1944 őszéna Maniu-gárdisták félelmetes félkatonai alakulatainak emberei elözönlötték Észak-Erdély magyarlakta városait és falvait. A vérszomjas fenevadak bandáinak egyik vezéralakja Aldea tábornok volt, a hírhedt magyargyűlölő, aki a Sanatescu kormány belügyminiszteri posztját töltötte be. A másik Ilie Lazar parasztpárti képviselő volt. Ezek nyíltan uszították alárendeltjeiket a legkegyetlenebb atrocitásokra. E felfegyverezett terroristáknak egy 6–7 tagú csapata érkezett Horváth János tiszteletes parókiájára Ormány faluba. Kiráncigálták az ágyából a tiszteletest és puskatussal lökdösve kituszkolták a házból és a patak mellett működő pálinkafőző üsthöz vitték. Ott arra kényszeríttették, hogy két nap és két éjjel megállás nélkül a hidegben kavarja a cefrét. Étlen-szomjan, összeverten, állandó felügyelet alatt végezte a megalázó munkát. Ha a fáradtságtól összeesett, hideg vízzel fellocsolták és tovább kényszeríttették munkára. Amikor a végkimerüléstől összeesett és vizet kért, a fegyveres hóhér a szájára vizelt. Amikor már nem tudták talpra állítani, két pribék hazavitte a tiszteletest és belökte a papi lakba. A kegyetlen megkínzástól, veréstől tüdőgyulladást kapott, ami később a sírba vitte. Amíg Horváth János tiszteletessel kavartatták a pálinkafőző üstben a cefrét, addig a többi verte kiszemelt magyar áldozatokat. A román fegyveresek Ormányból átvonultak Girolt faluba. A négy szórványfaluban magyarság létszáma 1940–1944 őszéig Ormányban 20–25 lélek, 2000-ben 2–3 lélek, Kecsetszilváson 25–30, 2000-ben 2–3 lélek, Némában: 10–15 lélek, 2000-ben 1–2 lélek, Giroltban 100–110 lélek, 2004-ben már csak hat öreg magyar élt. Az ősi templomra maholnap ott is lakat kerül. A Maniu-gárdisták Giroltban Tamási Gyula falubíró házához mentek, nekiestek a már nem fiatal embernek ököllel, puskatussal s addig ütötték-verték, amíg csak eszméletét nem veszítette. Ezután kirabolták a házat, majd egy másik család következett. Idősebb Barabás József házába törtek, összeverték a családfőt. A Tamási család tagjai a román szolgájuk segítségével kimentették a házból az áldozatot. Néhány nap múlva kikergették a Barabás családot a faluból, nem is mertek visszatérni. Más magyar családokat is összevertek. Alig akadt román ember, aki szót emelt volna ezen tortúrák ellen, sőt, egyesek még segédkeztek is a gárdistáknak. Pedig ezek közt volt néhány, akik sokszor megfordultak a Barabás család házánál valami kölcsönért, és sosem távoztak üres kézzel. Az ormányi és a girolti kegyetlenkedések híre csakhamar eljutott a szamosújvári szovjet parancsnoksághoz, ahová már több ehhez hasonló panasz érkezett be. Ennek alapján szovjet katonák jöttek Giroltba. A banda menekült, de még egy kézigránátot hajítottak Tamási juhai közé. – A nagyiklódi magyar családok is a szovjet katonák segítségével úszták meg az elszámoltatást. Ott is elsőnek az id. Majthényi Zoltán családjával akarták elkezdeni a megleckéztetést, de szerencsére az ifj. Majthényi Zoltán idejében értesült a szándékról, gyorsan beszaladt Szamosújvárra, és a szovjet hatóságtól kapott segítséget. A szovjet katonák láttán rögtön lehűlt a gárdisták vérengzési kedve. Giroltban nem ez volt az első eset, hogy magyar ember esett áldozatul magyargyűlölő románoknak. Így történt 1848-ban is, amikor a kétgyermekes családapa, nemes Békési Zsigmond nemzetőr a girolti lázadó románok áldozata lett. A lázadó bandában lévő egyik asszony, mielőtt a férfiak késsel, fejszével összevissza vagdalták volna, vasvillával kiszúrta az áldozat, Békési szemét. Abban az időben is úgy sikerült megállítani a román öldöklést, hogy a hír mégis gyorsan eljutott oda, ahonnan segítséget vártak: gyorsított vágtában egy szakasz honvéd huszár érkezett a helyszínre. S mielőtt a lázadók elmenekülhettek volna, majdnem mindeniket elfogták. Azon a helyen, ahol Békési Zsigmondot meggyilkolták, a honvédek valamennyi román lázadót felakasztották. /Kolozsi Gergely István: Maniu-gárdisták Ormányban és Girolton. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7. folyt.: ápr. 10./

Gyászhír
Szomorú, fájó szívvel, könnyes szemmel búcsúzom a feledhetetlen, pótolhatatlan, szép emlékű, töretlen és kipróbált ifjúkori barátságunk több mint 75 évi távlatából az ízig-vérig erőshitű, jó magyar érzelmű baráttól, amely töretlen barátságunk egykor Nagyiklódon született, amelynek egykor lakói voltunk, akinek utolsó 88. névnapját köszöntöttem, MAJTHÉNYI ZOLTÁNTÓL, akivel a hosszú történelmi korszakok emlékeit, jóban-rosszban közösen éltük át, akivel egykor Szamosújvárt és Nagyiklódon 1940 őszén szüleinkkel, szeretőinkkel örömünkben vörösre tapsoltuk tenyerünket a bevonuló, felszabadító honvédek fogadása alkalmával, akivel együtt gyakoroltunk a levente katonai kiképzést, és mint második világháborús honvédek, mindketten kivettük részünket az Erdélyi Hadak Útja vérzivataros frontján, ahol olykor imádságos dalunk a halálorgonák üvöltő zajában ez volt: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar!”… (Vörösmarty Mihály: Szózat). Szüleivel ő is és az én szüleim is megkóstolták a véreskezű Mániu-gárdisták szuronyos „udvarias” látogatását. Halálával kettőnk múltjának egy nagy megíratlan sokszínű történet emlékét vitte magával a sírba. Isten adjon szívbéli, drága szeretett jó barátomnak, örök, békés nyugalmat a Házsongárdi temetőkertjének sírjában. Emléke legyen áldott, feledhetetlen, nemsokára találkozunk. Sírhantját simogassa, csókolgassa e kedvenc nótájának dallama: „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár sírva néz le…” „Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…” Őszinte bánatos szívbéli együttérzésem a gyászoló családnak. GERGELY ISTVÁN (PISTA), VOLT HONVÉD FRONTHARCOS, OROSZ HADIFOGOLY, TART. SZÁZADOS ÉS CSALÁDJA. Szabadság (Kolozsvár)