Centenáriumi megemlékezés
A román hadsereg átkelt a Kárpátokon
A Nagy Háború felidézése az egyik legnyomósabb érv az európai projekt folytatása mellett, amely immár több mint 70 év békét hozott – hangoztatta Klaus Johannis államfő vasárnap a Románia első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából rendezett megemlékezésen.
Az elnök úgy értékelte, Románia történelmének fordulópontja volt az ország első világháborús hadba lépése az Antant oldalán, amely lehetővé tette a nagy Egyesülést (Erdély Romániához csatolását) és meghatározta Románia európai útját. Az ismeretlen katona emlékművénél mondott beszédében Johannis az első világháború 800 ezer – katonai és civil – áldozatának emléke előtt tisztelgett, ugyanakkor méltatta az országot "ki- egészítő" Ferdinánd király bátorságát és eltökéltségét, valamint felesége, Mária királyné diplomáciai érdemeit, amelyekkel a "Nagy Háborúban aratott győzelem és a nagy egyesülés nemzetközi elismertetésében" játszott szerepet.
Az államfő felhívást intézett honfitársaihoz, hogy adózzanak tisztelettel minden román földben nyugvó hősi halott emléke előtt függetlenül attól, hogy milyen zászló alatt harcolt és milyen nyelven esküdött annak hűséget.
Romániában pénteken kezdődött az ország első világháborús hadba lépésének centenáriumáról megemlékező rendezvénysorozat, amelynek keretében a román hadsereg jelképesen ismét átkelt a Kárpátokon: egy-egy szakasza szombat este, a száz évvel ezelőtti offenzívát felidézve felvonulást rendezett az Óromániát Erdélytől elválasztó hegység 16 hágóján.
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.
Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
Népújság (Marosvásárhely)

Sárkánydomb és Trikolór? (Átkeresztelnék A Szabadság teret)
Átiratban fordult a Kovászna megyei prefektúra Sepsiszentgyörgy önkormányzatához, melyben több román egyesület felkérésére a városháza álláspontját kérik arról az elképzelésről, hogy a Szabadság térnek a kormányhivatal előtti részét nevezzék át Trikolórnak. Antal Árpád polgármester tegnap a városi képviselő-testület elé terjesztette a felvetést, ám pár visszafogott véleménynyilvánítást követően a többség elutasította a javaslatot.
A prefektúra átirata nem szerepelt a rendkívüli testületi ülés napirendjén, Antal Árpád a végső felvetések között ismertette. Elmondása szerint az önkormányzatnak válaszolnia kell a kormányhivatal megkeresésére, de nem szándékozott egyedül dönteni ebben az ügyben, a testület álláspontjára is kíváncsi. Az átirat szerint több egyesület (egyebek mellett a nyugalmazott katonatisztek, a háborús veteránok, valamint a Mária királynéról elnevezett felekezet) azzal a javaslattal kereste meg a prefektúrát, hogy a Szabadság tér említett részét (amely a Sárkánydombot is magába foglalná) nevezzék át Trikolórnak. Antal Árpád rámutatott: szerinte a Szabadság térnek továbbra is ugyanazt a nevet kellene viselnie.
A polgármesteri ismertetőt követően Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifejtette: az elmúlt években már több rendben módosítottak utcaneveket Sepsiszentgyörgyön, kisebb-nagyobb viták, perek is követték ezeket a döntéseket, volt, hogy a tanács ellenállása, volt, hogy a prefektusé bizonyult akadálynak, ez egy hosszú folyamat általában, egy meghatározott eljárás szerint. Tekintve, hogy egy kérésről van szó, az egyesületek javaslatának is ugyanazt az utat kell követnie, mint eddig minden névadásnak, semmiképp nem egyénileg kellene dönteni ebben a kérdésben. A kezdeményezők, amennyiben ragaszkodnak elképzelésükhöz, tegyék meg a szükséges lépést egy javaslat formájában – magyarázta. A néppárti politikus hozzátette: a névvel magával nincs gond – akár valamely részét Sepsiszentgyörgynek el is lehetne így nevezni –, hiszen a kérésben nem szerepel, hogy mely nemzet trikolórjáról van szó, mind a magyar, mind a román népre érvényes, hogy a zászló három szín szerinti tagolású, de „ne a szabadság megkurtítása legyen az ára”. Bálint József felvetésére Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt testületi tagja egy mondatban válaszolt: ha elfogadnák a névváltoztatást, megsértődne a sárkány.
Az RMDSZ-frakció részéről József Álmos, valamint Miklós Zoltán szólalt fel. Előbbi rámutatott: nem tartja elfogadhatónak a felvetést, a tér neve hagyományosan Szabadság, a 19. századi kialakulásától kezdődően. A megnevezésnek ráadásul nincs sem etnikai, nemzeti vonzata, ezért feleslegesnek tartja megváltoztatni. József Álmos emlékeztetett: bármely módosítás egyébként a névadó bizottság hatáskörébe tartozik. Miklós Zoltán keményebb hangot ütött meg, kifejtve: a kormányhivatal előtti kis tér problémáját nem egy átkeresztelés oldja meg, inkább a prefektúra által elgáncsolt városrendezési terv kérdését kellene rendezni. Úgy tűnik, a prefektúrának állandó jelleggel szüksége van forró témákra a tér kapcsán, ahelyett, hogy érdembeli megoldást találna a problémára. A testület három igen szavazattal, 14 nem ellenében utasította el a prefektúra átiratában felvetett elképzelést. A névváltoztatást csak a román pártok három képviselője támogatta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családi és vallási kötelékek az 5. Interferenciák fesztiválon
A Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megszervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadása november 24. – december 4. között zajlik, a fesztivál idei mottója Az idegen odüsszeiája.
November 25-én 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán Bölcs Náthán története elevenedik meg Lessing szövege alapján. Az előadás központi témája a vallás és annak előítéletmentes megítélése, a különböző vallások békés egymás mellett létezésének lehetősége. A történet a különbözőség és összetartás között egyensúlyoz, a vallási viták helyét ideiglenesen átveszi a megbékélés, ám Lessing ideáljait hamar maga alá gyűri a valóság. Úgy tűnik, akkoriban is, akárcsak manapság, a különböző vallási nézetek kibékíthetetlenül csaptak össze; mindennapos terrorba és mértéktelen erőszakba torkolltak. A németországi Schauspiel Stuttgart és a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház színészeivel színpadra állított előadás a konfliktus okait keresi. A kommunikáció és a megértés a békés egymás mellett élés kulcsaként jelenik meg. November 26-án 16 és 22 órától a Remarul gyárban a nagyváradi Mária Királyné Színház mutatja be Az éjszaka szívében – Lear epizód című előadását, Gavriil Pinte rendezésében. Az előadás Shakespeare művének témáján alapszik: egy király, aki le akar mondani a trónról, szeretné szétosztani királyságát három lánya közt, ám mielőtt bármilyen döntést hozna, arra kéri őket, fejezzék ki az iránta érzett szeretetüket. Ragaszkodásuk bizonyítékai nyomán úgy határoz, hogy őszinte vallomása miatt elűzi legkisebb lányát, ezt követően azonban idősebb lányai eltaszítják maguktól, arra ítélve, hogy fájdalomtól elborult elmével bolyongjon. Az előadás az elme éjszakájáról, a bolyongások éjszakájáról, értelemtől és szeretettől mindinkább eltávolodó világról szól, ahol gyűlölet, erőszak, cselszövés, száműzetés, elidegenedés és gyilkosság uralkodik, hogy aztán, az éjszaka végén, lázasan keresse az utat a fény felé. Szintén 26-án a németországi Schauspielhaus Bochum a Joseph Roth regénye nyomán készült Jób című előadással vesz részt a fesztiválon. A színház nagytermében 19 órától látható előadásban szereplő kelet-európai zsidó család története Galíciában indul és Amerikában végződik. Lisa Nielebock rendezőt az előadás középpontjában levő mélységesen emberi probléma foglalkoztatja: hogyan tegyünk magunkévá valamit, amit nem tudunk, nem akarunk elfogadni? Számára Roth regénye elképesztő és szokatlan történet, amely éles szemmel, de humorral mutatja be a zsidó életet, emellett az eset bármely más vallási közegben ugyanúgy megtörténhetett volna. A rendező szerint Roth regényében a vallás az épület, amelyben a szereplők biztonságban érzik magukat. A vallás egy módja annak, hogy fedezékbe vonuljunk. A fesztivál programjában szereplő tíz nagytermi előadásra Interferences Grand 2016 néven 200 lejért kedvezményes jegycsomag vásárolható online a www.biletmaster.ro weboldalon, vagy személyesen a színház jegypénztárában. A fesztivál teljes programja elérhető a színház honlapján (http://huntheater.ro/oldal.php?soid=159&mm=58).
Szabadság (Kolozsvár)

December elseje "diadala"
A népünnepély és a nagy tömegeket vonzó hivatalos parádék története igencsak régi időkre nyúlik vissza. Az eufória intézményesítése, ha úgy tetszik, a mindenkori hatalom megerősítésének, a közösségi együvé-tartozás és a kollektív mentalitás alapvonásainak megerősítését szolgálta időtlen idők óta.
Ez a Kerényi Károly által nagyon szépen meghatározott ünnep mitológiája és lényege. Mivel ezek az intézményesített és nagy tömegeket vonzó ünnepek elsősorban az emberi pszichológiát fogják meg, számos pozitív hatása mellett akad néhány káros, mi több, veszélyes következménye is.
December elseje Románia legfontosabb nemzeti ünnepe, a románság egyesülésének diadala. Egy olyan esemény, amely a történelmi körülmények és előzmények miatt sajnos nem képviseli – nem képviselheti – a teljes román állampolgári közösség eufóriáját. Az európai országok többségének nemzeti ünnepe (talán néhány hasonló, 1918-as határváltozásokról szóló cseh-szlovák emlékezést kivéve) általában a közös gonosz (fasizmus, kommunizmus) fellett aratott győzelem vagy egy állam mitikus, ma már amúgy is megfoghatatlan távolságba merült alapítását ünnepli. Mindkét  típusú ünnep elfogadható, hisz előbbi a társadalom döntő többségének sérelmeinek, fájdalmainak és szenvedéseinek az eltörlését, az 1989-es eufória, a szabadság felhőtlen vágyát jelzi, míg utóbbi, a mitikus múlt olyannyira távol van, hogy a jelenkori generációk számára nem jelent pszichológiai töltetet.
Ezzel szemben, december elseje alig száz éve történt. Bár kevesen élhetnek azok közül, akik az eseményt akár gyerekként megélték, az 1918 és 1930 között létrehozott új nemzeti mitológia olyan erős pszichológiai hálót hozott létre a kollektív mentalitásban, amelynek hatása mai napig él és virágzik. Elég csak rögtön az egyesülés után létrehozott építészeti örökségre gondolnunk. Az új ország minden nagyobb városában – de különösen Bukarestben és Gyulafehérváron – nemzeti szimbólumok és az esemény épített memorandumai jöttek létre, amelyeknek legfőbb szerepe az egyesülés eufóriájának pozitív szellemben történő megörökítése volt. Ahogy maga az ünnep dátuma, úgy ez az épített örökség is egyoldalú volt és kizárólag a román népet és kultúrát képviselte és szimbolizálta. Kiváló példa erre a számos ideiglenes diadalívet felváltó, a párizsi nagy diadalív és a római Titus diadalívét utánzó bukaresti emlékmű. Az 1935-ben elkészült Diadalív minden, a nagy egyesülés mitológiájához szükséges szimbólumot magában hordoz: Ferdinánd király egyesüléskor elmondott beszédét, a koronázás momentumát, a királyi jelvényeket, Mária királyné alakját, a Nagy Háború hősies harcait – és ahogy ezt a római triumfusok óta a diadalíveken megszoktuk – a legyőzöttek neveit vagy a győztes csaták helyszíneit. Ahogy a Titus diadalívén is ott van a megalázott zsidóság ma már zarándokhellyé vált szimbóluma, a Templom menórája vagy a párizsi Nagy Diadalíven ott díszeleg a győri csata neve, így kerülhetett fel Bukarestben a diadalívre Budapest neve a legyőzöttek listájára, a győztes csaták névsorába. Műfaját tekintve tehát, ez az emlékmű teljesen megfelel történelmi rendeltetésének és analógiáinak. Egy baj van ezzel: míg a Rómában a Forum bejáratánál található Titus diadalív aligha zavarta a korabeli római zsidó diaszpórát – mi több, a későbbi korokban az elveszett Templom gyakorlatilag átmetaforizált szimbóluma lett – addig a bukaresti diadalíven Budapest neve az új nemzeti román mitológia sarkítottságának a szimbóluma. Kiválóan jelzi azt, hogy a nagy egyesülés szimbólumaiban és teljes lényében kizárólag a románság ünnepe és sajnos nem tudott egy egységes, az új ország teljes lakosságát egyesítő szimbólumrendszert és nyelvet létrehoznia. Bár a csatát jelző Budapest nevét az ötvenes években letörölték (elsősorban a Tanácsköztársaság ellen vívott harc értelmezése volt kínos az épp aktuális sztálinista rezsimnek), ezt az elmúlt napokban befejezett restauráláskor ismét visszahelyezték.
Nincs is azzal baj, hogy December elsején a románság nemzeti ünnepét ünnepli. Mitologikus alapítás híján, fasizmus vagy kommunizmus elleni harc egyértelmű ünnepe nélkül más lehetőség jóformán nem is marad. Talán a temesvári harcok és az 1989-es események nemzeti ünneppé nyilvánítása. Ám azt a szakrális, szabadság iránti mozgalmat is meggyalázta számos, még élő politikus opportunizmusa vagy az 1990-es események sorozata. Más lehetőség tehát nem maradt, mint egy olyan eseményt nemzeti ünneppé, új mitológiává avanzsálni, amely nem képviseli és nem képviselheti a jelenlegi Románia összlakosságát. Ezzel addig nem is lenne túl sok baj, ha az ünneplés ma már az emlékezésről, a felhőtlen szórakozásról, a szabadnapról, a családi eseményekről, bulikról és köztéri mulatságokról szólna. Ám sajnos, a századik évfordulóhoz közeledve új erőre kap egy olyan mértékű nacionalizmus és tors történelmi és politikai narratíva, amelynek kollektív mentalitásra és a kisebbségekre gyakorolt hatása előre láthatóan nagyon káros, de sajnos akár veszélyes is lehet.
Jó lenne, ha December elsejéből, mint nemzeti ünnepből csak ünnepet tudnánk faragni. Nemzeti nélkül. Talán még kell szász év ehhez, de a mi, fiatalok ezen kellene ügyködnünk – mindkét oldalon.
T. Szabó Csaba Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

„Az RMDSZ-nek nem lesz hozzáférése a pénzforrásokhoz”
Szokatlanul éles és nyílt ellenségeskedésbe torkollott a tegnap délutáni nagyváradi helyi tanácsülés, ami azzal kezdődött, hogy a testület RMDSZ-frakciója javaslatokat fűzött ahhoz a határozat-tervezethez, amely Románia nemzeti ünnepének jövő évi, száz éves évfordulójára elkészítendő szoborcsoport elkészítésére vonatkozik.
Kirei Melinda tanácsos felvetette: amennyiben figuratív elemei lesznek a szoborcsoportnak, akkor az egyik alak ábrázolja Szent Lászlót, illetve a szoborkompozíción valahol valamilyen formában fel kellene tüntetni a Gyulafehérvári Nyilatkozatban elfogadott hat alepelvet. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester visszafojtott méreggel a hangában megjegyezte: „bizonyos esetekben nem ártana, ha a helyi tanácsosok illendőséget tanúsítanának, amikor javaslatokat fogalmaznak meg”. Válaszában Kirei Melinda elmondta, hogy nem tartja illetlennek a javaslatot, hiszen Szent László alapította Nagyváradot, és az ő történelmi tette nélkül amúgy nem lehetne ünnepelni semmit itt.
Nem lesz Szent László
Az eredeti határozattervezetet egyébként a liberális frakció igen szavazataival fogadta el a helyi tanács, az RMDSZ-frakció tartózkodott, a szociáldemokrata tanácsosok nemmel szavaztak. Az elfogadott határozat értelmében felújítják és közúti híddá alakítják át a Principatelor Unite és az Emilian Mircea Chitul utcákat összekötő gyalogos hidat, mely az átalakítás után a Centenárium Hídja elnevezést kapja majd. Az új hidat, valamint a szintén e történelmi eseményre emlékeztető, hat elemből álló szoborkompozíciót 2018. december 1-jén akarják majd átadni. A kompozíció hat eleméből négy a híd két hídfőjénél helyezkedik majd el, egy másik az Ady Endre, az András apostol és a Szigligeti Ede utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban, egy pedig a Tímár (Plevnei), a Lovas (Călăraşilor) és a Principatele Unite utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban fog állni. A szoborkompozíció kialakítására versenypályázatot hirdet a város, a beérkezett terveket egy hét tagból álló zsűri fogja elbírálni. A polgármestert felzaklathatta az RMDSZ-es tanácsos felvetése, hiszen a későbbiekben, egy másik napirendi pont vitáján tőle egyébként szokatlan módon a nyilvánosság előtt tett gúnyos megjegyzést Kirei Melindára, aki mint általában, ez alkalommal is papírról olvasta fel a javaslatát. A polgármester, miután elmagyarázta, miért nem ért egyet az RMDSZ-es helyi tanácsos javaslatával, megjegyezte: „mi történne akkor, ha nem lenne leírva az, amiket felolvas…” „Azért olvasok papírról, mert izgulok, és mert másképp dadognék” – hozta a polgármester tudomására a plénum előtt Kirei Melinda azt, hogy miért olvassa fel a javaslatait.
Tiszteletlenség
A Bolojan-RMDSZ csörte a tanácsülés végén folytatódott. Pető Dalma tanácsos kifogásolta azt, hogy az önkormányzat turisztikai egyesületének igazgatója, Mihai Jurca nem tiszteli a helyi tanács intézményét, ugyanis illetlen hangnemben, ráadásul érdemi információt nem szolgáltatva válaszolt az ő beadványára. Az eset előzménye az, hogy a váradi Szigligeti Színház idén márciusban benyújtott egy kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, amelyben támogatást kért a különböző rendezvényeinek a lebonyolításához. A kérés átkerült a város turisztikai egyesületéhez, amelytől a színház azóta sem kapott választ. Pető Dalma július 10-én fordult írásos kérdéssel Mihai Jurcahoz, hogy megtudja, mi lett a Szigligeti Színház beadványával. Erre már érkezett válasz augusztus 10-i keltezéssel, amelyben Mihai Jurca tárgytalannak minősíti Pető Dalma kérését, lévén, hogy Jurca megítélése szerint a tanácsos jól ismeri a finanszírozási eljárást, illetve azért, mert a „Szigligheti” Színház nem nyújtott be finanszírozási pályázatot. Az RMDSZ-es tanácsos a testületi ülés végén leszögzete: megengedhetetlen az, hogy a polgármesteri hivatal egyik intézményvezetője egy hivatalos megkeresére, hivatalos válasz helyett magát a kérést minősíti, és arra kérte az egyébként az ülésen jelen nem lévő Mihai Jurcat, hogy a jövőben tartózkodjon az effajta megnyilvánulásoktól. Hozzászólt az esethez Kis Gábor RMDSZ-es tanácsos is, megjegyezve, hogy a színházakat nem kellene a civil szervezetekkel egy kalap alatt kezelni.
Színházak is belekeverve
Ilie Bolojan természetesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat. Elmondta: az RMDSZ-nek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem fér többé hozzá azokhoz a pénzforrásokhoz, amelyekkel az önkormányzat a városban megrendezésre kerülő eseményeket támogatja. „A polgármesteri hivatal az elkövetkező években is fog a város lakosainak szóló rendezvényeket szervezni bizonyos arányossági elvek alapján. Ha az RMDSZ is akar a városban eseményeket szervezni a magyar közösségnek, vagy minden váradinak, hát csak tessék, de néha ez már kínossá válik: egymásnak ellentmondó közlemények látnak napvilágot, egymásra szerveznek sajtótájékoztatókat”. Kis Gábor válaszában arra hívta fel a polgármester figyelmét, hogy a városnak két színháza van, és ezen intézmények egyike sem az RMDSZ, vagy Szociáldemokrata Párt kulturális intézménye. Hozzátette:ebben az egész ügyben az is nagyon zavaró, hogy a Szigligeti Színház négy hónap alatt egyáltalán nem is kapott választ. Bolojan erre reagálva megjegyezte: „nem tudom, hogy konkrétan mire utal a tanácsos úr, de a színházakat a Bihar Megyei Tanács tartja fenn, és tudomásom szerint a Szigligeti Színház költségvetése az idén nagyobb volt a Mária Királyné Színházénál.”
Pap István / erdon.ro

Tudatos nyelvhasználókat nevelni
Új alapokon a román nyelv oktatása
okszor és sokat vitatott témát, a román nyelv oktatását tűzte évadnyitó rendezvényének napirendjére a Női Akadémia, amelynek meghívottjai Forgó Erika és Szőcs Imre, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum román szakos tanárai voltak. A két pedagógus a minisztériumi munkacsoport tagjaként részt vett a kisebbségi diákoknak szóló új román nyelv és irodalom tanterv kidolgozásában.
Koreck Mária, a Női Akadémia vezetője nyitotta meg az évadot, amelynek programfüzetét is kiosztották az érdeklődőknek, és felajánlották a program támogatásának a lehetőségét.
Az Újítás és kreativitás a román nyelv oktatása terén a magyar tannyelvű osztályoknál címmel tartott bemutató keretében a 2017/18-as tanévtől érvénybe lépett új ötödik osztályos tanterv részletes elemzését hallhattuk. Ez részét képezi az általános iskola mind a négy osztályát átfogó tantervnek, amelyet fokozatosan vezetnek be ötödik osztálytól kezdődően. Az előadók bemutatták, hogy a tantervben megfogalmazott célkitűzéseket hogyan tükrözi az új ötödik osztályos tankönyv, amelynek szerzője Bartolf Hedwig, és a Corvin Kiadó gondozásában jelent meg nyomtatott és digitális változatban is. A gyermekek, szülők és pedagógusok számára annyira fontos és gyakran hangoztatott témából ítélve arra számíthattunk, hogy zsúfolásig megtelik a Bernády Ház nagyterme, de sajnos nem így történt.
Már a beszélgetés kezdetén kiderült, hogy a magyar diákok számára két tankönyv készült, az egyik a Corvin, a másik a Corint Kiadónál jelent meg. Az előadók szerint, és ezzel a részt vevő pedagógusok többsége is egyetértett, a rendezvényen ismertetett tankönyv áll közelebb az új tanterv szelleméhez, ahhoz az igényhez, hogy a magyar gyermekek számára nem archaikus kifejezésekkel, tájszavakkal túlterhelt, hanem a mindennapi élethelyzetekhez közelebb álló szövegeken át történjen a román nyelv oktatása. Bár az iskoláknak kellett volna eldönteniük, hogy melyik könyvet választják, amint a pedagógusok elmondták, a Corint Kiadónál megjelent, nehezebbnek bizonyuló tankönyveket rendelte meg a tanfelügyelőség, holott itt, megyénkben alkalmuk lett volna a tanterv elkészítésében részt vevő romántanárok véleményét is figyelembe venni.
– Az új tanterv alapelve abból indul ki, hogy a magyar diákok anyanyelven sajátítják el a „világot”, és erre épül rá első osztálytól második nyelvként a román, ami a világnak egy másik formájába nyújt betekintést. Ezért minden új ismeretet az anyanyelvi alapra kell építeni – mondta előadásának bevezetőjében Forgó Erika.
Az ötödik osztály számára készült új román nyelv és irodalom tanterv fő felfogásbeli újítása, hogy a valós életbeli helyzeteket hozza be az iskolai tananyagba, továbbá, hogy a négy kommunikációs alapkompetenciát egészíti ki a sajátos multi- és interkulturális kompetencia fejlesztésével, amit integráltan mutat be a diákoknak. Az európai uniós szemléletet követő fogalmak jelentését bővebben is kifejtette Forgó tanárnő.
– A négy kommunikációs alapkompetencia a szóbeli szöveg értését, az írott szöveg értését és értelmezését, vagyis az olvasást, továbbá a kétféle szövegalkotást, az írást és a beszédet jelenti. Megjelenik az ötödik, a multi- és interkulturális kompetencia fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az a gyermek, aki többnyelvű környezetben él, legyen képes arra, hogy a másik, nem anyanyelvi kultúra értékeivel is gazdagodjék.
A különböző kompetenciák bevezetése fokozatosan történik. Amit ötödikben bevezet, azt a következő évek során mind jobban kibővíti, eljuttatva a diákot arra a szintre, hogy a világ bizonyos dolgairól önállóan tudjon véleményt alkotni, érveket felhozni bizonyos társalgási környezetben.
Egy másik újítás szerint nem tartanak külön irodalom- és nyelvtanórát, nincs szó műfajelméletről. Mindez abból a meggyőződésből ered, hogy az ötödikes diák nyelvismereti szintje nem teszi lehetővé, hogy irodalmi szövegeket tudjon befogadni.
Egy másik újítás a felsorolt kompetenciák fejlesztésének módja. Az új típusú románórán kötelezően meg kell jelenjen a beszélt szöveg értése, ezért szöveget hallgattatnak a diákokkal. Megjelenik az úgynevezett beszélt nyelvi produkció, amikor adott témáról beszélnek, valamint az olvasásértés és az írás is.
– Ötödik osztályban tulajdonképpen minden tantárgy egy nagy téma, én és az ismert világ köré épül. Hatodik osztályban én és a környező világomra bővül az alaptéma, hetedikben én és a világ kultúráira, nyolcadik osztályban pedig én és a megismerés horizontjaira.
Így például olyan sportolóról, hegymászóról olvashatnak, akik a román kultúrához tartoznak. Beszélhetnek Mária királynő egyik leveléről, természetesen az ötödikesek szintjének megfelelően. A tankönyv bemutat szász és székely falvakat, hogy mindez beépüljön a diákok ismeretanyagába. Olvashatnak a Fogarasi-havasokban telente épített jéghotelről, a temesvári állatkertről, amelyek az iskolát a valós élethez közelítik. Megjelenik a képregény is, hiszen a mai világban a gyermekek a rövid, velős szövegeket kedvelik, ami esetleg képpel is társul, és a gyors információszerzést, majd a továbblépést teszi lehetővé. A világ ugyanis fejlődik, és a mai gyermekek új típusú kihívásokkal szembesülnek. A klasszikus műveltség mellett más típusú műveltségre is szükségük van. Meg kell tanítani őket az elmélyülésre is, de nem ez lesz a fő motivációjuk. Információt szeretnének minél gyorsabban szerezni, de ehhez értően kell tudniuk olvasni, eligazodni az információdömpingben. Nyolcadikra kell eljussanak a világról való elmélkedéshez, érvelő szövegekkel – hangsúlyozta az előadó.
A tantervben megjelennek az úgynevezett „alkalmazott” elnevezésű tartalmak. Ezeknek csak a használatát kell megtanítani, a szabályokat nem, mert nem az a lényeg, hogy bemagolja a meghatározást, hanem az, hogy használni tudja a nyelvet.
Az új tanterv nagy témája: én és a környező világom. A fő téma altémákra tagolódik. Az első altéma a személyiségi azonosítás. Ha a tanár azt veszi észre, hogy a gyermek nem tudja elmondani: hány éves, honnan jött, mi a szülei foglalkozása stb., akkor az alapismereteket kell rögzíteni. A következő altéma a játék és játékszerek, amibe a kedvenc időtöltésétől kezdve az egészséges életmódig minden beletartozhat. A következő a saját értékeim, ahol az egészségmegőrzéstől a könyvekig, az olvasásig nagy területet lehet felölelni. Egy következő altéma a nyelv és identitás. Itt megfogalmazódik, hogy mit jelent az anyanyelv és a másodnyelvek, melyek az Európai Unió nyelvei, egy újabb altéma: barátok az állatok világából. Ezekből három kötelező, a többit az osztály szintjének megfelelően lehet választani.
Az új tantervnek nem célja, hogy száműzze az irodalmat, de az csak akkor következik, amikor a gyermek már érett rá, és nem irodalomelméleti megközelítésből, hanem olvasásélmény feldolgozásaként. Alkalmazni lehet az összehasonlító nyelvszemléletet, a folyamatos múlt tanításakor például más nyelvekre utalni, amelyet már tanul a diák.
– A gyakorlatok szempontjából milyen újat hoz a tanterv, a tankönyv? – kérdeztük Szőcs Imre romántanártól, aki ebben a témakörben osztott meg sok játékos ötletet.
– A gyakorlatok három csoportra oszlanak: az olvasás előtti csomag, ami bevezeti a témát. Vannak a szövegről szóló gyakorlatok, amelyek több szempontból veszik figyelembe azt, és vannak a szövegből kiinduló feladatok, amelyek a mindennapokat hozzák be a szöveghez kapcsolódó információkkal
Megváltozott az órára való készülés módja is, hangsúlyozták az előadók, akik azt a tanácsot adják a szülőknek, hogy a szókincset kell pontra tenni, ezért nagyon fontos az új szavak elsajátítása. A gyakorlásra sok lehetősége nyílik a diáknak a különböző feladatok révén, de klasszikus bemagolandó sablonok nincsenek. A tankönyvben megjelent szövegeket átalakították, az új tanterv szerint ugyanis a gyermekek számára ismeretlen igeidőket ki lehet cserélni. Egy tanegység elsajátítása több órát ölel fel, és mindeniknek a végén román–magyar szótár található. Heti négy órában húsz szót kell elsajátítani – hangzott el, továbbá az is, hogy az új szavak magyar megfelelőjét is oda lehet írni, és a papíralapú szótárt is használni lehet. Az óra románul folyik, de ahol a gyermek anyanyelve segít, ott természetesen nem kell mellőzni azt.
Elkészült a tanári kézikönyv is, amely az Ábel Kiadó honlapján elérhető és megvásárolható. A könyvben konkrét tanácsok találhatók arra, hogy a különböző kompetenciákat hogyan kell fejleszteni, milyen gyakorlatokat lehet használni.
Az ötödikes gyermekek az új tanterv szerint fognak majd a ciklus végén vizsgázni, és az ígéretek szerint mire eljutnak a kilencedik osztályba, az új tanterv szellemében tanulhatnak tovább – hangzott el a rendezvényen, amelyen még sok kérdés és válasz fogalmazódott meg. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

PNL: bajuk van a színházzal
Kedden a megyeházán rendes havi gyűlését tartotta a Bihar Megyei Tanács. A PNL-frakció ellenszavazata miatt nem ment át egy olyan előterjesztés, mely a Szigligeti Színházra vonatkozott.
Az október 17-én, kedden megtartott e havi rendes közgyűlésen a Nemzeti Liberális Párt egyik tanácsosa elkezdte piszkálni a Szigligeti Színház megalapítását. Ennek érdekében a PNL-sek előszedtek 2010-es papírokat, és nem szavazták meg a Szigligeti Színháznak egy pár olyan típusú, személyzeti struktúra változtatását, melyek nem vonatkoznak új alkalmazottak felvételére, hanem csupán kisebb átalakítások jelentenek. Így ezen előterjesztés például azt tartalmazta, hogy a Szigligeti Társulatnál megszűnik a betöltetlen I-es fokozatú színészi poszt és helyette IA fokozatú üres színészi állás létesül; az adminisztratív-műszaki részlegen megszűnik a betöltetlen portási munkahely; a Lilliput Társulatnál a művészeti vezető besorolása I-es fokozatról II-es fokozatra módosul; vagy a Nagyvárad Táncegyüttesnél az I-es fokozatú balett- és táncmester funkció középfokú tanulmányok helyett felsőfokú végzettséget igényel.
A liberálisok azzal indokolták a határozattervezet elutasítását: nem értik, hogy jöhetett létre a Szigligeti Színház hét évvel ezelőtt.
„Úgy gondolom, mindenképpen illetlen vagy illetéktelen ez a típusú felvetés, miután már lassan nyolc éve annak, hogy Nagyváradon külön működik a magyar nyelvű Szigligeti Színház és a román Mária Királyné Színház, teljesen önálló jogi személyiségként. Ebben a témában tehát minden jogi feltétel rendben van, ezért nem hátrálhatunk meg”- nyilatkozta az ülés után az erdon.ro-nak Pásztor Sándor, a Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Lucian Boia: Trianon egyetlen magyarnak sem ok az örömre
A románok és magyarok között a dolgokat valamivel nehezebb lesz megoldani, mint a franciák és a németek között – állítja Lucian Boia történész a News.ro hírügynökségnek adott interjúban.
Közös történelemkönyv kellene
Magda Grădinaru: Lucian Boia úr, újabb könyvet írt, amely a Nagy Egyesülés témáját dolgozza fel. Valójában a könyv nem kimondottan Nagy-Románia alapító aktusáról vagy aktusairól szól, mint inkább arról a tágabban értelmezett történelemről, amelynek ez, ezek részei. Tehát miért született ez a könyv, amely beleillik Nagy-Románia centenáriumába, de inkább centenárium körüli dolgokról beszél?
Lucian Boia: Így hasznosabbnak tartottam. A kontextus kevésbé ismert, és ezért próbáltam közép-európai, kelet-európai, délkelet-európai kontextusba helyezni Nagy-Románia létrehozását, mert a kontinens jelentős részén a Romániát jellemzőkhöz többé-kevésbé hasonlító nemzeti jellegű folyamatok zajlottak. Nemcsak mi hoztunk létre egy nagyobb Romániát, hanem akkor jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Balkánon is ugyanezek a politikai folyamatok zajlottak. A történelmi folyamat egészéről akartam beszélni, hogy minél jobban megértessem a román kérdéskört is.
– Ennek ellenére, mint mondja, Románia hiányzik az európai történetírási vitából, Románia a többiek szemszögéből nézve szinte egyáltalán nem számít a történelemben. Mit tehetne hozzá Románia az első világháborúról szóló európai narratívához?
– Sok helyen felülvizsgálják az első világháború értelmezését, láthatjuk, mit tettek a franciák, a németek, még egy közös történelemtankönyvet is kiadtak, amely többek között az első világháborúra is kitér. Megnéztem, figyelmesen elolvastam ennek a tankönyvnek a szóban forgó fejezetét, és meglepő, hogy mindkét fél nagyjából ugyanazokat az értelmezéseket adja. Még akkor is lenyűgöző, ha ez egy megegyezés eredménye.
– Lehetségesnek tart egyhamar egy ilyenfajta közös, román–magyar tankönyvet?
– Nem, nem tartom lehetségesnek, de ez azt bizonyítja, hogy a románok és a magyarok között a dolgok valamivel nehezebben megoldhatók, mint a franciák és a németek között. Azt hiszem, ennek van egy másik magyarázata is: természetesen a franciák és a németek is mészárolták egymást néhány háború során, de folyamatosan nagyjából azonos történelmi, kulturális, civilizációs szinten voltak, ilyen szempontból nincsenek frusztrációik, a franciák nem érzik magukat alsóbbrendűbbnek a németeknél, és a németek sem a franciáknál. Márpedig köztünk és a magyarok között bonyolultabb a helyzet, mert a románokat oly sok évszázadig uralták a magyarok, most pedig a magyarok érzik úgy, hogy a románok uralkodnak felettük. Ezek nehezebben gyógyuló frusztrációk, ez az igazság, de nem mondhatjuk a végtelenségig ugyanazokat a dolgokat a múltbéli nemzeti konfrontációkról – számunkra is, a magyarok számára is, de minden európai számára a jövő a kulcskérdés, nem a múlt. A magyaroknak természetesen nem tetszik Trianon, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk románokként ne kellene örvendenünk 1918. december 1-jének.
Ki örül, ki emlékezik
– Mégis, ami ezt a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot illeti, továbbra is eltérő, antagonisztikus ország-forgatókönyveink vannak. Mi a centenárium megünneplésére készülünk, Magyarország pedig arra, hogy – ahogy írja – megemlékezzen Trianonról.
– Rendben, ők megemlékeznek. Mit akarunk, kötelezzük őket arra, hogy örüljenek Trianonnak? Ez abszurd! Persze hogy nem tetszik nekik Trianon, persze hogy Magyarország nagyon sokat veszített, többet, mint ha megállapodással jutottak volna új határok kijelölésére. Legyőzött ország volt, és így alakult. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk a mi szempontunkból, románként örülni 1918. december 1-jének, de ugyanakkor megértenünk a magyarokat is, mert Trianon nem ok az örömre egyetlen magyarnak sem, akárhol is él. Ezt annyira nehéz megérteni? És újra elmondom, ebből a holtpontból az egyetlen kiút, ha mindkét oldalon, elmondva elképzelésünket a múltról, a jelenre és főleg a jövőre összpontosítanánk, mert a jövő másfajta lesz, mint a múlt volt. Hagyjuk a dákokat, az a lényeg, hogy a románok az utóbbi évszázadban egységes nemzetnek bizonyultak.
– Ön szerint túllépünk a nemzetállamokon?
– Megtörténik majd ez a túllépés is a nemzetállamokon, azt hiszem, és ki is merem mondani: senki sem annyira ostoba, hogy azt képzelje, ha a történelem még több ezer vagy tízezer évig folytatódik, akkor Románia a végtelenségig létezni fog. Vagy Magyarország, Németország, Franciaország. Végső soron a nemzeti jelenség azért megmarad, nem most fog eltűnni. Ennek ellenére a régi nemzeti projekt fölött megjelent az európai projekt, mely másvalami. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de még egyszer mondom, fel kell hagynunk ezekkel a XIX. századi, nacionalista, ultranacionalista értelmezésekkel. Ezeknek a maguk idejében megvolt a szerepük. Nálunk az ókori Daciához kötött román nemzet olyan vízió volt, mely sokat számított a román állam egyesítési folyamatában. Vagy az egész Vitéz Mihály körüli mitológia. Úgy hiszem, most már nem igazán használ, ellenkezőleg.
– Azt mondja, hogy az első világháború végén megvalósított nemzeti konstrukciók közül Románia bizonyult a legszilárdabbnak. Egy egész évszázadnyi történelem igazolta egységét. Ebben van egy imázs- és geopolitikai tőke is?
– Azért mondtam, mert ez az igazság, nem azért, hogy kedvére tegyek az ultranacionalistáinknak. Végső soron ez az igaz­ság, és ezért mondom: hagyjuk a dákokat, hagyjuk Vitéz Mihályt is, az a lényeg, hogy az utóbbi évszázadnyi történelem során a románok egységes nemzetnek bizonyultak.
– Hasznosította ezt Románia? Előnyt kovácsolhatott volna a régióban ennek az egységnek az alapján, ami – íme – Csehszlovákiának, Jugoszláviának nem sikerült?
– Ezt nem tudom, mert a nemzeti egység csak az egyik aspektus, az is fontos, hogy mit kezdesz a gazdasággal, a társadalommal, a többiekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek közül nem mindegyik működött jól Nagy-Romániában és a mai napig létező Romániában. A szerbek is, a horvátok is, a bosnyákok is, a montenegróiak is szerbül beszélnek, és akkor gyorsan, talán túlságosan is gyorsan eljutottak ehhez a következtetéshez, hogy a nemzet-népek egyetlen nemzetbe gyűjthetők. Márpedig bebizonyosodott, hogy ez nem működött. Természetesen, egy nemzetet egy közös nyelv is jelentős mértékben összeköt, de sokszor más tényezők is közbeszólnak, amelyek még aktívabbaknak is bizonyulhatnak, mint a beszélt nyelv. Itt szó van a kérdéses közösség történelméről általában, a vallásról, a kulturális, civilizációs alapról. – A nemzet francia meghatározása győzött: a nemzet egy mindennapi népszavazás eredménye?
– Ez egy modernebb meghatározás, mint mondjuk, a német, amely szigorúan az etnikumot hangsúlyozza, és a beszélt nyelven keresztül illusztrálja a valamely nemzethez tartozást. Még egyszer: a nyelv nagyon fontos. A másik eset, mely szintén iskolapélda, Csehszlovákia ügye: az első világháború végén hozták létre szintén a csehek és szlovákok kvázi azonossága alapján, holott a szlovák nyilvánvalóan eltér a csehtől, bár nagyon közeli. Létrehoztak egy államot, melyet sokan egyfajta miniatűr Ausztria–Magyarországnak tartottak, mert Csehszlovákiába bekerültek a szudétanémetek, akik – ez érdekes elem – többen voltak, mint a szlovákok; ezenkívül egy földsávot Magyarországtól vettek el, és így tovább. Nos, Lengyelország koherensebbnek bizonyult, csakhogy Lengyelországot egyszerűen odébb tolták Európa térképén, és sok tekintetben eltér a korábbi, a második világháború előtti Lengyelországtól. Ezek közül Románia volt a legtartósabb, még annak ellenére is, hogy elvesztette Észak-Bukovinát, Besszarábiát, a Cadrilatert. Románia egysége esetében a vallás is számított, sokkal inkább, mint a dákok.
Hagyjuk a dákokat
– Mi volt az a többlet Románia esetében, vagy mit tett jól, hogy sikerült megőriznie ezt az egységet? – A nyelv persze nem elég, de mégiscsak az egység egyik eleme. A román nyelv tényleg olyan, melynek mindig is fokozott egységfoka volt. Számított a vallás. A románok nagy többsége ortodox, persze, egy adott pillanatban a görögkatolikus egyház is megjelent, de az külső aspektusában, azzal, ahogy az emberekhez szól, a katolikus dogma mellett megőriz ezt-azt az ortodoxiából. Ez nagyon sokat segített az erdélyi románoknak, hogy ellenálljanak a magyarosítási kísérleteknek, mert a magyarok és a románok nem tartoztak ugyanahhoz az egyházhoz, és ebben az ügyben az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) is minden bizonnyal számított. Végső soron a román nemzet szilárdnak bizonyult. Ebből a térségből eltűnt Jugoszlávia is, Csehszlovákia is, de Románia megmaradt, és számomra rendkívül nevetségesnek tűnik, hogy egyesek, köztük történészek is a múltban mindenfele egységet látnak: a dák egységes nemzet volt, Vitéz Mihály egységről és újra csak egységről álmodozott, létezett egy középkori nemzet. Ugyanazok a személyek, akik akkora ügyet csinálnak a nem is tudom, hány évszázada létezett, sokkal inkább csak fiktív egységből, most, amikor tényleg egységesek vagyunk és rendelkezünk a román nemzet tudatával, azt állítják, hogy veszélyben vagyunk. Tehát a Boirebisztasz korabeli dákok egységesebbek voltak, mint a mai románok. Ez ostobaság. – Nem szereti a nemzeti eszmének ezt a Daciáig történő visszavetítését.
– Nemcsak visszavetítjük Daciáig, de már nem bízunk a román nemzet, a mostani román állam megmaradásában, és mindenféle szétesési meg veszélyelemeket látunk, másrészről pedig egy fiktív egységet csodálunk. Daciában, természetesen, nem volt egység. Ott volt az az egy évvel ezelőtti felháborodás a chişinăui amerikai nagykövet nyilatkozatai miatt...
– Szintén én készítettem a zűrt okozó interjút.
– Csak az igazat akartam mondani, amit az amerikai nagykövet is mondott: Besszarábiának az utóbbi két évszázadban természetesen más történelme volt, pontosan azokban az évszázadokban, amikor kikristályosodtak a nemzetek, tehát a történelem legjelentősebb évszázadaiban intenzív oroszosítási folyamatnak volt kitéve, ma pedig láthatjuk az eredményét. Ha ugyanolyan történelme lett volna, mint Románia többi részének, akkor Románia határain belül lett volna, és most nem beszélnénk besszarábiai esetről, ez egy másik történelem következménye. A könyvben is leírtam, ezek nem botrányos dolgok, ellenkezőleg, nyilvánvaló tények. Dobrudzsának még kevesebb közös történelme volt Romániával, mint Besszarábiának. 1878-ban Dobrudzsában több muzulmán élt, mint román, voltak még bolgárok is, és így tovább. Egyes román politikusok első reakciójukban nem is akarták Dobrudzsát, mert Dobrudzsát az oroszok kínálták Besszarábia déli részéért cserébe, amelyet a krími háború nyomán adtak vissza Moldvának. Végül elfogadták Dobrudzsát, holott egyesek továbbra sem voltak meggyőzve, akkoriban olyasmiket írtak róla, hogy szerencsétlen vidék, ez egy Oszmán Birodalom szélén fekvő és nagyon elmaradott régió volt, ahol a románok rendkívüli dolgokat hajtottak végre. Nem kell feltétlenül a dák ősökre hivatkoznunk, Dobrudzsában nem is voltak dákok, ott géták éltek. De itt van még ez a keveredés is: a géták és a dákok együtt géta-dákok voltak, tehát íme az egység a maga pompájában, de ezt is a modern történészek találták ki. Erdély elhúzott
– Lehet, hogy balkáni szokás ez a mitologizálás. Például az albánok is ezt a fajta diskurzust használják az ősi illírekről.
– Igen, persze, természetesen mindenfelé hasonlóan történik. A magyaroknál is: miért, a magyarok csak az Urál felől érkező törzseket jelentik? Természetesen magyarosítottak az egész térségben. Ez történik minden nemzetben, nem akarom, hogy nagy ügyet csináljunk belőle, a történésznek végső soron az igazság keresése a kötelessége. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz néhány évtized múlva Besszarábiával, de Romániával sem. Természetesen lehetséges, hogy egyszer majd visszatér Romániához, de jelenleg valami más, mint Románia. És hogy még jobban megbotránkoztassam a nacionalistákat, a könyvben röviden azt is leírtam, hogy Moldva és Havasalföld mégiscsak két ország, amelyek földrajzilag is, nyelvileg is, kulturálisan is közel álltak, de nem voltak azonosak, egy kicsit eltérő történelmük volt. A moldvaiak mindig is moldvaiaknak nevezték magukat.
– A mi esetünkben nem a föderalizálásról van szó. De megemlíti, hogy Bukarest – Párizs mintájára – túl sokat vont magához: van a főváros és a többi, a vidék.
– Nincs semmilyen elkülönülési veszély, de nem lehet tudni, hogy mi történik néhány nemzedék múlva, ha a dolgok így, egyenlőtlenül folytatódnak. Jelenleg van egy dinamikus Erdély – nem az egész, mert Székelyföld nincs benne ebben a dinamikában –, és van egy sokkal gyengébb dinamikánk Moldvában. Néha-néha látom, hogy a moldvaiak tüntetnek az autópályák miatt, és természetes lenne, ha létezne egy Moldvát Erdéllyel egyesítő autópálya, és Munténiával is különben. Nem egészséges ez az egyenlőtlen fejlődés. – Mi hiányzik belőlünk, hogy megváltoztassuk a képzelet és a valóság közötti viszonyt, amikor erről a nemzeti egységről beszélünk?
– Az egység mindig képzelt. Ha azt kérdezi, hogy mi a nemzet meghatározása, mikor tekinthető nemzetnek egy közösség, a válaszom a következő: egy közösség akkor nemzet, amikor nemzetnek tekinti magát. Körkörös magyarázat, de számomra ez tűnik az egyetlen helyesnek. Visszatérve Jugoszlávia esetéhez: nemzetnek kellett volna lennie? Talán igen, de nem akartak az lenni. Ha nem terveztek nemzet lenni, akkor nem nemzet. A románok azért képviselnek nemzetet, mert nemzet akarnak lenni.
– Hogyan nézett volna ki Románia, ha – ahogy ön is említi – 1918-ban népszavazást tartottak volna Erdélyben?
– Az eredmény persze elvileg ugyanez lett volna, hiszen a románok abszolút többségben voltak Erdélyben. Itt van egy „ha”. Persze, az lett volna ideális, ha népszavazást tartanak, de nem csak Erdélyben, másrészt: nem tudom, hogy akkoriban mennyire lett volna hiteles a népszavazás, mert a háború éppen csak véget ért, a kérdéses területeket különféle hadseregek tartották megszállás alatt. Ahhoz, hogy egy népszavazás igazán vitathatatlan legyen, azt nyugodt, rendezett, törvényes körülmények között kell tartani. Márpedig egyértelmű, hogy rögtön a háború után ezek a feltételek nem nagyon voltak adottak. Szerencséjük volt a románoknak
– A köztudatban, de nemcsak ott, Bessza­rábia és Erdély között különbség volt, Erdély javára. Főleg, hogy a románok nem számítottak annyira jó háborús végeredményre.
– Egyesek számítottak rá. Mária királyné a végsőkig azt állította, hogy megnyerjük a háborút, vagyis a szövetségesek megnyerik a háborút, és velük együtt mi is, de ő angol volt, és hajthatatlanul hitt Anglia győzelmében. A románok, ha külön nézzük őket, az első világháborúban elvesztették a háborút, nem megnyerték. A szövetségesek szerencsére igen, és ezért mondta Carp, hogy a románoknak akkora szerencséjük van, hogy politikusokra már nincs is szükségük. A románok Erdélyért és Bukovináért léptek be a háborúba, és megkapták Erdélyt, Bukovinát, de Besszarábiát is – ami nem szerepelt az eredeti tervben –, mert az oroszok oldalán léptünk be a háborúba.
– Eleve Erdély mellett döntve és tudva, hogy ezáltal lemondunk Besszarábiáról.
– Igen, bár egyesek, az úgynevezett németbarátok arra hívták fel – helyesen – a figyelmet, hogy Besszarábiát román identitásában nagyobb veszély fenyegeti, mint Erdélyt. Erdélyben a magyaroknak voltak magyarosítási kísérleteik, amelyek nem igazán arattak sikert a románoknál, de Ausztria–Magyarország még ennek ellenére is jogállam volt, míg Oroszország autokrácia volt, Besszarábiában az oroszosítás ténylegesen megtörtént, és a románokra nézve sokkal kellemetlenebb következményei voltak, mint az erdélyi magyarosítás. A román köztudatban Erdély sokkal jobb helyzetben volt, mint Besszarábia, fontos szerepet játszott a modern román nemzet kialakulásának folyamatában, miközben Besszarábiának ebben semmilyen szerepe sem volt, mert orosz urai légmentesen elzárták. A köztudatban, de nem csak ott, létezett egy különbség, Erdély javára.
– A két világháború alatt, míg Besszarábia hozzá tartozott, helyrehozta Románia ezt a – mondjuk úgy – hibáját, hogy az első világháborús döntésével feladta? – Nem nagyon. A besszarábiaiak nem nagyon voltak elégedettek azzal, ahogy a románok bántak velük, ezt pedig később felhasználta a szovjet propaganda, és egyesek ma is felhasználják.
– Miről van szó a centenárium kapcsán? Nekem úgy tűnik, az a helyes, ha innen, a jelenből tekintünk vissza a nulladik pillanat felé, és hogy voltaképpen az elmúlt száz év történetéről van szó.
– Azt hiszem, hogy legalább a megelőző száz évről is beszélnünk kell, de nagyon odafigyelve, hogy ne fordítsuk a feje tetejére a dolgokat, túl messze menve a középkorba vagy az ókorba, ott is egységet látva, ahol nincs. Meg kell néznünk, hogy mi volt a múltban, mert az nem hirtelen, 1918-ban történt meg, nem ébredtek a románok hirtelen arra, hogy „megcsináljuk Nagy-Romániát”, de sokat számított a háború végeredménye is. Arról is beszélnünk kell, hogy mit jelentett a háború, sok magyarázat verseng a történelemben. Természetesen az azóta eltelt évszázadról is beszélnünk kell, mert ez az évszázad próbára tette, hogy amit 1918-ban létrehoztak, az igazán szilárd vagy sem.
Szégyenletes az Akadémia állásfoglalása
– Megemlít még egy kis aspektust Romániával kapcsolatban: bár iszonyatosan sok kisebbségit veszített, és már talán csak egy ilyen, mondjuk úgy, múzeumi multikulturalizmusa maradt, mégis, más országokkal szemben megőrzött valamennyit a kisebbségek által képviselt tőkéből.
– Igen, persze hogy gazdagabb és változatosabb kisebbségi állományunk van, mint Lengyelországnak, Csehországnak. De Románia a történelem során történt számos habozás, irányváltás miatt nem örvend tökéletes hitelességnek. Tény, hogy Romániának még nem sikerült érvényesülnie az európai köztudatban. Ha megnézzük a történelemkönyveket, az európai történelmi összefoglalókat, a románok szinte teljesen hiányoznak. Norman Davies jelentős brit történész Európára vonatkozó művében például szó sem esik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare), sem Vitéz Mihályról, sem a román fejedelemségekről. Románia szinte nem is létezik.
– Mi az oka, hogy nem létezik?
– Nehezen tudom megmagyarázni, de ha magyarázatot keresnénk, akkor azt szintén a románoknál kell tennünk. Lehet, hogy a románok által létrehozott történelem nem volt elég hiteles. Nem a tényleges történelemre, a bemutatott történelemre utalok. Egy olyan ország, mely ma nagyon jelen van a világban, a történetírás szintjén is nagyon jelen lesz. A többi nyugati típusú, katolikus ország is jobban kötődött a Nyugathoz, itt Csehországra, Szlovákiára, de még Magyarországra is utaltam.
– Bukarestben is volt egy felhívás az egységre a Román Akadémia vagy legalábbis egy része felől.
– Ez az egységre szólító felhívás kimondottan szégyenletes. Oda jut az Akadémia, hogy intellektuális intoleranciáról prédikál, sőt, büntetést követel azok ellen, akik nem a megfelelő kifejezésekkel illetik a román nemzeti identitást.
– Az utóbbi évben sokat használták a tüntetéseken a nemzeti jelképeket: a himnuszt, a zászlót. Ez egy – mondjuk úgy – reszemantizálási folyamat volt az ezeket a jelképeket kisajátító kommunizmus után?
– Azt hiszem, hogy ezek olyan identitásjelölő jelképek, melyek nagyon is természetesek és szükségesek egy közösségben.
– Rendben, de ha a történészek egy jelennek megfelelő szempontból alakítják a múltat, akkor kiknek felelnek meg ezek a felbukkanó nacionalista tézisek?
– Azt hiszem, hogy ezek az emberek a ceauşiszta korszakban tanulták a történelmet, és alaposan megtanulták. A román térségnek ez a hibátlan, Boirebisztasztól napjainkig tartó egysége egy ceauşiszta hülyeség.
– Végül is mit kell ünnepelni a centenárium alkalmából?
– Azt kell ünnepelni, hogy Nagy-Románia létrehozása után száz évvel Románia egy történelem által igazolt ország. Másrészről ez után a nemzeti siker után ne képzeljük, hogy nincs már semmi teendőnk a nemzeti tirádákon kívül. Végül is a dolgok inkább attól függnek, ami a szélesebben vett európai keretek között történik, és nem annyira a specifikusan román történelmünktől. Iszonyodva gondolok arra, mi történt volna, ha nem lennénk Európában, hogyan nézne ki Románia. Egyeseket frusztrál, sért, hogy a nyugati nagykövetek túlságosan nyíltan beavatkoznak a román ügyekbe, de ha nem avatkoznának be, akkor ki lennénk téve csodálatos politikai osztályunk kényének-kedvének. Köszönöm, nem, inkább a nyugatiakat választom! Amúgy nincs semmilyen olyan veszély, hogy széteshet Románia. Ezt hangoztatják manapság egyesek, de az a gyanúm, hogy más céljuk van.
– Micsoda?
– Valószínűleg van valamilyen politikai projektjük, és megpróbálják ilyenfajta nacionalizmussal vonzani az embereket, nem létező vagy legalábbis a mai Romániában nem sürgető veszélyeket hangoztatva. Én békén hagynám a nacionalistákat, normális, ha létezik egy nacionalista irányvonal is, de ők is hagyják békén a történelmet: „Hagyjátok csak őseinket krónikák porán pihenni: / Mert a nagy múltból bizonnyal gúnyosan tekintenek ki. / Miért nem jössz te, Ţepeş vajda, hogy kemény markodba fogva / Két csoportra oszd e hordát: őrültekre és gazokra?” (Mihai Eminescu: Harmadik levél, Franyó Zoltán fordítása – a szerk.) Magda Grădinaru / News.ro; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében szépszámú érdeklődő jelenlétében tartott összejövetel nyitányában Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, ismertette a konferencia létrejöttének előzményeit. Szent László-emlékév lévén, „a csapból is Szent László folyik”, mindenütt konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, mindenféle eseményeket szerveznek, ezek közül többnek is résztvevője volt a három háromszéki előadó, így született az ötlet, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak össze egy rendezvényt. A szervezést az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület vállalta fel, és nulla lejes költségvetéssel valósította meg – ismertette Szekeres Attila. Sántha Attila előadásában irodalomtörténeti forrásokra támaszkodva kereste a választ arra, hogy ki lehetett a Simion Dascălu krónikájában Moldva alapítójaként említett László király – Szent László vagy IV. (Kun) László. Sántha Attila számba vette az epizódhoz tartozó történeteket és motívumokat Küküllei János krónikájában, a Bolgár Krónikában, valamint Roman és Vlahata Gesztájában is, végkövetkeztetése pedig, hogy Szent László lehetett az, aki uralkodása idején megalapította Moldvát.
Jánó Mihály a Szent László-legenda ábrázolásait vette számba Kárpát-medencei templomok falképein. A Szent László magyar lányt elraboló kun vitézzel vívott csatáját ábrázoló ciklus részletessége és gazdagsága okán egyedülálló Európában. Minden ábrázolás más és más, a történet különböző mozzanatait ragadják meg, számos freskón szembetűnő, ahogyan a megrendelő egyház igyekezett a maga tanításaihoz alakítani, krisztianizálta a történetet, hangsúlyozva a keresztény király győzelmét a pogány felett. Sok helyen a legenda nemcsak önmagában jelenik meg, hanem más hitvallók történeteivel együtt, több helyszínen – például Gelencén – szembetűnő, ahogy Szent László alakját és történetét párhuzamba állítják Jézussal, a király arca is a Krisztuséra emlékeztet vagy azzal azonos. Jánó Mihály felhívta a figyelmet a kis falusi templomokban máig megmaradt falképek értékére, Székelyföldön különösen sok ilyen található, és azt is bejelentette: hamarosan elkezdődik a bibarcfalvi templom falképeinek restaurálása. Szekeres Attila István Kerléstől Oroszországig című vetített-képes előadásában a címereken, pénzérméken fellelhető Szent László-ábrázolásokat vette számba. Doboka vármegye (a híres kerlési csata helyszíne) 1748-as címerét említette elsőként, amelyen feltűnik a király alakja, ugyancsak 18. századi Torda vármegye jelképe, amelyen a tordai hasadék, illetve Szent László-pénze is feltűnik – Szent Lászlóhoz köthető elemeket pedig átmentenek a későbbi, 19. századi Torda-Aranyos, illetve Maros-Torda vármegye címerébe is. Ami a pénzérméket illeti, először a Nagy Lajos korabeli dukáton tűnt fel a király alakja a 14. században, majd Mária királynő, a két Ulászló, Mátyás király korabeli pénzérméken is feltűnik, de legitimizációs céllal később a Habsburgok is igénybe vették Szent László alakját. Mi több, a Rettegett Iván orosz cár által veretett pénzen is ott találjuk, ez utóbbira gyakorlatilag rámá­solták Mátyás király pénzérméjét – hívta fel a figyelmet a középkorban történt plágiumesetre a heraldikus, magyarázatot nyújtva előadása címére is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)