Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Kinga
2 tétel
2016. december 30.
Lefejezhetik az iskolákat
Több székelyudvarhelyi iskola, de még napközi is elveszítheti a jelenlegi igazgatóját. Az új módszertan bekavar.
Elkezdődtek a kinevezések a tanintézmények igazgatói és aligazgatói pozícióira. Kiderült, több Hargita megyei iskola tantestülete ragaszkodik jelenlegi igazgatójához, ám ők nem maradhatnak tisztségükben, ha nem sikerült a versenyvizsgájuk, vagy nem jelentkeztek arra.
Törvény volt, csak módszertan nem
Görbe Péter főtanfelügyelőtől megtudtuk, a törvény mindig is előírta, hogy az igazgatói és aligazgatói állást versenyvizsgával kell elfoglalniuk a tanároknak, ugyanakkor azt is, hogy szükség esetén, amíg megszervezik a vizsgát, lehet ideiglenesen kinevezni tanárkollegákat ezekbe a pozícióba, viszont ezt legkésőbb az előző tanév zárásáig kell megtenni.
„Ennyi éven át egyik kormányzat sem intézkedett, hogy meglegyen a módszertana a kinevezéseknek, idén jutott a minisztérium oda, hogy kidolgozza azt. Augusztus végén érkezett a rendelet, és szeptember 12. és október 2. között jelentkezhettek az igazgatói állásokat betölteni kívánó tanárok az ennek érdekében rendezett versenyvizsgára"– mondta a főtanfelügyelő.
A részvételhez kritériumoknak kellett megfelelni. A jelentkezőknek a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének tagjainak kell lenniük. Ahhoz, hogy valaki tag legyen, legkevesebb el kell érnie a kettes fokozatot a minden évi kitűnő minősítés mellett, illetve oktatásmenedzsment mesterijének is meg kell lennie.
A rendelet szerint nem maradhat pozíciójában az, aki nem ment el a versenyvizsgára, vagy nem sikerült teljesítenie azt. Nem tesz különbséget aközött, aki nem teljesítette a részvételhez szükséges kritériumokat, vagy csak úgy döntött, nem vesz részt a vizsgán – magyarázta Görbe.
A szabály azt mondja, hogy azon iskolák posztjaira, amelyeknél az igazgatóság nem vett részt a versenyvizsgán az iskola tantestülete javaslatot tehet tanárkollégára, a tanfelügyelőség vezetőségének a beleegyezésével a főtanfelügyelő kinevezheti azt a következő vizsgáig, de nem később, mint a tanév végéig.
Ezek olyan személyek lehetnek, akik nem próbáltak versenyvizsgázni, avagy nem voltak ezelőtt funkcióban. „Ötvenen felül volt megyeszinten az olyan iskolák száma, amelyeknél nem volt az igazgató versenyvizsgázni, vagy nem sikerült neki, ezek közül huszonhárom tantestület érvényes javaslatot tett. Volt, aki azt mondta, hogy legyen, aki eddig volt, de a törvény, ha azt mondja, nem lehet, akkor se a tanfelügyelőség vezető tanácsa, se én nem tudok, amit csinálni – mondta Görbe.
Városunkban is vannak problémás esetek
Bartolf Hedvig tanfelügyelő kérdésünkre elmondta, megyeszerte 27 olyan igazgató és 11 aligazgató van, akihez ragaszkodik a tantestülete, de nem vett részt a vizsgán, vagy nem sikerült neki az. „Elég sok kellemetlenséggel jár, mert ha az iskola megszokott egy vezetőséget, akkor szeretne vele legalább a tanév végéig vagy még tovább együtt dolgozni, de jelenleg csak annyit tudunk, hogy ez így nem felel meg a módszertannak. Hogy a módszertan milyen, nem szeretném kommentálni" – mondta a volt főtanfelügyelő.
Székelyudvarhelyen a Móra Ferencz Általános Iskola és az Eötvös József Szakközépiskola a problémásabb esetek közé tartoznak, hiszen mindkettő intézményigazgató és aligazgató nélkül maradt. Nem sokkal jobb a helyzet a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban sem, hiszen Bálint Mihály igazgató szintén nem jelent meg a versenyvizsgán.
Mindhárom oktatási intézményben tartottak olyan jellegű megbeszélést, ami a hogyan továbbról szólt, de tudomásunk szerint változást nem szeretnének, a mostani igazgatókkal képzelik el a folytatást.
Alternatívát dolgozott ki a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tantestülete, létezik elképzelés arra az esetre is, ha semmiképpen nem maradhatna Bálint Mihály az intézményvezető, de egyelőre nem nyilvános annak a személynek a neve, akiben a tantestület megbízna az igazgatói teendőket illetően. Kiválasztottak ugyan maguk közül egy személyt, aki – amennyiben minden kötél szakad és Bálint Mihály nem folytathatja igazgatóként – ideiglenesen vezethetné az intézményt.
Az Eötvös József Szakközépiskolában gyakorlatilag ugyanez a helyzet, az ottani tantestület szintén tartott ilyen jellegű megbeszélést és maguk közül kiválasztottak egy szintén „alternatív" intézményvezetőt és annak helyettesét, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a neveik egyelőre ne kerüljenek nyilvánosságra. Mint ahogy ragaszkodnak a régi igazgatónőhöz, Trinfa Pálmához is.
A Móra Ferenc Általános Iskolában is ugyanez volt a forgatókönyv, tudomásunk szerint szintén tartott megbeszélést az ottani tantestület – az előző két iskolától eltérően azonban itt nem választottak ideiglenes vezetőt, mert továbbra is a régi vezetőséget, Ferencz Viola igazgatót és Tifán Irén aligazgatót szeretnék az intézmény élén látni.
Az aligazgatói állásokat illetően a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, illetve a Tamási Áron Gimnázium érintett, hiszen sem Jakab Zoltán, sem Benczi Tibor nem voltak a vizsgán, viszont mindkettőhöz ragaszkodik iskolája.
Az ovisokat sem hagyják békén
A Csillagvár Napköziotthon tanévkezdéskor kinevezett igazgatója,Lukács Kinga sem volt versenyvizsgázni, hiszen nem tagja a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének. „Hogy ennek tagja légy, el kell végezned egy hatvankredites menedzsmentképzést, amit meg is csináltam, viszont az augusztusi testületi kiírásra nem tudtam jelentkezni, most lesz egy másik januárban, arra már fogok tudni" – magyarázta az igazgatónő, miért nem tudott részt venni a vizsgán.
Megtudtuk tőle, a kollegái nyilatkozatot írtak a tanfelügyelőség részére, amelyben leírják, ragaszkodnak Lukács Kingához, viszont amennyiben semmi esetre sem lesz kinevezhető, Gáll Anna, a napközi óvónője legyen az ideiglenes intézményvezető. „Ő, amikor aláírta a nyilatkozatot, megjegyezte, csak abban az esetben vállalja, hogyha nem bírálják el megfelelően a nyilatkozatot" – tette hozzá Lukács Kinga.
Görbe Péter azt is elmondta portálunknak, továbbították az intézmények pedagógusainak kérését a minisztérium felé, sürgetve a megoldást. Ennek várják jelen pillanatban az elbírálását, hiszen január 9-én megszűnik a jelenlegi igazgatók mandátuma.
GÁL ELŐD, KATONA ZOLTÁN uh.ro

2017. július 10.
Küzdelem a bölcsődékben: kétszer több helyre lenne szükség
Az önkormányzati ingatlanok és telkek hiánya jelenti a bölcsődeépítés egyik legnagyobb akadályát Kolozsváron. Holott nagy szükség lenne a kisgyerekeknek ezekre: Oláh Emese alpolgármester szerint a mostani helyek kétszeresére lenne igény. Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés.
Rendszeresen óriási a túljelentkezés a kolozsvári bölcsődékben, amelyekben a mostanihoz képest legalább kétszer ennyi helyre lenne szükség az igények kielégítéséhez – nyilatkozta a Krónikának Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a magyar közösség esetében igaz, a román családok is rendszeresen ugyanilyen nehéz helyzettel találják szembe magukat. Az elöljáró kifejtette: ebben az évben 510 hely szabadult fel, ennyi kisgyereket tudnak fogadni ősztől a magyar és a román csoportokban, miközben a jelentkezők száma elérte az 1170-et, így a kereslet egyértelműen meghaladja a kínálatot. A magyar intézményekben öt csoportban összesen 108 hely áll rendelkezésre, az alpolgármester szerint pedig legalább még ugyanennyire lenne szükség, de az sem biztos, hogy ez elegendő volna, hiszen sokan nem is keresnek bölcsődét, mert tudják, hogy túljelentkezés van. Nyilvánvaló, hogy Kolozsváron szükség van új bölcsődék építésére. Durván számolva a magyar csoportokban összesen 250 helyre lenne szükség. Rendelkezésünkre állnak statisztikai adatok, de kizárólag a benyújtott jelentkezések számából kiindulva tudunk stratégiát építeni” – magyarázta Oláh Emese. Hozzátette: az önkormányzat természetesen figyelemmel követi a magánkézben levő óvodák és bölcsődék által szolgáltatott adatokat is, de mivel a célcsoportjuk nem föltétlenül egyezik meg, nem biztos, hogy a számok relevánsak az állami szféra szempontjából.
Ugyanakkor követik azt is, hogy évente hány kisbaba születik. Az elöljáró szerint az 1170 benyújtott kérés nyomán következtethető, hogy a magyar és a román csoportokban mintegy 1500 helyre lenne szükség a kicsik számára.
Ingatlanbefektetőkkel működnének együtt
Oláh Emese kérdésünkre azt is kifejtette: a bölcsődeépítést gátoló egyik legnagyobb probléma, hogy az önkormányzat nem rendelkezik elég ingatlannal, illetve telekkel, ugyanakkor azokban a lakónegyedekben, ahol égető szükség lenne új intézményekre, nincs elég terület az építkezéshez. Elmondása szerint felmerült az ötlet, hogy ingatlanbefektetőkkel közösen építkezzenek, ez abban állna, hogy az önkormányzat jóváhagyására váró projektek megvalósítóit arra kérnék, parkokat, játszótereket, bölcsődéket és óvodákat is tervezzenek, a lakosoknak már ez is óriási előrelépést jelentene. Kérdésünkre, hogy nem lehetne-e EU-s forrásokat igényelni bölcsődeépítésre, az alpolgármester rámutatott: az Unió valóban ad pénzt szociális beruházásokra, de inkább az idős- és a beteggondozást támogatják, kifejezetten bölcsődék létrehozására nincs pályázat. Magára van utalva az önkormányzat ebben a kérdésben” – fogalmazott.
Idén két új bölcsődét indítottak
Idén egyébként két új magyar bölcsődei csoportot indítanak a Donát és a Monostor negyedben, az alpolgármester szerint pedig ezeknek is nagyon nehezen találtak megfelelő helyszínt.
Tapasztalataik szerint elsősorban Kolozsvár két új lakótelepén, a város Torda felőli bejáratánál létrehozott Bună ziua (Békás) és a Györgyfalva település felé vezető szakaszon kiépített Borháncs negyedben lenne szükség új intézményekre, ott ugyanis egyáltalán nem működnek magyar bölcsődék, ezenkívül a Györgyfalvi, a Monostor és a Mărăşti negyedben is elkelnének új csoportok. Az önkormányzat által működtetett bölcsődékben a jelentkezéskor elsősorban a lakóhelyet veszik figyelembe, azaz a lakcím szerint közelebb élő szülők és gyermekek részesülnek előnyben, és az is mérvadó, hogy ki nyújtja be hamarabb a kérést.
Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés
A kevés bölcsőde nemcsak Kolozsváron okoz gondot, hiszen például a székelyföldi városokban is rendszeresen túljelentkezés van, sok helyen pedig a fenntartó önkormányzatok évről évre szigorodó kritériumrendszerrel igyekeznek megelőzni a későbbi vitákat. A székelyudvarhelyi városi bölcsődében összesen 70 hely van, idén pedig 49 új gyermeket tudnak fogadni.
Lukács Kinga igazgató nemrég arról számolt be: a szülők már a – július 6. és 14. közötti – beiratkozási időszak előtt érdeklődtek, folyamatosan csengett a telefonja, így biztos benne, hogy a meghirdetett helyek számánál többen fognak jelentkezni. Idén szigorították a feltételeket, előnyt élveznek például azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik, ugyanakkor nem fogadják el a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkezők jelentkezését, az ideiglenes lakcímmel iratkozóknak pedig ki kell tölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy valóban a megadott címen laknak.
Az iratcsomónak tartalmaznia kell a kiskorú testvérek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, a szülőknek pedig azt is igazolniuk kell, hogy nincs tartozásuk és kifizetetlen bírságuk. A bölcsőde az orvosi igazolás mellett oltási naplót és járványtani igazolást is kér, sőt garat- és székletvizsgálatot is végeztetni kell.
A jó adófizető szülők előnyt élveznek Csíkszeredában is, ahol ugyancsak rendszeresen a túljelentkezéssel küzdenek, hosszú idő óta az idei volt az első év, amikor elegendőnek bizonyultak a meghirdetett helyek. Igaz, az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén tízzel több helyet hirdettek meg, tavaly ugyanakkor két tipegő csoport is indult.
Kiss Előd-Gergely , Veres Réka / Krónika (Kolozsvár)