181 végzős ballagott el a Sapientia egyetemről
Hagyománnyá vált a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, hogy a ballagást megelőző napon a végzősök ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a csíksomlyói kegytemplomban. Idén 181 hallgató ballagott el az egyetemről.
Népviseletbe öltözött végzős egyetemisták „ballagtak” péntek délután a Sapientia egyetem épületétől a csíksomlyói kegytemplomig, ahol ökumenikus istentiszteleten vettek részt a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezésében. A kegytemplomban a végzősöket Csapai Árpád római katolikus egyetemi lelkész és Szatmári Ingrid református lelkész látta el útravaló jótanácsokkal. A végzősök nevében Tankó Andrea mondott köszönetet az együtt töltött évekért.
Szombaton az utolsó előadást követően a tógába öltözött fiatalok a Művészetek Házába vonultak át, itt tartották a csíkszeredai Sapientia tizenharmadik ballagási ünnepségét. Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese az intézmény nevében üdvözölte a végzősöket. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte az ünneplőket. Hargita Megye Tanácsa részéről Szőcs-Mátyás István vezérigazgató, Csíkszereda önkormányzata részéről Fülöp Árpád Zoltán tanácsos szólalt fel.
A Csíkszeredai Kar nevében Kósa István és Lázár Ede dékánhelyettesek osztották meg alkalmi gondolataikat a jelenlévőkkel. András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke az együtt töltött évek szép emlékeit elevenítette fel. A végzősök nevében Dávid Endre, Marketing szakos hallgató fogalmazta meg jó tanácsait társai számára.
Az ünnepi beszédeket követően a hallgatók díjazása következett, majd szakonként színpadra szólították őket, hogy átvegyék az emléklapokat, miközben a Role zenekar alkalomhoz illő dalokat játszott. Az ünnepség záróakkordjaként a végzősök a magasba repítették sapkáikat.
Iochom Zsolt |
Székelyhon.ro

Az 1916-os román betörés a Székelyföldben
A Románia és az antant között 1916. augusztus 17-én létrejött titkos szerződésben rögzítették, hogy amennyiben Románia az antant oldalán belép a háborúba, s annak befejeződéséig hadban áll, akkor a háború után érvényesítheti területi követeléseit, s nagyjából a Tisza-vonaláig terjesztheti ki határait.
Tíz nap múlva, 1916. augusztus 17-én, a hadüzenettel egyidőben, a román csapatok átlépték a Kárpátokat. Azzal a szándékkal törtek be Erdélybe a románok, hogy érvényesítsék a szerződésben foglaltakat.
Jelentős anyagi károk keletkeztek ugyan, a lakosság egy része elmenekült, de a francia tisztek által felkészített, gyenge harcértékű román haderőt az osztrák-magyar és német csapatok hamarosan kiverték, olyannyira, hogy 1916 decemberében már Bukarestet is elfoglalhatták.
A Moldvába menekült román kormány sokáig vonakodott a békekötéstől, de miután Oroszország kilépett a háborúból, 1918. május 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiával és szövetségeseivel különbékét kötött...
E vészterhes időszaknak, a megvalósuló politikai horrornak, annak irodalmi és történeti vonatkozásainak szenteli augusztusi számát a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld című folyóirat.
A tartalomból:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Mihály János: Feljegyzések az 1916. évi román betörésről
Garda Dezső: Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: A Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
Lukács Bence Ákos: IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918)
eloszekelyfold.com

Az 1916-os román betörés évfordulójára emlékeztek a Székelyföld szerzői
A Székelyföld folyóirat augusztusi száma a száz évvel ezelőtti 1916-os román betörésre emlékezik. A lapszámot a történész Lukács Bence Ákos konzul és Mihály János történész és Garda Dezső történész társaságában mutatták be csütörtök este a Csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A Székelyföld havilap soros lapszámbemutatóját tartották csütörtök este Csíkszeredában. A Székelyföld Galériában tartott eseményen Lövétei Lázár László főszerkesztő vendégei Lukács Bence Ákos konzul – aki történész is –, Garda Dezső és Mihály János történészek voltak.
A tematika körüljárása során Garda Dezső, akinek a lapszám Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó című írását közli, a betörés lélektani hatását domborította ki, a katonai művelet mikéntjének megélését ecsetelve. Lukács Bence Ákos a lapszámban IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918) címmel közölt.
Az esten IV. Károly király Székelyföldi látogatásait járta körbe. Mihály János az augusztusi Székelyföldben Feljegyzések az 1916. évi román betörésről címmel közöl írást.
Hozzászólásában az egyházi domushistoriák alapján vett megemlékezésekről beszélt, és a 82-es hadtest mozgásáról, a válaszlépésekről. Garda Dezső a támadó és védekező erők arányait ismertette: 400000 román katona és 34000 Erdélyt védő katona.
A lapszám további tanulmányai a témában:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916 augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből. Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
G. E.
maszol.ro

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a Csíkszentdomokosi művelődési házban a helybéliek és a távolabbról érkezett vendégek: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és ötödik alkalommal tartottak Márton Áron-konferenciát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében.
„Isten szolgája, Márton Áron születése 120. évfordulója kapcsán gyűltünk itt össze. Természetes az, hogy ilyenkor születésnapon elővesszük a kereszteltek anyakönyvét. A Csíkszentdomokosi templomban volt a keresztelés. Varga Ferenc (1846-1898) Csíkszentdomokosi lelkipásztor 1896. augusztus 31-én, az 1896. augusztus 28-án született Áron gyermeket, Márton Ágoston római katolikus földműves, és Kurkó Julianna, római katolikus háztartásbelit megkeresztelte. Keresztszülők voltak Kis Ábrahám és Márton Róza, bábaaszony volt Opra Mária” – elevenítette fel a konferencia megnyitóján Jakubinyi György érsek. Beszédében elmondta, az anyaszentegyház a keresztelő napját tekinti az igazi születésnapnak, „amikor a keresztség szentségében Isten gyermekei leszünk, a mennyország örököseié, eltörli lelkünkből az áteredő bűnt és a teljes Szentháromság lakást vesz a lelkünkben.”
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, Márton Áron egész élete igazolja, hogy a nehéz időkben a Jóisten soha nem hagyja cserben a Benne bízó közösségét. „Ennek a különleges Márton Ároni életműnek a tiszteletére hirdette meg miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Márton Áron emlékévet 2016-ra, amely egy üres és tartalmatlan rendezvénysorozat lett volna, ha a szervezése csupán Budapestről egy irodából történik. Köszönetet mondok azoknak, akik évtizedek óta ápolják a püspök emlékét és elfogadtak minket partnerként, és együtt szervezhettük meg az emlékév programsorozatait (…) Bízom abban, hogy az emlékév programsorozatában Márton Áront, mint a huszadik század kiemelkedő példaképét megmutathatjuk a nagyvilágnak is, és az ő megismerésével az egész magyarság számára egy fontos küldetést teljesítünk” – fejtette ki Gaal.
Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Nincs talán annál nehezebb, mint amikor a gondolatnak, a szónak és a tettnek összhangban kell állnia. Őszinte pillanatainkban minden jóérzésű ember ezt kívánja magának, és ha ilyen embertárssal találkozik, akkor feltétlen elismeréssel adózik irányába. Márton Áron püspök esetében elmondhatjuk, megvalósított gondolat, szó és a tett azonossága” – fogalmazott. Hangsúlyozta, bizonyos értelemben Márton Áron ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója. Ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz.
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere úgy véli, ezeknek a konferenciáknak a célja leginkább az tud lenni, hogy a kutatók, a tudósok, a lelkiatyákon keresztül jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
A megnyitó után Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását címmel tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. Ezt követően Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében című előadást hallgathatták meg a jelenlevők. A konferencia programjában a továbbiakban Virt László: Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára), Ozsváth Judit: „...testvérek voltunk”– Márton Áron és Domokos Pál Péter népművelő munkájának kapcsolódási pontjai, Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén, Izsák Anikó: Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit az 1930-as években, és Molnár Melinda: Kéttornyú Őrhelyen ‒ Márton Áron kapcsolata első káplánhelyével, Gyergyóditróval című előadások szerepeltek.
A konferencián levetítették továbbá Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet, amelyet a Hargita Stúdió készített a püspök román anyanyelvű erdélyiek körében tapasztalt tiszteletéről.
Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója portálunknak elmondta, amikor az előadásokat szervezik, elsősorban nem a tematikus csoportosítást követik, hanem az aktualitás szempontját. „Azt figyeljük, hogy milyen legújabb kutatások látnak napvilágot, milyen legújabb források jelennek meg, kinek van újabb mondanivalója, ami Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel. Ilyen szempontból az előadások, témájukat tekintve eklektikusak, ami nem is baj, mert változatos így. Mindenik valami újat, frisset hoz, tesz hozzá a már ismert kialakult Márton Áron-képhez. Idén több visszatérő előadónk is van, akik a korábbi években jelen voltak a konferencián, ők az újabb kutatásaikat hozták el. De van olyan, pályája elején járó kutató is, aki nagy örömünkre, olyan témával foglalkozik, amelyben Márton Áronnak jelentős szerepe van: Izsák Anikó a két háború közötti katolikus sajtót tárja fel, elkészítette az erdélyi tudósítások repertóriumát és ő egy ezzel kapcsolatos előadást tart. De kialakul mindig valamiféle tematikai egység, az idei: Márton Áron és a korabeli eszmék találkozása, illetve Márton Áron kapcsolata a kortársaival.”
Vasárnap fél tizenkettőtől ünnepi szentmisét tartanak Márton Áron püspök tiszteletére, születésének 120. évfordulóján a Csíkszentdomokosi római katolikus templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek. A szentmisét élőben közvetíti a Duna Televízió.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Márton Áronra emlékeztek születésének 120. évfordulóján hétvégén Csíkszentdomokoson, a római katolikus püspök szülőfalujában, ahol szombaton tematikus konferenciát, vasárnap pedig ünnepi szentmisét tartottak. Gyergyószárhegyen kiállítással tisztelegtek.
Ünnepi szentmisén emlékeztek vasárnap Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. A szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, valamint a szertartás végén beszédet mondó Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is úgy vélte: Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban.
A szentatya 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte Márton Áront. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recuso laborem –, amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is, hogy „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – idézte az MTI Jakubinyi Györgyöt. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett, ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görögkatolikus egyház román hívei mellett is.
„A püspök ma is képes csodákat tenni”
Potápi Árpád János II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955–1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy „ne féljetek”. Az államtitkár úgy fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat járt be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”.
Potápi arra is kitért: a 2016-os Márton Áron-emlékévet meghirdető Nemzetpolitikai Államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, hiszen a rendezvényekbe szerte a világon bekapcsolódtak, és tegnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők. „Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – fogalmazott az államtitkár az MTI szerint.
„Ma is az erdélyi magyarok lelki vezetője”
A szombati Csíkszentdomokosi konferencia résztvevői a püspököt az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be. A rendezvény előtt Jakubinyi György az MTI-nek arról számolt be: a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről felszólaló Lukács Bence Ákos konzul úgy fogalmazott: a püspök ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója, ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere hozzátette: a konferencia elsődleges célja, hogy jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
Összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek olasz fordítása is. Kovács Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen” – hangsúlyozta a posztulátor.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József úgy vélte, a püspöknek az állami hatóságokhoz írt levelei példaként szolgálhatnak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Virt László, Márton Áron-kutató előadásában úgy fogalmazott: a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, ez pedig a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. A konferencián a Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet is levetítették.
Lázár Csilla, az immár ötödik alkalommal megrendezett konferenciát társszervező Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: az előadások összeállításában mindig az aktualitásra figyelnek, hogy milyen új kutatások láttak napvilágot, kinek van olyan mondanivalója, ami „Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel”.
Kiállítás a művészetet is támogató püspök emlékére
Márton Áron római katolikus püspök emlékére nyílt képzőművészeti kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban pénteken. Az eseményen megemlékeztek arról, hogy az erdélyi püspök a hetvenes években művészetszeretetéről is tanúbizonyságot tett, amikor 1974-ben a szárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor alapítóinak – Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád – kérésére rendelkezésükre bocsátotta a helyi ferences kolostort.
Ferencz Zoltán, a kulturális központ művészeti vezetője felkutatta a támogatásról szóló levelezést a Gyulafehérvári Érseki Levéltárból, illetve azt is sikerült elérnie, hogy az egykori alkotók munkái egy kiállítás idejére visszakerüljenek származási helyükre. Gyergyószárhegyen így megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a hajlékért hálából készítettek a művészek, és Márton Áron püspöki lakosztályát díszítették.
Krónika (Kolozsvár)

„A legteljesebb szolgája az Úrnak”
Érdekes, új kutatási eredményeket tartalmazó és a kritikai hangvételt sem nélkülöző előadások is elhangzottak szombaton Csíkszentdomokoson, az V. Márton Áron Konferencián. A kritika természetesen nem a jeles püspökre, hanem a kultusza kapcsán tapasztalt visszaélésekre – amint Kovács Gergely posztulátor fogalmazott: „a boldoggá avatási ügy hajójának fedélzetén integetőkre és szelfizőkre” – vonatkozott.
Ötödszörre szervezett konferenciát a jeles püspök születésnapjára a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum. A szervezésbe és támogatásba idén Magyarország Miniszterelnökségének politikai államtitkársága is bekapcsolódott.
A konferenciát megnyitó Jakubinyi György érsek Márton Áron anyakönyvi bejegyzését ismertette és felhívta a figyelmet a keresztelés napjának (Áron püspököt háromnapos korában keresztelték) fontosságára – amelyet tulajdonképpen egyházi születésnapként kellene ünnepelni. Kiemelte, hogy teljes búcsút nyerhet, aki a keresztelésének évfordulóján megújítja keresztelési fogadalmát. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere a konferencia nagy érdemének tartotta, hogy az előadások révén jobban megismerhetik a hallgatók azt az embert, aki máig irányt mutat nekünk. – Ma nem vérrel védhetjük meg Európát, hanem azzal, ha hitvallóinkat megmutatjuk a nagyvilágnak és az ő megismerésükkel az egész magyarság számára fontos küldetést teljesítünk – fogalmazott Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke, és arra biztatott mindenkit, hogy próbáljon ki-ki példaképpé válni az élet valamely területén.
– A hatalom megfélemlít, de valójában rossz a lelkiismerete és tulajdonképpen ő az, aki fél, és főként azoktól tart, akik, akárcsak Áron püspök, nem félnek – mondta köszöntőjében Lukács Bence Ákos konzul, hozzátéve, hogy Márton Áron ma is minden erdélyi magyar lelki vezetője lehet. A konferencia csaknem valamennyi hozzászólója köszönte a Márton Áron Múzeumnak és név szerint Lázár Csillának a szervezést, aki a maga során szintén köszönte a támogatóknak és Sándor Edit Csíkszentdomokosi könyvtárosnak a segítséget.
A boldoggá avatási eljárás hajóján
Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását témával tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora. – Most egy kemény beszédet mondok és egy kicsit keserűbb lesz – kezdte fejtegetését a posztulátor, majd tisztázta, hogy a boldoggá avatási folyamat nem per, hanem eljárás, ami az életszentség hírén és az élő tiszteleten alapszik. Szólt arról, hogy csodajelekre, közbenjárására történt imameghallgatásra van szükség. Elmondta, hogy az életszentség hírének spontánnak, mAradandónak és folyamatosnak kell lennie, nem mesterségesen gerjesztettnek, hitelt érdemlő személyek kell hogy állítsák és széles körben. Fontos a Márton Áron-i hagyaték megismertetése, ugyanakkor hiteles kezdeményezésekre van szükség.
– De ahogy igaz az, hogy az élő tisztelet hiányában nem lehetséges a boldoggá avatási eljárás elindítása, ugyanúgy igaz az is, hogy visszaélések esetén az ügy elakadhat. Kétségtelen, hogy a magyar nyelvterületen az utóbbi évtizedek boldogjai és Isten szolgái között senkinek nincs olyan nagy tisztelete, mint Márton Áronnak, de fontos szembenézni azzal, hogy ebből mennyi a látszólagos tisztelet és visszaélés – hangsúlyozta.
A posztulátor egy óriáshajó útjához hasonlította a boldoggá avatási eljárást, amely a kikötő felé tart, számos utassal a fedélzeten és néhány munkással a hajó gyomrában. A fedélzeten szelfizők és integetők nem biztos, hogy hasznosak a hajó számára, sőt inkább számukra fontos a hajóval büszkélkedni, példálózott az előadó.
Kovács Gergely szerint kérdés, hogy mikor van szó hiteles tiszteletről és mikor szereplésről, üzletről? Számos kiadvány van, de hány segíti elő a tisztelet terjedését? Kinek az ügyét támogatja a bevétel? A legnagyobb bűn, ha valami tiszteletként van beállítva, közben személyes érdeket szolgál. A posztulátor konkrét jó példákat sorolt fel, amelyeket nagyon fontosnak tart, és mint kifejtette, Áron püspökről csak tisztán, hitelesen, igényesen kellene írni, beszélni, és fontos a visszásságokat szóvá tenni, még ha Áron püspök tisztelőinek kis százalékáról is van szó, hiszen a kis repedések is számítanak a hajó alján.
– A jó hír az, hogy szinte a teljes dokumentáció összeállt már – részletezte a boldoggá avatási eljárás kapcsán –, nagyobb részt az olasz fordítás is elkészült, ezt kell véglegesítenem, rendeznem és meggyőző részletes magyarázattal ellátnom. Mivel Áron püspök nem vértanú, a boldoggá avatásához szükséges egy közbenjárásával történő csoda is.
Áron püspök eszmék kereszttüzében
A továbbiakban a konferencia több előadása is foglalkozott Márton Áron helytállásával, népnevelői munkájával. A Gyulafehérvári Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében címmel a püspök világnézeti kérdéseket fejtegető írásairól, népnevelő munkájáról szólt, egy olyan időszakban, amikor a marxista eszmék terjedésével kellett felvennie a harcot és tanulmányoznia a bolsevizmust, hogy érvelni tudjon ellene.
– Mindig különbséget tett a kommunista ember és a kommunista eszme között, amely az Isten és a vallás ellen dolgozik – emelte ki a nagyprépost.
Virt László Egyház az állami diktatúra szorításában című előadásának bevezetőjeként három lehetséges magatartásformát mutatott be az egyházi vezetőknek a kommunista hatalomhoz való viszonyulásában. Volt, aki teljességgel elzárkózott a tárgyalástól, mint Mindszenthy bíboros; volt, akit szolgálatába állított a hatalom; míg Márton Áron vagy Stefan Wyszynski bíboros, a harmadik, az evangéliumi keskeny utat választotta, és elfogadta a tárgyalást az egyházi autonómia megőrzése érdekében. – A párbeszéd mestere volt – hangsúlyozta Virt László, és kifejtette, hogy semmiképpen nem lehet Mindszenthy bíborossal azonosítani vagy társítani, aki az amerikai nagykövetségre behúzódva kormányt szeretett volna alakítani, és akkor sem hagyta el a követséget, amikor már megtehette volna. A Kolozsvári Ozsváth Judit „...testvérek voltunk” címmel Márton Áron és Domokos Pál Péter népnevelő munkájának kapcsolódási pontjait ismertette. A Budapesti Seres Attila arról beszélt, hogyan látták a lengyel diplomaták Márton Áront az 1930-as évek végén. Izsák Anikó Borbála Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit kapcsolatát mutatta be. Végül két filmmel zárult a tanácskozás: Molnár Melinda jóvoltából egy húsz évvel ezelőtt készült filmet láthattak a résztvevők a Kéttornyú őrhelyen – virágszőnyeg előtt című filmet, amely Márton Áron kapcsolatát mutatja be első kápláni szolgálati helyével, Gyergyóditróval; a Hargita Stúdió és Csata Orsolya dokumentumfilmje Márton Áronnak a román anyanyelvű erdélyiek körében élő tiszteletét ismerteti.
„Imádkozzunk hivatásokért”
Tegnap, Márton Áron születésének 120. évfordulóján a Duna Televízió élő adásban közvetítette az ünnepi szentmisét a szülőfaluból. Az egybegyűlteket Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte. Főcelebrált és szentbeszédet mondott Nm. és Ft. dr. Jakubinyi György Miklós érsek. A szónok Márton Áron hivatáskeresésének éveiről beszélt, arról a pillanatról, amikor Brassóban Krausz Lali barátjával együtt munkát kerestek és visszautasították őket.
– Ez volt a döntő óra a Márton Áron életében – idézte fel dr. Jakubinyi György a történteket –, mert a korábbi hívó hang a háború alatt, az ágyúdörgések idején elcsendesült ugyan, de ekkor győzött a kegyelem. Annak ellenére, hogy már két hete elkezdődött a tanév, kérte Majláth püspököt, vegye vissza a szemináriumba. Attól kezdve töretlenül haladt az életszentség útján. Az érsek szólt a Márton család védőszentjéről, Túri Szent Márton püspökről, aki az első olyan szent, akit anélkül avattak boldoggá, hogy vértanú lett volna, és akitől a papi jelmondatát is választotta: Non recurso laborem! Nem utasítom el a munkát.
– Kérjük, imádkozzatok, hogy küldjön a jó isten papi és szerzetesi hivatásokat – kérte hallgatóságát az érsek. – Hivatásokra, aratókra van szükség. Az idén volt az első év az 1700-as évek óta, hogy a plébániákról egyetlen fiatal sem jelentkezett a Gyulafehérvári szemináriumba. Van hét jelentkező, de a kisszemináriumból. Az érsek Szent II. János Pál pápa táviratával zárta szentbeszédét, azzal a távirattal, amelyben Márton Áron hatodik lemondását elfogadta, és amelyben a legtalálóbban jellemezte a legnagyobb székely püspököt, írván, „legteljesebb szolgája az úrnak”.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Nemzetközi hadtörténeti szimpóziummal
Románia háborújára emlékeznek
Vasárnap kezdődött és holnap ér véget a Románia 1916. augusztusi első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából szervezett, magyar és román történészek részvételével rendezett nemzetközi hadtörténeti szimpózium, melynek első napi előadásait a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának épülete látta vendégül. A rendezvénysorozat tegnap, valamint ma Brassóban határjárással és dokumentumfilm-bemutatóval folytatódott. A tudományos program holnap Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó előadásokkal zárul, illetve itt is bemutatják az 1916 – Erdélyi elégia című dokumentumfilmet.
A vasárnapi tudományos program Koszta István hadtörténelmi író, újságíró köszöntőjével vette kezdetét, majd a résztvevőket a házigazda Sapientia részéről Dávid László rektor, a főtámogató Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Lukács Bence Ákos konzul, az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről Sipos Gábor elnök üdvözölte. Az első világháború keleti frontjain készült eredeti fotókból álló kis kiállítás is nyílt, melyet Cseke Gábor író nyitott meg.
A román hadba lépés
1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antant hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek háromnegyede indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, hogy megkaparintsa a régóta áhított Erdélyt. Ma már tudott, hogy a román támadás egyáltalán nem váratlan árulás volt, a meglepetés csupán annyi volt benne, hogy a románok a Monarchia hadvezetése által vártnál két héttel korábban támadtak. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a Bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia már eleve a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert.
A monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik.
Lényegében így is történt. Bukarest hosszas sürgetésre 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos szerződést az antanttal, elkötelezve magát a hadba lépésre és arra, hogy semmi esetre sem köt különbékét a központi hatalmakkal, cserébe pedig megkapja Magyarország területét egészen a Tiszáig. Ám a románok eltaktikázták magukat, túl sokáig vártak, lekéstek az orosz Bruszilov- offenzíva első feléről, amelynek célja a központi hatalmak összeroppantása volt – jobb időzítéssel kiüthették volna a négy fronton is a csodával határos módon kitartó Ausztria-Magyarországot. Végül augusztus 27-én éjszaka 300 ezer emberrel 18 különböző ponton, csaknem tízszeres túlerővel rohanták le a szinte teljesen védtelen Erdélyt, miközben a Monarchia két- három millió fős hadserege három fronton harcolt.
Szeptember közepéig a támadók elfoglalták Brassót és Csíkszeredát is, miközben az Erdély felmentésére átdobott 9. német és az összeszedett 1. osztrák–magyar hadsereg lassan tudott felfejlődni, mert a vasútvonalat leterhelték a menekülők.
Szeptember közepére azonban a központi hatalmak hadseregei is felkészültek a válaszra, és bár létszámuk alulmúlta a románokét, harcértékben messze erősebbek voltak. Az orosz fronton edződött monarchiabeli katonák és a Falkenhayn által vezetett német hadsereg nagy erővel tört előre, és városról városra felszabadította Erdélyt. Időközben az Ókirályságban mAradt százezres román hadsereg sorsa sem alakult jobban, amelynek a bolgár–román határt kellett volna tartania az erdélyi offenzíva ideje alatt: az August von Mackensen német tábornok által megszervezett Dunai Hadsereg nemcsak a románokat, hanem a felmentésükre érkező orosz seregeket is szétverte. A románok védekezésre kényszerültek Erdélyben is, de nem bírták a nyomást, az osztrák–német–magyar csapatok három hét alatt tönkreverték őket. Októberben a harcok már áthelyeződtek a Román Királyság területére. A román ellenállás villámgyorsan felmorzsolódott, Mackensenék október végén bevonultak Konstancára, az erdélyi hadsereggel egyesülve pedig a központi hatalmak seregei elfoglalták a Bukarest környéki erődrendszert is, és 1916. december 6- án bevonultak a román fővárosba.
A román hadsereg csaknem teljesen megsemmisült, Ferdinánd király Jászvásárra menekült, az ország teljes meghódítását csak a megérkező cári seregek, valamint az angol és francia fegyverszállítmányok tudták megakadályozni. A front megmerevedett, a Román Királyság háromnegyede német és osztrák–magyar megszállás alá került: a németek rengeteg kőolajat termeltek ki a román mezőkről, a monarchia pedig tulajdonképpen az innen nyert élelmiszerkészletekből tudta ellátni hadseregét a következő évben.
A román hadsereg francia kiképzőtisztek és fegyverzet segítségével jelentősen megerősödött, azonban Oroszországot 1917 végére kiütötte a háborúból a bolsevik hatalomátvétel, a románoknak egyedül pedig esélyük sem volt. Ezért Ferdinánd fegyverszünetet, majd 1918 májusában békét is kötött a központi hatalmakkal, amelynek értelmében Bulgária megkapta Dobrudzsát, a Monarchia pedig mintegy 5600 négyzetkilométernyi határsávot a Kárpátokban, míg Romániát Besszarábiával kárpótolták. Ferdinánd azonban ezt a békeszerződést sem ratifikáltatta a parlamenttel, és a hadsereget sem szerelte le, hiába írta elő azt az egyezmény. Így a Monarchia tervei között szerepelt, hogy 1918 őszén erővel szerez érvényt a lefegyverzésnek, erre azonban a központi hatalmak veresége és Ausztria-Magyarország szétesése miatt már nem kerülhetett sor. A román hadsereg pedig ismét megindult Magyarország ellen, másodszor már sikerrel.
Diplomáciától a gazdasági vonatkozásokig
A szimpózium keretében vasárnap Románia hadba lépésének diplomáciai előzményeiről Hajdu Tibor Budapesti kutató értekezett. A nagy orosz visszavonulás és a román beavatkozás dilemmáját Cosmin Ionita Bukaresti történész előadása dolgozta fel. Románia helyéről az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében Pollmann Ferenc Budapesti tudományos kutató mutatott be előadást. A romániai zsidóság első világháborús részvételéről Lucian Nastasa-Kovács Kolozsvári kutató értekezett. Báró Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének utolsó vezérkari főnökéről és megbízott főparancsnokáról, Erdély védőjéről Balla Tibor Budapesti hadtörténész adott elő, Románia hadba lépésének a dunai hajózásra gyakorolt hatásáról a szintén Budapesti Krámli György kutató tartott előadást. Nastasa-Kovács Annamária Kolozsvárról dokumentumértékű fényképeket bemutató előadással jelentkezett.
A rendezvénysorozat tudományos programjának holnap délután, a Bernády Házban 16 órától esedékes záró részében Nagy Botond Sepsiszentgyörgyi levéltáros A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást. Erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háború forgatagában címmel Gidó Csaba Székelyudvarhelyi kutató értekezik. A román betörést követő menekülés kutatásának forrásait Veres Emese Budapesti kutató előadása mutatja be, míg A román betörés történetének forrásai a Marosvásárhelyi református levéltárban címmel Berekméri Árpád-Róbert tart előadást.
Az értekezéseket követően Koszta István és Marossy Géza 1916 – Erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét is bemutatják.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

Az '56-os forradalomra emlékeztek és emlékeztettek Szentgyörgyön
Emlékezni és emlékeztetni akarnak – fogalmazták meg céljukat a Magyar sors, 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után címmel szervezett kétnapos Sepsiszentgyörgyi szimpózium szervezői.
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének köszönhetően pénteken és szombaton jeles történészek tartottak előadást az 1956-os forradalomról, annak erdélyi vagy nemzetközi vonatkozásairól. Török József, a szervező Háromszéki szervezet elnöke elmondta, a rendezvény bajtársi találkozó is, hiszen jelen voltak a különböző erdélyi szervezetek tagjai, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, a Székely Ifjak Társasága, a Gyergyószéki Fekete Kéz, a Nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak, a Szoboszlai-csoport, a meghurcolt ferences szerzetes, Ervin atya.
Tófalvi Zoltán történész, író a megnyitón leszögezte: egyetemes ötvenhatról kell beszélni, nincs külön magyarországi vagy erdélyi felkelés, hiszen 1956 októberében másodpercek alatt reagált az egész magyarság arra, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. A történész 1956 erdélyi mártírjairól beszélve elmondta: Budapesten nyolc erdélyi magyart végeztek ki, Erdélyben 12 kivégzés volt, a börtönökben 34 embert vertek agyon.
Sepsiszentgyörgyön az 1848–49-es forradalom hagyományai öröklődtek tovább, amikor 1956-ban szervezkedni kezdett a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT), mondta Tófalvi Zoltán. A város nevében Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az emlékezőket, elmondva, történelmet írtak azok, akik szembe mertek állni a totalitárius rendszerrel. Rámutatott, hogy a Volt Politikai Foglyok Szervezetének is köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejöhetett az 1956-os emlékpark, emlékkiállítás, és október 23-ára megjelenik a Kollektivizálás 50 éve című könyv is.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai konzulja leszögezte: a fontos pillanatokban nem méricskélni kell, hanem tenni, és Magyarországon, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön sokan bátrak voltak tenni. A két nap alatt Horváth Miklós, Benkő Levente, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán történész tartott előadást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

1956 emlékezete
A pusztulásról sem feledkezhetünk meg
Magyar sors 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezletet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete (VPFHSZ) pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A két nap alatt a téma jeles magyarországi és erdélyi kutatói tartottak nemcsak érdekfeszítő, hanem különböző töltetű érzelmeket is felkorbácsoló előadásokat 1956 történéseiről és azok következményeiről. Elsőként Török József VPFHSZ-elnök, a rendezvény ötletgazdája és levezénylője köszöntötte az előadókat és a magyarországi, valamint erdélyi sorstársakat, majd Tófalvi Zoltán osztotta meg gondolatait, hangsúlyozván, hogy az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei eseményeit nem szabad egymástól különválasztani. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, arra figyelmeztetett, hogy a rossz megismétlődését csak úgy tudjuk elkerülni, ha nem feledkezünk meg a nehéz időkről és a pusztulásról.
Az előadók sorát Horváth Miklós magyarországi hadtörténész, egyetemi tanár nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásairól beszélt. Nem rejtette véka alá, hogy a rádióban elhangzott biztatások és ígéretek ellenére Amerika és nyugati szövetségesei a magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet belügynek tekintették, vagyis tulajdonképpen szabad kezet adtak Moszkvának, hogy a magyarokkal szemben cselekedjen a belátása szerint. Markó György magyarországi történész, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet tankokkal, kézifegyverekkel szembeszállók kilétére mutatott rá. A hallgatóság döbbenettel vette tudomásul, hogy ezek a hősök zömében tizen- és huszonéves, katonai ismeretek birtokában sem lévő, azonban elszánt és bátor fiatalok voltak.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyi történész, akadémikus a székely főváros ’56-os eseményeiről, Kozma Csaba Kolozsvári történész a Gyergyószárhegyi és Marosvásárhelyi szervezkedésekről tartott előadást. Tófalvi Zoltán kutató Moyses Márton, a diktatúra és nemzeti elnyomás ellen már 1956-ban tiltakozó, majd önmagát a Brassói pártbizottság épülete előtt 1970-ben felgyújtó baróti fiatalember tragikus sorsát ismertette. Végül Benkő Levente Kolozsvári történész az erdélyi magyar szellemi elit ’56-ban tanúsított magatartását ecsetelte, és a forradalmat – néhány kivételtől eltekintve – zömében elítélő állásfoglalását ismertette. A jelen lévő magyarországi forradalmárok, így D. Szűcs Lászlóné, a POFOSZ országos elnökének helyettese, Szalay Zoltán, a POFOSZ Budapesti elnöke és Dózsa László visszaemlékezései megdöbbentő és megható színfoltját képezték a kétnapos értekezletnek, melynek során a Sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkot és emlékházat is meglátogatták.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiállítás nyílt az 1956-os forradalomról Csíkszeredában
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartottak ünnepi megemlékezést csütörtök délután a Csíki Moziban, amelynek keretében megnyitották A magyar szabadság éve címmel rendezett kiállítást is.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával közösen több eseményt is szervez a napokban az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából.
Elsőként a Csíki Moziban tartottak ünnepélyes megemlékezést csütörtökön, megnyitva A magyar szabadság éve címmel rendezett kiállítást. A kiállítás fókuszában a pesti srácok állnak, akiknek halált megvető bátorsága gyógyíthatatlan sebet ejtett a kommunizmuson, és megrendítette a szovjet birodalmat.
„Ez nem ellenforradalom volt, hanem szabadságharc. A magyar nemzet 1956-os szabadságharca” – idézte köszöntőbeszédében Nagy Imre, Magyarország 1956-os miniszterelnökének szavait Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere. Beszéde végén kihangsúlyozta, mindenkit arra biztat, vegyen részt a városban szervezett, 1956-tal kapcsolatos rendezvényeken.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja felszólalásában külön köszöntötte a megemlékezésen jelen lévő egykori politikai foglyokat, illetve a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségét. Ezt követően elmondta, hogy a konzulátus az elmúlt két napban elsősorban székelyföldi fiataloknak próbálta 1956 szellemiségét bemutatni. „Azt gondolom, ezt sikerült is megvalósítani” – emelte ki a konzul. Hozzátette, több rendezvényt is szerveznek a forradalom 60. évfordulója alkalmából. „Azt gondolom, hogy méltó emléket állítunk” – zárta Lukács Bence Ákos. Ezt követően levetítették a Szabadság – Különjárat című filmet a moziban.
Pénteken a Kalász lakótelepi temető előtti kopjafánál 13 órától kezdődik a megemlékezés és koszorúzás. Szombaton este fél héttől Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szervezésében, diákok közreműködésével fáklyás felvonulást tartanak a Sapientia EMTE épülete elől. Hét órától a Gloria Victis-emlékműnél kezdődik az ünnepi megemlékezés. Vasárnap délután három órától rendhagyó történelemóra lesz a Petőfi Kávéházban a csíki '56-osokkal, Ferencz-Salamon Alpár történelemtanár moderálásával. 18 órától pedig a Csíki Moziban a Berni követ című filmet vetítik.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

1956-os emlékrendezvény a Sapientián
Azok a pesti és erdélyi srácok!...
Október 27-én, csütörtökön a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A rendezvény első részében a történelmi időszakot kutatók előadásain keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a forradalom magyarországi, erdélyi és marosvásárhelyi eseményeibe, majd szó esett az ezt követő megtorlásokról, politikai-társadalmi következményeiről. Az egyetem előcsarnokában emléktáblát avattak, és kiállítás is nyílt, 20 pannón a forradalom eseményeit vázolták fel.
Az egyetem nagy előadótermében a konferenciát a szervezők nevében Lukács Bence, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg, majd a házigazdák nevében dr. Dávid László rektor olvasta fel köszöntőjét. Beszédében választ kaptunk arra, hogy miért választották a szervezők az 1956-os megemlékező eseménysorozat egyik kiemelkedő rendezvényének helyszínéül a fiatal erdélyi magyar egyetemet. Elmondta: az 1956-os esemény közvetlen következménye volt az erdélyi magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. A Sapientia EMTE létrejöttének a célja is az volt, hogy némiképpen orvosolja ezt a fél évszázados döntést, és önálló lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar értelmiségiek képzésére. A másik ok pedig az, hogy szeretnék, ha a mai fiatalokban is tudatosulna, hogy mit vittek véghez 1956 októberében a magyarországi fiatalok, miként csatlakoztak a forradalom szellemiségéhez az erdélyi magyarok, és milyen következményei voltak egy olyan egyszerű, szimbolikus gesztusnak, mint az 1956. október 26-i kolozsvári Házsongárdi temetőbeli sírtisztítás, amikor az egyetemisták halottak napja előtt jeles magyar értelmiségiek emlékhelyeit takarították meg és ezért kirakatper áldozati lettek. A hősök példája követendő, emléküknek nemcsak rendezvényeinken, hanem mindennapi tetteinkben is adózhatunk – mondta többek között a rektor.
Első előadóként Horváth Miklós professzor, hadtörténész arról a nemzetközi geopolitikai helyzetről beszélt, amely kiváltotta az elégedetlenséget, ugyanakkor rávilágított arra, hogy az 1947-es békeszerződésben, majd a Varsói szerződésben leszögezettek miatt esély sem volt arra, hogy a második világháború alatt már kettéosztott Európában a nyugati államok beavatkozzanak a szovjet érdekszférába került országok sorsába.
A Szovjetunió totális háborút viselt a magyar nép ellen – mondta a professzor –, mert, amint utólag az okiratokból kiderült, parancs volt arra, hogy kíméletlenül irtsák ki az ellenállókat. S tették mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szerződések értelmében a szovjet csapatoknak nem volt jogi alapja arra, hogy állomásozzanak Magyarországon és beavatkozzanak a belügybe. A magyarországi meg- mozdulásoknak előzményei is voltak. 1953-ban a berlini munkások tüntettek a kommunizmus ellen. A tiltakozást azonnal elfojtották és másfél hónapig katonai szükségállapot uralkodott az országban. Ekkor készül el az a hadműveleti terv Magyarországon, amelynek alapján elfoglalják Budapestet és biztosítják az ország nyugati határát egy esetleges intervenció ellen. 1956. június 2-án a lengyelországi Poznanban felkelés tör ki a szovjet hatalom ellen. Ezt is vérbe fojtják. 78 halottja és mintegy 500 sebesültje van a karhatalmi intézkedéseknek, szeptembertől pedig megkezdődnek a szervezők koncepciós perei. Ugyanakkor engedményeket is tesznek. Tulajdonképpen 1956. október 23-án a budapesti Bem térre vonulók a lengyelországi változások iránti szolidaritásukat fejezik ki. Ezt követően a Petőfi térre mennek a tüntetők, majd ledöntik Sztálin szobrát. 23-án este megindul a már említett Hullám fedőnevű hadművelet. Délután 4 órakor Debrecenben már rálőnek a tiltakozókra, Budapesten este 9 órakor a Magyar Rádió előtt használnak fegyvert a tüntetők ellen. Politikai válság alakul ki, október 23. és 25. között a tiltakozás az idegen hatalom elleni szabadságharccá alakul át, mivel Zsukov marsall elrendelte, hogy Kárpátaljáról két, Romániából pedig egy hadosztály vonuljon be Magyarországra. Október 28-án győz a forradalom, engedményeket tesz a magyar kormány is, felszámolják a tanácsrendszert, az új vezetőtestületekben a forradalmi bizottságok is részt vesznek, sajtószabadságot hirdetnek és megszűnik az egypártrendszer. Mi több, a professzor tudomása szerint október 30-án a szovjetek azt is fontolgatják, hogy kiengedik Magyarországot a befolyási övezetükből. Aztán másként döntenek, október 31-én újabb támadást rendelnek el, ezúttal 17 hadosztály jön be Magyarországra, és brutálisan elfojtják a forradalmat. A számadatok szerint mintegy 2500 – 3000 személy hal meg, 20.000-en megsebesülnek. 25 ezer embert ítélnek el, a 350 halálos ítéletből 229-et végre is hajtanak – hallhattuk többek között az esemény-összefoglalóból.
Tófalvi Zoltán az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait kutatja több mint egy évtizede. Előadásában többek között kifejtette, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej által vezetett román kommunista hatalom a forradalom hírére azonnal intézkedik. 1956. október 24-én 13 órától gyűlésezik a politikai büró, és azokban a tartományokba, ahol a kisebbségek döntő többségben laknak, "teljhatalmú" küldötteket neveznek ki, akiknek feladatuk mindennemű, a rendszert veszélyeztető szolidaritás, megmozdulás elfojtása. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom kiváló ürügyet szolgáltatott a belső ellenzékkel (főként a romániai magyar értelmiségiekkel) való leszámolásra, akik közül 2500-at tartóztatnak le és ítélnek el. Az erdélyi magyar diákság eszmei szolidaritást vállal.
Már 1956. október 4-én megalakul az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet), amely a fiatalok közképviseletét vállalta fel. Október 24-én létrejön a diákszövetség is Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, ahol forradalmi hangulat alakul ki. A házsongárdi "akció" mellett számos olyan rendezvény (március 15-i koszorúzás Sepsiszentgyörgyön) vagy kezdeményezés volt, amely, ha burkoltan is, de szolidarizál a magyarországi eseményekkel. Ezeket kegyetlenül felszámolja a Securitate, és sokan koholt vádakkal éveket ülnek a legkegyetlenebb börtönökben. Tófalvi Zoltán büszkén adta tudtára a hallgatóságnak, hogy a magyar forradalom áldozatai között nyolc erdélyi magyar is van, akiket kivégeztek, többek között Dudás József, Szabó János, Pongrácz Gergely.
Benkő Levente újságíró, történész Erdélyi srácok címmel összeállított előadásával folytatta a Tófalvi Zoltán gondolatait. Egy megrázó idézettel kezdte bemutatóját. Kutatásai során megtalálta Mihai Nedelcu, a kolozsvári Securitate parancsnokának utasítását, miszerint az volt a céljuk, hogy "minél több embert küldjenek kényszermunkára a Duna-csatornához". Ennek ellenére a Székely Ifjak Társasága 1956-ban megkoszorúzza Sepsiszentgyörgy főterén az 1848-as hősök emlékoszlopát. S ha akkor sikerül is megúszniuk, egy év múlva, 1957. március 15-én letartóztatják a csoportot, és egyenként 8–18 év közötti börtönbüntetésre ítélik a résztvevőket. Jó volt hallani, hogy Temesváron 1956. október 30-án több ezren szolidarizáltak a magyar forradalommal. 3000, nagyrészt diákot tartóztatnak le, az elítéltek között egyaránt vannak magyarok, románok és svábok. Azok, akik ilyenkor csoportosan vagy akár külön- külön is tettek valamit, tulajdonképpen egy emberként fordultak szembe a diktatúrával, igazolva azt, hogy a szabadságvágyat nem lehet kordában tartani – mondta Benkő Levente.
Pál Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros a marosvásárhelyi eseményekre reflektált. Többek között elmondta, a Maros Magyar Autonóm Tartományban működő Securitate által meghurcolt személyek nyilvántartásából kiderült, hogy az akkori 58.000 létszámú városból (a lakosság 74%-a magyar, a többi román és más nemzetiségű volt) 117 személyt tartóztattak le az 56-os események ürügyén, ebből 67 magyar, 57 román anyanyelvű volt. Az utóbbiakat nemcsak a magyar forradalom miatt, hanem mert a kommunista rendszer ellen emeltek hangot. Érdekes volt hallani, hogy ebben az időszakban Marosvásárhelyen létrehozták a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amelyet Ioan Faliboga tanító kezdeményezett, s amelynek célja Erdély függetlenségének kivívása és egy Svájchoz hasonló konföderációs államforma kialakítása volt. A vezetőtanácsban két magyar is tevékenykedett: Frunda Károly és Miholcsa Gyula. A Securitate azonban felszámolta a szerveződést, és vezetőit meghurcolták. Az 56-os októberi események ideje alatt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe érkezik Fazakas János, a politikai büró delegátusa, aki "próbálta lebeszélni a diákokat a várható incidensekkel járó akciókról". A diákok mégis felvonulást szerveztek, átadták követeléseiket az egyetem vezetőségének. Ezt követően három diákot azonnal kizártak. 1957 folyamán átvizsgálják az egyetemet pártideológiai szempontok szerint, és még 1958-ban is kizártak diákokat azzal az ürüggyel, hogy nem megbízhatóak. Megállapítják, hogy a 960 egyetemistából 200 "provokatív módon viselkedett" – mondta többek között Pál-Antal Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a részletes eseményeket lapunk hasábjain is elolvashatják az érdeklődők.
A konferenciát követően az egyetem aulájában Bibó István-idézettel ("A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem") feliratozott emléktáblát avattak. Ezt megelőzően a volt politikai foglyok Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezetének nevében Kelemen Kálmán, Szilágyi Árpád és Török Zoltán tolmácsolták 1956 üzenetét a mai fiataloknak.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja felszólalásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom tulajdonképpen leleplezte azt a hazug rendszert, amely egyenlőséget, humanizmust ígért, de elnyomást, meghurcoltatást és önkényuralmat jelentett. A magyar nép a sorsát a kezébe vette. A szabadság azt jelenti, hogy tudjuk és akarjuk irányítani a saját életünket – mondta a konzul, majd a mai aktuálpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, ma is kifinomult módszerekkel tévesztik meg a polgárokat, próbálnak befolyást gyakorolni a nagyhatalmak. Az 56-os szellemiség azt is jelenti, hogy nem adjuk fel értékeinket, közösen ki kell állni ezek mellett és megvédeni bármilyen más érdekkel szemben – jegyezhettük le többek között a főkonzul üzenetét.
Novák Zoltán Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje szerint a magyar forradalom megrendítette a "vasfüggönyt". Az együttérzés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a szolidaritás döntötte meg a későbbiekben a rendszert. Továbbra is szükség van a magyar közösség összefogására, hiszen kulturális, oktatási téren még van tennivaló.
A református, unitárius és a katolikus egyház nevében Less Zoltán, Nagy László és Oláh Dénes áldották meg az emléktáblát, majd a leleplezést követően Horváth Miklós röviden ismertette annak az aulában felállított 20 tablónak a tartalmát, amelyek bemutatják az 1956-os eseményeket, a hősöket és a megtorlásban részt vett "felelősöket" is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv a túlélésről, az embernek maradásról
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében csütörtök délután tartották Szilágyi Árpád volt politikai fogoly a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál nemrég megjelent Áldozat, 1956 című önéletrajzi könyvének bemutatóját. A csíkszeredai Lázár Ház dísztermében a szerzővel Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett az elítélés okairól, a börtönévekről, a szabadulásáról.
„Az 1956-os események hatvanadik évfordulóját ünnepeljük, október 23-tól kezdődő programsorozattal méltóképpen megemlékeztünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról” – mutatott rá Lukács Bence Ákos konzul, az est házigazdája. Mint mondta, a programsorozat része volt, hogy Szilágyi Árpáddal közösen székelyföldi középiskolákban mutatták be a kötetet, ahol a szerző személyesen mesélhetett a börtönéveiről a diákoknak. Hangsúlyozta, ez az előadássorozat rendkívüli élmény volt számára, és meghatározó része volt az itteni, lassan hároméves pályafutásának, majd azt a levelet olvasta fel a könyvből, amely aztán meghatározta Szilágyi Árpád börtönéveit, és amelyet írója szolidaritásból küldött az 1956-os magyarországi események után Budapestre.
„A könyv börtönnapló, visszaemlékezés, önéletrajz, nagyon nehéz műfajilag meghatározni, hiszen olyannyira személyes, hogy szerkesztés közben kicsit arra is gondoltam, hogy közelíteni kellene az irodalmi nyelvhez. A kötet utolsó lapjain, ahol az amnesztiával szabadult Szilágyi Árpád hazatér a szülőfalujába, érzelmes, de végül is arra gondoltam, hogy ez nem egy regény, nem egy novella. És bár az irodalomban leszoktunk arról, hogy érzelmes történeteket olvassunk, vagy érzelmesen fejezzük ki magunkat, ez nagyon indokolt volt ennek a könyvnek a végén, mert ki ne sírna, amikor annyi év után megpillanthatja a szüleit, és hazatérhet a szülőfalujába. Azért, mert szolidarizált az 1956-os magyar forradalommal, 20 év kényszermunkára ítélték, majd 1961-ben még 22 évre” – vezette fel a beszélgetést Kozma Mária. Kiemelte, kell lennie valami nagyon fontos dolognak, olyan lelki erőnek, amely hosszú éveken keresztül a börtönben levő embereket életben tartotta, és miután kiszabadultak onnan, azután is tovább tudtak élni.
Szilágyi Árpád a jelenlevőknek elmondta, a börtönben is megvolt a létért való küzdelem. Két lehetőség volt: vagy állat lett valakiből, vagy a nehézségek árán is, megmaradt embernek. Mesélt a börtönben megélt nehézségekről, kegyetlenségekről. „Legelőször lelkileg törték meg az embert. Ha volt egy parányi hite, volt reménye, hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. Ha nem volt, napokon, heteken belül elpusztult.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A „második” Bem tábornok (Kratochvil Károly emlékezete)
Kevésen múlott, hogy Kratochvil Károly altábornagy, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred, majd a Székely Hadosztály parancsnoka, aki tetteiben és jellemében is csak követendő példa lehet, nem vált a méltatlanul elfeledett hősök egyikévé – hangzott el csütörtökön a Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című vándorkiállítás megnyitóján a Székely Nemzeti Múzeumban. A viszonylag gazdag tárgyi emlékekkel is „színesített” tárlat másfél hónapig látható. 
A vándorkiállítás, melyet Kratochvil Károly altábornagy halálának hetvenedik évfordulója alkalmából a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hívott életre, egy megemlékezés-sorozat része. A 2016 második felében meghirdetett rendezvény részeként – amint az a megnyitón is elhangzott – egyebek mellett a doberdói fennsíkon egy emléktáblát is felavattak az ott elesett magyar honvédek, illetve a velük szemben álló olasz katonák hősies, becsületes kiállását megtisztelendő.A kiállítás az altábornagy, valamint pár katonájának életútját, pályafutását szövegben és fényképeken ismertető molinókból, az első világháború frontvonalának véres hétköznapjait idéző tárgyi emlékeiből áll össze.
Kratochvil Károly „töretlen és hiteles hazafiúi életpályáját”, tetteinek máig érvényes üzenetét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, valamint Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese idézte fel, és méltatta. Magáról a tárlatról  Horváth Csaba ezredes, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet parancsnok-helyettese, illetve Kecse Gabriella, a nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke szólt. 
Tamás Sándor úgy vélte, noha a nagy elődök életútjából, cselekedeteiből a most élők is erőt meríthetnek, mégis sokszor nem bánunk jól emlékükkel, és Kratochvil Károlyra ez kifejezetten igaz. Lukács Bence Ákos Kratochvil Károly emberi és parancsnoki nagyságát tükrözendő, az egyik bakájának szavait hívta segítségül, melyek szerint „ha 1919-ben olyan politikusaink lettek volna, mint amilyen katona ő volt, másként alakul a magyar történelem”. Hozzátette: a kiállításmegnyitó jelképes hazatérés az altábornagy számára, aki gyerekkora meghatározó részét Brassóban töltötte, később, a fegyverletételt és a békediktátumot követően ott is raboskodott. Fráter Olivér szerint az eredetileg brünni születésű Kratochvil egy második Bem tábornoka volt Erdélynek és Magyarországnak.
„Mi, katonák mindig jelképeket keresünk, általában olyan vezetőket, tiszteket, akik jobbak voltak az átlagnál, Kratochvil Károlyról elmondható, ő sokkal jobb volt, mint a többiek. A parancsnok mindig kér, követel a beosztottaktól, de a feltételek biztosítása viszont el szokott maradni. Kratochvil Károly volt az a parancsnok, aki ezeket a feltételeket minden körülmények között biztosítani tudta: meghallgatta katonáit, nem bújt ki a feladatok alól, őszinte volt velük, igyekezett gondoskodni róluk, ezáltal olyan légkört tudott teremteni, hogy katonái megbíztak benne” – mutatott rá Dr. Horváth Csaba. Kecse Gabriella az általuk rendelkezésre bocsátott tárlat tárgyi emlékei kapcsán fejtette ki: ezek máig hordozzák egykori tulajdonosaik emlékét, az egyszerű legényekét, akik idegen parancsra, idegen földön vérüket adták egy eszméért.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Maroshévízen
Január 20-án a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum dísztermében mutatták be a Magyarörmény Élő Örökség erdélyi hírlapot és a Szépvízi örmények című könyvet. Az esemény kezdetén Deme Gabriella igazgatónő köszöntötte a jelenlevőket, Bajkó Hajnalka, az iskola diákja mondott verset. Ezután Lukács Bence Ákos konzul köszöntője hangzott el. A Csíkszeredai Főkonzulátus képviselője többek között elmondta, nagyon fontos az erdélyi magyarörmény hagyományok és kultúra ápolása, ezért tartja fontosnak a főkonzulátus, hogy lehetősége szerint a közösség által szervezett eseményeken részt vegyen. Gál Hunor gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébános bemutatta a Magyarörmény Elő Örökség című folyóiratot és kérte a jelenlevőket, hogy írásaikkal ők is gazdagítsák a lapot, hisz az itteniek is tudnak érdekes történeteket, vagy beszámolhatnak a közösségi eseményekről. Ezt követően Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója ismertette a Szépvízi örmények című könyvet, de bemutatásra kerültek más könyvek, kiadványok is. Fórika Sebestyén beszédében arról is szólt, hogy „… manapság sok a régi, elhagyatott épület, amelyek romlásnak vannak kitéve, de ezeket fel kell újítani és az utókornak átadni, hogy utódaink tudják mi az örökségük, és mit kell továbbvinniük”. A bemutatók után kötetlen beszélgetés alakult ki a meghívottak és a szépszámú maroshévízi jelenlevők között.
Az esemény szervezői a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége és a dr. Urmánczy Nándor Egyesület voltak.
Czirják Károly – Maroshévíz / Magyarörmény Élő Örökség (Marosvásárhely), 2. sz.

Új kiállítás a Csíki Székely Múzeumban – nagy nevekkel
Megnyitották a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című kiállítást a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A huszonnégy művész száz munkájából álló tárlat július végéig látogatható.
Az első világháború éveinek centenáriuma minden országban „mozgósította” a történészeket, művészettörténészeket, muzeológusokat, hogy a máig ható eseménysort újraelemezzék, a dokumentumokat feltárják, az ismert vagy eddig rejtett tárgyi emlékeket bemutassák a közönségnek. Ebben a témában már eddig is számos kiállítás valósult meg szerte a nagyvilágban, ehhez csatlakozott most a Csíki Székely Múzeum is, folytatva az eddigi tárlatok immár elvárt magas színvonalú megszervezését.
Két jeles kutató, Murádin Jenő (Kolozsvár) és Szücs György (Budapest) vállalkozott arra, hogy összeállítson egy impozáns műtárgylistát és egy reprezentatív katalógust.
A csütörtök esti kiállításmegnyitót közel egyéves szervezőmunka előzte meg, amelynek eredményeként huszonnégy képzőművész száz alkotását tekinthetik meg az érdeklődők július 30-ig a Mikó-vár emeleti termeiben – mutatott rá Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
„A múzeum életében ez az első alkalom, amikor több mint tíz kölcsönző intézményről beszélhetünk, ebből öt magyarországi és öt erdélyi, továbbá a Csíki Székely Múzeum 19 saját alkotással járult hozzá a tárlat megvalósításához. Ez egy rendkívül jó érzékkel, nagyon színvonalasan megvalósított tárlat, amely alkalmával olyan nagy neveket hoztunk Csíkszeredába, amelyek korábban sohasem voltak Székelyföldön, a megyeszékhelyen pedig biztosan nem. Gondolok itt például Vaszary Jánosra, Hans Ederre, Stróbl Alajosra, mellettük pedig a mi székely festőóriásainkra, Nagy Istvánra és Márton Ferencre” – sorolta Gyarmati.
A kiállításmegnyitón Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében hangsúlyozta, reméli, hogy ez a kiállítás új áttörés lesz a múzeum életében. „A hasonló témák kapcsán az erdélyi városok együtt mutathatják meg azokat az értékeiket, amelyek összekötnek minket. Az első világháború végén voltak vesztesek és győztesek, és bár mi vesztesekként a nyertesek országában élünk – már ha így éljük meg, de ez nem kötelező –, abban az időszakban sok olyan esemény volt, ami összeköt bennünket, és ezt már sajnos senki sem veheti el tőlünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja felszólalásában arról beszélt, mennyire tökéletesen lefedik a kiállított művek az első világháború időszakát.
A köszöntőbeszédeket követően Murádin Jenő művészettörténész méltatta a kiállítást. „Egy olyan kiállítás résztvevői vagyunk, amely példamutató elrendezéssel tárja elénk ezt a hatalmas anyagot, és amely szemléletesen mutatja fel, hogy milyen tényleges vízválasztója volt Európa történelmének a száz évvel ezelőtti világháború” – emelte ki Murádin Jenő. Végül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a megnyitó zárómozzanataként kiemelte, sok művész már a háború elején életét vesztette, azok munkájából azonban, akik életben maradtak, Csíkszeredán túlmutató, európai színvonalú kiállítást tudnak bemutatni a Csíki Székely Múzeumban.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

A trianoni békediktátumra emlékeztek, a nemzeti összetartozást ünnepelték Székelyudvarhelyen
Az itthon maradás és a magyarság egységének fontosságát hangsúlyozták a székelyudvarhelyi Nemzet Összetartozás Napi ünnepség felszólalói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székelyudvarhelyi szervezeteinek vasárnapi rendezvényén a trianoni békediktátumról is megemlékeztek a részvevők.
„Értünk, 1920-at követően nem aggódott a nagyvilág, és most sem tiltakozik jogsérelmeink miatt. Mi csak magunkra és az anyaországra számíthatunk” – szólt a jelenlévőkhöz Gálfi Árpád polgármester az SZNT és az EMNT által megszervezett trianoni megemlékezésen.
Mint mondta, a rendezvényen jelen voltak Udvarhely testvértelepüléseinek képviselői is, akik erőt adnak a folytatáshoz, akikkel a formális testvértelepülési szerződéseken túlmenően is mindig összetartoztunk.
A mi hazánk Székelyföld, itt élünk évszázadok óta, csak a határok mozogtak a fejünk felett. Otthonról megyünk haza és ez fordítva is igaz – fordult a magyarországi meghívottak fele a tisztségviselő, beszédével az anyaországba való utazásra utalva. Rámutatott, jól ismerjük a Trianonhoz vezető utat és látjuk a világ akkori urait, akik győzelmük után hidegvérrel döntöttek milliók sorsáról, anélkül, hogy megkérdezték volna őket.
„Ma sincs másképp. Vigyázat, most is leselkednek ránk a Kun Bélák, a Gyurcsányok: most ők a sorosak, hogy újra szétverjék a megmaradt országot” – jelentette ki Gálfi. Hozzátette, nem gyásznapot ülni gyűltek össze a megemlékezés részvevői, hanem a nemzeti összetartozást ünnepelni. Soha nem szabad feladni a reményt: mindig magunkért, soha mások ellen. (…) Ha a nemzet összetart, akkor nincs az a csapás, amely ledönthetne minket.
Mi, akik magyarként a Kárpát-medencében élünk, annak köszönhetjük létezésünket, hogy elődeink a legnehezebb időkben is itt maradtak és felnevelték gyermekeiket. Közülük egy sem ment el gazdagabb országba azt mondván, hogy itt nem lehet megélni. Ha mi is ezt tesszük, akkor megvalósul a nemzet egysége és összenő, ami összetartozik” – hangsúlyozta a polgármester.
Reménykedni kell Sajnálatosnak találta Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, hogy a múlt század elejéhez hasonló időszakot élünk, amikor a magyarok szülőföldjüktől távol próbálnak megélhetést találni. Emlékeztetett, boldogulni bárhol lehet, de otthon csak a szülőföldjén érezheti magát az ember.
Bereczki-Orbán Zsolt református lelkész kijelentette, nyugodtan éljünk meg a Trianonhoz kötődő veszteségünket és merjük kimondani az igazságtalanságot: fájhat az elszakítottság, gonoszság és a hazugság.
Trianon ne legyen csak puszta önmarcangolás, se szeretet nélküli acsarkodás, legyen öntudatunk vállalt részévé – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, nem csak a romokról kell tudni, a reménykedni kell, hiszen továbbra is jelen vagyunk ezen a földön, lehetünk jobbak, látunk új célokat és van lehetőségünk fejlődni.
Be nem tartott egyezség Az első világháború győztes nagyhatalmainak fő bűne az, hogy csak a békediktátum szerinti új határok teljesülésével törődtek, a kirekesztett nemzetrészekre vonatkozó jogokat nem tartatták be – fogalmazott Ölvedi Zsolt önkormányzati képviselő, az EMNP udvarhelyi szervezetének elnöke. Rámutatott, egy szerződés csak akkor tartható érvényesnek, ha annak minden passzusát betartják a szerződő felek.
Azért nem szabad lankadjunk, követelnünk kell, hogy a saját dolgainkról magunk dönthessünk, mert a békediktátum ezt kellene szavatolja számunkra – szögezte le.
Ványolós István RMDSZ-es önkormányzati képviselő a békediktátumra utalva kijelentette, a történelem nem mindig szolgáltat igazságot, de hiszi, hogy a magyar nemzethalál napjainkban is, csak légbe kiáltott szó, van erőnk leszámolni a magyar végzetszerűséggel. Legyen erőnk ahhoz, hogy összegyűjtsük lelki-, szellemi erőinket, belakjuk ezt a földet, értékeket mentsünk át és újakat teremtsünk, valamint együtt tudjunk élni azokkal, akiknek a sors tett a közelébe. Legyünk magyarok és soha ne felejtsük el, hogy a továbbélésünknek a család, a templom és az iskola az alapja – mondta Ványolós, hozzátéve, hogy az egyéni és a csoportérdekek helyett a nemzeti érdekért kell tenni.
A kulturális műsor részeként Nyisztor Huba és Poncsik Lilla szavaltak, illetve az Székelyudvarhely Egyesített Kórusa énekelt. Az esemény a Millenniumi emlékszobor megkoszorúzásával, illetve a régi és az új székely himnuszok eléneklésével zárult.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro

Élni akarunk székelyként, magyarként (Emléktáblát avattak az ojtozi csata 100. évfordulóján)
Emléktáblát avattak az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban elesett magyar katonák emlékére, történészkonferenciát tartottak, amelyen a száz évvel ezelőtti csatát járták körül neves meghívottak, szentmisét celebráltak, amelyen Márton Áron emlékét is felidézték – az idei berecki falunapok egybeestek az ojtozi csata századik évfordulójával, érthető hát, hogy az emlékezés és a jövőbe tekintés került a középpontba.
A falunapok nyitányaként szombat délután a helyi önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében történészkonferenciát tartottak a művelődési központ nagytermében. Neves hazai és magyarországi hadtörténészek, történészek, levéltárosok és muzeológusok különböző szemszögből közelítették meg és mutatták be a száz évvel ezelőtti ojtozi csatát. Többek között előadások hangzottak el az 1916-os román betörés háromszéki hatásairól, a román hadsereg 1917-es újjászületéséről, a soproni vasezred történetéről – olyan igazságok hangzottak el, amelyek nem szerepelnek a román történelem-, illetve tankönyvekben. A sikeres rendezvény ötletgazdája Lukács Bence Ákos konzul volt. Illésfalvi Péter hadtörténész előadása során vitéz Bodó Lajos korabeli fényképét is bemutatta, hangsúlyozva, hogy a konferencián jelen van annak unokája, Bodó István Csíkszeredából. Az előadásokat vita követte, majd a jelenlevők számára alternatív programot szerveztek: a Gábor Áron-emlékházat, a művelődési központ alagsorában berendezett falumúzeumot vagy a római castrumot lehetett megtekinteni. Tegnap reggel a kívül-belül felújított ojtoztelepi római katolikus templomban szentmisére került sor, amelyet Tamás József segédpüspök celebrált. Csomós László berecki plébános – miután a maga és az egyházközség nevében köszöntötte a vendégeket és a híveket – arra emlékeztetett: az ojtozi csata centenáriumán azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a hazájukat védő magyar katonák hősiessége előtt és emléket állítsanak nekik. Ugyanakkor arra kérte a jelenlevőket, hogy Márton Áron püspökre is emlékezzenek, aki 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig a magyar hadsereg katonájaként az Ojtozi-szorosban is harcolt. „Számunkra ne csak emlékezés legyen ez a nap, hanem szóljon hőseink hitének és kitartásának elsajátításáról is. Ha mi is példájuk szerint élünk, akkor életünk harcait bár néha elveszítjük, hitünkben soha össze nem törünk. Száz év távlatából is él a nemzet, mert töretlen a hite. A világ húzhat határokat, de a hitünk országát csak Isten teheti nagyobbá. Vágyjunk erre a hitre, és akkor meglesz mindenünk” – mondotta többek között a berecki egyházközség plébánosa, majd felkérte a püspök atyát, hogy mutassa be a legszentebb áldozatot az itt elesett hősökért, népünkért és hazánkért. Az egyházfő az ünnepi szentmisét az Ojtozi-szorosban elesett katonák emlékének ajánlotta fel.
A szentmisét követően a jelenlevők a templomkertbe vonultak, hogy felavassák az emléktáblát az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. A leleplezésre váró emléktábla előtt első világháborús honvédegyenruhában és korabeli fegyverzetben díszőrséget állt négy hagyományőrző és a Történelmi Vitézi Rend kézdi- és sepsiszéki állományának több tagja, rajtuk kívül huszáregyenruhát és a 15. Székely Határőr Gyalogezred egyenruháját viselő hagyományőrzők is jelen voltak a megemlékezésen, amely a magyar himnusz eléneklésével kezdődött.
Elsőként az esemény házigazdája, Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a jeles vendégeket, az egyházi és világi méltóságokat, Sopron és Tótkomlós küldöttségét, valamint Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai attaséját. Az elöljáró kivételes napnak, az összefogás napjának nevezte az eseményt, és köszönetet mondott Grezsa István kormánybiztosnak és Magyarország kormányának az ojtoztelepi templom felújításában nyújtott jelentős anyagi támogatásért. Grezsa István kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a Honvédkövet pontosan tíz évvel ezelőtt állították fel. Kiemelte: ezen a napon nemcsak a magyar honvédekre emlékeznek, hanem, ahogy azt minden katonai hagyomány diktálja, az elesett ellenségről is megemlékeznek, évszázadokon keresztül ezt a szorost nemcsak magyar és székely hősök tetemei borítják, hanem román, német és orosz katonák is elestek itt. Jelképes, hogy a soproni 18-asok az ország nyugati végéből ide, a legkeletibb részre, Ojtozba kerültek, ahol a magyar hazát védték. A trianoni diktátum közelgő századik évfordulója kapcsán azt hangsúlyozta: ideje annak, hogy eljöjjön a Kárpát-medencében élő népek megbékélése, és jó lenne, ha a visegrádi négyek kibővülne Romániával is, de ehhez őszintén kell egymás szemébe nézni. „Minden veszteség és minden negatív folyamat ellenére élni akarunk székelyként, magyarként, ahogy az Úr rendelt bennünket” – zárta beszédét a kormánybiztos.
Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet kertben áll 2013 óta gróf Bánffy Miklós egykori külügyminiszter szobra, amelyet a város legnagyobb ünnepén, a Hűség napján lepleztek le, mert a soproniaknak a várost és környékét ő mentette meg, 1921-ben népszavazással dönthettek sorsukról, jövőjükről a trianoni döntés ellenében. A zalánpataki Préda Barna hagyományőrző Futó Dezső főhadnagy Emlékezzünk! című versét adta elő, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mondta el ünnepi beszédét, aki azt emelte ki, hogy a haza megvédése aligha sikerült volna a székelyek és a soproniak nélkül, akik hősiesen harcoltak a magyar honért itt és máshol. Arra is figyelmeztetett, hogy a nagy háború centenáriumán erkölcsi kötelességünk a még meglévő honvédsírok felkutatása és egy olyan adattár létrehozása, amely megőrzi az elesett honvédek nevét. Szász Henrietta Tóth Árpád Katonasír című versét szavalta el, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője emlékezett az ojtozi csata centenáriumára, és köszönetet mondott Pál Andor berecki vállalkozónak a templom felújításáért. Kozma Eszter tanuló csángó katonabúcsúztatót énekelt, majd Dimény Zoltán, Farkas Balázs és Grezsa István leleplezte a templom falán levő márvány emléktáblát, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, Bereck önkormányzata és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa állíttatott az Ojtozi-szoros térségében 1916–17-ben harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök áldotta meg, majd koszorúzás következett. A soproniak a tíz évvel ezelőtt felállított Honvédkövet is megkoszorúzták. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Áronnak állítottak emléket Szentegyházán
Előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisével, majd a templomkertben plakettavatással, aztán a Gábor Áron Művelődési Házban előadással emlékeztek Isten szolgája, Márton Áron püspök életpéldájára vasárnap Szentegyházán.
Hogy mennyire a mához is szólnak Erdély nagy püspökének üzenetei, az kiviláglott ama beszédeiből, melyeket a Túri Török Tibor keszthelyi művész által készített és a szentegyházi közösségnek adományozott plakett avatóján Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, valamint Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja idézett.
Hitvallás és népszeretet
A nagy püspök életében a szó és a tett egységben volt. Nem csak kimondta azokat, cselekvésre buzdított. Szükséges és fontos megismerni Áron püspök életét, de annál fontosabb úgy élnünk és cselekednünk, miként a legsötétebb időkben ő: mindig azt tette, amit kötelességeként felismert. Készek vagyunk-e vállalni az áldozatokat, nem futamodni meg a munkától? Erre emlékeztessen a dombormű – kérte Kovács Gergely posztulátor. A hitből fakadó, népünkért vállalt Márton Áron-i cselekedetek különös aktualitására is felhívta a figyelmet: a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellehetetlenítése ellen a beszéd eredménytelen.
A konzul kiemelte: Jó pásztorként, zokszó nélkül a legnehezebb utat választotta Áron püspök. Ordas világban, ordasok között hitén és hívein kívül nem volt egyebe. Nem a bűnt, a képmutatást tekintette az ember legnagyobb ellenségének. Vallotta: az idők rosszasága az emberek rosszaságából fakad. Aki ma embernek nem elég jó, az magyarnak sem jó – nyomatékosította Lukács Bence Ákos.
Köszönet a főpásztorért
Az avatóünnepségen Balogh Dóra a néhai Bíró János Antal atya: Szembe az árral című versét mondta el, Ferencz Imre ny. plébános: Ima végórán című gondolatait pedig Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas művésze tolmácsolta. A továbbiakban többször elhangzott: Áron püspök sorsa összefonódott népe sorsával. Ennek szép szentegyházi jelképe, hogy a tavaly felavatott, szintén Túri Török Tibor által készített, a román betörés áldozatainak emléket állító plakettet és a vasárnap leleplezett Márton Áron-emlékjelet egyazon sziklából való kőbe ágyazták – a plébániatemplom bejáratának jobb, illetve bal oldalán helyezkednek el.
A Mihály Józsefnek és Katona Csabának a művésszel ápolt barátságából eredő domborművet Molnár Tibor polgármester és Buzogány Mózes kőfaragó leplezte le. Koncsag László helyi plébános áldáskérelmében erőt esdett a helytálláshoz, a munka vállalásához és hitünk megvallásához. Végül Benedek Szilárd tárogatómuzsikája mellett helyezték el az ünneplők az emlékezés koszorúit.
A művelődési házban Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, vallástanár, A Hegy című Márton Áron-dokumentum-összeállítás alkotója olyan részeket mutatott be, amelyek a püspök szülőföld-szeretetére, kereszthordozásának erőforrásaira fókuszáltak. A vallomások, Márton püspök hangja meghatotta a részvevőket, majd derűs pillanatokat szereztek azok a megnyilatkozások, amelyek legendás humoráról vallottak. A megemlékezés szeretetvendégséggel és beszélgetéssel ért véget.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Emlékezés a Gac-oldalban
Együtt emlékeztek a gyergyószentmiklósiak a székesfehérváriakkal szeptember 7-én délután a Gac-oldalban. A lemészárolt katonák emléke összefonta a két város lakóinak életét. Az elöljárók az ünnepi beszédekben a határon átívelő testvéri kapcsolatot emelték ki.
„Azon a helyen állunk, ahol találkozik az ég a földdel, a halál az élettel, az elmúlás valósága az emlékezés hallhatatlanságával. Számos helyi és határon túli ember járult hozzá ahhoz, hogy emlékhelyünk kegyeletteljessége ne csorbuljon” – mondta Fórika Krisztina, a gyergyószentmiklósi önkormányzat munkatársa az emlékezésre összegyűlteket köszöntve.
1944. szeptember 7. szomorú nap Gyergyószentmiklós város történelmében. Szeptember 7-én hajnalban a székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred 159, hazát védő katonája vesztette életét a Gac-oldalban egy szovjet előőrs betörése nyomán. A gyergyói, felszegi emberek a hősöket két tömegsírba temették, és mindig voltak bátor felszegi emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya legyen a hős katonák nyughelyén, és generációról generációra adták át egymásnak a hősök tiszteletét.
1990 után immár szabadon gyergyóiak és székesfehérváriak közösen emlékeznek meg a katonákról.
Az emlékezésen ünnepi beszédet mondott Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében Lukács Bencze Ákos konzul, Oláh László, a Honvédség és Társadalmi Baráti Kör székesfehérvári szervezetének vezetője. Mindannyian üzenetként fogalmazták meg a történtekből való tanulságot, és a két város testvéri kapcsolatának ünneplésére hívták fel a figyelmet. Korom Imre, a Munkás Szent József-templom plébánosa záró áldását a himnuszok eléneklése követte, közreműködött a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Megnyílt Kallós Zoltán életmű-kiállítása a Csíki Székely Múzeumban
Egyetlen eddigi helyszínén sem volt látható olyan terjedelmében az Indulj el egy úton... című Kallós Zoltán életmű-kiállítás, ahogyan a csíkszeredai Mikó-várban január 14-ig megtekinthető – hangzott el a szombati megnyitón.
Különleges élmény, hogy életében ikonikus személyiséggé váljon valaki: Kallós Zoltán még él, legény a talpán! – ezzel a gondolattal nyitotta meg Pozsony Ferenc néprajzkutató szombat este Csíkszeredában a szentendrei skanzen Indulj el egy úton… című vándortárlatát. A szakember részletesen ismertette a 92 éves, legutóbb Europa Nostra díjjal is elismert szaktekintély életpályájának állomásait.
A neves néprajzkutató munkásságát összegző tárlatról annak ötletgazdája, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum helyettes főigazgatóját hallhattuk. Bereczki Ibolya kiemelte, hogy a csíkszeredai helyszín az egyetlen az eddigi székelyföldi tárlatok közül, ahol teljes egészében megtekinthető az életmű-tárlat. Mi több, a 2015-ös skanzeni helyszínen is három különböző, egymástól távol eső térben állították ki a tárlat elemeit – tehát a Csíkszeredába látogatóknak rendkívüli esélyük van a múzeum által fölkínált 5 kiállítótérben teljes mélységéig rálátni a koncepcióra és az anyagok összefüggéseire.
A szakember jelezte, hogy a csíki kiállítás kiindulópontja a belépéskor megtekinthető Kallós-magnetofon, amelyen voltaképpen az értékmentő gyűjtőmunka is elindult. A hanganyagokba a látogatók maguk hallgathatnak bele, valamint számos, az életmű kiállítás apropóján készült interjú is meghallgatható – viszont „ez csupán ízelítő”, hiszen a névsor nagyon hosszú, és sokan kimaradtak Kallós Zoltán segítőtársai közül a lekérdezésekből.
Az interaktív tárlat a sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi helyszíneken is ismert alkotóelemekből építkezik: az ötvenes évektől kezdődően általa készített fényképfelvételek, néprajzi tárgyak, hangfelvételek és televíziós filmfelvételek is.
Bereczki Ibolya különben azzal ajándékozta meg a tárlatnyitón összegyűlt nagyszámú közönséget, hogy maga vezette körbe őket a hivatalos beszédek után, így sok érdekességet meg lehetett tudni. Például azt is, hogy a vándortárlatra készített, és az előző helyszínekhez hasonlóan Csíkszeredában is levetített Kallós-video üzenetben rögzítettekhez képest még milyen munkát végeztek a hagyatékon – amiről Zoli bácsi a fölvételen még jövő időben beszélt.
Gyarmati Zsolt múzeumigazgató köszöntőjében jelezte, hogy a Mikó-várbeli Kallós-kiállítás a 2017-es év utolsó kiállítása az intézményben, és január 14-ig látogatható. Viszont előjelezte, hogy a múzeumhoz tartozó Kossuth-utcai Galériában még két tárlatot nyitnak idén, és a múzeum összlátogatottsága év végéig el fogja érni a harminc ezret.
Az esten alkalomra összeállított koreográfiát mutatott be a Hargita Együttes, melynek vezetője, András Mihály jelezte: sok szállal kötődnek Válaszúthoz és Kallós Zoltánhoz, és kollégáival abban gondolkodtak, hogy „élő elemei” lehessenek a kiállításnak. A tárlatnyitót Ráduly Róbert polgármester és Lukács Bence Ákos konzul is köszöntötte – előbbi bejelentvén, hogy a csíkszeredai kultúrintézmények finanszírozásában is „válaszúthoz érkezett”, és átszervezést szeretne a múzeum, színház és néptáncegyüttes apparátusában.
A tárlat 2018. január 14-ig látogatható. Gellért Edit / maszol.ro

Képeslap-kiállítás és a díjátadó ünnepség a húszéves Székelyföldnél
A Székelyföld folyóirattal együtt az elmúlt években megjelent, Ádám Gyula által készített képeslapokból nyílt kiállítás szerdán a csíkszeredai Megyeházán. Ugyanott kiosztotta idei elismeréseit az ebben az évben húszéves évfordulóját ünneplő kulturális folyóirat.
A VIII. Székelyföld Napok keretében nyitották meg szerdán délelőtt Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában azt a kiállítást, amely az Ádám Gyula által készített és 2008-től a Székelyföld folyóirattal együtt kapható képeslapokat mutatja be. Lövétei Lázár László, a folyóirat főszerkesztője szerint a képeslap-mellékletnek nagy sikere van az olvasók körében.
„Állítólag a fotóművészet a felrobbant pillanat művészete, egy-egy pillanat szerencsés kimerevítése. Számomra teljesen indifferens, hogy Ádám Gyula milyen viszonyban áll az idővel, s hogy szociofotóban utazik-e vagy sem, fogalmam sincs, hogy ezeket a pillanatokat a Székelyföld vagy Erdély melyik szegletében sikerült lencsevégre kapnia. A lényeg az, hogy remek fotók születtek mind a kompozíció, mind a fotókon ábrázolt történetek tekintetében. Meg vagyok győződve, hogy ha egy-két percig elidőzünk ezeknél a miniatűr képeknél, mindannyiuknak eszébe jut néhány, egészen izgalmas történet − mondta a főszerkesztő. Ádám Gyula megosztotta a jelenlévőkkel, hogy milyen sok visszajelzést kapott a képeslapokkal kapcsolatosan. Volt, aki egy fotó kompozícióját kritizálta egészen részletesen egy levélben, leggyakrabban azonban elismerésben részesült, az is megtörtént, hogy megállították az utcán, és arra kérték, írja alá az egyik képeslapot.
Átadták a Székelyföld-díjakat
A tárlatmegnyitó után kiosztották az idei Székelyföld-díjakat is: Péntek János kolozsvári nyelvész professzor, Temesi Ferenc szegedi Kossuth-díjas író, Mihály János lövétei történész és Gothár Tamás csíkszeredai születésű fiatal költő vették át az elismerést.
A díjátadó előtt Lövétei Lázár László felolvasta Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének a kerek évfordulót ünneplő Székelyföld folyóiratot méltató levelét. Szintén a havilap színvonalát, fontosságát, hiánypótló tevékenységét emelte ki ünnepi beszédében Lukács Bencze Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa. Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke pedig arról beszélt, hogy a díjazottak hozzájárultak szellemi tevékenységükkel a térség fejlődéséhez.
„Nagy öröm kapni is a díjat”
A Székelyföld folyóirat díjazottai az elmúlt időszakban mind közöltek is a lapban, tevékenységüket pedig a kulturális havilap munkatársai méltatták.
Péntek János nyelvész professzor pályáját Mirk Szidónia szerkesztő foglalta össze. Kiemelte nyelvőrző, intézményalapító tevékenységét, oktatói munkásságát pedig úgy jellemezte, „nem oktatott, hanem beavatott”.
A professzor azt mondta, nemrég adott át díjat ő maga is, akkor úgy gondolta, nagyobb öröm díjat adni, mint kapni, de most örvend ő is az elismerésnek. Mihály János szakmai tevékenységét Molnár Vilmos író ismertette. Azt mondta, kevesen ismerik annyira a székelység történetét, mint a jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozó történész.
Mihály János azzal köszönte meg a díjat, reméli, hogy a jövőben még több olyan tanulmányt közölhet, amelyek révén a székelység közelebb kerülhet történelméhez.
Temes Ferenc a díjak közül a nem székelyföldi díjazottaknak járó Székely Bicskarendet vehette át György Attila író személyes hangvételű laudációja után, és egy meglepetéssel köszönte meg azt: készülő regényéből olvasott fel egy, a térségben játszódó részletet.
Gothár Tamás fiatal költő a kötettel még nem rendelkező ifjú tehetségeknek adott Szabó Gyula-díjat kapta az elismerések közül: amint Fekete Vince költő mondta, egyfajta megelőlegezett bizalomként is, tehetsége, ambíciója elismeréseként.
A díjhoz a több mint tíz éve elhunyt Szabó Gyula író szülőfaluja, Homoródalmás is hozzájárul. Gothár Tamás köszönő szavai után azt is elmondta, nemsokára megjelenik első kötete. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro

Háromszéki kutatók Szent Lászlóról
Három háromszéki előadója volt a Szent László kultusza és a székelyek című konferenciának, amelyet az Erdélyi Múzeum-Egyesület csíki fiókegyesülete szervezett Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának székhelyén pénteken.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. csíkszeredai rendezvényét a házigazda Balázs Lajos fiókelnök nyitotta meg, az egybegyűlteket Lukács Bence Ákos konzul és Lázár Endre dékán köszöntötte. Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész Az 1345. évi székely–tatár ütközet emlékezete a Szent László-legenda falképciklusában címmel tartott előadást, Sántha Attila kézdivásárhelyi irodalmár levezette, hogy Moldva első alapítója Szent László volt, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus Szent László alakja címerekben, pénzérméken címmel tartott előadást.
További előadók: Garda Dezső, Halász Péter, Kozma Mária, Darvas-Kozma József és Balázs Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bánffy Miklós művészi pályaképéről nyílik tárlat Kézdivásárhelyen
Gróf Bánffy Miklós művészi pályaképét mutatja be az Illúzió és tükröződés című kiállítás, amely csütörtökön nyílik meg 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
A tárlatot, amely jövő év március 18-ig látogatható, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja és a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezi. A megnyitón Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja mond köszöntőt, a kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, látványtervezője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. A tárlat időtartama alatt a közönség megtekintheti Oláh Katalin Griff című dokumentumfilmjét. Amint a cím is jelzi, a kiállítás központi gondolata az illúzióra épül, még akkor is, ha valós dokumentumokra és kézzelfogható műalkotásokra támaszkodik– írták közleményükben a szervezők. Rámutatnak, Bánffy Miklós különleges alkotó: egyszerre ír darabot, rendez, intendáns, de a színpadi látványtervezés az a művészeti ág, amelyben európai színvonalon alkot. Illúzió, mert azt a tünékeny művészi világot hivatott visszaadni, amely Bánffy Miklós sajátja, de rég elpusztult.
Azt a világot kulcsregényében, az Erdélyi történetben kíméletlen pontossággal, ugyanakkor ma már romjaiban is szépséges illúzióként ábrázolja. A regény, amely Marius Tabacu remek fordításában hamarosan románul is olvasható lesz és számos világnyelvre is lefordították, rendkívül népszerű.
Bánffy Miklós sokoldalúságát nehéz bemutatni, de a kiállítás megkísérli megvillantani azt a páratlan alkotóerőt, amely az Orosz Balett 1912-es budapesti meghívásával kezdődött, és tervezői, intendánsi tevékenysége révén a modern magyar szcenika-művészet megújulásához vezetett.
A tárlaton Bánffy mára már megsemmisült alkotásai is teret kapnak, a Varázsfuvola, Bartók Kékszakállú vára, vagy az Ostoba Li című színdarab vizuális megformálása. A kiállításon először lesz látható Bánffy Miklós eddig ismeretlen tájképe. A kiállítás meghatározó részét képezik Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei, aki világát üvegbe és tükörbe komponálja. A jelenleg New Yorkban élő képzőművész munkáiban a család képzőművészeti tehetsége és egyedi világlátása „tükröződik".
Nicolette Jelen különféle technikákkal egyedi munkákat hoz létre, pasztelleket, művészi könyveket, olajfestményeket, illetve sokszorosítható metszeteket készít. A kiállítótér két teremében a kiállítás célja egy újabb tünékeny illúzió létrehozatala, amely néhány hónap erejéig visszavarázsolja a családi arcképcsarnok egy részét, valamint a bonchidai kastélykörnyezet egy szűk, de karakterisztikus szeletét. Krónika (Kolozsvár)