségi oktatási rendszernek az alrésze a kisebbségi oktatás, aminek fenntartásához és működtetéséhez a többségi hatalom adja az eszközöket. A kisebbségi oktatásszervezők mozgástere ilyen értelemben korlátozott, hiszen egy rendszerszintű problémát nem fognak tudni kisebbségi közösségként megoldani. Sikereket akkor érhetnek el, ha alternatív megoldásokban gondolkodnak, amely vonzóbbá teszi a magyar oktatást a szülők számára. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség képviseletében vesz részt a kerekasztalon, ő elsősorban a szervezetnek azt a jó gyakorlatát mutatta be, amellyel a Kárpát-medencében segítik a magyar vagy vegyes családból származó gyerekek magyar tannyelvű intézményekbe való beiskolázását. A gyerekeket születésüktől fogva nyomon követik, tartják a kapcsolatot a szülőkkel magyar iskolaválasztásra buzdítva őket. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, volt főtanfelügyelő szerint a folyton változó oktatásra vonatkozó törvényekkel van a baj, a kiszámíthatatlanságuk és ellentmondásosságuk vezet olyan helyzet kialakulásához, mint amelyben most van a marosvásárhelyi katolikus iskola. A másik nagy probléma, hogy az oktatási hálózatot a rendelkezésre álló pénzügyi kerethez szabják. Éppen ezért önkormányzatok megerősítésében látná a megoldást, amelyek képesek fenntartani iskoláikat. Emellett az oktatási törvénykezés szintjén kellenek olyan egész, koherens és legalább középtávon megváltoztathatatlan törvények, amelyek által kiszámíthatóvá válik a rendszer. A megoldás az önkormányzat megerősítésében van, bővíteni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a helységek fenntarthatják a saját közoktatásukat. Egy decentralizált rendszerben kellene megoldani az oktatást, azok a hátrányos helyzetű települések lehetnének kivételek, ahol a kormányzati beavatkozás nélkül nem lehetne fenntartani a közoktatást. Burus-Siklódi Botond úgy vélte, a demográfiai mutatók, a migráció, az asszimiláció a fő problémák. A szakmának is felelőssége, hogy olyan minőségi oktatási intézményeket működtessen, amelyek odacsábítják a tétovázó szülőket is, és egyértelművé teszik azt, hogy érdemes magyar oktatásban részesíteniük a gyerekeiket. Erdei Ildikó szerint szórványban és tömbmagyar vidékeken egyaránt arra kell törekedni, hogy minél több gyerek magyar iskolába járjon. Szórványban pedig fontos arra is figyelni, hogy ne csak az iskola nyelve legyen a magyar. Szerinte jó lenne, ha sikertörténetek bemutatása is téma lenne a médiában, nem csak a kudarcok, amint az az érettségi eredmények esetében történt. A pályát vonzóvá kell tenni a magyar pedagógusok számára, ehhez a státusuk megerősítésére és a munkájuk erkölcsi elismerésére is gondot kell fordítani. Andrási Benedek unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadója, volt iskolaigazgató arra a kérdésre kereste a választ, hogy kinek lenne a tiszte a koordinációs munka felvállalása. Szerinte erre az RMPSZ lenne alkalmas, hiszen neki az összes szóba jöhető döntéshozóval vannak kapcsolatai: az erdélyi magyar politikummal, a magyar kormánnyal, a pedagógusokkal, szülőkkel, oktatáspolitikai szakemberekkel és rendezvényei azok, amelyek keretében minden szereplő egy asztalhoz szokott ülni. Csíky Csengele azt javasolta, hogy a beszélgetés résztvevői 2-3 pontban fogalmazzanak meg olyan célkitűzéseket, amelyek a kerekasztal lejártával meg lehetne valósítani, hiszen a beszéden túl konkrét cselekedetekre van szükség.
Kertész Melinda / Transindex.ro