Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója mutatta be Markó Béla új könyvét (Feledékeny Európa, Mentor, Marosvásárhely) jan. 14-én Marosvásárhelyen. A könyv Markó Béla tíz esztendő alatt elhangzott beszédeit, előadásait, interjúit tartalmazza Markó Enikő szerkesztésében. A feledékeny Európa a kisebbségi kérdésben az erőszakos asszimiláció helyett biztosítja a fájdalommentes fogyatkozást. /Lokodi Imre: Markó Béla új könyve. Feledékeny Európa. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

"Markó Enikő, a Maros Megyei Művelődési, Egyházügyi és Műkincsvédelmi Igazgatóság tanácsosa a vele készült beszélgetésben először bemutatta az igazgatóságot, amely elsősorban a művelődési életet próbálja átfogni Maros megyében, az amatőr művelődési tevékenységek, alapítványok, társaságok, egyesületek nyilvántartásával, kapcsolatteremtéssel foglalkozik, valamint azokkal a szervezetekkel, amelyek a művelődést, a kultúrát tartják tevékenységi területük célpontjának. Másodsorban az egyházakkal is kapcsolatot tartanak. Ő a magyar történelmi egyházakkal próbál kapcsolatban lenni. Az igazgatóság a műkincsvédelemre helyezi a hangsúlyt. A műkincsvédelem, a műemlékvédelem anyagilag nehéz helyzetben van, és a kedvező változást nem látják. A műemlékvédelem hatáskörébe a megye épületeinek, műemlékeinek együttese tartozik. Náluk kell mindenre engedélyt kérni. Náluk készül a lajstrom, amely a megyében lévő műemlékeket tartja számon, a műemlékek állapotát jegyzi, felújításukat engedélyezi. A műkincsvédelmi alosztály a legnagyobb látogatottságú az igazgatóságon. Azok a magánszemélyek, akik külföldre ajándéktárgyként valamilyen műalkotást szeretnének vinni, esetleg végleg eltávoznak az országból, engedélyért ehhez az osztályhoz kell fordulniuk. Rendelkeznek a megye területén lévő templomok, egyházak műkincsállományát felleltározó lajstrommal is, ha valahol valamit ellopnak, annak a leltári kikeresése is rájuk tartozik. Markó Enikő hatáskörébe elsősorban a kisebbségi kultúra megfigyelése tartozik. A megyében számos művelődési alapítvány, társaság, egyesület van, amelyek művelődési jellegű rendezvényeket szerveznek, az én feladatom ezekkel az egyesületekkel, társaságokkal a kapcsolatot tartani, megtudni, hogy milyen rendezvényeket szándékoznak szervezni, megismerni következő évi tervüket, és megpróbálni anyagi támogatást szerezni nekik a Művelődési Minisztérium megfelelő osztályáról. Másik feladata a saját programok szervezése. Az igazgatóságnak rendkívül kevés a pénze. Még az program, amelyik kap anyagi támogatást, az is csak az igényelt összeg egy bizonyos százalékában részesül. Hozzá tartozik a magyar rendezvényeken kívül a roma művelődési élet ismertetése, bizonyos fokig irányítása is. A jövőbeni rendezvényekből kiemelkedő például a sáromberki néptánctalálkozó, ahol sok országból összegyűlnek fiatalok megismerni a magyar népzenét, az erdélyi magyar táncokat. A Művelődési és Egyházügyi Minisztériumnak eddig volt kisebbségi, nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó igazgatósága, jelenleg ez átalakult és az Európai Integrációs Harmonizáció- és Média-igazgatósággá változott. Az új igazgatóság a jelentős történelmi személyiségek, a művészeti élet személyiségeinek a felleltározásával is foglalkozik. Így az idén a Rákóczi-emlékév kapcsán Markó Enikő két kisebb rendezvényt is tartott. A Marosvásárhelyi Napokkal kapcsolatban a város magyar lakossága nagyobb részt szeretne kapni a rendezvényekből. Markó Enikőnek tavaly hét rendezvényre sikerült támogatást szereznie, az idén eddig négyre, reméli, az ötödik is sikeres lesz. A négy rendezvény közé tartozott a Mentor Kiadó tízéves fennállásának alkalmából szervezett irodalmi est. /Nagy Botond: Munkának értelmet, kultúrának pénzt. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23/"

Egyre nagyobb az érdeklődés Marosvásárhelyen Belvárosi Szerdák iránt, melyet a katolikus Deus Providebit tanulmányi házban tartanak, szervezője Markó Enikő, aki nem szakfelügyelői minőségében szervezi ezeket a találkozókat, hanem a marosvásárhelyi belvárosi Keresztelő Szent János római katolikus plébánia munkatársaként. Legutoljára a neves iparművésszel, Bandi Katival, a közismert népművész, Bandi Dezső lányával találkozhattak a megjelentek. /(Máthé Éva): Marosvásárhelyi Belvárosi Szerdák. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában megnyílt a 16 évvel ezelőtt elhuny Bordi András festőművész (Héderfája, 1905. jún. 2. – Marosvásárhely, 1989. aug. 11.) tárlata. A művész születésének centenáriumról még a nyáron emlékeztek szülőfalujában, Héderfáján. A Bordi-életműről színes katalógust is megjelentettek. Markó Enikő megyei kultúrtanácsos, a rendezvény fő szervezője kérésére sorra szólaltak meg az emlékezők. Banner Zoltán művészettörténész és műkritikus, aki közel három évtizede kismonográfiát írt Bordi Andrásról, a jelenlevők elé idézte az alkotó egyéniségét. A szülőföldjéhez, népéhez példásan ragaszkodó festő egy igen fontos művészettörténeti csoport, a székely festőiskola egyik kiváló képviselője. Ioan Virág György korábbi megyei tanácselnök kiemelte, hogy Bordi a szó szoros értelmében gondnoka volt a Bernády létrehozta Kultúrpalotának. /N.M.K.: Centenáriumi Bordi-kiállítás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

Melyek azok az ízek, hangulatok, élmények, amelyek Marosvásárhelyhez kapcsolódnak? – tette fel a kérdést Markó Enikő szervező az idei évad első Belvárosi szerdájának estéjén a két meghívottnak: Virág György egykori megyei tanácselnöknek és Soós Zoltán régésznek, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának. Soós Zoltán elsősorban a múltról beszélt, a XVII. századi városról és annak hangulatáról, az ásatásokról és kutatásokról. Marosvásárhely polgársága toleráns maradt az 1960-as évekig, amikor elkezdődött a románság betelepítése. Később rájött, hogy kisebbséggé válik a saját városában. A lényeg most már az egymás értékeinek kölcsönös elfogadásán alapszik. Virág György nagy sikernek könyvelte el, hogy annak idején sikerült a megyei múzeumhoz magyar régészeket alkalmazni. A múlttal kapcsolatosan ő a múlt század ötvenes éveinek emlékét idézte, amikor a város még a Magyar Autonóm Tartomány központja volt. Lehetett még komoly drámát, operettet játszani. Hatalmas volt a Székely Színház közönsége. A hatvanas években viszont már szerelvényszámra hozták be a románokat, akik a lakáskulcs mellé 30. 000 lejes segélyt is kaptak. /Nagy Botond: A város: múlt, jelen, jövendő. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

A politika általában a pillanatnyi pártérdekek szempontjai szerint pocskondiázta vagy, ritkábban, dicsérte a munkát – állapították meg Marosvásárhelyen a Tismaneanu-jelentés szakemberei. Fiatal történészek voltak a marosvásárhelyi Belvárosi szerdák rendezvénysorozat októberi estjének meghívottjai. László Márton, Lázok Klára és Novák Csaba Zoltán tagjai lehettek annak a szakértői csoportnak, amely elkészítette a kommunista rendszer bűntetteit fellajstromozó Tismaneanu-jelentést. Markó Enikő moderátorként örömének adott hangot, amiért a három fiatal szakember egyaránt Marosvásárhelyen talált magának munkát: László Márton az Állami Levéltár Maros megyei fiókjának levéltárosa, Lázok Klára a Teleki Téka kutatója, Novák Csaba Zoltán pedig a Román Akadémia Társadalomkutató Intézete vásárhelyi fiókjának munkatársa, mindhárman doktoranduszok. Kutatási területük is megegyezik: a jelenkorral foglalkoznak. 2006 áprilisában alakult meg még a Tismaneanu-bizottság. Magyar részről Salat Leventét, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorát kérték fel a részvételre, neki köszönhetően kapcsolódhatott be az a történészcsoport, amelynek a három fiatal kutató is tagja. A magyar rész megírását két hónapnyi kemény kutatómunka előzte meg, amelynek során minden levéltári anyaghoz hozzáférhettek, munkájuk elé sehol sem gördítettek akadályokat. A decemberre elkészült hatszáz oldalas kötetből mindössze huszonöt oldal jutott a magyar vonatkozásoknak. A kutatók igyekeztek, már amennyire a terjedelmi megkötések engedték, mindenről szólni, ami fontos. /Tismaneanu-jelentés elemzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák novemberi rendezvényének meghívottjaiként történelmi családok képviselői, Bethlen Anikó, Gáll Károly és Haller Béla meséltek múlt- és jelenbeli tapasztalataikról. A házigazda szerepében Markó Enikő az örvendetesen elszaporodott visszaemlékezések, interjúkötetek kapcsán az iránt érdeklődött, mennyire tükrözik az általuk is megélt valóságot ezek az írásművek. Bethlen Anikó szerint vegyes a kép. A negyvenes, ötvenes évek történelmi eseményei az erdélyi főnemesi családok jelentős részét nyugati emigrációba kényszerítette. Az itthon maradottak szörnyű megaláztatásokat éltek át, de öntudatuk, emberi tartásuk révén többnyire állták a sarat. Gáll Károly például kétévente volt kénytelen iskolát cserélni – mikor eltanácsolták, mint osztályidegent, mikor az iskola szűnt meg – s végül 1976-ban, jó negyvenesként szerzett mérnöki diplomát. Bethlen Anikó nyelvtanításból élt. „Az ötvenes évek Vásárhelye különleges hely volt, számos kitelepített főnemesi család, földbirtokos kényszerlakhelyéül jelölték ki, az összlakossághoz viszonyított nemesek aránya talán itt volt a legnagyobb Európában, lépten-nyomon Telekiekkel, Bethlenekkel, Keményekkel, Tiszákkal, Hallerokkal, stb. találkozhatott a székely városlakó” – jelentette ki Haller Béla, a Bolyai Farkas Líceum tanára. /Király K. László: Nemesi valóság, = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

Öt évvel ezelőtt, december 17-én indult Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák beszélgetéssorozat, a mostani jubileumi alkalommal a vásárhelyi rádió „közösségépítő” műsorainak szerkesztői beszéltek munkájukról. Tóth Béla rádióriporter és Sebestyén Péter plébános osztották meg a jelenlévőkkel rádiós tapasztalataikat. Az est házigazdája, a rendezvények szervezője, Markó Enikő volt. Tóth Béla az évtizedek során számos úgynevezett rázós témát fogott „mikrofonvégre”, számos magas közjogi méltósággal készített interjút. /Király K. László: Lélekszó az éterben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

A tanító és az ő grófi felesége
Újabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét.
A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált.
A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

A szentpáli Haller család 400 éve
A szentpáli Hallerek nemzetsége tovább él Erdélyben, Magyarországon, Argentínában. Nincs birtok, nincskincstárnoki cím, nincs főispánság, de megvan a család, és a család virágzik. Haller István, Károlyi Klára, Daniel Zsófia, Haller György vére tovább csörgedezik az új nemzedék ereiben. A család tovább él, de csak addig, ameddig parókás, díszmagyaros, lelógó bajuszú őseiket fel tudják idézni, és…hozzátenni saját életüket. Csakis az új nemzedékkel lesz teljes a családfa. (Idézet a könyv borítójáról)
Nemrég mutatták be a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című könyvét. Akkor már jelezte Harmath Ferenc, hogy nemsokára olvasható lesz az újabb kiadvány is.
Markó Enikő rendezvényei egyre népesebb közönséget vonzanak, teljes joggal. Harmath Ferenc Marosvásárhely egyik legrokonszenvesebb személyisége. Pedig nem tett rendkívülit, csak tisztességgel s becsülettel élt –, és sosem tagadta meg hazáját s nemzetét. Úgy lehet szeretni őt és őáltala grófnő feleségét, Ilonát, aki legnagyobb fájdalmunkra nem jöhet el az ilyen alkalmakra, hogy az ember csupa selymesen simogató szavakat mondana.
A bemutatón hallhattuk és láthattuk is a kötetbemutató mediátor László Márton levéltáros-történész vetítettképes előadásában a Haller család, sajátosan a szentpáli ág történetét.
A szerzők és kérdezők- hozzászólók szavaiból a szeretet és a megbecsülés sugárzott. A könyv, mint azt Kálmán Attila külön is hangsúlyozza, "azoknak íródott, akik kegyelettel közelítenek a történelem és az arisztokrácia története felé. "Munkálataiban számosan vettek részt, nevük ott az előszóban, megérdemelnék a felsorolást, lapterünk akadályozza. Május 29-től kopjafa emlékezteti a Kerelőszentpálra zarándoklókat, hogy négyszáz éve telepedett meg a faluban a Haller család. A nyárádszeredai Bíró János faragóművész munkája és immár a második könyv is figyelmeztet: az erdélyi arisztokrácia legértékesebb embereit úgy illik nagyjaink között tisztelni, mintha ma is közöttünk élnének-járkálnának. Nem voltak sem szentek, sem elérhetetlen főurak. Nagyjából úgy gondolkodtak, mint a hétköznapi emberek, csak egy kicsit jobban.
Harmath Ferenc–Kálmán Attila: A szentpáli Haller család 400 éve, 2010, kiadói jelzet nélkül, nyomtatta a Master Druck Kft. A kötet Gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Avar titkok nyomában
Nagy Borbála: Az áruló avar kagán – egy izgalmas, olvasmányos és kiválóan dokumentált történelmi regény bemutatójával indult a Belvárosi szerdák újabb sorozata a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. Markó Enikő, az est házigazdája Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét, Szabó Csabát, a kolozsvári Világhírnév Kiadó főszerkesztőjét és Dobos Alpárt, az avar kort kutató fiatal kolozsvári régészt köszöntötte. A meghívottak a könyv kapcsán a szerzővel együtt arra a kérdésre keresték a választ, hogy a Kárpát-medencét 200 évig uraló hatalmas, erős Avar Birodalom miért bukott meg. Mi lett a Keletrómai és a Frank Birodalom között elterülő, két évszázadon át legyőzhetetlennek tűnő nagyhatalom népével a vereség után, s milyen összefüggés van a hunok, avarok és magyarok között, akik az egymást követő időszakokban belakták a Kárpát-medencét?
A Világhírnév Kiadóról, annak az újságíróknak teret adó Fehér Holló sorozatáról és a nemrég indult Sárkányfog sorozatról, amely történelmi témájú könyveknek ad helyet, Szabó Csaba, a kiadó főszerkesztője beszélt. Megemlítette a magyarok történetéről román nyelven kiadott kötet (O istorie a maghiarilor) sikerét határokon innen és túl. A sorozat második kiadványa, Az áruló avar kagán szövegével való találkozást sorsszerűségnek nevezte Szabó Csaba, aki jól ismerte Nagy Borbála korábbi történelmi regényeit, amelyek közül a Dacia Kiadónál megjelenteket édesanyja szerkesztette. Ezért mondott örömmel igent az írónő posztumusz kötetének a kiadására. S amikor képzőművészt keresett a kötet illusztrálására, kiderült, hogy az írónő dédunokája, Nagy Zsombor készen áll erre a feladatra. A kötet első bemutatója a Magyarország kolozsvári főkonzulátusán volt, ahol az írónő fia, Nagy Adorján számolt be arról, hogy a kéziratot édesanyja ráhagyta, hogy ha időt tud szakítani rá, jelentesse meg. Ebben a kötetet szerkesztő Kuti Márta volt a segítségére, akit rokoni szálak fűznek a családhoz.
A méltánytalanul elfelejtett Nagy Borbáláról, aki azért nem számított divatos szerzőnek, mert nem szolgált ki semmiféle rendszert, Kuti Márta olvasta fel írását. 110 éve született és 20 éve halt meg, évekig nyelvtanárként dolgozott, s élete során megírta mindazt – A csíki boszorkány (1974), Trójai Kasszandré (1979), Őrült Johanna (1981), Claudia (1984), A vén kapitányné (1996 posztumusz) –, amit fontosnak vélt a történelemből. Regényeihez alaposan dokumentálódott egy olyan korszakban, akikor ez csak a könyvtárakban búvárkodva volt lehetséges. A szöveget kiadás előtt újra meg újra átírta, csiszolgatta. Az áruló avar kagán is legalább 25 évig készült, ritka igényességgel megírt szöveggel – hangsúlyozta Kuti Márta.
Az író fiától tudjuk, hogy Nagy Borbálát egy életen át foglalkoztatta a szkíta–hun–avar–székely–magyar folytonosság, s ezen népek rokonsága a bolgár onogurokkal. Ezt a témát is érintette az a párbeszéd, amelyet Szabó Csaba Dobos Alpár régésszel folytatott a regényben megfogalmazott fikció és a történészek rendelkezésére álló adatok összefüggéseiről.
A székelyek és az avarok közötti rokonság a fantázia szüleménye. Volt ugyan egy elmélet, amely szerint a frank, illetve a bolgár hódítást túlélő avarokat kapcsolatba lehetne hozni a székelyekkel, erre azonban Székelyföldön nem találtak semmilyen bizonyítékot – válaszolta Dobos Alpár, aki hozzátette, hogy manapság László Gyula kettős honfoglalás-elméletét is elvetik a történészek. A regényben leírt várrendszernek, amely az avarok birodalmát védte, sem találták meg a nyomait.
Az 568 és 803 között fennálló avar kaganátus, amely először egyesítette egységes államban a Kárpát-medence területeit, a kora avarkorban élte fénykorát, s a Konstantinápoly elleni 626-os sikertelen csata után kezdődött el a birodalom hanyatlása. Bár sok állam, nép eltűnt a történelem során, a kaganátus bukása után az avarok valószínűleg nem haltak ki, s bár nincs írásos bizonyíték, a történészek nem zárják ki, hogy az avarok maradványait megtalálták a magyar honfoglalók – hangzott el a párbeszéd során.
Kérdésre válaszolva Dobos Alpár elmondta, hogy a Kárpát-medencében nagyon magas az avar leletek száma, amelyek főleg feltárt sírokból kerültek elő. A legismertebb és a legrejtélyesebb a nagyszentmiklósi kincs, a több mint 20 színarany edény, amelyeket véletlenszerűen találtak meg a XVIII. század végén, s az eredeti tárgyak a bécsi (Bécs neve is avar szó) művészettörténeti múzeum e célra kialakított termében láthatók, a másolatokat pedig Budapesten is meg lehet tekinteni. Sok elmélet fűződik az avar kincshez, nevezték a hunok, Attila kincsének is, de kivitelezésükről megállapítható, hogy a VIII. század végén, bizánci, perzsa hatásra keletkeztek.
Az avaroknak a regényben bemutatott összeférhetetlenségével, az irántuk táplált gyűlölettel kapcsolatosan elhangzott, hogy a történelem során ez más népek estében is előfordult. A regény hangulatában hasonlít a honfoglaló magyarság életéhez, az írónő a magyarok képét vetítette rá az avarokra, az Avar Birodalomra – mondta Dobos Alpár, aki Szabó Csaba kérdésére hozzátette, hogy a valós és kitalált elemek jól sikerült összehangolása ragadta meg a regényben az írónő gazdag történelmi ismeretei mellett.
A jó hangulatú, érdekes könyvbemutató végén Dobos Alpár a hallgatóság kérdéseire is válaszolt.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)