Nyolcadik alkalommal ítélte oda a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad Megyei Szervezete a Márki Sándor-díjat olyan pedagógusoknak, akik a magyar nyelvű oktatásban fejtik ki tevékenységüket, és munkájukkal az átlagosnál többel és jobban hozzájárulnak gyermekeink, vagy az egész közösség felkészítéséhez. Ebben az esztendőben 7 aktív pedagógusnak ítélték oda az aradi történészről elnevezett díjat és 8 nyugdíjas tanító kapja meg a Márki Sándor életmű emléklapot. /Odaítélték az idei Márki Sándor-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 6./

Népes szerzői gárda elkészítette Arad város monográfiáját, Nicolae Edroiu akadémikus írt hozzá előszót. Úgy tűnik, mintha legalább húsz éve írták volna egyik-másik fejezetét, továbbá hivatkoztak Lakatos Ottóra és Márki Sándorra olyan kérdésekben, amikről ők egy szót sem írtak. Az aradi magyar színház 131 éves történetében a magyar előadások mellett valóban tartottak román előadásokat is, de nem többségében és nem 1945 előtt. A könyvben a magyar színház történetének egy és egynegyed oldalt szenteltek. Arad magyar nyelvű irodalmi élete hét sornál többet is érdemelhetett volna, hiszen csupán Ficzay Dénes készülő disszertációja 200 oldalon tárgyalta volna, ha megjelenik. A Kölcsey Egyesület sem fért be a különböző művelődési csoportosulások lajstromába. A monográfiából nem derül ki, hogy minek köszönhető a nagykönyvtár, a régészeti és ásványtani gyűjtemény, a képtár, és az ereklyemúzeum. Haladás viszont, hogy magyar szerzők is részt vettek elkészítésében, az is haladás, hogy valamivel többet lehet megtudni az etnikumokról, mint Ceausescu idején. /Pávai Gyula: Beszélgessünk. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

Aradon a Kölcsey Egyesület ülésén a népesedés kérdése volt napirenden. Ujj János tanár Arad megyei demográfiai helyzetét elemezte a honfoglalástól napjainkig. A honfoglalás idején 200-400 ezer ember jött a Kárpát-medencébe, a mostani Arad megye területén Márki Sándor szerint 40 ezer ember élt. A XV. századi helységnevek elemzése mutatta, hogy a megyében 276 magyar nevű település létezett, a tatárjárásig a magyar nyelvű lakosság volt többségben, ez után viszont változott a helyzet. Ekkor kezdődött el a betelepítés a hegyek felől, amit nemzetünk kihevert: az Anjou-kor és Luxemburgi Zsigmond gazdasági fellendülést hozott, 200 év alatt egymillióról négymillióra duzzadt a lakosság száma. A török idő eleinte szaporulatot mutatott, néhány év alatt azonban a törököknek adózó magyar családok eltűntek, helyüket szerbek vették át. A 15 éves háború szétzúzta Erdélyt, de Bethlen Gábor és a Rákócziak újra felvirágoztatták. A török birodalom bukását megelőző időszak újabb pusztulást hozott. 1699-ben Arad megye lakossága nem érte el a tízezret, ezért szerbeket telepítettek be. A XVIII. század végén megtörtént a "magyar csoda": újra többségivé vált a nép. A múlt század közepe táján már a románok voltak többségben. Jelenleg Arad megyében 60 ezer főre tehető a magyar lakosság száma. A legutóbbi felmérhetetlen veszteséget a 1989 utáni tömeges kivándorlás okozta. /(Németh): A demográfiai helyzet Arad megyében. Lassan, de biztosan fogyunk. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./

"Nagyenyeden, a Bethlen Könyvtárban megnyílt az államalapításunk ezeréves múltját felidéző munkák kiállítása. Az első tárlóban, a honfoglalás ezeréves emlékére a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztésében a Magyar honfoglalás kútfői c. munka látható, szomszédságában Hóman Bálint: Magyar történet (őstörténet - törzsszervezet - keresztény királyság) c. munkája, továbbá a Katolikus Magyarság c. munka, mely a magyarok megtérésének és a magyar királyság megalapításának kilencszázados évfordulója alkalmából látott napvilágot, a III. Béla magyar király emlékezetének szánt tekintélyes munka, melyet Forszter Gyula szerkesztett s adott ki Budapesten 1900-ban. S ugyanott a Frölich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Nagy Géza és Marczali Henrik által írt Magyarország a királyság megalakulásáig c. munka. A következő tárlóban Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján kiadott háromkötetes Emlékkönyv van, továbbá a dr. Márki Sándor által szerkesztett Mátyás Király Emlékkönyv, mely királyunk kolozsvári szobrának leleplezése alkalmából látott napvilágot, Benedek Elek A Magyar nép múltja és jelene /Budapest, 1898/. Az 1848-49-es forradalmat az 1868-ban kiadott Honvédalbum idézi. Az aradi vértanúk emlékszobrának leleplezési ünnepségéről készült eredeti, kétoldalas fénykép a Vasárnapi Újság 1890. október 19-i számából került közszemlére. Látható A magyar viseletek története c. munka Nagy Géza kísérőszövegével, Heltai Gáspár Magyar krónikája, Árva Bethlen Kata eredeti önéletírása, Székely István 1559-es krónikája, mellette Magyar- és Erdélyország 1791-es históriája. Ott vannak a tárlókban a legújabb történelmi munkák is, melyek a Széchényi Könyvtár jóvoltából gazdagítják a nagyenyedi Bethlen Könyvtár állományát. Néhány név és cím sokatmondó, például Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói, Csorba Csaba: Árpád örökében; "Árpád jöve magyar néppel, Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben, Esztergályos Jenő: A magyarok bejövetele, Závodszky Géza: Hazáért és szabadságért, Magyar mondák, László Gyula: A honfoglaló magyarok. /Millenniumi kiállítás a könyvtárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./"

Aradon minden évben június 30-án összeül a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megyei vezetősége és odaítéli a Márki Sándor-díjakat. Június 30-án lesz 75 éve, hogy elhunyt a történész, pedagógus, egyetemi tanár Márki Sándor /1853-1925/. Márki Sándor Arad művelődési életének egyik legaktívabb személyisége, az Orczy-Vásárhelyi könyvtár őre volt, 1881-ben alapító tagja az aradi Kölcsey Egyesületnek. Évekig volt Kolozsvárott egyetemi tanár. Alapvetően fontos munkája a kétkötetes Arad vármegye története. Jelen pillanatig az aradi román vagy magyar történészek két legteljesebb forrásmunkája a Márki-könyv, illetve Lakatos Ottó minorita atya háromkötetes Arad monográfiája. - Dr. Kovách Géza munkáját /Márki Sándor aradi évei/ szeretné az EMKE Arad megyei szervezete június végéig kiadni, ez lesz az 5. EMKE-füzet. /Matekovits Mihály: Készülőben az 5. EMKE-füzet. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./

Aradon idén is kiosztották a Márki Sándor érdemoklevelet és a velejáró jelképes értékű pénzjutalmat. Az eseményre ezúttal jubileumi év keretében került sor, hiszen éppen 75 éve hunyt el a kiváló pedagógustörténész, akinek aradi éveiről dr. Kovách Géza történész könyve már a nyomdában van. A nyolc díjazott szakmai és közéleti tevékenységéről kollégáik mondtak laudációt. A ünnepelteket Tokay György képviselő és Túsz Ferenc alprefektus is köszöntötte. /Nyolc pedagógus kapott Márki Sándor-díjat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöksége tizedik alkalommal ítélte oda a megye magyar oktatásában tevékenykedő és kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusoknak a Márki Sándor-díjat, és hatodik alkalommal nyugdíjas pedagógusoknak a Márki Sándor-életműdíjat. Az elsőt hét, az utóbbit négy pedagógus kapja az idei díjkiosztó ünnepségen. A díjak ünnepélyes átadására június 28-án lesz. /Matekovits Mihály: Odaítélték az idei Márki Sándor-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 25./

"Egy időre befejeződtek az ásatások a szépfalui archeológiai tábor területén. A munkálatokat tavaly azzal hagyta abba az aradi és kolozsvári régészekből álló kutatócsoport, hogy bebizonyosodott: nem Glogovácon volt a bizerei apátság, mint ahogy jó száz évvel ezelőtt Márki Sándor állította, hanem itt, Szépfalu határában, a helybeliek által török kút néven ismert területen. A török kút szinte teljes épségében a felszínre került. Aug. 26-án dr. Adrian Rusu (Kolozsvári Történelmi és Régészeti Intézet) és más régészekből, valamint történelem szakos egyetemi hallgatókból álló munkacsoport ismertette a befejeződött feltárási munka eredményeit. A bizerei apátságról - mint királyi kolostorról - a dokumentumok először 1183-ban tesznek említést. A település a 16. században a török invázió és a vallási reformok miatt elnéptelenedett. Az apátsági templom falai is a felszínre kerültek. Két templom romjaira bukkantak. Az első feltehetően a 11. század végén, a 12. elején épülhetett, és a felszínre hozott épületelemek alapján mozaik padozattal, fehér márványoszlopokkal, sárga és vörös csempedíszítéssel rendelkezett. Az 1150 után helyreállított második templom dekorációja már szerényebb volt. Az oltárhoz tartozó egyetlen tárgyi emlék se került felszínre. Az idei feltárás eredménye az apátság melletti, világi rendeltetésű épület. Az idei ásatások során azonosították az apátsági temetőt is, melynek minden csontváza felnőtt férfiről vall. Teljes feltárásról a hiányos anyagi források miatt jelenleg aligha lehet szó. A templomnak mindössze 15 százalékát, a temetőnek egy nyolcadát ásták ki. A szakemberek bemutatták a nagyon gazdag leleteket: oszlopfejek, portáltöredékek, kerámia és vörös márvány padozatdarabkák. /Puskel Péter: A bizerei apátság és a török kút. Szenzációs régészeti leletek a szépfalui ásatáson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./"

"Nov. 29-én jeleni meg a Nyugati Jelen irodalmi melléklete, a most 12 oldalas Irodalmi Jelen.Többek között: Reviczky Gyula és Márki Sándor levélváltása; Bágyoni Szabó István: Betűvetők az idő forgatagában; Útkeresés az erdélyi magyar könyvkiadásban; Karácsonyi Zsolt írása Kertész Imre új regényéről. /Holnap Irodalmi Jelen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./"

Okt. 30-án a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei elnöksége átadta a Márki Sándor-díjat és Márki Sándor-életműdíjat, ez utóbbit nyugdíjas pedagógusoknak. Post mortem Márki Sándor-díjat kapott Hévizi Otília 2003-ban elhunyt simonyifalvi magyar nyelv- és irodalomtanár. A díjazottak emlékoklevelet, egy szerény összeget tartalmazó borítékot és egy szál piros szegfűt kaptak. /Kiss Károly: Átadták a Márki Sándor-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./

Nov. 13-án Aradon 11 középiskolásokból álló csapat gyűlt össze, hogy a Márki Sándor történészről elnevezett és az Alma Mater Alapítvány által rendezett hagyományőrző versenyen összemérje tudását. Az első díjat a Csiky Gergely Iskolacsoport diákjai nyerték el. Második helyezést kaptak az ágyai iskolások. /(nagyálmos): A verseny lényege: együtt lenni, egymástól tanulni. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./

Az Aradi Alma Mater Alapítvány által 2004-ben beindított Márki Sándor hagyományőrző verseny témája idén: 1848/49 Aradon, s ennek szellemében hangzottak el előadások neves magyarországi előadók részvételével. Szeptember 22-én Aradon a verseny idei főszervezője, dr. Zakar Péter történész (Szegedi Tudományegyetem) tartott előadást. Javasolta, hogy az elhangzó előadásokat ne csak szűk körben – versenyzői és felkészítő történelemtanári részvétellel – hallgathassák meg, hanem azon ott lehessenek minél többen, akiket a téma érdekel. /(Kiss): Arad és 1848/49. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./

Dr. Pálfi Sándor, az Aradi Alma Mater Alapítvány elnöke az elmúlt évben az Arad megyei magyar nyelvű oktatás támogatása terén végzett munkájukat összegezte. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is folyamatosan támogatták a Csiky Gergely Iskolacsoportban folyó anyanyelvű oktatást, az ott zajló rendezvényeket, a bentlakási nevelőmunkát. Megszervezték a VII. és VIII. osztályos diákoknak a Márki Sándor-versenyt; tevékenyen részt vettek a III. és IV. osztályosok Kis nyelvész és Kis matematikus versenyében. Tevékenységünket kiterjesztették a szórványoktatás támogatására is. Lelkes oktatók közreműködésével Lippán, Dezsőházán, Németszentpéteren is sikerült fakultatív magyar nyelvű oktatást beindítaniuk. Olyan helyeken, ahol a tanulók kis létszáma miatt a helybeli oktatási intézményben hivatalosan nem lett volna lehetséges. Támogatták továbbá a Sofronyán, Simándon zajló hivatalos fakultatív oktatás utazási költségeit. Az Aradi Alma Mater Alapítványt támogatja a Kölni és a Budapesti Alma Mater. A Wieser Alapot dr. Wieser Györgyi irányítja és pénzeli. Az Alap jelentősen hozzájárult az évente sorra kerülő Wieser Tibor Atlétikai Verseny, valamint a Márki Sándor-verseny költségeihez. Hathatós támogatást kapnak még a Communitas Alapítványtól, valamint a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. A havonta megjelenő Szövétnek kulturális szemle kiadási költségeit a Wieser Alap és a Kölni Alma Mater fedezi. Az Aradi Alma Mater Alapítvány tavaly kiadta Réhon Józsefnek Fábián Györgyről szóló megemlékező kötetét. /Balta János: Tovább bővíteni a kört. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 11./

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének /RMPSZ/ Arad Megyei Operatív Elnöksége odaítélte a 2008-as Márki Sándor-díjakat és -életműdíjakat, az elmúlt években a magyar oktatásban kiemelkedő tevékenységet végző pedagógusoknak, illetve a nyugalmazott pályatársaknak. /Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei elnöke: Odaítélték az idei Márki Sándor-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./

Az Aradi Magyar Napok keretében tartották meg az idei Márki Sándor-díjkiosztó ünnepséget október 2-án. A kitüntetéssel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkásságát ismerik el, egyúttal emléket állítanak annak a jeles történésznek, aki Arad vármegye és Arad történetét oly kiválóan megírta, Márki Sándornak (1853–1925) – mondta Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke, a minisztérium nemzetiségi oktatásért felelős vezérigazgatója. /Pataky Lehel Zsolt: Átadták az idei Márki Sándor-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./

A budapesti székhelyű Aradi Alma Mater Alapítvány ebben a tanévben is meghirdette a Kárpát-medencei Márki Sándor Történeti és Hagyományőrző Versenyt. Erre iskolánként egy-egy négyfős, hetedikes-nyolcadikos diákokból álló csapat jelentkezését várták. Az első szakaszt március 28-án és 29-én tartották meg: ez volt a felkészítő, és egyben egy kirándulás Vajdahunyadra, Marosillyére. A második szakaszt április 25-26-án tartják Aradon. A Márki Sándor hagyományőrző versenyt harmadszor rendezik meg, az elsőnek, 2004-ben a kiegyezés utáni kor, a másodiknak 1848 volt a témája. /Pataky Lehel Zsolt: 3. Márki Sándor hagyományőrző verseny. Két napig Aradon a Kárpát-medence központja. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./

Itt az ideje, hogy Kolozsvár visszakapja saját nevét
Javallott az indokolatlan Napoca utónév elhagyása
Kolozsvár jelenlegi hivatalos elnevezését a kommunista időkből örökölte. A kincses város akkoriban kapta a Cluj-Napoca változatot azzal a szándékkal, hogy így elfogadhatóbbá tegyék a helybeliekre vonatkozó dáko–római elmélet dogmáit. A történelemhamisításnak ez a változata azért is veszélyes, mert az agymosás szintjén szinte észrevétlenül settenkedve hat a tömegekre, gyökeret ereszt, és a szokás hatalmával szemben nagyon nehéz eredményesen fellépni. Húsz év múltán, az ún. rendszerváltással járó gyakorta zűrzavaros események közepette most felerősödött azoknak a hangja, akik szerint értelmetlenség tovább ragaszkodni a mesterkélten kéttagú városnév használatához, s ideje végre elhagyni ezt az összefüggésben indokolatlan, szégyenteljes Napoca toldalékot. A kérdéssel kapcsolatban témában jártas történészt, valamint városi tanácsosokat kérdeztünk.
Pap Ferenc, az Erdélyi Történeti Múzeum nyugdíjas történésze szerint a Napoca elnevezés először Ptolemaiosz leírásában tűnik fel, Napuca változatban. Felirat formájában egy Ajtonynál felfedezett, Kr. u. 107–108-ból származó távolságot mérő „kilométerkövön” találtak rá. Egy másik leleten (kb. 118–124-ből) a municípium szót fedezték fel. A második század végén a várost colonia rangra emelték. Aztán a rómaiak kivonulása után a település visszafejlődött, de a népvándorlás idején sem halt ki.
A középkorból ránk maradt legrégibb városnévforrás 1173–1177-ből származik: bizonyos Thomas comes Clusiensis, azaz Clusból való Tamás került elő egy oklevélben. 1213-ből feltűnt Cristofor comes de Cluj, és két Clus-i castrenses (településrész), majd a Clwsuar, Culuswar és más variánsok is fel-felbukkannak. A XIV. században már Colosvar, Clusenburg, Clussenberch (a sárkányölő Szent György szobrán), 1405-ben a Clausenburk, Clausenburg elnevezés tűnik fel. A humanizmus idején a latin Claudiusból származtatják a Claudiopolist, ami tulajdonképpen a magyar és német névváltozat latinosított alakja, de van, aki a szláv Kluč (= kulcs) szóval hozza összefüggésbe. Mások a latin clusae (=megerősített hely) vagy clusa (= szűk hely) mellett törnek lándzsát. Többen a német Klause (= szoros) vagy clusa (= vámpont) magyarosított formáit tartják kiindulópontnak. A leghihetőbb azonban a Nicolaus, Mikluš, Kluš, Kolos, Clus gróf nevétől származtatott elnevezés. A fentieket megerősíti Márki Sándornak 1904-ben a Földrajzi Közleményekben közölt munkája. A középkorban a Napoca nevet tehát teljes homály borította, csupán némelyik ókorra vonatkozó írásban tűnt még fel.
Az „átkeresztelést” 1974-ben valaki, a politikából hasznot húzni kívánó személy javasolta a diktátornak, a város fennállásának 1850. évfordulóját használva ürügyként: akkor történt a Napoca név felvétele. Történész szempontból a „kerek évforduló” is sántít, mert bizonytalan az erre vonatkozó forrás. A változtatás nemcsak nehézkessé tette a város nevének kiejtését, de sok pénzbe is került, mert ki kellett cserélni a közigazgatásban használatos összes eszközt (pecsétet, címert, nyomtatványokat, cégtáblákat stb.). A város lakossága sosem szerette ezt a formát, és csendben mellőzte a Napoca toldalékot. Ugyanilyen nevetséges lenne ennyi erővel napjainkban, például, Párizst Paris-Lutetianak vagy Strasbourgot Strasbourg-Argentoratumnak nevezni. Itt az ideje, hogy Kolozsvár, ez a kultúrközpontú város végre visszakapja igazi nevét – mondta lapunknak a történész.
Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos azon a véleményen van, hogy civil kezdeményezésről van szó, amelynek jelentőségét növeli, hogy román emberektől származik. Ezért, éppen a siker érdekében, kell hagyni, hogy ők járják ki ennek az ügynek a megoldását. Csoma Botond jogász, városi tanácsos szerint az interneten már hónapok óta folyik az aláírásgyűjtés ebben a kérdésben. Úgy gondolja, hogy a politikát távol kell tartani ettől a hatalmi összezördülésekre alkalmat szolgáltatni képes témától.
Azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megváltoztatni egy település nevét, Csoma Botond kifejtette: nem könnyű eligazodni az ide vonatkoztatható jogszabályokban, de volt már precedens ilyen esetekre. Például az 1990-as évek elején Ocna-Şugatag is úgy kapta vissza eredeti elnevezését, amit annak idején a Ceauşescu-korszak Ocna-Maramureşuluira változtatott, hogy a helyi közösség számára népszavazást szerveztek, majd a parlament törvényt bocsátott ki ezzel kapcsolatban. A jogász-politikus véleménye szerint hasonlóképpen kell eljárni Kolozsvár esetében is.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár),

A Magyar Kultúra Napja
Átadták a Kölcsey-díjakat
Az év első legjelentősebb aradi magyar kulturális eseményére szombaton délután került sor a Jelen Házban.
A Magyar Kultúra Napján, Kölcsey Ferenc Himnusza,nemzeti imánk születésének 188. évfordulóján adták az aradi Kölcsey Egyesület díjait, amit olyan személyek vagy közületek kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyletet támogatják ebbéli munkájában.
A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános; tavaly Puskel Péter újságíró és helytörténész, valamint post mortem – halálának 25. évfordulója alkalmából – Ficzay Dénes néhai tanár. Ebbe a névsorba íratott fel idén Böszörményi Zoltán író és laptulajdonos, valamint a Khell tanítóházaspár.
Az ünnepség elején Berecz Gábor titkár foglalta össze dióhéjban Arad legpatinásabb civilszervezetének, a 130 éve alakult Kölcsey Egyesület történetét, majd a jelenlévők a Himnuszt hallgathatták meg Murvai Dávid középiskolás diák szavalatában. Jankó András egyesületi elnök Böszörményi Zoltánról mondott méltatásában kiemelte a díjazott irodalmi munkásságát, tucatnyi magyarul megjelent, de több idegen nyelvre is lefordított verseit, regényeit, novelláit, és azt, hogy bár távolra vetette a sors, sosem feledkezett meg gyökereiről, szívügyének érezte az aradi magyar kulturális élet támogatását. A díjat a kitüntetett távollétében Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vette át.
Az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban tanító Khell házaspárról, Jolánról és Levente Lászlóról Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke mondott laudációt, amihez a pedagóguskollégák Petőfi Színészdal című – átköltött – versét megzenésítve biztosítottak kóruskíséretet. „Találkoztak már harangozóval, aki virágkertész, aratóval, aki gyémántcsiszoló, ékszerésszel, aki lélekgyógyász? – kezdte Matekovits. – Igen, ha találkoztak a Khell házaspárral, együtt és külön-külön is. Ők harangozói az anyanyelv jelenlétének. De Németh László szerint minden tanító egyben gyémántcsiszoló is, és az ékszernek való a gyermek lelke – s ezeket a lelkeket alakítani, ápolni, edzeni kell. (…) Apostolok, Trabanttal járó fáklyavivők, akik 25 évig gurultak hetente két-három alkalommal Pécskára, aminek az eredménye a ma is működő Búzavirág néptáncegyüttes.” A magyar identitást megtartó közösségi munkájukért az RMPSZ Márki Sándor-díjjal tüntette ki Khell Leventét és Jolánt 1995-ben, illetve 1998-ban, továbbá a családfő 2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet oklevelét vehette át. A díjátadó végén Gál Zoltán Vörösmarty Szózatát szavalta el, majd Bognár Levente aradi alpolgármester mondott üdvözlő szavakat. A meghatódott Khell házaspár kifejtette: több mint három évtizedes pályafutással a hátuk mögött úgy érzik, jó úton haladnak a kitűzött tervek megvalósítása felé, és mindig újabb célok vezetik őket hivatásukban.
Az ünnepség végén az idén 20 éves Kölcsey Diákszínpad mutatta be a Jelentek egy hősszerelmes életéből című előadást.
130 éve
A Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult meg, de csak 1882. január 22-én jegyezték be hivatalosan. A kor aradi értelmisége hozta létre, nagykereskedők, bankárok, iskolaigazgatók stb., és elsősorban az iskolásokat volt hivatott segíteni különböző jótékonysági rendezvények szervezésével. Később kiterjesztették a tevékenységet, például az egyesület felhívására indult el a gyűjtés az 1848–1849-es Ereklyemúzeum létrehozására, és a több mint 17 ezer emléktárgy lett a mai aradi történelmi múzeum alapja; művelődési-irodalmi esteket is szerveztek az egylet tagjai. Első elnöke Tabajdi Károly főispán, első titkára Márki Sándor történész volt. A Kölcsey Egyesületet 1948-ban megszüntették, akkor Olosz Lajos költő volt az elnök és Ficzay Dénes tanár a titkár. A kommunizmus alatt lappangó tevékenysége volt, majd 1990. januárjában Pávai Gyula kezdeményezésére a hamvaiból újjáéledt az egylet, és többek között fiatal színészek, szárnybontogató írók, költők támogatását vállalta fel. Jankó András jelenlegi elnök elmondta, a megalakulás 130. évfordulója alkalmából szeretnék újra kiadni Márki Sándor Arad szabad királyi város története című munkáját, ami a történészek számára autentikus forrásanyag, és aminek az eredeti kiadásából tudomása szerint csak 4-5 példán található Aradon. Október 6-ra tervezik a könyv megjelenését.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Pávai Gyula
Désen született, 1939. január 17-én. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógus–magyar szakos tanári oklevelet. 
Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának lelkes szervezője és rendezője.
Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, a Vörös Lobogó, majd 1989 után a Jelen/Nyugati Jelen hasábjain jelentek meg. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte.
Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek című kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).
Több elbeszéléskötet, kisregény, regény szerzője.
Pávai Gyula /Dés, 1939. jan. 17. – Debrecen, 2011. Április

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvkiadás – honnan hová?
Budapesten ezekben a napokban zajlik a 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye. 
Idén a könyv ünnepe nemcsak Budapestre, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra van magyar könyvhét a határon túl is, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott. 
Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (ebből 19 határon túli műhely – köztük az Irodalmi Jelen is) 385 újdonsága látott napvilágot, kizárólag magyar szerzők művei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelent meg. 
Gutenberg korszakújító találmánya ellenére a könyvnyomtatás fejlődése nem volt egyenes ívű. Mindig és mindenütt szorosan összefüggött az írás és olvasás elterjedésével, a gazdasági-társadalmi fejlődéssel, a civilizációs folyamatokkal, az emberek érdeklődési vágyával. 
A sötétnek tartott, ellentmondásokkal telített középkorban, amikor eretnekeket égettek máglyán, boszorkányokat küldtek a halálba, s a vallási türelmetlenségnek igen tágak voltak a határai, Európa egyes országaiban az egyházak, uralkodók, arisztokraták körében divat volt a könyvgyűjtés és olyan tékák alapjait vetették meg, mint a vatikáni, a szentgalleni, a pannonhalmi vagy akár Mátyás király híres könyvtára. 
Később, a felvilágosodás fáklyahordozói meg voltak győződve a tudás megőrzésének és továbbadásának fontosságáról, életre hívták és berendezték nagy könyvtáraikat. Erdélyben a Batthyaneum, a Bethlen Kollégium nagykönyvtára, a vásárhelyi Teleki Téka – hogy csak a legismertebbeket említsük – mindmáig különböző korok szellemi kihívásainak kiapadhatatlan ismeretforrásai. Összeállításunkkal egy kis visszapillantásra invitáljuk a kedves Olvasót. 
Nem csupán státusszimbólum
Régi aradi könyvek
Gutenbergtől hosszú időn át a könyvkiadás mindig a nyomdák elterjedésének, kapacitásának, műszaki lehetőségeinek a függvénye volt. A kiadói hálózatok szövevénye a 19. században terjedt el. Addig a szerző egyenesen a nyomdába vitte, és saját zsebéből, vagy valamelyik mecénás támogatásából fizette könyve kinyomtatását. Olyan városban, ahol volt e célra alkalmas nyomda.
Arad sajátos fejlődésének feltételei miatt e téren nem tudott az élvonalba kerülni. Számos erdélyi, partiumi, temesközi városban évszázadokkal korábban nyíltak meg a nyomdák. Nagyszeben, Brassó, Debrecen, Nagyvárad, Temesvár után meglehetősen későn, 1818-ban kezdte el működését Aradon az első nyomda, amelyet a német ajkú Michek Anton (Antal) rendezett be. Pár évvel később, 1835-ben a temesvári Klapka József, a hős honvédtábornok édesapja nyitott meg egy fiókvállalatot Aradon, de ezt hamarosan eladta Beichel Józsefnek, majd Schmidt Ferenc lett az új tulajdonos.
Amint a legtöbb erdélyi városban, Aradon is elsősorban a német iparosok mestersége volt a nyomdászat.
A korabeli helyi viszonyokra jellemző, hogy csak két olyan könyvről tudunk, amely az említett tulajdonosok keze alatt látott nyomdafestéket: Peretsényi Nagy László a Menyegzői vers c kötete Michek nyomdájából került ki 1819-ben, a Magyar amazonok története című munkáját Klapka adta ki 1826-ban.
A 18. században megtelepedő, iskolaalapító minoriták szépen gyarapodó tékájának kötetei jó ideig külföldi híres nyomdákból kerültek ki. Bár az is igaz, hogy az 1848-as forradalom előtti években, sőt jó ideig azután is, nem mindenik helyi nyomda találta fontosnak cégjelzésének feltüntetését egy-egy kiadványon. Megelégedtek a város és az évszám feltüntetésével.
Az említett okok miatt nem tudjuk pontosan, melyik a legrégibb Aradon kiadott könyv. Ismereteink szerint Peretsényi fent említett két kötete. Érdekes, hogy a szerző leghíresebb munkája, A régi Orod vagyis a mostani Aradnak dolgai pár évvel korábban, 1814-ben nagyváradi nyomdából került ki.
Az 1844-ben megjelentetett Aradi Vészlapokat Bohus Jánosné Szögyén Antónia kezdeményezte a Maros-árvíz károsultjainak megsegítésére. Megszerkesztésével Császár Ferenc helyi tollforgatót bízta meg. A kötetben a kor jeles írói – Bajza, Eötvös, Vörösmarty – közölték írásaikat, és a bevételt fordították karitatív célokra.
A szabadságharc leverése utáni megtorlás első évtizedében a lappróbálkozások is kudarcba fulladtak, a helyi tollforgatók a szebb időkre vártak. (Az egyetlen kivétel Bettelheim Vilmos könyvkereskedő kitartásának és kapcsolatainak köszönhető Alföld c. lap, amely 1861-ben jelent meg.) Aradon, a mártírok városában az osztrák titkosrendőrség, a cenzúra fokozottan éber volt. A magyar könyvkiadás gondolata eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnt, nem is szólva a vele járó hatósági zaklatásokról.
Egy kiadványnak mégis sikerült kijátszania az önkényuralom elnyomó szerveinek éberségét. Az Arad Megyei Xenopol Könyvtár őrzi Balló Benjamin lelkész Aradi utasítónaptár az 1856. szökőévre c. kalendáriumának egyetlen példányát.
Fábián Gábor – az Aradon élő polihisztor és jeles műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja – munkáinak többsége ebben az időben Budán vagy Pesten látott nyomdafestéket. Ennek oka talán abban keresendő, hogy, bár a haditörvényszéktől kegyelmet nyert, és a politikától teljesen visszavonult, a helyi titkosrendőrség mégis állandóan figyelte, és többször tartottak otthonában házkutatást.
Lakatos Ottó monográfiája szerint egy ilyen alkalommal kobozták el Fábiántól Valerius Maximus művének nyomdakész állapotban lévő fordítását, amelyet soha többé nem tudott visszaszerezni. Később is csak Titus Lucretius A természetről c. tankölteményének külön kiadását jelentette meg Aradon 1873-ban, Réthy nyomdájában.
A vidék másik nagyjának, a pankotai születésű Csiky Gergelynek, még a díszpolgári oklevelét is egy fővárosi nyomdában rendelték meg.
Mindmáig nélkülözhetetlen forrásmunkák
A kiegyezés utáni nagy gazdasági fellendülés első időszakában csupán néhány évkönyv, majd több tankönyv, egyletek, társaságok, közkönyvtárak, pénzintézetek könyv alakú kiadványai láttak napvilágot Aradon.
A kor helyi tollforgatóinak többsége vagy ismertebb fővárosi, budai, kassai nyomdákban jelentette meg munkáit, vagy beérte az Alföld, Az Arad és Vidéke, vagy az Aradi Közlöny tárca rovataival.
Az első szerény áttörés a nagyobb tanulmányok szerzőivel hozható összefüggésbe. Szöllösy Károly 1879-ben kiadta Arad sz. kir. város és megye összes népoktatási intézeteinek névsorát, 1879-ben pedig Az Aradvidéki-Tanítóegylet tíz évi működése c. összeállítást.
Lakatos Ottó 1881-ben jelentette meg Gyulai István nyomdájában Arad története című háromkötetes monográfiáját.
Réthy Lipót és fia nyomdájából került ki 1890-ben Némethy Károly tanító és műfordító összefoglaló tanulmánya: Arad város tanügyi története. A kötet megjelenésében már szerepe volt a z 1881-ben megalakult Kölcsey Egyesületnek.
Ugyancsak a város szellemi életének kovászaként működő, idén fennállásának 130. évfordulóját ünneplő egyesület javaslatára állítja össze Varga Ottó helyi tanár az Aradi Vértanúk albumát, amely hatalmas könyvsiker, és későbbi újabb három kiadása és tekintélyes példányszáma ellenére ma is ritkaság.
A nagy lélegzetű és horderejű könyvekre a koronát Márki Sándor teszi fel 1895-ben Arad vármegye és Arad Szabad Királyi Város Története című monográfiájával. A monográfia bizottság gondozásában jelent meg, és mindmáig a kutató számára megkerülhetetlen forrásmű.
A grafikai megjelenítés szempontjából kimagasló a szép papíron, színvonalas fotókkal illusztrált album, Az Aradi Első Takarékpénztár hatvan évének története, amelyet 1901-ben a pénzintézet adott ki. Jelentőségében pedig legalább ilyen értékes Galsai Kovách Ernő 1911-ben megjelentetett Aradvár és Aradváros ostroma c. könyve.
Helyi szerzők, költők egy-egy aradi kiadású szépirodalmi munkája az első világháború végéig viszonylag csekély példányszámban és kivitelezésben került a könyvesboltokba. Közöttük említhetjük meg Cziffra Géza, a későbbi ismert filmrendező Ketten vagyunk verseskötetét, Csécsi Erzsébet, Antalné Kelecsényi Márta, Dálnoki Nagy Lajos, Faragó Rezső, ifj Vass Gusztáv verseit, Bajtay Mihály két regényét.
Külön szeretnék szólni Bakó László Gummi-Misi kalandjai című ifjúsági regényéről, amelyet Kerpel Izsó könyvkereskedő adott ki, és amely messze túllépve a város határait több nemzedék – ide tartozik e sorok írója is – kedvenc gyermekkori olvasmánya volt.
Nem annyira a szerzőknek a helyi könyvnyomtatás iránti fenntartását, mint inkább a nyilvánosság iránti vágyát mutatja az a tény, hogy az időszak felkapott hírlapszerkesztője és regényírója, Méray Horváth Károly Örök tűz című regénye is Budapesten látott nyomdafestéket. Akkoriban ugyanis az Aradi Nyomda Részvénytársaság, Réthy és fiai, Kalmár Sándor, Zlinszky István és társa nyomdája már a legigényesebb munkára is kellő technikai felszereltséggel és szakmai tudással rendelkezett. Méray egyébként a hazai kalandregény megalapítói közé sorolható.
A Kölcsey Egyesület azzal is támogatta a „hazai ipart”, hogy könyveit helyben nyomatta.
Furcsa sajátossága volt Aradnak ez a kettőség. Ignotus, a kiváló szerkesztő és irodalomszervező azt írta, „ha nem is a modern írók, de a modern olvasók városa lehetne a század elején.”
A kor aradi sajtója kétségtelenül élenjáró. A helyi könyvkiadás nem túlzottan igényes, nem is változatos, ám a lakosság olvasási kedve változatlanul magas. A Magyar Királyi Főgimnázium több mint 30 ezer kötetet számláló, több ritkaságot „rejtő” könyvtára, a Kölcsey Egyesület egyre gyarapodó közkönyvtára, több magánkönyvtár – a Kerpel Izsó tulajdonában lévő közel 100 ezer (!) kötettel rendelkezett – jól tükrözi az olvasás szeretetét.
És a gyarapodó, minden újra fogékony polgárság számára a szépen gyarapodó házi könyvtár nemcsak státusszimbólum.
Egyre inkább igény is.
Később találóan írta ezzel kapcsolatban Krenner Miklós: „Aradon a könyvesboltok nem buknak meg”.
Helikonistákkal vagy ellenükben
Trianon után a vidékies könyvkiadásnak meg kell küzdenie a mindenütt irredentizmust sejtő cenzúrával, s leszakítva Budapest köldökzsinórjáról próbálkozott megkapaszkodni. Az anyanyelv, a hagyományok, az identitástudat megőrzése az új helyzetben a korábbi időszaknál fokozottabb jelentkezésre késztetette a leválasztott országrészek íróit.
Aradon ez az életérzés a számszerűen irreálisan felduzzadt könyvkiadásban öltött testet, amely továbbra is megmaradt nyomdafüggőnek. Az egzisztenciális gondokkal küszködő számtalan kis nyomda a könyvnyomtatást egyfajta mentőövként tekintette.
Szinte tombolt a könyvkiadási láz.
Ne feledjük, azokban az években gazdasági válság söpört végig Európán. Ennek ellenére Erdélyben, a Partiumban és Bánságban 1919–1940 között, Monoki István adatai szerint, évi átlagban 316 könyv került ki a nyomdákból.
Az Erdélyi Szépműves Céh ebből 163 címet produkált. Arad 39 nyomdájából az említett időszakban összesen 354 mű került ki. Ebből 111 a minorita palotában lévő Vasárnap nyomdájából. A többin a Lovrov, a Genius nyomda, illetve Nagy Dániel Főbius, illetve Fórum nyomda-kiadója osztozott. A szép reményekkel induló Nagy Dániel novelláskötete és a Piros frakk című regénye 1922-ben, a Májusi szerenád 1928-ban jelent meg Aradon, de legsikeresebbnek tartott műve, a Cirkusz – már Kolozsváron 1926-ban.
A szerzők továbbra is maguk állták a nyomtatási költségeket.
Ekkoriban jött meg igazán Balla Károly, Fáskerti Tibor, Fekete Tivadar, Károly Sándor, Lits Antal, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Raffy Ádám írói kedve, ígéretesen bontakozott ki a fiatal hírlapíró, Horváth Imre tehetsége.
Az 1920-as években Aradon dolgozott Franyó Zoltán is. Akárcsak Szántó György, aki ugyan regényeinek zömét nagy lélegzetű vállalkozása, az avantgárd Periszkop kudarcának városában írta, ám másutt adta ki.
A nem szépirodalmi jellegű könyvek között akkoriban láttak nyomdafestéket Kara Győző főgimnáziumi tanár történelmi munkái és Bakács Miksa-Némedy Gábor Arad iparos város c. kötete.
Feltételezhetően Lits Antal hírlapíróhoz fűződő személyes barátságának köszönhető, hogy Krúdy Gyula Aradon jelentette meg a Fórum-könyvek sorozatban A nő-vadász című regényét.
Kiadó jellegű próbálkozás Nagy Dániel (1886–1944) Erdélyi Könyvtár című kezdeményezése, de kellő anyagi támogatottság híján kérész életű maradt. Hat könyvet jelentett meg: Berde Mária, Károly Sándor, Tabéry Géza, Szombati Szabó István műveit, de csak egy részüket adta ki Aradon.
Az irodalmi láz lassan csillapodott, sokan elhagyták Aradot. A gazdasági válság utolsó évében, 1933-ban Károly Sándor és Olosz Lajos életre hívták Aradon a marosvécsi Erdélyi Helikon „alternatívájának” szánt Erdélyi Magyar Írói Rendet (EMÍR), de az új írói tömörülés erejéből is csak féltucat kötetre futotta. Aztán, mivel soraiba hívott írók nem akartak szembeszegülni a helikonistákkal, a lelkesedés hamar kihunyt.
A II. Bécsi Döntés után a világháború végéig mindössze 19 könyv jelent meg Aradon. Ebből öt a Kölcsey Egyesület által elindított „fecskés könyvek” (a borítólap rajzáról kapta a nevét) sorozatban. A kezdeményezéssel a magyar irodalom klasszikusainak munkáit szerették volna újra kiadni. A háborús viszonyok miatt erejükből csupán öt kötetre futotta. A kiadás szellemi gondozását dr. Berthe Nándor, Blédy Géza, a katolikus főgimnázium tanárai, illetve Olosz Lajos költő és Kakassy Endre vállalták fel.
Az államosításig a legnagyobb könyvválasztékot Aradon a főtéri Méra Paula féle könyvkereskedésben (ma Ioan Slavici) talált az olvasó.
Életünk és a könyv
A második világháború utáni politikai változások erősen rányomták bélyegüket a könyvkiadásra. A művelődéspolitikai erővonalak még csak halványan rajzolódtak ki, az olvasási kedvet a gazdasági dekonjunktúra negatívan befolyásolta. Aurora néven kiadói vállalkozás próbált közlési lehetőséget biztosítani az íróknak, de csekély volt iránta az érdeklődés.
Merőben új helyzet következett be 1948-ban, a nyomdák államosításával. A könyvkiadás gyeplőit az Állami Könyvkiadó vette kézbe, s a vidéki publikációk lehetősége még jobban beszűkült. 1956 után a magyar könyvkiadás országosan is mélypontra jutott.
Arad helyzetét tovább nehezítette a méltánytalan rajoni besorolás bő tíz esztendeje, hiszen a nagy nyomdák inkább csak a tartományi központokban működtek. A szüntelenül vékonyodó értelmiségi réteg is elbizonytalanodott, szebb időkre várt, vagy disszidált.
A városi és a mesterségesen felduzzasztott üzemi könyvtárak ekkoriban szerezték a legtöbb olvasót. A kispénzű, széles érdeklődéskörű polgárnak ez kínálkozott a leginkább elérhető alternatívának.
A vidéki könyvkiadás 1968 után a megyei művelődési bizottságok, s a népi alkotások házai hatáskörébe került. A kiadható munkákat politikai szempontok szerint rostálták meg.
A Kriterion Kiadó szinte le tudta fedni a teljes könyvpiacot.
A jelentős írók nélkül maradt Aradon ekkoriban a Tóth Árpád Irodalmi Kör maradt a magyar irodalombarátok egyetlen alkotó műhelye. Erejéből és lehetőségeiből a diktatúra idején csak az Önarckép c. antológiára futotta (1982). Írói közül Böszörményi Zoltán két verskötettel – Örvényszárnyon, 1979, Címjavaslatok 1981, míg Szabó Péter egy önálló verskötettel Szerelembontás (1980) – jelentkezett.
A Kör tagjainak második antológiája már jóval a rezsim bukása után csak 1997-ben jelent meg Feltámadunk címmel. A Vagyunk 1995-ban, majd a Vagyunk 2, ugyancsak az EMKE-füzetek formájában, 2002-ban kapott nyilvánosságot. Ugyancsak a körhöz tartozó tollforgatók írásaival.
A Lutheránum és a Pécskai Újság is jelentkezett a könyvpiacon.
Az utóbbi tizenöt esztendőben megpezsdült a könyvkiadás a megyében. Az Alma Mater Alapítvány és a Wieser Tibor Alap tucatot meghaladó műnek biztosított nyilvánossági lehetőséget.
A Kölcsey Egyesület 2003-ban kiadta a Havi Szemle antológiáját. Lehetőség címmel és újraindította a háborús viszonyok miatt megrekedt Fecskés könyveket. Közöttük Ficzay Dénes irodalomtörténész-tanár íróasztalfiókban maradt kéziratait.
A Kölcsey évente két-három új fecskés könyvvel jelentkezik. Már húsznál tart. Körülbelül ennyi a megyében élő „(több) kötetes magyar szerzők” száma is.
Az évezred elején elindított Irodalmi Jelen lap és az Irodalmi Jelen Könyvek és kiadója (Occident Media Kft.) pedig az irodalmi érdeklődés homlokterébe helyezték Aradot.
Az eddig napvilágot látott közel száz cím, a novella-, regény- és egyperces írások versenypályázata, a gyakori irodalmi találkozók, könyvbemutatók, budapesti ünnepi könyvhéti jelentkezések nemcsak a nyugati régió, hanem Erdély, az anyaország, sőt az emigráció íróinak érdeklődését is felkeltették.
De ez már napjaink valósága, amely bizonyára még számos újdonsággal és könyvcsemegével, valamint az ezzel járó szellemi nagykorúsággal szerez kellemes és hasznos órákat a magyar olvasóknak.
A kiadó történetének akár sommás összefoglalása is ma még nagyon korai.
Ez a jövő „kihívása.”
Magyar könyvek a Bánságban
Az első másfél század könyvtermése
Kényszerű elkésettséggel indul a könyvkiadás Temesváron. A reneszánsz kultúra virágzása, s a könyvnyomtatás magyarországi térhódítása idején került a Temesköz török kézre, majd amikor 164 év múlva felszabadult – magyar lakosság alig volt a vidéken – az osztrák gyarmatként kezelt régióban (s nem csak itt) a császári kormány a nyomdák felállítását politikai okokból minden módon igyekezett megakadályozni, tevékenységüket korlátozni. Még az 1716-os visszafoglalás után is hosszú időnek kellett eltelnie, amíg az első nyomdát Temesváron 1771-ben felállították. Bár azelőtt is több, más tájról érkezett nyomdászlegény folyamodott a kamarai adminisztrációhoz nyomda-felállítási jogért, a bécsi parancsoknak alárendelt városvezetés sorra elutasította őket. Esélye sem volt az olyan kérvényezőnek, aki Erdélyből érkezett, ahol lutheránusok és kálvinisták között élt, Temesváron, ahol a protestánsok és magyarok visszatelepedését igen szigorú rendelkezések tiltották s akadályozták.
Az első temesvári nyomdatulajdonos, Josef Matthias Heimerl előbb a Gyárvárosban, majd a Belvárosban kapott helyet műhelye számára, s jóllehet hirdetőújságot és kalendáriumot is kiadott, könyvkereskedése is volt, nehezen élt meg belőlük, ezért könyvkötő műhelyt és vegyeskereskedést is működtetett. Kevés könyvet adott ki, ezek között van egy magyar nyelvű is, egy olasz szerzetes latin nyelvű munkájának magyar fordítása (Lelki Viadalom, 1780). Heimerl 1784-ben bekövetkezett halála után, egy-egy rövidebb életű nyomda próbálta ellátni a temesvári szükségleteket, igényeket. A könyvkiadást bénították az egymást követő cenzúrarendeletek. Tiltották a felvilágosodás eszméit propagáló művek kiadását. A nyomdász vagyonával, szabadságával, sőt vérével fizetett, ha az ügynöki ellenőrzés vallás-, erkölcs- vagy államellenesnek ítélte kiadványát. A „románokat” (regényeket) szintén üldözték, sőt behozatalukat is tiltották. A jövedelmező kiadványok, például iskolai tankönyvek kiadását a vidéki nyomdáknak megtiltották.
Klapka József hozott minőségi változást
Rövid időre kedvező változást hozott II. József, felvilágosult uralkodó sajtóreformja, de később a bécsi udvar ismét megszigorította a cenzúrát.
Magyar vonatkozásban népességgyarapodást, kulturális fellendülést hozott a vármegyerendszer visszaállítása, Temesvár szabad királyi városi rangra emelése, majd a reformkori országgyűlések szellemi kisugárzása. 1785-ben már 65 magyar nemesi család lakott Temesvárott (a vármegyei hivatali tisztségeket csak nemesek tölthették be), volt több magyar iparos, főként csizmadia és szabó valamint napszámos is. A magyar nyelv lassan hódított teret a többségében németajkú Temesváron. Míg a megyegyűlések 1823-tól magyar nyelven folynak, a városi hivatalnokok többsége egyáltalán nem érti a haza nyelvét, csupán 1844-ben vált a magyar a városi közigazgatás nyelvévé is.
Könyvkiadás terén Klapka József működése hozott minőségi változást a 19. század elején. Klapka József, Klapka György honvédtábornok apja, jelentős szerepet töltött be a Béga-parti város társadalmi, politikai és művelődési életében. Alig volt 20 éves, amikor Dávid Teréziával, Jonas Lajos nyomdász özvegyével házasságra lépett, s ezzel Temesvár egyetlen nyomdáját megszerezte, s 1807 és 1830 között sikeresen működtette. Rövid idő alatt üzletét felvirágoztatta, 1810 körül évi tízezer forint jövedelmet könyvelhetett el, 1817-ben pedig a felhasznált papírmennyiség szerint Magyarország 55 nyomdája között a tízedik helyet foglalta el. A vidéki nyomdáknak engedélyezett termékeket állította elő: hivatali nyomtatványokat, kalendáriumokat (maga szerkesztette, olykor négyezer példányt is eladott belőlük), álmoskönyveket nyomtatott. Hírlapkiadással is próbálkozott, a temesvári hírlapirodalom megalapítója volt, de ilyen irányú kísérleteivel nem aratott tartós sikereket. Egyházi, politikai, közigazgatási eseményeken elhangzott szónoklatokat, köszöntő és búcsúbeszédeket nyomtatott ki német, latin és magyar nyelven. A város egyik legbefolyásosabb polgára volt: a városi polgárőrség századosa, majd ezredese, két éven át a városi színházat vezette, 1815-ben 4000 kötettel kölcsönkönyvtárat nyitott (olvasóteremmel), 1819-ben Temesvár polgármesterévé választották. Tizennégy évig töltötte be a polgármesteri tisztséget, majd két alkalommal Temesvár országgyűlési követévé, több megye táblabírájává választotta, V. Ferdinánd király magyar nemesi rangra emelte. Visszavonult, 1833-tól tanácsosként szolgálta a város közügyeit (1863-ban hunyt el, 77 évesen). A hosszú távollétek miatt anyagi helyzete megromlott, házait, valamint temesvári és aradi nyomdáját kénytelen volt eladni Beichel Józsefnek, aki rövidesen Klapka kölcsönkönyvtárát és írószer-kereskedését is megvásárolta.
Beichel József Morvaországból került Temesvárra, polgárjogot csak 1825-ben nyert a városban, kiterjesztette üzleti vállalkozását, a Lonovics utcában könyvkereskedése volt, kölcsönkönyvtárát a Szeminárium épületében rendezte be. A temesvári hírlapok kiadó-tulajdonosa volt. Készített névjegyeket, számla- és váltólapokat, tabellás kimutatásokat stb-t. Beszédeken, énekeken kívül magyar vonatkozásban egyetlen érdekes könyv kiadása kötődik nevéhez: Ormós Zsigmond: Véres bosszú című regényének megjelentetése.
Beichel nyomdáját utódai örökölték, majd Förk Károly Gusztáv nyomdász, kiadó és író szerzett hírnevet és tekintélyt a szakmában, aki Stegel Ernővel vette meg, s „Förk és Társa” cégnév alatt működtette az egykori Beichel nyomdát. A német nyelvű lapok mellett nála nyomták a Temesvári Hírlapot 1876-1883 között.
Az 1848-as események visszhangra találtak a hazafias lelkületű temesváriakban. A sajtószabadság kivívása Hazay Ernőt, a későbbi kiváló publicistát sarkallta nyomdai munkára. Falragaszokban tájékoztatta a polgárokat a fontosabb politikai eseményekről, ő nyomtatta ki Kossuth Lajos felhívását, melyben a nemzetet fegyverre szólította. Temesvár lezárásakor, ostromállapotba helyezésekor elhagyta a császárhű várost és honvédnek állt. Nyomdáját csak 1851-ben nyithatta meg apja, Hazay Márk és másodszülött fia, Vilmos. Az ő nyomdájukban látott napvilágot az első magyar nyelvű lap, a Pesty Frigyes alapította Delejtű (1858–1861).
A magyar szabadságharc leverése után a régió „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság” ismét osztrák tartománnyá, sajátos státusú közigazgatási egységgé vált. A bécsi hatóságok császári és királyi állami nyomdát költöztettek Temesvárra, amely a kiegyezésig, 1867-ig működött a Bánság fővárosában.
1867-ben indult a Magyar Testvérek nyomdája, mellette újabb vállalkozások is virágoztak, az osztrák-magyar kiegyezést követő kedvező légkörben és gazdasági fellendülésben. Az 1900-as századfordulón Temesvárnak 14 nyomdája volt, köztük több olyan, amely túlélte az első világháborút: a Csanádegyházmegyei, az Unió, Csendes Jakab, a Moravetz Testvérek és más nyomdák. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott az 1903-ban alapított Arany János Társaság, az Ormós Zsigmond által alapított Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, Dél-magyarországi Közlöny, a Temesvári Hírlap, Szabolcska Mihály református lelkész, illetve a Református Egyház, a Dél Irodalmi Társaság és a Magyar Dél című lap.
1919: újból a cenzúra árnyékában
„A könyvek sorsában országok és népek sorsa tükröződik vissza” – vallja egyik nagy írónk, s gondolata az első világháború után fokozottan igazolódott. A Trianoni békeszerződés olyan nagyságrendű magyar népességet juttatott kisebbségi sorba Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, amelynek nyelvi és kulturális identitását, évszázadokon átívelő szellemiségét nem lehetett figyelembe nem venni. Megszorító rendelkezések, törvények és árgus szemekkel figyelő cenzorok határolták be a magyar nyelvű könyvkiadás eszmeiségét és mennyiségét.
Monoki István: Magyar könyvkiadás Romániában című kitartó munkával és szakértelemmel elkészített, bibliografikus könyvét lapozva számba vehetjük a romániai magyarság 1919 és 1940 között kinyomtatásra került szellemi termékeit. A könyv 8997 tételt tartalmaz, ebből 543 a bánsági könyvtermést képviseli. Érezzük, és a szerző is tudja, hogy nem teljes a felsorolás (viszont ennyi a fellelhető adat), hiszen a második világháború utáni rendszerváltozást óriási méretű könyvpusztítás követte. Könyvtárakat számoltak fel, hordtak szét, nyomtatványok tízezreit zúzták be azok, akik a múltat végképp el akarták törölni. A fennmaradt könyvpéldányokat és egyéb kiadványokat vallatva, jellemző tanulságokat vonhatunk le. Temesváron könnyebben kapott szabad utat a szórakoztató zene és irodalom, az orvosi és gazdasági szakirodalom, mint bármi más. A Moravetz Testvérek zeneműkiadó hivatala uralja a mezőnyt: Győri Emil, Madaras Gábor, Kálmán Andor és más komponisták sláger-, nóta-, tánczene-, operett- és dalműkiadványaival. A Moravetz Testvérek klasszikus zeneművek kottáit és könyveket is megjelentetett. Brázay Emil szerkesztésében a Pán könyvek sorozata és a kétes értékű A toll című lap rendszeresen az olvasók asztalára kerül. A Temesvári Hírlap külföldi regénysorozata s a Lugoson napvilágot látott Kirját Széfer könyvek is népszerűek voltak a „betűfogyasztók” körében. A Praxis Medici kiadványai az orvostársadalom szakmai igényességét bizonyítják.
Politikai vonatkozású könyveket szinte kizárólag a Jakabffy Elemér szerkesztette Magyar Kisebbség folyóirat jelentősebb tanulmányainak különlenyomatai képviselik (Lugoson a Husvéth és Hoffer nyomdában látnak napvilágot). Az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának dokumentumértékű, megbecsült kiadványa a Magyar Népnaptár (1929–1940).
A szépirodalom már 1920-tól hallatott magáról. Erdélyben is elismert írók, költők és helyi szerzők 1920-tól folyamatosan, ha csak egy-egy könyvvel is, gazdagították a temesvári könyvtermelést. Berde Mária, Ormos Iván, Károly Sándor, Markovits Rodion, Endre Károly, Dinnyés Árpád, Fehér Olga, Stepper Vilmos, Uhlyárik Béla, Somló Lipót, Bardócz Árpád, Déznai Viktor, Plesz Artúr, Szabolcska Mihály, Kubán Endre, Draskóczy Ilma könyvei határozták meg a magyar könyvkiadás színvonalát és szellemi arculatát. Pezsgést vitt a város művelődési életébe Franyó Zoltán Temesvárra költözése (1925). Több lapot alapított: Esti Lloyd, 6 Órai Újság, 5 Órai Újság, Tíz Perc, könyvkiadót működtetett Genius néven, több művészeti eseményt, politikai megnyilvánulást kezdeményezett és szervezett.
1919–1940-es időszakban számos nyomda állt a könyvkiadók rendelkezésére, némelyik maga is kiadói szerepet töltött be. A legnevesebbek, a már említett Moravetz Testvérek mellett, a Csendes Testvérek, a Hunyadi, az Unió, a Csanádegyházmegyei, a Helicon, a Victoria, a Gutemberg, az Uhrmann voltak.
A mérhető megfogyatkozás
A második világháború után újraszerveződött a művelődési élet. Az 1945 utáni első években 21 kiadó és egyesület összesen 76 kiadványa jelent meg. A legtöbb a Litera Könyvkiadó, a Magyar Népi Szövetség és a Római Katolikus Nőszövetség kiadásában látott nyomdafestéket.
1948-ban a nyomdák államosításával és a könyvkiadás központosításával a temesvári magyar könyvkiadás eljelentéktelenedett.
A Bánsági Magyar Írók Egyesülete tett néhány lapalapítási és könyvkiadási kísérletet. 1849-ben indította a Bánsági Írást (rövid életű irodalmi folyóirat volt), 1957-ben a Romániai Írók Szövetségének temesvári fiókja kiadta a Bánsági Üzenet, Bánáti Tükör (1961), Hangrobbanás (1975) című antológiákat. Az 1970-es és 1980-as években jelent meg az irodalmi kör tagjainak írásaiból válogató Lépcsők című antológia (4 kötetet ért meg), a Népi Alkotások Háza Egy szelet fény című könyvben mutatta be a régió tollforgatóinak írásait. Az 1970 után létesített négynyelvű könyvkiadó, a Facla 29 magyar könyvet jelentetett meg, többségükben a korszak kommunista ideológiájától áthatott műveket.
Az 1989-es fordulat után megsokasodott az üzleti alapon szervezett magánnyomdák száma. Magyar nyelvű kiadványokra szakosodott vállalkozás nincs közöttük, de sok közülük – ArtPress, Eurostampa, Cosmopolitan Art, Excelsior Art, Mirton, Signata, Solness stb. – jelentet meg magyar nyelvű könyveket is, amennyiben a szerkesztésről és a korrektúráról a szerző gondoskodik. A magyar könyvtermés a város és a megye magyar lakosságához viszonyítva jelentékeny. Több könyvet is megjelentetett Temesváron: Anavi Ádám, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Boér Jenő, Fikl Klára, Kató Gizella, Pongrácz P. Mária, Szekernyés János, Pálkovács István, Jancsó Árpád és mások – Anavinak, Bárányinak, Pongrácz P. Máriának az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban is jelentek meg kötetei. Külön szeletét képezik a temesvári magyar könyvtermésnek a Romániából Németországba áttelepült szerzők: Billédy Ilona, Pap Tibor, Márton Anna elbeszélései, útleírásai, emlékezései. Egyes alapítványok, egyesületek, civilszervezetek szintén jelentetnek meg (kultúrtörténeti, helytörténeti, ismeretterjesztő, közösségszervező) kiadványokat.
Az ezredforduló után demográfiai okokból, de a tömeges kitelepülések miatt is megcsappant a temesvári magyar írók, költők, újságírók száma. Sajnos, az olvasóközönségre is érvényes a számbeli megfogyatkozás.
A jó könyv azonban ma is kapós portéka, s a gondolathordozó nyomtatott betű ereje nem lankadt, a könyvben megcsillanó szellem fénye ma is ragyog és útmutatónk bonyolultnak tűnő világunkban.
Él még a kezdeti lelkesedés
Csokonai után szabadon: Az is bolond, aki magyar könyvkiadásra vállalkozik mifelénk. Valóban így lenne? Ezt próbáltuk körüljárni, a teljesség igénye nélkül, 2011 kora nyarán Aradon és a megyében.
Az 1989-es rendszerváltásig tartó „hét szűk esztendő” után megnyílt a lehetőség, hogy a hazai, így az aradi magyarság is szabadon léphessen számos, számára addig többnyire tiltott területen. Az önálló politikai szerepvállalás tulajdonképpen csak a keretet volt hivatott betölteni, a sorra alakuló civilszervezetek már aktív szerepet is vállaltak – a könyvkiadásban is. A kezdeti lelkesedés a mai napig él, az optimizmus azonban jócskán lelohadt, és mindez főként az anyagi nehézségek miatt. Mindezt – mint cseppben a tenger – az aradi magyar könyvkiadás és az ehhez sorosan kapcsolódó könyvvásárlás – is igazolja.
Arad megyében szigorúan véve három civilszervezet és egy kiadó cég jelentet meg magyar nyelvű könyveket. Ezek a Kölcsey Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület és a Concord Media Kft. Számos aradi szerző könyve talált viszont, szerencsére, fogadókészségre hazai és magyarországi kiadóknál is.
Jubilál a Kölcsey Egyesület
Bár hivatalosan csak 1882 januárjában jegyezték be, alapításának 1881. december 15-i dátumát figyelembe véve mégis idén ünnepli a Kölcsey Egyesület fennállásának 130. évfordulóját – mondja Berecz Gábor, az egyesület titkára. – Ennek meg is akarjuk adni a módját, méghozzá egy jubileumi kötet megjelentetésével – teszi hozzá. – Amúgy az egyesület sokáig főként évkönyveket, kalendáriumokat, Kölcsey-füzeteket adott ki, az első négy Fecskés könyv 1943-ban, az ötödik 1944-ben jelent meg. Aztán, figyelembe véve az 1948-as megszüntetés miatti kényszerszünetet, csak az 1990. évi újraalakulás után nyílt lehetőség ismét könyvkiadásban gondolkodni. Így is eltelt jó pár év, amíg újra Fecskés könyvet tehettünk az olvasó asztalára: az 1997-ben megjelent Olosz Lajos-kötetről van szó. Azóta szerencsére az évek során rendszeresen jelentkezhettünk Fecskés könyvekkel, tavaly decemberben – a Lejtényi Sándor két tanulmányát tartalmazóval – eljutva a huszadikig.
– Milyen kiadási elveket követnek?
– Köteteinkkel fel kívánjuk eleveníteni az Arad és Aradi vidék

Zizegő újságok múltja, jelene és jövője
„Amikor már hivatásos újságíróként dolgoztam, mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani.” - Beszélgetés Puskel Péter aradi közíróval, helytörténésszel. (1941. április 16-án született Aradon, a helyi magyar gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Egyetemi tanulmányai után Nagyiratoson tanított, 1968–2003 között az aradi Vörös Lobogó, a Jelen, a Nyugati Jelen napilapok munkatársa, a művelődési rovat vezetője. Közírói munkája mellett az aradi magyar művelődéstörténet kutatójaként több száz cikket, tanulmányt jelentetett meg hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Szenvedélyes gyűjtője a kistérség anekdotakincsének. Tagja a Romániai Írószövetségnek. Önálló kötetei: Arad marad (1997), Arad redivivus (1998), Emléklapok a régi Aradról (2005) – a 2. Szegedi Könyvkiállításon 2006-ban és Vásáron megkapta a Legjobb Külföldi Könyv díját, 150 év a Gutenberg-galaxison – aradi napilapok és periodikák (2011). Díjai: Fényes Elek-, Kiválósági-, Kölcsey- és MÚRE-díj.)
150 év a Gutenberg-galaxison címmel foglalta kötetbe az aradi magyar sajtó történetet. Miért 1861. augusztus elsejétől számítják a kezdeteket, amikor már korábban is adtak ki lapot a vértanúk városában?
– Mert akkor jelent meg az Alföld, amely közel négy évtizedig az egyik legjelentősebb újság volt a 19. században. Ez az első vidéki magyar napilap, és bár Aradon adták ki, az egész régió lapja kívánt lenni. Az Alföld tekintélye, komolysága, súlya miatt tartjuk 1861. augusztus elsejét az aradi magyar sajtó kezdetének. Igaz, hogy 1839-ben már megjelent az Aradi Hirdető, és 1859-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal napvilágot látott, de szerkesztése, grafikai kivitelezése és tartalma nem volt annyira komoly, hogy a lapot a modern aradi magyar újságírás igazi elődjének tekintsük.
– Voltak-e a versenytársai az Alföldnek?
– Némi lokálpatrióta büszkeséggel mondhatom, hogy a 19. század utolsó harmadában három rangos napilapot is rendszeresen kiadtak Aradon. Az Alföldön kívül az Arad és Vidékét, továbbá az Aradi Közlönyt, amely 1883-tól 1940-ig folyamatosan megjelent. De az Alföld volt az 1848-as eszméknek a szócsöve, és csak a megszűnése előtt öt-hat évvel vált a kiegyezést pártoló lappá. Emellett több olyan kezdeményezés fűződik az újsághoz, amely történelmi jelentőségű volt Aradon: a lap által 1867 nyarán közzétett felhívás nyomán országos gyűjtés indult az aradi tizenhárom vértanú emlékének tisztes megőrzésére, egy emlékoszlop, majd a vértanúszobor felállítására, és nem utolsósorban az országos hírű 1848-as Ereklyemúzeum létrehozására.
– Milyen volt akkoriban Arad lakosságának összetétele, vásárlóereje, és milyenek voltak az olvasói igények?
– A szabad királyi város kiváltságlevél megszerzése, 1834 után mezővárosból rohamosan fejlődött iparvárossá. Ehhez fogható gyors felemelkedést nem is tudok a többi erdélyi vagy partiumi, bánsági város fejlődéstörténetében. Nagyon sokáig nem volt hangsúlyosan magyar város: inkább németek és rácok, azaz szerbek lakták, illetve románok is éltek itt. A 19. század hatvanas–hetvenes éveiben viszont számbelileg is megerősödött a magyar lakosság, megjelent a tehetős polgárság, és az iparosok nemcsak sznobságból járattak lapokat, fitogtatták, hogy előfizetők, hanem a státusukhoz tartozott az újságolvasás, és valós szükségét érezték annak, hogy áldozzanak a kultúrára. Ennek jele, hogy a könyvekre előfizetők többsége is az iparosok közül került ki. A három aradi lapnak hat-hétezer állandó olvasója volt, ami egy hetvenezer lakosú városban jelentős szám. Főleg, hogy ugyanakkor létezett német nyelvű napilap, és megjelentek román újságok is.
– Szenvedélyes gyűjtője a város anekdotáinak is: fennmaradt valamilyen történet, sztori a három újság vetélkedéséről?
– Az Aradi Közlöny indulásakor a másik két napilap összefogott, hogy a kormánypártinak és konzervatívnak nevezett újságot ellehetetlenítsék. Például újságírókat csábítottak át a Közlöny szerkesztőségéből. Eleinte úgy tűnt, hogy sikerrel jár ez a „konspiráció”, de amikor a lap élére egy Budapestről érkezett, anyagilag is tehetős, kiváló gazdasági érzékkel rendelkező felelős szerkesztő, Stauber József került, olyan gyorsan fellendült a lap, hogy ezután az újságírók elszipkázása nem sok sikerrel járt.
– Kik azok a tollforgatók, hírlapírók és publicisták, akik beírták nevüket Arad sajtótörténetébe?
– Tiszti Lajost említeném mindenekelőtt, mert ő fogalmazta meg azt a kiáltványt, aminek nyomán kibontakozott az országos gyűjtés a vértanúk emlékműveire és az ereklyemúzeumra. Bolgár Lajos vagy a már említett Stauber József nevét emelném még ki, a későbbi időkből pedig Krenner Miklóst, aki Spectator néven jegyezte írásait, és aki harminc évig dolgozott Aradon. De említhetem Zima Tibort, Fekete Tivadart, Erdős Györgyöt – nagyon hosszú lenne a névsor. Tény, hogy Arad legalább egy tucat olyan újságírót adott a százötven év alatt, akik koruk bármelyik lapjánál megállták volna a helyüket, sőt az élvonalba tartoztak volna. Mindig voltak a lapokhoz közelálló, köztiszteletnek örvendő személyiségek, tanárok, ügyvédek, akik írásaikkal emelték az újság presztízsét és tekintélyét. Ilyen volt például Márki Sándor és Jancsó Benedek: előbbi országos hírű történész és akadémikus, utóbbi szintén neves irodalmár, de ide sorolhatom Lakatos Ottót, a minorita rendház tudós-főnökét is, aki Arad egyik monográfiáját írta meg.
– Milyen volt a sajtó és az újságíró megítélése a különböző időszakokban?
– A 19. század nyolcvanas–kilencvenes éveiben az erősödő polgárság felnézett a sajtómunkásokra. A korabeli főszerkesztők elvárták, hogy az újságíró mindig ápoltan, elegánsan, tekintélyt parancsolóan jelenjen meg, lehetőleg bérkocsival utazzék, noha nem voltak olyan jól megfizetve.
– Mit jelentett az impériumváltás az aradi magyar sajtó számára?
– Hidegzuhanyként érte a magyar értelmiséget, és el kellett telnie egy kis időnek, amíg ebből a sokkból magához tért. Kós Károly 1921-ben megjelentetett lelkes felhívása, a Kiáltó Szó megadta azt az irányt, amelyet a kisebbségbe került sajtónak követnie kellett, majd ehhez Krenner Miklós is hozzájárult, amikor megfogalmazta a „kisebbségi ildomot”, hogy nem a sebek nyalogatása, az örökös siránkozás a követendő út, hanem az, hogy a romániai magyarság megtartsa önazonosságát, nyelvét és kulturális intézményeit.
– A kisebbségi újságíró sorsát, az elnyomás éveit ismerte meg ön is…
– Nehézsége sok volt annak az időnek, szépsége már kevesebb. Arra törekedtünk, hogy a sorok közé mindig becsempésszünk valami üzenetet, és eljuttassuk a magyar olvasóhoz, de azért vigyáztunk, hogy ne okozzon botrányt, ne váltsa ki a Szekuritáté zaklatását. Talán dicsekvésnek tűnik, de már egészen sportot űztünk belőle, és volt, hogy kitaláltunk egy szót, amit a következő cikkbe valamelyikünknek bele kellett írnia…
– Mikor került kapcsolatba a sajtóval?
– Nagyon korán, ugyanis nyomdászcsaládban születtem, és apám mindig hazahozta az újságot. A háború utáni első magyar napilapból, a Jövőből tanultam meg olvasni, és nem az ábécéskönyvből. Amikor már ismertem a betűket, játékból mindig újságot szerkesztettem, egy nagy fehér lapra írtam. Hamar felébredt bennem az írásvágy – sokan úgy mondjak: grafománia –, és az 1950-es évek elején, egy elég sötét korszakban felkértek, hogy tudósítsam a Pionír című gyermeklapot. Kisiskolás voltam, és nagyon örvendtem. Akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor azt akarták, hogy írjam meg, kik a rossz gyerekek, akik akadályozzák a jó tanulókat, amihez nekem nem fűlött a fogam. Minden politizálás nélkül, egyszerűen nem akartam, hogy kinézzenek maguk közül a társaim. A középiskolai, majd az egyetemi évek idején hamu alatt izzott ez a szenvedély, de négyéves tanári pályafutás után ismét fellángolt, és akkor végképp az újságírásra adtam a fejem. Több mint négy évtizede dolgozom a sajtóban, igaz, most már nyugdíjasként közlök. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy találkozhattam a régi neves újságírókkal és lapszerkesztőkkel: Erdős Györggyel, Schauer-Sós Aladárral, Messzer Sándorral, Franyó Zoltánnal, aki ugyan Temesváron élt, de Aradon is szerkesztett egy darabig, vagy Anavi Ádámmal. Igaz, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha róluk és az aradi magyar sajtó történetéről írhatok. Ha tudtam volna, sokkal jobban figyelek ezekre a baráti beszélgetésekre, a nosztalgiázásokra, több mindent kérdeztem volna.
– A helytörténészi pályára később már tudatosan készült az újságírás mellett?
– Kisdiákként felébredt bennem az érdeklődés, illetve felébresztették tudós tanáraim. Voltak időszakok, amikor alábbhagyott, hogy aztán fokozott erővel visszatérjen. Hivatásos újságíróként mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani. Az 1970-es évek elején volt egy – mai szemmel nézve szerény – próbálkozásom a lapban, amikor valamelyik régi aradi épületet lefényképeztettem a fotóssal, néhány sor építészeti-urbanisztikai érdekességet fűztem hozzá, és az olvasóknak kellett kitalálniuk, hol található az épület. Nagyon népszerű rovat volt, talán tovább is merészkedtem volna, de két év után felhívtak a megyei pártbizottsághoz, és rettenetesen leteremtettek, hogy visszasírom a múltat, az Osztrák–Magyar Monarchiát, és hajszálon múlt, hogy ki nem rúgtak.
– A százötven éves évfordulón mi a véleménye a mai aradi magyar újságírásról?
– Fáj, hogy megcsappant az olvasói érdeklődés, emiatt csökken a helyi lap példányszáma, aminek egyenes következménye, hogy kevesebb újságíróra van szükség. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy mindent szabadon megírjunk, kimondjunk, egy szalmalángnyi fellángolás után lankadt az érdeklődés, és sajnos ma már temetik az írott sajtót. Ebben közrejátszott az is, hogy a rendszerváltás után sorra jelentek meg a különböző kiadványok, majd hangsúlyosabb szerepet kapott az emberek hétköznapjaiban a televízió, a számítógép és az internet. Ezekkel nehéz felvenni a versenyt, ráadásul a vásárlóerő is csökkent. De bízom benne, számít valamit, hogy négy és fél-öt évtől eltekintve, a százötven év alatt folyamatosan jelent meg magyar napilap Aradon. Remélem, jó néhány évig még szükség lesz arra, hogy az aradi magyarság kezébe vegye azt a nyomdafestékszagú, zizegő újságot, amelyben meg lehet keresni azokat az írásokat, amelyekre szüksége van az aradi magyarságnak ahhoz, hogy ne veszítse el hitét és bizakodását a jövőben.
Pataky Lehel Zsolt. Krónika (Kolozsvár)

Magyar érdemek és vétkek (Vendégünk volt Raffay Ernő történész)
A Gelencén megszervezett negyedik Jancsó-napok egyik jeles és nagy érdeklődéssel várt meghívottja és előadója dr. Raffay Ernő történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem előadótanára, volt országgyűlési képviselő, az Antall-kormány politikai államtitkára.
Kutatási szakterülete Erdély és a román–magyar kapcsolatok, valamint Trianon és az elszakított területek magyarságának története. A Trianon Társaság alapító tagja, később társelnöke, rendszeresen közölt cikkeket és tanulmányokat. Több könyv szerzője, társszerzője. Trianon titkai című könyvének jelentős szerepe volt a rendszerváltás időszakában, hogy a közfigyelem a határon túli magyarokra irányult. 2007-ben Szidiropulosz Archimédesszel létrehozta a Trianon Kutató Intézetet, mely Trianoni Szemle címmel jelentet meg történelmi folyóiratot 2009 januárja óta. Dr. Raffay Ernő a Jancsó Benedek emlékezete című kötet társszerzőjeként vett részt a könyv gelencei díszbemutatóján. – Professzor úr, mit kell tudni az ön által közölt tanulmányról? – Jancsó Benedek a huszadik század első éveiig azt gondolta, hogy a magyarországi románokkal, 1910-es adat szerint az ország összlakosságának 14,1 százaléka, 2,9 millió volt román nemzetiségű, kulturálisan meg lehet egyezni, be lehet valahogy integrálni őket a magyarságba, ha kulturális engedményeket kapnak iskolaügyben, színház és könyvkiadás tekintetében. Viszont 1907-ben, amikor a gróf Apponyi Albert-féle első, három részből álló, ún. Lex Apponyi iskolatörvény-csomagból megjelent az első, az elemi népiskolákról szóló törvény, amit 1907. április 25-én fogadtak el, kiderült a magyarországi románok számára, hogy csak románul tanító iskoláikban, a mai általános iskoláknak megfelelő tanodákban be kell vezetni heti négy órában a magyar nyelv oktatását, amiből nemzetközi botrány lett. Több magyarországi román nemzetiségű politikus, közöttük Alexandru Vaida-Voievod durván megtámadta Magyarországot a francia, angol és német sajtóban. Jancsó Benedek volt az, aki ezekre a támadásokra válaszolt a Rákosi Jenő által főszerkesztett komoly, nagy példányszámú Budapesti Hírlapban. A lapban Jancsó Benedek Politikai hullámok címmel közölt cikksorozatot, és mint a román kérdés akkor már ismert szakértője, egyik írásában megtámadta a románokat, tényekkel bizonyítva, hogy a románok Erdélyre fenik a fogukat. Válaszként egy Iustus álnéven író, művelt, sok nyelven beszélő, ógörögül és latinul idézni tudó ember megjelentetett egy 25–30 oldalas kis füzetet, s ezáltal vita keletkezett Jancsó Benedek és a Iustus nevű, nem tudni, kicsoda között. Jómagam ezt próbáltam a kötetben megjelent írásomban összefoglalni. A lényeg az, hogy Iustus a Jancsó Benedek meglátásaira tud ugyan válaszolni, de hogy ők Erdélyre törnek, ezt kifelejti, erre nem ad semmiféle választ. A hallgatás beleegyezés elv alapján gyakorlatilag Jancsó Benedek diadalmaskodott ebben a vitában.
– Mikor ismerkedett meg Jancsó Benedek életművével?
– 1973-ban vagy 1974-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemre jártam, ahol volt egy professzorom, Csatári Dániel, akitől azt a feladatot kaptam, hogy egy szemináriumi dolgozatot, egy kis előadást készítsek Erdélyről, ami az akkori Kádár-rendszerben számomra nagyon szimpatikus volt. Őelőtte legutóbb a nagyapám, aki "Horthy-fasiszta katonatiszt" volt, beszélt nekem Erdélyről. Elmentem a szegedi egyetemi könyvtárba dokumentálódni. 1919-ben, amikor a román hatóságok megszállták Kolozsvárt, és kidobták az 1872-ben alapított I. Ferencz József Magyar Királyi Tudományegyetemet, az akkor magyar királyi kormány döntése értelmében az egyetem Szegedre került. Amit Márki Sándor és történész tanártársai tudtak, átmentettek a kolozsvári egyetemi könyvtár állományából Szegedre. Kikértem a katalógus alapján Jancsó Benedek könyveit, és elolvasva azokat megdöbbenve tapasztaltam, hogy azzal a szemlélettel közelíti meg a magyar területeket megszálló románokat, mint az én nagyapám. Ezért számomra egyből szimpatikussá és hitelessé vált Jancsó Benedek. – Hogyan látja a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit? Lát-e reális esélyt annak megvalósítására? – Az autonómiatörekvés egy rendkívül szép dolog, egyetértek vele, de a realitásával vannak gondok. Én nagyra értékelem a Székely Nemzeti Tanács elnökét és társait, de nem látok reális esélyt az autonómia kivívására. A személyi elvű és a kulturális autonómia szerintem hülyeség, a területi autonómia helyi kormánnyal, helyi közigazgatással, iskolarendszerrel stb., az a járható út, de a bukaresti törvényhozásban, ahogy én látom, nincs egyetlen román képviselő vagy szenátor sem, aki ezt megszavazná. Székelyföld területi autonómiája nagyon fontos lépés lenne, de kérdem én, mi történne a magyar szórvánnyal? Ennek realitását végig kell gondolni. – Milyen újabb, Trianonnal foglalkozó Raffay-kötet megjelenése várható? – Trianont próbálom feltérképezni, de ez kimeríthetetlen feladat. Tavaly decemberben jelent meg egy hét alatt két könyvem, az egyiknek a Balkáni birodalom. Nagy-Románia megteremtése a címe. Ebben Trianon belső okait vizsgálom, hiszen a magyarok nagyon sok hibát követtek el, ami Trianonhoz vezetett. Az utóbbi időben ez érdekel engem a legjobban. A másik kötetnek, melynek harmadik kiadását készítik elő, Szabadkőművesek Trianon előtt a címe. Körülbelül két hét múlva jelenik meg ennek a második, négyszáz oldalas, levéltári források alapján megírt kötete Harcoló szabadkőművesek címmel és Támadás a római katolikus egyház ellen alcímmel.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad vármegye monográfiájának digitalizált változata
Egy átfogó, szakmailag igényes, helytörténeti szempontból pedig egyedülálló és pótolhatatlan, mai napig értékes forrásként használt művet mentett át Nagy István az utókornak azzal, hogy digitalizálta Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiáját, amelyet annak idején a Kölcsey Egyesület adott ki, hisz a nyomtatott kötetekből már nagyon kevés példány rejlik a házi könyvtárakban. – 1884-ben Arad vármegye, a város és a Kölcsey Egyesület elöljárói elhatározták, kiadják a város és a megye monográfiáját, s a munka koordinálásával Jancsó Benedeket bízták meg, majd 1905-től Somogyi Gyula folytatta a szerkesztői teendőket – magyarázta a monográfia előtörténetét a Nyugati Jelennek Nagy István, aki csütörtökön délután a Tulipán könyvesboltban mutatta be a mű általa készített, digitalizált változatát. – Huszonegy év alatt a hatra tervezett sorozatból csak öt kötete jelent meg, mert Lóczy Lajos végül nem írta meg a geológiai részt. A Simonkai Lajos készítette növény- és állatvilág rész 1893-ban jelent meg – mondta Nagy István.
A Márki Sándor írta Arad szabad királyi város és Arad vármegye története két részben jelent meg, 1892-ben és 1895-ben. Ennek az 1475 oldalas, műnek tudományos alaposságát legjobban talán a törzsszöveghez kapcsolódó 8170 lábjegyzettel lehet érzékeltetni.
Dolgozott még a monográfián, többek között Mátyás Jenő (ipar, kereskedelem, pénzügy), Ipolyi-Keller István, (mezőgazdaság) Institoris István (közegészség), Bartucz Lajos (antropológia), Somogyi Gyula (történelem, népességi viszonyok, nemzetiségek), Gaál Ernő (közgazdaság).
A 3500 oldalas, 620 képet tartalmazó monográfia CD-változata könnyen kezelhető, a fejezetek egyszerűen elérhetőek és nyithatóak. Megvásárolható a Tulipán könyvesboltban, s ezek ellenértéke a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet támogatja, amelynek Nagy István az elnöke.
Irházi János
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Az Aradi Ereklyemúzeum története
Arad nemcsak az aradi, hanem a világon bárhol élő magyarok számára az 1848–49-es vértanúk városa. 
A vár mellett golyó által vagy akasztással 1849. október 6-án kivégzett, a forradalomban és szabadságharcban részt vett, a hazáért a legnagyobb áldozatot is vállaló főtisztek kultuszának kialakulása már nem sokkal haláluk után megkezdődött. Az 1867-es kiegyezést megelőző kemény elnyomás éveiben a vértanúkra emlékezés különleges formákat is ölthetett, mint például a hölgyek kilenc betűvel (P.V.D.T.N.A.K.L.S.) díszített karperece. A felirat németül így hangzott:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Kläger Leben Sie!, magyarul:
Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!
A karpereceket viselők a 13 vértanú – Pöltenberg, Vécsey, Damjanich és Dessewffy, Török, Nagysándor, Aulich, Kiss és Knezich; Lahner, Lázár és Leiningen, Schweidel – nevének kezdőbetűit viselték.
Aztán elérkezett az ideje annak is, hogy az aradi vesztőhelyen előbb csak egy követ helyezzenek el, majd obeliszket emeljenek a vértanúk emlékére (1881), 1890-ben a Szabadság-szobrot is felállították.
Addigra már érlelődött a forradalomnak és a vértanúknak szentelt ereklyemúzeum gondolata is. Ennek történetéről kedden délután tartott előadást az aradi múzeum raktárában lévő ereklyék felleltározását, tudományos feldolgozását, digitalizálását végző magyar–román történészcsapat tagjaként résztvevő dr. habil. Zakar Péter egyetemi tanár. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Alábbi cikkünk az (időben 1920-ig terjedő) előadás alapján készült.
Az aradi ereklyemúzeum létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott a helyi Kölcsey Egyesület, amely 1881 áprilisában alakult, fő céljául a nemzeti közműveltség és a magyar nyelv terjesztését tűzve ki. A Tabajdi Károly főispán vezette ülésen 167 rendes és harminc-egynéhány pártoló tag vett részt. 1882 januárjában az első előadáson elhangzott beszámoló Aradon olyan kulturális tevékenységekről számolt be, mint köztéri szobrok felállítása, zenei szakosztály működtetése, néprajzi és régészeti gyűjtemény létrehozása, városi könyvtár megalapítása, ásatás, történelmi emlékhelyek gondozásba vétele.
Kutatások arra engednek következtetni, hogy az ereklyemúzeum létrehozásának gondolatát Márki Sándor, a neves történész 1886. dec. 30-án elhangzott előadásában vetette fel. A következő évben már számba is vettek néhány tárgyat: egy zászlót, két szuronyt, Kiss Ernő fehér mellényét, Kossuth bankókat. 1890. november 20-án Dömötör László, a Kölcsey Egyesület titkára már konkrét javaslatot tett az ereklyemúzeum alapítására. A kor híres festőművésze, Zichy Mihály két, az aradi vértanúkkal kapcsolatos festményéről lenyomatok készültek (ezek sokfelé ma is láthatók), amelyek pénzforrást jelentettek az egyesület számára. Megalakult a Szabadságharci múzeum bizottsága, elnöke Varjassy Árpád lett, tagjai közt voltak Bohus László, Barabás Béla, Boros Vida, Dömötör László, Lukácsy Miklós és más, köztiszteletben álló személyiségek.
A gyűjtőmunka jól haladt, és 1892. október hatodikán ideiglenesen, majd a következő évben, március 15-én hivatalosan is megnyitották a színházi bérház második emeletén, négy szobában elhelyezett ereklyék kiállítását. A tárgyak közt Vécsey, Kiss Ernő tábornokok és Lázár Vilmos ezredes néhány személyes tárgya, fegyverek, a rabságuk idején a honvédtisztek által készített emléktárgyak, külön szobában proklamációk és kéziratok stb. A gyűjtés folytatódott; mint Zakar Péter elmondta, megszólalt a külföldön élő Kossuth Lajos is, aki kiállt amellett, hogy egy ilyen emlékmúzeum csak Budapesten lehet, ám akkorra már a verseny eldőlt Arad javára. A múzeum számára mindenhonnan, Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról, a Partiumból, Bánságból, Bácskából stb. érkeztek a forradalommal, a vértanúkkal kapcsolatos emlékek.
A millenniumi ünnepségek évében húszezer (!) látogatója volt az addigra már szűkössé vált emlékmúzeumnak. A város 1898-ban határozatot hozott az ereklyemúzeumnak is helyet adó palota felépítésére a líceum szomszédságában, a korcsolyatérül használt helyen. Az ügy azonban 1909-ig elhúzódott, s akkor is csak Barabás Béla közbenjárására született meg a felső jóváhagyás. Holott már 1901-ben a kiírt tervpályázatra 27 pályamunka futott be. Minthogy egyik se nyerte el maradéktalanul a bírálók tetszését, az aradi Szántay Lajost bízték meg, hogy az öt legjobb pályamunka legérdekesebb és legcélszerűbb elemeinek felhasználásával készítsen új tervet.
A Kultúrpalota ünnepélyes felavatására 1913. október 25–26-án került sor, az első napon nagyszabású hangversennyel. Másnap beszédet mondott Varjassy Lajos polgármester, Jankovich Béla kultuszminiszter, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc.
Problémaként merült fel az összegyűlt anyag tulajdonjogának kérdése. A Kölcsey Egyesület végül átadta a városnak a gyűjteményt, de az megmaradt továbbra is az egyesület gondozásában. A történelmi és a város múltját is bemutató kiállítást, képtárat és iskolai múzeumot is befogadó új intézmény első igazgatója Varjassy Árpád tanfelügyelő lett.
Az ereklyemúzeumot hétfői, szerdai, pénteki napokon látogathatta a nagyközönség 40 krajcárért, vasárnap ingyenesen is.
1915-ben felmérték, hogy addig rendezett 3804 tárgy értéke 461 950 korona, a 237, szépművészeti részlegen található tárgyaké pedig 265 ezer korona volt. Az akkor létező ereklyék a Militaria kategóriában fegyverek, egyenruhák, zászlók, katonai felszerelés, továbbá fotó-, irat- és nyomtatványanyagok (11 ezer lapnyi nyomtatvány, mintegy 1500 fotó, több, 1848–49-ben készült daguerrotípia). A valamikori, ma már idős látogatók még emlékeznek arra, hogy láthatták a tábornokok több személyes tárgyát, Damjanich mankóját (törött lábbal, szekérrel vitték kivégzésre is), Kiss Ernő Újszövetségét, Vécsey katonai és polgári kitüntetését, Kossuth két levelét, az Arad megmentőjének nevezett Asztalos Sándor őrnagy portréját stb.
Zakar Péter beszámolt arról, hogy az ereklyemúzeummal foglalkozó közös román–magyar történész bizottság a közelebbi jövőben három, kétnyelvű kötetet jelentet meg munkájának eredményeiről. Az első egy múzeumtörténeti kiadvány az ereklyegyűjtemény létrejöttéről, a második, jóval vaskosabb kötet katalógus a gyűjteményről, végül a harmadik válogatás az iratokból. A munkákat jövő esztendő őszére le kell zárni.
Megtudhattuk az előadásból azt is, hogy a tárgyak egy része feltétlenül sürgős restaurálást igényel.
Az ereklyemúzeum újabb kori történetéről nem beszélt az előadó. A mai fiatalok aligha tudhatják, hogy 1974-ben gyakorlatilag felszámolták az múzeumnak a magyar szabadságharccal kapcsolatos, már addig is fokozatosan „karcsúsított” kiállítását, amelynek bizonyos fokú visszaállítására az 1990-es évek elején került sor. A nemsokára megjelenő könyvek fognak némi betekintést nyújtani a múzeum által őrzött gazdag állományba.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Arad vármegye monográfiájának digitalizált változata
Egy átfogó, szakmailag igényes, helytörténeti szempontból pedig egyedülálló és pótolhatatlan, mai napig értékes forrásként használt művet mentett át Nagy István, pécskai tanár az utókornak azzal, hogy digitalizálta Aradvármegye és Arad szabad királyi város monográfiáját, amelyet annak idején a Kölcsey Egyesület adott ki, hisz a nyomtatott kötetekből már nagyon kevés példány rejlik a házi könyvtárakban. A régió növény és állatvilága, a községek leírása, a közgazdasági és közigazgatási monográfia, a néprajzi leírás, és a Márki Sándor – féle Arad történet két kötete amúgy a könyvtárakban is nehezen hozzáférhető. Nagy István aprólékos munkája legalább olyan jelentőségű, mint a korabeli szerkesztőké: Jancsó Benedeké vagy Somogyi Gyuláé.
Elmondása szerint a XXI. századi technika volt az eszköz, de mindez az értékről, az érték megőrzéséről, továbbadásáról, és hozzáférhetővé tételéről szól.
A közel két hónapos munka eredménye egy 3500 oldalas, 620 képet tartalmazó monográfia, amelynek CD-változata könnyen kezelhető, a fejezetek egyszerűen elérhetőek és nyithatóak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Tankönyv Arad épített kulturális örökségéről
Ha a kedves olvasó netalán elcsodálkozna a címen, nem lepne meg. Hogyhogy tankönyv? Tankönyvet tantárgyhoz szoktak írni, épített (vagy akár nem épített) kulturális örökség tantárgy pedig, tudomása szerint, nem létezik. Esetleg az építészeti főiskolán. Talán.
Tantárgy még nincs, de tankönyv már van Aradon, és reméljük, legalább néhány középiskolában tanítani fognak belőle belátható időn belül.
A történet a VITO-programmal kezdődött. A VITO pedig egy nyolc kelet- és közép-európai országra kiterjedő projekt, amelynek célja a történelmi városok fejlesztése az épített-kulturális örökség megőrzésével, turisztikai vonzerejük növelése, a polgárok életminőségének emelése – mindez úgy, hogy megosztják egymással a témában szerzett tapasztalataikat. A projektben Arad Banska Stiavniva (Szlovákia), Graz (Ausztria), Ptuj (Szlovénia), Yanthy (Görögország), Terano (Marche régió, Olaszország), Kisinyov (Moldávia), valamint Nagyvárad városokkal együtt szerepel. Arad számára a program 159 500 euróba kerül, aminek 85 százalékát az Európai Unió, 13 százalékát a román kormány, 2 százalékát pedig az Arad városi tanács fedezi. A projekt megvalósítása során tanulmány készült egyebek közt az Avram Iancu (Szabadság) tér–Katedrális tér–Megbékélés Parkja gyalogos sétány elkészítésére, a sétálóutca (Meţianu, Forray) megvalósítására, felmérték a történelmi központban lévő 63 épületet stb., s e sorba illeszkedik az Arad épített kulturális örökségéről szóló tankönyv megírása és kiadása román, magyar és német nyelven.
Ma a Városházán tartott összejövetelen a résztvevők – tanárok, építészek, városvédők, újságírók – kezükbe is vehették a három nyelven kiadott könyvet, amelynek szerzői Simona Rodica Stiger, Anda Maria Tămaş, Raul Tiberiu Muntean, Eduard Andrei Krämer. (E két utóbbi szerző a könyv magyarra, illetve németre fordítását is elvégezte.) Az érdeklődők rögtön át is lapozták a 114 oldalas, színes nyomásban és sok-sok illusztráló fotóval megjelent kiadványt – és valamennyien nagy elismeréssel szóltak róla.
A könyv három nagy fejezetre oszlik: I. Az épített örökség és Arad városiasodása, II. Arad épített öröksége – a fejlődés képzőművészeti elemei, III. Köz- és magánépületek. Ez utóbbi fejezet keretében külön szerepelnek az egyházi épületek, iskolák, paloták.
Nem állítanám, hogy e könyv elolvasásával, jobban mondva áttanulmányozásával a X. vagy XI. osztályos diák (nekik szánták a tankönyvet) tökéletesen ismerni fogja Arad építészeti örökségét, de az biztos, hogy megalapozott és szilárd ismeretei lesznek a Maros-parti város épületeiről, azok stílusáról, koráról. És egyúttal, amit jómagam rendkívül fontosnak tartok, tervezőikről, építtetőikről (mondjuk: Szántay Lajos, a Neuman bárók, Forray, Andrényi), az építészet számos fogalmáról (pl. homlokzat, fríz, apszis, timpanon stb. stb.).
A kiadványról, amely számos aradi magyar helytörténész (köztük természetesen Márki Sándor, Lakatos Ottó, a kortársak közül Puskel Péter, Ujj János és mások) Aradról, épületeiről, lakóiról szóló munkáit is felhasználta, hosszasan lehetne, és érdemes is lenne beszélni. Alkalomadtán bizonyára kitérünk még rá.
Most befejezésül csak annyit: ez egy modern, interaktív, a mai fiatalokhoz szóló munka – az idősebb olvasó talán nem is értené, mire szólítják el a szerzők azzal, hogy „készítsetek egy Power Point bemutatót”, s hogy „portfoliód számára” írj le egy… akármit.
Hát portfoliója lehet egy mostani diáknak, Aradról szóló ismereteit viszont sokszorosan bővítheti ez a kiadvány, amely remélhetőleg nem csak iskolán kívüli olvasmány marad.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Ft. Pántya Elemér plébános úr munkássága városunkban
Tizenötévi szolgálat után, ft. Pántya Elemér plébános urat püspöki határozat alapján, elhelyezték városunkból. Már ideérkeztekor tele volt tervekkel, amelyek nagy részét valóra is váltotta, de mindig születtek új elképzelései, amelyek megvalósítása utódjára, ft. Groza Dániel plébános úrra hárulnak, akit tisztelettel köszöntünk városunkban.
Ft. Pántya Elemér plébános úr irányítása alatt, 2000–2001 között megépült a plébánia udvarában az Ifjúsági Ház, amely otthont adott számtalan vallási és kulturális rendezvénynek. Az Erdőhegyi Iskola tanulói is számtalanszor tartották itt előadásaikat, az évzárókra is itt került sor. Eközben általános renováláson esett át a plébánia, az ágyai erdőben lévő kápolna felújítására is sor került (2005), valamint munkálatok folytak a székudvari, a simándi, az ottlakai és a gyulavarsándi templomokban is. A városunkban lévő katolikus templom is megújult, kívül-belül.
A plébános úr gondot fordított az ifjúsággal való foglalkozásra, de városunk jeles szülötteinek is emléktáblákat állítottak szolgálata idején. Dr. Boros Béla címzetes érsek úr halála után a szülőházán emléktáblát avattak 2003-ban, a katolikus templomban is felszenteltek két emléktáblát, dr. Boros Béla és Radnai Farkas püspök urak tiszteletére. Megünnepeltük közösen Kisjenő első írásos említésének 800. évfordulóját és dr. Boros Béla érsek születésének 100. évfordulóját.
Ft. Pántya Elemér plébános úr 2008-ban megkapta az Arad Megyei RMPSZ Márki Sándor-díját. 2011-ben Kisjenő város díszpolgárává avatták a városnapok alkalmával.
Szolgálata idején, idén készült el a kisjenői katolikus templom belső felújítása. Munkásságának megkoronázása, a templom mennyezetét borító nyolc freskó, amelyeket mindenki megcsodálhat. Nyolc magyar szentet és boldogot láthatunk a mennyezeten: Szent István királyt, Imre herceget, Szent Piroskát (Szent László király lánya), Szent Erzsébetet (II. András lánya), Boldog Bogdánfi Szilárdot (püspök, vértanú, 2010. október 30-án avatták boldoggá, a nagyváradi székesegyházban), Szent Margitot (IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet testvére), Szent László királyunkat és Boldog Gizellát (Szent István felesége).
Kisjenő-Erdőhegy lakossága köszönettel és hálával gondol az együtt megélt évekre, kívánjuk, hogy új plébániáján szeretet és megbecsülés övezze, valamint sok erőt a további munkához.
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)

Kossuth a nemzet és Arad emlékezetében
Már születése előtt megjósolták tündökletes pályafutását és bukását, mondja a romantikus történelemírás, még élt, amikor már legendássá vált, s az idő múlásával, mint ahogy az történni szokott nagy személyiségeknél, a legenda tovább terebélyesedett.
Ma ritka az olyan település az anyaországban, ahol „Kossuth apánknak” utca, tér ne viselné nevét – a Trianon után határokon túl esett területeken igyekeztek minél hamarabb felszámolni emlékét –, számos mondatát szállóigeként idézik a magyarok a világ minden táján, mintegy hatszáz Kossuth-nótában él emléke. A magyar történelem egyik legszebb és legdicsőségesebb, egyszersmind a bukás miatt legtragikusabb mozzanata, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc – amelyben rendkívüli szerepet játszott – nem is említhető neve nélkül.
Kossuth Lajos életének és munkásságának felidézésére születésének 210. évfordulója kapcsán került sor Aradon, a Jelen Ház nagytermében hétfő délután a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének Tiszteld múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz közösségépítő programjának keretében. (Társszervező a Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a rendezvényt az Erdélyi magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete támogatta.) Nt. Baracsi Levente református tiszteletes, az est házigazdájának bevezetője után Olasz Angéla Márki Sándor-díjas ny. történelemtanár közel másfél órás, kitűnően dokumentált előadása teljes képet próbált felvázolni egy kivételes személyiségről, akiről az utóbbi másfél században könyvtárnyi anyagot írtak. Előadásában születésétől haláláig, sőt utóéletében is nyomon követte az Aradon kétszer járt Kossuth életútját és tevékenységét – beleértve ma is sokszor idézett mondatainak (Leborulok a nemzet nagysága előtt, Arad a magyar Golgota stb.) keletkezési helyét és idejét, az idős Kossuth, a „turini remete” hangját megörökítő egyetlen fonográf-felvétel megszületésének körülményeit, Aradot, ahol a temesvári vesztes csata után 1849. augusztus 10-én lemondott és átadta a fővezérséget Görgeinek. Nagy segítségére volt Murvai Róbert Dávid, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákja, aki az előadás illusztrálásaként részleteket olvasott fel Kossuth beszédeiből, leveleiből, kortársak és későbbi történészek munkáiból, s egy kevéssé ismert Jámbor Pál-verset is elszavalt, valamint Murvai Miklós, aki hónapokig tartó aprólékos munkával összegyűjtötte az internetről a Kossuthtal kapcsolatos vizuális emlékeket – a családi képektől szobrokig, a kézzel írott Országgyűlési tudósítások, a Kossuth főszerkesztésével megjelent nagy hatású Pesti Hírlap, a Kossuth-bankók reprodukcióit, filmrészletet stb. stb. Röviden: hétfőn este egy több ember közreműködésével létrejött emlékezetes előadásnak voltunk részesei (szó esett, például, az 1909-ben felállított, 1925-ben lebontott aradi Kossuth-szoborcsoportról is), amelyet egyszer már hallhattak aradi fiatalok, de érdemes lenne máskor, máshol is megismételni arról a személyiségről, aki a washingtoni Capitoliumban egyetlen külföldiként kapott szobrot, s akinek szellemisége ma is velünk, bennünk él.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1885-1902)
Budapesten a Méry Ratio Könyvkiadó és a Pro Minoritate Alapítvány közös szervezésében tartják az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1885-1902) c. című könyvsorozat bemutatóját.
A rendezvény helyszíne és időpontja: Benczúr Ház, 1068 Budapest, Benczúr u. 27., Díszterem, 2012. december 4., 11 óra.
A könyvbemutatóval párhuzamosan konferenciát is tartanak, melyen előadást tart Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete, L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szabó Csaba, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója. Moderátor: Tamási Judit - Külügyminisztérium.
A nagyközönség számára népszerűsítő stílusban írt összefoglaló mű az Osztrák–Magyar Monarchia földrajzáról, állat- és növényvilágáról, történetéről és néprajzáról. 21 kötetéből 7 foglalkozik a korabeli Magyarországgal (Általános rész, Alföld, Budapest, Dunántúl, Felső-Magyarország I–II., Erdély és a szomszédos hegyvidékek). Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben egyes néprajzi fejezetei forrásértékűek. Színvonaluk egyenetlensége és tudományos igényük hiányának ellenére a magyar népi kultúra első összefoglalási kísérletét nyújtják. Ugyancsak értékes a kötetek néprajzi illusztrációinak többsége. Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben 1887–1901 között jelent meg Budapesten. Az egész Monarchiát bemutató munka létrehozásának gondolata a néprajzot kedvelő és a birodalmat jól ismerő Rudolf trónörökös főherceg fejében született meg. Az osztrák rész főszerkesztőjének Joseph von Weilen lovagot, a magyar résznek Jókai Mórt kérte fel Rudolf. A magyar történetírás és néprajztudomány legjelesebb képviselői vettek részt a szövegrészek megírásában, például Marczali Henrik, Márki Sándor, Pulszky Ferenc, Mikszáth Kálmán. A kor legjobb magyar festőművészeit, grafikusait küldték szerte az országba, hogy megörökítsék a különböző tájakat, városokat. A Magyarországot bemutató kötetek számára dolgozott többek között Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Feszty Árpád. Az egész munka 396 füzetben jelent meg, 572 közleménnyel, 4520 rajzzal és 19 színes képmelléklettel. Napjainkra e könyvsorozat felbecsülhetetlen forrása lett a történészek, művészettörténészek és néprajzkutatók számára.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 21 kötete az interneten is elérhető.
Felvidék.ma