Hangolódás a Kolozsvári Magyar Napokra
Bár a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját augusztus 15-én, hétfőn tartják, Erdély legnépszerűbb magyar kulturális rendezvénysorozatára már a hétvégén is rá lehet hangolódni – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A hét közben megjelent részletes program szerint pénteken a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Markó Károly és követői. Az ideális táj a 19. századi magyar festészetben címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria támogatásával.
Szombaton a hagyományosnak számító Kós Károly-teljesítménytúra 13. kiírása zajlik Kolozsvár és Sztána között, amelynek részleteiről a rendezvény honlapja nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek. 17 órától kiállításmegnyitóra várják az érdeklődőket a ferences kolostor refektóriumába: a 100 éve Kolozsváron az 500 éves csíksomlyói Mária-kegyszobor című tárlat keretében bemutatják az Istennek kincses tárháza című kiadványt is. A Kincses Kolozsvár Kalendáriumát szintén szombaton, 18.30-tól mutatják be a Bocskai-ház Óváry termében.
Vasárnap 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak a főtéri Szent Mihály-templomban, ezt követően nyílik meg a szabadtéri kiállítás Márton Áron püspökről a templom bejáratánál. Délután a kortárs magyar művekből nyílik tárlat 17 órakor a Bánffy-palotában a Magyar Művészeti Akadémia és a Kincses Kolozsvár Egyesület támogatásával.
A Kolozsvári Magyar Napok első koncertélményéért Magyarfenesre kell utazni vasárnap: az Arkhai szoborparkban a program szerint 20 órától a legendás KFT zenekar mutatja be 35 éves munkásságának a legjavát egy emlékezetesnek ígérkező buli keretében. Olyan híres és közkedvelt dalok is felcsendülnek majd, mint az Afrika, az Elizabet vagy a Balatoni nyár.
A rendezvénysorozat szervezői szerdán bejelentették: a koncert napján 18 órakor autóbuszt indítanak Kolozsvárról Magyarfenesre, a Monostor negyedi Billa előtti megállóból, helyet foglalni a 0744-688601-es telefonszámon lehet. Az út ára 5 lej, és 10 lejért oda-vissza jegyeket is lehet vásárolni. A buszok a helyfoglalások számától függően, félóránként, illetve óránként közlekednek majd – írja a kronika.ro.
Székelyhon.ro

Hollósy Simon
1857–1918
Meggyőződésem, hogy napjaink művészetkedvelő magyar közönsége általában ismeri Hollósy Simon nevét, tudja azt is, hogy oroszlánrésze volt a modern magyar festészet megszületésében oly meghatározó szerepet játszó „nagybányai festőkolónia” létrehozásában, és feltételezhetően két festményét: a Kukoricahántás, valamint a Rákóczi-induló című alkotásait is legalább albumbeli reprodukciókról ismeri.
Ha Hollósy Simon művészetének igazi jelentőségével szeretnénk megismerkedni, elkerülhetetlenül pillantást kell vetnünk arra a korra, amelybe beleszületett, amelyben formálódott művészete, és arra is, hogy milyen lehetőségeket nyújtott az a kor az alkotómunkára. Az a két évszám: 1857 és 1918, amely egy művészi alkotással eltöltött élet kezdetét és végét rögzíti, csupán egy olyan szakaszt jelöl, amelynek művészeti-társadalmi előzményei voltak, majd pedig következményei, utóhatásai is lehettek vagy lettek.
Bár irodalmunk már a 18-19. század fordulóján, a 19. század elején is virult, kitűnő képességű költőink újítgatták nyelvünket, írtak a magyarság vágyairól, érzéseiről, gondoljunk csak Gvadányi József, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és Kazinczy Ferenc műveire, a képzőművészetben sajnos más volt a helyzet. Az 1700-as évek elején alkotó Mányoki Ádámot (akit 12 éves korában egy német tábornok fogadott örökbe, és így Hannoverben, Párizsban képeztethette magát) csak II. Rákóczi Ferenc fejedelem foglalkoztatta itthon, ő festette meg a fejedelem kitűnő portréját (1707), a továbbiakban pedig Prágában, Lipcsében és Drezdában volt kénytelen megélhetést találni magának.
A török hódoltságot követő évszázadban Habsburg-hű arisztokratáink nagyrészt gyakorlott külföldi művészeket, építészeket, festőket hívtak be és foglalkoztattak (Anton Maulbertschnak a sümegi plébániatemplom, a székesfehérvári karmelita kolostortemplom, Paul Trogernek a pozsonyi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, a győri Szt. Ignác-templom, Lucas Krackernak a jászói premontrei préposti kolostor számára, valamint az egri Líceumban készített freskói). Közülük néhányan letelepedtek ugyan Magyarországon, de ez semmit sem változtatott a lényegen, mert itthoni művésznevelésre még nem adódott lehetőség.
Az 1800-as évek elején sem történt változás, noha az 1820–30-as években olyan kiemelkedő művészek, mint a szobrász Ferenczi István, aki Bécsben és Rómában, vagy az idősebb Markó Károly, aki Bécsben, majd Itáliában és Brocky Károly, aki Bécsben és Londonban tanult és dolgozott, külföldön is elismert, keresett művészek lettek, magyarhonban mégsem tudtak gyökeret ereszteni. Itt csak józan aprómunkával lehetett a nemzeti művészet támogatásának szükségességét megértő közönséget nevelni. Jó példa volt erre az Erdélyből Pestre települt Barabás Miklós esete, aki kitűnő portréfestő volt, és természetes, hogy életműve leginkább arcképekből áll. Reformkori gondolkodása miatt azonban a főúri megrendelők lassan elmaradoztak, a polgári családok megrendelőitől viszont épp elegendő elfoglaltságot kapott Barabás a kényelmes megélhetéshez. Nevet, tekintélyt és tiszteletet szerzett magának. Ebben a több évtizedig tartó polgáriasodó folyamatban a formálódó magyar képzőművészet – jól észlelhető sajátosságokat is magán hordozva – lassan-lassan alkalmassá vált arra, hogy beleszóljon az ország általános kulturális fejlődésébe.
Ma már vitathatatlan ténynek tekinthetjük, hogy a magyar nemzeti festészet és szobrászat nagykorúvá, életképessé válásában a fordulópont az 1848-as polgári forradalom és az abból kinövő Habsburg-ellenes szabadságharc, majd az ezt követő kegyetlen megtorlás időszaka volt. Érdekes módon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése nem jelentett történelmi kudarcot a művészeti fejlődés szempontjából. A győzelem elmaradása nem csökkentette a forradalmi eszmények befolyását irodalmunkra, művészetünkre, festészetünkre. A magyar közvélemény – a lehetetlen politikai állapotok közepette is – igényelte a nemzeti önérzet méltó kifejezését. Ennek az óhajnak tulajdonítható, hogy festészetünkben a népszerű portré helyét a továbbiakban már a történelmi téma foglalta el. Gondoljunk csak Madarász Viktor és Székely Bertalan alkotásaira. A polgári átalakulásért folytatott küzdelemben – az adott körülmények között – fontos szerepet kapott a művészet mint a nemzeti felemelkedés egyik eszköze. A felvilágosodás szellemének megfelelően a 19. század második felében Magyarországon a művészet az erkölcsi-érzelmi-értelmi felemelkedés kifejezőjévé vált.
Különös valóság képzőművészetünkben az, hogy a 19. századi magyar piktúra legjelentősebb alkotásai külföldön születtek. Mint azt már említettük, a 19. századi tehetséges magyar fiatalok tanulmányi lehetőségeit csak a határainktól nyugatra lévő képzőművészeti akadémiák nyújthatták. A világosi fegyverletételt követő időkben a bécsi Akadémia látogatottsága fokozatosan háttérbe szorult, fiatal művészeink inkább München, sőt a távolabbi Párizs felé vágyakoztak továbbképzésük céljából. Két jellemző példát idéznék:
A tehetős családból származó Madarász Viktor rövid bécsi tartózkodás után indult Párizsi tanulmányútra, és 14 éves ott-tartózkodása alatt festette szinte minden jelentős alkotását. Az 1859-ben készült Hunyadi László siratása című képe az évente megrendezett nagy Párizsi Szalon aranyérmét nyerte el. Szinyei-Merse Pál, aki Münchenben tanult és évekig élt a bajor fővárosban, ott festette a Hinta című, ragyogóan üde kis képet, majd egy évvel az impresszionisták párizsi bemutatkozó kiállítása előtt, 1873-ban Münchenben festette és állította ki a Majális című nagyméretű vásznát. Ez a színek tüzét felfokozó igazi plein-air kép mind Münchenben, mind Pesten teljes értetlenséggel találkozott. Ám amikor 1901-ben, közel 30 év múltán egy müncheni nemzetközi tárlaton ismét kiállításra került, átütő siker koronázta, a Majális kapta a kiállítás nagy aranyérmét.
A bajor főváros Művészeti Akadémiája államilag is támogatott intézmény volt, ösztöndíjas lehetőséggel. Ezért volt jelentős a vonz-ereje a közép-európai térségből érkező művésznövendékek számára. Párizsi tanulmányokra ösztöndíjat csak jóval később lehetett kapni. Tény az, hogy az 1808-ban alapított müncheni Akadémia törzskönyvében az I. világháború kitöréséig 335 magyarországi művészhallgató neve szerepel.
Párizs vonzása az 1860-as évektől fokozódott a Barbizoni csoport fellépésének, valamint Coubet, Millet, Bastien-Lepage realista piktúrájának hatására. Az impresszionisták 1874-es kiállítása után vált Párizs a modern képzőművészet fővárosává.
(Folytatás a soron következő Múzsában)
Elhangzott a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület telt házas estjén.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)