"Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke írásában Balogh Béla lelkipásztor vádaskodó megállapításaival kapcsolatban leszögezte: "Október 31-én, a Farkas utcai templomban, Luther Márton reformátorra való utalással közzétett böjti felhívásával kapcsolatban két dolgot állapíthatunk meg: Balogh Béla személye úgy viszonylik a Luther Mártonéhoz, mint az Antikrisztusé a Krisztuséhoz. Nevezett lelkipásztor egyházkerületünk és püspöke vonatkozásában hirdetett "böjtje" sokkal inkább nevezhető fekete mágiának, vagy legalábbis református szektás elhajlásra vall. Balogh tiszteletes heroista, "újreformátori" kirobbanásának hitelét már indulásból nagymértékben megkérdőjelezi az a körülmény, hogy történetesen annak a Balogh Barnabás királyhágómelléki lelkipásztornak a testvérbátyja, aki a Tőkés László elleni királyhágómelléki buktatási kísérletnek egyik szellemi vezetője, s aki testvérével egy időben, Nagyváradon szintén "böjtöt" kezdeményezett. Máskülönben Balogh Béla kezdettől fogva kiveszi részét abból az eszközökben nem válogató, ellenséges CE-szövetségi hadjáratból, melynek szintén feltett szándéka tisztségemből való eltávolításom." Tőkés László a továbbiakban megállapította: "Rendkívül furcsa, hogy egyházkerületünket és annak püspökét az a Balogh Béla támadja a leghevesebben, aki az Erdélyi Egyházkerület püspöki templomának a parókus lelkésze. Megjegyzésre méltó, hogy kolozsvári testvér egyházkerületünk mind ez ideig nem foglalt állást ebben az egész egyházunk egységét, a két egyházkerület jó viszonyát romboló ügyben." "Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály" - tartja a Példabeszédek könyve (26, 20). Jelen esetben a kérdés csak az: Honnan a "fa", mellyel Balogh Béla a viszály tüzét táplálja? Kik állnak a háta mögött? Vannak-e megbízói, akik magyarral veretik a magyart, s belső viszály gerjesztésével kívánnak egyházunkban meghasonlást támasztani, és velünk leszámolni?" - írja Tőkés László. Balogh Barnabás, Csernák Béla, Borzási Gyula és Kállay László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljáróinak Alternatív tájékoztatás című írásával kapcsolatban, Tőkés László leszögezte: "Akárhogy is nézem, mégha a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket is figyelembe veszem, főmunkatársaim ellenségességbe átcsapó bizalmatlanságára nem szolgáltam rá. Még kevésbé befeketítő iratukba foglalt vádjaikra, minősítéseikre és rágalmaikra. Közös fellépésükre egyházi helyzetünkön belül és egymáshoz fűződő viszonyainkban nem találok elégséges és racionális magyarázatot. Magatartásuk motivációjának forrását nem találom, és mibenlétét nem értem, hátterét éppen azért tisztátalannak és talányosnak tartom." Tőkés László püspök a továbbiakban az írás szövegét elemezve - felsorolva a személyét ért vádakat - megállapította: "a gyalázkodó iratot" "igaztalan kifejezések" minősítik. "A vádak ellenőrizhetetlen és bizonyítatlan halmozása, a féktelen indulatossággal áradó mondatok kilátástalanná teszik a védekezést - folytatja. - Azzal a tipikus, az igazságszolgáltatás számára is elfogadhatatlan módszerrel találjuk szemben magunkat, amikor is nem a vádoló bizonyítja állításainak igazát, hanem a vádlottat kényszerítik arra, hogy ártatlanságát igazolja." "Az Alternatív Tájékoztatás egyetlen bizonyítékkal sem támasztja alá durván becsületsértő vádaskodását. Az indulatoktól elhomályosult látású elvtelen támadóknak szinte valamennyi állítása éppen ilyen alaptalan" "Az aláírók elégedetlensége tulajdonképpen amiatt van, hogy jól kitervelt előzetes számításaik a tisztújítás alkalmával nem jöttek be. Egyszerűen nem tudnak belenyugodni az általuk elért - számukra vereséggel felérő - választási eredményekbe." "A sort folytathatnám. Sőt, minden okom megvolna arra, hogy én hozzam nyilvánosságra a megromlott munkatársi bizalom egyházkerületi műhelytitkait, hogy megalapozott viszontvádjaimat a közvélemény elé tárjam. Nem teszem. Nem akarok megsemmisítő indulatú és igaztalanul vádaskodó egykori munkatársaim szintjére leszállni. Nem akarom a világ előtt ?feljelenteni? őket, amiképpen ők tették velem. Nem vagdalkozni, hanem gondolkozni kell" - fejezte be írását Tőkés László. /Tőkés László: Válasz a vádaskodásokra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./ "

Luther Márton halálának 460. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Új Kezdet református gyülekezeti folyóirat filmvetítéssel egybekötött megemlékezést szervezett február 17-én a Diakóniai Központban. Az érdeklődőket Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, vártemplomi lelkész köszöntötte, méltatva Luther Márton munkásságát. /(simon): Luther, a villám. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./

Néhány éve az egyik egyetemi tanár mesélte, hogy egyetemükön a vallástörténetet oktató személy a pártállam idején a marxizmus professzora volt. Találtak ugyan egy tehetséges, felkészült papot, de az illetőnek nem volt doktorátusa, így állami egyetemre nem nevezhették ki. Maradt a szükségmegoldás, bár köztudott volt a diktatúra idején a professzor dühödt ateizmusa, vad egyházellenessége. Most Marx, Engels, Lenin és Ceausescu helyett Jehováról, Buddháról, Krisztusról, Mohamedről, Luther Mártonról és Kálvin Jánosról beszél nap mint nap. Nincs egyedül. Hányan lettek buzgó párttagokból egyik napról a másikra bigott templomlátogatók, a diktátor dicsőítőiből a diktatúra vad ellenfelei? A kommunizmus lelkes propagálóiból multimilliomos kapitalisták. Elvárható lenne a fordulat a román állam részéről is, a politikai perekben elítéltek esetében. Mert sokan, például az 1958-ban a Szoboszlay-perben elítéltek ügyében a mai napig sem született meg a perújrafelvételről, az ítéletek megsemmisítéséről szóló határozat. Még a kivégzettek eltemetésének helyét sem hajlandóak felfedni az illetékesek. A politikusok valószínűleg arra várnak, hogy a per utolsó túlélője is lehunyja szemét, s akkor majd melldöngetve Európa elé állnak “nagylelkű”, az akkori elítélteket felmentő, sőt dicsőítő politikai döntésükkel. Lehet, azért késik a felmentés, mert az elítéltek túlnyomó többsége magyar nemzetiségű volt. /Ujj János: Pálfordulás, mikor? = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./

Lelkésztől szokatlan hangnemben támadta egy, a YouTube-on is látható kisfilmben az RMDSZ ellenzékét, Luther Mártont és a protestánsokat Rózsa Gáspár deményházi plébános. A magát közösségi vezetőnek nevező római katolikus pap kijelentette: aki nem szavaz a szövetségre, vasárnap majd agyonveri a templomban. Az egyházfők elítélik Rózsa magatartását. “Nem tette jól Luther, amikor 1546-ban kiállt az egyházból. Agyon kellett volna verni három püspököt és két papot, és azt mondani, hogy egyek maradunk, katolikusok maradunk” – jelentette ki a tévékamera előtt Rózsa Gáspár deményházi plébános. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nem tudott érdemben hozzászólni az ügyhöz. A Krónika munkatársától szerzett tudomást a nyárádmenti lelkész megnyilvánulásáról, akit nem is vett védelmébe, és nem is határolódott el tőle. “Amíg nem látom a filmet, nem tudok hozzászólni. De, ha tényleg ezt mondta, amit ön most beolvasott nekem a telefonba, akkor biztos botrány lesz belőle” – nyilatkozta az érsek. “Egy ilyen embernek nincs is mit válaszolnom – szögezte le Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházközség generális direktora. Nagy László vásárhelyi unitárius esperes reményének adott hangot, miszerint Rózsa nem az egyház, hanem kizárólag a saját álláspontját hozta nyilvánosságra. Rózsa lealacsonyítóan beszélt Markó Béla ellenjelöltjéről, Kincses Elődről is, akit nem tart embernek, és teljesen esélytelennek vél. A felvételen a pap feltette a kérdést a jelen levő Markó Béla szövetségi elnöknek és népes kampánystábjának: “Gyerekek, miért vagytok úgy beszarva?” A felvételen addig többször felnevető Markó Béla is megszólalt, mondván, hogy “ha a választókat is így fogja bátorítani, mint minket, akkor nem lesz gond”. A Mediafax hírügynökségnek az esetet firtató kérdésére válaszolva Markó kifejtette: “Mi nem veszünk részt negatív kampányban, bár megpróbálnak belerángatni. Az RMDSZ nem használ ilyen módszereket”. Az RMDSZ-elnök ellenjelöltje, Kincses Előd elkeserítőnek tartja, hogy a római katolikus egyház egyik papja városszéli hangnemben ostorozza a politikailag és felekezetileg máshová tartozókat. /Szucher Ervin: Kampányoló plébános. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ Minderről a Népújság úgy számolt be, hogy nem közölte, mit mondott a plébános. – Dr. Kincses Előd független szenátorjelölt szerint "elfogadhatatlan kampányfogásokat" rögzít az a videofelvétel, melyet a jelölt sajtótájékoztatója keretében vetítettek le. A filmrészlet a deményházi római katolikus plébánián készült, és a helyi plébános látható rajta az RMDSZ parlamenti jelöltjei társaságában, amint arról biztosítja a szövetség politikusait, hogy a helyi választók rájuk fognak szavazni. Kincses kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ és Markó Béla mocskosan kampányolnak ellene. /(benedek): "Leleplező" filmfelvétellel támadja az RMDSZ-t Kincses Előd. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./

Könyv-tér nyílt Nagyváradon
Nagyvárad – Péntek délután új könyvesüzlet nyílt Nagyváradon. A Könyv-tér kínálatában elsősorban magyar nyelvű, keresztény, illetve gyermekeknek szóló könyveket találhatunk meg.
A nagyváradi Ştefan cel Mare/Püspöki út 28 szám alatt, a CE Szövetséghez tartozó épületben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Könyv-tér nevet viselő új könyvebolt. A kolozsvári mintára létesült üzletben többek között magyar nyelvű keresztény, ugyanakkor gyermekeknek szóló könyveket lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Visky István házigazdaként köszöntötte a Koinóniai Kiadó képviselőit, illetve a megjelent pár tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: nagy merészség szükségeltetik a mai gazdasági viszonyok között könyvesüzletet nyitni, főleg ha az magyar, sőt mi több keresztény. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti nyereség a célja a vállalkozásnak, hanem annak a régi bölcsességnek a követése, miszerint “elvész a nép, amely bölcsesség nélkül való”. A Könyv-tér tehát több mint egy könyvesbolt: nemcsak a hitélet útját követi, hanem nagy figyelmet szentel a gyermekkönyvekre, illetve az erdélyi magyar szerzők népszerűsítésére is.
Árkedvezmény
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy Kovács Tibor és Jutka álmodta meg a könyvek ezen birodalmát, ahol nem csak olvasni lehet, hanem akár egy kávéra is be lehet térni. A gyerekek számára külön gyermeksarkot hoznak létre, ahol a lurkók ellehetnek, míg a felnőttek a könyvkínálatból válogatnak. Lesznek diafilmek is, hiszen ezeknek Erdély-szerte újra nagy reneszánsza van. Az este keretében Zágoni Balázs, Sajó Enikő és Darai Erzsébet több Koinónia kiadványt is bemutatott: Kiss Bitay Éva Fantasztikus Földgolyóját, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó című, az erdélyi jiddis népköltészetet felelevenítő könyvét, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című erdélyi kortárs meseírók antológiáját, Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendáját, valamint Luther Márton Mélysége és magassága című kötetét. Végül Zágoni Balázs köszönetnyilvánítással zárta a könyvbemutatóval egybekötött ünnepélyes megnyitót, melynek alkalmából húsz százalékos árengedménnyel várják a vásárlókat, hétköznap 10 és 18 óra között.
Mészáros Tímea, erdon.ro

Hűség az igazsághoz, a szabadsághoz és a legfőbb isteni értékekhez
Lezárták a Jubileumi Rákóczi Évek rendezvénysorozatot
A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) jubileuma alkalmából nyolc évvel ezelőtt Tőkés László, akkori királyhágómelléki püspök kezdeményezésére hirdették meg a Jubileumi Rákóczi Évek (2003-2011) elnevezésű rendezvénysorozatot. A szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelgő megemlékezés-sorozat zárásaképpen 2011. október 30-án, vasárnap délelőtt istentisztelettel egybekötött ünnepségen összegezték az elmúlt nyolc év eseményeit. A nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteleten igét hirdetett Tőkés László váradolaszi lelkipásztor, az Európai Parlament alelnöke.
„Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” – hangzott el az Apostolok Cselekedetei ötödik részének ismert szakasza, az igehirdetés alapgondolata. „A reformáció emléknapjáról való megemlékezés jegyében a Jubileumi Rákóczi Évek záróeseményeként hirdettük meg a mai napot”- kezdte prédikációját Tőkés László, majd hozzáfűzte, hogy a két évforduló között csak látszólagos ellentmondás van. A római katolikus hiten lévő erdélyi fejedelem nevével fémjelzett szabadságharc és a reformáció kezdetének évfordulója közötti ellentét feloldódik II. Rákóczi Ferenc életében és hitében, valamint az Isten igéjében, fogalmazott a lelkipásztor. Az idézett igeszakaszból az Isten akarata iránti föltétlen engedelmesség olvasható ki. Ez a magatartás jellemezte a szabadságharc vezetőjét, II. Rákóczi Ferencet, mint ahogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit vagy Szacsvay Imre 1848-49-es vértanút is, akikről az elmúlt hónapban emlékezett meg a magyarság. Az igehirdető kifejtette: azokban a kritikus élethelyzetekben, amikor kihívások elé sodor bennünket az élet és nem tudjuk kire hallgassunk, az Ige ad választ, azzal, hogy az igazsághoz, a szabadsághoz, és a legfőbb isteni értékekhez való hűségre bíztat. II. Rákóczi Ferenc, amikor a szabadságharc élére állt, a lelkiismeretére hallgatott: nem a körülmények kényszerítő erejének, hanem Istennek engedett. A reformáció emléknapjáról megemlékezvén Tőkés László elmondta, hogy közel ötszáz évvel a lutheri reformáció kezdete után is példaértékű Luther Márton Krisztusba vetett hite. A reformátor őszintén hitt abban, hogy bármely állapotunkba megmenekülhetünk a Krisztussal, de egyikben sem nélküle. Ezt a felismerést kell magunkévá tegyük, ahhoz hogy Luther Márton példáját megértsük. Végül az igehirdető a reformátortok hittételeinek legfontosabbnak mondott elvével zárta prédikációját, miszerint „Egyedül Istené a dicsőség.”
Az istentisztelet után Mostis Gergő, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor olvasott fel II. Rákóczi Ferenc Vallomásaiból részleteket. Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzem Rákóczi Múzeumának igazgatója Gondolatok a Rákóczi-szabadság 300. évfordulóján címmel tartott előadást. A főmuzeológus arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos tényezők merülnek feledésbe a Rákóczi-család, illetve II. Rákóczi Ferenc történelmi szerepét illetően. „A szabadságharc vezére a magyarság önazonosságának fontos eleme, ezért ne csak akkor emlékezzünk rá, amikor évfordulója van” – hangsúlyozta a történész. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke végezetül ismertette a nyolc éves keretprogram főbb állomásait. Megtudhattuk, hogy a Jubileumi Rákóczi Évek keretében 11 tudományos ülést, 60 történelmi előadást, 7 kirándulást is szerveztek, emléktáblát és kopjafát állítottak, továbbá négy kötet is született. A megemlékezés végén Tőkés László mondott köszönetet mindazoknak, akik szerepet vállaltak a program megvalósításában, majd a Himnusz eléneklésével zárult az esemény.
2011 október 30., Nagyvárad
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája

Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak
A Reformáció Emlékünnepén Nagyvárad protestáns magyarsága közös ünnepi istentiszteletet tartott a Nagyvárad-Újvárosi református templomban október 31-én. Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra került sor és kiosztották a Czeglédi György-díjakat is.
Luther Márton 494 éve, 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, amellyel kezdetét vette a református vallási mozgalom. Ezen az évfordulón Nagyvárad református, unitárius és evangélikus magyar lakossága ismét együtt ünnepelt, mint már két évtizede minden esztendőben. Az újvárosi templom megtelt a hívekkel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor marosvásárhelyi lelkipásztor Máté Evangéliumából választva az alapigét (Mt. 14, 22–33.). Prédikációjában elmondta: a reformáció alkalmával arról az örökségről emlékezünk meg, amelyet reformátoraink hagytak ránk, viszont az is fontos kérdés, hogy 2011-ben hogyan kellene reformálni életünket. Hozzátette: „Az igéből kiolvasható a válasz, Isten által, aki nem akarja, hogy magánvállalkozás legyen a mi életünk, hanem az Ő akaratába belesimuljon. A mennyek országának törvénye szerint nem történhet velünk bármi, csak amit Isten megengedhet.” Kiemelte továbbá, hogy életünkben nem elég a szaktudás, az összefogás, a tapasztalat, ahhoz, hogy sikereket érjünk el, Isten segítsége szükséges; ahogy Jézus is mondja: „aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál”(Jn. 14, 12.).
Czedlédi György-díj
Az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgált a Bihari Egyházmegye lelkészkórusa, valamint Orosz Zsolt, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákja szavalta el Luther Márton Erős vár a mi Istenünk című versét, József Attila fordításában. Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor üdvözölte evangélikus, unitárius és református lelkipásztor társait, majd felolvasott a Protestánsok Világszövetségének erre a napra szánt üzenetéből egy részletet: „A reformátusok nem egyszerűen hagyományokat őrző emberek, hanem állandóan újuló, újító mozgalom részesei. Tárjuk ki magunkat Isten megújító munkája előtt. Hiszen megújított és mindig megújítandó egyház vagyunk.” Az Úr asztalát megterítette az újvárosi, rogériuszi és szőlősi gyülekezet, a hívek három helyen vehettek úrvacsorát. Ezt követte a Czeglédi György-díjak átadása az arra érdemes egyházi munkásoknak, presbitereknek, gondnokoknak. A díjat 2007-ben alapította a Nagyváradi Református Gyülekezetek Szövetsége, és évente a Reformáció Emlékünnepén adományozzák a tíz váradi egyházközség egy-egy presbiterének, akik munkájukkal, tevékenységükkel és személyes példájukkal kiérdemlik e kitüntetést. Veres Kovács Attila lelkipásztor elmondta, hogy a Gyülekezeti Szövetség Elnöksége évente a Reformáció Emlékünnepén változik a rotáció elve alapján. Idén az újvárosi egyházközség veszi át az elnökséget. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.
Díjazottak
A Czeglédi György-díj idei kitüntetettjei a következők: néhai Papp Kálmán presbiter (Biharpüspöki), néhai Szebeni István református lelkipásztor (Nagyvárad-Csillagváros), Kuin-Nagy Tibor-Imre presbiteri-jegyző (Nagyvárad-Olaszi), Barabás Mihály presbiter (Nagyvárad-Ősi), Újvárosi Ernő gondnok (Nagyvárad-Rét), néhai Virágh Csaba presbiter (Nagyvárad-Rogériusz), Széll Lujza Erzsébet presbiter (Szőlős), Szabó Margit presbiter (Nagyvárad-Újváros), Szabó Mária Magdolna presbiter (Nagyvárad-Velence).
Nagy Noémi
erdon.ro

A Magyar Narancs ahol tud, segít
Talán még nem késő
Radnóti Miklós naplójából kiderül: Nyirő József 1941-ben részt vett a weimari költőnapon, ahol Hitlert és a náci Németországot dicsőítette. Nem felejtette el megjegyezni: „A vér megtisztítja Európát.” Az idézetet Kövér László figyelmébe is ajánljuk, aki még gondolkozik, mit válaszoljon Elie Wieselnek.
A Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László szerdára ígért választ arra a levélre, amelyben Elie Wiesel visszaküldi a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Egy ilyen választ nyilván nem könnyű megfogalmazni: a megfelelő mélységű filológiai feltáró munka akár több napot is igénybe vehet, ezért lapunk úgy döntött, egy kis adalékkal a nyilván töprenkedő házelnök segítségére siet. A következő idézet Radnóti Miklós naplójából származik (Radnóti Miklós: Napló. Magvető, 1989, 197. oldal):
1941. nov. 3. Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki „reprezentálta” hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír. „A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyirő József erdélyi író reprezentálta. Nyirő az UFA számára többek között a következőket mondotta: »Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!«”
1941. október végén egy és máson már túl volt a világ és a náci Európa. A náci Németország elfoglalta Csehszlovákiát, Lengyelországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, a skandináv államokat, Görögországot stb. De Európa 1941 októberében túl van a zsidókat sújtó egyszerű diszkriminatív törvényhozáson is – a zsidókat ekkoriban már nagyban deportálják, kényszermunkára vagy gettókba kényszerítik (Lublin – 1939. október, Łódz – 1940. április, Varsó – 1940. november stb.). Lengyelország keleti, Ukrajna nyugati részein a Heydrich-féle Einsatzkommandók tömegméretekben irtják a zsidókat; túl vagyunk a iaşi-i pogromon (1941. június), a kaunasi (1941. július) és egy sor egyéb pogromon; a Babij Jar-i vérengzésen (1941. szeptember) és a Kamenyec Podolszkij-i tömegmészárláson. Ekkorra beüzemeltek nemcsak a koncentrációs, de a megsemmisítőtáborok is (Majdanek, Belzec, Auschwitz).
Hogy akadt magyar író, aki szerint épp ez lenne az, amikor „Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak”, hát, sajnálatos. És nem azért mondta ezt, mert nem tudta; hanem épp ellenkezőleg. De evvel a szégyennel még megbirkóznánk valahogy – ennek a megbirkózásnak tudniillik vannak bejáratott és bevált módjai.
De mit kezdjünk Kövérrel? És mit kezdjen ő magával?
Talán még most sem késő. Talán mindazok után sem késő, amit a házelnök mindannyiunk nevében, a magyar állam nevében a tömeggyilkosok dicsőítőjének tisztára mosásában az elmúlt hetekben elvégzett. Hisz most pompás alkalom kínálkozik: Kövér megírhatja Wieselnek, de leginkább ennek az országnak, minden lakójának, hogy megtévedt, hogy belátta, mit tett, hány embert bántott és félemlített és keserített meg. Hogy szégyent hozott mindannyiunkra.
Lehet persze, hogy nem ír semmit, vagy nem ezt írja meg. És akkor az lesz, hogy a házelnök is úgy gondolja, a vér tisztítja majd meg Európát. Magyarországot. Magyar Narancs

Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)
A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t.
Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen.
Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson.
Az igaz emberek
Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el.
Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
Politika és erkölcs
Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet.
Sajátos belső demokrácia
A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette.
A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A politikailag korrekt – „Luther Mártonnak a veszélyes iratait senki se merészelje olvasni!”
De adhattam volna címnek azt is: állítsátok meg Arturo Uit! Schmitt Pál köztársasági elnök lemondása után a láncrémhír-terjesztők, lánchazudozók, vagyis a politikailag korrektek újra kirobbantottak egy botrányt Magyarországon.
Céljuk valószínűleg a csendesülő nemzetközi figyelem újabb felrázása, Magyarország nemzetközi megítélésének a változása, de a Fidesz látszólagos gazdasági sikereinek ellensúlyozása is. Úgy tűnik, nem telhet el nap, hogy ne tennének meg mindent Magyarország, a magyar kormány, s közvetve a magyar nép „szólásszabadság” égisze alatt történő lejáratásáért.
Jeszenszky Géza oszlói nagykövetet rasszistának bélyegezték a „gyűlöletbeszéd-kutatók”, Mesterházy Attila MSZP-s pártelnök a l’ Unitának nyilatkozva fasisztának nevezte Magyarországot. Botrány botrány hátán, nincs még egy ilyen ellenzék a világon. Azt is mondhatnám, ha nem ők vannak hatalmon, nincs demokrácia Magyarországon. Persze a demokrácia fogalmát is ők határozzák meg, ahogy a demokrata fogalmát is!
Ők az antifasiszták, ők, ők! Fogalmaik szerint a tisztesség, ahogy a becsület, az adott szó elavult, divatból kiment kacat, szerintük nincs haza, nincs hazaszeretet, s talán nincs nép se. Érdekeik szerint kérdőjelezik meg nemcsak a fogalmak, a szavak jelentését is! A Véleményvezér névre hallgató blog szerzője így foglalja össze a gondolkodásuk keretét: „A becsületsértés és rágalmazás régi jogintézmények. Egy olyan kor szülöttei, amikor az emberek egyrészt ritkán mondtak nyilvánosság előtt véleményt, másrészt – talán kissé fennkölten és romantikusan hangzik, de így igaz – az egyik legnagyobb érték az életben a becsület és a jó hírnév volt. (…) Ennek a kornak vége (Kiemelések L. GY.). Korunkban minden arra sarkall mindenkit az iskolától a munkahelyig és a közéletig, hogy mindenről mondjon véleményt: szólj hozzá, szavazz, kommentelj, lájkolj, tüntess, blogolj, állj és mondd! Ez a tömegdemokrácia, ahol tényleg bárkinek lehet szava.”
Hová vezethet az identitások tagadása?
Valóban így lenne? Nem tapasztaltuk ugyanezt meg már 1945–52 között, amikor koholt vádakkal bárki feljelenthetett bárkit értelmiségi képességétől függetlenül? Amikor rászabadították a besúgókat a társadalomra? Amikor bárki értelmezhette a népi demokrácia fogalmait, s közben börtönbe, kitelepítésre jutatta az embertársait? S hogyha elvetünk minden megkülönböztető fogalmat, a jó és rossz, szeretet-gyűlölet, tisztességes-tisztességtelen fogalmát például, hogyan határozzuk meg ezeket? Hogyan igazodunk, igazodnak el, akik nem ismerik a fogalmakat se? Talán a törvényeket is meg kellene szüntetni a politikai korrektség érdekében? S ahol mindent szabad, valóban szabad minden? Ha korlátok nélküli egy társadalom, akkor létezik-e még felelősség? És kérdés az is, kivel szemben határozzák meg a korrektséget? És egyáltalán, ha a fogalmak használata eltűnik, akkor valójában mi is a korrekt? Más szóval, ha a „politikai inkorrektség” megszűnik, lesz-e még szükség „politikailag korrektekre”? Létezésük még indokolt? Hová vezethet a különböző identitások tagadása? De miként értelmezhető például az, hogy a szexuális identitások védelmére érzékeny nyugati társadalmak alig vagy meg sem szólalnak a nemzeti identitások védelmében? Az identitások teljes elmosása a cél? Mivel az erdélyi magyar társadalom nagy többsége nem vagy kevésbé ismeri, nézzük meg, mit jelent a „politikailag korrekt” kifejezés? A Wikipédia alapján megpróbálom öszszefoglalni.
A politikai korrektség (jelzőként használva: politikailag korrekt, szokásos rövidítése PC [píszí] az angol kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A kifejezés amerikai közvetítéssel terjedt el a világban. Ruth Perry kutatásai szerint a kifejezés először Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjében jelent meg, innen vette át az amerikai radikális baloldal az 1960-as években. Mivel a kifejezés öszszekapcsolódott a radikális politikával és a kommunista cenzúrával, az amerikai jobboldal a baloldal (liberálisok és demokraták) lejáratására használta. Magyarországon elsősorban a liberális és baloldali politikai erőkhöz köthető a használata. (…)
Használata némileg ellentmondásos: ha ugyanis egy kijelentést politikailag korrektként kiemelünk, az előfeltételezi, hogy a más formájú megnyilatkozások inkorrektek: emiatt olykor pejoratív értelemben használják. Egyes törekvések az alacsony presztízsű foglalkozások nevét is újrafogalmazzák (pl. „kukás” helyett „hulladéklogisztikai referens”), vagy már-már az érthetőség rovására fejeznek ki emberi tulajdonságokat. Más kifejezések sértő jellegéről azonban széles körű közmegegyezés van (pl. a magyarban a „hülye” szóról). Ilyen esetekben a politikai korrekt megfogalmazás érzékeltetni tudja az embernek kijáró tiszteletet, amennyiben tekintettel van az adott csoport és hozzátartozóik által preferált szóhasználatra (szemben a tévképzeteket keltő vagy társadalmi elítélést tükröző megnevezésekkel). (…)
A legnagyobb – kettős – veszélyt mégis az jelenti, hogy a nyelv korrektté alakítása pótcselekvéssé válik, amely a gondoskodás látszatának fenntartása mellett nem orvosolja az őt kiváltó eredeti problémákat; továbbá, hogy a korrektség/inkorrektség döntésében magát hivatottaknak érzők – akár jelentéktelen kisebbségként is – megbélyegzéssel és kirekesztéssel elhallgattathatják és tönkretehetik az „inkorrektnek” minősített gondolatok kifejezőit (ami nem politikailag korrekt, az inkorrekt, tehát rossz), a problémákat elkendőző „hallgatási spirálba” húzva a közbeszédet. A szólásszabadság ilyesfajta korlátozása legitimitását egy feltételezett társadalmi megegyezésből meríti, amely megszabja, hogy abban a korban mi fogadható el, és mi nem. (Persze, hogy ki a politikailag korrekt, azt ők maguk határozzák meg – teszem hozzá én –; a világ két részre oszlik, a politikailag korrektekre és inkorrektekre, az előbbiek jogával, hogy meghatározzák a fogalom tartalmát.) A problémák akkor jelentkeznek, amikor az információk cenzúrázása (kiemelés L. GY.) az emberek széles körű érdekei ellen hat, mint például hozzá nem értés, korrupció vagy bűnözés leplezése.
A cenzúra mindig is hajlamos volt a művészet bizonyos formái ellen fellépni, gyakran azért, mert a művészek tagadni akarták az ízlés határait, és ezzel kihívásokat intéztek a hatalomhoz. Angliában például egészen 1968-ig minden színdarab kéziratát a hivatalos cenzor, a királyi ház kamarása (Lord Chamberlain) elé kellett bocsátani elbírálásra. Az ilyen típusú előcenzúra Nyugaton már nagyon ritka. Egyik fontos kivétel a film- és videofelvételek piacra bocsátás előtti cenzúrabizottsági vizsgálata. A bizottság döntése szerint a megjelölt részleteket ki kell vágni. 1972 óta a havonta megjelenő Index on censorship folyóirat kampányt folytat a szólásszabadság alapvető emberi jogaiért.
Korrektség kontra szólásszabadság
Röviden összefoglalva: politikai korrektség egyfajta rejtett identitás, titkos zsargon, amelyet a politikailag korrektek határoznak meg. Egyfajta új cenzúra, amelynek segítségével a szólásszabadság bajnokai elhallgattatják politikai ellenfeleiket! Kérdés persze az is: hol tanulják meg, honnan tudják a „politikai korrektek”, hogy mi a korrekt, és mi nem? Talán ösztöndíjasként a nyugati alapítványoknál? De kérdés persze az is, át kell-e vennünk a nyugati kultúra tiltásainak szabályait negyven év tudatgyilkos kommunista cenzúra után! Szükségünk van-e rá?!
S teszik mindezt többnyire azok, akik egyébként a hétköznapokban a szólásszabadság mellett érvelnek! (Megtudtam, a Budapesti Corvinus Egyetemen külön katedra működik, ahol a szólásszabadságot, illetve a gyűlöletbeszédet kutatják! A kérdés lehetne persze az is: van-e katedra a „politikailag inkorrekt” beszéd kutatói számára, ahol esetleg a szeretetbeszédet tanulmányozzák?) S hogy érthetővé váljon, hogyan is értelmezik a „politikai korrektséget”, a Wikipédia segítségével a már előbb is idézett kukás = hulladéklogisztikai referensen túl további példát is idézek.
A kérdés persze az, újraírható-e, újrafogalmazható-e a nyelv? És hová kell sorolni mindazokat, azt a nagy tömeget, akik kiszorulnak, vagy valamilyen oknál fogva kimaradnak az újraértelmezett nyelvhasználatból? Fasiszták lesznek? Vagy egyszerűen szellemi képességük „korlátai” révén (hisz nem ismerik a fogalmakat és a nyelvet) rettegésben tartanak a politikai korrektek.
És föl kell tennünk azt a kérdést is: a politikailag korrekt szóhasználat hozzájárul-e az igazság, a gondok kimondásához, a dolgok pozitív irányba történő fordításához? Megváltoztatja a létező realitást? Például megold-e valamit is az a keresztes hadjárat, az a hangzavar, ahogy a szokásos módszereikkel meglincselnek valakit, keresztre feszítik úgymond a többiek megfélemlítése érdekében is a „politikailag inkorrekteket”? Amelynek már köztudottan is felismerhető forgatókönyve van. Valaki megfogalmazza, a következő hozzászóló fölerősíti, majd az újabb és újabb tiltakozásokkal egyfajta láncfolyamattá, bűnfallá emelik. (Persze a baráti körök újra és újra fölforrósítják, felerősítik, majd a hazai „piacról” kiviszik a nemzetközi porondra.) S teszik mindezt mindaddig – lásd Schmitt Pál esete –, amíg elérik céljukat. Lemondatják, vagy kiközösítik a közéletből. Elérik például – jelen esetben – Jeszenszky Géza lemondatását.
Kérdem én: hogyha nem lettek volna politikai céljaik, akkor is valóban így kellett volna eljárniuk? Ha nem akartak volna „ügyet csinálni”, akkor is így járnak el? Gondoljuk végig, milyen más lehetőségeik lettek volna akkor. Az első, s talán a legkézenfekvőbb: baráti levélben figyelmeztetni J. G.-t. És amikor az első felvetés után J. G. nyilvánosan bocsánatot kér, akkor lezárják az ügyet. Így történt? Nem! De nézzük, mit is követett el Jeszenszky Géza.
Az abszurditás megvalósulása
Jeszenszky Gézának, Magyarország oslói nagykövetének, volt külügyminiszterének az egyik általa írt tankönyvéből kiragadott inkriminált mondata, amelyet a „politikailag korrektek” nem tartanak „politikailag korrektnek”, így hangzik: „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással.” A szólásszabadság kutatói által elindított gyűlölethullám persze úgy folyt le, ahogy az előbb már jeleztem. Nem részletezem. Mindenki megszólalt, csak maguk a kérdéskör ismerői, tehát a genetikusok, esetleg szociográfusok, szociológusok nem.
A kérdés, mint a tóba vetett kő körül a víz, hullámokat vetett, tovább gyűrűzött, hogy végül igazi nemzetközi botránnyá minősüljön. A „politikailag korrektek” elérték, hogy Jeszenszky Gézát kiközösítették arról a rendezvényről, amelyet ő szervezett. S mindez számomra is és sokak számára érthetetlenül az után következett be, miután Jeszenszky egy kitűnő tanulmánnyal jelentkezett az úgynevezett Romsics Gerő-vitában. Viszont amire nem számítottak, Jeszenszky Géza mellett többek között felsorakoztak azok a jeles amerikai személyiségek is, akik egyébként el szokták marasztalni a magyar jobboldalt.
A Professzorok Batthyány Köre mellett Charles Gáti, a Johns Hopkins Egyetem professzora, Simonyi András volt washingtoni nagykövet, a Johns Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézete (SAIS) transzatlanti kapcsolatokat kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója és Deák István, a Columbia Egyetem professor emeritusa is kiállt Jeszenszky Géza mellett.
Persze a megszólalók politikai tényezők és nem a kérdés szakemberei voltak. A kívülálló azt remélte, hogy az „eset” kapcsán itt az alkalom ennek a kérdésnek az egyszer és mindenkori tisztázására, tehát megszólalnak a kérdéskör kutatói is – ám a megfélemlített magyar társadalom hallgatott. Végül – dicséret érte – megszólalt egy genetikus is.
Czeizel Endre, Magyarország egyik legismertebb genetikusa a Hír Tv oknyomozó magazinjának elmondta, a Kádár-korszakban az egészségügyi világszervezet egy kubai doktornőt küldött hozzá, akinek az volt a feladata, hogy a vérrokonok házasságát vizsgálja a különböző népességekben. Hosszas utánajárás után – ismeretlen volt úgymond ez a kérdéskör az akkori Magyarországon – engedélyt kaptak a kutatásra. A 7 legnagyobb roma közösségben folyt le a kutatás.
„Az derült ki – mondta dr. Czeiczel Endre –, hogy ebben a hét roma közösségben 0 és 21 százalék között volt az unokatestvérek közötti házasság, az átlag 4,7 százalék volt. Azt tudtuk, hogy a magyar lakosságban 0,3 százalék, tehát ez esetben 16-szor nagyobb. Tehát ez tény, nem lehet vitatni. Ezzel nincs semmi baj, mert például a zsidó közösségekben is: kis közösségekben éltek, egymás között házasodtak – az antiszemitizmus miatt is, meg amiatt is, hogy egy zsidó anya csak zsidó férfival nemzhetett gyereket a vallási szabályok betartásával”. Ennyi! De talán nem is kellett több.
Romániában – Vekerdi József szerint 1929 után – először én írtam a cigányságról az 1980-ban megjelent Amíg csak él az ember című kötetemben. Sok gyermekkori barátom volt köztük, de azért is, mert fájt az életük. A cikkemről Vekerdi professzor írt a párizsi és a római cigány újságokban, de közölte később a Romániai Magyar Szó, illetve a budapesti Long drom is. Elfogultsággal tehát nem vádolhatnak. Mivel a genetikához nem értek, a kérdésem csak az a Jeszenszkyt elmarasztalókhoz: hogyan terebélyesedhetett az én szülőfalumban a kezdetben lévő egyetlen család (a székely falutörvények szerint kezdetben csak minden székely faluban „egy cigány és egy zsidó” család telepedhetett meg) mára száztagú kolóniává?
A tisztánlátáshoz persze tudni kell azt is, hogy a gyermekkoromban mindössze 20 négyzetméteres, világítás nélküli, faluszéli kalibában laktak. De kérdés persze az is, volt-e jobbító szándék a Jeszenszky Géza mögött kialakult botrányban? Hozzájárul-e a kérdéskör ilyenszerű felvetése a kérdés megoldásához? A cigányság neveléséhez, vagy egy újabb, Magyarország elleni lejárató kampány csupán? Ahogy az is, miközben elmarasztalják a mai „magyar” társadalmat, a cigányság vezetői megtesznek-e mindent a cigányság nevelése érdekében? Vagy csak a jogok ismertetése lényeges, kötelességeik nincsenek sem önmaguk, sem a saját környezetük iránt? (Meg kell mondanom, tudatában vagyok a lehetséges támadásoknak, de a kérdés fölvetése a „politikai korrektség” iránt egyre sürget.
Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap november 19-ei számában olvastam, hogy egy dániai kisváros többségében muszlim vallású funkcionáriusai megtiltották a köztereken a fenyők karácsonyi kihelyezését. Az EU nőjogi és esélyegyenlőségi biztosa ugyanakkor törvénytervezetet akar elfogadtatni, amely kitiltatná a hagyományos családmodellről – apa, anya, gyerekek – szóló irodalmat az iskolákból. Tehát felmerül a kérdés: a másság tisztelete csak a hallgató vagy megfélemlített nagy többségre vonatkozik?
Végezetül – hogy a kérdést függetlenítsem saját elfogultságomtól – idézem Köntös László református pap írását, amelyet a Wikipédia megfelelő oldalán (tehát a politikai korrektséget taglaló oldalon) leltem. „Az abszurditás gyakorlati megvalósulása pedig ott van példának okáért, hogy ma Európában keresztet kitenni nyilvános helyre maga a provokáció. A legfrissebb példa: A kórházi kápolna egyik sarkában iszlám imaszőnyeg, a másikban Buddha-szobor, életfa és egyéb spirituális jelképek. A kereszt sehol, a helyi lelkigondozó szerint azért, mert zavarná a betegeket. Aztán jön a valódi hideg zuhany: a keresztyénekből álló konferencia, ahol nemet mondanak a „keresztyén alapokra”. Ez nem vízió, hanem a református kórházmisszió vezetőjének múlt heti tapasztalata” – www.parokia.hu.
Egyesek szerint a „politikailag korrekt” viszonyulás, beszéd eljuttat a társadalom olyan fokú atomizálódásához, amely már egyes nyugati társadalmakban létezik, hogy az emberek nem mernek egymásra nézni, mert megsérthetik a másik, vagyis a nézett ember személyiségi jogait. Ezt akarjuk?
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)

A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma

Kálvin a mentális határon
A reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében.
Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.”
Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása.
Ott áll, másként nem tehet
A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.”
Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával.
A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak.
Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász.
A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor.
Láthatóvá lenni
A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta.
Őrhelyek és őrzők
Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Isten igájában, ördög markában
Százhuszonöt éve, 1889. július 28-án született Székelyzsomboron Nyirő József. Miközben maradandó irodalmi értékeket alkotott, egyesek szerint a történelem viharában emberileg is, művészileg is Isten igájából az ördög igájába hajtotta a fejét.
Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte Nyirő József, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát és filozófiát. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá. 1919-ben, nem sokkal azután, hogy Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből. Kidén bérelt malmot, hogy fenntartsa magát és családját, majd a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott újságíróként. Bár alkatának legjobban a novella felelt meg, életművének nagyobbik része regény. A kritikusok véleménye: társadalmi és történelmi regényei felépítésükben maguk is jórészt novellafüzérek.
Nyirő talán legismertebb regénye a havasok világában játszódó, 1933-ban megjelent Uz Bence. A főszereplőben az író a székely nemzetideált festette meg, azon vonásokat emelte ki, amilyennek népét látni szerette volna.
1941-ben Nyirő részt vett a weimari költőnapon, ahol ő képviselte a magyar írótársadalmat. Radnóti Miklós Naplójában egy újsághírt idéz, miszerint Nyirő József a következőket nyilatkozta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak...Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország!” Radnóti Miklós szűkszavú kommentárja: „Most, hogy másolom az újsághírt, már csak tűnődöm… Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon?”
„Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe...”. Nyirő József kívánsága egyelőre nem vált valóra. Az újratemetése körüli hercehurca legújabb fejleménye az, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben megsemmisítette a temetkezési engedélyt, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. A táblabíróság helybenhagyta a Hargita megyei törvényszék 2012 júniusi ítéletét, amely formai okok miatt érvénytelenítette a temetkezési engedélyt. Egy székely faluban született, és egy spanyol kolostorban halt meg. Életútja és utóélete is olyan, mint a kor, amiben élt: tele ellentmondásokkal…
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

FOTÓRIPORT – Bibliakiállítás nyílt az Erdélyi Történeti Múzeumban
A Könyv, amely megváltoztathatja a világot címmel bibliatörténeti kiállítás nyílt ma délután az Erdélyi Történeti Múzeumban. A látogatók több mint 130 bibliát tekinthetnek meg, köztük a világ legkisebbjét is, amely csak mikroszkóp segítségével olvasható. A legrégebbi darab 1701-ből való, ezt Luther Márton fordította, de szerepel a tárlaton a Károli Gáspár által magyarra fordított Biblia is, amelyet 1764-ben adtak ki. Több más kötet is helyet kapott, például a nyomtatás kora előtti biblia, a vakok bibliája, az elektromos biblia, gyerekbiblia, a képes biblia, mindezek különböző nyelveken: románul, magyarul, de legtöbbjük németül. A Florian Stoica által utazásai során összegyűjtött bibliákat november 21-ig tekinthetik meg az érdeklődök a Bástya/C. Daicoviciu utca 2. szám alatti intézmény kiállítótermében.
Szabadság (Kolozsvár)

Erős váruk az Isten
A marosvásárhelyi Kultúrpalotát zsúfolásig megtöltő Maros megyei reformátusok közösen énekeltek, imádkoztak, beszélgettek és ismerkedtek múlt szombaton, így vált a reformációi emlékünnepély igazi közösségformáló eseménnyé.
Az egybegyűlteket harangszó hívta a termekbe, az est kántora pedig Molnár Tünde orgonaművész volt, aki az őseink által is énekelt zsoltárokat játszotta a Kultúrpalota orgonáján.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Luther Márton, a nagy reformátor életéből vett példákon keresztül mutatott rá arra, hogy vannak az életben olyan fordulópontok, viharok és felismerések, amelyek az embert odaviszik, visszaviszik Istenhez. Luther Márton fiatalon jogot tanult, és egy viharban ígérte meg, hogy ha kiszabadul, szerzetes lesz.
Ígéretét betartva bevonult szerzetesnek, de a Szentírás tanulmányozása közben egyre több kérdése lett, kereste a választ arra, hogy mi üdvözíti az embert, és mi lesz velünk halálunk után. Felismerte, hogy Isten nem kegyetlen és haragos, hanem kegyelmes és az embert szerető, aki Jézust, egyszülött fiát küldte a földre az emberekért.
„A reformáció egy ember megtérésével kezdődött. A megtérés Isten munkája, hiszen hiába döntjük el ma, hogy megtérünk, mert szükségünk van Isten Szentlelkére, hogy megváltoztassa gondolatainkat, tetteinket, életünket.
Fontos, hogy Isten igéjét olvassuk, hallgassuk a templomban, a gyülekezet, a közösség tagja legyünk. Isten életünk fontos eseményein keresztül üzen, nekünk ezt észre kell vennünk. Fontos felismernünk, hogy életünk két irányba haladhat: Isten felé vagy tőle távol. A reformáció azt üzeni nekünk, hogy Istennek terve van velünk, s nekünk Lutherhez hasonlóan meg kell hoznunk a döntést: vele vagy nélküle haladunk életünk útján. Halljuk meg ma Isten hívását: térjetek meg” – hangsúlyozta a püspök.
Fiatalok és idősebbek szolgálata
Felemelő és szívszorongató érzés volt a harmadikos mezőbergenyei Domahidi Anna énekét hallgatni, aki arról tett bizonyságot, hogy Isten erőt ad, ha megfárad a lelkünk, felemel, ha elcsüggedünk, és kísér minket az úton.
Szabó Gellért szavalata és Molnár Tünde orgonajátéka után a marosszentkirályi Kelemen Attila bizonyságtétele hangzott el. A tolószékben ülő férfi beszélt arról, hogy már nagymamájától megtanult imádkozni, s ez milyen fontos volt számára, s milyen jó lenne, ha minden nagymama időt fordítana erre.
„Kerestem és megtaláltam helyem a gyülekezet közösségében, és ez nagyon fontos számomra. Megtapasztaltam eddigi életemben, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Arra biztatok mindenkit, hogy kapcsolódjon be egy gyülekezetbe, hogy megtapasztalhassa a közösség erejét, áldását” – zárta megható bizonyságtételét Kelemen Attila.
Közös kincsünk a reformáció
A megújulás, az összetartás, a reformáció fontosságát hangsúlyozta köszöntő beszédében Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. „A nemzet, az ország megmaradása volt kérdéses, amikor begyűrűzött a reformáció Magyarországra, futótűzként terjedt, és a magyarok többsége magáénak érezte. Felébresztette a nemzeti érzést, és közösséget kovácsolt a tömegekből. A reformáció minden magyar kincse, felekezettől függetlenül” – hangsúlyozta a főkonzul. Peti András marosvásárhelyi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a Kultúrpalotában, a kultúra fellegvárában gyűltek össze a reformátusok ünnepelni.
A közös reformációi ünnepélyre a Maros-mezőségi egyházmegye egy prédikációs kötetet is kiadott, amelyben az egyházmegye 36 lelkésze összesen 72 igemagyarázatot írt. Veress László marosszentkirályi lelkész a kötetről beszélve kiemelte, hogy a könyv Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételeket tartalmaz, és hitépítő olvasmány egész évre. Arra kérte a jelenlévőket, hogy amikor elolvasnak egy-egy prédikációt, imádkozzanak azért a lelkészért, aki írta, és a gyülekezetért, ahol szolgál.
Az est második részében a magyarországi Csillag születik tehetségkutató egyik győztese, Mészáros János Elek műsorát hallgathatták meg a jelenlevők. A szombati találkozót az egyházmegye összevont kórusa és ifjúsági zenekarának szolgálata tette ünnepélyesebbé, s a nőszövetségek által sütött, és a szünetben felszolgált finom sütemények is hozzájárultak ahhoz, hogy szinte mindenki végigülte a több mint négyórás programot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

Kórustalálkozó Székelytamásfalván
Szombaton hat környékbeli kórus találkozott Székelytamásfalván: a helyi férfikórus megalakulásának 43. évfordulóját is ünnepelték.
A mezőfalu református templomában a vendéglátók mellett fellépett a papolci református vegyes kórus, a szörcsei és kovásznai református férfikórus, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar és a Kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda. A találkozón jelen volt Zabola polgármestere, Fejér Levente és helyettese, Demes Botond. A fellépéseket megelőzően istentiszteleten vettek részt a kórustagok. Hegyi István lelkész igehirdetésében az Isten és éneklés közötti összefüggést boncolgatta. A földön és égben egy dolog közös: az éneklés. Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Az igaz ének a legszebb imádság – idézte Luther Márton mondását. A kórusok a templombeli fellépés után a Thury-kastély udvarára vonultak – a zeneszerető helybeliektől kísérve –, ahol a kopjafáknál rótták le kegyeletüket az elődök iránt. A koszorúzás alatt a székelytamásfalvi férfikar a Jobban tiéd, Uram sorait énekelte id. Tusa János karnagy vezetésével (a templomban ifj. Tusa János vezette a dalárdát). Az ünnepséget közös ebéd zárta a kultúrotthonban. (bokor)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új Kezdet – 200
Hála a begyűjtött szavakért
A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia.
Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök.
A folyóirat a jelen krónikája
Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz.
Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át.
Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának.
Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek.
Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli.
Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Egyházmegyék közös reformációi ünnepsége
Együtt emlékezni és épülni
Szombaton este Marosvásárhelyen a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye közös reformációi emlékünnepségére érkezők töltötték meg a Kultúrpalota nagytermét.
A Marosi Református Egyházmegye és a Maros- mezőségi Református Egyházmegye elöljárói és hívei a reformáció 499. évfordulóját egyházi és világi meghívottakkal ünnepelték október 29-én, lélekben az ötszáz éves évfordulóra készülődve. A köszöntések, igehirdetés, ünnepi műsorszámok közepette tudományos értekezést is hallgathattak a résztvevők, a szeretetvendégség keretében pedig a művelődési hajlék előcsarnokában közvetlen beszélgetésekre kerülhetett sor.
Első ízben ezelőtt 2013-ban tartottak közös ünnepséget, tavaly már a Bernády által a székely fővárosnak építtetett művelődési fellegvárban gyűlhettek össze a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye reformátusai és meghívottaik. Idén második alkalommal tarthatták a reformáció emlékünnepségét a Kultúrpalotában, ami reményeik szerint hagyománnyá válik. A köszöntések sorát Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese indította, őt követte Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán, illetve Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, Chiorean Ioan pedig a polgármesteri hivatal megbízottjaként olvasta fel dr. Dorin Florea polgármester köszöntését. Az estünnepélyességét a felsorolás teljességének igénye nélkül többek között a Marosi Református Egyházmegye egyesített vegyes karának szolgálata, az ifjúsági zenekar és kórus Bíró Jenő csejdi lelkipásztor irányításával, a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa Enyedi Csaba lelkész tanár vezetésével, dr. Molnár Tünde orgonaművész előadása, illetve tanítványa, Lőrinczi Lehel orgonajátéka, Szabadi Nóra színművésznő szavalatai tették színvonalasabbá.
Megújulást hozó reformáció
Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a két egymázmegye elöljáróit és híveit, a világi meghívottakat, a politikai pártok képviselőit, akik együtt ünnepelni, emlékezni és épülni gyűltek össze. Hangsúlyozta a megújulást, helyreállítást jelentő reformáció szó értelmezését, amelyre napjainkban is folyamatosan szükség van. Szimbolikus tartalmú tárggyal idézte fel a nagy reformátor emlékét. Mint elmondta, 1517. október 31-én Luther Márton egy kalapáccsal indította el a reformációt, a wittembergi vártemplom kapujára szegezve a kilencvenöt tételből álló vitaindító dokumentumát, amelynek egyik fontos eleme volt, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Szentírást.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a hadban állás fogalmát fejtegette. Mint hangsúlyozta, a köztünk tapasztalható tehetetlenség miatt is hadban állunk, és "csak az éberséggel lehet kiutat találni a szorongató helyzetből". A reformáció ötszáz éve tart, és mindig volt kiemelkedő képviselője, az évszázadok során azonban sok szerep vált hiteltelenné. Beszédében felemlítette azokat az egyetemes alapértékeket, amelyeket a reformáció révén megkaphattunk, mint hangsúlyozta, mindenkit gazdagított és gazdagít, még akkor is, ha nem tud róla. Ugyanakkor a feladat közel ötszáz év múltán sem változott – fejtette ki köszöntőjében az anyaországot képviselő vendég.
Péter Ferenc megyei tanácselnökként és a szovátai református egyházközség tagjaként köszöntötte az egybegyűlteket. Az álmodozás és elégedetlenkedés helyett a cselekvés fontosságát emelte ki a Maros megye előtt álló új politikai helyzetre utalva, ugyanakkor a reformáció által kiváltott gazdasági fellendülést említette.
A polgármesteri hivatal megbízottja, Ioan Chiorean felolvasta az objektív okok miatt távol maradt dr. Dorin Florea városvezető magyar nyelvre fordított levelét, amelyben hangsúlyozta az egyházakkal való együttműködés fontosságát, és a reformáció jövő évben tartandó 500. évfordulójának méltó megünnepléséhez az önkormányzat támogatásáról biztosította az egyházi elöljárókat.
A reformáció mint ajándék és feladat
Papp Béni Zsombor, a cserealjai református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében a gazdátlan világ szomorúságát emelte ki, azt, hogy sokszor az önelégültség szemüvegén át tekintjük a dolgokat, abban bízva, hogy ha eleget teszünk az egyházi rítusoknak, kötelezettségeknek, minden a legnagyobb rendben lesz. Fontos azonban csendben kimondani a jaj szót és elismerni fogyatékosságainkat, hiányosságainkat. "Amikor gazdátlan világban élünk, és az egyén saját magát ülteti trónra, csak földi értékeket hajszolva, az igencsak szomorú. Akárcsak amikor a hatalmas Isten egyesek tekintetében és életében összezsugorodik, mert a kicsi Istent el lehet dugni, amikor kényelmetlen, de a kicsi Istennek a követője is kicsi, mert az csak kicsit mer álmodni" – fejtette ki. Amint a lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta, minden generációnak megvan a maga küldetése és feladata, az igazi kiváltság pedig a másság felvállalásában keresendő.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese, galambodi lelkipásztor megköszönte az ünnepség létrejöttének lehetőségét, a szervezők áldozatos munkáját, az anyagi támogatásokat. "A reformáció ajándék és feladat egyszerre. A nap süt, de nekünk kell a redőnyöket felhúzni, a mi feladatunk az, hogy legyen világosság." Mint jelezte, "tudunk és akarunk közösen ünnepelni", és a közeljövőben hasonló, de sokkal nagyobb méretű rendezvény megszervezésének gondolatát körvonalazta, amely révén a teljes Maros megyei református egyházkerületet – a Marosi és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye mellett a Küküllői és Görgényi Egyházmegyét is – bevonnák.
Az erdélyi reformátusság bástyája Marosvásárhely
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának munkatársa Kálvin Marosvásárhelyen című értekezését hallgathatták meg a jelenlévők. Egy nappal korábban a reformáció emléknapja alkalmából Budapesten Károli Gáspár-díjjal tüntették ki a gyergyószéki születésű, de Marosvásárhelyhez több szállal is kötődő levéltárost, akinek egyik legfontosabb munkája az erdélyi református Kálvin- bibliográfia összeállítása. Előadása indító momentumaként úgymond megfejelte az est során elhangzott beszédeket. Mint hangsúlyozta, "a reformáció nem innováció, azaz nem akármilyen innováció". Értekezése szerint a reformátorok nem újat akartak hozni az egyházba, hanem azt vissza akarták alakítani Krisztus példájára, és az érzékletesebb szemléltetés érdekében a vérkeringés helyreállításának hasonlatával élt, amikor az ige nem a szívben van, hanem a kézben, a periférián, ahol nincs mit kezdeni vele. Egyházszervezetet Luthertől tanultak a reformátorok, ellenben teológiai eszméket, tanrendet, az úrvacsorához való viszonyulást, a Krisztus-központúságot Kálvintól. A Teleki Tékában fellelhető wittembergi kötésű Kálvin-kötetek annak bizonyítékai, hogy az erdélyi reformátusság szíve több mint négyszázötven éve ebben a városban dobog. Kálvin Jánost a kisebbségi lét, az üldözött kisebbség teológusának nevezte, akinek tanai igencsak korán megjelentek Marosvásárhelyen, ahol elfogadták azokat, kinyomtatták és terjesztették. Az előadó kitűnően illusztrálta a Kálvin-műnek városunkhoz, valamint a Maros-parti településnek Kálvinhoz való viszonyát, így képet alkothatott a hallgatóság is arról, hogy miként lett Marosvásárhely Erdély legkarakteresebb református városa, a szabad királyi városok közül az egyetlen kálvinista többségű település, ahol főképp a Biblia-kommentárjai váltak népszerűvé. Annak dacára, hogy sosem járt sem Erdélyben, sem Magyarországon, a tanaiban folyamatosan jelen volt és jelen van Marosvásárhelyen – hangzott el az előadás végkövetkeztetése, melyet vastapssal jutalmazott a közönség.
Lőrincz János esperes ösztönzésére az újítás erejével ható, közösen felolvasott pár soros zsoltárvers vallomása képezte az áldást a reformáció szombat esti emlékünnepségére, mely nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely),

Árapatak kettős ünnepe
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Itt állok, másként nem tehetek”
Szokványosnak tűnő októberi hétvégén hívogattak a harangok az érköbölkúti dombok között megbúvó ősi templomba. A helybeliek és az idelátogatók azonban tudták, hogy az október 29-én, szombaton beharangozott istentisztelet ünnepet rejteget. A magát egyik írásában félig tréfásan, félig komolyan Isten udvari bolondjának tituláló lelkésznek, Luther Mártonnak emlékére állítottak szobrot az érmelléki településen.
Az esemény ötletgazdája a maga is evangélikus Rákóczi Lajos irodalomtanár és helytörténész kezdeményezésére állított egész alakos szobor mindezidáig egyedülálló az erdélyi tájakon. A szobor Luther Márton halálának 470. évfordulója, valamint a közelgő reformációi év tiszteletére állíttatott. Az sem mellékes, hogy a közelgő november 10-e a reformátor születésének évfordulója is. A hívogató harangok szavára érkeztek a hívek Budapestről, Debrecenből, Létavértesről, Álmosdról, Székelyhídról, Szalacsról, Albisról, Szentjobbról, Kolozsvárról, Margittáról, és a helybéliek közül is ott volt mindenki, aki ápolja és őrzi protestáns vallását, és jó keresztyénként folyamatosan részese az itteni hitéletnek. Így hát nem csoda, hogy nagy ünnephez méltóan megtelt az érköbölkúti templom.
A reformátor
Az ünnepség a székelyhídi férfikórus szolgálatával kezdődött, majd a Budapestről érkezett evangélikus lelkész és egyháztörténész, dr. Blázy Árpád hirdetett igét, aki a prédikációjában az etióp kincstárnok megtéréséről szólt, az Apostolok Cselekedetei 8,26–30. alapján. Ezt követően Ledán István érköbölkúti lelkész köszöntötte a megjelenteket és osztotta meg gondolatait a gyülekezettel. Mint mondta, Luther korában nem volt Facebook, de a Wittenbergi templomra kifüggesztett üzenetet igen sokan „like-olták”, és a hullám rekordidő alatt elöntötte Európát. Valóban, Luther és a protestáns mozgalom tanai megváltoztatták nemcsak az egyházat, hanem az egész világot, megalkotva egy olyan nyugati típusú társadalmat, amire ma is építkezünk.
Ezt követően az érköbölkúti iskolások műsora következett. Az alkalomhoz illő színvonalas műsor Hermann Csaba énektanár, Béres Angéla vallástanár és Szabó Anita tanítónő munkáját dicséri, utóbbi szavalatával is megörvendeztette a szépszámú gyülekezetet. Hogy az ökuménia teljes legyen, a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus (tagjainak fele katolikus) többek között a régi magyar himnuszt énekelte. Ezt követően Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész érdekfeszítő és jól dokumentált előadását hallgathatták Várad és környékének reformációjáról. Az előadás az 1514-es és 1557-es időszakot foglalta magába, amikor is az itteni reformáció lezajlott.
Ezt követően Rákóczi Lajos ötletgazda és főszervező beszélt a szoborállítás fontosságáról. Elmondása szerint minden szoborállítás eszménykép-választás. Mint mondta, mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy pesszimistán nézzük a világot, és legtöbb állított szobrunk mártírhősökről szól. II. Rákóczi Ferenc száműzetésben végezte életét, a ’48-as tábornokokat kivégezték, és az ’56-os forradalmároknak is tragikus a sorsuk. Luther Márton olyan forradalmár, aki ágyban, párnák között végezte, és életében átélhette a tanai győzedelmeskedését. Úgy is mondhatnánk, hogy ő olyan sikeres forradalmár, aki megváltoztatta a világot. Nem karddal harcolt, hanem eszmékkel, érvekkel, és ilyen sikeres forradalmárokra van szükségünk a 21. században is. A szoborra fölkerült „Itt állok, másként nem tehetek.” idézet példaként kell, hogy szolgáljon azoknak, akik a mai kor útvesztőiben eltévelyednek, és kapaszkodó kell legyen azoknak is, akik gyakran csüggedten nézik a mai kor történéseit. „Nem gyűlölködésre van szükségünk, hiszen a »nincs helye közöttünk« megbélyegzéseknek kora ma már lejárt. Luther Mártonnak is helye van végre közöttünk, ezért is állítottunk neki szobrot itt, az Érmelléken” – hangzott el.
Az érköbölkúti vallásórások műsora következett. Ledán Katalin, a közelmúltban idekerült lelkésznő közösségformáló munkája szép példája annak a lutheri örökségnek, hogy a lelkész szellemi és közösségformáló fáklyája annak a településnek, ahova őt szolgálatra rendelték. Az ünnepség további része a templom előtti kertben zajlott, ahol Ledán István református lelkész felolvasta Csűry István református püspök az eseményre küldött püspöki levelét. Rákóczi Lajos Adorján Dezső Zoltán evangélikus püspök a köbölkútiakhoz intézett levelét olvasta fel: „Nagyon örülök és gratulálok e nagyszerű történetíró köbölkúti eseményhez. Külön gratulálok az ötletgazdának, és köszönöm, hogy ezt az ügyet szívén viselte. Hálás vagyok a helybéli gyülekezetnek, hogy Luthernek ily módon is otthont ad. Hiszem, hogy ő itt jó helyen van, valóban otthon van. Isten áldása legyen ezen a közös ünnepen. Erős vár a mi Istenünk!” – fogalmazott az evangélikusok püspöke.
A szobrot az alkotó, Szabó István jelenlétében Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész és Rákóczi Lajos tanár, helytörténész leplezte le. Mátyás Attila áldása után Meleg Vilmos színművész tartott a már csípős októberi szélben lélekmelengető és a tőle megszokott színvonalú, erős pátoszú lélekhez szóló előadást. Az ünnepséget a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus dalai, valamint a Szózat közös eléneklése zárta.
Az esemény szeretetvendégséggel fejeződött be, amellyel a vendégszerető köbölkúti gyülekezet ajándékozta meg az ünnepségen résztvevőket.
K. B.
Érköbölkút
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megnyitották a reformáció jubileumi emlékévét
A Magyar Református Egyház reformációi jubileumi emlékévét ünnepi istentisztelettel nyitották meg a debreceni Református Nagytemplomban (fotó) tegnap délután. Ezt megelőzően Bethlen Gábor fejedelem, Debrecen patrónusa címmel nyitottak meg kiállítást a helyi Déri Múzeumban.
Ez utóbbi eseményen Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: Bethlen Gábor fejedelem többször járt Debrecenben, több alkalommal erősítette meg a város kiváltságait, s a tűzvészben leégett András-templom újjáépítése érdekében lemondott a város egyévi hűbéri díjáról, s az építkezést saját vagyonából is támogatta. Fekete Károly tiszántúli református püspök arról a hármas örökségről beszélt, amelyet a debreceni reformátusok köszönhetnek Bethlen Gábornak. Ő rendelte el a debreceni kollégiumi diákok tógaviseletét, amellyel „Erdély színeibe öltöztetett bennünket” –  mondta a püspök, hozzátéve: útmutatásával pedig – tudománnyal és fegyverrel harcolunk – „belső, lelki öltözetet adott” a lelkipásztoroknak. Végezetül megörökölték Bethlen híres mondatát, amelyet a halálos ágyán vetett papírra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Kató Béla erdélyi református püspök a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, hogy „Bethlen Gábor fejedelem nélkül ez az ötszáz év nem volna igazán ünnepelhető”. Az erélyi fejedelem, bár a református értékek szerint vezette Erdélyt, megkövetelte a vallási türelmet, a szabad vallásgyakorlást, elsődlegesnek mindig a haza, azaz Erdély értékeit tekintette. Kató Béla felidézte, a protestánsok összefogása mellett Bethlen Gábor a katolikusokat, de még a román ortodox egyházat is támogatta. Nevéhez fűződik a gyulafehérvári román főiskola alapítása és a biblia román nyelvű fordítása is. Az erdélyi püspök végezetül megjegyezte: Bethlen Gábornak „a különböző vallások, etnikai népcsoportok iránt tanúsított türelmét a mai politikusok is példának tekinthetnék”.
A debreceni Déri Múzeum kupolatermében rendezett kamaratárlaton Bethlen-kori erdélyi relikviákat, pénzérméket, írásos dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők február 26-ig. Mint ismert, Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen is a 14 éves Agnus Rádió
Egykori munkatársak, de inkább a rádió barátai, hallgatók, önkéntesek vettek részt az Agnus Rádió családias hangulatú 14. születésnapján. Az Agnus szépen színesíti a rádiós média kínálatát, a közösségi projektben lelkészek, tanárok, újságírók, egykori ifisek dolgoznak, többségük önkéntesként. Mihály Noémi főszerkesztőt arról faggattuk, éppen hol is tart az Agnus Rádió ma.
– Igyekeztünk mozgalmasra alakítani az idei szülinapot, de másképpen, mint tavaly. Múlt évben egész napos rendezvény volt a stúdióavatás miatt, de azt láttuk, hogy természetesen délben mindenki ebédel, délután nem szívesen jön vissza. Így a 14. születésnapra az ősszel indított Naprakész beszélgetős rovatunkat szerveztük meg kicsit kibővített formában. A hallgatóinkkal közösen beszélünk meg valamilyen őket foglalkoztató aktuális eseményt. Lelkipásztort hívunk segítségül, aki felváltva a 12 kolozsvári gyülekezet egyikéből kerül ki. Ezúttal a tüntetés volt a téma és az, hogy Protestál-e a protestáns? Illetve hogy ezekben az igazságtalanságokban miként is kellene helytállni keresztényként, reformátusként. Adorjáni László beszélgetőtársa Mádly András („a tüntető”, aki többször szólt műsorában a tömeges utcai tiltakozásokról) és Szenkovics Dezső volt, az Agnus Média Alapítvány kuratóriumának elnöke. Bekapcsolódott a közönség is a beszélgetésbe, aminek nagyon örültünk, hiszen ez volt a cél. A tortalicit lassan a rádiónk védjegye lesz, különleges tombolánkon pedig mindenki nyert – az ezekből származó bevételt Pataki Boróka életmentő műtétjére ajánlottuk fel (kislánya annak a Pataki Leventének, akinek áhítatait gyakran hallhatják a rádiónkban, és akit nemcsak én, de a hallgatók is nagyon szeretnek). Több mint 2200 lejt sikerült összegyűjteni, amit nagyon-nagyon köszönünk, hiszen leginkább a résztvevők nagylelkűségén múlott, nem pénztárcájuk vastagságán, hogy ilyen szép összeget sikerült adományozni.
Plusz egy Zsuzsa, mínusz egy Zsuzsa
– Kik az állandó munkatársaitok, hány önkéntes dolgozik a rádióban?
– Szoktunk poénkodni, hogy vigyázunk a nevek egyensúlyára. Deák Anita helyett Szabó Anita jött, Csomos Zsuzsát pedig Both Zsuzsa váltotta. És bár nem hiszem, hogy kapcsolódna a rádióhoz, de az elmúlt három évben szerkesztőségünk hét munkatársából 5-en házasodtak, szóval akár így is reklámozhatnánk... De komolyabbra véve a szót, szerintem az látszik itt, hogy mi a házasságot értéknek tartjuk. A rádió is kiáll ezen értékek mellett.
Állandóan bent vagyunk Szecsődi Árpival és Szegedi Csabával (a többiek részmunkaidőben dolgoznak: Nagy Ibolya, Szabó Anita nemrég kinevezett főszerkesztő-helyettes, Both Zsuzsa, Boldizsár Zeyk Anna). Nagyon gyakran hallható önkéntesünk Mádly András, ő a román műsor házigazdája, remek gondolatokkal, és a román köznyelvet is segít elsajátítani, hiszen az ő anyanyelve tulajdonképpen a román. Feischmidt Mária és Nagy Márta vallásos (Credo, Keresztyén Élet) műsorainkban olvasnak fel. Időnként besegít Ferencz Amália, akinek már kisfia is otthonosan érzi magát nálunk, gyakran játszott, aludt (délutáni pihi) a stúdióban. Rádiónk egykori főszerkesztője mindig hoz egy kis napsugarat jelenlétével, csodás hangjával. Beolvas vagy vág, néha csak helyretesz ezt-azt, időnként önkénteseket is foglalkoztat.
– Amúgy ki lehet önkéntes az Agnus Rádiónál?
– Mindenkit szívesen látunk, igyekszünk minden jelentkezőnek testhezálló feladatot adni. Valóban egy közösségi rádió, nem csak munkatársak vagyunk. Kreativitásra bátorítjuk az embereket, s amiben tudunk, igyekszünk segíteni is. Azt hiszem, hallatszik is, hogy nem (megrovástól való) félelemre épül ez a munka – bár kétségtelenül igyekszünk minél jobban teljesíteni a ránk bízottakat.
– Hosszú út vezetett a Kétágú templom alagsori stúdiójában készült félórás műsortól addig, hogy tavaly beköltöztetek a református sajtóközpontba, és ma már akár 24 órában is hallgatni lehet benneteket, interneten is (agnusradio.ro). Mi az előnye a mai helyzetnek és mi ebben a kihívás, nehézség?
– Az előny egyértelmű: 24 óra a félhez ☺. A 24 órás élő adáshoz igazából még nagyon sok munkatárs kellene, legalább másfélszer ennyi, s talán akkor már a stúdió is időnként szűkös lenne. Nagyon jó, hogy a központban vagyunk, hogy van egy szerkesztőség (Konstanca utca 1–3.), ahova bejárunk dolgozni, együtt vagyunk, ötletelünk, jobban megismerjük egymást, és így a munka is jobban megy. Ma már nagyobbak az elvárások, szerintem – bár én csak öt éve vagyok az Agnus Rádió tagja, így nem tudom milyen volt a kezdet, csak sejtem –, de ez így van rendjén. Sőt nőjenek, mert az azt jelenti, hogy jó úton vagyunk, s ezáltal fejlődünk mi is.
– Hogyan készültök a Reformáció 500. évfordulójára?
– Új műsorokkal nem készülünk. Rengeteg rendezvény van, jó lenne, ha ezekről mind be tudnánk számolni (nem fogunk tudni...). A meglévő műsorokba csempésszük be ezeket a témákat. pl az áhítat idén Luther Márton gondolatait tartalmazza, ezeket Pataki Levente református lelkipásztor olvassa fel. A szülinapi nyereményjátékunk amolyan hitvalló játék volt: rövid magyarázatot követően (II. helvét hitvallásról vagy a heidelbergi kátéról) jött ebből egy kérdés, de voltak hallgatóink, akik egészen jól dokumentálódtak, s akár többoldalas válaszlevelet küldtek. A fődíj stílusosan egy Calvin bicikli volt, Rozsnyai László nyerte.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Ref500: Könyvritkaságok az Akadémiai Könyvtárban
Többszázados bibliákat és teológiai tárgyú könyveket tekinthetünk meg március 31-ig az Akadémiai Könyvtár előcsarnokában, hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között. A könyvtár legféltettebb kincseit tette közszemlére azon a kiállításon, amelyet a Reformáció 500 éves évfordulója kapcsán tegnap nyitottak meg. Sorin Crisan egyetemi tanár, a könyvtár igazgatója kifejtette: Luther reformációja nemcsak az egyházat reformálta meg, hanem az ember és az egyház közötti kapcsolatot is, és ezáltal újfajta attitűdöt honosított meg. Ioan Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora elmondta: a reformáció által új vallás született, amely hatással volt a romániai ortodoxiára is.
– Kolozsvárnak kötelessége foglalkozni a reformációval, és megemlékezni róla, hiszen több vallású és több kultúrájú Európában élünk – magyarázta a rektor.
Bogdan Ivanov ortodox egyházi tanácsos hangúlyozta: itt már több évszázada öt keresztény egyház él békében, az ökuménia szellemében.
A kiállított bibliák és vallásos könyvek kapcsán Daniel Avram görögkatolikus lelkész a könyvek fontosságát ecsetelte. – Vajon milyen hatással vannak ma ránk a könyvek? – vetette fel a kérdést. – Biztos vagyok abban, hogy a most kiállított könyvek soha nem tűnnek el, hanem a mi életünket és gondolkodásmódunkat is nagyban befolyásolják – magyarázta a pap.
Kovács Sándor római katolikus főesperes a bibliának a római katolikus egyházban betöltött szerepére összpontosította mondanivalóját. Majd Ferenc pápát idézte, aki Lutherhez hasonlóan úgy vélekedett, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk. – Mindig Isten a kezdeményező, és megelőz bármiféle emberi választ. Több mint negyvenéves papi pályám alatt többször éreztem a keresztényeknek az egységre vonatkozó óhaját. Ezt Márton Áron püspökünk már 1939-ben is megfogalmazta, amikor azt mondta, a krisztusi evangélium az együttműködést, a testvériséget segíti elő – összegzett a főesperes.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a reformáció áldásaként említette a biblia több nyelvre való lefordítását, ami az emberek szellemi fejlődését eredményezte. – A keresztények számára a biblia a kiteljesedés felé vezető út, amely által megismerjük a teremtőt és a világot. A mi feladatunk, hogy megőrizzük ezt a gazdagságot, éljük meg szabadon a hitünket, és legyünk nyitottak a párbeszédre – fogalmazott az unitárius püspök, majd arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy jövőre az unitárius egyház ünnepli fennállásának 450. évfordulóját.
Ioan Chirilă egyetemi professzor, a BBTE szenátusának elnöke nemcsak a kiállítást ajánlotta a figyelmünkbe, hanem arról is tájékoztatott, hogy márciusban csütörtökönként vallásos tárgyú előadásokra kerül sor: március 9-én az ortodox, 16-án a római katolikus, 23-án a görögkatolikus, míg 31-én a református teológiai kar oktatói tartanak előadást a reformációval kapcsolatosan. Megkeresésünkre Sorin Crişan könyvtárigazgató elmondta: az eseményre meghívták a református és az evangélikus-lutheránus egyház vezetőit is, de azok elfoglaltságukra és korábban leszögezett eseményeken való részvételük miatt nem lehettek jelen a rendezvényen.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

A reformáció új kánonja – a barcasági képzőművészeket megihlette a reformáció gondolata
Megtiszteltetés számomra, hogy a barcasági képzőművészek XIV-ik, ünnepi seregszemlét megnyithatom, hiszen nem először állok ebben a teremben, nem először találkozom a jelenlevő képzőművészek munkáival. Ünnepi alkalom ez, ahogy az előttem szóló Ménessy Miklós tiszteletes úr említette a reformáció 500 évfordulója a képzőművészek meghirdetett témája. Nem egyszerűen körüljárható téma, hiszen ahogy, a tiszteletes úr is említette, gyakran felemlegetik a reformáció során a képrombolás gondolatát is. Ami valóban a korai időszakban igaz, de a reformáció mégsem az ábrázolás, a képek ellen szólt soha, hanem az „imádat” ellen. Tematikus pályázatok esetén gyakran nagy veszélyt jelent a kiüresedés, vagy a téma figyelmen kívül hagyása, ebben az esetben látszik, hogy ez az idén félszázados reformáció valóban megihlette az alkotókat. Megihlette és ugyanakkor arra is rávilágított, hogy milyen műfaji és tematikus sokszínűségre ad lehetőséget a téma. A kiállítók közül sokaknak láttam kiállítását, akár egyénileg is akár másfajta csoportban Bukaresttől, Kolozsváron át Bukarestig, olyan jelentős tárlatokon is, mint a Szücs György a Nemzeti Galéria művészeti igazgatója kurátorságával megrendezett Sors és Jelkép című gyűjteményes tárlata (Jakabos O. Imola munkái). De ilyen elemi erővel különbözőségükben is valamilyen rejtett összeforrottság csak itt Brassóban – valódi szülő-, vagy választott szülőföldjükön – nyilvánul megsokszorozódva, éreztetve a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, a gyökerek, a szellemi hovatartozás fontosságát. Meghatározó a hely olyan értelemben is, hogy egyszerre vagyunk templomban és kiállítóhelyen, a Reménység Házában és az Apáczai Egyesület Székhelyén, ahol Ménessy Miklós tiszteletes úr hitbeli elkötelezettsége és a magas kultúra iránti nyitottsága, tárgyismerete szerencsésen ötvöződik Házy Bakó Eszter hittel tele kultúra-szeretetével, sokoldalúságával és profi szervezőkészségével. A közösségi erő, és a sokszínűség ennek a kiállításnak egyik legnagyobb erénye, ahogy ugyanannak a lelkületnek, témának más és más tematikus és technikai megfogalmazását látjuk egyetlen tárlaton belül. Nem először és nem utoljára vetődik fel sokunkban ez a gondolat. Éppen ezért, ennek a költői megfogalmazására hadd idézzem Fekete Vincze szerkesztőnek, műfordítónak a szavait: „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk… Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt… Csak nézzünk körbe , vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte. „Mert a művészet, - az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról.” Ezek a rétegek erősítik egymást és felállítják, annak a gondolat és hitmegújulásnak a rétegzett foglalatát, amelyet reformációnak hívunk. Amelynek nagyjai Luther Márton, Kálvin János képe kitörölhetetlenül meghatározza mind az egyetemes, mind a magyar hitvilágot és művészetet, mint ahogy ezt testet ölteni látjuk Csutak Levente „A reformáció nagyjai” című vegyes technikával készült emblematikus munkájában. De ugyanígy a reformációhoz, a hitbéli forradalomhoz fűződik, a latin nyelvűség háttérbe kerülése az anyanyelv használata és a könyvnyomtatás, mint ahogy ennek képi megfogalmazását több alkotásban is láthatjuk (Ábrahám Jakab: Alfa és Omega című vegyes technikával létrehozott alkotásán, vagy Rosinecz László Hermes Trismegistos című akrilképén). Az anyanyelvi dráma megteremtése és megújulása, amely akár Sütő Andrásig is elvezet, és látva a képeket, amelyek a modern technika számos eszköztárát felhasználva, modern „forradalmi” olvasatokat hoz létre, amelyek önkéntelenül Kolhaas Mihály Egy lócsiszár virágvasárnapjából juttatja eszembe, az irányról, ami a reformációtól Thomas Münzeri útig vezet. Ezt a fajta lázadást és megújulást érzékelhetjük Bartha Árpád : „Újjáépítés” valamint Vetró B. Sebestyén András „Globális Bordély” című alkotásán. Magdó István fotói a templomok hétköznapi hitgyakorlására, a mindennapok hitére, a öregedő hívek generációk hiányára, a magányosság kiszolgáltatottságának érzésére irányítja a figyelmet. Rendkívüli ötvözetei az ellesett pillanatnak, a szocio- és művészfotó eszköztárával. Ugyanakkor a kitűnő kompozíció mellett, a napi hit megélésének derűje vagy akár diszkrét humora is megvillan alkotásain. Halmágyi Csaba „Gyülekezet” című klasszikus szerkezetű képe a klasszikus gótika puritán szépségét adja vissza mind szerkezetében, mind kompozíciójában. De tematikája már a reformáció egyik központi motívuma, az igazi bűnbocsánat, amelyet a különleges veretes képen a fény és a szimbolizál. Erőteljes színvilágában és egyetemességében vonzza a tekintetet Simó Enikő munkája, amely ritmikus lüktetése és kiáradása, a vörös és fekete ellentétpár a hit és reform együttes jelenlétét sugallja. A XIV-ik alkalommal összehozott seregszemle névsora, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Damó István, Dimény András, Ferencz Ágnes, Fazekas Tibor, Halmágyi Csaba, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Tomos Tünde, Magdó István, Jakabos O. Imola, Vetró B.S. András, Gyulai N. Margit, Simó Enikő, valamint az egykori Jakubovics és Klement Béla tanítványok, Rosinec László és Marosi Jenő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenik kép a maga konkrét, vagy elvont gondolatiságában a legprofibb technikai tudásról és elméleti elmélyedésről tesznek tanúbizonyságot az akvarelltől a textilig bizonyítva, hogy a csoport rendkívüli mesterségbeli tudását és alkotóerejét. Az ünnepi tárlat a 21 barcasági művész seregszemléje a reformáció gondolatára adott sokszínű képzőművészeti válasz, ezen a rendkívüli tárlaton egy kánont alkotnak, amelyek visszhangozzák ennek a máig is érvényes egyetemes hitbeli megújulásnak a hatását és érvényességét.
Szebeni Zsuzsa Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy Fiókintézet Igazgató
A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az ACSJKE elnöke
A tárlatot rendezték: Dimény András és Vetró B S András
A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes
Plakát és meghívó koncepció: Vetró B S András
Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, brassói tv.
Erdélyi Művészet

Jelesre vizsgázva – A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara a Müpában
Mindnyájunk életében vannak olyan életreszóló események, amelyek nem múlnak el nyomtalanul bennünk, ráadásul akkor teljesednek ki igazán, ha azt megoszthatjuk másokkal is. A művészek életében ez nagyobb jelentőséggel bír, főleg, ha olyan magas színvonalú szakmai élményben van részük, amelyre büszkék, és habár megérdemelnék, sikerük valami miatt nem kerül a nyilvánosság elé. Ezért vettem rá magam karigazgatóként, hogy megosszam a kedves kolozsvári operalátogató közönséggel – és nemcsak – a következő élménybeszámolót.
A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki részét a magyarországi zenei élet eseményeiből, de énekkarunk most kapott először önállló meghívást a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa), ahol Vincenzo Bellini utolsó operája, A puritánok került bemutatásra sztárszereposztással. 2007-től több produkcióban is szerepeltünk társulatilag a Müpában. 2007-ben énekeltük Verdi Trubadúrját Renato Brusonnal és Sümegi Eszterrel a főszerepekben, 2010-ben Donizetti Szerelmi bájitalát Miklósa Erikával, 2013-ban VerdiAttiláját Giacomo Prestiaval. A puritánok bemutatóját megelőzően karigazgatóként nyilvános pódiumbeszélgetésre kaptam megtisztelő felkérést, amelyen az előadás rendezőjével, Némedi Csabával vettem részt. Petrányi Judit, a Magyar Televízió volt komolyzenei műsorainak vezetője kérdezte, hogyan vélekedek arról, hogy Magyarországnak olyan sok magas szinten teljesítő híres énekkara van, mégis minket hívtak meg erre a produkcióra. Előbbi felsorolásomra hivatkozva tudtam teljes meggyőződéssel válaszolni neki azt, hogy a sikeres sorozat méltó folytatásaként vehetünk részt a produkcióban. Tudott dolog ugyanis, hogy ha a Művészetek Palotájában nem teljesítesz minden alkalommal magas művészi színvonalon, megfelelő hozzáállással, kevés esélye van újabb meghívásnak.
A puritánok című mű egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek Magyarországon, a színházi adattár ugyanis mindössze négy előadást tart számon, legutóbb 1996-ban egyetlen alkalommal került színre koncertszerűen a Magyar Állami Operaházban. 2015-ben Zamárdiban egy bő keresztmetszet hangzott el a Művelődési Házban. Az utolsó színpadi előadás 1877-ben Kolozsváron volt. Bemutatása nagyon indokolttá vált, egyrészt a reformáció kerek évfordulója miatt – Luther Márton 500 éve hirdette meg saját hittételeit –, másrészt, amiként Luther a vallást, úgy újította meg a 20. század közepén Maria Callas – akinek idén halálának 40. évfordulója van – a bel canto operákat. A két évforduló előtt tisztelgett az előadás, amely május 18-án és 21-én a Müpában csendült fel, 22-én pedig a pécsi Kodály Központban.
Mivel énekkarunknak nem volt repertoárján Bellini operája, a Müpával való két hónapos komoly egyeztetés és felkészülési periódus után utaztunk Budapestre, ahol a legenda szerint „Viktória királynő kedvenc operáját” félig szcenírozott variánsban – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adta lehetőségeihez mérten – kellett színpadra vinnünk mindössze négy nap alatt. Ehhez tudni kell, hogy általában egy háromórás opera bemutatóját, amennyiben megrendezett előadásról beszélünk, egy operaház életében körülbelül 2-3 hónapnyi intenzív színpadi munka előzi meg. Nagy segítségünkre volt Némedi Csaba rendező, aki másodszorra rendez a Müpában. Első alkalommal Kocsis Zoltán meghívására állított színpadra két Richard Strauss ritkaságot, A béke napját, magyarországi bemutatóként, és a Daphnét. Négy nap alatt megrendezni egy operát nem kis dolog, de Némedi Csaba lenyűgöző maximális felkészültsége, operativitása és szakmai hajlékonysága ez alkalommal is lehetővé tette a lehetetlent. Maria Callas 1971/72-ben mesterkurzusokat tartott, többek között a legendás New York-i Juilliard Zeneművészeti Akadémián is. Az említett kurzusok során sok esetben dolgozott növendékeivel saját, korábbi parádés szerepein – ezek közül nem hiányozhatott Elvira szerepe sem. Némedi Csaba erre alapozta sajátos rendezői elképzelését, úgy állította be az operát, mintha az egy Maria Callas által tartott mesterkurzus lenne, énekkarunk pedig mint részt vevő ifjú tanoncok, valamint a kurzus hallgatóiként jelentek meg a színpadi eseményekben. Érdekes színfoltként Maria Callast Popova Aleszja Kossuth-díjas érdemes balettművész jelenítette meg.
A puritánokban a szólistáknál nem kisebb szerepe van az énekkarnak, a kórusoperáról így nyilatkozik Némedi Csaba rendező: „Az énekkarnak mind zenei, mind dramaturgiai értelemben igazi kórusoperai igényeknek kell megfelelnie. Húzásmentes, ill. kevésbé meghúzott verzióként az opera játékideje több mint három óra. Minden szempontot figyelembe véve, A puritánok bemutatása gyakorlatilag az olasz bel cantoval szinte egy időben felfutó francia Grand opéra korszak alkotásaihoz szükséges technikai és logisztikai apparátust igényli (…)”
Az előadást az operajátszás elkötelezett támogatójaként számon tartott pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara kísérte, karmester a bel canto elhivatott mestere, Riccardo Frizza volt, aki rendszeres vendége a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. „Interpretációja teljesen meggyőző, irányítása, ha kell erőteljes, ha kell gyengéd, de mindig az énekeseket támogató” – írta róla egy kritikus. Első találkozásunkkor rögtön kiderült zenei érzékenysége, kis gesztusokkal nagy hatásokat produkált a zenei hangzásban. Nagy örömünkre szinte hibátlannak találta az énekkar munkáját, értékelte zenei precizitásunkat, előadásmódunkat a „fantasztikus” és „elképesztő” jelzőkkel illette mindvégig, több ízben is különösen dicsérte énekkarunkat, kifejezve maximális elégedettségét.
A Müpa hivatalos internetes oldalán így mutatta be a meghívott sztárvendégeket: „Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto manifesztuma: a különféle hangvételű számok olyan változatosságát vonultatja fel, amelynek nincs párja a stílus repertoárjában. A mű csak azért nem szerepel gyakrabban az operaházak műsorán, mert nehéz olyan különleges képességekkel megáldott énekeseket találni, akik el tudják énekelni a főbb szerepeket. Ezúttal azonban nincs ilyen akadály. A női főszerepben Jessica Pratt lép színpadra, aki a legigényesebb bel canto-szerepek keresett előadója, Milánó, Zürich, Bécs, Velence, London neves operaházaiban lép fel rendszeresen, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel. Francesco Demuro szintén tökéletes választás Lord Arthur Talbot nemegyszer elképzelhetetlen magasságokba szökő, az énekes sztratoszféra felső határát jelentő magas c fölé is merészkedő szólamára. A Szardínia szigetén született tenor a bel canto repertoár »életerős szerelmes ifjú« szerepeinek avatott és világszerte ünnepelt megformálója, többek közt a TraviataAlfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a BohéméletRodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig.”
Bizony, nem sok tenor énekeli ki a már-már lehetetlennek tűnő magas f-et ilyen hangi minőségben, minden zenésznek életreszóló élmény ezt élőben hallani, nekünk alkalmunk volt vele énekelni egy színpadon. Érdekességképpen, a nagyobb szerepekben fellépő többi szólista is rendszeres meghívottja a szakma egyik csúcsát jelentő New York-i Metropolitan Operaháznak: Bretz Gábor (Sir George), Alekszej Markov (Richard Forth), Sebestyén Miklós (Lord Walton). Pécsett, Elvira szerepét a Kolozsvári Magyar Opera színpadán rendszeresen fellépő, nagy szeretetnek örvendő Kolonits Klára énekelte.
Életreszóló élmény, zenésznek, hallgatónak egyaránt. Nagyon nagy megtiszteltetés részt venni ilyen szintű produkciókban, amelyhez hasonló kevés adatik meg. Ilyenkor nem megerőltető a több napon keresztül tartó 12 órás próbamenet, még a fáradtság is más. Büszkén, szakmai fegyelemből és minőségből jelesre vizsgázva tértünk haza, feltöltődve a becsülettel elvégzett munka minden pozitív hatásával. A csapat ismét csapatként műkődött és bizonyított. A Müpa szervezőinek tapasztalata szerint ritka, hogy akár egy ekkora méretű és felhozatalú előadás után, 15 perces tapssal és ovációval ünnepeljék az előadókat. Saját bevallásuk szerint, a Müpa olyan mércét állított fel önmagának, hogy nehezen tudják majd ezt felülmúlni. Az 1877-es kolozsvári bemutató után 140 évvel, Kolozsvárnak újból szerepe volt ebben a bemutatóban. Örvendünk, hogy részesei lehettünk ennek a zeneünnepnek. Részemről köszönöm a közös munkát, és őszintén gratulálok mindenkinek!
Kulcsár Szabolcs,
a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója, karmestere Szabadság (Kolozsvár)

Bölcső és biblia
„A történelmi múlt erőt kell adjon a jövőhöz!”
Szimbolikus jelentőségű, bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepséget tartottak június 23-án, pénteken a temesvári református templompalotában. Igét hirdetett ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. Az örömteli eseményre a Reformáció 500. és a Református Anyaszentegyház 450. évfordulója tiszteletére, a Mária téri templompalota fennállásának 115. évében került sor, a temesvári magyar közösség jeles képviselőinek részvételével.
A hálaadó ünnepség díszvendégeit, ft. Csűry István református püspököt, nt. Bódis Ferenc temesvári esperest, az egyházmegye és a testvéregyházak lelkipásztorait, Farkas Imre temesvári alpolgármestert, Molnár Zsoltot, a Bánsági Közösségért Egyesület elnökét, volt parlamenti képviselőt, a magyar közösség jelenlevő tagjait nt. Fazakas Csaba házigazda lelkipásztor köszöntötte. Az igehirdetés során ft. Csűry István a szentírásból Pál apostol történetét idézte fel, akit a tanítványok arra kértek Cézaréában, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe, mert ott megkötözik, és a zsidók és a pogányok kezére adják. De Pál így felelt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.” Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!” Nekünk, a modern kor emberének, a nehézségek, a terhek, a félelmeink súlya alatt, ugyanaz a dolgunk: meg kell mutatnunk, hogy Isten akarata szerint akarunk és tudunk élni!” – mondta a püspök.
Az ünnepi közgyűlést nt. Fazakas Csaba lelkipásztor nyitotta meg, aki felkérte dr. Kovács Béla főgondnokot, hogy olvassa fel beszámolóját az első temesvári magyar bölcsőde létrehozása érdekében megtett lépésekről. „Ennek a bölcs gondolatnak az elindítása még a 2011-es évre tehető, mikor az egyházközség templomi hangerősítőjének korszerűsítése és bővítése készült el, mikor beindítottunk egy „baba–mama” szobát a vendéglakás nappalijában, ahol a fiatal édesanyák kicsiny gyermekeikkel, részt vehettek a vasárnapi istentiszteleteken. Ezek a baba–mama szobában találkozó fiatal édesanyák fogalmazták meg azon kérésüket, hogy az elkövetkező években, egyházközségünk beruházási terveiben jó lenne bevállalni egy magyar bölcsőde kialakítását a templompalotában. A Presbitérium helyesnek találta ezt a bölcs felvetést, és apró lépésekkel, de töretlenül haladt a magyar bölcsőde megvalósítása felé” – mondta dr. Kovács Béla, aki lépésről lépésre felidézte az öt évig tartó folyamat főbb állomásait, amelyek végén elérkezett a bölcsőde ünnepélyes felavatásának a pillanata. Ez alatt az idő alatt folyt az adománygyűjtés, a jótékonysági rendezvények szervezése, a bölcsőde javára és ezzel párhuzamosan a pályázás a Református Konventnél és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál, amelyeknek köszönhetően, a Magyar Kormány támogatásával végre megvalósulhatott a bölcsőde. „A kialakított bölcsőde beindításának, azaz jogilag és törvényesen garantált működtetésének rendezését a 2017-es év eleji Presbiteri gyűlésen Fazakas Csaba parókus lelkész vállalta, és meg is oldotta idén március végéig. Ennek érdekében Egyházközségünk Nagyváradról átvette a „MÁRTA” Alapítványt, melyet a romániai Igazságügyi Minisztérium és Ügyfélszolgálat módosít a 160017/21.03.2017 számmal bejegyzett „Márta Református Alapítványra”. A Presbiteri gyűlés 11. pontjánál megbeszéltük és elfogadtuk a bölcsőde működtetéséhez szükséges álláskeretet, mely a következőkből áll: 1 adminisztrátor, 2 óvónő, 2 dada, 1 takarítónő és egy félnormás asszisztens. Reméljük, hogy a templompalotánkban kialakított első magyar bölcsődét 2017 szeptemberétől sikeresen működtetjük, azaz a 140 négyzetméteres helységben 2 csoportban 30 kicsi bölcsődés kezdheti el a tanévet” – mondta befejezésül dr. Kovács Béla főgondnok.
A Csongrádi egyházmegye nevében nt. Juhász András csongrádi esperes köszöntötte a jelenlevőket, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szegedi Kis István mellszobrának másolata, Lapis András szobrászművész alkotása immár a temesvári református templompalota dísze.
A szoborállítás engedélyeztetése Farkas Imre temesvári alpolgármester hathatós segítségével valósult meg. „Az 500 évvel ezelőtt kezdődött reformációt Temesvárra hozó Szegedi Kis István a Wikipédiából és a történelemkönyvek lapjáról ma ismét kilép Temesvár utcájára – mondta ünnepi köszöntője során Farkas Imre. – Külön eredmény az a tény, hogy egy több mint 300 000 lakosú városba – ahol sajnos a számarányunk 5 százalék alá esett – sikerült beemelni őt a Temesvár életét és szellemiségét meghatározó 100 fontos személyiség közé. Így a személyiségek sétányát kiterjesztettük a Mária térig. A történelmi múlt erőt kell hogy adjon a jövőhöz. Ezt jelenti ma az első temesvári Magyar Bölcsőde avatója. Egy több éven át érlelt, és alaposan előkészített terv megvalósulása, amihez külön gratulálok. Szórványban és halmozott vegyességben élő magyar közösségünk jelmondatává kell váljon az esemény meghívójának zárómondata: „Jövőnk a bölcsőben van”!
A magyar bölcsőde megvalósítását a magyar Nemzetpolitikai Államtitkársághoz benyújtott, 15 millió forint értékű pályázat tette lehetővé, amelynek egyik fontos szószólója volt Molnár Zsolt, akkori parlamenti képviselő. „Nagy elégtétel számomra, hogy fél évvel a képviselői mandátumom lejárta után, végre felavathatjuk az első konkrét megvalósítást, amelyhez hozzájárultam: a magyar bölcsődét. Ígérem, hogy hamarosan megvalósul a temesvári magyar egyetemisták számára létesített bentlakás és a végvári szórványkollégium is!” – mondta Molnár Zsolt, a Bánsági Közösségért Egyesület elnöke. A hálaadó ünnepség fényét a Szabolcska Mihály énekkar és a Dettai Reviczky Gyula daloskör szolgálata emelte.
A résztvevők átvonultak az európai színvonalú felszereltséggel bíró Magyar Bölcsőde helyiségeibe, ahol ünnepélyes szalagvágásra került sor, majd ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök megáldotta a létesítményt. Következett Szegedi Kis István bronz mellszobrának leleplezése, a református templompalota bejárata mellett. A nagy református teológus, Luther Márton tanítványának tevékenységéről Szekernyés János helytörténész tartott alaposan dokumentált előadást, hangsúlyozva, hogy Szegedi Kis István, a régió nagy reformátora feltétlenül megérdemli, hogy a szobrot állítsanak neki Temesváron. Mint a Temesvári Képzőművészek Szövetségének az elnöke, Szekernyés János azt is kiemelte, hogy újabb jelentős művészeti alkotással gazdagodott a Bánság fővárosa. A református templompalota falát díszítő Szegedi Kis István bronz mellszobrot Farkas Imre alpolgármester és nt. Fazakas Csaba lelkipásztor leplezték le. A bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Reformátorok nyomában: tanulmányúton a dési gimnazisták
A reformáció 500. évfordulója alkalmából izgalmas feladatra vállalkozott néhány dési középiskolás. Visszanyúltak a gyökerekig, hogy felfedezzék a reformáció máig ható erejét, gyümölcseit. Mindazt, amit ott értékesnek, érdekesnek, netán elfeledettnek véltek, gyönyörű PowerPoint-bemutatóval színesítve elmondták a vasárnap délelőtti népes templomi gyülekezetnek.
Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, Károli Gáspár, Szegedi Kis István életének és munkásságának legizgalmasabb eseményeit elevenítette fel Bálint Gabriella vallástanár, valamint Albert Kinga, Nagy Krisztina, Rónai Bernadett, Zágoni Nóra, Daróczi Loránd, Kalmár Loránd és Kerekes Konrád középiskolai diákok kutató, feltáró munkája, s ígéret szerint a reformátorok névsora bővül, mert érezhető volt, hogy igény van rá. A vasárnaponkénti rövid bemutatók műszaki munkatársa két diák, Gombár László és Müller Hunor volt.
A jubileumi évet a kisebb tanulók körében vetélkedővel tette emlékezetessé Bálint Gabriella vallástanár. Az előzetes felkészülést, a kijelölt könyvészet (Bottyán János: Hitünk hősei) alapján történő adatgyűjtést változatos fordulókból álló verseny követte. A májusi eseményre 32 gimnáziumi diák nevezett be. Négyes csoportokba szerveződve oldottak meg írásban egy feladatlapot, majd képfelismerés, híres mondások szerzőinek megnevezése és villámkérdések megválaszolása következett. A részt vevő gyerekek közül 15-en jutalomkiránduláson vettek részt június utolsó és július első napján.
Kezdő úti cél a reformáció városa, Debrecen volt. A Református Nagytemplom monumentalitása, a Déri Múzeum kincsei és Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, a Nagytemplom szomszédságában virágzó Líciumfa látványa valósággá minősítette mindazt, amit a diákok a versenyre való felkészülés során könyvből ismertek meg. Délután az Aquaticum enyhet adó hűs vizét, este a Tiszaladányi Református Egyházközség Gólyafészek vendégházának meleg szeretetét élvezték a kirándulók.
Másnap a hungarikumok sorát gyarapító első teljes magyar nyelvű Vizsolyi Biblia szülőfalujába, a református Betlehembe vezetett útjuk. Az Árpád-kori templomról, a templomi tárlóban megtekinthető Vizsolyi Bibliáról hiteles adatokkal bővült ismeretük, a templomkertben található műemlék épületben berendezett Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeumban pedig nemcsak hallottak a Biblia nyomtatásának történetéről, hanem hagyományos merített papírra ki is nyomtatták Károli Gáspár munkájának első oldalát.
Szórványmagyarságban élő gyerekeink kezében életre kelt a múlt, Reményik Sándor A fordító című versének sorai megteltek tartalommal: „Az, kinek szellemét ma körülálljuk,/A Legnagyobbnak fordítója volt,/A Kijelentés ős-betűire/Alázatos nagy gonddal ráhajolt”.
Frissen emlékeztek még a gyerekek a templomfalak között hallottakra, nevezetesen arra, hogy mekkora jelentősége volt a magyar református vallás megerősödésében annak, hogy Károli Gáspár a közeli Göncön „az Igének keresett magyar igéket”, s így nemzeti öntudatunk támpillérévé válhatott a Vizsolyban kinyomtatott első teljes magyar nyelvű Szentírás.
Lélekben megerősödve indultak tovább a gyerekek Sárospatakra.A Rákócziak dicső kora címet viselő állandó kiállításon azok életével ismerkedtek meg a pataki várban, akiknek Biblia iránti tisztelete azzal is igazolható, hogy Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem, akkori egri főkapitány pártfogása és támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a Vizsolyi Biblia kiadása.
Ez a kis tanulmányúttal felérő kirándulás sem sikerült volna a Dési Református Egyházközség segítsége nélkül. Köszönetünk jeléül hadd mondjuk el, hogy volt miről mesélni. Az élmény pedig nem csupán leckefüzet mellett fel-felvillanó nyári emlék lesz. Egyik részt vevő kisdiákunk már a kirándulás másnapján kamatoztatta elsőéves konfirmációi bizonyságtétele alkalmával.
Czirmay Júlia, tanítónő / Szabadság (Kolozsvár)

Megkettőzött kihívások
Beszélgetés Sebestyén Aba színész-rendezővel
– Kettős aktualitás késztetett erre a beszélgetésre. Egyfelől az augusztus 19-i Kor-társak című zenei est, amelyen énekes előadói teljesítményedet jutalmazta tapssal a közönség, másfelől az a hír, hogy újra rendezel, Sütő-drámát viszel színre. Megint mérlegelhetünk: Sebestyén Abának a színészi, előadói vagy a rendezői vénája az erősebb?
– Én ezt úgy mondanám, hogy a rendezés is a színészi, előadói énemből fakad. Sok színpadi szerepben szereztem tapasztalatot, sok jelentős rendezővel dolgozhattam együtt, sokat tanulhattam abból, hogy sokféle játék-stílusban kipróbálhattam magam. Ez is magyarázza, mi vezetett a rendezéshez. Az is tény, hogy szeretem a kihívásokat, a Kor-társak koncert létrejötte is ebből fakadt. Régóta vágytam arra, hogy minőségi szöveget minőségi zenével, zenekarral vigyek színpadra. Közel négy éve a Hogyne, drágám! című előadáson dolgoztunk először együtt Cári Tiborral, már akkor felvetődött, hogy mi lenne, ha közösen belevágnánk egy ilyen vállalkozásba. Fantáziát látott benne, el is döntöttük, hogy amint lehet, kortárs költők igényesen megzenésített verseivel is megpróbáljuk megszólítani a közönséget. De mivel mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, csak mostanra sikerült valóra váltanunk az elképzelést. A Vásárhelyi Forgatag jó alkalom volt a bemutatkozásra.
– Nagy sikere volt a premiernek a Szféra színpadán. Persze egy ilyen kellemes, laza rendezvényen sok a zavaró tényező is. Miközben sokan a dalaitokra figyeltek, mások egyébbel foglalkoztak, a közeletekben gyermekek nyüzsögtek, kutyák ugattak. Az ilyesmi nem zökkenti ki koncentrálásából az előadót?
– Erre is számít az ember, ezek a körülmények az ilyenszerű rendezvényekkel együtt járnak. Kedden este Cári Tibor Tangó zenekarával is elénekeltem három számot a Teleki Téka udvarán, ott már csodásan hangzott minden. De a Szférában is nagyon koncentrált voltam, izgultam is, ezért még inkább figyeltem a zenére, zenekarra, szövegre, magamra, mindenre, és nagyjából sikerült kizárnom mindazt, ami kizökkenthetett volna az előadásból.
– Tapasztalt, jó versmondó vagy, gyakran kérnek fel líra tolmácsolására. Vajon a zene nem tereli el a figyelmet a vers lényegéről, a dallam nem tompítja a szöveg sokszínűségét, képzeletserkentő erejét?
– Nem hiszem. Bár volt egy olyan gondolatom, hogy mi lenne, ha előbb elmondanám a költeményt, és azután énekelném el a dalt. Persze a hangosítás is zavarhatja a befogadást. Volt olyan ismerősöm, aki fájlalta, hogy néha nem lehetett hallani a szöveget. Kellő helyen, csendes teremben, jól felkészült hangosító csapattal ilyesmi nem fordulhat elő. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban minden a helyére kerül, hiszen úgy indítottuk ezt a projektet, hogy hosszú távon működjön. Igyekszünk mindig hozzáadni a műsorunkhoz egy-egy újabb dalt, és rendszeresen fogunk koncertezni. Hangfelvételt is készítünk, CD-t, albumot szeretnénk megjelentetni, évente kirukkolnánk ilyen újdonságokkal.
– Ritka, már-már egyedinek tűnik ez a vállalkozás, amely egyszerre ennyi kortárs költő versét viszi közönség elé egy zeneszerző megzenésítésében, egyetlen előadó tolmácsolásában.
– Tényleg nem szokványos dologba vágtunk bele, és örülök, hogy pozitív a visszajelzés. Nyilván mi is tanultunk belőle, van javítanivalónk is, például a hangszerelésben. Ősszel talán már az elvárásaink szintjén ismételhetnénk meg az előadást, mondjuk a Kultúrpalotában, hiszen ennek ott van az igazi helye. És jó lenne, ha kibővített zenekarral jelentkezhetnénk. Van rá reális esély.
– Az ötletet a kezdeményezésre a színházi zene sugallta, legalábbis az együttműködésetek ebből indult ki. Te hogy látod, beszélhetünk-e erdélyi magyar színházi vonatkozásban ilyen jelenségről? Van-e a zeneszerzőink alkotóképességét kiaknázó, eredeti színpadi muzsikánk?
– Igen. Jön az új generáció, és egyre erőteljesebb. Cári Tibornak is van egy projektje, koncertsorozata a színházi zenéről. Ennek a fontosságát próbálja tudatosítani, és elérni azt, hogy egy alkotó ne konzerv zenéhez nyúljon, amikor egy darabot színpadra akar vinni. Fontos, hogy a rendezőnek igazi alkotótársa legyen a zeneszerző. Én Tiborral már többször dolgoztam együtt, Boros Csabával is, aki szintén igen tehetséges fiatal képviselője a színházi zeneszerzésnek. Nagyon sokáig majdnem csak Könczei Árpádot említhettük, ha aktív erdélyi színházi zeneszerzőről beszéltünk. Az ilyen alkotó nem hiányozhat egy jó színházcsináló csapatból, ott kell lennie szerencsés esetben a próbákon is, hogy egy konkrét helyzethez hangulatot teremtsen, zeneileg aláhúzza, ellenpontozza, hangsúlyozza a színpadi történéseket, vagy ha darab és a rendező úgy kívánja, akkor akár szöveget zenésítsen, dalt írjon.
– Ezzel át is térhetünk a másik aktuális feladatodra, a Sütő-darab megrendezésére. Van már olyan elképzelésed, amely a zenét is magába foglalja?
– Igen. Holott még a próbákat nem kezdtük el, az alkotótársaimmal – díszlettervező, jelmeztervező, koreográfus és zeneszerző – már többször találkoztunk és élénken készülünk az Egy lócsiszár virágvasárnapja újabb színpadi változatának a színrevitelére. Ez alkalommal Boros Csabát kértem fel az előadás akusztikai hátterének, zenéjének a megteremtésére. Utoljára Magyarországon dolgoztam vele a Bartók Kamaraszínházban. A Top dogs-ot vittük színre. Abban is dramaturgiai fontossága, jelentős hangulatteremtő ereje volt a zenének, és most, a Sütő-darab kapcsán is az lesz. Még nem akarok sok mindent elárulni, de nagyon fontos lesz az előadásunkban a zene.
– Korábban szóba került a kihívás. Ez a színrevitel feltétlenül az lesz. A dráma több mint négy évtizede született, számos sikeres és kevésbé sikerült előadás készült belőle. A 2003-as vásárhelyi produkciónak vegyes volt a fogadtatása, sok embernek nem nyerte el a tetszését, nagyok a mai megszólaltatók előtt az elvárások. Nem lesz könnyű dolgod. Szerinted itt és most, 2017-ben Marosvásárhelyen, Erdélyben mire figyelmeztet a színmű?
– Szomorú, de azt kell mondanom, hogy történt, ami történt, a világunk azonban alig változott. A rendszerváltozás után huszonhét évvel Marosvásárhelyen még mindig probléma az, hogy Kossuth utca vagy Călăraşilor, Dózsa György vagy Gheorghe Doja. És megtörténhet az, hogy egy hétvégén kijönnek, és a Dózsa György táblákat leszedik. Mit is hozott nekünk a rendszerváltozás?! Hol tart most, 2017-ben a kisebbségi létünk, létezésünk? Hogyan történhet meg a katolikus gimnázium ügyének jogi csűrése-csavarása? Hogy éljük mindezt meg? Itt vagyok én, Kolhaas Mihály, tűrök, tűrök, de meddig?! Igen, van aktualitása a szövegnek. Meddig tűrheti az egyén, hogy feltörlik vele a padlót? Ha kiáll, fellázad, milyen módon tudja a jogait kikövetelni? Lázadásában meddig mehet el?
– Kemény kérdések, nem tudnék egyértelműen érvényes választ adni rájuk. Te tudsz?
– Az általam rendezendő előadás is csak kérdéseket fogalmaz meg. Engedd meg, hogy ennek kapcsán egy leírt szövegemből idézzek: „Milyen esélye van az egyénnek a boldogulásra egy olyan rendszerben, ahol ad absurdum a törvény alkotói és őrei egyben a törvény és a jog lábbal tiprói? Hol húzódik a határ a termékeny, erőt adó hit és a bárgyú naivitás között? Milyen következményei lehetnek, ha vakon hiszünk igazságunk jogi úton való orvoslásában, és milyen végzetes, visszafordíthatatlan tragédiához vezethet utunk, ha elborult elmével magunk próbálunk igazságot szolgáltatni önmagunknak? Igazolt lehet-e valaha az a helyzet, amikor a polgári engedetlenség, a lázadás nem csak egy lehetséges út igazságunk, jogaink, hitünk vissza-, illetve megszerzésében, hanem egyenesen erkölcsi kötelességünk?” Igen, kötelességünk, hogy adott esetben megfogjuk egymás kezét, és azt mondjuk, nem fizetünk adót, nem megyünk be dolgozni, kimegyünk és próbálunk érvényt szerezni igazságunknak!
– A nyomtatott szöveg nem érzékelteti, de beszéd közben indulatba jöttél, felforrósodott a hangod. Te emberként alapállásod szerint Kolhaas Mihállyal vagy Nagelschmidttel azonosulsz inkább?
– Hűű, de jó kérdés!… Mind a kettő bennem van. De mégis inkább Kolhaas. Érdekes különben, hogy a tizennégy évvel ezelőtti előadásunkban én voltam Nagelschmidt. Ő is közel áll hozzám: a lázadó típus. Ugyanakkor családos ember is vagyok, egy csomó mindenről már másképpen gondolkodom. Négy gyermekem van, más így a felelősségem. Az is igaz viszont, hogy éppen azért is nagy a felelősség, hogy amikor kell, kiálljak a sorból és felemeljen szavam az igazságtalanságok ellen. Az ő jövőjük érdekében is. Erkölcsi kötelességem, hogy családomért, közösségemért, nemzetemért, sorstársaimért tegyek valamit, cselekedjem.
– Az előadás tudtommal október 31-én a reformáció 500. évfordulója alkalmából kerül színre. A Forgatagon Szász László esszékötete kapcsán érdekes beszélgetés tanúi lehettünk, amely során az is elhangzott, hogy annak idején Sütő András történelmi drámái egyházi körökben sok vitát váltottak ki. Ma vajon vitamentes lesz a Lócsiszár virágvasárnapjának a fogadtatása?
– Nem tudhatom, ki miképpen viszonyul majd a kérdéshez, az viszont fontos, hogy eldöntsük, ki ma számunkra Luther Márton. Mit képvisel? Mit mond, mit tanít, mit ajánl nekünk? És mit jelent ma számunkra: „Itt állok, másként nem tehetek!” Én remélem, hogy egy érvényes, szenvedélyes, mai előadást sikerül létrehoznunk. Ezért pedig meg kell harcolni. Szeptember elején kezdjük a próbákat. Nehezen szülöm meg a szereposztást, de jó a társulat, bízom benne, hogy nagyon erős csapatot tudunk összehozni. Érvényes, jó és nagyon időszerű a szöveg. Remélem, hogy tartalomban, látványban is képesek leszünk újdonságot hozni.
NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely)

Írjuk meg mi, magyarok a mai 95 tételt
Májusban indult a ReforMaraton 500 szervezése. Az volt a terv, hogy októberben 500 óra alatt 500 protestáns templomhoz, közösséghez visszük el Luther Márton 95 tételét. Azóta sok javaslat érkezett, valóságos mozgalom indult.
Az egyik ilyen javaslatot megfontolva úgy döntöttünk, hogy a ReforMaraton 500 előtt, közben írjuk meg mi, magyarok a mai 95 tételünket! Akinek van javaslata arra nézve, mit kellene reformálni, visszaalakítani az egyházunkon, hogy az még inkább hasonlítson arra az egyházra, amely az első pünkösdkor megalakult, kérjük, hogy javaslatait a ReforMaraton 500 közösségnek küldje el a Facebookon. A ReforMaraton 500 végén, október 21-e után a javaslatokat rendszerezzük és a közösség oldalán nyilvánosságra hozzuk. Felhívjuk a figyelmet: még lehetőség van arra, hogy bármilyen magyar protestáns közösség, amely a Kárpát-medencében él, csatlakozzon a rendezvényhez. Minden csatalakozó közösséghez, templomhoz BÁRHOL a Kárpát-medencében elvisszük a Luther Márton által írt, magyarra fordított 95 tételt, és együtt kiszögezzük vagy kiragasztjuk látható helyre, így az 500. évfordulón várhatóan 500 intézmény falán fog függeni az egykori tételsor. Abban bízunk, hogy ezeket újraolvasva újabb személyes, közösségi megújuláshoz járulnak hozzá az 500 éves gondolatok. Jelentkezni szeptember 10-ig lehet a következő űrlapot kitöltve:https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdpfE75tR_PP5Sb8nvQ7c3KF1Vsa-YRGVNgMBWMdZHi1hiEtg/viewform?c=0&w=1.
Bardócz Csaba lelkipásztor, szervező / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)