Gál László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy az iskola a kommunista időszakban is megőrizte önálló jellegét, 1991 után visszamenőleg is elismerik az itt érettségizettek diplomáját. A líceum megőrizte hivatásgondozó jellegét, diákjai közül sokan a Hittudományi Főiskolán tanulnak tovább. Bentlakás és 16 ezer kötetes könyvtár áll a diákok rendelkezésére. Van irodalmi kör, megjelenik a Szikra diákfolyóirat. A Bécsi Szent István Egylet jóvoltából ösztöndíjakat is biztosítanak a diákok számára. /Farmati Anna: A gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 7./

A Diaszpóra Alapítvány díjazta a románok lakta vidéken élő magyarokért fáradozókat. Amikor három éve megkezdte működését, még csak három-négy magyar gyermeket hoztak ide a szülők, azóta már közel harmincan járnak a gyulafehérvári szórványközpontban működő magyar napközibe. A szórványközpont létrehozását kezdeményező és hívei segítségével kivitelező Gudor András gyulafehérvári református lelkész reméli, hogy nem kell majd győzködni a szülőket: írassák magyar tannyelvű osztályba a gyermekeket. A közel 80 ezres Gyulafehérváron és közvetlen körzetében mindössze 1500 magyar él, közülük közel 700 római katolikus és valamivel több mint 400 református. Meghaladja a százat azoknak a száma, akik már alig tartoznak valamelyik felekezethez. A lemorzsolódást és a lassú beolvadást szeretnék fékezni az amerikai és holland segítséggel 2001 és 2004 között felépült szórványközpont révén. Ezt az igyekezetet segíti a római katolikus felekezetű, magyar tannyelvű Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium is, amelyben magyar tannyelvű óvoda is működik. A kicsik innen minden délben átjárnak a szórványközpontba, és pajtásaikhoz csatlakozva a közel harminc apróság napközis rendszerben tölti el a délutánt. Gyulafehérváron pillanatnyilag a Gróf Majláth Gusztáv Károly-Líceum mellett a Vasile Goldis Iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Utóbbiban összevont osztályok vannak, mind az 1–4., mind az 5–8. -os tagozatonA gyulafehérvári szórványközpontban működik a Bod Péter Alapítvány és egy kisebb könyvtár is. Gudor András örömmel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa 15. évfordulóján, a Brassó megyei Kőhalomban megtartott ünnepségen a Czelder Márton-díjat. Hozzá hasonlóan az ünnepségen Földes Károly-díjjal jutalmazták a Fehér megyei Kiskapusról származó Szabó Endre ploiesti-i református egyházgondnokot. „Nagyon meglepett a díj, hiszen én csak azt tettem és teszem, amit magyar reformátusként tennem kell a Ploiesti-en élő magyarokért. Az ajtóm mindenkor minden magyar előtt nyitva áll, nálam a magyar szóért soha nem kellett sorba állni, és az nem került semmibe” – nyilatkozta a nyugalmazott egészségügyi asszisztens. Az alig ötvenfős ploiesti-i református gyülekezet az egyetlen a városban, ahol még magyarul imádkoznak, és magyarul szól a zsoltár. A gyülekezet 99 százaléka 70 év feletti. Czelder Márton a 19. század második felében tíz évig dolgozott Ó-Romániában református misszionárius lelkészként. Ő szervezte meg, és alapította a pitesti-i, a ploiesti-i, a galaci, a brailai, a calarasi-i, a focsani-i, a craiovai, a szászkúti és a konstancai református, illetve protestáns gyülekezeteket, amelyekben templomokat és iskolákat építtetett. A mezőújlaki születésű Földes Károly az 1900-as évek első felében több tanulmányában dokumentálta, és hívta fel a figyelmet a mezőségi szórványban élő magyarok beolvadására. /Benkő Levente: Szolgálat a szórvány szórványában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Újabb teremmel bővül a gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó óvoda. A termet az intézmény költségvetéséből és a Pro Diaspora Alapítvány segítségével tették otthonosabbá, a fűtéshálózatot felújították. Jelenleg 33 gyerek tanul az óvodában, mondta Fari P. Ilona óvónő, hozzátéve: vannak tiszta román családból vagy vegyes házasságból származó gyerekek is. Fontosnak tekintik, hogy legyen Fehérváron magyar óvoda, ennek a magyar közösségre nézve is építő jellege van, így a szülők is gyakrabban találkoznak különböző rendezvények alkalmából. /Sz. B. : Van jövője az óvodának. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

A Szikra a Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökről nevezett Római Katolikus Teológiai Líceum /Gyulafehérvár/ időszakosan megjelenő folyóirata, 1995-ben született, általában nagyobb ünnepek alkalmával jelenik meg: karácsonykor, húsvétkor, olykor pünkösdkor is. 1995-ben néhány kisszeminarista elhatározta, hogy kiadnak egy diáklapot. Az első példány egy rozoga tűs nyomtatón született, majd a városban sokszorosították. Ezután a kiadás következett. Mára a Szikra teljesen megváltozott, elkészítésének módja korszerű. Öt modern számítógép, újságszerkesztő program segíti a lelkes csapat munkáját. A cikkeket diákok írják (nagyrészt). Az egyik rovat bemutatja a különféle szerzetesrendeket. /Máthé Szilveszter főszerkesztő: Diáklap születik. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 27./

A felekezetközi összefogás szellemében február 1-jén Kolozsváron, az Unitárius Püspökségen sor került a város elismert vallási felekezetei képviselőinek tanácskozására. Egyetértés volt a következőkben. A vallásoktatásnak a kommunizmus bukása utáni közoktatásba történő visszavezetése nem egyszerű gesztusértékű engedmény volt, hanem belátása annak, hogy az ateista kommunizmus évtizedeiben súlyosan megsérült valláserkölcsi értékrendet rehabilitálják. Ugyanebben a helyreállítási közegben került vissza a teológiai oktatás az állami egyetemeken. A vallásoktatás jelenléte döntő többséggel pozitív hatással volt az állami iskolai intézményekre. Az általános műveltség nélkülözhetetlen és meghatározó alapja a vallásos kultúra. A tanügyi törvénytervezetben megfogalmazott kétértelműség aggodalomra ad okot. Az új tanügyi törvénynek valláserkölcsi jellegűnek is kell lennie, hogy az értékeszményt szolgálja, az anyagiasság hamis társadalmi modelljeivel ellentétben. Különböző nyomást gyakoroló érdekszervezetek azon megnyilvánulásai, mely szerint az iskolai vallásoktatást európai előírások miatt kell visszafojtani ennek teljes kiiktatásáig – nem más, mint a közvélemény tudatos félrevezetése. Kulturális és vallási területen minden uniós tagállamnak kizárólagos önrendelkezési joga van. Aláírók: Gál László, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója, dr. Radu Preda, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Ortodox Teológia, Ielciu Dorin, Ortodox Teológiai szeminárium, Kató Levente, Királyhágó-melléki Református Püspökség tanácsosa, Székely Árpád, Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, Popa Márta, János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Solymosi Zsolt, János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész-tanára, Flore Dragan, Emanuel Baptista Teológiai Líceum igazgatója, Paraschiva Pop, ASCI iskolák nemzetközi szervezete, Asanache Romeo Gheorghe, Észak Erdélyi Adventista Egyház, Sandra Nicolae, Samariteanul Egyesület vezetője, Codorean Sabin vallásügyi inspektor, neoprotestáns felekezetek, Hulpe Ruxandra, vallásügyi inspektor, ortodox felekezet, Schuller Hajnal, Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Vörös Alpár, Unitárius Püspökség tanácsosa. /Vallásoktatás az iskolában: a romániai oktatás európai tanúságtétele. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

Fiedler István püspöknek /Nagybecskerek, 1871. okt. 14. – Nagyvárad, 1957. okt. 25./, az egyesített szatmári és váradi római katolikus egyházmegye első főpásztorának állított emléket Fodor József pápai prelátus, nagyprépost, a nagyváradi egyházmegye általános helynöke a Szent László-könyvek sorozat 2. kötetében. 1930. június 5-én a Szentszék egyenrangúként egyesítette a szatmári és a váradi római katolikus püspökségeket /a 900 éves nagyváradi egyházmegyét a 100 éves szatmárival/. Abban az időben Romániában a helységek nevét hivatalos iratokban csak román nyelven használhatták: így az egyesített két egyházmegye neve Satu Mare si Oradea-i római katolikus püspökség lett. Piusz pápa 1930. október 16-án Fiedler István temesvári kanonokot nevezte ki az egyesített egyházmegyék első és egyetlen püspökének – lévén, hogy nem volt utóda ilyen címen. Fiedler István több helyen volt káplán, majd hittanár, újabb hat évig a temesvári papi szeminárium spirituálisa. 1916–1923 között esperes-plébános Resicabányán. 1923-ban Glattfelder Gyula csanádi püspök kinevezte temesvári székesegyházi kanonokká, a temesvári teológián pedig átvette az erkölcstan és lelkipásztorkodás-tan tanítását. 1926-tól az egyházmegye általános helynöke. 1930-ban szentelte püspökké Angelo Maria Dolci apostoli nuncius-érsek, társszentelők gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi és Pacha Ágoston temesvári püspökök voltak. Fiedler István Erdélyi Lapok címmel országos katolikus napilapot indított, egyesítette a papnevelő intézeteket úgy, hogy az I–II. évfolyamot Szatmárra, a III–IV. évfolyamot Váradra helyezte át. A román sajtóban támadták, követelve, hogy fosszák meg püspöki székétől. 1939. november 8-án lemondott püspöki székéről, cserébe azért, hogy az ún. Rongyos Gárdában való részvételük miatt letartóztatott papjait ne ítéljék halálra államellenes összeesküvés vádjával. Haláláig – 18 éven át – a legnagyobb visszavonultságban élt. Az 1947 utáni időszakban Fiedler István volt az egyedüli püspök, akit a kommunista hatalom nem börtönzött be, mert nyugdíjas volt. Mint egyedüli apostolutód, bérmált és papokat szentelt Nagyváradon és Gyulafehérváron. /Fodor György: Isten országáért dolgozott és szenvedett. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

Idén a számok tükrében a magyar diákok még inkább menekülnek a régió magyar középiskoláitól, s ha az illetékesek nem teszik vonzóbbá az oktatási intézményeket, belátható időn belül már egyetlen magyar kilencedik sem töltődik fel. A Csiky Gergely Iskolacsoportban, Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolájában, amelyben az első osztálytól az érettségiig anyanyelvű oktatás folyik, a hat kilencedik osztály közül csak az egyikben, a közgazdaság szakon teltek be a 28 hely. A matematika-informatika (intenzív angollal) szakra eddig 16-an, a filológiára 13-an, a természettudományok szakra 12-en jelentkeztek; a szakmunkásképzőben a mechanika szakon 11, a faipariban csak 5 beiratkozott van. Szakács Ferenc igazgató elmondta: eddig három kilencedik volt az elméleti képzésben, a 2008–2009-es tanévre kértek négyet, amit jóváhagyott a tanfelügyelőség. Az általános iskolát végzettek számát tekintve joggal remélhették, hogy szükség lesz ennyi osztályra: idén 129-en fejezték be a nyolcadikat magyar tagozaton a megye 13 magyar tagozatos iskolájában, azonban közülük elsőre csak 79-en választották a Csikyt. Az iskola mindent megtett, hogy Aradra csábítsa a magyar diákokat. Bemutatkoztak a tanügyi vásáron, nyílt napok keretében behozták a vidéki iskolák nyolcadikosait, akik egy-egy napot a Csikyben tölthettek el. Arad megye északi részén, a Körösök vidékén idén több mint 20-an fejezték be magyar tagozaton az általános iskolát – Nagyzerinden 10-en, Kisjenőben (Erdőhegyen) 9-en, Ágyán 3-an –, de a Csikyt egy sem választotta közülük. Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója szerint az ő érdekükben kísérleteztek idén először magyar kilencedikes osztály beindításával Kisjenőben, amelynek vonzáskörzetében találhatók az említett települések. A Kisjenői Iskolacsoportban lett volna kereskedelmi szakmunkásképző szak magyarul. Minden évfolyamon van legalább egy osztálynyi magyar tanuló Kisjenőn a román osztályokban. Idén 8-an választották a kisjenői magyar szakmunkásképzőt. Temes megyében a magyar iskolákban nyolcadik osztályt végzett gyerekek alacsony száma miatt évek óta csak három magyar nyelvű kilencedik osztály indul. Idén a Gerhardinum Katolikus Gimnáziumban /Temesváron/ nem indulhatott magyar kilencedik, mert mindössze hatan jelentkeztek, jelezte Szabó Péter igazgató. Jövőre szeretnénk elindítani az általános iskolai oktatást a Gerhardinumban, magyar és román nyelven. A román osztályba jelentkezők között 14 magyar nevű diák van, de egyikük sem volt hajlandó átiratkozni a magyar osztályba. A megye legnagyobb magyar iskolájában, Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban viszont összejött mind a három magyar kilencedik osztály, de szabad helyek maradtak bőven. Virginás Tar Judit, a Bartók igazgatója elégedett a kilencedik osztályok összetételével. Egyedül a magyar szakos tanárokból van hiány. Jakab Ilona filozófiatanár borúlátó a magyar középiskolai osztályok jövőjét illetően. „A magyar gyerekek száma évről évre csökken, egyrészt a születések alacsony száma, másrészt az elvándorlás miatt. ” „Az asszimilációnak fokozottan kitett magyar közösségek elsorvadnak, ahol megszűnik a magyar nyelvű oktatás, ott ez a folyamat felgyorsul. ”Hunyad megyében a dévai Téglás Gábor iskolában minden valószínűséggel két kilencedik osztály indul, míg az előző években három osztály volt. A korábban létező szakmunkásképző osztály idén nem indul. Nem sikerült betölteni minden üres helyet a Fehér megyei magyar középiskolákban, sem a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, sem a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumban. /Helyosztás kilencedikbe. Népszámosdi. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./

A Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület szervezésében a gyulafehérvári főegyházmegye millenniumi évének helyi megnyitó ünnepségét tartották szeptember 26-án Kolozsváron. Fodor György piarista konfráter Sas Péter magyarországi művelődéstörténész munkásságát méltatta: „Sas Péter neve – a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, aki többek között Kós Károly-díjban is részesült – nem ismeretlen Kolozsváron és Erdélyben: innen származó felesége és lelkisége köti őt ide, s évek óta rendszeresen közöl az erdélyi lapokban” Sas Péter 1998-ban a kolozsvári Szent Mihály-templom és a ferences templom, rá egy évre pedig a piarista templom leírásával ajándékozta meg a kolozsváriakat. Idén januárjában bemutatták A piarista rend kincstára című munkáját. Sas Péter munkájának legújabb bizonyítéka a jövő hónapban bemutatásra kerülő, s az erdélyi római katolikus egyház történetének egy jókora szeletét felölelő könyv lesz. Sas Péter Juhász Tamást, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorát köszöntötte, majd rámutatott: a megpróbáltatások ellenére alkotó nép megmaradása csakis az egyháznak s a hitnek köszönhető. Sas Péter kitért az 1009-es évi gyulafehérvári egyházmegye-alapító bulla keletkezéstörténetére, majd felidézte az elmúlt időket a XX. században átélt megpróbáltatásokig. Sas Péter kiemelte Majláth Gusztáv Károly püspök és Márton Áron püspök bátor kiállását az erdélyi magyarság és a római katolikus hit védelmében. /(N. -H. D.): Millenniumi ünnepség kezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

Bensőséges ünnepségre gyűltek össze a hívek, érdeklődők és meghívottak a gyulafehérvári református gyülekezet templomában, Gudor András lelkész otthonában a szórványdíjak átadása alkalmából. Sok olyan lelkész van a szórványban, aki kemény közösségi munkával tölti el az életét. Figyelnünk kell rájuk! – emelte ki Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke a Czelder Márton és Földes Károly szórványdíjak átadásának történetét ismertette. Idén tizenhatodik alkalommal került sor a díjak kiosztására, amit ezúttal Legendi Margit zalatnai presbiter asszony, Szilágyi Endre szászvárosi és Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkészek vehettek át. /Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkész 1955-től volt a Szeben megyei mihályfalvi református gyülekezete lelkipásztora. Összesen 45 évet szolgált szórványközösségben, ezért érdemelte ki a Czelder Márton díjat. Szilágyi Endre nyugalmazott szászvárosi lelkész 1976 és 1999 között volt legtevékenyebb. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a műemléktemplom tetőszerkezetének megjavítása, a kápolna és a kántori lakás, valamint a parókia rendbehozatala is. Majdnem félévszázados tevékenységéért vehette át a Czelder Márton díjat. Gudor András gyulafehérvári lelkész a megjelenteknek bemutatta a bennlakásként működő épületet, ahonnan naponta 20 óvodás indul a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum óvodájába. Ez is szórványmisszió, méghozzá ökumenikus szellemben. /Lelkészek a szórványközösség szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Gudor Botond magyarigeni lelkész Legendi Margitról szóló laudációjában az érchegység magyar világát elevenítette fel. Említette a zalatnai születésű Nagyajtai Terézt, aki a nemzet jelmeztervezőjeként Bánk Bánt és Tamási műveit látta el jelmezzel, Szentkirályi Zsigmond zalatnai írót, bányamérnököt, Lámfalussy Sándor zalatnai erdőmérnököt és Knop Vencelt, a kőfaragó iskola tanárát, Lukács Béla miniszterről, Ferenczi Sándor régészről, Gruzda János pap-festőről. Maanapság pedig az ide érkezők megkérdezik, élnek még itt magyarok? Legendi Margit presbiter asszony Zalatnán parókiát javított, emlékmű állítását vitte sikerre, hét éve látás nélkül jár a templomba, költői délutánokat szervez. Végvári teljesítmény mindez. /Végvári teljesítmény Zalatnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

Születésének századik évfordulója alkalmával a Kolozsváron is szolgáló Jakab Antal püspökre emlékeztek, Marton József pápai káplán, egyetemi professzor tartott előadást a püspök életútjáról. Jakab Antal 1929-ben kerül a gyulafehérvári szemináriumba, 1934-ben Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök pappá szentelte. Jakab Antal Rómában egyházjogon végzett. 1951-től titkos ordináriusként, azaz egyházmegyei kormányzóként tevékenykedett, majd letartóztatták, s tizenhárom évet raboskodott. 1964-ben történt szabadulása után egy évig nem juthatott lelkészi munkához, s csak 1967-től térhetett vissza a teológiára tanárnak. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék püspökké, ezért VI. Pál pápa a római Szent Péter Bazilikában szentelte. A megemlékezési rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész ez alkalomra írt beszédét olvasta fel. Jakab Antal 1980–1990 között vezette püspökként a gyulafehérvári egyházmegyét, majd nyugalomba vonulása után, 1993-ban hunyt el. /N. -H. D. : Jakab Antal püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

A gyulafehérvári érseki palota felújított szárnyában a millenniumi év keretében kiállítás nyílt meg a napokban, a tárlaton az egyház ezeréves múltjának különböző bizonyítékai láthatók: az 1000–1100 körüli templom monumentális kövei, Nagyszebenből, Székelyföldről, Csíkszereda környékéről származó szobrok, XIV– XVII. századi püspöki öltözet, Majláth Gusztáv, illetve Márton Áron püspökök által használt kellékek, különböző liturgikus tárgyak, dokumentumok stb. /Tamás András: Szent művészet Fehérváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

A petrillai római katolikus templomban szeptember 3-án a helyi közösség megemlékezett a főegyházmegye millenniumáról és híres püspökéről, Márton Áronról. A gyulafehérvári főegyházmegye történelmét Dezméri Margit mérnök ismertette. Batthyány Ignác püspök a tudományok jeles pártfogója és a híres könyvtár megalapítója volt. Gr. Majláth Gusztáv püspök családi örökségéből négy gimnáziumot alapított, köztük a csíkszeredait, amelyet most neves tanulójáról Márton Áron Gimnáziumnak hívnak. Márton Áron nemcsak iskolaproblémákkal foglalkozott, a saját népének és más népeknek a sorsa aggasztotta. Észrevette, hogy a magyarságot összefogás helyett a széthúzás bomlasztja. Ezért hirdette: „Nékünk a falusi bírótól az országgyűlési képviselőig, a bábaasszonytól az orvosprofesszorig, a foltozó vargától a nagy gyárosi a falusi tanítótól a püspökig minden poszton legkiválóbb és felelősségüknek tudatában levő emberekre van szükségünk, s ha a sokat emlegetett népi egységet is komolyan akarjuk, meg kell tanulnunk és elsősorban a jövő nemzedéknek a tudatába bele kell égetnünk, hogy a népért való munka nem külön foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együtt járó kötelesség”. Márton Áront 1944. május 18-án felemelte a szavat a zsidók üldözése és elhurcolása ellen. Prédikációjából világot átjáró felhívás lett, amiért a jeruzsálemi Yad Vashem intézet a püspököt a Népek igaza kitüntetésben részesítette. A püspök 1946. április 7-én tartott beszédében határozottan síkra szállt az erdélyi magyarok üldöztetése ellen. Bátorságáért, rendületlen magatartásáért kellett elviselnie a sok évi börtönt, kényszerlakhelyet. /Hegyi Miklós: Millenniumi rendezvény a Zsil-völgyében. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 4./

A gyulafehérvári főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján dr. Jakubinyi György érsek kitüntetésben részesítette a szerzeteseket és laikusokat – összesen 22-en, és hárman post mortem – kapnak millenniumi különdíjat. A díjazottak képviselik a főegyházmegye hitvalló híveit. Érdemes odafigyelni tanúságtevő életvitelükre. Bíró Mária szociális testvér a kommunista rezsim idején titokban élte szerzetesi hivatását. Akkor hagyta el a tanári pályát (1976-ban) és vállalta a püspöki kancellária irodavezetői feladatát, amikor az egyházellenes években a „legkockázatosabb” volt. Testvérével, a szintén titokban szerzetesi fogadalmat tett Teréziával, aki az érsekség főkönyvelője, évtizedeken keresztül a főegyházmegyei hivatal hűséges munkásaként dolgozott. Az 1989-es decemberi fordulatot követően a Szociális Testvérek Társulata erdélyi kerületének elöljárója volt. Dénes Anna Szeréna szociális testvér fiatalon került börtönbe. Tízéves börtönélet után a kolozsvári Szent Mihály-templom gondozója volt, ugyanakkor az egyetemisták lelki támasza, a szerzetesi hivatások ápolója, 1985-től 2004-ig a megbénult Erőss Lajos nagyprépostot gondozta. Egyed Mária Lénárda ferences nővér évtizedeken keresztül vezette a gyulafehérvári nagy- és kisszeminárium konyháját. Felelős beosztása miatt a Szekuritáté zaklatásait is el kellett viselnie. Ferenczi Attila tanár hitvalló keresztény ember. A laikusok számára beindított teológiai képző levelező tagozata csíkszeredai központjának szervezője, besegítő tanára. Gál László tanfelügyelő, hittanár, a Majláth Gusztáv Károly teológiai líceum igazgatója a gyulafehérvári magyar nyelvű oktatás megmentője. Gáspár Mária Petronella ferences szerzetes negyven éven át dolgozott a marosvásárhelyi klinikán. A kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat ápolta és gondozta. Sokszor kellett szembesülnie a Szekuritáté zaklatásaival. Geréd Vilmos székesegyházi karnagy, ötgyerekes családapa negyven éve kántori szolgálatot tölt be a gyulafehérvári főegyházmegyében. Dr. Kun Imre orvosprofesszor, a Keresztény Orvosok Egyesületének elnöke a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja. /Világi krisztushívők a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 11./

Csíkszereda: bemutatkozó bazárt rendeztek a civilek
Civilbazár néven szerveztek népszerűsítő akciót Csíkszeredában a környéken működő civil szervezetek, alapítványok, amelyek az adófizetők két százalékára pályáznak. A Majláth Gusztáv Károly téren megszervezett rendezvény célja a szervezetek, egyesületek működésének, főbb tevékenységeinek, terveinek bemutatása volt.
Két százalék a civileknek. Csíkszereda központjában népszerűsítették az akciót. A Petőfi utca közepén összesen 15 stand sorakozott fel.
Jelen volt a Gyulafehérvári Caritas, a Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány, a Kalot Egyesület, a Nefelejcs Egyesület, a For Animals Egyesület, a Hargita Öko Alpin Klub, az Élő Emlékezet Egyesület, a Csorgó-patak Egyesület, az újonnan alakult Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, a Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület, valamint a Zöld Székelyföld Egyesület, és a Polgár-Társ Alapítvány, akik a rendezvény szervezésében is aktívan részt vettek. Valamennyi sátornál szórólapok, matricák, könyvek, illetve másfajta népszerűsítő kiadványok várták az érdeklődőket.
A Márton Áron Gimnázium Alapítványt többek között az iskola diákjai képviselték. „Ez a szervezet iskolánk volt diákjaiból áll, és a tanulmányaikban sikeres diákokat támogatják, illetve azokat, akik rossz szociális helyzetben élnek” – tájékoztatta a Krónikát Vargyas Kinga, a gimnázium diákja, aki már részesült pénzügyi juttatásban tanulmányi eredményeinek köszönhetően. A MÁG Alapítvány támogatta ugyanakkor az épületben történt felújítási munkálatokat, a taneszközök bővítését is.
A civilbazár résztvevői között a Zöld Székelyföld Egyesület is szerepelt. „Folytatjuk a környezetbarát postaládás projektünket, illetve a használtolaj-gyűjtési akciónkat is, emellett pedig egy kerékpáros programot is elindítunk, amelynek keretében egy könyvet is kiadnánk” – ecsetelte Csonta László, a szervezet elnöke, amikor arról kérdeztük, mire fordítanák a befolyó két százalékokat. „Szeretnénk minél több gyereket bevonni tevékenységünkbe.
Szeretnénk minél több tanulóösvényt készíteni, hiszen rengeteg természeti kincs van körülöttünk, és a gyerekeknek is meg kellene ismerniük azt a világot” – fogalmazott Tőke Magdolna, biológia-tanárnő, az újonnan megalakult Csíki EKE tagja. A szeles időjárás ellenére többen is megálltak a standok előtt, érdeklődtek, szórólapokat vittek magukkal, többen pedig már döntöttek is, hogy kit fognak támogatni.
Az adók két százalékát május 17–éig ajánlhatják fel a magánszemélyek a civil szervezeteknek, alapítványoknak, a kitöltendő formanyomtatványokat pedig az egyesületek székhelyén, illetve a területi adóhatóságnál (ANAF) lehet igényelni.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Verespatakon a legnagyobb gond a bizonytalanság – Tájékozódó körúton járt Fehér megyében Füzes Oszkár nagykövet
Fehér megyében időről időre felizzik a hangulat a verespataki aranykitermelés és ehhez kapcsolódó beruházás körül: hosszú ideje semmilyen döntés nem született egyik irányba sem, és mindenki politikai határozatot vár. Mert a legnagyobb problémának a helybeliek is a bizonytalanságot tartják, illetve az alternatív megoldások hiányát. A lakosság megfogyatkozott, a munkanélküliség nem csak általánossá, hanem jellemzővé vált a térségben, az épületek omladoznak. A bányászatban valamilyen formában érintett felek többféleképpen látják a helyzetet, de a környéken élők szinte teljesen reménytelennek. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul csütörtöki, Fehér megyei látogatása a partnerség szellemében zajlott, mindenhol érdeklődéssel fogadták őket és őszintén feltárták helyzetüket a lakosok. Néhol a feszültségek sem hiányoztak. A rangos vendégeket végigkísértük útjukon.
A magyar küldöttséget elkísérte Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke és Nagyenyedről a helyi újságírók kis csoportja. Gyulafehérváron a Prefektúra épületében fogadták a vendégeket, és körülbelül egy órás eszmecsere zajlott a nagyteremben, ahol jelen voltak magyar vállalkozók is, valamint a gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója, aki beszámolt az iskoláról. A találkozóra az újságírókat nem fogadták be, de rögtön utána a folyosón rögtönzött sajtóértekezlet zajlott, ahol a román újságírók valóságos tömege ostromolta kérdésekkel a nagykövetet. A kérdések azonban nem a vállalkozásokra, hanem kizárólag Verespatakra vonatkoztak, amelyekre a nagykövet románul válaszolt. Füzes Oszkár a magyar álláspontot hangoztatta, amely ellenzi a bányaterv, az aranykitermelési beruházás megvalósítást. Számukra ez nem politikai, hanem elsősorban környezetvédelmi kérdés. Kifejezte reményét, hogy Verespatak ügyében, amelyben a döntés a román kormány kezében van, nem jutnak el Brüsszelig, hiszen a felek elsősorban partneri kapcsolatban vannak. Kováts Krisztián egy külön interjúban hangsúlyozta, hogy a Fehér megyei RMDSZ álláspontja lényegi kérdésekben nem tér el a magyar véleménytől: csak megfelelően szigorú környezetvédelmi biztosítékok esetén valósítható meg a terv, hogy Verespatak kimozdulhasson a holtpontról, és a történelmi örökséget is meg lehessen óvni a teljes pusztulástól. Így válik lehetővé munkahelyek létesítése, de ennek érdekében más megoldásokon is gondolkodni kéne.
Bonyolult helyzet, ellenkező nézetekkel
Később, az Ompoly völgyén felfelé, szebbnél-szebb tájakon valamint szomorú emlékezetű történelmi események színhelyein haladtunk, a Bucsony szoroson keresztül Abrudbánya felé. A Bucsony község melletti ebédszünet után, a rövid 4 kilométeres feltérőn értük el Verespatakot, az elhíresült kis bányászközséget. Az események itt már sűrű programban következtek egymás után.
Szinte mindenhol türelmetlenül várták a nagykövetet. A verespataki polgármester, Furdui Eugen Bucsonytól kísérte végig a küldöttséget és ismertette álláspontját. Ő az, aki a „nagy egyeztető” ebben a bonyolult kérdésben. A nagykövet rendkívüli türelemmel hallgatta végig a különböző, néha homlokegyenest ellenkező nézeteket valló közösségek képviselőit. Az Alburnus Maior Egyesület nem támogatja a projektet, a Pro Dreptatea annál inkább csak a bányászatban látja a lehetőséget. Az RMGC (Roşia Montana Gold Corporation), a kanadai–román vegyesvállalat teljesen felújított épületében (ahol bányászati tárgyak kiállításával múzeum is működik) kedvesen fogadták a kivételes vendégeket. Jól felkészült munkatársaikkal mutatták be, hogy mi várható Verespatakon, és mit tesznek a környezet megóvásáért, valamint a lakosok és a műemlékvédelem érdekében. Az épületeknek a 80%-a már a birtokukban van, 157 házon állagmegőrzési munkálatokat folytattak, a bemutató házat 150 000 eurós befektetéssel hozták létre. Munkahelyeket létesíthetnek és meglesz a biztonság is – állították, de csak akkor fektetnek be újabb összegeket, ha a beruházás zöld utat kap. Nem beszéltek arról, hogy milyen veszélyek jelentkezhetnek a munka befejezése után.
Közben egyes épületek teljesen leromlottak, sokan már elköltöztek, miután eladták a vállalatnak a házukat.
A református templomban rögtönzött sajtóértekezletet tartottak. A nagykövet elmondta, mindig nyitott a kérdésekre, hiszen korábban ő is újságíró volt. Arról már meggyőződött, hogy Verespatakot támogatni kell. A helybéliek közül valaki találóan jellemezte a helyzetet: „itt állunk az első vonalban, muníció nélkül”. Csupán jóakarattal nem lehet helyrehozni ezeket az épületeket.
Szennyezőbb az elhagyott bánya, mint a működő
A küldöttség estefelé érkezett Abrudbányára, ahol Raţiu Tiberiu polgármester üdvözölte és fogadta a nagykövetet és kíséretét. A polgármesteri hivatalban lezajlott megbeszélésen a küldöttség tájékoztatást hallgatott meg Abrudbánya történetéről és jelenlegi helyzetéről. Más kiutat nem látnak, mint a bányászatot, ami nem működik valami jól az utóbbi időben. A verespataki gátat a várostól mindössze három kilométerre építenék, és a lakosság mégsem fél. Akkor Magyarország miért fél? – tette fel a kérdést a polgármester. Kifejtette, hogy egy működő bánya mindig kevésbé szennyez, mint egy elhagyott.
A főkonzul ismertette a magyar álláspontot, azt, hogy nem értenek egyet a ciántechnológián alapuló aranybányászattal. Érdeklődött a kis magyar közösség életéről is. Kisebb vita fejlődött ki a turisztikai lehetőségekről. Felvetődött a többnyelvű feliratok kérdése, a szélsőségek felerősödésének a lehetősége miatt egyelőre nem foglalkoznak vele.
A látogatás utolsó, már estébe hajló programja az abrudbányai magyar kávéházban zajlott, ahol jelen volt a magyar közösség néhány tagja is. Kopenetz Loránd Márton gyógyszerész, a Magyar Kulturális Szövetség elnöke kalauzolta a vendégeket. Érdekes színfolt volt a kávéházban, amikor két magyar kislány Petőfi verseket szavalt, ők a helybéli román iskola IV. osztályos tanulói, és az egyházi foglalkozásokon tanulnak magyarul. A nagykövet és kísérete meglátogatta a templomokat, a XIII. századi katolikus templomot, a súlyos, végső stádiumba került unitárius, és a református templomot. A polgármester sokat segít a templomok karbantartásában.
Verespatakon a legnagyobb gond a bizonytalanság és az alternatív megoldások hiánya. Nincs döntés sem egyik, sem másik irányba. Mindenki a politikai döntést várja. A munkanélküliség pedig napról napra nő, megélhetés nincs.
A bányavárosok vezetői a bányászatban látják a megoldást, alig foglalkoznak pénz hiányában más lehetőségekkel. A környéken élők egyelőre reménytelennek látják a helyzetet, a vezetők a túlélésre és várakozásra rendezkednek be.
Szabadság (Kolozsvár)

Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferencia
Balázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más.
A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát.
Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik.
Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont.
Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik.
A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak.
Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

Tanügyi törvény: aggódnak a pedagógusok
A kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyiségétől, a létszámhiánytól, a román többségű önkormányzatok finanszírozásra vonatkozó, a magyar tagozatokat hátrányosan érintő határozataitól tartanak leginkább a romániai magyar pedagógusok.
Erre Az új tanügyi törvény: reform és/vagy lehetőség? című, szombaton Kolozsváron tartott konferencián derült fény. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényt a szervezet Kolozs megyei kórusa nyitotta meg, majd dr. Szíjártó István budapesti egyetemi docens, irodalomtörténész tartott előadást A magyarság szükség és érték címmel.
Féltik a szórványt
A szakmai vita nyitóelőadását Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója tartotta. A tanügyi törvény pozitívumait sorolva elsőként azt emelte ki, hogy a kerettanterv egységes, és nem száz különböző dokumentumból kell összegyűjteni. Az igazgató a pozitívumok közé sorolta a jogszabály anyanyelvi oktatásra vonatkozó passzusait is, illetve a tanulók teljesítményét felmérő új rendszert. Elmondta, a tankönyveket főállásban ezzel foglalkozó pedagógusoknak kellene írniuk ahhoz, hogy minőségiek legyenek.
Szőcs Ildikó arra is rámutatott, félelmei is vannak a jogszabály kapcsán, így attól tart, hogy a kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyisége ellehetetleníti majd az oktatást. Hozzáfűzte, a vegyes tannyelvű iskolák esetében gondot jelenthet az, hogy a román többségű önkormányzatok nem fogják finanszírozni a magyar tagozatot. Arra is felhívta a többi pedagógus figyelmét, hogy a szórványban sok magyar gyereket inkább román iskolákba íratnak be szüleik, mert nem kapnak elegendő támogatást ahhoz, hogy a sokszor negyven kilométerre levő magyar iskola kollégiumába küldjék.
Kocsics Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója többek közt azt kifogásolta, hogy bár a nemzeti kisebbséghez tartozó diákok után több támogatás jár az iskoláknak, ez nem fedezi a pluszköltségeket. Gáll László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Teológiai Gimnázium igazgatója a felekezeti iskolák aggodalmait osztotta meg a jelenlevőkkel, elsősorban a bonyolult finanszírozási rendszert kifogásolta, illetve azt, hogy az egyházaknak nincs beleszólásuk abba, hogy kit neveznek ki az iskolák igazgatójának.
Kötő: lesz idő felkészülni
A pedagógusok félelmei kapcsán Kötő József parlamenti képviselő elmondta, a törvény 2012-ben lép érvénybe, ezért az iskoláknak lesz alkalmuk felkészülni a változásokra. Mint mondta, a vezető tanácsok kialakításakor azokat a szülőket kell bevonni a munkába, akiket érdekel az iskola sorsa, így elkerülhető az esetleges konfliktus. Szerinte a törvény lényeges eleme, hogy a tantervet csak 75 százalékban kell a tanároknak teljesíteni, a fennmaradó 25 százalék rajtuk múlik. Hozzáfűzte, az önkormányzatokkal év elején kötik a szerződést az iskolák, és a kisebbségi oktatásnak járó pozitív diszkrimináció miatt nem kell magyar osztályok megszűnésétől tartani.
Továbbképző óvónőknek, tanítóknak és tanároknak
Az oktatói karrier szakmai fejlesztése – új kompetenciák a folyamatosan változó oktatás szereplői számára Hargita és Neamţ megyékben címmel nagyszabású oktatási projekt indult útjára. A képzéssorozat első részét egyszerre két állomáson, több száz óvónő, tanító és tanár részvételével rendezték meg a hétvégén: Székelyudvarhelyen az udvarhelyszéki és Keresztúr körzeti, Csíkszeredában a csíkszéki pedagógusok vettek részt a továbbképzőn.
„A pedagógusoknak fontos szerepe van a tanulók ösztönzésében és sikerében, ezért szükség van a modernebb, újabb képesség- és készségfejlesztő technikákra” – hangsúlyozta Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki egyben a projekt menedzsere is. A hároméves futamidejű projektet európai uniós pénzekből finanszírozzák, és a két szomszédos megye tanfelügyelőségének partnerségében, illetve a brassói Transilvania Egyetem együttműködésével zajlik. „Azért Neamţ megye a partner, mert más fejlesztési régióból kellett társat találni a pályázathoz” – tudtuk meg Barok Eleonóra sajtófelelőstől.
Az akkreditált, kreditpontos képzésre novemberben iratkozhattak be mindkét megyéből az óvónők, tanítók és tanárok, Hargita megyében az 1300 helyre több mint 1900-an jelentkeztek. A kiválasztási kritériumok szerint a képzés résztvevőinek 10 százaléka pályakezdő, 10 százaléka nyugdíjhoz közeledő életkorú kellett hogy legyen. A röviden Compas 2010 néven futó projekt keretén belül négyfajta képzésre lehetett beiratkozni, ezek: IT-készségek fejlesztése, kompetenciaalapú kerettanterv készítése és alkalmazása, osztálymenedzsment – krízishelyzetek kezelése, illetve interaktív módszerek az iskolában. A tanfolyamok ingyenesek, sőt az útiköltséget is megtérítik.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Kollégiumépítésért fogtak össze
Egy közösségépítő szerepet is betöltő csíkszeredai kollégium megépítéséért fogtak össze és indítottak el egy felhívást önkormányzatok, az egyház és a tanfelügyelőség képviselői, közéleti szereplők, neves tudósok és kutatók. A Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak helyet adó épületben ugyanis a jelenleg zajló felújítás után már nem működhet tovább a bentlakás.
Példaértékű összefogás kezdődött két évvel ezelőtt Csíkszereda és Hargita megye önkormányzata, valamint az egyház között. Ennek eredményeként újul meg a 100 éve épült római katolikus gimnázium, Csíkszereda legmonumentálisabb műemlék épülete. A felújítás után azonban az épületben többé már nem kaphat helyet a bentlakás, melynek így megszűnésével a gimnázium elveszíti regionális elitképző szerepét.
Egy közösségépítő szerepet is betöltő kollégium megépítéséért fogtak össze és indítottak el egy felhívást – amely egyben szándéknyilatkozat is – a megyei és a helyi tanács, az egyház és a tanfelügyelőség képviselői, valamint közéleti szereplők, neves tudósok, kutatók, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium volt diákjai és bentlakói tegnap a csíkszeredai megyeházán. A dokumentumot aláírta Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök és Petres Sándor alelnök, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Sárosi Béla helyi tanácsos, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) örökös tiszteletbeli elnöke, a Márton Áron Gimnázium egykori iskolaigazgatója, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, Korodi Szabolcs építész és Darvas-Kozma József főesperes. A kollégium megépítésének kezdeményezői továbbá Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Fülöp Tünde egykori bentlakó, jelenleg a göteborgi egyetem professzora, Korodi Attila parlamenti képviselő, dr. Kristály Sándor, Románia kiemelkedő matematikusa, egyetemi docens, valamint Rafain Zoltán megyei tanácsos, a csíki közbirtokossági szövetség vezetője. Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a dokumentum aláírásakor elmondta, várják a további támogatók csatlakozását. A felhívás és szándéknyilatkozat aláírói egyetértettek a kollégium megépítésének fontosságában, és lehetőségeik függvényében mindannyian támogatni szeretnék a terv megvalósulását. Sárosi Béla a tervismertető során a száz évvel ezelőtt történtekre emlékeztetett – szerinte az akkori példaértékű összefogást kell megismételni a jelenben is, hogy felépülhessen a kollégium. Borboly Csaba, a Márton Áron Gimnázium egykori végzőseként és bentlakójaként kiemelte, Székelyföldnek szüksége van ma is az elitképzésre, amely olyan intézményekben valósulhat meg, amely a tanórák utáni közösségépítést is biztosítja. Szerinte ide kell gyökereztetni a fiatalokat, ebben fontos szerepet tölthet be a kollégium közösségépítő jellege.
Korodi Szabolcs ismertette a kollégium építésére vonatkozó eddigi terveket. Szerinte a Márton Áron és a Segítő Mária gimnázium, valamint a Nagy István Művészeti Líceum számára elképzelt kollégium egy tágabb kulturális régiótervezés is egyben, amely az eddig történtek feltérképezésén alapul. Elképzelésük szerint a jelenlegi igényeknek egy 200-400 fős, 4000-6000 négyzetméteres kollégium felelne meg. Ezt 3,5-5 millió euróból lehetne megvalósítani. Az építész szerint a gimnázium udvara lenne a legmegfelelőbb helyszín a kollégium felépítésére, azonban erről még nem született döntés.
Lászlófy Pál István tapasztalataira alapozva elmondta, ez a kollégium sokat adna a térség magyar közösségének. Emlékeztetett, a gimnáziumhoz kötődő két nagy magyar püspök, Majláth Gusztáv Károly és Márton Áron is mennyire fontosnak tartotta a kollégium közösségépítő, nevelő szerepét. Ferencz S. Alpár az infrastruktúra mellett a tehetséggondozás fontosságát hangsúlyozta, és e téren támogatásáról biztosította az elképzelést. Antal Attila – mint Csíkszereda oktatásért felelős alpolgármestere – szerint a jelenlegi törvényes keretek mellett nagy kihívás egy ilyen kollégium megépítése és fenntartása mind infrastruktúra, mind tartalommal való feltöltés szempontjából. „Folytatjuk az eddig elkezdett folyamatot, partnerek vagyunk a megvalósításban” – mondta az elöljáró. Darvas-Kozma József az egyház támogatásáról biztosította a terv kivitelezését. Kiemelte, a kollégium erősíti az intézményt, neveléssel egészíti ki az oktatást. A főesperes ugyanakkor elmondta, amennyiben a gyakorlatban is visszakapja az egyház azt az épületét, amelyet jelenleg az erdészeti hivatal foglal el, ezt felajánlanák egy kollégium működtetésére. Korodi Attila, Kristály Sándor és Fülöp Tünde levélben fejezte ki támogatását a kollégium felépítése kapcsán. Petres Sándor szerint – aki számára a családi hagyomány továbbvitele szempontjából is fontos lenne a kollégium megépítése – hosszú úton indultak el, a jelenlegi esemény, a szándékuk kinyilvánítása az első lépés a megvalósítás felé. A konkrét tervezési folyamattal Korodi Szabolcs foglalkozik, a megye, a város és a parlamenti képviselet pedig a lehetséges pénzügyi forrásokat igyekszik megszerezni.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Centenáriumi ünnepség a Márton Áron Gimnáziumban
Szoboravatással, emléktábla-állítással és könyvkiadással ünnepelte Csíkszereda polgármesteri hivatala, s Hargita Megyei Tanács, illetve a Római Katolikus Főegyházmegye a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó iskolaépület átadásának 100. évfordulóját.
A centenáriumi ünnepségen a városi, megyei, egyházi elöljárók mellett szép számban voltak jelen az iskola volt diákjai is – sokaknak ez az alkalom nyújtott lehetőséget a sok év utáni viszontlátásra. Mivel az időjárás nem kedvezett a kültéri események elkezdésének, az utolsó programponttal, az iskola körbejárásával, a felújítási munkálatok megtekintésével kezdődött az ünnepély. Ezt követően mindenki bevonult az erre az alkalomra a 100 évvel ezelőtti formájában rekonstruált díszteremkápolnába, ahol az ünnepi beszédek hangzottak el. Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke a Bukarestben egyre többet emlegetett Székelyföldre utalva elmondta, a székelyek létezésének legjobb példája a Márton Áron Gimnázium. „Azt kívánom a jövőre nézve, hogy töltsék meg élettel az iskolát, hogy bármit és bármikor mondanak Bukarestben, ne legyen igaz” – jelentette ki.
Darvas Kozma József esperes-plébános, az épülettulajdonos Római Katolikus Egyház képviselője rövid történelmi sétára hívta az egybegyűlteket, amely során bemutatta az egyház és az iskola kapcsolatát, felhívva a figyelmet a krisztusi üzenetre: „Tegyetek tanítványokká minden embert!” Mint mondta, Jézus Krisztus óta a tanítás az egyház feladatává vált. „Iskola nélkül egy nép nem tud meglenni, nem tud fölemelkedni” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. Az ünnepségen jelen lévő véndiákok közül a legidősebb, a 90 éves Erőss István szólt az ünneplőkhöz. Felidézte, a bécsi döntést megelőző 1940-es éveket, amikor még Brassóban román nyelven kellett vizsgáznia a gimnázium 25 tanulójának.
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója az iskoláról, a 100 éves épületről mint identitásunk meghatározó részéről, közös múltunk egyik jelentős darabjáról beszélt. „Nehéz feladat nemhogy felnőni hozzá, de méltóképpen viseltetni ezzel a gyönyörű épülettel szemben” – mondta. Varga kijelentette, az iskola jóvoltából az a hely a szülőföld szellemi térképén kitüntetett helyen van. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója rámutatott, 2010-ben pontosan június 5-én írták alá az iskola felújításáról szóló szerződést – 2011. június 5-én pedig már elkészült az épület egyik szárnya, amit az egybegyűltek is megtekinthettek. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere felidézte az elmúlt 100 év eseményeit, megemlítve a világháborút, azt, hogy 1948-ban „kiűzték Jézus Krisztust az épületből”, illetve hogy mivel 1916–1917-es tanévben nem fogadott diákokat az iskola, a 100 év alatt csupán 99 nemzedék ballagott el a gimnáziumból.
Miután az időjárás is kedvezőbbé vált, az iskola udvarán gróf Mailáth Gusztáv Károly és Márton Áron püspököt ábrázoló szobrok mellé két új került: egyik Mikó Bálintot, néhai főispánt, illetve az iskolát építtető bizottság elnökét ábrázolja, másik pedig Ujfalusi Jenőt, aki a gimnázium építése idején volt a polgármestere Hargita megye központjának. Az esemény záróakkordjaként a polgármester elmesélte, 1911. június 5-én este a felavatott gimnázium minden ablakában egy-egy gyertyát gyújtottak – ezt tegnap este, a régmúlt példájára megismételték.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Asszonynépe
Felemelő nemzeti ünnep az elnéptelenedő faluban
A Fehér megyei magyarság kilencedik alkalommal köszöntötte nemzeti ünnepünket egy elnéptelenedett, de erre az alkalomra élettel feltöltött és ünnepi hangulattal megáldott kis településen. Ezúttal a Magyarlapádhoz tartozó Asszonynépén történt ez, ahol a református gyülekezetet egyetlen személy képviseli. Borbándi András magyarlapádi református lelkipásztor szerint az államalapítás után Szent István Gizellának adta ezt a területet, aki elvégezte a telepítést. Asszonymunka volt, Asszonynépe lett a neve. A 19. századból egy fatornyos templomot tartanak számon. Egy Budapesten megtalált 1897-es építési terv szerint kőtemplomot terveztek, amely csak 1920-ban valósult meg. 1911-ben 125 református lelket számláltak, 1922-ben pedig 87-et. A kollektivizálás a 60-as években teljesen szétzilálta a birtokos magyarságot. Szent István ünnepén a több száz ünneplőt egy teljesen felújított templom fogadta, amelyet az egyházközség alapjaiból, a hívek adományaiból, az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával valósítottak meg.
A falu elöregedett. Mintegy száz idős vagy idősödő lakója között egy református lélek lakik, a 86 éves özvegy Solymosi Ferenc. Kérdésemre Feri bácsi azt mondja: „Ebben a faluban én vagyok az egyház”, aztán csendesen zokogni kezd. A pap rendszerint otthon látogatja, de most ő is ott ül a meghívottak között a szép templomban, ahol a beszolgáló református lelkipásztor szerint a legjobb állapotú istenházában a legkisebb lélekszámú gyülekezet található.
A Fehér Megyei RMDSZ ezúttal is mintaszerűen megszervezte a napot. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök a moderátor szerepét is betöltötte. A technikai hátteret László István és Nagy Mária biztosította. Az ünnep a kis templomban kezdődött, miközben megkondultak a harangok, ahonnan szálldogált a por és hullt a törmelék. Az istentiszteletet a nagyszámú ünneplő kihangosítva, a templom előtti téren követte figyelemmel. Ritka, nemzeti gondolatokkal átitatott, ökumenikus prédikációkat hallgathattunk. Igét hirdetett Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor, Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész és T. Bálint Emil balánbányai római katolikus plébános. A kántori szolgálatot Kiss Huba Ernő Nagyváradolaszi református kántor, az enyedi kollégium 15 éve végzett véndiákja látta el.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, aki üdvözlő beszédében a kitartást köszönte meg a Fehér megyei magyaroknak, a csodálatos templomokat és külön köszönet illette a lelkészeket, akik a legkisebb gyülekezeteket is szolgálják. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke történelmi visszatekintést tartott, és kiemelte Szent István máig ható üzeneteit. Rácz Levente elnök a társszervező Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület nevében említette, hogy 2003-tól rendszeresen látogatják a szórvány templomokat, megmutatva, hogy itt valaha életképes közösségek működtek. Dr. Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója ünnepi beszédében többek között a lélekben élő tudatról, a kultúráról és az anyanyelvről beszélt, amely ugyanúgy, mint Szent István korában, a magyar megmaradást szolgálja.
Bogdán István színművész részleteket adott elő Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából. Kilyén Ilka, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és lánya nemzeti hangulatú dalokkal és szavalatokkal ékesítették a szabadtéri előadást, amelyet a magyarlapádiak, ifjak és cserkészek táncműsora követett.
A több száz ember, akik idevándoroltak a környékről, pillanatnyi többséget teremtettek a faluban. Kalács és bor kíséretében igazi ünnepet éltek át. Régi asszonynépi származásúak tértek vissza, és ebéddel várták a rokonságot, pl. a Járaiak vagy a Finnák. Az ünnepi asztal a lelkes és szívélyes vendéglátó Borbándi lelkészpár jóvoltából a lapádi parókián is terítve várta a látogatókat. A nagy találkozások napja volt ez, és most mindannyian újra megtapasztaltuk azt, hogy egy nemzethez tartozunk, és sorsunk az összefogás.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Lezárult az RMDSZ könyvadományozási körútja
Pénteken, december 9-én Szeben megyében zárta útját a könyvkaraván, melynek keretén belül a hét folyamán 6 megye 14 szórványkollégiumához juttatta el erdélyi magyar szerzők műveit az RMDSZ Főtitkársága. Az 1500 km-s körút során a Communitas Alapítvány támogatásában az elmúlt években megjelent kiadványokból 2100 darab könyvvel támogatták a Kolozs, Máramaros, Szilágy, Maros, Brassó és Szeben megye szórvány településein működő magyar oktatást.
„A körút során alkalmunk nyílt megtekinteni a szórványkollégiumokat, felmérni, hogy milyen körülmények közt működnek, illetve mely térségekre terjed ki a vonzáskörzetük a magyar gyerekek felkarolásának tekintetében. Ugyanakkor az igazgatókkal, vezetőkkel, egyházképviselőkkel való beszélgetések rávilágítottak azokra a gondokra, hiányosságokra, amelyekkel ezek a kollégiumok küszködnek” – tájékoztatott Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese. Elmondása alapján „A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés a specifikus probléma, amellyel találkozunk, a különböző megyék szórványkollégiumainak túlnyomó részt ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük: a napról-napra tervezés, a működési költségek beszerzése, illetve a forráshiányok kérdőjelezik meg jövőbeni fennmaradásukat.”
Az RMDSZ Főtitkársága 2011-ben összesen 16 szórványkollégiumot támogatott könyvadományokkal, bepillantva tevékenységükbe, feljegyezve az általuk elmondottakat, továbbá figyelve a javaslataikra, ötleteikre és kéréseikre, amelyek mentén alakítja majd a jövőben a szórvány magyarság felkarolására koncentráló törekvéseit.
A könyvadományozási program a jövő évben előre láthatóan a szórvány területeken működő magyar házakhoz való könyvjuttatásokkal folyatódik: „Ezek a kollégiumok, valamint a magyar házak kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szórvány magyar közösségek életében. Magas fokú odafigyelést és minden lehetőség szerinti támogatást érdemelnek, hisz meglétük jelenti a garanciát a családok, a közösségek, megmaradására, a magyar kultúra és identitás továbbvitelére” – fejtette ki Bodor László.
Útja felénél tart az RMDSZ könyvadományozási karavánja
A hétfőn, december 5-én elindított könyvadományozási program keretén belül az RMDSZ Főtitkársága a hét folyamán 14 szórványkollégiumhoz juttat el 2100 darab könyvet a Communitas Alapítvány által az elmúlt években támogatott kiadványokból. Az öt napos körút során Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese látogat el a Szövetség helyi képviselőinek kíséretében a Kolozs, Szilágy, Máramaros, Fehér, Hunyad, Brassó, Maros és Szeben megye szórványtelepülésein működő kollégiumokhoz, a könyvátadások alkalmával konzultálva az adott helyszínen fellelhető nehézségekről.
„A könyvadományok átadása egy kiváló alkalmat biztosít arra, hogy találkozzunk és beszélgessünk a szórványkollégiumok képviselőivel, feltérképezzük a működésük során tapasztalt problémákat, illetve azok megoldási lehetőségeit” – fejtette ki Bodor László. A főtitkárhelyettes elmondása szerint az eddigi egyeztetések alapján az új oktatási törvény metodológiájának kidolgozása fokozottan foglalkoztatja a kollégiumok igazgatóit, hisz hivatalos oktatási intézményekké minősítésük, továbbá a különböző állami struktúrákból érkező finanszírozások nagymértékben megkönnyítenék a mindennapi munkájukat és jövőbeni fenntartásukat.
„A jelenleg egyházi vagy civil háttérrel működő iskolák, bentlakások létfontosságúak a szórvány magyar közösségek identitásának megerősítéséhez és továbbadásához, a magyar nyelvű oktatás és kultúra fennmaradásához ezeken a vidékeken. Az RMDSZ tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségekre, támogatva a létező pozitív kihatású kezdeményezéseket, valamint újak létrejöttét. Ennek értelmében a könyvadományozási körút folyamán a különböző szórványkollégiumok által jelzett gondokra is igyekszünk majd orvoslást találni lehetőségeink szerint” – hangsúlyozta Bodor László. 
A könyv ajtó a világra – könyvadományozási programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ma egy nagyszabású programot indít útjára, melynek keretén belül könyvadományban részesít 15 szórványkollégiumot. Kezdeményezésünkkel segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a szórványban élő gyerekek magyar nyelven olvashassanak és tanulhassanak. Ezzel megerősítjük azt, hogy a népszámlálás során megfogalmazott Minden magyar számít számunkra nem csak egy üres jelszó: könyvadományozási akciónkkal ezt ismételten tartalommal töltjük fel – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. Az RMDSZ Főtitkárságának Program és Ifjúsági Főosztálya december 5. és 9. között 14 szórványkollégiumhoz juttat 2100 példányt (kollégiumonként 150 db. könyvet) azokból a könyvekből, kiadványokból, amelyek a Communitas Alapítvány támogatásával jelentek meg az elmúlt években. Kovács hangsúlyozta: kizárólag erdélyi magyar szerzők szépirodalmi, tudományos, hiánypótló, valamint jubileumi, ünnepi munkái szerepelnek az akcióban. „Ezáltal is folytatni szeretnénk az erdélyi magyar irodalom, kultúra támogatását, az itt élő írók, költők munkáinak megjelentetésében és terjesztésében egyaránt részt kívánunk vállalni. Ez nem újdonság, hiszen a Szövetség a Communitas Alapítvány révén évek óta támogatja az erdélyi magyar könyvkiadókat: 2003-tól 46,5 milliárd régi lejt ítéltünk meg pályázati úton működésük elősegítésére” – fogalmazott a főtitkár. Bodor László, a Program és Ifjúsági Főosztályt vezető főtitkárhelyettes emlékeztetett arra, hogy a Szövetség Főtitkársága idén júniusban megszervezte az I. Kolozsvári Magyar Könyvnapokat, amelynek keretén belül hasonlóképpen könyvgyűjtési akciót bonyolított le. „A felajánlott könyveket a besztercei szórványkollégiumnak juttattuk el, a pozitív visszajelzések arra késztettek bennünket, hogy ezt a mozgalmat mindenképpen továbbvigyük” – mondta Bodor, aki vázolta a könyvadományok eljuttatásának útvonalát is. 
December 5., hétfő:
Válaszúti Mezőségi Szórványkollégium (Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár) Mezőségi Téka Szórványkollégium (Téka Alapítvány, Szamosújvár) Bonaventura Szórványkollégium (Dési Ferences Rendház, Dés) December 6., kedd: Szamosardói Szórványkollégium (Németh László Alapítvány, Szamosardó) Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ (Református Egyház, Zsobok) Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület, Szentkirály) December 7., szerda: Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár) Téglás Gábor Szórványkollégium (Geszty Ferenc Alapítvány, Déva) Petrozsényi Jézus Szíve Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány, Petrozsény) December 8., csütörtök: Szivárvány Szórványkollégium (Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös) Gaudeamus szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány, Segesvár) Kőhalmi Református Kollégium (Református Egyházközség, Kőhalom) December 9., péntek: Szebeni Református Kollégium (Református Egyház, Szeben) Árvácska Gyermekotthon (Református Egyház, Vízakna) „A program a jövő évben is folytatódni fog, ekkor a szórványban működő Magyar Házakat fogjuk könyvadományokkal támogatni” – összegzett Bodor László.
Új Magyar Szó (Bukarest)

SAS PÉTER: MARIANUM
A 100 éves római katolikus tan- és leánynevelő intézet emlékezete (1911–2011)
Az iskolák minden időben a katolikus nevelés legerősebb bástyái közé tartoztak. Az Erdélyben működő oktatási intézmények között az eredményes munkát folytató nyolc középiskolából csupán egyetlen volt leánygimnázium, a kolozsvári Marianum, amelyet az alapítók kérésére a Temesvárról érkezett Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek irányítottak. Az egykoron Kolozsváron tanító rendtagok közül már senki nincs az élők sorában.
Vonzó külalakú kötettel köszöntötte a kolozs-dobokai főesperesi hivatalnak köszönhetően Kolozsvár és Erdély magyarsága a messze földön híres leánynevelő intézet alapításának centenáriumát. A reneszánsz lelkületű alapító dr. Hirschler József főesperes plébános - aki az egyház Reményik Sándor által megverselt két alappillérére, a templomra és az iskolára összpontosított - mai utóda, Kovács Sándor kanonok, a Szent Mihály-templom plébánosa előszavában hangsúlyozza: „Az Erdély művelődéstörténetében és egyháztörténetében egyaránt járatos, szinte az egyházközségünk munkatársává vált Sas Péter művelődéstörténész a dr. Hirschler Józsefről szóló monográfia megírásakor, összeállításakor már érintette a reneszánsz lelkületű kolozsvári főpap életművének számító egyházi oktatási intézmény, a Marianum megszületését és annak jelentőségét. Ennek ismeretében elmondhatom, hogy a főesperes és plébános elődömről megszületett kiadványt a monografikus szintű feldolgozás első kötetének tekinthetjük, melynek befejező, második része a most megjelentetett Marianum tan- és leánynevelő intézet történetét és az ott folyó életet bemutató könyv. [...] Természetesen mit ért volna önmagában a jól felszerelt, elegáns épület, ha ez nem válik második otthonukká az ott tanítóknak és az ott tanulóknak, ha együttműködésükből nem születik meg a Marianum sajátos, máig élő és tiszteletet parancsoló szellemisége."
Sas Péter gazdagon illusztrált és alaposan dokumentált kötetet összeállítva ismerteti az olvasókkal az Auguszteumtól a Marianumig tett utat, az intézet megalapítását és kiteljesedését, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek munkásságát. Bemutatja a tanintézetnek a két világháború közötti tevékenységét és a kommunista hatalom általi jogtalan államosítását. Művében mintegy átmentette az utókornak a Marianum tanszemélyzetének 1910-1923 közötti törzskönyvét, az érdeklődők pedig megismerkedhetnek az Auguszteum és a Marianum bibliográfiájával is.
Az iskolaalapító főesperes-plébános 1911. június 2-án kérelmezte a leánygimnázium megnyitásának engedélyezését. Püspökének írt levele megfogalmazásából is kitűnik, milyen mély lelki kapcsolat fűzte egyházközségének és plébániatemplomának kincses városához, Kolozsvárhoz. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök 1911. december 10-én délelőtt 11 órakor, a kolozsvári római katolikus iskolaszék negyedszázados évfordulójára időzítve fényes ünnepség keretében szentelte fel a korszerű tan- és leánynevelő intézetet, a Fehér Madonna nevére keresztelt Marianumot. Az épület szépsége láttán, a pillanat nagyságának hatására a püspök így kiáltott fel: „Imádja Isten segítő jóságát, kinek léptei nesztelenek, útjai csodálatosak". Az épületkomplexum H betű formájú, az általános vélekedés szerint méltó emléket állított mind alapítójának, mind budapesti tervezőjének, Hübner Jenőnek. Hirschler József az épület felszentelésekor elmondott beszéde hangvételét, eszmei mondanivalóját tekintve a H betűben inkább Hungária fogalmát lehet sejteni, állítja Sas Péter. A kiadványból megtudjuk, hogy 1919. szeptember 1-jén Hirschler József a Marianum épületében újabb intézményt, zeneiskolát létesített Csipkés Ilona zenepedagógus vezetésével, amelyet idővel egyháziasabb szelleművé kellett átszervezni. A tantestület tagjai a zongora, a hegedű, az ének, az összhangzattan és a formatan tanszakon oktatták a 102 növendéket.
Olvasói csemegének számít a szép kalligráfiával írt dokumentum, fényképes album közlése a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Árpád-házi Boldog Margit pártfogása alatt álló Hölgyek Mária Kongregációjának az 1916-1941 közötti életéből.
Akik a mai fiatalok közül kézbe veszik a kötetet, azoknak az olvasottak alapján érthetőbbé válik, miért érintette annyira mélyen a Marianum iskolanővéreit, világi tanári karát és növedékeit Hirschler József 75 esztendővel ezelőtt bekövetkezett halála 1936. november 17-én. A neves emberbarátot nemcsak a katolikusok szerették, hanem mások is, főleg az értelmiségiek, akiket a közösnek tekintett ügy szolgálatába tudott hívni és állítani. Közéjük tartozott a Hirschler József alapította Művészeti Szalon folyóirat egyik fő munkatársa, az unitárius Kelemen Lajos levéltáros-történész is.
A második világháború befejező időszakában, 1944. június 2-án a Kolozsvárt súlyosan érintő légitámadás során a Marianum hátulsó szárnyát is bombatalálat érte. A világháború befejeződése után, 1945-1948 között zavartalanul működhetett a leánynevelő intézet, azonban az 1948. augusztus 23-án kibocsátott, 176-os számú rendelettel a kommunista hatalom állami tulajdonba juttatott minden ingó és ingatlan egyházi vagyont, 1949. július 30-án pedig feloszlatta a férfi és a női szerzetesrendeket, köztük a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekét is. Meghatódva olvashatjuk a könyvben a marianumi rendház krónikásának utolsó, 1948. június 29-én keltezett bejegyzését: „Az idegfeszítő, fárasztó munka után megkönnyebbülve köszöntük meg a jó Istennek, hogy a megkezdett évet befejezhettük. Pihenésre ugyan nem számíthattunk, mert megjött a leltározásra vonatkozó rendelet, az államosítás küszöbön állott. Tornyosultak felettünk a sötét fellegek. Nem kutatjuk az Úr terveit. Egyforma készséggel akarjuk fogadni a jót és a rosszat és a gyakorlatban megvalósítani Krisztus követése szavait: Ha azt akarod, hogy sötétség boruljon ránk, áldott légy, ha azt akarod, hogy fény vegyen körül, ismét áldott légy. Ha vigasztalásra méltatsz, légy áldott, és ha azt akarod, hogy szenvedjünk, hasonlóképpen légy mindenkor áldott."
Amint azt a jubileumi emlékkönyv epilógusa is hangsúlyozza, a Marianum épülettömbje a rendíthetetlen hit és a közösségért végzett munka máig romolhatatlan emléke, a 100. évfordulón a határon innen és túlról összesereglett öregdiákok és hozzátartozóik büszkén hirdették a leánynevelő intézet alapítója, az iskolanővérek és a tanári kar által kialakított halhatatlan szellemiséget. Ezt fejezi ki Kende János marianumi paptanár - írói nevén Fausztin - költői ihletésű, a jövőbeni reménységre is bátorító szavai: „S vérezzék bár a szív a küzdelemben, / Az eszme él, az eszme győzni fog!"
Verbum, Kolozsvár 2011
Fodor György
Keresztény Szó (Kolozsvár)

Széttörték az információs táblákat Csíkszeredában
Megrongáltak több információs táblát az éjszaka leple alatt ismeretlenek Csíkszereda központjában. A turisztikai célokat szolgáló pannókat alig egy hete adták át hivatalosan a városnak.
Csíkszereda forgalmas részein 15 turisztikai információs táblát helyezett ki az Új Összefogás Egyesület az Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki szakosztályával közösen. Hivatalosan december 29-én adták át a városnak, de nem sokáig maradtak épek a tájékoztató táblák, ugyanis ismeretlenek január 5-ről 6-ra virradó éjszaka kettőt közülük összetörtek, egyet pedig megrepesztettek. A szándékos ropngálást egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, de minden jel erre mutat: a kettőbe tört tábla Petőfi Sándor utcában, a széttört borítólemezű pannó a Gál Sándor szobor közelében valamint a megrepedt tábla a Majláth Gusztáv Károly téren. Az információs táblák egyébként a városba látogató turisták és a lakosság tájékoztatását, Csíkszereda nevezetességeinek bemutatását és népszerűsítését hivatottak szolgálni.
„Sajnos a vandalizmus ellen nem tudunk mit tenni, ez ellen csak a jóérzés tudna tenni. A pannók darabja körülbelül 1000 euróba került felszereléssel együtt. A rongálás után a kár értéke pedig meghaladja a 2000 lejt – közölte Szabó Károly a Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki szakosztályának elnöke – természetesen vissza fogjuk állítatni, amint lehetőségünk lesz rá. A táblákat átadtuk a város gondozásába, igaz egyelőre csak jelképesen, de reméljük, hogy ők is segítenek ebben” – tette hozzá.
A járókelők értetlenül bámulták az összetört információs táblát a Petőfi Sándor utcában.
„Ez vandalizmus, ez egyértelműen vandalizmus, nagyon sajnálatos, hogy ilyenek vannak, az otthoni neveltetés hiánya a fő oka – magyarázta egy csíkszeredai lakos, egy másik is éppen a táblát vette szemügyre közelről: „Nem szép, éppen most nézem, hogy mit csináltak, valamelyik nap itt a csatornát törték le, a fákat is kitörik, nem szép dolog az ilyen”– méltatlankodott.
„Az esetek többségében sajnos nem kerülnek meg a tettesek –válaszolta megkeresésünkre Szőke Domokos alpolgármester – így a város kénytelen közpénzből helyreállítatni a megrongált közjavakat: az út menti fákat, a közúti táblákat, a letört csatornákat, az ellopott csatornatetőket. Kérjük a lakókat, hogyha észlelnek ilyen jellegű tevékenységet, azt jelezzék a rendőrségnek, vagy mobiltelefonjukkal készítsenek fényképet és küldjék el a Polgármesteri Hivatalhoz vagy a rendőrséghez” – fogalmazta meg kérését az alpolgármester.
Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő is kiemelte a lakossági együttműködés fontosságát, felhívta a figyelmet arra, hogy a vandalizmust csupán a lakók segítségével lehet visszaszorítani.
„Mindent megteszünk, hogy ilyen rongálások ne forduljanak elő, kérjük ebben a polgárok segítségét is, hogyha szemtanúi egy ilyen vandalizmusnak, akkor jelentsék fel és segítsenek az elkövetők azonosításában, azért, hogy felelősségre vonhassuk őket” – hangsúlyozta a rendőrségi szóvivő.
Legtöbbször az út menti facsemeték, az esővízcsatornák, a padok, a kukák, telefonfülkék és közúti táblák esnek a vandálok áldozatául. Sokan úgy gondolják erejüket fitogtató, vagy az alkohol hatása alatt lévő fiatalok követik el a közjavak rongálását. Azt nem tudni, hogy valójában kik az elkövetők, az biztos a városlakók igenis tehetnek a környezetük rendben tartásáért. Egyébként a közjavak megrongálásáért pénzbírsággal és akár egy hónaptól – 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják a tetteseket.
Barabás Hajnal
csh.ro 
Erdély.ma

A kisebbség kisebbségijeként szolgálatnak tekintem munkám”
Sas Péter irodalomtörténésszel a művelődés és a kultúra „földjéről” beszélgettünk
„Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit” – vallja Sas Péter budapesti művelődés- és irodalomtörténész. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Irodalomtudományi Intézet kutatójának fő érdeklődési köre, szakterülete Erdély művelődéstörténetének feltárása. Az elmúlt években szinte sorozatban jelentek meg tudományos munkái az adott témakörben. Honnan ered Erdély iránti vonzalma, hogyan lehet ilyen ütemben dolgozni, miként látja a kutatási lehetőséget – faggattuk a vele készített beszélgetés során.
– Magyarországi születésűként honnan ered Erdély művelődéstörténete iránti érdeklődése? Mivel magyarázható ez a vonzalom?
– Erre két magyarázat lehetséges. Az egyik: a kolozsvári Óvár egyik házának emléktábláján olvasható, hogy abban élt és alkotott Kőváry László, a 19. század jeles történésze. Egyik híres mondása szerint „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum”. Véres és tusakodásokkal terhes történelmének ismerete ellenére mindig a művelődés és a kultúra földjének tekintettem, ahol a beáramló európai értékek erdélyi színezetet kaptak, az erdélyi elme szüleményei pedig bebizonyították, hogy a világ értékítéletében egy ország megítélése során nem mindig a terület nagysága és a lakosság lélekszáma a meghatározó. Ösztönösen az Erdélyben született formák, színek, gondolatok, ízek között érzem otthon magam, szinte hihetetlen, de ezzel az érzésvilággal születtem. Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit. Az nem lehet véletlen, hogy három évszázad alatt csak nekem jutott eszembe, hogy a piarista templom egyik ereklyetartójában megkeressem az oda rejtett igazoló okiratot, amely szerint a benne foglalt ereklye a rendalapító szövettel felfogott vércseppje. Azóta a megillető tisztelet veszi körül. Korábban nem olvashattunk arról, hogy a ferences templomban reneszánsz, virágos mennyezetmaradvány van, vagy a Szent Mihály-templom orgonakarzatán milyen kormeghatározó bekarcolás–nyomok vannak. Vagy, hogy a századfordulón a szerző megjelölése nélkül megjelent novella–füzérecske Bánffy/Kisbán Miklós zsengéit tartalmazza. Ezekkel és egyéb felfedezéseimmel nem kérkedni akarok, sőt, rámutatni arra, hogy a nagy dolgok mellett milyen fontosak a részletek, amelyek csak úgy mutatják meg magukat, ha valaki megfelelő alázattal közelít feléjük. Én – a kisebbség kisebbségijeként – szolgálatnak tekintem a munkámat, melynek az a fedezete, hogy semmilyen címem és rangom nincsen, a tudományos kutató másnak semmitmondó titulusa tökéletesen kielégít. A másik indoklás: egyik nagyanyám révén a nemes Háromszék egyik településéből erednek ama bizonyos meghatározó gyökerek, amelyekre egy Brassóban készült családi címer emlékeztet. Az egyik magyarázat nem zárja ki a másikat.
– Az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy egy év alatt több kötetet is letett az asztalra. Hogyan lehet ennyi idő alatt több könyvet is írni?
– A hangya testtömegének meghatározhatatlan többszörösét képes összegyűjteni a rendelkezésére álló egy esztendő alatt. Az én testtömegemhez arányosítva végképp nem elegendő az évi egy kötet. Már több kombináció született, például, hogy esetleg valamilyen segítő csapatom van, akik összegyűjtik az adatokat, és megírják a könyveket. Erre csak azt válaszolhatom, amit a helyi Karitásznál szociális munkára jelentkezett csilingelő tájszólásban megszólalt székely leányka, hogy van egy csoportja, amely körülbelül belőle áll. Így vagyok ezzel a dologgal én is. Egy korábbi időszakban szocializálódtam, amikor nem külön pályázati pénzből, ösztöndíjból vagy egyéb juttatásból, hanem a rendelkezésre álló havi fizetésből kellett megoldani egy-egy tudományos kutatás költségeit is. Aki foglalkozott valamilyen téma kutatásával, feldolgozásával, tudja, hogy egy hosszabb munkafolyamatról van szó. Egy-egy kötetben sok-sok esztendő munkája rejlik, s arra nincs garancia, hogy az elkészült kézirat hamarosan könyvvé formálódhat. Ezen a területen is a pénz diktál, egyetlen kiadó sem kockáztat saját zsebből, főleg, ha üres. A kiadáshoz pályázati forrás, vagy egy mecénás, utolsó reményként lottónyeremény szükségeltetik. Ezért összegyűlhetnek a kéziratok, amelyek a szerencsés véletlen összjátéka folytán egyszerre formálódhatnak át egyik kedvencem, a Gloria nyomdagépe segítségével könyvekké. Tíz kéziratom fekszik évek óta más-más kiadónál, melyre eddig nem jutott támogatás. Az egyik Gyalui Farkas, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának emlékirata. Most azért izguljak, nehogy egyszerre kapjanak támogatást, és ugyanazon évben megjelenjenek? Az más kérdés, ha évfordulós jellegű kiadványról van szó, ott kötelez a határidő, s a szerző nem várhatja meg, amíg az 50. évfordulóból 100. lesz. Szabad világunk szótárából mintha hiányozna a „kell” kifejezés. A kolozsmonostori apátság megalapításának 950. évfordulójáról, vagy a Marianum felszentelésének 100. jubileumáról meg kellett emlékezni. Ezekkel a könyvekkel is meg kellett haladnom a szokványosnak és elfogadhatónak tekintett évi könyvkiadási mértéket. Nem állt rendelkezésre másnak egy kiérlelt kézirata sem, pedig egy évforduló elkövetkezésének kiszámítása nem egy túlságosan bonyolult matematikai művelet.
– Ilyen alkotási ütem esetleg nem megy a minőség rovására? Ön hogyan látja ezt?
– Ez is egy komoly és profi kérdezőre valló tudakozódás, amelyet külön köszönök. Szakmám, foglalkozásom és hivatásom szerint tudományos kutató vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézeténél. Most egy igazán fontos irodalomtörténeti jellegű feladatom van, a két világháború közötti erdélyi irodalmi viták bemutatásának kötetté formálása. Munkaköri leírásom szerint az erdélyi művelődéstörténet kutatása és feldolgozása a fő feladatom. A hivatalos jellegű megfogalmazás szerint irodalom- és művelődéstörténész vagyok. Ez azért lehetséges, mert soha nem hagytam magam beskatulyázni, és soha nem hagytam magam letéríteni arról az útról, amin végig szeretnék menni. Olyan is volt korábban, hogy az erdélyi kutatásaim támogatásának hiányában inkább elmentem szellemi szabadfoglalkozásúnak, mint a biztos kenyér reményében mással foglalkozzam. Akkor csak abból éltem családommal együtt, amit kutattam és feldolgoztam. Kétszer voltam az Országos Tudományos Kutatási Alapnál három-három, és hétszer a Nemzeti Kutatási Alapnál egy-egy éves kutatásnál témavezető (és beosztott egy személyben). Ha munkáim fércművek lettek volna, biztosan nem kellettek volna, s nem dobtak volna ki értük pénzt az ablakon. (Megjegyzem, onnan is maradt még egy-két kéziratom, amiket folyamatosan bővítek.) Minden hasonló területen dolgozó erdélyi szakember tudja, hogy olyan gazdag a helyi művelődéstörténet, és olyan különleges személyiségek voltak művelői, hogy két élet kevés lenne bemutatásukhoz. A másik nem szubjektív, tudományosabb magyarázat. Az Európai Unió mindent szabályoz és minősít. Az akadémiánál közleménystatisztikát és tudománymetrikai adatokat állítanak össze. Személyes adataimnál 138 publikációmat (ebből 50 könyv, a többi könyvfejezet és tanulmány) jegyzi a rendszer, valamint félszáz olyan tudományos hivatkozást, amelyekben valamelyik munkámra utalnak.
– Miként használja ki az országhatárokon átívelő kutatási lehetőségeket? Ütközött-e valamilyen akadályokba munkája során?
– A monarchia korában kialakult Budapest-központúság és a hányatott magyar történelem okán a források jelentős része átível az országhatárokon. Ezeket kell egyesíteni, hogy megkaphassuk az egykori egészet, vagy a most létező részét, ami a feldolgozásnak csak kiindulópontja. A kutatás egyfajta nyomozás, mindig előkerülhet újabb adat, vagy kialakulhat más értelmezés. Ezért lehet újat mondani Kós Károlyról, vagy más szemszögből láttatni a már számtalanszor bemutatott Bánffy Miklóst. Utóbbi kapcsán a nemrég megjelent Mózes Huba emlékkönyvben bemutattam, nem minden hamvadt el Bonchidán, sok különleges tárgynak ma is meg kellene lennie. Nemcsak a közgyűjtemények anyagai, családok is kényszerűen szétváltak, fontos irat- és levelezésanyagok szóródtak szét, amelyeket a leszármazottak sok esetben kidobtak, vagy eladtak. Láttam nagyon becses levelezésanyagot tyúkok alá tett fészekként, hogy végül trágyázzák a kertet. Ha egyszer elmesélném Kós Károly levelezése kiadásának „műhelytitkait”, nagy mennydörgések hallatszanának Sztána felől, és nem Pesten ütne be az istennyila. Nagyon sok a kényes ügy, nem politikai, inkább etikátlannak tűnő hátterük miatt. Hiába dolgoztam fel a zabolai Mikes-kastély 1945-ös leltárát, melyből tudhatnánk a falakat díszítő száz festményről, Sepsiszentgyörgyön két éve halogatják a kiadását. A Kelemen Lajos hagyatékának firtatásakor kapott válaszokról aztán végképp ne beszéljünk. Ezzel le is zárom, mindenki a maga lelkiismeretével kell, hogy lefeküdjön és felébredjen.
– Magyarországiként milyen az erdélyi kutatókkal, értelmiségiekkel való együttműködése? Milyen módon lehetne jobban ösztönözni a közös munkát?
– Igyekeztem a honi szakerőkkel együttműködni, inkább személyes módon, mint intézményi keretben. Jelentkeztem Jakó Zsigmondnál is, aki megértette és méltányolta fiatalos lelkesedésemet. Többedik találkozásunk után – egy utcában laktunk, ha Kolozsvárt voltam, a telefonhívás után átmentem a túloldalra, egy kávéra, később ötórai teára – egész életre szóló buzdítást adott az általa összeállított Erdélyi okmánytár első kötetében: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Nem cigarettafüstként elszálló nosztalgiázásból, tárgyszerűen tudom bemutatni, hogy Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Bözödi György, László Gyula, Balogh Jolán, Szabó T. Attila, Entz Géza, Kónya Ádám, Jakó Zsigmond, Kós András dedikációi és levelei, vagy akár Kacsó Sándorral, Mátyás Vilmossal, Dr. Kós Károllyal, Balogh Edgárral, Vita Sándorral és Zsigmonddal, Wass Alberttel, Teleki Bélával, Óváry Zoltánnal folytatott írásbeli diskurzusaim okán, és nemcsak akadémiai kutatóként érzem magam feljogosítva, hogy próbáljam tenni, amit úgy gondolom, és úgy érzem: tennem kell. S ha van feléjük földi jellegű elszámolási kötelezettségem a tőlük is kapott ama képletes bibliai talentumokkal, akkor érthetőbbé válhat, miért próbálom kivenni a részem a romániai könyvforgalom átlagon felüli fellendítésében. Kolozsvárt sokat megtudtam Gy. Szabó Bélától, aki újévkor egy-egy kis metszettel üdvözölt, Debrecezeni Lászlótól, ő Kelemen Lajos fényképét hagyta rám, valamint Györkös Mányi Alberttől és persze Kós Andrástól. A fametszés mestere kérés nélkül is pózba igazította magát, meg is örökítettem, ahogy az Isteni színjáték egyik dúcán dolgozott. A velük való ismeretséget pedig Gábor Dénes bibliográfusnak, a kisgrafika, főleg az ex-libris akkori legnagyobb szakértőjének köszönhettem. Mennyi szeretettel csiszolta és nem láb-, hanem lapalji jegyzetekkel fejelte meg zsengéimet, hogy a Művelődés folyóiratban a témához méltó módon megjelenhessenek. Ezek az emlékek nem a megszépítő múlt miatt kedvesek... A jelenben is kialakultak korrekt munkakapcsolatok, sőt, baráti jellegű kötelékek, melyek számtalan próbát kiálltak. Hozzám legközelebb álló mentorom Kiss András nyug. főlevéltáros, aki lelkileg mindig velem van egy tőle kapott feleki gömbkő képében. Nem hallgathatom el, egyesek részéről vannak ellenérzések, melyek abból fakadnak, vagy azzal magyarázzák, hogy bölcsőmet nem a Szamos, hanem a Duna partján ringatták. Ha rajtam állt volna, talán még békát is szereztem volna a gólyának, hogy tegyen velem még egy kört. Ha már nem így történt, legalább munkáimmal bizonyíthassam – ha már feleségem miatti kétlakiságommal nem sikerült –, hogy az erdélyi művelődéstörténet értékeinek átörökítés-kísérletében talán nem a havonta megteendő négyszáz kilométeres távolság a legfontosabb szempont. Nem tudom, mennyire lenne ösztönző a közös munkára, ha feleségem egyre jobban felerősödő kérésének engedve, egyszer az ő kolozsvári lakása lenne az én állandó lakhelyem is.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik? Milyen újabb munkával szeretné meglepni a közeljövőben az olvasóközönséget?
– Jelenleg – és remélem, hogy ez hosszú időre kitolódó időszak lesz – a Szent Mihály egyházközséget és vezetőjét, Kovács Sándor főesperes urat érezhetem magam mögött. Nyilvánvaló, hogy az ő mecénási támogatása nélkül nem sokszorosítanák más szerző és az én könyveim oldalait sem a Gloria nyomdagépei. A római katolikus egyháznak két évezred óta ugyanaz a hivatása, a Krisztuson keresztül Istenhez vezető utat igyekszik minél jobban megtisztítani az akadályoktól. A földi értékek oktatásban, kultúrában és művelődésben kimutatható jelenkori gyarapítása mellett a régebben keletkezett becses emlékeknek is igyekszik emléket állítani, a kereszt jele alatt átörökíteni. Ennek a küldetésnek lehetek most egyik munkatársa, aki legújabban az egyházközség 20. századi történetének bemutatására kapott megbízást. A tordai országgyűlés óta létező, hagyományos erdélyi ökumené szellemében nem kizáró jelleggel, hiszen a közös kisebbségi létben eleve nem lehet a távolságtartás oka a más vallás. Hirschler József plébános az unitárius Kelemen Lajosnak mutatta meg először a plébániakönyvtár kincseit és főszerkesztőként felkérte, írjon tanulmányokat a Művészeti Szalon folyóiratba. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök halálakor a református Ravasz László azt írta, hogy csak akkor fogja elfelejteni őt, ha olyan hideg és néma lesz, mint a halott főpásztor. Ezért volt természetes, hogy a Római Katolikus Nőszövetség dísztermében Kós Károlyról és Kelemen Lajosról előadást tarthattam. Ha a rítus nem is ugyanaz, az imák ugyanahhoz az egy és örök Istenhez szólnak. Talán az idő méhében már fogamzik, mely reményeink szerint önfeladás nélkül megadhatja mindezek teljes egységét. Mindenről éppen nem számolhatok be, mert akkor nem tudom meglepni az olvasóközönséget. Közelesen Kelemen Lajos levelezéskötetein dolgozom, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként nyújtana segítséget a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténetnek megbízható forráson alapuló megírásához. A 21. század elbizonytalanodott emberének is szellemi fogódzkodót nyújtva a századok malomkövei között letisztult, Kelemen Lajos által is képviselt, az Erdélyre jellemző értékrend felmutatásával.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Devictus vincit – Mindszenty József emlékest Kolozsváron
Mindszenty József bíborosra, esztergomi érsekre, Magyarország utolsó hercegprímására emlékezett születésének 120. évfordulóján a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén megtartott rendezvényen. Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kifejtette: Mindszenty a magyar katolikus egyház XX. századi kiemelkedő személyisége volt. Fodor György piarista konfráter arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy tudomása szerint ez az első, s mindmáig egyetlen esemény Erdélyben, amelynek során megemlékeztek Mindszentyről. – Nem először történik meg, hogy Kolozsvár elöl jár a kezdeményezések terén, egyházi vonatkozásban is. Mindszenty József követendő példa a Krisztus iránti papi engedelmesség szempontjából is – hangsúlyozta a konfráter. A Szent Mihály Plébánia Szent Cecília kórusa Potyó István karnagy vezetésével három ismert vallásos művet adott elő, Jancsó Miklós színművész pedig Mindszenty emlékirataiból olvasott fel részleteket.
Mindszenty József életét Kovács Sándor római katolikus főesperes ismertette. – Ki volt Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása? Egyéniségét a legválasztékosabban megfogalmazott szavak sem tudják méltóképpen a mai nemzedék elé tárni. Születésének 120. évfordulóján megpróbálom feleleveníteni erőt sugárzó és irányt mutató tanítását – tette hozzá a főesperes, majd boldog II. János Pál pápát idézte, aki szerint „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát, olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyva ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért”.
Kovács Sándor előadásából megtudtuk: Mindszenty József a Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én, szülei Pehm János és Kovács Borbála voltak. Ifjú korában újságíró akart lenni, aki tollal harcol minden ellen, ami gonosz, ám az akkori erdélyi püspök, gróf Majláth Gusztáv Károly kérésére elhatározta, hogy pap lesz. Érettségi után a szombathelyi szemináriumban kezdte el teológiai tanulmányait. 1915. június 12-én szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban Mikes János megyéspüspök. Első szolgálati helye Felsőpaty településen volt. 1917. február 1-jén kinevezték a zalaegerszegi állami főgimnázium hittan tanárává. Az 1919-es vörös őszirózsás forradalom idején rövid ideig letartóztatták, és kitoloncolták a megye területéről. Huszonöt évesen megbízták Zalaegerszeg plébániájának és az ide tartozó filiálék vezetésével. Javaslatára új népiskolák létesültek, zárdatemplomot építtetett. Elvállalta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Ezt azzal indokolta meg, hogy „A lelkipásztori életben a politika szükséges rossz. De mivel a politika ledöntheti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelket, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintette a szavazó polgárok alapos tájékoztatását”.
1927-ben az egyházmegye zalai részének püspöki biztosává nevezték ki. Az elkövetkező évtizedben 9 új plébániatemplom, 7 plébániaház, 9 ideiglenes miséző hely, 11 ideiglenes plébánialak, 12 új iskola és egy aggmenhely felépítését valósította meg. 1937-ben pápai prelátusi tisztséggel tüntették ki, majd 1944. március 4-én XII. Pius pápa veszprémi megyéspüspöknek nevezte ki.
– Róma választása azért esett Mindszenty Józsefre, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapokat kívántak, akik a háború befejezésének időszakában kemény és állhatatos, a totalitárius rendszerrel szembeszegülő, az egyházhoz és a hazához hűek maradtak – magyarázta Kovács Sándor.
Az 1944-es zsidóüldözés közepette védelmébe vette az üldözötteket: körlevélben hozta az ország közvéleményének tudomására állásfoglalását. 1944. november 27-én a nyilasok újból fogságba vetették. 1945. húsvét éjszakáján, április 20-án térhetett haza székvárosába, Veszprémbe. XII. Pius pápa 1945. szeptember 15-én nevezte ki esztergomi érseknek, majd ugyanazon év októberében iktatták be érseki és hercegprímási kettős méltóságába. XII. Pius pápával először 1945. decemberében találkozott. 1946. februárjában a pápa bíborossá avatta. 1948-ban Mária-évet hirdetett meg: fáradhatatlanul járta az országot, hogy imádságra és engesztelésre szólítsa fel a nemzetet, és a magyarok Nagyasszonyának pártfogását kérje az újjáépítéshez. A kommunista hatalom kémkedéssel, valutaüzérkedéssel és összeesküvéssel vádolta, majd 1948. december 26-án letartóztatták. 1949. február 3-án kirakatperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956. október 31-én kiszabadult, ám ez csak a forradalom leveréséig tartott, akkor újra közellenséggé nyilvánították. Ezt követően másfél évtizedet az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött, majd 1971. szeptember 28-tól a bécsi Pázmáneumban tartózkodott. 1975-ben bekövetkezett haláláig járta a világot, felkeresve és lelkesítve a hazájukból elmenekült magyarokat. Először a saját maga által választott osztrák búcsújáróhelyen, Máriacellen temették el, majd 1991. május 3-án az esztergomi bazilika altemplomában, annak érseki sírkápolnai részében kapott végső nyughelyet.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: Mindszenty boldoggá avatási eljárása folyamatban van.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Lezajlott az első magyar tüntetés a MOGYE ügyében
Egyszemélyes tüntetést tartott kedden délután Csíkszeredában Csibi Barna amiatt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen minden eszközzel akadályozzák a magyar kar létrejöttét. Csibi 17 órakor állt ki hirdetőtábláival a Majláth Gusztáv Károly térre, amelyeken ilyenek voltak olvashatók: „Apartheid", „MOGYE, hol a magyar tagozat?", „Azért nem kell a magyar orvos, mert azt akarják, dögöljünk meg." A táblákon a feliratok rovásírással is láthatók voltak. A fiatalember 18 órakor összeszedte a tábláit, és békésen elbandukolt.
Csibi Barna engedélyt kért a tiltakozásra, és az akció megtartását Ráduly Róbert Kálmán polgármester jóváhagyta. A tüntetésre egy kisebb csendőralakulat is kivonult, de csupán annyit tettek, hogy tüzetesen megvizsgálták a hirdetőtáblákat, amelyeket ott helyben vissza is adtak Csibi Barnának.
Kovács Csaba P. Erdély.ma

Átadták a megújult a csíkszeredai „tapsteret”
Hivatalosan is átadták a hétvégén a megújult csíkszeredai Szabadság teret. „Ez a tér, amikor én gyerek voltam, nem létezett, nem is hiányzott. Amikor kamaszodni kezdtem, lassan létrehozták, és azt gondolom, a városból mindenkinek van olyan kellemetlen vagy kellemes, a változások előtti vagy utáni emléke, amely az egykori kerámiaburkolathoz kötődik” – nyitotta meg az ünnepi beszédek sorát Ráduly Róbert Kálmán.
Csíkszereda polgármestere kifejtette, „a legfontosabb most az, hogy vegyük birtokba az újjávarázsolt teret, tekintsünk úgy rá, mintha a sajátunk lenne”. „Kicsit sötét ez a tér este, talán a letűnt korszakra, illetve a jelenre is emlékeztet. Egy kicsit szürke, talán azért, mert az életünk sem mindig színes. De leginkább annyit mondhatok el, ennyit tudott, és ennyit tud a város, ezt tudta a város megálmodni magának azokkal a tervezőkkel, akik erre érdemesnek mutatkoztak, és érdeklődést mutattak iránta. Ezt tudja megépíteni a város azokkal az építőkkel, akik erre alkalmasak” – nyomatékosított az elöljáró.
Hozzátette, habár 1989-előtt volt kialakítva, a Szabadság tér immár a 21. század elvárásainak kell megfeleljen. „A mostani gyerekek már nem fognak emlékezni a román hatalom múltbéli rémtetteire. Elsősorban nekik adom át a teret, azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik azt követően születtek, hogy ez a tér lassan a miénk lett” – fogalmazott a polgármester, aki szerint mindenkié kell hogy legyen a tér, az időseké, családoké egyaránt.
A teret Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg. Az egyházi méltóság hangsúlyozta, a Szabadság tér valamikor egészen más célt szolgált, mint amire most használják. „Hála az Istennek, hogy azok az idők elmúltak. Most a szórakozásnak, a sportnak, a kirakodóvásárnak, illetve az egyházi rendezvényeknek is a helyévé vált” – mondta a püspök.
Mint arról korábban beszámoltunk, a hargitai megyeszékhely központjának felújítását az Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében kapott 10 millió euró támogatás révén végzi el a város. A beruházás legnagyobb méretű munkálatai a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly tér átalakítása, ugyanakkor ennek keretében történik a Petőfi utca korszerűsítése, valamint a Petőfi utca 39. szám alatti ingatlan ifjúsági központtá való alakítása, utóbbi kivitelezését már korábban befejezték. A kivitelezési terveket Tövissi Zsolt építész és csapata dolgozta ki, a munkálatokat a csíkszeredai ING Service Kft. végzi.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár)

Mikes János, a modern püspök
Ma délután két órakor Mikes János-szobrot avatnak Zabolán a katolikus templom kertjében. A mellszobor hű mása a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia udvarán tavaly június hetedikén állított emlékműnek.
A tavalyi szoborállítással százéves évfordulójára emlékeztek annak, hogy gróf Mikes János székelyudvarhelyi főesperes-plébános hatévi szolgálat után (1906–1911) eltávozott szeretett városából, hogy elfoglalja a szombathelyi egyházmegye püspöki székét. 2012. január elsején volt egy évszázada, hogy gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök a Szent István-bazilikában püspökké szentelte. A mai szoborállítást emlékkonferencia előzi meg, melyen jeles előadók értekeznek Mikes János életútjáról, Magyarország 1920–1921-es helyzetéről, valamint a püspök bátyja, gróf Mikes Ármin pályafutásáról. Gróf Mikes János (1876–1945) szombathelyi római katolikus püspök, címzetes érsek volt, a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium építtetője, bőkezű kultúrmecénás. 1911 és 1935 között vezette és gazdagította szellemi és anyagi értelemben a Szombathelyi Egyházmegyét. Ő volt az aki többek között a püspöki palotába és a székesegyházba is bevezettette a villanyvilágítást, és a püspöki rezidenciába míves bútorokat, értékes festményeket vásárolt. Mikes Jánost modern püspökként méltatja 1966-ban írt könyvében Székely János. A könyv ajánlásában dr. Veres András megyés püspök sorra veszi nagy elődje érdemeit. Egyházkormányzásának kezdetén megismerkedett a civil szervezetekkel, kapcsolatot keresett minden rendű és rangú emberrel. 1913-ban napilappá fejlesztette az akkori egyházmegyei lapot, létrehozta a Martineum Részvénytársaságot. 1912-ben ő alapította meg az ország első egyházmegyei takarékpénztárát. Az első világháború alatt répceszentgyörgyi kastélyát felajánlotta katonai kórháznak, a háború után személyesen irányította Szombathely új plébániáinak (Szent Márton, Szent Kvirin, Szent Erzsébet) létrehozását. Anyagilag támogatta az Afrika-kutató Almásy László világhírű felfedező útjait – legtöbben Az angol beteg című film kapcsán ismerik. A művészet nagy rajongója volt. Püspöki működésének első esztendejében hazahozatta Franciaországból a Szent Márton-ereklyét. Legitimistaként támogatta IV. Károly király visszatérését. A mai konferencián az úgynevezett királypuccsról is szó esik. Így nevezte a korabeli sajtó és némely történetírók azokat az 1921 márciusa és októbere között lezajlott Habsburg-restaurációs kísérleteket, amelyek során IV. Károly utolsó magyar király két alkalommal is visszatért, hogy a magyar legitimisták támogatásával visszaszerezze magyarországi uralkodói hatalmát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)