Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 11.
Az összefogásnak megvan az eredménye
A szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre.
Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr arra biztatott, hogy merjünk megmaradni identitásunk mellett, merjünk hívő keresztények és jó magyarok lenni – olvasható a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága közleményében. Ne engedjük, hogy a globalizációt elősegítő pénz olvasztótégelyébe kerüljünk, hanem szeressük szülőföldünket, anyanyelvünket. Keressük azokat a lényegi vonásokat, melyek minket összekötnek, és ne engedjük, hogy éket verjen közénk a hitetlen és erkölcstelen hatalomvágy.
A Jézus-lelkületű, hívő és erényes elődökről beszélt Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész, biztatva a jelenlevőket, hogy az életpéldák keresése közben őket tartsuk szem előtt, őket tartsuk követendő példáknak. Legyen olyan erős hitünk, mint Jézusnak volt, olyan elszántságunk, mint Dávid Ferencnek, olyan népszeretetünk, mint Kriza Jánosnak.
Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az életvezetést, melyet a názáreti Jézus határozott meg evangéliumában. Isten jónak teremtette az embert, és arra hívta el, hogy itt a földön megvalósítsa az ő országát, Isten országát. Betartani a jézusi aranyszabályt, szeretni Istent és a felebarátot, megbocsátani ellenségeinknek és mindeközben méltóságteljes és boldog életet élni nehéz feladat. Erről a nehéz, de gyönyörűséges igáról beszélt Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató az úrvacsorára előkészítő beszédében. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szabadtéri istentiszteletnek és úrvacsoravételnek fontos üzenete Isten teremtett világának megbecsülése, óvása. A földet, a szülőföldet nem eladni és nem letarolni kell, hanem megmunkálni, tisztán tartani, átmenekíteni utódainknak.
Mindhárom szónok Orbán Balázs nagyságára hívta fel a figyelmet, aki a székelyek lakta területeket felkutatta és megörökítette, és aki örökösének a székely népet tette meg, hogy az művelődjön, tudományában és erkölcsében, hitében és kitartásában erősödjön. Orbán Balázs felnőtt fejjel tért át az unitárius vallásra, mert ebben találta meg a hit és a cselekedet egységét, a lelkiismereti szabadságot, a szerénységgel párosuló népszolgálatot.
A Háromszék-felsőfehéri Egyházkör jóvoltából friss házikenyér volt az úrvacsorai darabka kenyér, és ízletes korty bor a százados kelyhek szentségéből. A szolgálatvégző tizennyolc lelkésznek, valamint a kórustagoknak és gondnokoknak a püspök úr, a közügyigazgató úr, valamint Török István esperes osztotta az úrvacsorát, akik aztán a többezres úrvacsoravevő sereget szolgálták ki. Öreg és fiatal áhítattal és örömmel vette magához az úrvacsorai szent jegyeket, emlékezve Jézusra, a mi tanítómesterünkre és megváltónkra, valamint mindazokra, akik előttünk jártak istenszeretetben és emberi méltóságban.
Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész Tompa László Lófürösztés című versét szavalta el Orbán Balázs sírjánál, ahová a tiszteletadók koszorúkkal vonultak a székely kapuk alatt. Imre szorítja, és Áron nem hagyja magát, hallottuk a kitartás, az emberi tartás, a meg nem alkuvás üzenetét, és úgy éreztük, igen, mi is hozzájuk hasonlóak vagyunk, mert égető napként perzsel minket is a kinti szorongatás és a benti jellembeli gyengeség. Szorongat a beolvadás, felszámolódás veszélye és szorongat a pénz és hatalom utáni hajsza erkölcstelenséget szülő izzadtsága.
Márk Attila árkosi énekvezér és Kisgyörgy Zoltán újságíró az előadósátorba sereglett embereknek a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör orgonáiról és Orbán Balázs földjéről tartott érdekfeszítő előadásokat. Varga Réka vargyasi énekvezér, Borbáth Szilveszter vargyasi ifjú és István Ildikó népdalénekes szívet gyönyörködtető dalokkal ajándékoztak meg. Végül a nagyajtai ifjúsági Áfonya citerazenekar pengetett szép népdalokat a hallgatóságnak.
Isten erre a földre teremtett minket, ezt a földet adta nekünk, ezt a nyelvet és ezt a hitet. Isten iránti hálával köszönjük, hogy együtt imádkozhattunk, együtt énekelhettünk zsoltárokat és együtt vehettük magunkhoz az úri szent vacsorát – zárul a közlemény.
Népújság (Marosvásárhely)
A szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre.
Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr arra biztatott, hogy merjünk megmaradni identitásunk mellett, merjünk hívő keresztények és jó magyarok lenni – olvasható a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága közleményében. Ne engedjük, hogy a globalizációt elősegítő pénz olvasztótégelyébe kerüljünk, hanem szeressük szülőföldünket, anyanyelvünket. Keressük azokat a lényegi vonásokat, melyek minket összekötnek, és ne engedjük, hogy éket verjen közénk a hitetlen és erkölcstelen hatalomvágy.
A Jézus-lelkületű, hívő és erényes elődökről beszélt Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész, biztatva a jelenlevőket, hogy az életpéldák keresése közben őket tartsuk szem előtt, őket tartsuk követendő példáknak. Legyen olyan erős hitünk, mint Jézusnak volt, olyan elszántságunk, mint Dávid Ferencnek, olyan népszeretetünk, mint Kriza Jánosnak.
Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az életvezetést, melyet a názáreti Jézus határozott meg evangéliumában. Isten jónak teremtette az embert, és arra hívta el, hogy itt a földön megvalósítsa az ő országát, Isten országát. Betartani a jézusi aranyszabályt, szeretni Istent és a felebarátot, megbocsátani ellenségeinknek és mindeközben méltóságteljes és boldog életet élni nehéz feladat. Erről a nehéz, de gyönyörűséges igáról beszélt Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató az úrvacsorára előkészítő beszédében. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szabadtéri istentiszteletnek és úrvacsoravételnek fontos üzenete Isten teremtett világának megbecsülése, óvása. A földet, a szülőföldet nem eladni és nem letarolni kell, hanem megmunkálni, tisztán tartani, átmenekíteni utódainknak.
Mindhárom szónok Orbán Balázs nagyságára hívta fel a figyelmet, aki a székelyek lakta területeket felkutatta és megörökítette, és aki örökösének a székely népet tette meg, hogy az művelődjön, tudományában és erkölcsében, hitében és kitartásában erősödjön. Orbán Balázs felnőtt fejjel tért át az unitárius vallásra, mert ebben találta meg a hit és a cselekedet egységét, a lelkiismereti szabadságot, a szerénységgel párosuló népszolgálatot.
A Háromszék-felsőfehéri Egyházkör jóvoltából friss házikenyér volt az úrvacsorai darabka kenyér, és ízletes korty bor a százados kelyhek szentségéből. A szolgálatvégző tizennyolc lelkésznek, valamint a kórustagoknak és gondnokoknak a püspök úr, a közügyigazgató úr, valamint Török István esperes osztotta az úrvacsorát, akik aztán a többezres úrvacsoravevő sereget szolgálták ki. Öreg és fiatal áhítattal és örömmel vette magához az úrvacsorai szent jegyeket, emlékezve Jézusra, a mi tanítómesterünkre és megváltónkra, valamint mindazokra, akik előttünk jártak istenszeretetben és emberi méltóságban.
Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész Tompa László Lófürösztés című versét szavalta el Orbán Balázs sírjánál, ahová a tiszteletadók koszorúkkal vonultak a székely kapuk alatt. Imre szorítja, és Áron nem hagyja magát, hallottuk a kitartás, az emberi tartás, a meg nem alkuvás üzenetét, és úgy éreztük, igen, mi is hozzájuk hasonlóak vagyunk, mert égető napként perzsel minket is a kinti szorongatás és a benti jellembeli gyengeség. Szorongat a beolvadás, felszámolódás veszélye és szorongat a pénz és hatalom utáni hajsza erkölcstelenséget szülő izzadtsága.
Márk Attila árkosi énekvezér és Kisgyörgy Zoltán újságíró az előadósátorba sereglett embereknek a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör orgonáiról és Orbán Balázs földjéről tartott érdekfeszítő előadásokat. Varga Réka vargyasi énekvezér, Borbáth Szilveszter vargyasi ifjú és István Ildikó népdalénekes szívet gyönyörködtető dalokkal ajándékoztak meg. Végül a nagyajtai ifjúsági Áfonya citerazenekar pengetett szép népdalokat a hallgatóságnak.
Isten erre a földre teremtett minket, ezt a földet adta nekünk, ezt a nyelvet és ezt a hitet. Isten iránti hálával köszönjük, hogy együtt imádkozhattunk, együtt énekelhettünk zsoltárokat és együtt vehettük magunkhoz az úri szent vacsorát – zárul a közlemény.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 5.
Költészet-nap Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseivel
A Magyar Költészet Napja alkalmából a Tompa Miklós Társulat a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadását látja vendégül. A jeles napon Marosvásárhelyen kerül közönség elé az A DOLGOKRÓL EGY FÖLDI SZELLEMNEK című zenés versműsor.
Az alkotók ajánlása szerint „Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban vers-zene, koncert és színház, avagy zenei kalandozás és drámai megközelítések. Szilágyi Domokos mély vallomásai a létezés határait feszegetik, Fekete Vince versciklusa pedig újra és újra figyelmeztet „a mély” és „a magasság” közötti vívódásainkra. Tízezer éj sötétjében, forgácslétből lobbanó fénybe a teljességet igénylő lélek rezdülései és a szívünk rokonai, a hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny...”
Az alkotók – a Mácsafej zenekar, Gábor Szabolcs szaxofonos, Kolcsár József előadóművész-rendező Ferencz Csaba zenei gondolataival együtt – e kételyekkel, de felismerésekkel várandós világba kalandoznak, és magukkal hívják közönségüket.
Mácsafej zenekar: Ferencz Áron, Ferencz Csaba, Márk Attila, Ticusan János, Vitályos Lehel. Közreműködik: Gábor Szabolcs szaxofonok. Fekete Vince verseit Ferencz Csaba zenésítette meg. Szilágyi Domokos verseinek felhasználásával a szöveget Kolcsár József és Ferencz Csaba állította össze. Rendező: Kolcsár József.
A marosvásárhelyi előadásra 2016. április 11-én, 17.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Jegyek egységes 6 lejes áron válthatók online a www.biletmaster.ro oldalon, a Kultúrpalota jegyirodájában hétköznap 12.00-17.30 között és a színházi jegypénztárban 9.00-15.00 óra között, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen.
A Mácsafej zenekar erdélyi turnéjának dátumai egyébként erről a plakátról leolvashatók:
maszol.ro
A Magyar Költészet Napja alkalmából a Tompa Miklós Társulat a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadását látja vendégül. A jeles napon Marosvásárhelyen kerül közönség elé az A DOLGOKRÓL EGY FÖLDI SZELLEMNEK című zenés versműsor.
Az alkotók ajánlása szerint „Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban vers-zene, koncert és színház, avagy zenei kalandozás és drámai megközelítések. Szilágyi Domokos mély vallomásai a létezés határait feszegetik, Fekete Vince versciklusa pedig újra és újra figyelmeztet „a mély” és „a magasság” közötti vívódásainkra. Tízezer éj sötétjében, forgácslétből lobbanó fénybe a teljességet igénylő lélek rezdülései és a szívünk rokonai, a hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny...”
Az alkotók – a Mácsafej zenekar, Gábor Szabolcs szaxofonos, Kolcsár József előadóművész-rendező Ferencz Csaba zenei gondolataival együtt – e kételyekkel, de felismerésekkel várandós világba kalandoznak, és magukkal hívják közönségüket.
Mácsafej zenekar: Ferencz Áron, Ferencz Csaba, Márk Attila, Ticusan János, Vitályos Lehel. Közreműködik: Gábor Szabolcs szaxofonok. Fekete Vince verseit Ferencz Csaba zenésítette meg. Szilágyi Domokos verseinek felhasználásával a szöveget Kolcsár József és Ferencz Csaba állította össze. Rendező: Kolcsár József.
A marosvásárhelyi előadásra 2016. április 11-én, 17.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Jegyek egységes 6 lejes áron válthatók online a www.biletmaster.ro oldalon, a Kultúrpalota jegyirodájában hétköznap 12.00-17.30 között és a színházi jegypénztárban 9.00-15.00 óra között, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen.
A Mácsafej zenekar erdélyi turnéjának dátumai egyébként erről a plakátról leolvashatók:
maszol.ro
2016. április 12.
Háromszéki díjazottak a Versünnep Fesztiválon
A tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Versünnep Fesztivál különdíját kapta a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos kolozsvári egyetemista, aki Visky Zsolt Reppelgetünk apámmal című versével érdemelte ki az elismerést. Az énekelt vers kategória győztese pedig a szintén sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar, amely A dolgokról egy földi szellemnek című produkciója egy részletét adta elő.
Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében tartott eseményen. Idén hetvenkét nevezőt jegyeztek a vers- és prózamondó, valamint az énekelt vers kategóriában, a magyarországi versenyzők mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai előadók is szép számban jelentkeztek. Márciusban három helyszínen, Budapesten, Kaposváron és Marosvásárhelyen tartották az elődöntőket, a döntőre tizenhét produkció jutott tovább. A Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező elnökletével értékelő zsűri a fődíjat Lőrinc Tímea szabadkai színművésznek ítélte oda. A fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hirdette meg.
A Mácsafej zenekar (Ferencz Áron – dobok, Ferencz Csaba – ének, gitár, Márk Attila – ének, gitár, Ticuşan János – basszusgitár, Vitályos Lehel – bőgő) szombaton a kolozsvári ZUG alternatív színházban lépett fel a Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseiből összeállított, A dolgokról egy földi szellemnek című előadással (a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház produkciója), amelynek rendezője és meghívott előadója Kolcsár József színművész, zenéjét szerezte Ferencz Csaba, szaxofonon közreműködik Gábor Szabolcs. Az együttes tegnap a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatkozott be, és egy őszi meghívással tért haza, ugyanis a Versünnepen kiérdemelt díja fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínház szeptemberi évadnyitó rendezvényén, a Pesti Broadway Fesztiválon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Versünnep Fesztivál különdíját kapta a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos kolozsvári egyetemista, aki Visky Zsolt Reppelgetünk apámmal című versével érdemelte ki az elismerést. Az énekelt vers kategória győztese pedig a szintén sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar, amely A dolgokról egy földi szellemnek című produkciója egy részletét adta elő.
Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében tartott eseményen. Idén hetvenkét nevezőt jegyeztek a vers- és prózamondó, valamint az énekelt vers kategóriában, a magyarországi versenyzők mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai előadók is szép számban jelentkeztek. Márciusban három helyszínen, Budapesten, Kaposváron és Marosvásárhelyen tartották az elődöntőket, a döntőre tizenhét produkció jutott tovább. A Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező elnökletével értékelő zsűri a fődíjat Lőrinc Tímea szabadkai színművésznek ítélte oda. A fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hirdette meg.
A Mácsafej zenekar (Ferencz Áron – dobok, Ferencz Csaba – ének, gitár, Márk Attila – ének, gitár, Ticuşan János – basszusgitár, Vitályos Lehel – bőgő) szombaton a kolozsvári ZUG alternatív színházban lépett fel a Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseiből összeállított, A dolgokról egy földi szellemnek című előadással (a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház produkciója), amelynek rendezője és meghívott előadója Kolcsár József színművész, zenéjét szerezte Ferencz Csaba, szaxofonon közreműködik Gábor Szabolcs. Az együttes tegnap a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatkozott be, és egy őszi meghívással tért haza, ugyanis a Versünnepen kiérdemelt díja fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínház szeptemberi évadnyitó rendezvényén, a Pesti Broadway Fesztiválon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 20.
Ökumenikus vallásolimpia az Unitárius Kollégiumban
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont az idei tanévben a magyar nyelvű Országos Ökumenikus Vallás Olimpia döntőjének, amelyet a tanügyminisztérium szervez a római katolikus, református és unitárius egyházakkal együtt, az említett felekezetekhez tartozó 7–12-es diákok számára. A rangos tantárgyversenyre, amelyet április 21-e és 24-e között tartanak, 108 diák jutott tovább az ország 13 megyéjéből.
A rendezvény csütörtökön délután 4 órakor ünnepi megnyitóval kezdődik az iskola Dávid Ferenc imatermében, ahol fellép a Református Kollégium kórusa is, Székely Árpád karnagy vezényletével. A nap Márk Attila daltulajdonos este 8 órakor kezdődő Áldja meg az Úr a belülről látók fényességét című koncertjével ér véget az Unitárius Kollégium Felvinczi György termében – a programokra a nagyközönséget is szeretettel várják.
Szabadság (Kolozsvár)
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont az idei tanévben a magyar nyelvű Országos Ökumenikus Vallás Olimpia döntőjének, amelyet a tanügyminisztérium szervez a római katolikus, református és unitárius egyházakkal együtt, az említett felekezetekhez tartozó 7–12-es diákok számára. A rangos tantárgyversenyre, amelyet április 21-e és 24-e között tartanak, 108 diák jutott tovább az ország 13 megyéjéből.
A rendezvény csütörtökön délután 4 órakor ünnepi megnyitóval kezdődik az iskola Dávid Ferenc imatermében, ahol fellép a Református Kollégium kórusa is, Székely Árpád karnagy vezényletével. A nap Márk Attila daltulajdonos este 8 órakor kezdődő Áldja meg az Úr a belülről látók fényességét című koncertjével ér véget az Unitárius Kollégium Felvinczi György termében – a programokra a nagyközönséget is szeretettel várják.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 23.
Tárgyakba vésett lelki múlt (Az árkosi dalárda történetéhez)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 3.
Szövegritmusok Árkoson
„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok.
A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja.
Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok.
A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja.
Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 19.
A közös éneklés ereje (Kórustalálkozó)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 8.
XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklat
Lélektől lélekig – utazás a szeretet szabadságának jegyében
November 5-én, szombaton szervezte meg a dévai várban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Unitárius Egyház a XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklatot, melyhez idén szoboravató ünnepség is kapcsolódott.
Fáklyák, összevillanó meleg tekintetek, gyermekcsacsogás, egymásba simuló idős és fiatal kezek, nagykabátok alól kivillanó ünnepi felöltők, sok-sok biztatás, néma fohász, szívből fakadó dal, egyszerű, tiszta gondolatok – a szeretet és lelki szabadság kézzel fogható jelei váltak megtapasztalhatóvá idén is az évszádos várfalak között, az 1579 novemberében mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök emlékcellájához vezető úton. Erdély és Magyarország számtalan vidékéről érkező zarándokok, lelkészek, Bálint Benczédi Ferenc püspökkel együttesen, méltóságteljes menetben vonultak fel a dévai várhegyre, leróni kegyeletüket Dávid Ferenc emléke előtt, töltekezni az általa képviselt eszméből, az együttlét meghitt öröméből.
Fontos számunkra ez a hely, ahol évről-évre megállhatunk számadásra és feltöltődésre azzal a szellemiséggel, melyet egyházalapító püspökünk képvisel: a megújulást, a nyitottságot, a türelmet, a szeretetet, mellyel Isten minket a világra küldött, hogy Jézus tanítása szerint egymásnak testvérei legyünk – fogalmazott köszöntőjében Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök.
Ennek az eszmének, szeretetnek a megéléséről beszélt továbbá a négy fiatal, szolgálatvégző lelkész is: Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkipásztor, Fülöp Júlia, az ODFIE elnöke, Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet központi munkatársa és beszolgáló bukaresti lelkész, valamint Koppándi Benczédi Zoltán, a Délnyugat-erdélyi Szórványegyházközség lelkipásztora. Mindannyian az útról, az úton levésről szóltak, sajátos megközelítésben, egyéni, személyes tapasztalatokat osztva meg a zarándokokkal. A mintegy hetvenezer lelket számláló magyar unitárius közösség lelkipásztoraiként, sok ezer leutazott kilométerrel a hátuk mögött, meggyőződéssel állapították meg: a távolság valójában nem a kilométerekről szól. Erdély kisebb-nagyobb településein valósággal körül ölel minket gazdag történelmi múltunk, hagyományaink, önazonosságunk kézzel fogható jelképei: őseink temetői, szüleink háza, a mi templomaink. Mégis az ezekből szövődő emberi kapcsolataink vászna egyre inkább szakadozik. Egyre több út mutat kifelé. De fontos, hogy amikor útnak indulunk, tudjuk azt, hogy otthonra fogunk találni. És otthon ott van, ahol találkozik ember az emberrel, ember az Istennel. Ahol megélhetjük a szabadságot, a szeretet szabadságát. Ilyen otthonná vált már a 16. században Erdély, amikor Dávid Ferenc eszméit követve, a világon először kimondták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ma is szükségünk van a megújulásra, az igazság kimondására, felvállalására, az egymás iránti türelem, elfogadás megélésére. Dávid Ferenc nagy szellemi utazásra hív bennünket, és utunkon a Gondviselő vezet – biztattak a lelkipásztorok, rámutatva, hogy az úton fontosak a megállók is, a dévai zarándoklatok és ehhez hasonló, lelki felfrissülést hozó alkalmak, amikor megszűnik a távolság és lerövidül az út: lélektől-lélekig.
Az elhangzó gondolatok megerősítéseképp csendült fel a dal az ősi várfalak közt. A Márk Attila vezette árkosi unitárius énekkarhoz csatlakozva több százan énekelték: Hosszú az út menni kell, a szívemet vinni és hagyni kell (...) hagyok magamból egy arcot, viszek magammal százat...
Az istentiszteletet követően került sor a közéleti méltóságok ünnepi köszöntőjére. Mircia Muntean dévai polgármester hangsúlyozta: a város vezetősége tisztelettel adózik annak emléke előtt, aki a történelem viharaiban kiállt az eszméiért. – Számunkra is fontos ez az emlékhely és miden esztendőben szeretettel várjuk, fogadjuk az ide érkező zarándokokat – fogalmazott a polgármester.
Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője szintén a Dávid Ferenc által képviselt eszme megélésére, az igazság mellett való kiállásra, értékeink megőrzésére, továbbadására biztatott.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a transzszilvanizmusról beszélt és azokról az értékekről, mellyel az erdélyi magyarság már az 1500-az években utat mutatott nemcsak a kortársaknak, hanem évszázadokkal későbbre is. – Mindannyian utazunk. És mi erdélyi magyarok száz esztendeje egy olyan utazásnak vagyunk a részei, melyben keressük a türelmet, a szabadságot, az elfogadást és megértést, ami 500 éve természetes volt. Ezen az úton, Isten segítségével megőriztük a nyelvünket, hitünket, kultúránkat. Ezt az örökséget visszük magunkkal azok irányába, akikkel együtt élünk, akik számos megpróbáltatás elé állítanak, de egymás kezét fogva sikeresen átlépjük ezeket az akadályokat – fogalmazott a szövetségi elnök.
A köszöntőbeszédeket követően a Protestáns Teológia hallgatói által színre vitt rövid várjáték került bemutatásra, majd a zarándokok Dénes Erzsébet és Ilkei Árpád ifjak énekkíséretében, virágok elhelyezésével, gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket Dávid Ferenc emlékcellájában.
A zarándoklat hagyományosan a dévai szórványközpontban folytatódott, ahol a helybeliek harapnivalóval, meleg teával fogadták a zarándokokat. Utóbbiaknak alkalmuk nyílt megtekinteni a helybeli Fókusz csoport Színek és utak címet viselő kiállítását is, a szórványközpont közösségi termében. A fiatalok a szomszédos Melite református gyülekezeti házban vehettek részt az ODFIE által meghirdetett Jézus és tanítványai című rajzpályázat kiértékelésén.
Az ünnepi esemény záró momentumaként került sor a dévai szórványközpont udvarán felállított Dávid Ferenc-szobor leleplezésére. A műalkotást adományozó szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Jenő elmondta: közel 45 éve járja Erdélyt és Kolozsváron, illetve Déván találkozott Dávid Ferenc emlékével. – Az unitárius egyház történetét megismerve éreztem rá arra, hogy merőben egyezik a magyarság történetével, melyben szinte állandó jelleget öltött az üldöztetés, elnyomás. Ezért tartottam fontosnak, hogy a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére egy Dávid Ferenc-szobrot állítsunk Kolozsváron vagy Déván. A választás ez utóbbi helyszínre esett, így felkérésemre Joó László, Vas megyei szobrászművész egy 1,75 m magas páfrányfenyő törzsbe kifaragta Dávid Ferenc alakját, kezében a Bibliával, mellette az egyházi címerrel és az egyházalapító püspök emlékéhez kapcsolódó bibliai jelmondattal – ismertette a szobrot Kovács Jenő, felemlítve beszédében a magyar kultúra unitárius vallású nagyjait, akiknek emléke előtt való tisztelgésnek is szánta e szobrot. A műalkotást Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Kovács Jenő leplezte le, a helybeli gyülekezet, a zarándokok, valamint Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor és Dimény József, a Kolozs-tordai egyházkör esperesének jelenlétében. Utóbbi Jakab leveléből kiemelt versre építve rövid felszólalását hangsúlyozta: E szobor legyen jelképe a közelségnek ember és ember, ember és Isten között!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Lélektől lélekig – utazás a szeretet szabadságának jegyében
November 5-én, szombaton szervezte meg a dévai várban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Unitárius Egyház a XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklatot, melyhez idén szoboravató ünnepség is kapcsolódott.
Fáklyák, összevillanó meleg tekintetek, gyermekcsacsogás, egymásba simuló idős és fiatal kezek, nagykabátok alól kivillanó ünnepi felöltők, sok-sok biztatás, néma fohász, szívből fakadó dal, egyszerű, tiszta gondolatok – a szeretet és lelki szabadság kézzel fogható jelei váltak megtapasztalhatóvá idén is az évszádos várfalak között, az 1579 novemberében mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök emlékcellájához vezető úton. Erdély és Magyarország számtalan vidékéről érkező zarándokok, lelkészek, Bálint Benczédi Ferenc püspökkel együttesen, méltóságteljes menetben vonultak fel a dévai várhegyre, leróni kegyeletüket Dávid Ferenc emléke előtt, töltekezni az általa képviselt eszméből, az együttlét meghitt öröméből.
Fontos számunkra ez a hely, ahol évről-évre megállhatunk számadásra és feltöltődésre azzal a szellemiséggel, melyet egyházalapító püspökünk képvisel: a megújulást, a nyitottságot, a türelmet, a szeretetet, mellyel Isten minket a világra küldött, hogy Jézus tanítása szerint egymásnak testvérei legyünk – fogalmazott köszöntőjében Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök.
Ennek az eszmének, szeretetnek a megéléséről beszélt továbbá a négy fiatal, szolgálatvégző lelkész is: Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkipásztor, Fülöp Júlia, az ODFIE elnöke, Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet központi munkatársa és beszolgáló bukaresti lelkész, valamint Koppándi Benczédi Zoltán, a Délnyugat-erdélyi Szórványegyházközség lelkipásztora. Mindannyian az útról, az úton levésről szóltak, sajátos megközelítésben, egyéni, személyes tapasztalatokat osztva meg a zarándokokkal. A mintegy hetvenezer lelket számláló magyar unitárius közösség lelkipásztoraiként, sok ezer leutazott kilométerrel a hátuk mögött, meggyőződéssel állapították meg: a távolság valójában nem a kilométerekről szól. Erdély kisebb-nagyobb településein valósággal körül ölel minket gazdag történelmi múltunk, hagyományaink, önazonosságunk kézzel fogható jelképei: őseink temetői, szüleink háza, a mi templomaink. Mégis az ezekből szövődő emberi kapcsolataink vászna egyre inkább szakadozik. Egyre több út mutat kifelé. De fontos, hogy amikor útnak indulunk, tudjuk azt, hogy otthonra fogunk találni. És otthon ott van, ahol találkozik ember az emberrel, ember az Istennel. Ahol megélhetjük a szabadságot, a szeretet szabadságát. Ilyen otthonná vált már a 16. században Erdély, amikor Dávid Ferenc eszméit követve, a világon először kimondták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ma is szükségünk van a megújulásra, az igazság kimondására, felvállalására, az egymás iránti türelem, elfogadás megélésére. Dávid Ferenc nagy szellemi utazásra hív bennünket, és utunkon a Gondviselő vezet – biztattak a lelkipásztorok, rámutatva, hogy az úton fontosak a megállók is, a dévai zarándoklatok és ehhez hasonló, lelki felfrissülést hozó alkalmak, amikor megszűnik a távolság és lerövidül az út: lélektől-lélekig.
Az elhangzó gondolatok megerősítéseképp csendült fel a dal az ősi várfalak közt. A Márk Attila vezette árkosi unitárius énekkarhoz csatlakozva több százan énekelték: Hosszú az út menni kell, a szívemet vinni és hagyni kell (...) hagyok magamból egy arcot, viszek magammal százat...
Az istentiszteletet követően került sor a közéleti méltóságok ünnepi köszöntőjére. Mircia Muntean dévai polgármester hangsúlyozta: a város vezetősége tisztelettel adózik annak emléke előtt, aki a történelem viharaiban kiállt az eszméiért. – Számunkra is fontos ez az emlékhely és miden esztendőben szeretettel várjuk, fogadjuk az ide érkező zarándokokat – fogalmazott a polgármester.
Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője szintén a Dávid Ferenc által képviselt eszme megélésére, az igazság mellett való kiállásra, értékeink megőrzésére, továbbadására biztatott.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a transzszilvanizmusról beszélt és azokról az értékekről, mellyel az erdélyi magyarság már az 1500-az években utat mutatott nemcsak a kortársaknak, hanem évszázadokkal későbbre is. – Mindannyian utazunk. És mi erdélyi magyarok száz esztendeje egy olyan utazásnak vagyunk a részei, melyben keressük a türelmet, a szabadságot, az elfogadást és megértést, ami 500 éve természetes volt. Ezen az úton, Isten segítségével megőriztük a nyelvünket, hitünket, kultúránkat. Ezt az örökséget visszük magunkkal azok irányába, akikkel együtt élünk, akik számos megpróbáltatás elé állítanak, de egymás kezét fogva sikeresen átlépjük ezeket az akadályokat – fogalmazott a szövetségi elnök.
A köszöntőbeszédeket követően a Protestáns Teológia hallgatói által színre vitt rövid várjáték került bemutatásra, majd a zarándokok Dénes Erzsébet és Ilkei Árpád ifjak énekkíséretében, virágok elhelyezésével, gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket Dávid Ferenc emlékcellájában.
A zarándoklat hagyományosan a dévai szórványközpontban folytatódott, ahol a helybeliek harapnivalóval, meleg teával fogadták a zarándokokat. Utóbbiaknak alkalmuk nyílt megtekinteni a helybeli Fókusz csoport Színek és utak címet viselő kiállítását is, a szórványközpont közösségi termében. A fiatalok a szomszédos Melite református gyülekezeti házban vehettek részt az ODFIE által meghirdetett Jézus és tanítványai című rajzpályázat kiértékelésén.
Az ünnepi esemény záró momentumaként került sor a dévai szórványközpont udvarán felállított Dávid Ferenc-szobor leleplezésére. A műalkotást adományozó szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Jenő elmondta: közel 45 éve járja Erdélyt és Kolozsváron, illetve Déván találkozott Dávid Ferenc emlékével. – Az unitárius egyház történetét megismerve éreztem rá arra, hogy merőben egyezik a magyarság történetével, melyben szinte állandó jelleget öltött az üldöztetés, elnyomás. Ezért tartottam fontosnak, hogy a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére egy Dávid Ferenc-szobrot állítsunk Kolozsváron vagy Déván. A választás ez utóbbi helyszínre esett, így felkérésemre Joó László, Vas megyei szobrászművész egy 1,75 m magas páfrányfenyő törzsbe kifaragta Dávid Ferenc alakját, kezében a Bibliával, mellette az egyházi címerrel és az egyházalapító püspök emlékéhez kapcsolódó bibliai jelmondattal – ismertette a szobrot Kovács Jenő, felemlítve beszédében a magyar kultúra unitárius vallású nagyjait, akiknek emléke előtt való tisztelgésnek is szánta e szobrot. A műalkotást Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Kovács Jenő leplezte le, a helybeli gyülekezet, a zarándokok, valamint Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor és Dimény József, a Kolozs-tordai egyházkör esperesének jelenlétében. Utóbbi Jakab leveléből kiemelt versre építve rövid felszólalását hangsúlyozta: E szobor legyen jelképe a közelségnek ember és ember, ember és Isten között!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 28.
Monográfia Bodokról
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 25.
Tartalmas nap a múzeumban: kiállítás és előadás
A világ tengelye
Tartalmas nap volt kedden Erdővidék Múzeumában. 17 órától a Kászoni Gáspár-teremben megnyílt Szente-Szabó Ákos baróti származású festő- és grafikusművész kiállítása, melyet dr. habil. Szepessy Béla DLA grafikusművész méltatott, majd Szőcsné Gazda Enikő tartott előadást.
Az Axis Mundi, vagyis A világ tengelye című kiállítás kapcsán a méltató a következőképpen fogalmazott: „A szülővárosában először kiállító művész már nem az útkeresők táborához tartozik, hiszen képei bizonyítják: megtalált valamit. Talán azt a viszonyítási pontot, melyet a szülőföld jelentett, s melyet egykoron kénytelen volt elhagyni” – mondta, majd a kiállító művészhez szólva így összegzett: „Ne feledd, a tehetség és a tisztesség kötelez!” Szente-Szabó Ákos a kiállítást elhunyt nagyszülei, nagybátyja és baróti keresztanyja emlékének ajánlotta. A tárlatmegnyitón Márk Attila gitárművész is közreműködött.
Szente-Szabó Ákos 1979-ben Baróton született, tizenegy éves korától Magyarországon élt, tavaly azonban a hazaköltözés mellett döntött. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán végezte. 2002 óta rendszeresen kiállít különböző helyszíneken. Magáról a következőket vallotta: „Hiszem, hogy minden mű létrehozása rítus, legyen az szobor, kép, zene, tánc, film, fotó – bármi. Rítus, amely során ugyanazok a csatornák nyílnak meg, amelyek egy ima vagy egy áldozati szertartás során… És ha a művész munkája rítus, a művész következésképpen pap, aki szolgál, közvetít, áldoz, és ilyenformán ő az, aki ítél afelett az energia, mozgás és élet felett, ami ahhoz kell, hogy képességeit annak ajánlja, akitől kapta azokat”.
A tárlatmegnyitó után a művész a jelenlevőket a múzeum kertjébe invitálta bográcsozásra.
19 órától Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató-muzeológus, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlege vezetőjének tartalmas előadását hallgathatták meg az érdeklődök, akik az erdővidéki Zathureczky család tagjainak életútjait követhették nyomon segítségével, megtudva róluk részletekbe menő érdekességeket, újdonságokat. Az előadó mesélt a Zathureczkyek felvidéki származásáról, a két testvér, Zathureczky Ferenc és Zathureczky István erdélyi megtelepedéséről, aztán utóbbi 12 gyermekének sorsáról, azoknak a közéletben betöltött szerepéről.
Szőcsné Gazda Enikő előadása egyben a Tortoma Önképzőkör évadzáró rendezvényét is képezte. A délután házigazdái Hoffmann Edit muzeológus, illetve Demeter László múzeumigazgató voltak.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A világ tengelye
Tartalmas nap volt kedden Erdővidék Múzeumában. 17 órától a Kászoni Gáspár-teremben megnyílt Szente-Szabó Ákos baróti származású festő- és grafikusművész kiállítása, melyet dr. habil. Szepessy Béla DLA grafikusművész méltatott, majd Szőcsné Gazda Enikő tartott előadást.
Az Axis Mundi, vagyis A világ tengelye című kiállítás kapcsán a méltató a következőképpen fogalmazott: „A szülővárosában először kiállító művész már nem az útkeresők táborához tartozik, hiszen képei bizonyítják: megtalált valamit. Talán azt a viszonyítási pontot, melyet a szülőföld jelentett, s melyet egykoron kénytelen volt elhagyni” – mondta, majd a kiállító művészhez szólva így összegzett: „Ne feledd, a tehetség és a tisztesség kötelez!” Szente-Szabó Ákos a kiállítást elhunyt nagyszülei, nagybátyja és baróti keresztanyja emlékének ajánlotta. A tárlatmegnyitón Márk Attila gitárművész is közreműködött.
Szente-Szabó Ákos 1979-ben Baróton született, tizenegy éves korától Magyarországon élt, tavaly azonban a hazaköltözés mellett döntött. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán végezte. 2002 óta rendszeresen kiállít különböző helyszíneken. Magáról a következőket vallotta: „Hiszem, hogy minden mű létrehozása rítus, legyen az szobor, kép, zene, tánc, film, fotó – bármi. Rítus, amely során ugyanazok a csatornák nyílnak meg, amelyek egy ima vagy egy áldozati szertartás során… És ha a művész munkája rítus, a művész következésképpen pap, aki szolgál, közvetít, áldoz, és ilyenformán ő az, aki ítél afelett az energia, mozgás és élet felett, ami ahhoz kell, hogy képességeit annak ajánlja, akitől kapta azokat”.
A tárlatmegnyitó után a művész a jelenlevőket a múzeum kertjébe invitálta bográcsozásra.
19 órától Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató-muzeológus, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlege vezetőjének tartalmas előadását hallgathatták meg az érdeklődök, akik az erdővidéki Zathureczky család tagjainak életútjait követhették nyomon segítségével, megtudva róluk részletekbe menő érdekességeket, újdonságokat. Az előadó mesélt a Zathureczkyek felvidéki származásáról, a két testvér, Zathureczky Ferenc és Zathureczky István erdélyi megtelepedéséről, aztán utóbbi 12 gyermekének sorsáról, azoknak a közéletben betöltött szerepéről.
Szőcsné Gazda Enikő előadása egyben a Tortoma Önképzőkör évadzáró rendezvényét is képezte. A délután házigazdái Hoffmann Edit muzeológus, illetve Demeter László múzeumigazgató voltak.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. október 11.
A történelem néma tanúi
Kegytárgyak sorsa
Az 1916-os román betörés századik évfordulója kapcsán számos írás, könyv jelent és jelenik meg bizonyára a közeljövőben. Ezek nagy része tárgyilagosan tárja fel az első világháború számunkra, erdélyi magyarok számára megpróbáló időszakát. Érvényes rá George Orwell megállapítása: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.”
Az általam bemutatott történet a háború farkastörvényei felett is diadalmaskodó Isten iránti tisztelet győzelmét bizonyítja. A sepsiszentgyörgyi kis unitárius közösség, amelynek lelkésze, az 1905-ben Kilyénből beköltözött József Lajos alig vetette meg lábát, lelkesedéssel állt neki egyházközsége építésének. Tagjai Isten iránti szeretetük jeléül adományaikkal szaporították az eklézsia vagyonát. 1914-ben Ütő András és neje, Gyárfás Amália egy drapp színű selyem úrasztali takarót ajándékozott az egyházközségnek, amelynek értéke 300 korona volt. Rá két évre, a háborús évek közepén József Lajos esperes felesége – született Ütő Julcsa – fia konfirmálása emlékére, pünkösdkor „egy krémszínű brokát selyem, közepén kehely, búzakalász koszorúval körítve s drága selyemmel hímezve, széle pointlace csipkével szegélyezve urasztali pohár és kenyérterítőt” adományozott 150 korona értékben. Hamarosan a háború forgataga megtörte a lelkesedést, haladást. 1916 augusztusában, amikor a sepsiszentgyörgyi esperes a Kolozsváron tartott főtanácsi gyűlésen tartózkodott, a román hadsereg betört Székelyföldre, elérve Sepsiszentgyörgyöt is. A jegyzőkönyvbe bejegyezték: „A városban az ellenség nagy számmal járt, és az egyes házakban laktak is. Nagyobb részben azonban a városon kívüli területeken tanyáztak.” A nagy felfordulásban a lelkész asszony az értékpapírokat és takarékbetétes könyveket magával vitte a meneküléskor. Több mindent, ezek között „egy igen értékes asztalterítőt, 1 drb. szintén szép és értékes urasztali kenyér és pohár terítőt is magukkal vittek az oláhok”. Nem jutottak messze az elrabolt tárgyak: 1916. december 1-jén a vargyasi unitárius pap, Kisgyörgy Sándor levelezőlapon értesítette sepsiszentgyörgyi kollégáját, hogy az említett tárgyak nála vannak, de a postaszolgálat bizonytalansága miatt később fogja eljuttatni jogos tulajdonosához. Rá két hétre, december 19-én hosszabb levélben számolt be a történtekről: „A pohárterítő [...] csipkefosztottan került ide, de jól észrevehető, hogy volt a szélén dísz, látható lévén a lebontás durva művészete.” Aztán folytatta: „Egy szegény özvegyasszonyunk házánál valami posta- és táviroda-kezelő altiszt volt szállva (oláh), s mikor a nagy visszanyomuláskor átvonultak itt a bocskoros hadak, egy tolvaj katona oda tért be, hogy újabban rablott tárgyait csomagolja, és eközben dicsekedve mutatta az altisztnek ezeket a szép tárgyakat, de vesztére, mert az altiszt látva, hogy azok szent dolgok, templomi kincsek, keresztet vetett, s felpofozva a katonát, elvette azokat, és a szegény asszonynak odaadta, hogy tegye a ládába. Ez osztán a katonák eltakarodása után megmutatta a bírónak, hogy nála mit hagytak az oláh katonák, és a bíró arra intette, hogy majd a vizsgálatkor adja át a csendőröknek. De ez gondolva, hogy a csendőrök erre s tova összegyúrják, s ki tudja, mi lesz a vége, legjobbnak látta elhozni hozzánk és letétbe helyezni, míg valahogy hazaküldhetjük.” A lelkész megdicsérte az istenfélő idős asszonyt, és kilátásba helyezett egy kisebb ajándékot számára. A tárgyak visszaérkeztek Sepsiszentgyörgyre, de a pontos időt nem tudjuk. 1917-ben még ott voltak Vargyason, a sepsiszentgyörgyi jegyzőkönyvek nem említik a visszaérkezés időpontját. 1927-ben, amikor a szentgyörgyi unitárius eklézsia az elkészült imaházát avatta fel, az Aranykönyv megjegyezte: „Kriza Zsuzsika készítette már korábban, 1916-ban a József Lajosné lelkészné által adományozott pointlace csipkés urasztali pohár terítőre (brokát, selyemből készült) az elveszett csipke helyett az ujat. (Az anyaga a hívek adománya.) A munka értéke 1500 korona.”
A kegytárgyak ma is az eklézsia tulajdonában vannak a történelem zivatarainak néma tanúiként. Márk Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kegytárgyak sorsa
Az 1916-os román betörés századik évfordulója kapcsán számos írás, könyv jelent és jelenik meg bizonyára a közeljövőben. Ezek nagy része tárgyilagosan tárja fel az első világháború számunkra, erdélyi magyarok számára megpróbáló időszakát. Érvényes rá George Orwell megállapítása: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.”
Az általam bemutatott történet a háború farkastörvényei felett is diadalmaskodó Isten iránti tisztelet győzelmét bizonyítja. A sepsiszentgyörgyi kis unitárius közösség, amelynek lelkésze, az 1905-ben Kilyénből beköltözött József Lajos alig vetette meg lábát, lelkesedéssel állt neki egyházközsége építésének. Tagjai Isten iránti szeretetük jeléül adományaikkal szaporították az eklézsia vagyonát. 1914-ben Ütő András és neje, Gyárfás Amália egy drapp színű selyem úrasztali takarót ajándékozott az egyházközségnek, amelynek értéke 300 korona volt. Rá két évre, a háborús évek közepén József Lajos esperes felesége – született Ütő Julcsa – fia konfirmálása emlékére, pünkösdkor „egy krémszínű brokát selyem, közepén kehely, búzakalász koszorúval körítve s drága selyemmel hímezve, széle pointlace csipkével szegélyezve urasztali pohár és kenyérterítőt” adományozott 150 korona értékben. Hamarosan a háború forgataga megtörte a lelkesedést, haladást. 1916 augusztusában, amikor a sepsiszentgyörgyi esperes a Kolozsváron tartott főtanácsi gyűlésen tartózkodott, a román hadsereg betört Székelyföldre, elérve Sepsiszentgyörgyöt is. A jegyzőkönyvbe bejegyezték: „A városban az ellenség nagy számmal járt, és az egyes házakban laktak is. Nagyobb részben azonban a városon kívüli területeken tanyáztak.” A nagy felfordulásban a lelkész asszony az értékpapírokat és takarékbetétes könyveket magával vitte a meneküléskor. Több mindent, ezek között „egy igen értékes asztalterítőt, 1 drb. szintén szép és értékes urasztali kenyér és pohár terítőt is magukkal vittek az oláhok”. Nem jutottak messze az elrabolt tárgyak: 1916. december 1-jén a vargyasi unitárius pap, Kisgyörgy Sándor levelezőlapon értesítette sepsiszentgyörgyi kollégáját, hogy az említett tárgyak nála vannak, de a postaszolgálat bizonytalansága miatt később fogja eljuttatni jogos tulajdonosához. Rá két hétre, december 19-én hosszabb levélben számolt be a történtekről: „A pohárterítő [...] csipkefosztottan került ide, de jól észrevehető, hogy volt a szélén dísz, látható lévén a lebontás durva művészete.” Aztán folytatta: „Egy szegény özvegyasszonyunk házánál valami posta- és táviroda-kezelő altiszt volt szállva (oláh), s mikor a nagy visszanyomuláskor átvonultak itt a bocskoros hadak, egy tolvaj katona oda tért be, hogy újabban rablott tárgyait csomagolja, és eközben dicsekedve mutatta az altisztnek ezeket a szép tárgyakat, de vesztére, mert az altiszt látva, hogy azok szent dolgok, templomi kincsek, keresztet vetett, s felpofozva a katonát, elvette azokat, és a szegény asszonynak odaadta, hogy tegye a ládába. Ez osztán a katonák eltakarodása után megmutatta a bírónak, hogy nála mit hagytak az oláh katonák, és a bíró arra intette, hogy majd a vizsgálatkor adja át a csendőröknek. De ez gondolva, hogy a csendőrök erre s tova összegyúrják, s ki tudja, mi lesz a vége, legjobbnak látta elhozni hozzánk és letétbe helyezni, míg valahogy hazaküldhetjük.” A lelkész megdicsérte az istenfélő idős asszonyt, és kilátásba helyezett egy kisebb ajándékot számára. A tárgyak visszaérkeztek Sepsiszentgyörgyre, de a pontos időt nem tudjuk. 1917-ben még ott voltak Vargyason, a sepsiszentgyörgyi jegyzőkönyvek nem említik a visszaérkezés időpontját. 1927-ben, amikor a szentgyörgyi unitárius eklézsia az elkészült imaházát avatta fel, az Aranykönyv megjegyezte: „Kriza Zsuzsika készítette már korábban, 1916-ban a József Lajosné lelkészné által adományozott pointlace csipkés urasztali pohár terítőre (brokát, selyemből készült) az elveszett csipke helyett az ujat. (Az anyaga a hívek adománya.) A munka értéke 1500 korona.”
A kegytárgyak ma is az eklézsia tulajdonában vannak a történelem zivatarainak néma tanúiként. Márk Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 19.
Sepsiszentkirály hármas ünnepe
A Kálma-hegy alatti vegyes felekezetű faluban vasárnap felavatták a teljesen megújult kultúrotthont, adventi vásárt tartottak, s ünnepelőzetesként az udvaron feldíszítették a falu karácsonyfáját.
Zsúfolásig telt a művelődési ház, falait a felújítás mozzanatainak színes fotói díszítették. Békesség Istentől, Isten áldja és Dicsértessék a Jézus Krisztus – hangzott Bustya János helybeli református lelkipásztor köszöntése. Adventi imájában – „Mindennek megszabott ideje van...” (Préd. 3) – ez alkalommal az öröm idejére célzott, és áldást kért a művelődés új hajlékára és mindazokra, akik bármit is tettek annak építésében-elkészítésében. Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere rövid vetített képes előadásban bemutatta a kultúrotthon építésének legfontosabb mozzanatait és az augusztusban felavatott helybeli kőhidat, amelyek egy többrészes nyertes pályázat pénzalapjaiból valósultak meg, és átadta a kultúrotthon kulcsait. Az avatóünnepség műsorát, az adventi vásárt az unitárius egyházközség, a falu ökumenikus nőszövetsége és a helybeli fiatalság szervezte meg – jelentette be Györgyilyés Izolda unitárius lelkész. Vendégkórusok és -énekkarok mutatták be többnyire vallásos töltetű és karácsonyi énekeiket. Fellépett a szomszédos kökösi Harmónia Vegyes Kar Jakab Csaba kántor vezetésével, valamint az árkosi Régeni Áron Dalárda Márk Attila vezényletével. Vastaps követte a Vargyasi Néptáncegyüttes erdővidéki és szatmári táncokat bemutató fergeteges műsorát, betanította és karácsonyi dalt énekelt István Ildikó. A szentkirályi fiatalok advent üzenetét tolmácsolták, este kigyúltak a fények a közös karácsonyfán. A rendezvény táncházzal zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Kálma-hegy alatti vegyes felekezetű faluban vasárnap felavatták a teljesen megújult kultúrotthont, adventi vásárt tartottak, s ünnepelőzetesként az udvaron feldíszítették a falu karácsonyfáját.
Zsúfolásig telt a művelődési ház, falait a felújítás mozzanatainak színes fotói díszítették. Békesség Istentől, Isten áldja és Dicsértessék a Jézus Krisztus – hangzott Bustya János helybeli református lelkipásztor köszöntése. Adventi imájában – „Mindennek megszabott ideje van...” (Préd. 3) – ez alkalommal az öröm idejére célzott, és áldást kért a művelődés új hajlékára és mindazokra, akik bármit is tettek annak építésében-elkészítésében. Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere rövid vetített képes előadásban bemutatta a kultúrotthon építésének legfontosabb mozzanatait és az augusztusban felavatott helybeli kőhidat, amelyek egy többrészes nyertes pályázat pénzalapjaiból valósultak meg, és átadta a kultúrotthon kulcsait. Az avatóünnepség műsorát, az adventi vásárt az unitárius egyházközség, a falu ökumenikus nőszövetsége és a helybeli fiatalság szervezte meg – jelentette be Györgyilyés Izolda unitárius lelkész. Vendégkórusok és -énekkarok mutatták be többnyire vallásos töltetű és karácsonyi énekeiket. Fellépett a szomszédos kökösi Harmónia Vegyes Kar Jakab Csaba kántor vezetésével, valamint az árkosi Régeni Áron Dalárda Márk Attila vezényletével. Vastaps követte a Vargyasi Néptáncegyüttes erdővidéki és szatmári táncokat bemutató fergeteges műsorát, betanította és karácsonyi dalt énekelt István Ildikó. A szentkirályi fiatalok advent üzenetét tolmácsolták, este kigyúltak a fények a közös karácsonyfán. A rendezvény táncházzal zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)