Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Etelka
1 tétel
2016. december 17.
Idősek karácsonya Sepsiszentgyörgyön
Pénteken délután tartotta a Máltai Szeretetszolgálat az idősek karácsonyát Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Puskás Mária lelki vezető köszöntötte a résztvevőket, majd a szeretetszolgálat legkisebb gyerekeiből álló Sasi csoport műsora és a Kincskeresők Néptáncegyüttes fellépése következett, az est végén pedig süteményeket és ajándékcsomagokat kaptak a résztvevők.
Egy férfi ment az úton, és ugrabugrált örömében – mesélte Puskás Mária –, rácsodálkozott a járdára, a fákra, az épületekre, örült mindennek, ami elébe került. Nem volt fiatal, és azt gondolták róla, hogy biztos, valami baj van vele, de akkor megszólalt a hölgy, aki vele volt, és elmondta, hogy azért örül a férje, mert vak volt, és most lát, éppen a kórházból jönnek, ahol megműtötték. Ezzel a történettel próbálta felhívni a résztvevők figyelmét a lelki vezető, hogy vegyük észre azokat a hétköznapi csodákat, amelyeket azért kaptunk, hogy örülni tudjunk az életnek. A virágok, a fák, minden mosoly és kézfogás örömforrás lehet, a karácsony pedig jó alkalom arra, hogy elfelejtsük a gondokat, fájdalmakat, és örülni tudjunk annak, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van, és amíg élünk, mindig velünk marad – mondta Puskás Mária.
A Máltai Szeretetszolgálat legkisebb gyerekeinek műsorában ismerős és ismeretlen karácsonyi dalok és versek örvendeztették meg a jelenlévőket, közöttük Pál apostol egyik leghíresebb költeménye, a szeretet himnusza is elhangzott. A Sasi csoport műsora után a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása következett, amelynek színvonala elsősorban a táncosokat betanító Tőkés Editet és Zsoltot dicséri, de Erőss Réka énekes is feltétlenül említést érdemel. A korábban Százlábú Néptáncegyüttesként ismert csapat 2014 októberétől működik a Kónya Ádám Művelődési Házban.
A műsor végén az idősek részéről Lukács Etelka nyugdíjas tanítónő versbe foglalt köszönete következett, majd minden résztvevő kapott egy-egy doboz süteményt ünnepi üdvözlőlappal, kifelé menet pedig, az előtérben felállított karácsonyfa mellett újabb ajándékcsomagokat vehettek át az idősek. Nagy B. Sándor
Háromszék Erdély.ma