Bálványoson Napforduló után címmel egyhetes szabadegyetemet szervezett a FIDESZ Közép- és Kelet-Európa Csoportja, a Polgári Szövetség, a Pro Europa Liga és a MISZSZ /Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége/. A rendezvényre a hagyományteremtés szándékával másodszor került sor. Számos nyugati országból is érkeztek résztvevők. Az előadók a poszkommunista változásokról, valamint a kisebbségek problémáiról értekeztek. Schöpflin György londoni professzor a gazdasági kérdésekről, Tom Gallagher professzor /Breadford/ az interetnikus konfliktusokról. Smaranda Enache elmondotta, hogy az interetnikus konfliktusok megoldásához a mentalitás megváltoztatására, valamint az egyéni szabadság megvalósítására van szükség. Cs. Gyimesi Éva az etnikumok közötti párbeszéd lehetőségeit taglalta, Lőrincz Csaba /Dunatáj Intézet, Budapest/ a kisebbségi önkormányzatok szükségességéről szólt. Bíró Gáspár A diktatúra esélyei Közép-és Kelet-Európában címmel tartott előadást. Vitát váltott ki Molnár Gusztáv Integrációs és dezintegrációs folyamatok Kelet-Európában című előadása, melyben a társadalom elsődlegességt hangsúlyozta a kormánnyal szemben. A trilateriális együttműködésről szólt Németh Zsolt, a FIDESZ parlamenti frakcióvezetője. Magyar Nándor az erdélyi sajtó tanulmányozásáról volt le következtetéseket. Mivel az RMDSZ országos vezetősége Bálványoson tartotta ülését, Domokos Géza is üdvözölte a tábor előadóit és résztvevőit. Végül a Fiatalok Ligájának képviselője felolvasta a résztvevők közös nyilatkozatát a tábor hasznosságáról, amely nyílt lehetőséget teremtett a vitákra, beszélgetésekre a térséget érintő kérdésekben. Viszontlátásra 1992-ben, hangzott mindenütt. /Simon Judit: Napforduló után. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 1./

Katona Ádám, az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének vezetője indulatosan nyilatkozott a Neptunban zajlott tárgyalások szereplőiről. Szerinte Tokay György, Frunda György és Borbély László élesen szembenállnak az autonómia kérdésével. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ hargitafürdői ülésén Csapó József önrendelkezési tervezetét tárgyalták. Akkor Tokay György és Frunda György a tervezet ellen szólaltak fel és elérték azt, hogy ezt a memorandum-tervezetet titkosították. Azóta ez a szárny úgy tesz, mintha nem is létezne ez tervezet. Azóta többször tárgyaltak erről, de Tokay és társai lehetetlenné tették az érdemi munkát ebben az ügyben. Kezdetben terminológiáját kifogásolták, később azt kérték, nemzetközi szakértők vizsgálják meg Csapó tervezetét. Ez megtörtént és a szakértők elismeréssel nyilatkoztak a tervezetről. Katona szerint Markó Béla elnök is a cinkosuk. Markó úgy mutatja, mintha ő volna a mérleg nyelve, aki nem csatlakozik se ide, sem oda. Valójában -Katona szerint - Markón múlt, hogy az autonómia-tervezet nem került az országos testületek elé. A kormányzattal folytatott neptuni tárgyalásokban Verestóy Attila is részt vett. Katona Ádám ezt a csoportot kormánypárti csoportosulásnak nevezi, akiket az egyéni érdek vezérel. Ez az asszimiláns csoport Tokay György vezetésével paktumot kötött a magukat liberálisnak definiáló, tulajdonképpen kozmopolita csoportosulással /meghatározó személyiségük Cs. Gyimesi Éva, köztük van Szilágyi Sándor, Magyar Nándor is/. Az RMDSZ brassói kongresszusán ez a szövetséget kötött két csoport lett a hangadó, embereik kerültek a vezetésbe. Az összes vezető funkció az ő kezükbe került. Ez meghatározza az RMDSZ politizálását. Az SZDSZ képviselői belefolytak az RMDSZ legutóbbi kongresszusának irányításába. Az SZDSZ-es Törzsök Erika futkosott a brassói kongresszuson jelen levő Pető Iván és Cs. Gyimesi Éva között. Állandóan vitte az utasításokat. Az SZDSZ igyekszik befolyásolni az RMDSZ-t. /Bodnár Dániel: Katona Ádám, az székelyudvarhelyi szervezetének vezetője a megosztottságról, az autonómiáról és a titkos tárgyalásokról. = Magyar Nemzet, szept. 11./

A belső választások kérdésében vita zajlik, mondotta Magyar Nándor László, az RMDSZ reform és önkormányzati főosztályának vezetője. Kompromisszumos megoldás született: névjegyzékbe veszik az összes RMDSZ-tagot és azokat a magyar nemzetiségűeket, akik önként jelentkeznek. A pártok és platformok országos listán állítanak jelölteket. A javaslat szerint vagy ne állítsanak részvételi küszöböt, vagy az nagyon alacsony legyen, hasonlóan a nemzetközi gyakorlathoz. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

"Magyar Nándor László újból reagál az egyetemmel kapcsolatos vitacikkekre. Szerinte ezek "egy letűnt korszak szellemi relikviáinak tiltakozása a feledés ellen". Meg kell változni az értelmiségieknek, különben kiszorulnak "az új elitek piacáról". Magyari indulatosan visszautasította Balázs Sándor vitacikkét /Chrurchill és Bolyai, Szabadság, febr. 14./, aki szerint egy korábbi felmérés ötven százalékos tévedést is tartalmazott. Magyari szerint ez "szemenszedett hazugság". Magyari nem áll meg itt, hanem tovább támad: milyen jó lenne egy kis pártgyűlés, ahol Balázs Sándor kimondhatná, hogy a szociológia "burzsuj áltudomány". /Magyar Nándor László: A töltött káposzta eszmei üzenete. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./"

Diverzánsok
„Amikor egy alapvető nemzetpolitikai célkitűzés a megvalósulás küszöbén áll, valahogy mindig akad határon innen és/vagy túl olyan diverzáns erőcsoport, mely kísérletet tesz annak megtorpedózására. Így volt ez 1992. október 25-e után is, amikor az RMDSZ eladdig az adott kérdésben ismételten egymásnak feszülő döntéshozó grémiuma soha nem látott egységben fogadta el a Kolozsvári Nyilatkozatot, mely először mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hogy közösségünk központi célkitűzése a belső önrendelkezésen alapuló autonómia kivívása. (Mi több, a parlamenti frakciók tagjai még esküt is tettek e gondolatkörhöz való hűségükre.) Egy kolozsvári, SZDSZ-es bekötöttségű, magukat liberálisnak mondó értelmiségiekből álló csoport – Cs. Gyímesi Éva, Magyar Nándor László, Szilágyi N. Sándor, Bányai Péter, Eckstein-Kovács Péter és mások – aláírásgyűjtést szervezett a döntés ellen, azt követelve, hogy a már lezárt kérdést bocsássák társadalmi vitára. Akciójuk nem járt sikerrel, két évig zajlott a bátortalan, de autonómia-elvű önépítkezés, addig, amíg Markó Béla 1995-től újabb mandátumot kapva a legfontosabb határidős programpontok teljesítése nélkül (!) át nem állt teljes mértékben a nómenklatúra-építésre s nem tette naftalinba az autonómiaprogramot” Erdélyi Napló (Nagyvárad)

Aláírásgyűjtések Erdélyben
A rendszerváltás után az anyaország szellemi életében a balliberális világnézet, a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség szinte egyeduralkodó volt. A Kornis Mihály által emlegetett ötezer értelmiségi, akivel szemben nem lehetett politikát csinálni, akik megmondták, hogy ki a náci, és ki a demokrata, hosszú időn keresztül egyszerre rendelkezett hermeneutikai hatalommal (ők határozták meg a szavak értelmét), a politikai tabukijelölés hatalmával és bizony ők húzták meg a szalonképesség határait is.
Ha valaki ezeket a határokat átlépte, nem ritkán országos hajszát is indítottak ellene. Ennek csúcsa volt a Csurka István elleni hajtóvadászat, melynek legemlékezetesebb pillanatában Kerényi Imre, akkor még az SZDSZ szekértolójaként azt javasolta, hogy az írót őrületbe kell kergetni a lelki terror eszközeivel. E társaság, amikor nagyon határozottnak és ellenállhatatlannak akart látszani, nekifogott aláírásokat gyűjteni különböző ügyekben. Hatalmának leáldozása után is megmaradt bennük az önlistázásra való hajlam. Legabszurdabb talán a zámolyi cigányok melletti aláírásgyűjtésük volt.
Erdélyben ismereteim szerint az első „magyar belpolitikai”, „fesztív” aláírásgyűjtésre a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadását követően került sor eszmeileg azonos körben. A lényeges különbség az, hogy Erdélyben soha nem voltak ezek az erők meghatározóak, bár tény, hogy sajnálatos módon nő a befolyásuk ahelyett, hogy csökkenne.
A balliberális értelmiség nem tudta elfogadni, hogy az RMDSZ politikáját a továbbiakban elvi síkon az autonómia és a belső önrendelkezés gondolata fogja meghatározni. Kiáltványukban egy sor testetlen és alaptalan vádat fogalmaztak meg az RMDSZ vezetésével szemben, nyilvánvaló módon nem a nyilatkozat elfogadását ellenző, de a csoportnyomás hatására végül megszavazó Domokos Gézát értve ezalatt, hanem a radikális fősodort, akiket Cs.Gyímesi Éva az egyik írásában nevesített is, a Tőkés László, Szőcs Géza, Csapó József, Patrubány Miklós, Borbély Imre ötösfogatra gondolt, de nyilván ide értette mindazokat, akik az autonómiagondolat elfogadtatásában élen jártak az elnökségen és a Küldöttek Országos Tanácsán belül. (Mindenképpen meg kell említeni Toró T. Tibor nevét, aki már akkor elnökségi tag volt, de Kolumbán Gábor volt alelnök is inkább ehhez a csapathoz tartozott.)
A liberálisok szabályos sajtó-össztüzet zúdítottak az autonomistákra, melynek hangulati aláfestését szolgálta az említett aláírásgyűjtő akció. A szöveg populista hangvétele és mondvacsináltsága* a magyarországi Demokratikus Chartát idézte.
Bevezető szövege mintegy összefoglalását adja mindazon gyanúsítgatásnak és vádaskodásnak, amit az akció szereplői tanulmányaikban részletesen kifejtettek: “az RMDSZ vezetőség egy részének”(...) nincs áttekinthető irányvonala, döntéseit rögtönzés jellemzi. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem támaszkodik a valóság alapos ismeretére, nem veszi figyelembe a romániai magyarok összes rétegeinek és csoportjainak mindennapi érdekeit, nem számol a romániai társadalom politikai éretlenségével. Sőt, inkább úgy tűnik, a közéleti kultúra hiányát arra használja fel, hogy politikai akaratát - akár a társadalom valós érdekeinek rovására - minden áron érvényesítse. Gondjaink egészét átfogó hiteles érdekvédelmet elhanyagolva, a mai vezetés egy része az RMDSZ-t saját homályos politikai ambícióinak eszközévé próbálja tenni. (...) a közelgő kongresszust a vezetőség szóban forgó része nem közös problémáink megvitatására, hanem arra kívánja felhasználni, hogy a maga számára végképp megtisztítsa a terepet mindazoktól, akik útjában állnak átláthatatlan politikai elképzeléseinek.”
Holott a valóság mindennek ellenkezője volt. Akikre ők céloztak, azoknak volt igazán átgondolt és áttekinthető irányvonala, azok folytattak következetes, értékelveken alapuló politikát. Ők álltak két lábbal a földön, ismerték az ellenfelet, indultak ki a realitásból, ők képviselték az erdélyi magyar társadalom valós érdekeit, a kongresszust, pedig, mint azt egyébként a történelem igazolta, nem pozíciószerzésre kívánták felhasználni. Jelöltjük, Tőkés László vissza is lépett, átadva a terepet Markó Bélának, abban bízva, hogy így megteremtik a közös bizalom alapját, s együtt építhetik majd az autonómiát.
Lovas Istvánnak egyik vesszőparipája, hogy mindent meg kellene tenni, amivel az ellenfél megvádol minket. Ezesetben is ez juthat eszünkbe. Lehet, hogy ezt kellett volna tenni: megtisztítani a terepet a román hatalom beépített embereitől, a gyáváktól, a megvásároltaktól az asszimiláltakról. De az autonomisták idealisták voltak, abból indultak ki, hogy a másik oldal emberei is partnerek a közös nemzetépítésben és méltányolják a példás önmegtartóztatást. Nem kellett sokat várni a csalódásra, a labancok már az első Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésen felrúgták azt a belső egyezséget, miszerint a vezető pozíciók betöltésekor a két szárny hatalmi egyensúlyát fogják figyelembe venni, és saját jelöltjüket ültették a testület elnöki székébe. De nem ez volt a fő probléma, hanem az, hogy nem képviselték az autonómiát, hogy Neptunban besegítettek a román hatalom imázs-ápolásába, hogy támadást indítottak Tőkés László ellen Nagy Benedekkel az élen, hogy nem tették meg az autonómia irányában azokat az önépítő lépéseket, melyek nem ütköztek a román közjogi szabályozásba (nemzeti kataszter, belső választások, autonómia-statútumok).
A nyilatkozatot bő tucatnyian szignálták, köztük Bányai Péter, Cs. Gyimesi Éva, Fey László, Eckstein Kovács Péter és Magyar Nándor László (ők ketten egyébként megszavazták a Kolozsvári Nyilatkozatot!), Szilágyi N. Sándor. Végül nem tudhattuk meg hány aláírást sikerült összegyűjtsenek, a szóbeszéd szerint azért, mert annyira kevés szignó került irományuk alá, hogy kellemetlen lett volna azzal a nyilvánosság elé állni.
Aláírásgyűjtés György Attila ellen és mellette
A magyarországi liberális hisztisek aláírásgyűjtését idézte az az eset is, amikor a magyarországi balliberális oldal bensőséges kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ-szervezet meghívta Demszky Gábort előadást tartani s egy helyi aktivista nem férkőzvén közel Demszkyhez, a szervezőt köpte le. 2005-öt írtunk még igen közel volt a 2004-es népszavazás, melynek alkalmával, az MSZP és az SZDSZ a határon kívül élő magyarok ellen uszított. Finoman szólva egyik párt sem volt népszerű akkortájt tájainkon. (Ma sem népszerűek.)
Az ügyben György Attila, jeles székely-csángó író, szerkesztő, publicista írt egy őszinte hangú szöveget a nemzetellenes politika képviselőiről.
György Attila azon ütközött meg joggal, hogy „akad épeszű erdélyi – na jó, partiumi – ember, aki képes meghívni ezt a politikai szellemlovagot, aki úgy érzi, ez hiányzott a mi életünkből igazán.” A köpködéssel kapcsolatban pedig így nyilatkozott: „Nos, a köpködést nem tartom úri gesztusnak, de azért meg kell mondanom, ez esetben kifejezetten érthető, sőt helyeslendő a nagyváradi srác gesztusa, aki leköpte Demszky beszélgetőpartnerét.”
Érdemes lenne a teljes írást újraközölni, de az egyensúlytalanná tenné az elemzést, szorítkozzunk még egy idézetre. „Egyébként meg tanulságos ellátogatni az SZDSZ (– már a puszta szó leírása is némi heveny rosszullétet okoz –) honlapjára. Nem föltétlenül mazochizmusból, hanem azért is, hadd lássuk meg, mennyire tisztelik e derék emberek a másságot, mennyire toleránsak, nyitottak. Van ott egy tanulságos közvélemény-kutatás. E sorok írásakor például, kedd délben, a magyar liberális párt honlapján, úgy tűnik, olvasóinak 91%-a szerint a cigányoknak vérében van a bűnözés, 82% szerint a drogosokat börtönbe kell zárni, 81%-uk határrevíziót szeretne (Istenem, túl szép, hogy igaz legyen!), sőt 21% szerint az asszonyt is nyugodtan lehet verni. Többet nem is szemelgetek innen, ha komolyan gondolná ezt a törpepárt, komolyan mondom, szinte már szimpatikusak lennének. De persze nem, a magyar liberálisokat egyetlen dolog tartja össze, na persze a lopott szajrén kívül: ez pedig a magyarság gyűlölete. Mindennek gyűlölete, ami magyar, ami méltóságteljes, ami szent, ami hagyományos. Ebbe a gyűlöletbe fognak belepusztulni. Előbb-utóbb. Remélem előbb, mint utóbb, mert azért nekünk sincs túl sok időnk.” Kemény szavak, de nehéz velük vitatkozni.
Nem meglepő, hogy az erdélyi balliberálisok elérkezettnek látták az időt egy kis hangulatkeltésre, aláírásgyűjtést indítottak György Attila valamint az írásnak teret adó főszerkesztő, Kozán István ellen.
Válaszképpen, jómagam indítottam egy ellenaláírás-gyűjtést György Attila mellett, részben azért, mert ez így volt korrekt, igazságos, és ez következett György Attilával akkor már tíz éve ápolt barátságunkból, részben azért, mert elfogadhatatlannak tartottam, hogy a történelmi hátterű erdélyi tolerancia-kultúrából egyesek a kozmopolitizmus és a nemzetellenesség szalonképességét vezessék le.
Hadd idézzek ebből is, annak ellenére, hogy az önidézet alapesetben kerülendő: „Nemzet és demokrácia – két elválaszthatatlan fogalom. A klasszikus liberalizmus volt az, mely e kettőnek a történelmi egységét megteremtette. Nem véletlen, hogy sokakban megütközést keltett, amikor a rendszerváltás után a magát liberálisnak mondó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és annak média-holdudvara egyre több megnyilvánulása ütközött nyilvánvaló módon a nemzeti érdekekbe.
Mert nemzeti érdek a magyarság lelki, szellemi és gazdasági erejének, lélekszámának gyarapítása, a véderő fenntartása és erősítése, a határokon átívelő közös nemzetstratégia megfogalmazása.
Mit tett ehhez képest az SZDSZ és médiabirodalma?
Nevetségessé próbálta tenni azokat, akik már évtizedekkel ezelőtt a mára már aggasztóvá vált népességfogyásról beszéltek. Szabályos hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő az ő víziójukban, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép.
Gazdasági síkon támogatta a magyar nemzeti vagyon elkótyavetyélését, idegen kézbe juttatását.
A katonapolitika területén szellemi elődjéhez, Károlyi Mihályhoz hasonlóan a szinte teljes leszerelést támogatta.
A nemzeti integrációt és a Kárpát-medencei szintű magyar nemzetstratégia megfogalmazását pedig ott torpedózta meg, ahol tudta: előbb az önfeladó alapszerződések megkötését szorgalmazta a határon túli magyar nemzetrészek explicit tiltakozása ellenére, ellene szavazott a státustörvénynek, mely minden hibája ellenére az első olyan jogszabály volt, mely végre jogi kapcsolatot teremtett az idegen uralom alá kényszerített magyarok és az anyaország között, majd szemérmetlenül, gátlástalanul és hazugságot hazugságra halmozva kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen. Az SZDSZ, mint párt fokozatosan elvesztette politikai támogatottságát, de időközben sikerült az 1990-ben még teli szájjal mocskolt MSZP-t a maga oldalára állítania és a maga képére formálnia a nemzetellenesség tekintetében.”
Bár a Transindex kiértékelése szerint főként magyarországiak írták alá az idézett szöveget, a helyzet az, hogy erdélyi aláírók is voltak annyian, mint a másik oldalon (köztük nem kevés jeles közéleti szereplő), s mellettük még szép számú anyaországi, úgyhogy amennyiben elfogadjuk a Szabó Dezső-i elvet, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, akkor ezt a meccset sikerült megnyerni.
Aláírásgyűjtés Erdélyben a CEU mellett
A minap a Soros egyetemmel kapcsolatban kezdett az „akadémiai szféra” aláírásgyűjtésbe. Sajnos a szöveget aláírták olyan oktatók is, akik a nemzeti oldalhoz, konkrétan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz köthetőek. Nem kívánom őket nevesíteni, mert nem pellengérre állításuk a célom.
Betudom lépésüket a csoportnyomásnak illetve annak, hogy vélhetően nem fogták fel az ügynek a politikai dimenzióját. Nem elképzelhetetlen, hogy a nemzetben gondolkodó oktatók egy része is érzékenyebbé válik szakmaiságnak nevezett kérdésekre. Például arra, hogy a CEU milyen tudományos fokozatokkal bíró oktatókat vonz Budapestre, hogy milyen színvonalas könyvtára van, stb. s azt pedig mellékesnek érzik, ha egyáltalán érzik, hogy ez az intézmény egy kozmopolita libertinus agymosoda.
Az ellene való fellépés pedig bátor gesztus a kormány részéről.
Mint ahogy azt sem érzik tán, hogy felülről nézve ez egy Soros - Orbán meccs, melyben egy nemzetben gondolkodó ember soha nem állhat Soros oldalára. Még akkor sem, ha Erdélyben talán azért is, mert Sorosnak a nemzeti érzést aláaknázó tevékenysége kevésbé ismert, s mert a magyarok esküdt ellensége, Corneliu Vadim Tudor is támadta, a mágnás neve nem cseng annyira rosszul, mint Magyarországon.
Ha csak azt nézzük, hogy Európának a muszlim betolakodókkal való elárasztását teljes mellszélességgel, egyértelmű nyilatkozatok sorozatával és pénzzel támogatja, az éppen elég, hogy felismerjük benne kontinensünk több évezredes kultúrájának esküdt ellenségét. Aligha szükséges hosszan érvelni amellett, hogy az európai kultúra a nemzetek kultúrájának összessége, hogy a nemzeti kultúra volt a táptalaja mindannak a csodának, ami Európában megszületett. Ez ellen irányul a migránstömeg Európába való importálása.
Takaró Mihálynak van egy remek metaforája erre: mennyire nem mindegy, hogy van egy kosár gyümölcsünk vagy egy nagy adag gyümölcsturmixunk. A metaforát tovább lehet gondolni, a gyümölcsöknek a magjából újabb növény sarjad, ami újra gyümölcsöt terem, míg a turmixból nem lesz újabb élet.
Az eset kapcsán érdemes kitérni a Jobbik gyászos szereplésére is. Hadd emeljük ki előre Toroczkai László alelnököt üdítő kivételként, a pártvezetésből az egyedülit, aki az utóbbi időben a hajdani Jobbik értékelvűségének jegyében teszi nyilatkozatait. Ő figyelmeztetett arra is, hogy a Jobbik és a Fidesz testvérharcából a balliberális oldal kerülhet ki nevető harmadikként. Külön értékelendő az is, hogy miközben az elnök, Vona Gábor minden lehetséges alkalommal nekitámad a Fidesznek, a kormánynak és a kormányfőnek, alelnöke egyértelműen méltatta a kormány migránspolitikáját. Toroczkai volt, aki a CEU-ügyben is köntörfalazásmentesen leszögezte, hogy rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit.”
Mi sem lenne természetesebb, mint az, hogy egy olyan kérdésben, melyben a nemzetépítő erők pozíciója eleve kijelölt, a Jobbik legalább csendben maradjon.
Abban is volt némi cinizmus, hogy a Sapientia-t emlegeti a Jobbik a CEU kapcsán, nehogy a kormány mellé álljon, az viszont, hogy a párt első számú hírportálja kárörvendően tudósítson arról, hogy Orbán vélhetően elszámította magát az ügyben, amikor segítséget remélt Donald Trumptól, annak egyik fő ellenfelével, Soros Györggyel folytatott vitájában, nos, ez azt jelzi, hogy a párt teljesen kifordult önmagából.
Mindezt csak tetézte az, hogy a Jobbik nem szavazta meg a „Lex CEU”-t. Akkor azt hihettük, hogy nincs lejjebb. De mint kiderült, van: a Jobbik beállt a balliberális oldal mellé a szóban forgó törvény alkotmánybíróság elé utasításának ügyében.
Amikor Soros György és Orbán Viktor között az utóbbi a fő ellenség, akkor ez már nem Pongrátz Gergely pártja.
Visszatérve az aláírásgyűjtés és az erdélyi liberálisok témájára: „csapataink harcban állnak”. A korszellem sajnos a talajvesztett, gyökértelen, kozmopolita konzumidiotizmusnak kedvez, de reménykedjünk abban, hogy miként a török hódoltság idején Erdély volt a magyar gondolkodás, a magyar szellem, a magyar kultúra fő átmentési területe, most sem győznek a nemzeti gondolat ellenségei, hogy szorongatott létünkben azok, akik nem adják fel, akik nem engednek az etnosoviniszta nyomásnak, akik megmaradnak magyarnak, azok a nihil közepén, a balliberális kozmopolita propaganda ellenére is a hagyományos értékek, a nemzeti – keresztény gondolatkör hívei és gyarapítói maradnak.
Akár gyűjtik az aláírást a nemzetellenségek Soros mellett, akár nem.
* A mondvacsináltság alatt azt értem, hogy olyasmit követelnek nagy hangon, ami eleve adott vagy olyasmit, ami, bár jól hangzik, de megfosztva pejoratív fogalmazási forma-meghatározottságától, abszurd követeléssé válik. Helyszűke miatt csak pár illusztratív példát idéznék a szövegből: “ha tudod: sorsunk a Te szavadtól is függ, ha nem, akarod, hogy egy szűk kör kisajátítsa a döntés jogát, (...) ha azt akarod, hogy pártod ne legyen Tőled Idegen hatalom (...) ne félj kimondani és aláírásoddal itt igazolni mienkhez hasonló véleményedet!”
Borbély Zsolt Attila / Kapu (Budapest)