Márc. 10-én Székelyudvarhelyen a helyi Tomcsa Sándor Irodalmi Kör kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Műhely, a romániai magyar irodalmi körök fóruma. A tanácskozáson megjelentek a tordai Jósika Miklós Irodalmi Kör, a kolozsvári Ifjak Keresztény Egyesülete /IKE/, a zerindi Művelődési Kör, a kőröskisjenői Olosz Lajos Irodalmi Kör, a nagyváradi Tegesz/ő/ Kör, a székelyudvarhelyi Tompa László Irodalmi Kör, valamint a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör képviselői. Az Erdélyi Műhely célja a kapcsolatteremtés, tehetségápolás, az alkotók érdekvédelme, a fiatal alkotók támogatása, a magyar irodalmi körök összehangolása. A nagyváradi Kelet-Nyugat és székelyudvarhelyi Ablak szerkesztősége vállalja a színvonalas alkotások közlését. Az Erdélyi Műhely szervezőbizottsága nevében: Gittai István, Majla Sándor, Szűs László, Pintér D. István és Szőke Ildikó. /Erdélyi Műhely. = Szamosmente (Dés), márc., 3. sz., /Újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./

Újabb folyóirat látott napvilágot, az Ablak, alcíme: Nemzeti kisebbségek magyar nyelvű lapja. Szerkeszti: Majla Sándor. /Ablak (Székelyudvarhely). 1. sz./

Székelyudvarhely sajtó-tavasza címen sorolta fel Pintér D. István a fordulat óta a városban született lapokat. Első a Katona Ádám-vezette Szabadság volt, a rövid életű hetilap, majd a Hídfő indult. A Tövissi Antal Áron és Tövissi Ildikó által irányított lap folyamatosan hígult, majd amikor a Tövissi házaspár az RTV magyar adásához szerződött, a hetilap megszűnt. Székelyudvarhelyen 1990 tavaszán létrejött az Infopress nyomdai kisvállalkozás, ez már a terjedelmesebb kiadványokat is lehetővé tette. Elindulhatott a Székely Útkereső folyóirat, Béke Sándor szerkesztésében. A Haáz Rezső Múzeum gondozásában látott napvilágot a Székelység és a Múzeumi Füzetek sorozat. A legszínvonalasabb kiadvány az Ablak, alcíme: Nemzeti kisebbségek magyar nyelvű lapja/. Majla Sándor főszerkesztő minden igyekezete ellenére eddig két száma jelent meg, egy litvániai és egy kárpátaljai összeállítás. Elindult az Udvarhelyi Híradó hetilap és Koszta István szerkesztésében a Székely Közélet. /Pintér D. István: Székelyudvarhely sajtó-tavasza. = Fiatal Fórum (Bukarest), jún. 22./ Megjegyzés: a felsorolt székelyudvarhelyi lapok megjelenési időpontjai a következők. Szabadság: 1989. dec. 23-tól 1991. márc. 15-ig, Hídfő: 1990. jan. 19.-1990. okt. 25., Székely Útkereső: 1990. áprilisától, Székelység: 1990. júliusától, Múzeumi Füzetek: 1990. júliusától, Udvarhelyi Híradó: 1990. augusztusától, Székely Közélet: 1991. ápr. 29-től júl. 1-ig (összesen kilenc szám). A felsorolás kiegészíthető még egy hetilappal: Udvarhelyi Sporthét /1990. máj. - szept. 25./

Júl. 18-25-e között került sor Korondon a Firtos Művelődési Egylet, a Hazanéző című helyi folyóirat és más szponzorok jóvoltából a lassan hagyományossá váló irodalmi táborozás, melyen a magyar irodalmi tantárgyverseny 19 díjazottja mellett 15 diák a szórványból és heten Magyarországról vettek részt. A szervezők - köztük Ambrus Lajos, a Hazanéző főszerkesztője és Burus Lajos tanfelügyelő - gondoskodtak a változatos programról. A magyarországi Dinnyés József műsora mellett Dávid Gyula irodalomtörténész és Gábor Dezső tanár /Fehéregyháza/ tartottak előadást. A diákok megtekintették Józsa János keramikus műhelyét, jelen lehettek a Hazanéző-esten, amikor a folyóirat munkatársai összegyűltek, itt volt dr. Ferenczi István régész, Majla Sándor, Bölöni Domokos és a parajdi Deák-Sárosi László fiatal költő is. /(b. d.): Irodalmi tábor Korondon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./

Okt. 27-én Székelyudvarhelyen a költészet napja volt, a város vendégül látta a romániai magyar költőket a Fagyöngy antológia megjelenése alkalmából. Majla Sándor, az Ablak /Székelyudvarhely/ folyóirat szerkesztője adta ki, ez az első 1989 utáni antológia /alcíme: Kortárs romániai magyar költők/. Majla Sándor elmondta, hogy levelet küldött a szerzőknek, kérve, küldjék el legújabb alkotásaikat. Ezekből válogatta az antológiát. A Művelődési Házban először Dávid Gyula, Egyed Péter, Kántor Lajos beszélt, délután pedig a költők olvastak fel verseikből. /Bálint András: A költészet napja Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./

"Az egyik legmaradandóbb kezdeményezést valósította meg Majla Sándor székelyudvarhelyi költő a Fagyöngy versantológia sorozat indításával, melynek első kötete 1993-ban látott napvilágot. Megjelent a sorozat újabb kötete /Fagyöngy 1994 - Kortárs romániai magyar költők, Ablak Kiadó, Székelyudvarhely, 1994/, a könyvbemutatót Székelyudvarhelyen tartották, a kultúrotthonban. Nem sorakozott fel mindenki a kötetben, erre Majla is kitér a könyv utószavában: "...nagy hányaduk a saját maguk eldöntötte észérvek miatt hiányzik.", többen nem akartak részt venni a második Fagyöngyben. Majla Sándor saját verseit mellőzte a könyvből. Sokan eljöttek a bemutatóra, ahol megjelent a kötet több szerzője is. Az antológiát a magyarországi könyvkuratórium is támogatta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./ "

Új köntösben, méreteiben kedvezően megváltozva, negyedik évfolyamába lép újságunk - jelentette be Kakassy Sándor főszerkesztő a Kis-Küküllő 1995/1-es számában, amely ezekben a napokban látott napvilágot. Segítséget kér a terjesztésben, mert Dicsőszentmártonban az újságárudákban ezt nem engedélyezik. A folyóiratból megtudjuk, hogy másodszor is megjelent a Nagykendi Kalendárium, továbbá a Sipos Domokos Művelődési Egyesület /Dicsőszentmárton/ januárban író-olvasó találkozót tartott, Majla Sándor /Székelyudvarhely/ költő, az Ablak folyóirat szerkesztője volt a vendégük. A nemzeti kisebbségeket bemutató Ablak utolsó, 6. száma a Hollandiában élő frízeket ismertette. /Kis-Küküllő (Dicsőszentmárton), 1. sz./

Marosvécsen a Kemény János-emlékplakett és emléktábla elhelyezésekor /jún. 24-én/ eszmecserére gyűlt össze a magyar írótársadalom színe-java. A beszélgetés során két jól elkülönített csoport alakult ki. Az egyik javasolta a Kemény János Akadémia létrehozását, amely összefogná az irodalmi életet /Tóth István/, az irodalmi egység égető probléma, évente kellene marosvécsi találkozót szervezni /Bálint Tibor/, a másik tábor szerint fel kellene mérni Kemény János életművének súlyát, mielőtt akadémiát neveznénk el róla, nem szabad létjogosultságot adni az agresszív dilettantizmusnak /Kántor Lajos/, nem kell új intézmény /Szász János/. Évente megrendezett vándorgyűlés javaslata felmerült /Markó Béla/, továbbá magyar könyvhét megszervezése is /Majla Sándor/. /Papp Sándor Zsigmond: Írótalálkozó Marosvécsen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 5./

Okt. 13-15-e között tartották meg Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában az országos diákújságíró találkozót, egyik szervezője a Romániai Magyar Diákújságírók Egyesülete /DUMA/ volt. A legnagyobb gondjuk a pénzhiány, állapították meg, legtöbb helyen sokszorosításra sem telik, csak fénymásolóval készülnek a diáklapok. A megjelenteknek Majla Sándor tartott előadást a kisebbségi magyar irodalomról. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 19./

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör okt. 16-i ülésének vendége volt Majla Sándor költő, az Ablak Könyvkiadó és hasonló nevű folyóirat szerkesztője, akinek a közelmúltban jelent meg Stációk című verseskötete. A kötet elnyerte az idei Tempefői-díjat, melynek ünnepélyes átadása okt. 29-én lesz Budapesten. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

"Ápr. 10-én Székelyudvarhelyen volt a Fagyöngy 96 /kortárs romániai magyar költők antológiája/ és az Erdélyi Dekameron /kortárs romániai magyar prózaírók antológiája/ bemutatója. Mindkettő - az előzőekhez hasonlóan - a székelyudvarhelyi Ablak Kiadó gondozásában, Majla Sándor szerkesztésében jelent meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./ Negyedik alkalommal látott napvilágot a Fagyöngy és másodszor az Erdélyi Dekameron. Negyedszer szervezték meg Székelyudvarhelyen a kortárs írók seregszemléjét. Az ápr. 10-i találkozón a kötetekben szereplő hatvan szerzőből alig húsz jelent meg. anyagilag a találkozó megszervezése egyre nehezebb, bár idén is volt több támogató. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 15./ "

"Nagyváradon a Varadinum ápr. 28-i rendezvénye volt a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban tartott könyvbemutató.A házigazda, Veres Kovács Attila lelkész üdvözölte a vendégeket, majd a váradi színház egykori főrendezője, a ma Magyarországon élő Szabó József ismertette Kelemen Iván Várad színészete című könyvét. Kelemen Iván 1961-1974 között volt a színház irodalmi titkára, tudós tanárember, amellett kitűnő műfordító. Salamon Juliska Levelek Nagyváradról /Polimark Kiadó, Bukarest/ című gyűjteményét Halász Anna ismertette. Dukrét Géza-Péter I. Zoltán Nagyváradi városismertetőjét Szilágyi Aladár méltatta. A székelyudvarhelyi Ablak Könyvkiadó szerkesztő-mindenese, Majla Sándor az általa összeállított Fagyöngy versantológiát és az Erdélyi Dekameron prózaantológiát mutatta be. Végül dr. Indig Ottó Barabás Zoltán Ulysses gúnyájában című verseskötetét elemezte. /Gittai István: Új könyvek seregszemléje. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 29./"

64 szerzőből mindössze 16-an jöttek el az Ablak Kiadó gondozásában ötödik alkalommal megjelenő, kortárs hazai magyar költőket felsorakoztató Fagyöngy 1997 és a harmadszor napvilágot látó, kortárs prózaírók terméséből válogató Erdélyi Dekameron 1997 antológiák székelyudvarhelyi bemutatójára. Az elmaradás egyik okát Majla Sándor, a kötetek szerkesztője abban látja, hogy most nem tudott útiköltséget téríteni. A bemutató napján, április 16-án Szász Jenő polgármester fogadta a szerzőket. Az antológiákat a művelődési házban mutatták be, számolt be az eseményről Gál Éva Emese. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

Új hetilap látott napvilágot, néhány próbaszám után aug. 21-én jelent meg az első "hivatalos" száma a 16 oldalas Udvarhely Szék /Székelyudvarhely/ hetilapnak, az Impar Kft. gondozásában. Molnos Zoltán, Szőke László, Majla Sándor, Fosztó Zoltán és Majorossy Géza az ismertebb közreműködők. Ugyancsak újdonság az Elit Magazin /Marosvásárhely/ "független, kéthetenként megjelenő közéleti lap", bulvárlap, jellemzi az új lapokat ismertető D. L. /Dénes László/. Suba Júlia a főszerkesztő, a munkatársi gárdából a költő Vitus K. György neve ismert. Ötödik évfolyamába lépett a Tabu Magazin /Marosvásárhely/. /D. L. /Dénes László/: Nő a fű a sajtóprérin. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 8./

A napokban megjelenik Majla Sándor új gyermekverskötete Közel egy évtizedes hallgatás után kötetbe foglalt gyermekversei révén újból megszólal Majla Sándor költő. A Tánclánc című kötet kiadását az tette időszerűvé, hogy Illés Lajos (a legendás Illés együttes frontembere) rálelt a székelyudvarhelyi költő verseire, és egy albumra valót megzenésített belőlük. A könyv és kazetta a napokban egyszerre jelenik meg az Ablak Kiadó /Székelyudvarhely/ gondozásában. A Zsigmond Emese által szerkesztett, Müller Katalin illusztrálta színes Tánclánc kötet és kazetta bemutatóját a tervek szerint június elsején, gyermeknapon tartják Székelyudvarhelyen. /Zilahi Imre: Kiábrándultam a felnőttekből. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

A magyarországi Szép Versek és a Körkép antológiák mintájára – az egyik az előző esztendő vers-, míg a másik a prózaterméséből válogat, a kilencvenes években a székelyudvarhelyi Ablak Kiadónál először az erdélyi versantológia: a Fagyöngy jelent meg (1993 és 1995 között ötször), majd a prózaantológia, az Erdélyi Dekameron is csatlakozott hozzá (1996-ban két, 1997-ben egy kötettel), ezután a Majla Sándor szerkesztette antológiák megjelenése szünetelt. A Hargita Kiadóhivatal és a Pro Print Kiadó közös kiadásában, Fekete Vince szerkesztésében 2001-ben jelentette meg az Erdélyi Szép Szót, az antológia a költők és prózaírók előző évi teljesítményéből válogat. Eddig öt kötet jelent meg (2000, 2001, 2003, 2004, 2005), bizonyítandó, hogy a kortárs erdélyi magyar irodalom jelen van. Az idei antológia 31 erdélyi költőtől közöl verset, s van három olyan alkotó is, aki verssel és prózával is jelen van. A költőkkel szemben 16 prózaíró jutott szerephez az antológiában. /Bogdán László: Erdélyi Szép Szó, 2005. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

Korond első írásos említésének 675. évfordulója alkalmából képzőművészeti tárlat nyílt a művelődési házban, Benczédi Sándor, Páll Lajos, Józsa Judit, Kedei Zoltán, Láng Eszter, Tóth Ferenc, Venczel Árpád és Vinczeffy László munkáiból. A képzőművészeti galéria első kiállítója a 70 éves Páll Lajos volt, aztán Tóth Ferenc mutatkozott be festményeivel, majd a gyermeknap alkalmából Forró Ágnes, Kuti Botond és Molnos Zoltán mese- és mondaillusztrációival. A tizennyolcadik évét betöltő korondi Hazanéző folyóirat idei második számában tizenöt szerzőt mutat be azok közül, akik alkotásaikkal, kutatómunkájukkal, közéleti tevékenységükkel öregbítették a nagy fazekasfalu hírét-nevét. Az ünnepségen Ambrus Lajos főszerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke köszöntötte az alkotókat és a népes közönséget, vallomásos emlékezést hallhattak Tófalvi Zoltántól, dr. Bíró Á. Zoltántól, dr. Láng Esztertől, Kedei Zoltántól, Majla Sándortól, Ráduly Jánostól, Simó Mártontól, Czegő Zoltántól. A Hazanéző ünnepi számának szerzői: Bölöni Domokos, Kercsó Attila, Ambrus Lajos, Molnos Lajos, dr. Bíró Á. Zoltán, Gergely Tamás (interjúja Bölöni Domokossal), Czegő Zoltán, Józsa Judit, dr. Koncz Gábor (Józsa Juditról), Kedei Zoltán, dr. Láng Eszter, Majla Sándor, Debreczeni József (Páll Lajosról), Ráduly János, Simó Márton, Tófalvi Zoltán, Gáspár Sándor (Tóth Ferencről), Jakobovits Miklós (Vinczeffy Lászlóról). Az egykor Korondon tanárkodó Czegő Zoltán keserű számvetésében írta, a legképtelenebb utat választotta 1988-ban: beállt magyarnak Magyarországon. „A magyar irodalom történetében soha ilyen szolgalelkű írótársadalom nem ügyködött, mint az elmúlt ötven évben” – vallja Czegő. /Damján B. Sándor: Tárlat és lapbemutató Korondon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./

Húszéves a Hazanéző! A korondi folyóirat május 21-én tartotta jubileumi számának bemutatóját Budapesten, az Írószövetségben. Jelzésértékű, hogy az Írószövetség adott helyet a jubileumi eseménynek. Mindenki más-más mértékben járult hozzá a folyóirat sikeréhez. A Hazanéző számait Ambrus Lajos főszerkesztő boronálja össze immáron két évtizede. Írás nyilván mindig akad, hiszen Korond és a Sóvidék szép számmal termett írót, azonban mindezt egységbe szerkeszteni nem kis feladat. A lapbemutatón Ambrus Lajos ízesen korondias, anekdotikus stílusban beszélt a Hazanézőről és a folyóirat mögött álló Firtos Művelődési Egyletről. Majla Sándor a felolvasott versein keresztül mutatkozott be. Az est vendége volt Simó Márton is, aki többször publikált a Hazanézőben. Felolvasta az egyik novelláját, amely azt sugallta, hogy bár szerzője az anyaországban él, gondolatai még mindig az őt emberré érlelő Atyha, Korond és általában Erdély körül járnak. Jelen volt még az esten Tófalvi Zoltán, a folyóirat szerzője, egyben szerkesztőbizottsági tagja. Az est végén a Firtos Művelődési Egylet nevében az elnök és a titkár, Ambrus Lajos és Ambrus Judit emléktárgyakat adtak át Korond testvértelepülései baráti művelődési egyesületeinek: a kiskunfélegyháziaknak, a győrieknek, a százhalombattaiaknak. /Deák-Sárosi László: A Hazanéző jubileumi estje az Írószövetségben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./

Október 9-én ünnepelte huszadik évfordulóját a Korondon szerkesztett Hazanéző művelődési, kulturális és hungarológiai folyóirat. A Sóvidék-központú lap évente kétszer jelenik meg, ingyenes közéleti melléklete, a Tűzhely viszont havi rendszerességgel. A Hazanéző és a Tűzhely a Firtos Művelődési Egylet köré csoportosuló értelmiségieknek, helytörténészeknek, fazekasmestereknek, vállalkozóknak köszönhetően érhette meg a kerek születésnapot, a székelyudvarhelyi Infopress Group támogatásával. A korondi művelődési házban csipketányérjait állította ki Józsa László helybeli keramikus. Munkásságáról Majla Sándor beszélt. Március 21-én Budapesten, az Írószövetség Bajza utcai székházában mutatták be a jubiláló lapot. Az október eleji ünneplésen a közönség kézbe vehette a Hazanéző könyvsorozat huszadik darabját, egy daloskönyvet (Álomjáró – Megzenésített gyermekversek). A korondi születésnapi ünnepségen ott volt a lap csaknem teljes munkatársi közössége. Ambrus Lajos köszöntőjét követően Bölöni Domokos méltatta a folyóiratot. /–dbs–: Két évtized a magyarság szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./

Ambrus Lajos hazanéző ösvényei
Ki látta szebbnek / valaha ezt a / sebeit takargató földet? / Topogott-e át érte / véget nem érő / teleket, anélkül, / hogy megfázott volna / mesebeli csizmájában / egyszer is a lába?! // Mérföldet! léphet ezen a tájon / a vágy, / de szemünk anyánktól / örökölt bogara / itt fogadta / napszámosának / a fényt, miből / naponta megmintázhatjuk / önmagunkat. (Szülőfalum) * Ambrus Lajos nevét olvasva az anyaországiak bizonnyal az 1950-ben Gyulán született, Budapesten élő íróra, szerkesztőre gondolnak, az erdélyi olvasók meg talán inkább a Korondon világra jött tanár-költőre, aki a Sóvidék egyik legismertebb közösségszervezője, a Firtos Művelődési Egylet alapítója, 1990-től a Hazanéző folyóirat alapító főszerkesztője, 1993-tól pedig a Hazanéző könyvek sorozatának is a szerkesztője. Korondnak három költő-Lajosa van, nagyjából egyívásúak: Páll Lajos (1938. április 3.), Molnos Lajos (1941. dec. 1.) és Ambrus Lajos (1941. nov. 2.). Közös gyermekkor, együtt töltött iskolai évek és életre szóló barátság köti őket egymáshoz. A sors aztán más-más irányt szabott az életüknek: Páll Lajos nem fejezhette be a festőakadémiát, az ötvenhatos perek egyik vádlottjaként elhurcolták, a Duna- csatornánál, majd Szamosújváron raboskodott. Szabadulása után szülőfalujában bontakozott ki mind festőművészi, mind költői pályája. Molnos Kolozsvárott újságíróskodott, ma is ott él. Ambrus Lajos az iskolával jegyezte el magát, három évtizedet töltött a katedrán, munkássága elválaszthatatlanul a Sóvidékhez, a híres fazekasfaluhoz kapcsolta, foglalkozása a gyermekek, a mesék, mondák, balladák világához vitte közel. Felnőttverseinek ihletője a Júlia szép leány történetének forrásvidéke, a balladás székely élet és táj. Hőse a minden talpalatnyi örömért keményen megküzdő erdélyi ember. Fiatalkori versei a már korábban dobbantó két költőbarát költészetének fénykö-rében fogantak. Első jelentkezése egy novellákat, karcolatokat tartalmazó könyv, versekkel csak 1990 után lépett közönség elé. De hadd sorjázzanak a kötetek: A korondi nézőedény (elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1982), Lopott hold (versek, Székelyudvarhely, 1995), A tündérasszony könnye (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1996), A kukorékoló róka (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1998), Játék a tájban (versek, Kolozsvár, 1998), A kolontos legény (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1999), A kisbíró meg a telegráncs (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 1999), Az óriás leánykája (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 2000), A szalmaborjú (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 2000), Helyismereti olvasókönyv – Korond (Korond, 2001), Ezer telik, ezer nem (mondák, legendák, Csíkszereda, 2002), Boldogok hajóján (versek, Székelyudvarhely, 2003), A griffmadár fia (mesék, mondák, Kolozsvár, 2003), Árpád és Balambon (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Marosvásárhely, 2004/2005), Madárnyelven (Versek, Marosvásárhely, 2005), A turul fia (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Székelyudvarhely, 2006), Az aranymadár (Mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 2006), Korondi fazekasalbum (Csíkszereda, 2007), Csodavárban (Gyermekversek, Budapest, 2008), A királyné napja (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Budapest, 2008), Ösvények az égben (Összegyűjtött versek, Csíkszereda, 2009). Huszonegy kötettel a háta mögött ült asztalhoz a Bernády Házban Ambrus Lajos ez év április 7-én, hogy Bölöni Domokos meghívására, a Súrlott Grádics irodalmi kör vendégeként dedikálja összegyűjtött verseit tartalmazó friss könyvét az érdeklődőknek. Az Ösvények az égben egyfajta szintézise mindannak a tapasztalatnak, mondanivalónak, ami a vidéki tanárkodás, kultúraszervezés hosszú évei alatt lírai köntösbe kívánkozott és költői megfogalmazást nyerhetett. Az őt "faggató" Majla Sándor költő ugyancsak korondi, ezért aztán a bennfentes jártasságával kérdezett, gyakran Ambrus helyett válaszolva is egy-egy gyerek- vagy diákkori emlékkel, anekdotával, saját verssel. Ambrus tanár úr, a korondi Firtos Egyesület alapítója, a Hazanéző című folyóirat és a Tűzhely című helyi lap főszerkesztője, hajdanában a bukaresti Jóbarát című gyermeklapnak és az Ifjúmunkás hetilapnak címezte küldeményeit. A cenzúra dacára is lehetett irodalmat művelni azokban az időkben, és vidéken is volt irodalmi élet, ezt példázzák a kétévente tartott sóvidéki író-olvasó találkozók Parajdon és Korondon, vagy a "kacagóbálok", a humoristák április elsejei felolvasó- délutánjai a Firtos alatti falu klubjában. A Hazanéző folyóirat könyvkiadást is vállal, a Hazanéző könyvek sorozat 22 kötetet jelentetett meg ez idáig. Egyik jelentős hely- és honismereti kiadványa a Korondról szóló, amelyet tankönyvként forgatnak a korondi iskolában. * A kötetavató kedves vendége volt Márk Attila brassói muzsikus, aki diákkorában még népzenét játszott a középiskola zenekarában, később autodidakta módon megtanult gitározni, majd basszusgitárosként és szólistaként két diák rockzenekarban is játszott. 1990-től ad elő megzenésített verseket. Első verses dalai vallásos töltetűek voltak. A saját érzésvilágát is tükröző verseket viszi a közönség elé. 1991 óta szinte évente megjelenik egy-egy albuma. Erdélyi magyar költők, a magyar és az egyetemes világlíra jeles képviselői szólalnak meg a Márk Attila hangján. A Hazanéző két évtizedes fennállása alkalmából a folyóiratban megjelent versekből állított össze zenés válogatást, ebből emelte ki Ambrus Lajos négy versét és mutatta be Marosvásárhelyen, de nem egymagában, hanem a társszerzőként hozzá szegődött, szintén gitáron játszó Ferencz Csaba sepsiszentgyörgyi újságíró és fuvolás lánya, az egyetemista Ferencz Anikó társaságában. A hallgatóság nagy tetszéssel fogadta Ambrus Lajos dallá nemesített költeményeit. Mint az összegyűjtött versek könyve jelzi, korántsem zárult le ez az életmű, a kitaposott ösvénynek nem kell föltétlenül Júlia szép leány egébe vezérelnie az alkotót, marad munkája idelent is bőven. * (A Súrlott Grádics legközelebbi meghívottja Ercsey Mária tanárnő, aki egyszerre két kötettel lép az olvasók elé: Ne hagyd magad!, illetve És mégis magyarul éltem című könyveit május 5-én, szerdán 16 órakor mutatják be a Bernády Házban.)
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Új folyóirat
Füzet méretű folyóirat első száma jelent meg A Vers címmel Székelyudvarhelyen. Főszerkesztője P. Buzogány Árpád, gondozza a Litera-Veres Könyvkiadó. Kortárs és klasszikus versek, versfordítások, illetve -elemzések kapnak helyet benne, egy lapszámba egy szerzőtől csak egy költemény kerülhet. Kéziratokat az avers.kapcsolat@gmail.com címre várnak. Az első szám szerzői a megjelenés sorrendjében: Szabó Lőrinc, Ambrus Lajos, Bágyi Bencze Jakab, Beke Sándor, Bölöni Péter, Botár Emőke, Főcze Kornélia, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Kiss Székely Zoltán, Reményik Sándor, Laczkó Vass Róbert, Majla Sándor, Nagy Ágnes, Tolokán Király Katalin, Sebestyén Irén, Székely-Benczédi Endre, Szente B. Levente, József Attila. A Reményik- és a József Attila- vershez Tolokán Király Katalin, illetve P. Buzogány Árpád fűz eligazító gondolatokat. Népújság (Marosvásárhely)

Régi barátság felújítása
A korondi irodalmárok és a Salamon Ernő Irodalmi Kör tagjai között rég tartó kapcsolat felfrissítésére is alkalom a június 7-én, kedden délután 5 órakor, Gyergyószentmiklóson, a Tarisznyás Márton Múzeum kávéházában tartandó irodalmi találkozó.
A Kriterion Kiadónál megjelent, Katona Éva szerkesztette 111 vers a Sóvidékről című versgyűjteményt és a korondi Hazanéző folyóiratot is magukkal hozzák barátaink. Az antológiát Katona Éva színművész, a Hazanézőt Ambrus Lajos költő mutatja be. Vendégeink között – mások mellett – ismételten üdvözölhetjük Király László költőt, Majla Sándor költőt, szerkesztőt.
A találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várunk.
irodalmikor.wordpress.com

Megtartó hűség
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

25. éve jelenik meg a folyóirat
Hazanézőben Korondon
A Hazanéző című, hungarológiai folyóiratként meghatározott kiadvány huszonötödik évfolyamának ünnepe csütörtök délután a korondi unitárius templomban kezdődött. A negyedszázados évfordulón a szerzőkkel negyven budapesti egyetemista ünnepelt együtt. A Firtos Művelődési Egylet egyike a legelső székelyföldi civil szervezeteknek (1990. április 11-én jegyezték be).
A családias összejövetelen Lázár Levente unitárius lelkész elsősorban a 14. században épült, katolikus kápolnából átalakított templom történetét mutatta röviden az egybegyűlteknek, majd felesége, Demeter Erika lelkész Király László Hazabeszélő című versét olvasta fel. A magyarországi Bolyai Önképző Műhely kórusa néhány dalt énekelt, majd Ráduly János, a lap munkatársa a Júlia szép leány című népballadát olvasta fel, végül Ambrus Lajos főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket. A templomi ünnepség után a vendégek átvonultak az imaházba, ahol borral, ordás buktával kínálták meg őket. Ezt követően megtekintették a tájházat, illetve a képtárat, utóbbi anyagát Józsa János keramikus adományozta a községnek. A találkozó közös vacsorával zárult. Hűek maradtak a laphoz
Korond már a hatvanas-hetvenes években érdekes hely volt irodalmi és kulturális szempontból. Talán éppen a fazekasság és a piacozás révén voltak nyitottabbak és tájékozottabbak az átlagnál. A helyben létrejött líceum fennállásának rövid ideje alatt (1962–1973) igen jó képességű fiatal tanárok kerültek az intézményhez: Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Pászka Imre, Ambrus Lajos, Bölöni Domokos. Mellettük a helyben élő, szociográfiával, néprajzzal és irodalommal foglalkozók – István Lajos, Szőcs Lajos, Páll Lajos – is meghatározó szerepet játszottak. Az a tény, hogy Molnos Lajos is korondi illetőségű, hogy a sóváradi, de Korondhoz is kötődő Király László gyakran fordult meg a községben, magával vonzotta a második Forrás-nemzedék többi tagját, akik a hetvenes években több alkalommal is bemutatkoztak az itteni olvasóközönség előtt: Magyari Lajos, Farkas Árpád, Szávai Géza, Tömöry Péter lehetett azokban az években a korondiak vendége. A nyolcvanas évek elején Bölöni Domokos, a körzeti iskola igazgatója gondoskodott arról, hogy irodalom, könyv iránt ne csak az iskolai tevékenység keretében érdeklődjenek a korondi gyermekek. A felnőttek számára irodalmi esteket, humoristatalálkozókat szerveztek. Annak ellenére, hogy akkortájt eléggé beszűkítette a rendszer a kereteket, a korondi kezdeményezés kiválóan működött, egészen a rendszerváltásig. Többek között Bajor Andor, Zágoni Attila, Gelu Păteanu, Csifó János, Ráduly János neve bukkan fel azokból a sötét nyolcvanas évekből. Bölöni Domokos 1990 tavaszán visszaköltözött ugyan ifjúkora kedves városába, Marosvásárhelyre, ahol két évtizeden át volt a Népújság munkatársa, de soha nem szűnt meg benne a „korondiság”, továbbra is sóvidéki írónak számított, hiszen alkotói indulása a Kalonda alatt zajlott, olyannyira, hogy a témái még ma sem költöztek teljesen át Vásárhelyre. A Hazanéző negyedszázados létét Ambrus Lajos határozta meg, ő az a főszerkesztő, aki azóta is töretlen lendülettel ír, szerkeszt, szervez. Elmondható, hogy a felsorolt szerzők, akik életük egy szakaszában itt éltek, illetve innen származtak el, a lap munkatársai maradtak, szívesen közöltek és közölnek a kiadványban. Páll Lajos képzőművészeti munkái, páratlan stílusa ma is meghatározza a lap küllemét. Ráduly János néprajzi dolgozatokkal és verssel állandó munkatárs, de igen meghatározó személyiségek a holdudvarban Deák-Sárosi László költő, nyelvész, Majla Sándor költő, szerkesztő, Tófalvi Zoltán történész, Lőrincz György író, Simó Márton író, P. Buzogány Árpád költő, illetve Józsa Judit szobrászművész, Józsa János műgyűjtő és keramikus, Józsa László keramikus, Vinczeffy László képzőművész.
„Az írás hőskora lezajlott”
„Már 1973-ban szerettem volna egy kiadványt megjelentetni, de akkor még nem lehetett. Ki is nevettek, amikor előálltam az ötlettel” – emlékszik vissza a hetvenes évekre Ambrus Lajos főszerkesztő. – Már akkor sok kéziratot összegyűjtöttünk, ami ott lapult az asztalfiókban. Eljött a változás ideje, s rátaláltam a régi kéziratokra. Elsőként hoztuk létre ’90-ben a kulturális egyesületet, s úgy terveztük, hogy negyedévenként jelenjen meg a Hazanéző című lap. Végül félévente adtuk ki, 1993-tól pedig minden két lap között egy Hazanéző könyv is napvilágot látott. Korondon könnyű volt lapot szerkeszteni, hiszen a világon nincs még egy olyan hely, ahol ilyen sok a költő, író. Mindenki lelkesen írt, és idővel csatlakoztak a lap szerzőgárdájához olyanok is, akik nem korondiak. A kezdetekkor ötezer példányban jelentünk meg, ami szabadeladásban el is fogyott. Most ötszáz példányszámú a lap-, és többnyire barátok terjesztik. Külföldi és hazai barátok támogatták a kiadvány megjelenését, de idővel a megyei, illetve a helyi tanács is mellénk állt. Szerencsénk volt, hiszen olyan baráti hálózatot sikerült kiépítenünk magunk körül, akik mindig mellettünk álltak.”
Ambrus Lajos szerint az írás hőskora lezajlott. – Amikor mi fiatalok voltunk, aki meg akart nyilatkozni, írt. Jót, kevésbé jót, de írt. Emlékszem, amikor megjelent az első kötetem, a faluban úgy mentek el mellettem az emberek, mintha valakivel találkoztak volna. Ma már nem adják meg az alkotó embernek ezt a tiszteletet.
Közlési lehetőséget biztosított a lap
Ráduly János neve már az első lapszámban megjelent, jelenleg is tagja a szerkesztőbizottságnak. „Amikor a rendszerváltás után létrehozták a lapot, nagy hiányok voltak irodalmi folyóiratok és könyvkiadók terén. A Kriterion Könyvkiadó bukdácsolni kezdett, a Dacia és a Ion Creangă megszűnt. Azért említem ezeket, mert itt jelentek meg első meséskönyveim. Tehát nem volt közlési lehetőség az alkotó ember számára. Éppen akkor jött létre a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és a Hazanéző, mindkettőhöz hűséges maradtam mindvégig. A Hazanéző Könyvek sorozatban három kötetem jelent meg, minden anyagomat lehozták a lapban. Ennél nagyobb megbecsülést nem kívánhatnék” – fogalmazott a korondi születésű Ráduly János.
Szakmai tanulmányúton a budapesti diákok
Deák-Sárosi László tanítványai nem először járnak a fazekasság szülőfalujában. „Egy éve tanítok a Bolyai Önképző Műhelyben, és fontosnak tartottam elhozni ide a fiatalokat, hogy lássák, milyen a népi kultúra, személyes kapcsolatokon, találkozásokon keresztül hitelesítsük mindazt, ami a könyvekből nem jön át. A Bolyai Műhely Alapítványt a Magyar Tudományos Akadémia támogatja, és tehetséges, kiemelkedő teljesítményű fiatalokat gyűjt össze, akiknek hároméves humán képzést biztosít ingyenesen. Örülök, hogy négy év után én hozhattam el a csapatot erre a szakmai tanulmányútra. Ambrus Lajos volt olyan kedves, és úgy időzítette az ünnepség időpontját, hogy mi is részt vehessünk” – mondta Deák, aki szintén a Hazanéző szerkesztőbizottságának tagja, ’92 óta szerzője a lapnak. Ő volt az, aki két, nagyon fontos antológia létrehozásában vett részt társszerkesztőként, az első hangos, megzenésített versgyűjtemény a húszéves évfordulóra jelent meg, két éve pedig az Üzenet másképp címűt szintén hanglemezzel együtt adták ki. Az udvarhelyi szerzők közül P. Buzogány Árpád a Hazanéző által meghirdetett verspályázat révén került a lap alkotói közé, majd idővel részt vállalt a könyvek szerkesztésében is, közös rendezvények szervezésében. Simó Márton író, újságíró, szerkesztő versekkel kezdte a Hazanézőben való jelenlétét, még az 1990-es hőskorban. Bár később bő másfél évtizedig nem Erdélyben élt, majdhogynem rendszeresen küldött kéziratokat Ambrusnak. A vers valahogy kimaradt, de jöttek helyette a „komolyabb” műfajok, a széppróza és a tanulmányok. Több Hazanéző-kötetnek szerkesztője, szerepelt az egylet által kiadott vers-, próza- és interjúantológiákban is.
Kedei Zoltán marosvásárhelyi képzőművész egyetlen évet lakott Korondon, mégis ide kötődik a legjobban. „Amikor Ambrus Lajos felkért, hogy rajzoljam meg a Hazanéző tollforgatóit, azt hittem, megőrült. Végül elvállaltam a huszonhat szerző portréjának elkészítését, amely múlt év végén jelent meg egy antológiában” – mondta. Ez a negyedszázados fennállás ma már az erdélyi magyar kultúrtörténet része, egy jól körvonalazódó folyamat, amely – hála az egylet körül működő civileknek és alkotóknak – akár útmutató, példaértékű is lehet ebben az elanyagiasodott világban.
Nagyálmos Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Isten veled, Majla Sándor!
Az 55 éves költőt, írót, gyermekversfaragót, szerkesztőt, Majla Sándort, aki gyakorlatiasságát aránylag sikeres üzleti vállalkozásokkal is bizonyította, holtan találták augusztus 3-án, hétfőn reggel otthonában.
Szárnypróbálgató időszakában, a hetvenes évek közepén-végén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Irodalmi Körben kortársai irodalmi vitákban ismerhették meg benne a szülőföldjéhez és kisebbségi sorsához foggal-körömmel ragaszkodó irodalmárt. Első nyomdafestéket látott írását 16 éves korában olvashatták az Ifjúmunkásban, de folytatódott azt irodalmi közlések sorozata az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Európai Idő, Hazanéző, Jelenlét folyóiratok hasábjain. Első verseskötete a Forrás-sorozatban kiadott Szavak pírja volt 1990-ben, amit 1995-ben a Stációk című kötet követett. Ugyanabban az évben kiadta Az oroszlán álma című gyermekverskötetét, amelynek nagy sikere volt. Utolsó két kötete már az általa alapított Ablak kiadó gondozásában jelent meg.
Ezek után tartózkodott az önálló szerepléstől, de gyakran fel lehetett lelni egy-egy írását antológiákban, évkönyvekben, sőt újságok, folyóiratok hasábjain is. Megzenésített verseit is lehet hallani egy-egy előadás repertoárjában, de hang- és médiahordozókon is megtalálható már. Többen jelentősnek vélik ugyanakkor azt az alkotói hagyatékot, amely még nem került nyilvánosság elé. Én a baráttól, a fiatalkori tüzes, de szelíd vitapartnertől búcsúzom: Isten nyugtasson, barátom!
Jánosi András
Székelyhon.ro

Holtan találták Majla Sándort
55 éves korában meghalt Majla Sándor író, költő, lapszerkesztő. Székelyudvarhelyen, Tamási Áron utcai lakásában találtak rá.
Az egyedül élő Majla Sándort hétfőn reggel találták holtan szombatfalvi otthonában, a halál pontos okát egyelőre nem lehet tudni. Jére Ferenc rendőrparancsnok-helyettes portálunk megkeresésére elmondta, hogy a házban helyszínelő rendőrök idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a halál okát kedden vagy szerdán a törvényszéki orvos állapítja meg.
Majla Sándor 1960 október 14.-én született Korondon, az udvarhelyi gimnáziumban érettségizett 1979-ben, ezután több évig helyettes tanárként dolgozott Korondon és Székelyudvarhelyen. A romániai rendszerváltás után elindította az Ablak nevű, irodalmi-művészeti folyóiratot a városban, ami főleg európai kisebbségekkel foglalkozott. A kilencvenes években szerkesztője volt a Fagyöngy nevű, erdélyi költők verseit tartalmazó antológiáknak, illetve szervezője volt a költők rendszeres találkozójának is, ami szintén Udvarhelyen zajlott. Néhány kiadást ért meg az Erdélyi Dekameron nevű prózaantológia, amit szintén ő szerkesztett.
Első írásai a hetvenes években jelentek meg az Ifjúmunkásban, később a főbb irodalmi lapok, az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk közölték verseit és prózáit, több antológiában is szerepelt, akárcsak a korondi Hazanéző folyóiratban. Három verseskötete jelent meg a kilencvenes években, A szavak pírja (a Bukaresti Kriterion kiadónál, a Forrás-sorozatban, 1990-ben), valamint a Az oroszlán álma (gyerekversek) és a Stációk (mindkettő a saját kiadójánál, az Ablaknál, 1995-ben). Majla az évek folyamán több helyi sajtóorgánumnak volt a munkatársa, több írása is megjelent az Udvarhelyi Híradóban, illetve a Star Rádiónál is dolgozott szerkesztőként.
Az egyik utolsó fotó néhány héttel ezelőtt, július 1-jén, a korondi Józsa László fazakas könyvbemutatóján készült róla – Sándor a széksor szélén ül, jellegzetes fekete szakállával és hosszú hajával – a sor másik végén a szintén korondi id. Szálasy Ferenc ül, aki múlt héten hunyt el (a felvételt Szabó Károly készítette). Majla Sándor a Holmi című, havonta megjelenő reklámújság szerkesztője volt, több mint tíz éve dolgozott a lapnál. Verseit többen is megzenésítették, a videómegosztón több ilyen felvétel is fellelhető.
Tavaly karácsony előtt néhány nappal került fel a videómegosztóra az Illés Lajos által megzenésített versének felvétele, a Karácsonyi Dal, amit a Békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ készített.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

“Miattad, érted kegyelem, harag, öröm, virág voltam én”
Néhány nappal ezelőtt, augusztus harmadikán, hétfőn délelőtt terjedt el a hír, hogy székelyudvarhelyi lakásában holtan találták Majla Sándor írót, költőt, lap- és folyóirat-kiadót. Túl a megdöbbenésen és a kétkedésen, rá kellett jönnünk, hogy a hír igaz. Sokunknak régi jó barátja, eszme- és pályatársa volt Sándor. Annak idején, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, mélyen benne még az átkosban, együtt kezdtük a pályát a “szocialista sajtó orgánumaiban” (Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó), illetve az éppen csak megtűrt irodalmi berkekben, mint amilyen az akkori Tomcsa Sándor Irodalmi Kör volt. Többen valánk egyazon társaságban szárnypróbálgatók, többen futunk vagy vánszorgunk egy-egy pályának nevezett izén, olykor szárny-szegetten éldegélünk az irodalmi és kulturális prérin még ma is… Ilyenkor ideje van a számvetésnek, a baráthoz kapcsolódó gondolatok és emlékek rendezésének, hiszen adósai vagyunk, immár mindenét ideadta, összes tálentumát, hogy a továbbiakban mi magunk sáfárkodjunk vélük. Túl a kegyelet és a végtisztesség feladatkörén, többrétű feladat hárul ránk az életmű elhelyezése és értékelése terén. Ígérjük, s igyekszünk majd helyt állni, s megtenni a szükségeseket.
Sándor barátunk többször is említette, hogy milyen emlékezetes közönségtalálkozót szerveztek Németh Viktor énekes-zeneszerzővel közös estjük alkalmával március 17-én, Békéscsabán. Elmaradt a beszélgetés rögzítése és az arról készült interjú vagy “hangulatjelentés”. A fotók viszont a gyász pillanataiban előkerültek az internet bugyraiból. Ezeket - a valóban jó felvételeket is – használjuk jelen írásunkhoz. A hiánypótlás szándékával. És idézzük a Vass Dénes által, a Szent Miklós-hegyi Temetőben elmondottakat. Az emlékező és emlékeztető szöveg elkészülte jórészt Veinberger Melinda érdeme.
Drága Sanyi!
Egy haikuddal kezdem emlékezésünket: “Miattad, érted kegyelem, harag, öröm, virág voltam én.” Itt állunk megrendülten, volt osztálytársaid, eljöttünk, hogy búcsúzzunk Tőled, hiszen földi utad utolsó STÁCIÓ-jához érkeztél, nincs tovább, ez végállomás. Lehullt a levél, megállt az óra ketyegése… Örökösen zaklatott , nyugtalan szíved megpihen. Nyilatkoztad, hogy a művészek olyanok, nincs nyugalmuk, nem tudnak nyugodtan élni, nem tudnak teljesen emberek lenni, s így ők bizonyos szempontból nem is emberek. Téged sem hagyott nyugodni a Benned égő alkotási vágy, már egészen fiatal korodtól, ez volt meghatározója egész egyéniségednek, mert aki közösségéért, népéért, nemzetéért is tesz, az nem élhet és nem éghet takaréklángon. A művészi alkotás napfényes, de olykor zakkant, kicsit szkizofrén “világ örök útvesztőiben bolyongtál társakkal ugyan, de leginkább mégiscsak magányosan.”
Most eljöttünk, hogy búcsút vegyünk nemcsak a művésztől, a szerkesztőtől, a könyvkiadótól, hanem a szív-lélek embertől is, akit engedtél megismernünk személyedben. “Lelked mindig nagyon érzékeny volt az élet legszellőnyibb suhanásaira.” Számtalan közös emlék fűz Hozzád, oly sok vidám és szép percet kaptunk Tőled, néha talán kissé fanyar humorodra mindig emlékezni fogunk. Kicsit kilógtál a sorból, az akkori matek-fizika beállítottságú diákok közül, hiszen Te mindvégig színire készültél. A sors ironiája, hogy nem vettek fel, pedig mi tudjuk: kiváló színész lett volna Belőled.
Most meg itt a végső szereped: a kegyetlen halál. Nagyon korán távozol, még annyi mindent szerettél volna kiírni Magadból. Szerencsések voltunk, hiszen gyermekkorodról szóló novelláidból egy párat megosztottál velünk, és mondhatjuk, egytől-egyig remek alkotások. Nagyon nagy kár, hogy nem jutottál a végére. Ahogy mondtad: “Annyira hosszú és telt volt, hogy írom, írom a gyermekkorom, de nem fogyok ki belőle. Dús volt, de nem önfeledt, vidám, de csak amolyan hétkrajcáros, mert korán felnőtté váltam…” Mindig benned volt a halál érzése; már a novelláid posztumusz kiadásáról meséltél, s ezt nyilatkoztad: ”Becsszó, elolvasnám a könyvet, lássam meg, milyen voltam akkor?!” Vallottad hogy valahol van az az idő, amit nem ismerünk, több versed is foglalkozik a halállal és a halál utáni pillanattal. Egyik osztálytársunk szerint mintha mindig csak fél lábbal voltál ezen a világon, titkon vágytál az angyalok közé vagy legalábbis “6 cipőnyivel fennebb”.
Idézet az előre, saját Magadnak megírt Requiem em es emlékére című versedből:
ha fölébredek majd megmutatom
rejtett sebem
szavakba göngyölt
álmaim mesélem el s hogy
hideg a priccsem
nincs takaróm s emlékezem
ha alattam szalma zizzen…
s mégis megcsalatkoztam
s tékozoltam magam s vissza-
térnem nem adatott meg
sehová mert mindenhol magamra leltem menekülnöm
sem volt érdemes
mert reám zuhant a világ
hogy se ember se isten se ház
se út se temető se élet
csak a tértelen egyedüllét
valami egy-igazság…
Ez a versed benne van a Stációk című kötetedben, amelynek egy-egy példányát dedikálva ajándékoztad nekünk a húszéves érettségi találkozón. Neked köszönhetjük A szavak pírja című, első megjelent kötetednek csak nekünk szóló “belső kiadását” a harmincöt éves találkozónkra, melyben benne vannak a diákkorodban írt versek is, s így egy kicsit valamilyen formában benne vagyunk mi is. Idézet az ajánlóként hozzánk szóló vallomásodból: “Szinte soha nem tudtam, mikor mit kell mondanom: sokszor jókor mondtam a rosszat, máskor meg rosszkor mondtam a jót. Lehet ezért pironganak a szavak, és megtörténhet, hogy épp ezért toloncolt az élet az állandó Vers havába, ahol nincs tél, nyár, megszűnik a bizonytalan… Élek hát még itt a Vers havában kicsit és most már kezdem végre önmagamhoz mérni önmagam: van erre szabad akaratom. Kaptam, hát élek vele. És egyre gyakrabban eltalálom mondani a jót, éppen jókor.”
Nehéz elfogadni, hogy nem fogunk többé találkozni Veled, üres marad a helyed az osztálytalálkozókon. Kicsit fura , jézusi alakodat nem fogják látni az utcán a város lakói , nem tartasz zenés-verses könyvbemutatókat és főleg nem írsz többet… Pedig mindened az írás volt. Az Emlékkönyvünkbe írt beszámolódból tallózva: “… írtam, főként verset… Azt hittem, hogy egy szemernyit hozzájárulok a kultúra és az emberi lélek igazabbá tételéhez azzal, amit teszek, de egyre inkább behunyt lelkű emberekkel találkozom, tehát egészében ez sem sikerült, akár a sok felvételi vizsgám. Azért mégis: rengeteg jó dolog történt, és a fentiek ellenére is derűlátó vagyok, valahogy így: Fel a fejjel, semmi remény.”
Még voltak hasonló szállóigévé vált mondásaid, okosságaid: “Úgy cselekedj, hogy ne adj okot magadnak megbánásra.” “Derűlátó vagyok, s lesz még ennél rosszabb is.” “Van véleményem, csak nem értek egyet vele.”
S most itt állunk némán sírodnál és várjuk, hogy mondj valami vicceset ez alkalommal is. Itt állunk, és megköszönjük Neked a verseket, a sok szép emléket, a diákkori csínytevéseket (amelyekben, valljuk be, mindig derekasan kivetted a részed). Köszönjük a sok szavalatot, az Énekes madár Mókáját, a kiszállásokat, az agitációs brigádot, a bentlakásos életet, a bervező-szívottságot, a sok humort, az osztály- és évfolyam-találkozók szervezések hangulatát. Köszönjük az exkluzív nekünk írt Maradjunk még mindig humorunknál című esszét , és az Ahogy megcsillan szemünk – 25 év után Nektek, valamint Társaimnak az iskolából című verseket, amiket mind-mind megőrzünk emlékezetünkben.
Nyugodjál békében, Sanyi! Ahogy egy pályatársad írta a napokban: “Legyen könnyebb számodra az örökkévalóság, mint ez a könnyed, ám olykor és végül elviselhetetlen súlyú élet.”
Hagyatékul ránk hagytad az alábbi sorokat is:
ti próbáljátok meg próbáljátok meg
mert olykor elég lehet s amíg még van fény és sötét
csupán a hit amíg fázhattok és elönthet a meleg
amíg hang és csend övez
tervezzetek és éljetek
Isten velünk! Isten veled!
A székelyudvarhelyi Gimnáziumban 1979-ben végzett évfolyam nevében elmondta Vass Dénes
Székelyhon.ro

Születésnapi beszélgetés Ambrus Lajossal – Évelődöm a világ bajain
Ambrus Lajos tanár, író, irodalomszervező november 2-án töltötte a 75 évet. Korondon született és ott is töltötte életének java részét. Kérdéseimre e-mail-en válaszolt.
– Bár rendszerint igyekszem időben megkeresni születésnapos interjúalanyaimat, néha egy-egy ünnep, jeles nap közbeszól. Így történt ez most is, amikor a halottak napja „akadályozta”, hogy idejében felvegyem Önnel a kapcsolatot. És a halottak napja éppen az Ön születésnapja… Mennyire befolyásolta ez a születési dátum a születésnapjainak megünneplését, hangulatát?
– Az atyhai asszony azt mondta, hogy ki amilyennek született, olyannak marad, csak egy kicsit nő. Hogy a halottak napi születésűekre áll-e ez a furcsa determinizmus, sose foglalkoztatott. Az ismeretlen költővel vallom, hogy ilyenkor nálunkfelé „összeborulnak a nyerges hegek, s lábuk előtt kigyúl a vérvörös szikony, mert senki se születhet, el se tűnhet nyomtalanul”. És igaza van a már a csillagok közül, az ég tornácáról ránk figyelő barátnak, hogy – ha megírtad a magad (huszonöt!) könyvét – mint a „szép hegyünk, a Firtos, vesszőzéshez lassan felveheted a fehér inget”. Különben – ha az évek során egy-egy születésnapozás összejött – a szóban forgó egybeesés nem befolyásolta a hangulatot.
– Foglalkozásánál rengeteg szakma, hivatás szerepel: író, költő, szerkesztő, irodalomszervező, tanár, könyvkiadó. Melyiket érzi a legközelebbállónak, a legkedvesebbnek sokrétű tevékenységéből?
– A foglalkozásom sora gyanúsan hosszú és hangzatos. De én – annyi év után is – mondom, mint akit még nem vertek szájon, hogy aki Székelyföldön magyartanár lesz, a felsorolt szerepekből bizony fel kell vállalnia. Ma talán még inkább! Igen, mert itt nem kell senkit magyarra megtanítanunk. Arra kell közösen rájönnünk, hogy a mi anyanyelvünk is szép. Igaz, nekem szerencsém volt. A barátaimnak köszönhetően több mint két évtizedig a korondi középiskola nevelési aligazgatója lehettem. Különben már a változások után egy csoporttal Székelyudvarhelyre mentünk. Az értekezlet előtt beültünk egy kávézóba. A fejesünk, aki elment rendelni, azzal tért vissza, hogy egy fiatal lány a személyzet közül mint szenzációt közölte a társaival, hogy az egyik asztalnál az ő egykori tanára jelent meg…
– Hogyan lett a nyelv, az írás szerelmese? Emlékszik a könyvekkel való találkozására? Van meghatározó élménye, amely miatt a magyartanári pályát választotta?
– Már a szovátai Ady Endre Középiskolába az írás bűvöletével érkeztem otthonról. Volt időszak, amikor csábított a színpad, de az irodalmi érdeklődésem mindvégig megmaradt. Bizony egyes tanórákon is, ha csak tehettem, a könyvtári könyveket olvastam. Fiatal tanáraim elvették, ha rajtacsíptek, de nekem – különösen miután egy színjátékomat be is mutattuk a szovátai színpadon – a megérdemelt korholások közepette az elkobzott bűnjeleket visszaadták. Így – ha nem is ment simán – a magyartanári pálya borítékolható volt. Érettségi után a korondi unitárius tiszteletes figyelmeztetett, hogy a papság ugyan nem nagy uraság, de még mindig meg lehet belőle élni, de én – ha nem is válaszoltam akkor még Weöres Sándorral, hogy: „Valamikor én is úr akartam lenni, / hej, ha jó szolga lehetnék! / De szolga csak egy van, az Isten, / úrral tele a végtelenség.” – mégiscsak az írás és a tanári pálya mellett maradtam.
– Korondon született, és majdnem egész életét Korondon, illetve a Sóvidéken élte le. Azt olvastam, hogy először egy szerkesztője bízta meg azzal, hogy a faluról írjon. Valóban így volt? Hogyan is kezdődött tulajdonképpen szépirodalmi munkássága? Könnyen vagy nehezen?
– Se könnyen, se nehezen. Biztathattak ösztönzően már a kezdetekkor Kolozsvárról és Bukarestből, hogy a „költő ne járjon az őszben, hanem nézzen szét mai szemmel”, mind verset, mind szépprózát, sőt publicisztikát is – elsősorban a Hargitának, a Napsugárnak, a Jóbarátnak, az Ifjúmunkásnak és a Magyar Szó elődjének, az Előrének köszönhetően – rendszeresen csak a hetvenes évekkel kezdődően közöltem. Össze is állt hamarosan, és a Ion Creangă Kiadónál meg is jelent A korondi nézőedény című elbeszéléskötetem. Ezt követően kaptam az üzenetet, hogy ha Kolozsváron járok, keressem fel Varró Jánost. Mint kiderült, a jeles író arra biztatott („mert van mesélőkedve” – mondta), hogy írjak egy Korondról szóló faluregényt. Megígértem. De a regénnyel adós maradtam. Hanem egy nagy székely közösség szellemi életének értékeit vizsgálva, beleértve szokás- és hiedelemvilágát is, megszülettek egymás után mese- és mondáskönyveim, néprajzi kiadványaim, természetesen a verskötetek mellett. Különben egy olyan faluban születni és élni, amelyből Kriza János szerint az isteni küldött, a fodorfehér bárány Júlia szép leányt fölvitte a szent szüzek közé, miközben éltében hallhatta, hogy miként siratja el őt holtában az édesanyja, egy írónak különlegesen ritka adomány. Különösen, ha ott élt Páll Lajos is, aki egy kicsit a mérce volt. Ide tartott haza többek közt Molnos Lajos, Benczédi Sándor, Szálassy Ferenc, Ráduly János, Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Bölöni Domokos, Majla Sándor, Bíró Á. Zoltán, K. Kovács András, Molnos Ferenc és az atyhai Vinczeffy László Simó Mártonnal.
– Huszonhat éve már, hogy 1990 elején megalapította a Firtos Közművelődési Egyletet és szinte azonnal a Hazanéző folyóiratot is. Mit tart a legfontosabbnak ebből a 26 évből? Mi volt több, az elégtétel vagy a csalódás? Egész mozgalom szerveződött a tevékenysége köré (gondolok itt táborokra, szoborra stb.). Mennyire kapcsolódnak be a korondiak ezekbe a tevékenységekbe? Mennyire érzik magukénak az Anyanyelv szobrát?
– Igen, egy emberöltőnyi idő, hogy szerényen, sorsunkra várva pedagógusokul a hozzánk csatlakozó más értelmiségiekkel és kézművesekkel együtt, Bölöni Domokos bábáskodásával, megalapítottuk a Firtos Művelődési Egyletet. Én – mert tudták korábbról rólam, hogy vallom: „Mindenkinek, akinek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van”– a független civil szerveződés vezetője lettem. S hogy az otthon, az igaz, tiszta beszéd legyen a varázseszközünk, amellyel mindig hazatalálunk, létrehívtunk folyóiratot, közéleti újságot, könyvsorozatot, hangoskönyvet, hanglemezeket, könyvtárat, képgyűjteményt, szobrot, emlékkopjafákat, irodalmi és képzőművészeti táborokat, miközben a közösségeink szellemi, kulturális életét egyre gazdagabbá próbáltuk tenni, természetesen a ránk figyelő szervek, szervezetek és tiszteletre méltó személyek áldásos támogatásával. S mert egynek még örülni is szaporátlan, köszönet mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattunk.
– Milyennek látja a mai Korondot?
– Mint a világot. Minden rohamosan változik. Akár egy tehetséges nagy kamasz. Csak a fejlődési zavarok és a káros, idegen kinövések elkerüljék. Ha nem? Marad a Tófalvi Zoltán szép megfogalmazása, hogy a Hazanéző prózaantológiája huszonhét szerzője közül egyet se lehet úgy megsérteni, hogy erről a „szívdobbanásnyi” földről rosszat írjon. Jó, hogy hallgattam a kezdő szerzőnkre s a címe maradt: Szülőföld, szerelem. Különben ez vonatkozik azokra is, akik nem kedvelik, nem érzik magukénak esetleg az Anyanyelv szobrát. Mert a harag nem, csak a szeretet lehet gyógyír.
– Mivel tölti napjait? Gyerekek, unokák? Nekik írta a meséket? Min dolgozik? Melyek a legközelebbi tervei?
– Olvasással. És évelődöm a világ bajain. A meséket meg mindenkinek írtam. Most egy szép és okos szerkesztőnőnek – mert aki tőlünk kér írást, csak olyan lehet – egy olyan angyalról kellene írnom, aki nem a jó, hanem a rossz gyermeknek visz angyalfiát, mert az szorul segítségre. Jövőben előbb egy gyűjteményes novellakötettel, majd a publicisztikai írásaimmal szeretnék Isten segedelmével a könyvpiacon jelentkezni.
– Mindig ilyen szűkszavú és lényegretörő?
– Lehet, ha nem is mindig és nem minden esetben. Pedig valamikor arra figyelmeztettek, hogy a sok beszéd szegénység.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)