Élő hiedelem: mindennapi életünk része
Két új néprajzi kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők azon a kedd délutáni rendezvényen, amelyre az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában került sor. Keszeg Vilmos Hiedelmek, narratívumok, stratégiák című, összegző igényű önálló kötetét (Néprajzi egyetemi jegyzetek) a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) adta ki, a Rontók, gyógyítók, áldozatok. Történetek és élettörténetek elnevezésű forrásközlő kiadvány az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában jelent meg az Emberek és kontextusok sorozatban.
A hiedelemellenes diskurzus több évszázados múltra tekint vissza, amelynek nyomai már a reformáció eszmeáramlataiban, vagy a 18–19. századi felvilágosodás hírlapirodalmában jól tetten érhetők. A különböző tudatformák a hiedelemmel szemben fogalmazódtak meg, az előítéletes beszédmódot forgalmazó hírlapban mint kuriózum, a művészeti reprezentációkban egyenesen népi horrorként jelentek meg, a népnevelés pedig a köztudat hiedelmektől való megszabadítását tűzte ki célul. Ennek ellenére Bronisław Malinowsky lengyel származású antropológus múlt század eleji megállapítása továbbra is bizonyosságot nyer: a vallás, a tudomány, a hiedelmek más és más igények szolgálói, és nem tudják kiszorítani egymást. A jelenkutatások ma is hírül adják: a hiedelmek jelentős részét képezik az emberek mindennapi életének, biztonságot nyújtanak, meghatározzák, hogy hogyan ünneplünk és dolgozunk – összegezte gondolatait Keszeg Vilmos egyetemi professzor, a bemutatott kötetek szerzője/szerkesztője.
Az Emberek és kontextusok sorozat nyolcadik kötetének recenzense, Tánczos Vilmos folklórkutató a könyv szemléletbeli egységességét és teljességét méltatta. A sorozat előnyeként hangsúlyozta a terjedelmes folklór szövegkorpusz közlését, amelyre ideális volta ellenére gyakran nincs lehetőség. A sorozat hagyományosnak tekinthető, hangfelvételeket tartalmazó CD melléklete ugyancsak üdvözlendő elgondolás, amely napjaink digitális korszakában szinte elengedhetetlen – vélte a kutató.
A Fodor Attila, Salánki–Fazekas Éva és Salló Szilárd készítette terjedelmes elemzések relativizáló szemléletükkel méltónak tekinthetők a Keszeg-féle hiedelemiskolához. A kötetet a szerkesztő főleg módszertani tanulmánya zárja, amely a hiedelemkutatások történetének igen informatív, egész a 17. századig visszanyúló összegzését adja.
A beszélgetés során az erdélyiség–romániaiság vitáját idézendő, érdekes véleménykülönbségek is felszínre kerültek, ahol láthatóan érzelmi és pragmatikus szempontok ütköztek egymással. Biró Annamária, az EME-kiadványok felelős kiadója, a beszélgetés moderátora az irodalmárok körében is lezáratlan vitára utalva, egy közös rendezésű konferencia lehetséges képét rajzolta meg.
Pócs Éva hiedelemkutató értékelő beszédét tolmácsolva, a használatot és stratégiát vizsgáló kolozsvári iskola módszertani és szemléletbeli sajátosságait méltatták, amely új fordulatot hozott a hiedelemkutatásban.
A didaktikai szempontot szem előtt tartó, új egyetemi jegyzetkötetről szólva, Czégényi Dóra néprajzkutató a vállalkozás pionír jellegét emelte ki, utalva arra, hogy egy, a hiedelemkutatásokat összefoglaló szintézis ez idáig nem született. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy az írásban eltolódás figyelhető meg a néprajztudomány leíró szemléletétől az interpretatív megközelítés felé. De az „újraolvasás” itt sem zárul le: a szerző szerint a kötet az erdélyi társadalom népi/populáris kultúrájának átértékelését is magával hozta.
Zárásképpen arra a paradoxonra emlékeztetett, hogy bár az élő hiedelmeket alig tudjuk követni, a hiedelemkutatás mai tendenciájában mégis egy boszorkányperek dominálta, történeti érdeklődés érvényesül.
GYŐRI TAMÁS.
Szabadság (Kolozsvár).