Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Szilárd
2 tétel
2013. január 9.
Bemutatóra készülnek a Levél utcában
Idén lesz felvételi a bábszínész szakra
Két óriásbábu és nyolc tehetséges fiatal egymásra találásának lehet szem- és fültanúja az elkövetkezőkben a Levél utcai bábstúdió publikuma. A Ha én felnőtt volnék… című előadást várhatóan februárban mutatja be a Művészeti Egyetem hat magiszteri és két alapképzésben részt vevő báb szakos diákja. Erről, illetve a marosvásárhelyi bábszínészképzésről – melyre idén újra hirdetnek felvételit – Kozsik Ildikó osztályvezető tanárral, a soron következő produkció rendezőjével beszélgettünk.
– Mi az előadás koncepciója?
– A Ha én felnőtt volnék… a másodéves magiszteri hallgatók vizsgaanyagából készült. A szakmai feladat egy óriásbábu elkészítése és mozgatása volt megadott szövegrészekre, melyeket Janikovszky Éva alkotásaiból, illetve svéd versekből válogattam össze. Nagyon látványosnak találtuk a produkciót, emellett tudatában vagyunk annak, hogy ez a típusú élmény eléggé hiányzik a színházi palettából, ezért döntöttünk úgy, hogy nyilvános előadást készítünk belőle. A magiszteri képzés minden diákja – Gáll Ágnes, Gnadig Kornélia, Hanyecz Róbert, Lukács Szilárd, Szabó Dániel, Szőke Kavinszki András – játszik benne, és az alapképzésről is "köl-csönkértünk" két diákot, Albert Zsuzsát és Szilvai Balázst.
– Milyen korosztályhoz szól a produkció?
– Bármilyen életkorú gyereket megszólít, hiszen az előadás szövege arról szól, hogy mit gondolnak a gyermekek a felnőttek világáról, illetve mit tennének, ha ők maguk nagyok lennének. De a középiskolás és a felnőtt közönség is megtalálhat benne egy saját olvasatot.
– Milyen további előadásokkal várják a közönséget a Levél utcába?
– A tavalyi évadban bemutatott Szerelem, születés, halál nonverbális előadás ebben az évadban is műsoron marad. A Minden egér szereti a sajtot című gyerekelőadást pedig már ebben a hónapban újrajátsszák a magiszteri képzés diákjai.
– Nyáron újra lehet jelentkezni a bábszínész szakra, alapképzésre. Amikor utoljára hirdettek felvételit, még nem készült el a bábstúdió. A modern, jól felszerelt épület egyértelműen vonzóbbá teszi ezt a képzést a pályaválasztók számára.
– Ez így van. A bábstúdió saját előadóteremmel, műhelyekkel, osztálytermekkel rendelkezik, nagyon jó körülményeket biztosít a szakma elsajátítására, illetve a megmutatkozásra. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy olyan fiatalok kerüljenek ide, akik magiszteri, illetve akár doktori szinten is el tudják sajátítani ezt a művészeti ágazatot. Ezúttal is hét ingyenes és öt költségtérítéses helyet hirdetünk meg. Ami a felvételi vizsga követelményrendszerét illeti, a színész szakon kért vers-, próza-, monológimprovizáció mellett egy bábimprovizációs próba is lesz. Áprilisban ingyenes felkészítőket indítunk az érdeklődők számára, ezeken az alkalmakon már odafigyelünk arra, hogyan képes a jelentkező anyagban, tárgyban gondolkozni.
– Mit tudhatunk a legutóbb végzett évfolyamról?
– A volt osztályom 2011-ben ballagott, közülük az egyik diák Temesváron játszik, egy másik Sepsiszentgyörgyre szerződött. Volt egy hallgató, aki a nyáron Unima-ösztöndíjjal Charleville-ben gazdagíthatta szakmai tapasztalatait. Hazatérése után megosztotta velem élményeit. Akkor mondta el, hogy míg diákként mindig úgy érezte, ez a művészeti ág kevésbé megbecsült nálunk, mint a színművészet, a híres bábképzési központban megdöbbenten látta, hogy az itt kapott ismeretek világszinten érvényesek, egyetlen anyag kivételével mindennel találkozott már az egyetemen. Ez számunkra is fontos tanulság. Fontos, hogy a diákok ne érezzék azt, hogy a bábszínészet kevesebb a színészetnél, csak azért, mert kevésbé van jelen a köztudatban. Ha mindannyian hiszünk ennek a művészeti ágnak a létjogosultságában, akkor ez előbb-utóbb megmutatkozik. Mindenesetre még sok a tennivaló annak érdekében, hogy a bábművészet méltó helyére kerüljön.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

2017. november 1.
Újabb szakmai elismerések a temesvári magyar színtársulatnak
Három újabb szakmai elismeréssel gazdagodott október végén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A fesztiválszereplések zárásaként a társulat Shakespeare-adaptációja és nonverbális gyerekelőadása, a Piroska is szakmai különdíjat érdemelt ki.
Október 27-én este, a mostanra már többszörösen díjazott Shakespeare, Sonnet 66 című előadás a verseci „Színházi Ősz” klasszikus színházi fesztiválon szerepelt sikerrel, ahol röviddel a szakmai kiértékelő után a társulat átvehette a zsűri különdíját, melyet az előadás üzenetének aktualitása, a klasszikus Shakespeare-motívumok és -szövegek újraértelmezéséért ítéltek oda a csapatnak.
Október 28-án, az idén második alkalommal megrendezésre került Merlin Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválon szerepelt sikerrel a Bereczki Csilla rendezte nonverbális, klasszikus és népzenei alapok mentén újraértelmezett Piroska című gyerekelőadás. Az esti díjátadón a szakmai zsűri két különdíját is átvehették az alkotók. Egyet Bereczki Csilla rendezőnek ítéltek oda a szöveg színpadra alkalmazásának újszerűségéért és eredetiségéért, a másikat meg a társulat öt bábszínészének (Nagy Dóra, Szilasi Eszter Júlia, Mihály Csongor, Lukács Szilárd, Vass Richárd) játékáért, az előadásban használt összetett és magas művészi értékeket képviselő színpadi nyelvezetért. Gratulálunk az alkotóknak! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)