Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Mádi Sándor
10 tétel
1998. október folyamán
Az Arad mosóczy-telepi református hívek gyűjtést kezdeményeztek az árvízkárosultak megsegítésére. Az adományt a Bihar megyei Jankafalvára vitték. A 300 lelkes faluban I-IV. osztályos iskola működik. Óvoda, orvosi rendelő, templom, posta nincs. A falu lakói összefogtak és most építik templomukat. /Komádi Sándor: Jankafalván jártunk. = Harangszó (A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja), Nagyvárad, okt. - 19. sz./
2003. június 5.
"Május 30. és június 1. között került sor Nagyenyeden a szórványszínjátszó találkozóra, részeként a Bethlen Gábor Kollégium kezdeményezte rendezvénysorozatnak. A megnyitón Demény Piroska szervező és Simon János, a Kollégium igazgatója köszöntötte a tizenkét színjátszó csoport tagjait Arad, Fehér, Hunyad és Temes megyéből. A harmadik alkalommal megrendezett találkozón Arad /két iskola/, Mikelaka, Déva, Felvinc, Temesvár, Bethlenszentmiklós, Magyarlapád, Nagyenyed, Torockó, Igazfalva és Szamosújvár színjátszói léptek fel. /Komádi Sándor: Szórványszínjátszók Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), jún.5./"
2005. augusztus 4.
Aradon a Mosóczy-telepi református gyülekezet ifjúsági csoportja Kladován szervezte a gyermekek és a fiatalok nyári táborozását. Tíz évvel ezelőtt Józsa Ferenc lelkipásztor kezdeményezésére az egyházközség telket vásárolt Kladova falu belterületén. Elhatározták, hogy a gyermekeket, fiatalokat nyári táborba hívják. Idén elkészült a táborhely épülete. A munkálatok költségeinek nagyobb hányadát a holland testvérgyülekezet biztosította. A program fő témája: Jézus hívott – mi eljöttünk. Az ifjúsági tábor most ért véget, mintegy hetven fiatal részvételével. /Komádi Sándor: Táborozás Kladován. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 4./
2005. október 31.
Október 29-én az áldozatos, sokszor már reménytelennek tűnő munka eredményeként Gájon felavatták a református templomot. Jelen volt többek között Tőkés László püspök, Mózes Árpád evangélikus és Timotei Seviciu ortodox püspök, továbbá az alapítványok képviselői. Az istentisztelet után Czégé Imre lelkész emléklapokat adott át mindazoknak, akik hozzájárultak a terv megvalósításához. A templom főépítésze és tervezője, Mádi Sándor már nem érhette meg az avatás napját. /(ij): Templomavató Gájban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./
2012. július 24.
Dr. Muntean Tibor: „Mindig a múlthoz hasonlítom a jelent”
– Életkor?
– 36 éves vagyok.
– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?
– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.
– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?
– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon úton, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.
– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyen kikötött?
– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.
– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?
– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbee: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra.
– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?
– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.
– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?
– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)
– Életkor?
– 36 éves vagyok.
– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?
– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.
– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?
– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon úton, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.
– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyen kikötött?
– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.
– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?
– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbee: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra.
– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?
– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.
– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?
– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 2.
Aradi Magyar Napok megnyitója
Akarnunk kell nemzetünk feltámadását!
Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból.
Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Akarnunk kell nemzetünk feltámadását!
Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból.
Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. február 21.
Tisztújító közgyűlés a Kölcsey Egyesületnél
Fokozni a kultúra- és értékmentés hatékonyságát
Február 19-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az Aradi Kölcsey Egyesület tisztújítással egybekötött közgyűlésére. Fekete Károly alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, s a napirend ismertetését követően felkérte évi beszámolójának a megtartására Jankó András elnököt.
Az elnök felsorolta az elmúlt évben az Egyesület által szervezett eseményeket, amelyeket a keddi lapszámban vele közölt interjúban közzétettünk. Tevékenységi beszámolója végén köszönetet mondott az elnökség tagjainak a munkáért, a közönségnek a részvételért, a tagok, valamint az adományozók anyagi támogatásokért.
Az idei tervekről elmondta: kétnyelvű könyvet szándékoznak kiadni az aradi várról, a Kölcsey Egyesület történetét, illetve a Krenner Miklós írásait románul kívánják megjelentetni. Említette az aradi várral kapcsolatos konferencia megszervezését, a minorita kultúrház használati jogának a megszerzését, a Havi Szemle átszervezését, a diákszínpad működtetését, kiállítások, kórustalálkozó megszervezését, a tervek közt szerepelnek a műemlékvédelem, a városnéző séták, az előadások meghívottjai, az Egyesület alapszabályzata, a székhelyhiány kérdései is. Az érintett témák megvitatása a közgyűlésre vár – zárta beszámolóját Jankó András elnök.
Berecz Gábor titkár értékelőjében elmondta: az Egyesületnek 152 tagja van, ami 50%-os növekedés 2011-hez viszonyítva. A tagok 10-11%-a külföldi. 3 éve jól működik a tagok által önként felajánlott, 100-100 lejes évi támogatás, amiből biztosítani tudták a Havi Szemlének a kéthavonta történő megjelenését. Annak azonban a tartalmát át kellene dolgozni, hogy elkerüljék a Szövétnekkel való átfedéseket. A Havi Szemlében az Egyesület jelenlegi életét próbálják tükrözni. Zárszavában köszönetet mondott a Havi Szemle munkatársainak, illetve a tagok anyagi és erkölcsi támogatásáért.
Fekete Károly pénzügyi beszámolójából kiderült: az Egyesület tavaly összesen 55 728 lej támogatást kapott programjaihoz. Ebből 23 683 lej adományokból származik, közülük ki kell emelni Böszörményi Zoltán hathatós támogatását. Ugyanakkor az Aradi Polgármesteri Hivatal is 25 700 lejjel támogatta négy nagy szabású rendezvényüket, de a személyi jövedelemadók 2%-ából is begyűlt 838 lej. A 100 lejes évi felajánlások azonban kifulladófélben vannak, hiszen a 152 tag közül tavaly csupán 50-en fizették be. Ugyanakkor dicséretes a tény, miszerint az Egyesület költségvetése, egyben a tevékenysége is az utóbbi 7 évben megsokszorozódott. Mivel az Egyesület az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek is a tagja, nagy lehetőségeket lát a vár civil hasznosításában való közreműködésre.
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök kifejtette: az Egyesület igen aktív évet tudhat maga mögött, ami nagyon sok munkát feltételez. A komoly eredmények azonban csakis pályázati támogatásokkal érhetők el. Örömének adott hangot, amiért a vezetőség nemcsak sikeres pályázatokat írt, hanem azokat sikeresen le is bonyolította a programjai megvalósításához. Az Egyesület által a városban kialakított igen pozitív kép nemcsak a magyar, hanem a többségi közönséget is vonzotta, a hozadékát azok is érezték. Ez nagyon fontos az Egyesület, illetve a magyar közösség kulturális életének a számontartásakor. Az egyesületnek igen komoly, ha Aradon nem a legkomolyabb múltja van a kultúra- és értékmentésben, amiért ezúton is köszönetet mondott, további sok sikert kívánt a folytatáshoz, majd távozott.
Új felállásban, hatékonyabban
A beszámolók jóváhagyása után Jankó András elnök egy csokor virággal kedveskedett Vágási Mártának, amiért folyamatosan dolgozott az Egyesületért. Az Egyesület jövőbeli szervezeti átalakítására vonatkozó ismertetője után indult vitában Reicher Éva, Jámbor Ilona, Erdélyi István, Puskel Péter és Márkus János fejtették ki építő jellegű véleményeiket.
A felvázolt új szerkezeti felépítés szerint megtartott tisztújítás során az Egyesület új vezetőtanácsa 9 tagból áll: Jankó András elnök, Juhász Béla, Hadnagy Dénes és Fekete Károly alelnök, Berecz Gábor főtitkár, Márkus János titkár, Nagy Gabriella pénztáros, Oláh Gabriella és Erdélyi István vezetőségi tag megbízást kapott. Minden vezetőtanács tag egy-egy szakbizottságot fog vezetni. Az alapszabályzat-előkészítő, könyvkiadás és pályázatok szakbizottságát Jankó András vezeti. A segítésére felkérik Matekovits Mihályt, aki a kórustalálkozókat, illetve a minoritákkal való kapcsolattartást irányítaná, de szükség van jogászra is, hiszen módosításra vár az alapszabály, de székházra is szükség lenne. A tagnyilvántartás, közművelődés és a Havi Szemle kiadása Berecz Gábor és Márkus János feladata, de az előadások miatt szükség lenne egy magyartanárra is. A művészet és művészettörténet szakbizottságot Fekete Károly vezeti, Siska-Szabó Hajnalka, Ódry Mária és Vasile Andrei támogatásával. A helytörténet, történelem szakbizottságért Erdélyi István felel, Komádi Sándor és Jámbor Ilona közreműködésével. Az ifjúság és a diákszínpad témakörért Juhász Béla felel, akit Szomorú László és felesége, Mária, valamint Gál Zoltán segít. A szórvány, oktatás és média szakbizottságért Hadnagy Dénes felel, akit Bálint Enikő és egy újságíró segít. A szervezési és pénzügyi kérdésekért Nagy Gabriella pénztáros felel, Oláh Gabriella és Vágási Márta támogatásával.
A közgyűlés szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zárult, amelyen a régi-új vezetőségi tagok, a támogatók és a közönség tagjai tovább tervezték az elhangzott elképzeléseket, hogy a komoly tiszteletet kiérdemelt Egyesület kultúra- és értékmentő, jövőépítő hatékonyságát közösen megtarthassák, ha lehet, tovább fokozzák.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Fokozni a kultúra- és értékmentés hatékonyságát
Február 19-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az Aradi Kölcsey Egyesület tisztújítással egybekötött közgyűlésére. Fekete Károly alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, s a napirend ismertetését követően felkérte évi beszámolójának a megtartására Jankó András elnököt.
Az elnök felsorolta az elmúlt évben az Egyesület által szervezett eseményeket, amelyeket a keddi lapszámban vele közölt interjúban közzétettünk. Tevékenységi beszámolója végén köszönetet mondott az elnökség tagjainak a munkáért, a közönségnek a részvételért, a tagok, valamint az adományozók anyagi támogatásokért.
Az idei tervekről elmondta: kétnyelvű könyvet szándékoznak kiadni az aradi várról, a Kölcsey Egyesület történetét, illetve a Krenner Miklós írásait románul kívánják megjelentetni. Említette az aradi várral kapcsolatos konferencia megszervezését, a minorita kultúrház használati jogának a megszerzését, a Havi Szemle átszervezését, a diákszínpad működtetését, kiállítások, kórustalálkozó megszervezését, a tervek közt szerepelnek a műemlékvédelem, a városnéző séták, az előadások meghívottjai, az Egyesület alapszabályzata, a székhelyhiány kérdései is. Az érintett témák megvitatása a közgyűlésre vár – zárta beszámolóját Jankó András elnök.
Berecz Gábor titkár értékelőjében elmondta: az Egyesületnek 152 tagja van, ami 50%-os növekedés 2011-hez viszonyítva. A tagok 10-11%-a külföldi. 3 éve jól működik a tagok által önként felajánlott, 100-100 lejes évi támogatás, amiből biztosítani tudták a Havi Szemlének a kéthavonta történő megjelenését. Annak azonban a tartalmát át kellene dolgozni, hogy elkerüljék a Szövétnekkel való átfedéseket. A Havi Szemlében az Egyesület jelenlegi életét próbálják tükrözni. Zárszavában köszönetet mondott a Havi Szemle munkatársainak, illetve a tagok anyagi és erkölcsi támogatásáért.
Fekete Károly pénzügyi beszámolójából kiderült: az Egyesület tavaly összesen 55 728 lej támogatást kapott programjaihoz. Ebből 23 683 lej adományokból származik, közülük ki kell emelni Böszörményi Zoltán hathatós támogatását. Ugyanakkor az Aradi Polgármesteri Hivatal is 25 700 lejjel támogatta négy nagy szabású rendezvényüket, de a személyi jövedelemadók 2%-ából is begyűlt 838 lej. A 100 lejes évi felajánlások azonban kifulladófélben vannak, hiszen a 152 tag közül tavaly csupán 50-en fizették be. Ugyanakkor dicséretes a tény, miszerint az Egyesület költségvetése, egyben a tevékenysége is az utóbbi 7 évben megsokszorozódott. Mivel az Egyesület az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek is a tagja, nagy lehetőségeket lát a vár civil hasznosításában való közreműködésre.
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök kifejtette: az Egyesület igen aktív évet tudhat maga mögött, ami nagyon sok munkát feltételez. A komoly eredmények azonban csakis pályázati támogatásokkal érhetők el. Örömének adott hangot, amiért a vezetőség nemcsak sikeres pályázatokat írt, hanem azokat sikeresen le is bonyolította a programjai megvalósításához. Az Egyesület által a városban kialakított igen pozitív kép nemcsak a magyar, hanem a többségi közönséget is vonzotta, a hozadékát azok is érezték. Ez nagyon fontos az Egyesület, illetve a magyar közösség kulturális életének a számontartásakor. Az egyesületnek igen komoly, ha Aradon nem a legkomolyabb múltja van a kultúra- és értékmentésben, amiért ezúton is köszönetet mondott, további sok sikert kívánt a folytatáshoz, majd távozott.
Új felállásban, hatékonyabban
A beszámolók jóváhagyása után Jankó András elnök egy csokor virággal kedveskedett Vágási Mártának, amiért folyamatosan dolgozott az Egyesületért. Az Egyesület jövőbeli szervezeti átalakítására vonatkozó ismertetője után indult vitában Reicher Éva, Jámbor Ilona, Erdélyi István, Puskel Péter és Márkus János fejtették ki építő jellegű véleményeiket.
A felvázolt új szerkezeti felépítés szerint megtartott tisztújítás során az Egyesület új vezetőtanácsa 9 tagból áll: Jankó András elnök, Juhász Béla, Hadnagy Dénes és Fekete Károly alelnök, Berecz Gábor főtitkár, Márkus János titkár, Nagy Gabriella pénztáros, Oláh Gabriella és Erdélyi István vezetőségi tag megbízást kapott. Minden vezetőtanács tag egy-egy szakbizottságot fog vezetni. Az alapszabályzat-előkészítő, könyvkiadás és pályázatok szakbizottságát Jankó András vezeti. A segítésére felkérik Matekovits Mihályt, aki a kórustalálkozókat, illetve a minoritákkal való kapcsolattartást irányítaná, de szükség van jogászra is, hiszen módosításra vár az alapszabály, de székházra is szükség lenne. A tagnyilvántartás, közművelődés és a Havi Szemle kiadása Berecz Gábor és Márkus János feladata, de az előadások miatt szükség lenne egy magyartanárra is. A művészet és művészettörténet szakbizottságot Fekete Károly vezeti, Siska-Szabó Hajnalka, Ódry Mária és Vasile Andrei támogatásával. A helytörténet, történelem szakbizottságért Erdélyi István felel, Komádi Sándor és Jámbor Ilona közreműködésével. Az ifjúság és a diákszínpad témakörért Juhász Béla felel, akit Szomorú László és felesége, Mária, valamint Gál Zoltán segít. A szórvány, oktatás és média szakbizottságért Hadnagy Dénes felel, akit Bálint Enikő és egy újságíró segít. A szervezési és pénzügyi kérdésekért Nagy Gabriella pénztáros felel, Oláh Gabriella és Vágási Márta támogatásával.
A közgyűlés szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zárult, amelyen a régi-új vezetőségi tagok, a támogatók és a közönség tagjai tovább tervezték az elhangzott elképzeléseket, hogy a komoly tiszteletet kiérdemelt Egyesület kultúra- és értékmentő, jövőépítő hatékonyságát közösen megtarthassák, ha lehet, tovább fokozzák.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 4.
Trianon
1920. június 4-én délután 16.30 órakor a versailles-i Kis-Trianon-palotában aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést, ami a világtörténelem legigazságtalanabb diktátuma lett.
Magyarországot nem csak területének, lakosságának nagy részétől fosztották meg, de elképesztő méretű volt az anyagi, kulturális veszteség is. Bányák, termőföldek, erdők, ásványi kincsekben gazdag területek, vasutak, az ipar különböző ágazatai kerültek idegen fennhatóság alá. Elcsatoltak tanintézeteket, színházakat, egyetemeket, levéltárakat, könyvtárakat, a magyar történelemhez kapcsolódó szakrális helyszíneket is. A magyar ipar, kultúra, egyetemi élet fellegvárai, Kolozsvár, Pozsony, Szabadka, Nagyvárad, Arad stb. mind-mind idegen, ellenséges államok részei lettek.
Az 1920 januárjában Apponyi Albert gróf vezetésével Párizsba utazó magyar békeküldöttséget a győztesek nem érdemi tárgyalásra, hanem a kész békefeltételek átvételére hívták meg. A konferencia lehetőséget adott, hogy január 6-án Apponyi Magyarország helyzetéről, a magyar kormány álláspontjáról beszédet mondjon.
Előadása összegezte mindazokat az érveket, amelyeket a magyar delegáció kidolgozott Teleki Pál irányításával. Megkísérelték meggyőzni a győzteseket arról, hogy a kijelölt határok nem felelnek meg sem a nemzeti önrendelkezési jognak, sem az etnikai elvnek. Nagy hangsúlyt helyeztek a régi Magyarország gazdasági egységére, nyomós érveket hozva fel a közlekedéstől, vízgazdálkodástól a munkaerő-vándorláson át az egyes tájegységek egymásrautaltságáig.
Apponyi Albert beszéde a „békekonferencián” (részlet)
Nem titkolhatjuk el mindenekelőtt megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltétele megvonassék. (...) Ily nehéz és különös helyzet előtt állva kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez? Önök, Uraim, akiket a győzelem bírói székhez juttatott, kimondták egykori ellenségeik, a Központi Hatalmak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így: de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb.
***
A magyar békeszerződést végül 1920. június 4-én ketten írták alá: Bernárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd követ.
Az országzászlót ezen a napon félárbocra vonták, majd 1921. január 16-án emlékező mise keretében felavatták a négy elszakított országrészt jelképező szoborkompozíciót, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc alkotását.
A szoborkompozíció a Szabadság téren állt Budapesten, amelynek közepén díszes virágágyás szimbolizálta a Trianon előtti Magyarországot. Ezzel szemben helyezkedett el az ereklyés országzászló, amelyen 1920 óta félárbocra eresztették a magyar lobogót.
A szoboregyüttes emlékezések és ünnepségek színhelyéül is szolgált. 1945 után a trianoni szobrokat és az országzászlót szétzúzták, eltávolították. A virágágyás helyén „szovjet hősi” emlékművet emeltek.
Komádi Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
1920. június 4-én délután 16.30 órakor a versailles-i Kis-Trianon-palotában aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést, ami a világtörténelem legigazságtalanabb diktátuma lett.
Magyarországot nem csak területének, lakosságának nagy részétől fosztották meg, de elképesztő méretű volt az anyagi, kulturális veszteség is. Bányák, termőföldek, erdők, ásványi kincsekben gazdag területek, vasutak, az ipar különböző ágazatai kerültek idegen fennhatóság alá. Elcsatoltak tanintézeteket, színházakat, egyetemeket, levéltárakat, könyvtárakat, a magyar történelemhez kapcsolódó szakrális helyszíneket is. A magyar ipar, kultúra, egyetemi élet fellegvárai, Kolozsvár, Pozsony, Szabadka, Nagyvárad, Arad stb. mind-mind idegen, ellenséges államok részei lettek.
Az 1920 januárjában Apponyi Albert gróf vezetésével Párizsba utazó magyar békeküldöttséget a győztesek nem érdemi tárgyalásra, hanem a kész békefeltételek átvételére hívták meg. A konferencia lehetőséget adott, hogy január 6-án Apponyi Magyarország helyzetéről, a magyar kormány álláspontjáról beszédet mondjon.
Előadása összegezte mindazokat az érveket, amelyeket a magyar delegáció kidolgozott Teleki Pál irányításával. Megkísérelték meggyőzni a győzteseket arról, hogy a kijelölt határok nem felelnek meg sem a nemzeti önrendelkezési jognak, sem az etnikai elvnek. Nagy hangsúlyt helyeztek a régi Magyarország gazdasági egységére, nyomós érveket hozva fel a közlekedéstől, vízgazdálkodástól a munkaerő-vándorláson át az egyes tájegységek egymásrautaltságáig.
Apponyi Albert beszéde a „békekonferencián” (részlet)
Nem titkolhatjuk el mindenekelőtt megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltétele megvonassék. (...) Ily nehéz és különös helyzet előtt állva kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez? Önök, Uraim, akiket a győzelem bírói székhez juttatott, kimondták egykori ellenségeik, a Központi Hatalmak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így: de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb.
***
A magyar békeszerződést végül 1920. június 4-én ketten írták alá: Bernárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd követ.
Az országzászlót ezen a napon félárbocra vonták, majd 1921. január 16-án emlékező mise keretében felavatták a négy elszakított országrészt jelképező szoborkompozíciót, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc alkotását.
A szoborkompozíció a Szabadság téren állt Budapesten, amelynek közepén díszes virágágyás szimbolizálta a Trianon előtti Magyarországot. Ezzel szemben helyezkedett el az ereklyés országzászló, amelyen 1920 óta félárbocra eresztették a magyar lobogót.
A szoboregyüttes emlékezések és ünnepségek színhelyéül is szolgált. 1945 után a trianoni szobrokat és az országzászlót szétzúzták, eltávolították. A virágágyás helyén „szovjet hősi” emlékművet emeltek.
Komádi Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 29.
A Kölcsey Egyesület adventi rendezvénye
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 2.
Kinek fáj Trianon?
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia s a központi hatalmak tagja, vesztesként került ki az első világháborúból. A békefeltételek, melyeket a győztes antant diktált, átrajzolták Európa, de a Közel-Kelet, Afrika és Távol- Kelet térképét is. Magyarország teljesen elszigetelten, támogatók és szövetségesek nélkül nézett a döntések elé.
1918 novembere és 1919 novembere között egyetlen magyar kormányt sem ismertek el, így a békeszerződés aláírását is késleltették.
Az egyes államok részesedése
A magyar békeszerződés minden lényeges területi vonatkozása már a háború folyamán kialakult. Az antant hatalmak győzelmük érdekében a maguk oldalára állítottak több országot, titkos szerződésben és nyilatkozatban ígérték oda nekik az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a történeti Magyarország jelentős területeit.
Olaszország annak fejében csatlakozott az antanthoz, hogy az 1915. április 26-i londoni szerződésben felajánlották neki Ausztria egy részét (Dél-Triol), valamint Gorizia és Trieszt körül nemcsak olasz, hanem szláv lakta területeket és szigeteket is. Utóbb az olaszok maguknak követelték Fiumét, mivel a békeszerződés idejére Szerbia helyén már Szerb–Horvát–Szlovén királyság jelent meg.
1915. augusztus 18-án Szerbiának ígérik Boszniát, Hercegovinát, Dalmácia egy részét, Szlovéniát, Horvátországot, Fiumét, Bácskát és a Bánságot, amennyiben folytatja a háborút a Monarchia ellen.
1916. augusztus 17-én a bukaresti szerződésben elismerték a román igényeket Bukovinára, Dobrudzsára, Besszarábiára, Erdélyre, Partiumra (a Tiszántúlnak Debrecen–Szeged–Orosháza vonalig terjedő része), valamint a Bánságra is. Erdélyt említve ezt az egész területet értették. A Bánság odaígérése Romániának világosan mutatja, hogy az antantot nem kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi hadi helyzet befolyásolta, a szóban forgó területek etnikai és egyéb jellemzői nem érdekelték, s még azt sem tartották nyilván, mit ígértek egyik vagy másik kis szövetségesüknek.
Az antanthatalmak „társult hatalomként” jegyezték az emigráns cseh–szlovák kormányt, egyben igényét is elismerték a független állam megteremtésére – „területeik történelmi határain belül” –, ami a magyar Felvidéket, Szlovákiát is magába foglalta.
Az ígéretek, szerződések érdekjellegét tükrözi, hogy a francia és orosz diplomácia a Romániával kötött szerződéssel egyidejűleg megállapodott ígéreteiket csak annyiban tartják be, amennyiben erre őket a háború végére kialakuló viszonyok kényszerítik. Ez azonban a román kormányzatot nem befolyásolta abban, hogy az egész korszakban az 1916-os békeszerződés betartását követelje. Tette ezt annak ellenére, hogy az 1916-os bukaresti szerződés megtiltotta Bukarestnek, hogy különbékét kössön a központi hatalmakkal. És bár az 1918. március 5-én megtörtént, a békekonferencia végül eltekintett attól, hogy a szerződésszegés következményeit számon kérje Romániától.
A Magyarországgal kötendő békeszerződés alapjai, így a területi döntések már 1919 májusában készen álltak: Clemenceau 1919. június 13-i jegyzékei ezt közölték az érdekeltekkel.
Békekonferencia Párizsban
A magyarok részéről a békeszerződést 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianos-palotában ketten írták alá: Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ.
A 14 részből álló békeszerződés következtében a Történeti Magyarország területének 33%-a, népességének 36%-a maradt az új államhatárok között. Miközben más nemzetek maguk döntötték el, milyen állam kereteiben kívánnak élni, a magyar nemzetiségűeknek erre nem volt módjuk, a nemzeti önrendelkezés elvét esetükben nem érvényesítették. Népszavazást csak 1920 decemberében, a békeszerződéstől független, új körülmények között Sopronban és körülötte fekvő nyolc községben tartottak. Ennek eredményeként maradhatott Magyarország része e terület, így kapta meg Sopron a „civitás fidelissima”, a leghűségesebb város címet.
Trianon romjain
Sok egyéb intézkedés mellett a békeszerződés 35 ezer főben szabta meg a hadsereg létszámát, megtiltotta a sorozást, a modern haditechnika alkalmazását. Ezzel Magyarországot megfosztották az állami léttől elválaszthatatlan jogától is, hogy külső megtámadás esetén védje magát. A békeszerződésnek az a pontja, amely szerint Magyarország nem mondhat le függetlenségéről gátat vetett egy esetleges új osztrák–magyar közös állam kialakulásának. A szomszédos országok stratégiai érdekében szabályozta a magyarországi vasútvonalak, közutak megszüntetését, illetve fenntartását.
Az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi utódállamának alá kellett írnia a békeszerződésbe foglalt úgynevezett kisebbségvédelmi paragrafusokat. Ezek kimondták, hogy valamennyi állam minden polgárának joga van anyanyelve használatára, kultúrája, vallása fenntartására és gyakorlására. Ezeket az előírásokat azonban éppen azokban az államokban sértették meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele tarkább lett, mint az egykori Monarchiáé volt.
Nagy Románia első alkotmányába 1923-ban nem is iktatták bele, azzal az indoklással, hogy ez sértené a román állam szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy etnikai nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek étvágya azonban csillapíthatatlan volt.
Autonómia és integráció
A nemzetté fejlődött etnikai közösségek e térségben mindmáig a XIX. századi francia nemzetállam eszméjének bűvöletében és rabságában élnek, s önmaguk számára más életformát, mint a nemzetállamé nem tudnak, nem akarnak elfogadni. A nemzet egységén alapuló állammodell már a múlté. A multikulturális vonások tovaterjedésével felértékelődnek a különböző autonómiai formák. Bethlen Gábor óta tudjuk: közösségként való megmaradásunknak és további gyarapodásunknak elengedhetetlen feltétele, hogy a minket is érintő kérdésekben nélkülünk ne döntsenek. Kós Károly óta azt is tudjuk, hogy megmaradásunk igazi záloga a minimum, mely szülőföldünket ismét hazánkká teheti, az a nemzeti autonómia. Ebbéli törekvésünkben akár maguktól a románoktól is példát vehetünk. A XIX. század végén a román nemzeti mozgalom az erdélyi és magyarországi románság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. A román demokráciának nemcsak erkölcsi kötelessége, de egyenesen létérdeke, hogy megadja minden etnikai közösség számára mindazokat a jogokat, amelyeket egykor ő a magyar államtól követelt. Autonómiaigényünket nemcsak a modern Románia megszületésének történelmi dokumentuma, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat előírásai teszi jogossá, hanem az Európai Unió államaiban működő – Olaszországban dél-tiroli, Spanyolországban katalán, baszk, Finnországban az Aland-szigeti svéd stb. – autonómiák és Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumok is: az EBEE (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) Koppenhágai (1990) és Genfi (1991), A helyi autonómia Európai Chartája (1993), A Regionális Autonómia Európai Chartája 1118/1992 sz. határozata, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003 sz. határozata.
Románia autonómia iránti vehemens elutasító magatartása arra a jelenben is érvényesülő nemzetpolitikai stratégiára utal vissza, mely az ún. nemzeti kérdés megoldását, az etnikai homogenizációban, beolvasztásban, vagy eltávolításában látja.
Komádi Sándor Nyugati Jelen (Arad)
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia s a központi hatalmak tagja, vesztesként került ki az első világháborúból. A békefeltételek, melyeket a győztes antant diktált, átrajzolták Európa, de a Közel-Kelet, Afrika és Távol- Kelet térképét is. Magyarország teljesen elszigetelten, támogatók és szövetségesek nélkül nézett a döntések elé.
1918 novembere és 1919 novembere között egyetlen magyar kormányt sem ismertek el, így a békeszerződés aláírását is késleltették.
Az egyes államok részesedése
A magyar békeszerződés minden lényeges területi vonatkozása már a háború folyamán kialakult. Az antant hatalmak győzelmük érdekében a maguk oldalára állítottak több országot, titkos szerződésben és nyilatkozatban ígérték oda nekik az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a történeti Magyarország jelentős területeit.
Olaszország annak fejében csatlakozott az antanthoz, hogy az 1915. április 26-i londoni szerződésben felajánlották neki Ausztria egy részét (Dél-Triol), valamint Gorizia és Trieszt körül nemcsak olasz, hanem szláv lakta területeket és szigeteket is. Utóbb az olaszok maguknak követelték Fiumét, mivel a békeszerződés idejére Szerbia helyén már Szerb–Horvát–Szlovén királyság jelent meg.
1915. augusztus 18-án Szerbiának ígérik Boszniát, Hercegovinát, Dalmácia egy részét, Szlovéniát, Horvátországot, Fiumét, Bácskát és a Bánságot, amennyiben folytatja a háborút a Monarchia ellen.
1916. augusztus 17-én a bukaresti szerződésben elismerték a román igényeket Bukovinára, Dobrudzsára, Besszarábiára, Erdélyre, Partiumra (a Tiszántúlnak Debrecen–Szeged–Orosháza vonalig terjedő része), valamint a Bánságra is. Erdélyt említve ezt az egész területet értették. A Bánság odaígérése Romániának világosan mutatja, hogy az antantot nem kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi hadi helyzet befolyásolta, a szóban forgó területek etnikai és egyéb jellemzői nem érdekelték, s még azt sem tartották nyilván, mit ígértek egyik vagy másik kis szövetségesüknek.
Az antanthatalmak „társult hatalomként” jegyezték az emigráns cseh–szlovák kormányt, egyben igényét is elismerték a független állam megteremtésére – „területeik történelmi határain belül” –, ami a magyar Felvidéket, Szlovákiát is magába foglalta.
Az ígéretek, szerződések érdekjellegét tükrözi, hogy a francia és orosz diplomácia a Romániával kötött szerződéssel egyidejűleg megállapodott ígéreteiket csak annyiban tartják be, amennyiben erre őket a háború végére kialakuló viszonyok kényszerítik. Ez azonban a román kormányzatot nem befolyásolta abban, hogy az egész korszakban az 1916-os békeszerződés betartását követelje. Tette ezt annak ellenére, hogy az 1916-os bukaresti szerződés megtiltotta Bukarestnek, hogy különbékét kössön a központi hatalmakkal. És bár az 1918. március 5-én megtörtént, a békekonferencia végül eltekintett attól, hogy a szerződésszegés következményeit számon kérje Romániától.
A Magyarországgal kötendő békeszerződés alapjai, így a területi döntések már 1919 májusában készen álltak: Clemenceau 1919. június 13-i jegyzékei ezt közölték az érdekeltekkel.
Békekonferencia Párizsban
A magyarok részéről a békeszerződést 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianos-palotában ketten írták alá: Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ.
A 14 részből álló békeszerződés következtében a Történeti Magyarország területének 33%-a, népességének 36%-a maradt az új államhatárok között. Miközben más nemzetek maguk döntötték el, milyen állam kereteiben kívánnak élni, a magyar nemzetiségűeknek erre nem volt módjuk, a nemzeti önrendelkezés elvét esetükben nem érvényesítették. Népszavazást csak 1920 decemberében, a békeszerződéstől független, új körülmények között Sopronban és körülötte fekvő nyolc községben tartottak. Ennek eredményeként maradhatott Magyarország része e terület, így kapta meg Sopron a „civitás fidelissima”, a leghűségesebb város címet.
Trianon romjain
Sok egyéb intézkedés mellett a békeszerződés 35 ezer főben szabta meg a hadsereg létszámát, megtiltotta a sorozást, a modern haditechnika alkalmazását. Ezzel Magyarországot megfosztották az állami léttől elválaszthatatlan jogától is, hogy külső megtámadás esetén védje magát. A békeszerződésnek az a pontja, amely szerint Magyarország nem mondhat le függetlenségéről gátat vetett egy esetleges új osztrák–magyar közös állam kialakulásának. A szomszédos országok stratégiai érdekében szabályozta a magyarországi vasútvonalak, közutak megszüntetését, illetve fenntartását.
Az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi utódállamának alá kellett írnia a békeszerződésbe foglalt úgynevezett kisebbségvédelmi paragrafusokat. Ezek kimondták, hogy valamennyi állam minden polgárának joga van anyanyelve használatára, kultúrája, vallása fenntartására és gyakorlására. Ezeket az előírásokat azonban éppen azokban az államokban sértették meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele tarkább lett, mint az egykori Monarchiáé volt.
Nagy Románia első alkotmányába 1923-ban nem is iktatták bele, azzal az indoklással, hogy ez sértené a román állam szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy etnikai nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek étvágya azonban csillapíthatatlan volt.
Autonómia és integráció
A nemzetté fejlődött etnikai közösségek e térségben mindmáig a XIX. századi francia nemzetállam eszméjének bűvöletében és rabságában élnek, s önmaguk számára más életformát, mint a nemzetállamé nem tudnak, nem akarnak elfogadni. A nemzet egységén alapuló állammodell már a múlté. A multikulturális vonások tovaterjedésével felértékelődnek a különböző autonómiai formák. Bethlen Gábor óta tudjuk: közösségként való megmaradásunknak és további gyarapodásunknak elengedhetetlen feltétele, hogy a minket is érintő kérdésekben nélkülünk ne döntsenek. Kós Károly óta azt is tudjuk, hogy megmaradásunk igazi záloga a minimum, mely szülőföldünket ismét hazánkká teheti, az a nemzeti autonómia. Ebbéli törekvésünkben akár maguktól a románoktól is példát vehetünk. A XIX. század végén a román nemzeti mozgalom az erdélyi és magyarországi románság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. A román demokráciának nemcsak erkölcsi kötelessége, de egyenesen létérdeke, hogy megadja minden etnikai közösség számára mindazokat a jogokat, amelyeket egykor ő a magyar államtól követelt. Autonómiaigényünket nemcsak a modern Románia megszületésének történelmi dokumentuma, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat előírásai teszi jogossá, hanem az Európai Unió államaiban működő – Olaszországban dél-tiroli, Spanyolországban katalán, baszk, Finnországban az Aland-szigeti svéd stb. – autonómiák és Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumok is: az EBEE (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) Koppenhágai (1990) és Genfi (1991), A helyi autonómia Európai Chartája (1993), A Regionális Autonómia Európai Chartája 1118/1992 sz. határozata, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003 sz. határozata.
Románia autonómia iránti vehemens elutasító magatartása arra a jelenben is érvényesülő nemzetpolitikai stratégiára utal vissza, mely az ún. nemzeti kérdés megoldását, az etnikai homogenizációban, beolvasztásban, vagy eltávolításában látja.
Komádi Sándor Nyugati Jelen (Arad)