A vízről a kastélyban
Nyolc képzőművész vette birtokába augusztus 8–22. között az erdélyi barokk egyik legszebb épületét, a gernyeszegi kastélyt, amely másodjára adott otthont a Kastélypark Művésztelepnek. A táborban határon túli és marosvásárhelyi képzőművészek. Filp Csaba, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla, Alois Lindenbauer, Szabó Zoltán Judóka, Miklya Gábor és Pokorny Attila vettek részt, meghívott vendégként pedig dr. Keserű Katalin és Márton Eszter Zsófia művészettörténészek.
A Teleki Alapítvány és a Castle Art Port Közhasznú Művészeti Egyesület által szervezett alkotóműhely idei témája a víz – tájékoztatott a helyszínen Pokorny Attila szobrászművész, a tábor szervezője, én pedig kíváncsian vártam, hogy betekintsek a művészek munkájába, s tetten érjem őket, ahogy feldolgozzák ezt a hétköznapi gondolkodásban közhelynek tűnő, de valójában rendkívül izgalmas, képlékeny, sokjelentésű és manapság egyre fontosabbá váló témát. Nem csalódtam. A kastély termeiben és kertjében működő alkotóműhelyeket végigjárva láttam, ahogy a művészek sajátos látásmódján keresztül hátborzongatóan különös, újszerűen izgalmas, harmonikusan szép, ötletesen humoros szoborrá, természetművészeti alkotássá, festménnyé szerveződött a megadott téma.
Egy koncert emlékét őrző szalmabálák és hiányzó darabjaikat kereső faragott ajtókeretek között egyensúlyozva értünk el egy földszinti árnyékos terembe, ahol a nyugalommal, a harmóniával találkoztam. Knyihár Amarilla festőművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola festészettanárának nagyalakú képén a Maros vagy talán képzeletünk folyójának eszményien kék vizében lágyan tükröződik a part menti fák zöld lombozata, s a csupán pici sötétkék borzongásoknak látszó vízililiomok jelzik, hogy a tökéletesség valójában elérhetetlen. Természetesen ez csak egy amatőr néző olvasata, az alkotó talán egészen másra gondolt.
Az ablakkereten át behulló fényben szalmabála hátára kikötve bölcs öreg köveket hordoz a hátán egy kőrisfából faragott kecses kenu, a pécsi Miklya Gábor szobrászművész alkotása. Később, amikor találkozunk, kiderül, hogy alaposan melléfogtam, az alapgondolat ugyanis az volt, hogy a fából faragott burok, amely a hüvelyesek terméséhez hasonlít, más értelmet ad a víz által hordozott, alakított élettelen anyagnak, a kőnek, ami a szobrász elképzelése szerint termésként, magként kel életre.
Az alapgondolathoz a hajómotívum is hozzákapcsolódhat – egészíti ki a szobrász magyarázatát dr. Keserű Katalin művészettörténész, majd hozzáteszi: Alois Lindenbauer, Ausztriából érkezett szobrászművész szerint a kőben is ott van a víz, a nedves márvány például könnyebben faragható. A követ pedig, mint az idő, a víz munkájának nyomát izgalmas dolog foglalatba helyezni.
Az egyik emeleti teremben a már távozott Filp Csaba festménye megdöbbent kicsit, hisz egy mosdókagylóban levő fejet ábrázol. Amikor kiderül, hogy az Ébredés címet viseli, és a kastély előcsarnokában látható szoborfejet festette meg, ahogy a mosdó kagylójában ráhull a víz, a kép humoros mondanivalója is kibomlik. Ugyanott két művésznő szorgoskodik. Nyilas Márta, a Pécsi Egyetem művészeti karának festészettanárát láthatóan a sokarcú víz halmazállapotának változásai foglalkoztatják, ezt tükrözi már elkészült festménye is, amelyen a sebes folyású hegyi patak energiáját állította szembe a lépcsők által behatárolt állóvíz tehetetlenségével. Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna a fény ígéretébe kapaszkodó fuldokló énünket örökítette meg szimbolikus képén, s ottjártamkor egy száraz faág felnagyított képét festette, amelyet harmatcseppekkel megrakottan talált a parkban.
Szabó Zoltán Judóka műhelyébe is betekintettünk, aki a kavargást, örvénylést jelképező márványozott papíron a stabil geometrikus formák felbomlásának a megörökítésébe kezdett. Keserű Katalin felejthetetlen élményként beszélt a performanszáról, amelynek nyomai még láthatók a parkban. Először egy földművet készített, majd a fűből kialakított napkeresztek között a mélyebben kiásott árokba vizet hordott, amibe kék felsőruhában belefeküdt, s egy követ tett a homlokára. Feje körül szabályosan gyűrűzött a víz, amelyben az alámerülő, a kő alatt fuldokló, avagy ellenkezőleg: a víz és súly ellenére is túlélő embert, tágabb értelmezésben jelenkori létünket jelképezte számomra. Szintén a Szabó Zoltán műve a Dionüszosznak vízzel teli műanyag palackból tett műkar, amelynek a benne levő vízi növények adnak életet, s a zuhanyozás mozdulatát utánzó szalagok figyelmeztetnek, hogy műveleti területen található.
Pokorny Attila szobrászművész ezúttal is a természetszobrászatot választotta. Sajnos, már nem láthattam a Maros két partját összekötő kőgát hálót, megtekinthettem viszont, ahogy színes dalra bírta a Mária-forrásból eredő csermely medrét, amelyet a helyszínen talált rózsaszín és kék csempetörmelék apró darabjaiból rakott ki, újrahasznosítva a hulladékot. A tájszobrászati alkotás A patak nyelve címet viseli, s a látványon túl kedvenc tartózkodási helye békának, gyíknak egyaránt.
Ugyancsak a park-ban dolgozott Alois Lindenbauer vendég művész is, akinek térszobrai a világ különböző pontjait díszítik. A gernyeszegi kastély parkjában botvastagságú ágakat virágoztatott ki és szúrt be a patakba, majd újabb helyekre költöztette őket más felállításban. Ez az ő ajándéka a kastélyparknak, a természetnek, s olyan, akár egy hölgynek adott virágcsokor – mondta. Csakhogy ahhoz, hogy a bot kivirágozzék, több tonnányi lassú, finom leütés szükséges, ami egy meditációs folyamat is egyben. Szeret az ágakkal szobrászkodni, s vannak olyan alkotásai, amelyeken a földbe, vízbe szúrt ágak kizöldültek.
Miközben végigjárjuk a kastélybeli és a szabadtéri „műtermeket”, Keserű Katalin Széchenyi-díjas ismert művészettörténészt, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének emeritus professzorát kérdezem.
– Meghívtak, és óriási örömmel jöttem. Egyetemi hallgató koromban jártam a gernyeszegi kastélyban először, az Entz Géza tanár úr vezette tanulmányi kiránduláson. Nagy élményt jelent számomra megfigyelni az alkotások születését, végigkövetni, hogyan alakul egy festmény vagy egy szobor.
Amit Márton Eszter Zsófia frissen végzett művészettörténész, a tábor kurátora azzal egészített ki, hogy az alkotótáborban való részvételt az tette izgalmassá, hogy rá lehetett kérdezni a művészekre: mit miért tesznek. Azonkívül mindketten értékelték a tábor programját, amelybe belefért a fiatal képzőművészek csejdi alkotótáborát záró kiállításon való részvétel, a Kultúrpalota alapos megtekintése, a parajdi sóbányában tett kirándulás, a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) művészeti mozgalomra való emlékezés, s esténként a tábor résztvevőinek bemutatkozása, illetve a múlt évi művésztelep bemutatása, amelynek néhány értékes alkotása a kastélyt díszíti, és a Teleki Kálmán gróf által adott vacsora, a szalonnasütés is.
Az alkotótábor megszervezését a Soós Zoltán vezette megyei múzeum, a megyei tanács, cégek, magánszemélyek támogatták.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)