Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Ottó
2 tétel
2008. június 1.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében a hagyományokhoz híven tudományos ülésszakot rendeztek diákok részére, amelyen a teológiát tanuló diákok közül is igen jó dolgozatokkal jelentkeztek. A Római Katolikus Teológiai Kar dísztermében május 23-án mutatták be dolgozataikat a hallgatók. Egy gyulafehérvári kispap és nyolc Kolozsváron tanuló diáklány jelentkezett a versenyre. Első díjat Lukács Ottília, második díjat Kónya Franciska és Donca Petra, harmadik díjat Kulpinszky Eleonóra kapott. Május 24-én volt Nagy József doktori védése. A sikeres védés nyomán a Marton József professzor által vezetett kolozsvári teológiai doktori iskola végzettjeinek száma immár kilencre emelkedett. /(bm): A teológiai kutatás műhelyei. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 1./
2017. augusztus 24.
Svájcból érkezett az adomány
Új számítógépek a Bolyainak
Tizenhét számítógéppel gazdagodott szerdán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fizikalaboratóriuma. A részletekről Szathmáry Zsolt, a Bolyai Kollégium Alapítvány képviselője tájékoztatott.
Az ajándék Svájcból, egy ott élő bolyais öregdiák, Lukács Ottó közbenjárására érkezett, a Bolyai Kollégium Alapítvány közvetítésével. Az utóbbi két hónapban ez már a második svájci adomány. Nemrég egy egész számítógépparkkal bővült a Bolyai líceum infrastruktúrája, a számítógépek mellett óriáskivetítők és 120 szék is az iskola birtokába került – tudtuk meg Szathmáry Zsolttól.
A Bolyai Kollégium Alapítvány illetékese azt is elmondta, hogy a szervezet az elkövetkezőkben tovább támogatja a tanintézetben zajló oktatás minőségének emelését, ugyanakkor – mint ismeretes – szívügyük a bolyais sportpálya felújítása. Ezt a célt szolgálja a Vásárhelyi Forgatag részeként szombaton megrendezésre kerülő Bolyai-olimpia, amelynek során sportversenyekre és bemutatókra, kerekasztal-beszélgetésekre, illetve a Fuss egy kört a Bolyaiért! nevű adománygyűjtő akcióra is sor kerül. A beszélgetéseken egykori és mai élsportolók vesznek részt, 16 órától Veres Amarilla magyarországi kerekes székes vívó paralimpikonnal találkozhatnak az érdeklődők. A sportpályára fordítják idén a „forgatagos” karkötők értékesítéséből begyűlt pénzt is. Szathmáry Zsolttól megtudtuk, hogy a tervezett 50 ezer eurónak eddig majdnem a fele gyűlt össze, és reményeik szerint az első alkalommal megrendezésre kerülő bolyais sportnap után a hiányzó összeg is meglesz.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)