Megjelent a 700. Helikon
A Kolozsvári Helikon folyóirat legfrissebb, 700. lapszáma az idén 700 éves Kolozsvár előtt tiszteleg. A vezércikket Karácsonyi Zsolt jegyzi, Portik Blénessy Ágota interjúját az idén 70 éves Kovács András művészettörténésszel Pomogáts Béla az Erdélyi Helikonról szóló szövege követi.
Kolozsvárról szóló verseket Király László, André Ferenc, László Noémi, Horváth Benji, Papp Attila Zsolt és Jancsik Pál, prózát Márton Evelin közöl. Selyem Zsuzsa Esterházy Péterre emlékezik, Szőcs István, Gaal György és Bokor Zsuzsa tanulmányt közölnek. A fiatal irodalom Pavilon 420 rovatát – ahol Richard Siken és Ştefan Baghiu versei, valamint Jánosi Vivien és Szabó Attila novellái olvashatók – Székely Ian munkái illusztrálják.
A Kinematográfban Szántai János Kolozsvár filmtörténetéről, a Theátrumban Bartha Katalin Ágnes Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznőről ír, kritikát Demeter Zsuzsa Gaal György Születtek Kolozsvárt című kötetéről, Biró Annamária pedig Lukáts István 19. századi költő verseinek legfrissebb kiadásáról közöl, a Fülszövegben Molnár Zsófia Kozma Dezső Irodalmunk útjain – Erdélyben és Manas Teodor Mert gyűlölik egymást című köteteiről, az Amplitudóban Jakabffy Tamás Fischer Ivánról ír.
Csillag István és Vincze Ferenc képregényének címe: 700. lapszám. A lapszám oldalait Soó Zöld Margit a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállításának anyaga illusztrálja, melyről Portik Blénessy Ágota közöl méltatást az Artefaktumban.
Krónika (Kolozsvár)

Márton Evelint díjazták a Gyergyószárhegyi írótáborban
Kimondottan női irodalomról csak úgy beszélhetünk, amennyiben férfi irodalom is létezik – nagyjából ez volt a végkövetkeztetése a 10. Szárhegyi Írótábornak, amelyet Nők az irodalomban – Női irodalom? címmel szerveztek meg.
A kétévente megszervezett tábor Csiki László-díját ezúttal Márton Evelinnek ítélte oda a szakmai zsűri Szalamandrák éjszakái című, a Csíkszeredai Bookart Kiadónál 2015-ben megjelent regényéért. Márton Evelin a negyedik Csiki László-díjas író, eddig Karácsonyi Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Papp Attila Zsolt kapta meg az elismerést.
A Gyergyószárhegyi tanácskozáson – amelyet a Lázár-kastály rendezetlen helyzete miatt ezúttal az időközben felújított szecessziós művelődési házban tartottak – elsőként Balla Zsófia tartott előadást. Rögtön az elején leszögezte, el kell különíteni a női irodalom, illetve nőies irodalom kifejezéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy nem létezik női irodalom, csak egyes szerzők vannak, a megnevezés inkább arra vonatkozik, hogy az egyes történelmi korokban milyen volt a nők helyzete, mennyire voltak kiszolgáltatottak, mellőzöttek az irodalmi életben. Balla azt is felvetette, talán a férfiak tudnak igazán a női olvasóknak írni, a nők pedig a férfiaknak, a témáik azonban ugyanazok.
Kozma Mária író, a Csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó főszerkesztője felidézte, amikor kezdő író korában először ment be a Napsugár szerkesztőségébe, Fodor Sándor és Kányádi Sándor már az elején leszögezték, hogy „az írás férfimunka” – igaz ezt nem feltétlenül arra értették, hogy csak férfiak művelhetik, inkább arra, hogy keményen kell dolgoznia egy reménybeli írónak.
Azt viszont több jelen lévő írónő is leszögezte, hogy az előző rendszerben nagyon patriarchális berendezkedésű volt az irodalmi életünk, sőt talán még most is az, legalábbis ha megnézzük az irodalmi lapok szerkesztőségeinek összetételét.
Az irodalomtudósi és írói minőségében meghívott Egyed Emese Demeter Zsuzsa kérdéseire válaszolva felhívta a figyelmet, hogy a korábbi történelmi korszakokban született írásokról nem minden esetben tudható pontosan, hogy ki a szerző, könnyen előfordulhat, hogy egyes női szerzőknek tulajdonított szövegeket valójában férfiak írták és fordítva.
Láng Orsolyát Adorjáni Anna faggatta főként első, Tejszobor című prózakötetéről – amellyel Láng is versenyben volt egyébként a Csiki László-díjért. A szerző úgy fogalmazott, a kötetben a múlandóságról akart beszélni, elsősorban az emlékezésről, a cím, a múlandó anyagból való szoboröntés arra utal, milyen képlékeny saját emlékezetünk. Az is kiderült azonban, hogy Láng több művészeti ággal foglalkozik, könyvét például a saját grafikái illusztrálják, jelenleg egy versesköteten dolgozik, illetve diplomafilmjén, egy rajzos animáción.
László Noémi sem különítené el a női irodalmat, szerinte egy férfi szerzőnek is lehetnek „nőiesek” az írásai és fordítva. Márton Evelin és Vida Gábor beszélgetés helyett egy írói játékkal illusztrálták, mennyire nem létezik női vagy férfi irodalom. Négykezes novellafüzérüket olvasták fel, amelynek egyes részeit egymás írásait folytatva írták, de csak a végén vallották be, hogy nem a saját, hanem egymás szövegeit szólaltatták meg, Vida szerint „jól átverve” a jelenlévőket, akiknek fel sem tűnt a „szerepcsere”. A jelenlévők abban is megegyeztek, hogy a következő Szárhegyi Írótábor témája a férfiirodalom lesz.
Varga László |
Krónika (Kolozsvár)

E-MIL irodalmi est Márton Evelinnel
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet – a magyar–román fordítói programok mellett – rendszeresen szervez irodalmi esteket, melyeket egy-egy írószervezettel együttműködésben valósít meg. Az elmúlt években ilyen volt a Magyar Írószövetséggel közösen havi rendszerességgel megvalósult irodalmi szalon, vagy a Román Irodalmi Múzeummal közös programjaink. Később Határátlépések címmel olyan sorozatot indítottunk, melynek során meghívottjaink az egyetemes magyar irodalom olyan alkotói voltak, akik egyszerre több kultúrában is otthonosan mozognak (magyar–román, magyar–szlovák, magyar–zsidó), élethelyzetükből és művészi hitvallásukból fakadóan naponta lépnek át nyelvi, kulturális és földrajzi határokon. Az identitás, az irodalom nyelvhez kötöttsége különösen fontos és érdekes témák egy olyan környezetben, mint Bukarest, egy olyan közönség számára, ahol sok többnyelvű, kettős identitású értelmiségi van jelen. Hasonlónak mondható a Balassi Intézet márkanevévé vált Donau Lounge projekt romániai könyvvásárokon való bemutatása is, amelynek célja a Duna menti kultúra és irodalom népszerűsítése, közös pontok felfedezése. Ezen sorozatok célja a magyar irodalom román közegben történő bemutatása.
2016 őszén az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen új sorozatot indítottunk E-MIL estek Bukarestben címmel, melynek során Erdélyhez köthető irodalmárok lépnek a román főváros közönsége elé, s ezáltal transzszilvanizmusukról vallanak. A sorozat második estjére október 19-én, szerdán 19 órától kerül sor a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben, ezen alkalommal Márton Evelin lesz vendégünk, beszélgetőtársa pedig Vida Gábor.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt közel másfél évtizedben a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább hét ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát.
Márton Evelin Kolozsváron született, történelem-művészettörténet szakon végzett a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen. A Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa. Kötetei: Bonjour Leibowitz, Macskaméz, Papírszív, Szalamandrák éjszakái. 2010- ben Látó-nívódíjas, 2010–2011-ben a Communitas Alapítvány ösztöndíjasa volt. Jelenleg Kolozsváron él. Önmagát „sok hazával rendelkező vándoríró"-nak tartja. A csíkszeredai Bookart Kiadónál megjelent legutóbbi könyvéről, a Szalamandrák éjszakáiról is beszélget vele Vida Gábor.
„Zaklatott női meg férfisorsok, a harmadik évezred eleje, a felnőtté válás gyötrelmei, az eszmélkedés extázisa, a szerelem és a barátság útvesztői, háromszögek, találkozások és menekülések, szex, drog és alkohol egy multikulturális Romániában, ahol monomániák szabják meg a létezés tapintható keretét, Erdély, Bukarest és a Fekete-tenger, a világ tágassága, mert ez az otthon, és a bezártság nyomasztó élménye, mert ilyen is az otthon, amelyből a szalamandrák menekülnek, és amely nélkül nem tudnak élni, mert alapvetően életképtelen lények, és mi kedveljük őket, valahol mind szalamandrák vagyunk, színesek, szürkék meg albínók, de éjszaka ez sokkal ijesztőbb."
Kósa András László igazgató Népújság (Marosvásárhely)

A hazám a nyelv (Márton Evelin könyvbemutatója)
Hangulatos, sziporkázó szerzői estet élvezhettek azok a kíváncsiak, akik a szombat délutánjukat a Teinben töltötték: Szonda Szabolcs ezúttal is értő és értelmező irányítójának bizonyult a beszélgetésnek, olykor provokáló, olykor rásegítő kérdéseire pedig az est meghívottja, Márton Evelin író érzékenyen, őszintén reagált, felfedve nemcsak műhelytitkait, hanem egyéniségének rejtettebb, talán csak a hozzá nagyon közel állók számára ismerős oldalait is.
Márton Evelin sajátos viszonyulását a haza meghatározásához ismernie kellett Szonda Szabolcsnak, hiszen nem ok nélkül indította azzal a beszélgetést: fontos-e a földrajzi hely az alkotónak? A Kolozsváron született, 11 évig Bukarestben élt, majd szülővárosába visszatért Márton Evelin elmondta, a kincses városban mai napig turistának érzi magát. „A hazám a nyelv, bárhová vihetem magammal, hiszen bennem van” – fogalmazta meg. Ez a viszonyulás lehet az oka annak is, hogy nem tartozik semelyik irodalmi műhelyhez, amolyan magányos farkasként járja útját. A sajátságosság jellemző műveire is, „összes könyveim összefüggő történetek, nem tudom eltenni egy hősömet láb alól egy novellában, mert később újra feléled” – mondta.
Első kötete, a Magyarországon megjelent Bonjour Leibowitz Erdélyben kevéssé ismert, egy recenzió mégis megjelent róla a Látóban, azt követően kért tőle szöveget a marosvásárhelyi irodalmi folyóirat – idézte fel indulását. Írásai keményen fanyar humorral telítettek, de tele vannak feszültséggel is, mert „az a jó szöveg, ami meg tud mozgatni, és ehhez kell a feszültség” – oldásnak meg a humor. Hősei sokat filozofálnak, mert „mi, kelet-európaiak ilyen filozofálgató emberek vagyunk, az igazi gyöngyszemek a kocsmákban születnek, ezek sokkal közelebb állnak az igazi emberi filozófiához, mint amit a teoretikusok megfogalmaznak”.
Negyedik kötete, a Szalamandrák éjszakái magyarul írt román/romániai könyv, hősei vegyes házasságban élnek, közös nyelvük a román. Márton Evelin nem titkolhatja, „bizonyos pontokon teljesen azonos velem a főhős“, következésképp a történet is kicsit önéletrajzi, de inkább korrajz, mondta. Könyvei hőseinek többnyire furcsa neveket ad, de így van ezzel az életben is: „amikor megismerek valakit, kell neki adnom egy másik nevet, ami leírja számomra azt az embert”. És hogy miként születnek történetei? „Sokszor megálmodok egy képet, egy filmkockát, amit aztán folytatok az írásban” – mondta, és ezt érdekes módon valósítja meg: előbb születik meg a leendő szöveg címe, arra „húzza rá” a történetet. És ha valaki azt hinné, ez bizony nehéz munka, hát téved: Márton Evelin számára „az alkotás nem szenvedés, sőt”.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

"Ennek a vásárnak lelke van"
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

Erdélyi magyar kortárs írók román nyelvű antológiáját mutatják be
Erdélyi magyar kortárs írók prózáját tartalmazó román nyelvű antológiát mutat be szombaton a Román Kulturális Intézet (ICR) a bukaresti Gaudeamus Könyvvásáron.
Nagy Mihály Zoltán, az ICR alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a kötet az ICR és a Balassi Intézet bukaresti központja közötti együttműködésnek köszönhetően jött létre, hiszen két műfordítói műhelyt szerveztek (egyet Romániában, egy másikat Magyarországon), amelyeknek témája a román–magyar, illetve a magyar–román műfordítás volt. Ennek a közös programnak a célja, hogy kineveljenek egy új fiatal műfordítói nemzedéket, az elmúlt két évtizedben ugyanis meglehetősen kevés magyar kortárs irodalmi alkotást ültettek át románra, erdélyi magyar írók munkáit pedig szinte egyáltalán nem. Ez a hiány az után keletkezett, hogy a rendszerváltozás után privatizált, egykori állami kisebbségi könyvkiadó, a Kriterion már nem tudja vállalni ezt a „kultúra- és irodalomközvetítő” feladatot. A Singuratate gonflabila (Felfújható magány) című „hiánypótló” antológia E. Ferencz Judit bukaresti újságíró és műfordító javaslata alapján, az ő kitartó munkájának köszönhetően jött létre – mondta az intézet alelnöke. A kötet Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc írásaiból tartalmaz részleteket. Az írók között olyanok is vannak, akik jelenleg Magyarországon élnek, de Erdélyből származnak és munkásságukat is meghatározza az erdélyiség. Az alelnök szerint azért válogattak így, mert azt akarták, hogy az irodalom regionalitása is megjelenítődjön a kötetben. Nagy Mihály Zoltán elmondta, az ICR a Simona Sora román írónő által vezetett könyvkiadói részlegén keresztül törekedett az elmúlt három évben arra, hogy megismertesse a térségbeli országok irodalmát a román közönséggel. Hangsúlyozta, korábban magyar vonatkozású könyv soha nem jelent meg az ICR-nél, ehhez képest az idén három ilyen is napvilágot látott. Az említett antológia mellett Tompa Gábor kolozsvári rendezőnek az elmúlt tíz évben színpadra állított előadásait bemutató kötet, valamint a nagyváradi Tibor Ernő festőművészről szóló átfogó monográfia jelent meg a kulturális intézet gondozásában. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy ez a három kötet segít abban, hogy az ICR és a román közönség még nyitottabbá váljon a magyar és általában a romániai kisebbségek kultúrája iránt.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar írók románul
Erdélyi magyar kortárs írók prózáját tartalmazó román nyelvű antológiát mutat be ma a Román Kulturális Intézet (RKI) Románia legnagyobb könyvvásárán, a bukaresti Gaudeamuson.
A kötet az RKI és a Balassi Intézet bukaresti központja közötti együttműködésnek köszönhetően jött létre. Két műfordítói műhelyt szerveztek (egyet Romániában, egy másikat Magyarországon), amelyeknek témája a román–magyar, illetve a magyar–román műfordítás volt. Ennek a közös programnak a célja, hogy kineveljenek egy új fiatal műfordítói nemzedéket, hiszen az elmúlt két évtizedben meglehetősen kevés magyar kortárs irodalmi alkotást ültettek át románra, erdélyi magyar írók munkáit pedig szinte egyáltalán nem – nyilatkozta Nagy Mihály Zoltán, az RKI alelnöke. A Singurătate gonflabilă (Felfújható magány) című antológia E. Ferencz Judit bukaresti újságíró és műfordító javaslata alapján, az ő kitartó munkájának köszönhetően jött létre – tette hozzá. A kötet Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc írásaiból tartalmaz részleteket.
Korábban magyar vonatkozású könyv nem jelent meg az RKI-nél, ehhez képest az idén három. Az említett antológia mellett Tompa Gábor kolozsvári rendezőnek az elmúlt tíz évben színpadra állított előadásait bemutató kötet, valamint a nagyváradi Tibor Ernő festőművészről szóló átfogó monográfia.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat adományoztak Kolozsváron
Márton Evelin írónak, Berszán Zsolt képzőművésznek és Csíky Boldizsár Tamás zongoraművésznek adták át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat vasárnap Kolozsváron a magyar kultúra napján – számol be Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n. 
Márton Evelin író, Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész és Berszán Zsolt képzőművész
Az RMDSZ a tavalyi évhez hasonlóan idén is három kategóriában osztotta ki az elismeréseket: irodalom, képzőművészet és előadóművészet terén. A politikai alakulat 5 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a magyar kultúra napján díjazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak.
A gálán Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke méltatta a díjazottakat. Kiemelte, ha nem tudunk újabb értékeket teremteni, nincs jövőnk Erdélyben. „Vannak köztünk olyanok, akik az örökkévalóságnak alkotnak, ezek az alkotások pedig rólunk szólnak. Identitásunk alapja az, hogy a nép, amely képes újat teremteni, él és megmarad” – mondta Hegedüs Csilla.
Márton Evelin munkásságát Vida Gábor író méltatta, mint fogalmazott, ez a próza szókimondó, nem mesterkélt a nyelvezete és nem beszél rébuszokban. „Pontos, finom, tapintatos, nem általánosít, aki olvassa, meg fogja érteni, mert pontosan így élünk” – mondta Vida. Széplaki Gerda esztéta méltatását Berszán Zsoltról Laczkó Vass Róbert színművész olvasta fel. „Berszán művészete arra »kér«, hogy nézzünk szembe végességünkkel és az ebből fakadó felelősséggel” – hangzott el az értékelésben. Csíky Boldizsár Tamás zongoraművészt Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök méltatta. Rámutatott, Csíky méltó hordozója és terjesztője az erdélyi magyar kultúrának, örökölt tehetségét kötelességének érezte tovább kamatoztatni – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A Magyar Kultúra Napja
Tegnap este az Aradi Kamaraszínházban, nemzeti imánk közös megszólaltatásával indult az a nagyszabású ünnepi rendezvény, amelyen Ujj János laudációját követően Czsziter Kálmán építőmérnöknek, majd Réhon József méltatását követően a Piroska-házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak is átadták a Kölcsey-díjat. A Vox Angelis vonósnégyes és Kászoni Annamária szólóénekével színesített programra következő lapszámunkban bővebben visszatérünk.
A Temesvári Millenniumi templomban
Temes – Tegnap, a temesvári Millenniumi Római Katolikus Templomban 11.30 órától megtartott szentmisén ft. Tamán Zoltán káplán megemlékezett a Magyar Kultúra Napjáról, amely alkalomból a nemzetünk egységéért való imára szólította a fel a híveket. A lélekemelő szertartás végén Dumitresc Emil kántor orgonazenéjére együtt elénekelték nemzeti imánk első szakaszát, a további szakaszokat nagy átéléssel szavalta el Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör vezetője. (b)
Ötödször adták át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat
A magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. Vasárnap, január 22-én a kolozsvári sétatéri Kaszinó épületében az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjátadón a Szövetség idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltatott: irodalom kategóriában Márton Evelin írónőt, képzőművészeti tevékenységéért Berszán Zsoltot, az előadóművészet terén pedig Csíky Boldizsár Tamás zongoraművészt.
Nyugati Jelen (Arad)

Emberi létünkkel egyenértékű az erdélyi magyar kortárs kultúra
Ötödik alkalommal adta át az RMDSZ az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért Díjat
Kolozsváron a sétatéri Kaszinó épületében immár ötödik alkalommal került sor vasárnap az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért ünnepélyes díjátadójára. A magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan művészeket szokott méltatni több művészeti kategóriában, akik munkásságukkal illetve alkotásaikkal kiemelt módon hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megismertetéséhez és átörökítéséhez. Idén irodalom kategóriában Márton Evelin írónő, képzőművészeti tevékenységéért Berszán Zsolt, az előadóművészet terén pedig Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész vehette át a díjat Hegedüs Csillától, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökétől. Az a nép él és marad meg, amely alkot és képes újat teremteni; erdélyi identitásunk alapja a kultúra, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt – fogalmazott megnyitó beszédében Hegedüs Csilla. Az ünnepséget Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista Kolozsvár-film című szerzői és előadóestje zárta.
Ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke rámutatott annak fontosságára, hogy az erdélyi magyar emberek megtanulják észrevenni a körülöttük levő és napról napra megteremtődő világot, és emellett odafigyeljenek azokra is, akiknek ez köszönhető. „Ma tisztelettel adózunk mindazoknak, akik a múltban értékeket teremtettek, azoknak, akik a mai napig éltetik hagyományainkat. Ez erdélyi magyar identitásunk egyik legfontosabb alapja. De ha a világunk itt megállna, ha nem tudunk újabb és újabb értéket teremteni, akkor nincs jövőnk Erdélyben, csak múltunk. A kultúra nem múzeum, hanem eleven szövet. Ha nem bővül, nem gazdagodik, akkor elpusztul.” Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen közösség semfosztható meg kultúrájától, hiszen az folyamatosan reflektál a társadalomra, görbe tükröt állít elé, és akkor, amikor az eltévedni készül, visszatereli a helyes útra. A kultúra a legerősebb fegyverünk, a legnehezebb időkben pedig az erdélyi társadalom szócsöve: „A kultúra a társadalom legharsányabb bírája, nekünk, politikusoknak pedig a legkeményebb kritikusunk, és ez így van rendjén. A művészet egy állandó zsűri az erdélyi magyar közösség életében.”
Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, hogy közösségünk számára az erdélyi magyar kortárs kultúra egyenértékű az emberi léttel: „Ez a garanciája annak, hogy itthon, Erdélyben tudunk újat teremteni. Ez identitásunk alapja, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt, ahogy évszázadokon át tette a világgal. Mert az a nép, amely képes újat teremteni, él és megmarad.” Kiemelte: egy közösség akkor, amikor kiosztja díjait, olyan művészek munkáját segíti, akik valóban maradandót tudnak alkotni. A díjkiosztás ugyanakkor elismerés, továbbá olyan „megújuló, élni akaró, alkotó, értéket teremtő közösség képét vetítik elénk, ahol vannak művészek, akik a szabadság érzetét adják, akik rádöbbentenek arra, hogy a világunk más, mint ahogy azt mi nap mint nap látjuk magunk körül. Több és szabadabb annál” – mondta értékelő beszédében.
Hegedüs Csilla szerint a kortárs művészek gyakran – az egyénnel ellentétben – eltérő módon látják a világot, és rádöbbentenek kicsinységünkre, de nagyságunkra is: „Nekünk, politikusoknak gyakran a leegyszerűsített, kézzelfogható valóságok kellenek. Ezért meg kell hallanunk azoknak a szavát, akik alkotnak, és oda kell figyelnünk rá akkor is, amikor görbe tükröt tartanak elénk. Az a dolgunk, hogy támogassuk őket, mert ők azok, akik az értékeket megteremtik. Nekünk, a mának, és gyermekeinknek, a holnapnak. Azokat az értékeket, amelyeket nem vehet már el tőlünk senki.”
Összegzésként kiemelte: azok, akik alkotnak, napról napra újra megteremtik az erdélyi magyar identitást, újragondolják, újraértelmezik azt. Mindezt pedig úgy teszik, hogy újabb és újabb ablakokat nyitnak a világra – nem elszigetelnek, hanem megmutatják a világnak, hogy egy szabad, értékeket teremtő közösség az erdélyi magyar közösség: „a mai díjazottjaink miatt bízunk magunkban, bízunk Erdélyben, abban a bölcsőben, ahol mai napig értékeket teremtünk.” Az alábbiakban közöljük az ünnepségen elhangzott laudációkat. A díjazottakat méltatta: Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Széplaky Gerda esztéta, Vida Gábor író
Itthon gyümölcsöztetni az itthon tanultakat
Csíky Boldizsár Tamás méltatása
Nemcsak emlékezünk, hanem lényegében számbavétel is történik ezen a napon: ismerjük-e azokat a művészeket és tudósokat, a reáliák művelését is magas szinten folytató szakembereket, akik ezen a kultúrán nőttek föl, és az egyetemes kultúra asztalára elhelyezték a magukból kipréselt szellemi értéket.
Talán ezek a január 22-i megállások segítenek abban, hogy felhívják értékeinkre a figyelmünket. Nemcsak arra, amit sikerült megőrizni évszázadok, évezredek alatt, ápolni és gazdagítani, hanem amit tovább is kell adni az utánunk jövőknek. Bizonyára a jelölő bizottságnak nem volt könnyű dolga megtalálni azokat a személyeket, akik különböző területeken, magas művészi szinten folytatják tevékenységüket itt Erdélyben, ahol nem mindig optimálisak a lehetőségek szellemi kincseink felszínre hozásában.
Megvallom, meglepődtem, amikor Csíky Boldizsár megkért, hogy a díj átadásakor mondandó laudációt elvállalnám-e. Elég régóta ismerjük egymást, szeretek hangversenyre járni, muzsikát hallgatni, sokszor adódott alkalom csendes baráti beszélgetésekre és úgy éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő személy, aki fel tudná sorolni érdemeit, méltó módon méltatni tevékenységét, életművét. De mindezek ellenére igent mondtam és megtiszteltetésnek vettem.
Ifj. Csíky Boldizsár már születésétől kezdve életpályája meghatározója volt. Édesapja kiváló jelenkori magyar zeneszerző Marosvásárhelyen, aki művészeti titkára, majd később igazgatója volt a filharmóniának. Édesanyja hosszú ideig a marosvásárhelyi színház ünnepelt művésznője. Apai nagyapja nagy műveltségű lelkésze volt a marosvásárhelyi vártemplomnak. Felmenői példája nagyban hozzájárult életfilozófiájának, munkamoráljának kialakulásában, ahhoz, hogy örökölt tehetségét magára kötelezőnek érezte és kitartó szorgalommal fejlesztette. Életfelfogásának fontos része, hogy amit itthon tanult, azt gyümölcsöztesse is itthon. Vallotta is, hogy ahol megengedte Isten, hogy a világot meglássa, azt a helyet és azt a kiszabott időt meg kell tölteni tartalmas élettel. Ez a belső meggyőződés adott erőt, hogy a csábításoknak ellent tudjon állni. Ifj. Csíky Boldizsár értelmezésében ez azt is jelenti, hogy a számára meghatározott, valamint saját erejéből elért területeken a legmagasabb célokért és eredményekért dolgozzék.
Különleges zenei tehetségére már kora gyermekkorától kezdve felfigyeltek. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban Szőnyi Mártánál és Ávéd Silló Évánál tanult, majd a Kolozsvári Zeneakadémián folytatta tanulmányait Ileana Prada és Dana Borşan művésztanárnőknél, zeneszerzést Hans Peter Türk professzornál tanult. 1991-ben mesterkurzuson vett részt Jandó Jenőnél a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1992-ben Lübeckbe kapott ösztöndíjat Lev Naumov osztályába. 1993–1997 között Walter Kraft müncheni mesterkurzusain vesz részt. Egyetemistaként öt hazai előadói versenyt nyer meg. 2000-ben számtalan hangverseny után (átlagosan évi 40 koncert) a Münchener Musikseminar állandó szólistájának fogadja. Előadóművészi pályája során eddig több mint 800 koncertet tartott itthon, valamint Ausztria, Anglia, Bulgária, Svájc, Németország, Olaszország, Ukrajna, Magyarország, Csehország, Egyesült Államok és Japán jelentős zenei központjaiban. Jelenleg a Kolozsvári Zeneakadémia egyetemi tanára, a zongora tanszék professzora. Koncertezett a bukaresti Atheneum valamint a palota nagytermében, hazánk valamennyi filharmónia zenekarában Jászvásártól Aradig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig. Koncertezett a Moszkvai Zeneakadémián, Münchenben, Düsseldorfba, Európa fontosabb zenei központjaiban: Bécs, Budapest, Róma, Velence, Párizs.
Csíky Boldizsár koncertrepertoárja széles ívben öleli fel a zongorairodalom reprezentatív alkotásait a barokk stílusidőszaktól kezdődően egészen a kortárs zenéig.
[Interneten nem közlik az egész cikket]
Szabadság (Kolozsvár)

A promenád átfestett padjai
Beszélgetés Bogdán László költő-íróval a végső látomásról
szülővárosa, élettere, Sepsiszentgyörgy egyre inkább képzeletbelivé válik benne. Egyébként is mindig máshol szeretett volna lenni, bárhová is érkezett. Bogdán Lászlót arról is kérdeztem, milyen viszonyban van Vaszilij Bogdanovval.
– Milyen Sepsiszentgyörgy él önben? A fiatalban, a sikeres költőben-íróban, a mai Bogdán Lászlóban? – Sokat kerestem erre választ, ennek megfelelően sokat is írtam róla. Ahogy telik az idő, egyre erősödik bennem egy képzeletbeli Szentgyörgy képe. Ez a város nyilvánvalóan már nem a kamaszkoromé, ahol mindenki ismert mindenkit, ahol bármennyire is bornírt és félnótás volt a városlakók nagy része, mégiscsak érződött valami otthonosság. Megnőtt, már nem az a patriarchális kisváros, amely az én fiatalkoromban volt.
– Ez sima nosztalgia, vagy egyszerűen ma is a régi várost szereti?
– Kérdéses, hogy szeretem-e, vagy én is háborúban állok vele, mint Csiki László barátom, aki írt is egy Háborúk című vallomást. Tény, hogy fiatalkorom regényeinek színtere Sepsiszentgyörgy, azóta viszont elköltöztem erről a promenádról. Más vidékre, más vizekre.
– Miért? Átfestették a promenád padjait?
– Úgy éreztem, hogy már az 1981-ben elkezdett, 1989-ben befejezett Promenád című regénytrilógiám, később pedig azok a részei is – Az agitátorok éjszaka és A szoros délben –, amelyek a nyolcvanas években nem jelenthettek meg, részben már elmennek más terepre. A kilenc történet részben Bukarestben játszódik, a Fekete-tenger partján egy hajón. Részben pedig egy álomvilágban, ami azt a kérdést is felveti, hogy milyen mértékben volt reális az a város, amiről én írok. Létezett-e egyáltalán, vagy csak bennem volt meg? De ezek a kérdések már nem foglalkoztatnak. A kilencvenes években írt, Az ördög Háromszéken című regényemmel bizonyos mértékig még a Promenád világát folytatom, de már másként, előtérbe kerülnek a mellékszereplők, főként Hutera Béla, egyik visszatérő hősöm. Az ő élettörténete folytatódott a Drakula egyik fejezetében, de ezekben épp csak feldereng Szentgyörgy.
– Soha nem tartott tőle, hogy egyszer csak szembejön az utcán Hutera Béla vagy másik hőse?
– Nem, mivel bármennyire is életszerűnek tűnő történetek szereplői, ezek a történések fikciók. Mi a fikció, és mi az élet? – mostanában ez kezdett foglalkoztatni. Igaza lehet a vak argentin látnoknak, miszerint a valóság tulajdonképpen illúzió. Viszont azt is jelezte, hogy amit egyszer leírt egy könyvben, bármikor valóságossá is válhat. Ezekkel nem szabad játszani, és mégis játszunk, mert rá vagyunk szorulva.
– Fiatalkorában ön is rászorult erre a veszélyes játékra?
– Én akkoriban nem írtam, hanem olyan emberek között éltem, akik vagy írtak, mint Csiki László, vagy verseket mondtak, titokban, mint Visky Árpád. Ültünk egyszer nála, és megkérdezték tőlem: te is írsz? Persze, mondtam, majd hazamentem, és kínomban megírtam az első úgynevezett versemet, a Halotti beszédet. Aztán írtam egy elbeszélést Talán az ördög címmel, amelyet elküldtem az Ifjúmunkásnak, s azzal felfedeztek. Az Igaz Szóban Székely János költő-szerkesztő A selejt lázadása címmel írt egy amerikai beatköltőket elutasító pamfletet az akkoriban megjelent Üvöltés című antológia kapcsán. Ugyanakkor közölte névtelenül egy jobb sorsra érdemes szentgyörgyi fiatalember versét, ez volt a Halotti beszéd. Az írás és a névtelenül megjelentetett vers nagy visszhangot váltott ki, reagált rá Gál Ernő, Sütő András, Szilágyi Domokos és Lázár László is, nevetségesnek tartva, hogy 1967-ben egy szentgyörgyi fiatalt tesz felelőssé Amerika állapotáért. Ennek következtében kiutaltak viszont a versért egy 200 lejes honoráriumot, épp sorkatona voltam, a pénzből meghívtam az egész szakaszt. Ez volt az első nagy írói sikerem, a botrány pedig arra is jó volt, hogy így kapcsolatba kerültem az említett írókkal.
– Újságírói utazgatásokkal és íróasztal melletti munkával, no meg a Sugás, majd a Kripta vendéglő értelmiségi törzsasztalánál teltek a következő évek. Milyen volt az akkori Románia-képe? – Dali Sándor főszerkesztő 1971-ben egyéves bukaresti fejtágítóra küldött, akkor ismerkedtem meg a főváros kulturális életével, tele hatalmas egyéniségekkel, akiket a kommunista hatalom már igyekezett kiszorítani az országból. Megismerkedtem a nagy román írók műveivel, a székely falvak világa mellett ekkor kezdett érdekelni a Balkán is, ez a furcsa, jellegzetes katyvasz, amelybe mi, magyarok úgy csöppentünk bele, mint légy a tejbe. Ám miközben a két világ párhuzamosan kezdett hatni rám, már egyikben sem éreztem magam igazán otthon.
– Volt, ahol mégis otthonosan érezte magát?
– Útközben. Ha elmentem, visszavágytam, ha itthon voltam, máshol szerettem volna lenni, sehol nem volt otthonosság-érzésem. Utazni akartam, meg akartam ismerni a világot. Igazából nem is törekedtem arra, hogy valahol megállapodjam. Szerencsére, teszem hozzá. Azért is írok, hogy valahová eljussak végre. Az egyik Vaszilij Bogdanov-versben kérdésként fogalmaztam meg: a végső látomásig. Ha van ilyen. Amint lehetett, nekiindultam a világnak, de nemcsak Bécs irányába, egy ösztöndíjjal több hetet töltöttem például Oroszországban. Aztán egy társasággal hajóztam az Adrián, régi vágyam volt hajóról nézni a csillagokat, mint hajdanán a rómaiak, mint egyik kedvenc íróm, Marcus Aurelius. 1990 után azt folytattam, amit korábban elkezdtem, a regényeim immár sminkeletlenül jelenhettek meg. Egyre bonyolultabb lett azonban minden, jöttek meglévő művek átiratai, majd a szerepek, először a Csáth Géza-ciklusban, majd Az erdélyi Madonnában, aztán a Ricardo Reisben, aki Pesoa egyik alakmása. Végül pedig jött Vaszilij Bogdanov. Kovács András Ferenc „találmánya”, aki Asztrov doktor, a kitalált költő, KAF orosz alakmása verseit írva az egyiket nekem, Vaszilij Bogdanovnak ajánlotta. 2007-től kezdtem írni a Vaszilij Bogdanov-verseket, négy könyv már megjelent.
– Egyfajta mágikus realizmus bontakozik ki ennek a „rekonstruált” költőnek az életművében?
– Miért ne? Mindig is a kiszolgáltatottságról akartam írni, az autentikus létezés esélyei érdekeltek, és úgy éreztem, arról a kiszolgáltatottságról, amelyben a huszadik század költői voltak, mégiscsak egy orosz-szovjet költő jelmezében tudok leginkább írni. Előbb megalkottam Bogdanov életrajzát – fiatalkorában Párizsban élt, 1925-ben hazatért, és rázárult a Szovjetunió kriptafedele –, majd a biografikus verseit, ami azt jelenti, hogy a versei levezethetők az életrajzából. Egész jó viszonyban vagyunk egymással, időnként az az érzésem, hogy ténylegesen él, vele álmodom. Tíz éve betölti a mindennapjaimat.
– Az 1990-et megelőző időkben írt regényei hőseinek nagy részét különösebb zökkenő nélkül átköltöztethette az új világba. Ennyire a jövőbe látott?
– Nem, a kommunista időkben úgy éreztem, hogy amúgy is az íróasztal fiókjának írok, s ezért kikapcsoltam az öncenzúrát. A cenzúra meg, gondoltam, amúgy is azért van, hogy ha valami nem tetszik neki, akkor kivágja. A Helyszínkeresések forgatáshoz című regényemmel például a magam ámokfutó, dilettáns módján Bukarestben elkezdtem keresni valamit, s a mai szent napig azt folytatom. A négy, hősök és helyszínek megidézése tekintetében részben összefüggő regénnyel – Az ördög Háromszéken, Drakula megjelenik, Bűbájosok és Hutera Béla utolsó utazása – azonban lezártam annak a világnak a megidézését. A Tatjánával, a Ricardo Reisszel és Vaszilij Bogdanovval másik korszak kezdődött, amikor kiléptem a világba. A Tatjána-trilógiában ugyan rengeteg erdélyi részlet van, de egy hajón játszódik, és esetenként már nem lehet tudni, hogy elképzeli-e a szerző, vagy játszanak vele a földönkívüli halhatatlanok.
– Reálisnak tartja a saját életét?
– Egyáltalán nem, ezen sokat gondolkoztam. Ha a hetvenes években elmegyek az országból, minden bizonnyal meg sem születik az irodalmi életművem, vagy egészen más lesz. A regényeimben amúgy alig van önéletrajziság, annál több van viszont a verseimben. A költő mindig magáról ír.
– Nemrég jelent meg a Ha mégis visszamennék című verseskötete. Ki? Hová?
– Oda, a hetvenes évekbe. A kötet részben olyan verseket tartalmaz, amelyek még nem jelentek meg a saját könyveimben, részben olyanok, amelyeket Bogdanov írása közben írtam, főleg felkérésre. Az Álarcosbál című záróciklust viszont direkt ide írtam, abban végigmegyek az alakmásaimon. – És a többiek, a kortársak, az erdélyi magyar irodalom merre tart?
– Egészen 2012-ig, nyugdíjazásomig írtam a céhnek lektori véleményeket. Az utolsóban egyszerre írhattam Márton Evelin, Potozky László és Hercza Mikola köteteiről, meg is jegyeztem: ritkán volt olyan éve az irodalmunknak, amikor három ilyen tehetség egyszerre jelentkezett. Előbbi kettő azóta ezt igazolta is, de meggyőződésem, hogy Mikola is fogja. A „régebbiek” közül nagyon szeretem KAF, Fekete Vince, Lövétei Lázár László verseit, Orbán János Dénest, Sántha Attilát, László Noémit. A nyolcvanas években azt gondoltam, hogy minden elapad, vége lesz az erdélyi irodalomnak. És nem lett vége.
Csinta Samu
Bogdán László
Költő, író, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. Iskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, érettségi után segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista, majd 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa volt. Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg. 1987-től A Hét című bukaresti hetilapnál dolgozott. Az 1990-es évektől a Háromszék napilapban politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket közöl. VERSESKÖTETEI: Matiné (1972), Ingaévek (1984), Az erdélyi kertmozi (1995), Átiratok múzeuma (1998), Argentin szárnyasok (2001), Az erdélyi Madonna (2004), P. a ketrecben (2004), Fogolyvadászat (2005), A démon női alakot ölt (2006), Szindbád a taligán (2007), Felröppenő flamingó (2009), Ricardo Reis Tahitin (2009), Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi menetoszlopból (2012), Vaszilij Bogdanov: A végzet kirakós játékai (2013), Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg (2014), Vaszilij Bogdanov: Ricardo Reis Szibériában (2015), Ha mégis visszamennék (2016). PRÓZA: Helyszínkeresések forgatáshoz (1978), Címeremben két hattyú (1980), Luca-napi időjóslások (derűs ufós történet, 1985), Promenád, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1989), A késdobáló, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1991), Eltűnés, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa (1994), Agitátorok éjszaka (1996), Az ördög Háromszéken (1997), A szoros délben (2002), Drakula megjelenik (2002), Hol vagytok, ti régi játszótársak (2003), Bűbájosok (2005), Hutera Béla utolsó utazása (2007), Tatjána (A kintrekedtek I., 2008), A polinéziai útvesztő (2009), A vörös körben (A kintrekedtek II., 2010), A két boldog fénygombolyag (A kintrekedtek III., 2011). Elbeszéléskötetek: Játék, mozgó tükrökkel (1983), A bőrönd elföldelése (1986), Szentgyörgyi Demokritus (1999), Ház a kopár hegyen (2000), Öt korsó sör a Golgotában (válogatott elbeszélések, 2000), A felesleges utazás (2008), Az önpusztítás módozatai (2016), MŰFORDÍTÁS – Petre Stoica: Nyulak és évszakok (versfordítások, 1978). DÍJAK, ELISMERÉSEK: Látó-nívódíj (1992, 1998), Füst Milán-díj (1993), MÚRE-nívódíj (1995), Déry Tibor-jutalom (1999), Arany János-jutalom (2000), Márai Sándor-díj (2008), József Attila-díj (2010), a Román Írószövetség prózadíja (2000, 2010).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Evelin: jókedvemben írok, nem bánatomban
Interjú Márton Evelin kolozsvári íróval műveiről, a mehetnékről, a kétnyelvűségről és arról, miként éljünk őszintén, álarcok nélkül, hogy magunk legyünk.
– Legutóbbi regényedben, a Szalamandrák éjszakáiban írja a főszereplő, hogy olyankor valósítja meg terveit, ha mások kételkednek benne, és írni is emiatt kezdett. Ez rád is igaz?
– Csak részben igaz, nem vagyok teljesen azonos a főszereplővel. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor kiderült, hogy anyám, aki elvált az apámtól, felbontogatta az apámnak írott leveleimet. Nyolc-kilenc éves koromban volt, anyám akkor kezdett el jobban kommunikálni velem. Felbontotta a leveleket, és kiderült számára, hogy mit gondolok róla, az életünkről; kicsit megijedt, másként kezdett el beszélgetni. Gyerekésszel rájöttem, hogy ez működő stratégia. Ez folytatódott a suliban is. Volt egy magyartanárnőm, akivel jóban voltunk ugyan, de állandó harc folyt köztünk. Fogalmazást kellett írni, és gyorsan összecsaptam, mire megjegyezte: nem erre számított tőlem. Hazamentem, és mérgemben mást írtam, ami nagyon tetszett neki. Szimpatikus volt, hogy az íráson keresztül tudok kommunikálni emberekkel, mert bár sok barátom volt, nem beszéltem sokat, az írásban tudtam kifejezni magamat.
– Ez jelenleg is így van?
– Igen, mindent kiírok magamból, ami velem történik, és ez így jó. Nem azt mondom, hogy ez öngyógyító terápia – van ilyen funkciója is –, de nem ez a fő. De ami érdekel, ami zavar vagy bánt, az belekerül az írásaimba.
– Korábban nyilatkoztad, hogy a mindennapi életben nem szereted megmutatni magad, rejtőzködsz, az írásaidban ellenben kitárulkozol. Nem érzed ezt ellentmondásosnak?
– A rejtőzködés arra vonatkozik, hogy a magánéletemről nem szeretek beszélni. Felvállalok mindent, amit írok, nagyon sok köze van hozzám, minden belőlem, az életemből indul, de ha arról kérdeznél, hogyan élek a férjemmel, nem szívesen válaszolnék. Nem azért, mert titok, hanem mert el kell választani. A rejtőzködés arra is vonatkozott, hogy tinédzserkoromban nem tartoztam sehova. Van egy bejáratott út, amit általában az írók, költők bejárnak, legalábbis Kolozsváron. Bár tudtam róla, kihagytam, nem éreztem, hogy ott kellene lennem. Nem az odajáró emberekkel volt problémám, csak kimaradt. Más foglalkoztatott, tizenkettedikes koromig atletizáltam. Három éven keresztül napi két edzésem volt, sokáig a sportegyetemen gondolkodtam, más forgatókönyvek voltak a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
– Mi döntötte el végül, hogy író lettél?
– Az, hogy nem voltam elég jó. És tudtam magamról: nem vagyok annyira jó, hogy profi sportoló legyek. Lehettem volna jó edző vagy tornatanár, de ez nem volt annyira szimpatikus. Kipróbálhattam, az edzőmnek volt egy gyerekcsoportja, melyet többször rám bízott, nagyon jól elvoltam velük, de rájöttem, hogy ezt életvitelszerűen nem tudnám csinálni. Utána lesérültem, és kiderült, hogy mégsem ez az a pálya.
– Az újságírás, a rádiózás inkább annak tűnt?
– Az véletlenül alakult. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban végeztem, ahol régen volt iskolaújság, de megszűnt, és '96-ban úgy döntöttünk pár barátommal, hogy újra kellene indítani. Az volt a kiindulópont, hogy mindannyian szerettünk írni. Ennyi közöm volt az újságíráshoz, nem gondoltam komolyan. Művészettörténetet végeztem, és rájöttem, hogy amit az egyetemen kaptam, csak alapozásnak jó, ha komolyan akarom csinálni, folytatni kellene, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy tovább tanuljak. A barátnőm az RMDSZ elnöki hivatalában dolgozott Bukarestben, oda kerestek sajtós munkatársat, és felhívott, érdekel-e. Úristen, gondoltam, politikai szervezet, RMDSZ.
Befejeztem az egyetemet, és „fantasztikus" kilátásaim voltak. Az egyik, hogy Kézdivásárhelyen segédmúzeológus legyek nagyon kevés pénzért. Az apám ott él, és elképzeltem, hogy a farmjáról gumicsizmában bebiciklizek a múzeumba – nem tűnt túl szimpatikusnak. Kolozsváron esélyem sem lett volna, nagy harc folyt az állásokért, így felhívtam a barátnőmet, hogy mégis megpróbálnám. Ez eldöntötte a további sorsomat. Akkor még Markó Béla volt az RMDSZ elnöke, és azt mondta, felvesz. Zöldfülűként, gyakorlat nélkül kerültem az újságírásba. Mindent, amit tudok, ott kezdtem el összeszedni. Miután lehúztam majdnem négy évet az RMDSZ-nél – ahol éreztem, hogy ez nem pont az én asztalom, és annak, amit ott sajtósként csináltunk, nem sok köze van az újságíráshoz –, a rádióhoz is kerestek kollégát. Mai napig probléma, hogy nehéz Bukarestben magyarul jól beszélő embert találni, akit be lehet ültetni egy mikrofon mögé. Helyettes riporterként kezdtem a Bukaresti Rádiónál, ahol most szerkesztőként dolgozom.
– Mennyire befolyásolja az írói munkásságodat, hogy napi sajtóban dolgozol?
– Ezen is túl kell lépni, az ember fejlődik. Volt egy nehezebb időszakom, amikor ki is vettem egy év fizetetlen szabadságot, mert nagyon nyomasztott a napi eseményekkel való foglalkozás. Eközben írtam a Papírszív című könyvet, melyben, ha újraolvasom, sok olyan szöveget találok, mely a hírszerkesztésre hajaz. Utána túlléptem ezen, már simán megoldható a kettő, hozzászoktam. A Bukaresti Rádióban egy óra adásunk van naponta, mindenkinek van napi félórája. Nekem szombaton van 50 percem, és azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek: írókkal, művészekkel, érdekes emberekkel készítek interjút, és ez felüdít. Kiegészíti egymást, és egyensúlyba kerül a kettő.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főszereplőnek mehetnéke van. Ez rád is jellemző, vagy azáltal, hogy pár év bukaresti lét után visszatértél a szülővárosodba, Kolozsvárra, lezárult a kör?
– Nem zárult le a kör. Az is véletlen volt, hogy visszaköltöztünk Kolozsvárra, nem volt betervezve. Akkor vettem ki fizetés nélküli szabadságot, amiben közrejátszott az is, hogy mivel a gyerekem koraszülött, gyakran betegeskedett. Állandóan hiányoznom kellett a munkából, és éreztem, hogy ez mindenkivel szemben sportszerűtlen. A cég, ahol a férjem dolgozott, fiókot nyitott Kolozsváron, többet volt itt, mint Bukarestben. Ekkor mondtam neki: ott lakik anyám, a nagyszüleim, te úgyis állandóan úton vagy, jöjjünk vissza. Visszajöttünk, de rá egy hónapra elmentünk Afrikába, tehát egyáltalán nem zárult le a kör. Csak ki kell sakkozni, hogyan tudunk menni. Most már a gyerek nagy, vele is tudunk, és szerencsére neki is állandóan mehetnékje van. Kíváncsi vagyok a világra, ennyi. De nem utazhatok olyan gyakran, ahányszor kívánom, ennek anyagi vagy időbeli korlátai vannak.
– Sokak szerint a fekete kontinens annyira nagy élmény, hogy semmi nem múlhatja felül. Afrika után hova lehet még menni?
– Vissza Afrikába. De amúgy bárhova, minden érdekel. Afrika régi álom volt, de az az idő, amit ott töltöttünk, édeskevés volt. Annyira más az a világ, hogy nem elég egy hónap, vissza kell még menni.
– Az írásaidra a sokszínűség, a nyitottság, a lazaság, az egzotikus helyszínek, érdekes nevek használata jellemző. Hogyan születik meg ez a világ, honnan inspirálódsz?
– Ez a világ a fejemben van, az utazások csak felélénkítenek, felnagyítanak dolgokat, elviszik a fantáziámat egy másik irányba. Az utazás önmagában nem elég, nem is feltétlenül szükséges. Ha nem utaztam volna soha sehova, valószínűleg akkor is bolondságokat írnék, ez van a fejemben. Nem kötelező utazni ahhoz, hogy az ember egy furcsa világot tudjon kialakítani. Bodor Ádám például nem arról híres, hogy sokat volt Afrikában, bőven elég neki, hogy a hegyeket járja, az ő világa mégis más. Bár közeli, más.
– Apropó Bodor Ádám: vannak, akik hozzá, mások Mózes Attilához hasonlítanak. Hogyan éled meg ezeket a párhuzamokat?
– Mózes Attilát nagyon kedveltem, már kiskoromban a kezembe kerültek a könyvei, mert nálunk nem volt korlátozás, hogy bizonyos könyveket csak bizonyos kor után szabad levenni a polcról. Anyám és a nagyszüleim neveltek fel Kolozsváron, és nem szóltak bele ebbe. A gonosz színeváltozása került a kezembe, és nem voltam abban a korban, amikor olvasnom kellett volna, nem 12 éveseknek szól. De annyira magával sodort a hangulat, hogy Mózes Attila örök kedvenc maradt.
Egyébként nem hiszem, hogy túl sok közös lenne bennünk. Nyilván sokat jelenthet, hogy ugyanabban a közegben élünk, éltünk, és lehet, hogy ugyanazok a dolgok tűntek fel. Bodor Ádámmal feltehetően a nevek miatt lehet a párhuzam. Ezek a nevek nem akarnak feltétlenül egzotikusnak hatni. Van egy mániám: ránézek egy emberre, akit valahogy hívnak, és nem biztos, hogy mindig talál a fejemben a név az emberrel. Más nevet kell adjak neki, ami közelebb hozza, inkább jellemzi őt. Nagyon sok jó szöveget olvasok, amelyekben semmitmondó nevek vannak, és ez idegesít. Ha van egy jó szöveg, jó karakter, és Marikának hívják, olyan, mintha megölnéd. A Marika nagyon szép név, csak a karakter általában többet hordoz ennél, kevésbé hétköznapi neve kellene legyen.
– Műfajilag sem szereted behatárolni magad, azt mondod, „szövegeket" írsz. Mikor derül ki, mi lesz a „szövegből"?
– Aki ír, mindenkinek van technikája, ahogyan dolgozik. Nem is szeretem munkának hívni, számomra legalábbis élvezet, jókedvemben írok, nem bánatomban. Amikor írok, nagyon jól érzem magam. A műfaji behatárolás hiányának is több oka lehet. Egyik valószínűleg az, hogy én ezt soha nem tanultam, nincsen rajtam súly, ami lehúzna, hogy: na most akkor, ez vajon mi? A technikám általában az, hogy bevillan valami, egy mondat, vagy általában a cím, és arra felépítem az egész sztorit. Másik ok, hogy szeretem az összevisszaságot. Olyan szövegeket is írok, amelyek akár prózaversnek minősülnek, ha már feltétlenül kell legyen műfaji behatárolása. De úgy gondolom, az egész összefügg, a vers is a többi része, hiszen az egyetlen élő szöveg. Inkább ez a lényeg, hogy élő legyen.
– Termékeny írónak tartanak. Te ezt miként látod?
– Szerintem nem írok nagyon sokat, inkább akkor, amikor belefogok. Kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Biztos, hogy a Szalamandrák éjszakái miatt vélik így, mert eléggé hosszúra sikerült, nem így terveztem. Egy háromezer leütéses történetből nőtte ki magát. Ahogy megírtam, tudtam, hogy ebben sokkal több van. A regényt úgy írtam, hogy egy évig napi négy órát dolgoztam. Úgy jött. Most novellákat írok, ez a műfaj nem igényli, hogy napi négy órát dolgozzak.
– Ezek szerint a következő kiadványod egy novelláskötet lesz?
– Nincs eldöntve, nem sietek. Amikor úgy érzem, kész van, leadom. Inkább összefüggő történetek ezek, az első könyvem, a Bonjour Leibowitz is ilyen volt.
– Ezt leszámítva a többi könyved a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg. Hogyan alakult ki az együttműködés?
– Amikor a Macskaméznek megvolt a kézirata, Láng Zsolt mondta, hogy ki kellene adni. De nem nagyon foglalkoztam ezzel. A Bonjour Leibowitz megjelenését is a barátaim intézték. Szonda Szabolcs mondta: ebből kellene csinálni egy könyvet. Mire kértem: ne fárasszon ilyenekkel. De ő fárasztotta magát, és pályáztak a Communitas Alapítványnál, nem is tudtam róla. A második könyvnél Láng Zsolt javasolta a kis csíkszeredai kiadót, és ők valószínűleg nem csalódtak, mert a következő könyvemet, a Papírszívet már felkérésre írtam. Felhívott a kiadóigazgató, hogy lenne-e még egy könyvem, és mondtam, hogy nincs, de írok. Mivel kis kiadó, bensőségesebb a viszony, mint egy nagynál, ahol az ember át kell menjen mindenféle szűrőn.
– Az utóbbi időben több elismerést is kaptál, legutóbb az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mennyire számítanak ezek?
– Örülök nekik, de nem hiszem, hogy sokat változtatnának rajtam. Van egy elméletem, miszerint megtörténhet, hogy valahol Kolozsváron üldögél egy szobában egy ember, aki fantasztikus dolgokat ír, de sehol nem publikálja, pedig lehet, hogy sokkal jobb, mint én vagy bárki más. Ha nem fogadtam volna el a díjat, az olyan lett volna, mint egy kiáltvány valami ellen. Ennek a díjnak van egy szép neve: Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj. Tudjuk, hogy az RMDSZ alapította, de mégis az erdélyi kortárs magyar kultúrát díjazzák, és nem azt, hogy én személy szerint politikailag korrekt vagy hű lennék. Ez jellemző arra a néhány emberre, aki megkapta. Legalábbis irodalom kategóriában nem azok kapták, akik az első sorban állnak egy zászlóval. Hanem inkább ügyesen ülnek az íróasztaluk mellett, és írják a saját dolgaikat, melyek fontosak. Például Jánk Károly nem egy állandóan jelen lévő véleményformáló, holott a versei meglehetősen ütős kórképet adnak a világról, amelyben élünk. A díj nem változtat különösebben semmin, de értékelem, hogy próbálnak odafigyelni arra, ki mit csinál ma. Mert Erdélyben a díjakat nem feltétlenül a mai munkásságra adják, egy csomó életműdíj van. Van egyfajta múltbarévedés persze, különben több embert kellene díjazni, de korlátozottak a lehetőségek.
– Mennyire tartod meghatározónak az írói munkásságod szempontjából, hogy erdélyi magyar vagy?
– Ugyanúgy, ahogy kezem és lábam van, tagadhatatlan, hogy erdélyi magyar vagyok. Ha nem az lennék, másképp írnék. Ha budapesti lennék, teljesen más hangom lenne, mert más közegben nőttem volna fel, más dolgokat láttam volna magam körül, más élmények, traumák értek volna. Erdély ott van minden mondatomban, viszont úgy gondolom, ha az ember tényleg el akarja mondani azt, ami körülötte van, amit erről érez, úgy kell tennie, hogy az mindenki számára érthető legyen. S ahhoz kicsit körül kell nézni, hogy mi van a világban. Kicsit ki kell lépni ebből az erdélyiségből. Azt is meg kell nézni, ez hogyan viszonyul ahhoz, ami az országban, a világban van.
Mert amellett, hogy erdélyi vagyok, romániai is vagyok, ez a hazám. Sajnálom, ha egyeseknek ez nem annyira szimpatikus. Mikor megkaptam a díjat, Vida Gábor a laudációjában az írta, hogy „két nyelv, két haza" és egy barátnőm felháborodott ezen: mi az, hogy két nyelv? Nem volt teljesen evidens, hogy ez mire is utal, de én nem szégyellem, hogy jól tudok románul, és időnként románul is írok. Nem hiszem, attól magyarként kevesebb lennék, hogy ismerem ennek az országnak a nyelvét, használom is, és eléggé otthonosan mozgok a román kultúrában. Úgy gondolom, így jó, és ha mind így lennénk vele, mindenkinek jó lenne. Nyilván, ez a másik oldalra is érvényes. Én így látom a mi közös jövőnket, ha szabad ilyen nagy szavakat használni. Ez az egyetlen út, ami járható Erdély, az egész ország számára. Hogy egy kicsit több őszinteséggel viszonyuljunk a mindennapjainkhoz, ahhoz, amiben vagyunk.
– Milyen szövegeket szoktál írni románul?
– Legutóbb egy ábécéskönyvhöz, az ABC80-hoz írtam szöveget, március közepén jelenik meg. Egy román képzőművész lány találta ki, és elkezdte megrajzolni: minden betűhöz talált egy tárgyat, amely a 80-as évekre, a mi gyerekkorunkra volt jellemző, és kellett egy szövegíró. Egy közös barátunk, egy román művészettörténész rám gondolt. Találkoztam a lánnyal, megnéztem a rajzait, nagyon tetszettek, és mondtam, hogy próbáljuk meg, írtam hozzá sánta versikéket. Próbálkoztam magamat fordítani, románul írni prózai szövegeket, de az nem ment. Ha magamat fordítottam, valami teljesen más lett, mert közben elkapott a ló. Most együtt dolgozom a fordítómmal, a Szalamandrák éjszakáit a Curtea Veche Kiadó fogja megjelentetni románul májusban. A kétnyelvű fordítóm minden részletet átküld, elolvasom, és ahol érzem, hogy sántít, vagy nem jól értette, kisegítem.
– Milyen románul visszaolvasni a saját írásaidat?
– Kellett kis idő, amíg hozzászoktam. Még próbálkozott előtte valaki a fordítással, aki magyar, de valahogy nem sikerült neki elkapni a ritmust vagy hangulatot. Az említett férfinak viszont összejött. Teljesen más, kicsit idegen, de el kellett fogadni, hogy ez másik nyelv, nem fog ugyanúgy hangzani. Azt hiszem, az a 11 év, amit Bukarestben töltöttem, nagyon jó mankó ilyen szempontból. Mert teljesen más az erdélyi román kultúra és a déli, másként hangzanak a mondatok. De találkozik a miénkkel. Itt van a műfordítónak az igazán nehéz dolga, hogy ezt át tudja adni.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főhős célja: élni. Hogyan érted ezt?
– Úgy élni, hogy magunk legyünk. Ne kelljen mindig álarc mögé bújni, megjátszani magunkat. Persze az élet eleve feltételezi, hogy az ember különböző szerepeket játszik, ha tetszik, ha nem. De ezt az eljátszást minél kisebb lángra kell venni: az ember vállalja, hogy kicsoda, éljen úgy, ahogy tud. Rövid az élet, sok minden történik egy ember életében, de n

Erdélyi magyar prózaírók román antológiája
Volt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

Elsősorban vidéki iskolásoknak szóló Arany-vetélkedőt szervez az RMDSZ
Az RMDSZ Kulturális és Társadalomszervezési Főosztálya Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmával szeptembertől több hónapon át tartó Aranyfesztet szervez iskolásoknak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége partnerségével.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hetedikes-nyolcadikos diákoknak szervezik meg a programot, külön hangsúlyt fektetve a vidéki iskolákra. „A nagyvárosi iskolák minden más nagy versenyben szerepelnek, mi pedig úgy gondoljuk, hogy itt is vannak tehetséges gyerekek” – fogalmazott Hegedüs. A programhoz csatlakozik Demény Péter, Balázs Imre József, László Noémi, Kulcsár Árpád költő, Márton Evelin író – illetve egy meglepetés-szereplő is.
A versenyre öt fős csapatok jelentkezését várják. Molnár Bea szervező elmondta, a fesztivál három nagy egységből áll. Elsősorban egy országosan meghirdetett kvízből, amelyben 48 óra alatt mutathatják meg a csapatok, mit tudnak Aranyról. Ez szeptemberben, iskolakezdés után kezdődik. A csapatoktól bemutatkozó videókat is kérnek, amely nem pontszámgyűjtéshez kell majd, hanem az ismerkedést segíti elő. Ezt követően hat nagy feladatot kapnak: Arany egy napját kell elképzeljék, azt, hogy hol kocsmázna, írná a verseit és így tovább. Ugyanakkor írniuk kell szerelmes verset egy közéleti szereplőnek, harmadik feladatkén pedig levelet kell írniuk Arany költő barátjának - egy meglepetés-személynek, akik szintén csatlakozik a programhoz.
A továbbjutó csapatok októbertől novemberig kell elkészítsék a feladványokat – mondta el a vetélkedő másik szervezője, Újvári Dorottya. Például el kell játsszák Arany egy versét, amely a közösségi médiára is felkerül. A videó pontozása lájkversenyt jelent tulajdonképpen – hangzott el.
Novemberben egy másik feladatot is be kell küldeni: Arany egyik karakteréről kell karikatúrát készíteniük a csapatoknak, tetszőleges módszerrel. A döntő december 8-9. között zajlik majd Kolozsváron, 10-én pedig Aranygála lesz, ahol a továbbjutók találkozhatnak a zsűrivel. A felkért költők workshopokat, kreativitás-gyakorlatokat is tartanak a csapatoknak. Az elkészült videókat is bemutatják az eseményen, ahol látható lesz majd egy kiállítás is.
„Az Aranyfeszttel visszahozzuk a köztudatba, hogy ki is Arany János, miért tartjuk őt fontosnak. A több megyéből érkező csapatok megtanulják azt, hogy lehet kritizálni az irodalmat, újra lehet gondolni a saját meglátásunk alapján, és azt is, hogy mennyire fontos, hogy nekünk saját erdélyi magyar értékeink legyenek" – fogalmazott Hegedüs Csilla.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

21. századivá varázsolná az RMDSZ Arany Jánost
Országos diákfesztivállal emlékezünk a 200 éve született költőnkre
Mit tudunk Arany Jánosról? Miért aktuális Arany költészete a ma embere és főleg a ma fiatalja számára? Hogyan élne ma Arany János? Ezekre a kérdésekre kaphatjuk meg a választ idén ősszel az RMDSZ Aranyfeszt elnevezésű, hetedik és nyolcadik osztályosoknak szóló országos diákfesztiválján. A tervek szerint a rendezvényen minden erdélyi megyét egy-egy városi és vidéki iskola képvisel majd, de Bukarestből is várják a versenyre jelentkezőket ötfős csapatokba szerveződve egy irányítótanár kíséretében. A verseny 2017 szeptemberében startol, és a december 8-a és 10-e közötti kolozsvári Arany-gálával ér véget. A diákok munkáit négy ismert erdélyi magyar költő – László Noémi, Márton Evelin, Balázs Imre József és Demény Péter – bírálja el, de meglepetésvendégként jelen lesz a megmérettetés magyarországi patrónusa is. A diákoknak többek közt szerelmes levelet kell írniuk, karikatúrát és kisfilmet kell készíteniük.
A kétszáz éve született Arany János költő életét és munkásságát akarja újszerűen bemutatni az az RMDSZ-projekt, amelynek beharangozó sajtótájékoztatóját tegnap szervezték Kolozsváron.
– Célunk, hogy a gyerekek saját fantáziájuk, eszközeik segítségével fedezzék fel, számunkra mit jelent, mit üzen Arany János a 21. században. Olyan kontextusba helyezzük Arany munkásságát, amely 200 év távlatából is igazi kortárssá teszi őt. A diákok úgy kerülhetnek közelebb a költő életművéhez, ha azt kreatívan, szabadon átértelmezhetik, személyre szabják az általuk készített fényképek, karikatúrák, videók és rövid írások által – magyarázta Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke.
– Az Aranyfeszt három nagy egységből áll. Az első egységben a részt vevő csapatoknak egy általános kvízt kell kitölteniük, ami azt méri fel, hogy mit tudnak Aranyról. De nemcsak a tárgyi tudásra vagyunk kíváncsiak, hanem a gyerekek kreativitását is megdolgoztatjuk. A második egység során minden csapatnak pár perces bemutatkozó videót kell készítenie, amit ugyan nem pontozunk, de a feltöltés után bárki megtekintheti. Utána a csapatoknak azt kell kitalálniuk, hogyan telne ma Arany János egy napja, azaz hol írná a verseit, hol inná meg a kávéját. A csapatoknak szerelmes verset is kell írniuk egy ismert közéleti szereplőnek, majd a magyarországi sztárvendég-költőnek – közölte Molnár Beáta, a Társadalomszervezésért Felelős Főosztály munkatársa.
– A feladatok között olyan is szerepel, hogy Arany egyik versét kell eljátszaniuk a gyerekeknek pár perces filmben. Ezt a filmet is feltöltjük a verseny honlapjára, és a legtöbb like-ot elérő alkotás lesz a győztes. A novemberi feladatok egyike a karikatúra-készítés lesz Arany valamelyik szereplőjéről, amit rajz vagy számítógépes grafika által valósíthatnak meg. Minden csoportnak meg kell szerkesztenie a kedvenc Arany-antológiáját illusztrációkkal ellátva, amit ki kell nyomtatniuk és beköttetniük. A decemberi gálán a csapatok találkoznak a zsűrivel, műhelytevékenységet szervezünk a diákoknak, kiállítjuk a beküldött Arany-antológiákat, és levetítjük a kisfilmeket – tette hozzá Újvári Dorottya, a Kulturális Főosztály munkatársa.
A szervezők remélik, hogy a verseny megihleti a vidéki iskolákat is, sőt, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden megyét egy-egy vidéki iskola is képviseljen.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Felmérik a fiatal alkotók lehetőségeit a Látó szépirodalmi folyóirat írótáborában
Az írói életmodellről, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek az előadásokon és műhelymunkákon az első alkalommal, augusztus 10–13. között a Látó szépirodalmi folyóirat által Szilágybagoson szervezett írótáborban.
Az Irodalom a vidéken elnevezésű találkozóra olyan fiatal alkotókat kerestek, akiknek munkássága a Látóhoz (is) köthető. A szervezők megpróbálnak irányokat felvillantatni az alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni vágyó írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon – a hely szelleméhez igazodva – elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szilágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is.
A témák között szerepel az irodalomoktatás, olvasáskultúra, tehetséggondozás és az irodalom megváltozott szerepei, valamint megvitatják a centrum és periféria viszonyát.
A táborban bemutatják többek között Vida Gábor Egy dadogás története c. önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest-katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet, szállás és ellátás a falu panzióiban napi 75 RON költséggel.
Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Balog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes. Krónika (Kolozsvár)

Irodalom a vidéken – a Látó első írótábora
Vasárnapig tart Szilágybagoson a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalom a vidéken című első írótábora beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, felolvasásokkal. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet.
A műhelymunkákon és előadásokon az írói életmodell, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek, megpróbálnak közösen irányokat felvillantani a fiatal alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni akaró írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon, a hely szelleméhez igazodva, elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szilágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is. Szó lesz irodalomoktatásról, olvasáskultúráról, tehetséggondozásról és az irodalom megváltozott szerepeiről, megvitatják a centrum és periféria viszonyát – olvasható a Látó közösségi oldalán.
Pénteken bemutatták Vida Gábor Egy dadogás története című önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Barlog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes.
Szombaton 10 órától a Pince-szemináriumok keretében beszélgetések zajlanak majd (előadók: Vida Gábor, Láng Zsolt, Béres Norbert, Demény Péter, Márton Evelin, Borbély András. Témák: Irodalom a vidéken – vidékiség, periféria és centrum; Szilágysághoz köthető alkotók, alkotói életpályák bemutatása). 12 órától bemutatják Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik című könyvét, fél 1-től beszélgetés Demény Péter: Vadkanragyogás című kötetéről, majd 13 órától Tamás Dénes: Minden egész kötete kerül terítékre. Ebéd után szabadprogram és pálinkakóstolás, 19 órától a szilágyborzási kultúrotthonban tartanak gálaestet, felolvas: Vida Gábor, Láng Zsolt, Demény Péter, Varga László Edgár, Márton Evelin. 22 órától a Perseidák meteorraj teleszkópos megfigyelésére kerül sor Nagy Róbert vezetésével, felolvas: Szöllősi Mátyás. A tábor vasárnap zárótanácskozás után zárul. Szabadság (Kolozsvár)

Nyári Téka-táborok: nyelvtanulás, tánc, kézművesség, művészet
Egy edzőtábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot
A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése, illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. A nyár tehát nemcsak a pihenésé, hanem olyan táborok megvalósításának lehetősége, amikor a játék, a tánc és a dal nyelvén neveljük a jövő nemzedéket.
17 éve kezdődött, akkor szervezték meg az első honismereti tábort. Egyik alapötlet, amely azóta is aktuális, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor idején megismerkedhessenek a bentlakási élettel, illetve a válaszúti szórványkollégiumból érkezők az itteni rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal. Idén, június utolsó hetében, 50 helyi és környékbeli gyerek ismerkedett a város és tágabb környezetének értékeivel. Harmadszor táboroznak a helyiekkel a veszprémi Bárczi-iskola speciális nevelésű diákjai is. A hetet néprajzi, történelmi, irodalmi csoportos játékok, kirándulások, kézműveskedés, sportolás, népdal- és néptánctanulás színesítette.
A következő héten a legnépesebb táborunk, a IX. Kézműves tábor lakói népesítették be a Téka Alapítvány székhelyét. Több visszajáró, sok első táborozó, akik közül 89 bennalvó, a többi (106-ig) bejáró. Kilenc műhelyben alkottak, de ki tudja hány tárgyat.
A kilenc műhely közül néhány a megszokott és várt agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, varrás, festés, üvegfestés, ám voltak újak is, mint a fonás körmöcske segítségével, gyékényfonás, illetve a népi gyermekjátékok. Délelőtt és délután egy-egy háromórás alkotási folyamatban vehettek részt a 7–14 éves gyerekek, közte természetesen ebédszünettel. Délután a szamosújvári és széki gyerekek hazamentek, a kolozsvári, décsei bennalvók pedig egy kis szünet után népdaltanuláson vettek részt. Erdély és Dunántúl tájegységeinek dalait sajátíthatták el.
Szórakoztató román nyelvtanulás
A kézműves tábort, a „legfiatalabb” táborunk, a II. román nyelvű kommunikációs bejáró tábor követte. S bár a szórványban levő gyerekekről az az elképzelés, hogy ők kevert nyelvet, illetve főleg a román nyelvet beszélik, létezik egy olyan gyerekcsoport, akik számára a román nyelv tanulása nehézséget okoz, csupán az iskolában használják. Nekik segítenek e táborban, amelynek célja: magyar anyanyelvű gyerekek románul való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése.
A július 10. és 14. közöt szervezett táborban a Téka Alapítvány szervezésében 55, 5–11 év közötti gyerek vett részt 3 román anyanyelvű oktató irányításával. Délelőtt kommunikációs játékokon, délután pedig kézműves foglalkozásokon, szórakoztató és mozgásos játékokon vehettek részt, amelyeket román nyelven irányítottak.
A román tábor és a felnőtt fazekastábor néhány napja párhuzamosan zajlott. A fazekas tábor résztvevői olyan felnőttek voltak, akik év közben havi egy hétvégét e mesterség titkainak megismerésével töltenek. Demeter Irén nyolc éve a tanfolyam és a táborok résztvevője, így ír erről:
„Minden évben van júliusban négy nap, ami a tied, és csakis a tied. Már nyolcadik éve várod ezeket a napokat. Olyan ez, mint egy sátor, ahova bebújhatsz, akár a vihar, akár a napsütés elől, és egészen biztosan tudod, hogy jól fogod érezni magad, hiszen körülvesz, és beborít a békéjével és biztonságával. Ez a csodája a szamosújvári Téka Alapítvány Fazekas Táborának. Olyan kevés dolog van, amiről biztosan tudod, hogy jó lesz számodra. Főleg nekünk, felnőtteknek, akik már kinőttünk az anyaölből. Ott volt még ilyen biztonságos, meleg, szeretetteli és elfogadó, kiszámítható környezet. Itt tudod, hogy mi vár rád: a társaid, akiket már 5-9 éve ismersz, akikkel minden évben egyszer találkozol, és egy hosszú hétvégét együtt töltesz. Akiktől tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy elfogadnak, megértenek, lelkesítenek, inspirálnak, jókedvre derítenek. És vár rád az agyag meg a korongok. Már hónapok óta gyűjtögeted a terveidet, szövögeted álmaidat. A terv az sok, az idő az kevés. A listád jó hosszú, és tudod, hogy nem valósíthatod meg mind, de nem is ez a fontos. Teret engedsz a pillanatnyi hangulatodnak, és odafigyelsz az agyagra, megérzed, hogy mivé szeretne válni a kezed alatt. A fontos az, hogy itt te magad lehetsz. De nem vagy egyedül, nem vagy magányos. Egy közösségnek, a műhelynek tagja vagy, együtt alkottok, hattok egymásra. Együtt gondolkoztok, segítitek egymást. Velük együtt fájlalod csontjaidat. Itt az idő valahogy mindig kevés, a napnak a 24 órája sem lenne elég. Pont ezért akár éjjel 2-ig is fenn vagy, görnyedsz a korong fölött, együtt a hozzád hasonló megszállottakkal. A legfontosabb az alkotás. Lelkedből, fejedből, szívedből, kezeden keresztül megtestesülnek megálmodott edényeid, tárgyaid. Ezek a tárgyak mindig szépek. A lelked mosolyából születtek, és mindenki, aki ránéz, ezt meglátja bennük. Megismer általuk téged. Látja derűdet, látja szépségedet, rajtuk keresztül belelát a lelkedbe. Ablakaid ezek a tárgyak. A négy nap alatt, bármilyen körülmény közül érkeztél, azt érzed, hogy jól vagy, és itt minden segít téged abban, hogy ez így legyen. A mesterei ennek Egri Hajnal, és Balázs-Bécsi Enikő, a táborunk, műhelyünk vezetői, akik mindent megtesznek azért, hogy igazi »wellnesstáborrá« alakuljon ottléted. Ha kell, kiszednek a görnyedtségből, elvisznek a széki tavakhoz, a nádashoz, ahol inspirációt, további feltöltődést kaphatsz, elvisznek közösen pizzázni. És még véget sem ért a tábor, máris várod a következő találkozást.” Ősszel új csapattagokat is várnak az alkotók és természetesen a régiek is folytatják a tervek szövésétől a csodaszép kerámiákig tartó utazásokat.
Összművészet Feketelakon
A negyedik alkalommal megszervezett Feketelaki Összművészeti Tábornak újból sikerült trendet teremtenie. A merőben szórványban élő magyar jelentkezők az idén Makkai Bencével, Bordás Attilával, Márton Evelinnel, Farkas Györggyel, Demeter Rékával és Vajna Botonddal dolgozhattak együtt. A tábor ötletgazdája Debreczeni Orsolya magyartanár.
A Téka Alapítvány és az EMKE szervezésében július 6. és 9. között zajlott a IV. Feketelaki Összművészeti Tábor. Az idei tematika a rend volt, amelyet az irodalom, tánc, film, fotó felől közelítettek meg az előadók. Újdonságnak számított, hogy a műhelymunkák nem határolódtak el élesen, hanem a meghívottak egyszerre dolgoztak a végtermék érdekében.
Első nap Márton Evelin írónő párba (az egyik a rendet a másik a káoszt jelképezve) állította a táborlakókat, akiknek együttesen olyan fiktív figurát kellett életre kelteniük, amelyben a rend és a káosz elemei egyszerre vannak jelen. Ezeket a történeteket később kiértékelték a mentorokkal, és elkezdődhetett a munka: szövegkönyv készült a történetekből. Este a tábor blogjára feltöltött szövegkönyveket másnap a mozgás felől értelmezték újra.
Bordás Attila táncos, koreográfus segítségével a történeteket a mozgás szempontjából is továbbgondolták és Demeter Rékával a szimbolisztikájukat is megbeszélték. A harmadik nap a forgatásé volt. Az eddig fokozatosan épülő történeteket kisfilmmé alakíthatták a táborlakók, ebben Makkai Bence és Farkas György mutatott irányt, úgy, hogy közben a filmezés háttérmunkájába is beavatták a jelenlévőket. Kipróbálhatták, milyen stábnak, rendezőnek, operatőrnek lenni. Sőt még a vágásnál is komoly szerep jutott a táborlakóknak.
Az utolsó nap az utómunkálatoké, a következtetéseké, és persze a búcsúzásé volt. A nyersanyagot visszanézve, mindenki gyönyörködhetett a munkájában. A délután folyamán Vajna Botond szolgáltatta a zenét, aki a DJ szakma rejtelmeibe is beavatta a fiatalokat.
Befejezésképpen a jelenlévők abban egyeztek meg, hogy Márton Evelin Szalamandrák könyvét a következő táborig mindenki kézbe veszi, elolvassa és továbbküldi. Ez a folyamat akkor zárulna le, amikor az Evelin által felajánlott könyv jövőre, a tábor kezdetére visszakerül a szervezőhöz.
A táborban készült kisfilmek augusztusban nyerik el végleges formájukat, remélhetőleg bemutatásra is kerülnek majd különböző rendezvényeken.
Edzőtábor táncoslábúaknak
Ugyancsak Feketelakon szervezték a 21. Feketelaki edzőtábort. Sokan nosztalgiával gondolnak az 1900-as évek végén zajló táborokra, amelyeknek akkor aktív részesei voltak. Szőlősi Kata az idei tábor krónikása: „A Téka Alapítvány idén 21. alkalommal rendezte meg a Kaláka illetve Kiskaláka néptáncsoportnak szóló edzőtábort, amely keretén belül táncismereteinket bővíthettük. Táncos nyarunk első állomása a feketelaki edzőtábor. Csodálatos érzés minden nyáron egy hetet eltölteni Feketelakon és együtt táncolni meg szórakozni. A Kaláka mezőszopori táncokat kezdett el tanulni a hét első felében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, majd a hét második felében az egész éves bonchidai tánctanulás gyümölcseként összeállították Feketelaki Tibor és Székely Melinda irányításával a várva várt koreográfiát. A Kiskaláka a hét folyamán Both Józseffel és Zsuzsával magyarózdi táncokat tanult.
A tánctanulás mellett számos program színesítette a hetet. A reggeli zenés és olykor túl korainak tűnő ébresztés után a lányoknak Puscas Rebeka zumbát tartott, míg ez idő alatt a fiúk szaladni voltak. A reggeli után már kezdődött a délelőtti táncoktatás, amelyre mindig izgatottan mentek a résztvevők, mivel ilyenkor új lépéseket sajátíthattak el. A táncoktatást az ebéd követte, amikor ugyanis finomabbnál finomabb ételek fogadták a táncosokat. A táncoslábúak kedvence a töltött káposzta volt. A pihenőidőt mindenki a maga kedvére tölthette el, ilyenkor a nagy meleget vizeződéssel vagy épp egy fa árnyékában való pihenéssel próbálták átvészelni. Bence és Balázs függőágyai nemcsak a pihenést szolgálták, hanem a szórakozást is, főként azután, hogy a nagy terhelés miatt néhányszor leszakadtak. A délutáni táncoktatás ugyanolyan jókedvűen telt, mint egyébként az egész nap. A vacsora után a közös népdaloktatáson az oktatók a táncanyagokhoz tartozó népdalokat tanították meg, amelyeket az egész napot záró táncházban el is énekelhettek. A táncház volt az, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett és jól érezhette magát. Szombaton délután közös erővel meg persze vidámsággal rendet raktak a táborközpont területén. Este meg a már szokásossá vált tábortűz következett, ilyenkor a lobogó tűz mellett az oktatókkal együtt énekelnek meg beszélgetnek a résztvevők. Miután a tűz leégett fergeteges tánc következett, pihenésként meg szalonnát sütöttek a táncoslábúak. Egy ilyen tábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot, új szerelmek születnek és új táncismeretekkel meg élményekkel várják, hogy ősszel újrakezdhessék a táncpróbákat.
A Téka Szórványkollégium diákjai közül többen nyaraltak az alapítvány és a támogatók jóvoltából, Balatonakaliban 23-an, illetve ötön Kiskunmajsán. A nyár idején elvégezték a szobák felújítását, illetve átalakítását is, hogy szeptemberben a 120 kollégista otthonra leljen.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)

Szatmárnémeti 80 éves díszpolgárát, Paulovics Lászlót köszöntötték
A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban található esperesi hivatalban összeállított ideiglenes kiállításon köszöntötték Paulovics László festőművészt.
A nemrég ünnepelt 80. születésnap alkalmából köszöntötték a festőművészt szerdán Szatmárnémetiben. Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke köszöntötte az ünnepeltet, majd Csirák Csaba színháztörténész beszélt Paulovics munkájáról, érintve a díszlettervezéssel töltött hosszú éveket. A művész 70 alkotásából nemrég nyílt tárlat Kolozsváron, ennek kapcsán született benyomásairól beszélt Márton Evelin művészettörténész.
Kereskényi Gábor polgármester egy kis meglepetéssel készült a város díszpolgárának köszöntésére, majd a születésnapos barátai mondtak köszöntőt.
Paulovics László az útról beszélt, melyet követően sokan vándornak tartják. Esze ágában nem volt elhagyni annak idején Szatmárnémetit, de díszlettervezői munkájában olyan eszmei és gyakorlati megkötésekkel szembesült, hogy kénytelen volt az elvándorlás mellett dönteni. Élt és alkotott egyebek mellett Németországban és Hollandiában, most pedig a magyarországi Szentes az otthona - ám Szatmárnémeti mindig ott van a szívében és sok alkotásában.
Paulovics László 1937. augusztus 15-én született Szatmárnémetiben. 1955-ben Nagybányán a Művészeti Középiskolában végzett, majd a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1961-ben szerez diplomát, majd három év nagybányai kitérő után, 1964-től a szatmári színház díszlet- és jelmeztervezője. Több kulturális folyóirat grafikus munkatársa volt. Festőművészeti munkái egyéni és kollektív tárlatok sokaságán jelentek meg szerte az országban. Az ő keze munkáját dicséri a Szent Lélek római katolikus templom oltárképe is. Paulovics 2015 novemberében lett Szatmárnémeti díszpolgára. szatmar.ro

Marosvásárhelyi könyvvásár – irodalmi estek, koncertek, gyerekprogramok
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kimelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót.
A vásár idei díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő rendezvény több mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfi János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz, 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, aki hangúlyozta, a programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29-én zárul a jelentkezés). Szabadság (Kolozsvár)

Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásár
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény)
Transindex.ro

Rendszerváltozás óta nem jelent meg ennyi magyar irodalmi mű románul
Rendszerváltozás óta az idén jelenik meg a legtöbb magyar irodalmi mű román nyelven, ami azt mutatja, hogy a magyar irodalomnak van piaca Romániában – nyilatkozta pénteken az MTI-nek Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója.
A kötetek többsége a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi Intézetének Publishing Hungary nevű programja keretében jelenik meg. Az intézet a Duna-térség kulturális összefüggéseivel foglalkozó Donau Lounge irodalmi projekt égisze alatt vesz részt a kelet-romániai Jászvásáron (Iasi) vasárnapig tartó Nemzetközi Irodalmi és Fordítási Fesztiválon (FILIT), amely a régió legnagyobb műfordítói szakmai fóruma. A fesztiválon bemutatják a román könyvpiacon idén megjelent, illetve megjelenés előtt álló magyar irodalmi fordításokat. Ezek között Márton Evelin Szalamandrák éjszakái, Bartis Attila A vége, Garajszki Margit Bartók és a fából faragott királyfi, Gárdos Péter Hajnali láz, Rusz Lívia összes képregénye, Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója, Csender Levente Egyszer majd el kell mondani, Kiss Csaba Drámák, valamint A másik forradalom – Alternatív ötvenhat című műveket. Kósa András László felidézte, 1989 előtt Románia és Magyarország között megállapodás volt arról, hogy a román és a magyar irodalomból rendszeresen készülnek kölcsönös fordítások. Ennek fő hajtóereje a bukaresti Kriterion kiadó volt, amely 1989 után már nem tudta vállalni ezt a szerepet. Megszűntek a műfordítói szemináriumok, a bukaresti hungarológia tanszéken csökkent a magyar órák száma, ezért az 1990-es évek végétől űr keletkezett, magyar irodalmi mű ritkán jelent meg románul – magyarázta az igazgató. A Balassi Intézet eddig háromszor szervezett Balatonfüreden a Magyar Fordítóházzal és a Román Kulturális Intézettel együttműködve magyar-román műfordítói szemináriumot George Volceanov vezetésével, de több olyan rendezvény is volt, ahol írók, kiadók és műfordítók találkozhattak egymással.
„Ezeknek a programoknak is köszönhetően megjelent egy új műfordítói nemzedék, és ha sikerül biztosítani a szükséges anyagi támogatást, a jövőben is fenntartható az idei ütem” – mondta az igazgató. Fontosnak nevezte, hogy van érdeklődés a román kiadók részéről a magyar irodalom iránt. Példaként említette, hogy a magyar irodalom közlését eddig is kiemelten kezelő Curtea Veche mellett a két legnagyobb román kiadó, a Polirom és a Humanitas is kezdi megjelentetni magyar szerzők műveit. Bartis Attilának most jelent meg A vége című regénye a Poliromnál, amely az író A nyugalom című regénye második kiadását is megjelentette. szatmar.ro

Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelem
Szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán.
Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?”
A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor.
A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok”
A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel.
„Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről.
Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak.
Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit.
„A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz.
Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű
„Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú.
Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei.
Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban.
Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell.
A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei.
Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt.
Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben
„Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid
„A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete.
„Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti.
„Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

„Nagyon sok ember magára ismert, erre nem voltam felkészülve”
Bemutatták Vida Gábor Egy dadogás története című könyvét
Mi az, amit másként csinált, ha másként csinált bármit, hangzott el Márton Evelin első kérdése Vida Gáborhoz azon a múlt heti eseményen, amelyen a Marosvásárhelyen élő prózaíró legújabb, Egy dadogás története című könyvével ismerkedhettek meg az érdeklődők a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. A Magvető kiadónál megjelent kötetért, amint azt már olvashatták lapunkban, szintén a múlt héten vehette át az író az idei Déry-díjat.
A Vida Gáborral beszélgető Márton Evelin szerint az Egy dadogás története „hirtelen kiütötte a biztosítékot és hatalmas érdeklődésnek örvend”, ezért is hangzott el a kezdőkérdés ebben a formában.
„Nem tudom, mit csináltam másként. A bogaraimról írtam továbbra is”, hangzott Vida válasza, de hozzáfűzte azt is, hogy a kiadó valóban foglalkozott a könyv marketingjével, meg személy szerint ő is „egy kicsit”. Arra sem tudja a választ, hogy miért ismert olyan sok ember magára, de úgy gondolja, hogy miközben nagyon személyesen csak saját magáról írva próbált érvényesülni, kiderült, hogy hasonló történetek bizonyára „mindenkinek a hátterében ott vannak valahol”.
Korábbi beszélgetéseik során szó esett arról, hogy az író „a nagy erdélyi regény” megírására törekedett, ám, mivel ezt nem sikerült megírnia, helyette megszületett ez a könyv. Márton Evelin szerint azonban az Egy dadogás története „pontosan az az Erdély-regény, amit talán nem szándékozott írni, de mégis megszületett”. – Nincs tapasztalatom arról, hogy Kelet-Európa többi részében vagy Nyugat-Európában hogyan oldják meg a családokban a problémás dolgokat, de az biztos, hogy Erdélyben a szőnyegaláseprés nagy hagyományokkal rendelkezik. Úgy érzem, hogy úgymond kiseperted a szőnyeg alól a dolgokat. Hova kellett eljussál önmagadban, hogy ezeket megírhasd – hangzott el Márton Evelin következő kérdése a szerzőhöz.
– Hát, addig jártunk a szőnyegen, míg elkopott, és ott maradt, ami alatta van. Ahogy Molnár Vilmos mondta, a leghűségesebb állatunk a porcica. Szóval, előjöttek a porcicák a szőnyeg alól. Hova kellett eljutni? Volt egy nyűgös korszakom, és akkor elmentem egy pszichológushoz. Én úgy tudtam, hogy hónapok óta nem alszom, de igazából évek óta nem aludtam normálisan. És hát, elmeséltem neki röviden ezeknek a dolgoknak a foglalatát. Ő azt mondta, életében nem találkozott még olyan emberrel, aki ezt ilyen összefüggően el tudja mesélni. Egy baj van ezzel, hogy amit én gondolok arról, hogy ez mit jelent, nem azt jelenti – érkezett az író válasza. Ennek a pszichoterápiának az első szakasza volt tehát a tulajdonképpeni fordulópont a könyv megírásához, „rájöttem ugyanis, hogy mennyi minden van elásva”, mondta Vida Gábor.
Nem véletlen a könyv címe, a szerző külön fejezetben tárgyalja a témát, ehhez kapcsolódott egy következő kérdés. Az erre adott válaszból kiderült, foglalkoztatta, hogy miért és hogyan kezdődött el a gyerekkori dadogás, amint hogy az is, hogyan próbálták „kigyomlálni belőle” ezt a beszédhibát, hogyan „szekálták” minduntalan emiatt.
Azt is megtudhattuk a beszélgetés alatt, hogy a szerző szerint ez a fajta székely családtörténet, amit olvashatunk ebben a könyvben, tulajdonképpen „egy lájtos változat” ahhoz képest, hogy mik történnek egy-egy családban, és „ki tudja, hogy mi mindent hallgatunk el”. – Valami olyasmit akar ez a társadalom, ami nem megy. Most is ez a bajunk. Abból a munkából, azokból az adottságokból, azzal a hozzáállással, ami az itteni emberekben van, valami olyasmit akarunk csinálni, amire nem vagyunk képesek, ami nem megy. Hihetetlen mentális és lelki zárványok vannak – jegyezte meg.
Hozzáfűzte, a könyv megjelenése után sok visszajelzést kapott, és sokan mesélték el saját történetüket, ezért is mondta azt, hogy az övé ezekhez képest „egy lájtos, könnyedebb változat”. – Úgy látszik, elég volt egy kicsit megpiszkálni ezeket a dolgokat. Én nem vagyok ugyan pszichológus, de ki tudja, mi minden van még elrejtve a mentalitásunkban, a hátterünkben. Nagyon sok ember magára ismert, erre nem voltam felkészülve – mondta Vida Gábor. Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Ahol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén.
Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája.
Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné.
Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg.
A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.
November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében.
November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget.
A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro

A magyar nyelv napja: több száz gyerek szaval a Csonkatorony mellett
A Csonkatorony mellett szavalnak, és virtuálisan kapcsolódnak be az Országházban tartandó rendezvénybe a nagyszalontai gyerekek. Erdélyben és Magyarországon közös versmondással, szavalóversenyekkel és díjkiosztókkal ünnepelik a magyar nyelv napját.
A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá - államnyelvvé – tévő törvényt. Az alkalomból számos rendezvényt tartanak Magyarország- és Erdély-szerte.
Az MTI beszámolója szerint az Anyanyelvápolók Szövetsége a Pesti Vigadóban tartja ünnepségét, amelyen átadják a Lőrincze-díjat és a Maróti István-emlékérmet. Kihirdetik a szervezet 2017. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának eredményeit, valamint kiosztják Balatonfüred városának díjait a Kisfaludy Sándor versmondóverseny győzteseinek.
Az Országház ünnepi versmondó rendezvényén Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya mond köszöntőt. A magyar nyelv közös ünneplésében óvodáskorú gyermekek is részt vesznek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseivel. Az Arany János-emlékévre tekintettel a központi ünnepségen Skype-on kapcsolják a nagyszalontai gyermekeket is.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet rendhagyó szavalóversenyt hirdetett magyarul tanuló külföldi diákjai számára. Az Arany János verseit középpontba állító szavalóverseny döntőjén köszöntőt mond Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézet vezetője, közreműködik a Makám együttes.
A debreceni Református Kollégium Oratóriumában és a nagyszalontai Csonkatorony mellett ma több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című versét.
A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban, írta az MTI.
Balatonfüreden idén is csaknem száz helyi fiatal gyűl össze Magyarország első, egykori kőszínházának oszlopainál, hogy Balatonfüred kulturális partnervárosainak diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány versét. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében ma rendezik a „Te aranyok Aranya!” című Arany János-szavalóverseny észak-magyarországi területi döntőjét.
Díjátadó Kolozsváron – Kolozsváron hétfőn 18 órától Bánffy-palotában ünneplik a magyar nyelv napját. Az alkalomból a Tonitza-teremben az Erdélyi Magyar Írók Ligáját díjazza az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A gálán felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. Műveiből felolvas Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin, moderál László Noémi. Részletek hangzanak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelv napját ünnepelték Kolozsváron
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő munka elismerésére alapított díját vehette át ma, hétfő este, a magyar nyelv napja alkalmából az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a kolozsvári Bánffy-palotában. A díjat (amely Sánta Csaba szobrászművész A bölcső című alkotása mellett egy 20 ezer lej értékű támogatást is tartalmaz) a Communitas Alapítvány részéről Takács Csaba elnök, az RMDSZ részéről pedig Kelemen Hunor elnök adta át Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnöknek. A 15 éves írószervezetet Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke méltatta.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő
A díjátadót ünnepi műsor követte, amely során többek között Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin olvasott fel műveiből, továbbá részletek hangzottak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből.
November 13-át 2011-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés a magyar nyelv napjának, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette azt a törvényt, amely a magyar nyelvet hivatalossá, államnyelvvé tette. Romániában az RMDSZ kezdeményezésére 2015 novemberében hirdették ki azt a törvényt, amely kimondja: november 13-án Románia minden településén hivatalos úton is megünnepelhető a Magyar Nyelv Napja. Idén harmadik alkalommal került sor erre az ünnepre. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Nem szabad abbahagyni: a magyar nyelv napján díjazta az RMDSZ az Erdélyi Magyar Írók Ligáját
Ünnepi köszöntőjében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt az anekdotát idézte, amikor egy idős művész a hosszú élet titkát abban látta, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést. Úgy vélte: a nyelv hosszú életének a titka is az, hogy nem szabad abbahagyni annak használatát.
A politikus arra figyelmeztetett, hogy a nyelv egyaránt képes alkotásra és rombolásra. Utóbbira példaként idézte, hogy az 1990-es marosvásárhelyi pogromkísérlet onnan indult, hogy valakik magyarul is kiírták, hogy gyógyszertár. Hozzátette: manapság Ukrajnát sújtja nyelvi háború.
Az E-MIL intézményét méltató Markó Béla költő elmondta, maga is a laudációra készülve keresett rá az intézmény szó eredetére és csodálkozott rá, hogy volt a magyar nyelvben egykor egy kedv, ízlés, irány jelentésű int főnév, melyből az intéz és az intézmény szavunk is ered. Markó Béla megemlítette: magyar irodalom csak egy van, magyar irodalmi élet viszont több is”, hiszen az erdélyi magyar írók többsége a romániai és a magyarországi írók szövetségének is tagja. Megjegyezte: néha úgy tűnik, hogy „Magyarországon belül is több, egymással párhuzamos irodalmi élet van és nem a sokszínűség, hanem a kizárólagosság jegyében”.
Úgy vélte, az Erdélyi Magyar Írók Ligája akár az önálló írói érdekképviseletről legyen szó, akár a magyarországi irodalmi intézményekkel való folyamatos kapcsolatról, akár a magyar–román együttműködésről, sikerrel válaszolt a kihívásokra. „Tetszik nekünk vagy sem, Erdélyben magyar értelmiséginek lenni közéleti felelősséget is jelent” állapította meg Markó Béla.
Hozzátette: az itteni intézmények többet jelentettek mindig valamiféle bürokratikus keretnél. A díjat – Sánta Csaba szobrászművész Bölcső című alkotását –, melyhez 20 ezer lej pénzjutalom is tartozik, Kelemen Hunor és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke adta át Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnöknek.
Az est keretében az E-MIL alkotói – László Noémi, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin és Karácsonyi Zsolt – olvastak fel műveikből. Az ünnepség zárásaként részletek hangzottak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. MTI; Krónika (Kolozsvár)