Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)

A 16–17. századi hitvitákról, mai szemmel
Katolikus–protestáns hitviták a 16–17. században, mai szemmel – ez lesz a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet május 31-én, pénteken délután 6 órától tartanak a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen Gábor-termében. Kiindulópontja a Polis Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Keresztyéni felelet című kötet, amelyben gondos körültekintéssel válogatott szövegek olvashatók a kor nagy egyházi íróinak és polemikusainak (Pázmány Péter, Káldi György, Monoszlói András, Károlyi Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Magyari István, Geleji Katona István, Gyarmathi Miklós, Zvonarits Imre, Enyedi György és mások) műveiből.
A kötet gondozója, Gábor Csilla irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanára, akinek szerkesztői koncepcióját – amint az előszóban írja – nem „valamely vitatkozó táborral való maradéktalan azonosulás” szándéka vezette. A téma korábbi megközelítéseit meghaladva, nem csak „a replikák mögötti gondolkodásmódot” kívánta láthatóvá tenni, hanem „az igazságkeresés módszereire, a polémia retorikájára összpontosított”, „az érvelésmódok, a hagyományhoz való viszonyulások és mentalitások eltéréseire, akár látens hasonlóságaira” figyelt, válogatott és kommentált. A vizsgálódása tárgyává tett hitvita, így, „mint kulturális és kommunikációs jelenség” is megközelítésre kerülhet.
Ebből kiindulva teszik mérlegre a beszélgetésen a vitákat és az azokkal kapcsolatban felvetődő mai problémákat a kötet gondozójával együtt a meghívottak: Marton József, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának tanára, Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet unitárius egyháztörténet-tanára, valamint Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának tudományos munkatársa. A beszélgetés moderátora: Jakabffy Tamás.
Szabadság (Kolozsvár)

Székely ház: modern igények, vitatott tervek
Megszülettek azok a mintatervek, amelyekkel a Hargita Megyei Tanács segítené az otthonteremtést fontolgatókat, hogy modern, ám a székely tájba illő, a hagyományos építészeti stílusjegyeket megtartó házakat építsenek.
A kilenc terv, amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit, egyes szakmabeliek szerint átgondolásra szorul, ám a kezdeményező hangsúlyozza: azok nagy része átalakítható vázlat.
A Hargita megyei önkormányzat Faluképvédelmi és Modern székely ház programjába bekapcsolódó építészek városban és vidéken is felépíthető, a környék építkezési hagyományain alapuló házterveket dolgoztak ki. A 2011-ben indított, majd leállított Modern székely ház programról néhány hónapja ismét hallani: november elején a megyei önkormányzat arról tájékoztatott, újra egyeztetnek a székelyföldi polgármesterekkel és a térség tervezőivel annak érdekében, hogy tisztázzák a kezdeményezés részleteit.
Akkor még számos kérdés nyitott volt: nem lehetett például tudni, hogy milyen módon segítheti a megyei tanács a program résztvevőit, hiszen a törvények szerint az intézmény nem támogathat magánszemélyeket. Mostanra kiderült, a program valójában a tervezők és az igénylők között teremt kapcsolatot azáltal, hogy az építkezni szándékozóknak mintaterveket kínál, amelyeket véglegesíteni kell.
Egyes szakemberek szerint a tervek újragondolásra szorulnak, mások hiányolják belőlük a gazdasági épületeket, ami szerintük a vidéki élet, a mindennapi tevékenység beszűküléséhez vezethet. A projekt kezdeményezője azonban hangsúlyozza: egy kivételével ezek csupán vázlatok, így az adott terület és megrendelő igényei szerint alakíthatók.
Engedélyeket is tartalmaz a csomag
A Hargita megyei önkormányzat novemberben tudatta, hogy elkészült a kilenc terv megvalósíthatósági tanulmánya (ezek megtekinthetők az Épitettörökség.ro weboldalon), amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit. A tervekkel azokat támogatnák, akik hagyományos stílusban építenének modern, mai igényeknek megfelelő lakóházat, hozzájárulva a székely falukép és a népi építészeti jellegzetességek megőrzéséhez.
A tervek három különböző szerkezetű és beosztású mintaházat tartalmaznak, de igény szerint módosíthatók, a beépítendő területre „szabhatók”. A csomag tartalmazza az építészeti, statikai és gépészeti (víz, fűtés, villany) terveket, derült ki a legfrissebb tájékoztatóból. Ez kitér arra is, hogy a programba bekapcsolódni vágyóknak be kell szerezniük a helyi önkormányzattól a telekre vonatkozó urbanisztikai bizonylatot, szakembertől a kiválasztott területre vonatkozó topográfiai felmérést, talajtanulmányt, valamint a területre adaptált terv elkészítése után az engedélyeket.
A mintaterveket a 2009 és 2013 között lezajlott Faluképvédelmi program során végzett felmérések alapján állították össze, tudtuk meg Borboly Csaba megyei tanácselnöktől. A programban összesen 68 településen térképezték fel az építészeti értékeket, 20 környékbeli építész bevonásával. Az udvarhelyszéki tervek elkészítése előtt a körzet tizenhét falujában mérték fel a sajátosságokat.
Nem tudni, mikor indul
A tervekkel kapcsolatban megoszlanak a szakvélemények: egyes építészek szerint a mintatervek alkalmazása révén sikerülhet megőrizni a hagyományos faluképet, mások viszont úgy látják, azok újratervezésre szorulnak. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (amely indulása óta támogatta, népszerűsítette a programot) blogján negatív példákat sorakoztatott fel arról, hogy Magyarországon gazdasági épületek nélkül építették fel hagyományos házak sorát, elvágva az ott élők előtt a hagyományos vidéki életforma megteremtésének lehetőségét.
Ezenkívül beszámolnak arról is, hogy a családi házat építők közül többen is hiába keresték a kapcsolatot a program koordinátoraival, illetve nem sikerült kézbe venniük a terveket. Arra a kérdésre, hogy igényelhetők-e már a tervek, illetve valaki igényelt-e, lapunk sem kapott választ a megyei tanácstól. Közleményükben ellenben azt írják, ezek nyomtatott formában elérhetők a megyeházán, a megyei tanács főépítészi hivatalában.
Egyre többen építkeznének hagyományosan
A Faluképvédelmi programban részt vevő Magyari István székelyudvarhelyi tervezőmérnök szerint a tervek megfelelnek a népi építészeti sajátosságoknak, ugyanakkor a mai ember igényeinek is. „Az erdélyi népi építészet formavilága soha nem volt kihívó, környezetébe nem illő, mert mindig múltjából és hagyományaiból táplálkozott. Felhasználta környezete adottságait, nyersanyagforrásait. Indokolatlanul nem használ új, oda nem illő formákat, sem építkezési anyagokat. A Modern székely ház programban megálmodott lakóházak jó példái annak a törekvésnek, hogy hagyományainkat megőrizve biztosítsunk életteret a mai embernek” – fejtette ki.
Hozzátette, a népi építészet számos műszaki szempontból sokszor megfelel a mai követelményeknek, ám a modern életformához igazodva ki kell egészíteni a régi elképzeléseket. Főként épületeink falazatának, alapozásának vízszigetelését, a ház hőszigetelő képességének javítását, illetve a héjazatok tűzbiztonsági teljesítményét szükséges növelni, fejleszteni, magyarázta.
Elmondta, nincs nagy különbség egy székely ház, illetve egy modernebb stílusú „kockaház” felépítésének költségei között, míg a régi székely ház felújítása sok esetben költségesebb az építésnél. A szakember szerint egyre nagyobb az érdeklődés a hagyományos építészet iránt. „A népi építészet a helyben hozzáférhető építőanyagokat részesíti előnyben, ami amellett, hogy gazdaságos, megfelel a mai ökológiai követelményeknek is” – ismertette.
„Belül” vannak gondok
Szikszay László csíkszeredai építész ellenben úgy véli, a tervek jó része újragondolásra szorul. A szakember a kezdeményezést értékelendőnek tartja, és úgy véli, a vázlattervek által meghatározott anyaghasználat is megfelel a hagyományos székely építkezés követelményeinek, ám szerinte a terek funkcionalitása és az alaprajzok is hagynak kívánnivalót maguk után.
A mintatervek közül a hármas számút (az egyik, Csíkszékre és Kászonszékre tervezett modellt) tartja a legélhetőbbnek – úgy tudja, tervezője már több megrendelést is kapott belőle –, a többi esetében azonban úgy véli, nem sikerült a hagyományos székely életérzést elegyíteni a modern, 21. századi igényekkel.
Némely látványtervben szűk, sötét, a természetes fényt nélkülöző folyosókat találni, egy másik olyan házat mutat be, amely tulajdonképpen két egymás fölé épített, lépcsővel összekötött garzonlakás, részletezte. Hozzátette, a házak használhatósága hibádzik a legtöbb esetben, ami alapkövetelmény volt a székely élettérben: néhol a hagyományos konyha – amely a régi házak egyik legforgalmasabb helyszíne volt –, kis főzőfülkévé degradálódott, ami a szakember szerint nem elfogadható.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)