Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lukovich Péter
1 tétel
2010. március 19.
Kutatómunka anyanyelven – marosvásárhelyi TDK
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tegnap délben tartották a XVII. Tudományos Diákköri Konferencia nyitóünnepségét. Az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem hallgatói által szervezett rendezvény célja, hogy a diákok anyanyelven mutassák be tudományos kutatómunkájuk eredményét, fejlődjön előadó- és vitakészségük, felkészüljenek az államvizsgára – hangzott el a szervező diákszövetség képviselőjének köszöntőjében.
Szép teljesítmény, hogy az idei tanácskozáson 229 dolgozatot és posztert mutatnak be a résztvevők 13 szak keretében – hangzott el a rendezvényt köszöntő dr. Nagy Örs rektorhelyettes beszédében, aki szerint a Diákszövetség érdeme, hogy az idén is neves külföldi vendégelőadókat hívtak meg. Nagy Örs professzor elismeréssel szólt a részt vevő diákok és a hallgatók munkáját irányító tanárkollégák munkájáról. A belföldi hallgatók mellett az idén nőtt a határon túli résztvevők száma is, akik tudományos dolgozatot mutatnak be a konferencián. A Diákszövetségnek köszönhetően a gazdasági válság ellenére is sikerült szponzorokat megnyerni, s elsősorban a megyei tanács támogatta a rendezvényt. A megyei önkormányzat nevében Szabó Árpád alelnök köszöntötte a résztvevőket. A nyitóbeszédeket követően dr. Lukovich Péter magyarországi vendégelőadó tartott érdekes előadást arról, hogy milyen jövője van a test természetes nyílásain keresztül történő sebészetnek, amely a lyuksebészet, robotsebészet után a jövő eljárását jelentheti. Az előadások mellett tegnap az általános sebészet, majd a fül-orr-gégészet, nőgyógyászat, szemészet és urológia szekcióban kezdődött meg a dolgozatok és a poszterek bemutatása.
A konferencia szombat délután dr. Czeiczel Endre előadásával, 19 órától gálaesettel és díjkiosztással zárul. Forrás: Erdély.ma