Dél-Tirol a példatárban – A tárgyalásos út buktatói és sikere
A ma modellértékűnek tekintett dél-tiroli autonómia sikeréhez, mint ismeretes, a tárgyalásos út vezetett, s ennek a székelység esetében is adott nem egy feltétele.
Románia és Magyarország mint potenciális védhatalom egyazon katonai és államközösség tagjai, az európai beilleszkedés gondjaival küszködnek és regionálisan is egymásra utaltak. Ausztria védhatalmi státusát ugyan paragrafus rögzítette az osztrák békeszerződésben – ennek ma nincs magyar megfelelője –, de az unió az anyaországok felelősségét nem tagadja a határon túli nemzetrészek iránt, s a nemzeti integrációnak most már közjogi folyamatai is zajlanak. A tárgyalások útjában tornyosuló akadályok elháríthatók, ehhez azonban még szükség lenne egy szoros belső erdélyi konszenzusra és akcióegységre a magyar pártok és szervezetek közt, s mindenekelőtt hajlandóságra a román fél részéről arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Beszélhetünk-e hasonlóról Bukarestben? Ez Olaszország esetében már 1946–48-ban megvolt, nemzetközi kötelezettséget vállalt ilyen értelemben, az autonómia mindkét felet megnyugtató működése mégis csupán negyvenvalahány évvel később, 1992-re indult be, miután már húsz évvel korábban megszületett az azt megalapozó jogi kompromisszum az ún. második autonómiastatútum formájában. Pár éve nálunk is megfordult Christoph Pan, a Dél-tiroli Nemzetiségi Kutatóintézet Igazgatója, egy 2006-os interjúban nyilatkozta erről az Európai Utas folyóiratnak: „Autonómiát létrehozni hosszadalmas folyamat. Nálunk is több tárgyalási szakasz követte egymást. A kezdetek 1946-ra nyúlnak vissza, ekkor osztrák és olasz felek tárgyaltak Párizsban. Azután 1948-ban kristályosodott ki az első autonómia-berendezkedés, amely működött ugyan, de nagy elégedetlenség övezte. Az új javaslatok 1961 és 1962 között bontakoztak ki arra vonatkozóan, hogyan folytatható a tárgyalásos folyamat és az autonómia kialakítása.
1963 és 1969 között első körben kétoldalú tárgyalások folytak olasz, osztrák szakértők, külügyminiszterek részvételével. Majd a Dél-tiroli Néppárt tárgyalt az osztrákokkal, minisztériumi szinten. A második autonómia kialakításakor létrehoztak egy 135 pontból álló intézkedési tervezetet, amelyet 1992-ig tárgyalási alapnak tekintettek, addig tökéletesítve, amíg mindkét fél teljes egyetértésben el nem fogadta minden megállapítását.”
Tudni kell, hogy közben a Néppártban késhegyig menő belső viták dúltak, szemére hányták például Silvio Magnani pártvezérnek, hogy utakat épít önrendelkezés helyett – a vidéki települések elnéptelenedésének megakadályozása végett ott léptek, ahol lehetett, ezzel akadályozták meg a vidéken élő német lakosság kivándorlását, mert ezáltal megalapozták a mezőgazdaság, valamint a turisztika felfutását –, de a párt egysége nem bomlott fel.
Nos, a fentiekből több következtetés levonható mind az anyaországi szerepvállalásra, mind az uniós keretek, valamint a többségi fél tárgyalókészségének fontosságára nézve. Melyikkel rendelkezünk ma, hol lehet elkezdeni a munkát? A tárgyalás szép – de felek kellenek hozzá.
B. Kovács András
Háromszék
Erdély.ma,