Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” Márai Sándor: Mennyből az angyal A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának.
Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra. Kétmillió ember szenvedett a román gulágokon, a negyven politikai börtönben, a „halál csatornájaként” emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. A kommunista hatalomátvétel után a leghírhedtebb hazai börtönökbe zárt politikai és szellemi – valójában lefejezett – elitet, a kuláklisták barbár kegyetlenséggel agyonlőtt vagy teljesen kisemmizett, földönfutóvá tett, öngyilkosságba kergetett több tízezer áldozatát, s az osztályellenségnek kikiáltott, ezáltal fizikai megsemmisítésre ítélt arisztokratákat, földbirtokosokat szintén joggal tekintjük a kommunizmus áldozatainak.
Fájdalmas számok
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. 1950 és 1968. március 31-e között 91 333 személyt tartóztattak le, közülük 73 636 gyanúsítottat állítottak hadbíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív büntetéssel további 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre. 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakával kezdődően 60 000 állampolgár számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 84 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például az adatok szerint 34 halálos ítéletet hajtottak végre, ám a tényleges szám ennél jóval magasabb, hiszen a Szoboszlai Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett per tíz kivégzett áldozata közül a kimutatás csak három nevet említ, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán református lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost meg sem említik. 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló, azaz börtönbüntetéssel végződő ítéletet hirdettek ki, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. A hírhedt szovjet hadifogságból – ki tudja, hány tetvetlenítés, költöztetés, testi motozás ellenére is – Zsigmond Ferenc, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkára hazahozhatta az azóta könyv alakban is megjelent, szivarpapírra írt naplóját, a romániai börtönökből egyetlen feljegyzés, naplótöredék sem kerülhetett ki! Szerzőjét azonnal könyörtelenül agyonverték volna! Így csak a véges emberi memória, visszaemlékezések segítségével idézhetjük meg a romániai börtönök szadista, embertelen, minden abszurd drámán túlmutató világát.
Betartott ígéret
Tavaly a Sepsiszentgyörgyön felavatott emlékparkban a beszédek során ugyanolyan lelkesedéssel fogalmazódott meg az ígéret – mint 1848. november 16-án (más források szerint 23-án) Gábor Áron bejelentése, „Lészen ágyú!” –: egy év múlva olyan emlékházat avatunk, ahol a földbirtokosok, arisztokraták kényszerlakhelyre hurcolásától, az erőszakos kollektivizálástól, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárásától kezdve a mérhetetlen emberi szenvedés dokumentumai, tárgyi emlékei egy helyen láthatók, tanulmányozhatók, ahová összegyűjtjük az eltelt huszonhárom esztendő levéltári kutatásainak, dokumentumfilm-termésének eredményeit. Így kap történelmi hátszelet a Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcára való hivatkozás: ahogyan a háromszéki székely-magyarok több évtizedes kitartó küzdelem után hazahozták Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – a Székely Nemzeti Múzeum egyik páratlan értékű darabját –, ugyanúgy a sepsiszentgyörgyi Terror Házába gyűjtjük össze mindazt, amit Márai Sándor a világ bármely táján, bármely országában élő egyetemes magyarság nevében örök érvényűen így fogalmazott:
„Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”
Ebben az emlékházban fogunk – a másik magyar költőóriást, Ady Endrét idézve – „összebújni, akik egymás ellen annyit vétkeztünk”! Áll az emlékpark, és ma megnyitjuk – talán nem is annyira nagy túlzással és sarkítva – „az emberi szenvedés és szabadság emlékházát”. Minderre azért kerülhetett sor, mert az egykori politikai elítélt, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke mert merészet és nagyot álmodni, s városának vezetése azt támogatta. Budapesten a Terror Házánál, Máramarosszigeten a Börtön-Emlékmúzeumban, Bukarestben a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában látványtervezők, muzeológusok, történészek sokasága szorgoskodott, hogy a 21. század követelményeihez igazodó modern és ugyanakkor sokkoló kiállítást varázsoljon a szétszórt dokumentumokból, tárgyi emlékekből. Török József – merjük kimondani! – sepsiszentgyörgyi hályogkovácsként érzett rá a hihetetlenül nagy feladat kihívásaira, hadakozott, kért, kilincselt, udvarolt – ahogy a pillanatnyi helyzet megkívánta –, hogy elkészüljön élete legfontosabb műve: előbb az emlékpark, most pedig az emlékház.
E sorok írója talán a legközelebbi szemtanúja, követője volt ennek a nem mindennapi közelharcnak, és már az ötlet megfogalmazásakor felajánlotta: az 1990 elején megkezdett, a romániai, erdélyi ötvenhattal kapcsolatos kutatásai során megtalált legfontosabb levéltári dokumentumok, periratok, a letartóztatáskor készült, az emberi megpróbáltatásokat mindennél hívebben tükröző fényképek, az ítéletek, a kivégzési jegyzőkönyvek itt kapjanak őrzési helyet. Ugyanezt tette a Bolyai Tudományegyetem második csoportjának perében kutakodó Benkő Levente publicista, Ioana Boca, a romániai egyetemi hallgatók 1956-os szervezkedéseit tanulmányozó bukaresti kutató és azok a még életben lévő egykori politikai foglyok, akik legféltettebb tárgyi emlékeiket küldték el a készülő emlékháznak. Furcsa paradoxona a múzeumszervezéseknek: a sajátos, „velünk ez is, az is megesett” erdélyi sors velejárójaként a budapesti Terror Háza valóban döbbenetes fotómontázsáról, a máramarosszigeti börtön-múzeum márvány emléktáblájáról fájdalmasan hiányzik a Romániában kivégzettek, a börtönökben agyonvertek, agyonkínzottak, a halálba kergetett erdélyi magyar politikai foglyok neve, adatai. Ezért döntöttünk Török Józseffel úgy: a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért, azok teljes mértékű felvállalásáért Romániában kivégzett tizenkét erdélyi, partiumi, bánsági magyar és két román neve mellett a sepsiszentgyörgyi emlékházban feltüntetjük a Budapesten kivégzett nyolc erdélyi származású magyar nevét és adatait is!
Beszélő tárgyak
Az emlékház pannói, bemutatott tárgyai, dokumentumai – mint cseppben a tengert – az egész véres, egyéni és közösségi drámákkal teli 20. század közepével kezdődő történelmet megidézik, kezdve a kötelező beszolgáltatásokkal, padlások lesöprésével, a hírhedt kuláklistákkal, folytatva a földbirtokosságnak mint rétegnek a fizikai megsemmisítését előirányzó, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakára időzített deportálásával. Háromszék arisztokratáinak, földbirtokosainak is az embert próbáló szenvedés jutott osztályrészül: a kommunista diktatúra rájuk fogta, hogy az erőszakos kollektivizálás ellen ők lázították fel például a gidófalvi gazdaembereket, a karhatalomnak miattuk kellett erőszakot alkalmaznia. Büntetésképpen a sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre hurcoltakat Dobrudzsa terméketlen, mocsaras területeire deportálták, ahol a földbe ásott kunyhókban, vályogházakban olyan méltósággal viselték a rájuk mért sorscsapásokat – többen közülük ott alusszák örök álmukat –, hogy a románság csodálatát is kivívták. Az elhurcolt háromszéki agrárszakemberek – köztük a drága emlékű dálnoki Beczásy Pista bácsi – honosították meg Dobrudzsában az addig ismeretlen krumplitermesztést.
Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi emlékházban is méltó helyet és teret kapott a kisebbségi jogokért, minden kisebbség jogaiért, így az erdélyi magyar zsidóság deportálása ellen legkövetkezetesebben kiálló Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárása. Nemcsak remélem, hanem biztosan tudom: a sepsiszentgyörgyi emlékház konferenciatermében is meghallgathatjuk a Kézdivásárhelyen 1968-ban született Msgr. dr. Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetőjének, egyházjogásznak, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátorának előadását, és megtekinthetjük Maksay Ágnesnek az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspök életútjáról készült dokumentumfilmjét. Különös ajándéka a kisebbségi sorsnak, hogy a 20. század magyar történelmében mindössze hárman tudták, meddig lehet elmenni a kompromisszumok megkötésében. Első helyen áll Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, utána következik a mártírhalált halt felvidéki gróf Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidó törvények és deportálások ellen, őket követi az ugyancsak erdélyi származású, Duna melléki református püspök, Ravasz László, a 20. század legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az apósa. A mai nemzetiségi politikusok igazán tanulhatnának tőlük: a kompromisszumok kérdésében meddig lehet és kell elmenni! Belépve a sepsiszentgyörgyi emlékház belső termeibe, kibomlik előttünk az 1950-es évek második felének, végének, a hatvanas évek elejének, közepének teljes megtorló gépezete. Melyik politikai pert emeljem ki a hatvanegy szervezkedés és szervezkedési kísérlet közül? Hiszen a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért – az egyetemes jogtörténet furcsa fintoraként! – még 1965-ben is ítéltek el erdélyi magyarokat. Köztük éppen a Török József nevével fémjelzett tizenkét tagú csoportot, amelynek tagjait 1965. november 13-a és december 28-a között tartóztatták le. Mindez azért is az egyetemes jogtörténet egyik legfurcsább paradoxona, mert miközben Nicolae Ceauşescu arról papolt, hogy Romániában nincsenek politikai foglyok, elítéltek – a leghírhedtebb romániai börtönök tele voltak politikai foglyokkal.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Áronra emlékeztek Bukarestben
Márton Áron egykori püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében.
A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay Ágnes készített.
Francisco-Javier Lozano romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton Áron vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt.
Rámutatott: Márton Áron a katolikus hite mellett a kultúra és a demokrácia értékeiben is hitt.
Azoknak a sorsában osztozott, akiket a kommunista rendszer veszélyes ellenségnek tartott pusztán azért, mert a szeretetet és az igazságot hirdették. A nuncius hangsúlyozta, az egykori erdélyi püspök Krisztus ellenségeinek áldozata volt.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta: Márton Áron felszólalásai biztatást jelentettek egy kilátástalan korban. Személyében olyan tanúságtévőt tisztelhetünk, aki a mai kor emberét is képes tanítani, hogy felekezeti, nyelvi határokat átlépve, miként lehet cselekedni egy jobb, emberibb világ megteremtéséért.
Az egykori püspök 1896-ban született Csíkszentdomokoson. 1939. február 12-én szentelték fel a gyulafehérvári főegyházmegye püspökévé. 1944-ben szót emelt a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról. 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
1949-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét. Márton Áron 1980-ban hunyt el.
MTI. Székelyhon.ro

Tusványos 25 – „Bálványos, Tusványos egy győztes történelem”
Ma is időszerűek a bálványosi folyamat alapgondolatai – mutatott rá Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az erdélyi szabadegyetem és fesztivál egyik ötletgazdája kedden.
Felidézte, 1989 decemberében anyaországi és erdélyi fiatalok intéztek felhívást európai nemzedéktársaikhoz, amelyben az új korszak szellemi műhelyének megteremtését kezdeményezték, olyan ma is időszerű célokra hivatkozva, mint Európa újraegyesítése, a közép-európai népek megbékélése, a kisebbségek kollektív jogai.
Tusnádfürdőn a június 22-i, kedd esti koncertprogrammal indul a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnapig tartó rendezvénysorozata. A jubileumi rendezvény hivatalos megnyitója előtt az ötletgazdák és alapítók felkeresték a szabadegyetem első helyszínét a közeli Bálványosfürdőn, ahol a Történelmet írtunk – 25 éves a bálványosi folyamat című fórumon értékelték a jelenséggé vált rendezvény nemzetpolitikai, közéleti szerepét.
Valós igény van a párbeszédre
Az Átmenet a diktatúrából a demokráciába című, 1990. július 21–30. között rendezett első bálványosi szabadegyetemmel a magyarországi, erdélyi magyar, illetve román értelmiségiek számára próbált fórumot teremteni a Fidesz és erdélyi partnere, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ). A kezdeményezés életképessége azt bizonyítja, hogy valós igény van az őszinte párbeszédre – mutattak rá a bálványosi találkozó résztvevői.
Németh Zsolt szerint az 1989-es kelet-európai változásokban a diákok mindenütt döntő szerepet játszottak, de ahogy elindult az átalakulás, el is tűntek. „Amikor a tábornak a gondolata megfogalmazódott, igazán ez vezetett bennünket, hogy ne hagyjuk, hogy ez a fellángolás, a diákmozgalom aláhulljon és eltűnjön a semmibe, hanem indítsunk el egy magyar–erdélyi magyar–román háromszögű párbeszédet, amely hosszú távon teszi lehetővé azoknak az értékeknek, gondolatoknak az ébren tartását, amelyeket fontosnak érzünk” – magyarázta a fideszes politikus.
A BBC újságírójától jött Bálványos ötlete
Az alapítók szerint David Campanale brit újságíró adta az ötletet 1989-ben, hogy a rendszerváltó fiatalok társadalomújító terveiket szabadegyetemi keretek között fogalmazzák meg. A BBC munkatársa a bálványosi találkozón kifejtette: a kommunizmus után románok és magyarok egymásra találásának kellett a tolerancia fórumát megteremteni. „Nem elég meghallgatni egymást: a tolerancia az, amikor a másságot nem veszélyként értékeljük, hanem tanulunk egymástól” – mutatott rá Campanale.
A bálványosi folyamat elindítói felidézték: a magyar nemzetpolitika még tabunak számító témáit is nyilvánosan boncolgató rendezvény 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából kapta a rendezvény a Tusványos nevet. A politikai fórum Tusnádfürdőn diáktáborral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapozta a szervező csapat folyamatos megújulását.
„Mi vagyunk a győztesek”
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felidézte: a MISSZ elnökekeként kapcsolódott be a bálványosi folyamatba. „A történelmet a győztesek írják, ebben a folyamatban pedig mi vagyunk a győztesek, mi írjuk Bálványos, Tusványos történelmét, amely egy győztes történelem” – mondta az EMNP elnöke.
Bálványosfürdőn levetítették a Maksay Ágnes és Filep Farkas Tusványos 25 című dokumentumfilmjét és az ötletgazdák és szervezők megkoszorúzták azt az életfát, amellyel a huszadik évfordulón jelölték meg a bálványosi mozgalom születésének helyét.
MTI, Erdély.ma

Nosztalgia az alapítók gyűrűjében
Az 1990. július 21–29. között Átmenet a diktatúrából a demokráciába jelmondattal megszervezett első Bálványosi Nyári Szabadegyetem helyszínén, a bálványosi kemping területén 2009-ben állított életfa megkoszorúzásával vette kezdetét a jubiláló, 25. kiadásához érkezett tusványosi rendezvénysorozat nulladik napja.
A koszorúzáson áldást mondott Sánta Imre bikfalvi református lelkész és Gergely István (Tiszti), majd a megjelentek közösen elénekeltek a Himnuszt és a Székely himnuszt. Az emlékfa koszorúzását követően a negyedszázados bálványosi folyamat során írt történelem képei elevenedtek meg a Grand Hotel Bálványos teraszát zsúfolásig töltött közönség előtt: vetítésre került a 25. Tusványos című film.
Magas szintű politikai csúcstalálkozók helyszíne
Az 1997. július 21-étől Bálványosról Tusnádfürdőre költözött szabadegyetem az új évezred hajnalán bővült ki a diáktáborral – ami a múló évek során „önmagát ösztönözve” Erdély egyik leghangsúlyosabb, magyarságot megszólító fesztiváljává nőtte ki magát – emelték ki a képsorokban. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem gyökerei a kommunizmus éveibe nyúlnak vissza – ekkor a későbbi szervezők ugyan még csak álmodtak a demokrácia eljöveteléről, de már kikristályosodott az igény egy, a magyarokat összefogó, az őket érintő aktuálpolitikai témákat boncolgató előadások megszervezésére, a magyar-román párbeszéd elindításának fontosságára. A film felidézte az alapítók emlékeit, a fiatalok varázsolta felszabadult hangulatot és a szabadidős programokkal és szórakozási lehetőséggel járó látogatószám-emelkedést.
A szabadegyetem és diáktábor sokáig a magyar és román politikusok találkozójának helyszínéül is szolgált, hiszen a főelőadásokon a magyarországi és erdélyi magyar vezetők mellett felszólalt Emil Constantinescu egykori és Traian Băsescu jelenlegi román államfő is.
Betöltésre váró űr
Egy fél évszázados kommunizmus okozta hatalmas űr állt a háttérben, ami az erdélyi magyar értelmiségieket arra ösztönözte, hogy megalkossák a szabadegyetemet. David Campanale, a BBC világhíradójának tudósítója volt az, aki kívülállóként látott rá az akkori körülményekre – ismertette a hallgatósággal a Történelmet írtunk című, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak jelenlétében lebonyolított előadás moderátora, Maksay Ágnes.
David Campanale a baráti hangulatú nosztalgiabeszélgetésen kérdéssel indította beszédét: mire gondoltunk akkor, 1989 decemberének végén? „Arra, hogy jó együtt lenni, együtt ünnepelni, ugyanakkor meghallgatni a különböző álláspontokat, vitafórumot szervezni, letenni a tolerancia alapköveit” – adta is meg a választ a BBC tudósítója, alapító.
Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, a bálványosi rendezvény ötletgazdája úgy emlékezett vissza, hogy '89 december 27-ére virradóra „megváltották a világot”. „Egy tömbházlakásban beszélgettünk, ami odáig fejlődött, hogy megalakult a szabadegyetem ötlete. Úgy éreztük, megváltottuk a világot. Óriási energia volt bennünk, negyvenen azon gondolkodtunk, hogy megtaláljuk a módot magunk kifejezésére”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hozzátette, a helyszínválasztás Török Sándort dicséri, „aki lokálpatriótaként úgy vélekedett, a legjobb helyszín a szabadegyetemhez Bálványoson lenne”. „Én ugyan nem voltam jelen a kézdivásárhelyi megbeszélésen, de ott voltam '90 januárjában, amikor Partiumba látogattak a székelyek és beszélgettünk az elképzeléseikről” – idézte fel Toró T. Tibor. Szabó Miklós budapesti orvos, alapító humorosan jegyezte meg: akkor, a kommunizmus alkonyán még mindannyian laikusok voltak, olyan fiatalok, akik csak teoretikusai a szabadságnak. „Nem is igazán tudtuk, hogy mi a demokrácia” – fűzte hozzá.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke 1990 márciusának marosvásárhelyi eseményeiről is beszélt a publikumnak. „Erdélyt a kommunizmusban is a multikulturalitás jellemezte, együtt vártuk a diktatúra bukását. Azt sokan elfelejtik, hogy a magyaroroszágiak jöttek először segíteni a változást követően” – emelte ki. „1990 márciusában tehetetlenül figyeltük, ahogyan a Szekuritáté megmaradt erői erőszakkal konfliktust szítanak különböző nemzetiségek között. A történtek után az értelmiségiek kétségbeesetten keresték a partnereket arra, hogy megnyílhasson a román-magyar párbeszéd kapuja. Ez a szabadegyetem egy fantasztikus együttműködési lehetőséget nyújtott” – közölte.
Maksay Ágnes moderátor a visszaemlékezést egy kérdéssel zárta: Hogyan tovább, Tusványos? „Erre a kérdésre majd szombaton kapunk választ. Annyit elárulhatok, hogy a tervek között szerepel egy, a Tusványossal párhuzamos társadalomtudományi műhely létrehozása itt, Bálványoson” – adott ízelítőt a jövőt illető tervekből.
Makett- és alapkő-leleplezés
A nosztalgiatársalgás után a jelenlévők a szálloda közelében felépítendő amfiteátrumhoz járultak, ahol az alapítók leleplezték a „kultúra amfiteátrumának” méretarányos makettjét.
A helyszínen – amely a jövőben koncerteknek, színművészeti előadásoknak ad otthont – Felicia Filip operaénekes négy nyelven elénekelte Európa himnuszát, az Örömódát, majd Bardócz Csaba református és Andorkó Attila unitárius lelkészek megáldották az amfiteátrum alapkövét.
Az alapítók kézdivásárhelyi kiáltványa
Az 1989. december 31-én a Fiatal Angol Liberális-Demokraták, a Fidesz és a MADISZ Kézdivásárhelyi Szervezete képviselőinek – és egyben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak – kézjegyével ellátott kiáltványban „Európa fiatal demokratái kifejezték közös eszméiket és törekvéseiket”. Ez képezte a mindössze hét hónappal később sorra került első bálványosi szabadegyetem alapgondolatát. A négy pontba szedett kiáltványban hangsúlyozzák, hogy „Európa még mindig megosztott. A kontinens egységesülését nem lehet a kelet-közép-európai régió nélkül elképzelni. Tegyünk meg mindent, hogy a vasfüggöny maradványait is felszámoljuk”. A második pontban „üdvözlik a kontinens kommunista rendszereinek felborulását, illetve a piacgazdaságon és parlamentáris demokrácián alapuló rendszerek kialakulását”. A harmadik pont hangsúlyozza, „hitet teszünk az emberi szabadságjogok megteremtése mellett. Követeljük a vallási, nemzetiségi kisebbségek közösségi jogainak feltétlen biztosítását”. A Székely Újságban is megjelent kiáltványból egyébként a kor cenzúrája kihúzta a közösségi jogokat. Az utolsó bekezdésben a szignálók „felkérik Nyugat nemzeteit, kormányait, politikai szervezeteit, hogy minden eszközzel járuljanak hozzá Kelet-Közép-Európa forradalmainak sikereihez, a békés és demokratikus átmenethez”.
Pinti Attila, Székelyhon.ro

Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül - jelentette be Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának egyik tagja a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik rendezvényén, szerdán Tusnádfürdőn.
Kollarik Tamás a Közönségfilm és közszolgálat című panelbeszélgetésen elmondta: az erdélyi filmművész szövetség kérésére animációs, dokumentumfilmes és ismeretterjesztő alkotók pályázhatnak majd a keretre, a tervek szerint akár már az ősztől.
A Médiatanács eddig több 10 millió forintos nagyságrendben ítélt oda támogatást határon túli alkotók számára.
A Médiatanács eddig összesen több mint 7 milliárd forintot fordított a teljes mecenatúraprogramra, és több mint ezer esetben nyújtottak támogatást független filmkészítőknek. Kollarik Tamás közlése szerint 434 filmes, vagy filmhez köthető támogatást biztosítottak. Hangsúlyozta, hogy az alkotói szabadságot nem korlátozzák, a legfontosabb egy jó mecénástól az ösztönző keretrendszer biztosítása. Eddig 100-150 filmet mutatott be a közmédia, a Médiatanács szeretné, hogy a jövőben a filmeket más platformok is bemutassák majd - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy augusztus 21-25. között rendezik meg a 15. hirosimai animációs fesztivált, amelyre Magyarország díszvendégként meghívást kapott. A több mint kétezer nevezőből kiválosztott 59 versenyfilm közé három magyar is bekerült.
Néder Sarolta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy általában dupla annyi igény érkezik, mint amennyi nyertes alkotás végül megszülethet.
Jelezte, hogy az online közszolgálati műsorszámok gyártását és közzétételét célzó Neumann-pályázatról július 29-én tárgyalnak, az eddigi 20 milliós kerethez további 5 millió forintot tesznek hozzá a határon túli pályázóknak.
Köbli Norbert, A berni követ című film forgatókönyvírója elmondta, hogy nagyon sok forgatókönyv készül, de általában minden ötödikből lesz kész alkotás. A film tervét korábban többen elutasították, de mindig kereste a lehetőségeket, hogy 20. századi magyar történelmének sorsfordító eseményeit fikciós tartalmakkal feldolgozzák. Beszámolt arról is, hogy Félvilág címmel új filmet készítenek a program támogatásával.
Maksay Ágnes, a Kós Károly Kollégium alelnöke közölte: nagy öröm volt számukra, hogy elindult a Mecenatúra pályázati lehetőség. Fontos, hogy ez egy rendszeres lehetőség, nem éri váratlanul a határon túli alkotókat, és fel lehet rá megfelelően készülni - hangoztatta a Video Pontes Stúdió vezetője. Sokan pályáznak, és reméli, a jövőben még többen fognak; üdvözölte a határon túli keret elkülönítését. Kitért arra is, hogy Romániában az erdélyi magyar filmeseknek nincs hová pályázniuk, a bukaresti pályázati kiírásokon nem rúgnak labdába, az ottani pontrendszernek nem tudnak megfelelni.
Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúrapro, gramján belül
Tusnádfürdő, 2014. július 23., szerda (MTI)

Kitárt lélekkel a nyelvi sokszínűségben – Beszélgetés Marius Tabacuval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával
„Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. ”
– Miként sikerült ennyi nyelvet ilyen szinten megtanulnia, honnan származik nyelvi multikulturalitása?
– Nem szeretem a „multikulturális” kifejezést, a fogalommal nekem gondjaim vannak, maradjunk inkább a nyelvi sokszínűségnél. Ebben a sokszínűségben nincsen semmi érdemem, hiszen ezek a nyelvek – ne túlozzunk, nem olyan sok – rám ragadtak. Hatéves koromban kerültem Temesvárra a nagyszüleimhez, temesvári születésű szüleim Szilágysomlyón dolgoztak. Az eredeti elképzelés az volt, hogy idővel mind visszatérünk a Bega-parti városba, ám ez nem sikerült: csak én ragadtam ott.
Olyan környezetben nőttem fel és éltem, ahol a többnyelvűség természetes volt, nem beszélve arról, hogy családunkban mindenki több nyelven beszélt: nagymamám románul, magyarul, németül, franciául, édesapám úgyszintén. Temesváron jártam iskolába, Szilágysomlyón töltöttem a vakációkat, magától értetődő volt, hogy azok a nyelvek, amelyek körülöttem léteztek, valahogy rám ragadjanak.
Marius Tabacu
Szilágysomlyón született 1952. január 13-án. A temesvári zenelíceum elvégzését követően a kolozsvári zeneakadémián diplomázott 1975-ben. 1990-ig zenetanárként dolgozott, a forradalom után a román televízió kolozsvári stúdiójának volt szerkesztője. 1993-ban megalapította a Video-Pontes stúdiót, 2007-től a Transilvania Állami Filharmónia menedzsere. 1982-ben szerzett műfordítói bizonyítványt, mások mellett Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Bartis Attila, Papp Sándor Zsigmond műveit ültette át románra.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy mélyen elsajátítottam őket, hiszen a nyelv irodalmában, kultúrájában él. Az, hogy mi a temesvári utcákon magyarul, románul, svábul beszéltünk, még nem kultúra. Azt viszont sajnálom, hogy Temesváron nem tanultam meg szerbül is, pedig voltak szerb barátaim, de még szerb szerelmem is. Ez a nyelv valahogy nem ragadt rám.
– Olvasott is ezeken a nyelveken?
– Amikor elkerültem Kolozsvárra, magyarul például tűrhetően beszéltem, de olvasni nem tudtam. Később összekerültem első feleségemmel, Balla Zsófia írónővel, és minimális követelménynek éreztem – no meg az illendőség is ezt diktálta –, hogy legalább az ő írásait el tudjam olvasni. Sokat segített az is, hogy a zenei szakirodalom nagy részét magyarul kaptam kézhez. Könnyebb volt igyekezni magyarul olvasni, mintsem hogy körbejárjam a könyvtárakat, hisz még az sem volt biztos, hogy azok a kiadványok léteznek románul. Kéznél voltak, ott voltak a szobában a polcokon, kényelmes volt leemelni őket, és megpróbálni megérteni.
Ami az olvasást illeti, még egy dolog sokat segített: amikor gyerekkoromban Szilágysomlyón moziba jártunk, a filmek két nyelven, magyarul és románul is feliratozva voltak. A mozivászon fele tele volt szöveggel. Az ember akaratlanul is elolvasta azt, ami oda volt írva. A számunkra érdekes filmeket többször is megnéztük, és amikor később elkezdtem olvasni magyarul, a szavak reflexszerűen visszatértek az emlékezetembe a filmeknek köszönhetően. Valahol az agyam mélyén ezek a szavak elraktározódtak, így nem volt nehéz elkezdeni olvasni magyarul.
Szerencsém volt azzal is, hogy gyerekkoromban még élt az a franciatanárnő, Werner néni, aki még édesapámnak volt a francia óvónője. A francia óvoda persze már nem létezett, de a néni eljárt házakhoz. Összegyűlt néhány gyerek – a sznob családok jövendő sznob csemetéi –, és Werner nénivel franciául beszélgettünk. Később az iskolában kivételesen jó franciatanárnőnk volt, aki nemcsak a nyelvre, de általános műveltségre is tanított.
Aztán úgy adta a véletlen, hogy iskolai zongoratanárnőim magyarul és németül beszéltek velem. Nem volt előre megtervezve, hogy német zongoratanárhoz kerüljek, egyszerűen ők voltak a legjobbak. Annyira belém ivódott a magyar, illetve a német szaknyelv, hogy miután elvégeztem a zeneakadémiát, és a kolozsvári zeneiskolában lettem tanár, keresnem kellett a szakszavakat románul. A nyelvi közegek tehát adva voltak körülöttem, csupán nyílt fülekkel kellett járni.
– Temesváron tehát adott volt a nyitottság a soknyelvűség felé. Mit tapasztalt ebből a szempontból Kolozsváron?
– Azokban a körökben, ahová én Kolozsváron jártam, nem sok különbség volt. Illetve az, hogy a német–sváb nyelvet elvesztettem, abból a közegből kikerültem. De ez a folyamat Temesváron kezdődött el, hiszen kamaszkoromban a svábok már kezdtek eltünedezni. Kolozsváron ellenben bekerültem egy elit kultúrkörbe, ahol nagyon jól éreztem magam, ahol a magyar nyelv is szerepet kapott.
A nyolcvanas években, amikor ellenzékiként a nevemet már nem volt szabad leírni, kinyomtatni plakátokon, elkezdtem fordítani. Akkoriban úgy gondoltam, sok mindent lehet egyszerre csinálni, aztán kiderült, ez a párhuzamosság nem működik. A zongora is, az íróasztal is teljes embert kíván, arról nem beszélve, hogy családom volt, három gyerek, munkahely...
De nagyon örvendtem, amikor 1989-ben, közvetlenül a forradalom előtt megjelent első fordításom. Székely János Nyugati hadtest című művét ültettem át románra. Az én nevem alatt nem lehetett kiadni a műfordítást, így az orosz fogságban elpusztult anyai nagyapám nevén – Ion Tudoran – jelentettem meg. Számomra nagy elégtétel volt, hogy ennek a talpig becsületes ősömnek a neve megjelenhetett a forradalom előtt az én nevem helyett.
– Az ellenzékiség a művészi pályájára is kihatott?
– Nem kell dramatizálni a dolgokat, nem volt az olyan nagy karrier. Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. Ám, ahogyan telt az idő, ez már nem elégítette ki túl nagy igényű vágyaimat. Nem volt végzetes tragédia számomra pályát váltani.
– A forradalom után új utakon indult el, a médiában helyezkedett el. Hogy történt a váltás?
–1990 legelején, amikor azt hittük, megváltjuk a világot, találkoztam Csép Sándorral, aki megkérdezte, nem akarok-e a tévében dolgozni. Volt kedvem hozzá, így mi lettünk az első kolozsvári tévések, hiszen azelőtt csak rádió létezett. Egy szál kameránk volt, hogyan montíroztuk az adásokat, azt csak mi tudjuk.
Három év után kiderült, nem az történt, amit vártunk a forradalomtól. Nem mondom, hogy nem volt változás, életemben is annyi minden történt akkoriban, mint egy történelemkönyvben. Végül 1993-ben Maksay Ágnessel kiléptünk az állami televízióból, és létrehoztuk a Video-Pontes stúdiót. Tizennégy évig szabadúszóként tévéztem, ami varázslatos volt, sok élményt szereztem, rengeteg emberrel találkoztam.
– A döntését, hogy a médiában kötött ki, befolyásolta-e az a tény, hogy első felesége, Balla Zsófia költőnő annak idején a kolozsvári rádióban is dolgozott?
– Egyáltalán nem. Abban az euforikus ’89 utáni hangulatban mindenki tenni akart, a magunk világát meg is váltottuk, hiszen radikálisan megváltozott minden. Ebbe a változásba szinte magától érthetően beleillett az a tény, hogy médiával akarok foglalkozni. Mindig is szerettem írni, van készségem hozzá, tehát számomra nem volt egy beláthatatlan változás.
– A tévézés után ismét a szakmája közelében találjuk, hiszen a kolozsvári filharmónia igazgatója. Sorsszerű volt ez a visszakanyarodás a zenéhez?
– Valójában csak a közelében vagyok a szakmának, hiszen az igazgatóság nem a szakmám. A viccet félretéve: nem volt fizikai energiám, hogy a Video-Pontest is, a filharmónia igazgatását is csináljam. Amikor eldöntöttem, hogy elvállalom az igazgatást, nem gondoltam, hogy ez ennyire igénybe vesz. Végül is kétszáz embernek a sorsáért vagyok felelős, ami nem könnyű feladat.
A Video-Pontes az én gyermekem is, a mai napig nem gondolom, hogy véglegesen otthagyom. Amikor befejezem a filharmóniánál a feladatomat, megpróbálok új projekteket kitalálni a tévében. Biztos, hogy híradózni nem fogok, és nem fogok kicsi riportokat készíteni, ahhoz már nincs lelki energiám, de egy érdekesebb, nagyobb tervben bármikor hajlandó vagyok részt venni.
– Igazgatósága alatt elkezdődött – legalábbis tervek szintjén – az új kolozsvári filharmónia felépítése. Hol tartanak most az építkezéssel?
– Azt pontosan én sem tudom. Állítólag kellenek még valami papírok, tervek a műépítészek részéről. Hogy vannak, lesznek, vagy mikor lesznek, nem tudom. Én összeállítottam annak idején a filharmónia szükségleteit, leírtam mindazt, ami a normális működéshez feltétlenül kell, és minden esély megvan arra, hogy Közép-Európa egyik legpompásabb koncertterme Kolozsváron épüljön meg. A hely ki van jelölve, a filharmónia és a zeneakadémia is ott lesz: egy zenei kulturális központot képzeltünk el.
A terv gyönyörű, tetszetős, Romániában egyébként sincs új, korszerű koncertterem. Már az is nagy eredmény volt nekünk, hogy sikerült megkötni a szerződést a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, és visszaköltözhettünk koncertjeinkkel eredeti helyünkre, a Farkas utcai Egyetemiek Házába, oda, ahol gyakorlatilag 1956-ban létrejött a filharmónia.
– Csak érintőlegesen szóltunk fordítói munkájáról – gondolom, az is alaposan igénybe veszi.
– Jól érzem magamat a bőrömben, nagyon szeretek fordítani, kikapcsol, hiszen teljesen más munka, mint amit nap mint nap végzek. Szoktam mondani, én nem vagyok fordító, átíró vagyok. Ha fordít az ember, akarva-akaratlanul megpróbálja ugyanazokat a kifejezéseket használni, mint az eredeti szövegben, és azok nem mindig találják meg helyüket abban a nyelvben, amire fordít az ember.
Úgy szoktam hozzáállni az eredeti szöveghez, hogy azt „átírom” románra. Megpróbálok egy olyan nyelvközeget találni a románban, amely közel áll az eredetihez, és így átírom azt a művet románra. De fordítottam én már hollandból is: német, angol tudással és szótárakkal kezdtem egész jól érezni magam a holland nyelvvel, de amikor elkerültem Hollandiába, az élő beszédből egy vak hangot sem értettem.
Most Bánffy Miklós Erdélyi történetét fordítom románra. Marosvécsen találkoztam többek között a trilógia holland fordítójával is, elkezdtem lapozni a holland fordítást, és minden további nélkül megértettem, hol tart a szöveggel. A szerződésen és a kiadón múlik, mikor fog megjelenni.
Nánó Csaba, Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: felül kell vizsgálni az egész román-magyar politikát
A Duna Tv Közbeszéd című műsorának meghívottjaként Tőkés László, a Fidesz Európa Parlamenti képviselője a kolozsvári stúdióban Maksay Ágnes műsorvezetővel előbb a vasárnap sorra kerülő államelnök-választásról beszélgetett.
Tőkés László szerint mivel ezúttal két magyar jelölt indul a választásokon, ez az erdélyi magyarok számára egy „tipikus nyerő játszma”, ugyanis mindkét fél csak nyerhet.
A műsorvezető azon felvetésére, miszerint az előrejelzések szerint most vasárnap a választásokon a magyarok körében is alacsony részvételre lehet számítani, Tőkés azt mondta, hogy mindenképpen nagyobb részvételre számít, mint amilyen 2009-ben volt, amikor Kelemen Hunor, a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje mindössze 390 ezer szavazatot gyűjtött.
A beszélgetés kitért az autonómiára és a föderalizmusra is, amelyet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje hirdet a kampánya során. Itt Tőkés úgy fogalmazott, hogy nem szabad illúziókat tápláljunk, mert a román közvélemény „nem vevő” az autonómiára és a föderalizmusra, esetleg csak Erdélyben van egy félénk érdeklődés ezen ügyek iránt.
Tőkés László szerint felül kell vizsgálni az egész román-magyar politikát a párbeszéd egy olyan formája által, amely nem a „szépelgésben” és a hidakról való „papolásban” merül ki. Olyan megbeszélésekre van szükség, amely az egyenrangúság és az európaiság nyelvén kimondja: az erdélyi magyarok helyzetét is ugyanúgy meg kell oldani, mint a koszovói, a moldovai, vagy az ukrajnai helyzetet – szögezte le Tőkés.
Az amerikai közvetítéssel történő román-magyar párbeszédet – amely nagy port kavart a sajtóban – az EP képviselő önmagában kedvezően értékelte, viszont azt is elmondta, hogy az RMDSZ-t egy „eredendő gyengeség fűzi a posztkommunista szociáldemokrata párthoz”. Tőkés miután utalást tette arra, hogy a tárgyalásokon közvetítő szervezet, az új alapítvány, a PER Barátai Egyesület alapítói közül többen korrupciós ügyekben keveredtek, elmondta: furcsa gazdasági, politikai, korrupciós esetnek látja, hogy ugyanazon „levitézlett pártkatonák” térnek most vissza. Tőkés szomorúnak tartja, hogy az RMDSZ ezekkel az emberekkel tárgyal, miközben a magyar-magyar párbeszédet elutasítja. Tőkés László úgy véli, hogy nem hitelesek azok, akik ezeket a párbeszédet kezdeményezték, és előbb a magyar-magyar párbeszéd révén tisztázni kellene a közös magyar álláspontot a románsággal szemben. dunatv.hu
Erdély.ma

Temesvár 25.
Emlékhét a temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján – 2014. december 15–21.
Hétfõ, 2014. december 15. 
BUDAPEST
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Díszterme (Széchenyi István tér 9.).
08.00 Emlékülés. Rövidfilm: Rendszerváltó advent – Temesvár 1989. Készítette: Maksay Ágnes, Filep Farkas (MTVA). Köszöntõ: Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nyitóbeszéd: Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Megemlékezés: Tõkés László európai parlamenti képviselõ, az EMNT elnöke.
Ünnepi beszédet tartanak:
Sali Berisha, volt albán államfõ és miniszterelnök,
Marek Kuchcinski, a lengyel képviselõház alelnöke,
Erdélyi Géza, nyugalmazott felvidéki református püspök,
Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetõje, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke,
          Wittner Mária, szabadságharcos, korábbi országgyűlési képviselõ,
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke,
          Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök,
Pawel Ukielski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatóhelyettese, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform elnökségi tagja és más jeles vendégek.
Zárszó: Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. 
Vers: Döbrentei Kornél: Elvégeztetett. Énekszámok: Szvorák Katalin: Hajnalvárás (rabénekek), Én felültem a világ vad lovára (keservesek). 
Kiállítás: Temesvárról Európába.
Megnyitják: Tõkés László lelkipásztor, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Molnár János történész.        
Alkalmi fogadás – helyszín: MTA Kodály- és Vörösmarty-terme (Széchenyi tér 9.). 
15.30 Könyvbemutató
Helyszín: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége székháza (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A).
Szőczi Árpád: Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története.
Bemutatják: Szőczi Árpád kanadai magyar újságíró,Michel Clair kanadai francia újságíró,Rejean Roy kanadai francia újságíró,Deák Péter filmproducer.
A bemutató nyelve angol és magyar. Szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Nyugati Jelen (Arad)

Vetítéssel, beszélgetéssel ünnepeltek a tévések
Bódis András a fűben ül, mellette az RMDSZ széki elnöke, akit Szabó P. Istvánként mutat be – rögvest érkezik a korrekció az alany részéről: Sós P. Istvánnak hívják. Maksay Ágnes egy ágyról köszönti a nézőket, két külföldi férfi társaságában, Csép Sándor pedig egy következő beszélgetés felvezetőjében azt kérdezi Csávossy Györgytől: „ihletadó-e a forradalom?” Az archívumból ilyen és hasonló pillanatok, komoly és ma már viccesnek tűnő helyzetek is bekerültek abba a filmbe, amelyet Orbán S. Katalin szerkesztő készített a Kolozsvári Televízió magyar adásának 25. évfordulójára, s amelyet kedden délután tekinthettek meg az érdeklődők a Tranzit Házban. A filmben a jelenlegi szerkesztők is megszólalnak, kedvenc műsoraikról, a televíziózás iránti szenvedélyükről, a technika és a lehetőségek fejlődéséről mesélnek, ugyanakkor górcső alá veszik azt is, hogyan, miben tudnának eredményesebben működni.
A vetítés előtt Pákai Enikő főszerkesztő kifejtette: elszánt emberek jóakaratából jött létre a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége, akik a rendszerváltás pillanatában tudták, mit kell tenniük, és tették is a dolgukat. – Az a pillanat, amikor létrehoztak egy tévéstúdiót az erdélyi közösség érdekében, erőt kell hogy adjon nekünk is a továbblépéshez. Szerkesztőségalapító főszerkesztőnk, Csép Sándor megtanított bennünket hittel szolgálni a közösséget, az erdélyi magyarságot, és megtanított arra, hogy tartós hidakat igyekezzünk építeni a többségi lakosság felé. Ezzel a tanítással végeztük a munkánkat az elmúlt 25 évben, és ennek tudatában szeretnénk dolgozni a továbbiakban is – hangsúlyozta. Mint mondta, a visszatekintés mellett arra is lehetőséget teremt a mostani alkalom, hogy előre nézzenek; még akkor is, ha kiszámíthatatlan és bizonytalan ez a jövő, megpróbálnak bizakodóak maradni, új lehetőségeket keresve, hogy az üzenetük még több emberhez eljusson.
Szabadság (Kolozsvár)

Dokumentumfilmet mutatnak be Márton Áronról Budapesten
Dokumentumfilmet mutatnak be Márton Áron erdélyi katolikus püspök (1896-1980) boldoggá avatási peréről az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében október 28-án.
Az Uránia MTI-hez eljutatott közleménye szerint a Maksay Ágnes által rendezett, három részre tagolt alkotás a hitvalló erdélyi püspök boldoggá avatási folyamatának jelenlegi állásáról és jelentőségéről szól. A film többek között kitér az egykori ismerősök, rokonok, paptársak tanúságtételeire, valamint a kommunista román titkosszolgálat, a Securitate archívumában őrzött Márton Áronról szóló iratanyag tartalmára is.
A film vetítése előtt köszöntőt mond Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója. A bemutató után Maksay Ágnes Nagy Mihály történésszel, a Román Kulturális Intézet alelnökével és a film szakértőjével, valamint Kasza László brassói káplánnal, Márton Áron boldoggá avatási perének viceposztulátorával beszélget a filmről.
A rendezvény a Kolozsvár 2015 egyesület, az Igen, tessék! mozgalom, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Mathias Corvinus Collegium együttműködésében, az MMA és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. A Márton Áron boldoggá avatási pere című dokumentumfilm elkészültét a Médiatanács támogatta.
MTI
Erdély.ma

Örökségünk őrei: győztest hirdettek Kolozsváron
Látványos, izgalmas kiselőadásokkal rukkoltak elő a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő szombati döntőjében.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai örülhettek, ugyanis ők nyerték el a vetélkedő fődíját, azaz utazhatnak Brüsszelbe. A versenyen részt vevő többi kincses városi gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia: jutott díj mindenkinek.
Ifjúsági mozgalommá vált a műemlékvédelem
„Az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is" – értékelte Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere az RMDSZ által 2012-ben indított műemlékvédő projektet. Rámutatott, műemlékeinket, műemlék jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk értük, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a vetélkedő megnyitóján úgy fogalmazott, a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt „felforgatták": nemcsak Kolozsváron, de Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek a műemlékek őrei. Arra is kitért, külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. „Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esők mosnak el olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtőzik" – mondta Winkler. Kitért arra is, stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetét előremozdítani.
Jelelőkórus a Farkas utcai templomról
Majdnem telt ház előtt méretkeztek meg a diákcsapatok az opera színpadán, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, mit tettek a gimnazisták az elmúlt időszakban az általuk örökbe fogadott műemlékek megmentéséért. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színdarabszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott.
Az Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium a Farkas utcai református templomot fogadta örökbe, előadásaikból a közönség megismerhette a nemrég felújított műemlék templom történetét. Ők végül a hatodik, illetve ötödik helyezettek lettek, jutalmul részt vehetnek a nyári Örökség őrei erdélyi táborban. Említésre méltó, hogy a Báthory diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanuló diákokat is bevonták produkciójukba, így jelelőkórus is „énekelte" a diákok által írt dalt.
A Kolozsvári Református Kollégium diákcsapata a Nemzeti Színházról szóló produkciót mutatott be. Ma a román operának és színháznak ad otthont a műemlék épület, amelyben egykor a magyar színház működött. Hogy előadásuk interaktív legyen, többen közülük a nézőtéren foglaltak helyet. A végén innen kiabálták hangosan kórusban, hogy a „színház mindenkié". Előadásukkal végül a dobogó harmadik helyét érdemelték ki. Ők a közös nyári tábor mellé egy háromnapos csapatépítő kirándulást is nyertek a dévai Téglás Gábor Gimnázium és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester felajánlásának köszönhetően.
Diákok fekete-fehér némafilmje
Ekkor került sor a végül a fődíjat is elnyerő János Zsigmond Unitárius Kollégium gimnazistáinak előadására. A diákok, mint arról lapunk több ízben is beszámolt, az egykor patinás New York Szálló és kávézó ma romos állapotban lévő épületét vették védelmükbe. Ők is az interaktív előadásmódot választották, dinamikus, a huszadik század történelmének különböző korszakait felvillantó előadásuk végén a szebb napokat megélt műemlék épület jelenlegi, lepusztult állapotát is megmutatták. Joggal készülhetnek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányútra.
Negyedik lett, így épp csak leszorult a dobogóról a Brassai Sámuel Gimnázium, melynek diákjai az Uránia-palotát fogadták örökbe. Az egykori moziról is megemlékező előadásukat stílszerűen egy saját készítésű fekete-fehér némafilm vetítésével zárták. Jutalmul belépőt nyertek a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte EU-táborba.
Végül az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatos diákjai léptek fel, választásuk a kolozsvári vasútállomás épületére esett: időutazásról szóló produkcióval elevenítették fel az épület történetét. Ezzel a második helyet nyerték el.
Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ezúttal a Transylvania Trust műemlékvédő egyesület nevében közölte: a második hellyel ingyenbelépő jár a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Az eredményhirdetést megelőzően Szeretlek Kolozsvár! címmel egy kvízszerű vetélkedőre is sor került, ebben az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, így ők vehetnek részt ingyen az áprilisi erdélyi humorfesztiválon.
A zsűri tagja volt Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Hegedüs Csilla: társadalmi nyomás alakul ki az épített örökségért
Kézzelfogható hatása van az RMDSZ ügyvezető elnöksége által szervezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek, egyfajta társadalmi nyomás alakul ki ezen a téren – mondta el Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a Maszolnak adott interjúban.
Június 30. és július 3. között közel száz fiatal táborozott az Örökségünk őrei kalotaszentkirályi táborában. Milyen élményekkel gazdagodtak?
Az Örökségünk őrei kezdeményezésben résztvevő iskolák nyertes csapatait hívtuk meg, így aztán jelen voltak dévai, Nagyenyedi, besztercei, Kolozsvári és kalotaszentkirályi diákok. Meg akartuk nekik köszönni a részvételt, hogy kiválóan védték az épített örökségünket, és éppen azért, hogy ezt még hatékonyabban tegyék a jövőben, szerveztünk egy kommunikációs napot is számukra Maksay Ágnes rendező, forgatókönyvíró, a Video Pontes stúdiótól Csép Gergő és Péter Anna, Krippán Kinga, a Paprika Rádió műsorvezetője, Benedek István és Tamás Ágnes kommunikációs szakemberek segítségével.
Milyen feladatot kaptak tőlük a táborlakók?
Azt kellett kitalálniuk, hogy szerintük hogyan fog kinézni Kalotaszentkirály száz év múlva. Nyolc csapat alakult, amelyekben összekevertük a diákokat, így megtapasztalhatták azt is, hogy milyen együtt dolgozni, közös arculatot tervezni vadidegen emberekkel. Rövid filmet is készítettek az elképzeléseikről, rádiós anyagot készítettek és online kommunikációt is tanultak. Számomra ugyanakkor nagy öröm volt, hogy amint beosztottuk a csapatokat, rögtön elkezdtek ötletelni, és érdekes elképzelések születtek, a helybeliekkel is jól működtek együtt.
Ez tökéletesen talál az Örökségünk őrei koncepciójával, hiszen az a cél, hogy megismertessük és megszerettessük a fiatalokkal az épített örökséget, ami az életük részévé válna. Ezt hozta a kalotaszentkirályi tábor is a feladatok mellett a kirándulással, tábortűzzel, filmnézéssel, csokievéssel és minden egyébbel, ami ehhez hozzátartozik.
Hogyan folytatódik a projekt?
Ősztől újra elindítjuk a kezdeményezést elsősorban a szórványmegyékben, mert az RMDSZ főtitkársága 2011-ben elfogadta a szórvány cselekvési tervet, amelynek része az Örökségünk őrei. Hunyad, Fehér, Beszterce és Kolozs megyeben biztosan folytatjuk ezt, Szeben és Brassó megyében szeretnénk felélénkíteni a projektet, ugyanakkor nagy öröm számunkra, hogy Maros megye és Csíkszereda jelezte, hogy szeretnének bekapcsolódni.
Egy iskolai éven keresztül zajlik majd a tevékenység, a tábort is meg szeretnénk szervezni, mert a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola kiváló gazdának bizonyult, nagy szeretettel fogadtak, a helybéliekkel együtt.
Mindaz, ami az egy év alatt megszületett ötletként, hogyan foganatosítható a jövőben?
Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata örökbe fogadta az Uránia épületét, és ezáltal olyan sikeresen felhívták a figyelmet az értékeire, hogy a polgármesteri hivatal – Horváth Anna alpolgármester támogatásával – úgy döntött, megvásárolja az épület földszintjét. A fiatalok elkezdték visszahozni a köztudatba, hogy mennyire fontosak ezek az épített örökségek, és csak arra gondoljunk, hogy nekik vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, akik szintén bekapcsolódhatnak. Nagyon-nagyon sokan megjelentek támogatóként, segítőként. Lassan kezd kialakulni az a nyomás, amely miatt kénytelenek lesznek a városvezetők kiállni az épített örökségek mellett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Hitből és szeretetből fakadt képek Márton Áronról
Emberkatedrális címmel nyitottak kiállítást, illetve bemutatták az ennek anyagát tartalmazó albumot szerdán délután Kolozsváron Márton Áron volt erdélyi római katolikus püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében a római katolikus nőszövetség dísztermében kifüggesztett műalkotásokat Nagy Miklós Kund művészeti író ismertette. Elmondta, az album összesen 47 alkotást, 25 művész munkáját tartalmazza. „A festmények stílusa, műfaja változatos, viszont mindegyik kép hitből és szeretetből fakadt, Márton Áron emlékére" – mondta a művészeti író.
A művek a gyergyóalfalvi Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban készültek, ahol főként magyar művészek vettek részt, de egy Marosvásárhelyi román festő munkái is megtalálhatóak az albumban. Gál Mihály, a Vadárvácska művésztelep házigazdája verssel emlékezett a püspökre, és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes is fellépett. A Kolozsváron kiállított festmények alkotói: Balázs József, Bandi Kati, Barabás Éva, Csuti Levente, Datu Victor, Ferenc Erzsébet, Jakabos Olsefszky I., Major Gizella, Orbán Endre, Sajgó Ilona, Szakács Eszter, Vargyas Ildikó.
A Márton Áron-emlékév keretében Kolozsvárra érkezett az Erdély püspökének életét bemutató vándortárlat is, melyet szabadtéren, a Szent Mihály-templom bejáratánál tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és román nyelvű pannók részletesen ismertetik a kommunista rezsim által üldözött magyar püspök életútját, kitérve Márton Áron egyházi hitvallására, a fiatalok körében betöltött lelki vezetői szerepére, a kisebbségi léthez való hozzáállására, az üldözöttek melletti kiállására, illetve a Szekuritátéval való viszonyára. A kiállítás anyagát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága állította össze.
A magyar napok kertében előadást is tartottak Erdély püspökéről, életútját és munkásságát Marton József egyháztörténész ismertette, és Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét is levetítették Márton Áron boldoggá avatási peréről.
Bede Laura, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőt
Hétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat.
A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében.
A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott.
Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket.
„Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját.
A színpadon dübörgött a történelem
Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket.
A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek.
A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin.
A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele.
Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója.
Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval.
Megosztott első díjat adott a zsűri
A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta.
„A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika).
Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla.
A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak.
A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek.
Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában.
Zs. E.
maszol.ro

Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelem
A Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket.
Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást.
A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott.
„Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot.
A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket.
A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel.
A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Marius Tabacu: Kolozsváron váltam erdélyivé
A Transilvania Filharmónia igazgatója, Marius Tabacu jól ismert személyisége a kolozsvári értelmiségnek. Két dolgot (szinte) mindenki tud róla: tökéletesen beszél magyarul és számos művészeti ágban tevékenykedett sikeresen. A Györkös-emlékház májusi ZeneSzó rendezvényén Jakabffy Tamás faggatta nem szokványos életpályájáról e sokoldalú személyiséget.
– Az egyik művészeti ágból a másikba való átmenet nem volt könnyű. Ám ezek olyan folyamatokat alkottak, amelyek a lelkemben organikusan követték egymást, ugyanakkor külső körülmények is befolyásolták pályamódosításaimat – válaszolta Marius Tabacu azon kérdésre, hogy zongoraművészből hogyan lett tévés, illetve műfordító. Annak ellenére, hogy élete során több erdélyi városban élt, a meghívott azt mondta: Kolozsváron vált igazán erdélyivé.
Marius Tabacu egy Margitta melletti településen született, egyéves korában orvos édesapját Szilágysomlyóra helyezték, majd a hatéves gyermeket Temesvárra küldték zongoratanár nagymamájához, aki be is íratta unokáját a zenelíceum előkészítő csoportjába. A zenei pálya felé való irányulás tehát nem volt kérdéses, ám Tabacu csak 15-16 évesen döntötte el, hogy ezt a pályát választja. A temesvári érettségi után a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium hallgatójaként Száva Györgytől tanult zongorázni, aki bemutatta tanítványát volt tanárának, Halmos György zongoraművésznek. Tabacu látható büszkeséggel közölte: akár Liszt-tanítványnak is tarthatja magát, hiszen Száva Halmostól, Halmos Emil Sauertől, míg Sauer magától Liszt Ferenctől tanult zongorázni. Már ekkor megismerkedett Halmos kolozsvári értelmiségi barátaival. Csodálkozva jegyezte meg, hogy a baráti társaság tagjai az esetleges véleménykülönbség ellenére is barátok, beszélgetőtársak maradtak. Tabacu koncertzongoristaként kezdte karrierjét, ám pár év múlva rájött, hogy a szólista-karrier nem elégíti ki. A kommunista rendszerben tanúsított ellenzékisége miatt neve már nem jelenhetett meg a plakátokon, sőt egy Lászlóffy Aladár-novelláskötet fordításakor is anyai nagyapjának neve szerepelt fordítóként a sajátja helyett.
– Ellenzékiségemnek néhány ezer oldalnyi megfigyelési dosszié volt az „eredménye” – mondta a meghívott.
Az 1970-es és az 1980-as évek elején a kolozsvári értelmiségi elit legjelentősebb személyiségeivel, többek közt Cselényi László televíziós szakemberrel, Selmeczi György zongoraművésszel, Szőcs Géza költővel tartotta folyamatosan a kapcsolatot. „A litterátus és zenész társaságban csak a műveltség, a szellemesség számított” – mondta az interjúalany, aki szívesen emlékezett az 1980-as évekre is, amikor a kolozsvári zenelíceum korrepetitora volt. Az 1989-es forradalmat követően 1990-ben a kolozsvári tévé- és rádióstúdióhoz került szerkesztőnek. Pár év múlva Maksay Ágnes televíziós szakemberrel létrehozta a Video Pontes stúdiót, amely főleg a Duna Televíziónak készített műsorokat.
– Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia egykori koncertmestere 2007-ben kérdezte meg tőlem: nem akarok filharmónia-igazgató lenni? Meglepett a kérés, ám benyújtottam a pályázatomat, amit el is fogadtak – emlékezett vissza Marius Tabacu arra, hogyan lett a filharmónia igazgatója.
Igazgatóként azt vallja: a közönség elégedettsége a siker egyik fokmérője, ugyanakkor elvárja a közönségtől a kulturált viselkedést, a megfelelő öltözetet. Az elmúlt tíz évben azt is sikernek könyvelte el, hogy mindvégig szót tudott érteni a filharmónia kétszáz alkalmazottjával. Örül, hogy a közönség között egyaránt megtalálható a fiatal, a középgeneráció és az idősebbek is. Megfiatalodott mind a zene-, mind az énekkar, sikerült a zenekari tagoknak jó hangszereket és egy Steinway-zongorát vásárolni; a filharmónia pedig tíz év hányattatás után visszakerült eredeti székhelyére, sorolta az elért eredményeket az igazgató.
Szomorúan jegyezte meg, hogy Romániában csak két koncertterem van, amit eredetileg is erre a célra építettek, és mint megjegyezte, nincs egyensúly, ami a bukaresti és a máshol megszervezett komolyzenei fesztiválok minisztériumi támogatását illeti.
Marius Tabacu 2007-ben elnyerte a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét, idén pedig az EMKE Kun Kocsárd-díjjal tüntette ki városunk ezen sokoldalú művészegyéniségét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

A magyar kisebbségek sajtójáról rendeztek konferenciát Brüsszelben
A kisebbségi nyelvű média erősítése Európában címmel tartottak félnapos konferenciát június 7-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Házigazdák a magyar néppárti delegáció egyes tagjai voltak, a meghívott előadók pedig Kárpát-medencei médiaszakemberek.
A konferenciát kezdeményező EP-képviselők mindnyájan kiemelték: mivel a kisebbségi nyelvű kommunikációs csatornák erősítik a nemzeti identitást, sőt egyenesen a megmaradás zálogai, ezért a nemzeti kisebbségek médiájának fejlesztése, támogatása közös európai ügy. Ugyanakkor elsősorban a többségi nemzetállamok feladata a területükön élő kisebbségek anyanyelvű sajtójának oly mértékű védelme és erősítése, hogy akár esélyegyenlőségről is beszélni lehessen ezen a pászmán a többség és a nemzeti kisebbségek között. Ezt a feladatot nemzetközi dokumentumokban lefektetett saját vállalásaik mentén kell teljesíteniük az egyes államoknak. Azt a konferencián részt vevő politikusok egybehangzóan és elismerően állították, hogy a magyar nyelvű kisebbségi média fenntartásában és működtetésében kiemelten fontos a Magyarországtól kapott támogatás, amely pótolni igyekszik mindazt, amit a többségi nemzetállamok e téren nem végeznek el.
Deli Andor délvidéki EP-képviselő meghívására Bodzsoni István szabadkai médiaigazgató a szerbiai magyar sajtó helyzetét, sikereit és gondjait ismertette, Natasa Heror az ottani többségi és kisebbségi média viszonyáról és együttműködéséről tartott rövid tájékoztatást. Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő meghívottjaiként Kulin Zoltán ésK. Debreceni Mihály vázolták az ukrajnai médiaállapotokat, különös tekintettel a magyar nyelvű köztájékoztatás nehéz, törvényi megszorítások és hatósági vegzálások által terhelt helyzetére. Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő vendégeként Molnár Judit dunaszerdahelyi főszerkesztő a felemás, politikai torzsalkodásoknak kitett, helyenként szerepzavarban lévő felvidéki sajtóról adott egyfajta képet. Az RMDSZ-es Sógor Csaba azzal adta át a szót meghívottjának, Szász Attilának, hogy a romániai többségi média gyakran festi le úgy az erdélyi magyar valóságot, ahogyan azt láttatni szeretné, mégpedig ritkán jó színben. A marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettese a közszolgálati rádiózás, azon belül pedig a belső-erdélyi magyar nyelvű tájékoztatás helyzetét és gondjait ecsetelte.Maksay Ágnes kolozsvári médiaszakember a romániai tapasztalatokról általánosságokat és specifikumokat is megosztott a hallgatósággal, leszögezve: a magyar nyelvű televíziózás a legkevésbé fejlett és korszerű kommunikációs ágazat az országban.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő hozzászólásában rámutatott, hogy a piac szabályai szerint működő média világában a kisebbségi közösségi tájékoztatás gazdaságilag nem életképes. Előnyös bánásmódra, pozitív diszkriminációra van szüksége ahhoz, hogy fenntartható legyen. Ezzel szemben a kelet-közép-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az öntörvényű piac alig van tekintettel erre az eleve hátrányos helyzetre, ráadásul a többségiasszimilációs politika a kisebbségi média működését egyenesen gátolja. De gondok mutatkoznak a magyar közmédia szolgáltatásainak a határon túli nemzetrészekhez való eljuttatásában is, a kábelcégek hozzáállásától a geokódolásig terjedően. „Nyelvében él a nemzet – mondottuk a legelején. Jól felfogott nemzeti érdekeinket semmiképpen sem szabad alárendelnünk a megosztó pártérdekeknek. A sajtónak, a médiának szabadnak kell lennie!” – zárta felszólalását Tőkés László.
Meghívottja, Dénes László nagyváradi újságíró a romániai magyar nyomtatott sajtó állapotáról szólva elmondta, hogy számszerűleg kevesebb, de annál színvonalasabb kiadvány megjelenése lenne kívánatos, úgy, hogy azok el is jussanak az olvasókhoz. De arra is felhívta a figyelmet, hogy az unióbeli legnagyobb nemzeti kisebbségnek, a romániai magyarságnak nincs egész nap és mindenütt fogható országos televíziója és rádiója, sem közszolgálati, sem kereskedelmi. Ugyanakkor az újságírószakma anyagi és társadalmi megbecsülése rendkívül alacsony, emiatt a rutinos szakemberek elhagyják, a tehetséges, magasan képzett fiatalok pedig nem is választják ezt a pályát. Azt sem hallgatta el, hogy a közösség érdekvédelmét és közképviseletét évek óta kisajátító politikai szervezet azzal is igyekszik uralni a médiát, hogy a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásnak az anyanyelvű sajtóra eső részét preferenciálisan osztja szét.
A konferencián szót kapott még Balázs Bence kolozsvári újságíró, az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesületének (MIDAS) munkatársa, valamint Vincze Loránd, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
Zárszavában Deutsch Tamás EP-képviselő minden, magát demokratának tartó politikus abbéli felelősségére mutatott rá, amellyel a nemzeti kisebbségek megmaradását, erősödését, gyarapodását elősegíteni köteles. Ez egy kardinális európai ügy, a nemzetek Európai Uniójának közügye. A nemzeti közösségek fejlődéséhez pedig elengedhetetlen az anyanyelven történő alapos tájékoztatás az önálló, szabad és korszerű média révén. tokeslaszlo.eu/cikk 

Képkockákon a mai erdélyi gondok: székelyföldi és kolozsvári filmesek alkotásait díjazták
Székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi rendező aktuális erdélyi problémákra rávilágító dokumentumfilmjei, a Székelyföldi Legendárium animációja, kolozsvári rendezők filmjei is nyertek a Lakiteleki Filmszemlén. Az elismerésről és az alkotásokról beszéltek a Krónikának.
Székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári alkotók filmjeit díjazták a Lakiteleki Filmszemlén a múlt héten. A székelyudvarhelyi Szabó Attila, az MTVA tudósítója Méregzöld mesék című, az illegális erdőkitermelésre figyelmeztető filmjének ítélték a szemle fődíját. A rendező az emberi erőforrások miniszterének a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át. A sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente Tehenesek című filmje kapta az Országgyűlés elnökének 600 ezer forintos és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 250 ezer forintos különdíját. Két különdíjjal értékelték a Székelyföldi Legendárium legújabb rajzfilmjét a Lakiteleki Filmszemlén: a Barabás Árpád rendezte Tejút és a Varázspatkó című produkciónak a Karc FM 100 ezer forintos különdíját és a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos különdíját ítélték oda. A szemlén az Echo Tv különdíját, valamint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat különdíját a Szent László-legenda című film kapta, melyet kolozsvári alkotók, Maksay Ágnes és Filep Farkas rendeztek. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 250 ezer forintos különdíját az udvarhelyi származású, Kolozsváron élő Csibi Lászlónak ítélték oda Nussbaum 95 736 című, a holokauszt túlélőiről készített filmjéért.
Harmadszor nyert fődíjat Szabó Attila
A mustrát tizenhetedik alkalommal hirdette meg a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány, idén Eiben István operatőr emlékére. Történelmi témájú dokumentumfilmek, animációk és a hagyományokat feldolgozó alkotások mellett az aktuális problémákat feldolgozó filmek is szép számmal voltak jelen, amelyek szókimondó tényfeltárásokat is tartalmaznak. A harminctagú zsűri nemcsak pontozza a filmeket, hanem az alkotók jelenlétében hasznos észrevételeket is megfogalmaz, a zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer. A filmes seregszemlére krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 film érkezett. Az előzsűri 27 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába, amely kedden kezdődött, és csütörtökön ért véget a díjkiosztóval. A háromnapos szemle versenyprogramjába bejutott alkotások vetítése nyilvános és díjmentes volt. Szabó Attila, aki már harmadszor nyeri el a szemle fődíját, Méregzöld mesék című, 2015-ös alkotása Hans Hedrich környezetvédő civil aktivista bevonásával világít rá a székelyföldi törvénytelen erdőkitermelésekre, a famaffia elleni küzdelemre. „Lakitelek az a hely, ahol esély adatott, hogy pályára kerüljenek a filmes alkotók. A fődíj nagyon jólesik, ugyanakkor az is, hogy a díjátadón a szakmabeliek elmondják észrevételeiket, meglátásaikat a filmekről. A Méregzöld mesék Hans Hedrich munkásságának egy szegmensét mutatja be, a díj is felhívja a figyelmet az illegális erdőkitermelés kérdésének fontosságára, aktualitására” – mondta el a Krónikának Szabó Attila. Rámutatott, egy-egy alkotás elbírálása esetében a filmes megformáláson kívül rendkívül lényeges a témaválasztás, a bemutatott problémakör pedig nagyobb publicitást kap a díjaknak köszönhetően.
„Amint Lakiteleken elhangzott, fontos, hogy a filmek ne csak a múltba révedjenek, hanem aktuális problémákat járnak körül, így hozzájárulnak a társadalom működésének jobbításához” – mondta Szabó Attila. A Méregzöld meséket magyarországi tévécsatornák már sugározták, és a Youtube videómegosztón is megtekinthető. Felhívni a figyelmet a háromszéki gazdák gondjaira Szintén az aktuális problémákra való figyelemfelhívás szándékával készítette el a háromszéki szarvasmarhatartók gondjaira rávilágító dokumentumfilmjét Vargyasi Levente, aki lapunknak elmondta, nagyon örül a díjnak és annak is, hogy a filmes szakma értékelte a Tehenesek című alkotást. Fontos felhívni a figyelmet az egyéni gazdálkodók helyzetére, hiszen ők az utolsók, akik még a hagyományos állattartást folytatnak, és valódi természetes alapanyagot szolgáltatnak. Sajnálatos módon a politikum és a helyi közösségek is keveset törődnek a marhatartók gondjaival. Háromszéken még él a hagyomány, hogy kimegy legelni a csorda, a gazdák beadják a tejet a csarnokba, de haldoklik a dolog, nekik pedig egyre inkább meg kell küzdeniük a megélhetésért” – fejtette ki Vargyasi Levente. Az alkotó 2015 és 2017 között forgatta a filmet Nagybaconban – ahol rekordszámú, mintegy 4000 szarvasmarhát tartanak –, valamint Bereckben, Gelencén, Kézdialmásban, Lemhényben. Rámutatott, mivel a film megrendelője az MTVA Mecenatúra, így a Duna World csatornán is sugározták már az alkotást, ugyanakkor szeretné, ha minél több településen bemutatnák, és beszélgetést is folytatnának a helyi gazdákkal a gondokról, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a közösség a helyi hús- és tejtermékeket részesítse előnyben.
Amerikába tart a Legendárium csapata
A Székelyföldi Legendárium csapata nevében Fazakas Szabolcs ötletgazda a Krónikának úgy fogalmazott, természetesen örülnek az elismerésnek, ugyanakkor hasznosnak és tanulságosnak érezték a lakiteleki díjátadót, amelyen a zsűri elemezte az alkotásokat.
„A díj segít a rajzfilmjeink népszerűsítésében, épp most indulunk Los Angelesbe, ahol a magyar filmek fesztiválján és a Magyar Házban is bemutatjuk a rajzfilmeket. A lakiteleki díj nemcsak segítséget, referenciát, de biztatást is jelent a munkánkhoz, visszajelzés arra vonatkozóan, hogy nem hiába dolgozunk” – mondta Fazakas Szabolcs. Kitért arra is, hogy a Legendárium csapata Los Angelesben részt vesz egy nagyszabású, az animációs filmek alkotói számára szervezett rendezvényen, a CTN Animation Expón, ahol kimondottan szakmabeliekkel fognak találkozni. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei asszonytalálkozó és díjátadó Budapesten
Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője és Maksay Ágnes rendező, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője kapta idén az Arany Búzaszem Díjat, amelyet minden évben egy olyan magyarországi és egy olyan határon túli nőnek ítélnek oda, aki példaadóan áldozatot hozott a közösségért, a nemzetért. A díjátadóra a Budapesten rendezett 13. Kárpát-medencei Asszonytalálkozón került sor múlt szombaton.
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány szervezésében került sor az ide, sorrendben 13. Kárpát-medencei Asszonytalálkozóra. Tudatosan tartották az eseményt november 25-én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkára ítéltek emléknapján, hiszen nem volt olyan közösség és magyar család a Kárpát-medencében, amelyet valami módon ne érintettek volna a Gulág, illetve a második világháború utáni magyarellenes megtorlások szörnyűségei.
A témáról Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást. A hazájából kényszermunkára és raboskodásra a Szovjetunióba elhurcolt több mint 700 ezer ember tragédiájára emlékeztetve egyúttal felhívta a figyelmet az 1944–45-ös délvidéki megtorlásokra és arra is, hogy a második világháború befejezése után Vajdaságban is évekig működtek munka- és megsemmisítő táborok. Az emlékezés és tiszteletadás része az utódok közösségerősítő szerepvállalása, a biztató jövőkép kialakítása. Az asszonytalálkozón erre a témára A boldogabb Kárpát-medencei családokért címmel konferenciát is tartottak.
A találkozó keretében átadták az Arany Búzaszem-díjat. A díjat a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2008-ban alapította melyet minden évben egy olyan magyarországi és egy határon túli nőnek, asszonynak ítélnek, akik – a mai világ önzésén felülemelkedve – példaadóan hoztak áldozatot a közösségért, a nemzetért.
Idén Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője és Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes filmstúdió vezetője részesült ebben a megtisztelő elismerésben.
Pirityiné Szabó Judit tevékenységét méltatva Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelve a díjazott kapcsolatteremtő szerepének eredményeit a vajdasági, a horvátországi és a szlovéniai magyar közösségek életében. Képes Magyar Újság (Eszék) kepesujsag.com