A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) Pászkány Árpád üzletemberre is kiterjesztette a bűnügyi vizsgálatot a Gazeta-botrányban. A a Gazeta médiatröszt több újságíróját, Liviu Mannal az élen, azzal vádolják, hogy zsaroltak több üzletembert és közéleti személyiséget. Az ügyészség közleménye szerint Pászkány Árpád egyike azoknak, akik a zsaroló csoporttal együtt törvényellenes tevékenységekben vett részt: egy lehallgatott telefonbeszélgetés arra utal, hogy Pászkány lefizette az újságírókat, hogy azok pozitív cikkeket írjanak róla, illetve befeketítsék üzleti ellenfeleit. Pászkány Árpád Zoltán, a Polus vállalat vezetője és a kolozsvári CFR labdarúgó-egyesület fő támogatója jelenleg külföldön tartózkodik. /Vizsgálat indul Pászkány Árpád ellen Gazeta ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ Pászkány Árpád a leggazdagabb erdélyi magyarok egyike, vagyona 35-40 millió dollár. /Már ketten dollármilliárdosok. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 15./

Az önmérséklet nem cenzúra
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért.
Az írott sajtó és az online média felelősségéről szóló viták nem újkeletűek. Az öngyilkosságok megelőzéséért létrehozott romániai egyesület például a napokban újfent felhívta a figyelmet a sajtó szerepének jelentőségére az öngyilkosságok számának alakulásában, pontosabban a sajtó eltúlzott és etikátlan magatartására.
Képmutatás lenne azt állítani, hogy az írott sajtó hibátlan. A piacorientált sajtó, azaz a könnyen emészthető, éppen ezért könnyen értékesíthető bulvár számára nincsenek alapvető emberi jogok, nincsenek szabályok. Persze olvashatni olyan ellenvéleményeket, hogy nem muszáj megvenni, hogy egy kattintással ki lehet védeni a bulvár sokkoló hatását, én azonban nem hiszem, hogy ilyen egyszerűen leseperhető a téma.
Azok, akik a használati szokás, a választás lehetőségéről beszélnek, csak az olvasóra gondolnak, azonban a kérdés másik oldalán ott vannak azok, akik alanyai a bulvármédia mocskolódásának. Hangsúlyozom: nem politikusokra, közéleti személyiségekre gondolok. Nem azokra gondolok, akik ilyen vagy olyan jogi vagy más úton meg tudják védeni magukat, hanem elsősorban a kiszolgáltatott áldozatokra.
Konkrétan: a pár hónappal ezelőtt történt döbbenetes medgyesi eset után a bulvársajtót ellepték az áldozatokról készült, nagyított felvételek. Kíváncsi lennék arra, hogy ebben, vagy hasonló ügyben mennyire mentség a sajtószabadság védelme? Mennyire jogos azzal az ürüggyel, hogy az olvasónak joga van az információhoz, baleset, gyilkosság, öngyilkosság kiszolgáltatott áldozatairól készült színes és részletes sorozatképekkel teletömni a sajtót? De vegyünk más példát.
Mennyire független és korrekt az a sajtó, amely nyomozati iratok kivonatát (lásd Liviu Man esete, aki újságíróként maga is megtapasztalhatta az írott sajtó tökéletlenségét) vagy a magánügyeket részletező periratok anyagát teregeti ki? Erre az utóbbira jó példa a Tőkés László válóperét részletező és véleményező sajtómagatartás, amiről – egyébként nagyon helyesen – így írt Ambrus Attila újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) egykori elnöke: „Románia főügyésze, Laura Codruţa Kövesi beismerte, nem tudja megakadályozni, hogy az érintetteknek orvosolhatatlan erkölcsi károkat okozó ellenőrizetlen és nem bizonyított információk ne szivárogjanak ki a bíróságokról, az ügyészségről. Politikai vagy üzleti érdekből a bírók, ügyészek megsértik a szakmai titkot és a sajtó informátoraivá válnak. A média pedig nem finnyáskodik, holmi szakmai, erkölcsi alapon nem utasítja vissza a hírként tálalható pletykát.”
A Prigoană-féle törvénytervezet vitatható. Számtalan pontjával – például a licensz bevezetése, az írott és az online média bevonása a Országos Audiovizális Tanács (CNA) fennhatósága alá – nem értek egyet. Amiért aláírtam (és szeretném hangsúlyozni, hogy a jogszabály végleges formáját hosszas vita előzi meg, tehát lehetőség van annak módosítására), az a tervezet alapgondolata.
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért. Ez pedig az én elképzelésem szerint nem a CNA (tehát nem a politikai pártok által kinevezett tagokból álló Audiovizuális Tanács) feladata, hanem médiaszakembereikből álló, politikailag független szervezet – például a Román Sajtóklub vagy a magyar sajtó esetében a MÚRE – lehetne. Tehát nem valami külső szabályozásról, hanem saját etikai kódexük elfogadásáról és annak törvényerőre emeléséről lenne szó. Az önmérsékletre, fegyelemre egy újságírónak is szüksége lehet, előnyére válhat. Ettől még nem lesz cenzúra, pláne nem politikai.
A kemény logikára, érvelésre épített kritikára egy politikusnak vitathatatlanul szüksége van. El is fogadom, meg is hallgatom, tiszteletben tartom, de csak azután, miután elég indíttatást érez az újságíró arra, hogy információját alaposan leellenőrizze, magyarán megkérdezze azt a bizonyos jelzős politikust, hogy mire is gondolhatott. Így a szakmailag kifogástalan újságíró elkerülheti azt a szerencsétlen helyzetet, hogy kioktató hangnemben valótlan állításokat adjon alanya szájába.
Máté András. Új Magyar Szó (Bukarest)