Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Gyöngyi
2 tétel
2016. március 15.
Nemzetünk fejlődik, ha hitében él
Az 1848-1849-es forradalom egyik legmarkánsabb alakja Petőfi Sándor Erdődön kötött házasságot Szendrey Júliával, ezért nemzeti ünnepünk egyik fellegvára a Bükk aljai település. Ennek megfelelően az Erdődi Petőfi Kör a történelmi egyházakkal karöltve szervezte meg az ünnepet. Képviseleti alapon jelen voltak Erdőd város testvértelepülései is.
Kedden délelőtt 11 órától az erdődi református templomban Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét a Lukács írása szerinti evangélium 15. részének 16-tól 20-ig terjedő versei alapján. A tékozló fiú történetének sorsdöntő szakaszából szólt az Ige, amikor a kisebbik fiú, aki eltékozolta mindenét, mélységre jutott, magába szállt és elindult haza. Az igehirdető feltette a kérdést, vajon mi lett volna a megoldás, a cél abban a helyzetben? A megmaradás? Nyilvánvalóan nem, hanem az elindulás, a fejlődés, a tettek mezejére lépés. Hibásan mondjuk ilyenkor a következőt: segíts magadon, az Isten is megsegít. NEM! Segíts magadon, MERT az Isten segít. Az ő segítségéből merítünk erőt akkor, ha a tékozló fiúhoz hasonlóan eszünkbe jut identitásunk, az Atya háza, a hozzá való tartozás. Ugyanakkor az igehirdető elmondta, nemcsak nyelvében, hanem elsősorban hitében él a nemzet. Az Istenbe vetett hitünk ad nemcsak megmaradást, hanem fejlődést, kultúrát, jó és biztos utat. Szétesik nemzetünk is a kegyelem kötőanyaga nélkül. Nekünk, magyaroknak, van miben, van kiben reménykednünk.
Az igehirdetést követően Varga Sándor színművész szavalta el Arany János Él még az Isten című versét, majd Kereskényi Sándor irodalomtörténész Petőfi ars poeticájáról tartott tartalmas előadást. A tőle megszokott szókimondással rávilágított a lázadó, szenvedélyes és sokszor kegyetlen költő alkati problémáira. Népvezérnek készült, az is volt, de a szerinte gyáva, megalkuvó népet megvetette - belerúgni mégsem volt képes. - mondta Kereskényi, hozzátéve: Petőfi e meghasonlás elől menekült a honvédtiszti egyenruhába, ami már messze nem költő küldetés volt számára. Mégis miért fordulunk minden március 15-én Petőfi felé, és éltetjük könnyesen? Ez a sorsunk, a magyar sors üzenete: a magyar ember a magát demokratikusnak hirdető imperátort imádja.
Az istentisztelet után 12 órakor a templom előtt található Petőfi-Szendrey szobornál folytatódott az ünnepély. Lukács Gyöngyi az erdődi iskola aligazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, beszédet mondott Ovidiu Duma erdődi polgármester és Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Ezután Mészáros Mónika magyartanárnő felkészítésében az erdődi diákok műsora következett, majd koszorút helyeztek el a szoborcsoportnál.
Jelen voltak az Erdődről elszármazottak és a környező településeken lakók is, Szatmárhegyről, Dobráról, Halmiból, Kismajtényból is érkezett egy-egy küldöttség, valamint a magyarországi testvértelepülések, Napkor, Nagyecsed és Szakoly küldöttsége. szatmar.ro

2016. október 3.
Virtuóz hegedűhangverseny az összefogásért
Mága Zoltán hegedűművész lépett fel szombaton, a várad-olaszi templomban. Mint elhangzott, a művész ötmillió forinttal támogatja a nagyváradi és erdélyi rászoruló iskolás gyermekeket.
A híres hegedűművész augusztus 21-én indította el Hangok és harangok elnevezésű jótékonysági koncertsorozatát, melynek utolsó állomása volt a várad-olaszi református templom. A koncertsorozat fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke pedig Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a nagyváradi hangverseny védnöke pedig Tőkés László európai parlamenti képviselő volt.
Konkrét segítség
A szombati hangverseny házigazdájaként, a zsúfolásig telt várad-olaszi református templomban Török Sándor mutatta be a Prima Primissima-díjas hegedűművészt, továbbá vendégeit – Lukács Gyöngyi operaénekesnőt, Kossuth-díjas érdemes művészt, valamint Alexandru Agache operaénekest, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorát, a Állami Operaház erdélyi születésű baritonját.
A váradi hangversenyen összegyűlt adományokból a resicabányai, illetve a Krassó-Szörény megyei iskolásokat, magyar közösségeket, továbbá az újmoldovai Magyar Kulturális Központ felújítását támogatta. A későbbiekben felszólalt az említett területek támogatásáért létesült egyesület vezetője is, részletezte, miért van szükségük segítségre és egyben köszönetet mondott érte.
Felajánlás
Tőkés László, az esemény védnöke a gyülekezet nevében sok szeretettel üdvözölte a magyarországi vendégeket, akik határon innen és túl hirdetik testvéri együvé tartozásunkat, a „harang szavával és a muzsika hangjával”. Az 56-os nándorfehérvári győzelem megünneplése, a hálaadás harangja mellett ma Trianon gyászharangja is a szívünkben kondul – mondta Tőkés László – a gyászos békediktátum óta a nemzet részeit határok választják el. Most viszont az újbóli egymásra találást ünnepeljük – Mága Zoltán e koncertsorozata során is rámutatott arra, hogy a siker kulcsa az összefogásban és egymás kölcsönös megsegítésében található. A Krisztusi Példát követve adakozzunk a resicabányai gyülekezetért, s legyünk – akárcsak egykor a macedóniai gyülekezet – az örömteli összefogás példája. Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában először a Himnusz csendült fel, majd a hegedűművész elmondta: a koncertsorozat 26. állomása Nagyvárad, s mivel ez egy jótékonysági koncert, ő maga is felajánl ötmillió forintot a nagyváradi és Erdélyben élő rászoruló iskolásoknak.
Állva tapsoltak
Albinioni Adagio, majd Bach Air című művével folytatódott a hangverseny, s a későbbiek során többek között Brahms és Liszt műveket adott elő, de elhangzott a Schindler listája című film fő betétdala is. Lukács Gyöngyi és Alexandru Agache tolmácsolásában operaáriák csendültek fel, s a hegedűművész bemutatta, hogy a cimbalmon is virtuóz módon tud játszani. Vadász Károly, a cimbalom nagymestere is fellépett, majd elhangzott a Kossuth Lajos azt üzente című dal is, melynek kapcsán a hegedűművész megjegyezte: ezúttal az üzenet az, hogy menjenek el szavazni. A közönség többször is állva tapsolta meg az előadókat, s Mága ZOltán elmondta, hogy száz darab tiszteletjegyet ajánl fel a helybélieknek.
De a két és fél órás hangverseny még nem ért véget, előadták Vittorio Monti Csárdás című szerzeményét, a Radetzky-indulót , majd a Székely Himnusszal zárult a program, amelyet követően a közönség sokadjára tapsolta meg állva az előadókat. Végül mindenki ajándék CD-t kapott, melyet a hegedűművész kérésre dedikált is.
Százmillió forint
Mint elhangzott, az egy hónapos fesztiválon Magyarország minden megyéjében, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt felcsendültek zenei kincseink, erősítve a magyar kulturális közösségi tudatot. Mága Zoltán a jótékonysági jellegű koncertekkel nem csak a magyar zenei kultúrát kívánta népszerűsíteni, hanem konkrét segítséget is nyújtott a hangversenyeknek otthont adó településeknek. A koncertsorozaton több mint százmillió forint értékű adomány gyűlt össze, melyből több mint tízezer embernek nyújtott segítséget a művész..
Neumann Andrea Krónika (Kolozsvár)