Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lukács Barna
1 tétel
2015. május 6.
Korszerű osztálytermek várnak a diákokra
Átadták a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola felújított épületét. Az intézmény fennállása óta nem volt hasonló méretű modernizálás.
Tavaly októberben kezdték el a Bethlen Gábor Általános Iskolában a felújítási munkálatokat a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kezdeményezett és lebonyolított pályázatnak köszönhetően. Az iskolának otthont adó épület kétmillió lejből újult meg, így immár tizenhét frissen felújított osztályterem, öt mellékhelyiség és öt laboratórium vár a diákokra. A befejezett munkálatokat szerdán a május 9-ei Európa-nap szellemiségének jegyében adták át.
A felújítással járó nehézségek és feladatok miatt ez a tanév különleges volt az iskola számára – fogalmazott Lukács Barna igazgató. A felújítással álmaikat váltották valóra, azonban nem is sejtették, hogy mekkora erőfeszítést igényel a folyamat. A munka porát és zaját a diákoknak és az őket tanító pedagógusoknak kellett elviselniük, az október óta tartó körülmények ellenére országos, megyei és körzeti versenyeken remekeltek az intézmény növendékei – hangzott el beszédében. Továbbá hozzátette, hogy az önkormányzat és a kivitelező cég mellett a szülők, tanárok és a nebulók is hozzájárultak a modernizáláshoz, ugyanis ha szükséges volt, a munkálatok alatt ők is besegítettek a költözködésbe. A felújítás kitűnő csapatmunka volt, mindenki kitartással és szorgalommal végezte a dolgát – összegezte az intézményvezető. Görbe Péter főtanfelügyelő szerint is összefogás eredménye a felújítás, melynek során kívül-belül korszerű iskolát sikerült „újra létrehozni” a Bethlen Gábor Általános Iskola épületében.
Az intézmény diákjai verses-zenés műsorral is készültek az alkalomra, majd ezt követően Bunta Levente, Lukács Barna és Görbe Péter ünnepélyes szalagvágással nyitotta meg a felújított iskola kapuit. Az ünnepség zárásaként pedig tűzijáték helyett a polgármester biztatására a több száz diák lufikat pukkasztott szét.
Veres Réka
Székelyhon.ro