Kapcsolat a Sapientia és Csíkszereda között – interjú Fábián Attila egyetemi professzorral
Az elvándorlási hullám közepette a Sapientia tehetséges diákjai jelenthetik Csíkszeredának a továbbélést – véli a gazdaságpolitikát oktató Fábián Attila, aki barátságos, nyitott, fejlődőképes, néha viszont egy kicsit lomha egyetemnek tartja a Sapientiát.
– A kilencvenes évek közepétől rendszeresen jár Csíkszeredába.
– 1993-ban kezdte meg távoktatási képzését Csíkszeredában a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, én ennek az oktatásnak a keretében 1994-ben jártam először a városban. Jó döntést hozott az, aki annak idején elhatározta, hogy a határon túliak számára is magyar képzést kell indítani, mert egy nemzet jövőjét a fejekben lévő tudás fogja eldönteni. Ha egy nemzet nem gondolkodik, akkor nem tud értelmes jövőképet rajzolni, és csak válságok következhetnek.
– A világ különböző egyetemein oktat, többek között immáron nyolc éve a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán.
– Igen, Csíkszereda valahogy sohasem maradt el a palettáról, mindig visszajövök ide. Egyrészt azért, mert kikapcsol az ittlét, másrészt kötelezettséget vállaltam 1994-ben. Ma már nehezebben tudom beosztani az időmet, de így is minden második szemeszterben egy biztos oktatási pont a Sapientia.
– Beszéljünk a Sapientiáról. Az itteni képzés mire készíti fel a diákokat? Egyáltalán milyenek a sapientiás diákok?
– Jó kérdés. Az egyetem csak egy eszköz ahhoz, hogy a diák megállja majd helyét az életben. Az a diák, aki meg akarja állni, annak sikerülni fog, aki viszont az egyetemen csak az idejét tölti, mert nincs jobb dolga, nincs munkahelye, vagy a szülők ösztönzésére jár ide, tehát kényszerűségből vállalja, hogy képzésben részesüljön, az nem biztos, hogy meg fogja állni a helyét. Pár év alatt diákok rájöttek arra, hogy a munkaerőpiac arra tud választ adni, ami a tudással mérhető. Jó néhány diákból jól elhelyezkedő ember lett. Persze voltak olyanok is, akik a sorsuknak vagy a nemtanulásuknak köszönhetően a nagyáruházakban valami nem szakmabeli munkát látnak el. A gazdasági válság viszont úgy hozta, hogy azok a szülők is a Sapientia felé fordultak, akik azelőtt tehetséges gyerekeiket valamely más egyetemi városba küldték volna. Egyre több tehetséges diák választja ezt az egyetemet. Ezt a lehetőséget az egyetemnek észre kell vennie.
– Hagyjuk el egy kicsit az egyetem falait. Húsz év távlatából nézve, kérem, hasonlítsa össze a kilencvenes évek közepének, illetve napjaink Csíkszeredáját.
– Az épített és a természeti környezet szép lassan elkezdett modernizálódni. Hadd említsem meg Mara Árpádot – aki a kilencvenes években a konzulens tanárom volt –, ő mondta annak idején, amikor először vergődtünk át autóval a Hargitán, és a városba beérve gödör gödör hátán volt, hogy ne magad elé nézz, hanem előre, mert a kátyúk nagyját kikerülőd ugyan, az aprajába úgyis belemész. Az utak azóta megjavultak, megjelentek a zöldfelületek, amelyek hála Istennek közösségi terekké váltak, ahol az emberek hajlandók találkozni. Tehát Csíkszereda kezdett újraépülni abból a nagyon mogorva, visszahúzódott, zárkózott környezetből, ami jellemezte 1994-ben. Mára a közterek, parkok megújulnak, sokkal nagyobb a tisztaság, és talán az emberek is kezdik szeretni környezetüket, városukat. Ez a fajta nyitás ugyanakkor azzal is járt, hogy nagyon sokan elhagyták a várost, és most Magyarországon vagy még nyugatibb országokban laknak. Ez az elvándorlási folyamat talán megállítható.
– Hogyan?
– Nagyon kell ügyelni arra, hogy a tehetséges diákokat ki tudja szolgálni az egyetem, és államvizsga után is itt kell tudni tartani a városban. Aztán később remélhetőleg még többen lesznek, akik nem a nagy egyetemi városokat választják, hanem Csíkszeredát, ahonnan később sem mennek el, itt alapítanak családot. Eljött az ideje, hogy a tehetségeket felemeljük, példát mutatva azoknak, akik esetleg itt csak időt töltenek, nem kis számban, a Sapientián manapság. A kiművelt emberfők jelenthetik a városnak a továbbélést.
– Meglátása üzenet a városvezetés felé. Amúgy milyen egyetemnek tartja a Sapientiát?
– Barátságosnak, nyitottnak, fejlődőképesnek, néha egy kicsit lomhának. Az egyetemnek még inkább együttműködőbbnek kellene lennie a diákokkal. Ne élje át ez az egyetem is azt, amit a magyarországiak már átéltek, hogy az oktatók azért vannak, hogy oktassanak, a hallgatók pedig azért, hogy hallgassanak. A diák ne hallgasson, legyen kreatív, mondja el, amit szeretne. A Sapientia így sokkal gyorsabban juthat el abba a fázisba, amibe talán a magyarországi egyetemek egy része már beletartozik. Ha ez megvalósul, akkor ez egy jól fejlődő egyetem lehet. A minőségre és a hallgatói szolgáltatásokra nagyon oda kell figyelni, azért, hogy jól érezze magát itt a diák, és többet akarjon tenni annál, mint amit a középiskolában elért.
Kozán István
szekelyhon.ro |