Kultúrán át vezető út a nyelvismerethez
Magyarné Pápai Sarolta erdélyi származású hungarológus a magyar nyelv és kultúra külföldi népszerűsítéséről, elhivatottságáról, munkájáról beszélt a Krónikának.
– Erdélyből indultál külföldre a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése felé: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztél angol–magyar szakon, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen hungarológia szakon. Hogyan vezetett az utad oda, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya munkatársaként, magyar lektorként több európai országban népszerűsítsd, tanítsd nyelvünket, kultúránkat?
– A magyarságomat és a kultúra szeretetét szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetem. Zilahi lány vagyok, aki a város legrégebbi magyar utcájának, a Kraszna utcának a hangulatát, lakóinak emberségét és büszkeségét szívta magába. Itt töltöttem nagyszüleimnél a vakációkat, itt értettem meg, mit üzen nekem az Ady-gimnázium, miért csodálatos Fadrusz János Wesselényi-szobra, milyen összetartó erő lakozik azokban az emberekben, akik büszkék a kultúrájukra. Gyerekkoromat Aradon töltöttem, ahol a szüleim rendszeresen vittek klasszikus zenei koncertekre, színházbérletünk volt a hozzánk érkező erdélyi társulatok előadásaira, múzeumokba jártunk minden utazásunk alkalmával, zongorázni tanultam – szóval a kultúra személyiségemnek szerves részévé vált. Tanári vénámat pedig nagymamáimtól örököltem. Kezdetben angol nyelvet tanítottam, majd a hungarológia szak elvégzése után egyértelművé vált számomra, hogy a magyar nyelv és kultúra megismertetése és terjesztése az én utam.
– Macedóniai, bolgár vagy olasz tanítványaidat az angol nyelven keresztül vezetted, vezeted a magyar kultúra felé, vagy közvetlenebb utakat keresel?
– Az angol közvetítőnyelvként segítség, de a tanításban nem mindig veszem hasznát, mert a hallgatóim kevésbé beszélik, így legtöbbször magyarul tanítom a magyart, amit igen hatékonynak tartok. Kultúránk megismertetését pedig leginkább magyar rendezvények szervezésével oldom meg: ilyen a magyar kultúra hete, magyar táncesték, magyar filmhét, gasztronómiai napok, képzőművészeti kiállítások, kortárstánc-előadások, komolyzenei koncertek és még sorolhatnám. Azt gondolom, hogy a kulturális élmények maradandó nyomot hagynak minden emberben. Igyekszem mindig olyan művészeket meghívni, akik nemcsak tehetségükkel és alkotásaikkal kápráztatják el a közönséget, hanem emberként is példát mutatnak mindenki számára.
– Biztosan találkoztál már olyan külföldiekkel, akik nem sokat tudnak nyelvünkről és kultúránkról, elsőként te tanítottad őket magyarul, te ismertetted meg velük a magyar kultúra elemeit. A közvélekedés szerint a magyar hangzása, nyelvtana miatt is rendkívül nehezen sajátítható el. Mi a tapasztalatod, tanítványaid megriadnak ezektől a nehézségektől? Milyen eszközökkel próbálod megkönnyíteni a folyamatot?
– Az a tapasztalatom, hogy minden országban máshogy tekintenek a nyelvünkre, kultúránkra. Ez részben attól is függ, hogy milyen az adott nép viszonya Magyarországhoz. Az olaszoknak például az Aranycsapat és Puskás Öcsi jut eszükbe rólunk, a macedónok szerint mi nagyon „cisto" ( = tiszta) ország vagyunk, a bolgárok pedig leginkább a bátorságunkat méltatják. A nyelvvel kapcsolatosan mindenhol ugyanaz az előítélet uralkodik: nagyon nehéz. Ezért, ha az adott egyetemen a magyar nem kötelező nyelvként szerepel a tantervben, akkor csak erős motivációval lehet eredményeket elérni: magyar elődök, szerelem, barátok, utazási élmények „segítségével".
Az ilyen hallgatókból ugyan kevés akad, de őket élvezet tanítani. Az alapot kapják meg tőlem, utána pedig ösztöndíjjal lehetőségük nyílik továbbtanulni Magyarország különböző egyetemein. Például egyik tanítványom, akinek a nagymamája vajdasági magyar, angol–német szakon végzett a szkopjei egyetemen, de végül a magyar nyelv hozta meg számára a boldogságot, és teremtett számára munkalehetőséget. Egy török hallgatóm Afrikába költözött, hogy az ottani gyerekeket tanítsa. Addig nem is akart a pedagógusi szakmáról hallani, amíg velem nem találkozott; aztán eljárt az óráimra, és valami megváltozott benne. Számomra a magyar nyelv tanítása a legfontosabb, élvezem minden percét, és mindent megteszek azért, hogy a tanítványaim megértsék és megérezzék, ennek a nyelvnek az elsajátításával milyen kincs kerül a birtokukba.
– Számos országban laktál már, és amiként te a magyar kultúrát odavitted, úgy más kultúrákba, szokásrendekbe belekóstoltál. Ha lehet röviden jellemezni, mit mondanál például a bolgárokról (most éppen Sumenben élsz), a macedónokról? Kialakult benned egy összegző „fantomkép" róluk?
– Mindig izgalommal költözöm ki néhány évre egy számomra ismeretlen országba. Alig várom, hogy megismerjem az ottani emberek gondolkodását, világnézetét, kultúráját és nyelvét. Ez is a munkám varázsa, hisz minden ország alakít rajtam is, kicsit más emberré válok, és ezért nagyon hálás vagyok. A macedónok például rugalmasságra tanítottak. Ők egy nagyon fiatal ország lakói, akik nemzeti öntudatukat most alakítják ki, és mindenre büszkék, amivel ezt bizonyíthatják. Nagyon izgalmas multikulturális közeg az övék, ahol a macedón, albán, török, aromán és roma kisebbség békében él együtt. Mediterrán nép, szeretnek élni, a család és barátok mindennél fontosabbak számukra, a munkánál is. Ráérnek elüldögélni egy kávé mellett akár órákig is, ha a szeretteik körében lehetnek, ilyenkor megfeledkeznek az idő múlásáról. A bolgárok mindenhova pontosan érkeznek, „csendesebb" nép, érzelmileg is zárkózottabbak és nyugodtabbak, de szeretnek ők is mulatni, és lehet számítani rájuk.
– Amellett, hogy nyelvtanárként és a magyar kultúra „követeként" dolgozol, számos más területen kipróbáltad már magadat, hiszen voltál már angol nyelvű színtársulat vezetője és rendezője, szerveztél színházi fesztiválokat, de tanítottál hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalokat is. Mi a közös ezekben a munkákban, ami miatt vonzanak, vonzottak téged?
– Talán „a másság" közös mindegyikben. Mindig olyasmi vonzott, ami eltért a megszokottól, és ami kihívást jelentett számomra. Persze a siker szintén fontos volt. Aztán, ahogy teltek az évek és gyűltek a tapasztalataim, tudatosult bennem, hogy a másság megértése, elfogadása és ennek a közvetítése egyik életfeladatom. Most a lektori munkám erre is lehetőséget ad, ami külön öröm számomra.
– Bár régóta Magyarországon élsz, és onnan vezetnek hosszabb utaid külföldre, erdélyiként ismerteted meg a magyar kultúrát külföldiekkel. Szoktál nekik mesélni Erdélyről is?
– Igen. A hepehupás vén Szilágyság szívem és lelkem része, erdélyi származásom pedig mindig büszkeséggel tölt el. Bárhol élek a világban, sok helyen érzem magam otthon, mégis egyedül Erdély bizseregteti meg a szívemet, a zsigereimben érzem, hogy oda tartozom. Ezért már bemutatkozáskor, az első két mondat után mindenki számára kiderül, hogy én honnan jöttem, és miért is vagyok büszke magyarságomra.
– Bulgáriában például megesett, hogy nem sikerült pályázaton támogatást kapni különféle, a magyar kultúrát népszerűsítő rendezvényekhez, ezért egyéni finanszírozással szerveztél programokat (mézeskalácssütés, húsvétitojás-festés). Ez azt jelenti, hogy ennyire szívügyednek, küldetésnek tekinted a munkádat? És ha küldetésnek, akkor hogyan fogalmaznád meg a lényegét?
– A munkámat hivatásomnak tekintem, ezért mindent megteszek azért, hogy ne az anyagiak határozzák meg sikerességét. Természetesen egy rendezvény pályázati finanszírozása jelentősen megkönnyíti annak megszervezését, de mégis mindig azok a programok a sikeresebbek, amelyek szerény körülmények között, és inkább a helyi közösségekkel összefogva szerveződnek. Abban hiszek, hogy az emberek tulajdonképpen mindenhol jók és boldogok szeretnének lenni, a közös nyelv pedig a szeretet. Én ezt a személyiségemmel, az erdélyiségemmel, a magyar nyelv tanításával közvetítem, bárhol élek a világon.
Magyarné Pápai Sarolta
Magyarné Pápai Sarolta Zilahon született, gyerekkora nagy részét ott töltötte. Tanulmányait Aradon, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát angol nyelv és irodalom szakon, később hungarológia szakon is. Kezdetben angolt tanított, a SceneHouse angol nyelvű színtársulatot mendzselte, kortárs angol és amerikai szerzők műveit állította színpadra, közben népművelőként is dolgozott Magyarországon. Tíz éve dolgozik a magyar nyelv oktatójaként, lektorként, ez vált hivatásává. A Balassi Intézet vendégoktatójaként a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen tanított 4 évig, ahol több magyar kulturális rendezvényt is szervezett. Oktatói tevékenységét 2015 óta a Sumeni Egyetemen, Bulgáriában folytatja.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)