Jún. 16-án szülőfalujában, Pusztakamaráson köszöntötték a 75 éves Sütő András erdélyi magyar írófejedelmet az egybegyűltek. A református templomban a hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Csató Béla, marosvásárhelyi plébános. Amikor innen elmegyünk, kezdjünk életmentésbe, mondotta Csató Béla plébános, és először a lelki életet mentsük. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke vette át a szót. Ahogy nő és gyarapszik az életmű, mintha úgy fogynának el azok, akik olvashatnák, hangzott a figyelmeztető megjegyzés Vetési Lászlótól. Az ünneplők gyülekezete Mezőségi Tanulmányi Alapot hoz létre, jelentette be Vetési László, amelynek segítségével támogatják a szórványvidéken élő tehetséges gyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulását. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint-Pataki József nyitotta meg, aki Magyarország miniszterelnökének, Medgyessy Péternek az üzenetét tolmácsolta. Ezek után köszöntötte Sütő Andrást Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség részéről, Farkas Árpád, Márkus Béla, Sylvester Lajos, Bogdán László, Bertha Zoltán, Nagy Pál, Kötő József, a pusztakamarásiak részéről pedig Szász Gyula. Sütő András megköszönte a hozzá címzett szavakat, kegyelettel említette föl mindazokat "az emlékbe költözetteket", akik nélkül e maradék nép nem létezne. Az ünnepi gyülekezet a templomból a szülőházhoz vonult, ahol Vetési László felolvasta Fodor Sándor üzenetét, majd Pálfy G. István közíró, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke mondott köszöntőt. A köszöntők sorát Kányádi Sándor zárta, aki, mint mondotta, aszúsodó szeretettel üdvözli a születésnapját ünneplő Sütő Andrást. Az írót az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjjal tüntette ki. /Köllő Katalin: Ott álltunk, tehettünk-e másként? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17/

"Vincze Gábor történész jóvoltából Sylvester Lajos birtokába került a bukaresti magyar nagykövetség 1973. december 5-én kelt, szigorúan titkos jelentésének másolata, amelynek tárgya: ,,A nemzetiségi közvéleményt sértő intézkedések Kovászna megyében". A jelentést Martin Ferenc bukaresti nagykövet jegyezte. A szigorúan titkosított minősítést dr. Szatmári István, a külügyminiszter által megbízott szakértő 2002. március 7-én szüntette meg. A jelentés szerint leváltották a Kovászna megyei kulturális bizottság elnökét, Sylvester Lajost, és a sepsiszentgyörgyi színház igazgatójává nevezték ki az ugyancsak ez alkalommal leváltott Dukász Anna helyére. Sylvester Lajos már hosszabb ideje szálka az erőszakos elrománosító törekvések képviselőinek szemében. Ő volt, aki támogatta kb. másfél évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi színház magyarországi vendégszereplését, amiért akkor ugyancsak fejmosást kapott.Fazekas János miniszterelnök-helyettes esetleges eltávolításáról is beszélnek. Sylvester leváltását az robbantotta ki, hogy a közelmúltban engedélyezte a megyében, Erdővidéken, az 1848/49-es magyar szabadságharc egyik színhelyén egy emlékmű felállítását az évekkel ezelőtt eltávolított helyére. Ezt a megyei vezetők nem tűrhették, s buldózerrel rombolták le az új emlékművet.Sylvester leváltásának körülményeit 1989 után több publicisztikai írásban is megfogalmaztam. Az őrnagy hazatér című, önéletrajzi fogantatású könyve különböző funkciókból való eltávolításának történettöredékeiként is felfogható. Sylvester leváltása után a színházi bemutatókon a mindenkori bukaresti magyar nagykövet gyakran megjelent. Ennek a gesztusnak a jelzésértékét abban az időben a román állambiztonsági és a politikai szervek is érzékelték. Nem csupán a magyar nagykövetség érdeklődése biztosított számukra védelmet, hanem a Hámos László elindította észak-amerikai mozgalom is, az ebben részt vevők ugyancsak nyomon követték minden jelentősebb lépésünket. Ehhez társult, illetve az Amnesty International Righst Foundation azokra a magyarországi értelmiségi csoportosulásokra támaszkodott - Ablonczy László, Pálfy G. István, Bulla Károly, Márkus Béla, Cs. Nagy Ibolya, Fábián László, később Szakolczay Lajos, Apáti Miklós -, akik a sepsiszentgyörgyi színházi bemutatók majdnem mindenikén jelen voltak, a Film Színház Muzsikában és más magyarországi lapokban elhelyezett írásaikkal nemzetközi publicitást biztosítottak, és ránk irányították a közvélemény figyelmét. A fokozódó nyomás közepette is védelmezőik között volt az egész időszakban Ilia Mihály, Csoóri Sándor és Czine Mihály. Fazekas János már az 1968-as új adminisztratív-területi felosztás idején látványosan exponálta magát a székelyföldi magyarság együtt tartásának ügyében. Kettős játékba bonyolódott: Ceusescut magasztalta, másrészt konspirációs kapcsolatokat épített ki Sylvsterékkel, titkos találkozókat szervezett - ezek egyik kedvelt helye a tündérvölgyi szívkórház volt. A Barót és Köpec közötti keresztútnál lévő 1848-as szabadságemlékmű kétszeri lerombolása, majd az újjáépítése szimbolikus jelentésű. 1934-ben Bidu Valer, Háromszék megye akkori prefektusának parancsára ökrökkel húzatták el az obeliszket. 1968-1973 között Sylvester a Kovászna megyei emléktáblák, szobrok, emlékművek egész sorát állíttattam helyre. Ebben az időszakban avatták föl Kézdimárkosfalván Barabás Miklós portrészobrát. Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán és Csomakőrösön kapott szobrot, ekkor került vissza Gábor Áron-emlékmű Kézdivásárhely főterére. Elkészült az első Dózsa-emlékmű Dálnokban, a vélt szülőház helyén. Visszakerültek a sepsiszentgyörgyi szabadságharcos obeliszk mellé a román katonák által a harmincas években lefeszegetett és darabokra tört oroszlánok, Alsócsernátonban Végh Antal 48-as ágyúöntőmester és Felsőcsernátoni Bod Péter emlékét őrzi portrészobor, Gábor Áron elfoglalta szoborhelyét Sepsiszentgyörgyön és így tovább. A megyei ideológiai titkár egy tűzeset miatt Erdővidéken járt, meglátta a szerinte mindenféle jóváhagyás nélkül frissen emelt monumentális emlékművet, dührohamot kapott, és buldózerrel akkor éjszaka eltávolíttatta az obeliszket. Sylvestert felelősségre vonták a szobor állítása miatt. Végül az ideológiai titkár azzal érvelt, hogy az emlékmű ,,csúnya". Menjenek ki a helyszínre, nézzék meg az obeliszket, javasolta Sylvester. Ekkor derült ki, hogy nincs már emlékmű. Eltávolították. A titkár azt állította, a barótiak, köpeciek voltak a tettesek. Amikor Sylvester megtudta, hogy buldózerrel rombolták le az obeliszket, bejelentette: az 1934-es szobordúlás és a mostani között csak technikai különbség van. A szellem azonos: a Vasgárdáé. Sylvester berohant az első titkár irodájába.Szokatlan fellépése sokkolta a vezető funkcionáriusokat. Mintegy három hét múltán Nagy Ferdinánd, akkori első titkár bejelentette: ,,Magának volt igaza! A Központi Bizottság kivizsgáltatta a köpeci ügyet. Valóban a haladó hagyományokhoz tartozik az a történelmi esemény, amelynek a megörökítésére az emlékművet maguk visszaállíttatták. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy új emlékművet kell állítani. A maga irányítása és ellenőrzése mellett." - Sylvester Tornay Endre szobrászt kérte fel az emlékmű létrehozására./Sylvester Lajos: Az utolsó bástya. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26., 27., 28."

"Október elején a Pallas-Akadémia Kiadó Szegeden és Debrecenben találkozott olvasóival. A Pallas-Akadémia irodalmi est résztvevői Szegeden Bíró Béla, Beke György, Dávid Gyula, Kozma Mária, Lőrincz György, Markó Béla és Pomogáts Béla voltak. Szegeden az esten szó esett az erdélyi lélekről (Pomogáts Béla); a transzszilvanizmus kialakulásáról és arról, hogy ez irodalmi áramlatként hol helyezkedik el a magyar irodalom egészében, valamint hogyan kapcsolódik a világirodalomhoz (Dávid Gyula); Bíró Béla az alkotók optimista, illetve pesszimista szerepvállalását feszegette, Beke György moldvai csángó asszonyról szóló novellája sok hallgató szemébe könnyeket csalt. Lőrincz György azokról a szociográfiai riportjairól beszélt, amelyek a Székelyföld társadalmának perifériájára szorult emberekről szólnak. Markó Béla az erdélyi tollforgatók azon "tulajdonságát" hangsúlyozta, hogy "nem elég" nekik az irodalom, mindenkinek valami más foglalkozása is van. A debreceni találkozón Pomogáts Béla és Markó Béla - egyéb elfoglaltságaik miatt - nem vettek részt. Ott volt az erdélyi származású Székelyhidi Ágoston, akinek neve az Erdélyi Tükör szerkesztőjeként, valamint az 1989-ben az erdélyi menekültekről írt riportjaiból (Debreceni napló Erdélyről) a legismertebb, közéleti személyiségként pedig az Erdélyi Magyarok Világszövetsége elnökeként. Ott volt Görömbei András, a Hitel és Márkus Béla, az Alföld főszerkesztője, Bertha Zoltán, akinek egyik kutatási területe a kortárs romániai magyar irodalom története. Ott volt Elek Tibor, aki most védte meg Székely Jánosról írt doktoriját, és eljött Vofkori Mária, aki néhány évvel ezelőtt szerkesztője volt a Kriterion Kiadó kolozsvári szerkesztőségének, s aki ma a kisvárdai múzeum igazgatója. Dávid Gyula és Bíró Béla után következett Beke György és Lőrincz György, írásaik kulcsmondata lehetett volna a magyar gondok Erdélyben. Kozma Mária az 1848-as csíki történelmet feldolgozó regényéből olvasott föl egy rövid részletet. /Kozma Mária: Közös sakktábla irodalommal és olvasóval Szegeden és Debrecenben. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./"

2002-ben jelent meg az első monográfia, műértelmező pályarajz Kányádi Sádortól Ködöböcz Gábortól: Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében a szegedi Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában, az egyetem Csokonai Univesitas Könyvtár 26. köteteként. A pozsonyi Kalligram Könyvkiadó Tegnap és Ma – Kortárs magyar írók című kismonográfia sorozatában látott napvilágot Pécsi Györgyi Kányádi Sándor /Kalligram, Pozsony, 2003/ című kötete. Márkus Béla összeállításában megjelent 2004-ben Tanulmányok Kányádi Sándorról című gyűjteményes kötet. /Bertha Zoltán: Monográfiák Kányádi Sándorról. = Helikon (Kolozsvár), dec. 10., 23. sz./

A Hitel folyóirat februári számának lap címoldalán ez olvasható: Nem, az nem lehet. Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. Csoóri Sándor, Vasadi Péter, Pozsgay Imre, Duray Miklós, Pap Géza, Sütő András, Gál Sándor, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Dudás Károly, Vári Fábián László, György Attila, Zsidó Ferenc, Sepsiszéki Nagy Balázs, Csata Ernő, Magyari Lajos, Koncsol László, Fekete Gyula, Kodolányi Gyula, Tőkéczki László, Ablonczy László, Czakó Gábor, Tornai József, Tamás Menyhért, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ács Margit, Alföldy Jenő, Márkus Béla, Görömbei András, Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, N. Pál József, Elek Tibor, Rott József, Száraz Miklós György, Sturm László, Prágai Tamás, Brém Nagy Ferenc, Mórocz Zsolt és Szabó István. A folyóirat kevés példányban jut el Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, Szabadka környékére, Lendvára. „Senki sem kötelezte a maradék Magyarországot arra, hogy megvonja az állampolgárságot azoktól, akik fölött áthelyezték az államhatárokat.” – írta Duray Miklós. „Egy néptől, mely évtizedeken át határain belül bambán tűri pusztítását, sőt besegít önpusztítással, nehogy nacionalistának pellengérezze ki a sajtó, nem várható el, hogy a határain kívül rekedt sorstársaiért ébredjen fel évszázada alvó lelkiismerete.” – állapította meg Fekete Gyula. Csoóri Sándor pedig arról írt, hogy a mai divatos és sikeres íróinknak egyetlen szavuk sincs arról, hogy miért sorvad, miért fogyatkozik ez a nép. „Magasban járó elmélkedésekből már régóta arra tudok következtetni, hogy saját esztétikájukat, gondolataikat, előítéletüket ismerik csupán. De azt a valóságot, amelyben maga az istenadta nép él idehaza vagy a határainkon kívül, egyáltalán nem ismerik, legfeljebb hallomásból, mint a hutukat.” /Nagy Pál: Mi történt velünk? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán az újabb számban ismételten Kuszálik Péter jelentkezett. Terjedelmes cikkében Sütő Andrást elmarasztalta. Kuszálik elmagyarázta, hogy Sütő András Káin és Ábel című drámájában mit hogyan kell értelmezni. Kuszálik elmarasztalta Márkus Bélát, mert Sütő életművét elismerte, ugyanezért kritizálta Cs. Nagy Ibolyát is. Kuszálik szerint Sütő ellen nem folyik büntetőper. Ő viszont készül Sütőből, most az író Pompás Gedeon című darabján keresztül mutatta be, milyen is Sütő András: azt írta, hogy hat előadás után levették a színpadról a darabot. Kuszálik utánanézett és közölte az eredményt: 14-szer játszották, és csak ezután tiltották be… Kuszálik bebizonyította: az író kijelentése „nem nyugszik valós adatokon”. – /Kuszálik Péter: Gedeon színre lép. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 17./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilap újabb két hozzászólást közölt: a/ Márkus Béla egymás mellé állította Földes Lászlót és Sütő Andrást, megállapítva, hogy Földes László alkotói öröksége csekély mértékű, Sütő András legjava írásai viszont kitörölhetetlen fejezetei a magyar irodalomnak. Földes Ágnes hozzászólásában apja 1959-től tíz évig tartó szilenciumáról, elhallgattatásról beszélt. Valójában Földes László 1965-ben már publikálhatott. /Márkus Béla: Szösszenetek, szisszenetek. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./ b/ Márkus Béla nem írt elismerően Kuszálik Péter eddigi hosszas hozzászólásairól, ezért Kuszálik szerint Márkus Béla nem értette meg az ő írását. Kuszálik Péter Sütő András Heródes napjai című naplójáról kijelentette: „egyszerű hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”, abban ugyanis kozmetikázások találhatók. Kuszálik mérlegén könnyűnek találtatott Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya: „Az életmű szerkesztői – különösen Ablonczy, de Cs. Nagy Ibolya sem ártatlan – egyben a Mester csodálói is, akik szívesebben alájátszanak ennek a szépítgető átfestésnek (magyarán hamisításnak), semhogy korrigálnák a megmásított tényeket.” Kuszálik nem akar ítélkezni Sütő András irodalmi értékéről, de azért megállapította, hogy „néhány (nagyon kevés!)” írása van, amit az utókor remekműnek fog ítélni. Kuszálik ugyancsak elítéli „napjaink kritikátlan Wass Albert-kultuszát”. /Kuszálik Péter: Módosítások, maszatolások. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./

Fennállásának 12. évfordulójához érkezett a közel 70 tagszervezetet tömörítő Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége, amely idei tisztújító közgyűlését július 14-e és 17-e között tartja Kassán, Polgár és nemzet címmel, amelynek előadásai és megbeszélései a szórványmagyarság kultúrájának fennmaradását, megőrzését járják körül. A KITÁSZ /amelynek a legtöbb határon túli tagszervezete Erdélyben van/ Hírlevélben jelezte, hogy szervezik a KITÁSZ-antológia megszerkesztését, amelyben minden tagszervezetnek helyet adnak a bemutatkozásra, tevékenységeik ismertetésére. A KITÁSZ közösen a Népi Írók Baráti Társaságával, a budapesti Székely Körrel és a Magyarok Világszövetsége Szent László Akadémiájával az Erdélyi magyar irodalom Trianon után címmel előadássorozatot szervez az MVSZ Magyarok Házában középiskolás diákok számára, dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke vezetésével. Ennek keretében május 3-án Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költészete címmel Pomogáts Béla tartott előadást, május 17-én Nagyenyedi Fügevirág címmel Sütő András munkásságát ismerteti N. Nagy Pál József irodalomtörténész, május 31-én Székely János írói életművéről tart értekezést Szakolczay Lajos irodalomkritikus, júniusban pedig 16-án Szilágyi István írói életművét értékeli előadásában Márkus Béla irodalomtörténész. /Antológiát tervez a KITÁSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./

Gellért Sándor /1916-1987/ költőt élete Szatmár megye több helységéhez köti, Dabolcon járt elemi iskolába, Szatmárnémetiben gimnáziumba, a világháborút követően három évig Szatmárnémetiben a polgári iskolában, majd 1948-tól nyugdíjazásáig Mikolában tanított. A költőt nem kedvelte a hatalom, költészetének csak töredéke jelenhetett meg nyomtatásban. Költői termése tekintélyes. A magyar nyelv múltjával is foglalkozott. Megírta Mikola (kiadatlan) monográfiáját is. Szatmárnémetiben Gellért Sándor tudományos emlékülést tartottak. Az irodalomtörténész előadók — Kántor Lajos kolozsvári, Bertha Zoltán, Márkus Béla magyarországi egyetemi tanárok — előadásaikban elemezték költészetét. Kónya László azt vizsgálta, milyen hatással volt a költőre a neves pedagógus, Karácsony Sándor, Lovas János, a BBTE adjunktusa pedig Gellért Sándor magyaróráit idézte. Kiss Kálmán a helytörténész szemével szólt a Mikola monográfiája kiadatlan kéziratáról. /Bura László: Gellért Sándor tudományos emlékülés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./ Gellért Sándor-megemlékezést tartottak Mikolán. A költő 1948–tól nyugdíjazásáig tanított a helyi iskolában, és 1992–ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a helyi RMDSZ emléktáblát avatott a tiszteletére. A helyi általános iskola is nevét viseli. Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész elmondta: a nemzeti önismeret különlegesen gazdag tárházaként számon tartott Gellért-életmű a szülővárosban, Debrecenben is élénken a köztudatban van több évtizede, ezen kívül viszont a magyarországiak számára kevéssé ismert. – A legfontosabb feladat az lenne, ha ennek a hatalmas kiterjedésű és jelentőségű életműnek minden darabja nyilvánosságot látna, megjelenne, hiszen jelentős részét még maguk a szakavatottak sem ismerik – mondta el. /Fodor István: Gellért Sándor-megemlékezés Mikolában. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 4./

A budapesti Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi havi folyóirat februári számát Sütő András emlékezetének szentelte. Az új szám közönség előtti bemutatóját február 16-án tartották Budapesten. Bevezetőt Csoóri Sándor főszerkesztő, zárszót Görömbei András főszerkesztő-helyettes mondott. Sütő András műveiből Császár Angéla, Kubik Anna és Szélyes Imre színművészek adtak elő részleteket. Az emlékszám felvonultatja a kortárs magyar irodalom színejavát, köztük van Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Gál Sándor, Olasz Sándor, Ablonczy László, Sylvester Lajos, Kincses Elemér, N. Pál József, Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Tamás Menyhért, Bertha Zoltán, Márkus Béla, Tornai József és Vetési László. „Csak a magára maradott utolsó magyar van veszélyben, mert ha egyedül van, elveszett. Sütő András annyira féltett mezőségi népe minden gondja ellenére is csendesen köszöni, hogy hálás gyermekként, féltő gondoskodással e szülőföld minden gondját élő reménységként emelhette be a legtündöklőbb magyar irodalomba” – írta Vetési László. Az emlékszám közölte Cs. Nagy Ibolya összefoglaló írását – Egy vita margójára (Sütő András és A Hét). Ebből idézte a Népújság: „bár a vita véget ért, a Sütő András elleni hadjárat korántsem. Ezt jelenleg csak a főszerkesztő vívja, de egyrészt: fórum nélkül nincs Cicero, másrészt olyan vehemens és következetes Sütő-ellenesség nyilvánul meg a Parászka Boróka-írásokban, hogy ezek elviekben akár új, romeltakarító disputát generálhatnak. ” /B. D. : A repedt nádszál elégiája (A HITEL Sütő András- emlékszáma). = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

Ha a budapesti mozik vállalják a Wass Albert életéről szóló dokumentum-játékfilm bemutatását, úgy még az idén műsorra kerülhet Koltay Gábor legújabb alkotása. Az ismert rendező a napokban fejezte be a mű erdélyi képsorainak forgatását. A filmesek a mezőségi Cegétől és Vasasszentgotthárdtól a Bánffy-vadászházig számos helyszínt bebarangoltak. A hasonló stílusban készült Trianon és Horthy című filmek szerzője, Koltay Gábor elmondta, hogy tervei szerint októberre elkészül a két és fél órás alkotás. Koltai először játékfilmben gondolkozott, de támogatás hiányában kénytelen volt lemondani eredeti tervéről. „Hiába telt el tizenhét év a rendszerváltás óta, a játékfilm elkészítéséhez szükséges két-háromszáz millió forintból egyetlen fillért sem kaptam. Tudomásul véve az illetékesek hozzáállását, kénytelen voltam átértékelni az elképzelést és a hagyományos játékfilm helyett a játék- és a dokumentumfilm közötti átmenetet választottam” – mesélte. A film főhőse egy fiatal színész, aki szeretné megismerni Wass Albertet és a körülötte folyó vitát. Irodalmárokat, történészeket keres fel, ellátogat Erdélybe, találkozik és elbeszélget az egyszerű román parasztemberekkel. A dokumentumfilmben a főszereplő beszélget Raffay Ernő történésszel, Pomogáts Béla, Medvigy Endre, Takaró Mihály, Márkus Béla és Nagy Pál irodalomtörténészekkel, Bartha József holtmarosi református lelkésszel, Kincses Előd marosvásárhelyi jogásszal, valamint Vekov Károly kolozsvári történésszel, az egyetlen emberrel, aki a Szekuritáté irattárában áttanulmányozta a Wass Albert koncepciós peréről készült iratcsomót. Koltay sajnálatára az ellenkező vélemények képviselői csak közvetett módon szólalnak meg a filmben. „Azok közül, akik a mai napig is a legcifrább jelzőkkel illetik Wass Albertet, sajnos egyik sem vállalta, hogy megjelenjen a filmben. Az ő véleményüket máshol megjelent tanulmányaikból, újságcikkeikből fogom idézni” – sajnálkozott a rendező. Nem árulta el, kik fogják képviselni az „ellentábort”, az információk szerint a filmben mások mellett Tamás Gáspár Miklós és Cs. Gyimesi Éva a témát érintő régebbi nyilatkozatai is megjelennek. Koltay legutóbbi alkotásainak – a trianoni békeszerződésről, illetve Horthy Miklós kormányzóról szóló filmjeinek – jelentős közönségsikere volt, mégis kevés mozi tűzte műsorára az alkotásokat. „Budapesten a Horthyt csak az Uránia mutatta be, a Trianont is alig merték levetíteni. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is akad mozi, ahol, ha nem egyéb, a közönség nyomására fogják műsorra tűzni. Erdélyben meg ott vannak a templomok, a parókiák, és különben is, az itteni emberek megtalálják a módját annak, hogy megszerezzék a filmet – bizakodik a történelemből ihletődött alkotásaival sokak szemében szálkát jelentő rendező. – Számomra már az is jelzésértékű, hogy amikor felhívást tettem közzé a hiányzó forintmilliók begyűjtésére, rengetegen jelentkeztek. A névtelen adakozók 10 ezer forinttól egészen a milliós összegig nagyon sok pénzt felajánlottak. ”Koltay szomorúnak tartja az anyaországi hatalom merev, elutasító hozzáállását Wass Albert személyéhez. /Szucher Ervin: Kamerával Wass Albert nyomán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./

Június 14-én megalakult a Sütő András Baráti Egyesület Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Bölöni Domokos „Úgy szeretem Marosvásárhelyt, hogy sosem feledhetem Pusztakamarást” címmel számolt be az eseményről a Népújságban /jún. 23./ „Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek, és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön” – hangsúlyozta előadásában dr. Bertha Zoltán egyetemi tanár, irodalomkritikus. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Cs. Nagy Ibolya szavait hallhatta félre mind Kovács András Ferenc, aki elhagyta a helyszínt, mind Sebestyén-Spielmann Mihály, a neves történész-levéltáros, aki a jeles költő és főszerkesztő távozta után nyomban KAF „védelmére kelt”. Cs. Nagy Ibolya hiába próbálta magyarázni az álláspontját, Sebestyén kikérte magának, hogy őt szülővárosában idegenek oktassák ki Sütőből és helytállásból. A marosvásárhelyi Vásárhelyi Hírlap június 27-i számában megjelent egy glossza, Sebestyén Mihály tollából. Azt írta, hogy „a meghívott előadó, debreceni egyetemi tanár gyöngécske apológiával, méltatlan színvonalon méltatta Sütő András munkásságát, irodalomtörténeti helyét. Vásárhely többet érdemel. A felkért szerkesztő, Cs. Nagy Ibolya az „erdélyi magyar irodalom megosztására tett kísérletet”. A hölgy a debreceni Digitális Irodalmi Akadémia bennfenteseként közölte, hogy az idei díjazott Kovács András Ferenc, »különben nagyon tehetséges költő« lett, de ezzel ki- vagy elütötte az elismeréstől Szilágyi István (Kő hull apadó kútba) kolozsvári főszerkesztőt, Kossuth-díjast. A kormányzat beleszólt, és most különböző írói csoportosulások szavazhatnak be akárkit, „olyan jöttment nemzetietlen taknyosokat is, mint KAF. ” Sebestyén Mihály felállt, jelezte, hogy „nem kérnek a magyarhonui pártvitákból és országmegosztó agyarkodásból, a hölgy férje, maga is nevetlen irodalomtörténész, felkért, hogy tartsam a számat. ” Az ügyben Bölöni Domokos megkérdette Cs. Nagy Ibolya véleményét, idézett leveléből. Cs. Nagy Ibolya leszögezte, nem tett kísérletet az erdélyi magyar irodalom megosztására. Nincs mit megosztani: nincs egységes erdélyi magyar irodalom. Ennek n kirívó példája lehet a három évvel ezelőtti esemény is: amikor a Sütő András elleni, A Hét-beli sajtóhadjárat miatt szükség lett volna az »egységes« erdélyi (de legalább vásárhelyi) magyar irodalmi kiállásra, az író védelemére. Mellesleg kik írták a Sütő-monográfiákat (az elsőt már 1986-ban): a „nevetlen“ magyarországi irodalomtörténészek, vagy az egységes erdélyi magyar irodalomtörténetírás jelesei? Cs. Nagy Ibolya sorolta Sebestyén tévedéseit: nincs »debreceni Digitális Akadémia«, s ő nem »bennfentes«., nem mondta, hogy Kovács András Ferenc »ki- vagy elütötte« az »elismeréstől« Szilágyi Istvánt, nem mondta, hogy a »kormányzat beleszólt«, és átalakította a régi rendszert, nem mondtam, hogy »KAF jöttment, nemzetietlen taknyos«. A másik »nevetlen irodalomtörténész«, a »hölgy férje«, nem mondta, hogy Sebestyén »tartsa a száját«, a »magyar demokratikus chartáról« sem esett egyetlen szó sem. A két megrótt irodalomtörténész, Bertha Zoltán és Márkus Béla csak azért nevetlenek, mert Sebestyén Mihály nem írta le a nevüket. Bölöni Domokos jelen volt, jegyzetelt, tanúsíthatja: Cs. Nagy Ibolya igazat mondott. /Bölöni Domokos: Amik elhangzottak és amik nem. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

Sütő Andrásra emlékező könyv jelent meg: Nyolcvan nyugtalan esztendő. Születésnapi megemlékezés Sütő Andrásról Marosvásárhelyen és Pusztakamaráson 2007 júniusában. Összeállította és az előszót írta Székely Ferenc /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008/. Az összeállításban többek között Görömbei András, Márkus Béla, Pálfy G. István, Péntek János, Sylvester Lajos, Szász István Tas, Fodor Sándor és Dobos László emlékezett az íróra. /B. D. : Nyolcvan nyugtalan esztendő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő a nemrég létrehozott Sütő András Baráti Egyesület alapításáról beszélt. Szászrégenben Demeter József tiszteletes megpendítette: jó lenne létrehozni baráti kört Sütő András emlékének ápolására. Nagy Pál egyetértett a kitűnő ötlettel, s hozzákezdett a tájékozódáshoz: felkeresett több írókollégát, újságírókat, közéleti embereket, művészeket, irodalombarátokat, érdeklődvén a véleményeket illetően. Egyetértés volt a szükségességében. Létrehoztak egy héttagú kezdeményező bizottságot, megfogalmazták az alapvető célkitűzéseket. Június 21-én Marosvásárhelyen megalakították a Sütő András Baráti Egyesületet. Folyamatos a jelentkezés; eddig legalább százan nyilatkoztak. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat, akiket már az egyesület tagjai, köztük van Gróf László egyetemi professzor Oxfordból, Lauer Edith az Egyesült Államokból, Csoóri Sándor költő Budapestről, Egyed Ákos történész Kolozsvárról, Görömbei András irodalomtörténész Debrecenből, Fodor Sándor író Kolozsvárról. Sajnálatos módon volt az eseménynek furcsa "utórezgése" is. A Vásárhelyi Hírlap munkatársa "konkolyhintő", "kútmérgező" vélekedés megnyilatkozását fedezte fel az előadásokban, megjegyezve egyebek között: "Nem kérünk a magyarhoni pártvitákból és országmegosztó acsarkodásból (...)" Ugyanekkor "gyöngécske apológiának" titulálta a jeles debreceni irodalomtörténésznek, Bertha Zoltánnak – Sütő egyik monográfusának – az előadását, és "nevetlen"-nek azt a Márkus Bélát, aki feleségével, Cs. Nagy Ibolyával együtt kötetekre menő tanulmányt írt az idők során irodalmunkról, nem utolsósorban éppen Sütő Andrásról is. Mindezekkel szemben az az igazság, hogy szó sem volt itt semmiféle "konkolyhintésről", "országmegosztó acsarkodásról". /Bölöni Domokos: Épülő szellemi "szálláshely". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

Lőrincz György székelyudvarhelyi író befejezte új regényét, aminek címe: Besúgó voltam, szívem. A könyv a diktatúráról szól és a magyarság sorsáról. Pomogáts Béla a félelem regényének nevezte. Két ember: egy besúgó és egy „ellenálló" orvos alakján keresztül próbálta bemutatni mindazt, ami történt. Lőrincz Györgyöt örökmozgó művelődés- és irodalomszervezőként tartják számon. Kritikusai szerint írásművészete folyamatos változásban van: stílusa megújul, frissül. Előző regénye, a Pusztulás két hazai és egy magyarországi kiadást ért meg. Az 1989-es változás óriási élmény volt. Később rájött arra, hogy a hálózat tovább működött, sőt működik ma is. A diktatúra az az időszak, amikor nagy jellemek születhettek, de a diktatúra a legaljasabb helyzetbe sodorja a kiszolgáltatott embert. Ez az a kor, amikor nehéz, de szép embernek maradni a szó legteljesebb és legigazabb értelmében. Egységes magyar irodalom nincs, vallja az író, ellenben magyar irodalom van. Neki kisebbségben mások a feladatai, mint egy magyarországi írónak. A Szegedy-Maszák által írt irodalomtörténetben azt mondják, nincs erdélyi magyar. De azt a gondolkodást sem tudja Lőrincz György elfogadni, amelyben Németh Lászlót grafománnak nevezik. Az író megpróbált valamit tenni az erdélyi magyar irodalomért. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány közel tizenöt éve működik. Szinte évente írnak ki pályázatot. Van olyan díjuk, amelyet az erdélyi magyar irodalom népszerűsítéséért osztanak ki. Ebben az évben a debreceni Márkus Béla kapja a Hídverő díjat. /Sarány István: Abból írok, amit emberismeretből magammal hoztam. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./

A hagyományokhoz híven idén októberben is sor került az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjainak kiosztására Székelyudvarhelyen, a városháza dísztermében. Október 25-én az ünnepségen telt ház előtt vehetett át EMIA-díjat a korondi Páll Lajos költő, festő és Szilágyi István író Kolozsvárról. Varga Borbála költőnek ítélték oda az alapítvány Debüt-díját. Hídverő-díjjal jutalmazta az alapítvány kuratóriuma Márkus Béla debreceni irodalomkritikust, egyetemi tanárt magas színvonalú műveiért. Életmű-díjat ebben az évben nem adtak át, köszöntötték viszont a hetvenéves írókat és költőket. Gálfalvi Zsolt írói, szerkesztői, irodalomszervezői munkásságát közelgő hetvenötödik születésnapja alkalmából Pomogáts Béla irodalomtudós méltatta. Cseke Péter egyetemi tanár értékelte ki az alapítvány által kiírt szociográfiai riportpályázatot, melynek végeredménye, a rendkívül erős mezőnynek is köszönhetően, megosztott második díj lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos magiszteri hallgatói közül Berszán Rékát Középajtáról, Dénes Emesét Varságról írt riportjáért tüntette ki a kuratórium. Zörgő Noémi és Ferencz Zsolt a Művelődés különdíjában részesült, az oklevelet és a díjat a lap főszerkesztője, Szabó Zsolt nyújtotta át. A közönség külön örömére az ünnepélyen bemutatkoztak az újonnan megalakult Udvarhelyi Székely Filharmonikusok. /R. Kiss Kornélia: Díjkiosztó gála Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Búcsúzik olvasóitól az Irodalmi Jelen. Az aradi irodalmi folyóirat októberi, utolsó nyomtatott lapszámában Hét év címmel Böszörményi Zoltán főszerkesztő és tulajdonos vázolta fel a lap papíralapú változatának megszűnéséhez vezető okokat. „Sok mindent megvalósítottunk terveinkből, elképzeléseinkből, mégsem eleget. Hét év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy érdekközösségek által irányított irodalomban, melyre néhol a politikum is rányomja a bélyegét, kimagasló eredményt érjünk el” – írta Böszörményi, leszögezve, hogy „az Irodalmi Jelen a magyar nyelven megjelenő irodalmi lapok palettáján nem egy volt a sok közül, hanem az irodalmi folyóirat, melyre oda kellett figyelni”. A lapot novembertől a www.irodalmijelen.hu honlapon követhetik figyelemmel olvasói. A hetvenéves Szilágyi István életművének szentel nagy teret a Székelyföld októberi száma. A csíkszeredai kulturális folyóirat Márkus Béla, Karádi Zsolt, Mester Béla és G. Kiss Valéria tanulmányaival, valamint Fekete Vince versével köszöntötte a Kolozsváron élő írót. Nádas Péter Saját halál című művéről született tanulmányokat mellékel külön „munkafüzetben” októberi lapszámához a Látó. A marosvásárhelyi szépirodalmi folyóiratban Lövétei Lázár László Nagy költő „kisebb” versei címmel emlékezett a 95 éve született Jékely Zoltánra. /Lapszempont. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

Budapesten a Magyar Írószövetség tagjai október 23-án megkoszorúzták a székház falán elhelyezett, a forradalom emlékét megörökítő emléktáblát, valamint a Gérecz Attila-emléktáblát. Ezt követően a szokásoknak megfelelően átadták az Arany János-díjakat. 2008-ban Arany János-díjat kapott Marsall László Kossuth-díjas költő és Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon főszerkesztője. A díjazottak munkásságát Mezey Katalin költő és Márkus Béla irodalomtörténész méltatta. /Hírek. = Helikon(Kolozsvár), nov. 10./

Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Horváth István író, költő születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretén belül emlékkonferenciát tartottak május 22-én Kolozsváron. – Száz év elegendő ahhoz, hogy kiderüljön: egy író kihull-e az idő rostájából? Horváth István esetében bebizonyosodott, hogy életműve értékes – mondta megnyitó beszédében Kötő József színháztörténész. Véleménye szerint Horváth István a kisebbségi irodalom időben és térben messze látszó irodalmi tornyát építette fel. Görömbei András akadémikus a Magyarózdi toronyalja jelentősége a magyar irodalomban címmel tartott előadást, Horváth István költészetét pedig Márkus Béla irodalomtörténész méltatta. Szilágyi István Kossuth-díjas író Horváth Istvánt, mint embert mutatta be. Cseke Péter irodalomtörténész Az otthontalanság költője címmel, Vallasek Júlia adjunktus Horváth István és a Termés címmel tartott előadást. /Jakab Judit: Horváth István emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

Kuszálik Péter nemrég megjelent kötetében (Purgatórium. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009) a Sütő-életmű kutatóit és monográfusait felülbírálva képletes pert indított, megkérdőjelezve Sütő András irodalomtörténeti besorolásának eddigi eredményeit. Azokat a kutatókat, akik a 2005-ben lezajló Földes-vitában is megszólaltak (lásd Ablonczy László, Bertha Zoltán, Görömbei András, Márkus Béla, Cs. Nagy Ibolya írásait A Hét 2005 első félévi számaiban) Kuszálik Péter képletesen védőügyvédeknek tekinti Sütő András „szentté avatási perében”, ő pedig az advocatus diaboli, aki a terhelő bizonyítékokat sorolja fel. A tárgyalás hitelét megrendíti, ha az ügyész a vádirat előterjesztését többször megszakítva hol pamfletíróként humorizál a vádpontok kapcsán, hol rövid részleteket árul el az előre elhatározott ítéletből. Ezért a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Művelődési Egyesület november 19-én tartandó beszélgetőestje nem a vád és nem az ítéletmondás fóruma kíván lenni. A beszélgetést felvezetője Stefano Bottoni történész. /Lázok János: Az esküdtszéké a szó. A Bethlen Gábor Művelődési Egyesület vitaestje. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka*
1923–1944
Irodalom iránt fogékony diákként, majd bölcsészhallgatóként, gyakoroló magyartanárként Wass Albert író ismeretlen volt számomra. 1989-es halálhírét bemondta a Magyar Rádió, közöltem tehát én is az osztályommal magyarórán. A halálhír ráirányította nemcsak az ország figyelmét, hanem családom tagjai is emlékezni kezdtek rá. Apám, Balázs András (1909-2000), akitől az író vagy a "gróf" nevét gyerekkoromban többször is hallottam, a Wass család vasasszentgothárdi uradalmának gazdatisztje volt 1937-1938-ban. Gróf Wass Albertet képzett gazdászként, íróként és a munkaadójaként is tisztelte.
Később a családi kapcsolódás másfajta személyes kötődésre is ráirányította a figyelmem: gyerekkoromban több nyarat töltöttem apai nagyanyám, Balázs Róza falujában a mezőségi rokonoknál, Nyíresen, Déstől 8 kilométerre. Azonos földrajzi környezet, azonos kulturális, nyelvi és nemzetiségi közeg, mint Wass Albert szülőföldjén. Nyíres északi irányba mintegy húsz kilométerre van Vasasszentgothárdtól. Az ottani sós vizű, tarka kövecses patak, a szelíd lankák, kaszálók, nagy kiterjedésű, több száz éves erdők, bivalycsordák; romános akcentusú, elnyújtott beszédű, archaikus nyelvű magyarok beleépültek gyermekkorom vakációs világába. Ahogy feltámadt az író iránti országos és határokon túli érdeklődés, ugyanúgy kezdtem elmerülni nyelvi és szellemi világában – s a felismerés meglepetésével találtam meg sorai közt apám nyelvi fordulatait, szólásait, gondolkozásbeli hasonlóságokat.
Az ösztönzés viszont, hogy Wass Albert íróval foglalkozzam, műveit felkutassam, érmelléki apósomtól, Deák Andrástól (Piskolt, 1930 – ) származott. Elhangzott a Magyar Rádióban az Üzenet haza című vers, s feladatul kaptam, hogy kiderítsem, ki a szerző, és szerezzem meg a verset. Írtam a rádiónak, megküldték a gépelt szöveget. Elmentem a sárospataki városi könyvtárba, és kivettem az összes könyvét; nem volt sok. Utána kutatni kezdtem a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában, s elém helyeztek olyan kiadványokat, melyek csodálatot és borzongást váltottak ki belőlem: az Erdélyi Szépmíves Céh abaposztós kiadványai még hagyján. Hanem az ötvenes években, Amerikában megjelent Magukrahagyottak műbőrkötésben! Olyan kiadványok, melyekhez az Országos Széchényi Könyvtár raktári állományából z-jelzettel (zárolva), csak kutatói igazolványom ellenében juthattam hozzá.
Elhatároztam, hogy feldolgozom az életművét. Konzultáló tanáromtól, Márkus Bélától azt a tanácsot kaptam, hogy a Wass- könyvek megjelenési évében kutassam át az erdélyi irodalmi folyóiratokat, keressem meg a könyvekről szóló recenziókat, kritikákat, hogy legyen kiindulási alapom. Óriási anyag tárult fel. Csak a Csaba című regényről mintegy negyven ismertetés került elő. Összeállítottam saját kutatásom megkönnyítése végett egy bibliográfiát, mely könyv formában megjelent, s amelyet végig kézikönyvként használtam a disszertáció írása során: a Wass Albert életmű-bibliográfia 1923–2003 című művet.
A kutatás során feltárult előttem a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet – egészen más megvilágításban, mint ahogy Erdélyben a középiskolában vagy Debrecenben az egyetemen tanulhattam. Egy világ, melyhez csak kegyelettel nyúlhatunk az eltelt évtizedek távlatából: egy kisebbségbe szorult nemzet emberfeletti önfenntartó, azonosságmegőrző mozgalma, kultúra- és irodalomszervezése; a Kemény Zsigmond Társaság munkája, melynek Wass Albert fiatalon tagja volt; különböző irodalmi, közéleti és szaklapok tevékenysége, melyeknek munkatársa volt; az Erdélyi Szépmíves Céh munkássága, mely öt könyvét adta ki, valamint az Erdélyi Helikon szépirodalmi lap élete, melyben Wass Albert mintegy hússzor publikált prózát – mintha a kisebbségbe került nemzetrész panteonjában járnék.
A korabeli antológiák vizsgálata nagy értékű dokumentumanyagot fejt fel: az Új Arcvonal, a kétnyelvű Cot la cot – Vállvetve, melyben Wass Albert román szereplőjű és témájú írással szerepel; az Új erdélyi antológia, Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi elbeszélők és a Kemény Zsigmond Társaság által kiadott Erdélyi Hírmondó, mely a társaságnak Észak- Erdély anyaországhoz való visszatérte utáni magyarországi felolvasó-körútról tudósít.
Wass Albert végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd az Egyesült Államokban több mint fél évszázadot élt emigránsként. Szülőföldjére nem térhetett vissza látogatóba sem.
A Mezőség világa – a jellegzetes természeti alakzatok, az ott lakó magyar és román, valamint szórványosan előforduló örmény, zsidó, szász nemzetiségek, a különféle hit- és mondavilág – elkápráztatja a félárvasága folytán érzékeny lelkületű, érdeklődő gyermeket. A vadászat és halászat, a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ezt írásaiba építi, mint környezetet, gondolkodási és nyelvi világot, s ebből építkezik még akkor is, amikor fizikailag nagyon távol kerül a szülőföldtől. Többféle nyelvi hatás éri: Szentgothárdon természetes a románok jelenléte – gyermekkorában megtanulja a nyelvüket. Édesanyja apjától való elválása után Bécsben él, a gyermek Wass Albert néhány nyarát ott tölti, németül is megtanul olyan szinten, hogy a későbbi külföldi tanulmányok nem okoznak gondot. A Mezőségen és Kolozsváron töltött gyermekkor és a diákévek, majd mezőgazdasági felsőfokú tanulmányai (Debrecen, Hohenheim/Németország, Párizs) után hazatér szülőföldjére gazdálkodni.
Főúri származása sokféle kötelezettséget ró rá. 1934-ben hazatér a vasasszentgothárdi családi birtokra, amelyből a román földosztást követően mindössze 200 hektár megművelhető föld maradt, valamint további pár száz hektár erdő. Ugyancsak 1934-ben veszi át nagyapjától a Széki egyházmegye gondnokságát, mely szintén kötelezettségeket rótt a családra. A Wass család ugyanis a pujoni és szentegyedi református egyházközség fenntartója volt (Vasasszentgothárdon nem volt már száz évvel korábban sem református gyülekezet, a hívek száma elenyészett. Az udvarház lakóin kívül alig éltek magyarok a faluban s az uradalomban.) A református egyházban tisztséget viselni ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is. Wass Albert műveiben – nyelvi, képi világában – többszörösen megnyilvánul református, vallásos műveltsége. Világképét átszínezi a természet szeretete és ismerete folytán valami fűben-fában élő istenben való hit – egyfajta panteisztikus-animisztikus gondolkozás. Írásainak különlegessége a megszemélyesített természetleírás, melyben mesefiguraként elevenednek meg a domborzati formák, a természet elemei. Erdélyi helyszínei a Mezőség (Kemény Zsigmond és Sütő András világa) és a Keleti-Kárpátokban a Kelemen, az Andrenyásza, az Istenszéke, a Borgói- havasok. A felvillantott helyszínek: Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Szászrégen, Déda, Galonya, Ratosnya, Szalárd. A vadászat, mint írásainak toposza és életvitelének szenvedélyes tartozéka, szinte minden művében téma és motívum. Ezzel fonódik össze a komplex jelentésű puska – az emberi méltóság, önrendelkezés, hatalom – motívuma.
Ugyanebben az évben megnősül, s ez a feladat ugyancsak kötelezettségekkel jár: hat fia, akik közül öt megérte a felnőttkort, ma képzett tagja a társadalomnak. Apjuk emlékére tett alapítványuk révén az erdélyi magyarság támogatói.
Wass Albertre nemcsak irodalmi tevékenysége rótt munkát: szakcikkíróként dolgozik vadászati szaklapoknak, 1940-ben pedig Szolnok-Doboka vármegye vadászati szakfelügyelője lesz. Ugyanez év elején neki ítélik a Baumgarten-díjat írói tevékenységéért. Az első, nagy sikerű regényét, a Farkasvermet, megjelenését követően szlovákra és csehre fordítják.
Különös módon a magyarországi lapokkal és kiadókkal (Révai) is kapcsolatot tart olyan módon, hogy nemcsak anyaországi magyar, hanem a magyarországi németek lapjában is megjelennek rövidprózái német nyelven. Fordítójuk a Pester Lloyd munkatársa, akinek személyét illetően csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Később egy másik jelentős fordítója első felesége, Eva Wass von Czege (született Eva Siemers), aki még az erdélyi korszakban írt, lebegő líraiságú Tavak könyvét fordítja németre (Märchen vom See). A későbbi időszakban további két könyvét fordítja nagy empátiával, kitűnő nyelvi fordulatokkal, hely- és háttérismerettel: Erdők könyve (Märchen vom Wald) és Adjátok vissza a hegyeimet! (Gebt mir meine Berge wieder!). Egyetlen német fordítója sem érte el azt a színvonalat és mívességet, amit Czegei Wass Éva. Később összesen hat nyelven jelentették meg műveit – szlovák, cseh, német, angol, holland, spanyol nyelven –, folyamatban van japán és török fordítása. Sajnos, idegen nyelvterületen nem vált ismertté.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma- és motívumvilágot hozott létre. A motívum a latin ‘mozgó, mozgásban levő’ jelentésű szó a mű alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét jelöli. Olyan ismétlődő, variálódó eleme, mely egy alkotó életművében, egy műfaj, nép vagy térség művészetében visszatérő és alapvető jellemző. Mivel Wass Albertről az elmúlt években – e munka vizsgálódásaiba nem tartozó okokból is – nagyon sokat írtak, szükségesnek láttunk olyan elemzési szempontot keresni, mely irodalmi munkásságának alapegységét felfejtve objektív fogódzót nyújt az életmű értelmezéséhez.
Motívumainak, világalkotó elemeinek egy része a természettel függ össze, annak valamely eleme (fa, őzbak, kék hegyek, természet), más részük a társadalom szerkezetét, folyamatait irányító képviselők, a papok. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával kapcsolatos elemek is, mint a rontás, szem, időből kiszakadt (látó) öregember. Ezek minden írásában visszatérő motívumok, melyek a regények, prózák szövedékét átfonják. A fáknak kivétel nélkül minden művében megelevenednek a különböző fajtái: leggyakoribb a fenyő, kőris, dió, elszórtan fellelhető a jegenye, kökény(bokor). Szorosan összefüggenek a helytállás és a hazaszeretet, az otthon és a szülőföld fogalmával. A keresztény kultúrkörben a lélek szinonimája a madár – ennek fajtái Wass Albertnél a bagoly, vércse, holló, későbbi írásaiban pedig gyakori a lappantyú. Ezek részben éjjeli, másrészt mind ragadozó madarak – uralkodói szimbólumok. A temetés motívum lehetőséget teremt a társadalmi keresztmetszet elkészítéséhez. Fiatalkori motívuma a csajka, hajó vagy csónak – a létsíkok összekötője – későbbi írásművészetében válik szervező elemmé, akárcsak a kiteljesedő nyom motívum, mely fiatalkori termésében még a vadászathoz kötődik, később az életműhöz, amit egy ember létrehoz és örökségül hagy (Elvész a nyom). A teremtéstörténet és a mítosz is teret kap Wass Albertnél (Tavak könyve, Csaba).
Figyelmet érdemel Wass Albert időfogalma, időkezelése. A természet változásainak nyomon követése, a szubjektív és objektív idő ábrázolása impresszio-nisztikus vonást kölcsönöz leírásainak. Gyakori a címadásban jelzett évszak. A köznapi (havasi, román) emberek nemcsak főszereplők számos művében, fiatalkori elbeszélésében, később pedig nagyregényeiben, hanem írói azonosulást kínáló figurák, olykor cselekvési alternatívahordozók. Bár nem minden írásában ábrázolja a más nemzetiségűeket életvitel-azonosságot kínáló alakokként, hiszen a történelem változásai a történelmi folyamatok értelmezésére, az együtt lakó népekről árnyaltabb gondolkodásra késztetik. Olyan időszakot, századot élt át egy többnemzetiségű országban (először az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Románia részeként létező Erdélyben), melyben minden gondolkodó rákényszerült a történelmi folyamatok és azokon belül nemzeti és önazonosság- kérdések boncolgatására. Így a legtöbb regényéről nem állapítható meg egyértelműen, hogy történelmi regény lenne. A történelem nála vagy cselekményhordozó, vagy háttér. A konfliktusok többnyire a lélek síkján zajlanak.
Ha címadását vizsgáljuk, sokszor világít rá valamilyen jelenségnek a fonákjára, árnyoldalára, amit a Farkasverem, A kastély árnyékában cím asszociál. A Mire a fák megnőnek címe az életmű egyik alapvető elemét, a Csaba mítoszt tartalmazza; nevelődésregény a világgal való szembehelyezkedést kifejező című Egyedül a világ ellen. A Tavaszi szél – kettős motívumot tartalmazó cím – a lélek és újrakezdés motívumainak egyesítése. Hasonló a vihar – változás, a történelem forgataga – a történelmi témájú, a hunokról szóló kisregény címében: Vérben és viharban. Műfajilag nehezen elhelyezhető a Jönnek!, mely – címadása folytán is – a publicisztika irányába mutat: irodalmi riportregény.
Wass Albertet az erdélyi irodalom ígéretes tehetségeként tartották számon a helikoni közösségen belül. Írói termékenysége mintegy húsz év alatt mutatkozott meg, amíg Erdélyben alkothatott. Minőségi irodalmat erdélyi korszakában a Farkasverem megjelenésétől számított tíz év alatt alkot. Gyakran említik Nyirő Józseffel és Tamási Áronnal egy sorban, ám a tematikai, földrajzi- helyszíni hasonlóságokon, valamint alakjaik hasonlóságán túl mindhárom életmű olyan színesen egyéni, hogy nehéz az összehasonlítás. Az ígéretes tehetség valójában a német emigrációban bontakoztatja ki szárnyait, legszebb regénye, A funtineli boszorkány című trilógiája már ott keletkezik.
A Wass-életmű folyamatos megjelentetése az emigrációs és hagyatékban lappangó műveket is lassan hozzáférhetővé teszi. Számos apróbb részlet helyezi az életművet más megvilágításba, s mutat rá nagyobb összefüggésekre. A német emigrációs anyag feltárása folyamatos, így német nyelvű műveinek kiadása is remélhetőleg hamarosan elkezdődik.
(A kutatás lezárult 2008 áprilisában)
*A Mentor Kiadónál frissen megjelent kötet előszava. Népújság (Marosvásárhely)

Ma köszöntik a 80 éves Dobos Lászlót
Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában ma délután köszöntik Dobos László Kossuth-díjas írót tisztelői, barátai, ismerői a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból. Közéleti szereplők, művészek, barátok gratulálnak Dobos Lászlónak 80. születésnapja alkalmaból, ám főként a nyolc évtizeden át a közösségéért, a magyarságért végzett munkáját köszönve.
Ferencz Éva előadóművész Zsoltárt énekel az ünnepeltnek, tudván, milyen fontos szerepet játszott életében mindig is a zsoltár. Tőkés László a lelkész, a politikus és barát imával emeli az ünnepség fényét, amelynek vendéglátója, az MKA székháza nevében Koncz Gábor színművész mond köszöntőt. Pogány Erzsébet, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért igazgatója emlékezik meg arról, hogy Felvidéken Dobos László az utolsó olyan magyar személyiségek egyike, akit Királyhelmectől Pozsonyig tisztelnek, ünnepelnek, de a világ magyarsága is megbecsüli, így a legkönnyebben elérhető helyre, a nemzet fővárosába, Budapestre esett a választás a születésnapi közös ünnep megtartásához. Gratulációk sora hangzik majd el.
Duray Miklós a Felvidékről a közösségszervező Dobos Lászlót köszönti. Sunyovszky Silvia színművész, a Felvidék szülöttje a „Grácia“ című novella elmondásával egy régi emléket is idéz. Azt, hogy 1968 májusában az Írószövetség budapesti székházában Dobos László kezdeményezésére, Galán Géza rendezésében „Hazánk, Európa“ címmel, Fábry Zoltán ihlette irodalmi műsort adtak elő felvidéki fiatalok, köztük ő maga is.
Köszönti Dobos Lászlót Csoóri Sándor író, Pozsgay Imre politikus-tanár, Lauer Edith, a tengeren túlról az amerikai magyarság nevében, Márkus Béla irodalomtörténész, a Dobos Lászlóról szóló monográfia szerzője, Jókai Anna író, Havas Judit előadóművész. Pomogáts Béla az Anyanyelvi Konferencia emléklapját adja át az ünnepeltnek, Muzsnay Árpád az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke az emléklap mellé az erdélyi magyarság köszöntését hozza.
Méltatja Dobos Lászlót Csáky Pál politikus-író, Pálfy G. István publiciszta, Görömbei András irodalomtörténész, és még sokan mások, a szülőföld üzenetét, a királyhelmeci Pásztor István levelét is felolvassák. Felvidék.ma

Örömmadár a szívünkben
– Olvasókönyv Pusztakamarásról, a pusztakamarási magyarokról, még pontosabban a pusztakamarási református magyar közösségről – hallottuk H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától vasárnap a templomban. Amely nem akármilyen közösség lehetett /lehet, hiszen az egyszerű napszámostól a bárói családig egyenlő/egyenrangú tagjai voltak a gyülekezetnek. Nem akármilyen közösségé; amely örök nyugalmat kínált a 19. századi magyar irodalom óriásának, Kemény Zsigmondnak, és szülőföldje a 20. századi irodalmunk egyik legnagyobb alkotójának, Sütő Andrásnak, aki gyakran ragadta meg az alkalmat, hogy szóljon a szülőföldről, a Mezőségről. – Írásai úgy fogják össze a könyvet, mint a jó minőségű kötőanyag a templomot. Az effajta "olvasókönyv" minden közösségben elkelne.
A kötet első része – Sziget a Holt-tengerben – tartalmazza Székely Ferenc Tájolás térben és időben és Interetnikus kapcsolatok Pusztakamaráson című írásait; Rabocskay László 2005-ös dolgozatát a Történelmi Magazinból: Pusztakamarás és a báró Kemény család, Székely Gergely intelmeit a vegyes házasságról ("Ezt a kutat betömi az idő"); Faragó József két tanulmányát, 1946-ból, illetve 1947-ből – A tánc a mezőségi Pusztakamaráson, Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson –; Sütő András 2005-ös írását a Népújságból (Bertalan-éj a lelkünkön); Szász István Tas családtörténetét – A Szövérdi Szász család Pusztakamaráson, kirajzásuk és szétszórattatásuk; Pusztakamarás református lelkészeinek rövid életrajzait; Páll Gyula lelkész, illetve Ferenczyné Bakos Anna-Mária tiszteletes asszony kamarási emlékezéseit. A második rész két író, Kemény Zsigmond és Sütő András munkássága, személyisége köré szerveződik, Papp Ferenc Báró Kemény Zsigmond című, 1922-ben megjelent monográfiájának részletével, Wass Albert, Kemény János, Nagy Pál, Sütő András, Csoóri Sándor, Márkus Béla írásaival. A harmadik rész Adatok tükre cím alatt tartalmazza Gudenus János Józseftől A Kemény család genealógiáját (A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című, 1993-as munkából), Pusztakamarás helyneveit Bota Melindától, A kamarási eklézsia leltárát (az 1883-as Névkönyv alapján), Istók Sándor lelkész szövegét a templom felújításáról (eredetije a templomgömbben, 1908 óta), valamint A Pusztakamarás határában 1944 őszén legyilkolt zsidó közösség névsorát, végül pedig Sütő András levélváltását az őt gyermekkorában felkaroló Jenei Sándor egykori kamarási lelkésszel. Gazdag képanyag teszi teljessé az olvasói élményt.
A pusztakamarási templomban vasárnap az ott 1973 és 1982 között szolgált Ferenczy Miklós hirdette az igét, a vendégeket a jelenlegi lelkész, Oroszhegyi Attila köszöntötte. Székely Árpád szívbemarkolóan szavalta el Wass Albert Üzenet haza című költeményét, majd ércesen zengő hangján elénekelte a Magyarok Világhimnuszát, a Halló, magyar! kezdetű dalt. Dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a Mezőség a néprajzban és az irodalomban témával tartott eszmefuttatásában kiemelte, hogy Pusztakamarás az idő során a Mezőség egyfajta jelképévé vált. Ez a könyv az itt élők önbecsülését is emeli. Nem elég azonban, ha időnként megjelenítik a közbeszédben, hanem konkrét támogatásra is szorul a mindössze 129 lelket számláló gyülekezet. A Kemény Zsigmond és Sütő András kultuszához kapcsolható kulturális turizmus minden bizonnyal jótékonyan befolyásolná a közösség életét is. Ferenczyné Bakos Annamária felolvasta emlékezését, bevezetőjében megjegyezve, hogy a könyv a jelenben íródott, a múltról beszél, de üzenete a jövőnek szól. Demeter József szászrégeni lelkész szerint a Sütő Andrástól hangoztatott sajátosság méltósága immár a megmaradottak önérzete kell hogy legyen, azok méltósága, akik ebben a holt- tengerben őrzik nyelvüket, magyarságukat. Máté István létai lelkész szeretettel beszélt itt töltött háromévi szolgálatáról. A gyülekezet történetét Oroszhegyi Attila foglalta össze. Dr. Szász István Tas családjára, édesapjára emlékezett, aki 56 éven át dolgozott a kamarási birtokon. Kemény Zsigmond sírfeliratát idézve – A fáklya másokért ég, s önmagát emészti el – kiemelte, hogy a Mezőség és Pusztakamarás fáklyája évszáza-dokon át lobogott a magyarságért, önmagát emésztette el; de soha el nem múló hatása ott él a nemzet jelenében, s ha képesek vagyunk hagyományainkat ápolni, akkor jövőjében is. A kötet válogatója, Székely Ferenc a Sütő Andrástól kölcsönzött metaforára, a címben található bánatmadárra utalva így zárta szavait: mindannyiunkban lakozik egy "madár". A bánatmadár romlásunkat siratva a templomra száll –, az örömmadárnak azonban ott a helye a szívünkben. (Templomra szállt bánatmadár – Pusztakamarási magyarok. Összeállította Székely Ferenc. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2011)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Nyirő József újratemetése
Emlékkonferenciával tisztelegtek az író előtt
A székely apostol címmel emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerdán az 1953-ban Madridban elhunyt Nyirő József író újratemetése alkalmából.
A konferenciát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Bevezető előadásában rámutatott, hogy nincs olyan ország, ahonnan annyi "kiművelt emberfőt" üldözött el a "20. század két nagy pusztító izmusa", a nácizmus és kommunizmus, mint amennyit Magyarországról. A politikus példaként Wass Albertet, Tordas Tibort, Határ Győzőt, Püski Sándort és Gombos Gyulát említette.
"Magyarországon a magyar hagyományok és a magyar észjárás szerinti írásművészet és művelődés mind a Rákosi-, mind a Kádár-korban tiltott irodalomnak minősült" – vélekedett, hozzátéve, emiatt a magyar közönség nem ismerhette meg olyan írók műveit, akiknek ma "megingathatatlan helye" van a magyar szépirodalomban, közoktatásban. Lezsák Sándor szerint ilyen Nyirő József is. Megjegyezte: az elüldözött alkotók a száműzetésben is írták műveiket, sokszor csak az asztalfióknak. Szerinte mindezt nem tették volna, ha nem bíztak volna igazukban, abban, hogy az utókor kárpótolja őket.
"Az újratemetés alkalmat ad újrakezdésre, újraértékeléshez, újraszületéshez is" – szögezte le Lezsák, hozzátéve, hogy Nyirő József újratemetése jelképesen is lezárja száműzetését. "Szellemének a száműzetését még csak ezután kell felszámolni" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az író műveit meg kell ismertetni az ifjúsággal és azokkal a "százezrekkel", akik az 1990-ig tartó kultúrpolitika miatt nem találkozhattak alkotásaival.
Lezsák Sándor úgy vélte, hogy az író rehabilitációját nem lehet csupán a könyvpiacra bízni, abban segítenie kell az államnak is, például filmadaptációk készítésével is. Emlékeztetett: az újratemetéssel Nyirő József végakarata teljesült.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár előadásában négy erdélyi író, Tamási Áron, Wass Albert, Bánffy Miklós és Nyirő Jószef életútját hasonlította össze. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az 1930-as éveket optimizmus, az elkészült és megjelent művek feletti öröm jellemezte mind a négy írónál.
Felidézte, hogy a II. világháború és a század második fele "szétzilálta és megölte" mind a négy írót, valamennyiüket a szülőföldjüktől távol érte a halál. Csak ezután térhettek haza: elsőként Tamási Áron, majd Bánffy Miklós, Wass Albert, utolsóként pedig a mostani újratemetéssel Nyirő József "fenyvesei, forrásai közé".
Szőcs Géza kiemelte: a halálukkor megvont "keserű mérleget" enyhítheti, hogy hőseik mindvégig az olvasóikkal voltak és vannak az 1930-as évek bizakodásával, önbizalmával, humorával, önérzetével, "átmentve számunkra a termékeny évek igézetét, megteremtve a kapcsolatot a halhatatlan szerzők és az örök olvasók között".
Szőcs Géza hozzátette: hirdették és hirdetik, hogy noha az író maga múlandó, az irodalom örök.
A konferencián Medvigy Endre és Pomogáts Béla irodalomtörténész; Mács József felvidéki magyar író, szerkesztő; Lakatos Mihály író; Tari István költő, író; Hegedűs Imre János és Márkus Béla irodalomtörténész; Skultéty Csaba író; Bertha Zoltán irodalomtörténész, kritikus és Vári Fábián László költő tartott előadást. Népújság (Marosvásárhely)

Kiút a gazdasági és lelki válságból - megkezdődött a Magyar Népfőiskolai Collegium konferenciahete
Nemcsak gazdasági, hanem lelki válságban is vannak ma az emberek, ebből keresi a kiutat a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) huszadik alkalommal Balatonszárszón megrendezett jubileumi konferenciahete - mondta Kis Boáz, a szervezet ügyvezető elnöke a hétfői nyitónapon.
A magyar-magyar kapcsolatok erősítését célként meghatározó civil szervezet nyitóáhítattal kezdődött konferenciáján mintegy 120-an vesznek részt. A többségében hívő, különböző felekezethez tartozó érdeklődők Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről és Magyarországról érkeztek.
Kis Boáz köszöntőjében azt mondta: ma olyan szellemi, lelki káoszban élünk, amely lerombolja a személyiséget, ezért a társadalomnak sok mindenen kell változtatnia. A konferencia célja, hogy ebben az útkeresésben segítséget nyújtson a résztvevőknek.
A hétfőtől vasárnapig tartó rendezvény első napján Márkus Béla egyetemi tanár beszélt Nyírő József mai arcáról, a következő napokon teológusok, kormányzati tisztségviselők, egyetemi tanárok, kutatók, politológusok és művészek tartanak előadásokat. Az MNC idei célja a csángók felkarolása; szó lesz arról is, milyen hatást gyakorol a csángókultúra a magyarságra. Esténként a Kárpát-medencei magyar kastélyokról, várakról, templomokról tartanak vetítésekkel egybekötött előadásokat.
MTI

Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait
Sára Sándor filmrendezőnek, Péntek János nyelvtudósnak és Jurij Poljakov orosz írónak, kritikusnak ítélték oda idén a Bethlen Gábor-díjat.
Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány díjait pénteken adták át a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lezsák Sándor Országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke a díjátadó előtt felidézte, éppen 110 évvel ezelőtt született Illyés Gyula, aki az ország függő helyzetében a magyarság „egyszemélyes intézménye" volt. Illyés nélkül nem jöhetett volna létre 1979 májusában a Fiatal írók találkozója, és lélekben ott volt 1987-ben a lakitelki sátorban is – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra, hogy az illyési életmű része a Bethlen Gábor Alapítvány is, amely Bakos István kezdeményezésére jött létre az író szellemiségében 30 éve. Sára Sándort Bakos Edit, az Uránia mozi igazgatója „művészt teremtő emberként" jellemezte, legyen szó akár fotóról, játékfilmről vagy dokumentumfilmről.
Operatőrként különleges látványteremtő képességét adta pályatársai alkotásaihoz, 1993-ban pedig „az összmagyarságnak szóló" Duna Televízió meghatározó elnöke lett – szólt a díjazottról. A Péntek Jánost méltató Kiss Jenő nyelvész elmondta, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen tanító nyelvtudós a romániai magyar nyelvtudomány vezető alakja, az erdélyi magyar értelmiség és magyar nyelv ügyének fáradhatatlan munkása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben választott külső tagjainak a sorába.
Jurij Poljakov író, a Lityeraturnaja Gazetta főszerkesztőjének méltatásakor Bíró Zoltán irodalomtörténész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy az alapítvány fennállása óta először orosz írónak ítélték oda a díjat.
Munkái tanúsága szerint értéktudatában és szellemében közel áll az alapítvány szellemiségéhez.
A Társaság az orosz magyar kapcsolatokért nevű társaság elnöke.
Márton Áron-emlékérmet adományoztak Pákh Tibor jogásznak a nemzeti ellenállás jelképes alakjának, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész laudációját Petrik Béla kurátor olvasta fel. Elhangzott, hogy Pákh Tibor ez ideig még nem részesült semmilyen kitüntetésben. Pákh hosszú időn keresztül szinte egyedül képviselte a nemzeti ellenállást.
1960-ban letartóztatták az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés miatt, és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de a nyolcvanas években is számos alkalommal tartóztatták le ellenzéki tevékenysége miatt. Kunckelné Fényes Ildikó fizikus, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke Zika Klára közíró méltatása szerint a díjazott 1945-ben emigrált Németországon keresztül Venezuelába. Egyetemistaként részt vett az 56-os menekültek segítésében, majd a venezuelai magyarság életének oszlopos tagja lett, és jelentős szerepét vállalt Mindszenty bíboros ottani látogatásának szervezésében. Agócs Sándor költő, szerkesztő az Antológia Könyvkiadó vezetője Márton Áron-emlékéremben részesült. Ács Margit író elmondta, hogy rendszerváltó, aktív értelmiségiként 1990-ben Lakitelken nyomdát teremtett, az ő szakmai tudásának köszönhető, hogy néhány év alatt professzionális könyvkiadóvá fejlődött. Szellemileg előkészítette és támogatta a Népfőiskola programját és a népi nemzeti értelmiséget. A Tamási Áron-díjjal kitüntetett Szakolczay Lajos közíró, kritikus az őt laudáló Márkus Béla irodalomtörténész szerint a különböző művészi területek: az irodalom, az opera, a festészet, a szobrászat között egyaránt otthonosan mozog. Munkássága során Szakolczay Lajos az elcsatolt területeken élő és a nyugati magyarságot is igyekezett a „nemzet vérkeringésébe bekötni".
A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túli magyarság anyaországi megismertetésében. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két évvel később hozták létre. MTI
Erdély.ma

Konferencia a 90 éve alapított Erdélyi Szépmíves Céhről
Az Észak-magyarországi Irodalmi Kör és a Dsida Akadémia az MTA Miskolci Területi Bizottsága és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete közreműködésével június 3-án nemzetközi konferenciával emlékezett meg a 90 éve alapított Erdélyi Szépmíves Céhről.
A konferenciát az akadémia területi bizottsága és az egyetemi intézet nevében Kecskeméti Gábor (Budapest−Miskolc) köszöntötte, és Mózes Huba (Miskolc) Egy intézményhármas szerepe az önazonosság- és összetartozás-tudat ápolásában című előadásával nyitotta meg. Előadást tartott Kötő József (Kolozsvár), Cs. Nagy Ibolya (Debrecen), Márkus Béla (Debrecen), Amedeo Di Francesco (Nápoly) és Kabán Annamária (Miskolc). Ugyanakkor felolvasták a betegség miatt távol maradó Pomogáts Béla (Budapest) előadását. Szabadság (Kolozsvár)