Kolozsváron megjelent a fiatalok lapja, irodalmi-művészeti folyóirata, a Perpetuum Balett negyedik száma. Kelemen Attila, Margitházi Bea és a KMKSZ szerkeszti,. A Jelenlét megszűnése óta nem volt a huszonéveseknek folyóirata. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ Az első szám márciusban látott napvilágot.

Az elmúlt év végén megjelent a Kodály-történet 1997 /Romániai Magyar Zenetársaság, Kolozsvár/ című kötet, amely az 1997 márciusában Kolozsváron tartott Kodály-emléknapoknak állított emléket. Az egyhetes rendezvénysorozaton több anyaországi énekkar és zenekar fellépett. Az akkor megtartott tudományos konferencia előadásaiból szerkesztette a kötetet Margitházi Beja. Az előadásokon bemutatták Kodály Zoltánt, a zeneszerzőt /Ujfalussy József, Benkő András, Angi István és Eösze László/, a népzenekutatót /Vikár László, Sárosi Bálint, Almási István/ és a pedagógust /Forrai Katalin, Szenik Ilona/. Helyet kapott a könyvben az emléknapok műsorfüzete is. - A Kodály nevével fémjelzett zenei nevelési rendszert Romániában még az alternatív zenepedagógiai koncepciók listájáról is törölték. Kolozsváron, a Zeneművészeti Főiskolán nemcsak Kodály zenei anyanyelvét nem lehet tanulni, de anyanyelvén sem tanítják. Megdöbbentő, hogy Kodály-remekművek milyen késéssel jutottak el Erdélybe: a Psalmus Hungaricus 1994-ben, 71 évvel az ősbemutató után, a Budavári Te Deum erdélyi bemutatója 1997. márc. 15-én, a Kodály-emléknapok záróhangversenyén volt. /Németh István: Egy könyvbemutató margójára. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

Új magyar nyelvű folyóirat jelent meg Erdélyben, Kolozsváron napvilágot látott a Filmtett az Oedipus Quartett gondozásában. Erdélyben jelenleg nincs egyetlen magyar nyelvű színházi vagy filmes folyóirat. A mozikban futó filmekről szeretnének írni, tájékoztatott Margitházi Beja /így!/. A szerkesztőbizottság: Gerencsér Gábor, Florin Mihailescu, Pethő Ágnes, Péterffy András és Visky András. /Ketesdy Beáta: Filmes folyóirat jelent meg Erdélyben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./

"Májusban ünnepelte első születésnapját a Filmtett (Kolozsvár) mozgóképes magazin. A háromnapos ingyenmozi várta a fiatalokat. Kerekasztal-beszélgetésekre is sor került. Máj. 12-én a magyarországi filmes lapok, a Filmvilág, a Pergő Képek, a Metropolis és az Interneten levő Filmkultúra valamint a magyar.film.hu szerkesztői és a Filmtett két szerkesztője, Margitházi Beja és Zágoni Balázs beszélgetett a filmkritikusi feladatokról. Május 13-án, az erdélyi filmesek munkáinak bemutatása után az alkotókkal, Tompa Gáborral, Schneider Tiborral, Xantus Gáborral, Lakatos Róberttel, Fazekas Szabolccsal és Erdős Zsigmonddal beszélgetett a házigazda, Zágoni Balázs. /Tettre készen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./"

December 17-én tartották a kolozsvári Koinónia Kiadó éves beszámolóját, mellette kiadványaikat is bemutatták a Bocskai-házban, a Sapentia Egyetem épületében. A könyvvásáron Visky András, a Koinónia igazgatója elmondta: a kiadó célja a 15 évvel ezelőtt elkezdett munka folytatása, kortárs teológiai, társadalomtudományi és szépirodalmi művek egyidejű megjelentetése. A Boldog Arábia című Lorand Gaspar mű magyar nyelven először a Koinónia Könyvkiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban. Visky András határozta el, hogy fényképalbumot ad ki a világhírű költő és fotográfus műveiből, így született meg a háromnyelvű, színes és fekete-fehér illusztrációkkal ellátott Közelítés a fényhez című kiadvány. Kolozsvár után Marosvásárhelyt mutatják be a Zágoni Balázs által szerkesztett Kincses Képeskönyv sorozat második kiadványa. A sorozat első kötete a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 2007. évi Szép Könyv versenyének fődíját nyerte el. A rendezvényen jelen volt Jánosi Andrea, a városkönyvek tervezője is. A Visky András által szerkesztett, Stop the Tempo című drámaantológiáról az egyik fordító, Demény Péter beszélt. Az est folyamán többek között Jász Attila Angyalfogó, Eginald Schlattner Fejvesztett kakas, Margitházi Beja Az arc mozija. Közelkép és filmstílus és Láng Zsolt Trója vagy tottja? „A „romániai” „magyar” „irodalom” „története” című köteteiről is szó esett. /Ferencz Zsolt: Könyvvásár a Bocskai-házban. A Koinónia Kiadó éves beszámolója. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Kolozsváron a Koinónia Könyvkiadó Margitházi Beja Az arc mozija. Közelkép és filmstílus című könyvét ismertette az olvasókkal. A könyv szerzője tanított a Sapientia Egyetemen működő fotó, film, média szakon, ahol erdélyi filmes szakembereket képeznek. A kiadó életében ez az első filmes könyv, mely a szerző doktori disszertációjának szövegét tartalmazza. „Ez a könyv film, közelkép és arc kapcsolatának átgondolására vállalkozik” – áll a könyv borítóján. /Ketesdy Beáta: Filmes szemmel az arcról. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./

A nemzet hullái
Parászka Boróka
Temetni tudni és akarni kell. A hullákkal való játék halottgyalázás. Mit hoztak Nyirő urnájában a politikai csempészek? És hova dugták el a haló porokat?
A halál utastársa
Ötszáz pengőbe kerül a halottszállítás Kolozsvárról Rákosra, de a jószívű koporsós négyszázért is megszámítja az utolsó utat. Ennyi engedmény sem elég a szegény székelynek, aki a nagyvárosból, sikertelen orvosi kezelés után, minden áron otthoni sírba akarja temetni elhunyt szerelmét.
Az alkudozás eredménytelen, nincs elég pénz a szállításra, az élő a holttal mégis útra kel – ez az utazás a magyar filmtörténet egyik legmegrázóbb jelenete.
A történet szerint a férfinak csak harminc pengője van, élőknek járó – olcsó – jegyet vesz hát halott kedvesének is, s úgy ülnek fel ketten, az élő és a holt, a hazafelé vivő vonatra. A kegyeletből és szerelemből csaló férfi beszél a hullához a személyvonat padján, a testet az ablaknak támasztja, megigazítja a kendőjét. Mintha élne.
A szerelem örök, a halál pedig tilos a vonaton: rejt és szeret a férfi, simogató, becéző, hullának suttogott szavaival. Hiába az álca, oly korban ülnek együtt az utasok a fapadon, amikor a halált nem lehet elrejteni. Utastársai értik a férfit, a hullát, a nincstelenséget, az utaztatást és a hazai sír fontosságát.
„Sokat szenvedtünk, csak tetűnk vagy háromféle volt. Az udvarba kettős sorba parancsoltak bennünket, s a sorok közt egy zsákból leöntöttek valami régi, dohos puliszkalisztet, hogy aki éhes, az nyalja. Aztán bévágott közibénk a flektifusz, hullott az ember, mint az őszi légy. A katonák nagy meszes gödröt ástak, s lapáttal hengergették be a holtesteket, hogy a betegség ne terjedjen” – mondja, mintegy mellékesen, a rettenetes példázatot az egyik útitárs, válaszként a felesége hulláját becéző-bíztató férfinak.
Kint, a vonatablakon túl, hegyes-völgyes erdélyi táj, a szerelvényen az utastárs a halál. A bent ülők nem tiltakoznak, csak félnek. Furcsa, szolidaritás veszi körül a temetetlen holtat, a hulláját ölelő szerelmest, a hazafelé utazókat. Arcok egészen közelről, szemvillanások, fények, árnyak: háborús filmkockák egy békebeli filmen. Figyelmeztetés? Tiltakozás? A filmet 1942-ben Szőts István rendezte.
A forgatókönyv Nyirő József novellájából íródott.
Az Emberek a havason a velencei biennálé művészeti nagydíját nyerte el abban az évben. Szőts eljutott Viscontiig, de Sicáig, nélküle a neorelizmus sem lett volná azzá, ami.
Azért hatott, mert a kor populáris kultúrájától eltérően (erről lásd részletesen Margitházi Beja írását) „igazi volt”. Igazi emberek igazi nyomora igazi természetben hóval, fenyőkkel, farkasüvöltéssel.
Mit jelentett 1942-ben az igazság? Túl a műtermi műviség lebontásán, az igazi helyszíneken és farkashangon? Milyen viták, nézetkülönbségek, kompromisszumok árán jött létre az Emberek a havason? Kinek a filmje ez az erdei film?
Nyirő helyszínei, figurái, történetei.
Olyannyira a Nyirőé, hogy a saját birtokai közelében forgatták. De Szőts erejétől válik világhírű alkotássá: ő áll ellen, hogy ne lehessen propaganda belőle. Miközben Nyirő a Magyar Erő című hetilapot szerkeszti, aközben Szőts azért dolgozik, hogy ebben a történetben, az ő filmjében a tragédia valóban látható, követhető legyen, és kiszoruljon a korabeli kurzus.
Olyan kevés kellene ahhoz, hogy az Emberek a havason ne legyen több gyilkosságra, pogromra való felbujtásnál a Horthy-éra végén, a nyilas korszak előszobáján. De Szőts ellenáll: ebben a történetben nem lesz bűnös sem a zsidó, sem a román.
Nyirő nem áll ellen: a nyilas puccs idején Magyarországon, a háború után emigrációban tart ki a szélsőjobb, a hungarizmus mellett.
Szőts végül még egy játékfilmet rendezhetett hosszú élete során, 1948-ban Móra Ferenc műve alapján az Ének a búzamezőkrőlt. Emigrációban él ő is, akárcsak egykori munkatársa, forgatókönyvírója. Bár állami elismeréseket 1989 után kapott, életműve tulajdonképpen le nem forgatott filmek, remekmű-ígéretek sorozatából áll. Most azonban nem rá emlékezünk. Emlékeznek. Nyirőre sem.
Ha Nyirő szövegei lennének fontosak, különös, borzongató történetei, figurái, helyszínei, akkor ma is követhető lenne az a keskeny pászma a propaganda és az ellenállás között, a giccs és az esztétikai hitelesség között, amit Szőts – az író-pap és nyilas politikus mellett, azzal szemben – kijelölt. Érthető lenne, hogy mindaz, amit Nyirő szövegbe öntött, miért volt akkor, 1942-ben megkerülhetetlen és vállalhatatlan. Érthető lenne, hogy mitől törékeny, szegényen gazdag és önveszélyes a nemzeti kultúránk.
Van itt egy munka,
amit a magyar közélet, kultúra nem hajlandó türelemmel, önfegyelemmel, kritikával végigcsinálni. És ez az, amit Szőts felvállalt: szembenézett a félelmekkel, az előítéletekkel, a sémákkal, és megtalálta ezek számára a megtisztítás, megtisztulás módját. A közös nevezőt, nyelvet, képet, formát. Majdnem lehetetlen vállalkozás.
A forgatókönyvíró, akinek a filmjében elhangzik, hogyan lapátolják közös verembe az elhullottakat, két évvel a képes tiltakozás után így vall politikai hűséget:
„Most már tudom, hogy ki vagy! Németország szellemi életének vezére, a világégés kellős közepében, amikor hazája dicsőséges harcát vívja, édes anyanyelve tisztaságától borul el. Ez megmagyaráz mindent: azt is, hogy ki Josef Göbbels Reichsminister, és hogy miért ilyen nagy és legyőzhetetlen Németország!”. Ez így együtt Nyirő politikai-művészeti hagyatéka, bizonyítványa, valódi szándéka.
Hogyan lehetséges ez?
Hát így. Hogy minden benne van a magyar kultúrában, Göbbels is, és a penészes puliszkalisztet nyaló, tífusztól rettegő székelyek is. Nyirő, Tormay Cécile, Wass Albert is. Ady, József Attila, Kovács András Ferenc és Parti Nagy Lajos is. Amit a magyar kormány csinál most, az az eddig eltitkolt, (joggal) elszégyellt kulturális örökség kanonizálása, más kánonok semmissé nyilvánítása, kiebrudalása, lejáratása. Ez a neobarokk retro kora, írja György Péter.
Nem az a baj, hogy a magyar kormány most kánonokat sajátít ki, hogy a magyar jobboldal két évtized alatt elhasználta Sütőt, Márait, Wass Albertet, eljutott Tormay Cécile-ig és most Nyirőt zabálja. Nem. A kultúra politikai kisajátítása – megint csak idézem György Pétert – olyan hagyomány, amelyet a Kádár rendszer is kedvvel gyakorolt. (És hány, meg hány korábbi rendszer, teszem hozzá.)
A hatalmi akaratra életművek mentek rá, jobb és rosszabb életművek egyaránt. Szövegek váltak egysíkúvá, formák váltak tarthatatlanná, tartalmak szegényedtek el. Vannak szövegek, amelyek túlélték az ilyen folyamatokat, és vannak művek, amelyek nem. Legyünk hálásak a hatalomnak, ami felfalja önmagát. Az sem baj, hogy a mai magyar kultúrpolitika büntet, mellőz és megaláz.
Most megtanuljuk, hogy mit jelent az ellenállás, a szellemi autonómia, a politikai részvétel. Kellett ez a tanulási folyamat, nagyon. Az sem baj, hogy előkerült mindaz, amiről eddig nem tudtunk, vagy nem akartunk tudni. Ha hamarabb, jobban ismerjük Nyirőt, Tormay Cécile-t, talán ma óvatosabbak, felkészültebbek, határozottabbak lennénk. Tisztábbak, tudóbbak.
A bűn az, hogy a magyar kormány a magyar nemzeti kultúra nevében felszámolja a kultúrát. A kisajátítás után kioltja a kánonokat, semmissé nyilvánítja azokat.
Nyirő József nem szerzőként érdemelte ki az újratemetést. Nem forgatókönyvíróként vált újra érdekessé, kérdésessé és kérdezhetővé. Nyirő József nyilas propagandistaként egy politikai árucsomag védjegyeként került forgalomba.
Így vált az idei önkormányzati választások egyik médiahack-eszközévé. Ezért volt az előre bejelentett és (a magyar szervezők által) szándékosan elszabotált temetésének „kommunikációs vezetője”, akinek egyetlen valódi feladata a provokáció, a figyelemfelkeltés volt. Semmiképpen sem az emlékezés és az emlékeztetés. Mert eladni akartak vele. Nyirő Szász Jenő csatolt áruja.
Miért pont Nyirő?
Azért, mert a jobboldal már mindent kiárusított, eladott, ami eladható. Még ő maradt a sublódban. Ma már az olvasó nem ingerelhető Wass Alberttel, mert könyvei túl sokáig vártak vevőre a ponyván. Mert felteltek a háztartások a köteteivel. Mert túl sokat idézték.
Ideológiai és nem kulturális verseny zajlik. Egyre egyszerűbb, egyre hatásosabb üzenetekre van szükség. Most a nyilasokig jutottunk. Még incselkedünk a már elszabadított, rettenetes szellemmel. „Nem is annyira nyilas”, „azért vannak jó mondatai” – mentegetik, akik mentegetik Nyirőt. Igen, vannak.
Szőts kell a mondatok mellé, munka és figyelem. Most azonban nem állt Nyirő mellé Szőcs Géza, és nem kapott szót Szőts István. Most maradt a propaganda, a provokáció, az értelmezésnek és az értelemnek való makacs ellenállás. A következő lépés már csak az lehet, hogy a kultúra ürügyként, mázként sem kell. Amikor nyíltan ki lehet mondani, hogy Szálasi, Sztójay a mi emberünk.
Ha a Fidesz a politikai versenyben lenyúlta a Horthy-korszakot, a Jobbiknak (Erdélyben utazó vetélytársának) tehát mi más maradt, mint a Szálasi-korszak? Ma Nyirő, holnap maga Szálasi, már nem válogatunk. Kipróbáltuk, mindent lehet.
Azért még emlékezzünk arra, hogy felnyaltuk a földről a puliszkát, és hulláinkat lapáttal hányták a gödörbe. Manna.ro

Elkezdődött a Filmtett alkotótábora
„Ha jól alakulnak a dolgok, akkor már ma este összeáll legalább egy stáb, és csütörtökön hozzá is foghat a forgatáshoz” – nyilatkozta lapunknak tegnap Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője a Filmtett Egyesület szervezésében immár tizennegyedik alkalommal zajló filmes alkotótábor kapcsán. A Marosvásárhelyhez közeli Nyárádszentlászlón kedden este kezdődött a tábor, amelyben ezúttal 44 erdélyi és magyarországi fiatal tanulhat filmkészítést és kritikaírást elismert szakemberektől.
Az alkotócsoportok vezetői: Hajdu Szabolcs filmrendező, Török-Illyés Orsolya színésznő, Patrovits Tamás és Bertóti Attila animációsfilm-rendezők, Tóth Zsolt és Bántó Csaba operatőrök, Kornis Anna és Kővári Szabolcs vágók, Várhegyi Rudolf és Lukács Péter hangmérnökök, Durst György producer és Boros Melinda gyártásvezető, Margitházi Beja filmesztéta és Jakab-Benke Nándor filmkritikus.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)