"Egyed Péter 1991-től Kolozsvárott az egyetem filozófia tanszékének oktatója, jelenleg vendégtanár Szegeden. A magyar egyetemi oktatás helyzetéről adott képet. A magyar oktatás bővítése politikai engedmények tárgya, nem alku, a magyar felet nem tekintik egyenlő partnernek ebben a kérdésben. A Bolyai Társaság nagy beadványokat készített az oktatás témakörében, eljuttatta az egymást váltó oktatási minisztereknek, azonban nem tudott eredményt elérni. Magyari Sándor rektor-helyettes terjesztette fel - Liviu Maior oktatási miniszter kérésére - a magyar beiskolázási keretszámokat, "a bizonyos numerus clausust", tanszékenként. Remélhetőleg ez a létszám nagyobb lesz az egyes tanszékeken levő magyar hallgatói létszámnál. A történelem-filozófia szakon 1991-ben 7, 1992-ben 25 magyar hallgató volt, a szociológián 11, illetve tíz fő. Az egész történelem-filozófia karon mintegy 120 magyar nyelven tanuló hallgató van az első évfolyamon. Jelentős létszámbővülés történt a bölcsésztudományi karon is, ahol 50 fős évfolyamok léteznek, sőt beindult a színművészeti képzés is a karon belül. Viszont a képzőművészeti főiskolán, illetve a Zenekonzervatóriumban alig található magyar hallgató. A történelemtanár utánpótlás nem működik még, a tavalyi éven a második évfolyamon mindössze két magyar hallgató volt, holott legalább ötvennek kellett volna lennie. A magyarság politikai vezetőinek meg kellett volna indítani az önálló magyar egyetemi képzést. A matematika szakon nagyon erős magyar csoportok vannak, évente 40 magyar hallgató van, a fizika karon kevesebb. Az orvosképzésnek változatlanul nagy a persztízse, azonban a végzős hallgatók, szinte testületileg, Magyarországra készülnek. A nagy lelkészhiányra tekintettel Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézetben az utóbbi években 100 fő körül van egy évfolyam. "Az 1945 után indult erdélyi magyar írók 60 százaléka áttelepedett Magyarországra, a képzőművészek derékhada szintén csoportosan hagyta el az országot. A legjobb színészek szintén áttelepültek, illetve meghívottként évek óta különböző magyarországi színházaknál játszanak, Emiatt a szatmárnémeti Északi Színház és a temesvári magyar színház az összeomlás küszöbén áll. A Kriterion összeomlott, ezzel megszűnt a koordinált romániai magyar könyvkiadás. - "A magyar politikai szervezeteknek jól kidolgozott célprogramokra lenne szüksége, saját bankrendszert, a földtulajdonnak a rendszerét, bizonyos jogi intézményeket kellene kiépíteni..." /Simó Márton: Beszélgetés Egyed Péter író-filozófussal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17-18./"

Díszpolgárokat avattak Nyárádszeredában
A hét végi városnapok nyitómomentumaként ünnepélyes tanácsülés keretében díszpolgári címeket és kitüntetéseket nyújtott át a városvezetés.
A 85 éves dr. Jakab Sámuelt volt diákjai kezdeményezésére tüntette ki az önkormányzat mindazért, amivel munkássága révén meghonosította az egyetemi szellemiséget Nyárádszeredában. Az 1989-es rendszerváltás után halaszthatatlan szükségként jelentkezett a romániai felsőfokú anyanyelvű agrároktatás felélesztése, és az akkori helyzetet mérlegelve Nyárádszeredára esett a választás. Jakab Sámuelnek és társainak köszönhetően siker koronázta a kezdeményezést, és 1993-ban a kisvárosbasn elindulhatott a kertészmérnöki képzés a budapesti Szent István egyetem, később a Corvinus egyetem keretében. Jakab Sámuel az erdélyi oktatás vezetője és dékánja volt 2016-ig, megértően szigorú nevelő és jó irányító. A kertészképzés az első években Szeredának pluszjövedelmet jelentett, hiszen megjelentek a településen az egyetemisták Erdély minden szegletéből. Később a helyiek és környékbeliek is „felébredtek”, beiratkoztak az intézménybe, és sikeresek lettek. Az erdélyi magyarságnak ez a kertészképzés egy lehetőséget jelentett az itthonmaradásra, a megélhetésre. A végzettek csupán 5,2%-a, azaz 461 végzősből 24 hagyta el az országot, a többi itthon maradt, és itt boldogul. De a távozók is megállják a helyüket külföldön, ott is súlya van a Szeredában szerzett diplomának – méltatta Jakab Sámuel érdemeit Tóth Sándor polgármester a díszpolgári cím átnyújtásakor.
A másik kitüntetettet Moga Petre tanácsos mutatta be: Jeleru Teofil Győző 1988–1994 között a rend őre volt Szeredában, és azzal szerezte meg a közösség elismerését, hogy háromféle embert ismert, és ennek megfelelően viselkedett velük. 1990-ben, a márciusi események során fellépett az agresszió ellen, hogy Szeredában ne kerülhessen sor gyújtogatásra, mint a szomszédos Jobbágyfalván. Azokban a napokban Dászkel László későbbi polgármesterrel együtt járták a falvakat, hogy megelőzzék a konfliktushelyzeteket. Odaadásáért, komolyságáért, a közösség érdekében végzett munkájáért kapta meg ő is a díszpolgári címet, amelyet könnyekkel küszködve vett át, és csak annyit tudott mondani: „Köszönöm mindenkinek! Itt maradtok a szívemben!” Jakab Sámuel érdeklődésünkre elmondta: Nyárádszereda nagyon sokat köszönhet a kertészoktatásnak, és ő is Nyárádszeredának. Bár soha nem a kitüntetésekért, díjakért dolgozott, nagyon örül az elismerésnek és az évek során itt megismert embereknek. Ugyanakkor a városvezetés kitüntető oklevelet adott át Dászkel László volt polgármesternek és tanácsosi csapatának is, akik 1997 júliusában immár harmadszorra tették ki a főtérre Bocskai István fejedelemnek a református templomban őrzött mellszobrát. Az első, demokratikusan választott önkormányzat „derék had” volt, amelynek – és a helyi református egyháznak is – köszönhetően ismét a talapzatán áll az egyetlen győztes magyar szabadságharc vezérének szobra. Így Dászkel László mellett kitüntetést kapott Csizmadia György, Bíró László, Szabó László, Nagy Jenő, Miklósi Károly, Kicsi Elemér, Magyari Sándor, Bartók József, Molnár Sándor, Trifan Nicolae, Novák Dezső, Asztalos János, valamint néhai Bereczki Viktor és Aszalós Sándor családja. Köszönő szavaiban Dászkel László rámutatott: a szobor visszaállításának kérdése már az előző polgármester, Incze Barna idejében napirendre került, ő és csapata másfél év alatt tudta megszerezni az engedélyeket és felállítani a szobrot. Kérdésünkre Bartók József, aki 1990-től 2016-ig volt helyi tanácsos, bevallotta: nagyon örül az elismerésnek. Nemcsak az volt nehéz, hogy az engedélyeket megszerezzék, a szobrot pedig kihozzák a templomból és a helyére állítsák, hanem a református egyházat is meg kellett győzni, hiszen az jogosan féltette az addig őrzött bronzalkotást. De akkor az önkormányzat úgy érezte, képes nemcsak kitenni, hanem meg is őrizni a szobrot. Ma is mindig megáll a szobor előtt, ha arra jár, és visszaemlékszik azokra a felemelő pillanatokra.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)