Húsz éve gyógyít embert és társadalmat a Bonus Pastor Alapítvány
Fennállásának 20-ik évfordulóját ünnepli az erdélyi református egyházközség védnöksége alatt álló Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány, amely 1993 óta igyekszik szenvedélybetegeken segíteni.
Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót az alapítvány és a Misszió vezetősége, ahol Lőrincz János lelkipásztor-esperes azzal kezdte mondanivalóját, hogy „Van remény a szabadulásra”. Azt a munkát, azt a segítségnyújtást, amit végeznek, e nélkül a reménybe vetett hit nélkül nem is lehetne végezni. „Nagyon sokan keresnek meg, hogy baj van a családban, szeretnének segítséget kapni” – mondta az alsóvárosi református egyházközség lelkésze, hozzátéve, hogy nem egy látványos misszióról van szó, hanem nagyon nehéz mentő misszióról. Függőbetegekkel foglalkozni ugyanis nagy kihívást jelent a segítőknek, lelkészeknek, pszichológusoknak és egyéb szakembereknek egyaránt, főleg, hogy még a családokban is tabukérdés az alkoholfüggőség például, vagy a kábítószer-fogyasztás, és legtöbb esetben csak akkor kérnek segítséget, amikor már tarthatatlanná válik a helyzet.
A húsz éve tartó szolgálatot gyümölcsözőnek nevezte Jakab István lelkipásztor-esperes, aki az egyház és a civil szféra együttműködésének eredményességét emelte ki, azt, hogy a civil szervezetek és az egyházak is a társadalom részét képezik, ugyanaz az életterük, önkéntesség-alapon szerveződnek az egészséges társadalomért. Figyelmük és szolgálatuk középpontjában az ember áll, a társadalom jólléte.
„Amíg én nem változom meg, másokat sem tudok megváltoztatni” – idézte a nemrég elhunyt Nelson Mandelát dr. Horváth Levente, a Bonus Pastor Alapítvány elnöke az alapszempontot hangsúlyozva. A húsz év alatt olyan tapasztalat halmozódott fel, amely óriási tőkét jelent. „Minden szaktudás és lelki affinitás mellett az a legfontosabb, hogy a magunk változása a legjobb munkaeszközünk a szenvedélybetegek és családtagjaik változásában. Alapkérdés tehát az énváltozás, amely megosztható a változást váró embertárssal. A húsz év alatt abban a kiváltságban részesülhettünk, hogy a hozzánk fordulók engedtek minket részesedni, asszisztálni, részt venni. Senkit meg nem változtathattunk senkit meg nem válthattunk, a mi szerepünk csupán bábáskodás az újjászületésben” – ecsetelte Horváth Levente.
Nem csak alkoholfüggésről van szó, de droghasználatról és játék-, internet-, valamint más káros szenvedélyekről is. Az egész embert, az ember lényét megtámadó betegség ez, amelynek leküzdéséhez lelkipásztorok, pszichológusok, az egész szociális szféra összefogására van szükség. A társadalomnak is nevelődnie kell, mondta az elnök.
A sajtótájékoztatón jelen volt Adorján Éva, a Magyarózdon 2005-ben megnyílt Drogprevenciós Otthon igazgatója is, illetve Erdő Endre ügyvezető igazgató. Elmondták: minden 18-50 év közötti férfi jelentkezhet az otthonba, aki beismerte függőségét. A terápia 9 hónapot vesz igénybe, de ha valaki visszaesik, újra befogadják. Eddig 250 szenvedélyfüggő személy vett részt a hosszú távú terápiás programban, míg a rövid távúban több mint 1500. Azoknak az aránya, akik hosszabb ideje, vagy a terápia óta absztinensek, meghaladja a 75 százalékot.
A modell kanadai eredetű, lényege a terápiás közösség. „Aki eljön hozzánk, egy olyan otthonias légkört tapasztalhat meg, amiben sokan otthon a munka után, hazatérve részesülhetünk csak. Néha megkérdik, hogy ki a szenvedélybeteg és ki a munkatárs, mert fizikálisan is megváltozik az, aki elhatározza, hogy megváltoztatja az életét” – magyarázta az otthon igazgatója.
A magyarózdi Radák-Petri kastélynak a Bonus Pastor Alapítvány tulajdonába kerülését részletezve Erdő Endre elmondta, sikerült az utolsó tulajdonossal kapcsolatba lépni, aki nem szándékozott visszatelepülni Romániába, így felhatalmazta az alapítványt, hogy az ő nevében visszaigényeljék azt. Történtek már beruházások az állagmegőrzés érdekében, de további befektetéseket szeretnének, hogy visszahelyezzék a kastélyt eredeti formájába, megőrizve egykori szépségét. Szeretnének konferenciaközpontot létrehozni benne, amely több programnak adhat helyet: utógondozónak, találkozóknak, gyerektáboroknak.
Az egyetlen, Romániában magyar nyelven működő bentlakásos terápiás otthon a magyarózdi. A hosszú távú célok között egy női terápiás központ létesítése is szerepel.
A 20 éves évforduló alkalmából december 15-én hálaadó istentiszteletre kerül sor az alsóvárosi (Ludas utcai) református templomban.
Antal Erika
maszol.ro

Legyen ismét diktatúra?
Amiért huszonnégy évvel ezelőtt a nép kivonult az utcákra, és halomra lövette magát, majdnem mind megvalósult, s most mégis – csodák csodája – a lakosság fele visszasírja azokat az úgymond régi szép időket. A történelmi régiókban élők közül egyedül az erdélyiek többsége mondja, hogy a kommunizmus rossz dolog volt Románia számára. De még ott is a megkérdezettek 43,1 százaléka nyilatkozta, hogy akkor jobban élt.
Pedig a népfölkelés előtt mindenki azt hitte, Romániában kibírhatatlan az élet. A forradalom idején olyasmit kiabáltak a tüntetők, hogy szabadság! És most mindenféle szabadságból annyi van, amennyi kell. Van sajtószabadság, mindenki azt beszél összevissza (potyára), amit csak akar, szabad sztrájkolni azoknak, akiknek egyáltalán van munkájuk, lehet tüntetni és munkát követelni azoknak, akiknek nincs. Van mozgásszabadság. Útlevél sem kell, és mindenki mehet a francba, vagy a szeme világ(á)ba, munkát, kenyeret keresni, vagy koldulni. Néha ugyan egynémely ország, mint Anglia, tiltakozik a koldusok baráti látogatásai ellen, viszont egyáltalán nem ellenzi, ha kiképzett orvosok vagy egészségügyiek rohamozzák őket. Azt is kiabálták a forradalmárok, hogy le a diktatúrával! A diktátor elfutott, majd kivégezték saját bizalmi emberei, akiket ő ültetett magas posztokba a katonaságnál vagy a Securitaténál. Ha ők le nem lőtték volna, a diktatúra is tovább tartott volna, és most a lakosság felének nem kellene visszasírnia azokat az időket. Ha Ceauşescut nem árulják el barátai, akkor ő a forradalmat leverte volna. A demokratikusabb országokban sokan haragudtak volna rá, de azóta megbocsátottak volna, mert lám, Amerika még a kubai Castroékra is megengesztelődött, pedig ők igazán sok borsot törtek az orra alá. Ennek ellenére most Obama parolázott Raul Castroval a Nelson Mandela temetésén. Így akár Ceauşescuval vagy klánja valamelyik tagjával is kezet rázhatott volna, és most ismét kocsikáznának az angol királynővel, mint az említett régi szép időkben. Ha már nem élne is, eleddig valamelyik rokona megörökölte volna a trónt, akarom mondani, a vezérséget, elnökséget, és újabb géniusz emelkedne időnként a Kárpátok fölé. Észak-Korea és Kuba mellett mi lennénk a harmadik kommunista állam, vagy még annál is több. Az elmúlt huszonhárom év alatt ennyi erővel, amennyit belevertünk, egész biztos, befejeztük volna a kommunizmus felépítését. Esetleg neki is kezdhettünk volna egy annál is fejlettebb társadalmi rendszer tető alá hozásának, bár sokaknak az is egészen fejlett, sokoldalú volt. Mára már sorozatban gyártanánk az atombombát a vegyi fegyverek mellett, amelyekkel már akkor is fenyegetőztünk. Hogy be ne vessük valahol, csak amúgy küldené a sok segélyt nekünk az Európai Unió vagy az Amerikai Egyesült Államok. Nem kellene a Valutaalapnak könyörögnünk újabb kölcsönökért, hiszen nem azért fizettette vélünk vissza nagy vezérünk a tévedésből felvett kölcsönt, hogy újabbat vegyünk fel, s aztán a feltételeket ők szabják meg nekünk, miként most. Olyan, hogy élelmiszer, fűtés, meleg víz, villany, benzin, meg ehhez hasonlók most sem lennének, de nem is kellenének, mert mindez, úgy látszik, nem hiányzott a lakosságnak, ha nosztalgiázik a ’89 előtti időkről, amikor mindezek egyike sem volt fellelhető. Mert a nép, az istenadta, úgy gondolkodik, hogy van ugyan minden, csak éppen nincs, mivel megvenni. Ezek után még mindig lehetne megoldást találni a régi idők visszatérítésére. Mivel most már nálunk mindent lehet és szabad, hát ki kellene robbantani egy újabb forradalmat. Ha már annyira szeretik így utólag Ceauşescut, akkor – bár őt feltámasztani nem lehet – a rokonságból elő lehetne ásni valakit, úgy néz ki, teljesen mindegy, hogy kit, aki élére álljon a dolognak. Aztán ők szükségállapotot vezetnének be. A köztörvényeseket mind ki kellene engedni a börtönökből, és mindenkit be kellene zárni, akit ellenségének tekint az új rendszer. (De talán legjobb lenne inkább kurtán-furcsán végezni – akár a volt vezérrel – a legveszélyesebbnek tűnőkkel.) Igaz, nagyon durva módja lenne az új rendszerváltoztatásnak, és nem nagyon demokratikus. De lehetne humánusabb módot is találni rá. Ha valaki nyíltan felvállalná a szocializmus és kommunizmus eszméit, nem csak így sutyiban, és alakítana egy új kommunista pártot. Ez a most nosztalgiázó ötven százalék arra szavazna, és aztán jöhetne a diktatúra. Bár lehet, hogy az így megválasztottakban sem lehetne bízni. Ugyanis az a szomorú, hogy Románia lakosságának csak másfél százaléka bízik nagyon a saját maga választotta képviselőiben, és 51,5 százalék nagyon kicsit. Akiben viszont nagyon bízik mostani állapotunk javulását remélve, az maga a Jóisten. Belé a bizalmát a nép 56 százaléka veti.
Úgyhogy imádkozzatok, híveim!
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi Politikai Iskolát indítanak novemberben
Erdélyi Politikai Iskola címmel indít képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) segítségével.
Az ingyenes oktatási program célja, hogy gyakorlatias politikai tudással lásson el olyan érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni.
A féléves képzés során a fiatalok betekintést nyerhetnek a politikai intézmények, pártok működésébe, a közösségépítés folyamatába, valamint vezetői készségeiket tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeken fejleszthetik – közölte a Mathias Corvinus Collegium.
Mint írták, az elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pilléren alapul: politikai menedzsment (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása), különböző készségfejlesztő tréningek, valamint hazai és külföldi gyakorló politikusokkal folytatott háttérbeszélgetések.
A programban hangsúlyos szerepet kap az e-learning alapú oktatás is, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik korábban szerzett tudásukat.
A négy hétvégéből álló, egyenként háromnapos képzés Kolozsvárott indul november 3-án, majd Bukarestben és Budapesten folytatódik januárban és márciusban, végül Kolozsvárott zárul májusban.
A képzésben többek között részt vesz: David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója, Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi vállalati ügyekért felelős igazgatója, valamint Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Fidesz frakcióvezetője és Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. A képzésre október 23-án éjfélig lehet jelentkezni a szervező intézmények honlapján. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Béranomáliák a közszférából: többet keres a segédmunkás, mint az egyetemi tanársegéd
Többre tartja az állam egy portás munkáját, mint egy tanítóét, egy közösségi rendőr pedig, aki naphosszat tilosban parkolásért bírságol, többet kereshet, mint jónéhány egyetemi oktató.
Az oktatás a legerősebb fegyver, mellyel megváltoztathatjuk a világot, mondta Nelson Mandela. A dél-afrikai szabadsághős-politikus kijelentésének fényében nagyon úgy tűnik, hogy a romániai politikai elit eltökélt pacifista, hallani sem akar semmiféle fegyverről, még kevésbé költeni rá, ráadásul módfelett elégedett világunk jelenlegi állapotával.
Az Európai Unió tagországai átlagban bruttó hazai termékük 5 százalékát fordítják a közoktatásra, Románia azonban hosszú évek óta csupán 4 százalékot. Érdemes lenne pedig bőkezűbben bánni az oktatással, hiszen ennek finanszírozásában, uniós viszonylatban, a világ leggazdagabb államai közé tartozó Dánia, Svédország és Finnország jár az élen, a GDP 7,2, 6,6, illetve 6,4 százalékát fordítva e célra, márpedig a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a jómód alapja, hosszú távon a minőségi oktatás.
Több a pénz az áruházban, mint az iskolában
Az oktatás alacsony hazai presztízsének egyik legevidensebb bizonyítéka a pedagógusok, egyetemi oktatók bérezése, ami kifejezetten kínos, összehasonlítva például az önkormányzati alkalmazottak idén megemelt javadalmazásával.
K. egy erdélyi nagyvárosban működő líceum aligazgatója, negyedszázada dolgozik a tanügyben. Megtartja az óráit, pályázatokat ír, órarendet állít össze, kezeli az intézmény Facebook-oldalát, végzi a papírmunkát látástól-vakulásig, mindezt gyakran otthon, szabadidejében. Munkáját az állam havi 2867 lejjel honorálja. Egy kezdő tanító(nő) természetesen boldogan kiegyezne ezzel az összeggel, ám neki meg kell elégednie nettó 1367 lejjel.
Viszonyítási alapként említsük meg, hogy Kolozsváron egy nemzetközi áruházlánc nettó 1500 lejes fizetéssel, amihez étkezési jegyek is jönnek, toboroz árufeltöltőket, K. iskolájában pedig a portásnak 1479 lej a havi bére.
Egy véglegesítő vizsgával rendelkező, osztályfőnöki tisztséget is betöltő tanár 2195 lejt kap kézbe. A kolozsvári önkormányzatnak az intézmény honlapján megtalálható bérlistáját böngészve mélységesen torz társadalmi értékrendre utaló béranomáliákat fedezhetünk fel. Az Emil Boc vezette intézményben egy segédmunkás megkereshet nettó 1776 lejt, többs záz lejjel többet, mint egy általános iskolai tanító; egy portás kb. ugyanannyit visz haza, mint egy véglegesítő vizsgás tanár, egy pénztáros, raktáros, irattáros vagy sofőr bére pedig egy középiskolában kifejezetten jónak számítana.
A csíkszeredai városházán valamivel alacsonyabbak a bérek, mint Kolozsváron, ám ennek ellenére, a hivatal alkalmazásában álló szakképzetlen munkás csak 120 lejjel kap kevesebbet egy kezdő tanítónál.
Szegény tanársegédek!
L. a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusi fokozatú oktatója. A természettudományok doktora, több alkalommal dolgozott nyugati egyetemen, nemzetközi viszonylatban nagy presztízsű kutatói ösztöndíjjal. L., akinek keze alól a jövő szakemberei, kutatói, oktatói kerülnek ki, nettó 3500 lejt keres, amennyi egy, a kolozsvári városházán dolgozó előadó maximális javadalmazása. Ez utóbbinak csak a bolognai rendszerű egyetemi alapképzést kellett elvégeznie, szakmai kompetenciája lényegesen alacsonyabb egy egyetemi adjunktusénál.
Az sem mellékes, hogy az önkormányzatoknál és a közintézményeknél egy állás betöltésénél a szakmai érték mellett, rosszabb esetben helyett, lényeges, ha nem éppen meghatározó szempont a pályázó személy politikai támogatottsága, személyes kapcsolati hálója. Bár a szubjektív tényezők meglétét az egyetemi karrier esetében sem lehet tagadni, ebben a közegben az előmenetelt sokkal konkrétabb szakmai kritériumrendszer szabályozza, mint a közintézményeknél.
L. nem tartozik a legrosszabbul fizetett egyetemi oktatók közé. Egy tanársegéd kezdő bruttó bére 2378 lej, amiből a levonások után 1688 lej marad, az adjunktusok bére pedig nettó 2019 lejről indul. Előbbi szinte 100 lejjel kevesebb egy városházi segédmunkás fizetésénél. A hazai felsőoktatásban még a docensi fokozat sem jár automatikusan decens bérrel, a Babeș–Bolyain ezen kategória javadalmazása nettó 2353 lejjel kezdődik.
Ennél még egyes, önkormányzati alkalmazásban álló, érettségivel rendelkező rendőrök is többet visznek haza, 2734 lejt, nem is beszélve a szakfelügyelőkről és jogtanácsosokról, akik megkereshetnek akár 3863, illetve 4243 lejt. Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, vezető beosztású közösségi rendőr bérével már sok egyetemi oktató elcserélné a sajátját, előbbi ugyanis 4229 lej.
Egy kolozsvári önkormányzati osztályvezető közel 6100 lejes fizetésével már csak a legjobban fizetett egyetemi docensek tudnak konkurálni, előbbiek még a bértábla alacsonyabb szintjein álló professzorokat is megelőzik. Az egyetemi hierarchia felső régiójába tartozó professzorok, valamint a magas adminisztratív beosztásban levő oktatók bérezése ellenben már tekintélyes, akár 12 ezer lejnél többet is megkereshetnek, ami indokolt is, lévén, hogy általában szaktekintélynek minősülő, nemzetközi elismertségnek örvendő szakemberekről van szó.
Pengő Zoltán maszol.ro