A Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. alapította Árpád fejedelem-díjat a kuratórium rangos intézmények és kiemelkedő személyiségek társaságában a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztőségének ítélte oda. A mostani kitüntetettek: Aracsi pusztatemplom és a bánsági püspökség, a Háromszék szerkesztősége, Győrffy Sándor szobrászművész, Illyés Gyula (posztumusz), Kubik Anna színművész, Dunaszerdahely városa és Wass Albert (posztumusz). Az Árpád fejedelem-emlékdíjat 2007-ben alapították, és 52 alkalommal adományozták a nemzetépítésben rendkívüli szerepet vállaló intézményeknek és személyeknek. A korábbi kitüntetett között van: Apáczai Csere János Református Líceum – Kolozsvár, Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium és Berszán atya – Gyimesfelsőlok, Az erdélyi néptánc 30 éve – Csíkszereda, Böjte Csaba atya és a dévai gyermekek, Duna TV, Csoóri Sándor, Jankovics Marcell, Jókai Anna, Kobzos Kiss Tamás, László Gyula (posztumusz), Makovecz Imre, Nagyszeben magyar közössége, nagyváradi püspökség, Nemeskürty István, Révkomárom városa, Sapientia Egyetem – Csíkszereda, Sára Sándor, Sütő András (posztumusz), Székely Nemzeti Tanács, Székelyudvarhely városa – Orbán Balázs emlékére, Szörényi Levente, Zenta városa. /Sylvester Lajos: Árpád fejedelem-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./

Május 4-én Kolozsváron felavatták a Donát negyedi református templomot, amely az egyházközséget vezető Bibza István és Bibza Gábor lelkészek, illetve a gyülekezet tagjai több mint tíz éves megfeszített munkájának eredménye. Jelen volt Makovecz Imre világhírű építész, a templom tervezője. Képviseltette magát a római katolikus és az ortodox egyház, valamint a templom építését anyagilag támogató hollandiai és németországi gyülekezetek. Nagy Benedek, a Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium képviselője jelezte, a tárca is támogatta a templom építését. /Templomavatása Donát negyedben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

Több mint egy évtizedes áldozatos munka után május 4-én, vasárnap egyházi és világi elöljárók jelenlétében felszentelték a Donát úti református templomot. A Makovecz Imre világhírű építész tervezte istenháza kétségkívül Kolozsvár egyik legfigyelemreméltóbb épülete. A 2350 lelkes gyülekezetben a kilencvenes évek elején fogant meg a templomépítés gondolata, mesélte Bibza István lelkész. Makovecz Imre tervei alapján Müller Csaba kolozsvári építész rajzolta meg a templomot. A terv megvalósítására évekig várniuk kellett, ugyanis – bár 1993 óta folyamatosan kérték – csupán 1998-ban kapták meg az építési engedélyt. A templomépítésre hollandiai és németországi testvérgyülekezetek, alapítványok, illetve a helyi tanács és a kormány támogatásával szereztek pénzt. A templom jó akusztikája révén hangversenyek tartására is alkalmas, a tanácsterem kiállításoknak, egyházi rendezvényeknek adhat helyet. A 300 férőhelyes templom sajátossága a centrális tér, amelyet a négy torony fog közre, és amelynek középpontjában a szószék áll. A természetes anyagokból, főleg fenyőfából készült épület elemei élő szervezetre emlékeztetnek. Az épületbe négy egymás után következő, egyre nagyobbodó székely kapun lép be az érkező. Makovecz Imre már tervezett egyházi épületeket Erdélyben: az ő alkotása a vargyasi református templom, a sepsiszentgyörgyi református ravatalozó és a csíkszeredai milleniumi római katolikus templom. /Papp Melinda: Világ ég és föld között. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./

Római katolikus segédpüspöki hivatal építését tervezik a csíkszeredai Millennium templom mögötti területen, hogy az ideiglenes megoldás helyett saját székhelyet kapjon Tamás József segédpüspök. Darvas Kozma József, a Szent Kereszt-plébánia esperese elmondta, a kilenc évvel ezelőtt kinevezett segédpüspöknek a Szent József-kápolna papi otthonában – mely nyugdíjas papok számára készült – tudtak szállást és irodát biztosítani, mivel nem állt rendelkezésükre más ingatlan. Jakubinyi érsek óhaja volt, hogy Csíkszeredában legyen segédpüspök, aki az érsek nevében teljes jogú megbízatással bír. A segédpüspöki palota tervezői Makovecz Imre és Bogos Ernő. /Székely Zita: Székhely a segédpüspöknek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma ünnepségén összesen 11 díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Jogi Karának dísztermében a díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Idén Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását püspöktársa Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilenc éves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. Márton Áron-emlékéremmel jutalmazták Bábel Balázs kalocsai érseket és Kiss Józsefet, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum nyugdíjas természetrajz tanárát, valamint Szente Imre Svédországban élő író, költő, műfordítót. Bábel Balázs laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondta. Tamási Áron-díjban Sipos Lajos irodalomtörténész részesült. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívgyógyász, Teleki Júlia délvidéki képviselő és író, Illyés Mária művészettörténész, az Alapítvány kurátora és Vekerdi László tudománytörténész, az Alapítvány alapító-kurátora. A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-tól kezdte meg működését, 1985-ben ismerték el hivatalosan. Az első Bethlen-díjas 1986-ban Domokos Pál Péter népdalgyűjtő, néprajzkutató volt. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két év múlva, 1990-ben hozták létre. A Teleki Pál-érdemérmet, az alapítvány „becsületrendjét” 2006-ban, a 2004. december 5-i népszavazásra reagálva. Tavaly nem tudták megtartani a díjátadó ünnepséget. /Kiosztották a Bethlen Gábor Alapítvány díjait. = Erdely. ma, dec. 6./

Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Kiáltványt juttattak el Sólyom László államfőnek április 5-én Budapesten a Hősök terére szervezett civil demonstráció résztvevő. A Hősök tere megtelt a tüntetőkkel. A kiáltványt motorosok vitték el a Sándor-palotához, akik visszatérésükkor annyit mondtak, hogy a köztársasági elnök megbízottja átvette a dokumentumot. A Civil Összefogás Fórum által meghirdetett tüntetésen még ezt megelőzően felolvasták a kiáltványt, amelyben az előrehozott választásokat, a közélet tisztaságának helyreállítását, a közbiztonság megteremtését, a nemzeti jelképek tiszteletben tartását, a családok és a gyermeknevelés kiemelt megbecsülését, a magyar föld és otthonok védelmét követelik. A szónokok szerint meg kell akadályozni, hogy április 14-én Bajnai Gordon személyében megválasszák Magyarország új miniszterelnökét, és számon kell tőle kérni, Gyurcsány Ferenccel együtt, az ország tönkretételét. Makovecz Imre, az egyik főszervező azt mondta a jelenlévőknek, hogy ha nem lesz hatása a mostani demonstrációnak, akkor újabb megmozdulást szerveznek, hogy kiköveteljék az előrehozott választást. /Több tízezren a Hősök terén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./

Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli Magyarországon 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat április 8-án ismertették. A dokumentum aláírói között van mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke, Zlinszky János, az alkotmánybíróság egykori tagja, Czakó Gábor és Lányi András író, Elek István közíró, Fábry Sándor humorista, Gazsó Ferenc és Granasztói György egyetemi tanár, Hankiss Elemér szociológus, Makovecz Imre építész, Schäffer Erzsébet újságíró, valamint Schneller István, Budapest volt főépítésze. Az aláírókhoz a Professzorok Batthyány Köre testületileg csatlakozott. Azért követelik a jelenlegi országgyűlés feloszlatását, hogy ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak, és hogy az adósságválságot a kormány ne használhassa az ország kiárusítására – áll a nyilatkozatban, mely szerint az új választások kiírása a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele. /Előrehozott választásokat követelnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./

Június 28-án szentelték fel Sepsiszentgyörgyön, Szemerján a gyülekezet új temetőjében álló, Makovecz Imre által tervezett modern ravatalozóház harangját. „Készítette Incze Sándor és felesége 50 éves házassági évfordulójuk emlékére. Sepsiszentgyörgy, 2009” – ez a néhai szemerjai lelkész adományozta harang felirata. /Harangszentelés Szemerján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

Egy sírhely egyszerre csak tizenöt évre váltható meg a kolozsvári Házsongárdi temetőben, és évente alig 11-12 új sírhely szabadul fel csupán. A sírok gondozása sem kielégítő, egyre riasztóbb a sírkövek romlása „Erdély Pantheonjában”. Állagmegőrző munkával az érintett családokon kívül csak a Házsongárd Alapítvány foglalkozik. A tíz éve működő civil szervezet képviselője, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet elmondta, a legnagyobb gond az, hogy a régi sírok új bérlői nem ismerik fel a síremlékek értékét. Vagy mellőzik a feleslegessé vált síremlékeket, vagy szakszerűtlenül újrahasznosítják azokat, ezért előlük is „menekíteni kell” a temetői hagyatékot. Az alapítvány rendbe tette a Sigmond-mauzóleumot, a Jósika-kriptát vagy a Béldi-kriptát, de szükség lenne a további gyors beavatkozásra. Marosvásárhelyen húsz évre lehet a sírt megváltani, Sepsiszentgyörgyön pedig 25 évre. A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért néhány éve másfél hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül. A sepsiszentgyörgyi Vártemplom temetőjében már egyáltalán nincs bérelhető hely. /Antal Erika, Kovács Zsolt, Sipos M. Zoltán: Öröklét, drága pénzen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./

Tőkés-díjat kapott Makovecz Imre
Makovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán.
A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" - mondta Tőkés László EP-kéviselő.
Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" - fogalmazott a kitüntetett építész. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Boldogasszony - 26 képzőművész alkotásai Székelyudvarhelyen
A Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítás a budapesti bemutató után, augusztus 15-én Székelyudvarhelyen indul erdélyi körútjára. A tematikus kiállításon huszonhat magyar kortárs képzőművész egy-egy reprezentatív alkotása tekinthető meg.
A kiállítást 17 órától nyitják meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, köszöntőt mond Róth András Lajos megbízott múzeumigazgató és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A kiállítást megnyitja Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A következő két év leforgása alatt a Kárpát-medence hét országának hét történelmi tájegysége (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Muravidék, Délvidék és Vajdaság) húsz helyszínén állítják ki a műalkotásokat. A megnyitón bemutatásra kerülő, nyolc nyelvű (román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb, magyar) album – Makovecz Imre bevezetője és Tóth Norbert galériatulajdonos köszöntője után – közel száz oldalon keresztül ismerteti az alkotásokat. A kötetet kísérő CD mellékleten Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk című dala hallgatható meg. A kiállítás Székelyudvarhelyen látogatható szeptember 12-éig (kedd–péntek 9–16, szombat–vasárnap 9–13 óra között).
(közlemény) Transindex.ro

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Bocskai emlékünnepély volt Mezőtelegden
Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája tegnap közleményben tudatta, hogy október 16-án Várad volt református püspöke Mezőtelegden hirdetett igét, ahol a Bocskai-szabadságharc nyitányát jelentő álmosdi-diószegi csata 406. évfordulója alkalmából az újonnan alakult Bocskai István Társaság tartott emlékünnepélyt a község református templomában, Sárkány Viola egyesületi elnök kezdeményezésére, Szoboszlai Gáspár István lelkipásztor irányításával. „Az ünnepségen – visszatetsző és illetéktelen módon – Szabó Ödön megyei RMDSZ-funkcionárius is szót kért magának, és egy kampányízű, nemzeti legitimáció szerzésére alkalmas beszédet tartott” – fogalmaz a közlemény. Az egykori történelmi eseményről és Bocskai István erdélyi fejedelemről Sárkány Viola tartott előadást, majd Bura Lászlónak, a szatmárnémeti Kölcsey Líceum volt igazgatójának adta át a társaság kitüntetését. A nap másik díjazottja Makovecz Imre építőművész volt, aki személyesen nem tudott részt venni az emlékünnepélyen. Az ünnepi műsor keretében Meleg Vilmos színművész szavalatai, valamint Antal Imre és Ágnes – Ausztriából hazatelepedett – csíkszeredai művészházaspár „énekmondásai” hangzottak el. A rendezvény a határ menti partiumi térség szellemében hitelesen képviselte a határok feletti nemzetegyesítés nemzetpolitikai törekvését. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bocskairól és nemzetről – határokon átnyúlva
Bár egyes kárpát-medencei hírforrásokból az a valótlan állítás buzogott fel a hétvégén, hogy a partiumi Mezőtelegden alakult meg a Bocskai Társaság, ebből csak annyi igaz, hogy az ezen a néven nemrég létrejött civil szervezet itt – mégpedig a régió egyik legrégebbi református templomában – tartotta meg egyik első nyilvános rendezvényét, azaz idei díjainak átadását. Amúgy a szervezet a Pelbárhidával átellenben, a gúnyhatár túloldalán fekvő Kismarjában szervezte meg alakuló ülését, ezzel is nyomatékosítva a névadó fejedelem itteni kötődését. A társaság elnöke, Sárkány Viola történész amúgy fennen állítja és hirdeti, hogy Bocskai István – aki ezer szállal kötődik régiónkhoz, úgy is mint volt váradi várkapitány, úgy is mint a hajdúk „atyja”, de úgy is mint a reformáció nagy alakja – nem Kolozsvárott látta meg a napvilágot (miként az a történelemkönyvekben áll), hanem Kismarján. S erre nemcsak az előneve utal, hanem számos más körülmény is, bár perdöntő adatok és dokumentumok nem merültek fel ennek igazolására. Azt viszont mindenképpen jelezni illik, hogy nemcsak Bocskai szülőhelyéből van immár „több”, hanem a nevét viselő civil szervezetből is, hiszen Szerencsen is létezik egy – nyilván nem véletlenül, hiszen itt választotta az országgyűlés Magyarország fejedelmévé –, sőt maga Sárkány Viola is az előző években a budapesti Bocskai Szövetségnek volt oszlopos tagja.
Mindez azonban csak mellékzöngéje annak a jelentős eseménynek, aminek a Sebes-Körös-völgyi Telegd adott otthont szombaton. A Bocskai Társaság díjátadó ünnepségét azért időzítették ekkora, mert 1604. októberének idusán zajlott le a nevezetes nyúzóvölgyi csata Bihardiószeg és Álmosd térségében Bocskai csapatai és a császári hadtest között, amikor is a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcát vívó fejedelem felülkerekedett a túlerőben lévő, jobban felszerelt és képzett Basta-zsoldosok fölött. Mezőtelegd meg azért lett kiválasztott helyszín, mert itt nyugszik az ugyanabban az évben elhunyt Bocskainé Hagymássy Kata, aki Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt itteni rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával, ma is itt alussza örök álmát, a kertben 2004-ben avatták fel a szobrát. Bocskainé – mint arra Sárkány Viola a szombati ünnepségen mondott történelmi visszatekintésében és méltatásában is hangsúlyozta – hűséges és megértő társként, szövetségesként állt a politikai szerepvállalástól eleinte húzódozó férje mellett, vélhetően neki is köszönhető a férfiúi hezitálás átváltozása hadvezéri elszánássá.
Mint arról tegnap már írtunk, a szombati rendezvénynek illusztris vendége volt Tőkés László volt váradi püspök, erdélyi EP-képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke személyében, aki ezúttal lelkipásztorként érkezett Telegdre igét hirdetni a Bocskai Társaság szíves invitálására. S bár túl sokan nem voltak szombaton délben a templomban, az igehirdetőt ez nem tántorította el attól, hogy széles történelmi és közéleti ölelésű prédikációval demonstrálja a Szentírás példázatos örökérvényűségét. Szoboszlai Gáspár István parókus lelkipásztor ezután többször is felkonferálta a három vendégművészt, Antal Imre és Ágnes énekmondókat, valamint Meleg Vilmos színészt, akik verssel, dallal, csöndes citeramuzsikával szolgáltak az alkalomhoz illően. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is jelen volt Grim András szórványügyi alelnök társaságában, előbbi szót is kapott néhány történelmi konzekvenciát és aktuálpolitikai megállapítást téve.
A templomi együttlétet kissé elnyújtotta a díjátadás, pontosabban a két laudáció felolvasása. Bura László szatmárnémeti nyelvész (sőt polihisztor) és Makovecz Imre budapesti építőművész volt a két kitüntetett, előbbi személyesen köszönte meg az elismerést a Bocskai Társaságnak, utóbbi levélben.
A himnusz eléneklése és a kivonulás után szeretetvendégségre várták a meghívottakat – köztük a váradiakat, kismarjaikat és élesdieket – a Mezőtelegd-Sassenheim Gyülekezeti Házba, majd pedig a vendégművészek visszamentek a templomba, ahol műsort adtak azoknak a helybéli érdeklődőknek, akik a déli istentiszteleten és díjátadáson nem tudtak részt venni.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Czuczor Gergely–Fogarasi János emlékkonferencia
„A magyar nyelv természeti rendje”
Még nem nevezhető áttörésnek, de újabb kori szellemi életünk, ezen belül a magyar nyelvtudomány közel másfélszáz éves jégpáncélja tört meg a kiemelkedő eseményhez méltó helyszínen, a budai vár egyik patinás palotájában 2010. december 6-án.
A Magyar Köztársaság elnöke, Schmitt Pál volt a fővédnöke annak az egész napos előadássorozatnak, amelyre a Magyar Kultúra Alapítvány budai székházában, a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében került sor, otthont adva a Czakó Gábor nevével fémjelzett Diófa-kör kezdeményezésének. E szellemi műhely író, természettudós, zenész és (nem utolsósorban) nyelvész tagjai, valamint a hozzájuk csatlakozott előadók ezúttal nyilvánosan, a hétköznapi időpont ellenére közel száz érdeklődő előtt fejthették ki évek óta érlelődő gondolataikat a magyar tudományosság egyik legmonumentálisabb, ám oly mostoha sorsú alkotásáról.
A Magyar Tudományos Akadémia 1840-ben bízta meg véglegesen Czuczor Gergely (1800–66) bencés szerzetest, költőt és nyelvészt, az Akadémia tagját a szótár elkészítésével, Fogarasi János (1801–78) kúriai bírót és nyelvészt pedig e munka felügyeletével. Tevékenységüket nemcsak az elkövetkező évek politikai és háborús eseményei nehezítették, hanem az a drámai irányváltás is, amely a szabadságharc leverését követően az Akadémia berkeiben egyre inkább végbement. A Nagyszótár javításokat tartalmazó pótkötete, a Toldalék, már meg sem jelenhetett. Fogarasi János, aki munkatársa halála után egyedül folytatta és fejezte be a nagy művet, ezt írta annak utószavában: „Czuczor és én a külföld előtt, az »Allgemeine Deutsche Encyclopaedie« czimü munkában bevádoltattunk, hogy a történelmi hasonlító nyelvbuvárlat ellenségei vagyunk. Aki a czikket közölte, nem tudá, mi volt vitatkozásunk tárgya. Valamint minden félszegség vagy egyoldaluság, úgy az ellen is, hogy egyedül csak a rokon nyelvekben s itt is csak némelyekben keresendő az üdvösség, azon elvekkel összhangban, melyeket föntebb kifejték, felszólaltunk; felszólaltunk volt pedig ismételve mindaddig, míg a tárgyilagosság teréről le nem szoríttatánk. De hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlító nyelvbuvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megczáfolja.”
A konferencia első sorban tisztelegni kívánt a két tizenkilencedik századi tudós előtt, akiknek teljesítménye már csak mennyiségi szempontból is rendkívüli, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Czuczor Gergely forradalmi tevékenysége miatt két évig várfogságban, vasra verve végezte munkáját. De azt a szándékukat sem titkolták a megemlékezők, hogy méltatni, újraértékelni szeretnék az 1862 és 74 között hat kötetben megjelent (és mindmáig egyetlen befejezett!) Nagyszótárunkat, – az addigi és korabeli magyar nyelv e kincsesbányáját, – valamint szerzőinek a nemzetközi összehasonlítást kiálló, sőt, azt nem egyszer úttörő módon meghaladó nyelvészeti szemléletét és módszereit. E törekvés jogosultságát huszadik századi és jelenkori kutatások és vizsgálatok eredményei igazolják.
Az előadásokat Fekete György professor emeritus, a Magyar Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke nyitotta meg, aki Makovecz Imrével, az intézmény örökös elnökével együtt az emlékkonferencia védnöke volt. Majd kivétel nélkül rendkívül tartalmas, színvonalas expozék következtek, amelyek korántsem pusztán a szűkebb szakmabeliek érdeklődésére tarthattak számot. Igencsak ritkán fordul ez elő egy reggeltől estig tartó, tizenhat előadót felvonultató rendezvényen.
Békés Vera filozófus, tudományos főmunkatárs a tudományfilozófia szemszögéből vizsgálta a Nagyszótár körüli kortárs vitákat, majd Bence Lóránt nyelvész, egyetemi tanár tartott remekbe szabott kiselőadást a tudás dinamikájáról. Az ugyancsak nyelvész és egyetemi tanár Balázs Géza azt elemezte, hogyan szakadt meg a Nagyszótár hagyománya a későbbi magyar nyelvtudományban. A kávészünet után élvezhette a hallgatóság Czakó Gábor eszmefuttatását észjárásunk és a magyar gyökrend összefüggéseiről, azt követően pedig Horváth Katalin nyelvész olvasta fel a távol lévő Németh Renáta értekezését a romantikus nyelvelmélet gyökfogalmáról. Győri-Nagy Sándor nyelvész és kultúrökológus a hang és az érzet, valamint a gyök és a képzet viszonyát fejtette ki szemléletesen. A délelőtti programot Horváth Katalin saját előadása zárta, a Nagyszótár szócsalád-elméletének ismertetésével.
A délutáni program nyitányaként Pusztay János nyelvész, egyetemi tanár adta elő eredeti álláspontját a finnugor etimologizálási gyakorlatról, utána Pomozi Péter nyelvész, egyetemi docens beszélt a szabályos hangmegfelelés „dicsőségéről és viszonylagosságáról”. Oláh Annamária fizikus, Bolyai-kutató érdekfeszítő előadásából kiderült, hogy a „semmiből egy új világot teremtő” matematikai géniusz a nyelvi gyökökkel is behatóan foglalkozott. Kiss Gábor Lőrincze Lajos díjas nyelvész, a magyar egynyelvű szótárak kiadása terén élenjáró Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője a Czuczor–Fogarasi Szótárnak a magyar szótárirodalomban elfoglalt helyét méltatta, kitérve e szakterület óriási, belátható időn belül aligha leróható tartozásaira is.
A kávészünet utáni előadások bizonysága szerint a Nagyszótár nem csupán a nyelvészeket foglalkoztatja. Juhász Zoltán kutatómérnök és népzenész ízelítőt adott abból, hogyan lehet gépi adatbányászat segítségével kutatni a szócikkek anyagát. Alexa Károly irodalomtörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy egy szótár – így a Czuczor–Fogarasi is – regényként is olvasható. Ő egyébként az Életünk főszerkesztőjeként bejelentette, hogy az emlékkonferencia anyaga ebben a szombathelyi folyóiratban fog megjelenni jövő év januárjában. Molnár Zsolt és Czeglédi Cecília tanításfejlesztők beszámoltak az általuk kifejlesztett és sikerrel alkalmazott gyökrendi oktatásról. (A pedagógus házaspár erről szóló értékes könyve tavaly jelent meg a Püski Kiadónál, az Amszterdami Egyetemen tanító Marácz László nyelvész előszavával és külön tanulmányával.) Bérczi Szaniszló csillagász, egyetemi docens pedig a gyökök kapcsán a nyelv születésének rejtelmeibe engedett bepillantást, tudományos szabatossággal és mégis művészi érzékletességgel.
Stílusos befejezése volt az estnek Móser Zoltán tanár és fotóművész lendületes előadása Czuczor Gergely népdallá vált költeményeiről. A népies költő egy vonatkozásban túlszárnyalta híresebb kortársát, Petőfit: jóval több (mintegy hetven) olyan verset írt, amelyeket már életében a nép ajkáról hallott viszont. Közülük néhány meg is szólalt Szikora Réka csodálatos énekhangján. A miniatűr művészi programot az előadóként már bemutatkozott Juhász Zoltán furulyajátéka színesítette.
Túlzás nélkül állítható, hogy a remekül összeállított és megszervezett emlékkonferencia teljes sikerrel járt. A különböző tudományágak és művészetek képviselőinek eszmecseréjén túl főleg a két-három nemzedéket és markánsan eltérő irányokat képviselő nyelvészek józan és nyitott párbeszéde jogosít fel derűlátásra a jövőt illetően. Reményt ad ugyanis arra, hogy a várbeli emléknapon felidézett két nagy ember és tudós példás élete és felbecsülhetetlen életműve, ha megkésve is, de elfoglalja végre méltó helyét utódaik köztudatában és a magyar tudományosságban.
Hudy Árpád, Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató és lelkész-beiktatás az Új Ezredév Református Központban
Megemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál
A forradalom 21. évfordulója alkalmából Újvárossy Ernőről emlékezett meg vasárnap délután Tőkés László EP-alelnök, Hermán János és Tolnay István egyházkerületi tanácsosok, Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet néhány tagja a temesvári forradalom első halottjának kopjafájánál, az erzsébetvárosi temetőben.
A temetői áhítat során Hermán János egyháztanácsos felidézte az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembere, Újvárosi Ernő helytállását, aki a folyamatos zaklatások ellenére kiállt egyháza mellett és mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében. Halálának valódi oka máig ismeretlen, 1989. szeptember 18-án találták meg a holttestét a városszéli erdőben. Néma tüntetéssé alakult temetésén Farkas Árpád Avaron című versét idézték („Orra bukva az avaron / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni”) A megemlékezés résztvevői a kegyelet koszorúját helyezték el Újvárossy Ernő kopjafájánál.
A megemlékezések az épülő Új Ezredév Református Központban folytatódtak, ahol Tőkés László EP-alelnök részvételével mutatták be G. Mátyus Melinda Színről színre – A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben című kötetét. A kötetből Balázs Attila színművész, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvasott fel részleteket, Czári Tibor zeneszerző élő zongorajátékától kísérve. G. Mátyus Melinda könyvét Demeter Szilárd mutatta be, aki szerint a Színről színre című kötetben a református gyülekezet tagjainak személyes történeteiből mozaikszerűen áll össze az 1989-es forradalom története.
A könyvbemutatót követően ünnepi istentisztelet keretében került sor Gazda István lelkipásztor beiktatására. Igét hirdetett és a beiktatási szolgálatot elvégezte Tőkés László. A rendhagyó módon csak 12 év után beiktatott templomépítő lelkipásztort köszöntötték az egyházkerület és az egyházmegye jelenlevő lelkipásztorai, a történelmi egyházak, az RMDSZ és prefektusi hivatal képviselői. A jeles vendégek ez alkalommal meglátogatták az épülő Új Ezredév Református Központnak, a gyülekezeti teremnek is otthont adó E épületét. Tőkés László ez alkalommal kijelentette: reményei szerint a temesvári forradalom 25-ik évfordulóján (2014 decemberében –szerk.) sor kerülhet a Makovecz Imre által tervezett temesvári Református Központ felavatására.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Böjte Csaba Szent István-tervére épített konferencia zajlott Budapesten
„A mi ügyünk” címmel került megrendezésre ma Budapesten, a Polgárok Házában az a konferencia, amely azokat az alulról építkező kezdeményezéseket igyekszik összefogni, amelyek az életminőség javítását célozzák. Az akció szellemi atyja, Böjte Csaba a közterületek rendbetétele, az épített és természetes környezet állagának javítása mellett a gyermekek nevelését és gondozását helyezte a kezdeményezés központjába.
Ezzel összefüggésben Hende Csaba honvédelmi miniszter a vitaindító beszédek utáni sajtótájékoztatón elmondta: sok pozitív kezdeményezés van az országban és ezek a szigetszerű akciók előbb utóbb össze fognak nőni.
A mi ügyünk elnevezésű program terve a civil szférára is épít, a politikának pedig nem szabad rátelepednie erre a kezdeményezésre – emelte ki Hende.
A honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón vázolva a konferencia programját elmondta: négy szekcióülésen fogják megvitatni a résztvevők a teendőket. A „Tündérkert” szekcióülésen a kárpát-medencei épített és természetes környezet javítását célzó törekvésekről cserélnek eszmét a meghívottak, a „Szép ház” szekcióülésen pedig a közvetlen környezet, a lakóhely környékének megszépítése a téma. Míg másik két tematikus beszélgetés a gyermekvédelem és gyermekmentés területére összpontosít.
Az eredmények eléréséhez az állam, az önkormányzatok és a civil szféra összefogására van szükség, utóbbiaknak pedig hangsúlyosabbnak kell lenniük helyi szinten. Annak a programnak az igazsága, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes jegyez, és amellyel járják a vidéket, mindenkit megérint, aki olvassa – hangsúlyozta Hende.
Arra a kérdésre, hogy szándékukban áll-e összekapcsolni e kezdeményezéseket a közmunkaprogrammal a miniszter úgy reagált: a kezdeti szakaszban biztos, hogy nem, hiszen ekkor még az elvégzendő feladatok mérete ezt nem indokolja, azonban a későbbiekben, nemcsak lehetőség, de szükség is lesz a közmunkások bevonására.
Egy másik újságírói felvetésre reagálva Hende Csaba elmondta: a magyar honvédségnek jelenleg nincsenek feladatai a közmunkaprogramban, azonban a készülő új honvédelmi törvény lehetőséget fog teremteni a katonák bevonására. Hozzátette: a honvédségre, szervezeti adottságaiból fakadóan, elsősorban szervezési és logisztikai feladatok fognak hárulni.
A konferencián részt vesz többek közt: Böjte Csaba, Makovecz Imre, Balog Zoltán, Mőcsényi Mihály, László Tamás, Ángyán József, Soltész Miklós, Nagy Ervin és Fodor Gergely, valamint Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök felesége. fidesz.hu
Erdély.ma

Makovecz Imre halálára
Életének 76. évében tegnap elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja.
76 éves korában Budapesten meghalt Makovecz Imre, a magyar szerves építészet iskolateremtő Nagymestere. Nemcsak alkotásai monumentálisak, hanem emberi habitusa is, meg nem alkuvó férfialkat, aki elveinek érvényesítése végett képes volt szembeszállni a hatalommal is. Nekünk, székelyföldieknek megadatott, hogy egy-egy jellegzetes alkotása ezen a tájon szervesen nőjön ki a földből. Egyik reprezentatív műve, a vargyasi református templom (2005) fizikai értelemben is a magyar történelemből nőtt ki. Az alszegi templom alapkövének elhelyezése alkalmával középkori falmaradványra és kőből faragott ablak- és ajtókeretekre bukkantak, ezeket az építész mementóként beépítette az új templom falába.
"Mi hiszünk az élő építészetben, ebben a világfölfogásban. Hiszünk abban, hogy a természettel, az ősökkel, a sok ezer éves jelekkel, az állatokkal, a növényekkel és a magunk természetével együtt homogén módon együtt kell élnünk. Hiszünk abban, hogy ez az építészet az, amelyik képes átmenteni bennünket egy olyan időszakadékon, egy olyan mesterségesen kialakított emlékezetvesztés korszakán, amelyben igyekeznek egy Gólemhez hasonló informatikai és technológiai rendszeren keresztül az emberiséggel elfelejtetni ősi misztériumait, eredetét és célját. Mi azért vagyunk, hogy ez ne következzék be" – írta 1991-ben. "Azért jövök ide építeni, mert ez a megmaradásunk esélye, lehetősége. Dolgozni kell, építeni, hogy megmaradhassunk" – fejtette ki lapunknak 2002-ben. Makovecz Imre Kós Károly gazdag sepsiszentgyörgyi hagyatéka révén lelkileg is kötődött hozzánk. A Szemerja negyed ravatalozója szintén Makovecz-hagyaték. Amikor hozzánk látogatott, ennek láttán mondta: "Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve." Ez az erdélyi körútja egyébként a kolozsvári Donát úti templomhoz, a csíkszeredai római katolikus templomhoz és Szászrégenbe vezetett. Ő tervezte a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy nyergében makoveczi stílusjegyeket felmutató kápolnát is, amelyet a csíksomlyói búcsún és más alkalmakkor az évek során milliók keresnek fel.
Makovecz Imre erdélyi jelenléte eszmei elkötelezettségének hozzánk sugárzása is. A mostanit megelőző kormányoknak nem volt kegyeltje, szókimondása, a dolgok nevén nevezése jellemének fő vonása maradt, a magyar jobbközép országépítő törekvéseit teljes mellszélességgel támogatta. Ennek az volt az ára, hogy elsősorban vidéken vannak világhírű épületei. Száznál több jellegzetes épület tervét alkotta meg. Fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Az általa épített templomok harangjai, ha egyszerre szólalnak meg, a Nagymester dicsőségét zúgják és zengik szét a nagyvilágba.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ég és föld között
Makovecz Imre (1935–2011)
Tizenöt évvel ezelőtt, valahol a Kárpát-medencében egy kisvárosi parókia vendégszobájában szálltam meg néhány éjszakára. Nyáridő volt, én csavarogtam és ott olcsó, de kényelmes szállást ajánlottak. A vendégszoba asztalfiókjában egy Makovecz-templom rajzai hevertek. Máig nem tudom, hogy kerültek oda és mi lett a sorsuk. Elállt a lélegzetem, hiszen ilyet addig még sohasem láttam, és most egyszerre teljes dokumentáció hevert előttem. Felejthetelen élmény volt a jövőbe pillantani. Titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus, hogy Romhányi rajzfilmes bon mot-jával éljek.
Akkoriban már sokat hallottunk Makovecz Imréről, a zseniális magyar építészről, akinek alkotásait messze földről járnak megcsodálni. Hungarikumnak számított, pedig a hungarikumokról még divat sem volt beszélni. „Nem védem a hungarikumot, hanem csinálom.” – érvelt egy fantáziátlan riporteri kérdésre válaszolva. Mert valóban: 1992-ben, a sevillai világkiállításon olyannak mutatta meg hazáját a magyar pavilonnal, amilyennek már csak a meséink és legendáink őrzik. A székely ácsmesterektől hangos építőtelep ugyanolyan látványosságnak számított, mint a bárkaszerű, mégis templomot idéző kész pavilon, amelynek bordázata Kolumbusz világutazásáról mesélt, hét különböző tornyának ünnepi harangjai pedig a nándorfehérvári diadalt zengedezték.
Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójának tartják, bár egységes definíció magára „a múlt és a jövő építészetének” becézett irányzatra nem is létezik, inkább körülírják és egy, a megnyilvánulási formáiból megérthető filozófiának mutatják be. Makovecz is eszerint alkotott. Munkássága misztikus őstudásba gyökerezik, akár a katalán Gaudié. Tudatosan érzékelte és alkalmazta a párhuzamokat a környezet és művészete között, és amit alkotott, azt a magyar nyelv bravúrjaival igazolni tudta. Plasztikusan magyarázta, hogyan és miért is tartozik össze az ég a földdel, a víz a tűzzel, a gyökér a lombkoronával, és hogyan békül össze pogány és keresztény a szakrális hagyományokban. Minden egyes épületének úgy kellett kinéznie, mintha az aljuk a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna rá. Bárki megértheti, mi ennek az őstudásnak a titka, ha belegondol abba, hogy nálunk, magyaroknál az ajtónak, ablaknak szeme, szárnya, szemöldöke van, a tetőnek fara és gerince, a mennyezetnek bordázata, a háznak homloka, az oszlopnak feje, törzse, lába. Bárki lépjen a Farkasréti-temető ívelt gerendás ravatalozójába, úgy érzi, mintha csak egy emberi test mellkasába lépne. Láttam, jártam ott. Megváltoznak a dimenziók. Lábasház, ablakszem, tetőgerinc vagy oszlopfő – ha tetszik, ez az organikus építészet Makovecz szerint.
Ő pedig a közösség szolgálatában alkotott. Stílusteremtő volt, akinek hitvallása szerint a szellemi értékeket nem azért kell az alkotó és gondolkodó embernek felmutatni, hogy másnak mutogassák, hanem hogy az a közösség láthassa és annak váljon hasznára, amely kitermelte magából az alkotót. Vallotta, hogy úgy lehet javára egy közösségnek, ha nem csak a saját szenvedélyét szolgálja ki, hanem a közösségét is, amelyből vétetett. Szívügyének tekintette tanyák és faluházak rehabilitációját ugyanúgy, mint emblematikus középületek megalkotását. A közösség önálló felemelkedésének feltételeit kívánta megteremteni, s erre józan paraszti léthez mért megoldási javaslatai voltak: a gazdaságok maradéktalan megművelése és a közösségi élet újjászervezése, melynek egyaránt otthona lehet az iskola, templom vagy művelődési ház. Szóhasználatában az egymásra utaltság és a szolidaritás nem katasztrófa-fogalmak, hanem egy közösség teremtő erejének, a szeretetnek a szinonimái.
Ellenzői gyakran nem is az általa tervezett épületek látványvilágával, építészeti megoldásaival, netán filozófiájával vitatkoztak, hanem olcsó célozgatásokkal a modernizmus hiányát emlegették és személyes hitvallásából űztek gúnyt. Ám tévednek azok, akik előítéletektől vezérelve csak a hagyomány és az ősmagyar partikularitások erőltetését vélik fölfedezni Makovecz művészetében, hiszen azok a jelképek és megoldások, amelyekkel egyedivé, de mindenki számára otthonossá varázsolta épületeit, hagyományosan magyar és hagyományosan egyetemes jelképek ugyanakkor. Keserűen emlegette, mint rossz példát, hogy a németroszági Vitten-Annenbe tervezett épületei azért nem valósulhattak meg, mert a megrendelő „túl németnek” tartotta a terveket, ez pedig abszurd és nincs tartalma, csak félelme van.
Népszerű volt, és mégsem az. Elismert és meg nem értett zseni. Munkásságát szakmája legrangosabb díjaival ismerték el, varázslatos épületei szerte Magyarországon és a Kárpát-medencében megtalálhatók. Napi élménye a Kárpát-medence, mondogatta. Csíksomlyón, a nyeregben áldozati oltár, Csíkszeredában katolikus templom, Kolozsváron és Vargyason református istenháza, Sepsiszentgyörgyön ravatalozó őrzi az emlékét, és talán felépül egyszer a terveiben pompás temesvári református templom is, amelyet készen már soha nem lát a megálmodója. Budapesten a farkasréti ravatalozó rehabilitációján kívül egyetlen általa tervezett középület sem öregbíti hírnevét. Az a város, amelynek díszpolgára volt, tulajdonképpen mostohán bánt vele. Látványtervek őrzik csupán, hogyan is álmodta misztikussá a Gellért-hegyet, a Szentek és Kárhozottak Templomának tervrajzain atlantiszi vízió bontakozik ki. Káromkodásból katedrális!
Legutóbb a vörösiszap-ömlésben pórul járt Kolontár és Devecser házsorait álmodta újra. Takaros magyar falu képében születtek újjá ezek a halottnak hitt települések, élhető és egyéniséggel rendelkező környezetet biztosítva a sokkoló napokat megélt faluközösségeknek. Nem sablonra gyártott sorházak épültek, hanem egyedi tervezésű, barátságos épületek, amelyekért rajonganak az iszapkárosultak. A világszerte páratlan katasztrófa gyors és hatékony fölszámolásából Makovecz tevékenyen kivette a részét, az elismerés dicsfényéből viszont alig hullott rá valami.
Novemberben lett volna 76 éves.
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

A mélyből építkező ember (Makovecz Imre visszapillant)
Valamelyik égbetörő templomának angyalszárnyain az öröklét felé indult Makovecz Imre. Kárpát-medence-szerte megmaradtak jellegzetes, messziről felismerhető épületei. Jó hinni, hogy tanítványainak, híveinek serege nem hagyja semmibe veszni hungarikumnak is nevezhető építkező szellemiségét.
Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, mely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett. Stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó, a hagyományos alapanyagok s főleg a fa felhasználásával készült épületének hagyományőrző szerepet is szánt, a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Organikusnak nevezett építészetének szándéka és célja, hogy egylényegűvé váljék az épület a környezettel, szervesen illeszkedjék a tájba. A kissé historizáló, olykor romantikus, a népies formavilágot átszellemítő, jelképekben gazdag épületek tagadhatatlanul védjeggyé váltak. A jurtasziluett, a szabálytalan ablak- és ajtóformák, a maguk természetességében meghagyott fatörzsek mint tartó- és/vagy díszítőelemek, a honfoglalás kori mitológiai utalások határozzák meg építészetét. Hitte és vallotta, a népművészetnek különös, megkülönböztetett a szerepe a magyarság életében: (...) A magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. Olyan fantasztikus világot jelenít meg, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, a 20. század legmodernebb zenéjét hozva létre belőle." S számtalan interjújának egyikében azt is elmondta, mit jelent ez az építészetben. (...) A lakásnak van egy, az élettel átszőtt centruma, a többi részfunkció. Ez a parasztház. Egy pitvaron keresztül bemegyek az életbe, mert ezt régen így hívták, ahol ott az asszony, egy olyan lakókonyha, amelyikből egyik oldalra nyílik a tisztaszoba kis ház esetén, másik irányba a kamra, de van úgy, hogy egy másik szoba is. Nem egy szellőzetlen és megvilágítatlan előszobán keresztül botorkálok be, hanem belépek az életbe. Nem a pénzről szól a történet, hanem az életről. Ezért hívjuk élő építészetnek. Ráadásul a magyar nyelv rendkívül plasztikusan és tisztán használja azokat a terminus technicusokat, amelyek egy épületre vonatkoznak. Egy oszlopnak feje, törzse, lába van. Egy homlokzatnak van két szeme, az ablaknak szárnya és szemöldöke, kapunak szárnya stb. Tehát a magyar nyelv magával hordoz olyan régi, történelemben használt építészeti elemeket, amelyekre mi már nem emlékezünk vissza. Stílusa iskolát teremtett, értékközpontú tudásának továbbadását élete központi feladatának tekintette: – A Kós Károly Egyesülés működtet egy Vándoriskolát. Végzett építészek jelentkeznek, három és fél éven át vándorolnak az egyes cégek között, és utána le kell tenniük a mestermunkát, ami csak megépült épület lehet. Ez alatt a négy év alatt ember lesz belőlük. Aki pedig nem, az elmegy. S amikor Magyarországon árvíz vagy a vörösiszap pusztított, a Makovecz-iskola sietett a bajbajutottak segítségére: – Jelentem, több száz ház épül Kolontáron és Devecserben, a Miskolc melletti Felsőzsolcán pedig már 130 házban laknak is. Mi nemcsak tervezőként voltunk jelen, hanem szervezőként, és jelentem, hogy Kolontáron 134 000 forintért építettek egy négyzetméter lakást, holott ennek az ára 250 000 fölött van. (...) Kivitelezők is fölvállalják azt a veszteséget, amit ilyenkor illik fölvállalni. Kivéve a bankokat. Néhány műve Erdély földjén áll: Kolozsváron és Vargyason református, Csíkszeredában katolikus templom, Sepsiszentgyörgyön református ravatalozót építettek, s egyszer talán Temesváron is elkészül az Új Ezredév néven megálmodott református templom, melyet az ott élő magyarság kulturális központjának is szánt. A csíkszeredai katolikus templom elsőként készült el az erdélyi Makovecz-templomok közül. 2003. október 18-án Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel a tervezője szerint "építészeti magyar magzatot". A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok, fölöttük öt-öt kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapumotívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. A kolozsvári Donát úti református templomot 1994–97 között tervezte, az alapkövét 1998-ban tették le, és 2008. május 4-én szentelték fel. "Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült." A vargyasi református templom. "(...) Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XIII. századi kora román kori templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak és még sok minden." Köztük egy azonosíthatatlan, kőből faragott tárgy, melynek oldalán rovásírással Szent Mihály neve szerepel. Makovecz szerint a lelet európai szenzáció, mivel az eddigi ismeretek szerint a Szent Mihály-kultusz legkeletibb állomása Gyulafehérvár volt. Valamennyit beépítették az új Isten Házába. 2005-ben szentelték fel. "Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte." A sepsiszentgyörgyi új református ravatalozó terveit Incze Sándor református esperes kérésére 1998-ban rajzolta meg Makovecz Imre. A Vigasztalás Házát 2005 szeptemberének végén szentelték fel. A ház halotti templom, ősi hagyományokat idéző dombház, ahol a torony a felszálló lélek, a kupola pedig a mindenséget jelképezi – jellemezte az épületet tervezője. Egyszer, amikor szemrevételezte a munkálatokat, nevetve mondta: Látják, pápista létemre ismét a protestánsoknak dolgozom. Amikor először erre jártam, friss, zöld tájban állt e szépséges templom, most körben e szürke, jellegtelen betonrengeteg... Értette a munkások nyelvét, pillanatok alatt tisztázták, miként illeszthető össze két hajlított gerenda, vagy hogyan bírja a mifelénk erős széljárást az épület törékenynek ható, égbe röppenni látszó szárnya. Szemmel láthatóan lenyűgözte őket a különösen szép feladat, az építész egyénisége, s egy ügyes kezű atyhai ács mondta búcsúzóul: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve. Hármashalom-oltár. Csíksomlyón épült, 1996 őszén szentelték fel. A világhírű csíksomlyói pünkösdi búcsún magyarok milliói csodálják a nagy építész alkotását. "Amikor felkértek a munkára, azt mondtam, szét fogják szedni a románok. Szerencsére tévedtem, nem szedték szét." Makovecz Imre mind művészként, mind közéleti emberként a magyar élet kiemelkedő személyisége volt, és Kós Károly életmunkáját követve a társművészetek organizátora is egyben. Több alapítványnak adott neve szárnyat, kurátora volt a Balassi-kard nemzetközi költői nagydíjnak, s a Magyar Művészeti Akadémia alapítójaként több mint negyven írót, képzőművészt, zenészt, építészt tömörített maga köré Magyarország határain kívülről is. Isteni segédlettel építő ember, kortárs művészetünk egyik legnagyobb magyarja távozott közülünk – szavaival élve – föld és ég, mélység és magasság eggyé illesztőjeként.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összecsap Bretter és Hatos
„Politikainak neveztem visszahívásomat, de nem azért, mert naiv volnék, s azt gondolnám, hogy létezik »független, szakmai« értékelés. Várható volt, nem volt meglepetés és nem is tiltakozom ellene” – írja a Sapere című blogján (http://bretterz. blogspot.com) Bretter Zoltán, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője, akit négyéves mandátuma lejárta előtt hívott vissza a magyar kormány.
A kultúrdiplomata azt követően „tálalt ki”, hogy Hatos Pál a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, nincs szó politikai háttéralkukról, csupán egy kezdeményezőbb, aktívabb igazgatót szeretnének. Bretter az Új Magyar Szónak adott korábbi nyilatkozatában beszélt először arról, hogy politikai megfontolások állnak visszahívása mögött.
Mobil igazgató vezetéken
A visszarendelés okairól Hatos Pál az MTI-nek úgy nyilatkozott: „szeretnénk új kezdetet, egy olyan igazgatót, aki munkaidőben elérhető, és a munkatársai nem azzal védekeznek, hogy nem tudják, hol van, s hogy mikor lesz elérhető. Szeretnénk egy aktívabb igazgatót, aki sokkal kezdeményezőbb módon végzi a feladatát. Egy olyan intézetet, amely Bretter úr állításának megfelelően végre élettel töltődik meg, s nem bezárt kapukon próbálkozik az érdeklődő”. „Mobil igazgatót, mobilon lehet elérni” – replikázott felesége szavaival Bretter, majd hozzátette: „az irodához-kötött munkavégzés helyett – amit a Balassi Intézet szorgalmaz és a folyamat-ellenőrzés eszközének tekint –, a napi 24 órás tevékenységet tekintettem a valódi munkaköri leírásomnak”.
A Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Bretternek mindenre megadatott a lehetőség. „Soha semmiben nem fogtuk vissza, semmilyen politikai jellegű utasítást nem kapott, sem szóban, sem írásban. A kultúrában nincs sem jobb-, sem baloldal, csak a minőség kérdése számít” – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban a személyes blogján Bretter kijelentette: „azt a jópofáskodást, jófiúskodást, hogy a kultúrában nincs jobb- és baloldal, nem áll módomban komolyan venni”. Settenkedő cenzúra Bukarestben
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, a settenkedő cenzúra és a puha ideológiai lökdösés írásos és szóbeli számos példáját tudná fölsorolni, válaszul arra, hogy „sem írásban, sem szóban” nem korlátozták tevékenységét. „Letiltották az ÉS, a Magyar Narancs, a 168 óra, a Világosság előfizetéseket, (Maradt a Heti Válasz, és a Kommentár), előírták, hogy Makovecz Imréről emlékezzünk meg, előírták, hogy a Trianon-nyilatkozatot helyezzük el a Román Nemzeti Könyvtárban, jól látható helyen (apud Kerényi), nem adtak támogatást Bibó-konferenciára, mellyel a megjelenő 1000 oldalas román Bibó-kötetet vezettük volna be a román társadalomtudományos gondolkodásba, eltanácsoltak Tarr Béla filmjeinek a vetítésétől” – írja Bretter.
Hatos ugyanakkor azt is nehezményezi, hogy Bretter nem tartja kulturális módon értelmezhetőnek a sportot, amelyet az olimpia évében tematizálni próbál a Balassi Intézet. A bukaresti kultúdiplomata ezzel kapcsolatban Radnóti Sándornak a Mozgó Világban megjelent interjúját idézi: „És ma már a balliberálisként megcímkézett magas kultúra alternatívájaként nem egy általuk nemzetinek nevezett, általuk kizárólag nemzetiként elfogadott magas kultúrát ajánlanak és támogatnak, hanem a sportot. A versenysportot.” Hozzátette: itt nem is kizárólag a versenysportról, hanem részint egy zagyva sportideológiáról van szó, – a talpig kalocsaiba öltöztetett sportolóktól kezdve a Balassi Intézet új, keresztöltéses logóján keresztül, a talicskázásig ívelő – népi giccsről.
F. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Sylvester Lajos: Az anyaország ernyője alatt
Hódmezővásárhelyi állampolgári eskütételünk napjára virradóan egész éjszaka szakadt az eső. A várostól tíz kilométerre, ahol szálláshelyünk volt, a mártélyi üdülőfalu vendégházának nádfedele suttogóra fogta és elnyelte a másutt dobhártyát szaggató műanyag fedél vagy bádogtető pattogását.
A Tisza holtágának martjára – nem véletlenül Mártély a falu neve –, hatalmas nyárfák védőszárnya alá bújtatott ártéri üdülőtelepet egyébként is a Csend Birodalmaként aposztrofálják. Ezt a jól árnyékolt csöndet kereste Makovecz Imre is, amikor nyaralóját majdnem az árvízvédelmi töltés belső lábához telepítette, s a másik magyar építészhírességen, Csete Györgyön sem csodálkozhatunk, hogy hétvégi háza révén ő is itt keresett nyugalmat. Makovecz nyaralóépülete a Mesterre vallóan építőanyagával, formájával is a tájba kapaszkodó, úgy simul bele a mártélyi csend nyugalmába, hogy mégis észreveteti magát. A hullámosra formált nádfedél a vizet, a vízpartot, az alföldi tanyabokrok építkezését harmonikusan hozza együvé, az épületen alig találni egyetlen egyenes vonalat, még a holt Tisza partja felé futó lépcső is köríves, s oldalfalai bumfordian hullámosak, akárcsak egy ódon tanyasi ház fehérre meszelt paticsfalai. Mártélyon egyébként még a víz sem locsog, nem fecseg, halkan fodrozódik, és édesgetve csókolgatja a ladikok kátránnyal impregnált deszkafalát. Csak egy-egy, a kopoltyúját öblítő termetes hal csobbant nagyokat loccsantva, miközben visszahuppan a folyóba. Ezek a mutatványok cáfolják a "holtágnak" nevezett egykori folyószakaszt, s az élő folyóág képzetkeltésébe besegítenek a ködös hajnalon is horgászcuccaikkal bíbelődő, lomhán mozgó horgászok is.
Nemzetrészek színezete
Szóval, október, eső, állampolgári eskütétel. Mi, hogy a következő napon Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányon az esővel paskoltassuk magunkat, hatszáz és egynéhány kilométert kocsikáztunk Háromszékről földrajzilag az egyik legnagyobb kiterjedésű városba. Ilyenkor én azzal szoktam az út fáradalmait arrébb hessegetni, hogy valaha eleink szekérrel vagy lóháton, az elesettebbje gyalogosan tett meg ennél nagyobb távolságokat. És képes volt a Kárpát-medence egészét belakni. Ott szolgálni, ahová szólította őket a kötelesség. Ennek a belső migrációnak a következménye, hogy igencsak nehéz próbálkozás lenne felmenői révén szétválogatni, ki melyik nemzetrész fia-lánya. Magyarok vagyunk, s ezen belül különülnek el táji, földrajzi tagoltság szerint az egymástól csak árnyalatokban különböző, egységes nemzeti közösség tagjai, a mártélyi galériaerdő őszi színekben tobzódó palettájához hasonlatosan. Akik valamelyik tájegység közösségébe bekerülnek, akár már életük során is, de utódaikban mindenképp az ott illőkhöz hasonulnak. Arcuk karaktere, szemük állása, étkezési és viselkedési szokásaik, esetleg nevük utal származásukra. Ily módon tagolódunk székelyekre, csángókra, palócokra, jászokra, kunokra és így tovább. De mindannyian magyarok vagyunk. Sőt, sokszor kedves túlzással, mint ahogyan ezt a székelység körében szokás hangoztatni, magyarabbak vagyunk a magyaroknál.
Mindez hazulról hozott fonnivalóként azért foglalkoztat még a Tisza partján is, mert a hazai – azaz romániai – népszámlálás zsivajából érkezem, ahol s amikor nemcsak a bennünket életterünkből kiszorítani szándékozó politikai erők akarnak megosztani, magyarra és székelyre bontani, hanem mi magunk is.
Feleségem s a bennünket erre az útra elkísérő Anna lányunk elővigyázó gondosságának köszönhetően erre jövet több ízben is hallottam, mekkora szerencse, hogy esernyővel felfegyverkezve érkeztünk. Aztán a csendes októberi eső azt is eszembe juttatja, hogy 1848. március 15-én Budapesten zuhogott a tavaszi eső, amikor Petőfi és társai kiléptek a Pilvax kávéházból, s ítéletidőben loholtak, hogy kiszabadítsák az elítélt Táncsics Mihályt budai börtönéből. Ehhez képest ez a mártélyi meleg eső simogatóan kellemes, az előző napok erdélyi fagyosságát is engeszteli. És az asszonynép jóvoltából vannak ernyőink. Ez juttatja eszembe: mostani hódmezővásárhelyi családi utunk is "úgy jött össze", hogy bár mindannyian be fogunk állni az alá az ernyő alá, amelyet a könnyített visszahonosítással az újra anyaországunkká visszaváltozott Magyarország fölénk tart, az eskütétel helyszínéül csak én és feleségem választottuk az alföldi várost, családunk többi tagja otthon, a csíkszeredai konzulátuson esküszik. A család többi tagja kísérőnk, gardírozónk csupán, de most ebben az esős időben esik le nekem a tantusz, hogy jó ez így, mert egyrészt a vejem a hosszú úton az úrvezető, másrészt a családunk ily módon generációs és földrajzi bontásban is részese lesz magyar állampolgári ernyő alá állásunknak. Én és feleségem – korunknál fogva – voltunk már magyar állampolgárok, otthoni anyatársunk is ebbe a kategóriába tartozik, lányunk, vejünk és negyedik elemista unokánk, Peti Csíkszeredában lesz magyar állampolgár, és majd, ha bokrosodik a család, az ő gyerekeik már beleszületnek a magyar állampolgárságba, hisz szüleik immár nemcsak lélekben, hanem állampolgárságuk révén is magyarok. Érdekes, hogy a könnyített eljárással visszaszerzett magyar állampolgárságunk generációs örökölhetősége nekem eddig eszembe sem jutott, ez a mártélyi csendes eső mosta partra a felismerést, hogy az az ernyő, amelyet ezzel a gesztussal Magyarország fölénk tart, majd maradékainkat is védi az esőveréstől. A mi esetünkben – de nem csak – családi bontásban az állampolgárságok visszaszerzésének vagy megszerzésének esetei és ennek módja igen változatos. Zoltán fiunk és Anikó menyünk román állampolgárságukat is őrizve az Egyesült Államokban élnek. Otthon, Erdélyben viszont, lévén rendszeresen hazajárók és szülőföldjükhöz, Háromszékhez és Csíkhoz ezernyi szállal kötődők, természetes tehát, hogy magyar nemzetiségűekként és magyar anyanyelvűekként számláltattuk meg őket is. Egyetlen család tagjai között vagyunk, akik visszahonosíttatjuk magunkat, hisz már voltunk magyar állampolgárok, vannak családtagjaink, akik most szerzik meg az állampolgárságot, és ismét vannak, akik a Minden magyar felelős minden magyarért mottóval állnak a nemzet egész világot átérő óriásernyője alá.
Hódmezővásárhely, Nagy Imre sétány
Ez az ernyőhasonlat az állampolgári eskütételt megelőző ünnepségen gondolataimba mélyen befészkelte magát. Hagytam. S egyébként is, mintegy négyszázan tódultunk ki mi, magyar állampolgársági várományosok Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányra, a mártír miniszterelnök emlékműve elé, a számunkra szalaggal behatárolt területre, ahol esernyők oltalmában hallgattuk Lázár János polgármester ’56-os emlékbeszédét. A napi politikai aktualitásokra is ráhangolt szónoki szó a sűrű esőfüggönyön átszűrődve érkezett hozzánk. Látványként a legmaradandóbb élmény egyébként nem a külhoni magyarokból alkotott központi sziget volt, hanem ezt a magot gyűrűként magához ölelő hódmezővásárhelyi esernyős sokaság, akik mintegy várfalként vettek körbe bennünket, s akiket, minden bizonnyal, nem a politikai-adminisztratív kényszer rendelt ki erre a placcra, hanem az a felismerés, hogy mégiscsak ők voltak azok, akik 2004 decemberének bennünket, külhoniakat kitagadó országos szégyene után dr. Grezsa István városi tanácstag javaslatára s a tanács döntése nyomán tiszteletbeli polgárrá fogadtak. Számunk az országos kiebrudaltságunk idején húszezernyire gyarapodott, s ezzel virtuálisan és matematikailag is mintegy hetvenezresre növeltük Hódmezővásárhely lakosságát. Ekkor meghatódottságunkban – szinte spontán kialakuló közakarattal – A legmagyarabb város titulus odaadományozásával tisztelegtünk a dél-alföldi mezőváros lakossága előtt. A hódmezővásárhelyiek ugyanis a következő választások alkalmával – tudtommal – országos szinten is a legmagasabb arányban arra a pártszövetségre (Fidesz–KDNP) szavaztak, amely a balliberális globalista tobzódás éveiben is a legmagyarabbnak bizonyult. A város polgármesteri hivatala, a civil szervezetek sokasága élő kapcsolatot alakított ki, és ápolta ezeket, s ápolja ma is. A testvértelepülési és testvérintézményi kapcsolatok új tartalmakkal telítődtek. Erdélyt, Vajdaságot, Kárpátalját, Felvidéket behálózó viszonyrendszer alakult ki, amelynek tematikai, kivitelezési sokfélesége átszövi a civil szféra egészét. Az érdekesség kedvéért mondom, hogy a Házsongárd Alapítvány támogatásától a nyaranként ismétlődő székelyföldi szekértúrákig a legváltozatosabb tevékenységi formákat hívta életre. És amire talán a mozgalom elindítói sem gondoltak, a hódmezővásárhelyi példa szimbólummá vált, országossá terebélyesedett. Más városok is "örökbe fogadtak" külhoni magyarokat, s ennek a kapcsolatrendszernek a csúcsát jelentheti az is, amiben most nekünk Hódmezővásárhelyen részünk van: a magyar állampolgárság vissza- vagy megszerzéséért tömegesen kérik a magyarhoni települések közreműködését. A dél-alföldi városban ez év augusztusának huszadikán került sor az első könnyített honosításra. A mostanival együtt közel hétszázan keresték fel Hódmezővásárhelyt, hogy eskütételüket ott tegyék emlékezetessé. Kószó Péter alpolgármester szerint folyamatosan és tömegesen érkeznek a határokon túli honosítási kérések. Engem, többek között, vendéglátóink dr. Berényi Károly, a Tiszta Lap Polgári Egyesület elnöke közvetítése révén arra is felkértek, hogy az eskütétel után a Háromszék és a magam nevében mondanék néhány szót az egybegyűltekhez. Tenném ezt azért – érveltek –, mert a mi lapunk bizonyult a médiumok közül a legkövetkezetesebbnek, a hódmezővásárhelyi kapcsolatok építésének folyamatát támogatta és végigkísérte. A megbízatást természetesen megtisztelőnek tartottam, és vállaltam. Közben kollégánk, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal, aki kopjafákkal "beültette" Székelyföld után főleg a dél-alföldi tájakat is, ez alkalomra faragott emléktáblával jelentkezett. A tábla szövegét otthon előzetesen be is mutatta. Felirata: MAGYARNAK LENNI JÓ!
2011. OKTÓBER 23-ÁN,
AZ ÚJBÓL MAGYARRÁ LETT
MAGYAROK NEVÉBEN,
AZ IGAZI MAGYAR VÁROSNAK,
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYNEK
Mivel Hódmezővásárhely esetében "a legmagyarabb város" formula már foglalt, ezért került a míves faragású táblára az "igazi magyar városnak" szöveg. Balázs Anti volt az egyetlen külhoni, "újból magyarrá lett magyar", aki Lázár János polgármestertől, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől a Nagy Imre sétányon vehette át a honosítási okmányokat. A sokak által ismert Kopjafadoktor kiváló szónok, mondandóját ez alkalommal is hatalmas tapssal jutalmazták. Az ünnepség záróaktusa természetesen a virágkoszorúk elhelyezése volt. Ki tudja, hány, talán félszáznál is több, valóságos virágözön lepte el a Nagy Imre sétányt. Az eső csak nem akarta abbahagyni. A virágárusok a nyári rekkenőségben időnként vízpermettel élénkítik a vágott virágot, sőt, az árusítóhelyek körül a sétányokat, a füves területeket is locsolják. Hódmezővásárhelyen a virágokra hulló égi permettel biztosította a Fennvaló ezt a szolgáltatást. A virágrengeteget az esernyősök sorfala övezte. Az ernyők vásznáról óvatoskodva osontak alá a vízcseppek, és voltak, akiknek az arcán is alápergett valami, amikor a Szózat akkordjai a katonazenekar hangszerein felcsendültek.
Pedig még hátravolt a város főterén, a Fekete Sas palotában a honosítási akták ünnepélyes átadása. De ezt megelőzően is éreztük: a Nagy Imre téri esernyőrengeteg fölé emelkedik egy még nagyobb ernyő, akkora, hogy a nemzet egészét óvja mindenféle esőveréstől.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozása
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Templomot kap Marosvásárhely legkisebb katolikus közössége
Több mint két évtizedes álma válik valóra a marosvásárhelyi remeteszegi római katolikus közösségnek, amely a családi házból kialakított kápolnából hamarosan átköltözhet a Szent Család tiszteletére épített templomba. A csíkszeredai Esztány Győző (Makovecz Imre tanítványa) tervei alapján épített templomot október 13-án, szombaton délelőtt 11 órakor szentelik fel az Egyesülés negyedben. Az építési munkálatokat 2005-ben kezdték el, jelenleg az utolsó simításokat végzik.
A Marosvásárhely legkisebb plébániájához tartozó hívek jelenleg egy, a Kerektó utca 2. szám alatt található családi házból kialakított, Remete Szent Antal tiszteletére szentelt kápolnában vesznek részt szentmisén. A plébániához 550 katolikus hívő tartozik, de ez a plébánia látja el a mezőségi szórvány számos településén élő híveket is.
A közösség plébániai jellegéhez az állami jóváhagyást már 1990-ben megadták, de önálló plébánost csak 1995-ben kapott a közösség Ferencz István személyében. Tíz éve Szénégető István a közösség plébánosa, akinek nevéhez a templomépítés is köthető.
Maszol.hu

Szentek és kárhozottak
Néhány héttel ezelőtt, egy kora őszi, tikkasztó délutánon, amikor a kolozsvári flaszter koptatása közben is még a nyári, távolkeleti tájak árnyai és fényei között botorkál az ember, váratlan és szívesen látott vendégek jelentkeztek be hozzám, városlátogatni. Botcsinálta idegenvezető vagyok, ám a szakmát rutinos és hozzáértő napszámosoktól igyekszem ellesni már évek óta, tudom hát, hogy az élmény nem föltétlen a látnivalókban, hanem a hozzájuk kapcsolódó legendákban és a rejtett, első látásra fel sem tűnő értékekben lakozik, így a kolozsvári körsétánk alkalmával olyasmiket mutogattam, amiket csak a ráérőseknek szokás. Amilyen a város hajdani védműveinek egy-egy udvar mélyén szerénykedő, beépített falszakasza, vagy Pécsi Tölcséres János leánya, Kata mint amolyan Bethlen-utca házfalába vakolt alkalmi Kőműves Kelemenné 1585-ből. Netán a Filstich-Kemény ház udvarán árválkodó két reneszánsz ajtó, a minoriták templomának magyar szenteket mintázó, de felirataiktól megfosztott színes üvegablakai, a barátok templomában megbújó késő-gótikus Korniss-kereszt, amelynek ikertestvérét valahol egy bécsi templom féltett kincseként mutogatják a turistáknak, hatalmas korpuszára pedig mintha Laokoon kínjait faragta volna föl a mester… Végül pedig a Szent Mihály-templom toronyaljában Fadrusz János pályadíjas feszülete és a Schley-nig-kápolna festett falai. Ha valaha megkérdeznék tőlem – sosem fogják! –, hogy mit jelent számomra Erdély, lehet, hogy a levakart, elmeszelt, befalazott, megcsonkított, faragott és fes- tett szentek legendáit emlegetném erdélyi történetként, amelyben immár az együttélő vallások és népek egész tündérmeséje és kálváriája benne van.
Míg a vendégek azon elmélkedtek, hogy a vallásszabadság szülőföldjén hogyan sikerült a szenteket és hősöket ennyire összekaszabolnunk, az én gondolataim egészen más irányba kalandoztak el. Szent István idejében minden tíz falunak templomot kellett emelnie, hogy azokban imádják a magyarok immár megkeresztelt istenét és dicsérjék a Babba Márivá szelídült jóságos ősanyát. A nemes és kegyetlen középkor (v)iszonyai között vergődő, frissen keresztény magyaroknak példakép is kellett, kinek az erényeihez a maguk nyomorúságos életét a sárga föld helyett mérni lehetett. A templomok falára tehát a biblikus szörnyűségek és gyönyörűségek mellé kortárs magyarok legendáit festették, hiszen azok térben, időben és eszményeikben egyaránt közel álltak a néphez, amelyből vétettek és amely szép, színes szentekké, glóriás lovagokká csiszolta őket. Máig ható, modern művek, igazi képregények költöztek a falakra – tessék csak elmenni a Kárpát-medence keleti csücskébe, Gelencére művelődni, kedves vendégeim! –, és nem csak azért, mert a kor embere sem olvasni, sem írni nem nagyon tudott, hanem legfőképpen azért, mert a középkori képírók már akkoriban is tudták, amit a számítógépes ikonográfiák megalkotói modern elméletnek álcázva mantráznak: a kép ereje sokkal nagyobb, mint a megszentelt szövegeké.
Néhány utcával arrébb, a hajdani Heltai-, ma már Cipariu-téren a Szent Péter-bazilikára hajazó katedrálist építenek a görög katolikusok. Templomaikat itt-ott már nem is bitorolják, hanem elevenen fölfalatják bizánci mintára növesztett hatalmas hagymakupolákkal, ahogyan csak az ógörög legendákban nyelik el a titánok az elevenen szült isten-gyermekeket. Az évtizedek óta épülő betonkolosszus hivatalosan is a XX. századi Mártírok és Hitvallók Katedrálisa kíván lenni. Makovecz Imre tervezett csak ennél merészebb jelentéstartalmú, Szentek és Kárhozottak tiszteletére szánt nagytemplomot, amolyan magyar La Sagrada Familiát a maga sajátos és egyedi stílusában, amely, ha egyszer megépül a hálátlan Budapesten, csodájára járnak majd messzeföldről. Káromkodásból katedrális: vajon kiket festenénk a falaira, kortárs szenteket?
A XX. század magyar történelme szempontjából a 2012-es év egyértelműen a falakra festhető kortárs szentek és kárhozottak emlékéve volt. Az egyik ilyen szent és kárhozott Raoul Wallenberg, az ember az embertelenségben. A másik a 120 éve született bíboros, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik központi alakja, Mindszenty József, akit nemes egyszerűséggel csak a magyarok lelkiismereteként aposztrofál az utókor. Mindszenty mindkét embertelen és milliók életét követelő XX. századi diktatúrával szembeszállt – és mindkettő bebörtönözte őt. Így emelkedett a jelenkori magyar történelem és egyháztörténet egyik vezéralakjává olyanok társaságában, mint Apor Vilmos, Scheffler János vagy Márton Áron. Megalkuvást nem ismerő helytállása miatt a kényesen egyensúlyozó vatikáni diplomácia sem tudott vele életében mit kezdeni. Több, mint húsz esztendőnek kellett eltelnie hamvainak hazahozatala és a rendszerváltás után, hogy az igaz-ságszolgáltatás békeidőben és jogállami keretek között olykor túlságosan is lassan örlő malmai a végére járják Mindszenty bíboros teljes körű rehabilitációját. Kínzásának és kihallgatásának helyszínén, a hírhedt Andrássy út 60-ban jelenleg működő Terror Háza Múzeum egyik termében külön emlékhelyet alakítottak ki az üldöztetést szenvedő egyházi méltóságok tiszteletére. A terem központi kegytárgya a Mindszenty bíboros alakját idéző, egykor általa viselt liturgikus palást, a propaganda és a verbális agresszió szimbolikus kellékeként megjelenő tölcséres hangszórók ráirányított sokasága között. Aki valaha látta ezt az installációt, ugyanúgy megérti jelenkori történetünk egyik drámai epizódját, mint egy templomi freskótöredékről a Szent László-legenda lényegét.
Október 23-a van, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapja. Remek alkalom, hogy megidézzük a XX. századi szentek és kárhozottak emlékét. Mindannyiunk lelkiismeretét!
Laczkó Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár),

Kölcsey Ferencre és Kós Károlyra emlékeztünk
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség a Magyar Kultúra Napját megünnepelve Himnuszunk költőjére, Kölcsey Ferencre és a 130 éve született Kós Károly építészre emlékezett január 19-én a Donát úti református templomban megtartott ünnepélyen. Áhítatot mondott Bibza István református pap. Kölcsey Ferenc írásainak időszerűségéről Egyed Emese egyetemi oktató értekezett, Kós Károly emlékét pedig Guttmann Szabolcs építész elevenítette fel. Közreműködött Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész, a törökvágási egyházközség énekkara (karnagy: Kovács Dalma), a Magyarfenesi Vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese) és a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes).
A Donát úti református templomban megtartott ünnepségen Bibza István nyugalmazott református lelkész a 105. zsoltárral kezdte áhítatát, amelynek fő gondolata Isten dicséretének fontossága. – Merítsünk erőt elődeink életéből, és Isten bölcsessége és szeretete ragyogja be a mi életünket is – mondta a lelkész, majd a Magyar Kultúra Napját megünneplő jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt Csép Sándorra. A Himnuszt Jancsó Miklós színművész szavalta el.
Olvassuk újra klasszikus íróinkat!
Egyed Emese irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója Himnuszunk költőjéről, Kölcsey Ferencről (1790–1838) tartott előadást. – Kölcseyt újraolvasva javasolom, hogy a Magyar Kultúra Napján és a magyar kultúra lehetőségeivel élve ismerjük meg jobban egymást. A megismert értékeket tegyük nyilvánossá, és teremtsünk értelmes kapcsolatokat – kezdte értekezését az irodalomtörténész, majd hangsúlyozta: előadása során nem életrajzi összefoglalót vagy irodalmi pályaképet rajzol, hanem Kölcsey néhány írására reflektálva erősíti meg az elmondottakat.
– Mitől lesznek aktuálisak klasszikusaink írásai? Mitől lesz érvényes a Himnusz? Miért mondjuk azt, hogy ezeket a jelentéseket újra át kell gondolni? – tette fel kérdéseit az előadó. Folytatásképpen kifejtette: Himnuszunk írója Berzsenyivel együtt azt hangoztatta, hogy a valóságos nemzet létrejöttéhez szövetségkötés, lelkesültség, továbbá hasznos élet szükséges. – Amikor a Himnusz verssoraiban a költő a nagy bajt a nagy reménységgel hasonlítja össze, akkor egy rá jellemző eljárással, azaz az ellentétekben való igazságkereséssel él. Kölcseyt az a gondolat foglalkoztatta, melyik az az eszmény, amely a magyarságot összefogja – magyarázta Egyed Emese, majd hozzáfűzte: Kölcsey Rousseau-tól tanulta meg, hogy szükség van elvekre, amelyeket bármilyen körülmények közepette követni kell.
– Kölcsey mindvégig következetes marad elveihez, és amikor verseiben és írásaiban sorsról beszél, akkor megpróbálja a véletlent, az előreláthatatlant összehangolni a benne levő és a jó megtalálására vonatkozó elvekkel. Az az elv, miszerint a balsors csapásaiból is eredhetnek magasröptű érzelmek, ismerős a keresztény ember számára. Tudjuk, hogyan ad erőt a fájdalom; egy megrendítő esemény hogyan hozza közelebb egy-egy csoport tagjait. Ezért Himnuszunkban is a reménységet látom – magyarázta az előadó.
Erőt és felismerést ad a történelem magyarázata
Egyed Emese értelmezésében Kölcsey gondolatai hatalmas ívet járnak be az ember kényelmes, rejtőzködő életétől egészen az emberiség céljait s az emberiség történetének értelmezését kereső emberig.
– Kölcsey arra is gondolt, hogy a történelem magyarázata lendületet adhat a jelennek. A művészek dolga, hogy megtalálják a történelemben azokat a mozzanatokat, amelyek erőt és felismerést adnak a ma embereinek. A Himnusz olyan sorozatba illeszthető, amely más történelmi eseményekkel, a magyar történelmi szereplőkkel hozza összefüggésbe az emberi erkölcsöt, a boldogságot, a boldogtalanság alakulását. A végső cél: megtaláljuk azt a tanulságot, amely a jelent javítja. Biztató embernek a sorait halljuk, amelyek segítenek megérteni a Himnusz bizonyos részeit is. Kölcsey költészete metaforák és példázatok különleges szövedéke. Ugyanakkor a költő többi szövegével is barátkoznunk kell, hogy megértsük helyzetünket, és hogy megtudjuk: mi köt bennünket össze? A nagyon is megosztott magyarságban példaszerű Kölcsey élete. Feladatainkra is emlékeztet bennünket: tehetségünket ne tartsuk titokban, higgyünk abban, hogy képesek vagyunk embereken segíteni, hogy önmmagunkat az emberi méltóság keretein belül megtartjuk. Kölcsey mindig harmóniára törekedett, és ezt a legnehezebb megteremteni. Azt kívánom, hogy a jelenlevők is törekedjenek és találják meg a harmóniát – zárta beszédét az egyetemi oktató.
Kölcsey Ferencnek unokaöccséhez intézett erkölcsi intelmeiből (Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Jancsó Miklós olvasott fel részletet.
A történeti gyökerekhez való hűség jegyében
A Kölcsey Ferencről Kós Ká-rolyra való áttérés Rekita Rozália színművész szavalata által valósult meg. A művésznő Áprily Lajos: Tetőn (Kós Károlynak) című versét tolmácsolta, majd Guttmann Szabolcs építész, az Országos Építészkamara Erdélyi Szevezetének elnöke elevenítette fel Kós Károly emlékét.
– A Magyar Kultúra Napjához közeledve az iskolateremtő Kós Károlyra emlékezünk, aki 130 éve született, ugyanazon a napon, mint Kodály Zoltán, ám egy évvel később, és a „kőbe meredt zenével” foglalatoskodott. Ennek a folyamatosan kereső, újraértékelő, a történeti gyökerekből táplálkozó szakembernek a hagyatéka kiegészíti Kodály Zoltán hangzásvilágát. A hagyományokat megsemmisítő modernistákkal szemben ők a már bejárt utakat „gyomtalanították”, és kötötték össze a XX. század értékeivel. Új magyar kultúrát teremtettek, amely történelmi gyökereivel belesimul a hagyományba – magyarázta az építész.
Guttmann kitért arra is, hogy Kós Károly az erdélyi szász épített kultúra egyik remekművében, Nagyszebenben élte le gyerekkori éveit. – Kós Károly első kolozsvári terve, azaz a Brétfű utca 14. szám alatti villájának alaprajza a nagyszebeni otthon tükörképe. Érett alkotásának számít a sztánai rezidencia, a Varjúvár, amely nem a hagyományos kalotaszegi ház mintáját vette alapul, hanem a középkori ihletésű nagyszebeni mintát. Ebben fedezhetjük fel Kós vállalt ars poeticáját. Makovecz Imre volt az, aki ezt a nyelvezetet európai sikertörténetként továbbfejlesztette. Kolozsváron pedig a Donát úti templom négy tornyával védi azt a szakrális teret, amely már többször is helyt adott a Magyar Kultúra Napja megünneplésének – összegzett a szakember.
Ezt követően Rekita Rozália olvasta fel Kós Károly Székelyföld és Kalotaszeg című írását. Mindhárom kórus az alkalomhoz illő repertoár tolmácsolásával színesítette a rendezvényt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Korniss Péter fotóművész kapta a Kölcsey-díjat
Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap. A Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet Jánosi Zoltántól, a Kölcsey Társaság elnökétől vehette át a fotóművész a község református templomában megtartott ünnepségen.
Korniss Péter pályafutása során 1961-től több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt, képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Timeés a Forbes magazinban is megjelentek. Fotóriporteri tevékenységén túl több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort készített. Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. A zömmel fekete-fehér technikával készített fotográfiáin főként az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot ábrázolta dokumentarista stílusban. Foglalkozott a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével; az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás(1988) című albumában adta ki.
A fotóművész számos szakmai szervezetben tevékenykedik: 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között az egyik legjelentősebb sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo zsűrijének volt tagja, majd 1983-tól ennek nemzetközi tanácsadó testülete hívta meg tagjai sorába. Korniss Péter lett az első fotóművész, akit 1999-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. A fotóművész negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődéscímű albuma 2008-ban jelent meg.
Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Sebestyén Márta népdalénekes vehette át az elismerést; az eddigi díjazottak között volt például Görömbei András irodalomtörténész- esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író, Nagy Gáspár költő, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.
A templomi szertartás után az ünnepség résztvevői a helyi református temetőbe vonultak át, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét.
Szabadság (Kolozsvár),

Telítettek az erdélyi temetők
Erdély-szerte gondot jelent, hogy zsúfoltak a sírkertek és egyre kevesebb a temetkezési hely, az önkormányzatok különböző módon próbálják orvosolni a problémát. Egyesek szerint erre krematóriumok működtetése jelenthetne megoldást, de az egyetlen erdélyi, nagyváradi létesítménynek az ortodox egyház bojkottjával is meg kell birkóznia.
Kolozsváron jelenleg mintegy 55 ezer sírhely található a temetőkben, a Házsongárd és a Monostori temető a legzsúfoltabb, ezért az önkormányzat fontolóra vette újabb sírkertek létrehozását – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől.
Elmondta: több lehetséges helyszínt is számba vettek, végleges döntést várhatóan idén nyáron hoznak, amikor a helyi tanács elfogadja az általános városrendezési terv (PUG) végleges változatát. Mint részletezte: ahhoz, hogy egy új temetőt hozhasson az önkormányzat, tisztázni kell a telkek tulajdonviszonyát. Kinizsi szerint előfordulnak olyan esetek is, amikor valaki rendelkezik ugyan érvényes sírbérlettel, viszont a sírhelyek már megteltek, mert az érintett családban viszonylag rövid idő alatt több haláleset is történt.
Ilyen esetben a temetőigazgatóság köteles új sírhelyet biztosítani a bérlőnek. A szakreferens szerint tavaly összesen 1748 temetés volt Kolozsváron, és 285 esetben új sírhelyekbe temetkeztek. „Ez a szám valószínűleg nagyobb lett volna, viszont létezik egy olyan tendencia, hogy sokan vidéken helyezik örök nyugalomra hozzátartozóikat, ugyanis a városban egy 2010-es tanácsi határozat következtében a sírhelyek bérleti díja” – nyilatkozta Kinizsi Zoltán.
Üzlet lett a sírhelyvásárlás Marosvásárhelyen
Bár az utóbbi évtizedekben újabb temetők nyíltak meg, egyre kevesebb a temetkezési hely Marosvásárhelyen is. A történelmi egyházak sírkertjei – római katolikus, református, görög katolikus, ortodox és izraelita temetők – régóta megteltek, de hasonló a helyzet az egykori szegények és öngyilkosok temetőjével, valamint az önkormányzat kezelésében lévő létesítményekkel is. „Két évvel ezelőtt telekfelvásárlással a jeddi úti temetőt bővítettük, de annak az új része is kezd betelni. Decemberben a református egyházzal írtunk alá egy egyezséget, miszerint átadnak egy telket a remeteszegi városi temető szomszédságában, amelyet majd mi adminisztrálunk, a bevételek meg őket illetik” – vázolta a részmegoldásokat Peti András helyi tanácsos, elismervén, hogy a város rosszul áll a temetkezési helyeket illetően. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között ésszerűnek tartaná-e egy krematórium építését, az RMDSZ politikusa nem óhajtott válaszolni.
Annyit mondott, hogy az önkormányzatban eddig nem volt szó ilyen kezdeményezésről. Dorin Florea polgármester több ízben is felvetette, hogy a városháza szívesen támogatna egy vállalkozót, aki krematóriumot építene, de konkrét lépések ez irányban nem történtek. Addig is a megmaradt sírhelyek felvásárlása bizonyul a legjobb befektetésnek. Ezt egy neve elhallgatását kérő ingatlanügynök is megerősítette lapunknak, aki maga is közel kétezer lejt fektetett egy ilyen üzletbe. Mint mondta, ha holnap el kellene adnia a néhány négyzetméteres területet, a befektetett összeg kétszeresét nyerné.
Magántemetők nyílnak Szatmárnémetiben
Szatmárnémetiben a magánvállalkozók is jó befektetésnek vélik a temetőnyitást – miután a régi sírkertek kezdenek megtelni, két cég is jó üzletet látott a sírkert üzemeltetésében. Az önkormányzat tulajdonában egyetlen temető van, az amaci úti, melynek befogadóképessége lassan a határához ér. A régi sírkerteket a különböző felekezetek adminisztrálják, azonban két-három éve az egyházak is jelezték: kezdenek betelni temetőik. A városban 2010 őszén nyílt az első magántemető a Károlyi úton, ahol a beruházó szerint 8 hektáron közel 10 ezer férőhelyet biztosítanak.
Az ökumenikus sírkertben az összes, temetéssel kapcsolatos szolgáltatás igényelhető, és rendelkezik egy 300 helyes, urnák elhelyezésére kialakított részszel is. Az említett vállalkozás mellett egy újabb magántemető is nyílhat a városban, lapunk értesülései szerint a beruházás hamarosan elkészül. Mindemellett az ortodox egyház is nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz temetőnyitás engedélyezésére, így hamarosan megoldódhatnak a temetkezési gondok. Szatmárnémetiben egyébként sem a hatóságok, sem magánszemélyek nem foglalkoznak hamvasztással.
Ortodox bojkott a váradi krematórium ellen
Nagyváradon ellenben a krematórium jelenheti a megoldást a temetkezési gondokra. A Rulikowski temető területét ugyanis az elmúlt évtizedben kétszer is bővítették, ám a hely még így is szűkösnek bizonyul, és további bővítésekre bajosan lesz lehetőség, mivel az évek folyamán a temetőt teljesen körbenőtte a város. A legutóbbi bővítéskor, 2011 nyarán 57 500 négyzetmétert csatoltak hozzá a köztemetőhöz.
Működőképes megoldásnak tűnne a hamvasztások számának növelése, ám az ortodox egyház befolyása miatt ez a szokás még mindig nem elterjedt Váradon. A város első, az ország második humánkrematóriuma tavaly nyáron nyílt meg a Borsi úton. A Phoenix magáncég tulajdonosa, Dorin Gherghev épp a fentebb felsorolt okokra építette vállalkozását, felismerve, hogy a hagyományos, koporsós temetések a világ többi országához hasonlóan itt is lassan háttérbe szorulhatnak gyakorlati okokból. A vállalkozó szerint havonta több tíz hamvasztást végeznek a Svédországból importált, modern felszereléssel. Az elhunytakat hozzátartozóik nemcsak Váradról, hanem egész Erdélyből ide hozzák, hiszen csak Bukarestben van hasonló létesítmény.
Dorin Gherghev szerint a Sergiu Nicolaescu román filmrendező halála és hamvasztása körüli médiahisztéria csak jót tett vállalkozásának, hiszen felhívta a figyelmet az alternatív megoldásra. A vállalkozó jó kapcsolatokat ápol a református és a római katolikus egyházakkal, az ortodox egyház azonban nem hajlandó elfogadni, hogy egyesek a hagyományos temetés helyett a hamvasztást választanák – egyes ortodox papok állítólag felajánlották, hogy eljönnének a krematóriumba kérésre megtartani a gyásszertartást, de csak titokban, ez pedig számára nem elfogadható.
Azok a családok egyébként, amelyek vallási szertartást szeretnének a hamvasztás helyszínén, megszervezhetik azt az elhunyt egyházközségéhez tartozó lelkésszel, vagy megbízhatják a szervezéssel a krematórium vezetőjét – ez utóbbi esetben a fugyivásárhelyi református vagy római katolikus pap jön el Váradra. Gherghev egyébként biztos benne, hogy az ortodox egyház anyagi okokból bojkottálja a krematóriumot: egy hamvasztás költségei ugyanis koporsóval együtt sem haladják meg a 950–1000 lejt, míg egy hagyományos temetés esetében már csak a koporsó ára 1000–1500 lej, a szertartásért az ortodox egyháznak fizetett összegről nem is beszélve.
A katonaság az akadály Sepsiszentgyörgyön
Sepiszentgyörgyön a katonaság lőtere miatt nem tudják bővíteni a temetőket. A helyi önkormányzat régóta kéri a hadügyminisztériumtól a református és a köztemető mellett levő lövészeti gyakorlótér területét. Évekkel ezelőtt a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház képviselői is aláírták a kérést, hogy a minisztérium legalább azt a 27 hektáros területet adja át az önkormányzatnak, amit legelőnek adtak bérbe a városnak. Erre azért volna szükség, hogy orvosolják a felekezetek temetkezési gondjait, a templomkertekben kialakított temetőkben ugyanis kevés a hely.
A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért hat évvel ezelőtt 1,4 hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül, ahol 1500 örökléthely fért el. A katonai lőtér szomszédságában levő Vártemplom temetőjében már alig van bérelhető hely. A múlt század elején létrehozott, az önkormányzat által működtetett közös temetőben egyelőre nincsenek gondok. A négy hektáron elterülő sírkertben mintegy tízezer sírhely van, és még legalább tíz évig folyamatosan biztosítani tudják az örök nyugvóhelyet.
Új temetők létesülnek Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen is beteltek a belvárosi egyházközségek által adminisztrált temetők, sem a reformátusoknál, sem az unitáriusoknál nincs megvásárolható sírhely. Gede Mátyás, a belvárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy hamarosan a város szélén levő, a Jézus szíve kápolna mögötti, 2,5–3 hektáros területet is temetővé alakítják. Így valószínűleg jövőtől már ide lehet temetkezni. Hasonló helyzetben van a belvárosi unitárius egyházközség is. Két évvel ezelőtt megtelt a Tábor lakótelepi temető, így a város szélén, a szombatfalvi református és római katolikus temető szomszédságában alakítottak ki temetőt.
Kedei Mózes, a belvárosi unitárius egyházközség lelkésze közölte, hogy a szombatfalvi temetőben remélhetőleg fél évszázadra elég sírhely lesz. A Szent Miklós-hegyi katolikus temetőt nemrégiben bővítették ki, ugyanis a plébánia tulajdonában van a szomszédos telek, a Pap-kert is, ahol még 20–30 évre elegendő sírhelyet tudnak kialakítani – tudtuk meg Derzsi Andrástól, a plébánia gondnokától.
A temetők bővítését tervezik Csíkszeredában is, a Kalász lakótelepi temető bővítésére vonatkozóan ugyan elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de ezt a tanácsnak is jóvá kell hagynia, így a beruházásra várni kell. Szőke Domokos alpolgármester szerint a dokumentumot ki kell egészíteni, ezért csak a következő időszakban kerülhet a testület elé. Elfogadása után elkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, amely akár több szakaszban folyhat, a rendelkezésre álló források függvényében.
Krónika (Kolozsvár),

Európai pénzből folytatódik az Új Ezredév Református Központ építése
Az 1999 óta épülő temesvári Új Ezredév Református Központ irodájában szerdán délben megtartott sajtótájékoztató keretében Gazda István templomépítő lelkipásztor bejelentette: az egyházközség magyarországi partnereivel közösen 1,5 millió euró értékű európai uniós pályázatot nyert.
Az összeg egy jelentős részét, 362 501 eurót az Új Ezredév Református Központ építésének folytatására használhatja fel a temesvári református gyülekezet.
Gazda István lelkipásztor elmondta: tavaly augusztusban tudták meg, hogy sikeres volt a határon átívelő HU–RO egyházturisztikai pályázat, ahol a magyarországi partnerekkel közösen a maximális pénzösszeget, 1,5 millió eurót céloztak meg. Az Ökumenikus útvonalak Temes és Csongrád megyében című pályázat vezetője az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, ahol ökumenikus kápolna épül a pályázati pénzen. A második legnagyobb összeget, 486 807 eurót az Új Ezredév Református Központ kapja, a pályázati pénzből felépítik és berendezik a Központ F épületét, illetve ökumenikus kiállításokat és istentiszteleteket, konferenciákat szerveznek. A magyarországi partnerek között van a Szegedi Római Katolikus Püspökség, amely a szegedi Dóm restaurálását tervezi a pályázati pénzből. A magyarországi Nagylakon egy templom befejezése, Mórahalomban egy kápolna felépítése, Domaszéken pedig egy pihenőház felépítése a pályázat további célkitűzései.
„Mi a Makovecz Imre tervei szerint épülő Új Ezredév Református Központ F épületszárnyát építjük föl az uniós pénzből – nyilatkozta a sajtónak Gazda István – ennek 2014 nyaráig el kell készülnie, teljesen bebútorozva. Az épület a megöntött pincefödém állapotában már régebben elkészült, innen folytatjuk az építkezést. Az új épületben egy Ökumenikus Központ kap helyet. Az alsó szintet multifunkcionális terem foglalja el, amelyik istentiszteletek és konferenciák megszervezésére is alkalmas térként fog szolgálni. Az F épület 108 négyzetméter alapterületű, a multifunkcionális terem 113 férőhelyes lesz. Az emeleten öt vendégszoba kap majd helyet, fürdőszobával, előszobával felszerelve, illetve egyház-turisztikai iroda is fog itt működni, a hozzá kapcsolódó raktárhelyiséggel. A manzárdban 65 négyzetméteres kiállító terem kap helyet, amely ökumenikus jellegű kiállítások megszervezésére lesz alkalmas. A különböző temesvári vallásfelekezetek bemutatkozhatnának ebben a kiállítóközpontban, ahol helyet és teret biztosítunk az ökumenikus gondolatnak.”
A sajtótájékoztatón részt vett Földváry Attila mérnök úr, az Új Ezredév Református Központ főépítésze, aki lapunknak elmondta: 1999. november 3-án rajtolt az építkezés és 2002 végéig felépült az E épületszárny, valamint a nulla szintig az egész Központ alagsori része. Az építkezés 2002-ben pénzhiány miatt leállt. „Az F épületszárny felépítésével 30-35%-ban elkészül a létesítmény – mondta Földváry Attila – a teljes befejezéshez további 3,5 millió euróra lenne szükségünk. Az Új Ezredév Református Központ felépítése összesen mintegy 4,5 millió euróba kerül.”
Gazda István lelkipásztor abban reménykedik, hogy 2014 végéig, a temesvári forradalom 25 évfordulójára sikerül teljesen befejezni az E és F épületszárnyakat és a Központ egyik kisebb épületét, amelyben koncertterem működik majd. Az építkezésnek új lendületet adhat a reformáció 500 éves jubileuma, amit 2017-ben ünnepelnek meg a világ protestáns egyházai, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése Temesvár számára. Gazda István a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: román kormánypénzekre is pályáztak, de csak szimbolikus összegeket (400 millió régi lej, illetve 200 millió régi lej) kaptak, miközben csak Temesváron több mint 10 új ortodox templom épült fel a forradalom óta eltelt időszakban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai uniós források megpályázása az egyetlen járható út a Református Központ építői számára.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),