Az elmúlt napokban zajlott Déván az a régészeti konferencia, melyen bemutatták a dévai vár felújítását megelőző régészeti feltárás eredményeit. A rendezvényen részt vett Szabó Bálint, a kolozsvári műszaki egyetem építészeti professzora, aki a vár tartószerkezetét tanulmányozó, újratervező csoportnak a vezetője. Elmondta, hogy építészeti szempontból sok újdonságot hozott a feltárás, olyannyira, hogy teljesen át kell tervezni az eredeti felújítási koncepciót. Azt eddig is tudták, hogy e vár a kora középkorban épült, így a XIII. századi falak feltárása nem jelentett túl nagy meglepetést. Azonban a várról fennmaradt dokumentumokhoz képest rendkívül sok elem került felszínre. A kora középkori lakótornyot, sőt úgy tűnik a várbeli ciszternát is sikerült kiásni. A feltárást vezető brassói régésznő, dr. Daniela Marcu említést tett dák leletekről, de nagyon óvatosan fogalmazott. Nincs bizonyíték arra, hogy itt e helyen dákok illetve rómaiak éltek volna. A környékbeli hegyeken voltak dákok, de hogy a várhegyen lett volna állandó lakóhelyük, még korai lenne nyilatkozni. Egy-egy itt talált edényt, pénzérmét későbbi korok emberei is idehozhattak. /Gáspár-Barra Réka: Egészen újratervezik. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./

Erdély ezeréves püspöksége
A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és érseki palota történetével, helyreállításával és régészeti kutatásának eredményeivel ismerkedhet meg Budapest közönsége az Erdély ezeréves püspöksége című kiállításon.
A gyulafehérvári püspökség – később érsekség – ezer éves fennállásának alkalmából rendezett tárlat megnyitóján Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek azt mondta: a kiállítás bemutatja a fájdalommal, szenvedéssel, de ugyanakkor dicsőséggel teli történelmet. A gyulafehérvári székesegyház és palota ezeréves egyházmegyei történelmük kőbe faragott tanúja, a székesegyház a három Hunyadi és a két Szapolyai kőkoporsójával, valamint az ismeretlen fejedelmi és püspöki sírokkal Erdélyország történelmének a pantheonja is – mutatott rá.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány vezetője, a tárlat egyik szervezőjeként arról beszélt, hogy régi adósságot törlesztenek, hiszen az ezeréves püspökség és székesegyház méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon.
A Daniela Marcu Istrate régész vezetésével 2000-2008 között lezajlott ásatások eredményeit és leleteit bemutató tárlat a római kortól a kora újkorig ívelő korszakot tárja az érdeklődők elé Gyulafehérvár történetéből. A római erőd falai között kialakuló középkori város legfontosabb, ma is álló emléke a Szent István alapította püspökség központja: a Szent Mihály székesegyház, a történeti Magyarország egyik legkorábbi, ma is álló épülete. Itt helyezték el Izabella királyné, János Zsigmond, Hunyadi János kormányzó és Martinuzzi Fráter György püspök és régens hamvait.
A mellette felépült püspöki palotát a 16-17. század folyamán az erdélyi fejedelmek állandó rezidenciájukká építették át. A székesegyház és a palota környezetében felszínre került régészeti leletek, falmaradványok, sírok az épületegyüttes múltját és az itt élő emberek mindennapi életét idézik meg. A bemutatott tárgyak közül kiemelkedik Szent Katalin aranyozott ezüstszobrocskája, amely a középkori erdélyi ötvösség magas színvonaláról tanúskodik. A kiállításon láthatók a fejedelmi palota mára elpusztult fogadószobáját díszítő, a 17. században Konstantinápolyból hozatott izniki fajansz csempék most feltárt töredékei is.
Ezt az anyagot egészíti ki egy párhuzamos kiállítás, amely a székesegyháznak és a palotának az erdélyi történelemben játszott szerepét, építéstörténetét és műemléki helyreállításait mutatja be régi és új felmérési rajzok, archív fotók, s a legjelentősebb erdélyi fejedelmek portréinak segítségével.
Több műtárgy igazi újdonságot jelent itt: a székesegyház barokk főszentélyének tervrajzát például a bécsi állami levéltár kölcsönözte a tárlatra. A legértékesebb kiállítási tárgy azonban az a római és bizánci pénzekkel díszített késő gótikus kehely, amelyet a 16. század elején Budai Udalrik gyulafehérvári kanonok készíttetett. Ezt a protestánsok által elűzött Bornemissza Pál püspök vitte magával Nyitrára, ahol ma az Egyházmegyei Múzeumban őrzik. A kehely 1884 óta nem volt látható Budapesten. Az Erdély ezeréves püspöksége című kiállítás január 2-ig látható a Budapesti Történeti Múzeumban. mult-kor.hu, Erdély.ma

Erdély legrégibb templomát fedezhették fel Gyulafehérváron
Korai középkori templom maradványaira bukkantak régészek a gyulafehérvári Szent Mihály katolikus székesegyház előtt zajló ásatások során. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre. Szakértők szerint az egykori impozáns, még a keleti keresztény rítusban felhúzott épület akár Erdély legrégebbi keresztény templomának minősülhet. A római katolikus érsekség célja, hogy a konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Egy valószínűleg 10. századi templom falait fedezték fel a régészek a napokban a gyulafehérvári római katolikus székesegyház bejáratától 24 méterre. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre: egyméteres mélységben megjelentek egy félkörív alakú apszis romjai, amelynek 1,15 méter széles kőtömbökből és kevés tégladarabból készült alapzata van. Daniela Marcu Istrate régész szerint – aki a hétvégén sajtótájékoztatón számolt be a páratlan felfedezésről – a romok valószínűleg Erdély legrégibb keresztény templomából valók, amely Hierotheus püspök székhelye lehetett.
Hierotheus a 950-es években térítési szándékkal érkezett a vidékre, számára építtethette Gyula fejedelem ezt a székhelyet, miután a püspök Konstantinápolyból visszatért. Ugyanakkor a szakember nem zárja ki a Szent István nevéhez köthető alapítást sem, ekkor az 1000. évre datálva a templomépítést. Daniela Marcu Istrate szerint egészen kivételes értékű történelmi műemlékről van szó, amelynek érdekessége, hogy semmilyen módon nincs kapcsolatban, nem érintkezik a mai székesegyházzal, illetve annak elődjeivel, hanem különálló épület.
„E tény magyarázata, hogy ez még keleti keresztény rítusban épült templom lehetett, amelytől elkülönülve, a Nyugat felé orientálódás kifejezéseként nem rá, nem vele egybe, hanem tőle elkülönülve épült fel később az immár Róma irányát választó új püspöki székesegyház” – nyilatkozta a gyulafehérvári szakértő, aki a Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatásáról és helyreállítási munkálatairól legutóbb márciusban Budapesten is beszámolt. A régész úgy véli, a most feltárt rom kétségkívül a dél-erdélyi város legrégebbi, Róma és Konstantinápoly hivatalos szétválása előtt épült temploma, amelynek megőrzése és nyilvánosságra hozatala növelné a gyulafehérvári vár értékét, vonzerőt gyakorolva a szakértőkre és turistákra egyaránt.
Szász János, a római katolikus érsekség gazdasági igazgatója közölte, az egyház szempontjából a lelet jelentősége abban áll, hogy a lelet a 10. század közepéből, azaz a honfoglalás, a kereszténység felvételének idejéből, a Kelet és Nyugat közti egyházszakadás előtti időből származik. „A magyarság első találkozása a kereszténységgel Bizánc révén történt, azután esett Szent István választása Rómára, a Nyugatra. Az államalapító király dilemmájára, a döntés mikéntjére is választ adhatnak a most felszínre került kövek, amelyek elárulják azt is, hogy amikor a 11–12. században megépült az új gyulafehérvári székesegyház, az már teljesen a nyugati kereszténységhez tartozott” – állapította meg Szász János. Az egyházi illetékes úgy vélekedett, meg kell találni a módját, hogy feltáró archeológiai kutatás történhessen az érsekség területén, a távlati cél ugyanis az, hogy a felkutatott, majd konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Erdély legrégebbi temploma
Erdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kelemen Hunor vezette kulturális és örökségvédelmi minisztérium.
A templomromra a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren, a jelenlegi főkaputól 24 méterre bukkantak rá idén tavasszal, és az azóta két szakaszban (április–május, valamint június–augusztus) elvégzett feltárás nyomán bizonyossá vált: a templom a 10. században épült, ily módon ez Erdély legrégibb temploma, valószínűleg a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula alapította. A dr. Daniela Marcu Istrate vezette régészcsapat szerint a bizánci típusú templomot valószínűleg 1050-ben, a római katolikus, immár nyugati típusú székesegyház építésének elkezdésekor bontották le. A kutatási költségekhez a budapesti közigazgatási és igazságügyi minisztérium is hozzájárul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomlelet
Fontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története
Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt.
Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak.
Eredmények és feltevések
A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate.
A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak.
– Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta.
Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete
– A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész.
A XI. század közepén már nem létezett
A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején.
Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ.
A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják
Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta.
Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni.
Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Déva vára újra a városé
A címben szereplő jelszó alatt nyílt meg e hétvégén a dévai Bethlen kastélyban működő múzeumban a várban feltárt leletekből álló kiállítás.
– Az utóbbi húsz évben számos ásatás folyt Déva várában, a legátfogóbb és legjelentősebb kutatómunka azonban a 2008-ban, illetve 2013-ban végzett ásatás, melyet dr. Daniela Marcu Istrate brassói régésznő vezetett. Ekkor tíz méter mélységben is feltártak épületrészeket és számos használati tárgy, fegyver, illetve ékszer került felszínre, különböző korok emlékeként. Ezek, kiásásukat követően gondos restauráláson kell átessenek ahhoz, hogy múzeumi kiállítások részévé válhassanak. A leletek egy részét már sikerült helyreállítani, ebből állt össze a mostani kiállítás, ami reményeink szerint új fénybe helyezi a sokáig romokban heverő dévai várat – fogalmazott a kiállítás megnyitója alkalmával Liliana Ţolaș múzeumigazgató.
A valóban igényesen berendezett kiállítás pontos és átfogó képet ad a várban történt ásatásokról, a feltárt épületrészekről, ezek hajdani funkciójáról. A vár különböző korokban kialakult szerkezetét szemléltető pannók mellett pedig számos közép- és újkori leletet tekinthetnek meg az érdeklődők. Kiállításra került ugyanis jó néhány 15–16. századi, illetve későbbi agyagedény, számos középkori ékszer, fegyver, de 17-18 századi kályhacsempék, illetve monarchiabeli agyagpipák, sőt 18–19. századi párbaj pisztolyok is bőven akadnak a bemutatott tárgyak között. A kiállítás külön erőssége, hogy az előtérben a látogatókat jókora méretű háromdimenziós fotók várják, melyeket külön e célra kínált szemüveggel lehet megtekinteni. – Az volt a célunk, hogy egyfajta virtuális sétára vigyük látogatóinkat a belső várudvarba, amely ásatások és restaurálás miatt már évek óta zárva van. Romániában mi vagyunk a harmadik olyan múzeum, amely háromdimenziós fotókkal gazdagítja a kiállítását – számolt be a múzeum igazgatója. Visszatérve a vár restaurálási munkálataira, elmondta: a város vezetősége igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy idén augusztusban megnyissák a látogatók számára a belső várudvart. Ez ugyanis a 2008-as ásatások elkezdése óta el van zárva a látogatók elől.
A hétvégén megnyílt kiállítás a tervek szerint idén május elsejéig lesz megtekinthető. Amennyiben azonban nagy lesz az érdeklődés a helyiek és a turisták részéről, akár év végig is meghosszabbítják a nyitva tartását – közölte a múzeumigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

2016 januárjától látogatható a helyreállított műemlék
Új köntösben díszeleg Déva vár
Néhány napja sötétedés után színes fényjáték hívja fel a figyelmet Déva várára. A felújítás alatt álló műemlék amúgy napfénynél is teljesen új köntösben díszeleg.
A 2010 márciusában, uniós támogatással elkezdett restaurálása óta ugyanis évekig csupán az egyre szaporodó állványok látványa fogadta a vár látogatóit, illetve az időszakos lezárások, melyek néha a külső vár megtekintésétől is eltiltották a turistákat.
Pillanatnyilag szintén bejárási tilalom van érvényben. A szinte hihetetlen jó hír azonban, hogy a polgármesteri hivatal szóvivője szerint a vár december közepén újra megnyitja kapuit, immár véglegesen, egészen új arculattal fogadva a látogatókat. Ugyanis a közel 22 millió lejes európai, 3,4 milliós kormányzati és 13 milliós önkormányzati támogatással megvalósuló restaurálási projekt átadási határideje 2015. december 12. Hogy sikerül-e addig teljes mértékben befejezni a külső- és középső vár felújítását, az még kérdéses, de tény hogy az utóbbi öt évben szinte újraépítették Déva várát (már ami a külső védműveket illeti). Az említett projekt során teljesen visszaépült az első és második kapu, a teljes külső várfal, gyilokjárókkal, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcső a keleti oldalon, a belső várba vezető híd a nyugati oldalon, a hajdani puskaporos torony, a tüzérségi kazamaták és teraszaik, illetve a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes út. Utóbbinak térkövekkel való kirakása még folyamatban van, akárcsak az említett híd felső szakaszát mozgató felvonószerkezet beszerelése. Ennek, 372 ezer lejre terjedő költségeit az önkormányzat által megszabott kiegészítő költségvetésből állják. Úgyszintén helyi alapokból, 1,8 millió lejből oldották meg a felújított várrész közművesítését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornarendszer működik. Mindez tehát 2016 januárjától látható, tapintható lesz minden érdeklődő számára – ígéri Mona Voinescu, önkormányzati szóvivő. Elmondása szerint jelenleg kidolgozás alatt áll a belső vár felújítását célzó projekt is. Erre ugyan már volt egy kísérlet: 2008-ban, amikor Daniela Marcu brassói régésznő fel is tárta a belső várat, térben és időben egyaránt meglepő leletekre bukkanva. A felújítási szándék azonban akkor befulladt.
A külső és középső vár sikeres helyreállítása nyomán viszont újra napirendre lehet tűzni a belső várat is – Előkészítés alatt áll az EU-hoz benyújtandó pályázat dokumentációja. A célunk természetesen a vár teljes helyreállítása, és kultúrturizmus terén való értékesítése. A belső várban multifunkcionális terek, időszakos kiállításokra alkalmas termek, irodalmi kávézó és amfiteátrum kialakítását tervezzük. És mindenképp figyelmet fordítunk Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök emlékének ápolására is – fogalmazott az önkormányzati szóvivő.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)