Elhunyt Barcsay Zoltán zeneművész-tanár, súlyos betegség vitte el augusztus 30-án. Kolozsváron született 1929. május 24-én. Hegedülni a Zsizsmann-konzervatóriumban tanult. A Magyar Operában játszott, az opera egyik alapító tagjaként. Márkos Albert tanár javaslatára a hegedűt brácsára cserélte fel, és szólamvezetőként onnan is ment nyugdíjba. 1954-ben végezte a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumot, a következő évben már a zenelíceum tanára. Nyugdíjazása után (1992), már betegen, a balett-líceumban korrepetitor volt. Zeneszerzőként elsősorban hangszerelt, többek között Horváth Béla–Szinberger Sándor Kék Duna című operettjét, amely sokáig repertoárdarabja volt az operának. Vezényelt operetteket, Big-Band együttesével évekig koncertezett. Nyugdíjasként közösségi munkában vezette a heti egy összejövetelen az „Öreg fiúk” együttesét a Magányosok Klubjában. Párhuzamosan muzsikált az orvosok zenekarában is. Dalszerző munkásságáért Reményik-díjjal tüntették ki. /Laskay Adrienne: Búcsú Barcsay Zoltántól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

Márkos Albert hegedűművész remek hegedűjátékában sokan gyönyörködtek már. Most nyugdíjba készül, a kolozsvári Filharmóniánál betöltött koncertmesteri beosztásának mond búcsút, hegedűjének biztosan nem. Két hónap múlva megy nyugdíjba, nemsokára 65 éves lesz. A régi nagy, hatvan fős baráti társaságból – ahogy Panek Katival összeszámolták – heten-nyolcan maradtak itthon. /(Köllő Katalin): Mivel foglalkozik mostanában... Márkos Albert hegedűművész. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

„A hetvenes évek elején, amikor a diktatúra meghirdette ama keserű emlékű kultúrforradalmat, a kultúrarombolás pártprogramját – kolozsvári magyar zeneművész- és tanár- kiválóságok egy csoportja kivételes kultúraépítő kezdeményezéssel válaszolt a kihívásra. Elkezdtek falura járni. Megszűnt kórusokat teremtettek újra Kalotaszegen és újakat alapítottak. Kottaolvasásra kezdték tanítani a földművelő népet,” írta dr. László Ferenc zenetudós az 1993-ban megjelent Kalotaszegi népdalfeldolgozások kórusgyűjtemény előszavában. Mindennek kezdeményezője Jagamas János, a kiváló népzenetudós és népzenekutató volt, aki Mérát választotta a maga és a főiskolai tanítványai számára missziós helyül. Tanártársai: Márkos Albert a körösfői kórust, Szalay Miklós a mákófalvit támogatta. Tanítványaik: Vermesy Péter Vistára, Buzás Pál Bikalra, Orbán György Györgyfalvára jártak ki rendszeresen tanítani. Ezen hat kiváló zenész közül már csak ketten élnek és tanítanak: Buzás Pál zongoraművész Kolozsváron és Orbán György zeneszerző Budapesten. Elkezdett munkájuk eredményes volt, a kórusok ma is hallatják hangjukat az énekkari találkozókon. A Romániai Magyar Dalosszövetség meghirdette a Mérában megtartott kalotaszegi ifjak népdaléneklési versenyét. November 15-én zajlott le a verseny. /Guttman Mihály: ”Jagamas János” kalotaszegi ifjúsági népdaléneklési verseny. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Az erdélyi unitárius egyház történetének második kötetét mutatták be Kolozsváron az elmúlt héten. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Szabó Árpád nyugalmazott unitárius püspök az esemény ünnepi voltáról és a kötet fontosságáról értekezett. Évszázados adósságot törlesztünk”, figyelmeztetett Szabó Árpád, majd felsorolta a kötetet sajtó alá rendező szakemberek – az irányító Balázs Mihály, Hoffmann Gizella tudományos munkatárs, Kovács Sándor egyetemi oktató és Molnár B. Lehel főlevéltáros, a kötet mellékletében található térképeket készítő Elekes Tibor, valamint ifj. Szombatfalvi József lelkész – nevét. Hoffmann Gizella méltatta az eredeti latin nyelvű kötet szerzőinek, Kénosi Tőzsér Jánosnak és Uzoni Fosztó Istvánnak, valamint a fordító Márkos Albertnek a tevékenységét. /Nagy-Hintós Diana: Unitárius egyháztörténeti könyvet mutattak be. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

Dr. Csíky Csaba zenetanár, karnagy, orgonaművész, zeneszerző zenészcsaládban született, édesapja zenetanár, karnagy, orgonaművész. Csíky huszonkét évig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház zenei vezetője. Az 1989-es változások után hazaköltözött Marosvásárhelyre, ahol hat éven át a református Vártemplom karnagya-orgonistája volt, bekapcsolódott Erdély újjászülető kórusmozgalmába. Férfikart alapított, majd felkérték a Vártemplom Musica Humana női kamarakórusának vezetésére, melynek mai napig karnagya. Marosvásárhelyen 1998 és 2002 között a Nemzeti Színház zenei vezetője volt. 2005-ben megszerezte zeneakadémia doktorátust /megvédte az Orgonaépítészet a mai Románia területén a XIX. században. Kolonics István (1826-1892) című dolgozatát/. 2002-től a Színművészeti Egyetem adjunktusa, zenei ismereteket, éneket tanított, 2005-től az egyetem zenetanári tagozatán előadótanár. Zeneszerzőként főleg színpadi zenét, filmzenéket, kórusműveket és kísérőzenét alkotott. Orgonaművészként több országban hangversenyezett. Zenei tárgyú írásait, kritikáit, esszéit erdélyi lapokban közölte. Ezek egy része könyv formájában is megjelent Opus 100 címmel. 1997-től szerkeszti a Seprődi János Kórusszövetség szakmai és hírközlő folyóiratát Erdélyi Kórus, majd Kórus a Kárpát- medencében címmel. Több mint tíz éve kamarazenei hangversenysorozatot indított fiatal muzsikusok számára Zenés esték a Vártemplomban címmel. Mindemellett Csíky Csaba a magyarországi Károli Gáspár Református Egyetem Marosvásárhelyen működő Kántor-Tanítóképző Főiskolájának zenei tanszékvezetője és karvezetéstanára. Elnyerte az idei Márkos Albert-díjat. /Kovács András: /Csíky Csaba laudációja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

Megélénkült a segesvári magyar művelődési élet
A múlt évben teljesült a segesvári és környékbeli magyarság régi álma: átadtuk rendeltetésének a segesvári Gaudeamus Alapítvány 150 személyt befogadó (szükség esetén bővíthető) művelődési termét.
Az utóbbi években sokszor emlegettük a "régi szép időket", amikor élénk magyar művelődési élet volt Segesváron: az ország magyar nyelvű színházai rendszeresen ellátogattak városunkba, sőt éveken keresztül bérletes előadásokat is tartottak, elsősorban a marosvásárhelyiek, akik telt házakat vonzottak; havonta hangversenyeket szerveztünk; jól működő amatőr színjátszó csoportja volt a városnak, egy időben kettő is.
Az 1990-es évek gyökeres változásokat hoztak a segesvári magyar művelődési életbe is, sajnos negatív előjellel. Ennek nyilván objektív okai is vannak, mint például a terembér jelentős növekedése, a színházak egyre csökkenő állami támogatása, s nem utolsósorban az a sok (sajnos, nem mindig tartalmas) kikapcsolódási lehetőség, amit a televízió biztosít.
Az utóbbi években nagyon ritkán látogatott el hozzánk magyar színház, egyedül az egyre bővülő és minőségileg javuló Kikerics néptáncegyüttes és a diákszínjátszók fellépései, valamint a rendszeres hangversenyek (sajnos, nagyon kisszámú hallgatóság előtt) jelentettek némi üde színfoltot művelődési életünkben.
A Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Központ) művelődési termének létrehozása új lehetőségeket teremtett. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy különböző rendezvények (színházi előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, tudományos és más jellegű konferenciák, diákszínjátszók előadásai és mások) segítségével próbáljuk visszacsalogatni a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyarságot (mind a fiatalokat, mind a felnőtteket) a rendszeres művelődési életbe. Örömmel mondhatjuk, hogy sikerrel teljesítettük ezt a célkitűzésünket.
Nagy előrelépést jelentett az is, hogy sikerült egy 6x4 m-es méretű színpadot készítenünk, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő (iskolánk volt diákja) adományozta, s a kivitelezést Palló Zoltán segesvári mérnök (szintén volt diákunk) vállalta, "természetesen" ellenszolgáltatás nélkül.
Soroljunk fel néhányat rendezvényeinkből. Színházi előadások: Spiró György Prah című darabja, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának előadásában; Százéves a magyar kabaré (a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában). Természetesen a színpad méretei behatárolják az előadások kiválasztását, elsősorban stúdió jellegű darabokra gondolhatunk. Itt szeretnék köszönetet mondani Gáspárik Attila rektor úrnak és Kovács Levente egyetemi tanárnak, valamint Kárp György igazgatóhelyettesnek a szervezésben nyújtott segítségért. Említésre méltó még a celldömölki Soltis Lajos Színház Botrány az állatkertben című bábszínházi műsora (két előadás).
Kamarazenei hangversenyek: hegedűduók Béres Melinda és Márkos Albert kolozsvári hegedűművészek, népszerű kamaraművek Bálint Gergely (hegedű), Crancenco Oxana (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Szabó Attila (cselló), erdélyi szerzők művei a Concordia vonósnégyes – Márkos Albert, Béres Melinda, Sorin Gherbanovschi és Ortenszky Gyula –, valamint barokk zenei válogatás Nagy Éva (fuvola) és Nagy Kálmán (hegedű) előadásában.
A hangversenyek szervezésében felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári filharmónia vezető koncertmestere.
Diákszínjátszók előadásai, illetve versenyei: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának előadása; Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny (kiskunfélegyházi, szovátai és segesvári résztvevőkkel); a kiskunfélegyházi citerazenekar; a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport, a dicsőszentmártoni Kökényes és a segesvári Kikerics néptánccsoport előadásai.
Tudományos és más jellegű konferenciák, tanácskozások: a segesvári és környékbeli magyar tannyelvű oktatás jelene és jövője; a kolozsvári BBTE informatika továbbképző tanfolyama; országos református presbiteri konferencia; az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Körmöczi János Fizikusnapok; dr. Vass Gyöngyi előadása az egészséges életmódról.
Könyvbemutatók: Kolozsvári József A rózsák felelőse című verseskötetének bemutatása Bölöni Domokos részvételével és a szerző szalmaberakásos képeinek bemutatásával; Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl, Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című könyveinek bemutatása Nagy Pál részvételével, aki részletet olvasott fel Gond és remény című kötetéből.
Egyéb rendezvények: végzős osztályaink ballagási ünnepsége (az iskola története során először sikerült megszerveznünk a két osztály közös ünnepségét, 200 diák, tanár, szülő és hozzátartozó részvételével); diákok álarcosbálja, a bentlakó diákok hagyományos karácsonyi ünnepsége, Mikulás-bál pedagógusok részére, vetített képes előadások.
Ugyanakkor az RMDSZ segesvári szervezete több rendezvényének adott otthont a Gaudeamus Ház művelődési terme.
A rendezvények szervezése komoly anyagi hozzájárulást igényelt az alapítvány részéről, amit nagymértékben megkönnyített a budapesti Szülőföld Alap pályázatán elnyert jelentős támogatás.
Reméljük, hogy a 2010-es év végén hasonló vagy talán még szebb eredményekről számolhatunk be.
Farkas Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves az RMDSZ
Romániában a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet
Húsz esztendő múltán el kell készítenünk a magunk mérlegét, végig kell gondolnunk, hogy mit tettünk jól, mit tettünk rosszul ezekben az években, de alapvetően azt kell legelőször is megkérdeznünk egymástól: van- e okunk az akkori döntést, hogy szövetséget hozzunk létre, ma megkérdőjelezni, vagy esetleg idejétmúltnak tekinteni. Sokan fáradtak el ezen a húszesztendős úton, sokan imádják ma már az aranyborjút, és némelyeknek talán van valós okuk is arra, hogy ne érezzék magukénak ezt a szervezetet. Mindezt végig kell alaposan gondolni, de egyvalami biztos: az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott ebben a két évtizedben, az éppen a szövetség eszméje, hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ huszadik születésnapján.
A Himnusszal kezdődött, szavalattal, nótacsokorral és népi tánccal ért véget a gálaműsor, amellyel szombat délután a Kolozsvári Magyar Operában ünnepelte megalakulásának húszéves évfordulóját az RMDSZ. Az eseményen, amelyen a Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész által készített emlékplakettek átadására is sor került, a szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett kb. 700 hazai és határon túli meghívott vett részt.
A remény volt a legfőbb vagyonunk
Temesvár, majd Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Szeben és más városok decembere bebizonyította, hogy egyvalamit rendkívül gyorsan vissza tudtunk szerezni: a reményt. Vissza tudtuk szerezni, illetve meg sem halt igazán, ez maradt ezek szerint legfőbb vagyonunk. A kirobbanó remény, a mindent elsöprő szenvedély, a hatalmas hit, hogy mégis meg lehet itt maradni magyarnak, és mégis újjá lehet építeni ezt az országot, és ezen belül a magyar közösséget. Bukarestben és Erdély különböző városaiban napok alatt jött létre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, napok alatt iratkoztak be több százezren ebbe a szervezetbe, amely azóta is él, dolgozik, képviseli a magyar közösség érdekeit. Tisztelettel gondolok azokra – jelentette ki Markó Béla –, akik ezt a kollektív tudást érvényesítették, és ezt az akaratot felmutatták.
Rámutatott: sok vitájuk volt azóta, ma is van éles véleménykülönbség közöttük, de Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bebizonyította: ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Fejet hajtott az RMDSZ első elnöke, Domokos Géza emléke előtt, hiszen, mint mondta, "ereje, egyensúlyérzéke, hitelessége nélkül talán másképpen alakult volna a küzdelmünk", és tisztelettel emlékezett Sütő Andrásra is.
Az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb, legállandóbb politikai szervezete
A továbbiakban arra figyelmeztetett, hogy el kell készíteni húsz esztendő mérlegét, de az alapvető kérdés az, hogy van-e ok megkérdőjelezni az RMDSZ létrehozását. Egyvalamit biztosnak nevezett: azt, hogy az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott ebben a két évtizedben, az éppen a szövetség eszméje. "Az a politikai erő, amelyet ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni sem itt, Romániában, sem Magyarországon, sem a Kárpát- medencében vagy egész Európában. Ott vagyunk az önkormányzatokban, ott vagyunk a román parlamentben, a román kormányban, de megfelelő súllyal jelen vagyunk Magyarországon is, teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Néppártnak és más nemzetközi szervezeteknek. Ma, amikor az indulás lázas, euforikus, illúziókkal telített napjaira emlékezünk, arra is rá kell jönnünk, hogy az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb, legállandóbb politikai szervezete, mi sem nevet, sem programot nem változtattunk azóta, és ez egyedül csak rólunk mondható el".
Csak a szolidaritás hiánya bomlaszthat
Felhívta a figyelmet, hogy bár sokan próbálják bomlasztani a szervezetet, senkinek sem sikerülhet, "csak nekünk, ha nem vagyunk elég szolidárisak". Véleménye szerint sem Európa, sem a nagyvilág nem méltányolta mindeddig, hogy az erdélyi, a Kárpát-medencei magyarság húsz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy politiaki eszközökkel akar a helyzetén változtatni, ám fontos döntés volt, és "ma a térség is, Európa is másképpen nézne ki, ha mi nem úgy politizáltunk volna, ahogy politizáltunk".
A rendezvényt Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke, Cristian Diaconescu a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Gémesi Ferenc, a magyar miniszterelnöki hivatal államtitkára, Harrach Péter, a Fidesz-KDNP alelnöke, Csapodi Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, valamint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnöke üdvözölte.
Az ünnepi rendezvényen fellépett ifj. Márkos Albert hegedűművész (zongorán kísért Lászlóffi Réka), Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, Demeter Panni népdalénekes és a Bogáncs táncegyüttes.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Markó: számos joggal élhetünk, de sok még a teendő
Se diktatúrát lerombolni, se demokráciát építeni nélkülünk nem lehet
Az RMDSZ stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt húsz évben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét, így a szövetség csak egyvalakihez van hozzáláncolva: saját közösségéhez – fejtette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Kolozsváron, az RMDSZ megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartott gálaműsoron. Az ünnepségen a szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett jelen voltak a magyar kormány képviselői, a romániai és magyarországi politikai pártok képviselői, a Kárpát-medencei magyar szervezetek, valamint a magyar történelmi egyházak és civil szervezetek vezetői. Hivatalos volt az eseményre Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke is, aki azonban a novemberben püspökké választott Csűry István felavatásán vett részt Nagyváradon.
A Himnusz eléneklésével kezdődött szombaton az RMDSZ huszadik születésnapja alkalmával szervezett ünnepi gálaműsor a Kolozsvári Magyar Operában. Ezt követően Skovrán Tünde kolozsvári színművész Tompa László Vallomás című versét adta elő, majd Az elmúlt húsz év című rövidfilm után Markó Béla szövetségi elnök lépett színpadra, és köszöntötte a jelenlévőket. Az elmúlt két évtizedet értékelő ünnepi beszédében a szövetségi elnök kifejtette: a kommunista diktatúra utolsó éveiben felgyorsult a bomlás, eltűnt a magyar nyelv a közéletből, már a legeldugottabb székely településen sem lehetett magyar emléktáblát látni. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad és a többi erdélyi város és falu nevét már a magyar újságokban sem lehetett leírni magyarul, egyetlen önálló magyar középiskola sem volt. Közösségként szinte semmink se maradt, és a legnagyobb veszteség az volt, hogy a remény is eltűnni látszott. A nyolcvanas években egyre több magyar telepedett ki külföldre, úgy tűnt, hogy Románia egyszínűvé válik, és a kommunista nemzetállam teljes diadalt arat – mondta az RMDSZ elnöke.
Leszögezte: utóbb azonban az események bebizonyították, hogy mégis meg lehet itt maradni magyarnak, újjá lehet építeni az országot, és ezen belül a magyar közösséget.
Napok alatt többezren iratkoztak az RMDSZ-be
Bukarestben és Erdély különböző városaiban 1989 decemberében napok alatt jött létre az RMDSZ, napok alatt több száz­ezren iratkoztak be a szervezetbe, amely azóta is él és képviseli a magyar közösséget. Markó Béla szerint a magyar közösség tudta, mit kell tenni: szövetséget kell létrehozni, el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni, és azonnal el kell kezdeni a politikai küzdelmet. Az RMDSZ elnöke utalt a közösségen belüli vitákra és véleménykülönbségekre is, ám hangsúlyozta: Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bebizonyította, hogy ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Markó Béla kiemelte azt is, hogy fejet kell hajtanunk az RMDSZ első elnökének, Domokos Gézának, és Sütő Andrásnak az emléke előtt is.
Kiemelte: az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást végigvinni az országban. Temesvár bebizonyította, hogy a diktatúrát nem lehet a magyarok nélkül lebontani, az elmúlt húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai pedig arról tanúskodnak: a demokráciát nem lehet nélkülünk felépíteni.
Az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott az utóbbi két évtizedben a szövetség eszméje – mondta Markó, hozzátéve: az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb politikai szervezete. Ennek az volt a feltétele, hogy a szövetség önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét – mondta. Mint fogalmazott, többször léptünk koalícióra, egyezségeinket betartottuk, és ezután is be fogjuk tartani, de mi csak egyvalakihez vagyunk hozzáláncolva: saját közösségünkhöz.
Kitüntették azokat, akik sokat tettek a szervezetért
Ma a magyar közösség számos olyan jogot tudhat magáénak, amelyektől 1989 decembere előtt megfosztottak, és amelyektől azután is, például Marosvásárhely 1990-es véres márciusa alkalmával próbáltak távol tartani – hívta fel a figyelmet az RMDSZ elnöke, emlékeztetve egyben arra is, hogy mennyi minden nincs még az állami magyar egyetemtől egészen a különféle autonómiákig, illetve hány jogunk van papíron, amit a gyakorlatban még csak részlegesen alkalmaznak.
Ne adjuk fel Kolozsvárt
Markó Béla beszédét követően a meghívottak ünnepi köszöntései, felszólalásai hangzottak el. Elsőként Kántor Lajos kolozsvári irodalomkritikus, a Korunk című folyóirat volt főszerkesztője szólalt fel, aki mint az RMDSZ egyik alapítója osztott meg néhány gondolatot a jelenlévőkkel. Beszédének vezérgondolata az volt, hogy ne adjuk fel Kolozsvárt, amely szerinte „fel nem adható város”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ története szempontjából is jó választás volt Kolozsváron megszervezni 1990. január 7-én a szövetség első tanácskozását, most pedig a huszadik évforduló alkalmával tartott ünnepséget. Végezetül Kántor „jó választásokat” és „jó válaszokat” kívánt az elkövetkező húsz évre az RMDSZ-nek.
A határon túli magyar szervezetek nevében Kasza József kifejtette: fejet hajt az RMDSZ által az elmúlt két évtizedben elért eredmények előtt, amelyek szerinte az elkövetkezőkben sem fognak elmaradni. Az elmúlt években a politikából visszavonult újvidéki volt polgármester az anyaország és a határon túli magyarság viszonyáról szólva hangsúlyozta: általában az anyaországtól segítséget vár az országhatáron kívül élő magyarság, most azonban olyan időket élünk, hogy utóbbiaknak kell segítséget nyújtania az anyaországnak ahhoz, hogy talpra álljon, és ne vesszen el.
Emil Boc miniszterelnök üzenetét az RMDSZ-szel kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Oltean olvasta fel. Levelében a kormányfő hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, komoly, kiegyensúlyozott és pragmatikus politikát folytatott, és jelentős szerepet játszott a társadalom demokratizálásában. Boc üzenetében kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-el való partnerség a hatékony kormányzás és az etnikumközi együttműködés modellje lesz. A Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről Cristian Diaconescu alelnök vett részt az ünnepségen, aki pártja jókívánságait tolmácsolta, és azt hangsúlyozta: még sok a közös tennivaló.
Az RMDSZ megkerülhetetlen szereplő
Bajnai Gordon magyar miniszter­elnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta a jelenlévőknek. Megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar-román együttélés új korszakáról, közös kormány­ülésekről. A politikus szerint az elért eredményekhez nagy elszántságra, bátorságra és kompromisszumkészségre volt szükség. Úgy vélte, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen szereplője a magyar-román viszonynak, és példát mutatott a Kárpát-medence egész magyarsága számára.­Végezetül Gémesi Ferenc egy emlékplakettet adott át Markó Bélának, amelyet a magyar kormány ajándékozott az RMDSZ-nek a huszadik évforduló alkalmával. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét Lendvai Ildikó pártelnök tolmácsolta. A magyarországi politikus párhuzamot vonva a két párt között hangsúlyozta, hogy az MSZP és az RMDSZ egyaránt nehéz és válságos időkben vállalt kormányzati felelősséget, amikor ez a tevékenység nem népszerűséget hozott, hanem hatalmas felelősséget rótt rájuk. Mint fogalmazott, az RMDSZ útja továbbra is változatlan, és a felelősség útját kell követnie.
Kedélyes beszélgetésekre is jutott idő az RMDSZ-es politikusok között
Harrach Péter, a Fidesz-KNPP képviselője, az Országgyűlés alelnöke kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-nek lesz ereje a jövőben is párbeszédet folytatni a többségi társadalommal, felvállalni a nemzeti egység ügyét az európai normák betartásával. Csak egy erős anyaország képes arra, hogy a nemzeti egységet megvalósítsa, és amelyre az összmagyarságnak szüksége van – mondta Harrach Péter. A kettős állampolgárság megszerzését könnyítő, kudarcba fulladt 2004. december 5-i népszavazás miatt a határon túli magyarságot megkövető politikus hozzátette: áldozatvállalások és kompromisszumok árán is meg kell teremteni a nemzeti egységet. Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselője elmondta: az erdélyi magyar méltóság nyilatkozik meg jelen ünnepségen. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ olykor a románokkal viaskodva vagy együttműködve, hol ellenzékben, hol kormányon, mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében cselekszik.
A Magyar Koalíció Pártját (MKP) Berényi József képviselte, aki a két határon túli magyar közösség helyzete között vont párhuzamot. A szlovákiai politikus elmondása szerint nagyon sok a hasonlóság a két közösség életében, és mint ilyen, az RMDSZ sok esetben példát mutat számukra.
Kétszáz személyt tüntettek ki
Az ünnepi köszöntések után emlékplakett-átadásra került sor: az RMDSZ vezetősége Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész alkotásával és dísz­oklevéllel ajándékozott meg több mint kétszáz személyt, aki az elmúlt húsz évben valamilyen formában hozzájárult a szövetség megalapításához és működéséhez. Nevükben Cs. Gyimesi Éva egyetemi professzor mondott köszönetet: az értelmiség és a hatalom között párhuzamot vonva arra intett, hogy ne tévesszék soha össze a hatalom szeretetét a szeretett haza hatalmával.
Markó Béla szövetségi elnök az évforduló alkalmával bejelentette: bejegyezték a Kós Károly Akadémia Alapítványt, és a Szabadság napilapot kiadó Minerva Egyesülettel közösen egy erdélyi művelődési központot hoznak létre Kolozsváron.
Az RMDSZ ugyanakkor két kiadványt is megjelentetett: a Húszéves az RMDSZ című könyvet, amely a szövetség két évtizedes történetének kronológiáját, iratgyűjteményének egy válogatását, egykori és mai tisztségviselőinek névjegyzékét tartalmazza; a másik kötet pedig a közel hétszáz fényképet magába foglaló Évek és képek című fotóalbum.
A gálaműsoron fellépett ifj. Márkos Albert hegedűművész, aki id. Márkos Albert A táncban című művét adta elő. A jelenlévők Hatházi Andrást is hallhatták, a kolozsvári színművész Horváth István Tornyot raktam című versét mondta el. Végezetül a Harmadik zenekar kíséretében Demeter Panni népdalokat énekelt, majd a Bogáncs együttes néptáncokat adott elő.
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnél
Közös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”.
Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről.
Jövőre 90 éves a dalosszövetség
Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik.
A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be.
Öt karnagyot tüntettek ki
A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át.
Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át.
A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át.
Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal.
Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét.
A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját.
Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

Démonok tánca – in memoriam Teleki Ernő
A Démonok tánca című, széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) emlékére készült dokumentumfilm a képzőművész-vénával megáldott, egykor Kolozsváron élő erdélyi arisztokrata élettörténetét és személyiségét mutatja be.
Az ismeretlenség homályából előbukkanó autodidakta művész alkotásai, amelyek nagy része Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában találhatók, zömmel egy démonokkal küzdő ember „vallomásai”: torz fejek, absztrakt helyzetek, látomások és fantázialények. A mintegy a tudatalattiból felvillanó rajzok víziószerű látványt eredményeznek, és hűen tükrözik az egykor gazdag, befolyásos, művelt arisztokrata, majd a Duna-csatornához kitelepített, megalázott, egészségileg összeroppant főúr élethelyzeteit, az alkotó belső világát, s egyben társadalomkritikai éllel is bírnak.
Így, a film, azon túl, hogy végigkíséri Teleki Ernő életútját, aki unokaöccse volt a tragikus sorsú Teleki Pál miniszterelnöknek, teret enged a kor bemutatására is. Az életút dokumentálását a gazdag családi fényképhagyaték és a fennmaradt levelezés teszi teljessé. A filmben egykori barátok és ismerősök emlékeznek Teleki Ernőre, valamint pszichiáter és művészettörténész elemzi a szabadjára engedett képzelet szülte rajzok alkotójának művészi illetve pszichés motivációit.
Gróf Teleki Ernő élete és munkássága ezer szállal kötődik Kolozsvárhoz. Túlmenően azon, hogy itt született, és itt halt meg, keze munkáját őrzi városunk számos műemlék temploma, ugyanis az 1950-es 60-as években részt vett a Szent Mihály plébániatemplom, a Farkas utcai református templom, valamint az evangélikus templom restaurálási munkálataiban. Teleki Ernő jó barátja volt számos neves kolozsvári író és művész, de számtalan hétköznapi emberrel is közeli kapcsolatban állt. Kölcsönös tiszteleten alapuló barátság fűzte Gáll Ernőhöz, a Korunk néhai főszerkesztőjéhez is, s ennek a barátságnak a részleteit, furcsa módon, éppen a volt kommunista titkosszolgálat iratai őrizték meg számunkra.
A dokumentumfilm rendezője, Ludvig Daniella, alkotásával hozzájárul Teleki Ernő személyének és munkásságának a köztudatba történő beillesztéséhez, megismeréséhez. A Démonok tánca című 55 perces dokumentumfilm 2010-ben készült, az Új Budapest Filmstúdió produkciója. Az alkotást a Duna Televízió idén áprilisban mutatta be. Ludvig Daniellát kiváló filmstáb segítette munkájában: ifj. Molnár Csaba (a rendező munkatársa), Kulcsár Zsuzsa (gyártásvezető), Bartos Bence és Kardos László (hangmérnökök), Márkos Albert és Mezei Szilárd (a film zenéjének szerzői), Burus András (vágó), valamint Bánk Szabolcs, Marossy Géza, Miklauzicz Márton és Székely Róbert (opertőrök). A film producere Kántor László, akinek a neve – a Márkos Alberté mellett – közismert a kolozsváriak számára.
A film kolozsvári bemutatására a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.) kerül sor, október 4-én, kedden 18 órakor. A vetítés után szabad beszélgetésre nyílik alkalom, mások mellett a film rendezőjével, Ludvig Daniellával, valamint a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettesével, Szücs György művészettörténésszel.
Szabadság (Kolozsvár)

„Könyves kaláka” Reményik Sándor emlékére
A XX. század első felének egyik kiemelkedő erdélyi költőjére, Reményik Sándorra (1890–1941) emlékeztek csütörtök este a Kolozsvár Társaság szervezésében. Az elmúlt évtizedekben megjelent Reményik-kötetek gondozói, illetve a Reményik Sándorról szóló fontosabb írások szerzői osztották meg gondolataikat a zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházban egybegyűlt közönséggel. Kezdő momentumként Márkos Albert (hegedű) és Horváth Edit (zongora) Beethoven c-moll szonátájának egyik tételét tolmácsolták.
– A Reményik-recepció sokat változott az eltelt hetven év folyamán – kezdte beszédét Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, majd részleteket olvasott fel az Erdélyi Helikon 1941-es novemberi és decemberi számából. Az egyik részlet a Reményik-emlékszámból egy Bartalis János-vers szakasza volt, a másik pedig Bánffy Miklósnak Reményik temetésén elmondott beszéde. – Reményik olyan költő, „aki felett nem múlik el az idő” – összegzett Kántor, majd egyfajta könyves kalákára buzdította beszélgetőtársait, amelynek keretében a Reményik-kötetek szerkesztői, összeállítói bemutathatják a kiadványokat, és elmondhatják: melyik volt az az élmény, amely munkára ösztönözte őket.
Több évtizeden át hallgatni kellett Reményikről
Dávid Gyula irodalomtörténész az eddig kiadott és a még esetleges Reményik-kötetekről értekezett. „Számadását” a Kriterion Könyvkiadó által 1983-ban 43 000 példányban megjelentetett, Kántor Lajos által válogatott és előszavazott Reményik-könyvvel kezdte. – A kommunizmus alatt Reményikről még beszélni sem lehetett, nemhogy kötet kiadásán gondolkodhattunk volna. Ahol ugyanis felbukkanni gyanítottak egy-egy Reményik-verset vagy kötetet, ott az állambiztonság rögtön házkutatást tartott, majd „ingyen kosztot és szállást biztosítottak állami pénzen az illetőnek” – tette hozzá fanyar humorral Dávid Gyula. Megtudtuk: az 1970-es években a debreceni egyetem oktatója, Imre László irodalomtörténész közölt egy tanulmányt Reményik utolsó költői korszakáról; ez tette lehetővé, hogy Reményikről hivatalosan is beszélni lehessen.
– Az 1980-as évek elején a Kriterion Könyvkiadót a megszűnés fenyegette. Ilyen körülmények között adtunk ki egy szűk válogatást a költő verseiből. Az illetékes bukaresti elvtárs erre lejött Kolozsvárra és kérdőre vont engem: hogy mertük kiadni egy ilyen irredenta szerző verseit? Reményik nem irredenta, válaszoltam, majd a Korszerűtlen verseket idéztem, amelyben a költő felszólalt a szélsőjobb előretörése ellen. Reményik-vers szerepel az iskolai tankönyvben is, mondtam az elvtársnak, ám azt elhallgattam, hogy ez nekem tulajdonítható – magyarázta az irodalomtörténész, majd megemlített egy 1995–1996 között összeállított Reményik-válogatást is. Szó esett arról is, hogy még legalább 400 kiadatlan Reményik-vers létezett az 1990-es évek közepén, ám Hátrahagyott versek címen ezt később kiadták. Összegyűjtötték és megjelentették továbbá Reményik publicisztikáját is. Még kéziratos formában van Reményik Sándor és Áprily Lajos levelezése. A budapesti Széchényi Könyvtár hírlaptárából sikerült Reményik rövidprózáit összegyűjteni – ezek is kiadásra várnak.
A vállalt nemzeti és erkölcsi értékek
Édesapja, Lám Béla hagyatékában fellelt és utólag kiadott Reményik-levelekről beszélt Hantz Lám Irén. – Dávid Gyula és én azok közé tartozunk, akik még ismerték a Reményik családot. Nővérem révén ugyanis bejáratos voltam a Reményik-villába. Reményik Sándor, Áprily Lajos, Mansberg Árvéd és édesapám levelezése elválaszthatatlan egymásról. Családom birtokában levő Reményik-anyagot: fényképeket, leveleket, kéziratos verseket 2000-ben állítottam ki Kolozsvárt, ám Kiss Béla evangélikus lelkész arra buzdított, hogy könyv formában jelentessem meg ezeket. Ennek eredményeképpen olyan Reményik-album jött létre, amely egy emberi Reményik-arcot ad – hangsúlyozta Hantz Lám Irén, majd egy másik könyvről értekezett, amely voltaképpen hat fiatal magyarországi lány levelezését foglalja magába, akik Erdélyben járva megismerkedtek a „kedves, jó kicsi Sándor bácsival”, és ezt követően több levelet írtak neki.
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész elmondta: a budapesti piarista gimnázium tanulójaként, 16 évesen hallott először Reményikről, amikor osztálytársa – a későbbi híres szobrász – Melocco Miklós behozta a Reményik-verseket írógépen lemásolva. Pomogáts hangsúlyozta: az elmúlt években az Essig házaspár által Erdélyben és magyarországi városokban megrendezett Reményik-konferenciákon többször tartott előadást, amelyek anyaga pár hét múlva jelenik meg Budapesten könyv formájában. – Reményik nagyságát az általa hirdetett közösségi, nemzeti és erkölcsi értékek döntötték el. A magyar költészet mindig is nemzetfenntartó erő volt. Egy olyan kis, veszélyeztetett, szétdarabolt nemzet esetében, mint a magyar, kell ez az erkölcsi pozitívum. A mai költők viszont néha úgy viselkednek, mintha erre már nem lenne szükség – hangsúlyozta Pomogáts.
Bauer Ilona nyugalmazott óradnai tanárnő Reményiknek Radnaborbereken (Beszterce-Naszód megyében) írt, több mint 40 versét rendezte sajtó alá, illetve fordíttatta le románra. Ez az összeállítás pár évvel ezelőtt jelent meg.
A további beszélgetés során rávilágítottak Reményik költészetének gazdagságára és sokszínűségére. Dávid Gyula felidézett egy évekkel ezelőtti óradnai rendezvénysorozatot, ahol Bauer Ilona ösztönzésére magyarul alig beszélő gyermekek Reményik-verseket szavaltak – magyarul. Szó esett még a költő kevésbé ismert, szakemberek által egyedülállónak nevezett szerelmes verseiről, illetve arról, hogy egyes Reményik-versek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1919 után kevesebben emigráltak Erdélyből Magyarországra. Zárszóként a Márkos–Horváth duó előadta a Beethoven-szonáta második és harmadik tételét.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésben
Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség
Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka.
A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére.
Közösségteremtő dalosszövetség
Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek,
Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről.
– A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket.
Jövőbeli tervek és eredmények
A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat.
Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt.
Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről.
Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását.
Díjátadás a közgyűlésen
A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta.
Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának.
A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át.
Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett.
Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva.
Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket.
Meglepetés-díj Guttman Mihálynak
A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját.
Kórushangverseny a magyar operában
A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kettős könyvbemutató a konzulátuson
Albert Ildikó székelyföldi pszichológus és Lászlóffy Csaba kolozsvári író új köteteit mutatták be hétfőn este a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Albert Ildikó Mindennapi lelkünk, Az utazás divatja és Léleképítés című könyveit – amelyek a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelentek meg – Kozma Mária író ismertette, Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, négy kisregényt tartalmazó kötetét (Napkút Kiadó) Kántor Lajos irodalomtörténész és a magyarországi Korpa Tamás irodalomkritikus, költő, szerkesztő méltatta.
Albert Ildikó pszichológus könyveinek bemutatása előtt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette: a pszichológia olyan tudomány, amely nagyon sok embert érdekel. Kozma Mária székelyföldi író először az önismeret szükségességéről és a reális én-kép kialakításáról kérdezte Albert Ildikót. A pszichológus-szerzőtől megtudtuk: a média azt sugallja, hogy boldognak és sikeresnek kell lennünk, ám az állandó boldogság irreális. – Ha felhagyunk a negatív gondolkodással, az előítéletekkel, akkor boldogabbak és sikeresebbek lehetünk. Nem kötelező mindent átvenni, amit a média és a környezet sugall.
Álmodozni is szabad, de nem kellene elszakadnunk a valóság talajától – hangsúlyozta Albert Ildikó, aki azt is elárulta, hogy könyvei pszichológusi bosszúságából is fakadtak. Mint kiderült, nem csak a szakmáján belül „ragadtatta magát” könyvírásra, hanem utazási élményei is írásra sarkallták. Ennek eredménye Az utazás divatja című könyv, a pszichológus pedig további könyvek írását is tervezi.
Az est következő programpontjának felvezetőjeként Kántor Lajos kifejtette: Lászlóffy Csaba eddig is nagy életművet alkotott. – Lászlóffy Csabát első sorban költőként tartjuk számon. Prózai műveiben főleg a magyar történelem témái jelennek meg, saját szemléletmódján átszűrve. A szerző egész életében versenyhelyzetben volt – például testvérével, Lászlóffy Aladárral, valamint kortársával, Szilágyi Domokossal –, amely sajátos ösztönzést jelentett. Az éden kényszerképzete című regényben ez a versenyhelyzet a világirodalomra is kiterjedt, hiszen a könyvben több írótól idéz, vagy megemlíti nevüket. Kassák Lajos, Szabó Dezső, Aquinói Tamás, Dosztojevszkij, Stendhal, Cholnoky neve különböző asszociációk formájában jelenik meg, és épül be Lászlóffy szövegébe – magyarázta Kántor. Korpa Tamás irodalomkritikus kiemelte: a négy évtizede publikáló szerző ebben a könyvében bravúros kultúrtörténetről és prózatechnikáról tett tanúbizonyságot. Lászlóffy Csaba megjegyezte: a négy kisregényt tartalmazó, most bemutatott könyvéből kettő a Funar-korszakot idézi, de az 1980-as évek lehallgató terrorjának bemutatása is nyomon követhető benne. Ugyanakkor könyvében a magyar nyelv és szókincs lehetőségeit is kipróbálta, tette hozzá a szerző.
A rendezvény folyamán Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművészek R.M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő, Jancsó Miklós színművész és Jancsó Hajnal előadóművész pedig részleteket olvasott fel a Lászlóffy-regényből.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb közéleti személyiségekről derült ki, hogy együttműködtek a Szekuritátéval
Az erdélyi magyar közélet újabb neves szereplőiről tárta fel Könczei Csilla kolozsvári adjunktus, néprajzkutató, hogy együttműködtek a román kommunista titkosszolgálattal. Apja, Könczei Ádám néprajzkutató – az erdélyi táncházmozgalom megalapítója – megfigyelési dossziéját bemutató blogjában ezúttal Szőcs István, Varró János és Veress Zoltán íróról, valamint Balázs Péter festőművészről hozta nyilvánosságra, hogy fedőnéven jelentettek a Szekuritáténak.
Könczei valamennyiük esetében közzéteszi a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) dekonspiráló jelentését. A Könczei Csilla (képünkön) szekusblogján közzétett, az átvilágító bizottságtól származó dokumentumok szerint Szőcs István író, kritikus, műfordító Rusz Péter néven jelentett a Szekuritáténak. Varró János (Marosvécs, 1927 – Kecskemét, 2004) irodalomtörténész, regényíró, műfordító Vincze János és Vasilescu, az 1986-tól Svédországban élő Veress Zoltán költő, író, műfordító Ovidiu, míg Balázs Péter (Magyarfenes, 1919 – Kolozsvár, 2003) festő Balogh Iosif néven működött együtt a titkosszolgálattal.
Az érintettekről nem tudni, pontosan milyen jellegű jelentésekkel látták el a Szekuritátét. Könczei Csilla feltárja azt is, hogy a Szőcs Istvánnak tulajdonított jelentések fénymásolatával 2010-ben felkereste az írót – Szőcs Géza író, volt magyar kulturális államtitkár édesapját –, aki nem tagadta, hogy ő a jelentések szerzője, de közölte: a nyilvánosság előtt nem fogja felvállalni ügynöki múltját.
Szőcs Istvánról – akit tegnap lapunknak nem sikerült elérnie telefonon – egyébként Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének második, 2010-ben megjelent kötete is megállapítja, hogy Rusz Péter fedőnéven jelentett a Tőkés családról és a nemrég elhunyt Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárról. Különben a most leleplezett írók közül Veress Zoltánt 1952-ben Bodor Ádámmal együtt elítélték kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt, 1954-ben szabadult a börtönből; Könczei Csilla róla megjegyzi, hogy ő írta és olvasta fel édesapja temetési búcsúztatóját. Varró Jánost az ’56-os forradalommal való szolidarizálásáért 16 év börtönre ítélték, 1964-ben általános kegyelmi rendelettel szabadult.
Könczei Csilla szekusblogja alapján korábban Xantus Gábor kolozsvári televíziós operatőr-rendezőről, az 1998-ban elhunyt Marosi Péter szerkesztőről, kritikusról és színházigazgatóról, valamint az 1981-ben elhunyt Márkos Albert zeneszerzőről, zeneakadémiai tanárról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval.
Krónika (Kolozsvár)

Koncerttel ünnepelt az ötéves pedagóguskórus
Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusa (karnagy: Bedő Ágnes nyugalmazott zenetanár) a november 28-án, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megtartott koncerten. Műsorukon kizárólag kortárs magyar szerzők művei szerepeltek. A hangversenyen közreműködött a Balogh Örs zenelíceumi tanár által felkészített vonósnégyes.
– A közös éneklés lelki békét és belső harmóniát teremtett, továbbá megerősítette a kórustagokat abban, hogy a mai, értékvesztett világban létezik önzetlenség, tisztaság, őszinteség, egymásra figyelés – mondta a koncert előtti magyar és román nyelvű beszédében Virág Erzsébet és Kállay-Miklós Tünde kórustag, hozzáfűzve: az együtténeklés során közösen alkottak, az ének pedig összetartó erőnek bizonyult.
A remek produkcióból elsősorban Bedő Ágnes karnagy tudását és lelkiismeretességét emelnénk ki. Ugyanakkor az is dicséretes, hogy mennyire felzárkóztak a nem zenész kórustagok azokhoz, akik főállásban zenélnek. A műsor kiválasztása is telitalálatnak bizonyult: főleg XX. századi magyar szerzők (Gárdonyi Zoltán, Csemiczky Miklós, Terényi Ede, Márkos Albert, Vermesy Péter, Bárdos Lajos, Karai József és Kodály Zoltán) kórusműveit hallgathattuk meg.
A kórus két tömbbe csoportosított fellépése között négy zenelíceumi tanuló – Giriti Zita és Iulia Sârbu (hegedű), Péter Zsolt (brácsa) és Maksay Csaba (gordonka) – kamarazenélése szerzett örömet a közönségnek, amint H. Purcell Chaconne-ját és L. Boccherini d-moll vonósnégyesének egy tételét adták elő. A kolozsvári pedagóguskórus már túljutott a kristálytiszta intonáció megvalósításán, a pontos zenei dinamika tolmácsolásán. Bámulatosan egységes hangzásvilágban, zenei frázisokban gazdag, muzikális előadásban volt részünk. Sikerült a közönségnek is átadniuk a főleg vallásos művekben fellelhető fennköltséget, magasztosságot.
Advent elején csodálatos koncerttel ajándékozta meg közönségét a pedagóguskórus. Csak tartson minél többet a koncerten megélt örömünk, csodálatunk…
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

A hit és boltív összetart
A Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház Püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán által szervezett Magyar Kultúra Napját ünneplő, meghitt rendezvénynek ebben az évben a Reményik Sándor Galéria adott otthont.
Adorjáni Dezső Zoltán a rendezvényt felvezető beszédében elmondta, a templom renoválása miatt kénytelen ezt az igen értékes ünnepséget a szerényebb befogadású Galériában tartani. De így is alkalmas, hogy múltunkat idéző szellemi vagyont tovább adjuk. Mivel a helységet még Mózes Árpád hajdani püspöksége idején egy hajdani boltíves pincében alakították ki, az utód, nem véletlenségből, hasonlította a kultúrát, mint egy boltívhez, mely összeköt bennünket, a sokféleség ellenére.
Majd Pilinszky János Imádságért című írásából idézett:
„Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke.
Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog.”
A hangulatot még ünnepélyesebbé emelve, a nemzetközi nyelven megszólaló Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Béres Melinda- hegedű, Király Erzsébet- brácsa, Ortenszky Gyula- cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adta elő.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, melyet az RMDSZ hozott létre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a következőket mondta: A Magyar Kultúra Napján díjazzák azokat az alkotókat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, akik a mai magyar kultúra értékeinek gyarapításához hozzájárultak. Megköszönjük munkájukat, és elismerésünket fejezzük ki a munkájukkal szemben.
Ez lényegében társadalmi elismerést jelent, a kortárs művészettel szemben. A díj diplomából, egy kisplasztikai alkotásból és 10.000 lej értékű elismerésből áll. Könczey Elemér grafikus tervezte a diplomát, a kisplasztika Sánta Csaba szobrászművész alkotása. Kelemen Hunor nyújtotta át a díjakat. Díjazták: a Marosvásárhelyen élő és alkotó drámaírót, Székely Csabát, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzőjét. A Csíkszeredai Részegh Botond képzőművészt, aki az Új Kriterion Galéria vezetője is, valamint az erdélyi színházi élet egyik kiemelkedő színházi egyéniségét, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét, Bocsárdi Lászlót, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Őt később fogja megfelelő keretek között Kelemen Hunor kitüntetni.
Az RMDSZ által létrehozott díjakat az irodalom a képzőművészet és a színházművészet kiválóságai vehették át, akik hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.
A laudációkat kiosztási sorrendben. Székely Csabát, Tompa Andrea színikritikus rendkívül egyéni humorral megfogalmazott szövegét Laczkó Vass Róbert színművész, kellő művészi hozzáállással tolmácsolta.
A képzőművészt, Részegh Botondot, akadémiai szintű és tartalmú, embert gondolkodtató mondanivalót, Egyed Péter egyetemi tanár kisesszében méltatta. Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett. Kitérvén 2008-ban megjelent grafikai albumára is. „Hangsúlyoznunk kell, hogy Részegh Botond mindig az ember és világa, az ember és önmaga, az ember és környezete teljes vízióját célozza meg”.
Bocsárdi Lászlót Bodó A. Ottó dramaturg, egyetemi tanár laudálta. „Alkotóként, művészként nagy dolog megosztó személyiségnek lenni. Azt jelenti, az illető kánonokat feszeget, érzékeny pontokra tapint, a ma problémáit a ma nyelvén tárja fel.” Kortársi kényes kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek a kortárs problémákra reflektálnak. „Az elmúlt években számos előadása boncolgatta a másság, az idegenség, a megosztás és megosztottság problematikáját, a mi és ő(k) ellentétet”.
Csomafáy Ferenc
erdon.ma,

Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikus
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Pantheon Transsilvanicum
Bármilyen művészet is legyen, szándéka a közlés. A művészi mondanivaló mindig az alkotó szándékát közli. Takács Gábor a Györkös Mányi Albert Emlékházban megtartott grafikai kiállításán azokat a grafikai lapjait állította ki Pantheon Transsilvanicum –címmel, melyek önazonosulásunk vállalását segítik elő. Olyan egyéniségekről készített metszeteket, akiknek egy lap kivételével, valamilyen közük, van a művészethez. Műfajilag fametszet, szén és tusrajz.
Magát a kiállítást Németh Júlia ismert műkritikus mutatta be. Egy gondolat sorát idézném: „Ahány arc, annyi olvasat. S olykor talán a konkrét arcvonásoknál is érdekesebbek lehetnek a személyiség belső jegyei, azok a szemérmesen rejtőzködő sajátosságok, amelyek csak hosszas tanulmányozás, mély barátság, alapos ismeretség, vagy dokumentálódás során válnak nyilvánvalókká. Takács Gábor mintha elsősorban ezeknek a rejtőzködő jegyeknek a nyomába szegődni, igyekszik az arcvonások mögé látni , néhány karakteres vonallal az ábrázoltnak a jellemét, egyéniségét, szellemvilágát is felvillantani.”
A fentiek rendkívül jól foglalják össze azt a művészi megnyilvánulást, amely Takács Gábort ebben az esetben is irányította arra az útra, melyen nem tagadva meg saját jellemét, megalkotott munkásságával egy olyan területen, amelyen megszólalni igen ingoványos, hiszen a grafikának nemzetközi nyelve lévén, minden szemlélőjének közöl.
Ezt a kiállítást a Györkös Mányi Albert Emlékházba megnyitni azt is jelenti, vállalom azt az elkötelezettséget, melyet a névadó munkásságával bizonyított.
Az igen szépszámú közönség nemcsak a rendkívül tartalmas méltatásban, hanem a kiállított munkákban, valamint az előadó művészek, Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek játékában is gyönyörködhetett.
A szerencsésebbek hozzájuthattak a Pantheon Transsilvanicum, Takács Gábor 25 grafika című megszámozott (100) munkájához, melyben, egyenlő nagyságban gyönyörködhetnek a megörökítettek grafikai megfogalmazásában. Közöttük Misztótfalusi Kis Miklós, Kányádi Sándor, Sütő András, Kacsó Sándor, Balogh Edgár, Csokonai Vitéz Mihály, Kós Károly, Márton Áron, Szederjesi András, Balaskó Nándor, Barcsay Jenő, Cseh Gusztáv, Zsoldos Árpád, Murádin Jenő, Tirnován Vid, Fodor Sándor és Létay Lajos.
A nem teljes névfelsorolás is bizonyítja, olyan személyek szerepelnek az igen vonzó és egyéni összeállításban, akik munkásságukkal beírták nevük a város Kolozsvár és Erdély történetébe.
Ugyanakkor nagyon sok jelenlévő elgondolkodhat az élet nagy törvényén. Vagyunk, tevékenykedünk mindannyian a magunk helyén, és egy nap mindenki felett beteljesedik az, amit az életben elkerülni nem lehet. Ezt jelzi figyelemre méltó megfogalmazásban a 22. Gyász- fametszet, 320×225 mm1987. Hirdetvén az alkotás örökkévalóságát, amit csak az alkotóművész tud megteremteni.
Személy szerint kívánom, hogy az alkotóművész sokáig járja azt az utat, melyet elkezdett, és gyarapítsa nemcsak az erdélyi kultúrát, hanem az egyetemes magyar kultúra létét, mindenütt, ahol munkáit megtekinthetik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, Konok
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Magdó János a megnyitón elmondta: megtiszteltetés számára, hogy felkérték a kiállítás védnökének, hiszen többek között Barcsay Jenő által vált ismertté Európa-szerte a huszadik századi magyar grafika. – Sokoldalú alkotó volt, a képzőművészeti skála minden műfaját ismerte és gyakorolta, kiválóan – fűzte hozzá a főkonzul.
A kiállítást Takács Gábor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja nyitotta meg, mint mondta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy személyesen ismerhette Barcsay Jenőt, akire mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával emlékezik. – Nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis, ismerve a grafika iránti érdeklődésemet szeretettel irányította bizonytalan és bátortalan lépéseimet a grafikai eljárások elsajátításában – magyarázta Takács. A méltató kiemelte: a közelmúltban Barcsay Jenő és művészete gyakran került az érdeklődés központjába Kolozsváron. – A Korunk Galéria szervezésében láthattunk egy gyűjteményes, értékmegőrző kiállítást a Bánffy-palota termeiben, ahol Barcsay Jenő nevével és munkáival is találkozhattunk; megjelent Kántor Lajos Barcsaytól Vinceffyig című kötete, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban mutattak be, és elhangzott egy előadás is az Unitárius Egyházközség Tanácstermében Barcsay Jenőről és művészetéről, amelyet jómagam tartottam, amikor megemlékeztünk Barcsay Jenőről. Ekkor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közbenjárása révén emléktábla került a Mester katonai szülőházára – hangsúlyozta Takács.
A méltató szerint a jelenlegi kiállításon látható alkotások valójában a négy művész munkájának a lényegét foglalják magukba, ily módon a szemlélő betekintést nyer a XX. század magyar képzőművészeti életének egy szegletébe, egy kiváló mester és tanítványai segítségével. Takács Gábor beszédében kitért Barcsay Jenő, valamint a három tanítvány életrajzi adataira, felsorolva a művészek által elnyert kitüntetéseket is.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke ezt követően átadta a szót Kónya Ferencnek, aki ismertette a festőművész testvére, Barcsay Erzsébet által 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlását a Barcsay-díjra illetve a Barcsay Jutalomra, valamint a 2006-ban általuk létrehozott Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tevékenységét. A Barcsay Jutalom a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására jött létre, ez az egyetem gondozásában él tovább. A Kónya házaspár Barcsay jogutódként folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított, amelyet azóta minden évben meghirdetnek, így idén is. A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik a folyó év december 31-éig még nem töltötték be a 35. életévüket.
Kónya Ferenc ugyanakkor elmondta: a vándorkiállítás végigjárja a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, ezáltal is népszerűsítve a szellemi örökség értékeit. Szintén az alapítvány tevékenységéhez tartozik, hogy határon túli magyar tanintézeteket ajándékoznak meg Barcsay-könyvcsomaggal, ezúttal az ajándékcsomagok az Apáczai Csere János Líceumhoz és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumhoz kerültek.
A megnyitó zenei műsorában Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek Bartók-műveket szólaltattak meg, Rekita Rozália színművész pedig Weöres Sándor két írását olvasta fel. A tárlat július 3-ig látogatható a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.), munkanapokon 10 és 15 óra között.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Cs. Erdős Tibor 100. születésnapjának megünneplése
Cs. Erdős Tibort 100. születésnapja alkalmából köszöntötték barátai, tisztelői Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának zsúfolásig megtelt rendezvénytermében.
Cs. Erdős Tibor 1914. február 27.-én született Berettyóújfaluban. Rendkívül sokoldalú művész: festőművész, grafikus, díszlettervező, egyetemi tanár.
A kiállítással egybekötött hangulatos ünnepi rendezvényen köszöntők hangzottak el.
Születésnapi köszöntők
Magdó János főkonzul köszöntötte a Mestert a 100. születésnapja alkalmából. Mint sokat megélt embert és neves művészt tisztelhetjük Cs. Erdős Tibor személyében.
Németh Júlia műkritikus szerint Erdős Tibor a 100 évet optimizmussal, életkedvvel töltötte be. Vitalitás, dinamizmus jellemezte. Következetes tudott lenni munkájában, ragaszkodott az elképzeléseihez. Isteni szikra van benne, ami sok munkával, tudással társult. Művészi munkájának legjellemzőbb vonásai a sokoldalúság és a kísérletező kedv. A sokoldalúság bizonyítékának tekinthető a mai kiállítás, amely rendkívül változatos. Tájképekben, a nép életét bemutató munkákban gyönyörködhetett a néző. A színek és formák tökéletes harmóniáját valósította meg.
A széki lányokat ábrázoló kompozíció látható a rendezvényterem falán. Az arcok, a kifejezések, a piros-fekete széki ruhák az erdélyiséget fejezik ki. Mint Németh Júlia kiemelte, ha a mester életében nem alkotott volna más festményt, mint a Széki lányok-című festményt, akkor is neves lett volna. A figuratív művészet híve.
A hangulatos rendezvényen dr. Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, elmondta, hogy a mester barátjának tekintette, ami számára megtisztelő.
Ioan Horváth – Bugnariu, a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának elnöke neves kolozsvári, erdélyi művészként jellemezte az ünnepeltet.
Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere meleg szavakkal köszöntötte Cs. Erdős Tibort. „Berettyóújfalu kis település, amely büszke múltjára és jelenére. Büszke azokra, akik kötődnek a településhez”. Cs. Erdős Tibor 3 éve a település díszpolgára. A város lakossága megtekintette a Mesterről készült videó-filmet. Köszönetét fejezte ki a közösség nevében azokért az alkotásokért, melyeket a városnak adományozott. A 30 művészi alkotást – tájképet, csendéletet, portrét- megfelelő környezetben mutatják be.
„A művészet rejtély”
Cs. Erdős Tibor a gyermekkori élményeiről, azoknak a művészi alkotásokban történő felhasználásáról, a portréfestés rejtélyéről beszélt.
A művészet rejtély, de érdekes, hogy ezt a rejtélyt a kicsi gyermekek hogyan használják fel. Minden gyermek először rajzol, de legtöbbször 14-15 éves korában abbahagyja. Aki marad, az tovább is rajzol. A gyermekkori élmények elraktározódnak a tudatalattiban. Ez az életnek olyan motívuma, amely minden embert végig kísér. Ezeket a tapasztalatokat magával viszi az ember időskorában is. Számára a legnagyobb élményt a portréfestés jelentette, melyet az alkotó tevékenység legizgalmasabb mozzanatának tekint. A portré rejtelem- mondta. Sokszor saját magán is csodálkozik, hogy tudja élővé tenni a szemet, a tekintetet, a szájat. Magának a tekintetnek megragadása krétával isteni játékot jelent. Az élet megjelenítése a fejben rejtély. A portré az emberi fej visszaadása, mely nagy rejtélye és adománya az életnek.
A születésnapi rendezvény hangulatát emelte a Cs. Erdős Tibor kiállítása. Béres Melinda és Márkos Albert csodálatos Bartók zenével köszöntötte a Mestert.
Muraközi István a város alapítójának, Báthory Gábor fejedelemnek kicsinyített bronzszobrát ajándékozta a 100. születésnapját ünneplő művésznek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Könyvbemutató
Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban
2014. október 9-én, csütörtökön 18 órakor Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című könyvének bemutatójára kerül sor Kolozsváron, a Magyar Unitárius Egyház székházának Dávid Ferenc Imatermében − Kossuth Lajos (December 21.) sugárút 9. szám.
Házigazda: Bálint Benczédi Ferencpüspök, a kötetet bemutatja: Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a könyv szerkesztője és kiadója és Szekernyés János művészeti író, hely- és művészettörténész, a könyv szerzője, aki dedikálja is a helyszínen megvásárolható példányokat.  Közreműködnek: Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek.
Szekernyés János A magyarság emlékjelei a Bánságban / Semne evocatoare ale maghiarimii în Banat / Evidence of Hungarian Presence in the Banat című 708 oldalas könyve a történelmi Bánságban (a Maros, a Duna, a Tisza és a Déli-Kárpátok határolta térség) még meglevő, vagy valaha létezett magyar vonatkozású történelmi, kulturális, tudományos emlékjeleket és emlékhelyeket mutatja be, színes fotókkal, valamint régi képeslapokkal illusztrálva, három nyelven: magyarul, románul és angolul.
A kiadvány célja bizonyítani, hogy a történelmi Bánság egységes földrajzi entitás és magyar történelmi-kulturális szempontból egyazon szellemi hagyaték hordozója.
A könyv egyrészt saját etnikumunk tájékoztatására, helytörténeti, kulturális ismereteinek gazdagítására szolgál, másrészt a román és angol fordítás révén tárgyilagosan és tényszerűen, a történelmi hűség szellemében igazítja el a más nyelvű olvasókat, meséli el nekik a magyar etnikum térségbeli jelenlétének, hányattatásainak históriáját, s ismerteti meg velük azokat az emlékjeleket/emlékhelyeket, melyek sok-évszázados jelenlétünket bizonyítják, s nem utolsósorban hozzájárulásunkat a térség kulturális-tudományos-ipari-gazdasági habitusának kialakulásához.
Szekernyés János írói, műkritikusi, helytörténészi minőségében a legszakavatottabb ismerője a térség történelmi, kulturális, tudományos vonatkozásainak. A kötetet tanulmány vezeti be, mely végigkalauzolja az olvasót e hányattatott múltú térség történelmén, felidézi a legjelentősebb kulturális/tudományos megvalósításokat. Ezt követi a különböző országokhoz került részek bemutatása: legelőbb a Magyarországnál maradt 9 település, aztán Szerbiában található 35 és a Romániának jutott 68 település és ezeken belül a magyar vonatkozású emlékhelyek, emlékjelek, műalkotások, jelentős személyiségek ismertetése. A különböző „részek” előtt térkép segíti a tájékozódást.
A kötet megjelentetése/bemutatása/megismertetése létfontosságú egy olyan történelmi pillanatban, amikor a népszámlálási adatok etnikumunk rohamos fogyását jelzik a térségben, s amikor a román adminisztráció (s feltételezhetően Szerbiában az ottani is) mindent megtesz azért, hogy történelmünk, művelődési-tudományos múltunk jelei, emlékei eltűnjenek, megsemmisüljenek. A kiadványnak úttörő szerepe van, hasonló még nem jelent meg soha magyarul a Bánságról, hiánypótló és lexikális jellegénél fogva alapja lehet további kutatásoknak.
Szász Enikő színművész, TMNSZ-elnök
Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam Márkos Albert
Márkos Albert (1914−1981) születésének századik évfordulója alkalmából a Romániai ¬Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 5-én emlékhangversenyre került sor.
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében népes közönség várta, hogy az emlékestet Benkő Judit ünnepélyesen megnyissa, aki „pozitív töltetű születésnapi emlékezést” ígért. Műsorvezetőként nehéz feladatra vállalkozott, mivel emlékmozaikokból kellett rekonstruálnia egy ember- és művészéletet, egy életművet, és mindezt csupán néhány percbe sűrítve. Emlékezőként és méltatóként Lakatos István zenetörténész, László Ferenc zenetudós, Angi István zeneesztéta írásaiból idézve kereste azokat a lényegbeli vonásokat – humorosság, barátságosság, kiegyensúlyozottság – amelyek Márkos Albertet, az embert és alkotót, a tanárt jellemezték. Az emlékportré felvázolását az ifjabb Márkos Albert hegedűművésztől szerzett fotók és szóbeli információk is segítették, valamint az a zenetörténeti jelentőségű rádiós beszélgetés, amelyben Balla Zsófia bírta szóra a zeneszerzőt, aki elmondta: nem komponál „kacifántosan”, és alkotás közben „az a homályos érzés” kívánkozik ki belőle, hogy valami olyat közvetítsen „ami megérint”.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Márkos Albert hegedűművész volt a novemberi ZeneSzó vendége
A kolozsvári zenészek által jól ismert és kedvelt hegedűművész, Márkos Albert volt a Györkös-emlékházban havi rendszerességgel megrendezett ZeneSzó vendége november 19-én. Beszélgetőtársa Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott igazgatója volt, akit több mint fél évszázados ismeretség fűz Márkos Alberthez. Megszokhattuk már, hogy a Györkös-ház rendezvényei rendkívül családias hangulatban zajlanak, és ez a ZeneSzó esetében is érvényes. Most azonban az interjúalany nyugodtsága és kedvessége folytán még jobb hangulatban zajlott a beszélgetés.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

Beszámoló A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórumáról
A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tizennegyedik alkalommal rendezett tudományos fórumot a magyar tudomány napja alkalmából. Konferenciánk a 2002-ben indult sorozat része, célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Idei rendezvényünk plenáris ülésére 2015. november 20-án került sor Kolozsvárott a hagyományos helyszínen, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Ez évi fórumunk központi témája A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok , a rendezvény fővédnökségét Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vállalta el.
Nagyszabású ünnepi konferenciánk minden évben nagy érdeklődésnek örvend, a rendezvény első napján a közönség plenáris előadásokat hallgathat meg, majd ezt követően a szakosztályok és fiókegyesületek szervezésében, szűkebb szakterületek szerint csoportosulva hangzik el több tíz értékes előadás, amelyeket minden esetben szakmai vita követ.
A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében kitért a szellemi elitnek a kisebbségi közösségben betöltött fontos szerepére. A köszöntések sorában Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke következett, aki a határon túli magyar tudományos intézmények számának gyarapodására hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy míg a kilencvenes évek elején mindössze tizennyolc műhelyt sikerült összeszámolni, mára már kilencven tudományos intézményről számolhatunk be.
Az idén a plenáris ülésen tizennyolc előadás hangzott el, a nyitó előadást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László tartotta Szépség és matematika címmel, aki először tisztelte meg jelenlétével az Erdélyben megtartott magyar tudomány napját.
Ezt követően intézményvezetők tartottak beszámolót a gondjaikra bízott tudományos műhelyek kutatómunkájáról és tudománynépszerűsítő tevékenységéről. Egyetemi rektorok, csoportvezetők, múzeumigazgatók, kutatóintézetek vezetői számoltak be intézményeik tevékenységéről, az erdélyi tudományossághoz való hozzájárulásukról. Soós Anna távollétében Nagy László rektorhelyettes rajzolta fel a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tudományos térképét, ezután következett Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora (Tudományos kutatás a Sapientia EMTE-n. Célok; feltételek és elért eredmények) és Bányai Éva, a Bukaresti Egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának hungarológiai csoportvezetője nyújtott átfogó képet az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről, az elérendő célokról. Ezt követően az egyetemi tanárok sorában Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar és a Protestáns Teológiai Intézet oktatója kapott szót, aki Egyháztörténet és állagmegóvás címmel ismertette az általa vezetett kutatócsoport munkáját, míg Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára az orvosbiológiai kutatásokról beszélt a közönségnek közérthető formában. Biró A. Zoltán intézményvezető Csíkszeredából (KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja) Szakmai és társadalmi szerep – Társadalomtudományi kutatóműhely címmel tartott előadást. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője az első hét év tudományos munkásságáról értekezett. Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetője, video üzenetben küldte el A Teleki-Bolyai Könyvtár tudományos-, illetve tudománynépszerűsítő tevékenysége 2013-2015 című előadását.
Erdélyi múzeumigazgatók (főként a történelmi Székelyföldről, de a szatmárnémeti múzeum aligazgatója is) ismertették intézményeik hozzájárulását a régió kulturális és tudományos életéhez: Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum éléről (Utak és irányok a Székely Nemzeti Múzeum életében), Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója (Centrum a végeken – A Csíki Székely Múzeum tudományos munkája), Miklós Zoltán-István, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum vezetője (Értékorientált jövőépítés), Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója (Múzeumfejlesztési stratégiák a Maros Megyei Múzeumnál. Műemlékvédelem, kutatás és állománygyarapítás), Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója (A felzárkózás évtizede (2005–2015). Tudomány és közművelődés a Tarisznyás Márton Múzeumban), valamint Szőcs Péter Levente (A Szatmár Megyei Múzeum gyűjteményei és tudományos kutatásai. Eredmények és lehetőségek)
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Jakab Albert Zsolt tudományszervező tevékenységükről számolt be, és rendezvénysorozatunk tizenhárom éves pályafutásában először mutatkozhatott be a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is, jelenlegi elnöke, Rés Konrád a KMDSZ tehetséggondozó aktivitásáról tartott előadást.
Az előadás-sorozatot a házigazda intézmény főtitkárának, Bitay Enikőnek a beszámolója zárta, A múlt értékei, a jelen kutatásai, a jövendő céljai az Erdélyi Múzeum-Egyesületben címen ismertette az EME kutatóműhelyeiben, könyvtárában, szakosztályaiban folyó tudományos kutatómunkát és tudománynépszerűsítő tevékenységet. Zárszavában az együttműködések jelentőségét emelte ki, utalva arra, hogy ez a fórum is ezt szolgálta azáltal, hogy 18 intézmény tudományos törekvéseiben tekinthettünk bele. „Csakis egymás tudományos tevékenységének megismerése, értékelése, tisztelete és az összehangolt együttműködés adhat alapot a kisebbségben működő hatékony tudományfejlődésnek” . A tudomány napi rendezvény keretében 2015-ben is sor került a Gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az EME tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkássága folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott Gr. Mikó Imre-emléklapot intézményünk. Sipos Emese tudományos kutatómunkája és az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként, míg Mező Piroska és Kerekes György az EME kiadványainak szerkesztésében, gondozásában kifejtett kiemelkedő munkásságukért részesült Gr. Mikó Imre-emléklapban.
A plenáris rendezvény fogadással ért véget az Agapé étteremben, melynek ünnepi hangulatát Márkos Albert és Kolcsár Péter kiskoncertje emelte.
Erdélyi Múzeum-Egyesület
eme.ro

Selmeczi György jubileumát ünneplik az operabarátok
Selmeczi György zeneszerzőként, zongoraművészként, karmesterként, rendezőként, zenepedagógusként és kivételes szervezőegyéniségként immár 25 éve hű munkatársa a Kolozsvári Magyar Operának. Csütörtök este őt ünneplik munkatársak és operakedvelők A koncert és a ráadás című gálahangversennyel.
„Neki köszönhetjük többek között a kortárs operaművészet jelenlétét színpadunkon, azokat a szerzőket, akiknek műveit az Operában mutatták be először. Jelezzük igényes és korszerű repertoár-alakítását, és tisztelegjünk most azelőtt a törekvése előtt, mellyel évek óta határainkon kívül is népszerűsíti az erdélyi magyar zenés színház produkcióinak legjavát. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról Kolozsvári operamesék címmel.
Legjobb műveinek bemutatásával tisztelgünk a nagy művész előtt, megvallva azt, hogy Ő mindig a miénk volt és a miénk is marad” – írják kollégái a Maszolhoz is eljuttatott levelükben.
A Selmeczi György 25 éves kolozsvári jubileumára rendezett gálahangversenyen az Opera kiváló énekesei mellett neves vendégművészek is fellépnek, így Pasztircsák Polina, Kovács János, Kovács István, Sebők Klára, Béres Melinda, Márkos Albert és Rónai Ádám. Az esemény rangját emeli a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és a Jazzybirds együttesnek a produkciója. A gálán az ismert operarészletek mellett híres sanzonok, filmdalok és musical-részletek is felcsendülnek majd. A csütörtöki eseményen Kovács János, Incze G. Katalin, Jankó Zsolt és Kulcsár Szabolcs vezényel.
A koncert és a ráadás című gálahangversenyre november 26-án, este hétkor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
T. H.
maszol.ro

Mester és tanítványai
Kolozsvár történelme folyamán nem egyszer bizonyította, mindig ki tudta „termelni” azokat a művészeket, akik tevékenységük következtében meghatározó értékeket alkottak, nem egyszer példát mutatva más erdélyi városoknak is
Könyvtárnyi irodalom bizonyság arra, a valódi tehetség minden időben képes bizonyítani az adottságait. Szerencsére a ma művésze nyitott ajtókat találhat, Kolozsváron, ha erre érdemes. A koncert és ráadás című Gálahangversennyel tisztelgett az alkotó és az alkotás előtt a Kolozsvári Magyar Opera. Köszöntötte Selmeczi Györgyöt, az európai hírnevű zeneszerzőt, karmestert, rendezőt, zongoraművészt, 25 éve a Kolozsvári Magyar Opera munkatársát, a zenepedagógust. Szép Gyula operaigazgató méltatta értékes munkásságát.
Selmeczi Györgynek köszönhető a kortárs operaművészet jelenléte a színpadon. Népszerűsítette az erdélyi magyar zenés színház produkcióit.
Selmeczi György Kolozsváron született. Édesanyja Selmeczi Marcella zenepedagógus, édesapja karmester. Nekik köszönhetően, zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte. Tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós valamint Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott. Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterként és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziós felvételt készített. 1976-ban Magyarországra, Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte. Zeneszerzőként számos színpadi és filmzenét komponált. Az 1980-as években a Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatójaként tevékenykedett. Megalapította a Mérték Egyesületet, a Vetületek Kortárs Opera Fórumot, 1989-ben Budapesten újjáalakította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, létrehozta a Budapesti Kamaraoperát. 1995-ben megalapította az Auris Társulat és Művészeti Alkotóközösséget, melynek az óta is, művészeti vezetője. 1996 és 2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, miközben a Kolozsvári Állami Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 2004-től művészeti vezetője. (Világhálós hivatkozás alapján) Magyarországon kívül, Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig). Televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról (Kolozsvári operamesék), tévés interjúsorozatot kortárs zenészekkel (Kortársaim). Részben az Auris Társulat közreműködésével számos opera- és más zenei előadást rendezett és vezényelt Európa szerte.
Selmeczy György jelenléte a Kolozsvári Magyar Opera színpadán maga nemében olyan jelenség, mely alkotóan, hatékony módon befolyásolta az intézmény repertoárját, az erdélyi zenés színház népszerűsítését. Ennek volt fényes bizonyítéka az Operagála, melyen Selmeczy György, mint zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus és konferanszié fellépett, lenyűgözve egy zsúfolásig telt termet, bizonyítva a modern operai felfogások létjogosultságát.
Koncert és ráadás című Gálahangverseny
A gálaesten a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, valamint vendégművészek léptek fel: Egyed Apollónia, Pasztircsák Polina, Chiuariu Livia, Sebők Klára, Nagy Noémi Kriszta, Molnár Mária, Pataki Adorján, Sándor Árpád, Szilágyi János, Barabás Sándor, Béres Melinda, Márkos Albert, Ferenczi Endre, Rónai Ádám, Szép András, a Kolozsvári Magyar Opera énekkara, zenekara és sokan mások. A műsorban szerepelt Koncert: versenymű négy hegedűre és zenekarra. Részletek hangzottak el a Szirén, a Spiritiszták, a Bizánc című operákból, valamint A vasárnapi iskola című zenés játékból. Vezényelt Kulcsár Szabolcs, Jankó Zsolt, Incze G. Katalin és Selmeczi György. „Ráadásként” Selmeczi György életpályájának néhány mozzanatára emlékezett. A zenében való gondolkodás alakulásával kapcsolatban megjegyezte, zenész környezetben nevelkedett. 18 hónaposan, gyermekkocsiban, az opera páholyában hallgatta a János vitéz című produkció próbáját. Szerinte „Az előadóművész olyan, mint a fogpaszta: ha egyszer kinyomtad, már nem lehet visszagyömöszölni.” Erős kötödése volt, van a színházhoz. 1990-ben Simon Gábor operaigazgató meghívására lett az intézmény munkatársa, együttműködik a Kolozsvári Operával. Operát, filmzenét, musicalt írt. A múlt század utolsó két évtizedében dalokat is írt, rengeteg műfajban, amely olyan volt, mint a személyes napló.
A „ráadásban” színházi és filmdalok, musical-részletek, énekelt versek hangzottak el. A dalokat zongorán kísérte. Sebők Klára színművész Kohlhaas Mihály balladáját adta elő. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes léptek fel. A rendkívül gazdag és színes program hallatlan sikert ért el a nézők körében. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a Szép város Kolozsvár -potpourri több változatát mutatták be. Dal a színházról- alkotást a budapesti Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes adta elő.
A Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja
Selmeczi György a Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja lett. Mint mondta, sikeresen működött együtt a Kolozsvári Operával, amely világhírű intézménnyé vált.
Díjak a Kolozsvári Magyar Operának
Szép Gyula operaigazgató büszkén beszélt az intézmény sikereiről, és az országos elismerést kifejező díjakról. Jászvásárban (Iaşi), a harmadik alkalommal megtartott Operagálán a Kolozsvári Magyar Opera több értékes díjat nyert. Novák Péter rendezésében, a Figaro házassága című produkció elnyerte a legjobb operaelőadás díját. A legjobb musical-díjat a Béres László rendezésében készült Letshow című előadás nyerte. A legjobb kortárs táncelőadás díját a Szentivánéji álom című balett kapta (Jakab Melinda rendezésében). Florin Ioan Ianc és Viorica Bogoi balett- táncosokat díjazták a Szentivánéji álomban nyújtott alakításért. A Kiválóság díját Pataki Adorján és az Életmű díjat Szeibert István, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei nyerték. Befejezésül megemlíteném, Selmeczi György első nyilvános szerepléséről, ami az Egyetemiek Házában volt megtartva, én írtam riportot, évtizedekkel ezelőtt.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Zenészt bántalmazott Toró Tamás brassói tanácsos?
Bántalmazták Márkos Albert csellistát, zeneszerzőt a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. Az esetről a zenész felesége, Tijana Stanković számolt be a Facebook közösségi oldalon.
Az angol nyelvű bejegyzésben azt írja, férjét megtámadták, ő nem ütött vissza, neki azonban kiütötték a fogait. „Sepsiszentgyörgyön történt, miközben a férjem a zenekar zsidó tagját védte egyértelműen antiszemita támadásoktól” – írja Stanković, hozzátéve, hogy a támadó politikus.
A közösségi oldalon nagy felháborodást váltott ki a bejegyzés, többen együttérzésükről biztosították a Budapesten élő zenész házaspárt, biztatva őket, hogy tegyenek feljelentést, és jogi segítséget is ajánlottak. A bejegyzésekből arra derült fény, hogy a támadó Toró Tamás brassói politikus lehetett, akit a helyszínen készített fotó alapján azonosítottak. Toró Tamás az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben politizál, a brassói megegyezés eredményeként RMDSZ-listán jutott be a Cenk alatti város önkormányzatába.
Toró Tamás lapunknak elmondta: önvédelemből lökte el a férfit, aki ittas volt, és beesett a székek közé, akkor törhetett ki a foga. „Nem is tudtam, ki, hiszen a koncerten nem is vettünk részt, egy másik rendezvényről érkeztünk. Két részeg férfi kötekedett, a velem lévő hölgyek több ízben visszautasították a közeledésüket, majd Orbán-bérencnek, mocskos RMDSZ-esnek neveztek, és azt fejtegették, hogy az erdélyieknek nem jár szavazati jog. Amikor egyikük a pulóveremet próbálta letépni, ellöktem” – mesélte az EMNP-s politikus, aki tagadja, hogy antiszemita megjegyzések hangzottak volna el.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője lapunknak elmondta, hogy az ügyben nem érkezett feljelentés, ám még hatvan napig van erre lehetőség. Márkos Albert és Tijana Stanković az ARGO zenekar tagjaiként szombat este a sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztiválon léptek fel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)