A magyarság kincstartói
Személyes kapcsolatba kerülvén a csángókkal, sokszor töprengtem hányatott sorsukon. Gyakran kérdeztem a "Zistenőszencségét", ahogy a klézsei Márics Gyuri bácsi Egyházaskozáron emlegette az Úristent, hogy miért alakította életük menetét úgy, ahogy tette, és miért ítélte őket árvaságra. Hogy miért? Mert az Úristennek úgy tetszett, hogy a moldvai magyarokat kinevezze a magyarság kincstartóivá. E tisztséget meg is érdemelték. Ők ugyanis a maguk elszigeteltségében századokon át hordozták és az élő szó erejével jelenítették meg mindazt a szellemi értéket, amit az írás a holt betűvel rögzített. A csángók szembesítettek minket múltbéli önmagunkkal, sorsunkat kifejező énekeinkkel, imádságainkkal és a kódexek korára emlékeztető gyönyörű archaikus nyelvünkkel. Nem véletlenül neveztem a mi csodálatos agyú, dalos szívű öregeinket élő kódexlapoknak, megszólaló fólióknak, valamiféle szenteknek. (Halász Péter: Be van az életem zárva Móduvának ládájába. Moldvai Magyarság, 2010. október)
b. d. Népújság (Marosvásárhely)