Aki magyar volt, az mind büszke lehetett
Hazajött Kanadából a Gyerekfili, Haáz Sándor tanár urat kifaggattuk a nagy turné részleteiről.
Tizenkét napos turné alatt hódította meg Kanadát a szentegyházi Gyermekfilharmónia 127 tagja. A 35 éves együttes képviselte a magyarságot Kanada 150. születésnapján Torontóban. Hosszas előkészületek után 13 felnőtt kísérővel indultak útnak angol és francia dalokkal a tarsolyukban, és lelket öntöttek a világ másik felére vándorolt honfitársainkba.
Most jutott el először a Fili a tengeren túlra. Hogyan sikerült ezt megvalósítani?
Úgy, hogy a nagyon sikeres brüsszeli filmünk megjárta Kanadát. Farkas Antal készített a 2011-es turnéról egy egyórás anyagot, annyira friss és szemléletes, nagyon jól sikerült film volt, hogy a magyarországi televízió is többször leadta. Farkas Antal barátja, Maros Zoltán pedig tévésként betette a kanadai szórásba is, elkészült egy rövidített változat angol felirattal, óriási érdeklődésnek örvendett a kanadai magyarság körében. Tehát Kanadában így jelent meg a Fili, virtuális úton.
Aztán később a Kanadai Magyarokért Egyesület vezetője, Takács Kati néni három és fél évvel ezelőtt ide látogatott, felvette velünk a kapcsolatot és meghívott. Sokszor jött még, rengeteget levelezett, sokszor próbált rábeszélni. Számunkra akkor a kanadai utazáselképzelhetetlennek tűnt.
Azt gondoltam, hogy nem a mi vadászterületünk Kanada, túl messze van, nem a mi kultúránk. Abban az időben, mikor Kati néni elkezdte ezt a dolgot, még nem volt direkt repülőjárat se, vízumköteles volt Kanada, aztán az idők folyamán ezek mind megoldódtak, a gyerekek szülei magyar állampolgárságot kaptak, lett minden gyermeknek magyar útlevele, és ezáltal a romániai vízumkötelezettségünk megszűnt. Közben beindították a Budapest-Toronto járatot, s ezek mind olyan érvek voltak, amik az egésznek a megvalósíthatóságát mutatták.
Kati néni tavaly augusztusban váratlanul küldött egy repülőjegyet, hirtelen elhatározással oda utaztam. Aztán kiderült, hogy Kanada nem is annyira veszélyes, meg nagyon nagy létszámú magyarság van ott, és tulajdonképpen pont úgy ki vannak éhezve a magyar szóra, vagy a Fili sugárzására, mint itt, a Kárpát-medencei magyarság.
Megismerkedtem az ottani magyar szervezetek vezetőivel, mindenki úgy látta, hogy ez egy jó ötlet, és érdemes megvalósítani. Tehát énbizakodva jöttem haza, bár nem volt még meg a szükséges pénz rá. Takács Kati néni sok pályázatot adott be, és biztatott azzal, hogy a pályázatai nyerni fognak, mi csak készülődjünk. Mi ezt elhittük neki, és nekiálltunk készülődni.
Hogyan zajlott a felkészülés?
A készülődésünk sok rétegű volt. Első feladat a gyermekek kiválasztása volt: tudjon énekelni, legyen egészséges, legyen jó tanuló, ne legyenek hiányzásai, megbízható legyen, szófogadó.
Mint később kiderült, jó, hogy válogattunk, mert eléggé kemény és húzós turné lett ebből, olyan értelemben, hogy minden nap utaztunk és minden nap máshol volt a szállás, a koncert, zsúfolt program, zsúfolt városokban. Nagy volt a felelősség, és nem szabadott a gyermekek ebből a körből kiessenek.
Úgy határoztuk el a tavaly nyár végén, hogy pontokat kell szerezni.Aki 40 pontot összegyűjt, az mehet Kanadába. Meg volt adva, hogy milyen aktivitásából hány pont származhat, s akkor megindult egyfajta verseny a gyerekek között a pontszerzésre.
Veszíteni is lehetett pontot?
Igen. Például, aki nem jött el csemetét ültetni tavasszal, az öt pontot veszített. De aki eljött, az egy pontot nyert, plusz ahány embert hozott magával, annyiszor még egy pontot.
A szólóénekesek, népdalvetélkedők nyertesei vagy résztvevői, zenekari szólamvezetők viszont indulásból 10, esetenként 20 ponttal rendelkeztek.
Végülis honnan került pénz?
Kati néni végig azt hirdette, hogy nyertek a pályázatai. Végül nyertek is, de nem annyit, amennyit ő tervezett.
Amikor januárban ez kiderült, akkor hirtelen elkezdtem én is gondolkodni, jelentős önerő bevonását terveztük, de világos volt az is, hogy ezt a hatalmas adag pénzt a szülőktől nem lehet összeszedni. Az alapítványunk költségvetésének a százszorosa ez, nem lehet csak úgy előrántani.
Végül tavaszra teljesen lemondtam az utazás gondolatáról. Persze ezt a gyermekeknek nem hirdettem ki, ők versenyeztek tovább másfél hónapot, mire váratlan csoda történt: a Magyar Külügyminisztérium felvállalta a kanadai turnénk költségeit. Jelentős pénzösszeg kiutalásával nemcsak a repülőjegyeink árát, hanem a Kanadában tartózkodásunk idejére szállásaink és étkezéseink javarészét is felvállata. Szintén kormánypénzből biztosítottak számunkra három nagy autóbuszt, amellyel két hét alatt több, mint 3.000 km-t utaztunk.
Az Ottawai Magyar Nagykövetség kapott felkérést a szervezésre. Ódor Bálint nagykövet úr és a Torontói Konzulátus munkatársai sikeresen fogták össze a különböző magyar szervezeteket, biztos kézzel irányították az előkészületeket. Emelett a Magyar Diaszpóra Tanács lobbija is meghatározó volt a szervezésben.
Mindenképpen nagyon munkás dolog volt, a kísérők is tűkön ültek, hogy ebből vajon mi lesz. De az ottlétünk alatt meg lehetett győződni, hogy Kanada egy biztonságos, nyugodt, fegyelmezett és gazdag ország. Nem igazán volt, amitől félni.
Hogy készültek a nyelvi akadályokra? Tanultak angol és francia dalokat is.
Más népek dalait mindig is tanulta és feldolgozta a Fili, mostanra már egy bőséges repertoárunk van. A sárga Filharmónia Kottatárban finn, francia, svájci, osztrák, török, lengyel, román énekek vannak. A Gyerekfili egy olyan együttes, amelyik Erdélyt képviseli, és Erdély több nemzetiségű, többnyelvű, nagyon érdekes hely. Olyan, mint Kanada, csak kicsiben.
A lényeg az, hogy a gyermekek pontrendszerébe az is beletartozott, hogy hogyan tudják megtanulni az idegen nyelvű énekeket. Volt öt angol és két francia dalunk. Rengeteget biflázom velük, a szájukba rágom, órákat kínlódunk azzal, hogy mondjuk a szöveget, addig, amíg a végén megy. De volt, akinek így sem sikerült megtanulni.
Viszont meglepetésemre van 40-50 gyermek, aki folyékonyan beszélt angolul Kanadában, el voltam bűvölve. Jobban beszéltek angolul, mint románul. Az Y generációnak az interneten nevelkedve az angol nyelv kézenfekvő, és ezt nagy élvezettel gyakorolták Kanadában. Nyelvi bajaim inkább nekem voltak, mint nekik.
A kanadai magyarok továbbadják a nyelvet a leszármazottaiknak?
Az a helyzet, hogy a nyelvi asszimiláció Kanadában nagyon erős. Sokkal erősebb, mint Romániában, vagy Európa-szerte akárhol. Kanada jóléti ország, a jólétet pedig munkával lehet megteremteni, a munkát többnyire angol környezetben, angol nyelven végzik. Kivéve Quebec tartományt, ahol francia a többség.
A nyelvi asszimiláció a magyarokat megtörte, beolvasztotta. Az elsőgenerációs magyarok, akik jól beszélik az anyanyelvüket. A másodgenerációsok törték, a harmadgenerációsok nem is beszéltek magyarul. Tehát egy 56-os menekültnek az unokája alig néhány szót tud magyarul általában. Nagyon kevés a kivétel.
Akik pedig most mentek ki, a kétezres években, még teljesen urai a nyelvnek. Ők képezik a diaszpórának a magyar kulturális életét. Érezzük, hogy ők is a nyelvi beolvadás áldozatai lesznek.
Milyen a kanadai világ?
Először nagyon látványos, nagyon megható, hogy olyan tisztaság van, olyan üde és gondozott, igényesen kivitelezett minden. Első látásra ez tűnik az ember szemébe. Most másodszorra, már zavart a pazarlás, a felelőtlen, "egyszerhasználatos" szemetelés. Vajon mi lesz a rengeteg hulladékkal? Zavart az indokolatlan, mértéktelen légkondi-használat, ami néhányunknak egészségét tönkretette minden óvintézkedésünk ellenére is.
Nagyon érdekes csúcstechnológiai megoldások vannak a kényelem érdekében, remekül működik minden. Ami zavaró volt, hogy nincs tömegközlekedés, ami van, az is nagyon drága. Viszont nagyon olcsó a benzin, abszolút könnyedén lehet autót bérelni. És így a személygépkocsi a fő közlekedési eszköz. Még a biciklinek sincs akkora keletje, mint itthon. Autózik mindenki, az utak szélesek, az autók nagyok. Az emberek az autóikban laknak.
Gyenge tévéműsoraik vannak, látszik, hogy nem tévéző világ. Interneten, Facebook-on élnek, illetve maguk között. Egy család nem ül le tévézni és nassolni, hanem nyírja a füvet, pancsol a kerti medencében, sétál, belakja a helyét, jó nagy házaik vannak.
Mit tanulhatunk a kanadaiaktól?
Mindenképpen törvénytisztelőbbek, mint a romániaiak, a munkahelyen elvégzik keményen a munkát, amit vállaltak, és ezért bőségesen megkapják a fizetést, megéri dolgozni. Olyan gazdasági mechanizmusuk van, amely az embereket erkölcsössé, szorgalmassá neveli.
Mi volt a legnagyobb élmény a turné során?
Nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy a Gyerekfili zökkenőmentesen, egy emberként, hihetetlen odafigyeléssel megcsinálta azt, amit nem hittem volna, hogy meg tud csinálni. Tizenegy koncertünk volt tizenkét nap alatt.
És ebbe bele kell számolni, hogy van egy 7 órás átállás, ami eléggé nehéz volt, a gyerekek egy részét megkínozta. Mégis, a koncertek és a költözködések napirenden voltak. Ezt a megpróbáltatástfantasztikusan bírták a gyermekek.
Milyen érzés volt Torontóban felvonulni Magyarország képviselőjeként a Nemzetiségek Parádéján?
Büszke voltam ránk. Mert a nagy létszámú ázsiai országok képviselete mellett a magyar menet volt a legnagyobb. Mi több mint 200-an meneteltünk Torontó főutcáján, ezt a létszámot más nép nem érte el.
Voltak még majdnem riói karnevál szerű felvonuló csapatok, látványos díszkocsik, de ezt a rendezett fegyelmezett négyes sort, amit a Fili produkált a helybéli magyar közösségek képviselőivel, ezt más ország nem tudta megcsinálni. Úgyhogy én irtó büszke voltam, s szerintem aki magyar volt, az mind büszke lehetett. Méltón képviseltük Magyarországot, ennek Torontóban híre ment. Az országos TV-ben négyszer is szerepeltünk, kórusunk énekelte Kanada himuszát, fiaink lengették a 17 színes tartományi zászlót. Piros-fehér-zöld léggömbjeinket a végén közösen engedtük a magasba.
A gyermekek is nagyon hálásak voltak ezért az ajándékért, hogy elmehettek, nem a saját költségükön, egy ekkora útra, sokan először ültek repülőn. Nagyon élvezték, hogy meg tudnak felelni, a feladataikat meg tudják oldani. Tudták nagyon jól, hogy a fegyelem és a figyelem az egyetlen megoldás.
Komolyan és következetesen felkészítettük őket, nagyon sok beszélgetés volt arról, hogy mire kell figyelni, hogy egészséges maradj, fitt maradj, hogy a ruhád mindig tiszta és kivasalt legyen, ne legyen világvége a bőröndödben, ne vesszen el soha semmid. Tehát erre mind találtunk valamilyen megoldást.
Például Tókos Attila fényképes jelkártyáit, amit a bőröndökre kötöttünk. Vagy a Kanadai Kisokos című tenyérnyi füzetet, amiben le volt írva az összes tudnivaló angolul rólunk, hogy ha véletlenül elveszne a gyermek, akkor legyen a kezében egy olyan azonosító dokumentum, amivel kivágja magát a bajból. Ez mind azt mutatta a gyermekeknek, hogy nagyon komolyan vesszük mi, felnőttek, ezért ők is komolyan vették.
Mi lesz a Fili következő lépése?
Az adományládákból, és a CD eladásokból összegyűlt pénzből veszünk egy nagy telket, egy 26 áras földet, amiből csemetekertet létesítünk, amit a gyermekek fognak gondozni. Ez a legnagyobb vágyunk, ami, most úgy néz ki, hogy a kanadai turnéval teljesült. A bevétel többi részéből pedig augusztusban egy bákói csángó turnét szervezünk. Családokhoz fogjuk vinni a gyermekeket, hogy tanuljanak románul. Mindenkinek nagy gond az iskolában a román. Ezt a görcsöt a román nyelvvel szemben próbáljuk feloldani ezzel a kísérleti próbálkozással.
Öt napot lesznek Bákó megyében, olyan csángó családoknál, akik elrománosodtak annyira, hogy a gyermekek nem tudnak magyarul, akárcsak a Kanadában élő magyarok utódai.
Ezt elvileg mi pozitívan fogjuk befolyásolni, a mi gyermekeinktől óhatatlanul fog magyarul tanulni az ottani gyermek. És meg vagyok győződve, hogy a mieink románul fognak tanulni, mert ott a családban románul beszélnek a gyermekekkel.
Nekünk megvan ez a nagyon szerencsés helyzetünk, hogy van Romániában egy románul beszélő közösség, aki nincs előítéletekkel a magyar iránt, ráadásul meg akar tanulni magyarul, és cserébe tudunk tőle tanulni románul. Mi ezt a lehetőséget akarjuk kihasználni.
Ugyanaz a csapat megy, mint Kanadába?
Most nem pontostunk, úgy gondoltam, lehetőséget adok mindenkinek. Igaz, hogy a Kanadában begyűjtött pénzből történik a nyelvtáborunk, de most nem koncertezni megyünk, hanem azért, hogy a családokban olyan alkatrészek legyünk, akik a mindennapokban részt vesznek, mennek velük a mezőre, és ezalatt tanulnak románul. Ez pedig a Fili-utánpótlást is érdekli.
Az ötnapos történet után szintén öt napig csángó gyermekestül lemegyünk a tengerre, ezt is mi fizetjük. Erre már nem futja a kanadai pénzből, de a magyar kormánytól ígértetet kaptam arra, hogy az autóbuszok futását kifizetik, és az alapítványunknak van kerete arra, hogy kifizessük a tengerparti nyaralásunkat.
A kezdeti kétségek ellenére megérte elmenni a tengeren túlra?
El kellett menni. Azok a magyarok a Gyerekfilitől akkora töltés kaptak, és olyan erőt, hogy sokáig hatása alatt lesznek. Meg amellett, várjuk ki a végét, hátha megindul errefele a kanadai turizmus.
Kíváncsian várjuk, hátha bejönnek számításaink, látogatóink lesznek Kanadából. Elképzeltem, hogy a csemetekertünk, Ontario Tree Garden nevet viselő, kanadai telek lesz. Szívesen bemutatjuk majd az ide látogatóknak akár kapálhatnak is benne. Megmutatjuk Gabika Kanada nevű lovát is. Ez is a turnénk egyik hozadéka, hiszen Tankó Gábor első hegedűs utcazenélésből, közös nótázásokból gyűjtötte ki a ló árát.
Nem csak abban bízom, hogy jönni fognak, és beindul egy kétoldali kapcsolat, hanem arra is gondolok, hogy talán még meghívnak. A negyven pont akkor is mindenképpen fog kelleni.
Simó Veronka / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)