Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Markó György
6 tétel
2016. szeptember 4.
Az '56-os forradalomra emlékeztek és emlékeztettek Szentgyörgyön
Emlékezni és emlékeztetni akarnak – fogalmazták meg céljukat a Magyar sors, 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után címmel szervezett kétnapos Sepsiszentgyörgyi szimpózium szervezői.
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének köszönhetően pénteken és szombaton jeles történészek tartottak előadást az 1956-os forradalomról, annak erdélyi vagy nemzetközi vonatkozásairól. Török József, a szervező Háromszéki szervezet elnöke elmondta, a rendezvény bajtársi találkozó is, hiszen jelen voltak a különböző erdélyi szervezetek tagjai, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, a Székely Ifjak Társasága, a Gyergyószéki Fekete Kéz, a Nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak, a Szoboszlai-csoport, a meghurcolt ferences szerzetes, Ervin atya.
Tófalvi Zoltán történész, író a megnyitón leszögezte: egyetemes ötvenhatról kell beszélni, nincs külön magyarországi vagy erdélyi felkelés, hiszen 1956 októberében másodpercek alatt reagált az egész magyarság arra, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. A történész 1956 erdélyi mártírjairól beszélve elmondta: Budapesten nyolc erdélyi magyart végeztek ki, Erdélyben 12 kivégzés volt, a börtönökben 34 embert vertek agyon.
Sepsiszentgyörgyön az 1848–49-es forradalom hagyományai öröklődtek tovább, amikor 1956-ban szervezkedni kezdett a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT), mondta Tófalvi Zoltán. A város nevében Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az emlékezőket, elmondva, történelmet írtak azok, akik szembe mertek állni a totalitárius rendszerrel. Rámutatott, hogy a Volt Politikai Foglyok Szervezetének is köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejöhetett az 1956-os emlékpark, emlékkiállítás, és október 23-ára megjelenik a Kollektivizálás 50 éve című könyv is.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai konzulja leszögezte: a fontos pillanatokban nem méricskélni kell, hanem tenni, és Magyarországon, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön sokan bátrak voltak tenni. A két nap alatt Horváth Miklós, Benkő Levente, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán történész tartott előadást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Emlékezni és emlékeztetni akarnak – fogalmazták meg céljukat a Magyar sors, 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után címmel szervezett kétnapos Sepsiszentgyörgyi szimpózium szervezői.
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének köszönhetően pénteken és szombaton jeles történészek tartottak előadást az 1956-os forradalomról, annak erdélyi vagy nemzetközi vonatkozásairól. Török József, a szervező Háromszéki szervezet elnöke elmondta, a rendezvény bajtársi találkozó is, hiszen jelen voltak a különböző erdélyi szervezetek tagjai, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, a Székely Ifjak Társasága, a Gyergyószéki Fekete Kéz, a Nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak, a Szoboszlai-csoport, a meghurcolt ferences szerzetes, Ervin atya.
Tófalvi Zoltán történész, író a megnyitón leszögezte: egyetemes ötvenhatról kell beszélni, nincs külön magyarországi vagy erdélyi felkelés, hiszen 1956 októberében másodpercek alatt reagált az egész magyarság arra, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. A történész 1956 erdélyi mártírjairól beszélve elmondta: Budapesten nyolc erdélyi magyart végeztek ki, Erdélyben 12 kivégzés volt, a börtönökben 34 embert vertek agyon.
Sepsiszentgyörgyön az 1848–49-es forradalom hagyományai öröklődtek tovább, amikor 1956-ban szervezkedni kezdett a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT), mondta Tófalvi Zoltán. A város nevében Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az emlékezőket, elmondva, történelmet írtak azok, akik szembe mertek állni a totalitárius rendszerrel. Rámutatott, hogy a Volt Politikai Foglyok Szervezetének is köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejöhetett az 1956-os emlékpark, emlékkiállítás, és október 23-ára megjelenik a Kollektivizálás 50 éve című könyv is.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai konzulja leszögezte: a fontos pillanatokban nem méricskélni kell, hanem tenni, és Magyarországon, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön sokan bátrak voltak tenni. A két nap alatt Horváth Miklós, Benkő Levente, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán történész tartott előadást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. szeptember 5.
1956 emlékezete
A pusztulásról sem feledkezhetünk meg
Magyar sors 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezletet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete (VPFHSZ) pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A két nap alatt a téma jeles magyarországi és erdélyi kutatói tartottak nemcsak érdekfeszítő, hanem különböző töltetű érzelmeket is felkorbácsoló előadásokat 1956 történéseiről és azok következményeiről. Elsőként Török József VPFHSZ-elnök, a rendezvény ötletgazdája és levezénylője köszöntötte az előadókat és a magyarországi, valamint erdélyi sorstársakat, majd Tófalvi Zoltán osztotta meg gondolatait, hangsúlyozván, hogy az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei eseményeit nem szabad egymástól különválasztani. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, arra figyelmeztetett, hogy a rossz megismétlődését csak úgy tudjuk elkerülni, ha nem feledkezünk meg a nehéz időkről és a pusztulásról.
Az előadók sorát Horváth Miklós magyarországi hadtörténész, egyetemi tanár nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásairól beszélt. Nem rejtette véka alá, hogy a rádióban elhangzott biztatások és ígéretek ellenére Amerika és nyugati szövetségesei a magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet belügynek tekintették, vagyis tulajdonképpen szabad kezet adtak Moszkvának, hogy a magyarokkal szemben cselekedjen a belátása szerint. Markó György magyarországi történész, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet tankokkal, kézifegyverekkel szembeszállók kilétére mutatott rá. A hallgatóság döbbenettel vette tudomásul, hogy ezek a hősök zömében tizen- és huszonéves, katonai ismeretek birtokában sem lévő, azonban elszánt és bátor fiatalok voltak.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyi történész, akadémikus a székely főváros ’56-os eseményeiről, Kozma Csaba Kolozsvári történész a Gyergyószárhegyi és Marosvásárhelyi szervezkedésekről tartott előadást. Tófalvi Zoltán kutató Moyses Márton, a diktatúra és nemzeti elnyomás ellen már 1956-ban tiltakozó, majd önmagát a Brassói pártbizottság épülete előtt 1970-ben felgyújtó baróti fiatalember tragikus sorsát ismertette. Végül Benkő Levente Kolozsvári történész az erdélyi magyar szellemi elit ’56-ban tanúsított magatartását ecsetelte, és a forradalmat – néhány kivételtől eltekintve – zömében elítélő állásfoglalását ismertette. A jelen lévő magyarországi forradalmárok, így D. Szűcs Lászlóné, a POFOSZ országos elnökének helyettese, Szalay Zoltán, a POFOSZ Budapesti elnöke és Dózsa László visszaemlékezései megdöbbentő és megható színfoltját képezték a kétnapos értekezletnek, melynek során a Sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkot és emlékházat is meglátogatták.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A pusztulásról sem feledkezhetünk meg
Magyar sors 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezletet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete (VPFHSZ) pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A két nap alatt a téma jeles magyarországi és erdélyi kutatói tartottak nemcsak érdekfeszítő, hanem különböző töltetű érzelmeket is felkorbácsoló előadásokat 1956 történéseiről és azok következményeiről. Elsőként Török József VPFHSZ-elnök, a rendezvény ötletgazdája és levezénylője köszöntötte az előadókat és a magyarországi, valamint erdélyi sorstársakat, majd Tófalvi Zoltán osztotta meg gondolatait, hangsúlyozván, hogy az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei eseményeit nem szabad egymástól különválasztani. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, arra figyelmeztetett, hogy a rossz megismétlődését csak úgy tudjuk elkerülni, ha nem feledkezünk meg a nehéz időkről és a pusztulásról.
Az előadók sorát Horváth Miklós magyarországi hadtörténész, egyetemi tanár nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásairól beszélt. Nem rejtette véka alá, hogy a rádióban elhangzott biztatások és ígéretek ellenére Amerika és nyugati szövetségesei a magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet belügynek tekintették, vagyis tulajdonképpen szabad kezet adtak Moszkvának, hogy a magyarokkal szemben cselekedjen a belátása szerint. Markó György magyarországi történész, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet tankokkal, kézifegyverekkel szembeszállók kilétére mutatott rá. A hallgatóság döbbenettel vette tudomásul, hogy ezek a hősök zömében tizen- és huszonéves, katonai ismeretek birtokában sem lévő, azonban elszánt és bátor fiatalok voltak.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyi történész, akadémikus a székely főváros ’56-os eseményeiről, Kozma Csaba Kolozsvári történész a Gyergyószárhegyi és Marosvásárhelyi szervezkedésekről tartott előadást. Tófalvi Zoltán kutató Moyses Márton, a diktatúra és nemzeti elnyomás ellen már 1956-ban tiltakozó, majd önmagát a Brassói pártbizottság épülete előtt 1970-ben felgyújtó baróti fiatalember tragikus sorsát ismertette. Végül Benkő Levente Kolozsvári történész az erdélyi magyar szellemi elit ’56-ban tanúsított magatartását ecsetelte, és a forradalmat – néhány kivételtől eltekintve – zömében elítélő állásfoglalását ismertette. A jelen lévő magyarországi forradalmárok, így D. Szűcs Lászlóné, a POFOSZ országos elnökének helyettese, Szalay Zoltán, a POFOSZ Budapesti elnöke és Dózsa László visszaemlékezései megdöbbentő és megható színfoltját képezték a kétnapos értekezletnek, melynek során a Sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkot és emlékházat is meglátogatták.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 7.
Az emlékezés keskenyedő ösvényén (hatvan éve lázadt fel Magyarország)
Kétnapos, igényes tudományos előadásokkal tarkított eseménysorozattal idézte meg az 1956-os forradalmat a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki szervezete Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény, amelynek célja az egykori bajtársak találkozóján túl az események, valamint a tragikus kimenetelű következmények felidézése, az emlékek ápolása volt, baráti találkozó formáját öltötte magára, annak ellenére, hogy a szervezők a fiatalabb nemzedéket is igyekeztek megszólítani. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Háromszéki szervezetének vezetője házigazdaként köszöntötte az előadókat, valamint a jórészt az idősebb korosztály (az egykori eseményeket kortársként meg- és túlélők, az egykori szerveződések képviselői) tagjaiból összetevődő hallgatóságot. „Emlékezni és emlékeztetni gyűltünk össze, jelezni, hogy idén hatvan évet jegyzünk az 1956-os forradalom kitörésétől, illetve a szovjet önkény általi leverésétől. Az események okozta sebek akkor gyógyulhatnak, ha felidézzük, emlékezünk a történtekre, nem felejtjük és nem engedjük elfelejteni. Kerek évfordulóhoz érkeztünk, hatvan éve emelkedett fel a magyarság a zsarnokság ellen, és a Magyarországon zajló események nyomán az egész Kárpát-medence megmozdult, győzelemben bízva, majd együtt siratva a vereséget és megtorlást” – fogalmazott Török József. Az elnök rámutatott: a kétnapos rendezvényen elhangzó előadások elsősorban a Budapesti eseményeket követő megtorlásokat, a résztvevők sorsát taglalják. Török József szerint az ünnepi esemény egyben bajtársi találkozó is, hiszen a közönség soraiban nem egy olyan személy ül, aki saját bőrén tapasztalta meg a megtorlásokat – mint Józsa Csaba, aki egyike azon három egykori baróti diáknak, akik Moyses Mártonnal együtt vágtak neki ötvenhat őszén, hogy csatlakozzanak a Budapesti forradalomhoz. Az elnök ezt követően felsorolta az előadókat: Benkő Levente Háromszéki származású, jelenleg Kolozsváron tevékenykedő történész az erdélyi értelmiségi elit ’56-os eseményekhez való viszonyulásába nyújtott betekintést, Horváth Miklós magyarországi történész, egyetemi tanár a forradalom nemzetközi vonatkozásairól értekezett, Kozma Csaba történész a Gyergyószéki Fekete Kéz szervezetről tartott előadást, Markó György, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet megszállókkal folytatott harc részleteit taglalta, Pál-Antal Sándor történész előadásában a Marosvásárhelyi forradalmi eseményeket mutatta be, és végül Tófalvi Zoltán erdővidéki történész, Moyses Márton esetének kutatója osztotta meg az általa feltártakat. Balogh Béla történész, levéltáros egészségi okok miatt lemondta részvételét, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész, illetve Lengyel János, az anyaországi Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) elnöke is objektív okok miatt mAradt távol. Utóbbi kettő előadását egyrészt Benkő Levente történész (Dávid Gyulának a forradalom leverését követően a belügyminisztérium által az egyetemi körökben véghezvittekről szóló értekezése), másrészt Szűcs Lászlóné, valamint Szalay Zoltán (a Pofosz képviseletében) ismertette. „Csak egységes Kárpát-medencei ötvenhat létezik, egységesen kell beszélni az eseményekről, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy az utódállamok valamelyikében történtek. A magyarság órák alatt reagált a Budapesten történtekre, ráadásul az események sodrában többen erdélyiek voltak, illetve a határokon túl is több helyszínen fegyveres megmozdulásokra készültek” – emlékeztetett Tófalvi Zoltán. A történész emellett egy súlyos tényre is felhívta a figyelmet – amely később az előadások, valamint a beszélgetések kapcsán több rendben is előkerült –, éspedig, hogy sok egykori áldozat hozzátartozói ma sem ismerik a részleteket, sőt, még azt sem tudni, hogy egyeseket hol temettek el – Erdélyben ez kifejezetten igaz.
Sztakics Éva Sepsiszentgyörgyi alpolgármester köszöntőjében a rendszerváltást követő alapos feltáró, emlékápoló munkát méltatta, majd a délelőtti előadások után a résztvevők megtekintették a kommunizmus áldozatainak emlékházát és az ’56-os emlékparkot.
Szombaton délelőtt újból a kutatóké volt a főszerep. Benkő Levente, Pál-Antal Sándor, valamint Tófalvi Zoltán közeli árulásról, feltétel nélküli áldozatvállalásról, a még gyermekfejjel megtapasztalt, majd évtizedig tartó szenvedésről, tűzhalálról, a kulturális elit meghasonlásáról is szólt. Mellbevágó tény, hogy a kommunizmus ellen fellépő erdélyi magyarok, mártírok máig nem kaphatják meg a megérdemelt tiszteletet még a hasonló sorsot megélt román bajtársaiktól sem. A rendezvényt a Székely Nemzeti Múzeumban tett látogatás, majd ünnepi vacsora zárta. Török József értékelésként lapunknak kifejtette: sajnálatos, hogy a fiatalság távol mAradt, pedig pedagógusokat is felkértek, lehetőleg vigyenek magukkal diákokat, viszont maguk az oktatók sem mutattak nagy hajlandóságot a részvételre. Fontos az emlékezés, az akkor történtek ismerete, hiszen egyre fogy azok köre, akik megélték a forradalmi eseményeket, akik valóban tudják, mit jelentett az önkényuralom, hiszen a mai ötven-hatvan évesek jelentős része is jórészt akkor született, így csak részleges ismeretekkel rendelkezik. A fiatalok számára pedig egyre távolibb mindez. Török József hozzátette: ők mindent megtettek, hogy az emlékezést élve tartsák, a kutatások folytatódjanak. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a most elhangzott előadásokat várhatóan október 23-ig kötetbe szerkesztik.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kétnapos, igényes tudományos előadásokkal tarkított eseménysorozattal idézte meg az 1956-os forradalmat a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki szervezete Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény, amelynek célja az egykori bajtársak találkozóján túl az események, valamint a tragikus kimenetelű következmények felidézése, az emlékek ápolása volt, baráti találkozó formáját öltötte magára, annak ellenére, hogy a szervezők a fiatalabb nemzedéket is igyekeztek megszólítani. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Háromszéki szervezetének vezetője házigazdaként köszöntötte az előadókat, valamint a jórészt az idősebb korosztály (az egykori eseményeket kortársként meg- és túlélők, az egykori szerveződések képviselői) tagjaiból összetevődő hallgatóságot. „Emlékezni és emlékeztetni gyűltünk össze, jelezni, hogy idén hatvan évet jegyzünk az 1956-os forradalom kitörésétől, illetve a szovjet önkény általi leverésétől. Az események okozta sebek akkor gyógyulhatnak, ha felidézzük, emlékezünk a történtekre, nem felejtjük és nem engedjük elfelejteni. Kerek évfordulóhoz érkeztünk, hatvan éve emelkedett fel a magyarság a zsarnokság ellen, és a Magyarországon zajló események nyomán az egész Kárpát-medence megmozdult, győzelemben bízva, majd együtt siratva a vereséget és megtorlást” – fogalmazott Török József. Az elnök rámutatott: a kétnapos rendezvényen elhangzó előadások elsősorban a Budapesti eseményeket követő megtorlásokat, a résztvevők sorsát taglalják. Török József szerint az ünnepi esemény egyben bajtársi találkozó is, hiszen a közönség soraiban nem egy olyan személy ül, aki saját bőrén tapasztalta meg a megtorlásokat – mint Józsa Csaba, aki egyike azon három egykori baróti diáknak, akik Moyses Mártonnal együtt vágtak neki ötvenhat őszén, hogy csatlakozzanak a Budapesti forradalomhoz. Az elnök ezt követően felsorolta az előadókat: Benkő Levente Háromszéki származású, jelenleg Kolozsváron tevékenykedő történész az erdélyi értelmiségi elit ’56-os eseményekhez való viszonyulásába nyújtott betekintést, Horváth Miklós magyarországi történész, egyetemi tanár a forradalom nemzetközi vonatkozásairól értekezett, Kozma Csaba történész a Gyergyószéki Fekete Kéz szervezetről tartott előadást, Markó György, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet megszállókkal folytatott harc részleteit taglalta, Pál-Antal Sándor történész előadásában a Marosvásárhelyi forradalmi eseményeket mutatta be, és végül Tófalvi Zoltán erdővidéki történész, Moyses Márton esetének kutatója osztotta meg az általa feltártakat. Balogh Béla történész, levéltáros egészségi okok miatt lemondta részvételét, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész, illetve Lengyel János, az anyaországi Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) elnöke is objektív okok miatt mAradt távol. Utóbbi kettő előadását egyrészt Benkő Levente történész (Dávid Gyulának a forradalom leverését követően a belügyminisztérium által az egyetemi körökben véghezvittekről szóló értekezése), másrészt Szűcs Lászlóné, valamint Szalay Zoltán (a Pofosz képviseletében) ismertette. „Csak egységes Kárpát-medencei ötvenhat létezik, egységesen kell beszélni az eseményekről, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy az utódállamok valamelyikében történtek. A magyarság órák alatt reagált a Budapesten történtekre, ráadásul az események sodrában többen erdélyiek voltak, illetve a határokon túl is több helyszínen fegyveres megmozdulásokra készültek” – emlékeztetett Tófalvi Zoltán. A történész emellett egy súlyos tényre is felhívta a figyelmet – amely később az előadások, valamint a beszélgetések kapcsán több rendben is előkerült –, éspedig, hogy sok egykori áldozat hozzátartozói ma sem ismerik a részleteket, sőt, még azt sem tudni, hogy egyeseket hol temettek el – Erdélyben ez kifejezetten igaz.
Sztakics Éva Sepsiszentgyörgyi alpolgármester köszöntőjében a rendszerváltást követő alapos feltáró, emlékápoló munkát méltatta, majd a délelőtti előadások után a résztvevők megtekintették a kommunizmus áldozatainak emlékházát és az ’56-os emlékparkot.
Szombaton délelőtt újból a kutatóké volt a főszerep. Benkő Levente, Pál-Antal Sándor, valamint Tófalvi Zoltán közeli árulásról, feltétel nélküli áldozatvállalásról, a még gyermekfejjel megtapasztalt, majd évtizedig tartó szenvedésről, tűzhalálról, a kulturális elit meghasonlásáról is szólt. Mellbevágó tény, hogy a kommunizmus ellen fellépő erdélyi magyarok, mártírok máig nem kaphatják meg a megérdemelt tiszteletet még a hasonló sorsot megélt román bajtársaiktól sem. A rendezvényt a Székely Nemzeti Múzeumban tett látogatás, majd ünnepi vacsora zárta. Török József értékelésként lapunknak kifejtette: sajnálatos, hogy a fiatalság távol mAradt, pedig pedagógusokat is felkértek, lehetőleg vigyenek magukkal diákokat, viszont maguk az oktatók sem mutattak nagy hajlandóságot a részvételre. Fontos az emlékezés, az akkor történtek ismerete, hiszen egyre fogy azok köre, akik megélték a forradalmi eseményeket, akik valóban tudják, mit jelentett az önkényuralom, hiszen a mai ötven-hatvan évesek jelentős része is jórészt akkor született, így csak részleges ismeretekkel rendelkezik. A fiatalok számára pedig egyre távolibb mindez. Török József hozzátette: ők mindent megtettek, hogy az emlékezést élve tartsák, a kutatások folytatódjanak. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a most elhangzott előadásokat várhatóan október 23-ig kötetbe szerkesztik.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Kolozsvárra látogattak a pesti srácok
A magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára rendezett eseménysorozat első láncszemeként nyitották meg tegnap délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében az 1956 a szabadságért és függetlenségért című kiállítást, amely húsz pannón korabeli fényképeken és azok kísérőszövegeivel dokumentumszerűen eleveníti fel az akkori történéseket.
Csulák Péter konzul szerint a november 21-ig tartó harminchat rendezvény kavalkádja (kiállítások, előadások, filmvetítések) méltóképpen tükrözi azt, ahogyan egy békés tüntetés miképpen vált szabadságharccá, majd annak leverése után egy nemzet kitörölhetetlen történelmi gyászává. Markó György történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója 1956 anyaországi, Benkő Levente történész, újságíró pedig korabeli romániai emlékeit idézte fel. A kiállítás két hétig látogatható.
(Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)
A magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára rendezett eseménysorozat első láncszemeként nyitották meg tegnap délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében az 1956 a szabadságért és függetlenségért című kiállítást, amely húsz pannón korabeli fényképeken és azok kísérőszövegeivel dokumentumszerűen eleveníti fel az akkori történéseket.
Csulák Péter konzul szerint a november 21-ig tartó harminchat rendezvény kavalkádja (kiállítások, előadások, filmvetítések) méltóképpen tükrözi azt, ahogyan egy békés tüntetés miképpen vált szabadságharccá, majd annak leverése után egy nemzet kitörölhetetlen történelmi gyászává. Markó György történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója 1956 anyaországi, Benkő Levente történész, újságíró pedig korabeli romániai emlékeit idézte fel. A kiállítás két hétig látogatható.
(Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 21.
Vetítéssel, könyvbemutatóval zárul a váradi ’56-os emlékév
Filmvetítésekkel és könyvbemutatókkal zárja a tavaly meghirdetett ’56-os emlékévet Nagyváradon a Szent László Egyesület március 24-én, pénteken, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.
14 órától a Naplófilm: 12 voltam '56-ban című filmet, 15 órától az Oly távol, messze van hazám című filmet, 16 órától pedig a Forró ősz a hidegháborúban – Magyarország 1956-ban című filmet vetítik. 17 órától több, ’56-os tematikájú könyvet is bemutatnak a korszak két kolozsvári kutatója, Benkő Levente történész és Dávid Gyula történész, ’56-os politikai elítélt jelenlétében.
Az alábbi könyvekről hallhatnak majd érdekességeket az érdeklődők:
– Benkő Levente: Volt egyszer egy ‘56. Akiket a forradalom szele és a megtorlás ökle megcsapott. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016. A könyv szereplői a győztesek…Akik túlélték és ma egykori börtöneikbe, kényszermunkatáboraiba ellátogatva, emlékeznek az 1956 októberi felemelő napokra és a román Gulag általuk megjárt stációira. A szabadságálmokat szövögető bajtársakra és a börtönökben megaláztatást, kínzást elszenvedettekre.
– Dávid Gyula: 1956 Erdélyben, és ami utána következett. Nap Kiadó, Budapest, 2016. A kötet tanulmányaiban, visszaemlékezéseiben a Magyar Forradalom erdélyi–romániai eseményei, kihallgatások, koncepciós perek történései kerülnek feldolgozásra. Az olvasó megtalálja a kötetben az ’56-os perek magyar, román és német csoportjaiban elítéltek teljes névsorát, és néhány összefoglaló tanulmány keretében képet alkothat romániai 56 egészéről.
– Hatvan évvel a Forradalom után. A Sepsiszentgyörgyön 2016. szeptember 1–2-án tartott konferencia előadásai. Polis Könyvkiadó, 2016. A kötetben két budapesti előadónak: Horváth Miklósnak a forradalom nemzetközi vonatkozásairól és Markó Györgynek a szovjet erőkkel szembeszálló magyar fegyveres forradalmi csoportokról írott tanulmányai olvashatók, továbbá Dávid Gyulának a Bolyai Egyetem utolsó három évéről (1956–1959), Benkő Leventének az erdélyi magyar értelmiség 1956-os magatartásáról, Pál-Antal Sándornak Marosvásárhely 1956 októberéről, Tófalvi Zoltánnak az önkéntes mártírhalált halt Mojszesz Mártonról és Kozma Csabának a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”-ről tartott előadásai olvashatók. Ez lesz a kötet első erdélyi bemutatója.
Nemcsak a bemutatott könyveket lehet majd a helyszínen megvásárolni, hanem több, szintén ’56-os témájú könyv is lesz a standokon.
http://itthon.ma
Filmvetítésekkel és könyvbemutatókkal zárja a tavaly meghirdetett ’56-os emlékévet Nagyváradon a Szent László Egyesület március 24-én, pénteken, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.
14 órától a Naplófilm: 12 voltam '56-ban című filmet, 15 órától az Oly távol, messze van hazám című filmet, 16 órától pedig a Forró ősz a hidegháborúban – Magyarország 1956-ban című filmet vetítik. 17 órától több, ’56-os tematikájú könyvet is bemutatnak a korszak két kolozsvári kutatója, Benkő Levente történész és Dávid Gyula történész, ’56-os politikai elítélt jelenlétében.
Az alábbi könyvekről hallhatnak majd érdekességeket az érdeklődők:
– Benkő Levente: Volt egyszer egy ‘56. Akiket a forradalom szele és a megtorlás ökle megcsapott. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016. A könyv szereplői a győztesek…Akik túlélték és ma egykori börtöneikbe, kényszermunkatáboraiba ellátogatva, emlékeznek az 1956 októberi felemelő napokra és a román Gulag általuk megjárt stációira. A szabadságálmokat szövögető bajtársakra és a börtönökben megaláztatást, kínzást elszenvedettekre.
– Dávid Gyula: 1956 Erdélyben, és ami utána következett. Nap Kiadó, Budapest, 2016. A kötet tanulmányaiban, visszaemlékezéseiben a Magyar Forradalom erdélyi–romániai eseményei, kihallgatások, koncepciós perek történései kerülnek feldolgozásra. Az olvasó megtalálja a kötetben az ’56-os perek magyar, román és német csoportjaiban elítéltek teljes névsorát, és néhány összefoglaló tanulmány keretében képet alkothat romániai 56 egészéről.
– Hatvan évvel a Forradalom után. A Sepsiszentgyörgyön 2016. szeptember 1–2-án tartott konferencia előadásai. Polis Könyvkiadó, 2016. A kötetben két budapesti előadónak: Horváth Miklósnak a forradalom nemzetközi vonatkozásairól és Markó Györgynek a szovjet erőkkel szembeszálló magyar fegyveres forradalmi csoportokról írott tanulmányai olvashatók, továbbá Dávid Gyulának a Bolyai Egyetem utolsó három évéről (1956–1959), Benkő Leventének az erdélyi magyar értelmiség 1956-os magatartásáról, Pál-Antal Sándornak Marosvásárhely 1956 októberéről, Tófalvi Zoltánnak az önkéntes mártírhalált halt Mojszesz Mártonról és Kozma Csabának a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”-ről tartott előadásai olvashatók. Ez lesz a kötet első erdélyi bemutatója.
Nemcsak a bemutatott könyveket lehet majd a helyszínen megvásárolni, hanem több, szintén ’56-os témájú könyv is lesz a standokon.
http://itthon.ma
2017. november 16.
Az évforduló hozadéka (Hatvan évvel a magyar forradalom után)
Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójának hozadékát veszi számba Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyv sepsiszentgyörgyi, november 10-ei bemutatójára küldött levelében. A Benkő Levente történész, újságíró által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál 2016-os évszámmal megjelent, nyilvánosság elé a napokban került tanulmánykötet a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án Sepsiszentgyörgyön szervezett 1956-os ülésszak előadásait tartalmazza. A könyvbemutató meghívójában szerepelt a könyv társzerzője, kiadójának vezetője, Dávid Gyula neve is, aki személyesen nem jelenhetett meg, viszont levelet küldött a rendezvényre. A Benkő Levente által felolvasott levelet a szerkesztőség alcímeivel alább közöljük. (Sz. A.)
Az 1956-os magyar forradalom tavaly lezajlott ünnepségeinek emlékezetes eseményei még itt élnek bennünk, a kutató azonban máris számba veszi, milyen távolba mutató eredményeket hozott – nem csak számunkra, de az elkövetkező nemzedékek számára is – ez az évforduló. Melyek azok a könyvek, amelyeknek révén ma többet tudunk ’56-ról, mint tegnap? Mivel gazdagította ez az évforduló tárgyi ismereteinket arról, ami velünk hatvan évvel ezelőtt és azután történt?
Nem könnyű a feladat.
Hiszen – összmagyar vonatkozásban – kiadványok százait kell számba vennünk: emlékezések, korabeli naplók, feljegyzések, fotók, tényfeltáró dokumentumkönyvek százai sorakoznak egy képzeletbeli könyvespolcon (csak az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent kiadványok száma meghaladja a 200-at), s bizony, időbe telik, amíg ezek hozadéka beillesztődik abba a képbe, amit a forradalomról és az utána következő megtorlások éveiről-évtizedeiről idáig tudtunk.
Talán megkönnyíti a dolgunkat, ha itt és most csak az erdélyi/romániai ’56-hoz kötődő könyvekre szűkítjük a számbavételt. Arra a nyolc kiadványra, amelyek – talán nem hiánytalanul – a könyvbemutatón is megtalálhatók, kézbe vehetők, megvásárolhatók, olvashatók, tovább adhatók.
Vegyük őket sorjába.
Sepsiszentgyörgyi konferenciakötet
Két konferenciakötettel kezdeném, amelyek közül az egyik közvetlenül kötődik Sepsiszentgyörgyhöz, a tavaly szeptember elején itt megtartott emlékülésen elhangzott előadásokat tartalmazza. A hét előadó közül ketten a forradalom magyarországi eseményeinek bizonyos vonatkozásait tárták fel: Horváth Miklós a forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásainak ismeretéhez hozott új adalékokat, Markó György a budapesti felkelő csoportokat és tevékenységüket vette számba. Az öt hazai előadó közül témáját tekintve egyet emelnék ki mint olyat, amelyiknek a szerzője is „új” az ’56-os kutatások mezőnyében: Kozma Csabát, aki a gyergyószárhegyi Fekete Kéz szervezkedést vizsgálja kutatóként, a levéltári adatokat és az egykori szereplőkkel készített interjúkat is hasznosítva. Szintén újdonságszámba megy Benkő Levente előadása, amely – többek korábbi kutatásaira és forrásfeltárásaira is támaszkodva – összefoglaló képet ad arról, hogyan szerepelt a nyilvánosság előtt azokban a hetekben/hónapokban az erdélyi magyar értelmiségi elit, ki milyen kompromisszumot kötött vélt érdekektől vezéreltetve, vagy miképpen foglalt állást nyíltan (és olykor galádul) a forradalommal szemben. A többi előadás az előadók részéről már korábban is megközelített témák – új adatokat is kínáló – összefoglalása: Pál Antal Sándor az 1956. őszi marosvásárhelyi eseményeket összegezi, Tófalvi Zoltán a később önkéntes tűzhalált halt Moyses Márton emlékét eleveníti fel, Dávid Gyula a Bolyai Egyetem utolsó három évét (1956–1959) összegzi.
Romániai eseményekről Budapesten
A másik erdélyi/romániai vonatkozású kötet apropóját a 2016. október 24-én Budapesten a Magyar PEN Club által rendezett konferencia szolgáltatta. A program szerint itt nemcsak a legfontosabb romániai magyar események ma még élő szereplői sorakoztak volna fel, hanem az 1956. őszi, közvetlenül román vonatkozású eseményekhez kötődő témák előadói is. Az impozáns kivitelű kötet (’56 és Románia. Szerkesztette Tófalvi Zoltán és Ágoston Szász Katalin. Magyar PEN Club, Budapest, 2016) azonban ennél többet is, de kevesebbet is tartalmaz: Tófalvi Zoltánnak az egész erdélyi ’56-ot átfogó (és egy előadás terjedelmét messze meghaladó) tanulmánya után és az 1956/58-as Bolyai-perekről, valamint a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségéről (SZVISZ) önálló köteteket is publikáló Páskándiné Sebők Anna előadása mellett csupán a sepsiszentgyörgyi mártírok emlékművét megkoszorúzó csoportot képviselő Bordás Attila, a Szoboszlai-perben életfogytiglanra ítélt Ferencz Ervin atya, a Dobai-per másodrendű vádlottja, Varga László, az Irodalmi Újságnak írott leveléért 20 évre ítélt Szilágyi Árpád, a csíkszeredai tanár/diák per fővádlottja, Puskás Attila és a nagyváradi SZVISZ résztvevőjeként 15 évre ítélt Takács Ferenc és a második Bolyai-per elsőrendű vádlottja, Dávid Gyula képviselt egy-egy csoportot. Viszont a szerkesztők szükségesnek tartottak felvenni néhány – a szakirodalomban egyébként már ismert – dokumentumot: a Dobai István-féle ENSZ-memorandumot, Wesselényi Miklósnak az erdélyi kérdést is felvető, 1848-ban Klauzál Gábornak írott levelét és a Dobai-perben elítélt Kertész Gábor ehhez fűzött kommentárját, valamint Varga László (rekonstruált) 1956-os budapesti naplóját. Kétségtelen nyeresége volt a konferenciának, nyeresége a kötetnek is az ’56-os román forradalmi eseményekben részt vevő Octav Bjoza (A brassói Román ifjúsági Gárda. Egy 1956 és 1958 közötti kommunizmusellenes szervezet története) és Ioana Boca (1956 és a diáktüntetések. Bukaresti egyetemi központ) előadása (amelyek magyar fordításban is szerepelnek a kötetben), valamint Liviu Plesa tanulmánya (A magyar forradalom leverése után a Secutitate ügynökbeszervezési kísérlete kudarcot vallott a kolozsvári magyar történészek körében) a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében beszervezett kutatókról és két olyan esetről, amikor a beszervezendő kutatók (Benkő Samu és Egyed Ákos) képesek voltak ellenállni a zsarolásnak és fenyegetésnek. A könyv különössége, hogy a temesvári diákperben elítélt Teodor Stanca előadása az ottani egyetemen történt ’56-os eseményekről csak románul szerepel a kötetben.
Visszaemlékezések
A hazai vonatkozású ’56-os kiadványok sora a 60. évforduló kapcsán három önéletrajzi visszaemlékezéssel is gyarapodott, a benne foglaltak révén mindhárom a romániai ’56, illetve az azt követő megtorlások és börtönkörülmények ismerete szempontjából gazdagít bennünket. Szilágyi Árpád könyve (Áldozat. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016) bizonyos fokig már ismert volt a kutatás előtt, hiszen először angolul jelent meg, évekkel ezelőtt. Azonban magyarul olvasva a helyenként döbbenetes visszaemlékezést (például az 1958-as szamosújvári börtönlázadásról és megtorlásról, amelynek Szilágyi szenvedő alanya volt), teljesebbé válik a mai olvasónak a román börtönökben akkoriban uralkodó körülményekről alkotott képe.
Puskás Attila életéről és sorsáról is tudtunk már sok részletet a sajtóban megjelent korábbi visszaemlékezéseiből, a csíkszeredai tanár/diák per történéseiből. Mostani könyve (Utak és ösvények. Erdélyi magyar sors. Hármas Alapítvány, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017) azonban ennél sokkal többet nyújt. Egyfelől egy magyar értelmiségi család meghurcoltatásait a kommunista diktatúra évtizedeiben (hiszen édesapja a kolozsvári Tízes Szervezet vezetőjeként már 1945-ben, majd 1947-ben megismerkedhetett a rendszerrel, később tragikus körülmények között elhunyt Csaba testvére pedig szintén megjárta a börtönt és a román Gulag kényszermunkatáborait. De másfelől azért is, mert Puskás Attila, maga és családtagjai dossziéinak ismeretében azt is felidézi és dokumentálja, hogy a börtönből való szabadulást követően is követte a család tagjainak életét a Securitate, s miképpen próbált beavatkozni életükbe. A könyvnek ezek a fejezetei talán még tanulságosabbak, főképp a mai ifjú olvasók számára.
A harmadik visszaemlékezés (Hét és fél nap. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017) szerzője a Dobai-perben 15 évre ítélt Bereczki András, a Bolyai Tudományegyetem előadótanára. A benne elbeszélt élettörténet kerete egy hét és fél napra kiterjedő magánzárka, ahol visszapergeti múltját, felidézi addigi börtönemlékeit. Történetének egyediségét az a könyv függelékében olvasható 1954–1956-os (a perben különben vád-bizonyítékként szereplő) napló adja, amelyben egy marxistának indult közgazdász feleszmélésének folyamata követhető nyomon. Bővített kiadások
A magyar forradalom évfordulójára jelent meg második, bővített kiadásban Benkő Levente Volt egyszer egy ‘56 című könyve (Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016), amelyről azért is kell szót ejtenünk, mert az egyedülálló kerettörténetbe több egykori ’56-os szereplő élettörténete van belefoglalva: a szerző egykori börtöneik és munkatáboraik színhelyére riporterként végigkísért erdélyi ’56-osok közül – egy „nosztalgia-kirándulás” kötetlen helyzeteiben – több olyan szereplőt szólaltat meg, akik különben soha sem vállalkoztak volna arra, hogy magukról beszéljenek. Ezek a kötetlen helyzetek egyébként különösen alkalmasak arra, hogy az olvasó számára emberközelbe hozzák mindazt, amit a megszólaltatottaknak át kellett élniük. E számbavétel végére hagytam saját magamat: 1956 Erdélyben és ami utána következett (Nap Kiadó, Budapest, 2016). Nem valamiféle álszerénységből. Inkább azért, mert ez a kötet az elmúlt 10–15 évben sajtóban vagy különböző gyűjteményes kötetekben, vagy könyvek előszavaként megjelent tanulmányaimat, cikkeimet tartalmazza, tehát a témában – egy-két kivételtől eltekintve – nem ismeretlen. Fontosnak érzem azonban, hogy megjelent, méghozzá Magyarországon, ahol az erdélyi ’56-ról, arról, ami velünk történt – a szakmabeliek szűk körén és az egyébként érintetteken kívül – alig tudnak valamit. Pedig a sokat emlegetett „nemzetegyesítésnek” ez is része: a közös nemzet-emlékezetnek szerves részévé tenni a határok által elválasztott nemzetrészek sorsát.
Ez az, amihez – reméljük – az itt számba vett kötetek mind hozzájárulnak. Dávid Gyula / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójának hozadékát veszi számba Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyv sepsiszentgyörgyi, november 10-ei bemutatójára küldött levelében. A Benkő Levente történész, újságíró által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál 2016-os évszámmal megjelent, nyilvánosság elé a napokban került tanulmánykötet a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án Sepsiszentgyörgyön szervezett 1956-os ülésszak előadásait tartalmazza. A könyvbemutató meghívójában szerepelt a könyv társzerzője, kiadójának vezetője, Dávid Gyula neve is, aki személyesen nem jelenhetett meg, viszont levelet küldött a rendezvényre. A Benkő Levente által felolvasott levelet a szerkesztőség alcímeivel alább közöljük. (Sz. A.)
Az 1956-os magyar forradalom tavaly lezajlott ünnepségeinek emlékezetes eseményei még itt élnek bennünk, a kutató azonban máris számba veszi, milyen távolba mutató eredményeket hozott – nem csak számunkra, de az elkövetkező nemzedékek számára is – ez az évforduló. Melyek azok a könyvek, amelyeknek révén ma többet tudunk ’56-ról, mint tegnap? Mivel gazdagította ez az évforduló tárgyi ismereteinket arról, ami velünk hatvan évvel ezelőtt és azután történt?
Nem könnyű a feladat.
Hiszen – összmagyar vonatkozásban – kiadványok százait kell számba vennünk: emlékezések, korabeli naplók, feljegyzések, fotók, tényfeltáró dokumentumkönyvek százai sorakoznak egy képzeletbeli könyvespolcon (csak az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent kiadványok száma meghaladja a 200-at), s bizony, időbe telik, amíg ezek hozadéka beillesztődik abba a képbe, amit a forradalomról és az utána következő megtorlások éveiről-évtizedeiről idáig tudtunk.
Talán megkönnyíti a dolgunkat, ha itt és most csak az erdélyi/romániai ’56-hoz kötődő könyvekre szűkítjük a számbavételt. Arra a nyolc kiadványra, amelyek – talán nem hiánytalanul – a könyvbemutatón is megtalálhatók, kézbe vehetők, megvásárolhatók, olvashatók, tovább adhatók.
Vegyük őket sorjába.
Sepsiszentgyörgyi konferenciakötet
Két konferenciakötettel kezdeném, amelyek közül az egyik közvetlenül kötődik Sepsiszentgyörgyhöz, a tavaly szeptember elején itt megtartott emlékülésen elhangzott előadásokat tartalmazza. A hét előadó közül ketten a forradalom magyarországi eseményeinek bizonyos vonatkozásait tárták fel: Horváth Miklós a forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásainak ismeretéhez hozott új adalékokat, Markó György a budapesti felkelő csoportokat és tevékenységüket vette számba. Az öt hazai előadó közül témáját tekintve egyet emelnék ki mint olyat, amelyiknek a szerzője is „új” az ’56-os kutatások mezőnyében: Kozma Csabát, aki a gyergyószárhegyi Fekete Kéz szervezkedést vizsgálja kutatóként, a levéltári adatokat és az egykori szereplőkkel készített interjúkat is hasznosítva. Szintén újdonságszámba megy Benkő Levente előadása, amely – többek korábbi kutatásaira és forrásfeltárásaira is támaszkodva – összefoglaló képet ad arról, hogyan szerepelt a nyilvánosság előtt azokban a hetekben/hónapokban az erdélyi magyar értelmiségi elit, ki milyen kompromisszumot kötött vélt érdekektől vezéreltetve, vagy miképpen foglalt állást nyíltan (és olykor galádul) a forradalommal szemben. A többi előadás az előadók részéről már korábban is megközelített témák – új adatokat is kínáló – összefoglalása: Pál Antal Sándor az 1956. őszi marosvásárhelyi eseményeket összegezi, Tófalvi Zoltán a később önkéntes tűzhalált halt Moyses Márton emlékét eleveníti fel, Dávid Gyula a Bolyai Egyetem utolsó három évét (1956–1959) összegzi.
Romániai eseményekről Budapesten
A másik erdélyi/romániai vonatkozású kötet apropóját a 2016. október 24-én Budapesten a Magyar PEN Club által rendezett konferencia szolgáltatta. A program szerint itt nemcsak a legfontosabb romániai magyar események ma még élő szereplői sorakoztak volna fel, hanem az 1956. őszi, közvetlenül román vonatkozású eseményekhez kötődő témák előadói is. Az impozáns kivitelű kötet (’56 és Románia. Szerkesztette Tófalvi Zoltán és Ágoston Szász Katalin. Magyar PEN Club, Budapest, 2016) azonban ennél többet is, de kevesebbet is tartalmaz: Tófalvi Zoltánnak az egész erdélyi ’56-ot átfogó (és egy előadás terjedelmét messze meghaladó) tanulmánya után és az 1956/58-as Bolyai-perekről, valamint a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségéről (SZVISZ) önálló köteteket is publikáló Páskándiné Sebők Anna előadása mellett csupán a sepsiszentgyörgyi mártírok emlékművét megkoszorúzó csoportot képviselő Bordás Attila, a Szoboszlai-perben életfogytiglanra ítélt Ferencz Ervin atya, a Dobai-per másodrendű vádlottja, Varga László, az Irodalmi Újságnak írott leveléért 20 évre ítélt Szilágyi Árpád, a csíkszeredai tanár/diák per fővádlottja, Puskás Attila és a nagyváradi SZVISZ résztvevőjeként 15 évre ítélt Takács Ferenc és a második Bolyai-per elsőrendű vádlottja, Dávid Gyula képviselt egy-egy csoportot. Viszont a szerkesztők szükségesnek tartottak felvenni néhány – a szakirodalomban egyébként már ismert – dokumentumot: a Dobai István-féle ENSZ-memorandumot, Wesselényi Miklósnak az erdélyi kérdést is felvető, 1848-ban Klauzál Gábornak írott levelét és a Dobai-perben elítélt Kertész Gábor ehhez fűzött kommentárját, valamint Varga László (rekonstruált) 1956-os budapesti naplóját. Kétségtelen nyeresége volt a konferenciának, nyeresége a kötetnek is az ’56-os román forradalmi eseményekben részt vevő Octav Bjoza (A brassói Román ifjúsági Gárda. Egy 1956 és 1958 közötti kommunizmusellenes szervezet története) és Ioana Boca (1956 és a diáktüntetések. Bukaresti egyetemi központ) előadása (amelyek magyar fordításban is szerepelnek a kötetben), valamint Liviu Plesa tanulmánya (A magyar forradalom leverése után a Secutitate ügynökbeszervezési kísérlete kudarcot vallott a kolozsvári magyar történészek körében) a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében beszervezett kutatókról és két olyan esetről, amikor a beszervezendő kutatók (Benkő Samu és Egyed Ákos) képesek voltak ellenállni a zsarolásnak és fenyegetésnek. A könyv különössége, hogy a temesvári diákperben elítélt Teodor Stanca előadása az ottani egyetemen történt ’56-os eseményekről csak románul szerepel a kötetben.
Visszaemlékezések
A hazai vonatkozású ’56-os kiadványok sora a 60. évforduló kapcsán három önéletrajzi visszaemlékezéssel is gyarapodott, a benne foglaltak révén mindhárom a romániai ’56, illetve az azt követő megtorlások és börtönkörülmények ismerete szempontjából gazdagít bennünket. Szilágyi Árpád könyve (Áldozat. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016) bizonyos fokig már ismert volt a kutatás előtt, hiszen először angolul jelent meg, évekkel ezelőtt. Azonban magyarul olvasva a helyenként döbbenetes visszaemlékezést (például az 1958-as szamosújvári börtönlázadásról és megtorlásról, amelynek Szilágyi szenvedő alanya volt), teljesebbé válik a mai olvasónak a román börtönökben akkoriban uralkodó körülményekről alkotott képe.
Puskás Attila életéről és sorsáról is tudtunk már sok részletet a sajtóban megjelent korábbi visszaemlékezéseiből, a csíkszeredai tanár/diák per történéseiből. Mostani könyve (Utak és ösvények. Erdélyi magyar sors. Hármas Alapítvány, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017) azonban ennél sokkal többet nyújt. Egyfelől egy magyar értelmiségi család meghurcoltatásait a kommunista diktatúra évtizedeiben (hiszen édesapja a kolozsvári Tízes Szervezet vezetőjeként már 1945-ben, majd 1947-ben megismerkedhetett a rendszerrel, később tragikus körülmények között elhunyt Csaba testvére pedig szintén megjárta a börtönt és a román Gulag kényszermunkatáborait. De másfelől azért is, mert Puskás Attila, maga és családtagjai dossziéinak ismeretében azt is felidézi és dokumentálja, hogy a börtönből való szabadulást követően is követte a család tagjainak életét a Securitate, s miképpen próbált beavatkozni életükbe. A könyvnek ezek a fejezetei talán még tanulságosabbak, főképp a mai ifjú olvasók számára.
A harmadik visszaemlékezés (Hét és fél nap. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017) szerzője a Dobai-perben 15 évre ítélt Bereczki András, a Bolyai Tudományegyetem előadótanára. A benne elbeszélt élettörténet kerete egy hét és fél napra kiterjedő magánzárka, ahol visszapergeti múltját, felidézi addigi börtönemlékeit. Történetének egyediségét az a könyv függelékében olvasható 1954–1956-os (a perben különben vád-bizonyítékként szereplő) napló adja, amelyben egy marxistának indult közgazdász feleszmélésének folyamata követhető nyomon. Bővített kiadások
A magyar forradalom évfordulójára jelent meg második, bővített kiadásban Benkő Levente Volt egyszer egy ‘56 című könyve (Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016), amelyről azért is kell szót ejtenünk, mert az egyedülálló kerettörténetbe több egykori ’56-os szereplő élettörténete van belefoglalva: a szerző egykori börtöneik és munkatáboraik színhelyére riporterként végigkísért erdélyi ’56-osok közül – egy „nosztalgia-kirándulás” kötetlen helyzeteiben – több olyan szereplőt szólaltat meg, akik különben soha sem vállalkoztak volna arra, hogy magukról beszéljenek. Ezek a kötetlen helyzetek egyébként különösen alkalmasak arra, hogy az olvasó számára emberközelbe hozzák mindazt, amit a megszólaltatottaknak át kellett élniük. E számbavétel végére hagytam saját magamat: 1956 Erdélyben és ami utána következett (Nap Kiadó, Budapest, 2016). Nem valamiféle álszerénységből. Inkább azért, mert ez a kötet az elmúlt 10–15 évben sajtóban vagy különböző gyűjteményes kötetekben, vagy könyvek előszavaként megjelent tanulmányaimat, cikkeimet tartalmazza, tehát a témában – egy-két kivételtől eltekintve – nem ismeretlen. Fontosnak érzem azonban, hogy megjelent, méghozzá Magyarországon, ahol az erdélyi ’56-ról, arról, ami velünk történt – a szakmabeliek szűk körén és az egyébként érintetteken kívül – alig tudnak valamit. Pedig a sokat emlegetett „nemzetegyesítésnek” ez is része: a közös nemzet-emlékezetnek szerves részévé tenni a határok által elválasztott nemzetrészek sorsát.
Ez az, amihez – reméljük – az itt számba vett kötetek mind hozzájárulnak. Dávid Gyula / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)