Az 1993-ban alakult Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság helytörténeti pályázatot hirdetett Településeink kialakulása és története címmel. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése a nagyváradi Varadinum Napokon történt. Két kategóriában érkeztek a pályaművek, tizennégy felnőtt és tíz diákdolgozatot kellett elbírálni a zsűrinek. A felnőttek csoportjában az első díjat a nagyváradi Borbély Gábor nyerte el Szalacs marad, Szeged halad című dolgozatával. Borbély Gábor húsz éve foglalkozik néprajzzal. Második díjat Major Miklós /Szilágynagyfalu/ kapott Egy szilágysági nagyközség történeti múltjából című munkájáért, harmadikat pedig Magyari Etelka /Arad/ Az Arad megyei Árpád-kori településekhez fűződő történelmi mondák címen összeállított dolgozatáért. Diákkategóriában György Irén /Szalacs/ kapta az első díjat Szalacs, egy érmelléki település helytörténete című tanulmányáért. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 5./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/ szervezésében a negyedik honismereti konferenciát tartották meg okt. 9-11-e között Sarmaságon, melynek az 1848/49-es szabadságharc eseményeinek és emlékműveinek bemutatása volt a fő témája. A PBMEB 1993-ban alakult, működési területe a bánsági Arad, Temes és Krassó-Szörény, valamint a partiumi Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékre terjed ki, tagjai helytörténeti, néprajzi kutatómunkát végeznek, műemlékeket, emlékhelyeket leltároznak felés ismertetnek, honismereti dolgozatokban számolnak be munkájukról, melyeket évi vándorgyűléseken terjesztenek elő. Az idein közel félszáz dolgozatot terjesztettek elő. Benedek Zoltán /Nagykároly/ két eltűnt szoborról és szétvert emléktáblákról értekezett. Nagykárolyban a jelenlegi városközpontban, a szökőkút mellett állt Kölcsey Ferenc szobra, Kallós Ede alkotása, a milleniumi évfordulón, 1896-ban állították fel. 1938-ban lefejezték a szobrot. Ugyancsak Nagykárolyban állt Kossuth Lajos szobra a mai is Kossuth-kertnek nevezett parkban, szintén Kallós Ede munkája, a szobor 1939-ben eltűnt, akárcsak a Petőfi-emléktáblák. A PBMEB kiadásában jelennek meg a Partiumi Füzetek, szerkesztője Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, a legújabb füzet Bessenyei István református tiszteletes Sarmaság című munkája. /Fejér László: Partiumi honismereti konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./ A honismereti konferencián Dánielisz Endre az 1901-ben Nagyszalontán felállított Kossuth-szobor ledöntésekkel tűzdelt kálváriáját ismertette, Vajda Sándor Borosjenő várának történetét foglalta össze. /Honismereti konferencia. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./ Előadást tartott többek között Béres József /Máramarossziget/, Bokor Irén /Érmihályfalva/, Erdei János /Szilágysomlyó/, Fazekas Lóránd /Szatmárnémeti/, György Irén /Szalacs/, Hitter Ferenc /Felsőbánya/, dr. Jósa Piroska /Nagyvárad/, Kordics Imre /Nagyvárad/, Kovách Géza /Arad/, Major Miklós /Szilágynagyfalu/, Magyari Etelka /Arad/, Osváth Sára /Sarmaság/, Pávai Gyula, Puskel Péter /mindketten Aradról/, Székely Antal /Ombód/, rajtuk kívül Erdőközi Zoltán /Lelle/ Szilágy megye iskolahálózatáról tartott előadást. /Péter I. Zoltán: IV. Partiumi honismereti konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 27./

Három évvel ezelőtt volt Ippen a képzőművészek első táborozása. Az ott készült alkotásokat kiállították, a kolozsvári bemutatók immár hagyományossá váltak. Az idei tábor augusztus 20-án, az ippi általános iskolában rendezett kiállítással zárult. A munkák egy része az augusztus 29-én Zoványban megrendezett tárlatra kerül, a szilágysági képzőművészek közös kiállítására. Ekkor fogják bemutatni Major Miklós Szilágyzovány című falumonográfiáját. /Ipp Art III. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

Szilágyzovány első okleveles említése 750. évfordulójára gyűlt össze aug. 29-én a sokaság az elöregedő faluban, melynek 1162 lakosa volt az 1992. évi népszámláláskor. Ebben a faluban is többet temetnek, mint keresztelnek. Az ünnepségen Seres Dénes szenátor és Lukács József református esperes leleplezte a templom falán elhelyezett Makkai András művész készítette emléktáblát, melyen Zovány címere is látható. Hagyományteremtő szándékkal az első Zovány Napja volt ez az ünnepség, hogy ezentúl az itt élők minden évben találkozzanak az elszármazottakkal. Major Miklós tollából származik az a helytörténeti kismonográfia, amely az Árpád-kori település első írott-nyomtatott falutörténete. /750 esztendő üzenete a mának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

Szeptember 25 és 26-án Bogdándon, a tövisháti községben tartja vándorgyűlését a Kriza János Néprajzi Társaság. A kétnapos rendezvény - társszervezői a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a Partiumi Műemlék és Emlékhely Bizottság - első napján Erdélyi tájházak fejlesztésének lehetőségei címmel néprajzi tanácskozás lesz. Olyan neves hazai és magyarországi szakemberek tartanak előadást, mint Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Major Miklós szilágynagyfalui, Gergely Katalin gyergyószentmiklósi, Antal Mária gyimesbükki, Olosz Katalin marosvásárhelyi, Mihály Zita és Kardalus János csíkszeredai, Balogh Ferenc kolozsvári, valamint Magyari Márta debreceni, P. Szojka Emese és Bárth János kecskeméti, Bíró Friderika és Cseri Miklós szentendrei néprajzkutatók. A vándorgyűlés résztvevői megtekintik a bogdándi tájházat, a helybéli temetőt, s egy lakodalom lezajlásának megfigyelésével a helyi népszokásokkal ismerkednek. A rendezvény második napján kirándulást tesznek, melynek főbb állomásai Hadad, Szilágycseh, Kraszna, Récse, Kecel, Krasznahorvát és Zilah lesznek. /A Kriza János Néprajzi Társaság vándorgyűlése Bogdándon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 23./

A Partiumi Füzetek sorozat nyáron megjelent 8., 9., 10., 11. kötete /Major Miklós Szilágyság című monográfiája, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán társszerkesztésében a Püspökfürdő, Dánielisz Endre Csonkatorony nyúlik a felhőbe... című kötete Nagyszalonta és környéke történetét ismerteti, Bunyitay Vince és Fodor József a Székesegyházi Bazilika, Nagyvárad első része Bunyitay Vince 1880-ban megjelent munkájának fakszimile kiadása, második része a székesegyház újabb száz évének történetét ismerteti/ után nyomdában van a 12. kötet. Ez a 12 kötet mindössze két év termése. A sorozatot a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság adja ki. 1997 őszén indították el a sorozatot, melynek célja a Partium és a Bánság települései helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetése. A sorozatot Dukrét Géza szerkeszti, aki egyben a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke is, s akinek nevéhez közel négyszáz helytörténeti, műemlékleírási, turisztikai, népismereti tanulmány fűződik. Dukrét Géza a Bihar megyei EKE /Erdélyi Kárpát Egyesület/ alapító tagja és országos elnöke, a Varadinum-ünnepségek kuratóriumi tagja, a történelmi ülésszak szervezője, a Kriza János Néprajzi Társaság, az EME, a Bihar Megyei Műemlékvédő Társaság és a Budapesti Magyar Néprajzi Társaság tagja. /Rekordkiadás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

A magyar reformátusok világtalálkozója eseménysorozatának egyik színhelye Szilágynagyfalu, ahol július 15-16-án kerül sor rendezvényre. A két napon át tartó program egyik szervezője a szilágysomlyói református egyházmegye. Az ünnepségre várják a faluból elszármazottakat is. Az ünnepi istentiszteletet követően lesz zászlóavatás, népművészeti és fényképkiállítás. Egyúttal megemlékeznek a szilágynagyfalui oktatás 400 esztendejéről is, amire Srankó Ferenc történelemtanár már régóta készül. Bemutatják Major Miklós néprajzkutató, helytörténész monográfiáját, aki Kémer és más szilágysági települések krónikája után Szilágynagyfalu monográfiáját is megírta. /(Fejér László): Szilágynagyfalu és világtalálkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

Belényesen tartották szept. 1-3-a között a VI. Partiumi Honismereti Konferenciát, melyet Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédelmi Bizottság elnöke nyitott meg. Szatmári Elemér Kőröstárkányról, Máthé László lelkész Várasfenesről, Szigeti József Magyarremetéről, Boros István pedig Belényesújlakról és környékéről beszélt. Földessy Mária Belényessonkolyost és Kőrösjánosfalvát mutatta be, Egyed Teréz a várasfenesi népszokásokat. Szatmári Ildikó, a Babes-Bolyai Egyetem utolsó éves magyar-néprajzszakos hallgatója faluja, Kőröstárkány és a belényesi medence demográfiai problémáit taglalta a kőröstárkányi református egyházközség anyakönyvei alapján. Dánielisz Endre a Fekete-Körös-völgyi magyarság néprajzának különböző aspektusairól értekezett. A jelenleg Miskolcon élő Kún József tanár beszélt Belényeshez való kötődéséről. Hosszú éveket töltött a szekuritáté börtöneiben. Gyakran jár haza, összegyűjtötte szülőföldje még megmaradt népművészeti, népzenei hagyományait, és egész életművével örök emléket állított szűkebb pátriája embereinek. Bemutatták Zsisku János Belényes monográfiája c. könyvét. Az Árpád-kori települések ismertetése jegyében a nagyváradi Kordics Imre Asszonyvásárt, Kiss Kálmán Túrterebes helyneveit, Tövissi József kolozsvári professzor Vargyas községet mutatta be. Kovács Rozália Érmihályfalva temetőjének csónak alakú fejfáiról beszélt. - Balogh Ferenc műépítész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke arról tájékoztatott, hogyan készült az a CD, amely az erdélyi műemlékek térinformatikai rendszerezéséhez járult hozzá. Érdekes volt Major Miklósnak a szilágynagyfalui besenyő település feltárásáról szóló munkája, de Antal Béla Biharpüspökiről valló dolgozata is, nemkülönben Nagy Mária munkája az Őssi nevű településről. Karacs Zsigmond a Belényesi Főgimnázium 1896/97-es anyakönyvét mutatta be. Dukrét Géza Szentjobb nevének és eredetének történelmét, Bara Eszter Ákos, Görbe István pedig Dabolc történetét ismertette. György Irén szalacsi történelemtanárnő községének 1772-es urbáriumát elemezte. A konferencián bemutatták a Partiumi Füzetek 13., A szabadságharc zászlaja alatt című kötetét. /Pávai Gyula: VI. Partiumi Honismereti Konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

Nov. 11-én előadással egybekötött kihelyezett ülést tartott Biharon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (PBMEB). Az ülésen kegyelettel emlékeztek meg a nemrég váratlanul elhunyt aradi tagtársról, Alföldy Pálról, majd Dukrét Géza elnök ismertette a 14. darabjához érkezett Partiumi Füzetek sorozatot. Az első kötetet éppen a Biharon megtartott konferencián mutatták be, 1997-ben. Dukrét Géza előadást is tartott, a Szent Jobbról emlékezett meg. Az ősmagyarság jelképéről, a turulmadárról beszélt Borbély Gábor. Dr. Kéri Gáspár beszámolt a székelyhídi millenniumi emlékmű helyreállításáról. Bara István /Szatmárnémeti/ a műemlék kastélyok és udvarházak restaurálásáról, Major Miklós Szilágynagyfalu demográfiai mutatóiról, Kordics Imre a Bihar megyei Fráter-kúriákról. a temesvári Pálkovács István Schlauch Lőrinc váradi püspök életútjáról tartott előadást. /Péter I. Zoltán: Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 13./

"2000-ben jelent meg Major Miklós tanár, helytörténész Szilágynagyfaluról szóló kismonográfiája. /Szilágynagyfalu. Fejezetek a község nyolc évszázados múltjából. Kiadja a szilágynagyfalui református egyházközség/. Major Miklós a Szilágyság egyik legjobb ismerője-kutatója. Munkáját minősíti, hogy Egyed Ákos ismertette, elismeréssel. Szilágynagyfalu nagy többségben magyar lakosságú település. /Egyed Ákos: Amit Szilágynagyfaluról tudni kell. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./"

"Márc. 24-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartotta honismereti találkozóját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. Dukrét Géza elnök bevezetője után előadások hangzottak el, majd megtartották a Bizottság közgyűlését és megbeszélték a Bihar megye honismerete című gyűjteményes kötet szerkesztésével és kiadásával kapcsolatos tennivalókat. Az előadások változatosak voltak, többek között Bessenyei István Székelyhíd történetét foglalta össze, Major Miklós falutörténeti dolgozata egy Árpád-kori település, Szilágyzovány históriáját taglalta, Sallay Károly ugyancsak egy Árpád-kori, magyar szempontból elszórványosodó falu, a Szatmár megyei Apa monográfiájából kínált ízelítőt. /Helytörténészeink nem tétlenkednek. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 26./"

"Erdélyből két település - Szilágynagyfalu és Zabola - kapott helyet abban a falumonográfia sorozatban, melyet a magyar állam millenniumára való emlékezéssel jelentetnek meg az anyaországban. A "Száz magyar falu könyvesháza" című sorozat (főszerkesztője Kosáry Domokos) több kötete megjelent már, folyó év augusztus 20-ig befejezik mindannyi nyomtatását. A honfoglalás millenniumi megemlékezésére 1896-ban, több mint száz évvel ezelőtt jelentették meg a "Magyarország vármegyéi és városai" című monográfia-sorozatot. De nem mindegyik látott nyomdafestéket a milleniumi évben, így Petri Mór Szilágy megyét bemutató monumentális műve csaka múlt század első éveiben jelent meg. Ugyancsak késéssel, de Erdélyben tudomásunk szerint az egyetlen könyv volt a "Szilágysági magyarság" c. kötet, mely Petri Mór művét folytatta a millecentenárium jegyében; abban több helység mikromonográfiáját a szilágynagyfalui helytörténész, néprajzkutató Major Miklós írta, aki a hazai és a magyarországi Földrajzi Társaságnak is tagja. A több mint 200 oldalas könyvhöz száz régi és új fényképet is mellékelt. A könyv nyomdai munkálatai most folynak; bemutatójára nyár közepén kerül sor a száz falu egyikében, Szilágynagyfaluban. Major Miklós most fejezte be Szilágyborzásról szóló könyvét. /Fejér László: Szilágynagyfalu - száz magyar faluban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./"

"Szilágynagyfalu kismonográfiája a Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht. kiadásában Budapesten jelent meg az idei nyáron. Szerzője, Major Miklós a Szilágynagyfaluban élő ny. tanár, néprajzkutató és helytörténész. A kötet egyik darabja a Magyar Millennium vállalkozásának, amely száz kötetes falumonográfia sorozatban Kosáry Domokos akadémikus főszerkesztésében száz magyar és nemzetiségi, anyaországi és határon túli faluról jelentetett meg. Már 2000-ben két tucatnál több települést ismertető munka megjelent. Erdélyből mindössze a Szilágynagyfalu és Zabola falvakat ismertető kötetek szerepelnek a 2000 telétől eddig megjelent ritka sorozatban. /Fejér László: Szilágynagyfalu: száz magyar faluból egy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./"

"Szept. 6-án Aradon, a minorita kultúrházban megkezdte munkálatait a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMRB/ VIII. Honismereti konferenciája. Megvásárlásra kínálták a Bizottság lapjait és kiadványait, helyi kutatók könyveit. Eredeti látványosság volt a Szabadság-szobor kicsinyített mása, amelyet váradi és kolozsvári alkotók hoztak el a konferenciára. A hazai és anyaországi történészeket, muzeológusokat, helytörténeti kutatással foglalkozó tanárokat, mérnököket, újságírókat Dukrét Géza, a Bizottság nagyváradi elnöke, a házigazdák részéről Matekovits Mária aradi EMKE-elnök üdvözölte. A tavalyi kaplonyi konferencián ítélték oda először ebben a Fényes Elek-díjat. Akkor dr. Kovách Géza volt az első aradi, aki ebben a díjban részesült. Most egy másik aradi, Pávai Gyula tanár kapta meg az oklevelet és a díszes plakettet. Temes megyéből Pálkovács István, míg Szatmárból Fazakas Loránd tanárt illette meg a díj. A konferencia témája: A XX. század öröksége. Ujj János /Arad/ előadásban Arad történelmét foglalta össze, Puskel Péter a XX. századi neves aradi építőművészekről, a város modern arculatának kialakítóiról, Matekovits Mihály a város magyar oktatásának történetéről értekezett. Ugyancsak Matekovits Mihály mutatta be a helyszínen, a minoriták udvarán a Szabadság-szobrot. További érdekes előadást hangzottak el. Bemutatták a PBMRB bizottság gondozásában napvilágot látott új kiadványokat: Pálkovács István Schlauch Lőrinc bíboros, Juhász Viktor Rév, Major Miklós Szilágynagyfalu és Jancsó Árpád Útijegyzetek c. könyvét. /Puskel Péter: VIII. Honismereti konferencia Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 7./"

"Szilágynagyfalu Polgármesteri Hivatalának dísztermében Major Miklós helybeli nyugalmazott tanár, a Kraszna és Felső-Berettyó mente lelkes kutatója bemutatta Szilágynagyfalu címen megjelent könyvét. Munkája megjelent a Száz magyar falu könyvesháza akció keretében, a sorozat 99. köteteként. A szerző röviden ismertette e négynyelvű kötet főbb fejezeteit. /Vér István: Szilágynagyfalu is a világ közepe. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 29./"

"Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar megyei elnöke és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/ vezetője visszatekintett a kezdetre. Gyergyószárhegyen 1991. máj. 11-én az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ centenáriumán alakították újra az EKÉ-t. Nagyváradon 1991. máj. 23-án tartották meg az EKE helyi alapító gyűlését. Az EKE mellett 1993-ban jött létre a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. Ez ökumenikus szervezetet, amelynek célja a helytörténeti kutatás, műemlékvédelem, néprajzi kutatás és honismereti nevelés volt. Az EMKE, például, Nagyváradon most is csak papíron van, az Erdélyi Múzeum- Egyesület is két éve működik a városban, a Kriza János Néprajzi Társaságnak csak egy-két tagja volt itt, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak nem is volt nagyváradi fiókja, csak Szatmáron, meg Aradon. A PBMEB tagja csak az lehet, aki kutató munkát végez. A PBMEB-nek évente három nagy rendezvénye van. Általában márciusban van az egy napos Partiumi Honismereti Találkozó Nagyváradon. Második rendezvényük mindig a Varadinum keretében történik. A harmadik a három napos honismereti konferencia. A konferenciákon elhangzó előadásokat közzéteszik. A rövidek a Partium lapban jelennek meg, a hosszabbak gyűjteményes kötetekben. Dukrét Géza 1994-ben alapította a Partium újságot, azóta évente 2-3 szám jelenik meg. A másik az 1997-ben elindított Partiumi Füzetek sorozat, eddig húsz kötet jelent meg, köztük három gyűjteményes /az első a partiumi temetőkről szóló, a másik az 1848-as forradalomról, a harmadik a Turul madaras emlékműveket bemutató/. A PBMEB alelnöke a szatmári Barra István, titkára pedig Gyarmati Gábor: minden megyében vannak területi elnökök: Biharban Péter Zoltán, Aradon Ujj János, Temesváron Pálkovács István, a Szilágyságban Major Miklós, Szatmárban Kiss Kálmán volt, Fazekas Lóránt fogja átvenni. A helytörténeti kutatással kevés szakember foglalkozik. Érmihályfalva, Ottomány, Albis, Nagyszalonta, Rév, Szalacs, Székelyhíd, Csatár községben azt a keveset, ami van, megbecsülik. Idén az egy napos Partiumi Honismereti Találkozó márc. 22-én lesz, második, a díjkiosztó a Varadinum keretében, május 17-én. Az idei téma a XX. század emlékezete, öröksége. Tervezik, hogy márc. 15-én Érmihályfalván felavatják Kuthy Lajos emléktábláját, továbbá emléktáblát terveznek Bocskai Istvánné Hagymási Katalinnak Mezőtelegden, és Fekete József szobrászművész tiszteletére Nagyváradon, a temesváraiak pedig Buziáson Deák Ferenc pihenőjét akarják visszaállítani. /Balla Tünde: Sok még a fehér folt. Aki megismerte a helytörténeti kutatás ízét, az soha nem hagyja abba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27., folyt. márc. 1./ "

Hároméves a Hepehupa /Zilah/, a szilágysági művelődési folyóirat. Ez köszönhető többek között Major István nyomdatulajdonosnak, aki előteremtette az anyagiakat. Az eltelt három év alatt összesen 161 szerző sorakozott fel a Hepehupa számaiban. A munkatársak közül ki kell emelni László László, Fejér László és Hajdu Attila nevét, akik minden számban jelen voltak, de nem elhanyagolható Major Miklós, Lakóné Hegyi Éva és B. Simon György sem. /Kovács Kuruc János: Hároméves a Hepehupa. Felcseperedett a szilágysági művelődési folyóirat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Szilágysomlyón és Zilahon Szilágyság-kutatásnak szentelt tudományos ülésszakot tartottak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Zilah és vidéke fiókszervezete, a Báthory István Alapítvány, a Pro Zilah Egyesület, a somlyói EMKE és a Hepehupa művelődési folyóirat szervezésében. A fő előadó dr. Egyed Ákos akadémikus volt, aki az EME-alapító Mikó Imre tevékenységét méltatta. Mikó Imre születésének idén szeptemberben lesz a 200. évfordulója, ezért a 2005-ös esztendőt Mikó-évnek nyilvánították. Horváth József, a sarmasági középiskola történelemtanára Kemény Jánosra, az emlékíró erdélyi fejedelemre emlékezve a Sarmaság 850 éves történetét vázolta. Bejelentette, hogy a közösség mellszobrot szándékozik állítani a fejedelemnek. Varga Réka egyetemi hallgató idős Wesselényi Miklós színházkoncepcióját mutatta be, Oláh Miklós krasznai tanár a 800 éves Kraszna helytörténetét összefoglaló dolgozatát olvasta fel, Kiss Zoltán szilágypaniti tanár a krasznai, magyarkeceli és a szilágysomlyói református egyházközségek vagyonfosztásáról beszélt, Joikits Attila szilágysomlyói helytörténész a város Trianon utáni történelmét foglalta össze, Fejér László a földvári haláltábor szilágysági túlélőinek vallomásait ismertette, dr. Széman Péter orvos pedig a 20. századi Erdély és Szilágyság demográfiai változásait mutatta be. Az ülésszak végén az EME Zilah és vidéke fiókszervezete Petri Mór-díjat adományozott dr. Egyed Ákosnak és Major Miklós szilágynagyfalui néprajzkutatónak, aki több tudományos munka társszerzője, illetve monográfiák írója. /Fejér László: A Szilágyság-kutatás napjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

A Zilahon megjelenő Caete Silvane román folyóirat májusi számában hat magyar költő versét közölte, valamint Paul Drumaru tolmácsolásában József Attila versét. A lapszám beszámolt az április 2-án Zilahon tartott magyar–román költő-találkozóról is. Terjedelmes dolgozatot közölt a lap a Szilágynagyfaluban élő helytörténész, néprajzkutató, szakíró Major Miklósról, akit a National Geographic Society is kitüntetett. /József Attila román kiadványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./

Zilahon tartották meg a helyi Hepehupa folyóirat négyéves születésnapját. Szükség volt egy ilyen lapra a Szilágyságban, mondotta Fejér László szerkesztő az író–olvasó találkozón, melyen a kolozsvári Művelődés és a Kriterion Könyvkiadó is részt vett. Mintegy másfélezer oldalnyi tanulmány jelent meg a Hepehupa eddigi 16 számában, ezek mindegyike kapcsolódik a Szilágysághoz vagy témája, vagy a szerző szilágysági kötődése révén. A negyedévenként megjelenő folyóirat most bemutatott kiadványa az elmúlt év utolsó száma, amelyben a 800 éves múltjukat ünneplő települések szerepelnek. A közelmúltban nagyon sok szilágysági település ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját. Ez elsősorban a Nagyváradi Regestrumnak köszönhető, amely rögzítette a helyi összeírásokat, a peres ügyeket. A Hepehupa legfrissebb számában Zsibó történetét részletezte László László tanár, és Zsibó társadalmi rétegződését elemezte Egyed Ákos akadémikus. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója is méltatta a lapot. A Hepehupa köszöntése után a Kriterion, illetve a Művelődés kiadványait mutatták be a szerkesztők, de előtte újabb szilágysági kismonográfia került az asztalra. Major Miklós szilágynagyfalui tanár és Torkos Imre a Berettyó vidékét térképezte fel, Tiszatelkétől Márkaszékig. /Józsa László: Hepehupás ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

Új Hepehupa
Megjelent a nyolcadik évfolyamát záró, Zilahon megjelenő művelődési folyóirat újabb száma. Némi késéssel különféle okok miatt, de a jövő héttel kezdődően eljut minden érdeklődő olvasójához. A 2009. esztendő két kiemelkedő évfordulója ezúttal is szerepel, nem sokkal az esztendő vége előtt több rendezvényen emlékeztek meg az Erdélyi Múzeum- Egyesület 150 évvel ezelőtti megalakulásáról. Az Erdély ,,tudományos akadémiájának" tekintett intézmény történetét László László, a lap belső munkatársa ismertette dolgozatában. A Hepehupa hagyományosan a Szilágysághoz fűződő orvostörténeti tanulmányt közöl dr. Kiss László tollából; ezúttal oknyomozó tanulmányában Báthori Erzsébetről. A néhány éve elhunyt Jancsó Elemér irodalomtörténész mára ismeretlen írása Erdély Kazinczyjáról szól a nyelvújító, költő, író, műfordító, irodalomszervező születésének 250. évfordulója kapcsán. Remélhetően a Kazinczy-év nem borítja ismét feledésbe a magyar felvilágosodás korszakának legkiemelkedőbb alakját. Az aszódi Hőnigné Zádor Éva tanár a Báthory Napokon tartott előadásának szerkesztett változata minden pedagógushoz szól, aki szerint ,,az erőszakos beavatkozás az oktatásügybe rombol." Két fiatal szerző tanulmánya új tematikát nyújt: Kővári Erzsébet a haikuról, Bodoki Halmen Kata a hippimozgalomról értekezik. A hídalmási övezet természeti ritkaságát, a Sárkány-kertet mutatja be Major Miklós szakíró. Máriás József irodalomtörténész a zilahi származású Müller Dezső pap-költő pályáját értékeli kritikai írásban, s közöl szubjektív válogatást verseiből. Verset jegyez Kui János és Mihály István. A prózából Hajdu Attila, Szabó Csaba (részlet készülő forgatókönyvből), Béres Dezső, Pátkai Tivadar, Somogyi Vengli Judit írásait olvashatják. A néprajzi témát ezúttal is a szilágysági néptánc ismertetésével folytatta a lapszám, ezúttal Herz Beáta debreceni koreográfus írása szól a Berettyó menti csárdásról. (Forrás: Művelődés) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

Márványtábla hirdeti a 800 éves történelmet Szilágynagyfaluban
Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelt a település
Örömünnepre virradt Szilágynagyfalu a hétvégén: jelképes születésnapot tartott a település apraja-nagyja és a sokfelőlről idesereglő vendégek annak tiszteletére, hogy éppen 800 évvel ezelőtt, 1213-ban említették elsőként írásban a nevét a Váradi Regestrum tüzesvas lajstromában. Akkoriban, a 13. század elején még Nog néven szerepelt, 1249-ben, a tatárjárást követően az első települést bejegyző oklevél szerint már Nagyfalu a neve, majd egy 1898-as okmányban szerepel először Szilágynagyfaluként. Ezt a kerek évfordulót a helybéliek kétnapos rendezvénysorozattal kívánták emlékezetessé tenni. Az esemény programját úgy állították össze, hogy kultúra, művelődés és szórakozás egyaránt helyet kapjon, ugyanakkor méltó emlékjelét is hagyhassák az évfordulónak, márványtábla formájában. Szilágynagyfalu ezzel a gesztussal is azt bizonyítja: a múlt tiszteletét legalább olyan fontosnak tartja, mint a jelen és a jövő értékeinek megtartását.
Szilágy megye nyugati részén, a Rézhegység, a szilágysomlyói Magura és a dombvidék övezte medence közepén, a Berettyó partján fekszik Szilágynagyfalu. A település szemmel látható fejlődésnek indult az utóbbi néhány évben, és ezt nem csak pezsgő kulturális élete igazolja, hanem az a tény is, hogy a falu képes munkahelyet biztosítani nem csak lakóinak, hanem a környék több településéről is járnak ide dolgozni, az itt létesült gyárakba, üzemekbe.
A nemrég felépült, vadonatúj polgármesteri hivatal épülete előtt a vasárnap délelőtti, napsütötte órákban fegyelmezetten gyülekezett az ünneplő közönség, amely a szombati oldottabb, sok zenével, néptánccal, koncerttel, színi előadással fűszerezett programot követően részese kívánt lenni az egyik legünnepélyesebb pillanatnak, az emléktábla leleplezésének. A hivatal előtti zászlórengeteggel Nagyfalu nem csak az Európai Unió, hanem a testvértelepülések képviselői előtt is tiszteletét fejezte ki, hiszen erre a rendezvényre többen is – Vámospércs, Tuzsér, Péder, Csíkszentdomokos, Tiszanagyfalu – eljöttek csoportokkal. Somogyi Vengli Judit, a falu kulturális életének egyik közismert személyisége ezúttal műsorvezetői tisztséget betöltve sorra szólította mikrofon elé az egyházi és világi méltóságokat, akiknek embert próbáló két órát kellett kiállniuk a tűző napon. A beszédeket megelőzte a helyi baptista fúvószenekar szolgálata, ők a román, a magyar és az Európai Unió himnuszával köszöntötték az ünnepet és az egybegyűlteket, majd Matei Radu polgármester és tanácsadója, az egykori alpolgármester és máig is fáradhatatlan szervező Katona-Farnas Sándor mérnök mondott üdvözlő szavakat. A frappáns beszédben az elöljárók kiemelték: egy közösségnek magának kell megoldania gondjait, együtt keresve meg a leghatékonyabb módszereket, emberséggel szolgálva a közös célokat.
Kis helytörténeti ismertetővel Fazakas Viola vallástanár szolgált, két nyelven, Major Miklós földrajztanár 2000-ben megjelent monográfiája alapján. Az előadó ismertette a falu első írásos emlékeinek időrendi sorrendjét, kezdve a Váradi Regestrum-beli megjelenéssel, kitérve, hogy a 15-16. századi források már mezővárosként tesznek említést Nagyfaluról, amely nevét kiterjedéséről kapta.
Számos egyéb büszkesége mellett a falu a költőjét is nagy becsben tartja: Fazakas László lelkész erre az ünnepi alkalomra látogatott haza szülőfalujába, Nagyfaluba Mezőtúrról, ahol jelenleg egy idősotthont igazgat, és mintegy öt megjelent verseskötettel, valamint költeményeinek román és angol fordításgyűjteményével is büszkélkedhet. Természetesen nem érkezett üres kézzel: külön erre az alkalomra írt verse a gyökerekhez való ragaszkodás, a szilágysági emberrel érzett lelki rokonság dala, amelyet Fóris Diána diáklány mondott el, értő tolmácsolásban. „Jó hazatérni szülői ház híján/ az egész szülőfalu az enyém/ népével határrészeivel együtt/ ünnepien s fehéren-feketén” – vallotta a költő, aki ebből az alkalomból díszoklevelet is átvehetett az önkormányzat részéről, és neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy Matei Radu polgármesterrel közösen emelje le a leplet a település 800 évét évszámokkal (1213, 2013) hirdető márványtábláról. Az emlékjelet Gheorghe Chiş ortodox és Lukács József református lelkész szentelte fel és áldotta meg, ünnepi gondolataikban mindketten azt emelték ki, hogy a falu 800 éves történelmében mindig is ott volt az egyház, és a továbbiakban is csak az Istenbe vetett hit és bizalom segíthet a közös terhek hordozásában.
A megye vezetése nevében Ionel Ciunt prefektus szólt néhány elismerő szót a faluról, kifejtve: a történelmet nem lehet megváltoztatni, a jelen és a jövő azonban élő kell hogy legyen, amilyen élővé Nagyfalu is tudott válni az utóbbi évek során. Csíkszentdomokos testvértelepülés üzenetét és szeretetét Ferencz Alajos polgármester tolmácsolta, azt kívánva a falu népének, hogy a 800 év bölcsességét ötvözzék a jelennel, így vigyázva múltjukra is. A tavaly ugyancsak 800 éves évfordulót ünneplő Tuzsér nagyközség önkormányzata és lakói szintén kifejezték elismerésüket a testvértelepülésnek, Lakatos Bertalan alpolgármester és csapata emléklapot is átnyújtott ebből az alkalomból Nagyfalu polgármesterének. A testvértelepülések elöljáróit Matei Radu is megajándékozta, kifejezve köszönetét feléjük, és gesztus-értékkel bírt, hogy az általa jól beszélt magyar nyelven szögezte le: a barátság és a szeretet nem ismer határokat.
Az ünnepi pillanatokat fokozta a díszoklevelek átadása: elismerésben részesültek mindazon egykori polgármesterek és alpolgármesterek, akik sokat tettek a falu gazdasági-kulturális fejlődéséért: Liviu Songot, Maier Elemér, Balázs Zoltán, Diószegi Gyula, Szabó István, Fazakas Irma, Kovács Lajos, Varga Mihály, Katona-Farnas Sándor és a költő Fazakas Sándor vehette át az elismerést. És hogy Szilágynagyfaluban nem csak a hosszú élet, de a tartós házasság titkát is ismerik, arra bizonyíték, hogy nem kevesebb mint 19 aranylakodalmas párt is felköszöntöttek az ünnep keretében.
A hivatalos avatási ceremóniát délután már kötetlen program követte: az elszármazottak találkoztak a kultúrotthonban, közben a szabadtéri színpadon újabb tánccsoportok léptek fel, a stadionban pedig barátságos mérkőzés keretében mérte össze erejét és tudását Nagyfalu és Tuzsér labdarúgócsapata. A könyvtár és a kultúrház termeiben szombaton megnyitott kiállításokat is megtekintjük barátaink, Somogyi Vengli Judit, Katona-Farnas Sándor, és felesége, Katica jóvoltából. A könyvkiállítás a Nagyfaluról valaha kiadott munkák és a különféle folyóiratokban a faluról megjelent írások, valamint a helyi alkotók munkáinak gazdag gyűjteménye, míg a fotókiállításon Vámospércs és Tuzsér testvértelepülések bemutatkozó pannói mellett főként a falu életének jelentős eseményeiről készült felvételeket tekinthetik meg az érdeklődők. A polgármesteri tanácsos büszkén mutatja a holland testvértelepülés, Nijverdal meglátogatásakor készült fotókat, amelyek azt bizonyítják, hogy a helyiek igyekeztek itthon kamatoztatni az ott látottakat. A kiállított szőttesek-varrottasok helyi asszonyok munkái, és bár a környéknek nincs jellegzetes varrottasa, Katona-Farnas Katicától megtudjuk, hogy egykor a földesúr Bánffyak hoztak ide varró asszonyokat, akiktől a helyiek átvették a mintákat, és kenyérkereseti lehetőséget biztosítottak a varrással. Egy kisebb teremben helyi fiatal tehetségek különféle technikával (goblen, ikon, akvarell, ceruzarajz stb.) készült munkáit állították ki, az összes tárlat olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy a nyitás napján még éjfélkor is hosszú sorokban kígyóztak a látogatók.
Szilágynagyfalu már több ízben bizonyította, hogy életképes, folyamatosan fejlődő település, amely sajátos színt képvisel a Szilágyságban. Minden idelátogató vendég még legalább 800 esztendőt kívánt a falunak, ami nagy valószínűséggel csöppet sem lehetetlen kívánság, hiszen ha a jövőben is ilyen mértékben tudnak együttműködni itt az emberek, akkor számos megvalósítás állhat még a település előtt.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár)