Hadifoglyok történetei a szemünk előtt
Nyolcvanezer első világháborús magyar hadifogoly tragikus története elevenedik meg A Szamár-szigeti szellemkatonák című tárlatnak köszönhetően, amely a Maros Megyei Múzeum várgalériájában látható.
Olaszországban, Szardínia szigetéhez közel található Asinara szigete, vagyis a Szamár-sziget, amely a magyar történelemkutatás szempontjából nagyon értékes tárgyi emlékeket őriz. Az első világháború idején, 1916 januárjában az Osztrák-Magyar Monarchia több tízezer katonáját szállították oda. A mostoha körülmények és járványok miatt nagyon kevesen maradtak életben. Az emlékek az évtizedek során elhalványultak, ám egy véletlen során a történet felszínre került, és magyar történészek jóvoltából ismertté vált.
A Szamár-szigeten találtakat – az egykori hadifoglyok szállásául szolgáló épületek maradványait, temetkezési helyeit, kápolnáit, a bokrokba szétdobált használati eszközeit – lefotózták, és korabeli tárgyakkal, levelekkel, fényképekkel és képeslapokkal kiegészítve egyedi, A Szamár-sziget szellemkatonái címmel vándorkiállítást hoztak létre a Külső Magyar Kft. munkatársai. A tárlat jelenleg Marosvásárhelyen látogatható a Maros Megyei Múzeum várgalériájában, a földszinten.
A 80 ezer hadifogoly, akik az osztrák-magyar hadsereg kötelékében kerültek korábban Szerbiába, az albán hegyeken és mocsarakon, Itálián keresztül gyalogszerrel jutottak –  akik egyáltalán túlélték a hosszú út viszontagságait – a Szardíniához tartozó Asinara szigetére. A kiállítás alkotói végigjárták az egykori hadifoglyok útját, így állt össze a törzsanyag az út során készült felvételekből, illetve korabeli képekből, a hadifoglyok felszereléséből és személyes tárgyaiból megmaradt emlékekkel, illetve az általuk készített műalkotásokkal egészült ki  – hangzott el a hétfői megnyitón.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy mit él át a kutató, ha szembesül az előkerülő tárgyi bizonyítékokkal, azokkal a leletekkel, amelyek igazolják feltevéseit. Margittai Gábor és Major Anita drámai témát dolgoztak fel, a múltnak egy olyan szeletét, amely szinte teljesen feledésbe merült. Amikor beszélni kezdtek róla, és riportsorozatot közöltek a Szamár-sziget történetéről, egyre többen jelezték, hogy családjuk valamilyen emléket, levelet, naplót, fényképet, képeslapot, használati eszközt őriz abból az időből, apja, nagyapja révén kötődik a történethez. Így állt össze a tárlat anyaga, amely egyre bővül, jelenleg Marosvásárhelyen látható a leggazdagabb anyag, amely eddig összegyűlt. Major Anita portálunknak elmondta, olasz és szárd kutatók is segítették a négy éve tartó munkájukat, amelynek során a magyarországi mellett jelentős erdélyi, felvidéki, délvidéki emlékre is rátaláltak. A kutatás folytatódik, hiszen még sok a feltáratlan adat – mondta a történész.
Antal Erika. Székelyhon.ro

A megszelídíthetetlen lelkek szigetén
Vándorkiállítás az elveszett seregről
Hamutál a nagymegyeri szerb hadifogolytáborból, feketediófából faragott gyertyatartó, emlékkendő – "…fogságom emlékére anyukámnak…", olvashatjuk rajta Tibai György hímzett betűit –, levelezőlapok, fényképek, propagandacéllal katonákat ábrázoló magyar kártya, fogságban született festmények, rajzok és több mint ötven óriástabló – a marosvásárhelyi várban Szamár-sziget szellemkatonái címmel nyílt multimédiás vándorkiállítás mozaikdarabjai, a száz éve zajlott nagy háború világába szólító időutazás "kilométerkövei".
A szerb fogságba esett 80 ezer magyar katona, az eltűnt hadsereg nyomait felmutató tárlatot a Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. hozta létre többévi kutatómunka és az azt követő expedíció után. Az első világháború centenáriumi rendezvénysorozatának projektjeként zajlott kutatásból dokumentumfilm, Szamár-sziget szellemkatonái – A nagy háború eltitkolt halálmarsa címmel pedig könyv is született. A kiállítás anyaga – amelyet részben a könyv olvasói bocsátottak a szervezők rendelkezésére – a háború kitörésének mámorától, az 1914-es szerbiai offenzívától a foglyul ejtett sok ezer magyar katona balkáni halálmenetén és az albániai behajózáson át a Szamár-szigetként ismert Asinara szigetéig, az úgynevezett lágerszigetig vezeti a látogatót. A Földközi-tenger második legnagyobb szigetének számító Szardínia mellékszigetéről az alábbiakat olvashatjuk az egyik tablón: "Zavarba ejtő szeglete a világnak Asinara. Itt senki nem lepődik meg, ha tehéncsordák úsznak a tengerben, albínó szamarak kergetőznek a házakban. A Földközi-medence egyik legszebb szigetén félvad, félszelíd állatok kerülgetik az embert, és azokat a helyeket, ahol megszelídíthetetlen lelkek bolyonganak. A láger- és börtönsziget természeti csodáit éppen borzalmas múltja óvta meg. Mert ahol csak rabok és foglárok élhettek, ott a múlt is lakat alá került".
Expedíció a felejtés ellen
A hétfő délutáni megnyitón Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a Szamár-sziget szellemkatonái című, a nagy világégésnek emléket állító a második kiállítás, amelyet a megyei múzeum szervez, a tavaly, szintén januárban nyílt meg ugyanis Kováts István fotográfus hasonló tematikájú tárlata. A jelenlegi kiállítás a háború egy kevésbé ismert, de a kollektív emlékezet számára hasonlóan fontos mozzanatát eleveníti fel.
A közszemlére bocsátott anyagot a kiállítás létrehozói, a hadifoglyok útját végigjárva nyomozói munkát végzett Major Anita és Margittai Gábor mutatták be a jelenlevőknek.
– Százéves hátránnyal indultunk. A nyomok kihűltek, tanúk nem voltak – idézte fel Major Anita a 2014 nyarán a Balkánon indított kutatóexpedíció nehézségeit.
– A hárompillérű Asinara-projektet a felejtés, az elhallgatás és a történelemhamisítás ellen hoztuk létre – tette hozzá a lágerszigeten forgatott dokumentumfilm rendezője.
Margittai Gábor, a Szamár-szigetre került magyar hadifoglyok kálváriájáról szóló könyv szerzője így kezdte múltidézését:
– Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában különös formájú marhaszállító hajók ringtak egy sziget öblében…
A továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogság a háborúnál is kegyetlenebb volt, a lágerszigetig vezető út pedig talán még az asinarai szenvedéseket is felülmúlta. A Rigómezőnél összeomlott szerb hadsereg 35 ezer monarchiabeli foglyot, a több mint nyolcvanezres tömeg járványokat túlélt maradékát délnyugat felé terelte. A katonák élelem és víz nélkül, erőltetett menetben gyalogoltak át az albán havasokon, hogy aztán olasz gőzösök vigyék őket Szardíniára. Sok ezer hadifoglyot dobtak a szerbek a vízbe, a partot érők pedig egy történelem előtti világba kerültek, ahol újabb pokoli borzalmak vártak rájuk – hallhattuk Margittai Gábortól, aki azt is fontosnak látta hangsúlyozni, hogy nem hadtörténészekként, hanem szórványkutatókként indultak az elveszett sereg nyomába, a magyarság szemszögéből végezték a kutatást, és elsődleges céljuk az volt, hogy megmentsék a közös emlékezet számára azt, ami szép lassan már-már kihullt.
A kutató szólt a szigeten talált művészi alkotásokról, az embertelen fájdalom szinte már giccsbe nyúló kifejeződéseiről, és kiemelte, hogy a megtalált alkotások elsősorban erdélyi, illetve partiumi emberek munkái.
– Ezeknek az embereknek a történetei ezer szállal kötődnek Erdélyhez… – jegyezte meg a kutató Lőrinczi László, Szardínián élt erdélyi magyar író hasonló feltárásaira is hivatkozva, majd ezekkel a szavakkal zárta gondolatait:
– Úgy tekintsék ezt a kiállítást, mint amelyben mindannyiunk sorsa benne van. Nem lehetőségként, hanem múltként.
A tárlatról, illetve a lágersziget egykori lakóiról oldalakat lehetne még írni. A tájékozódásban a szamarsziget.blogspot.com internetes oldal is segít. De a várban működő történelmi és régészeti múzeumban elénk táruló világ minden szónál többet mond. Szamár-sziget szellemkatonái egy hónapig várnak itt arra, hogy megismerjük történetüket.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Így vezették a magyarokat a halálba
Az első világháborúban fogságba esett magyar katonák balkáni halálmenetét járhatják végig képzeletben a székelyudvarhelyiek a Művelődési Ház koncerttermében a Szamár-sziget szellemkatonái című, vasárnap megnyitott rendhagyó tárlaton.
Multimédiás kiállításon mutatja meg az első világháborús magyar hadifoglyok gyötrelmeit Margittai Gábor és kutatótársa, Major Anita. „A szó szoros értelmében nyomozói munkát kellett végeznünk, azzal a hátránnyal, hogy a nyomok száz éve kihűltek, tanúk már nem voltak, a bizonyítékok pedig ismeretlen helyen rejtőznek” – avatta be a kutatói munka részleteibe a szép számban megjelent érdeklődőket Major Anita, a kiállítás kurátora. Azért végezték el a történelmi tényfeltárást, mert nem akarták, hogy eltűnjön vagy hazugságrétegek rakódjanak a Szamár-sziget haláltáborának történetére.
Mint ahogyan a kurátor is rámutatott, a hárompilléres Asinara-projekt a feledés, elhallgatás és a történelemhamisítás ellen szól. Könyvvel, dokumentumfilmmel és a március 11-éig Székelyudvarhelyen állomásozó vándorkiállítással ismertetik meg az érdeklődőkkel a nyomozómunka eredményét. „A kiállítás a nemzetközi megbékélést és a tényfeltárás szükségességét hangsúlyozza” – mondta el Major Anita az ötven óriásplakátból, festményekből, képekből, valamint a vitrinek alatti eredeti tárgyakból álló tárlatról, amelyek szimbolikus utazásra hívják a látogatókat.
„Az első világháború mintha kiesett volna a magyar közemlékezetből, annak ellenére, hogy csaknem kétszer annyi magyar áldozata volt, mint a második világháborúnak” – hívta fel a figyelmet Margittai Gábor a kiállításmegnyítón. Mint elmondta, a projektre az sarkallta a kisebbségkutatót, hogy az elhanyagolt első világháborún belül még elhanyagoltabb a hadifogság kérdése.
„1914 őszétől kezdve 85 ezren estek szerb hadifogságba, fél éven belül már csak 35 ezren élték túl a szerbiai hadifogolytáborok poklát. 35 ezer embert indítottak útnak 1915 őszén a balkáni halálmarson, át a havasokon, mocsarakon, az út végére 24 ezren maradtak életben. Őket áthajóztatták a Szamár-szigetre, a tengeren ezren haltak meg, őket névtelenül hajították a vízbe. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány embert fal fel a Szamár-szigeti haláltábor, de sejtjük, hogy a kolerajárvány után, 1916 tavaszán 16 ezer ember maradt életben. Őket átvitték Franciaországba aknamentesítésre és árokásásra, így az első világháború végére 85 ezerből csak hatezren maradtak életben. A hazautazás után viszont rengetegen meghaltak, hiszen nem bírták feldolgozni a tapasztaltakat” – foglalta össze a kálváriát a kutató.
yolc országot, több tucatnyi célpontot érintett kutatótársával az expedíció alatt, hogy felfedjék Szardínia kis mellékszigetén az elhallgatott magyar hadifoglyok sorsát. „Nemcsak országokon és népeken mentünk keresztül kutatásunk során, hanem a nemzetiségi gyűlölet minden formáján is. Aki a Balkánt végigjárja, az etnikai tisztogatások területét járja végig” – fogalmazott Margittai Gábor.
Székelyudvarhelyen március 12-éig tekinthető meg a vándorkiállítás, amelyen szimbolikusan a nézők is végigjárhatják a halálmenetet, megismerve a nemzetiségi ellentétet, a fájdalmat, amit a magyar hadifoglyok éltek meg.
Veres Réka. Székelyhon.ro

AZ ELLENTMONDÁSOS JELEN ÚTVESZTŐI
MARGITTAI GÁBOR KÖNYVE NEM AZ EMLÉKEZETI KATASZTRÓFATURIZMUSRÓL SZÓL
Egy négyéves erdélyi utazás történeteit olvashatjuk Margittai Gábor új, Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című könyvében, csakhogy a végén Kaffka hősével ellentétben a szerző és útitársa, Major Anita (aki egyben a könyv szerkesztője is) megérkezik és betérhet a tiltott kastélyba.
A táj: megmaradt és elpusztult kastélyok, kirabolt kripták, bedőlt és megmentett templomok, luxusautók a hajdani kocsifelhajtón, tyúkketrecek és kecskék a gótikus kápolnában, a kollektivizálás rozsdásodó gépszörnyetegei az angolkertekben. Az emberek: visszatért és helyben maradt arisztokraták, magyar szórványok, terjeszkedő balkáni üzletemberek, egyéb népek. Az idő: az ellentmondásos jelen, 2012–2016.
Miről szól tehát a Tiltott kastély? A hajdani arisztokratákról és leszármazottaikról, Telekiekről, Bánffykról, Bethlenekről, Mikesekről, Aporokról és Hallerekről, a kálváriát járt idősebb nemzedékekről és azokról a fiatalokról, akik eldöntötték, hogy szedik a sátorfájukat és visszatérnek őseik földjére, hogy visszaköveteljék mindazt, amiből kiforgatták őket az alvilágiasan kimódolt földreformok és a múltat – főleg a magyart – végképp eltörölni hivatott kommunista kollektivizálások. És persze az ismerős és a még ismeretlenebb erdélyi múltról, az emlékezet gondozatlan helyeiről, a szórványok emberpróbáló életéről.
Szól a helyben maradottak meghurcolásáról, a koncepciós perekben elítéltekről, a dohos pincékbe kényszerített emberekről, helyi legendákká vált alakokról, a szekrény tetején alvó és virágot áruló Teleki grófnéról; a marosvásárhelyi Bethlen Anikóról, aki tárgyanként vásárolja és gyűjti vissza kastélyuk elrabolt műkincseit; Bánffy Farkas elszánt küzdelméről, aki hektáronként perli vissza államosított birtokai-kat, és arról a sziklaszilárd hitről, elhatározásról és tartásról, amellyel ez a ,,lefejezett” társadalmi réteg állta a sarat és várta a lehetetlent, a kommunizmus végét. Amikor ez elérkezett, sokakat arra sarkallt, hogy egy másfajta, jóvátételi és jogi küzdelembe kezdjenek, és valamelyest kiigazítsák a vörös időkben eltérített családi és nemzeti történelmet.
A könyv azokról is szól, akik a rendszerváltozás után a Nyugatról tértek haza az ősi földre, hogy a jog mindenhatóságának égisze és az új restitúciós törvények alapján teremtett helyzetben visszapereljék kastélyaikat és birtokaikat. Ők a küzdelem közben keserűen megtapasztalták, hogy egy olyan államban harcolnak az igazukért, amelyben a megfellebbezhetetlen restitúciós bírósági ítéletet azért nem hajtja végre a megyei joghatóság, mert ellenkezik a megye érdekeivel. Fontos adalék: a román nemzeti érdekkel. Mindez 2017-ben, valahol az Európai Unió keleti részein.
A Tiltott kastély nem az emlékezeti katasztrófaturizmusról szól, nem merengés az elmúlt történeti korok dicsőségén és veszteségén, hanem higgadt, szemlélődő és jó értelemben vett lírai helyzetképe az erdélyi kastélyok és a hozzájuk kötődő emlékezeti helyek jelen visszásságainak, éles portré azokról az emberekről, akik egy pillanatig sem tetszelegnek vértanúi szerepben, terhes múltjukat a sokat megélt emberek elmés humorával nézik, jelenüket a fáradhatatlan munkának szentelik, és az erdélyi magyarságért is sokat tesznek: kastélyt adományoznak Böjte Csaba alapítványának vagy szórványkollégiumot működtetnek. Ráadásul határozott véleményük van arról, hogy mit tehet az arisztokrácia a mai társadalomban. Többet, mint hinnénk.
A feltűnően szép, gondosan megszerkesztett könyv minden fejezetét a szerző saját fényképei illusztrálják, de archív felvételek is, hiszen nélkülük nem tudnánk összevetni jelen állapotukat a múltbélivel. A borító belsejében térképen jelölték az utazás során felkeresett kastélyokat és helyszíneket.
A könyvet április 19-én, szerdán 17 órakor mutatják be Budapesten a Magyarság Házában.
Margittai Gábor: Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében. Külső Magyarok. 2017.
Pataki Tamás / Magyar Idők

„Külső magyarok nyomai”: Tiltott kastélyok címmel nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban
Tiltott kastélyok – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében címmel nyílt nemzetközi vándorkiállítás a Pesti Vigadóban hétfőn.
Olyan nemesi családok leszármazottjainak útját mutatja be a tárlat, amelyek a történelemmel szembemenve újra megpróbálnak gyökeret verni Erdélyben – emelte ki Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete a tárlat megnyitóján. „Olyan családokról beszélünk, amelyek nemcsak magyarok voltak, hanem tetteikkel komolyan befolyásolták is a magyar történelmet” – tette hozzá.
A tárlat a magyar történelem kiemelten fontos emlékhelyei, az erdélyi kastélyok restaurálás előtti és utáni állapotát mutatja be Margittai Gábor fotóin keresztül, a marosvécsi Kemény-kastélytól a dél-erdélyi Fugad Bánffy-kastélyán át az altorjai Apor-kúriáig.
Major Anita, a kiállítást készítő Külső Magyarok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy társával, Margittai Gábor író, újságíróval negyed százada járják a Kárpát-medencét, „hogy felkutassák és dokumentálják a külső magyarok nyomait”. Kiemelte, hogy a tárlaton térbeli és időbeli utazásra invitálják a nézőket, hogy kastélyról kastélyra, családról családra vándorolva archív és jelenkori fotók, eredeti dokumentumok, installációk és kisfilmek segítségével mutassák be az erdélyi főúri világot, az aranykornak számító fejedelmek idejétől a hanyatlásokon, a kisemmizésen, a kényszermunkára kényszerítésen át egészen a közelmúltig, a restitúció útvesztőiben való útkeresésig és végül a támogatott kastélyfelújításokig.
A készítők igyekeztek kinyomozni, hogy mi lett a Teleki, Bánffy, Bethlen, Mikes, Apor és Haller család tagjaival, hogyan próbálnak ma visszatérni a szétszóratásból, kik laknak most ősi kastélyaikban, amennyiben azok még lakhatók, és miként próbálnak visszaköltözni családjuk egykori otthonaiba.
MTI Krónika (Kolozsvár)

Magyar báró a színromán faluban - dokumentumfilmsorozat az erdélyi arisztokráciáról
Erdély arisztokratáiról, restitúciós küzdelmeikről szól a Major Anita és Margittai Gábor által készített, Tiltott kastélyok című dokumentumfilmsorozat, amelynek első része a Fehér megyei Fugadon található Bánffy-birtokot mutatja be.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Neumann János-pályázatára elkészült 27 perces alkotás a Youtube videomegosztón is megtekinthető. Lovagteremben legelésző tehenek, feldúlt családi kripták, elpusztított birtokok - – másfelől jussukat visszakövetelő nemesek, akik nem fogadják el, hogy a történelem nem visszafordítható a Kárpát-medencében – erről szól a sorozat, amelynek első része Erdély veszélyeztetett etnikai és társadalmi rétegeihez kalauzol.
Főnemesi sarjnak lenni egy isten háta mögötti színromán falu szinte egyetlen magyarjaként – nem kis kihívást vállalt báró Bánffy Farkas, amikor úgy döntött: Magyarországról visszatelepszik az erdélyi szórványvilágba, méghozzá ősei kastélyába, Fugadra – írják a film alkotói a Magyaridők.hu-n.
Az erdélyi arisztokrácia megpróbáltatásait és jelenkori restitúciós küzdelmeit bemutató felfedezőutunkat itt, a dél-erdélyi szórványban kezdjük, ellátogatva többek között a Nagyenyed szomszédságában fekvő Csombordra is, ahol a Kemény bárók kriptáját nemrégiben kifosztották, falusi szemétlerakónak használták.
A fogyatkozó magyarságú településeken a magyar múlt fizikai és szellemi központjai, a kastélyok nagyobb veszélyben vannak, mint a tömbmagyarság „szállásterületein”, a Székelyföldön.
A Csombord szomszédságában fekvő Enyedszentkirály államilag kisajátított (újraállamosított), magyar múltjától szinte teljesen megfosztott kastélya környezetében megtapasztalható, milyen az, ha a közösség vezetői, rátermett lelkipásztorok képesek megvédeni egy alig százfős gyülekezetet az asszimilációtól” – fogalmaznak a sorozat alkotói.
Fugadon báró Bánffy Farkason kívül alig néhány – rohamosan elrománosodó – magyar él, így a főnemesnek szinte egymagában kell helytállnia. A múlt rendszerben községi iskolaként „üzemelő” kastélyt a család visszaperelte, ám az egykori Bánffy-birtokokért most is perek sokasága folyik. A román állam egyértelmű taktikája a „kivéreztetés”, és ehhez nem késlekedik bármilyen eszközt, akár a történelemhamisítást is bevetni. Krónika (Kolozsvár)

Romániai erdőirtásokról szóló filmet díjaztak a Lakiteleki Filmszemlén
A zsűri a székelyudvarhelyi rendező, Szabó Attila Méregzöld mesék című filmjének ítélte a XVII. Lakiteleki Filmszemle fődíját, írja az MTI.
Az erdélyi rendező alkotásáért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át.
Különdíjat nyert a filmszemle 2014-es fődíjasa, a sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente Tehenesek című filmjével, illetve a 2015-ös fődíjas, a székelyudvarhelyi Csibi László kolozsvári holokauszttúlélőről forgatott Nussbaum 95736 című alkotásával. Csibi Lászlóval készült interjúnk itt olvasható.
Elismerték továbbá a budapesti K. Kovács Ákos Kanjiza Calling című alkotását, a magyarkanizsai Fejős Csilla Fohász a déli végeken című filmjét, a Fejér megyei Csabdiban alkotó Major Anita és Margittai Gábor Szamár-sziget rabjai című filmjét. Díjat vehetett át a Tajvan 2017 – Nemzetközi Folklór és Népi Játék Fesztivál című film rendezője, a budapesti Kovács Zsuzsánna, és a pécsi Molvay Norbert Ha nem segít a Mindenható című alkotásáért.
A filmszemlét tizenhetedik alkalommal hirdette meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, idén a Dunaversitas Egyesület mellett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.-vel közösen. Az Eiben István operatőr emlékére megrendezett XVII. Lakiteleki Filmszemlére krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 film érkezett. Az előzsűri 27 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába. A 30 tagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt. maszol.ro